A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1534/2014. (IX. 23.) Korm. határozat

a menekültügyi eljáráshoz kapcsolódó többletfeladatok finanszírozásáról

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Magyarországon nemzetközi védelemért folyamodó, illetve nemzetközi védelemben részesített személyek eljárásainak gyors és hatékony lefolytatása érdekében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részére - a megváltozott körülményekre tekintettel - az európai normáknak megfelelő ügyintézéshez szükséges személyi feltételeket biztosítani kell;

2. egyetért azzal, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal létszámában a menekültügyi szakterületen keletkező feladatok ellátása érdekében 2014. október 15-től 60 fő állandó státusz létesüljön;

3. egyetért azzal, hogy a menedékkérők elhelyezésének biztosítása érdekében 2014. október 15-től 300 fő befogadására alkalmas ideiglenes befogadó intézmény kezdje meg a működését;

4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy készítse elő a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat módosítását a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mindenkori engedélyezett létszáma 2. pontban meghatározottak szerinti módosítása érdekében;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: azonnal

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a 2. pontban meghatározott létszámbővítéshez szükséges működési költségek fedezetének 2015. évtől történő tartós biztosításához szükséges intézkedések megtételéről;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2015. január 1.

6. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a menekültügyi eljáráshoz kapcsolódó többletfeladatokhoz szükséges források biztosítása érdekében 241,3 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 13. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal cím javára az 1. melléklet szerint.

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2015. március 31.

1. melléklet az 1534/2014. (IX. 23.) Korm. határozathoz

XI. Miniszterelnökség
XIV. Belügyminisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2014.

Millió forintban, egy tizedessel
KIADÁSOK A módosítás jogcíme A A
Állam-
ház-
tartási
egyedi
azonosító
Fejezet
szám
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
csop.
szám
Jog-
cím
szám
Kiemelt
előir.
szám
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
csop.
név
Jog-
cím
név
Kiemelt előirányzat
neve
Módosítás
(+/-)
módosítás következő
évre
áthúzódó
hatása
módosítást elrendelő
jogszabály/
határozat
száma
XI. Miniszterelnökség
297102 17 Rendkívüli kormányzati intézkedések
K5 Egyéb működési célú kiadások -241,3
XIV. Belügyminisztérium
001755 13 Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
K1 Személyi juttatások 35,1
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8,1
K3 Dologi kiadások 172,0
K4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,1
K6 Beruházások 24,0
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Millió forintban, egy tizedessel
BEVÉTEL A módosítás jogcíme A A
Állam-
ház-
tartási
egyedi
azonosító
Fejezet
szám
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
csop.
szám
Jog-
cím
szám
Kiemelt
előir.
szám
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
csop.
név
Jog-
cím
név
Kiemelt előirányzat
neve
Módosítás
(+/-)
módosítás következő
évre
áthúzódó
hatása
módosítást elrendelő
jogszabály/
határozat
száma
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Millió forintban, egy tizedessel
TÁMOGATÁS A módosítás jogcíme A A
Állam-
ház-
tartási
egyedi
azonosító
Fejezet
szám
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
csop.
szám
Jog-
cím
szám
Kiemelt
előir.
szám
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
csop.
név
Jog-
cím
név
Kiemelt előirányzat
neve
Módosítás
(+/-)
módosítás következő
évre
áthúzódó
hatása
módosítást elrendelő
jogszabály/
határozat
száma
XIV. Belügyminisztérium
001755 13 Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 241,3
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Az adatlap 5 példányban töltendő ki A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
Fejezet 1 példány időarányos
Állami Számvevőszék 1 példány teljesítményarányos
Magyar Államkincstár 1 példány egyéb: azonnali 241,3 241,3
Nemzetgazdasági Minisztérium 2 példány
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.