1492. évi LXXXIII. törvénycikk

a királyhoz hütleneket negyven napon tul senki sem tarthatja magánál: és azoknak büntetéséről, kik ennél tovább tartják meg; és hogy a király a hütleneknek is adjon szabad menedéklevelet

A királyhoz hütleneket senki se merje váraiba, erősségeibe, városaiba vagy egyéb jószágaiba befogadni és ott tartani s védelme alá venni. Mindazonáltal, ha a hütlenek közül valaki bizalomból valamelyik úrhoz vagy barátjához menekül, ez őt befogadhatja és negyven napon át, de nem tovább büntetlenül magánál és házában tarthatja. És ha az illető a királyi felség elébe akarna menni akár azért, hogy kegyelmet nyerjen, akár azért, hogy engedelmességének bizonyitékát adja, vagy hogy ártatlanságát tisztázza, álljon a befogadónak szabadságában őtet, ha akarja, a királyi felség szabad menedéklevelének oltalma alatt, melyet a jelen törvény erejénél fogva ezennel minden ilyen hütlen részére megadottnak és engedélyezettnek kell tekinteni - a királyi felséghez, bárhol legyen, magával vinni, vagy levelével és embereivel oda elküldeni, úgyszintén érette esedezni, érdekében fáradni és közbejárni. De, ha a kegyelem a királyi felségtől nem volt kieszközölhető és megnyerhető, semmiképen se merje őtet újból a maga váraiba, erősségeibe, városaiba, mezővárosaiba vagy más birtokaiba és fekvő jószágaiba befogadni és bebocsátani. A ki pedig netán másképen merészkednék cselekedni, annak az a vára, erőssége vagy városa, mezővárosa, faluja vagy birtoka, a melybe tudniillik az ilyen hütlent befogadná, legott a királyi fiscusra háromoljék és azt azonnal ráháromlottnak kell tekinteni, a melyről a királyi felség a jelen rendelés erejénél fogva, tetszése szerint, szabadon rendelkezhessék.