A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf. 5061/2014/3. határozata

A fővárosi önkormányzatot terhelő össztelepülési érdekű feladat esetén a kerületi önkormányzat a telekadó mértékének meghatározásakor a Helyi adó tv. 6. § c) pontja szerinti „helyi sajátosság” körében köteles értékelni azt a körülményt, hogy illetékességi területén köztemető közszolgáltatási funkcióval terhelt telek is van, mivel e közszolgáltatásnak a kerületi önkormányzat - és az önkormányzatot alkotó helyi közösség - is érintettje. * 

A tanács tagja: dr. Kalas Tibor a tanács elnöke; dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó előadó bíró; dr. Balogh Zsolt bíró

Az indítványozó: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Budapest, Tölgyfa utca 1-3.)

Az érintett önkormányzat: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat (Budapest, Böszörményi út 23-25.)

Az ügy tárgya: telekadó mértéke köztemető esetében

Rendelkező rész

A Kúria Önkormányzati Tanácsa

- megállapítja, hogy a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata Képviselő-testületének a telekadóról szóló 26/2010. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. január 1. és 2012. május 14. között hatályos 6. §-a törvényellenes volt;

- megállapítja, hogy a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata Képviselő-testületének a telekadóról szóló 26/2010. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2012. január 1. és 2012. május 14. között hatályos 6. §-a nem alkalmazható a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.31.646/2013. számú folyamatban lévő perében, valamint valamennyi, a törvényellenesség megállapítása időpontjában valamely bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben;

- elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét;

- elrendeli, hogy a határozat közzétételére - a Magyar Közlönyben való közzétételt követő nyolc napon belül - az önkormányzati rendelet kihirdetésével azonos módon kerüljön sor. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás

1. Budapest Főváros Kormányhivatala másodfokú adóhatóságként helybenhagyta a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatal jegyzője elsőfokú adóhatóság által meghozott határozatokat, amelyek a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-t (a továbbiakban: adózó) a B. kerület H. utca alatti ... helyrajzi számon, valamint a B. utca .../1 helyrajzi számon elterülő belterületi, köztemető funkciójú ingatlan után összesen 21 742 813 forint telekadó megfizetésére kötelezte a 2012. január 1. és 2012. május 14. közötti időszakot érintően.

2. Az adózó keresete folytán eljáró - indítványozó - Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (a továbbiakban: Bíróság) 16.K.31.646/2013/14. számú végzésével - az előtte folyamatban lévő per tárgyalásának felfüggesztése mellett - kezdeményezte az érintett önkormányzat Képviselő-testületének a telekadóról szóló 26/2010. (XII. 14.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) 2012. január 1. és 2012. május 14. között hatályos 6. § (2) bekezdésének törvényességi felülvizsgálatát.

Az indítvány és az érintett önkormányzat állásfoglalása

3. A Bíróság indítványát azzal indokolta, hogy az Ör. 6. §-a - a Kúria tárgykörben folytatott gyakorlatára is figyelemmel - jogsértő, mivel nincs összhangban a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Helyi adó tv.) 6. § c) pontjával. Tekintettel a per adataira, a perbeli adótárgy funkciójára és a Kúria Önkormányzati Tanácsa által meghozott Köf.5022/2014/4. számú határozatában foglaltakra is kétséges, hogy az Ör.-ben szabályozott adómérték megfelelt a Helyi adó tv. 6. § c) pontja szerinti elveknek.

4. Az érintett önkormányzat - a bíróságok igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 52. §-a alapján - a részére kézbesített indítványra nem nyújtott be állásfoglalást.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa döntésének indokolása

5. Előjáróban rögzíti a Kúria Önkormányzati Tanácsa azt, hogy az érintett önkormányzat a támadott Ör.-t az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésére visszavezethető, a Helyi adó tv. rendelkezései alapján felhatalmazáson alapuló jogalkotói jogkörében alkotta meg. Ezért az Ör. nem lehet ellentétes - egyéb jogszabályi rendelkezések mellett - a Helyi adó tv. szabályozásával sem.

6. A Helyi adó tv. 5. § a) pontja jogosítja az önkormányzatokat vagyoni típusú adók kivetésére, az adójogi jogalkotás egyéb, általános kereteit pedig a 6. § adja meg. A Helyi adó tv. a vagyoni típusú adók különös szabályai között, a 21. és 22. §-aiban szabályozza az adó alapját és - a 6. § c) pontjának figyelembe vétele mellett - a mértékét.

7. A bírói kezdeményezés alapján az Önkormányzati Tanácsnak arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy jogszerűen terhelte-e az alapper felperesét az Ör. 2012. január 1. és május 14. közötti időben az Ör. 6. § (2) bekezdése szerinti 200 Ft/nm mértékű telekadóval.

8. A kérdés megválaszolását megelőzően az alábbi jogi tényeket szükséges rögzíteni: az adózó olyan gazdálkodó szervezet, amely Fővárosi Közgyűlés köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 58/2000. (X. 26.) Főv. Kgy. rendelete (a továbbiakban: Kgy.r.) peresített időszakban hatályos 1. § h) pontja alapján „köztemető fenntartási feladatok ellátására kötelezett szerv”, amely „a fővárosban a köztemető fenntartói kötelezettség alanya” (...), kifejezetten a Fővárosi Közgyűlés temetkezési közszolgáltatási kötelezettségének céljaira létrehozott gazdálkodó szerv.

9. Rögzítendő továbbá az is, hogy a temetőkről és a temetkezésről 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 3. § a) és b) pontjai, valamint az azzal azonosan szabályozó Kgy.r. 1. § a) és b) pontjai értelmében a temető meghatározott rendeltetéssel bíró, „különleges terület”, míg a köztemető az a terület, „(...) amelyben az önkormányzat - a temető tulajdonosával kötött megállapodás alapján - a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti.”

10. Az érintett önkormányzat által adótárgyként kezelt telek a Kgy.r. hatálya alá tartozó temető, amely a 2. § (1) bekezdésében hivatkozott 1. számú melléklet [A) 17. pont] „köztemetői megállapodással érintett temetőterület”, azaz funkcióját tekintve köztemető.

11. Szükséges rögzíteni továbbá azt is, hogy a Helyi adó tv. 3. § (2) és (3) bekezdései - figyelemmel a Helyi adó tv. perbeli időszakban hatályos 52. § 26. és 35. pontjaira - az alapperbeli adózóra nem vonatkoztathatók.

12. Az Önkormányzati Tanács Köf.5051/2013. számú határozatának (a továbbiakban: Köf.h.) II.4. pontjában összefoglalt szabályozás-történet alapján egyértelmű, hogy a törvényalkotó a köztemető funkciót ellátó telkeket nem vette ki az adótárgyak közül a 2012. január 1. és május 14. közötti szabályozási időszakban szemben a 2011. november 30-ig hatályos és a 2012. május 15-étől hatályos szabályozással. A Helyi adó tv. 1. § (1) bekezdése értelmében „[e] törvény felhatalmazása és rendelkezései szerint a települési (községi, városi, fővárosi és kerületi) önkormányzat képviselő-testülete (a továbbiakban: önkormányzat) rendelettel az illetékességi területén helyi adókat (a továbbiakban: adót) vezethet be.” A helyi adó kivetésére tehát az érintett önkormányzat törvényi felhatalmazás alapján válik jogosulttá, de az csupán lehetőség a számára.

13. A hivatkozott Köf.h. II.8. pontja kifejezett utalást tartalmaz arra, hogy a települési önkormányzati jogalkotókat a Helyi adó tv. szabályozása nem mentesíti, sőt kifejezetten kötelezi a helyi sajátosságok figyelembe vételére. A Helyi adó tv. 6. § c) pontja szerinti szempontok „...indokolhatják az egységesen meghatározott nm-alapú adómérték differenciálását. Egyéb mentességi ok, illetve mentességi lehetőség hiányában az önkormányzatoknak az adóalap meghatározásakor van lehetőségük az önkormányzati közfeladatokat szolgáló földterületek esetében e sajátosság értékelésére.”

14. Az Önkormányzati Tanács eddigi gyakorlatában több alkalommal foglalkozott a Helyi adó tv. 6. § c) pontja szerinti, az önkormányzat gazdálkodási követelményeivel és az adózó teherbíró képességével egyenértékű követelménynek minősülő „helyi sajátosságok” tartalmának meghatározásával. Az adómérték meghatározásakor figyelembe veendő szempontok bármelyikének sérelme az Ör. adómértékre vonatkozó rendelkezése jogellenességének megállapítására vezet.

15. Az Önkormányzati Tanács helyi sajátosságként tekintett az eddigiekben a külterületi ingatlanok méretbeli sajátosságaira, a funkcióbeli különbségekre (pl. a Kúria Köf.5045/2013. számú határozata), a településen belüli elhelyezkedésre (pl. a Kúria Köf.5001/2013. számú határozata). Az adótárgy funkciója eredményezhet olyan sajátosságot, amelyre tekintettel kell lenni a telekadó mértékének megállapításakor.

16. Budapest az Alaptörvény F) cikk (1) bekezdése értelmében Magyarország fővárosaként egy természetes földrajzi egységet, egy települést alkot. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 22. § (1) bekezdése a főváros kétszintű önkormányzati rendszerét rögzíti, amelyben a „[a] fővárosi és a kerületi önkormányzatok önkormányzati alapjogaikat tekintve egyenlőek, feladat- és hatásköreik egymástól eltérőek.”

17. Az Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja ellátandó helyi önkormányzati feladatként írja elő „különösen” a településüzemeltetés körében a köztemetők kialakítását és fenntartását. E feladat a főváros-kerületek viszonyában az Mötv. 23. § (4) bekezdés 9. pontja értelmében a Fővárosi Közgyűlést terheli. A kétszintű önkormányzati rendszer folyományaként tehát szükségképpen vannak olyan települési önkormányzati feladat- és hatáskörök, amelyek amiatt, mert a főváros egészét, illetőleg több kerületet érintenek, nem utalhatók a kerületi önkormányzatok feladat- és hatáskörébe. Ezért az Mötv. a helyi önkormányzatot megillető/terhelő feladat- és hatásköröket is meg kell, hogy ossza a főváros és a kerületek önkormányzatai között. A hatáskörök és feladatok, önkormányzati alapjogok és kötelezettségek sajátos viszonyrendszere azonban az össztelepülési érdekűség miatt nem vezethet az önkormányzati jogok ellenérdekelt gyakorlására, teljesítésére.

18. A Kúria a 17-18. pontokban tett megállapításai alapján - az Alkotmánybíróság 2011. október 25-én kelt 821/B/2009. AB határozatában foglaltakhoz hasonlóan - utal arra, hogy az elbírált eset hátterében is az a probléma áll, hogy a köztemetők fenntartásának közszolgáltatása a fővárosi önkormányzatot terheli, amely e feladatnak az általa létrehozott - tulajdonában álló - adózó révén tesz eleget. Ugyanakkor a telekadó megállapításának jogával a kerületi önkormányzatok rendelkeznek [Helyi adó tv. 1. § (2) bekezdés].

19. Az Mötv. 13. § (1) bekezdés 2. pontja, illetve 23. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti önkormányzati feladat - kommunális - közszolgáltatás, amelyet ezért bárki igénybe vehet. Megszervezéséért a települési önkormányzatoknak, végső fokon az államnak kell helytállnia, és amely közszolgáltatás igénybe vételéből nem zárható ki senki. A köztemetők fenntartását az Mötv. 15. pontban ismertetett rendelkezései a főváros és a kerületek viszonylatában a főváros számára írja elő. Ez annak az elismerése, hogy e közszolgáltatás megszervezése a település egészét, így az érintett önkormányzat lakóközösségét is érintő kötelezettség. A főváros kebelén belül működő kerületi önkormányzatok a kötelezettség oldaláról érintettjei, a helyi közösség oldaláról jogosultjai e feladatnak, e közszolgáltatás megszervezésének és biztosításának.

20. Ezért a Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy a telekadó kivetésekor és mértéke meghatározásakor a Helyi adó tv. 6. § c) pontja szerinti „helyi sajátosság” körében értékelendő az, hogy az érintett önkormányzat illetékességi területén köztemető közszolgáltatási funkcióval terhelt telek is van, mivel e közszolgáltatásnak az érintett önkormányzat kötelezetti oldalról érintettje, az önkormányzatot alkotó helyi közösség pedig a szolgáltatás igénybe vételének jogosultja.

21. Az érintett önkormányzat jogalkotói autonómiájába tartozik az, hogy a Helyi adó tv. 6. § d) pontja alapján milyen körre terjeszti ki az adó alóli mentesség lehetőségét. A vizsgált esetben helyi sajátosságként törvényi kötelezettség lett volna értékelni az adó kivetésekor, az adómérték és mentességek meghatározásakor az illetékességi területén lévő köztemető funkciót betöltő telkek esetében e sajátos funkciót.

22. Az Ör. által alkalmazott adómérték - „[a]z adó évi mértéke a) beépítetlen telek esetén 200 Ft/m2; b) az épülethez tartozó telekrész esetén 150 Ft/m2” - a 2012-ben érvényesülő 301,5 forintos adómaximum viszonylatában, abszolút értelemben nem minősül kiemelkedően magasnak. Ugyanakkor az - a normatív alapon kötelező feladatellátására tekintettel és egyedileg is - súlyosan érinti a köztemetőt üzemeltető perbeli adózót.

23. Mindezen indokokra tekintettel a Kúria a Bszi. 55. § (2) bekezdés a) pont második fordulata alapján megállapította, hogy az Ör. 6. §-a szerinti adómérték a Helyi adó tv. 6. § c) pontjába ütközően törvényellenes. A Bszi. 56. § (4) bekezdése értelmében a Kúria határozata nem érinti a meghozatalát megelőzően létrejött jogviszonyokat, valamint a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket. Emellett a Bszi. 56. § (5) bekezdésén alapuló rendelkezésével a folyamatban lévő perben kizárta a törvényellenesnek minősített rendeleti szabályozás perbeli alkalmazását.

A döntés elvi tartalma

24. A fővárosi önkormányzatot terhelő össztelepülési érdekű feladat esetén a kerületi önkormányzat a telekadó mértékének meghatározásakor a Helyi adó tv. 6. § c) pontja szerinti „helyi sajátosság” körében köteles értékelni azt a körülményt, hogy illetékességi területén köztemető közszolgáltatási funkcióval terhelt telek is van, mivel e közszolgáltatásnak a kerületi önkormányzat - és az önkormányzatot alkotó helyi közösség - is érintettje.

Alkalmazott jogszabályok

25. Alaptörvény F) cikk (1) bekezdés; 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §; 23. §; 1990. évi C. törvény 1. §; 6. §; 17. §; 21-22. §, 52. § 26. és 35. pontok, 1999. évi XLIII. törvény 3. §; 58/2000. (X. 26.) Közgy. r. 1. §, 2. §, 1. számú melléklet

Záró rész

26. A döntés elleni jogorvoslatot a Bszi. 49. §-a zárja ki.

27. A határozat közzététele a Bszi. 55. § (2) bekezdés b) és c) pontjain alapul.

Budapest, 2015. február 24.

Dr. Kalas Tibor s. k.
a tanács elnöke
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.
előadó bíró
Dr. Balogh Zsolt s. k.
bíró