A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

Személyi rész

a Hivatalos Értesítő 2014/20. számában

A Belügyminisztérium elismerési hírei

A belügyminiszter

kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül

- Bátorságért Érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette

Berecz Ádám r. őrmester urat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Edelényi Rendőrkapitányság, Szendrői Rendőrőrs járőrét,

Dzsupin István r. zászlós urat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Edelényi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Közrendvédelmi Alosztály Körzeti Megbízotti Csoportjának körzeti megbízottját,

Eszenyi László r. törzsőrmester urat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Edelényi Rendőrkapitányság, Szendrői Rendőrőrs Körzeti Megbízotti Csoportjának körzeti megbízottját,

Hrabovszki Norbert tű. hadnagy urat, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokát,

Kovács Tamás tű. főtörzsőrmester urat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

Mayer Zoltán tű. zászlós urat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, III. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer kezelőjét,

Pápai Antal Balázs r. zászlós urat, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, Tatabányai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának szolgálatparancsnokát,

Solti László r. törzsőrmester urat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, IX. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának körzeti megbízottját,

Stix Attila r. alezredes urat, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság kiemelt főelőadóját;

kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából

- Szemere Bertalan Érdemjelet adományozott

dr. Magyariné dr. Nagy Edit asszonynak, a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkárának;

- a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát adományozta

Bűdi Károly úrnak, Alsódobsza község polgármesterének,

Héhn László János úrnak, Bácsbokod nagyközség nyugalmazott jegyzőjének,

Szőke Irma asszonynak, a Belügyminisztérium, Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetőjének;

- a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát adományozta

Balogh Mihályné asszonynak, Ibrány Város Polgármesteri Hivatala igazgatási főmunkatársának,

Bálint Istvánné asszonynak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, bicskei Befogadó Állomás Szociális és Menekültellátási Csoportja vezetőjének,

Erdélyiné dr. Csenge Andrea asszonynak, a Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság titkárságvezetőjének,

Farkas Szilvia asszonynak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, bicskei Befogadó Állomás, Debreceni Telephely Szociális és Menekültellátási Csoportja vezetőjének,

Juhász József úrnak, a Belügyminisztérium, Személyügyi Főosztály Elismerési és Protokoll Osztálya ügyintézőjének,

dr. Schattmann Ferenc úrnak, a Belügyminisztérium, Szabályozási Főosztály Szabályozási és Koordinációs Osztálya ügyintézőjének,

dr. Tóth Henrietta asszonynak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Kecskeméti Kirendeltsége vezetőjének;

- a Köz Szolgálatáért Érdemjel bronz fokozatát adományozta

Godó Katalin asszonynak, a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztálya titkársági ügyintézőjének,

Kisházi Péter Konrád úrnak, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi, Folyamszabályozási és Vízminőség-kárelhárítási Osztálya vezetőjének,

Makádi Ágnes asszonynak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Menekültügyi Osztálya adatbázis kezelőjének,

Sütheő László úrnak, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettesének;

- Magyarország címerével ékesített aranygyűrű emléktárgyat adományozott

Prof. dr. Bedros J. Róbert úrnak, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosának,

Bódi Illés úrnak, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Műszaki Biztonsági Szolgálata vezetőjének,

Dr. jur. Lukácsovicsné dr. jur. Szegő Rita Márta r. alezredes asszonynak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Főigazgatóság, Igazgatásrendészeti Főosztály Rendészeti Osztálya kiemelt főelőadójának;

- aranylánc aranymedállal emléktárgyat adományozott

Balássy Petra Zsófia asszonynak, a Belügyminisztérium Kormányzati Sajtó Főosztálya ügyintézőjének,

dr. Gyurcsy Franciska asszonynak, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Humánigazgatási Szolgálat Személyügyi Alosztálya humánigazgatási ügyintézőjének,

Kalló-Gergely Zsuzsanna r. főhadnagy asszonynak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, III. kerületi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály Bűnüldözési Alosztálya főnyomozójának,

Kővári Franciska asszonynak, a Belügyminisztérium, Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkárság ügyintézőjének,

Laczkó Rita r. főhadnagy asszonynak, a Belügyminisztérium, Nemzetközi Főosztály Protokoll és Rendezvényszervezési Osztálya vezetőjének,

Linner-Tóth Enikő Julianna r. alezredes asszonynak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Humánigazgatási Szolgálat, Személyügyi Főosztály Személyzeti Igazgatási Osztálya vezetőjének,

Wolford Ágnes asszonynak, a Belügyminisztérium, Építésügyi Főosztály Építésügyi Szabályozási Osztálya ügyintézőjének;

- dísztőr emléktárgyat adományozott

dr. Borsos Gábor r. ezredes úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság Hivatala, Jogi Főosztály vezetőjének,

dr. Palló József bv. ezredes úrnak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága főosztályvezetőjének;

- festmény emléktárgyat adományozott

Balogh Mária asszonynak, a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság, Költségvetési Szolgálat, Közgazdasági Osztály, Számviteli Alosztály, Főkönyvi Könyvelés KGEI könyvelőjének,

Bokros Tímea asszonynak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Ellenőrzési Szolgálat Vezetői Ellenőrzések Osztálya több munkafolyamatot ellátó ügyviteli alkalmazottjának,

Borsos Sándor úrnak, a Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztálya ügyintézőjének,

Pap Zoltán r. főtörzszászlós úrnak, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, Debreceni Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Kertség-Újkerti Rendőrőrs szolgálatparancsnokának,

dr. Petrus József Csaba úrnak, a Belügyminisztérium, Építésügyi Főosztály Építésügyi Oktatási és Szakmagyakorlási Osztálya ügyintézőjének,

Szalay Tihamér úrnak, az MD Studio Építész Iroda ügyvezető igazgatójának;

- Seiko óra emléktárgyat adományozott

Bak István úrnak, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ ügyintézőjének,

Darkó Zsolt r. alezredes úrnak, a Belügyminisztérium Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztálya ügyintézőjének,

dr. Félegyházi Péter úrnak, a Belügyminisztérium, Peres Képviseleti és Szerződés-előkészítő Főosztály Szerződés Előkészítő Osztálya jogi ügyintézőjének,

Gaszner Róbert tű. százados úrnak, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Paksi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetőjének,

Gócs György úrnak, a Terrorelhárítási Központ munkatársának,

Horváth Krisztián úrnak, az Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala szolgáltatás-menedzserének,

Kiss Zoltán r. főtörzszászlós úrnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztálya szolgálatparancsnokának,

Kovács József r. főtörzszászlós úrnak, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, Celldömölki Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya szolgálatirányítójának,

Kovács Kitti Alexa asszonynak, a Belügyminisztérium, Személyügyi Főosztály Elismerési és Protokoll Osztálya ügyintézőjének,

Lefkovits Endre r. alezredes úrnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat kiemelt főreferensének,

Mesics Zoltán tű. alezredes úrnak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség Veszélyes Üzemek Főosztálya főosztályvezető-helyettesének,

Molnár Csaba r. főhadnagy úrnak, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya főnyomozójának,

Molnár Sándor r. főtörzszászlós úrnak, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, Siófoki Rendőrkapitányság, Balatonföldvári Rendőrőrs nyomozójának,

Németh Lajos r. törzszászlós úrnak, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, Nagykanizsai Rendőrkapitányság, Letenyei Rendőrőrs nyomozójának,

Simon Ernő úrnak, a Belügyminisztérium Informatikai Főosztálya kiemelt főelőadójának,

dr. Szabó Előd Sándor úrnak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Idegenrendészeti Osztálya idegenrendészeti ügyintézőjének,

Szép Mónika bv. törzszászlós asszonynak, a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főápolójának,

Takács Csaba bv. százados úrnak, a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vezető nevelőjének,

dr. Turóczi Enikő asszonynak, a Belügyminisztérium Európai Együttműködési Főosztálya ügyintézőjének,

Veisz Péter úrnak, a Belügyminisztérium Kormányzati Sajtó Főosztálya ügyintézőjének,

Veres István r. törzszászlós úrnak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Szentendrei Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Őrszolgálati Alosztálya járőrvezetőjének;

- Zsolnay-készlet emléktárgyat adományozott

Balla Istvánné r. alezredes asszonynak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága kiemelt főelőadójának,

dr. Budaházi Árpád r. százados úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársának,

Homokiné Demény Anita asszonynak, a Belügyminisztérium, Támogatás-koordinációs Főosztály, Bel- és Igazságügyi Támogatások Osztálya projektmenedzserének,

Kocsis Viktória asszonynak, a Belügyminisztérium, Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály Számviteli Osztálya számviteli ügyintézőjének,

Mikus Zsuzsanna r. főtörzszászlós asszonynak, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, Rendészeti Igazgatóság, Rendészeti Főosztály, Határrendészeti Osztály Határrendészeti Alosztálya szolgálatparancsnokának,

dr. Nagy Júlia asszonynak, a Belügyminisztérium, Önkormányzati Helyettes Államtitkár Titkársága közigazgatási tanácsadójának,

Penderikné Karanyic Gréta bv. alezredes asszonynak, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének,

Simó Rita asszonynak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Gazdasági Főigazgatóság, Közgazdasági Főosztály Költségvetési Osztálya gazdálkodási ügyintézőjének;

- Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

Tar Róbertné asszonynak, a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati ügykezelőjének;

szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából

- Szent György Érdemjelet adományozott

dr. Farkas László r. ezredes úrnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatóság igazgatóhelyettesének,

dr. Gömbös Sándor r. ezredes úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetőjének,

dr. Gyurosovics József László r. dandártábornok úrnak, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének,

Hajzer Károly r. ezredes úrnak, a Belügyminisztérium Informatikai Főosztálya vezetőjének,

Juhász Gyöngyike asszonynak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Főigazgatóság, Elemző-Értékelő Főosztály Bűnügyi Adatkezelési és Alkalmazás-felügyeleti Osztálya ügyintézőjének,

Mészáros Péterné r. alezredes asszonynak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, XVIII. kerületi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya vezetőjének,

Oszlánczi Sándor r. főtörzszászlós úrnak, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Hevesi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Járőr- és Őrszolgálati Alosztálya helyszínelő és balesetvizsgálójának,

dr. Rázsi Norbert r. alezredes úrnak, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság Tevékenység-irányítási Központja ügyeletvezetőjének

dr. Takács Tibor r. vezérőrnagy úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága vezetőjének, országos rendőrfőkapitány-helyettesnek,

dr. Tisza Miklós r. alezredes úrnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság Igazgatásrendészeti Osztálya vezetőjének,

dr. Töreki Sándor r. dandártábornok úrnak, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének;

- rendőrségi tanácsosi címet adományozott

Andrási Zsuzsanna r. alezredes asszonynak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat kiemelt főreferensének,

dr. Bánoczki Zita r. alezredes asszonynak, a Terrorelhárítási Központ Titkársága kiemelt főreferensének,

Dévényi Árpád r. mk. alezredes úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Főigazgatóság Rendészeti Elemző-Értékelő Osztálya vezetőjének,

Dobronyai János r. alezredes úrnak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, Gazdasági Igazgatóság Informatikai Osztálya kiemelt főreferensének,

Dunavölgyi Szabolcs r. alezredes úrnak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, Igazgatásrendészeti Főosztály Rendészeti és Fegyverengedélyügyi Osztálya vezetőjének,

Eck Gábor r. alezredes úrnak, a Terrorelhárítási Központ főosztályvezetőjének,

dr. Fülöp Tibor r. alezredes úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztálya kiemelt főreferensének,

Habranyi László r. főtörzszászlós úrnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, Kunszentmártoni Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Rendvédelmi Alosztálya körzeti megbízottjának,

dr. Hegedüs Nóra Éva r. alezredes asszonynak, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya vezetőjének,

Horváth András r. alezredes úrnak, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetőjének,

dr. Horváth Ádám István r. alezredes úrnak, a Készenléti Rendőrség Humánigazgatási Szolgálata vezetőjének,

Jóvér Imre r. alezredes úrnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetőjének,

Örsi János r. alezredes úrnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat kiemelt főreferensének,

dr. Simon Gábor r. alezredes úrnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetőjének,

Solymosi Antal r. alezredes úrnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Sárospataki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vezetőjének,

Szilvási Attila István r. alezredes úrnak, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Gazdasági Igazgatóság Informatikai Osztálya vezetőjének,

Sziráczki Tibor József r. főtörzszászlós úrnak, a Készenléti Rendőrség, Különleges Szolgálatok Igazgatósága, Bevetési Főosztály, Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Lovas Alosztálya járőrvezetőjének,

Takács Klaudia r. őrnagy asszonynak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Költségvetési Ellenőrzési Iroda kiemelt főreferensének;

- tűzoltósági tanácsosi címet adományozott

Németh Tamás tű. ezredes úrnak, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének,

Sallai Péter tű. ezredes úrnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének;

- büntetés-végrehajtási tanácsosi címet adományozott

Hirják András Péter bv. ezredes úrnak, az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójának,

Pleszné Antal Ágnes bv. alezredes asszonynak, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettesének,

Varga Miklós Péter bv. alezredes úrnak, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön osztályvezetőjének;

- rendőrségi főtanácsosi címet adományozott

Bucsek Gábor r. dandártábornok úrnak, a Készenléti Rendőrség, Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának,

Herczeg Mónika r. alezredes asszonynak, a Belügyminisztérium, Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkárság Európai Együttműködési Főosztálya munkatársának,

Horváczy Emese r. ezredes asszonynak, a BM Nemzetközi Oktatási Központ, Európai Rendőrakadémia Magyar Nemzeti Iroda (CEPOL) osztályvezetőjének,

Jánosi Péter r. alezredes úrnak, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetőjének,

dr. Nagy Ildikó r. alezredes asszonynak, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetőjének,

Regdon László r. alezredes úrnak, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, Balatonfüredi Rendőrkapitányság vezetőjének,

Terjék László r. őrnagy úrnak, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálata vezetőjének;

- előléptette soron kívül rendőr ezredessé

Bubán László r. alezredes urat, a Belügyminisztérium, Miniszteri Kabinet munkatársát,

Csontos István r. alezredes urat, az Országos Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Főigazgatóság, Bűnügyi Ellátó Igazgatóság Műveleti Főosztályának vezetőjét,

Kiss Ferenc r. alezredes urat, a Készenléti Rendőrség, Személy és Objektumvédelmi Igazgatóság Személyvédelmi Főosztályának vezetőjét,

Krauzer Ernő r. alezredes urat, a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság, Továbbképzési Igazgatóság vezetőjét,

Molnár Gábor r. alezredes urat, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Igazgatóság vezetőjét, megyei rendőrfőkapitány-helyettest,

dr. Szabó Marianna r. alezredes asszonyt, a Készenléti Rendőrség Hivatala vezetőjét,

Szebeni Lehel r. alezredes urat, a Terrorelhárítási Központ kiemelt főtanácsadóját;

- előléptette soron kívül tűzoltó ezredessé

Alpekné Garda Hilda tű. alezredes asszonyt, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársát,

Báner Attila tű. alezredes urat, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét,

Csóka Antal György tű. alezredes urat, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét,

Vietórisz Ágnes tű. alezredes asszonyt, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Humán Szolgálat, Személyzeti Főosztály vezetőjét;

- előléptette soron kívül büntetés-végrehajtási ezredessé

Tóth Gábor bv. alezredes urat, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettesét;

- előléptette soron kívül ny. r. ezredessé

Ferenczi Ödön ny. r. alezredes urat, a Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete elnökségi tagját;

- előléptette soron kívül rendőr alezredessé

Konkoly Ákos r. őrnagy urat, az Országos Rendőr-főkapitányság, Titkársági Főosztály Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya vezetőjét,

Takács Ferenc r. őrnagy urat, a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztályának munkatársát;

- előléptette soron kívül büntetés-végrehajtási alezredessé

Renge Gabriella bv. őrnagy asszonyt, a Belügyminisztérium, Személyügyi Főosztály Személyügyi Osztályának ügyintézőjét;

- előléptette soron kívül rendőr őrnaggyá

Eszenyi István r. százados urat, a Terrorelhárítási Központ főosztályvezető-helyettesét;

- előléptette soron kívül rendőr századossá

András Tamás r. főhadnagy urat, az Országos Rendőr-főkapitányság, Kommunikációs Szolgálat Ügyelete vezetőjét,

dr. Kenderessy András r. főhadnagy urat, az Országos Rendőr-főkapitányság, Ellenőrzési Szolgálat Szakmai Ellenőrzési Osztályának kiemelt főreferensét;

- előléptette soron kívül büntetés-végrehajtási századossá

Dobráter Tibor bv. főhadnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kiemelt főreferensét;

- előléptette soron kívül tűzoltó századossá

Bodnár Attila Pál tű. főhadnagy urat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokhelyettesét,

Vagner Ferenc tű. főhadnagy urat, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Ellenőrzési Szolgálat Mobil Ellenőrzési Osztályának vezetőjét;

- előléptette soron kívül rendőr főtörzszászlóssá

Bálint Zoltán r. törzszászlós urat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Nyíregyházi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály Körzeti Megbízotti Csoportja körzeti megbízottját,

Isgum István r. törzszászlós urat, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, Szekszárdi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Bátaszéki Rendőrőrs körzeti megbízottját,

Tóth Szilveszter r. törzszászlós urat, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság Tevékenység-irányítási Központja ügyeletesét;

- előléptette soron kívül rendőr törzszászlóssá

Andrássy Szabolcs r. zászlós urat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség, Határrendészeti Osztály Határrendészeti Alosztálya főhatárrendészét,

Gergely Attila József r. zászlós urat, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, Komlói Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály Körzeti Megbízotti Alosztályának körzeti megbízottját,

Kiss Zoltán Jenő r. zászlós urat, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vizsgálóját;

- előléptette soron kívül rendőr zászlóssá

Durda György r. főtörzsőrmester urat, a Készenléti Rendőrség, Rendészeti Igazgatóság, Bevetési Főosztály, Bevetési Osztály, Bevetési Alosztály Bevetési Csoportjának vezetőjét,

Ficzere Zoltán r. főtörzsőrmester urat, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség, Határrendészeti Osztály Határrendészeti Alosztályának járőrét,

Lantos Attila r. főtörzsőrmester urat, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság, Közlekedésrendészeti Osztály Forgalomellenőrző Alosztályának járőrét,

Lukács Eszter r. főtörzsőrmester asszonyt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Miskolci Rendőrkapitányság, Vasgyári Rendőrőrs Rendészeti Alosztályának járőrét,

Magyar Krisztián Zsolt r. főtörzsőrmester urat, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Sárbogárdi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztályának technikusát,

Nagy Gábor r. főtörzsőrmester urat, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Igazgatóság, Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának járőrét,

Sipos György r. főtörzsőrmester urat, a Készenléti Rendőrség, Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság, Objektumvédelmi Főosztály, II. Őrségi Osztály Vidékfejlesztési Minisztérium Őrségi Alosztályának objektumőrét,

Szabó Richárd r. főtörzsőrmester urat, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Szarvasi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Közrendvédelmi Alosztályának járőrét;

- előléptette soron kívül tűzoltó zászlóssá

Kirchhofer József tű. főtörzsőrmester urat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét;

- előléptette soron kívül büntetés-végrehajtási zászlóssá

Dénes Péter bv. főtörzsőrmester urat, a Márianosztrai Fegyház és Börtön foglalkoztatási felügyelőjét; a bűnmegelőzés és veszélyelhárítás terén, valamint a Polgárőrség célkitűzéseinek megvalósításában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül

- festmény emléktárgyat adományozott

Széles János úrnak, a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnökének;

- kristálypohár készlet emléktárgyat adományozott

Krug Gusztáv úrnak, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnökének;

- Seiko óra emléktárgyat adományozott

Bárdos Zoltán úrnak, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnökének,

Szabó Tibor úrnak, az Iregszemcsei Polgárőr Egyesület elnökének;

hosszú időn át végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül, március 22-e, a Víz Világnapja alkalmából

- az „Év Vízügyi Dolgozója” Miniszteri Díjat adományozott, egyben jutalomban részesítette

Kovács László urat, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség-vezetőjét,

Székely Dániel urat, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság gátőrét;

- Vásárhelyi Pál-díjat adományozott, egyben jutalomban részesítette

dr. Bakonyi Péter urat, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. vezetőjét, nyugalmazott okleveles építőmérnököt,

Boda János urat, a Mélyépterv Komplex Zrt. technológus főmérnökét,

dr. Ijjas István urat, a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke munkatársát, professzor emeritust,

dr. Pálfai Imre urat, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjét, nyugalmazott szakmérnököt;

- Kvassay Jenő Emlékérmet adományozott

Baross Károly úrnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztálya vezetőjének,

Farkas István úrnak, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség vezetőhelyettesének,

dr. Fehér János úrnak, a Debreceni Egyetem, Agrár- és Gazdaságtudományok Centruma tiszteletbeli egyetemi docensének,

Józsa Norbertné asszonynak, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Társulati Osztálya vezetőjének,

Márfai László úrnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi Monitoring Osztálya vezetőjének,

Murányiné Krempels Magdolna asszonynak, a Belügyminisztérium Vízgazdálkodási Főosztálya vezetőjének;

- Seiko óra emléktárgyat adományozott

Csík András úrnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, Országos Vízjelző Szolgálat osztályvezetőjének,

Kecső András úrnak, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége gátőrének,

Madarasi Attila úrnak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szatmári Szakaszmérnöksége gátőrének,

Miklós Imre úrnak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Hajdúszoboszlói Szakaszmérnöksége zsilipkezelőjének,

dr. Nagy István úrnak, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatójának;

- Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

Bencs Zoltán úrnak, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Kaposvári Felügyelőség szakaszmérnökség vezetőjének, felügyelőségi technikusnak,

Benyó György úrnak, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szentesi Szakaszmérnöksége gátbiztosának,

Szabó Ferencné asszonynak, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság ügyintézőjének,

Szabóné Makra Katalin asszonynak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság ügyiratkezelőjének,

Váradi Zsolt úrnak, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztálya vezetőjének;

kiemelkedő munkája elismeréséül, születésnapja alkalmából

- Seiko óra emléktárgyat adományozott

Szabó Attila tű. alezredes úrnak, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, Katasztrófavédelmi Kutatóintézet osztályvezetőjének;

több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül, születésnapja alkalmából

- Magyarország címerével ékesített aranygyűrű emléktárgyat adományozott

dr. Sipos Irén asszonynak, a Belügyminisztérium volt közjogi helyettes államtitkárának;

- díszkard emléktárgyat adományozott

dr. Lőrincz József ny. bv. dandártábornok úrnak, a Rendőrtiszti Főiskola nyugállományú főigazgató-helyettesének;

- festmény emléktárgyat adományozott

Kovács Péter úrnak, a Belügyminisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztálya vezetőjének;

- Seiko óra emléktárgyat adományozott

Juhász János úrnak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyintézőjének,

dr. Sipos István ny. r. ezredes úrnak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Ráckevei Rendőrkapitányság nyugalmazott munkatársának;

- Zsolnay-készlet emléktárgyat adományozott

Weidinger Jánosné asszonynak, a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztálya nyugállományú titkárnőjének.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2014. márciusi személyügyi hírei

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkáltatói intézkedései:

Kormányzati szolgálati jogviszony létesítése

A közigazgatási államtitkár

Tóth Gabriellát,

Fuchs Ágnest,

Varga Pétert,

dr. Marth Miklós Lászlót,

Németh Nikolettet,

dr. Varga Zsuzsannát,

Gere Orsolya Évát,

dr. Józon Mónikát,

dr. Szatmári Ádámot,

dr. Bognár Bettinát,

dr. Minkó Renáta Évát,

dr. Németh Ágnest,

Kurunczi Máriát,

dr. Tóth Katalin Magdolnát és

Pukler Nikolettát

kormánytisztviselőnek kinevezte.

Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése

Kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt

Németh Kingának,

dr. Polgár Edinának,

dr. Czégé Tímea Boglárkának,

dr. Vétek Attilának,

Nozdroviczky Alenának és

dr. Váradi Anettnek

közös megegyezéssel;

Szabó Györgynének

felmentéssel.