Naprakész jogszabály a CompLex Kiadó jogi adatbázisából.
A jel a legutoljára megváltozott bekezdést jelöli.

 

1/2010. (I. 22.) ME utasítás

a Miniszterelnöki Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2008. (MK 57.) ME utasítás módosításáról

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 30. § (4) bekezdésében foglalt jogkörömben a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Szabályzat 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A Miniszteri Kabinet, az Ellenőrzési Főosztály és a Rendezvényszervezési és Marketing Főosztály együttes létszáma legfeljebb 63 fő lehet.”

(2) A Szabályzat 4. § (7) bekezdése a következő új e)-g) ponttal egészül ki:

(A Miniszteri Kabinet vezetője)

e) irányítja a Hivatal rendezvényszervezési tevékenységét,

f) kidolgozza az egységes kormányzati arculatot és ellenőrzi annak következetes érvényesítését,

g) irányítja a Rendezvényszervezési és Marketing Főosztály vezetőjének tevékenységét.”

2. § (1) A Szabályzat 7. § (1) bekezdése a következő új l)-n) ponttal egészül ki:

(A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár)

„l) javaslatokat tesz az országot elért pénzügyi és gazdasági válság negatív hatásainak csökkentésére, továbbá közreműködik e javaslatok megvalósításában,

m) figyelemmel kíséri a Kormány válságkezelő programját alkotó intézkedések végrehajtását, arról a miniszterelnököt folyamatosan tájékoztatja,

n) összehangolja a gazdasági válság negatív hatásainak enyhítését célzó fejlesztéspolitikai intézkedések végrehajtását.”

(2) A Szabályzat 7. § (2) bekezdése a következő új d) ponttal egészül ki:

(A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár irányítja)

d) a Válságkezelési Koordinációs Főosztály vezetőjének tevékenységét.”

(3) A Szabályzat 7. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép::

„(5) A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár titkársága és a Válságkezelési Koordinációs Főosztály létszáma legfeljebb 10 fő lehet.”

3. § A Szabályzat 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A jogi és közigazgatási államtitkár a miniszter által átruházott jogkörben gyakorolja a Ksztv. 2. § (1) bekezdés c), g)-i) pontjában meghatározott részjogosítványokat a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság tekintetében.”

4. § A Szabályzat 21/B. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az igazgatási szakállamtitkárt akadályoztatása esetén a Költségvetési Főosztály vezetője helyettesíti.”

5. § A Szabályzat a következő új 33/A. §-sal egészül ki:

„33/A. § Az elektronikus közszolgáltatásokról szóló 2009. évi LX. törvény 10. § (4) bekezdésében előírt rendelkezés alapján a hivatali kapu hozzáférésre jogosultak adatairól a Személyügyi, Jogi Képviseleti és Biztonsági Főosztály nyilvántartást vezet.”

6. § (1) A Szabályzat 1. számú függeléke a következő új 1A. ponttal és 2.2. ponttal egészül ki, valamint a 15.2. pont helyébe a következő rendelkezés lép:

„1A. A Miniszteri Kabinet vezetőjének irányításával

1A.1. Rendezvényszervezési és Marketing Főosztály

1A.1.1. Marketing Kommunikációs Osztály

1A.1.2. PR Osztály

1A.1.3. Rendezvényszervezési Osztály”

„2.2. Válságkezelési Koordinációs Főosztály”

„15.2. Nemzetbiztonsági Iroda

15.2.1. Ellenőrzési Osztály

15.2.2. Nemzetbiztonsági Ellenőrzési Osztály

15.2.3. Műveleti Osztály

15.2.4. Személyzeti Osztály

15.2.5. Költségvetési és Tervezési Osztály

15.2.6. Informatikai Osztály

15.2.7. TÜK Osztály

15.2.8. Közigazgatási Jogi Osztály

15.2.9. Nemzetbiztonsági Jogi Osztály

15.2.10. Munkajogi Osztály”

(2) A Szabályzat 2. számú függeléke a következő új 1A. címmel egészül ki:

„1A. A Miniszteri Kabinet vezetőjének irányítása alá tartozó szervezeti egységek”

7. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Szabályzat 3. § c) pontja, 8. § (5) bekezdése, 9. § (1) bekezdés h) pontjában az „- a válságkezelő program végrehajtásának összehangolásáért felelős szakállamtitkár hatáskörébe tartozó ügyek kivételével -” szövegrész, 11. § (4) bekezdésében az „és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetet” szövegrész, 11. § (6) bekezdése, 14. § (1) bekezdés i) pontja, 18. §-a az azt megelőző alcímmel együtt, 21/B. § (1) bekezdés p)-q) pontja, 21/B. § (2) bekezdés d) pontja, 21/B. § (3) bekezdése, 1. számú függelékének 6. pontja, 1. számú függelékének 10.5. pontja.

(3) A Szabályzat 4. § (5) bekezdésében a „b)-c)” szövegrész helyébe a „b)” szöveg, 5. § (5) bekezdésében a „45” szövegrész helyébe a „44” szöveg, 5/A. § (3) bekezdésében a „10” szövegrész helyébe a „13” szöveg, 8. § (7) bekezdésében a „20” szövegrész helyébe a „19” szöveg, 11. § (8) bekezdésében a „8” szövegrész helyébe a „7” szöveg, 13/A. §-ában a „9” szövegrész helyébe a „7” szöveg, 15. § (4) bekezdésében a „119” szövegrész helyébe a „108” szöveg, 15/A. § (3) bekezdésében a „17” szövegrész helyébe a „16” szöveg, 21. § (5) bekezdésében a „37” szövegrész helyébe a „35” szöveg, 21/A. § (5) bekezdésében a „47” szövegrész helyébe a „46” szöveg, 21/B. § (5) bekezdésében a „152” szövegrész helyébe a „132” szöveg lép.

(4) A Szabályzat 2. számú függelékében a 10.5. pont számozása 1A.1. pontra változik.

(5) Hatályát veszti a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárainak és szakállamtitkárainak feladatköréről szóló 3/2008. (MK 74.) ME utasítás.