A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

31/2007. (II. 28.) Korm. rendelet

a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs rendszerről és a kötelező adatközlés szabályairól

A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. §-a (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer célja

1. § (1) Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (a továbbiakban: TeIR) célja, hogy a központi, területi és helyi államigazgatási szervek, más jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, valamint természetes személyek számára

a) lehetőséget biztosítson az ország népességének, gazdaságának, épített, táji és természeti környezete állapotának, területi jellemzőinek:

aa) megismerésére,

ab) változásainak figyelemmel kísérésére,

ac) európai uniós összehasonlítására,

b) információt szolgáltasson

ba) az adatok és ezek feldolgozása során nyert mutatók, elemzések megjelenítésével,

bb) *  a területfejlesztési koncepciók és programok, területrendezési tervek, településtervek szöveges és térképi dokumentumok bemutatásával.

(2) *  A TeIR a térségek, települések helyzetére jellemző információkkal segítséget nyújt a kormányzati, regionális, térségi, vármegyei, járási, települési fejlesztési és rendezési, egyéb térségi, valamint ágazati tervezési, fejlesztési tevékenységet végző és azt ellenőrző szervezetek számára: * 

a) a területfejlesztési és területrendezési döntések előkészítéséhez és meghozatalához,

b) a társadalom, a gazdaság és a környezet területi jellemzői változásának folyamatos figyelemmel kísérésével a döntések hatásainak elemzéséhez,

c) *  a területfejlesztési koncepciók és programok, a településfejlesztési tervek valamint a területrendezési tervek és a településrendezési tervek készítéséhez.

(3) *  A TeIR információkat biztosít a települési és területi önkormányzatok, valamint a térségi fejlesztési tanácsok számára a tervezés, a programmenedzselés, a pályázatértékelés és a monitoring tevékenység ellátásához.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) * 

b) térinformatika: a helyhez kötődő adatok digitális térképi alapú feldolgozását támogató informatikai módszerek és eszközök összessége,

c) meta-adatbázis: olyan adatok gyűjteménye, amelyek egy másik adatot írnak le, határoznak meg, és összefoglalják az adat használatára vonatkozó összes fontos tényt,

d) riport: táblázat vagy tagolt szöveg formájában készülő jelentés,

e) diagram: grafikon formájában készülő jelentés,

f) kartogram: területi vonatkozású mennyiségi adatok megjelenítésére szolgáló, térkép formájában készülő jelentés,

g) korlátozott felbontású raszteres térkép: webes térképszerver vagy egyedi alkalmazás által készített, kis felbontású és korlátozott rétegszámú, képpontokból álló digitális térkép,

h) adatforrás: az a szervezet, amelytől a TeIR átvette az adatot,

i) *  frissítés: az aktuális adatgyűjtési időszakra vonatkozó adatok adatkezelő szervezetnél történő feldolgozása,

j) frissítés ideje: az adatátadás vagy javító adatátadás időpontja,

k) az adat leírása: az adatforrás által megadott, az adathoz tartozó szöveges meghatározás,

l) az adat mértékegysége: az a fizikai mértékviszony, amelyben az adat mennyisége értelmezhető,

m) *  adat vonatkozási ideje: azon időpont vagy időszak, amelyre az adat vonatkozik,

n) *  vonatkoztatási egység: az a koordinátákkal egyértelműen körülhatárolható területegység, amelyre az adat vonatkozik vagy vonatkoztatható,

o) vonatkoztatási egység időszaka: azon időszak, amelyben a vonatkoztatási egység állapota érvényes,

p) * 

q) *  térbeli objektum: meghatározott helyhez vagy földrajzi területhez kapcsolódó valós jelenség absztrakt megjelenítése,

r) * 

s) * 

t) *  téradat: a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben téradatként meghatározott adat,

u) *  adatgazda: azon miniszter, akinek feladatkörébe az e rendeletben meghatározott adatok tartoznak, továbbá a Központi Statisztikai Hivatal elnöke,

v) *  adatkezelő szervezet: az e rendeletben szabályozott adatok gyűjtésével, kezelésével, szolgáltatásával megbízott szervek vagy szervezetek.

A TeIR feladata

3. § *  (1) *  A TeIR térítésmentesen mindenki számára elérhetővé teszi a területfejlesztési és területrendezési tevékenységhez kapcsolódó legfontosabb elemzéseket, értékeléseket, híreket, szakmai jogszabályokat, irányelveket, módszertani segédleteket, tervbemutatókat, helyes gyakorlat példáit, szakkifejezések glosszáriumát, EU dokumentumokat, valamint a rendszer meta-adatbázisát.

(2) A TeIR átveszi és feldolgozza, továbbá egységes adatbázis-szerkezetben tárolja

a) *  az országos és az európai uniós adatgyűjtésen alapuló, az egyes térségek helyzetére jellemző adatokat,

b) *  a támogatási rendszerek területi adatait,

c) az ország és az Európai Unió területére kiterjedő, a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs rendszerhez szükséges téradatokat tartalmazó digitális térképi adatbázisokat, és

d) *  a terület- és településfejlesztési, valamint a terület- és településrendezési tevékenységhez kapcsolódó, a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggésben megőrzendő dokumentumok gyűjtéséről, megőrzéséről, nyilvántartásáról és hasznosításáról szóló 16/2010. (II. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) szerint megőrzendő szöveges és térképi dokumentumok adatait.

(3) *  A TeIR biztosítja a térbeli objektumokra, térségekre, az országra és egyéb, településhatárokkal meghatározható területekre, valamint az Európai Unió területére vonatkozó adatok internetes megjelenítését és elemzését.

(4) *  A TelR szolgáltatása biztosítja a téradatok esetében azok térinformatikai feldolgozhatóságát és raszteres, illetve vektoros hozzáférését azon adatok vonatkozásában, ahol ezt az adatgazda szervezetek lehetővé teszik.

(5) A TeIR szolgáltatása biztosítja az információk képi megjelenítését nyomtatásra alkalmas formában, a következő formátumokban:

a) dokumentum,

b) riport,

c) diagram,

d) kartogram és

e) korlátozott felbontású raszteres térkép.

(6) *  A TeIR szolgáltatása biztosítja az egyes támogatási rendszerekre vonatkozó – adat- és titokvédelmi szabályok hatálya alá nem eső – adatok településszintű összegzett lekérdezését és megjelenítését.

A TeIR rendszerfelépítése

4. § (1) A TeIR térinformatikai alapú egységes informatikai rendszer, amely országosan egységes szerkezetű adatbázissal rendelkezik, és biztosítja az adatok hozzáféréséhez és feldolgozásához szükséges internetes informatikai szolgáltatásokat.

(2) * 

(3) *  A TeIR rendszer része egy meta-adatbázis, amely a gyűjtött adatköröket tételesen, az alábbi meta információk részletezettségével tartalmazza:

a) adatforrás,

b) frissítés ideje,

c) az adat leírása,

d) az adat mértékegysége,

e) *  az adat vonatkozási ideje,

f) vonatkoztatási egység,

g) vonatkoztatási egység időszaka,

h) * 

(4) *  A TeIR az 1. számú mellékletben meghatározott témaköröket, számszerű és térbeli adatokat (a továbbiakban együtt: témakörök) tekintve – az adat jellegének, illetve az adatgyűjtésnek megfelelően – a következő szintekre vonatkozó adatokat és dokumentumokat tartalmaz: * 

a) projekt,

b) térbeli objektum,

c) *  település és fővárosi kerület,

d) *  a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 5. § i) pontja szerinti térség,

e) az ország és

f) az Európai Unió.

A TeIR elérése

5. § (1) *  A TeIR web alapú informatikai rendszer, amelynek szolgáltatásai a Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton keresztül érhetőek el. A rendszer működtetése központosított.

(2) *  A TeIR egységes adatbázisához az alkalmazási rendszeren (felhasználói felületen) keresztül csatlakoznak a felhasználók.

(3) *  A felhasználók azonosítása az állam által kötelezően biztosított azonosítási szolgáltatások közül az ügyfélkapu használatával történik.

(4) * 

A TeIR adatkörei, az adatgyűjtések és az adatátadás

6. § *  (1) A TeIR az 1. számú mellékletben meghatározott témakörök szerint csoportosítja a TeIR adatbázisának tartalmát.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatbázis

a) az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (a továbbiakban: OSAP) keretében gyűjtött adatokból,

b) az OSAP-ban nem szereplő adatokból, valamint

c) az OSAP adatokból előállított önálló adatbázisokból

áll.

(3) A (2) bekezdés szerinti adatokhoz való hozzáférést az adatkezelő szervezet biztosítja.

(4) A (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott adatok körét, az adatkezelő szervezeteket, valamint az adatszolgáltatás gyakoriságát és határidejét a 2. számú melléklet határozza meg.

7. § (1) *  Az OSAP-ban szereplő adatokból a TeIR részére átadandó adatokat az adatkezelő szervezetek a frissítést követő 90 napon belül kötelesek átadni.

(2) *  A 2. számú mellékletben meghatározott adatkör átadásáért az érintett adatkezelő szerv felett felügyeletet ellátó miniszter vagy annak hiányában az érintett adatkezelő szerv vezetője a felelős.

(3) * 

(4) *  A 6. § (4) bekezdése szerinti adatszolgáltatás során az adatkezelő szervezet köteles

a) *  gondoskodni a TeIR részére történő adatátadásról elsősorban elektronikus úton, vagy az üzemeltető által biztosított adatfeltöltő felületen keresztül a 4. § (3) bekezdésében meghatározott meta információkkal együtt,

b) az adatátadást egységesen, területileg azonosítható módon, a Központi Statisztikai Hivatal területi számjelrendszerében használt kódok alkalmazásával teljesíteni,

c) *  az adatokat a TeIR 11. § (2) bekezdésében kijelölt üzemeltetője (a továbbiakban: TeIR üzemeltetője) részére közvetlenül, az TeIR üzemeltetőjével egyeztetett formátumban és szerkezetben átadni, valamint

d) a térképek és térképi adatbázisok esetében a rendelkezésre álló legnagyobb pontosságú, digitális, szerkeszthető, egységes országos vetületi rendszer (a továbbiakban: EOV) szerinti koordinátahelyes állományt átadni.

(5) *  A TeIR adatainak nyilvánosságára a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadóak.

(6) *  A TeIR adatbázisát a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), valamint a területrendezésért felelős miniszter naptári évenként a 11. § (7) bekezdésében előírt fejlesztési terv keretében felülvizsgálja. Új adatkörök gyűjtésére tett javaslat esetén a miniszter előzetesen egyeztet az érintett ágazati miniszterrel, az egyeztetést követően a miniszter javaslatot tesz a Kormány részére a 2. számú melléklet módosítására.

(7) A (6) bekezdés alapján újonnan átadandó adatkörök átadási határidejét úgy kell meghatározni, hogy az átadónak az átadás előkészítésére legalább 90 nap álljon rendelkezésére.

(8) * 

A TeIR használatának rendje

8. § *  (1) A TeIR mindenki számára térítésmentesen biztosítja az információk képi megjelenítését nyomtatásra alkalmas formában a 3. § (5) bekezdésében felsorolt formátumokban.

(2) A TeIR regisztrációt követően mindenki számára térítésmentesen biztosítja a hozzáférést az adatbázisához azzal, hogy az üzemeltető korlátozhatja az adatok mennyiségének lekérdezését az Üzemeltetési Szabályzatban meghatározott módon.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott hozzáférés az 5. § (3) bekezdése alapján egyedi azonosítással, biztonságos elérés mellett, hálózaton keresztül történik.

9. § * 

10. § * 

A TeIR működtetésével kapcsolatos feladatok

11. § *  (1) A TeIR működtetéséért a miniszter a felelős.

(2) *  A Kormány a TeIR – mint rendszer – üzemeltetőjeként a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot jelöli ki.

(3) *  A TeIR üzemeltetője a (2) bekezdés szerinti feladatát a miniszterrel évente megkötött támogatási szerződés és a miniszter által jóváhagyott Üzemeltetési Szabályzat alapján látja el. A TeIR Üzemeltetési Szabályzatát a miniszter által vezetett minisztérium és a TeIR üzemeltetőjének honlapján közzé kell tenni.

(4) *  A miniszter vagy az általa megbízott személy vagy szervezet bármikor jogosult a támogatási szerződés teljesítésének ellenőrzésére, amely keretében

a) betekinthet a TeIR üzemeltetőjének dokumentumaiba, és

b) felvilágosítást kérhet a TeIR üzemeltetőjének tisztségviselőjétől és alkalmazottjától.

(5) *  A támogatási szerződés tartalmazza

a) az ellátandó feladatok meghatározását és ütemezését,

b) a feladatok ellátásáért járó, a miniszter által éves szinten biztosítandó ellenszolgáltatás mértékét, valamint a pénzügyi folyósítás ütemezését,

c) *  a feladatok végrehajtásáról szóló, évente készítendő, az a) pont szerinti ellátandó feladatokra kiterjedő szakmai és pénzügyi beszámoló tartalmát,

d) a feladatok végrehajtása – miniszter vagy az általa megbízott személy (szervezet) általi, korlátozás nélkül végezhető – ellenőrzésének módját, valamint

e) a nem megfelelő teljesítés jogkövetkezményeit, a költségvetési támogatás szüneteltetésére és visszavonására vonatkozó feltételeket.

(6) A TeIR Üzemeltetési Szabályzata tartalmazza

a) *  a hozzáférés igénylésének feltételeit,

b) a felhasználók felelősségi körét,

c) a TeIR üzemeltetőjének felelősségi körét,

d) *  a regisztráció nélküli funkciók használatát, valamint

e) *  a regisztrációhoz kötött funkciók használatának rendjét.

(7) *  A TeIR üzemeltetője a miniszter által jóváhagyott 3 éves időtávra gördülő tervezéssel kidolgozott fejlesztési terv alapján ellátja a TeIR fejlesztésével kapcsolatos feladatokat is.

Záró rendelkezések

12. § (1) *  Ez a rendelet a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba.

(2) * 

(3) * 

(4) * 

1. számú melléklet a 31/2007. (II. 28.) Korm. rendelethez * 

A TeIR adatok témakörei

A C
1. Számszerű és térképi adatok témakörei Téradattémák adatgazdái
2. 1. Területi gazdasági folyamatok
3. 1.1. Gazdasági alaptényezők
4. 1.1.1. Beruházási szerkezet és külföldi tőke gazdaságpolitikáért felelős miniszter
5. 1.1.2. Gazdasági szervezetrendszer gazdaságpolitikáért felelős miniszter
6. 1.1.3. Ipari parkok iparügyekért felelős miniszter
7. 1.1.4. Munkaerő – foglalkoztatottság foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter
8. 1.1.5. Gazdasági szerkezet – gazdasági ágak termelékenysége gazdaságpolitikáért felelős miniszter
9. 1.1.6. Innovativitás – K+F, modernizálódás – High-tech ipar gazdaságpolitikáért felelős miniszter
tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter
10. 1.2. Gazdasági teljesítmény
11. 1.2.1. Termelés gazdaságpolitikáért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
12. 1.2.2. Termelékenység gazdaságpolitikáért felelős miniszter
13. 1.2.3. Export külgazdasági ügyekért felelős miniszter
14. 1.3. Meghatározó ágazatok
15. 1.3.1. Mezőgazdasági alaptényezők és termelés agrárpolitikáért felelős miniszter
16. 1.3.2. Ipari alaptényezők és termelés iparügyekért felelős miniszter
17. 1.3.3. Építőipari alaptényezők és termelés építésgazdaságért felelős miniszter
18. 1.3.4. Fejlett üzleti szolgáltatások alaptényezői és termelése gazdaságpolitikáért felelős miniszter
19. 1.3.5. Turizmus alaptényezői és eredményei turizmusért felelős miniszter
20. 2. Területi társadalmi folyamatok
21. 2.1. Demográfiai tényezők
22. 2.1.1. Népesség száma, összetétele Központi Statisztikai Hivatal elnöke
23. 2.1.2. Belföldi és nemzetközi oda és elvándorlás Központi Statisztikai Hivatal elnöke
24. 2.2. Humán erőforrások tényezői
25. *  2.2.1. Képzettség köznevelésért felelős miniszter
szakképzésért felelős miniszter
felsőoktatásért felelős miniszter
felnőttképzésért felelős miniszter
26. 2.2.2. Foglalkoztatottság foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter
27. 2.2.3. Munkanélküliség foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter
28. 2.2.4. Jövedelmi helyzet, fogyasztás Központi Statisztikai Hivatal elnöke
29. 2.3. Életminőség, életkörülmények
30. 2.3.1. Lakásállomány, lakhatási körülmények építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter
31. 2.3.2. Egészségi állapot egészségügyért felelős miniszter
32. 2.4. Társadalmi szolgáltatások
33. 2.4.1. Egészségügyi ellátás egészségügyért felelős miniszter
34. 2.4.2. Szociális ellátás szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
35. 2.4.3. Nyugellátás, szociális támogatások Magyar Államkincstár
36. *  2.4.4. Köznevelés, szakképzés, felsőoktatás köznevelésért felelős miniszter
37. 2.4.5. Kulturális szolgáltatások kultúráért felelős miniszter
38. 2.4.6. Igazságszolgáltatás, bűnözés igazságügyért felelős miniszter rendészetért felelős miniszter
39. 2.4.7. Felnőttképzés felnőttképzésért felelős miniszter
40. 3. Műszaki infrastruktúra alakulása, és térbeli elhelyezkedése
41. 3.1. Közlekedés
42. 3.1.1. Közúti közlekedés közlekedésért felelős miniszter
43. 3.1.2. Vasúti közlekedés közlekedésért felelős miniszter
44. 3.1.3. Vízi közlekedés közlekedésért felelős miniszter
45. 3.1.4. Légi közlekedés közlekedésért felelős miniszter
46. 3.1.5. Logisztika gazdaságpolitikáért felelős miniszter
47. 3.2. Hírközlés
48. 3.2.1. Informatika informatikáért felelős miniszter
49. 3.2.2. Távközlés elektronikus hírközlésért felelős miniszter
50. 3.3. Energiaellátás
51. 3.3.1. Villamos energia hálózat energiapolitikáért felelős miniszter
52. 3.3.2. Energiahordozók (kőolaj, földgáz, szén) energiapolitikáért felelős miniszter
53. 3.3.3. Szénhidrogén vezetékrendszer energiapolitikáért felelős miniszter
54. 3.4. Vízgazdálkodás
55. 3.4.1. Ivóvízellátás vízgazdálkodásért felelős miniszter
56. 3.4.2. Szennyvízelvezetés és -tisztítás vízgazdálkodásért felelős miniszter
57. 3.5. Hulladékkezelés környezetvédelemért felelős miniszter
58. 4. Természeti adottságok
59. 4.1. Domborzati adottságok földügyért felelős miniszter
60. 4.2. Földtani adottságok bányászati ügyekért felelős miniszter
természetvédelemért felelős miniszter
környezetvédelemért felelős miniszter
61. 4.3. Víztartó rétegek vízgazdálkodásért felelős miniszter
62. 4.4. Vízrajzi adottságok vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter
63. 4.5. Talajadottságok agrárpolitikáért felelős miniszter
64. 4.6. Földhasználat, felszínborítottság földügyért felelős miniszter
65. 4.7. Éghajlat környezetvédelemért felelős miniszter
66. 4.8. Élővilág természetvédelemért felelős miniszter
67. 4.9. A környezet állapota
68. 4.9.1. Felszíni és felszín alatti vízkészletek vízminősége környezetvédelemért felelős miniszter
vízgazdálkodásért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
69. 4.9.2. Települési levegőminőség és zajszennyezés környezetvédelemért felelős miniszter
70. 4.10. Épített környezet
71. 4.10.1. Műemlékek védelme kulturális örökség védelméért felelős miniszter
72. 4.10.2. Helyi építészeti értékek védelme építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért felelős miniszter
73. 4.10.3. Közparkok, közkertek védelme településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter
74. 4.10.4. Kulturális örökség védelme kulturális örökség védelméért felelős miniszter
75. 4.11. Tájvédelem, egyedi tájértékek katasztere természetvédelemért felelős miniszter
76. 4.12. Környezeti kockázatok: árvíz, belvíz, kárelhárítás és kármentesítés környezetvédelemért felelős miniszter vízgazdálkodásért felelős miniszter
77. 4.13. Környezet-egészségügy egészségügyért felelős miniszter
78. 5. Területfejlesztés
79. 5.1. Intézményrendszer, közigazgatás területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter
területfejlesztésért felelős miniszter
80. 5.2. Támogatási rendszerek területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter
területfejlesztésért felelős miniszter
81. 5.3. Dokumentumok, tervanyagok területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter
területfejlesztésért felelős miniszter
82. 6. Területrendezés
83. 6.1. Országos, és kiemelt térségi területrendezési tervek, térségi szerkezeti tervek és térségi övezetek, területrendezési hatástanulmányok területrendezésért felelős miniszter
84. *  6.2. Vármegyei területrendezési tervek, vármegyei térszerkezeti tervek és övezetek, vármegyei területrendezési hatástanulmányok vármegyei önkormányzatok

2. számú melléklet a 31/2007. (II. 28.) Korm. rendelethez * 

1. Az OSAP-ban nem szereplő, illetve az OSAP adatokból előállított önálló adatbázisok adatai

A B C D E F
1. Adatkezelő szervezet Adatgyűjtés megnevezése Az 1. számú melléklet témaköre Adatátadás gyakorisága Vonatkoztatási egység Átadási határnap
2. *  NNGYK A járóbeteg-ellátásban működő szolgáltatók adatai szakmák szerint 2.4.1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
3. *  NNGYK A fekvőbeteg ellátásban működő szolgáltatók adatai szakmák szerint 2.4.1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
4. *  NNGYK Ivóvíz minősége, öt kiemelt komponens (bór, nitrit, fluorid, arzén, ammónium-ion), határérték feletti települések 4.9.1. évente vagy frissítést követően település, előfordulási hely frissítést követő 90. nap
5. *  NNGYK Fürdők vizének minősége 4.9.1. évente vagy frissítést követően előfordulási hely frissítést követő 90. nap
6. NAV A társasági adóbevallások főbb adatai 1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
7. NAV Személyi jövedelemadó bevallások főbb adatai 1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
8. NAV Egyszerűsített vállalkozási adóbevallások főbb adatai 1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
9. MEKH Energiatermelés 1.2.1. frissítést követően ország frissítést követő 90. nap
10. *  FGSZ Magyarország nemzetközi és hazai, illetve térségi jelentőségű földgáz szállítóvezetékeinek nyomvonalas térképe 3.3.3. évente ország, kiemelt térség, vármegye június 1.
11. LTK Magyarország felszínborítottsága adatbázis 4.6. frissítést követően objektum frissítést követő 90. nap
12. *  NNGYK Pollen-veszélyeztetettség 4.5. évente település március 1.
13. *  TIM Munkanélküliségi adatok 2.2.3. havonta település frissítést követő 30. nap
14. AM Nitrát-érzékenységi térkép 4.6. frissítést követően előfordulási hely frissítést követő 90. nap
15. MÁK Vidékfejlesztési Program (VP) 5.2. negyed-
évente
település frissítést követő 15. nap
16. BM Rendőrkapitányságok területi elhelyezkedése, körzetei 2.4.6. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
17. MÁK Országos támogatás ellenőrzési rendszer 5.2. negyed-
évente
település frissítést követő 15. nap
18 MÁK Önkormányzatok költségvetési adatok (kiadások, bevételek) 5.1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
19. MÁK Helyi adók mértéke 5.1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
20. *  TIM Az országos közúthálózathoz tartozó szöveges adatok:– a közút száma és nemzetközi útszáma,– a közút kategóriája,– forgalomszámlálási adatok 3.1.1. frissítést követően objektum frissítést követő 90. nap
21. kulturális örökség védelméért felelős miniszter Műemlékek és régészeti lelőhelyek településenként számszerűsített kimutatása 4.10.1. és 4.10.4. frissítést követően település frissítést követő 90. nap
22. KSH Területi számjelrendszer 5.1. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
23. NTAK Szálláshelyforgalmi adatok 1.3.5. negyed-
évente
település frissítést követő 90. nap
24. KSH Általános Mezőgazdasági Összeírás főbb adatkörei 1.3.1. a felmérés gyakorisága szerint település frissítést követő 90. nap
25. *  KSH MR–STAR-t helyettesítő mutatók. számos témakör évente vagy frissítést követően vármegye frissítést követő 90. nap
26. KSH Településstatisztikai Adatbázis Rendszer (T–STAR) számos témakör évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
27. *  KSH Vállalati K+F tevékenység 1.1.6. évente vagy frissítést követően vármegye frissítést követő 90. nap
28. KSH High-tech, medium-high-tech, valamint tudásintenzív üzleti szolgáltatást végző működő vállalkozások adatai 1.1.5. és 1.1.6. évente vagy frissítést követően járás frissítést követő 90. nap
29. KSH Működő ipari vállalkozások száma létszám kategória szerint 1.1.4. és 1.1.5. évente vagy frissítést követően járás frissítést követő 90. nap
30. *  KSH Ipari alkalmazottak létszám-kategória szerinti adatai 1.1.4. és 1.1.5. évente vagy frissítést követően vármegye frissítést követő 90. nap
31. KSH Férőhelyek száma a 4 és 5 csillagos szállodákban 1.3.5. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
32. BM A területi vízügyi hatóság illetékessége, vízügyi igazgatóságok 5.1. frissítést követően térség frissítést követő 90. nap
33. AM Légszennyező anyagok kibocsátott mennyisége 4.9.2. frissítést követően település frissítést követő 90. nap
34. AM Levegőminőségi adatok [Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) éves értékelés] 4.9.2. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
35 AM Zajtérképek 4.9.2. frissítést követően előfordulási hely frissítést követő 90. nap
36. *  TIM Veszélyes hulladékok keletkezett mennyisége 3.5. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
37. AM Kármentesítési munkálatok 4.12. évente vagy frissítést követően előfordulási hely frissítést követő 90. nap
38. SZTFH Működő és felhagyott bányák (nyersanyag, fejtési mód, felhagyás éve, elhelyezkedés) 1.2.1. frissítést követően objektum frissítést követő 90. nap
39. MEKH Erőművek és kiserőművek beépített teljesítőképessége energiahordozónként (a meglévő erőművek megnevezése, típusa) 3.3.1. évente objektum június 1.
40. NFK Erdősítési adatok 4.6. frissítést követően település frissítést követő 90. nap
41. NFK Erdőterület rendeltetés, üzemmód szerint 4.6. frissítést követően település frissítést követő 90. nap
42. NFK Élőfa-készlet 4.6. frissítést követően település frissítést követő 90. nap
43. *  NFK Égett erdőterület 4.6. frissítést követően vármegye frissítést követő 90. nap
44. SZTNH Szabadalmi bejegyzések 1.1.6. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
45. ATK TAKI Agrotopográfiai térkép 4.6. frissítést követően objektum frissítést követő 90. nap
46. *  TIM Ipari parkok (kérdőíves adatok) 1.1.3. évente vagy frissítést követően vármegye frissítést követő 90. nap
47. ME Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR), Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) 5.2. negyed-
évente
projekt frissítést követő 15. nap
48. *  TIM Infokommunikációs adatok 3.2.1. és 3.2.2. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
49. OH Felsőoktatási felvételi adatok 2.4.4. évente vagy frissítést követően középfokú oktatási intézmény frissítést követő 90. nap
50. BM OKF Önkormányzati feladatkörbe tartozó ár- és belvízvédelmi védekezés adatai 4.12. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
51. BM OKF Katasztrófavédelem kirendeltségei 4.12. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
52. BM OKF Veszélyes ipari üzemek települések szerint 4.12. frissítést követően település frissítést követő 90. nap
53. *  NNGYK Pollenterhelés 4.9.2. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
54. *  OMSZ Sürgősségi betegellátás adatai 2.4.1. évente vagy frissítést követően vármegye frissítést követő 90. nap
55. MÁK Foglalkoztatottak FEÁOR szerinti adatai 1.1.4. és 2.2.2. évente vagy frissítést követően település frissítést követő 90. nap
56. BM Az állam által nyújtott azonosítási szolgáltatásokra vonatkozó területi statisztikai adatok 5.1. évente vagy frissítést követően regisztráció helyszíne (település) frissítést követő 90. nap
57. *  BM Közfoglalkoztatási statisztikai adatok 2.2.2. havonta település és vármegye a referencia időszakot követő második hónap 25-e
58. *  KSH Földhasználat, mű- és szervestrágyával, növényvédőszerrel kezelt területre vonatkozó statisztikai adatok 4.6. évente vármegye frissítést követő 90. nap
59. KSH Hulladékgazdálkodási statisztikai adatok 3.5. évente település frissítést követő 90. nap
60. *  KSH Oktatáshoz kapcsolódó statisztikai adatok (felsőoktatás, közoktatás, végzettség, nyelvtanulás, férőhelyek) 2.4.4. évente település, vármegye, régió frissítést követő 90. nap
61. *  KSH Lakáspiaci adatok 2.3.1. évente település, vármegye, régió frissítést követő 90. nap
62. *  KSH Termelési koncentráció (bruttó hozzáadott érték) nemzetgazdasági áganként 1.2.1. és 1.2.2. évente vármegye frissítést követő 90. nap
63. *  KSH Építőipari termelési érték megoszlása a kivitelező székhelye és kivitelezés helye szerint 1.3.3. évente vármegye frissítést követő 90. nap
64. KSH Fűtésre, energiaellátásra vonatkozó statisztikai adatok 3.3. évente település frissítést követő 90. nap
65. KSH Közlekedésre vonatkozó statisztikai adatok 3.1. évente település frissítést követő 90. nap
66. KSH Népszámlálás, mikrocenzus adatok számos témakör a felmérés gyakorisága szerint település frissítést követő 90. nap
67. MÁK Táppénz adatok 2.2.4. évente település frissítést követő 90. nap
68. NEAK Gyógyszerforgalmi (Beteg- és vényszám) adatok 2.3.2. évente település frissítést követő 90. nap
69. AM Az OKIR rendszerből származó, szennyezőanyag kibocsátásra, keletkezett hulladékmennyiségre és szennyvízre vonatkozó statisztikai adatok. 3.5. évente település, régió, ország frissítést követő 90. nap
69a. OVF Vízi közművek adatai 3.4.1. és 3.4.2. évente település, régió, ország frissítést követő 90. nap
70. OH Hátrányos helyzetű általános iskolai tanulók adatai 2.4.4. évente település frissítést követő 90. nap
71. OH Az országos kompetencia felmérésből származó statisztikai adatok 2.4.4. két évente település frissítést követő 90. nap
72. OH Külföldi tanulók adatai a felsőoktatásban 2.4.4. évente település frissítést követő 90. nap
73. LTK E-közműből kinyerhető statisztikai adatok (kiadott közműnyilatkozatok szakáganként illetve felhasználás jellege szerint, szolgáltatók szakáganként) 1. évente, havonta település frissítést követő 5. napon
74. MK Helyi közutak adatai 3.1.1. évente település frissítést követő 90. nap
75. MK Közúti közlekedési balesetek 3.1.1. évente település frissítést követő 90. nap
76. MAVIR Villamosenergia termelés, fogyasztás, export, import 3.3.1. évente ország frissítést követő 90. nap
77. PMKH Felnőttképzési Információs Rendszer (FIR) 2.4.7. évente település frissítést követő 90. nap
78. NSZFH Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszere (FAR) 2.4.7. évente település frissítést követő 90. nap

2. Az adatkezelő szervezetek neve és a mellékletben használt rövidítése

A B
1. Adatkezelő szervezet neve Rövidítés
2. Nemzeti Adó- és Vámhivatal NAV
3. *  Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ NNGYK
4. Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. LTK
5. Belügyminisztérium BM
6. FGSZ Földgázszállító Zrt. FGSZ
7. Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ NTAK
8. Agrárminisztérium AM
9. Miniszterelnökség ME
10. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő NEAK
11. Miniszterelnöki Kabinetiroda MK
12. *  Technológiai és Ipari Minisztérium TIM
13. Központi Statisztikai Hivatal KSH
14. Magyar Államkincstár MÁK
15. Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága SZTFH
16. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal MEKH
17. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala SZTNH
18. Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete ATK TAKI
19. Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MAVIR
20. Nemzeti Földügyi Központ NFK
21. Oktatási Hivatal OH
22. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő NEAK
23. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság BM OKF
24. * 
25. Országos Mentőszolgálat OMSZ
26. Magyar Közút Nonprofit Zrt. MK
27. Országos Vízügyi Főigazgatóság OVF
28. *  Pest Vármegyei Kormányhivatal PMKH
29. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal NSZFH

3–4. számú melléklet a 31/2007. (II. 28.) Korm. rendelethez *