A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

266/2014. (X. 21.) Korm. rendelet

a Wuppermann Hungary Kft. Győr-Gönyűi Kikötőben megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), c), d) és e) pontjában,

az 1. § (3) bekezdése és a 2. melléklet tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Wuppermann Hungary Kft. által a Gönyű község közigazgatási területén fekvő, az ingatlan nyilvántartás szerinti 098/2 helyrajzi számú földrészleten, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő tűzihorganyzó és acélszeletelő üzem létesítését eredményező beruházással függenek össze.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3) * 

2. § (1) *  A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt (a továbbiakban: főispán) jelöli ki.

(2) *  A főispán az (1) bekezdés szerinti koordinációs feladatainak ellátása során együttműködik a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztésért felelős miniszteri biztossal (a továbbiakban: miniszteri biztos), és minden hónap ötödik napjáig a kiemelt jelentőségű ügyben eljáró hatóságok és szakhatóságok által a koordinációs feladatokat ellátó főispánok felé, továbbá a koordinációs feladatokat ellátó főispánok által a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter és a Kormány tagjai felé teljesítendő, törvényben vagy kormányrendeletben előírt rendszeres és eseti jellegű jelentések, valamint tájékoztatások részletszabályairól szóló 33/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 3-6. mellékletében foglalt - kitöltött - táblázatok megküldésével tájékoztatja a miniszteri biztost a kiemelt jelentőségű ügyekkel kapcsolatos intézkedéseiről és a kiemelt jelentőségű ügyek állásáról.

3. § * 

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6. § *  (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr. hatálybalépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet a 266/2014. (X. 21.) Korm. rendelethez * 

A Wuppermann Hungary Kft. Győr-Gönyűi Kikötőben megvalósuló beruházásával összefüggő nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A B C D
1. Beruházás megnevezése Beruházás azonosítója A beruházás megvalósításával kapcsolatos eljárások Eljáró hatóság
2. *  Tűzihorganyzó és acélszeletelő üzem létesítése A Wuppermann Hungary Kft. által Gönyű község közigazgatási területén fekvő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti 098/2 helyrajzi számú földrészlet,
építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
3. *  illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások végleges befejezését követően örökségvédelmi hatósági eljárások, régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
4. *  kialakított földrészletek környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
5. *  természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
6. *  útügyi hatósági engedélyezési eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
7. *  vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárás Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
8. *  műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
9. *  ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
10. *  telekalakítási hatósági eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
11. *  földvédelmi hatósági eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
12. *  földmérési hatósági eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
13. hírközlési hatósági engedélyezési eljárás Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala
14. *  szénhidrogén vezetékkel, valamint annak üzemben tartásához szükséges létesítményekkel kapcsolatos engedélyezésre irányuló hatósági eljárások Veszprém Vármegyei
Kormányhivatal
15. *  bányahatósági engedélyezési eljárás Veszprém Vármegyei
Kormányhivatal
16. *  talajvédelmi hatósági engedélyezési eljárás Győr-Moson-Sopron
Vármegyei Kormányhivatal
17. vasúti hatósági engedélyezési eljárás közlekedésért felelős miniszter
18. tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési eljárások; beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárásai;
a jogszabályban rögzített
illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság
tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos hatósági eljárások
19. tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
20. a jogszabályban rögzített egészségügyi hatósági eljárások illetékes járási hivatal
21. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

2. melléklet a 266/2014. (X. 21.) Korm. rendelethez *