A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

21/2014. (IV. 18.) NFM rendelet

a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 76. § (2) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában közlekedési teljesítmény: az egyes járművek, szerelvények férőhelyének, befogadóképességének és hasznos kilométerének szorzata, több jármű közlekedtetése esetén az előzőek szerint járművenként számított teljesítmények összege.

2. A támogatás igénylésének feltételei

2. § A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 3. melléklet 19. pontja szerinti támogatásra a Kvtv. 3. melléklet 19. pontjában meghatározott települési önkormányzat akkor jogosult, ha

a) a helyi személyszállítási közszolgáltatást a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 2. § 8. pontja szerint végzi,

b) az Sztv. 5. § (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a megállapodás ezt nem zárja ki vagy az Sztv. 5. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben a megállapodás a támogatás igénybevételének lehetőségét a települési önkormányzat számára kifejezetten lehetővé teszi, és

c) a helyi személyszállítási közszolgáltatást a tárgyév január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja.

3. § A Kvtv. 3. melléklet 19. pontjában meghatározott éves támogatási keretet az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelően benyújtott támogatási kérelmekben közölt adatok alapján a tárgyévet megelőző évben ténylegesen teljesített - környezetvédelmi szempontból a 2. melléklet szerinti mértékben súlyozott - közlekedési teljesítmény arányában kell elosztani

a) a településkategóriák alapján

aa) a megyei jogú városok és

ab) a városok, a nagyközségek és a községek, illetve

b) az egyes közlekedési üzemágazatok

között a súlyozott - a tárgyévet megelőző évi üzemi szintű - fajlagos ráfordításaik figyelembevételével.

4. § (1) A támogatás összege a települési önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének - folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak - finanszírozására fordított támogatásával együttesen nem haladhatja meg a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott elvek szerint számított, a bevételekkel nem fedezett indokolt költségek és az ágazatban szokásos ésszerű nyereség együttes összegét.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az olyan települési önkormányzat esetében, amely a szolgáltatót az Sztv. 23. § (3)-(8) bekezdése szerinti pályázati eljárásban választotta ki, a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezés - a települési önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének, folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak finanszírozására fordított támogatásával nem fedezett - mértékéig nyújtható támogatás azzal, hogy az nem eredményezheti a szolgáltató túlfinanszírozását.

(3) A támogatás összegét az (1) és (2) bekezdés alapján időarányosan kell megállapítani, ha a helyi közlekedést a tárgyévet megelőző év során hozták létre és annak működtetését a települési önkormányzat a tárgyévben is fenntartja.

5. § A támogatás kizárólag a helyi közlekedés működtetésének, folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak finanszírozására használható fel.

3. A kérelem benyújtásának és elbírálásának szabályai

6. § (1) A támogatási kérelmet az 1. melléklet szerinti adatlap kincstár által üzemeltett elektronikus rendszerén keresztül - a helyi közlekedés tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítményét és a megjelölt gazdálkodási adatait bemutató - szolgáltatónként kitöltött és kinyomtatott egy eredeti és egy másolati példányának a kincstár települési önkormányzat székhelye szerint illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) 2014. június 11-éig történő megküldésével lehet benyújtani. A benyújtási határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a kérelmező az elektronikus rendszerben a kérelmet 2014. június 10-én éjfélig rögzítette, és azt legkésőbb 2014. június 11-én postára adta. E határidő elmulasztása jogvesztő. A kizárólag postai úton benyújtott támogatási kérelem érvénytelen.

(2) A támogatási kérelemhez csatolni kell

a) a települési önkormányzat határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy

aa) a 2. § c) pontja szerinti feltétel teljesítését vállalja,

ab) a helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz), valamint fejlesztéséhez a tárgyévet megelőző évre vonatkozóan december 31-ei fordulónappal szolgáltatónként milyen nettó összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatást számolt el,

ac) pályázati eljárás útján vagy pályázati eljárás nélkül a közszolgáltatással közvetlenül megbízva kötötte meg a szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést;

b) ha a települési önkormányzat

ba) a helyi közlekedést lebonyolító gazdálkodó szervezetet vagy költségvetési szervet tart fenn, a gazdálkodó szervezet 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, illetve a költségvetési szerv alapító okiratát, továbbá a tárgyévet megelőző évi menetrendet, a helyi közlekedés díjszabását,

bb) a helyi közlekedés lebonyolítására állami, önkormányzati vagy egyéb szolgáltatóval közszolgáltatási szerződést kötött, a közszolgáltatási szerződést, a tárgyévet megelőző évi menetrendet és a helyi közlekedés díjszabását,

bc) a helyi közlekedés lebonyolítására állami, önkormányzati vagy egyéb szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződésnek megfelelő szerződést vagy a koncessziós szerződést kötött, a koncessziós szerződést, a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot, és a helyi közlekedés díjszabását;

c) a 2. § b) pontja szerinti esetben az Sztv. 5. § (3) bekezdése szerinti megállapodást, a közszolgáltatási szerződést és a tárgyévet megelőző évi menetrendet;

d) a szolgáltató tárgyévet megelőző évre vonatkozó éves költségvetési beszámoló helyi közösségi közlekedésének támogatásait tartalmazó kivonatait.

(3) A (2) bekezdés szerinti dokumentumokat két példányban, eredetiben vagy a jegyző által hitelesített másolatban kell benyújtani.

(4) Az Igazgatóság a felülvizsgált támogatási kérelmek egy eredeti példányát és az elektronikusan rögzített adatokat tartalmazó adatbázist 2014. július 3-áig megküldi a közlekedésért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter).

7. § (1) A támogatásról a miniszter 2014. augusztus 15-éig dönt.

(2) A miniszter a támogatási döntést a támogatást igénylővel írásban, a kincstárral elektronikus úton közli, valamint írásban és elektronikus úton megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére, feltüntetve az önkormányzat nevét, KSH számát és a támogatás összegét. A miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján és a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben települési önkormányzatonként, ha a támogatásra a települési önkormányzat több gazdálkodó szervezetre tekintettel jogosult, szolgáltatónként közzéteszi a támogatások összegét.

4. A támogatás folyósítása és az elszámolás szabályai

8. § A támogatás 25%-át 2014. szeptember 5-éig, ezt követően a fennmaradó támogatást három egyenlő részletben, havonta a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a kincstár folyósítja. A támogatást a települési önkormányzat a fizetési számláján történő jóváírást követő 3 munkanapon belül a szolgáltatónak átutalja.

9. § (1) A települési önkormányzat a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról december 31-ei fordulónappal az éves költségvetési beszámolóban számol el.

(2) A települési önkormányzat az éves költségvetési beszámoló benyújtásával egyidejűleg két hiteles másolati példányban megküldi az Igazgatóság részére az önkormányzati önrész, valamint a támogatás összegének a szolgáltató részére határidőben történő átadását igazoló bizonylatok másolatát és az ezekről készült bizonylat-összesítő dokumentumot.

(3) Az Igazgatóság az általa - szükség esetén a hiánypótlást követően - felülvizsgált, (2) bekezdés szerinti dokumentumok egy példányát a felülvizsgálat lezárását követően véleményével együtt megküldi a miniszter részére.

5. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

11. § * 

1. melléklet a 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelethez

Adatlap a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása igényléséhez

A települési önkormányzat

KSH statisztikai számjele: .....................................................................................................

neve: ......................................................................................................................................

címe: ......................................................................................................................................

telefonszáma: .........................................................................................................................

adószáma: ..............................................................................................................................

számlaszáma: .........................................................................................................................

számlavezető bank neve: .......................................................................................................

közlekedési szolgáltató neve: ................................................................................................

címe: ......................................................................................................................................

telefonszáma: ........................................................................................................................

A B C D E F
1. Tárgyévet megelőző év (6)
2. helyi közösségi közlekedési üzemágazat neve a szolgáltató helyi közösségi közlekedési teljesítménye összesen, az adott településre vonatkozóan
(ezer férőhely-kilométer) (7)
a szolgáltató helyi közösségi közlekedési tevékenységére vonatkozó

üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása összesen,
az adott településre
vonatkozóan (5)
(ezer forint)
önkormányzati működési támogatás nettó összege
(ezer forint) (8)
önkormányzati fejlesztési támogatás nettó összege
(ezer forint) (9)
3. hatósági
férőhellyel (1) (2)
(ezer férőhely-
kilométer)
statisztikai (3)
férőhellyel (4)

(ezer férőhely-
kilométer
4. dízelüzemű
autóbusz
5. gázüzemű autóbusz (LPG)
6. gázüzemű autóbusz (CNG)
7. közúti vasút (villamos)
8. trolibusz
9. Összesen
A B C D
1. Tárgyévet megelőző év
2. Társaság 1 Társaság 2 Társaság 3
3. a helyi közlekedésből származó tényleges nettó
(áfa nélküli) díjbevétel (ezer forint)
4. igénybe vett szociálpolitikai menetdíj-támogatás nettó
(áfa nélküli) összege (ezer forint)
5. bevételekkel nem fedezett, indokolt költség (10)
(ezer forint)

Egyéb megjegyzés 1 (11): ............................................................................................................

Egyéb megjegyzés 2 (12): ............................................................................................................

Kelt: ..............................................................................

P. H.
...............................................................................
települési önkormányzat polgármestere
.............................................................................
települési önkormányzat jegyzője

Tájékoztató adatok:

(1) A hatósági engedélyes közlekedési teljesítmény oszlopot kötelező kitölteni.

(2) Hatósági férőhely: a megengedhető terhelés alapján számított, a járművel a forgalmi engedélye szerint szállítható személyek számaként bejegyzett férőhely (az utazószemélyzet leszámításával).

(3) Ha rendelkezésre áll a teljesítmény adat, akkor az oszlopot ki kell tölteni.

(4) Statisztikai férőhely: a kocsiszekrények ülőhelyeinek és a (kerékdobok, lépcsők és lábtartó dobogók nélküli) szabad állófelületéből 5 fő/m2-rel számított állóhelyeinek összege.

(5) A szolgáltató helyi közösségi közlekedési tevékenységére vonatkozó üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása összesen: a számvitelről szóló törvénynek és a számviteli politikának megfelelően a több településen működő szolgáltató, az adott településen végzett valamennyi helyi közösségi közlekedési tevékenységére kimutatott üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása.

(6) Ha a településen több szolgáltató látja el a közlekedési szolgáltatást, a szolgáltatók által megadott adatokat a település vonatkozásában összesítve és szolgáltatónként is szükséges megadni.

(7) A szolgáltató helyi közösségi közlekedési teljesítménye összesen: a településen működő szolgáltató összes helyi járati közlekedési teljesítménye.

(8) Önkormányzati működési támogatás: az önkormányzatok által önkormányzati önrészként vagy egyéb jogcímen nyújtott, működési célú - a helyi közösségi közlekedés folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz biztosított - támogatás.

(9) Önkormányzati fejlesztési támogatás: az önkormányzat által a helyi közösségi közlekedés fejlesztési céljára nyújtott támogatás.

(10) Az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatással csökkentett, bevételekkel nem fedezett indokolt költség és az ágazatban szokásos ésszerű nyereség együttes összege. A pályázati eljárás alapján megkötött közszolgáltatási szerződések esetében itt az ilyen eljárásban odaítélt szolgáltatás ellenértékét (a pályázati díjat) szükséges megadni. Ezen önkormányzatok esetében a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezés az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatásával nem fedezett mértékben vehető figyelembe. A táblázat kitöltése minden esetben kötelező.

(11) Egyéb megjegyzés 1: a tárgyévet megelőző évben indított helyi közlekedés esetében a járatindítás pontos dátuma.

(12) Egyéb megjegyzés 2: több települést kiszolgáló társaság esetében a megyei jogú városok kivételével a települések megnevezése.

2. melléklet a 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelethez

A helyi közösségi közlekedés 2014. évi környezetvédelmi súlyszámai

A B C D
1. Környezetvédelmi súlyszámok
2. Dízel autóbusz Gázüzemű autóbusz
(LPG és CNG)
Trolibusz Villamos
3. 1,00 1,75 1,75 2,90