A jogszabály mai napon ( 2024.04.18. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1512/2014. (IX. 16.) Korm. határozat

a magyarországi Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósításával kapcsolatos intézkedésekről, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról

1. A Kormány

a) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, az emberi erőforrások miniszterét, a honvédelmi minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy a magyarországi Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósításával összefüggő feladatokról szóló 1213/2013. (IV. 16.) Korm. határozat (a továbbiakban: Határozat1.) 3.1-3.13. pontjában meghatározott feladatokról, így különösen a felelősségi körükbe tartozó programok megszervezéséről, valamint koncepciójának, kommunikációs stratégiájának, lebonyolítási tervének és költségkalkulációjának kidolgozásáról tájékoztassák a Miniszterelnökséget vezető minisztert, kiemelt figyelemmel a Magyar Holokauszt Emlékév - 2014 keretében megvalósítható programok ütemezésére;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
honvédelmi miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos
Határidő: azonnal

b) *  felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Határozat1.-ben foglalt feladatok végrehajtásáért felelős miniszterekkel együttműködve gondoskodjon a magyarországi Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezésekhez és programokhoz szükséges források biztosításáról

ba) a 2014. évben legfeljebb 1954 millió forint erejéig,

bb) a 2015-2017. években az 1. mellékletben foglalt programelemekhez kapcsolódóan, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a források feladatkörükben érintett miniszterek által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében történő rendelkezésre állása érdekében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
emberi erőforrások minisztere
honvédelmi miniszter
külgazdasági és külügyminiszter
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a 2014. év vonatkozásában azonnal
a 2015-2017. évek vonatkozásában a felmerülés ütemében

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3-5. * 

1. melléklet az 1512/2014. (IX. 16.) Korm. határozathoz * 

2015-2017. években támogatandó programelemek

1. A budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása

2. A szegedi zsinagóga rekonstrukciója

3. A miskolci zsinagóga felújítása

4. Zsinagóga rekonstrukciós program

5. A budapesti Alma utcai szeretetotthon rekonstrukciója

6. Hozzájárulás az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem könyvtárának megmentését célzó projekthez

7. A Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapja (előkészítés)

8. A Sorsok háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ működtetése, szakmai programok kidolgozása

9. A Határozat1.-ben meghatározott célkitűzésekkel összefüggő megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő és egyéb programok