A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

4/2007. (II. 21.) KvVM rendelet

az egységes környezethasználati engedélyhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (13) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában megjelölt feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) *  A külön jogszabály alapján folytatott egységes környezethasználati engedélyhez kötött tevékenységekre vonatkozóan a külön jogszabályban a tárgyévre megállapított felügyeleti díjat a környezethasználónak egy összegben kell átutalási megbízással teljesíteni környezetvédelmi hatóság részére, a környezetvédelmi hatóság illetékességi területe szerinti vármegyei kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett, e rendelet mellékletében meghatározott előirányzat-felhasználási számlájára.

(2) Az átutalási megbízáson a közlemény rovatban fel kell tüntetni a befizetés jogcímét.

(3) *  Amennyiben a környezethasználó a felügyeleti díjat nem fizeti meg az (1) bekezdésben meghatározott időpontig, a környezetvédelmi hatóság a határidő lejártát követő 8 napon belül fizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztását megállapító határozatot bocsát ki.

2. § *  A befizetett felügyeleti díjról a környezetvédelmi hatóság számlát állít ki és a befizetését követő harminc napon belül megküldi a környezethasználónak.

3. § (1) *  A felügyeleti díj fizetési kötelezettség teljesítéséről a környezetvédelmi hatóság nyilvántartást vezet.

(2) A felügyeleti díjak nyilvántartására és elszámolására – az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevétele mellett – az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 4/2007. (II. 21.) KvVM rendelethez * 

A közigazgatási szervek előirányzat-felhasználási számláinak megnevezése

A B
Sor-
szám
A számla felett rendelkezésre jogosult közigazgatási szerv Előirányzat-felhasználási számlák
1. Baranya Vármegyei Kormányhivatal 10024003-00299585-00000000
2. Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10025004-00299657-00000000
3. Békés Vármegyei Kormányhivatal 10026005-00299578-00000000
4. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 10027006-00299561-00000000
5. Csongrád Vármegyei Kormányhivatal 10028007-00299664-00000000
6. Fejér Vármegyei Kormányhivatal 10029008-00299640-00000000
7. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal 10033001-00299633-00000000
8. Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal 10034002-00299626-00000000
9. Heves Vármegyei Kormányhivatal 10035003-00299619-00000000
10. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal 10045002-00299602-00000000
11. Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal 10036004-00299554-00000000
12. Nógrád Vármegyei Kormányhivatal 10037005-00299547-00000000
13. Pest Vármegyei Kormányhivatal 10023002-00333489-00000000
14. Somogy Vármegyei Kormányhivatal 10039007-00299688-00000000
15. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal 10044001-00299695-00000000
16. Tolna Vármegyei Kormányhivatal 10046003-00299530-00000000
17. Vas Vármegyei Kormányhivatal 10047004-00299523-00000000
18. Veszprém Vármegyei Kormányhivatal 10048005-00299516-00000000
19. Zala Vármegyei Kormányhivatal 10049006-00303066-00000000