A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

134/2014. (XI. 20.) ME határozat

a Nemzetközi Beruházási Bank megalapítása tárgyában Moszkvában, 1970. július 10. napján aláírt és 1990. december 20. napján módosított Egyezmény és az Egyezményhez csatolt Alapszabály, továbbá az ezek módosításáról szóló Jegyzőkönyv részes államává váláshoz szükséges értesítésről

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzetgazdasági miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján

1. egyetértek azzal, hogy Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bank megalapítása tárgyában, Moszkvában, 1970. július 10. napján aláírt és 1990. december 20. napján módosított Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) és az Egyezményhez csatolt Alapszabály (a továbbiakban: Alapszabály) bemutatott szövegének rendelkezései szerint tagfelvételi kérelmet nyújtson be a Nemzetközi Beruházási Bankhoz;

2. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tagfelvételi kérelemről szóló nyilatkozatot - a megerősítés fenntartásával - a Nemzetközi Beruházási Bank Tanácsa felé megtegye;

3. egyetértek azzal, hogy Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bank megalapítása tárgyában, Moszkvában, 1970. július 10. napján aláírt és 1990. december 20. napján módosított Egyezmény és az Egyezményhez csatolt Alapszabály módosításáról szóló, bemutatott szövegű Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) részes államává váljon;

4. felhatalmazom a nemzetgazdasági minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy Magyarországnak a Jegyzőkönyv részes államává válásra vonatkozó szándéka bejelentéséről szóló értesítést - a megerősítés fenntartásával - megtegye;

5. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Egyezmény, az Alapszabály és a Jegyzőkönyv szövegének végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;

6. felhívom a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Egyezmény és az Alapszabály, valamint a Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvény tervezetét - a Magyarország tagfelvételi kérelméről és részes állammá válásra vonatkozó szándéka bejelentéséről szóló nyilatkozat elfogadásáról való tudomásszerzést követően - terjessze a Kormány elé.