A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

80/2010. (IX. 15.) OGY határozat

a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról * 

1. Az Országgyűlés a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 149/B. §-a alapján, illetőleg a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 36/A. §-a alapján, a Magyar Televízió Közalapítvány átalakításával, illetve Alapító Okiratának módosításával létrehozza a Közszolgálati Közalapítványt.

2. A Közszolgálati Közalapítvány új Alapító Okiratát e határozat melléklete tartalmazza.

3. A Magyar Rádió Közalapítvány, a Hungária Televízió Közalapítvány és a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testülete a Közszolgálati Közalapítvány létrejöttével megszűnik.

4. A Közszolgálati Közalapítvány a Magyar Televízió Közalapítvány, a Magyar Rádió Közalapítvány és a Hungária Televízió Közalapítvány, illetve a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének jogutódja.

5. A megszűnő közalapítványok - a Magyar Rádió Közalapítvány, a Hungária Televízió Közalapítvány - és a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testülete feladatait és teljes vagyonát, ideértve a megszűnő közalapítványok tulajdonában levő részvénytársaságokat - a Magyar Rádió Zrt.-t és a Duna Televízió Zrt.-t - a kuratórium tagjainak és elnökének megválasztását, illetve kijelölését követően a Közszolgálati Közalapítvány veszi át, a Magyar Televízió Közalapítvány feladatainak és vagyonának megtartása mellett. A Magyar Televízió Zrt. az átalakuló Közszolgálati Közalapítvány tulajdonában marad.

6. Az Országgyűlés felhatalmazza az Országgyűlés főtitkárát, hogy a Közszolgálati Közalapítvány bírósági nyilvántartásban szereplő adatainak módosítására irányuló eljárásban az Alapítót képviselje. Az Országgyűlés felhatalmazza az Országgyűlés főtitkárát, hogy az Alapító Okiratot egészítse ki a Kuratórium elnökének és tagjainak az adatait tartalmazó melléklettel. A közalapítvány átalakítását e határozat elfogadását, valamint a Kuratórium elnökének és tagjainak kijelölését, illetve megválasztását követően haladéktalanul kezdeményezni kell.

7. A Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda zártkörűen működő egyszemélyes részvénytársaságok nonprofit részvénytársaságokká alakulnak. Az átalakítást a Közszolgálati Közalapítványnak az 1996. évi I. törvény alapján felálló Kuratóriuma kezdeményezi a cégbíróságnál a megalakulását követő egy héten belül.

8. Ezen országgyűlési határozat végrehajtásához szükséges közgyűlési döntéseket a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma jogosult és köteles meghozni.

9. Ezen határozat közzétételének napján lép hatályba.

10. E határozat hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Rádió Közalapítvány létrehozásáról szóló 17/1996. (III. 8.) OGY határozat és melléklete, a Hungária Televízió Közalapítvány létrehozásáról szóló 19/1996. (III. 8.) OGY határozat és melléklete, a Magyar Távirati Iroda létrehozásáról szóló 70/1997. (VII. 15.) OGY határozat 3-11. pontjai, valamint a Magyar Televízió Közalapítvány létrehozásáról szóló 18/1996. (III. 8.) OGY határozat mellékletében foglalt Alapító Okirat, illetőleg e három közalapítvány kuratóriumi elnökségi és a Magyar Távirati Iroda Zrt. Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjainak megválasztására vonatkozó országgyűlési határozatok hatályukat vesztik.

Melléklet a 80/2010. (IX. 15.) OGY határozathoz

Alapító Okirat

Az Országgyűlés a Magyar Televízió Közalapítvány átalakításával határozatlan időre

KÖZALAPÍTVÁNY

létrehozását határozta el, a következő feltételek szerint:

1. A közalapítvány neve

Közszolgálati Közalapítvány.

2. A közalapítvány székhelye

1088 Budapest, Bródy Sándor utca 5-7.

3. A közalapítvány célja

3.1. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényben és a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvényben foglaltak szerint a szabad és független közszolgálati médiaszolgáltatás, a szólás- és sajtószabadság, a tájékoztatás függetlensége, kiegyensúlyozottsága és tárgyilagossága, a tájékozódás szabadsága, a tájékoztatáshoz való jog, valamint az egyetemes és nemzeti kultúra támogatása, a vélemények és a kultúra sokszínűségének érvényre juttatása érdekében az Alkotmány 61. §-ával összhangban a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda, mint közszolgálati médiaszolgáltatók, illetve nemzeti hírügynökség függetlenségének, s ezzel egyidejűleg társadalmi felügyeletének biztosítása.

3.2. E cél érdekében a Magyar Televízió nonprofit Zrt., a Magyar Rádió nonprofit Zrt., a Duna Televízió nonprofit Zrt., valamint a Magyar Távirati Iroda nonprofit Zrt. (a továbbiakban összefoglalóan: közszolgálati médiaszolgáltatók) a közalapítvány tulajdonába kerülnek.

3.3. A közalapítvány alapvető feladata, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók tulajdonosaként gondoskodjék a közszolgálati műsorszolgáltatás fenti törvényekben meghatározott követelményeinek érvényesüléséről.

3.4. A közalapítvány gyakorolja a részvénytársaságok vonatkozásában a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott alapítói, illetve részvényesi jogokat.

3.5. Nem jogosult azonban:

a) megváltoztatni a közszolgálati médiaszolgáltatók alapvető tevékenységi körét,

b) a közszolgálati médiaszolgáltatókat megszüntetni, egyesíteni, szétválasztani, vagy más szervezeti formába átalakítani, továbbá az Zrt.-k részvényeit elidegeníteni,

c) a közszolgálati médiaszolgáltatóktól vagyont vagy nyereséget (osztalékot) elvonni,

d) a közszolgálati médiaszolgáltatók műsorszerkezetét, továbbá műsorainak, illetve műsorszámainak tartalmát meghatározni,

e) a közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatóinak az általuk gyakorolt munkáltatói jogkörökre nézve utasítást adni,

f) olyan kérdésben dönteni, amely a fenti törvények alapján más szerv vagy a közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatóinak hatáskörébe tartozik,

g) a közalapítvány nem bővítheti a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényben és a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvényben foglaltak szerint meghatározott hatásköreit, még a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott - de az említett törvényekben nem szereplő - alapítói jogkörökkel sem.

4. A közalapítvány vagyona

4.1. A közalapítvány vagyonát képezi a Magyar Televízió Közalapítvány, a Magyar Rádió Közalapítvány, a Hungária Televízió Közalapítvány, illetve a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének a Magyar Televízió Közalapítvány Közszolgálati Közalapítvánnyá történő átalakulásakor meglévő teljes vagyona.

4.2. A közalapítvány bevételeit képezik:

a) az üzemben tartási díjbevételnek az 1996. évi I. törvényben megállapított hányada,

b) a műsorszolgáltatási díjbevételnek az 1996. évi I. törvényben megállapított hányada,

c) a közalapítvány vagyonának hozadéka,

d) a közalapítvány által kezelt vagyon hasznosításából származó bevétel,

e) az egyéb alapítványi célú bevételek (állami költségvetési támogatás, céltámogatás, alapítványi befizetések).

4.3. A közalapítvány a működési költségeit az üzemben tartási díjnak törvényben szabályozott mértékű részéből fedezi.

4.4. A közalapítvány törzsvagyonába kerül a közszolgálati médiaszolgáltatók teljes vagyona (ingók és ingatlanok, valamint vagyoni értékű jogok), illetve a zártkörű részvénytársaságok részvényei.

4.5. A közalapítvány üzletszerű gazdasági tevékenységet nem végezhet, a közszolgálati médiaszolgáltatókon kívül más gazdasági társaságot nem alapíthat, gazdasági társaságban részesedést nem szerezhet, alapítványt nem létesíthet.

4.6. A közalapítvány a működési költségeit az üzemben tartási díjnak az 1996. évi I. törvény szerint őt megillető hányadából, illetve az Alapító által megállapított külön támogatásból fedezi. A működési előirányzatból elért megtakarítást a közszolgálati médiaszolgáltatók támogatására köteles fordítani.

4.7. A közalapítvány bevételei között megjelenő

a) sugárzási díj költségvetési átvállalása,

b) az üzemben tartási díj közszolgálati médiaszolgáltatókra eső összege, valamint

c) egyébként a közszolgálati médiaszolgáltatók részére megállapított külön költségvetési vagy egyéb támogatás,

d) a korábbi MTV2 műsorszolgáltatási jogosultságáért járó műsorszolgáltatási díjbevétel címén befolyt bevételeket a közalapítvány

- az a) pont esetében a közszolgálati médiaszolgáltatót terhelő fizetési kötelezettség esedékességekor,

- a b)-d) pont esetében a folyósítást követően haladéktalanul

köteles a közszolgálati médiaszolgáltatók rendelkezésére bocsátani.

4.8. A közalapítvány a működési költség előirányzatának átmenetileg szabad pénzeszközeit - ha a futamidő ezt lehetővé teszi - kizárólag állam által garantált megtakarítási formákban kamatoztathatja.

4.9. A 4.7. pont szerinti átutalási intézkedések meghozatala a Kuratórium feladata.

5. A közalapítvány kezelő szerve

5.1. A közalapítvány kezelő szerve a Kuratórium.

5.2. A Kuratórium az Országgyűlés által választott tagokból, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által delegált elnökből és a szintén általa delegált egy további tagból áll.

5.3. A Kuratórium tagjainak, illetve elnökének névsorát az Alapító Okirat 1. számú melléklete tartalmazza.

6. A Kuratórium feladat- és jogköre

A Kuratórium feladat- és jogkörét képezi:

6.1. A közalapítvány éves gazdálkodási tervének elfogadása és mérlegének megállapítása;

6.2. A Kuratórium a közalapítvány kezelőjének jogkörében gazdálkodik a közalapítvány vagyonával;

6.3. A közalapítvány szervezeti és működési szabályzatának megállapítása és módosítása;

6.4. A közalapítvány éves gazdálkodási tervének elfogadása és mérlegének megállapítása;

6.5. A Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió zártkörűen működő nonprofit közszolgálati műsorszolgáltató részvénytársaságok, valamint a Magyar Távirati Iroda zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság vonatkozásában a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján - a jogszabályokban meghatározott eltérésekkel - a közgyűlés jogainak gyakorlása;

6.6. A közszolgálati médiaszolgáltatók Alapító Okiratának megállapítása, módosítása, annak a Magyar Közlönyben történő közzététele;

6.7. A közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatóinak kinevezése, díjazásának megállapítása;

6.8. A közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatói felett a munkáltatói jogkör gyakorlása, a vezérigazgatók munkaviszonyának megszüntetése;

6.9. A közszolgálati médiaszolgáltatók függetlenségének védelme;

6.10. A Közszolgálati Kódex Közszolgálati Testület általi módosításának jóváhagyása;

6.11. Az archiválás rendjéről szóló szabályzat jóváhagyása;

6.12. A közszolgálati médiaszolgáltatók alaptőkéjének felemelése, leszállítása;

6.13. A közszolgálati médiaszolgáltatók éves gazdálkodási és pénzügyi terve elveinek és fő összegeinek a jóváhagyása;

6.14. Az évi adásidő jóváhagyása, módosításának engedélyezése;

6.15. Az új, magyarországi gyártású műsorszolgáltatásban felhasználásra kerülő mozgóképes alkotásokra fordítandó pénzösszegek meghatározása, a külső gyártás arányaira is kiterjedően;

6.16. A közszolgálati médiaszolgáltatók mérleg- és eredménykimutatásának jóváhagyása;

6.17. A közszolgálati médiaszolgáltatók közös felügyelő bizottsága tagjainak megválasztása, visszahívása;

6.18. A közszolgálati médiaszolgáltatók könyvvizsgálójának megbízása és megbízatásának felmondása;

6.19. A Kuratórium feladat- és jogköre a részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzése során:

a) 500 millió forintnál magasabb értékű szerződésekhez előzetes tárgyalási felhatalmazás megadása,

b) hitelfelvétel, illetve 300 millió forintnál nagyobb értékű szerződések megkötésének előzetes jóváhagyása,

c) ingatlanelidegenítés, illetve százmillió forint feletti vagyoni értékű jog elidegenítésének engedélyezése.

7. A Kuratórium működése

7.1. A Kuratórium a feladatai ellátásához szükséges gyakorisággal, de legalább kéthetente ülésezik. Az ülést a Kuratórium elnöke hívja össze. Közgyűlési ügyeket érintő napirendi pontokhoz a közszolgálati műsorszolgáltató, illetve az MTI Zrt. vezérigazgatóját meg kell hívni. A Kuratórium elnöke köteles a Kuratórium rendkívüli ülését a tagok többségének a napirend megjelölésével előterjesztett kérésére nyolc napon belüli időpontra összehívni. Ennek elmulasztása esetén a kezdeményezők együttesen jogosultak a rendkívüli ülés összehívására.

7.2. A Kuratórium tagjainak (ideértve az elnököt is) szavazati joga egyenlő.

7.3. Az ülés határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. A határozat meghozatalához a jelenlévők többségének szavazata szükséges.

7.4. Az ülés napirendjét a Kuratórium elnöke állítja össze, és vezeti az ülést. A napirendre bármely tag előzetesen, írásban javaslatot tehet, amelynek napirendre vételéről az ülés határoz.

8. A Kuratórium hivatali szervezete

A Kuratórium ügyintéző, ügykezelő és ügyviteli teendőit a Titkárság látja el, amely segíti Közszolgálati Testület működését is. A munkáltatói jogkört a Titkárság vezetője tekintetében a Kuratórium elnöke, a munkatársak felett a Titkárság vezetője gyakorolja. A Titkárság szervezetét és működését érintő további részleteket a közalapítvány szervezeti és működési szabályzatában kell rendezni.

9. A közalapítvány képviselete

A közalapítványt a Kuratórium elnöke önállóan képviseli. A képviseletre, az aláírás jogosultságára és a banki aláírási joggyakorlására vonatkozó részletes szabályokat a szervezeti és működési szabályzatban kell megállapítani.

10. Egyéb rendelkezések

10.1. A közalapítvány tevékenységéről évente írásban beszámol az Alapítónak. Gazdálkodásának legfontosabb adatait az Oktatási és Kulturális Közlönyben köteles nyilvánosságra hozni.

10.2. A Kuratórium elnökét a közigazgatási államtitkári illetmény 65%-ának, a Kuratórium tagját a közigazgatási államtitkári illetmény 40%-ának megfelelő mértékű tiszteletdíj illeti meg, továbbá költségtérítésre tarthatnak igényt. A költségtérítés mértékére vonatkozó szabályokat a közalapítvány szervezeti és működési szabályzata állapítja meg.

10.3. A közalapítvány szervezetét és működését érintő, az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapítványokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

10.4. A közalapítvány bírósági nyilvántartásba vett adatainak módosítására irányuló eljárásban az Alapítót az Országgyűlés főtitkára képviseli.

1. számú melléklet az Alapító Okirathoz

A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának névsora

Elnök.

Tagok.