A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1477/2014. (VIII. 27.) Korm. határozat

a 2003. évi uniós csatlakozási szerződésben rögzített egyes derogációkkal összefüggő kötelezettségek teljesítésére irányuló projektek Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében történő megvalósításának feltételeiről

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy az 1. mellékletben felsorolt projektek ott meghatározott támogatási igénye a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP) 2., „Települési vízellátás, szennyvízelvezetés és tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztése” című prioritási tengelye keretében kerüljenek finanszírozásra a KEHOP Európai Bizottság által történő elfogadását követően,

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon az 1. mellékletben felsorolt támogatást igénylők tájékoztatásáról,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal

3. felhívja

a) a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2014-2020 közötti programozási időszakban Magyarország számára elérhető uniós források felhasználása keretrendszerének tervezése és kialakítása, valamint

b) a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2014-2020 közötti programozási időszakban a KEHOP tervezése során vegyék figyelembe az 1. mellékletben szereplő projekteket a 2. mellékletben szereplő forrásigénnyel.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1477/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

1. Ivóvízminőség-javítással összefüggő projektek

A B C D E F G
1. Projekt azonosítószáma Projekt megnevezése Támogatást igénylő neve A projekt tervezett elszámolható összköltsége
(nettó, Ft)
Támogatási intenzitás
(%)
A projektirányító hatóság által javasolt támogatási összege (nettó, Ft) Teljes költség alapon javasolt támogatási összeg
(nettó, Ft)
2. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0032
A Baranya megyei Sellye Térségének Ivóvízminőség-javító Programja Sellyei Kistérségi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 1 870 197 220 89,242868 1 669 017 636 1 669 017 636
3. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0063
Ivóvízminőség-javító beruházás Csokonyavisonta és Rinyaújlak településeken Csokonyavisonta és Rinyaújlak Községek Ivóvízminőség-javító Társulása 258 751 920 90,000000 232 876 728 233 689 592
4. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0066
Ivóvízminőség-javító beruházás Darány és Istvándi községekben Darány-Istvándi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 257 217 542 86,391905 222 215 135 222 215 135
5. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0067
Mindszent vízellátó rendszerének önálló fejlesztése Mindszent Város Önkormányzata 438 169 000 89,945541 394 113 478 394 113 478
6. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0081
Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Ivóvízminőség-javítási Program Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Ivóvízminőség-javítási Program Önkormányzati Társulás 47 527 948 90,000000 42 775 153 42 775 153
7. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0082
Lakócsa és Környéke Ivóvízminőség-javítási program Lakócsa és Környéke Ivóvízminőség-javító Társulás 447 195 000 78,567552 351 350 164 351 350 164
8. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0115
Tarany Ivóvízminőség-javító Program Tarany Község Önkormányzata 171 658 317 90,000000 154 492 485 154 492 485
9. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0121
Ivóvízminőség javító beruházás
Monostorpályi területén
Monostorpályi Község Önkormányzata 171 122 000 90,000000 154 009 800 154 009 800
10. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0128
Kisharsány-Sáripuszta településrész ivóvízhálózatának fejlesztése Nagytótfalu és Kisharsány Víziközmű Önkormányzati Társulás 100 171 122 90,000000 90 154 010 90 154 010
11. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0129
Csemő község ivóvízminőség-javítási és vízellátás fejlesztési programja Csemő Község Önkormányzata 617 526 000 81,834461 505 349 074 505 349 074
12. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0132
Nagybánhegyes település ivóvízminőség-javítása Nagybánhegyes Község Önkormányzata 83 837 010 90,000000 75 453 309 75 453 309
13. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0133
Ivóvízminőség-javítás és hálózatrekonstrukció Ráckevén Ráckeve Város Önkormányzata 885 580 000 90,000000 797 022 000 825 963 534
14. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0134
Farmos Község Ivóvízminőség-javítása Farmos Község Önkormányzata 240 200 000 90,000000 216 180 000 216 180 000
15. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0135
Vízminőség-javítás Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu Községekben Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu Települések Ivóvízminőség Javító Beruházási Önkormányzati Társulása 69 324 310 90,000000 62 391 879 62 391 879
16. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0136
Berettyóújfalu ivóvízhálózatának fejlesztése Berettyóújfalu Város Önkormányzata 755 662 500 84,601795 639 304 039 639 304 039
17. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0137
Ivóvízminőség-javítás Hajdúbagoson Hajdúbagos Község Önkormányzata 173 252 100 90,000000 155 926 890 155 926 890
18. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0138
Demecser és Térsége Ivóvízminőség-javító projekt Demecser és Térsége Ivóvízminőség-javító Társulás 203 864 640 90,000000 183 478 176 183 478 176
19. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0140
Ivóvízminőség-javítás és hálózat rekonstrukció Gönc településen Gönc Város Önkormányzata 488 264 700 90,000000 439 438 230 442 410 043
20. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0141
Szigetvár-Hobol ivóvízminőség javító program Szigetvár-Hobol Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 740 607 287 90,000000 666 546 558 676 582 809
21. KEOP-1.3.0/09-11-
2013-0142
Tiszafüred Város Ivóvízminőség-javító Projekt Tiszafüred Város Önkormányzata 672 976 900 84,549694 568 999 910 568 999 910

2. Szennyvízelvezetési és -tisztítási projektek

A B C D E F G
1. Projekt azonosítószáma Projekt megnevezése Támogatást igénylő neve A projekt tervezett elszámolható összköltsége
(nettó, Ft)
Támogatási intenzitás
%
A projekt irányító hatóság által javasolt támogatási összege (nettó, Ft) Teljes költség alapon javasolt támogatási összeg
(nettó, Ft)
2. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0022
Kartal-Verseg községek szennyvíztisztító telepének fejlesztése Kartal Nagyközség Önkormányzata 585 372 138 94,986993 556 027 392 556 027 392
3. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0021
Csongrád szennyvíztisztító és csatornahálózat bővítése Csongrád Városi Önkormányzat 903 371 700 93,448087 844 183 572 844 183 572
4. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0024
A Martonvásári agglomeráció szennyvíztisztítása, korszerűsítése, bővítése és a csatornázatlan területek rendszerbe történő becsatolása Martonvásár Város Önkormányzata, a Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás nevében, mint gesztor önkormányzat 786 732 359 94,042494 739 862 732 739 862 732
5. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0028
Izsák és térsége szennyvíz beruházása Izsák Város Önkormányzata 561 561 200 94,50845 530 722 786 530 722 786
6. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0029
Tunyogmatolcs és térsége csatornamű építés II. ütem Tunyogmatolcs Község Önkormányzata 1 629 409 435 94,079361 1 532 937 985 1 532 937 985
7. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0031
Kállósemjén szennyvíztisztító telep bővítés és korszerűsítés Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata 349 597 350 86,772338 303 353 794 303 353 794
8. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0032
Hajdúhadház és Téglás települések szennyvíztisztító telepének rekonstrukciója és csatornahálózatának bővítése Hajdúhadház és Téglás Szennyvíz Beruházási Társulása 1 109 310 376 91,849071 1 018 891 275 1 018 891 275
9. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0035
Gávavencsellő Község szennyvízcsatornázása (II. ütem) és szennyvíztisztító telep létesítése Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata 1 176 771 998 83,337353 980 690 634 980 690 634
10. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0037
A szennyvíztisztító telep korszerűsítése Csepregen Zsira, Csepreg, Horvátzsidány, Kiszsidány és Ólmod Települések Szennyvíz-Beruházási Önkormányzati Társulása 406 212 600 91,878516 373 222 109 373 222 109
11. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0038
Jánosháza és Térsége szennyvíztisztításának fejlesztése és csatornázásának kiépítése Jánosháza és Térsége Szennyvízelvezetési Beruházási Önkormányzati Társulás 1 380 092 570 88,112118 1 216 028 794 1 216 028 794
12. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0040
Szentgotthárd-Máriaújfalu szennyvíz elvezetésének kiépítése Szentgotthárd Város
Önkormányzata
355 197 880 84,397699 299 778 838 299 778 838
13. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0041
Borsodnádasd Város szennyvízelvezetése és kezelése Borsodnádasd Város
Önkormányzata
1 874 487 144 94,774819 1 776 541 798 1 776 541 798
14. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0042
Vásárosnamény-Gergelyiugornya szennyvíztisztító telep és Jánd szennyvízelvezető hálózat építése Jánd-Vásárosnamény-Gergelyiugornya Víziközmű Beruházási Társulás 929 530 500 94,832575 881 497 709 881 497 709
15. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0043
Szennyvízhálózat és tisztítómű építése Prügy és Taktakenéz településeken Prügy-Taktakenéz Szennyvíz Beruházó Önkormányzati Társulás 1 562 044 400 92,757116 1 448 907 336 1 448 907 336
16. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0044
Őcsény-Decs Szennyvíztelep felújítása Őcsény-Decs Önkormányzati Szennyvíztársulás 440 453 000 95,000000 418 430 350 419 243 435
17. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0045
Pincehely település szennyvízhálózatának kiépítése Pincehely Nagyközség Önkormányzata 1 651 388 010 94,624751 1 562 621 793 1 562 621 793
18. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0046
Böhönye Község szennyvízhálózat bővítése és szennyvíztisztító telep korszerűsítése, fejlesztése Böhönye Község Önkormányzata 351 272 728 94,415419 331 655 618 331 655 618
19. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0047
Tiszadada Község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása Tiszadada Község Önkormányzata 949 700 206 87,648603 832 398 963 832 398 963
20. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0048
Szamosszeg - Nagydobos - Nyírparasznya települések szennyvíztisztító telepének bővítése Szamosszeg-Nagydobos-Nyírparasznya Szennyvízközmű Beruházási Társulás 277 096 000 94,999462 263 239 709 263 239 709
21. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0049
Szennyvízelvezetés és tisztítás megoldása az Izsákfai városrészen Celldömölk Város Önkormányzata 296 268 065 86,441065 256 097 271 256 097 271
22. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0050
Bácsbokod szennyvízhálózatának bővítése és szennyvíztisztító telepének intenzifikálása Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata 1 368 863 720 94,999995 1 300 420 466 1 300 420 466
23. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0051
Solt szennyvíztisztító telep korszerűsítése, tisztított szennyvíz Duna sodorvonali bevezetésével Solt Város Önkormányzat 597 000 000 94,982293 567 044 289 567 044 289
24. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0052
Egyek település szennyvízelvezetési - és tisztítási projektje Egyek Nagyközség Önkormányzata 1 536 856 193 93,041893 1 429 920 095 1 429 920 095
25. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0053
Szennyvíztisztító telep és szennyvízcsatorna hálózat bővítése Kenderesen Kenderes Városi Önkormányzat 1 202 436 000 94,675647 1 138 414 063 1 138 414 063
26. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0054
Komló város ellátatlan területeinek szennyvízelvezetése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése Komló Város Önkormányzat 864 282 608 86,937291 751 383 886 751 383 886
27. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0055
Korszerű szennyvíztisztító telep
Ceglédbercelen
Ceglédbercel Község Önkormányzata 468 528 913 94,595582 443 207 652 443 207 652
28. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0057
Cserkeszőlő szennyvíztisztító telepének fejlesztése Cserkeszőlő Községi Önkormányzat 547 100 000 94,549624 517 280 993 517 280 993
29. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0058
Bonyhád és térségének - Cikó, Kakasd, Kismányok és Nagymányok
- szennyvíztisztítása, új szennyvíztisztító telep megvalósítása
Bonyhád Város Önkormányzata 1 799 100 000 94,250380 1 695 658 587 1 695 658 587
30. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0060
Almásfüzitő, Dunaalmás, Neszmély települések szennyvízelvezetésének és közös szennyvíztisztításának fejlesztése Északdunántúli Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1 631 921 000 94,421140 1 540 878 412 1 540 878 412
31. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0061
Szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 366 038 000 94,225766 344 902 109 344 902 109
32. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0062
Mezőhegyes Város szennyvíztisztításának korszerűsítése Mezőhegyes Városi Önkormányzat 673 066 887 93,867788 631 792 999 631 792 999
33. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0064
Budakalász szennyvízhálózatának fejlesztése Budakalász Város Önkormányzata 417 803 591 93,000000 388 557 340 388 557 340
34. KEOP-1.2.0/09-11-
2013-0065
Szennyvíztisztító telep létesítés és szennyvízcsatorna hálózat kiépítése Nagyrábén Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata 1 419 660 500 93,069241 1 321 267 252 1 321 267 252

2. melléklet az 1477/2014. (VIII. 27.) Korm. határozathoz

A B C D E F
1. Összes igény
(nettó Ft)
Teljes költség alapon számított forrásigény (nettó Ft) Fogadó operatív program forrása
(Kohéziós Alap) (nettó Ft)
2. EU+hazai
100%
EU
85%
Hazai
15%
3. Szennyvíz-elvezetés és
-tisztítás
28 237 818 601 28 238 631 686 28 238 631 686 24 002 836 933 4 235 794 753
4. Ivóvízminőség-javítás 7 621 094 654 7 663 857 116 7 663 857 116 6 514 278 549 1 149 578 567
5. Összesen: 35 858 913 255 35 902 488 802 35 902 488 802 30 517 115 482 5 385 373 320