A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1199/2014. (IV. 1.) Korm. határozat

a közfoglalkoztatás 2014. évi céljairól

A Kormány 2014. évre a közfoglalkoztatás céljaként

a) a halmozottan hátrányban lévő, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve álláskeresési vagy szociális ellátásra nem jogosult álláskeresők (kiemelten a megváltozott munkaképességűek, a hajléktalanok, menekültek, roma nemzetiségű álláskeresők) foglalkoztatását;

b) a természeti és épített környezet védelmét;

c) a közétkeztetés minőségének javítását, a helyben megtermelt termények felhasználásával, e tekintetben önellátó, önfenntartó települések kialakítását (ide értve a szociális földprogram megvalósítását is);

d) fokozottan támaszkodva a civil szervezetek közreműködésére a rendezett közösségi terek, élhető települések megvalósítását;

e) értékteremtő, a helyi sajátosságokra épülő munkaerő-piaci elhelyezkedést vagy szociális szövetkezetté alakulást megalapozó közfoglalkoztatást;

f) a területi vízrendezési, vízkár elhárítási és mezőgazdasági vízhasznosítási feladatokban a közfoglalkoztatottak fokozottabb bevonását

határozza meg.

Határidő: 2014. december 31.
Felelős: belügyminiszter