A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.

 

FVM pályázati felhívás

a tangazdaságok, tanüzemek támogatásának elnyerésére * 

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a 2003. évi fejezeti kezelésű beruházási támogatások, tangazdaságok, tanüzemek támogatása jogcím alapján az alábbi pályázati felhívást teszi közzé.

1. A pályázat célja

A pályázat célja az, hogy a tangazdaságok, tanüzemek beruházásaihoz nyújtott támogatással elősegítse az agrárszakember-képzés minőségi feltételeinek, nemzetközi versenyképességének javítását, valamint az intézmények hatékony szerepvállalását a szaktanácsadásban és a vidékfejlesztési programokban.

2. A pályázat benyújtására jogosultak

Tangazdaságaik, tanüzemeik fejlesztésére pályázatot nyújthatnak be az illetékes intézményi testület által jóváhagyott, 2003-2006 időszakra szóló középtávú tangazdasági, tanüzemi fejlesztési tervvel rendelkező, agrárképzést folytató közép- és felsőfokú oktatási intézmények, valamint az általuk létrehozott olyan önálló szervezetek, amelyek tangazdaságot működtetnek.

3. Támogatható fejlesztések

A pályázat alapján társfinanszírozási jelleggel támogatás nyújtható:

a) a pályázó intézmény tangazdasági, tanüzemi fejlesztési tervében a 2003. évben megvalósításra tervezett és a gyakorlati képzési feltételeit közvetlenül javító beruházásokhoz,

b) a pályázó által nyújtott szaktanácsadási szolgáltatások minőségi fejlesztéséhez és a pályázó mellett működő szaktanácsadó szervezetek, illetve szaktanácsadók által igényelt bemutatók ismeretátadási lehetőségeit bővítő beruházásokhoz,

c) a pályázó konkrét, az a) és b) pontokkal összefüggő vidékfejlesztési programokban való részvételét támogató beruházásokhoz.

A fenti célokhoz kapcsolódó pályázatok indokolt beruházási igényei kiterjedhetnek tenyészállat, eszköz, gép, illetve teljes technológiai berendezés beszerzésére, továbbá épület- és ültetvényberuházás éven belül megvalósítható, önállóan értékelhető ütemének kivitelezésére.

A pályázatban szerepeltetett fejlesztéseknél biztosítani kell az elérni kívánt cél és az igényelt támogatás összhangját, továbbá azt, hogy az elvégzett beruházások javítsák a tangazdaság, tanüzem működésének eredményességét, önfenntartó képességének javulását.

Az a) pont szerinti pályázatnál be kell mutatni a feltételek javulásával elérhető eredményeket, a diákok gyakorlati ismeretszerzési és munkavégzési lehetőségeinek számbeli és feladatkör szerinti bővítését.

A b) pont szerinti feladat pályázatnál előzetes egyeztetést kell folytatni az intézmény szaktanácsadást végző részlegével, illetve szervezetével, és be kell mutatni a tervezett tevékenység, üzem, technológia vagy gép hasznosítását a szaktanácsadásban.

A c) pont szerinti feladat pályázatánál dokumentálni kell a pályázó székhelye, illetve szakterülete szerint érintett régió vidékfejlesztési tervében szereplő és rá vonatkozó konkrét feladatokat.

Valamennyi pályázat esetében be kell mutatni azt, hogy a fejlesztéssel megvalósuló beruházás üzemeltetési és fenntartási költségei biztosítottak.

4. A támogatás módja és mértéke

A támogatás formája vissza nem térítendő, fejlesztési célú támogatás. A támogatás összege a pályázó által benyújtott középtávú tervben a 2003. évi ütemre megfogalmazott beruházások közül a minisztérium által elfogadott feladatokra vonatkozóan jóváhagyott összeg. A támogatás mértéke nem haladhatja meg:

a) szaktanácsadási régióközpontként elismert felsőfokú intézmény kijelölt tangazdasága esetén a 60 millió Ft-ot, amennyiben a tervezett beruházások jelentős része a szaktanácsadási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódik,

b) további felsőoktatási, valamint az FVM tárca fenntartásában működő szakképző intézmény tangazdasága esetében a 30 millió Ft-ot,

c) egyéb középfokú agrár szakképző intézmény esetében a 20 millió Ft-ot.

A támogatás mértéke nem FVM fenntartású agrároktatási intézmény pályázata esetében nem haladhatja meg az összes elismert költség 90%-át. Ezt az arányt több forrásból biztosított támogatás esetén is be kell tartani, az összes költség 10%-ának fedezetét saját erőként kell biztosítani.

Az FVM fenntartású szakképző intézmények tangazdaságainak, tanüzemeinek fejlesztési támogatása az elismert költségekig terjedhet, és előirányzat-módosítás formájában kerül biztosításra.

A támogatott fejlesztési célok megvalósításához más jogszabályok és jogcímek alapján igényelhető támogatás is felhasználható, ezeket a forrásterv „egyéb források” rovatában be kell mutatni.

Pályázni csak a tárgyévben befejezésre kerülő beruházások támogatására lehet. A támogatás engedélyezéséről szóló irat kelte előtt megkezdett beruházásokhoz támogatás nem adható, kivéve a 2002. évben az FVM tanüzemi támogatásával megkezdett beruházás minisztérium által elfogadott önálló ütemét.

A beruházás megkezdésének számít:

- építéssel járó beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés napja,

- ültetvénytelepítés esetén a telepítési naplóba történt első bejegyzés napja (a szaporítóanyag eltelepítésének megkezdése).

Az építési beruházásokhoz szükséges anyag (építőanyag) beszerzés, illetve ültetvénytelepítések esetén a talajelőkészítés, a tápanyagfeltöltés, továbbá a szaporítóanyag-vásárlás nem tekintendő a beruházás megkezdésének. A felsorolt anyagbeszerzésekről, elvégzett talajmunkákról stb. szóló elfogadható számlák kibocsátásának legkorábbi ideje építési beruházásoknál 2002. október 1., ültetvénytelepítéseknél 2002. július 1.

A támogatás a fejlesztés - általános forgalmi adót is tartalmazó - összköltségének a saját résszel csökkentett összege után igényelhető, ha a kedvezményezettnek - külön jogszabály szerint - a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán áfa-visszaigénylési joga nincs. Ha a kedvezményezett áfa-visszaigénylési joggal rendelkezik, akkor a támogatás a visszaigényelhető áfaösszeggel csökkentett nettó összköltség alapján igényelhető, de a jogosultságot a pályázatban hitelt érdemlően igazolni kell. Amennyiben a pályázó az igényelt támogatást nem az áfa nélkül számított összköltség alapján határozta meg, az áfaelszámolás módjára vonatkozó hitelesített dokumentumot kell a pályázathoz csatolnia.

A beruházások előkészítéseként végzett beszerzésekhez kapcsolódóan a pályázat benyújtása előtt, de az említett határidők után keletkezett számlákról a pályázati anyaghoz számlaösszesítőt kell csatolni, amely tartalmazza a számlakibocsátó nevét, adószámát, a termék Belföldi Termék Osztályozási Rendszer szerinti megnevezését, valamint az egyes számlák áfamentes összegét és sorszámát. Az esetleges mulasztás hiánypótlással nem korrigálható.

A támogatás - a pályázatban megjelölt forrásösszetétel alapján - a támogatási szerződésben rögzített pénzügyi és időbeli ütemezésben vehető igénybe.

Támogatási előleg a támogatás 25%-át meg nem haladó összegben nyújtható, amennyiben a kedvezményezett erre vonatkozó igényét összegszerűen és részletesen megindokolva már a pályázatban is jelezte, valamint a támogatás ennek figyelembevételével került jóváhagyásra, és a támogatási szerződés ezt tartalmazza.

Előleg igénybevétele esetén a támogatás fennmaradó része csak akkor folyósítható, ha a kedvezményezett a saját forrás adott évi ütemezés szerinti összegét igazoltan felhasználta, és az előleggel elszámolt.

5. A pályázat benyújtásának ideje és helye

A tangazdasági és tanüzemi pályázatokat a felhívás megjelenését követő 30 napon *  belül lehet benyújtani a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Oktatási, Kutatási és Fejlesztési Főosztályára (1055 Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.).

6. A pályázat formai és tartalmi követelményei

A pályázatot a jelen felhívásban foglaltak szerint kell elkészíteni, és az előírt mellékleteket és nyilatkozatokat csatolva 6 írott példányban és 1 példányban gépi adathordozón kell benyújtani. A pályázat elkészítéséhez szükséges táblázati űrlapot, valamint a mellékleteket a pályázó az alábbi internetcímről töltheti le:

http://www.agroinform.hu/magazin/palyazatok.php

Problémás esetekben a pályázó kérheti a mellékletek elektronikus posta útján levelezési címére történő megküldését.

Egy felsőoktatási, középfokú szakoktatási intézmény, illetve önálló szervezet tangazdaságainak támogatására csak egy pályázat nyújtható be, amelynek támogatásigénye azonban a 4. pontban szereplő határértéket nem haladhatja meg. Támogatható felsőoktatás tekintetében az egyetem, főiskola, valamint az általuk létrehozott - tangazdaságot, tanüzemet működtető - önálló szervezet, illetve a középfokú szakoktatási intézmény pályázata.

7. A pályázat elbírálásának rendje

A támogatás odaítéléséről a minisztérium - szakértőkből álló Tangazdasági, Tanüzemi Bíráló Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) javaslata alapján, a benyújtási határidőt követő 60 napon belül dönt. A Bizottság állásfoglalásának kialakításához további szakértők véleményét is jogosult kikérni.

A megfelelő szakmai tartalommal és pénzügyi tervvel rendelkező, de egyes részkérdésekben nem kellő mélységben kidolgozott pályázatok esetében a Bizottság a pályázótól kiegészítést kérhet.

Az elbírálás határideje ez esetben a hiánypótlás benyújtási határidejét követő 30. nap.

A pályázati felhívásban foglaltaknak egyébként megfelelő pályázatok bírálata a rendelkezésre álló költségvetési előirányzat forráshiánya esetén felfüggeszthető, a pályázatok elutasíthatók.

A pályázat elfogadásáról, elutasításáról, illetve forráshiány esetén a bírálat felfüggesztéséről a pályázókat az FVM értesíti.

A támogatást nyert pályázók adatait a minisztérium nyilvánosságra hozza.

8. A támogatás felhasználásának rendje

A minisztérium a pályázat elfogadása esetén szerződést köt a pályázóval, amely tartalmazza a támogatás lényeges feltételeit.

Az odaítélt támogatás kifizetésére a támogatási szerződésben foglalt ütemezés szerint kerül sor.

Az FVM és az OM fenntartásában működő költségvetési intézmények esetében a támogatás biztosítása előirányzat-módosítás formájában történik.

A vállalt feladat (rész)teljesítése a támogatási szerződés szerint készített eredmény bemutatását követően a pénzügyi elszámolás jóváhagyása időpontjában ismerhető el.

Komplett üzemrész létesítéséhez támogatást elnyert pályázó a beruházásról készített beszámolót - ideértve a teljes körű pénzügyi elszámolást, valamint az üzembe helyezésről és a beruházás aktiválásáról készített dokumentumokat is - a beruházás üzembe helyezését követő 60 napon belül köteles a minisztériumhoz benyújtani.

A szaktanácsadási tevékenységhez kapcsolódóan támogatást elnyert pályázónak vállalni kell azt, hogy igény esetén, a támogatással megvalósított fejlesztést egyedi és csoportos szaktanácsadási programok, illetve bemutató üzemi programok keretében nyújtott ismeretátadás során hasznosítja.

9. A támogatás forrása

A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 1. számú mellékletének XII. FVM fejezete 10. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport. A támogatások folyósítását az Oktatási, Kutatási és Fejlesztési Főosztály kezdeményezésére a Költségvetési Főosztály teljesíti.

10. A támogatás elszámolása

A támogatás elszámolását a támogatási szerződésben és a mellékletében foglalt útmutató alapján kell elvégezni.

11. A támogatás rendeltetéstől eltérő felhasználásának következményei

A jogosulatlanul igénybe vett beruházási támogatásokkal kapcsolatos szankciókat, illetve az ellenőrzés rendjét a szerződés tartalmazza.

12. További információk

A pályázatok ügyében felvilágosítást ad az FVM Oktatási, Kutatási és Fejlesztési Főosztályának Oktatási és Szaktanácsadási Osztálya.

Szakreferensek: Domokos Sándor vezető főtanácsos, dr. Fehérné dr. Várady Katalin vezető főtanácsos.