A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1039/2012. (II. 22.) Korm. határozat

az Emberi Jogi Munkacsoportról

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján – a Kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként – létrehozza az Emberi Jogi Munkacsoportot (a továbbiakban: Munkacsoport).

2. A Munkacsoport feladata, hogy

a) figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon,

b) konzultációt folytasson az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló civil szervezetekkel, valamint érdek-képviseleti és szakmai szervezetekkel,

c) konzultációt folytasson az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló alkotmányos szervekkel,

d) *  áttekintse az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében elfogadott egyezményekből, megállapodásokból, az európai uniós tagságból és egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásokból fakadó, az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos feladatokat, valamint figyelemmel kísérje azok végrehajtását,

e) *  közreműködjön az Egyesült Nemzetek Szervezete Emberi Jogi Tanács Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) Munkacsoportjának Magyarország vonatkozásában tett és Magyarország által elfogadott, valamint részben elfogadott ajánlások végrehajtásának figyelemmel kísérésében,

f) javaslatokat tegyen a Kormány és az érintett központi államigazgatási szervek részére a jogalkotás és a jogalkalmazás vonatkozásában az emberi jogok még szélesebb érvényesülését biztosító szabályozásra, működésre, figyelemmel kísérje ezek megvalósítását, és

g) elősegítse az emberi jogok magyarországi érvényesülésével kapcsolatos szakmai kommunikációt.

3. *  A Munkacsoport tagja

a) a belügyminiszter által megbízott két fő politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

b) a honvédelmi miniszter által megbízott politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

c) az igazságügyi miniszter által megbízott politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

d) a kulturális és innovációs miniszter által megbízott politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

e) a külgazdasági és külügyminiszter által megbízott politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

f) a Miniszterelnökséget vezető miniszter által megbízott két fő politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

g) a gazdaságfejlesztési miniszter által megbízott politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető,

h) *  az európai uniós ügyekért felelős miniszter által megbízott politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető.

4. A Munkacsoport tagjai Munkacsoportban végzett tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.

5. *  A Munkacsoport tagját az őt megbízó miniszter által kijelölt politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető helyettesítheti.

6. *  A Munkacsoport elnöke a Munkacsoportnak az igazságügyi miniszter által megbízott tagja, a Munkacsoport alelnöke a Munkacsoportnak a belügyminiszter által megbízott tagjai közül a belügyminiszter által kijelölt személy.

7. *  A Munkacsoport elnöke a Munkacsoport ülésére tanácskozási joggal, eseti jelleggel meghívhat a Munkacsoport feladatkörét érintő tevékenységet végző

a) állami vezetőt,

b) alkotmányos szerv képviselőjét, és

c) központi államigazgatási szerv vezetőjét.

8. *  A Munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tart ülést. A Munkacsoport ülését a Munkacsoport elnöke hívja össze és vezeti, a Munkacsoport ülése vezetésében a Munkacsoport elnökét a Munkacsoport alelnöke helyettesíti. A Munkacsoport rendkívüli ülésének összehívását a Munkacsoport bármely tagja az indok egyértelmű megjelölésével kezdeményezheti a Munkacsoport elnökénél. A Munkacsoport ülése összehívásáról ebben az esetben a Munkacsoport elnöke dönt.

9. A Munkacsoport működésének részletes szabályait ügyrendjében állapítja meg.

10. A Munkacsoport Emberi Jogi Kerekasztalt működtet. Az Emberi Jogi Kerekasztal működtetésének célja, hogy a Munkacsoport konzultációt folytasson az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló civil szervezetekkel, érdek-képviseleti és szakmai szervezetekkel, továbbá ajánlásokat fogalmazzon meg a Munkacsoport tevékenységével, feladataival összefüggésben.

11. Az Emberi Jogi Kerekasztal tagjai

a) a Munkacsoport tagjai,

b) *  az alapvető jogok biztosa, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és

c) *  a Munkacsoport elnöke és alelnöke által együttesen felkért, a Munkacsoport feladatkörét érintő tevékenységet végző

ca) alkotmányos szerv képviselője, központi államigazgatási szerv vezetője,

cb) civil szervezetek, érdek-képviseleti szervezetek és szakmai szervezetek képviselői.

12. Az Emberi Jogi Kerekasztal szükség szerint tart ülést. Az Emberi Jogi Kerekasztal ülését a Munkacsoport elnöke hívja össze és vezeti, az Emberi Jogi Kerekasztal ülése vezetésében a Munkacsoport elnökét a Munkacsoport alelnöke helyettesíti.

13. Az Emberi Jogi Kerekasztal működésének részletes szabályait ügyrendjében állapítja meg.

13a. *  Az Emberi Jogi Kerekasztal az üléseit tematikus munkacsoportok keretében tartja.

A tematikus munkacsoportok létrehozásáról, megszüntetéséről és a tematikus munkacsoportok elnökeinek kijelöléséről a Munkacsoport dönt. A tematikus munkacsoportok működéseinek részletes szabályait ügyrendjükben állapítják meg.

14. *  A Munkacsoport és az Emberi Jogi Kerekasztal működésével összefüggő szakmai előkészítő és adminisztratív feladatok ellátásáról – a Munkacsoport elnöke irányításával működő titkárság biztosításával – az Igazságügyi Minisztérium gondoskodik.

15. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

16. *  A Munkacsoport tagjainak az Emberi Jogi Munkacsoportról szóló 1039/2012. (II. 22.) Korm. határozat módosításáról szóló 1667/2022. (XII. 23.) Korm. határozat (a továbbiakban: Módh.) hatálybalépésekor fennálló megbízatása megszűnik. A Munkacsoport új tagjainak megbízásáról a Módh. hatálybalépésétől számított 15 napon belül kell gondoskodni.