A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozat

egyes állami vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról

1. A Kormány

a) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (2) bekezdés c) pontja, valamint 36. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy az 1. mellékletben és 2. mellékletben felsorolt, állami vagyonba tartozó ingatlanok és ingóságok ingyenesen az 1. mellékletben és 2. mellékletben meghatározott helyi önkormányzatok (a továbbiakban: önkormányzat) tulajdonába kerüljenek;

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az 1. mellékletben meghatározott önkormányzatokkal a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződés (a továbbiakban: szerződés) - e határozat közzétételét követő hat hónapon belül - megkötésre kerüljön;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

c) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (a továbbiakban: GYEMSZI) útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. mellékletben meghatározott önkormányzatokkal a szerződés - e határozat közzétételét követő hat hónapon belül - megkötésre kerüljön.

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

2. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a szerződések megkötése előtt az MNV Zrt. és a GYEMSZI a Polgári Törvénykönyv szerinti jóhiszemű eljárásnak, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségnek eleget téve tájékoztassa az önkormányzatokat az ingatlanra vonatkozó terhekről, korlátozásokról, a folyamatban lévő eljárásokról és az egyéb jogi természetű ügyekről, valamint adja át az ezekkel kapcsolatban rendelkezésre álló dokumentumokat.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

3. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a szerződések - a tulajdonátruházási szerződésekre vonatkozó általános jogszabályi követelményeken túlmenően - tartalmazzák azt is, hogy:

a) az önkormányzat - szükség esetén - saját költségvetése terhére vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, kármentesítését, illetve, ha az ingatlanon tervezett tevékenység engedélyköteles, akkor a szükséges engedélyek megszerzését, az ingatlan ingyenes tulajdonba adásával összefüggésben esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megtérítését;

b) az önkormányzat az ingatlan tulajdonjogát a fennálló terhekkel együtt szerzi meg;

c) az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan vonatkozásában az állammal szemben semmilyen követelést nem támaszt;

d) a bérbeadással vagy más jogcímen hasznosított ingatlan esetében az önkormányzat vállalja a fennálló jogviszonyokból eredő kötelezettségeket és a tulajdonossal szemben támasztott esetleges jövőbeni követelésekért való helytállást;

e) az önkormányzat vállalja, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, az átruházott vagyon hasznosításáról szóló beszámolási kötelezettségének - a szerződés hatálybalépését követő évtől kezdődően - minden év december 31. napjáig írásban eleget tesz;

f) amennyiben az önkormányzat az e) pontban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, az ingatlanok szerződésben rögzített bruttó forgalmi értékének 5 százalékát mint késedelmi kötbért köteles az MNV Zrt., illetve a GYEMSZI erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni;

g) az ingatlant az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontja szerint az önkormányzat az 1. és 2. mellékletben és a szerződésben az adott ingatlanra megjelölt hasznosítási célnak megfelelően köteles hasznosítani;

h) ha az önkormányzat a g) pontban foglalt kötelezettségeinek részben vagy egészben nem tesz eleget, az MNV Zrt., illetve a GYEMSZI az Nvtv. 13. § (7) és (8) bekezdésének megfelelően jár el azzal, hogy az önkormányzat a nemteljesítési kötbért köteles a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül az MNV Zrt.-nek, illetve a GYEMSZI-nek megfizetni;

i) az önkormányzat vállalja azon külön feltételek teljesítését, amelyekhez a vagyonkezelő, annak felügyeleti szerve, a védettség jellege szerinti miniszter vagy a sportigazgatási szerv az ingyenes tulajdonba adáshoz szükséges hozzájáruló nyilatkozat kiadását kötötte.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

4. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Beleg 264 helyrajzi számú, a Békés 2073 helyrajzi számú, a Böde 155 helyrajzi számú, a Mende 787 helyrajzi számú, a Solymár 1753 helyrajzi számú, a Siófok 5991 helyrajzi számú, a Tatabánya 5764/15, 5764/16, 5200/21 és 13013/36 helyrajzi számú ingatlanok esetében a szerződések - a 3. pontban meghatározottakon felül - tartalmazzák azt is, hogy azok hatálybalépését követően az érintett önkormányzatok helytállnak az ingatlannal kapcsolatos, öröklésből származó vagyoni jellegű követelések vonatkozásában, és az örökössel való elszámolás tekintetében semmilyen igényt nem támasztanak az MNV Zrt.-vel vagy az állam bármely más képviselőjével szemben.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

5. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Budapest XVII. kerület 128463/7 helyrajzi számú ingatlan 1178/4531 tulajdoni hányada esetében a szerződés - a 3. pontban meghatározottakon felül - tartalmazza azt is, hogy:

a) az MNV Zrt. tájékoztatja az önkormányzatot az ingatlan vonatkozásában fennálló ingatlan-nyilvántartási rendezetlenségről és a vagyonkezelő igényeiről;

b) annak hatálybalépését követően az önkormányzat helytáll az ingatlannal kapcsolatos, vagyonkezelői jogviszonyból származó követelések vonatkozásában, és a vagyonkezelővel való elszámolás tekintetében semmilyen igényt nem támaszt az MNV Zrt.-vel vagy az állam bármely más képviselőjével szemben.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

6. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Hatvan 514/2 helyrajzi számú ingatlan esetében a szerződés - a 3. pontban meghatározottakon felül - tartalmazza azt is, hogy:

a) az önkormányzat vállalja a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV Zrt.) és az állam között megkötött, az ingatlan állami tulajdonba kerüléséről szóló megállapodásban meghatározott kikötéseket és az abban külön nem ismertetett terheket;

b) az önkormányzat kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a MÁV Zrt. által harmadik személyek részére érvényes polgári jogi szerződések útján biztosított használati jogosultságokat a tulajdonos személyének változása nem érinti.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

7. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötésre kerülő szerződés - a 3. pontban meghatározottakon felül - tartalmazza azt is, hogy az önkormányzat az ingatlanokkal kapcsolatos valamennyi terhet, bérleti szerződésből vagy egyéb megállapodásból származó és bármilyen jellegű további kötelezettséget - ideértve a MÁV Zrt. és az állam között megkötött, az ingatlanok állami tulajdonba kerüléséről szóló megállapodásokban meghatározott kikötéseket és az abban külön nem ismertetett terheket is - köteles átvállalni, így különösen azon feltételeket, amelyeket a vasúti területtel határos ingatlan és a vasúti pálya közelében lévő ingatlan esetén a tulajdonba vevőnek vállalnia kell.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

8. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Jászberény Város Önkormányzatával megkötésre kerülő szerződés - a 3. pontban meghatározottakon felül - tartalmazza azt is, hogy a Jászberény 6027/2 helyrajzi számú ingatlan és a kapcsolódó ingóságok - úgymint a Jászberényi műjégpálya-csarnok RR-tartói, valamint kiegészítő elemei, acélszerelvényei (a továbbiakban együtt: Ingóságok) - kérelmező önkormányzat javára történő tulajdonba adására kizárólag akkor kerülhet sor, ha

a) a telekalakítást engedélyező jogerős határozat a felek rendelkezésére áll,

b) az Ingóságok tekintetében a vagyonkezelő Szent István Egyetem vagyonkezelői jogról lemondó nyilatkozata rendelkezésre áll,

c) az önkormányzat vállalja, hogy az Ingóságok kizárólag a Jászberény 6027/2 helyrajzi számú ingatlanon található jégpályához kapcsolódó célra - a szerződés megkötésétől számított 12 hónapon belül - kerülnek felhasználásra úgy, hogy ha a meghatározott határidőn belül az Ingóságokat a szerződésben foglalt vállalásnak megfelelően nem hasznosítja az önkormányzat, köteles az értékbecslésben meghatározott forgalmi értéknek megfelelő összeget az MNV Zrt. részére megfizetni.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

9. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Kiskunhalas 630/7 és 630/9 helyrajzi számú ingatlanok tekintetében a szerződés a Kiskunhalasi Járási Földhivatal 800.016/2/2014. számú jogerős határozatával jóváhagyott vázrajzban rögzítettek szerint kizárólag abban az esetben kerüljön megkötésre Kiskunhalas Város Önkormányzatával, ha mind a vagyonkezelő, mind a vagyonkezelő felügyeletét ellátó belügyminiszter ingyenes önkormányzati tulajdonba adáshoz hozzájáruló nyilatkozata rendelkezésre áll.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

10. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Karcag 3972 helyrajzi számú ingatlan tekintetében a szerződés Karcag Város Önkormányzatával kizárólag abban az esetben kerüljön megkötésre, ha rendelkezésre áll a vagyonkezelő Kátai Gábor Kórház vagyonkezelői jogról lemondó nyilatkozata.

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

11. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Mezőtúr 178/1 helyrajzi számú ingatlan tekintetében a szerződés Mezőtúr Város Önkormányzatával kizárólag abban az esetben kerüljön megkötésre, ha rendelkezésre áll a kulturális örökség védelméért felelős miniszter ingyenes tulajdonba adáshoz hozzájáruló nyilatkozata.

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

12. A Kormány

a) a Vtv. 36. § (2) bekezdés e) pontja, valamint 36. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a 3. mellékletben felsorolt vagyonelemek ingyenesen az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység tulajdonába kerüljenek elemi csapások, természeti és ipari katasztrófák, háborús konfliktusok, valamint békeidőszakban, személyek eltűnése esetén végzett mentési feladatai elősegítése érdekében;

b) a Vtv. 36. § (2) bekezdés e) pontja, valamint 36. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a 4. mellékletben felsorolt vagyonelemek ingyenesen az Országos Polgárőr Szövetség tulajdonába kerüljenek a közbiztonság és a közrend megteremtésével és fenntartásával kapcsolatos feladatok elősegítése érdekében;

c) a Vtv. 36. § (2) bekezdés e) pontja, valamint 36. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy az 5. mellékletben felsorolt vagyonelemek ingyenesen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonába kerüljenek hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása, a hajléktalan-ellátás elősegítése érdekében;

d) a Vtv. 36. § (2) bekezdés e) pontja, valamint 36. § (3) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a 6. mellékletben felsorolt vagyonelemek ingyenesen a Sziklakórház Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonába kerüljenek kulturális szolgáltatás, közművelődési tevékenység támogatása, kulturális örökség védelme elősegítése érdekében;

e) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az MNV Zrt. útján intézkedjen, hogy a 3-6. mellékletben felsorolt ingóságok tulajdonba adásáról szóló szerződések - e határozat közzétételét követő hat hónapon belül - az a)-d) alpontban meghatározott kedvezményezettekkel megkötésre kerüljenek.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

13. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 12. pont e) alpontja szerinti szerződések - a tulajdonátruházási szerződésekre vonatkozó általános jogszabályi követelményeken túlmenően - tartalmazzák azt is, hogy:

a) az átadandó ingóságok per-, teher- és igénymentesek;

b) a 12. pont a)-d) alpontjában meghatározott kedvezményezettek vállalják, hogy az ingyenesen tulajdonukba kerülő ingóságok vonatkozásában a tulajdonba adással és az ingóságok műszaki és egyéb állapotával kapcsolatban az állammal szemben semmilyen követelést nem támasztanak, és az átadott ingóságok rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról a későbbi felhasználás során gondoskodnak;

c) a 12. pont a)-d) alpontjában meghatározott kedvezményezettek vállalják, hogy az átruházott vagyon hasznosításáról a szerződés hatálybalépését követően - a 3-6. mellékletben felsorolt ingóságok elhasználódási ideje alatt vagy azok selejtezésének időpontjáig, illetve amíg az ingóságok a 12. pont a)-d) alpontjában meghatározott kedvezményezettek tulajdonában állnak, de legfeljebb tizenöt évig - minden év december 31. napjáig írásban tájékoztatják az MNV Zrt.-t.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

14. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy az 1. pont b) és c) alpontjában, a 12. pont e) alpontjában meghatározott szerződések csak abban az esetben köthetők meg, ha a jogosult a szerződés általa történő aláírásának időpontjában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban nyilvántartott köztartozásmentes adózónak minősül és a tulajdonosi joggyakorlókkal szemben lejárt tartozással nem rendelkezik. A köztartozásmentes adózói minőségét a jogosult az állami adó- és vámhatóság által 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal vagy úgy igazolja, hogy a szerződés megkötését megelőzően nyilatkozik arról, hogy szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a határozat közzétételét követő hat hónapon belül

1. melléklet az 1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

Önkormányzati tulajdonba adásra kerülő, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlanok jegyzéke

Ssz. Önkormányzat Ingatlan/tulajdoni hányad Segítendő feladat/cél Ingatlan-nyilvántartási megnevezés Terület
(m2)
1. Ajka Város Önkormányzata Ajka 0153/8 hrsz. 1/1 településfejlesztés és településüzemeltetés/ kerékpárút kiépítése kivett közút 1749
2. Ajka Város Önkormányzata Ajka 0153/10 hrsz. 1/1 településfejlesztés és településüzemeltetés/ kerékpárút kiépítése kivett közút 687
3. Baj Község Önkormányzata Baj 019 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/közút kivett közút 11007
4. Baja Város Önkormányzata Baja 725 hrsz. 1234/2368 közokiratok, a közlevéltárak és a magánlevéltári anyag védelme/levéltár kivett orvosi rendelő (1532)
798
5. Baja Város Önkormányzata Baja 5341/16 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/ közterületként történő hasznosítás kivett parti sáv és kikötő 3810
6. Baja Város Önkormányzata Baja 5662/6 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés/fejlesztési célterület kivett ipartelep 16926
7. Baja Város Önkormányzata Baja 5686/5 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés/ közterületként történő hasznosítás kivett beépítetlen terület 9440
8. Baja Város Önkormányzata Baja 7937/1 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/ közterületként, közparkként történő hasznosítás kivett beépítetlen terület 946
9. Baja Város Önkormányzata Baja 11990 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés/ közterületként történő hasznosítás kivett beépítetlen terület 1259
10. Baktalórántháza Város Önkormányzata Baktalórántháza878 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/ parkolás és gyalogosforgalom biztosítása kivett saját használatú út 967
11. Beleg Község Önkormányzata Beleg 264 hrsz. 1/1 kulturális szolgáltatás, könyvtári ellátás biztosítása, helyi közművelődés biztosítása, ifjúsági ügyekkel kapcsolatos feladatok/ ifjúsági klub, iskolai és községi könyvtár kivett lakóház, udvar, gazdasági épület 2257
12. Berettyóújfalu Város Önkormányzata Berettyóújfalu 959 hrsz. 410/10000 kulturális szolgáltatás/ Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény elhelyezése kivett irodaház 2361
13. Békés Város Önkormányzata Békés 2073 hrsz. 1/1 vízkárelhárítás/árvízvédelem kivett töltés 355
14. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba3261/12 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/
közterület
kivett közterület 96
15. Böde Község Önkormányzata Böde 155 hrsz. 1/1 sport, ifjúsági ügyek/sportkomplexum kivett beépítetlen terület 773
16. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Bősárkány 698/2 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/helyi közutak kialakítása, vízelvezetés, csatornázás, lakók bejárásának biztosítása az ingatlanjaikra kivett árok 1393
17. Budapest Főváros
III. kerület Óbuda- Békásmegyer
Önkormányzata
Budapest III. ker.
14746 hrsz. 1/1
lakás- és helyiséggazdálkodás/ szociális lakás, raktár kivett lakóház, udvar, gazdasági épület 309
18. Budapest Főváros
III. kerület Óbuda-
Békásmegyer Önkormányzata
Budapest III. ker.
17301 hrsz. 1/1
településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/közút kivett beépítetlen terület 518
19. Budapest Főváros
III. kerület Óbuda-
Békásmegyer Önkormányzata
Budapest III. ker. 16739/5 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/ parkosítás, játszó-, pihenőkert kialakítása kivett közterület 60
20. Budapest Főváros
X. Kerület Kőbányai Önkormányzata
Budapest X. ker. 38303/52 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/ zöldterület, park kialakítása kivett üzem 29303
21. Budapest Főváros
XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata
Budapest XVII.128463/7 hrsz. 1178/4531 településfejlesztés, településrendezés/közterület és közút céljára kivett üzlet és vásárcsarnok (4535)
1179
22. Dunabogdány Község Önkormányzata Dunabogdány 990/1 hrsz. 1/1 településüzemeltetés, turizmus/ kerékpárút környezetében rendezett közpark kialakítása és fenntartása, a kerékpáros és a dunai vízi turizmus kiszolgálása kivett kőrakás 2137
23. Dunabogdány Község Önkormányzata Dunabogdány 990/2 hrsz. 1/1 településüzemeltetés, turizmus/kerékpárút környezetében rendezett közpark kialakítása és fenntartása, a kerékpáros és a dunai vízi turizmus kiszolgálása kivett kőrakás 3035
24. Dunakeszi Város Önkormányzata Dunakeszi 6073/3 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/közparkként, zöldterületként történő üzemeltetés kivett beépítetlen terület 3245
25. Dunakeszi Város Önkormányzata Dunakeszi 6073/5 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/közparkként, zöldterületként történő üzemeltetés kivett beépítetlen terület 2380
26. Dunakeszi Város Önkormányzata Dunakeszi 3169 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/út karbantartása és üzemeltetése kivett saját használatú út 1941
27. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger 6761/10 hrsz. 1/1 településfejlesztés/intermodális csomópont kialakítása kivett lakóház, udvar 2016
28. Enying Város Önkormányzata Enying 2259 hrsz. 1/2 óvodai ellátás/óvoda kivett általános iskola (3983)
1992
29. Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Fertőszentmiklós 0376/1 hrsz. 1/1 településrendezés és vízgazdálkodás/egységes tó, illetve vízfelület kialakítása kivett anyaggödör 6412
30. Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Fertőszentmiklós 299 hrsz. 1/1 településrendezés és településüzemeltetés/közterületi útként történő hasznosítás kivett út 1928
31. Füzesgyarmat Város Önkormányzata Füzesgyarmat 11/1 hrsz. 288/3180 helyiséggazdálkodás/önkormányzati feladatokat ellátására szolgáló irodák kivett udvar, üzlet, gazdasági épület, intézményi terület (3200)
290
32. Gárdony Város Önkormányzata Gárdony 5958 hrsz. 1/1 szociális gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások, sport, ifjúsági ügyek, nemzetiségi ügyek/kerékpáros térségi központ, kerékpáros megállóhely és ifjúsági találkozóhely létrehozása, határon túli magyar gyermekek és szociálisan rászorult gyermekek üdültetése, táboroztatása kivett hétvégi ház, udvar 1124
33. Gyula Város Önkormányzata Gyula 1/2/A/3 hrsz. 1/1 helyiséggazdálkodás/ önkormányzati irodák, raktárak iroda- és raktárhelyiségek 345
34. Hatvan Város Önkormányzata Hatvan 514/2 hrsz. 1/1 helyi közművelődési tevékenység/művelődési ház kivett kultúrház 1283
35. Hernádnémeti Község Önkormányzata Hernádnémeti 1087 hrsz. 15/2540 szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások/idősek és fogyatékosok nappali ellátása és elhelyezése kivett kultúrház és filmszínház (2613)
15
36. Hortobágy Község Önkormányzata Hortobágy 309/2 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/köztemető parkolója, közterület kivett telephely 59
37. Hortobágy Község Önkormányzata Hortobágy 1090 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/köztemető parkolója, közterület kivett csatorna 20028
38. Igal Város Önkormányzata Igal 342 hrsz. 1/1 helyi adó, gazdaságszervezés, turizmus/nyári gyermeküdültetés, testvér- települési kapcsolatok ápolása (Erdély, Délvidék), települési önkormányzati dolgozók csereüdültetése kivett üdülőépület, udvar 1172
39. Jászberény Város Önkormányzata Jászberény6027/2 hrsz. 1/1 és az ingatlanhoz kapcsolódóan Jászberényi műjégpálya- csarnok RR-tartói, valamint kiegészítő elemei, acélszerelvényei sport, ifjúsági ügyek/jégpálya üzemeltetés és ingatlanfejlesztés, az ingatlan befedéséhez szükséges elemek biztosítása kivett egyéb épület, udvar 7823
40. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kecskemét 3382 hrsz. 1/1 helyi közművelődési tevékenység támogatása, ifjúsági ügyek/Civil Szervezetek Háza kivett bölcsőde 758
41. Kalocsa Város Önkormányzata Kalocsa 2115/14 hrsz. 1/1 helyi környezet és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás/vízrendszerek fejlesztése, csapadékvíz befogadó tározó kivett vízállás 5943
42. Kalocsa Város Önkormányzata Kalocsa 012/3 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, helyi közfoglalkoztatás, hulladékgazdálkodás/hulla-
dékudvar bővítése, alapanyag kinyerése vályogtégla készítésére
kivett anyagbánya 7171
43. Kalocsa Város Önkormányzata Kalocsa 0265/32 hrsz. 1/1 helyi környezet és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás/szükségtá-
rozó
kivett mocsár 2715
44. Kalocsa Város Önkormányzata Kalocsa 0338/4 hrsz. 1/1 helyi környezet és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, távhőszolgáltatás/szükség-
tározó, energianövény termelése pályázat keretében a biomassza alapú fűtési rendszer kialakításához
kivett mocsár 5691
45. Karancskeszi Község Önkormányzata Karancskeszi 1367 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés, lakás- és helyiséggazdálkodás/ munkahelyteremtés kivett kultúrház 1950
46. Kiskunhalas Város Önkormányzata Kiskunhalas 630/7 hrsz. 1/1 sport, ifjúsági ügyek/ lovassport tevékenység lehetőségeinek bővítése, lovasoktatási tevékenység végzése, az oktatás szezonális jellegének kiküszöbölése, nemzetközi lovasversenyek megrendezése kivett sportpálya és gazdasági épület 36778
(2020)
47. Kiskunhalas Város Önkormányzata Kiskunhalas 630/9 hrsz. 1/1 sport, ifjúsági ügyek/ lovassport tevékenység lehetőségeinek bővítése, lovasoktatási tevékenység végzése,az oktatás szezonális jellegének kiküszöbölése, nemzetközi lovasversenyek megrendezése kivett iroda, fedett lovarda, legénységi szálló és WC vizesblokk 6142
48. Kistarcsa Város Önkormányzata Kistarcsa 1237/11 hrsz. 1/1 kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása/ helyi közművelődési tevékenység támogatása, valamint új közösségi színterek kialakítása és kulturális intézmények elhelyezése kivett 2 épület, udvar 1746
49. Komárom Város Önkormányzata Komárom 737 hrsz. 1/1 lakás- és helyiséggazdálkodás/ bérlakás kivett lakóház, udvar, gazdasági épület 1075
50. Kunhegyes Város Önkormányzata Kunhegyes 2335/7 hrsz. 1/1 helyi adó, gazdaságszervezés/ munkahelyteremtő beruházás kivett kollégium 1446
51. Lórév Község Önkormányzata Lórév 039/3 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés, víziközmű-szolgáltatás/„Lórév település ivóvízminőség-javító beruházása” nevű beruházásban való részvétel kivett saját használatú út 967
52. Mende Község Önkormányzata Mende 787 hrsz. 1/1 szociális ellátás, lakás- és helyiséggazdálkodás/ szolgálati vagy szociális bérlakás kivett lakóház, udvar 1025
53. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 1634/22 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett beépítetlen terület 900
54. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 1634/23 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett beépítetlen terület 899
55. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 1634/25 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett beépítetlen terület 899
56. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 1634/27 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett beépítetlen terület 899
57. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 1634/28 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett beépítetlen terület 899
58. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 1634/33 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett beépítetlen terület 894
59. Mélykút Város Önkormányzata Mélykút 0200/116 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás megoldásának elősegítése/ START mintaprogram keretében konyhakert létrehozása (helyi óvoda ellátásának biztosítására) kivett filmszínház 589
60. Monor Város Önkormányzata Monor 5608 hrsz. 1/4 településfejlesztés, településrendezés/Kenderesalja területének feltárása és rendezése kivett beépítetlen terület (182)
46
61. Nyírpazony Község Önkormányzata Nyírpazony 610 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés/közterület fenntartása és a terület vízrendezésének megoldása kivett beépítetlen terület 3393
62. Ópusztaszer Község Önkormányzata Ópusztaszer 423 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/helyi közutak és közterületek fenntartása, hatékonyabb érvényesítése kivett közterület 9442
63. Ópusztaszer Község Önkormányzata Ópusztaszer 282 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/helyi közutak és közterületek fenntartása, hatékonyabb érvényesítése kivett közterület 4844
64. Ópusztaszer Község Önkormányzata Ópusztaszer 308 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/helyi közutak és közterületek fenntartása, hatékonyabb érvényesítése kivett közterület 3900
65. Ópusztaszer Község Önkormányzata Ópusztaszer 424 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés/helyi közutak és közterületek fenntartása, hatékonyabb érvényesítése kivett közterület 4346
66. Pilisborosjenő Község Önkormányzata Pilisborosjenő0135/11 egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; óvodai ellátás; kulturális szolgáltatás, szociális,gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; sport, ifjúsági ügyek/általános iskola működtetése, áthelyezése, óvoda áthelyezése, polgármesteri hivatal áthelyezése, sport, rekreációs és egészségügyi szolgáltató központ létrehozása kivett udvar és intézményi terület 18094
67. Pilisjászfalu Község Önkormányzata Pilisjászfalu 30 hrsz. 1/1 településüzemeltetés (közparkok és egyéb közterületek kialakítása)/ közpark kialakítása kivett beépítetlen terület 4198
68. Pilisjászfalu Község Önkormányzata Pilisjászfalu 019/12hrsz. 1/1 víziközmű-szolgáltatás/szennyvíz-
tisztító telep
kivett építési terület 4000
69. Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Sátoraljaújhely647/17 hrsz. 1/1 helyi közfoglalkoztatás/állattartó telep kivett 3 gazdasági épület, udvar 5978
70. * 
71. Solymár Nagyközség Önkormányzata Solymár 3539/1 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/út szabályozás (szélesítés) kivett út 95
72. Solymár Nagyközség Önkormányzata Solymár 1753 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/út, köztemető bővítése kivett beépítetlen terület 813
73. Somogyfajsz Község Önkormányzata Somogyfajsz 135/2 hrsz. 1/1 szociális feladatok ellátása/közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás kivett beépítetlen terület 1917
74. Somogyfajsz Község Önkormányzata Somogyfajsz 174/1 hrsz. 1/1 szociális feladatok ellátása/közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás kivett beépítetlen terület 2967
75. Somogyfajsz Község Önkormányzata Somogyfajsz 196 hrsz. 1/1 szociális feladatok ellátása/közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás kivett beépítetlen terület 2823
76. Somogyfajsz Község Önkormányzata Somogyfajsz 234 hrsz. 1/1 szociális feladatok ellátása/közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás kivett beépítetlen terület 3089
77. Somogyfajsz Község Önkormányzata Somogyfajsz 236 hrsz. 1/1 szociális feladatok ellátása/közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás kivett beépítetlen terület 2782
78. Somogyfajsz Község Önkormányzata Somogyfajsz 306 hrsz. 1/1 szociális feladatok ellátása/közfoglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás kivett beépítetlen terület 2667
79. Szentpéterfa Község Önkormányzata Szentpéterfa 043/14 hrsz. 1/1 egészségügyi alapellátás, egészséges életmód segítése/egészségcentrum kivett határátkelőhely 3271
80-81. * 
82. Tahitótfalu Község Önkormányzata Tahitótfalu 072/63 hrsz. 1/1 vízkár elhárítás/árvízvédelmi gát és műtárgyai építése kivett beépítetlen terület 1393
83. Tata Város Önkormányzata Tata 1992/4 hrsz. 1/1 településüzemeltetés/helyi közút és tartozékaik kialakítása, gépjárművek parkolása kivett beépítetlen terület 3638
84. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5764/15 hrsz. 2250/7200 településfejlesztés, településrendezés/védelmi jellegű zöldterület létesítése kivett beépítetlen terület 538
85. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5764/16 hrsz. 2250/7200 településfejlesztés, településrendezés/védelmi jellegű zöldterület létesítése kivett beépítetlen terület 43
86. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5704 hrsz. 20/120 településfejlesztés, településrendezés, lakás-és helyiséggazdálkodás/lakás-
építési telkek kialakítása
kivett beépítetlen terület 117
87. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5703 hrsz. 20/120 településfejlesztés, településrendezés, lakás- és helyiséggazdálkodás/lakás-
építési telkek kialakítása
kivett beépítetlen terület 109
88. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5695 hrsz. 271/783 településfejlesztés, településrendezés, lakás-
és helyiséggazdálkodás
kivett beépítetlen terület 718
89. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5200/21 hrsz. 2/6 településfejlesztés, településrendezés, lakás-
és helyiséggazdálkodás
kivett beépítetlen terület 1319
90. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5764/9 hrsz. 60/2520 településfejlesztés, településrendezés/védelmi jellegű zöldterület létesítése kivett beépítetlen terület 781
91. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5764/10 hrsz. 60/2520 településfejlesztés, településrendezés/védelmi jellegű zöldterület létesítése kivett beépítetlen terület 857
92. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 5764/11
60/2520
településfejlesztés, településrendezés/védelmi jellegű zöldterület létesítése kivett beépítetlen terület 575
93. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya 13013/368/288 településfejlesztés, településrendezés, lakás-
és helyiséggazdálkodás/lakás-
építési telkek kialakítása
kivett beépítetlen terület 271
94. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Veszprém 6/2 hrsz. 200/3715 településüzemeltetés, hulladékgazdálkodás/zárt hulladéktárolók kialakítása és közterület tisztántartását szolgáló egyéb eszközök tárolására kivett irodaház, udvar 3715
(200)
95. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Zalaegerszeg 1154 hrsz. 1/1 településfejlesztés, településrendezés, egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások, lakás- és helyiséggazdálkodás, helyi adó- és gazdaságszervezés, a település közbiztonságának biztosítása/önkormányzati bérlakás, szolgálati lakás, egészségügyi központ, mini inkubátorház kivett lakóház, udvar, gazdasági épület 387

2. melléklet az 1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

Önkormányzati tulajdonba adásra kerülő, a GYEMSZI tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlanok jegyzéke

Ssz. Önkormányzat Ingatlan/tulajdoni hányad Segítendő feladat/cél Ingatlan-nyilvántartási megnevezés Terület
(m2)
1. Bonyhád Város Önkormányzata Bonyhád 1301/5 hrsz. 1/1 egészségügyi alapellátás/háziorvosi tevékenység kivett orvosi rendelő gazdasági épület és udvar 979
2. Budapest Főváros
IV. kerület Újpest Önkormányzata
Budapest IV. 70746/4 hrsz. 1/1 egészséges életmód segítése/ felnőtt- és gyermek háziorvosi ellátás, gyermek háziorvosi ellátást kiegészítendő védőnői ellátás kivett gyógyszertár 639
3. Budapest Főváros
IV. kerület Újpest Önkormányzata
Budapest IV. 71422/169 hrsz. 1/1 egészséges életmód segítése/ felnőtt- és gyermek háziorvosi ellátás, gyermek háziorvosi ellátást kiegészítendő védőnői ellátás kivett orvosi rendelő 1600
4. Budapest Főváros
IV. kerület Újpest Önkormányzata
Budapest IV.75214/7 hrsz. 977/2111 egészséges életmód segítése/ felnőtt- és gyermek háziorvosi ellátás, gyermek háziorvosi ellátást kiegészítendő védőnői ellátás kivett lakóház, udvar, orvosi rendelő 976 (2109)
5. Encs Város Önkormányzata Encs 255 hrsz. 1/1 sport, ifjúsági ügyek/helyi közösségi tér biztosítása kivett egészségház 1086
6. Karcag Város Önkormányzata Karcag 3972 hrsz. 1/1 egészségügyi alapellátás /háziorvosi intézmény kivett orvosi rendelő 2601
7. Karcag Város Önkormányzata Karcag 7303 hrsz. 1/1 egészségügyi alapellátás/háziorvosi intézmény kivett orvosi rendelő 1506
8. Karcag Város Önkormányzata Berekfürdő 1068 hrsz. 1/1 egészséges életmód segítését célzó szolgáltatás/a Kátai Gábor Kórház vagyonkezelésében lévő üdülő kivett üdülőépület, udvar 2120
9. Mezőtúr Város Önkormányzata Mezőtúr 178/1 hrsz. 1/1 egészségügyi alapellátás/gyermek, illetve felnőtt háziorvosi rendelő, iskolaorvosi és védőnői szolgálat elhelyezése, mentőállomás kialakítása kivett egészségügyi intézmény 2788

3. melléklet az 1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

Elemi csapások, természeti és ipari katasztrófák, háborús konfliktusok, valamint békeidőszakban, személyek eltűnése esetén végzett mentési feladatok elősegítése érdekében az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység tulajdonába kerülő ingóságok jegyzéke

Az ingóságok készletazonosítója (darabszám)

Élelmezéstechnikai szakanyagok:

00798342000005 (1); 00798343000000 (1); 00798343000000 (1)

Üzemanyagtechnikai szakanyagok:

00451773171005 (1); 00798158661005 (1); 00798158661005 (1)

Humán-térképészeti szakanyagok:

00453331337010 (1); 00453331337010 (1); 00453331337010 (1)

4. melléklet az 1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

A közbiztonság és a közrend megteremtésével és fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásának elősegítése érdekében az Országos Polgárőr Szövetség tulajdonába kerülő ingóságok jegyzéke

Az ingóságok azonosítója: típus/forgalmi rendszám

Skoda Octavia / JNB-139; Opel Vectra / KRE-875; Seat Cordoba / KTB-924; Skoda Octavia / LEH-615; Opel Astra F Caravan / HGR-729; VW Polo / MPP-637; VW Polo / IWB-251; VW Polo / MPP-553; Skoda Fabia / MPP-554; Skoda Octavia / LEH-684; Toyota Corolla / ABW-726; VW Passat / HNK-505; Opel Astra G / IDY-425; Skoda Octavia / JNB-059; Skoda Octavia / JNB-061; Skoda Octavia / JNB-062; Skoda Octavia / JNB-063; Skoda Octavia / JNB-176; Opel Astra G / HMC-668; Skoda Octavia / LEH-691; Opel Astra G / HUJ-518; Opel Astra G / IDZ-644; Opel Astra G / JEW-296; Skoda Octavia / JNB-081; Skoda Octavia / JNB-082; Skoda Octavia / JNB-083; Skoda Octavia / LEH-690; Opel Corsa / MPH-120; Opel Astra / HXZ-039; Opel Astra G / IDZ-641

5. melléklet az 1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

Hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása, a hajléktalan-ellátás elősegítése érdekében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonába kerülő ingóságok jegyzéke

Az ingóságok készletazonosítója (darabszám/pár)

Ruházati szakanyagok:

00858351114202 (10000); 00841113128801 (9233); 00853911122104 (50000); 00841113128801 (767)

6. melléklet az 1471/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

Kulturális szolgáltatás, közművelődési tevékenység támogatása, kulturális örökség védelme elősegítése érdekében a Sziklakórház Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonába kerülő ingóságok jegyzéke

Az ingóságok készletazonosítója (darabszám/pár)

Ruházati szakanyagok:

22-858151-1615-04 (8 db); 22-858161-1615-09 (8 db); 22-882219-1211-07 (15 pár); 22-878621-1401-03 (8 db); 22-856231-3149-00 (5 db); 22-856231-3141-08 (15 db); 22-856231-3145-04 (5 db); 22-882219-1611-06 (5 pár); 22-878853-1211-09 (15 db); 22-856231-3148-01 (5 db); 22-856231-3147-02 (6 db); 22-798233-2000-05 (5 db); 22-845611-1111-01 (5 db); 22-856231-3144-05 (2 db); 22-856231-3144-05 (1 db); 22-841214-3612-00 (10 db); 22-856231-3146-03 (5 db); 22-882219-3223-06 (5 pár); 22-856231-3143-06 (3 db); 22-858231-1217-08 (3 db)