A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet

a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Irodák működéséről

A Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény 10. §-ának (2) bekezdésében és a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló 1998. évi LXXXVI. törvény 77. §-a (7) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram (a továbbiakban: Alapprogram) kezelésének, működésének és felhasználásának szabályairól, továbbá a Regionális Ifjúsági Irodák létrehozataláról és működéséről az alábbiakat rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § *  A gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) szakmai-fejlesztési, szolgáltatási és támogatási rendszert hoz létre, amely az Alapprogram, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, amely az innovációs és tudományos eredmények gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi XLI. törvény hatálybalépésétől Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (a továbbiakban: NKTK) néven működik tovább összehangolt működésén keresztül valósítja meg a Kormány ifjúságpolitikai célkitűzéseit.

Az Alapprogram

2. § (1) *  Az Alapprogram a miniszter által vezetett minisztérium fejezeti kezelésű előirányzataként támogatja a gyermekek és a fiatalok programjait, szervezeteit, kezdeményezéseit, valamint a fiatalokat segítő szakemberek fejlesztését.

(2) Az Alapprogramból kizárólag a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény 4. §-ában meghatározott célokat lehet támogatni.

(3) *  Az Alapprogramból a (2) bekezdésben meghatározott célokra nyilvános vagy meghívásos pályázat, továbbá egyedi támogatási igény elbírálása alapján adható támogatás a felhasználás célja szerint országos, regionális vagy helyi programra.

(4) *  Az Alapprogram pénzügyi fedezetével a miniszter rendelkezik.

Az Alapprogram felhasználásának szabályai

3. § (1) *  A támogatási keretösszegek legfeljebb 5%-a fordítható az egyedi támogatási igényekre.

(2) *  Meghívásos pályázatot akkor kell lebonyolítani, ha az

a) olyan országos programok támogatására vonatkozik, amelyek teljesítésére csak meghatározott szervezetek képesek, vagy

b) olyan nemzetközi programok megvalósítását szolgálja, amely megvalósításának feltétele a hazai forrás megléte.

(3) *  Egyedi támogatási igény csak akkor támogatható, ha

a) az a régiók közötti ifjúsági együttműködésre vonatkozik,

b) a célja országos jelentőségű kísérleti projekt megvalósítása, vagy

c) a célja nemzetközi források bekapcsolása a helyi vagy a regionális ifjúsági munka támogatásába.

(4) *  A pályázatokon való részvétel feltétele a kiíró által meghatározott pályázati díj befizetése az NKTK számlájára.

(5) * 

4. § *  (1) A pályázati felhívás tartalmi követelményeit külön jogszabály határozza meg.

(2) *  A pályázatokat az NKTK-hoz kell benyújtani.

(3) * 

5. § * 

Az Alapprogram Tanácsa

6. § *  Az Alapprogram Tanácsa az Alapprogrammal kapcsolatban az alább feladat- és hatáskörökkel rendelkezik:

a) *  javaslatot tesz – a miniszter által felkért szakértők véleményének előzetes meghallgatásával – az Alapprogramból nyújtott támogatások odaítélésére,

b) közreműködik az ellenőrzési és értékelési feladatokban,

c) *  javaslatot tesz a miniszternek az Alapprogram támogatási prioritásaira.

7. § * 

8. § * 

9–10. § * 

11. § * 

Az Alapprogram kezelő szervezete

12. § *  (1) *  Az Alapprogram kezelő szerve az NKTK.

(2) *  Az NKTK az Alapprogram kezelésével és – a 14. §-ban foglaltak kivételével – az egyéb pályázatkezeléssel összefüggő feladatok tekintetében a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet jogutódja.

(3) * 

(4) Az Alapprogram kezelésével összefüggő működési költséget az Alapprogramból kell biztosítani, amely az Alapprogram éves bevételeinek legfeljebb 5%-a lehet.

13. § *  (1) A kezelő szerv feladata:

a) az Alapprogram éves költségvetési tervének és költségvetési beszámolójának elkészítése,

b) * 

c) a pályázatok, illetve támogatási igények nyilvántartásba vétele,

d) az Alapprogram működésével összefüggő pénzügyi és számviteli feladatok ellátása,

e) szerződéskötés a kedvezményezettekkel,

f) *  a támogatások felhasználása jogszerűségének és szakszerűségének ellenőrzése.

(2)–(3) * 

Az Erasmus+ Program (2014–2020) végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések * 

14. § *  (1) Az Erasmus+ Program (2014–2020) ifjúsági fejezete magyarországi megvalósítását koordináló nemzeti iroda működtetője a Tempus Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány).

(2) A Közalapítvány az „Erasmus+” elnevezésű oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram létrehozásáról, valamint az 1719/2006/EK, az 1720/2006/EK és az 1298/2008/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 1288/2013/EU Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet végrehajtása érdekében, az Európai Bizottsággal kötött szerződés alapján

a) ellátja az Erasmus+ program ifjúsági részének magyarországi támogatásaira átadott pénzeszközök kezelésével összefüggő, valamint a Bizottság által előírt egyéb nemzeti koordinációs feladatokat,

b) megvalósítja az Eurodesk információs hálózat nemzeti koordinációs feladatait,

c) támogatja az ifjúsági területen aktív szakemberek nemzetközi képzését és tapasztalatcseréjét, valamint biztosítja a Magyarországon tartózkodó EVS önkéntesek kötelező képzését és értékelő találkozóit,

d) ellátja a Fiatalok Lendületben Program/Cselekvő Ifjúság Program (2007–2013) lezárásával kapcsolatos feladatokat.

Záró rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba. Egyidejűleg hatályát veszti a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram működéséről szóló 2/1996. (III. 20.) ME rendelet.

(2) E rendelet alkalmazásában ifjúsági közösség az a jogi személyiséggel nem rendelkező csoport, amelynek legalább kétharmada fiatal, és tevékenységüket a közösen megállapított célok érdekében, a fiatalok önkéntes és aktív részvételével végzik.

(3) *