A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1167/2014. (III. 25.) Korm. határozat

a tudományos közlemények közzétételéről szóló nemzeti bibliográfiai adatbázis létrehozatalával kapcsolatos egyes feladatokról

A Kormány tekintettel arra, hogy kiemelten fontosnak tartja a költségvetési támogatásból folytatott tudományos szakmai tevékenységet,

1. támogatja egy olyan tudományos közleményeket tartalmazó nemzeti bibliográfiai adatbázis (a továbbiakban: adatbázis) létrehozását, amely kötelezően tartalmazza

a) a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak által a jogviszonyuk keretei között megalkotott és megjelentetett tudományos közleményeket, valamint

b) a költségvetési forrásból tudományos mű megírására, létrehozására irányuló szerződés alapján támogatásban részesülő személyek által megjelentetett tudományos műveket;

2. egyetért azzal, hogy az adatbázis alkalmas kell, hogy legyen az önkéntesen közzétenni kívánt tudományos művek befogadására;

3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a megfelelő törvényi szabályozás érdekében - a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben - készítsen előterjesztést a Kormány számára, amely szerint a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) közfeladata lesz egy olyan országos elektronikus információs közszolgáltatás nyújtása, amely

a) kötelezően tartalmazza az 1. pont szerinti személyek tudományos közleményeinek címét, első megjelenési helyét, a szerző és a tudományos közlemény felett rendelkezni jogosult nevét (megnevezését),

b) biztosítja a nyilvános hozzáférés ingyenességét, továbbá

c) lehetővé teszi az arra nem kötelezett személyek esetén az önkéntes közzététel lehetőségét;

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: 2014. július 31.

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy - a nemzetgazdasági miniszter bevonásával - vizsgálja meg az MTA által működtetni kívánt adatbázishoz szükséges források biztosításának lehetőségét, és erre vonatkozóan tegyen javaslatot a Kormány részére.

Felelős: emberi erőforrások minisztere
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2014. március 31.