A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet

a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a közfoglalkoztatásnak a munkanélküliség csökkentésére alkalmas egységes rendszerének létrehozása, az elmaradott térségek felzárkóztatását célzó közfeladatok ellátásának ösztönzése, valamint az erre a célra szolgáló pénzügyi keret hatékonyabb felfelhasználása érdekében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § *  A Nemzeti Foglalkoztatási Alap közfoglalkoztatási támogatások előirányzata (a továbbiakban: előirányzat) e rendelet szabályai szerint használható fel.

2. § *  (1) *  Az előirányzat terhére támogatás nyújtható a közfoglalkoztatásról szóló törvényben meghatározott közfoglalkoztatók részére közfoglalkoztatási jogviszony létesítéséhez.

(2) Az előirányzat terhére nyújtható támogatások:

a) * 

b) hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatása;

c) országos közfoglalkoztatási program támogatása;

d) * 

e) * 

f) *  speciális közfoglalkoztatási programok támogatása.

Rövid időtartamú közfoglalkoztatás támogatása * 

3. § * 

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatása * 

4. § *  (1) *  Támogatás nyújtható

a) a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy,

b) *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) által kiközvetített álláskereső,

c) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény szerinti rehabilitációs ellátásban részesülő személy,

d) a menekültügyi őrizetben lévő személy kivételével kérelmének végleges elbírálásáig annak, aki menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként történő elismerés iránti kérelmet nyújtott be, vagy

e) *  annak a harmadik országbeli állampolgárnak, akinek az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény (a továbbiakban: Btátv.) 128. § (1) bekezdés a), c), d) vagy f) pontja alapján kijelölt helyen való tartózkodását rendelte el

határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony keretében, napi 4–8 órás munkaidőben történő foglalkoztatására.

(2) * 

(3) *  A támogatás mértéke a közfoglalkoztatási bér, a közfoglalkoztatási garantált bér – ideértve a közfoglalkoztatottat az állásidőre megillető bért és a munkavezetőt megillető bért is –, a teljesítménybér (a továbbiakban együtt: közfoglalkoztatási bér) és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó mértékének 100 százalékáig terjedhet. Amennyiben a közfoglalkoztató a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt vett igénybe, a támogatás alapja a közfoglalkoztatási bérnek és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak az igénybe vett szociális hozzájárulási adó kedvezménnyel csökkentett összege. Ezen túlmenően támogatás nyújtható a járási hivatallal történő előzetes egyeztetés szerint a 4. § (7) bekezdésében meghatározott közvetlen költséghez, valamint a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges anyagköltséghez, amelyek összesített mértéke nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz megítélt támogatás 20 százalékát.

(3a) *  A (3) bekezdésben foglaltakon túl támogatás nyújtható a polgármesteri hivatallal nem rendelkező települési önkormányzat közfoglalkoztató – ide nem értve a közös önkormányzati hivatalt működtető város önkormányzatát – részére a járási hivatallal történő előzetes egyeztetés szerint a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges szervezési költséghez, amelynek mértéke nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz megítélt támogatás 1,5 százalékát.

(4) * 

(5) *  A támogatási időszak az egyes közfoglalkoztatási programok tekintetében – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – legfeljebb 12 hónap lehet.

(6) *  A közfoglalkoztatónak a támogatási időszak befejeződését megelőző hatvanadik és huszonkettedik nap között benyújtott kérelmére a támogatási időszak egy alkalommal – a közfoglalkoztatotti létszám emelése nélkül – további legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

(7) *  A foglalkoztatásból eredő közvetlen költségként a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat térítési díja, a munka- és védőruházat és egyéni védőeszköz költsége, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló jogszabály szerint a munkaadót terhelő utazási költség, a munkásszállítás költsége, a járási hivatallal történő előzetes egyeztetés szerint a munkavégzéshez nélkülözhetetlen munkaeszközök költsége számolható el.

(8) *  Több közfoglalkoztatott foglalkoztatása után megállapított közvetlen költség, valamint a szervezési és anyagköltség összevontan is felhasználható.

(9) *  A támogatás az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteherkedvezménnyel egyidejűleg nem vehető igénybe.

4/A. § * 

5. § * 

Speciális közfoglalkoztatási program támogatása * 

5/A. § *  (1) Támogatás nyújtható a járási hivatal által kiközvetített mentális, szociális, egészségügyi problémákkal küzdő álláskereső határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony keretében, napi 6 órás munkaidőben történő foglalkoztatására.

(2) A támogatás közfoglalkoztatási pontnak minősülő közfoglalkoztató részére nyújtható.

(3) Közfoglalkoztatási pont lehet:

a) települési önkormányzat,

b) önkormányzati nonprofit gazdasági társaság.

(4) Támogatás nyújtható:

a) a speciális közfoglalkoztatási bér és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó mértékének 100 százalékáig,

b) *  az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatallal (a továbbiakban: kormányhivatal) történő előzetes egyeztetés szerinti 4. § (7) bekezdésében meghatározott közvetlen költséghez, amelynek mértéke nem haladhatja meg a speciális közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz nyújtott támogatás 20 százalékát,

c) *  a speciális közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges felhalmozási célú költségekhez – ideértve a speciális munkahely kialakításához kapcsolódó költségeket – 100 százalék mértékig,

d) *  a kormányhivatallal történő előzetes egyeztetés szerint a speciális közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges szervezési költséghez – különösen a munkairányítók bérköltsége, terembérlet, a közfoglalkoztatottak napi egyszeri meleg étkeztetése, a foglalkoztatást elősegítő, szociális és egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó utazási költség – 100 százalék mértékig,

e) a speciális közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges anyagköltséghez, amelynek mértéke nem haladhatja meg a speciális közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz nyújtott támogatás 20 százalékát.

(5) *  Ha a közfoglalkoztató a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt vett igénybe, a (4) bekezdés a) pontja szerinti támogatás alapja a közfoglalkoztatási bérnek és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak az igénybe vett szociális hozzájárulási adó kedvezménnyel csökkentett összege.

(6) *  A speciális közfoglalkoztatási program időtartama alatt a közfoglalkoztatási pont a közfoglalkoztatott részére az állami foglalkoztatási szerv által közvetlenül, vagy általa a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatást nyújtó szervezetként nyilvántartásba vett, miniszter által alapított közhasznú szervezeten keresztül nyújtott, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló Korm. rendeletben meghatározott foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, a szociális szolgáltatások nyújtására jogosult szervezet által nyújtott a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 64. §-ában, 65/A. §-ában és 65/F. §-ában meghatározott szociális szolgáltatások, valamint az egészségügyi szolgáltatók által nyújtott, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 13. §-ában meghatározott szakellátás keretében pszichiátriai és szakpszichológusi, valamint addiktológiai ellátások igénybevételét biztosítja.

(7) A támogatási időszak a speciális közfoglalkoztatási program tekintetében 5 hónap.

(8) *  Az (1) bekezdés szerinti speciális közfoglalkoztatási program támogatása kérelemre nyújtható, a program támogatásáról a közfoglalkoztatásért felelős miniszter mérlegelési jogkörében dönt. A támogatási eljárásra a 7. § (2), (3), (6), (7), (9) és (10) bekezdését kell alkalmazni.

Országos közfoglalkoztatási program támogatása

6. § *  (1) *  Támogatás nyújtható az Országgyűlés vagy a Kormány által meghatározott cél elérésére irányuló program keretében történő,

a) az álláskereső, vagy

b) a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy, vagy

c)–d) * 

határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony keretében, napi 6–8 órás munkaidőben történő foglalkoztatására.

(1a) *  Az (1) bekezdésben foglaltakon túl támogatás nyújtható az Országgyűlés vagy a Kormány által meghatározott cél elérésére irányuló program keretében történő,

a) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény szerinti rehabilitációs ellátásban részesülő személy,

b) *  a menekültügyi őrizetben lévő személy kivételével kérelmének végleges elbírálásáig annak, aki menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként történő elismerés iránti kérelmet nyújtott be, vagy

c) *  annak a harmadik országbeli állampolgárnak, akinek az idegenrendészeti hatóság a Btátv. 128. § (1) bekezdés a), c), d) vagy f) pontja alapján kijelölt helyen való tartózkodását rendelte el,

d) *  azon álláskereső személynek, akinek legalább negyven százalékos mértékű egészségkárosodását a rehabilitációs szakértői szerv megállapította, vagy aki vakok személyi járadékában részesül, vagy aki fogyatékossági támogatásban részesül

határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony keretében, napi 4–8 órás munkaidőben történő foglalkoztatására.

(2) Támogatás a közfoglalkoztató részére abban az esetben nyújtható, ha

a) a közfoglalkoztató a munkavégzéshez kapcsolódóan foglalkoztatást elősegítő képzés lehetőségét biztosítja,

b) * 

c) *  a közfoglalkoztatási támogatásból finanszírozott költségek tekintetében más központi költségvetési előirányzatból támogatásban nem részesül.

(3) *  A támogatás mértéke a közfoglalkoztatási bér és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó mértékének 100 százalékáig terjedhet. Amennyiben a közfoglalkoztató a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt vett igénybe, a támogatás alapja a közfoglalkoztatási bérnek és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak az igénybe vett szociális hozzájárulási adó kedvezménnyel csökkentett összege. Ezen túlmenően támogatás nyújtható a kormányhivatallal történő előzetes egyeztetés szerint a 4. § (7) bekezdésében meghatározott közvetlen költséghez, valamint az országos közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges anyagköltséghez, amelyek összesített mértéke nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz megítélt támogatás 20 százalékát.

(3a) *  Legalább száz fő közfoglalkoztatása esetén a (3) bekezdésben foglaltakon túl támogatás nyújtható a kormányhivatallal történő előzetes egyeztetés szerint az országos közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges szervezési költséghez, amelynek mértéke nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz megítélt támogatás 3 százalékát.

(4) *  A támogatási időszak az egyes közfoglalkoztatási programok tekintetében – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – legfeljebb 12 hónap lehet.

(5) * 

(6) *  Az országos közfoglalkoztatási program támogatási időszaka a 4. § (6) bekezdésének szabályai szerint meghosszabbítható.

Eljárási szabályok

6/A. § *  (1) *  A 4. §-ban meghatározott támogatások kérelemre nyújthatók.

(2) *  A kérelmet a tervezett közfoglalkoztatás helye, több járási hivatal illetékességi területén megvalósuló közfoglalkoztatás, illetve foglalkoztatás esetén a közfoglalkoztató székhelye szerint illetékes járási hivatalhoz kell benyújtani.

(3) A támogatásról a járási hivatal mérlegelési jogkörében dönt, és egységes szerződéses feltételrendszer alapján hatósági szerződést köt a támogatottal.

(4) A mérlegelésnél figyelembe kell venni

a) a munkaerő-kereslet és kínálat helyi jellemzőit,

b) a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit,

c) a járási hivatal és a munkaadó közötti együttműködés tapasztalatait,

d) a munkaadó által felajánlott vagy vállalt, foglalkoztatás vagy továbbfoglalkoztatás időtartamát,

e) az álláskeresők munkához jutási esélyeit és

f) a foglalkoztatni kívánt személy álláskeresőként eltöltött idejét.

(5) A hatósági szerződésben meg kell határozni a támogatott határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony leghosszabb időtartamát, amely nem lehet hosszabb, mint a támogatási időszak.

(6) A támogatási időszak meghosszabbítása esetén a közfoglalkoztatási jogviszony is meghosszabbítható a közfoglalkoztatási program végéig.

7. § *  (1) A 6. és 7/B. §-ban meghatározott támogatások kérelemre nyújthatók.

(2) A közfoglalkoztatási támogatást igénylő a közfoglalkoztatási programról előzetes tervezetet készít (a továbbiakban: tervezet), amelyet a hatósági szerződés megkötésére hatáskörrel rendelkező hatósághoz kell benyújtani, amely azt a támogatásra vonatkozó javaslatával együtt 21 napon belül továbbítja a közfoglalkoztatásért felelős miniszter részére.

(3) A közfoglalkoztatásért felelős miniszter az előirányzatnak közfoglalkoztatási program támogatására történő felhasználhatóságáról és a támogatás mértékéről a benyújtott tervezet alapján mérlegelési jogkörében dönt.

(4) *  A 6. §-ban meghatározott támogatásról a közfoglalkoztatásért felelős miniszter dönt.

(5) * 

(6) A mérlegelésnél figyelembe kell venni

a) a munkaerő-kereslet és kínálat helyi jellemzőit,

b) a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit,

c) a hatóság és a munkaadó közötti együttműködés tapasztalatait,

d) a munkaadó által felajánlott vagy vállalt, foglalkoztatás vagy továbbfoglalkoztatás időtartamát,

e) az álláskeresők munkához jutási esélyeit és

f) a foglalkoztatni kívánt személy álláskeresőként eltöltött idejét.

(7) A támogatásra irányuló kérelmet a (3) bekezdés szerinti miniszteri döntést (a továbbiakban: miniszteri döntés) követő 8 napon belül lehet benyújtani. A kérelmet a tervezett közfoglalkoztatás helye szerint illetékes, a (8)–(9) bekezdés szerint a hatósági szerződés megkötésére hatáskörrel rendelkező kormányhivatalhoz vagy járási hivatalhoz (a továbbiakban együtt: hatóság), több hatóság illetékességi területén megvalósuló közfoglalkoztatás, illetve foglalkoztatás esetén a közfoglalkoztató székhelye szerint illetékes hatósághoz kell benyújtani.

(8) A 6. §-ban meghatározott támogatás, valamint a 6. §-ban meghatározott támogatási formára indított 7/B. § szerinti közfoglalkoztatási program esetén a miniszteri döntést és a kérelem benyújtását követően a kormányhivatal egységes szerződéses feltételrendszer alapján hatósági szerződést köt a támogatottal. A kormányhivatal a miniszteri döntésben meghatározott támogatási összegnél magasabb támogatást nem állapíthat meg.

(9) *  A 4. §-ban meghatározott egyes támogatási formákra indított 7/B. § szerinti közfoglalkoztatási program esetén a miniszteri döntést és a kérelem benyújtását követően a járási hivatal egységes szerződéses feltételrendszer alapján hatósági szerződést köt a támogatottal. A járási hivatal a miniszteri döntésben meghatározott támogatási összegnél magasabb támogatást nem állapíthat meg.

(10) A hatósági szerződésben meg kell határozni a támogatott határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony leghosszabb időtartamát, amely nem lehet hosszabb, mint a támogatási időszak.

(11) A támogatási időszak meghosszabbítása esetén a közfoglalkoztatási jogviszony is meghosszabbítható a közfoglalkoztatási program végéig.

7/A. § *  (1) *  A foglalkoztatási, valamint a társadalmi felzárkózás szempontjából felmerült, az egyes településeken túlmutató társadalmi feszültségek kezelése érdekében, a közfoglalkoztatás lehetőségének széleskörű biztosítására a Kormány egyes településeket indokolt esetben kiemelt településekké,egyes kistérségeket kiemelt kistérségekké nyilváníthat.

(2) * 

(3) A Kormány által kiemelt településsé nyilvánított települések tekintetében a közfoglalkoztatás körében támogatható célokat a közfoglalkoztatásért, a társadalmi felzárkózás támogatható céljait a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter határozza meg.

(4) *  A támogatást kérő közfoglalkoztatási programját a közfoglalkoztatás helye szerint illetékes kormányhivatal vizsgálja meg abból a szempontból, hogy az megfelel-e a (3) bekezdés szerinti céloknak.

(5) *  A program megfelelősége esetén a kormányhivatal mérlegelési jogkörében dönt a támogatásról, és köt a támogatásra hatósági szerződést.

(6) *  A program támogatása során a közvetlen költségek 6. § (3) bekezdésében meghatározott mértéke a program megvalósítása során legfeljebb további 10 százalékkal növelhető.

7/B. § *  (1) *  A közfoglalkoztatásért felelős miniszter a 4. §-ban és a 6. §-ban meghatározott egyes támogatási formákra közfoglalkoztatási mintaprogramokat indíthat.

(2) *  A közfoglalkoztatási mintaprogramoknak a 7. § (8)–(9) bekezdés szerint a hatósági szerződés megkötésére hatáskörrel rendelkező hatósággal történő előzetes egyeztetés szerinti felhalmozási célú és működési célú költségei

a) legfeljebb 15 fő közfoglalkoztatottal megvalósuló közfoglalkoztatási mintaprogramok esetében legfeljebb 100 százalékban,

b) 15 főnél több, de legfeljebb 45 fő közfoglalkoztatottal megvalósuló közfoglalkoztatási mintaprogramok esetében 15 fő közfoglalkoztatottig az a) pontban meghatározott mértékig, azon túl legfeljebb 90 százalékban,

c) 45 főnél több, de legfeljebb 135 fő közfoglalkoztatottal megvalósuló közfoglalkoztatási mintaprogramok esetében 45 fő közfoglalkoztatottig a b) pontban meghatározott mértékig, azon túl legfeljebb 80 százalékban,

d) 135 főnél több közfoglalkoztatottal megvalósuló közfoglalkoztatási mintaprogramok esetében 135 fő közfoglalkoztatottig a c) pontban meghatározott mértékig, azon túl legfeljebb 70 százalékban

támogathatóak.

(2a) *  A (2) bekezdés alkalmazásában közfoglalkoztatotti létszám a közfoglalkoztatási támogatásról szóló hatósági szerződésben szereplő támogatott közfoglalkoztatotti létszám vagy átlaglétszám, a közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz nyújtott támogatás mértékétől függetlenül.

(3) *  A közfoglalkoztatási mintaprogram lezárását követően a mintaprogramra épülő további közfoglalkoztatási program (a továbbiakban: ráépülő közfoglalkoztatási program) indítható.

(4) *  A ráépülő közfoglalkoztatási program felhalmozási célú és működési célú költségei a (2) bekezdés szerinti mértékben támogatható.

(5) *  A támogatás mértékéről a közfoglalkoztatásért felelős miniszter dönt.

(6) *  A (2) és (4) bekezdés akkor alkalmazható, ha a közfoglalkoztató hatósági szerződésben vállalja, hogy a közfoglalkoztatási mintaprogramjából vagy a ráépülő közfoglalkoztatási programjából származó bevételeiből

a) a közfoglalkoztatási programjainak a működését segíti elő, vagy

b) a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény 4/A. §-a szerint létrehozott szociális szövetkezet működését segíti elő, vagy

c) az általa foglalkoztatott személyek meghatározott hányadának a támogatás lejártát követő munkaviszony keretében történő továbbfoglalkoztatását biztosítja.

(7) *  A 4. §-ban meghatározott támogatási formára járási startmunka mintaprogram és egyéb mintaprogram indítható, amely programok elsősorban értékteremtő, hasznos, a helyi sajátosságokon alapuló, a település önfenntartását elősegítő tevékenységet valósítanak meg és amelyre vonatkozóan korábban az adott település – a közfoglalkoztató személyétől függetlenül – nem részesült támogatásban.

(7a) *  Járási startmunka minta-, illetve ráépülő programokat azokon a településéken lehet támogatni, amelyek

a) a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 3. mellékletében szerepelnek, vagy a 6. melléklete szerint természeti vagy civilizációs katasztrófával sújtott kedvezményezett térségek közé tartoznak;

b) a közfoglalkoztatás, társadalmi felzárkózás és a szociális földprogram tekintetében a Gyöngyösi kistérség egyes településeinek kiemelt településsé nyilvánításáról szóló 1225/2011. (VI. 29.) Korm. határozat 1. pontjában szerepelnek, vagy

c) a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. mellékletében szerepelnek.

(7b) *  A 6. §-ban meghatározott támogatási formára indított mintaprogram az országos mintaprogram.

(8) *  A ráépülő közfoglalkoztatási program olyan közfoglalkoztatási program, amely a közfoglalkoztatási mintaprogram lezárását követően azonos településen és azonos tevékenységi körrel valósul meg.

7/C. § *  (1) *  A közfoglalkoztató kérelmére a 4. §-ban és a 6. §-ban meghatározott támogatási formák esetében – ideértve a 7/A. § (1) bekezdése és a 7/B. § (1) bekezdése alapján indított közfoglalkoztatási programokra megállapított támogatásokat is – előleg folyósítható.

(2) *  Az (1) bekezdés alapján folyósítható előleg mértéke:

a) a közfoglalkoztatási bérhez és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz nyújtott támogatás esetében a megítélt támogatás legfeljebb 2 hónapra jutó összege,

b) *  a foglalkoztatásból eredő közvetlen-, szervezési- és anyagköltségekhez, valamint közfoglalkoztatási mintaprogramok és ráépülő közfoglalkoztatási programok esetében a 7/B. § (2) és (4) bekezdésében meghatározott felhalmozási célú és működési célú költségekhez és kiadásokhoz megítélt támogatás legfeljebb 70 százaléka,

c) *  a közfoglalkoztatásért felelős miniszter egyedi ügyben hozott döntése alapján a b) pontban meghatározott költségekhez és kiadásokhoz megítélt támogatás legfeljebb 100 százaléka, ha a közfoglalkoztató a tervezetében és a kérelmében valószínűsíti, hogy a támogatás részbeni megelőlegezése számára aránytalan terhet jelentene – így különösen, ha a támogatás részbeni megelőlegezése a közfoglalkoztató alaptevékenységét veszélyeztetné –, és a közfoglalkoztatási program hiányában az érintett települést jelentős munkaerő-piaci hátrány éri.

7/D. § *  Ha a támogatással érintett közfoglalkoztatási jogviszony időtartama alatt a közfoglalkoztató a közfoglalkoztatott részére – határozott idejű munkaviszony létesítése miatt – fizetés nélküli szabadságot engedélyezett, a közfoglalkoztató erre az időtartamra a támogatással érintett álláshelyre közfoglalkoztatási jogviszonyt létesíthet. Ha a közfoglalkoztató erre az időtartamra újabb közfoglalkoztatási jogviszonyt nem létesít, a támogatás folyósítását szüneteltetni kell. A közfoglalkoztató részére a közfoglalkoztatási jogviszony szünetelését követően, amennyiben a közfoglalkoztatottat ismételten foglalkoztatni kívánja és a hatósági szerződést megkötő hatóság felé a továbbfoglalkoztatást igazolja, a támogatást tovább kell folyósítani. A hatóság az igazolást − tájékoztatás céljából − megküldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes szervének.

7/E. § *  (1) A hatóság közfoglalkoztatási támogatás nyújtásával kapcsolatos határozata szóban nem közölhető.

(2) Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti felügyeleti eljárásban a belügyminiszter jár el.

Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.

9. § * 

9/A. § * 

10. § *  E rendelet 5. §-a

a) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.06.26., 1. o.),

b) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),

c) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9. o.),

d) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra- ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 190., 2014.06.28., 45. o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

11. § *