A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet

a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól

A Kormány a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 80. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) *  E rendelet határozza meg a helyi önkormányzatok vis maior támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, a felhasználásáról szóló elszámolásnak és a vis maior támogatás ellenőrzésének részletes szabályait.

(2) *  A vis maior támogatás célja az egyes természeti károkból adódó, indokolt és szükséges védekezéssel összefüggő kiadások részbeni vagy teljes megtérítése, a helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületben, építményben, partfalban vagy a helyi önkormányzat vagyonkezelésében és az állam tulajdonában lévő, kötelező feladatellátást szolgáló épületben a vis maior események okozta károk helyreállításának és a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéssel összefüggő kiadások részbeni támogatása.

(3) * 

(4) * 

(5) A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

(6)–(7) * 

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. *  beruházás: a számvitelről szóló törvényben ekként meghatározott tevékenység,

2. fejlesztés: a beruházás és a felújítás, valamint immateriális javak beszerzése,

3. *  felújítás: a számvitelről szóló törvényben ekként meghatározott tevékenység,

4. *  folyó jellegű működési kiadások: a helyi önkormányzat kötelező feladatellátásához kapcsolódó működési költségek, dologi kiadások, karbantartási, javítási költségek, eszköz- és készletbeszerzések költsége, személyi jellegű kifizetések, és az ehhez kapcsolódó járulékok, mely alól kivételt képez a hivatásos katasztrófavédelmi szervek egyetértésével alkalmazott polgári védelmi szakalegységek egyéb központi forrásból meg nem térülő költsége,

5. földcsuszamlás: a természetes egyensúlyát vesztett lejtő vagy csúszólap mentén mozgó földtömeg, amely közintézményt vagy legalább három beépített ingatlant érint, illetve a csuszamlás árvizet vagy más katasztrófahelyzetet idézhet elő,

6. védekezési munkálatok a megelőző és a helyreállítási munkálatokon kívüli valamennyi olyan beavatkozás, amely a kár bekövetkezését megakadályozza vagy a lehető legkisebbre csökkenti, abban az esetben, ha a kár bekövetkezésének közvetlen, valós veszélye áll fenn,

7. *  megelőző munkálatok: minden olyan munkálat, amely a káresemények megelőzésére szolgál, és nem közvetlenül a védekezéssel és kárelhárítással függ össze, így különösen a káreseményt megelőző csatorna- vagy ároktisztítás, állagmegóvás,

8. partfal: az a földfelszín, ahol a szintkülönbség változása felületének legalább 2/3 részében 60°-nál meredekebb; nem tekinthető azonban partfalnak a működő és az elhagyott bányafal,

9. pince: a földkéregbe vájt mesterséges, falazott vagy falazatlan üreg; kivételt képeznek az ipari, bányászati céllal mélyítettek és az épületek szerkezeti részét képező pincék,

10. *  saját forrás: a helyi önkormányzatok által képviselő-testületi, közgyűlési (a továbbiakban: képviselő-testület) határozattal, valamint a képviselő-testület költségvetési rendeletébe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozatával önerőként jóváhagyott forrás,

11. *  eszközök: a számvitelről szóló törvényben és az államháztartás számviteléről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti tárgyi eszközök, továbbá műszaki berendezések, gépek, járművek, eszköz tartozékok és alkatrészek, szerszámok, takarító- és tisztítószerek, felszerelések, informatikai-ügyviteli-hiradástechnikai eszközök, háztartási gépek, bútorok és egyéb berendezések,

12. *  épület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 2. § 10. pontjában meghatározottak szerinti fogalom,

13. különösen súlyos természeti károk: a természeti és lakókörnyezetben különösen földrengés, árvíz, lakott területen belüli nagy kiterjedésű belvíz, tornádó, tűzvész, robbanás, pince- vagy partfalomlás, földcsuszamlás miatt bekövetkezett károk,

14. *  igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatok ellátását szolgáló intézmény: önkormányzati, államigazgatási feladat ellátását végző intézmény, különösen a polgármesteri hivatal, fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala,

15. *  katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés: a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában ár- és belvíz által sújtott területet érintő védekezéshez kapcsolódó, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által jóváhagyott, légi úton, belterületen az adott költségvetési évben végzett szúnyoggyérítés,

16. *  építmény: a helyi önkormányzat tulajdonában lévő, kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló vagy helyi önkormányzat által törvény alapján kötelezően működtetett út, híd, komp- és révátkelőhely, ár- és belvízvédelmi vízi létesítmény, közmű és annak műtárgyai, pince, amennyiben megfelel az Étv. 2. § 8. pontjában meghatározottaknak.

2/A. *  A vis maior támogatás formái

2/A. § *  (1) A helyi önkormányzat támogatást igényelhet

a) az előre nem látható természeti vagy más eredetű erők által fenyegető veszély bekövetkezésének lehetősége miatt szükségessé váló, indokolt védekezés kiadásainak részbeni vagy teljes támogatására,

b) *  – a biztosításból vagy egyéb módon megtérülő károk figyelembevételével – a helyi önkormányzat tulajdonában lévő kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló vagy helyi önkormányzat által törvény alapján kötelezően működtetett épületet, építményt, partfalat vagy a helyi önkormányzat vagyonkezelésében és az állam tulajdonában lévő kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló épületet sújtó, előre nem látható természeti vagy más eredetű erők által okozott károk helyreállításának részbeni támogatására,

c) *  – ha a szúnyogok által okozott ártalom óránkénti mértéke a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak nyilatkozata szerint csípésszámban kifejezve személyenként meghaladja az 50 csípést – katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés többletkiadásainak részbeni támogatására

[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: vis maior esemény].

(2) A támogatás

a) a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés esetében akkor vehető igénybe, ha

aa) a helyi önkormányzat a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában és területén ár- és belvízi védekezéssel kapcsolatban a költségvetési évben bejelentett és 2. melléklettel igazolt vis maior pályázattal rendelkezik és

ab) a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés legkésőbb a költségvetési év augusztus 31-éig lezárul,

b) belvízi védekezés esetében akkor vehető igénybe, ha a legalább másodfokú védekezési fokozat elrendelése megtörtént,

c) *  utak, hidak, komp- és révátkelőhelyek esetében akkor vehető igénybe, ha a károsodása helyi közlekedés biztonságát veszélyezteti,

d) *  rendkívüli téli időjárás esetén a védekezési költségekhez kizárólag akkor vehető igénybe, ha a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: HungaroMet Nonprofit Zrt.) hófúvás miatt az adott térségre a legmagasabb veszélyességi szintű figyelmeztetést adott ki.

(3) A támogatás – pince-, partfalomlás és földcsuszamlás kivételével – csak a káresemény bekövetkezését megelőző állapot visszaállítására igényelhető. A 3. § (10) bekezdése szerinti eset kivételével nem igényelhető támogatás az elmaradt felújításból, karbantartásból eredő, korábban megelőzhető károk helyreállítására, új beruházásra, fejlesztésre és felújítási előirányzatok pótlására.

(4) *  A települést ért olyan különösen súlyos természeti kár esetében, amelynek következtében a lakóépületek jelentős része életveszélyessé vagy helyre nem állíthatóvá vált, a támogatás kivételesen a lakosság egyszeri, rendkívüli szociális támogatására is kiterjedhet (a továbbiakban: lakossági támogatás). A lakossági támogatás a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott eljárási szabályok szerint a helyi önkormányzat által nyújtott támogatások (így különösen átmeneti segély nyújtása a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került személyek részére az életveszély megszüntetéséhez) részbeni vagy teljes megtérítéséhez használható fel. Ez a támogatás a kárt szenvedett lakosok biztonságát szolgálja, az ingatlan helyreállításának vagy újjáépítésének fedezetét nem tartalmazza. A pályázatban a lakossági támogatásra vonatkozó igényt védekezési költségként kell feltüntetni.

3. A vis maior esemény bejelentése * 

3. § (1)–(2) * 

(3) *  A helyi önkormányzat

a) *  a 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a védekezés megkezdésétől számított 7 napon belül az 1. melléklet A) része szerinti adatlapnak,

b) *  a 2/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a kár bekövetkezésétől számított 7 napon belül az 1. melléklet A) része szerinti adatlapnak,

c) *  a 2/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés befejezésétől számított 7 napon belül a 9. melléklet A) része szerinti adatlapnak

a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által működtetett ebr42 rendszerben (a továbbiakban: ebr42 rendszer) elektronikus úton történő kitöltésével bejelenti a vis maior eseményt. A bejelentés időpontja az ebr42 rendszerben elektronikusan kitöltött adatlap lezárásának dátuma. A bejelentésre nyitva álló határidő elmulasztása jogvesztő.

(4) *  Ha a védekezés nem fejeződik be a pályázat a 4. § (1) bekezdésében meghatározott benyújtásának időpontjáig, a helyi önkormányzat új bejelentést tehet a védekezést megszüntető határozat időpontjáig felmerülő újabb védekezési költségek részbeni vagy teljes támogatása érdekében.

(5) *  A 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a miniszter a bejelentést követően – a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyidejű értesítésével – haladéktalanul megkeresi a Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, amely az 1. melléklet A) része szerinti adatlap lezárását követő 7 napon belül a 2. melléklet szerinti adatlapon – elektronikusan az ebr42 rendszerben – tájékoztatást nyújt a bejelentés valódiságáról, a vis maior esemény jellegéről, a védekezési munkálatok szükségességéről. A káresemény körülményeinek igazolására a Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyszíni vizsgálatot is folytat.

(6) *  A bejelentést követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül a Magyar Államkincstár helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes területi szerve (a továbbiakban: kincstár) által összehívott és koordinált bizottság helyszíni vizsgálatot végez (a továbbiakban: előzetes helyszíni vizsgálat). Az előzetes helyszíni vizsgálatot végző bizottság tagja a kincstár és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselője, továbbá szükség szerint a kincstár felkérése alapján

a) épületekben, építményekben keletkezett károk esetében az építésügyi hatóság,

b) ár- vagy belvíz elleni védekezés, ár- és belvízvédelmi vízi létesítmény károsodása esetén a helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes vízügyi igazgatóság,

c) utakban, komp- és révátkelőhelyekben, hidakban keletkezett károk esetében a közlekedésért felelős miniszter,

d) kulturális örökség védett elemei esetén az örökségvédelmi feladatkörben érintett illetékes hatóság képviselője.

(6a) *  Amennyiben a kincstár a vis maior esemény jellegéből kifolyólag szükségesnek látja, az előzetes helyszíni vizsgálatot lefolytató bizottság munkájában történő részvételre a (6) bekezdésben foglaltakon túl egyéb közigazgatási szervet is felkérhet.

(7) *  Az előzetes helyszíni vizsgálat lefolytatásáról a 3. melléklet A) része szerinti jegyzőkönyvet elektronikusan – az ebr42 rendszerben – kell kiállítani. A rendkívüli időjárás által közvetlenül okozott károk (5) és (6) bekezdés szerinti vizsgálata esetében a HungaroMet Nonprofit Zrt. a Katasztrófavédelmi Igazgatóság kérésére – térítésmentesen – tájékoztatást küld.

(8) *  Pince-, partfalomlás vagy földcsuszamlás esetében a miniszter által kinevezett Pince- és Partfalveszély-Elhárítási Szakértői Bizottság a bejelentéstől számított 20 napon belül a káreseményt a helyszínen megvizsgálja, veszélyességi kategóriába sorolja és megállapításait a 3. melléklet B) része szerinti adatlapon az ebr42 rendszerben elektronikusan rögzíti.

(8a) *  Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés esetében a bejelentést követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – az ebr42 rendszerben – kiállítja a 9. melléklet B) része szerinti nyilatkozatot.

(9) * 

(10) *  Ha a vis maior esemény következtében a kötelező önkormányzati feladatot szolgáló vagy önkormányzat által törvény alapján kötelezően működtetett épület, építmény összedől vagy helyreállíthatatlanul károsodik, a káreseményhez kapcsolódó közfeladatokért felelős fejezetet irányító szerv előzetes szakmai véleménye alapján a Kormány egyedileg dönt a támogatásról új, a káreseményt megelőző funkciót betöltő beruházás megvalósítása érdekében. Ez esetben a támogatás folyósítása a 7. § (3) bekezdésében foglaltak alapján történik. * 

(11)–(14) * 

3/A. § *  (1) A települést ért különösen súlyos természeti károk mérséklésére – a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés kivételével –

a) a 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatás az 1. melléklet B) része szerinti adatlapon feltüntetett előzetesen becsült védekezési költségek legfeljebb 50%-ának mértékéig,

b) a 2/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatás az 1. melléklet B) része szerinti adatlapon feltüntetett előzetesen becsült helyreállítási költségek legfeljebb 15%-ának mértékéig

támogatási előlegként is nyújtható.

(2) *  A helyi önkormányzat a támogatási előleg iránti kérelmét – legfeljebb a 4. § (1) bekezdés szerinti pályázat lezárásáig – az ebr42 rendszerben az 1. melléklet B) része szerinti adatlapon rögzíti. A miniszter – a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyidejű értesítésével – haladéktalanul megkeresi a helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, amely az ebr42 rendszerben az 1. melléklet C) része szerinti adatlap kitöltésével haladéktalanul, de legkésőbb a megkereséstől számított 3 napon belül javaslatot tesz a támogatási előleg összegére.

(3) *  A támogatási előlegről a miniszter az ebr42 rendszerben elektronikus támogatói okiratot állít ki.

(4) *  A támogatási előleget a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: kincstár) a miniszter utalványozása alapján folyósítja.

(5) A helyi önkormányzat a 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatáshoz kapcsolódó támogatási előleggel a pályázat benyújtásával, a 2/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatáshoz kapcsolódó támogatási előleggel a támogatás első teljesítésarányos lehívásával számol el.

(6) *  Ha a helyi önkormányzat

a) a 4. § (1) bekezdés szerinti határidő lejártáig a pályázatot nem nyújtotta be vagy

b) a pályázat a 4. § (2) bekezdése szerinti vizsgálatot követően a kincstár által nem került továbbításra a miniszter részére

a kincstár a folyósított előlegre vonatkozó visszafizetési kötelezettségről a 4. § (1) bekezdése szerinti határidő lejártától számított 14 napon belül értesíti a helyi önkormányzatot és a minisztert.

(6a) *  Ha a helyi önkormányzat a támogatási előlegről lemondott, a már folyósításra került támogatási előleget 4. § (1) bekezdése szerinti határidő lejártát követő 7 napon belül köteles visszafizetni.

(6b) *  Ha a pályázat a 7. § (1) bekezdés szerint a miniszter által elutasításra került, a támogatói okirat visszavonásáról szóló értesítést elektronikus úton küldi meg a helyi önkormányzatnak, a kincstár értesítésével egyidejűleg, mely alapján a kincstár az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 99. § (2) bekezdése szerinti fizetési felszólítást küld a helyi önkormányzatnak.

(7) *  A jogosulatlanul igénybe vett előlegről a helyi önkormányzat az Ávr. 83. § (3) bekezdés b) pontjának és az Ávr. 97–99. §-ainak a változás bejelentésének módjára és az ezt követő intézkedésekre, a visszafizetésre, valamint az ügyleti és a késedelmi kamat mértékére és számítására vonatkozó rendelkezései megfelelő alkalmazásával köteles lemondani és azt ügyleti kamattal, illetőleg késedelmi kamattal együtt visszafizetni. A jogosulatlanul igénybe vett előleg visszafizetésének elmulasztása esetén a kincstár beszedési megbízást nyújt be a kötelezett fizetési számlájára.

4. A támogatás igénylése

4. § (1) *  A helyi önkormányzat

a) a 2/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetben az 5. melléklet,

b) *  a 2/A. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben a 9. melléklet C) része

szerinti adatlapon rögzített és lezárt pályázatát – a (3) bekezdés szerinti kötelező mellékletek csatolásával – a 3. § (3) bekezdése szerinti bejelentést követő 40 napon belül nyújtja be a kincstárnak. A benyújtási határidő elmulasztása jogvesztő. * 

(2) *  A pályázatban meg kell határozni a védekezés vagy a helyreállítás kezdő és várható befejezési határidejét. A kincstár a helyi önkormányzat pályázatát szabályszerűségi szempontból megvizsgálja, és szükség esetén, határidő kitűzésével, hiánypótlásra történő felhívást ad ki elektronikus úton. A helyi önkormányzatnak a hiány pótlásáról a felszólítás kézhezvételétől számított 7 napon belül – elektronikusan az ebr42 rendszerben is – gondoskodnia kell. Ha a helyi önkormányzat a hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget, vagy azt nem megfelelően teljesíti, a kincstár a pályázatot az ebr42-ben „kincstári elutasítás”-ra állítja. A kincstár a pályázatokat részletes – különös tekintettel a (3) bekezdés h)–j) pontjában megjelölt dokumentumok alapján kialakított – véleménnyel látja el a benyújtást követő 14 napon belül.

(3) *  A pályázat kötelező mellékletei:

a) *  az ebr42 rendszerben elektronikusan rögzített, kitöltött lezárt pályázati adatlap, továbbá ha a helyi önkormányzat már elvégzett védekezési munkálatokhoz, katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez vagy helyreállítási munkálatokhoz igényel támogatást,

aa) *  a vis maior eseményhez kapcsolódó költségeket alátámasztó, a számvitelről szóló törvénynek alakilag és tartalmilag megfelelő, a helyi önkormányzat nevére és címére kiállított számlák, számviteli bizonylatok, – katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés esetén a gyérített terület nagyságának, a gyérítés egységköltségének és időpontjának megjelölésével ellátott – vállalkozói szerződések, megrendelések,

ab) *  a helyi önkormányzat belső szabályzatában meghatározott módon igazolt teljesítésigazolások,

ac) *  a vis maior eseményhez kapcsolódóan elvégzett munkálatok esetén a számlához, számviteli bizonylathoz kapcsolódó, a munkálatok elvégzéstől számított 24 órán belül kiállított gépjármű menetlevél, fuvarlevél, mázsajegy, gépüzemnapló, szállítólevél vagy más alapbizonylat,

ad) *  gazdasági társaság vagy más jogi személy által szolgáltatás nyújtásról kiállított számla, számviteli bizonylat esetében, ha az személyi jellegű kiadásra vonatkozó költséget is tartalmaz, a bér és járulékok számfejtését vagy kifizetését igazoló bizonylatok, továbbá ezek alapbizonylataként szolgáló munkanapló, jelenléti ív, óranyilvántartó lap,

ae) *  a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló kormányrendelet alapján előírt védekezési napló hiteles és a védekezési költségek elszámolására – így különösen a védekezésnél dolgozók munkájának, a védekezéshez igénybe vett gépek, felszerelések és anyagok felhasználásának folyamatos nyilvántartására – vonatkozó adatok, ezek hiányában a helyi önkormányzat által vezetett védekezési napló,

af) védelmi készültség elrendeléséről és megszüntetéséről szóló határozat hiteles másolata,

ag) az elvégzett munkatételeket tartalmazó számlaösszesítő,

ah) a település, településrész térképe helyrajzi számmal és a vis maior eseménnyel érintett helyszín feltüntetésével,

ai) *  katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés esetében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kiállított jóváhagyó dokumentum a szúnyoggyérítés engedélyezéséről,

b) *  a károsodás tárgyához igazodó, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara szakértői névjegyzékében szereplő műszaki szakértő, vagy az igazságügyi szakértői névjegyzékben aktív tagként szerepelő műszaki szakértő által készített nyilatkozat, amely tartalmazza

ba) a keletkezett károk tételes felsorolását (a kár helye, mértéke), a károk kialakulásának okait,

bb) *  a károsodott épület, építmény, partfal általános jellemzését – építés éve, legutóbbi felújítás dátuma, karbantartás gyakorisága (tételesen felsorolva a felújítás, karbantartás munkálatait és időpontját), építés technológiája stb. –,

bc) *  utakban, hidakban, komp- és révátkelőhelyekben keletkezett károk esetén a közlekedés biztonságára vonatkozó nyilatkozatot indokolással (az adott kár mennyire és miben veszélyezteti a közlekedés biztonságát, továbbá milyen helyreállítási munkálatok szükségesek a biztonságos közlekedés megteremtéséhez),

bd) *  az épület, építmény, partfal károsodás előtti állapotnak megfelelő helyreállítására vonatkozó javaslatot, a helyreállítás költségeinek tételes bemutatását,

c) *  a képviselő-testület határozata arról, hogy

ca) a káreseményhez kapcsolódóan milyen biztosítással rendelkezik,

cb) más, a tulajdonában lévő épületben ezt a feladatát nem tudja ellátni,

cc) a károsodott épület milyen kötelező önkormányzati feladat ellátását szolgálja,

cd) vállalja a károsodott, kötelező feladatot ellátó épületre az 5. § (11) bekezdése szerinti értékkövető biztosítás megkötését,

ce) vállalja a károsodott ingatlannak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjaira tekintettel történő helyreállítását,

cf) saját erejéből – részben vagy egészben – a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja megoldani,

d) a biztosítással kapcsolatos iratok:

da) *  biztosítási kötvény,

db) *  ha a helyi önkormányzat tulajdonában vagy vagyonkezelésében lévő – oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatok ellátását szolgáló – épületre nem köthető biztosítás, úgy erről a tényről szóló, legalább három országos biztosítótársaság káreseményt követően kiadott nyilatkozata,

dc) *  biztosító által a káreseményhez kapcsolódóan felvett helyszíni kár jegyzőkönyvének,

dd) *  biztosító által megállapított kár összegére vonatkozó dokumentum; ha a biztosító még nem állapította meg a kár összegét, akkor legalább a biztosítónak benyújtott kárigény, egyéb dokumentumok,

e) *  a bejelentett védekezési eseményekről, károkról készített színes fotódokumentáció elektronikus formában, képaláírásokkal az ábrázolt helyszínek beazonosíthatósága érdekében,

f)–g) * 

h) *  a helyi önkormányzat

ha) tulajdonában lévő építmény esetén elektronikus tulajdoni lap, illetve

hb) *  vagyonkezelésben lévő épület esetén a vagyonkezelői szerződés,

i) *  ha a helyi önkormányzat adósságrendezési eljárás alatt áll, úgy a bíróság által az adósságrendezés megindításáról szóló jogerős végzés,

j) *  az 5. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti magasabb mértékű támogatás igénylése esetén a helyi önkormányzat költségvetési rendelete,

k) * 

l) *  a helyi önkormányzat nyilatkozata arról, hogy az adott tárgyban korábban vagy egyidejűleg benyújtott-e pályázatot,

m) *  a miniszter által a kérelmek elbírálása során egyedileg meghatározott, a káresemények, illetve a bekövetkezett károsodások megfelelő vizsgálatához szükséges egyéb dokumentumok,

n) *  a b) pont szerinti műszaki szakértő tekintetében

na) *  annak igazolása, hogy a műszaki szakértő a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara szakértői névjegyzékében vagy az igazságügyi szakértői névjegyzékben aktív tagként szerepel, és

nb) *  a helyi önkormányzat nyilatkozata, amelyben igazolja, hogy a műszaki szakértő egyaránt független a kérelmet benyújtó helyi önkormányzattól, a helyreállítás későbbi tervezőjétől és kivitelezőjétől,

o) * 

(4) * 

(5) *  A védekezési költségek elszámolásával kapcsolatos kérelmek esetén – kizárólag a védekezési költségek vonatkozásában – a (3) bekezdés b) pontjában, c) pont ca)–ce) alpontjában, d), h), n) és o) pontjában, a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés költségeinek elszámolásával kapcsolatos pályázathoz a (3) bekezdés a) pont ae) és af) alpontjában, b) pontjában, c) pont ca)–ce) alpontjában, d)–j) és n) pontjában meghatározott dokumentumokat nem kell csatolni.

(6) *  Az önkormányzati kötelező feladatok ellátását szolgáló, nem önkormányzati tulajdonban lévő temető – amelyben a helyi önkormányzat a temető tulajdonosával kötött megállapodás alapján a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti – helyreállítási költségeinek elszámolásával kapcsolatos kérelmek esetén a (3) bekezdés h) pontjában megjelölt dokumentum csatolása nem kötelező. A köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettség teljesítésének igazolása céljából a helyi önkormányzat pályázathoz mellékelni kell * 

a) *  a nyilatkozatot, mely szerint a helyi önkormányzat saját tulajdonú temetővel vagy temető résszel nem rendelkezik, továbbá nem tart fenn a pályázatban szereplő temetőn kívül egyéb köztemetőt más helyi önkormányzattal közösen,

b) *  a temető tulajdonosával kötött megállapodást, melyben a helyi önkormányzat vállalja a vis maior támogatással helyreállított köztemető miniszteri döntéstől számított legalább 5 éves időtartamig tartó kezelését,

c) a temető használatának rendjéről szóló önkormányzati rendelet másolatát.

5. § (1) *  Az igényelhető és megítélhető támogatás maximális mértéke a védekezési költségek, a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés és

a) *  utak, hidak, komp- és révátkelőhelyek károsodása,

b) pince- vagy partfalomlás, földcsuszamlás,

c) oktatási, kulturális, szociális vagy egészségügyi intézmények épület károsodása,

d) igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatok ellátását szolgáló intézmények épületeinek károsodása,

e) ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények,

f) közmű és műtárgyai károsodása

esetében felmerülő helyreállítási költségek támogatására vonatkozó vis maior pályázat esetén az elismert költségek 70%-a. * 

(2) *  A helyi önkormányzat – a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítést kivéve – az (1) bekezdésben meghatározottnál magasabb, de legfeljebb a helyreállítási, védekezési költségek 90%-ának megfelelő mértékű támogatást igényelhet, továbbá a miniszter az alaptámogatási mértéknél magasabb, de legfeljebb a helyreállítási, védekezési költségek 90%-ának megfelelő mértékű támogatást nyújthat abban az esetben, ha a helyi önkormányzat

a) *  a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló kormányrendelet mellékletében szerepel, vagy

b) * 

c) *  teljesítőképességét a felmerült károk helyreállítása jelentősen meghaladja, feltéve, hogy a vis maior esemény rövid időszakon belül ismétlődő természeti vagy időjárási csapások következményeként alakult ki.

(3) * 

(4) *  Az igényelhető és megítélhető támogatás maximális mértéke az elismerhető költségek 100%-a

a) a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában keletkező védekezési költségek esetében,

b) *  a vármegyei önkormányzat tulajdonában lévő, kötelező feladatot szolgáló épületet ért károk helyreállítása esetében,

c) *  a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény 1. melléklete szerinti alapvető lakossági szolgáltatások ellátását szolgáló, önkormányzati tulajdonú épületek, építmények, partfal helyreállításával és a védekezéssel összefüggő költségek esetében, ha a helyi önkormányzat a vis maior esemény időpontjában adósságrendezési eljárás alatt áll.

(5) A költségek között nem számolhatók el:

a) *  az eszközök beszerzése,

b) a megelőző munkálatok,

c) a fejlesztések a 3. § (10) bekezdésében foglaltak kivételével,

d) *  – a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés kivételével – a rovar- és kártevőirtás költségei,

e) a folyó jellegű működési kiadások.

(6) *  Utakban, járdákban keletkezett károk esetén kizárólag a károsodott szakasz olyan jellegű helyreállítása támogatható, amely a helyi közlekedés biztonságának visszaállítását szolgálja. Külterületen és árterületen levő utak helyreállításához támogatás kizárólag abban az esetben nyújtható, ha azok lakott külterület megközelítését szolgálják. Külterületen lévő pince- vagy partfalomlás, földcsuszamlás esetében támogatás kizárólag abban az esetben nyújtható, ha az lakott külterület megközelítését veszélyezteti.

(6a) *  Az érintett helyi önkormányzat részére katasztrófavédelmi szúnyoggyérítésre a költségvetési évben legfeljebb két alkalommal nyújtható támogatás.

(7) *  Védekezés esetén a védelmi készültség elrendelésének napjától, belvíz elleni védekezés esetében a másodfokú védekezési fokozat elrendelésének napjától – de legkorábban az 1. melléklet A) része szerinti adatlapon jelzett vis maior esemény időpontjától – a védelmi készültség vagy a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséig tartó időszakra vonatkozó teljesítési időponttal rendelkező számlák, bizonylatok fogadhatók be. Kizárólag a védelmi készültség vagy a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetését követő 30. napig kiállított számlával, bizonylattal igazolható költségek számolhatók el.

(8) *  Nem támogathatók azon kérelmek, amelyeknél a védekezési, katasztrófavédelmi szúnyoggyérítési költségek biztosítása és a jelzett károk helyreállítása a helyi önkormányzattól a rendelkezésére álló források alapján elvárható.

(8a) *  A helyi önkormányzat köteles a védekezés és helyreállítás során az étkeztetés, szállás, szállítás biztosításánál és más szakmai feladatok végzésénél elsődlegesen saját intézményei kapacitását igénybe venni.

(8b) *  A védekezés során felmerülő üzemanyag költségek elszámolása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által meghatározott fogyasztási alapnorma-átalány mértéke és üzemanyag ár alapján történik.

(9) *  A miniszter a helyi önkormányzat gazdasági helyzetének, továbbá a pályázatban rögzítettek figyelembevételével az (1) és (2) bekezdésben meghatározottnál alacsonyabb mértékű támogatásról is dönthet.

(10) A termékek és szolgáltatások beszerzése a szokásos piaci áron történhet. A szokásos piaci ár meghatározásának módját a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény tartalmazza.

(11) *  Ha a helyi önkormányzati tulajdonában vagy vagyonkezelésében lévő, kötelező feladatellátást szolgáló olyan épületre, amelyben a károsodás bekövetkezett, a tulajdonos nem rendelkezik értékkövető biztosítással, a támogatás kizárólag az épületre vonatkozó, határozatlan időtartamú biztosítás megkötésével és annak négy éven keresztüli fenntartásának vállalásával együtt igényelhető. Ha a káreseményt követően a biztosító az épület tulajdonosa részére a kárt megtéríti, a tulajdonos köteles a kár megtérített összegét a helyreállításra fordítani.

(11a) *  A tulajdonos a (11) bekezdésben meghatározott feltétel alól mentesül, ha az – oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatok ellátását szolgáló – épületre nem köthető biztosítás és ezt a tényt legalább három országos biztosító nyilatkozatával igazolja a kincstár felé.

(12) *  A helyi önkormányzatnak a kötelező feladatellátást szolgáló épület helyreállítása esetében a 8. § (1) bekezdése szerinti elszámolás benyújtásával egyidejűleg kell igazolnia a biztosítási szerződés megkötését a kincstár felé. Ezt követően a helyi önkormányzat köteles valamennyi szerződéssel kapcsolatos változásról tájékoztatni a kincstárt. A kincstár jogosult a szerződés meglétét évente ellenőrizni. Ha nem történik biztosítási szerződéskötés, vagy a biztosítás négy éven belül a helyi önkormányzat felmondása vagy a díj nem fizetése miatt megszűnik, akkor a támogatást vissza kell fizetni a központi költségvetés javára.

(12a) *  A (12) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettséget a kincstár a 8/A. § (3) bekezdése szerinti eljárás keretében állapítja meg, és a 8/A. § (4) bekezdése szerinti döntésben írja elő a helyi önkormányzat részére.

(13) *  Ha a naptári napokban megállapított határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.

(14) *  Ha a helyi önkormányzatnál a támogatott védekezési, helyreállítási vagy katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéssel összefüggő kiadások tekintetében előzetesen felszámított általános forgalmi adó merül fel, akkor a támogatás összegének fedezetet kell biztosítania a támogatottra áthárított vagy az általa fizetendő általános forgalmi adó teljes összegére nézve, kivéve, ha a támogatott a rá áthárított vagy a termék beszerzése, a szolgáltatás igénybevétele után általa fizetendő adóként megállapított általános forgalmi adó levonására jogosult.

6. § (1) *  A kincstár által megküldött, káreseménnyel kapcsolatos dokumentáció alapján az utak, hidak és komp- és révátkelőhelyek károsodása esetében a közlekedésért felelős miniszter a dokumentáció átvételétől számított 7 napon belül észrevételt tesz a 4. melléklet szerinti adatlap kitöltésével.

(2) * 

(3) *  A miniszter indokolt esetben véleményezésre megküldi a káreseményhez kapcsolódó közfeladatokért felelős fejezetet irányító szervnek a pályázati dokumentációt, aki az átvételtől számított 8 napon belül megküldi szakmai véleményét és javaslatát a miniszternek.

7. § (1) *  A pályázatról a miniszter a pályázat beérkezésétől – tartalmi hiányosság esetén a 4. § (3) bekezdés m) pontja szerint megküldött dokumentumtól – számított 90 napon belül dönt, indokolt esetben a káreseményhez kapcsolódó közfeladatokért felelős fejezetet irányító szerv vezetője szakmai javaslatának kikérésével. A támogatott tevékenységre vonatkozóan a miniszter az ebr42 rendszerben elektronikus támogatói okiratot ad ki. A 2/A. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetben a 6. melléklet szerinti döntési adatlap, a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés esetében a 9. melléklet D) része szerinti döntési adatlap a támogatói okirat mellékletét képezi.

(2) A támogatói okiratban megfogalmazott miniszteri döntés elkülönítetten tartalmazza

a) *  a támogatással elismert, számlával igazolt védekezési és katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó költségekhez, valamint

b) a szakértői véleménnyel alátámasztott helyreállítási költségekhez

jogcímenként biztosított támogatás összegét ezer forintra kerekítve, továbbá a támogatás mértékét két tizedesjegyre kerekítve. Az utalványozás és az előirányzat módosításának alapdokumentuma az a) pontban meghatározott esetben és előlegigénynél a miniszteri döntésről készült feljegyzés, a b) pontban meghatározott esetben a teljesítésarányosan folyósítandó összegről a kincstár által megküldött lehívási igény. * 

(3) *  A miniszteri döntést követően a védekezési és katasztrófavédelmi szúnyoggyérítési költségekhez kapcsolódó támogatásokat a miniszter – a (2) bekezdés szerinti feljegyzésen alapuló – utalványozása alapján a kincstár folyósítja. A helyreállítási költségekre jóváhagyott támogatás a kincstárhoz benyújtott, a kivitelezés teljesítését igazoló számla alapján – a 3/A. § szerinti támogatási előleg igénybevétele esetén a 3/A. § (5) bekezdése szerinti elszámolás elfogadását követően – vehető igénybe. A támogatott helyi önkormányzat (a továbbiakban: Támogatott) az elszámoláshoz benyújtandó számla eredeti példányán – sokszorosítás előtt – az ebr42 rendszerben a pályázathoz tartozó igénylésazonosítót feltünteti.

(4) A helyreállításhoz kapcsolódó támogatást a kincstár folyósítja azzal, hogy * 

a) *  a Támogatott az általa igazolt és hitelesített számlákat, egyéb teljesítést igazoló dokumentumokat másolatban a kincstárhoz nyújtja be,

b) *  a kincstár a benyújtott számlák és a támogatásigénylések adatait a benyújtástól számított 7 napon belül ellenőrzi, ezt követően a miniszternél az ebr42 rendszerben a 7. melléklet kitöltésével és lezárásával kezdeményezi a számla összege és a támogatási mérték figyelembevételével meghatározott összegű támogatások utalványozását,

c) *  a támogatást a kincstár a miniszter utalványozása alapján utalja át a Támogatott fizetési számlájára,

d) *  a támogatás lehívására a miniszteri döntést követő 12 hónapon belül – az elszámolási határidő-módosítás esetén legfeljebb 24 hónapon belül – benyújtott számlák esetében van lehetőség, a lehívási határidő elmulasztása jogvesztő.

(5) A 3. § (10) bekezdése szerinti esetben a támogatás felhasználásának végső határidejét a Kormány határozza meg.

(6) *  Ha a Támogatottnak a korábbi pályázatához kapcsolódóan, ugyanarra a költségvetési évre vonatkozó támogatási döntésből eredően visszafizetési kötelezettsége áll fenn, a visszafizetési kötelezettség teljesítéséig az újonnan megítélt támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül. A miniszter a pályázat elbírálását, valamint a már megítélt támogatás folyósítását felfüggesztheti, ha a pályázatban szereplő védekezési vagy helyreállítási munkálatokkal kapcsolatban valamely hatóság szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt hatáskörében eljárást indít.

(7) A támogatásról hozott miniszteri döntés ellen fellebbezés benyújtására nincs lehetőség.

5. Az elszámolási kötelezettség * 

8. § *  (1) *  A Támogatott

a) *  a 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatás esetében a 8. melléklet A) része szerinti adatlap kitöltésével és

aa) a Támogatott nevére és címére kiállított számlák, számlát helyettesítő egyéb bizonylatok, az elvégzett munkatételeket tartalmazó számlarészletezők,

ab) a bér és járulékok kifizetését igazoló bizonylatok, munkanapló, jelenléti ív,

ac) a saját kivitelezésben végzett védekezéshez kapcsolódó belső bizonylat és kimutatás a felmerült költségekről,

ad) a kapcsolódó vállalkozási szerződések, megrendelők, árajánlatok, valamint a teljesítés igazolása,

ae) az egyéb forrásból kapott támogatás összegéről szóló bankbizonylatok,

af) készpénzes fizetés esetén kinyomtatott pénztárnapló vagy a bankszámlakivonat hitelesített másolata a pénzfelvételről, valamint a bevételi és kiadási pénztárbizonylat,

ag) *  banknapló és főkönyvi kivonat a kapott támogatás, a számlák, valamint azok kiegyenlítésének lekönyveléséről,

ah) *  a kapcsolódó fotódokumentáció elektronikusan,

ai) * 

aj) a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések esetében az eljárás lefolytatását igazoló iratok,

b) *  a 2/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatás esetében a 8. melléklet A) része szerinti adatlap kitöltésével és

ba) az a) pont aa)–aj) alpontja szerinti dokumentum,

bb) a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv,

bc) építéssel történő helyreállítás esetén építési napló és tárgyi eszköz karton,

bd) az építésiengedély-köteles helyreállítások esetén az építési engedély és használatbavételi engedély,

be) a 4. § (3) bekezdés b) pontja szerinti szakértői vélemény és miniszteri döntés alapján elkészült kiviteli terv és annak költségvetése,

bf) *  – ha az igénylés során nem csatolta vagy az igénylés benyújtása óta új körülmények merültek fel – biztosítással, kártérítéssel kapcsolatos dokumentumok,

c) *  a 2/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti támogatás a 9. melléklet E) része szerinti adatlap kitöltésével és az a) pont aa), ad), af), ag) alpontja szerinti dokumentum

Támogatott a kincstár részére elektronikus úton számol el. * 

(1a) *  Az elszámolást

a) a 2/A. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás esetében a támogatói döntést követő 12 hónapon belül, a 3. § (10) bekezdése szerinti esetben a Kormány által meghatározott időpontig,

b) a 2/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti támogatás esetében a támogatói döntést követő 6 hónapon belül

– az ebr42 rendszerben történő rögzítéssel – kell benyújtani. * 

(2) *  A benyújtási határidő elmulasztása jogvesztő.

(3) *  A 2/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatás esetében az elszámolás benyújtására meghatározott határidő módosítására egy alkalommal, legfeljebb az elszámolás benyújtására meghatározott határidő 24 hónapra történő megváltoztatásával van lehetőség, ha a határidő betartását időjárási körülmény, a helyi önkormányzaton kívül álló szervezet tevékenysége, egyéb pályázati forrásból megvalósuló kapcsolódó beruházás vagy közbeszerzési eljárás elhúzódása akadályozza. A kérelmet az elszámolás benyújtására meghatározott határidő lejártáig lehet benyújtani a kincstárnak.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell a határidő módosítás indokoltságát alátámasztó dokumentumokat, továbbá a polgármester nyilatkozatát, melyben megjelöli a munkálatok megkezdését, a helyreállítás befejezésének várható új időpontját, és részletezi az elszámolás benyújtását akadályozó körülményeket. Hiányosság esetén a kincstár a helyi önkormányzatot hiánypótlásra szólítja fel. A hiányt a helyi önkormányzat – a felszólítás átvételétől számított 7 napon belül – pótolja. A hiánypótlás nem vagy hiányos teljesítése esetén, a kincstár a kérelmet nem továbbítja a miniszter részére, és erről tájékoztatja a minisztert és a helyi önkormányzatot.

(5) *  A (3) bekezdés szerinti kérelemről – a kincstár javaslatának figyelembevételével – a miniszter dönt. A kérelem benyújtására nyitva álló határidő elmulasztásával szemben igazolási kérelemnek nincs helye, az ilyen kérelmek esetében az (1) bekezdésben meghatározott elszámolási határidőt kell figyelembe venni. A határidő lejártáig benyújtott, de elutasított kérelmek esetében az új elszámolási határidő a döntés átvételét követő hetedik nap.

8/A. § *  (1) A helyi önkormányzat a 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatáshoz kapcsolódó támogatási előleggel a pályázat benyújtásával, a 2/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatáshoz kapcsolódó támogatási előleggel a támogatás első teljesítésarányos lehívásával számol el.

(2) *  A kincstár a támogatás elszámolásának benyújtására vonatkozó határidő lejártát megelőző 30 napon belül felszólítja a Támogatottat az elszámolás határidőben történő benyújtására. A határidőben benyújtott és tartalmilag hiányos elszámolás hiányosságainak pótlására a kincstár – határidő kitűzésével – hívja fel a Támogatottat.

(3) *  Az elszámolás elmulasztása esetén a kincstár a támogatás visszafizetéséről hatósági ellenőrzést követő eljárásban dönt. Az elszámolás benyújtására meghatározott határidők elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye. Az elszámolás részbeni vagy teljes elfogadásáról, az esetleges visszafizetési kötelezettség előírásáról a kincstár dönt és az elszámolás hiánytalan benyújtását követő 21 napon belül tájékoztatja a Támogatottat. A visszafizetésre kötelezésről a kincstár tájékoztatja a minisztert. Ha a támogatás felhasználása jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű, a Támogatott a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét kamatokkal növelt mértékben fizeti vissza. Az ügyleti és a késedelmi kamat mértéke és számítása tekintetében az Ávr. 98. §-át kell megfelelően alkalmazni.

(4) A kincstár (3) bekezdése szerinti döntése tartalmazza

a) az eljáró hatóság megnevezését, az ügy számát és ügyintézőjének nevét,

b) a Támogatott nevét és székhelyét,

c) az ügy tárgyának megjelölését,

d) a rendelkező részben

da) a miniszter által megállapított, illetve folyósított támogatás összegét,

db) a kincstár által szabályszerűnek tartott támogatás összegét, a helyi önkormányzat által a támogatásból visszafizetendő összeget,

dc) *  a kamatok mértékét és napi összegét,

dd) a db) és dc) alpontban meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítésének határidejét, a kötelezettség teljesítéséhez megjelölt fizetési számlák számát és a fizetési kedvezményre való lehetőséget,

de) az eljárás illeték, illetve költségigényét,

df) a jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről, valamint a jogorvoslati eljárásról való tájékoztatást,

e) az indokolásban

ea) a visszafizetési kötelezettség megállapításának részletes indokát,

eb) a d) pont dc) alpontja szerinti kamat, a d) pont df) alpontja szerinti jogorvoslati szabályok, valamint a kincstár hatáskörének és a határozat meghozatalának jogszabályi alapját.

(5) * 

(6) *  A Támogatott részletfizetési kedvezményt legfeljebb hat hónapra a (4) bekezdés szerinti határozat véglegessé válásáig kérhet a kincstártól. A részletfizetési kedvezményről a kincstár az Ávr. 99. §-a alapján megállapodást köt a Támogatottal.

(7) *  A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének elmulasztása – kivéve a (6) bekezdésben szabályozott részletfizetési kedvezmény nyújtása – esetén a visszafizetési határidő lejártát követő tizenöt napon belül a kincstár a Támogatott fizetési számlája ellen beszedési megbízást nyújt be.

8/B. § *  (1) A támogatás felhasználását a miniszter, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek ellenőrizhetik.

(2) *  Az előzetes helyszíni vizsgálatot lefolytató bizottság a helyreállítás során annak befejezéséig a támogatás felhasználását a helyszínen ellenőrizheti.

(3) *  Helyreállítás esetében az elszámolás elfogadását megelőzően az előzetes helyszíni vizsgálatot lefolytató bizottság tagjainak, valamint – a káresemény jellegétől függően szükség szerint – a Pince- és Partfalveszély- Elhárítási Szakértői Bizottság képviselőiből álló bizottság a 8. § (1) bekezdése szerinti elszámolás benyújtását követő 30 napon belül – a helyszínen ellenőrzést folytat, amelyről – intézkedési javaslatok megtételével – 7 napon belül értesíti a kincstárt. Az utólagos helyszíni vizsgálat lefolytatásáról a 8. melléklet B) része szerinti jegyzőkönyvet – az ebr42 rendszerben – kell kiállítani.

6. Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) E rendelet 11. §-a 2011. december 31-én lép hatályba.

10. § (1)–(2) * 

(3) *  Amennyiben az 5. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti magasabb mértékű támogatás igénylése esetén az önkormányzatnak a pályázat benyújtásakor nem áll rendelkezésére az adott évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet, akkor annak elfogadását követő 10 napon belül azt pótlólagosan be kell nyújtania a Kincstárnak.

(4) * 

11. § *  Ha az érintett szerv az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az elektronikus kapcsolattartásra e rendelet 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

12. § *  E rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelettel megállapított rendlekezéseit a 2019. december 31-ét követően bejelentett vis maior eseményekre kell alkalmazni.

13. § *  E rendeletnek a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet módosításáról szóló 54/2020. (III. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 7. § (6) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

A) *  BEJELENTŐ ADATLAP VIS MAIOR ESEMÉNYRŐL

Igénylésazonosító:
1. Önkormányzat neve:
2. Önkormányzat címe:
3. Kapcsolattartó neve:
4. Telefon:
5. E-mail:
6. Fax:
7. Vis maior esemény megnevezése (több is választható): (az előre nem látható természeti vagy más eredetű erők által fenyegető veszély bekövetkezésének lehetősége miatt szükségessé váló védekezés, önkormányzati épület helyreállítása, út helyreállítása, híd helyreállítása, komp- és révátkelőhelyek helyreállítása, ár-, belvízvédelmi vízilétesítmény helyreállítása, közmű- és műtárgyainak helyreállítása, pince-, partfal helyreállítása, földcsuszamlás helyreállítása)
8. Vis maior esemény pontos időpontja:
9. Vis maior esemény és rövid leírása a helyszín megjelölésével (ingatlan károsodása esetén a pontos cím és helyrajzi szám megjelölése is szükséges):
10. Védekezés előzetesen becsült költségigénye:
11. Helyreállítás előzetesen becsült költségigénye:
12. Becsült költségigény összesen:
13. Helyreállítás várható kezdési határideje:
14. Helyreállítás várható befejezési határideje:
15. Helyreállítás/védekezés várható pénzügyi forrásösszetétele:
a) Saját forrás: Ft %
b) Egyéb források: Ft %
c) Előzetesen becsült igény: Ft %
A 15. c) szerinti előzetesen becsült igény megegyezik a 12–15. a)–15. b) eredményével.
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H.
......................................................... .....................................................................
polgármester/elnök (kör)jegyző

B) ELŐLEG IRÁNTI KÉRELEM ADATLAPJA

Igénylésazonosító:
1. Önkormányzat neve:
2. Önkormányzat címe:
3. Kapcsolattartó neve:
4. Telefon:
5. E-mail:
6. Fax:
7. Előzetesen becsült védekezési költségek összesen:
8. Előzetesen becsült helyreállítási költségek összesen:
9. Ha a 7. és 8. pontban jelzett költségek eltérnek az 1. melléklet A) rész 10. és 11. pontjától, úgy ennek indoklása szükséges:
10. Azonnali segítségnyújtásra igényel előleget (igen/nem):
a) Védekezési költségekre igényelt előleg összesen:
b) Helyreállítási költségekre igényelt előleg összesen:
c) Igényelt előleg összesen:
Tudomásul veszem, hogy a jogtalanul igénybe vett előleg összeg után az önkormányzat a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H.
......................................................... .....................................................................
polgármester/elnök (kör)jegyző

C) KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG JAVASLATA AZ ELŐLEG KÉRELEMHEZ

Igénylésazonosító:
1. Önkormányzat neve:
2. Védekezési költségekre igényelt előleg összesen:
3. Helyreállítási költségekre igényelt előleg összesen:
4. Igényelt előleg összesen:
5. Az előleg kérelem megalapozott (igen/nem)
a) Indoklása:
b) Védekezési költségekre javasolt előleg összesen:
c) Helyreállítási költségekre javasolt előleg összesen:
d) Javasolt előleg összesen:
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H.
.............................................................................
Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről:
Név:
Beosztás:
Telefon:

2. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

Igénylésazonosító:

ADATLAP
A Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatójához, helyszíni ellenőrzés jegyzőkönyvéhez

1. Önkormányzat neve:
2. Bejelentett vis maior esemény megnevezése:
3. Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása a 2/A. § (5) bekezdés alapján a bejelentés valódiságáról, a vis maior esemény jellegéről és a védekezési munkálatok szükségességéről:
a) A bejelentés valódisága:
b) A vis maior esemény jellege:
c) A védekezési munkálatok szükségessége:
Helyszíni ellenőrzés jegyzőkönyve
Helyszíni ellenőrzéssel [kizárólag a 2/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti védekezés esetében] kapcsolatos adatok:
Helyszíni ellenőrzés időpontja:
Helyszíni ellenőrzés megállapításai:
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H.
....................................................................... ......................................
Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről: Önkormányzat részéről:
Név: Név:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:

3. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

A) *  ELŐZETES HELYSZÍNI VIZSGÁLAT JEGYZŐKÖNYVE

Igénylésazonosító

Az ellenőrzés tárgya:
A jegyzőkönyv felvételének helyszíne:
A jegyzőkönyv felvételének időpontja:
Az ellenőrzéshez felhasznált iratok:

Jelen vannak

Önkormányzat részéről: A kincstár részéről:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H.
............................................,...
P. H.
............................................,...
Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről: Vízügyi Igazgatóság részéről:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H.
............................................,...
P. H.
............................................,...
A közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium részéről: a fővárosi és vármegyei kormányhivatal (építésügyi feladatkörében)
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H.
............................................,...
P. H.
............................................,...
Egyéb felkért szerv részéről: Egyéb felkért szerv részéről:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H.
............................................,...
P. H.
............................................,...
P. H.
............................................,...
P. H.
............................................,...
Vis maior esemény adatai
Vis maior esemény leírása:
Sorszám Vis maior esemény meg-
nevezése
Település Utca Házszám Hrsz. Érintett alapterület Mérték- egység
(m2, m3, fm)
Meg-
állapítások (károsodás mértéke, tulajdonjog- viszony)
1.
2.
3.
4.
Védekezési fokozat mértéke:
Védekezési fokozat elrendelésének időpontja:
Védekezési fokozat megszüntetésének időpontja:
Védekezés kezdési ideje:
Védekezés befejezési ideje:
Megállapítások:
A kár önkormányzati tulajdonban keletkezett
(igen/nem):
A káreseményt az önkormányzat időben – 7 napon belül –
bejelentette (igen/nem):
A bejelentett esemény vis maiornak tekinthető-e
(igen/nem):
Indokolás:
A helyreállítás megvalósításával kapcsolatos egyéb megállapítások:
Záradék:

Megjegyzés: A jegyzőkönyvet a helyszíni vizsgálat lefolytatásánál jelenlévő személyeknek kell aláírnia. A jelenlévők az esetleges külön véleményt „A helyreállítás megvalósításával kapcsolatos egyéb megállapítások” rovatban rögzíthetik.

B) *  VESZÉLYEZTETETTSÉGI KATEGÓRIÁBA VALÓ BESOROLÁS ÉS SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS

Igénylésazonosító:

Kategória Kategória leírása/Szöveges értékelés Besorolás
1. kategória A földtani környezet tönkremenetele (beszakadás, omlás, gyors ütemű csuszamlás) a település működését különösen veszélyezteti, hatására a közintézmények működtetése, illetve a lakóépületek használata életveszélyessé vált; belterületi szakaszt érintő, országos közforgalmú vasutak, közutak, közművek sérültek, forgalomlezárás vált szükségessé, a vízi- és energiaellátás szünetel. Kerülőútként nincs figyelembe vehető szilárd burkolatú, megfelelő teherbírású út.
2. kategória Az 1. kategóriában felsoroltak 2. földtani kategóriájú* földmozgásokkal veszélyeztetettek. A földtani környezet tönkremenetele a település érintett részének megközelítését sem a veszélyeztetett úton, sem más irányból nem teszi lehetővé.
Az érintett szakaszon működő közművek megsérültek, de kiváltásuk megoldható.
3. kategória Az 1. kategóriában felsoroltak 3. földtani kategóriájú földmozgásokkal veszélyeztetettek. 2. földtani kategóriájú mozgások gyűjtőutakat és lakóövezeti utakat, közműveket veszélyeztetnek. 1. földtani kategóriájú mozgások a település élete szempontjából gazdaságilag fontos, külterületre vezető utakat, pince-, illetve pihenőövezetekben lévő gazdasági építményeket, utakat, közműveket veszélyeztetnek.
4. kategória 4., 5. földtani kategóriájú földmozgások az 1. kategóriában felsoroltakat, 3. földtani kategóriájú mozgások kiszolgáló és lakóövezeti utakat, 2. földtani kategóriájú mozgások a település élete szempontjából gazdaságilag fontos, külterületre vezető utakat, pince-, illetve pihenőövezetekben lévő gazdasági építményeket, utakat, közműveket veszélyeztetnek.
5. kategória A helyszín állapota gyors beavatkozást nem igényel, mivel a megvédendő objektumok helyzetéből, távolságából adódóan a további mozgások esetén sem kell azok veszélyeztetésével rövid távon számolni.
Szakértői vélemény:
* A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által megállapított földtani veszélyességi kategóriát kell érteni.
Kelt: ..................., 20 ..... év ................... hó ..... nap P. H. ...........................................
Pince- és Partfalveszély-Elhárítási Szakértői Bizottság részéről:
Beosztás:
Telefon:
Fax:
E-mail:

4. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

Igénylésazonosító:

A közlekedésért felelős miniszter szakmai véleménye

Az ellenőrzés tárgya:
A vis maior bejelentésben, az előzetes helyszíni vizsgálat jegyzőkönyvében, a pályázatban szereplő utak, hidak, komp- és révátkelőhelyek megjelölése (lehetőség szerint hrsz. feltüntetésével) Szakmai vélemény az érintett utak, hidak, komp- és révátkelőhelyek vis maior eseményt követő helyreállítási munka igényéről, illetve annak mértékével kapcsolatban
1.
2.
3.
A táblázat újabb sorokkal bővíthető.
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H. ....................................
A közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium részéről:
Beosztás:
Telefon:
Fax:
E-mail:

5. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

Igénylésazonosító:

Vis maior pályázati adatlap

A kérelmező önkormányzat adatai:
1. Önkormányzat neve:
2. Önkormányzat címe:
2.a. Település:
2.b. Irányítószám:
2.c. Utca:
2.d. Házszám:
3. Kapcsolattartó személy / pályázatkészítő:
3.a. Telefon:
3.b. Fax:
3.c. E-mail:
4. Káreseményhez kapcsolódó adatok:
4.a. Káresemény időpontja:
4.b. A káresemény rövid leírása (maximum 200 karakter):

5. A káresemény helyszínének és mennyiségi mutatóinak ismertetése: adatok forintban

Sor-
szám
Vis maior esemény megnevezése (az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatt szükségessé váló védekezés, önkormányzati épület, út, híd, komp- és révátkelőhely, ár-, belvízvédelmi vízilétesítmény, pince-, partfal stb.) Rövid leírás Település Utca, házszám Hrsz. Érintett alapterület (m2, fm) A szakértői nyilatkozat szerinti megvalósítandó munkafeladat Mennyiség Egységár Nettó Bruttó Számlával eddig alátámasztva összesen bruttó Számla sorszáma
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.

A táblázatban maximum 10 sor vehető fel. Azonos vis maior eseményekhez kapcsolódó költségek összevonhatók egy sorba.

6. Káresemény bejelentésének időpontja:
7. A 3. § (6) bekezdése szerinti előzetes helyszíni vizsgálat időpontja:
8. A helyreállítás megkezdésének időpontja:
9. A helyreállítás tervezett befejezési időpontja:
10. Védekezési fokozat elrendelésének időpontja:
11. Védekezési fokozat mértéke:
12. Védekezés megszüntetésének időpontja:
A 10–12. pontok ár- vagy belvíz elleni védekezés esetén töltendők ki.
13. Az 5. pontban bemutatott költségek részletezése, költségelőirányzata:
13.a. Helyreállítási költség:
13.b. Védekezési költség:
14. Az igényelt vis maior támogatás tekintetében általános forgalmi adó levonására jogosult-e? (igen/nem)
15. Nettó költségek összesen:
16. Le nem vonható áfa:
17. Bruttó költségek összesen:
18. A helyreállítás/védekezés pénzügyi forrásösszetétele (vis maior támogatás nélkül):
18.a. Önerő:
18.b. Hitel:
18.c. Biztosító kártérítése:
18.d. Egyéb támogatás:
18.e. Források összesen (vis maior támogatás nélkül):
19. Vis maior támogatás igénylésének jogcímei:
20. Az 5. § (2) bekezdés a) pontjának megfelel. (igen/nem)
21. Az 5. § (2) bekezdés c) pontjának megfelel. (igen/nem)
22. Az önkormányzat adósságrendezési eljárás alatt áll. (igen/nem)
23. Védekezési költséghez igényelt támogatás a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet kihirdetése esetén:
24. Védekezési költséghez igényelt támogatás vészhelyzet kihirdetése nélkül:
25. Védekezésre igényelt támogatás összesen (23. + 24. sorok összege):
26. Igényelt támogatás utak, hidak, komp- és révátkelőhelyek károsodása esetén:
27. Igényelt támogatás pince- vagy partfalomlás, földcsuszamlás esetén:
28. Igényelt támogatás oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek károsodása esetén:
29. Igényelt támogatás igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatok ellátását szolgáló feladatot szolgáló épületek károsodása esetén:
30. Igényelt támogatás ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű- és műtárgyai károsodása esetén:
31. Helyreállítási költségekhez igényelt támogatás összesen
(26. + 27. + 28. + 29. + 30. sorok összege):
32. Vis maior támogatási igény összesen (25. + 31. sorok összege):

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázatban foglaltak a valóságnak megfelelnek és teljes körűek. Az adatokban bekövetkezett, a védekezési munkálatok, a tervezett helyreállítási munkálatok megvalósítását akadályozó változásokról a minisztert haladéktalanul értesítem. Tudomásul veszem, hogy a pályázat elfogadása esetén a támogatás tényét a miniszter nyilvánosságra hozza.

Kelt:

P. H.

..........................................................................
polgármester/elnök
..........................................................................
jegyző

6. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

Igénylésazonosító:

Döntési adatlap

Döntés időpontja:
Elszámolási határidő:
Kérelemre módosított elszámolási határidő:
1. Támogatott neve:
2. Előleg (Ft):


Sor-
szám:


Megnevezés


Védekezés esetében

Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében

Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében
Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében Ár- és belvízvédelmi vízi létesítmények, közmű és műtárgyai esetében
Helyreállítási költségekhez összesen


Összesen
3. Támogatás (az előleg összegét tartalmazza, Ft)
4. Támogatási mérték (%)
5. Helyreállítási költségekhez nyújtott támogatásból előlegként utalt támogatás:
6. Visszafizetendő támogatás:

Pályázatból elismert költségek


Sor-
szám

Vis maior esemény megnevezése

Rövid leírás

Település

Utca, házszám

Hrsz.

Érintett alapterület
(m2, fm)
A szakértői nyilatkozat szerinti megvalósítandó munkafeladat Elismert bruttó költség
(Ft)
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.

7. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

Igénylésazonosító:

Adatlap a helyreállítási költségekhez kapcsolódó vis maior támogatás lehívásához

1. Helyreállításra nyújtott támogatás összege vis maior eseményenként
1.a. Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében (Ft)
1.b. Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében (Ft)
1.c. Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében (Ft)
1.d. Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében (Ft)
1.e. Ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű és műtárgyai esetében (Ft)
1.f. Helyreállításra jóváhagyott támogatás összesen
2. Támogatási mérték a helyreállítási költségek esetében vis maior eseményenként
2.a. Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében (%)
2.b. Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében (%)
2.c. Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében (%)
2.d. Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében (%)
2.e. Ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű és műtárgyai esetében (%)
3. Helyreállítási költségekhez nyújtott támogatásból előlegként utalt támogatás
4. Helyreállítási költségekhez nyújtott támogatásból eddig utalt támogatás
5. A helyreállítási költségekhez kapcsolódó – le nem hívott – vis maior támogatás összege (1.f.–3.–4.; első lehívást követően: megelőző lehívó adatlap 7. pontja)
Önkormányzat által benyújtott, támogatás lehívását igazoló – a pályázat alapján vis maior támogatással elismerhető – bizonylatok részletezése

Sorszám
Vis maior esemény megnevezése
Számla sorszáma
Nettó összeg Bruttó összeg A számlához kapcsolódó támogatás a támogatási intenzitás alapján
1.
2.
3.
4.
5.
6.
Összesen:
A táblázat újabb sorokkal bővíthető.
6. Utalandó támogatás
7. Utalást követően a helyreállítási költségekhez kapcsolódó – le nem hívott – vis maior támogatás összege (5.–6.)

8. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

Igénylésazonosító:

A) Adatlap a vis maior támogatásra vonatkozó elszámoláshoz

1. Támogatott Önkormányzat
2. Vis maior esemény rövid leírása
3. Tervezett kezdési időpont
4. Tervezett befejezési időpont
5. Tényleges kezdési időpont
6. Tényleges befejezési időpont
7. Vis maior esemény bekövetkezésének időpontja
8. Miniszteri döntés időpontja
9. Folyósított támogatás (9.a.+9.b.+9.c.+9.d.+9.e.+9.f.)
9.a. Védekezés esetében
9.b. Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében
9.c. Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében
9.d. Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében
9.e. Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében
9.f. Ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű és műtárgyai esetében
10. Támogatási mértékek
10.a. Védekezés esetében
10.b. Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében
10.c. Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében
10.d. Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében
10.e. Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében
10.f. Ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű és műtárgyai esetében
11. Védekezés és helyreállítás tényleges bruttó költsége vis maior eseményenként
11.a. Védekezés esetében
11.b. Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében
11.c. Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében
11.d. Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében
11.e. Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében
11.f. Ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű és műtárgyai esetében
12. Védekezéshez és helyreállításhoz felhasznált támogatás a bruttó költségek és a támogatási mértékek alapján (vis maior eseményenként)
12.a. Védekezés esetében
12.b. Út, híd, komp- és révátkelőhely esetében
12.c. Pince-, partfalomlás, földcsuszamlás esetében
12.d. Oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi feladatot szolgáló épületek esetében
12.e. Igazgatási, valamint egyéb kötelező feladatot szolgáló épületek esetében
12.f. Ár- és belvízvédelmi vízilétesítmények, közmű és műtárgyai esetében
12.g. Felhasznált támogatás összesen
13. Visszafizetendő támogatás (12. és 9. pontok szerinti vis
maior eseményenként részletezettek alapján)
14. A vis maior támogatás tekintetében általános forgalmi adó levonására jogosult-e (igen/nem)

Számlaösszesítő a vis maior támogatásra vonatkozó elszámoláshoz

Sorszám Vis maior esemény Számla kiállítója Számla sorszáma/ egyéb bizonylatok Termék/ szolgáltatás megnevezés e Számla/ egyéb bizonylatok kelte Teljesítés dátuma Nettó összeg Le nem vonható áfa Bruttó összeg
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
Összesen
Kelt:
P. H. P. H.
…………………………… ………………………………..
polgármester/elnök jegyző

B) *  UTÓLAGOS HELYSZÍNI VIZSGÁLAT JEGYZŐKÖNYVE

Igénylésazonosító:

1. Támogatott Önkormányzat
2. Vis maior esemény rövid leírása
3. Helyszíni utóellenőrzés helye, időpontja:
Jelen vannak
Önkormányzat részéről: A kincstár részéről:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H. P. H.
……………………………………… …………………………………………..
Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről: Vízügyi Igazgatóság részéről:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H. P. H.
……………………………………… …………………………………………..
A közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium részéről: a fővárosi és vármegyei kormányhivatal (építésügyi feladatkörében)
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H. P. H.
……………………………………… …………………………………………..
Egyéb felkért szerv részéről: Egyéb felkért szerv részéről:
Beosztás: Beosztás:
Telefon: Telefon:
Fax: Fax:
E-mail: E-mail:
P. H. P. H.
……………………………………… …………………………………………..
4 Helyreállítás rövid ismertetése
5 Helyreállítás tényleges kezdésének időpontja:
6 Helyreállítás tényleges befejezésének időpontja:
7 Az elszámolás benyújtásának időpontja:
8 Vizsgált dokumentumok felsorolása:
9 A helyreállítás a szakértői vélemény és a támogatói okirat alapján elkészült kiviteli terv és annak költségvetése alapján valósult meg (igen/nem)
10 Az elszámolásban szereplő dokumentáció és annak tartalma megfelel a helyszínen tapasztaltaknak (igen/nem)
11 Értékkövető biztosítás van/lett kötve az ingatlanra (igen/nem)
12 Helyreállításra jóváhagyott támogatás összege (Ft)
13 Felhasznált támogatás összege (Ft)
14 Az utóellenőrzésen résztvevők megállapításai alapján az elvégzett munka igénybejelentés szerinti műszaki tartalma megegyezik a helyszínen tapasztaltakkal, a felhasználás jogszerű (igen/nem)
15 Támogatott észrevétele:
16 Megállapítások az ellenőrzésen részt vevő szervek részéről:
17 Intézkedési javaslat:

9. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

A) BEJELENTŐ ADATLAP
a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó vis maior eseményhez

Igénylésazonosító:

1 Önkormányzat neve:
2 Önkormányzat címe:
3 Kapcsolattartó neve:
4 Telefon:
5 E-mail:
6 Fax:
7 A Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában tett vis maior bejelentés időpontja
8 A Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában tett vis maior bejelentés igénylésazonosító száma
9 A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés pontos időpontja:
10 A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés rövid leírása a helyszín megjelölésével:
11 A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés költségigénye:
12 A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés várható pénzügyi forrásösszetétele:
a) Saját forrás: Ft %
b) Egyéb források: Ft %
c) Előzetesen becsült igény: Ft %
A 12. c) szerinti előzetesen becsült igény megegyezik a 11-12. a)-12. b) eredményével.
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H.
………………………………………… …………………………………………
polgármester jegyző

B) NYILATKOZAT
a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó megállapításáról
 * 

Igénylésazonosító:

1 Önkormányzat neve:
2 A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatása a 3. § (6) bekezdése alapján a bejelentés valódiságáról, a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés szükségességéről:
a) a szúnyogártalom óránkénti csípésszámban kifejezett mértéke:
b) elviselhetetlen mértéknek történő megfelelés:
c) a szúnyogártalom területi kiterjedése:
d) a szúnyoggyérítés szükségessége:
Egyéb szakmai megállapítások:
Kelt: ........................................, 20 ..... év ................... hó ..... nap
P. H.
.......................................................................
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ részéről:
Név:
Beosztás:
Telefon:

C) PÁLYÁZATI ADATLAP
a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez

A kérelmező önkormányzat adatai:
1. Önkormányzat neve:
2. Önkormányzat címe:
2.a. Település
2.b. Irányítószám
2.c. Utca
2.d. Házszám
3. Kapcsolattartó személy/pályázatkészítő:
3.a. Telefon
3.b. Fax
3.c. E-mail
4. A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó adatok:
4.a. Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés időpontja:
4.b. A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés rövid leírása (maximum 200 karakter):
5. Számlaösszesítő a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítésről
Sor-
szám
Munka-
folyamat meg-
nevezése
Számla kiállítója Számla sorszáma/
egyéb bizony- latok
Számla/
egyéb bizony-
latok kelte
Teljesítés dátuma Nettó összeg (Ft) Le nem vonható áfa
(Ft)
Bruttó összeg (Ft) A kincstár észrevétele
1.
2.
3.
4.
5.
Összesen
6. A katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez igényelt támogatás

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázatban foglaltak a valóságnak megfelelnek, teljeskörűek és hitelesek. Az adatokban bekövetkezett, a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítés megvalósítását akadályozó változásokról a minisztert haladéktalanul értesítem. Tudomásul veszem, hogy a pályázat elfogadása esetén a támogatás tényét a miniszter nyilvánosságra hozza.

Kelt:

P. H.

...................................................... ...........................................................

polgármester jegyző

D) DÖNTÉSI ADATLAP
a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez

Igénylésazonosító:

1 Támogatott neve:
2 Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez nyújtott támogatás (Ft)
3 Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez nyújtott támogatás mértéke (%)
4 Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó elismert költségek összesen (Ft)

Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó elismert költségek

Sorszám Munkafolyamat megnevezése Számla kiállítója Számla sorszáma/egyéb bizonylatok Elismert bruttó összeg (Ft)
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

E) ADATLAP
a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítésre vonatkozó elszámoláshoz

Igénylésazonosító

1 Támogatott neve:
2 Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez nyújtott támogatás (Ft)
3 Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez nyújtott támogatás mértéke (%)
4 Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez kapcsolódó elismert költségek összesen (Ft)

Katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéshez elszámolt költségek

Sor-
szám
Számla kiállítója Számla sorszáma/ egyéb bizonylatok Termék/ szolgáltatás megnevezése Számla/ egyéb bizonylatok kelte Teljesítés dátuma Nettó összeg Le nem vonható áfa Bruttó összeg
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Összesen:

Kelt:

P. H.

...................................................... ...........................................................

polgármester jegyző

10. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

11. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez * 

12. melléklet a 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelethez *