Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve

Előljáró beszéd Szerafin Esztergomi Érsekhez

Isten kegyelmével

1. § Szerafin érseknek, az isteni virtusok szerelmében lángoló férfiunak, Alberik, a ki bár egy a legkissebbek közül, de mindazonáltal a mennyei elmélkedés palotájában jámbor szolgának hivattatik.

2. § Mivelhogy olyan a mi bizodalmunk Istenhez a Krisztus által, nem mintha elegek volnánk magunk magunktól megfontolni valamit, hanem hogy minden mi elégségünk Istentől vagyon, míg neked a szentlélek malasztja mennyei bölcsesség kincsével gazdagitja elmédet, és a te társalkodásod fényes házát oly sok jeles szavu és érdemes oktató mesterekkel, mint megannyi drágakővel ékesiti, nem kicsinnyé retteg csekély elmém az ő együgyüségében, midőn énnekem, ki, hogy ugy mondjam, szólni sem tudok és csaknem minden kedvesség módja nélkül szükölködöm, parancsolod, óh papi fejedelem! hogy a királyi tanácskozások rendeléseit egybeszedegessem, vagy hogy az egész ország gyülési végzéseit gyarló szómmal rövideden előadjam.

3. § Mert engemet a tanácsi ügyek ismeretében tudatlan voltom a király tanácsházába nem viszem, és mint vékony állapotu embert, ki csak ajtón kivül állok, megvetett szegénységem oda bé nem bocsát.

4. § Mivel azonban inkább igyekezem azon, hogy engedelmes legyek, mint hogy a mindeneket reménylő szeretettől megtagadjak valamit, azért inkább is akarok engedelmességből erőmön tul bizakodnom, hogynem elbizakodva engedetlenkednem.

5. § Mert jóllehet az én járatlanságom nem ad nekem ékesen szólásra való tehetséget, mindazáltal a szeretet az engedelmességet meg nem tagadja.

6. § Továbbá én e munkában nem a magam tetszésén járok, hanem idegen csapásnak követem utmutató jeleit; annakokáért, ha pennám a bizonytalan nyomokon merészebben csapongván, megtéved valahol, nem is kételkedem a te hajlandó bocsánatodnak elnyeréséről; és ez ösztökéljen lassu szándékom végbe vitelére.

7. § De lehetnek olyanok, a kik a vercelli gyülést, *  melyről épen szó vagyon, minden okos meggondolás nélkül feleslegesnek alítják lenni, esztelenül azt mondván: hogy inkább jámbor eleink rendelésén kell megállanunk. A kiknek nyilván mennyire hiábavaló és balgatag az ő vélekedésök, jó lesz kisség megbeszélni.

8. § Mert az országnak ezen gonoszakarói inkább az ő tulajdon tetszéseket, hogynem az ország közönséges javának előmenetelét követik. Lám, ki kételkednék benne, hogy mikor szent István atyánk, amaz apostoli férfiu, törvényt szerze népünknek, némely dolgokban keményebb, némelyekben viszont szenvedhetőbb, egyszer szigoruan büntető, másszor türelemmel engedő vala; mindazonáltal a fegyelemnek vesszeje nélkül senkit el nem bocsáta, minthogy az igéretnek ideje akkor még el nem érkezvén, meg nem hozta a hitnek igaz vallását. És bizony nem szabad azt hinnünk, hogy ezek isteni rendelés nélkül történtek volna.

9. § Mert a megnevezett király idejében, a midőn is az ő egész népe barbár szokásokban sinlett volna, és mint tudatlan és erőszakkal való keresztyén, rugoldozék a szent vallás intő ösztökéje ellen, és a büntetés bosszuló vesszejét visszamardossa vala, szükség volt az egyházi fenyiték erejére, hogy a hitetleneket megtéritse, a megtérteknek pedig a bűnön való bánat igazságát szolgáltassa.

10. § De a mi nagy keresztyén királyunk, Kálmán, az ő galambi szelidségének tisztaságában és jeles tulajdonságinak minden ékességében, minekutána látta, hogy a felserdült hit immár a tökéletes isteni félelemnek erejébe öltözött volna, arra adta elméjét, hogy a törvény lánczának köteleit bölcsen megtágitsa; méltatlannak tartván mintegy, hogy a törvény bosszujától való rettegés gyötörje a hitnek szabad akaratu bajnokát, kit a megismert igazság vallásától a halál árnyéka sem tántoritana el többé.

11. § Ugyanis, midőn látná, hogy az ő koráig reánk sulyosodó polgári háboruk miatt az atyák hagyományai megromlottak, az ország tanácsa bomladoz, a királyi udvar tisztelete hanyatlik, félvén, hogy a békéhez nem szokott és a mellett az otthon való ügyekhez is keveset értő vitéz valami helyrehozhatatlan igaztalanságot ne miveljen, gyülésbe hivta az ország főembereit, és az előbb mondott szent emlékezetü István király törvényét az egész tanács hozzájárulásával rendre általvizsgálta; a melyben, ha megnézed, semmit el nem rontott, sőt inkább megjobbitotta azt, nem ugyan mint fundámentomot vető, hanem mint feljebb épitő; azért, hogy a zsenge ültetés, mint hulló eső harmatával hasznosan megöntöztetvén, nyerjen növekedést az igazság által.

12. § Mert amaz *  irtotta a hitetleneket, emez *  a helyes életnek módját segiti elő igazságtétellel; amaz a hitnek fegyverébe öltöztette a népet, emez a földi nagyravágyást mérsékeli az igazság kötelével; amaz Isten igéjének pallosával rettegtetett, emez az idvességnek sisakjával ékesit fel.

13. § Végezetre mind a két királynak feltett czélja az, hogy az érdemlett bosszu büntetése, mig a kárhozatnak fiait elemészti, a választottakat megelevenitse; mert nem ok nélkül vagyon, hogy kardot hordoz a király.

14. § Istennek szolgája ő, ki megbosszulja annak haragját a gonosz cselekedőkön; mert a fejedelmek nem a jó cselekedetnek, hanem a gonosznak rettentésére vannak. Mert kicsoda az, a ki ártana tinektek, ha jóban vetekedtek egymással? Ennyit erről.

15. § Eme gyülés fentebb emlitett gáncsolóinak pedig minden egyes fejezetről is, melyet haszontalannak költenek lenni, megfelelhetnék irásomban, ha nem félnék, óh papi fejedelmek disze! a levélbeli szólás módját általhágnom és kegyes füleidet untatnom beszédemmel. Mindazonáltal azokból is eleget érthetni, melyeket elől röviden megirtam.

16. § De téged, uram, ki látod, hogy énnekem e nép nyelve járásában kevés gyakorlatom vagyon, kérlek a te hozzám való szokott jóakaratodért, ha pennám az ő megkezdett utjának ösvényétől eltérne valahol, vesd ki a mi felesleges, pótold meg a mi hiányos, a hibákat igazgasd meg, valamit pedig tetszésedre irtam, atyai kegyességedből öregbitsed azt; és minekelőtte közhallomásra jutna irásom, méltóztassál gondoskodó kezedet reátenned, hogy legalább a mit a te legbölcsebb itéleted szerint méltóképen szerzettem, javallásod oltalmazza is meg a gáncsoskodók irigységétől.


  Vissza az oldal tetejére