A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1600/2014. (XI. 4.) Korm. határozat

az ENSZ Gyermekalapja Globális Szolgáltató Központjának Budapestre telepítéséről szóló tárgyalások megkezdéséről

1. A Kormány

a) egyetért azzal, hogy Magyarország folytasson tárgyalásokat az ENSZ Gyermekalapja Globális Szolgáltató Központjának Budapestre történő telepítése érdekében;

b) felhatalmazza a külgazdasági és külügyminisztert, hogy jelölje ki a magyar tárgyaló küldöttség vezetőjét;

c) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, valamint a nemzetgazdasági minisztert, hogy a tárgyaló küldöttségbe két-két tagot delegáljon, és illetékességi körükben tárgyalási mandátummal ellássa, illetve az emberi erőforrások miniszterét, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a tárgyaló küldöttségbe egy-egy tagot delegáljon, és illetékességi körükben tárgyalási mandátummal ellássa.

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
nemzetgazdasági miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal

2. A külgazdasági és külügyminiszter az 1. pont szerinti tárgyaló küldöttség általa delegálandó tagjait a Nemzeti Befektetési Ügynökség bevonásával jelöli ki, a nemzetgazdasági miniszter az 1. pont szerinti tárgyaló küldöttség általa delegálandó tagjait a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság bevonásával jelöli ki.