A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

22/2014. (IV. 18.) NFM rendelet

a közlekedési és energetikai szervek honvédelmi feladatairól

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdésében,

az 5. §, a 7. §, valamint a 2. és a 3. melléklet tekintetében a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény 68. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva - a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. ágazathoz tartozó szervek: a nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása, felügyelete, alapítói joggyakorlása vagy tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó közlekedési és energetikai szervek;

2. honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszak: az Alaptörvény szerinti rendkívüli állapot, megelőző védelmi helyzet, váratlan támadás és szükségállapot.

2. A honvédelmi feladatok végrehajtásának egységes rendje

2. § A miniszter

a) összehangolja az ágazathoz tartozó szervek honvédelmi intézkedési terveinek összeállítását, felülvizsgálatát, módosítását; jóváhagyja a honvédelmi intézkedési terveket;

b) koordinálja a NATO civil képességekkel és a befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos ágazati feladatokat;

c) közreműködik a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerben elrendelt - közlekedési és energetikai ágazatokat érintő - intézkedések végrehajtásában;

d) gondoskodik a honvédelmi feladatai ellátásához szükséges mértékű személyi- és eszközállomány rendelkezésre állásáról.

3. A honvédelmi intézkedési terv

3. § (1) Az 1. mellékletben megjelölt, ágazathoz tartozó szervek honvédelmi intézkedési tervet készítenek, amelyet a miniszter hagy jóvá.

(2) A honvédelmi intézkedési terv tartalmazza az (1) bekezdés szerinti szervek honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakban végrehajtandó, valamint az arra való felkészülésre vonatkozó, továbbá a lakosság létfenntartása szempontjából nélkülözhetetlen termelési és szolgáltatási feladatainak ellátását rendkívüli körülmények között is biztosító, a személyi és anyagi erőforrásokra is kiterjedő működési szabályait.

(3) A honvédelmi intézkedési terv az (1) bekezdés szerinti szervek sajátosságainak megfelelő, a működési szabályokról rendelkező szöveges részből, továbbá a személyi és anyagi erőforrásokat bemutató mellékletekből áll.

(4) Az (1) bekezdés szerinti szervek vezetői gondoskodnak arról, hogy

a) a honvédelmi intézkedési terv rendszeres felülvizsgálatra, és szükség szerint módosítására kerüljön, valamint a módosítás jóváhagyásra felterjesztésre kerüljön;

b) a honvédelmi intézkedési terv végrehajtásában részt vevő személyi állomány a tervet megismerje, valamint begyakorolja és felkészüljön annak végrehajtására; továbbá

c) a honvédelmi intézkedési terv végrehajtását biztosító erők és eszközök rendelkezésre álljanak.

4. Az ágazathoz tartozó szervek honvédelmi feladatai

4. § A miniszter az ágazathoz tartozó szervek honvédelmi feladataként a következőket határozza meg:

a) adatszolgáltatás a polgári szállító eszközökről és szállítási útvonalakról;

b) katonai és segélyszállítmányok szállítási feladatainak polgári támogatása;

c) közreműködés a lakosság válságterületről történő kitelepítésének szállítási feladataiban;

d) a polgári szállítóeszközök védelme, vegyi, biológiai és radiológiai mentesítésük kezdeményezése;

e) közreműködés az Atom, Biológiai, Vegyi Riasztási és Értesítési Rendszer aktiválásában;

f) közreműködés a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalmának korlátozásában vagy megtiltásában;

g) közreműködés a közúti, vasúti, vízi és légi szállítások biztosítása érdekében a javítókapacitások, valamint az állomások, kikötők, repülőterek, raktárak igénybevételében vagy használatának korlátozásában;

h) közreműködés a vasúti, közúti, vízi és légi járművek fényeinek, valamint a forgalmuk irányítására szolgáló fényforrásoknak az elsötétítésére vonatkozó eljárási követelmények kidolgozásában;

i) közreműködés az ország védelmi szempontjából fontos energiahordozók készletezésében, forgalmuk szabályozásában vagy korlátozásában honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszak esetében;

j) közreműködés a polgári légtérben működő légiforgalmi irányítás katonai felügyeletre történő átállásában honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszak esetében;

k) *  közreműködés a lakosság létfenntartása szempontjából nélkülözhetetlen termelési és szolgáltatási feladatok végrehajtásában a honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszak esetében.

5. A meghagyással kapcsolatos ágazati feladatok

5. § (1) A miniszter a 2. és a 3. mellékletben felsorolt szerveket meghagyásba bevonja.

(2) A meghagyásba be nem vont ágazathoz tartozó szervek - megfelelő indokolás alapján - kezdeményezhetik a miniszternél a meghagyásba történő bevonásukat.

(3) Minden olyan változásról, ami jelentős mértékben befolyásolja a rendkívüli állapot vagy a megelőző védelmi helyzet idején ellátandó feladatok végrehajtását, a meghagyásba bevont szervek vezetői soron kívül tájékoztatják a minisztert.

6. Záró rendelkezések

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

7. § * 

1. melléklet a 22/2014. (IV. 18.) NFM rendelethez

Az ágazathoz tartozó szervek közül honvédelmi intézkedési terv készítésére kijelölt szervek

A B
Sorszám Név
1. VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság
2. MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3. Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
4. HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság
5. * 

2. melléklet a 22/2014. (IV. 18.) NFM rendelethez * 

A nemzeti fejlesztési miniszter által meghagyásba bevont szervek

A B
Sorszám Név
Közlekedés
1. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
2. Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
4. MÁV Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
5. MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Korlátolt Felelősségű Társaság
6. MÁV Központi Felépítményvizsgáló Korlátolt Felelősségű Társaság
7. MÁV Nosztalgia Idegenforgalmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
8. MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
9. Data-Press Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
10. Info-Sys Korlátolt Felelősségű Társaság
11. Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút CARGO Zártkörűen Működő Részvénytársaság
12. Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
13. AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zártkörűen Működő Részvénytársaság
14. M6 Duna Autópálya Koncessziós Zártkörűen Működő Részvénytársaság
15. Duna-Intertoll M6-os Autópálya Üzemeltető Fenntartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
16. MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zártkörűen Működő Részvénytársaság
17. M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zártkörűen Működő Részvénytársaság
18. Volánbusz Zártkörűen Működő Részvénytársaság
19. Color Tours Korlátolt Felelősségű Társaság
20. T&J Busz Project Korlátolt Felelősségű Társaság
21. Kontakt-Busz Korlátolt Felelősségű Társaság
22. Homm Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
23. Szekér Transz 99 Betéti Társaság
24. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
25. KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
26. ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
27. DDKK Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
28. KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
29. ÉMKK Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
30. VO-LAN KAR Zártkörűen Működő Részvénytársaság
31. Trans-Vonal Zártkörűen Működő Részvénytársaság
32. Trans-Tour ’90 Korlátolt Felelősségű Társaság
33. G-Busline Korlátolt Felelősségű Társaság
34. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
35. Lufthansa Technik Budapest Repülőgép Karbantartó és Nagyjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
36. AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Korlátolt Felelősségű Társaság
Villamosenergia kereskedelem
37. MVM Partner Zártkörűen Működő Részvénytársaság
38. E.ON Energiakereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
39. E.ON Energiaszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
40. ELMŰ Nyílt Részvénytársaság
41. Magyar Áramszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
42. *  Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MVM Csoport tagjai
43. MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
44. MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
45. MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
46. MVM Hungarowind Korlátolt Felelősségű Társaság
47. MVM MIFÜ Korlátolt Felelősségű Társaság (Miskolci Fűtőerőmű Kft.)
48. MVM ERBE Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Erőmű Tervező és Beruházó)
49. MVM KONTO Zártkörűen Működő Részvénytársaság (pénzügyi szolgáltatás)
50. MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
51. MVM GTER Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Litér, Sajószöged, Lőrinczi)
52. MVM Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Ajkai és Oroszlányi Hőerőművek)
53. MVM Észak-Budai Fűtőerőmű Korlátolt Felelősségű Társaság
Egyetemes és hálózati villamosenergia és földgázenergia szolgáltatás, villamos- és hőenergia termelés
54. E.ON Hungária Zártkörűen Működő Részvénytársaság
55. E.ON Energiatermelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű, Nyíregyházi Kombinált Ciklusú Erőmű, Győri Fűtőerőmű, Soproni Fűtőerőmű, PROESTATE Energiatermelő Kft.)
56. E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
57. E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
58. E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
59. E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
60. E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
61. E.ON Ügyfélszolgálati Korlátolt Felelősségű Társaság
62. E.ON Gazdasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
63. E.ON Erőművek Korlátolt Felelősségű Társaság (Gönyűi Erőmű)
64. Budapesti Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Kispesti Erőmű, Kelenföldi Gázturbinás Erőmű, Újpesti Erőmű)
65. Mátrai Erőmű (Visonta)
66. Mátravidéki Erőmű (Lőrinci)
67. Dunamenti Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
68. ISD POWER (Dunai Vasmű Erőműve)
69. Pécsi Hőerőmű
70. Bakonyi Erőmű
71. Bakonyi Gázturbinás Erőmű
72. ALPIQ (Csepeli Gázturbinás Erőmű)
73. Tisza II. Vízerőmű
74. Ajkai Gázturbinás Csúcserőmű
75. EDF DÉMÁSZ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
76. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság
77. EDF Energia Korlátolt Felelősségű Társaság
78. ELMŰ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság
79. EMÁSZ Hálózati Korlátolt Felelősségű Társaság
80. FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
81. Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság
82. MSZKSZ Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség
83. MMBF Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság
84. Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
85. FŐGÁZ Földgázelosztási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
86. Ramico Korlátolt Felelősségű Társaság (FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. alvállalkozója)
87. TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató
88. TIGAZ DSO Korlátolt Felelősségű Társaság
89. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
90. ARIES Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
91. ALFEN Almásfüzitői Energetikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
92. Barcika Szolg Korlátolt Felelősségű Társaság
93. Biohő Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Balassagyarmat)
94. PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Korlátolt Felelősségű Társaság
95. Budaörsi Településgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
96. Debreceni Hőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
97. Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
98. Dunaújvárosi Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
99. Dunai Hőtermelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Százhalombatta)
100. EMEF - Első Magyar Energetikai Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
101. Energocoop Korlátolt Felelősségű Társaság
102. EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
103. FŐTÁV Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
104. Füredhő Korlátolt Felelősségű Társaság
105. Gödöllői Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
106. Győrhő Győri Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
107. Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
108. KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
109. Komlói Fűtőerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
110. Kőszegi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
111. Mátészalkai Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
112. MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
113. Mohács-hő Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
114. Mórhő Korlátolt Felelősségű Társaság
115. Nyírtávhő Nyíregyházi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
116. Oroszlányi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
117. Pannon Hőerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
118. Primer Ajkai Távhőszolgáltatási Korlátolt Felelősségű Társaság
119. RÉGIÓHŐ Regionális Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
120. Sárvár Távhő Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
121. Siklósi Távhő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
122. SZÁKOM Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Százhalombatta)
123. Szegedi Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
124. Szentlőrinci Közüzemi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
125. SZÉPHŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
126. SZOMTÁV Szombathelyi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
127. Tatai Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
128. T-SZOL Tatabányai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Távhőszolgáltatási Divízió
129. Váci Távhő Korlátolt Felelősségű Társaság
130. Veolia Energia Magyarország (volt Dakia Energia) (Érdhő Kft., Cellenergo - Celldömölk, Promtávhő - Dorog/Esztergom, Distherm Távhőszolgáltató Kft. - Nyergesújfalu, Tata Energia Kft.)
131. VKSZ Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
132. Antenna Hungária Zártkörűen Működő Részvénytársaság (HC légiforgalmi rádiókommunikáció fenntartásához szükséges távközlési kapcsolatok működését, légiforgalmi irányító központ és a radarállomások közti adatkapcsolat működését biztosítja)
133. Észak-Budai Tervező, Szerelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
134. Invitel Zártkörűen Működő Részvénytársaság
135. Magyar Telekom Nyílt Részvénytársaság
136. Thermik Plus Korlátolt Felelősségű Társaság (HC fűtés, hűtés, szellőzés és víz- és csatorna karbantartás)
137. T-Mobile Zártkörűen Működő Részvénytársaság (HC navigációs távvezérlő üzemeltetése)
138. ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FŐGÁZ Földgázelosztási Zrt.)
139. KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
140. ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Üzemanyag nagykereskedelem
141. Magyar Földgázkereskedő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
142. PANRUSGÁZ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
143. MOLTRADE-Mineralimpex Zártkörűen Működő Részvénytársaság
144. MABANAFT Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság
145. AVIA Diesel Korlátolt Felelősségű Társaság
MOL és alvállalkozói, beszállítói
146. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
147. MOLTRANS Tankautós Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság
148. 31. sz. Villanyszerelő Korlátolt Felelősségű Társaság
149. ABB Korlátolt Felelősségű Társaság
150. Bács Metál-Tech Korlátolt Felelősségű Társaság
151. BanKonzult Energy Korlátolt Felelősségű Társaság
152. Bilfinger IT Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
153. CASON Zártkörűen Működő Részvénytársaság
154. CONTRORG Korlátolt Felelősségű Társaság
155. DUNAGÉP Zártkörűen Működő Részvénytársaság
156. ÉPDUFERR Zártkörűen Működő Részvénytársaság
157. EUR Korlátolt Felelősségű Társaság
158. FIRE SENSOR Korlátolt Felelősségű Társaság
159. FORTREX Korlátolt Felelősségű Társaság
160. GÉPKONTROLL Korlátolt Felelősségű Társaság
161. GLB Korlátolt Felelősségű Társaság
162. Grampet Debreceni Vagongyár Korlátolt Felelősségű Társaság
163. GVSZV Korlátolt Felelősségű Társaság
164. Honeywell Korlátolt Felelősségű Társaság
165. Hőtechnika Kőolaj Korlátolt Felelősségű Társaság
166. IMO HUNGARIA MS Korlátolt Felelősségű Társaság
167. Johnson Controls International Korlátolt Felelősségű Társaság
168. KAR-TEL Korlátolt Felelősségű Társaság
169. KESSEL-BAU Korlátolt Felelősségű Társaság
170. MVM OVIT Zártkörűen Működő Részvénytársaság
171. PCI Zártkörűen Működő Részvénytársaság
172. PENTSTAR SERVICE Korlátolt Felelősségű Társaság
173. Perecesi Oil Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság
174. REGALE Energy Zártkörűen Működő Részvénytársaság
175. SCADA Korlátolt Felelősségű Társaság
176. SCHORCH Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság
177. STEEL-VENT EGER Korlátolt Felelősségű Társaság
178. Szelence Korlátolt Felelősségű Társaság
179. SZ-Gépész Korlátolt Felelősségű Társaság
180. TECHNOSZER Korlátolt Felelősségű Társaság
181. TMK-Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság
182. Turbine Parts 03 Korlátolt Felelősségű Társaság
183. VASÚTÉPÍTŐ ÉS KARBANTARTÓ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
184. YOKOGAWA HUNGÁRIA Korlátolt Felelősségű Társaság
185. T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
186. Remedios Zártkörűen Működő Részvénytársaság
187. VOLVO Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság
188. Schwarzmüller Járműgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
189. Continental Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság
190. EMERSON PROCESS MANAGEMENT Korlátolt Felelősségű Társaság
191. TURBO TEAM Korlátolt Felelősségű Társaság
192. OILTECH Korlátolt Felelősségű Társaság
193. WESTOR ENGINERING Korlátolt Felelősségű Társaság
194. GANZAIR Korlátolt Felelősségű Társaság
195. O. K. F. T. Korlátolt Felelősségű Társaság
196. PETROLTEAM Korlátolt Felelősségű Társaság
197. PETROLTERV Korlátolt Felelősségű Társaság
198. OLAJGÉP-TEC Korlátolt Felelősségű Társaság
199. AERZEN HUNGÁRIA Korlátolt Felelősségű Társaság
200. KRISTÁLY-99 Korlátolt Felelősségű Társaság
201. D-TECH Korlátolt Felelősségű Társaság
202. ATYS-CO Korlátolt Felelősségű Társaság
203. MÉRKER 2007 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
204. GANZ MOTOR Korlátolt Felelősségű Társaság
205. Petrolszolg Korlátolt Felelősségű Társaság
206. MOL Csoportszintű Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
207. MOL Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
208. MOL Magyarország Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (MIS)
209. MOL Petrolkémia Zártkörűen Működő Részvénytársaság
210. Tisza WTP Vízelőkészítő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
211. MESSER Hungarogáz Korlátolt Felelősségű Társaság
212. NAGY-MERCATUS Korlátolt Felelősségű Társaság
213. Trans-sped Logisztikai Szolgáltató Központ Korlátolt Felelősségű Társaság
214. Tisza Work Korlátolt Felelősségű Társaság
215. Bálint Analitika Mérnök Kutató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
216. Wesling Hungary Környezetvédelmi, Élelmiszerbiztonsági, Egészségvédelmi és Minőségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
217. ECOMISSIO Kereskedelmi, és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
218. Révész Trans Korlátolt Felelősségű Társaság
219. Columbian Tiszai Koromgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
220. CIVIL Zártkörűen Működő Részvénytársaság
221. FER Tűzoltó Korlátolt Felelősségű Társaság
222. PCI Ipari Automatizálási Fővállalkozó és Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
223. Wemont Korlátolt Felelősségű Társaság
224. Nakaterv Betéti Társaság
225. Profinforce Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság
226. Sirema Korlátolt Felelősségű Társaság
227. Közműép Szolnok Korlátolt Felelősségű Társaság
228. Technovill Korlátolt Felelősségű Társaság
229. PureAqua Korlátolt Felelősségű Társaság
230. Metrisystem Mérlegtervezési és Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság
231. TURNO Gépészeti Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
232. FERROPROFIL Kivitelező-Szolgáltató, Szakipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
233. Töltés és Lefejtés Technika Korlátolt Felelősségű Társaság
234. Hansa Automatiqa Korlátolt Felelősségű Társaság
235. QMS Irányítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
236. Emerson Process Management Korlátolt Felelősségű Társaság
237. Vasútépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
238. CWS-boco Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
239. Nyír D Tech Korlátolt Felelősségű Társaság
240. Expanzió 66 Korlátolt Felelősségű Társaság
241. Karbonsoft Korlátolt Felelősségű Társaság
242. Iterion Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
243. Interoute Magyarország Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság
244. Eastron Korlátolt Felelősségű Társaság
245. ITO Engineering Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
246. Getronics Magyarország Informatikai és Kommunikációs Megoldások és Szolgáltatások Korlátolt Felelősségű Társaság
247. Wincor Nixdorf Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
248. MAXTEL CONSULTING 2000 Rendszerfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság
249. ACIS Benzinkúttechnika Korlátolt Felelősségű Társaság
250. AECOM DB Magyarország Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság
251. Linde Gáz Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
252. 209 db benzinkút üzemeltető, szerződött partner

3. melléklet a 22/2014. (IV. 18.) NFM rendelethez

Az ágazathoz tartozó szervek közül meghagyásba bevont szervek

A B
Sorszám Név
1. VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság
2. MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
3. Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
4. HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság