A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye

hatósági engedéllyel, illetve hatósági nyilvántartásba vétellel rendelkező gazdálkodó szervezetekről * 

I. Az egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó szervezetek alkalmasságának igazolásáról szóló 3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet alapján kiállított, hatályos hatósági engedélyek jegyzéke

Az egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó szervezetek alkalmasságának igazolásáról szóló 3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet (a továbbiakban: R.) előírásai alapján a műszaki-biztonsági felügyeletet ellátó szervezet hatáskörébe tartozó berendezések hegesztésére jogosító, 2014. július 1-jén hatályos hatósági engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetek jegyzéke a következő.

A jegyzék közzétételére a rendelet 4. §-ának előírása alapján került sor.

Gazdálkodó szervezet neve Címe
A-10 Műszaki Tervező, Kivitelező és Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság 6728 Szeged, Eper u. 10.
ACÉLÍV-BÉTA Technológiai Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 3533 Miskolc, Kerpely A. u. 1.
ADDICO Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6000 Kecskemét, Halasi út 14.
Adonyi Vagyonkezelő és Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság 1173 Budapest, Kaszáló utca 47.
Aerzen Hungária Energetikai és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1036 Budapest, Bécsi út 52. 3. em. 4.
AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 4461 Nyírtelek, Kastély u. 3.
AK-S Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1115 Budapest, Kelenföldi út 2.
Általános Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 3580 Tiszaújváros, Lévay József utca 22/A
ALUKONSTRUKT Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 6728 Szeged, Budapesti út 8.
AMBA Gyár- és Gépszerelő Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 8200 Veszprém, Timár u. 3/B
AQUA-NIVÓ Víz- és Hőtechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 9700 Szombathely, Szövő utca 100.
„AWI-SZER” Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6100 Kiskunfélegyháza, Liget utca 25.
BÁCS METÁL-TECH Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6750 Algyő, külterület 01884/17.
Bakonyi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 8401 Ajka, Gyártelep
BARCS METÁL Tanácsadó, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 7570 Barcs, Somogyi B. u. 40.
BATIR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6728 Szeged, Alkotmány utca 39.
BENISZER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3580 Tiszaújváros, Szent István út 29. 10. em. 2.
Benzinkút Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság 4200 Hajdúszoboszló, Kadosa Pál utca 7.
„BERÉPSZER” Építő, Szerelő és Vállalkozásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság 3516 Miskolc, Simándi P. utca 4.
Bilfinger Babcock Hungary Kft. 1023 Budapest, Bécsi út 3-5.
Bilfinger IT Hungary Kft. 1106 Budapest, Akna u. 2-4.
BI-LINE Kft. 1195 Budapest, Hofherr A. utca 11/A
B-INDUCOOP Ipari Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 1115 Budapest, Bartók Béla út 152/H
BIOGÁZ UNIÓ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2890 Tata, Csapó utca 2-4.
Borsod-MONTEX Gyár és Gépszerelő Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 3720 Sajóivánka, Munkácsy Mihály utca 51.
BRONTI 99. Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 8943 Bocfölde, Kiskuti u. 11.
BRUNNBAUER-BUDAPEST Szerelvénygyártó Kft. 1039 Budapest III., Batthyány u. 45.
Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31.
CALOR 2000 Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 9155 Lébény, Dózsa Gy. u. 111.
CALORITHERM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4028 Debrecen, Gyöngyvirág u. 12.
Chemicalproject Korlátolt Felelősségű Társaság 1188 Budapest, Jáspis utca 2. B ép. 1.
CH-PLUSSZ-2000 Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 6750 Algyő, Ipartelep 01884/2 hrsz.
„CM SZOLGÁLTATÓ” Építő-, Kereskedő és Szolgáltató Kft. 8500 Pápa, Juhar u. 2.
COFELY Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság 1191 Budapest, Üllői út 206.
Colas Alterra Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2040 Budaörs, Piktortégla utca 2-4.
COOL TECHNIQUE Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1105 Budapest, Maláta utca 10/B
„COOPTECH” Vállalkozási Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2330 Dunaharaszti, Soroksári út 9.
CSABA METÁL Öntödei Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1025 Budapest, Felhévízi út 31.
CSAKO-TEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3525 Miskolc, Jókai utca 10-16. 1. em. 25.
Cseh és Társai Műszaki és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 4200 Hajdúszoboszló, Egressy B. u. 11.
„CSŐ-MONTAGE” Technológiai és Épületgépészeti Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 1103 Budapest, Gyömrői út 33.
CSŐ-2000 Szerelőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5000 Szolnok, Ady Endre út 6-8.
CSŐFÉM-SZER Csőhálózat és Fémszerkezet Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 4033 Debrecen, Kisfaludy utca 27.
„CSŐSZER PAKS” Épületgépészeti Kft. 7030 Paks, Tolnai utca 60.
CSÚZIKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6237 Kecel, III. körzet külterület 78/2.
Delta Gáz 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 76. B ép.
DERBY-TÚR Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 5400 Mezőtúr, Széchenyi István utca 24.
DH-SZERVIZ Korlátolt Felelősségű Társaság 4028 Debrecen, Tüzér utca 4.
DIMER Termelő, Szolgáltató és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság 2890 Tata, Szőgyéni u. 1/A
DKG-EAST Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 8800 Nagykanizsa, Vár út 9.
Drain-Ép-Ker Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6750 Algyő, Csángó u. 20.
Duallin Mérnök Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2045 Törökbálint, Meredek u. 8.
Dunamenti Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2440 Százhalombatta, Erőmű utca 2.
E.ON Energiatermelő Korlátolt Felelősségű Társaság 4030 Debrecen, Mikepércsi u. 1. sz.
E.ON Hálózati Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „végelszámolás alatt” 7636 Pécs, Malomvölgyi utca 2.
ÉGT. Kft. 2432 Szabadegyháza, Dózsa Gy. u. 4.
ÉLBER Élelmiszeripari Berendezés Készítő Korlátolt Felelősségű Társaság 1132 Budapest, Váci út 34. 3. em. 4.
Elbot Fémipari Gyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 8200 Veszprém, Ádám Iván utca 6.
ELPO Mérnöki Szolgáltató Kft. 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 264/A
ENER-G Energia Technológia Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1106 Budapest, Jászberényi út 24-36.
ENERGIA Kazánjavító Korlátolt Felelősségű Társaság 6750 Algyő, Jura Ipari Park 40.
ENERGO PROMPT Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság 1111 Budapest, Stoczek utca 19. fszt. 1.
ENERGOCOOP Általános Energetikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4400 Nyíregyháza, Tompa M. u. 12.
„ENERGOSZERVIZ” Kazánszerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4031 Debrecen, Kishatár u. 26.
ENGVIN Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „végelszámolás alatt” 6791 Szeged, Kamilla u. 64.
ÉPDUFERR Építőipari-Szolgáltató-Management Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2400 Dunaújváros, Verebély út 14.
Épületgépészeti Hegesztési és Technológiai Klaszter 1116 Budapest, Fehérvári út 130.
„Erdős és társa” Szerelő, Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4440 Tiszavasvári, Kelp Ilona u. 2.
Erőmű-VARIANT-Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2510 Dorog, Esztergomi utca 17.
ESZO Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2451 Ercsi, Liszt Ferenc utca 4.
EU-ARK Mérnökség Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3561 Felsőzsolca, Petőfi S. u. 20.
EUROSOL Ipari, Kereskedelmi, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2443 Százhalombatta, MOL Rt. 1. telep 10. ép.
EVELOX Hegesztő és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 2030 Érd, Budai út 20. 3. em. 20.
EXTRAKARB Vegyipari Berendezéseket Karbantartó, Gyártó, Műszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 6.
Faddikorr Tartálygyártó, Fémfelszóró és Gépgyártó-Javító Korlátolt Felelősségű Társaság 6413 Kunfehértó, IV. körzet 27.
FAKON Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 1095 Budapest, Mester u. 4. I/2.
Fémszer ’97. Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 4033 Debrecen, Szitás u. 8.
„FERRO-BÁN” Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 3744 Múcsony, Váci M. út 11.
FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság 8600 Siófok, Tanácsház utca 5.
FLAGA GÁZ MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8000 Székesfehérvár, LORANGER Ipari Telep Sóstói utca 17-19.
FNT PROJEKT IPARI FŐVÁLLALKOZÁS Korlátolt Felelősségű Társaság 1161 Budapest, Kossuth Lajos utca 10.
FODOR-GÁZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4400 Nyíregyháza, Ady E. u. 14.
„FORCE” Épitőipari Tervező és Kivitelező Kft. 1107 Budapest, Basa u. 20.
F-Z Team Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6794 Üllés, Dózsa György utca 42.
GANZ DANUBIUS HUNGAROSTEEL Mérnöki, Kivitelezői és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1036 Budapest, Viador u. 7.
„GÁZKAR” KÖZMŰ és MÉLYÉPÍTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság 1022 Budapest, Lórántffy Zs. u. 2.
GÉPKONTROLL GÉPÉSZ- ÉS IRÁNYITÁSTECHNIKAI KARBANTARTÓ ÉS SZERELŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4200 Hajdúszoboszló, József Attila utca 2-4. B ép. 1. em. 17.
Gépszer Karbantartó, Szerelő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 7030 Paks, Kölesdi út 46.
GIA-Hungária Kereskedelmi és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 1165 Budapest, Újszász utca 45. b/z. ép.
GIA Technology Korlátolt Felelősségű Társaság 1158 Budapest, Késmárk u. 9. sz.
Gilbarco ACIS Benzinkúttechnika Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Gyár utca 2.
GLB Alkatrészgyártó és Szerelőipari Vállalkozási Kft. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 44.
GlobalTech Kereskedelmi, Szolgáltató és Koordinációs Korlátolt Felelősségű Társaság 3580 Tiszaújváros, 2112/1 hrsz.
GÖNCZI és FIA Lakatosipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1044 Budapest, Ipari park u. 9.
GRADUS Tüzeléstechnikai és Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság 2837 Vértesszőlős, Sport utca 2.
GSA GROUP Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1126 Budapest, Németvölgyi út 16. 1. em. 1.
GS-PIPE Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1111 Budapest, Kende utca 16. 4. em. 2.
Gyémánt-Net Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4100 Berettyóújfalu, Gábor Áron utca 12.
GYGV KANIZSA Technológiai Gép és Csőszerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Egerszegi utca 2. F ép.
GYORSSZER PLUSZ Ipari Tartály-, Kazángyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 7200 Dombóvár, Árnyas utca 23. 1. em. 2/A
Győri Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság 9027 Győr (5788/4 hrsz.), Kandó Kálmán u. 11-13.
GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 9024 Győr, Orgona u. 10.
HEAT-GÁZGÉP Gázipari Gépgyár Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28.
HIDRA Technológiai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1105 Budapest, Cserkesz u. 20.
HIDROFILT Vízkezelést Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Magyar utca 191.
Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Korlátolt Felelősségű Társaság 8000 Székesfehérvár, Kálmos utca 2.
H-T Tartálytechnika Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1194 Budapest, Iparos utca 7.
HUNGARO INVEST Energetikai és Nehézipari Generálkivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság 1149 Budapest, Fogarasi út 17/B
IMH Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 1072 Budapest, Rákóczi út 26. 1. em. 3/B
IMO HUNGARIA MS Ipari Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 3700 Kazincbarcika, Vámos Ilona utca 1.
INOX-CSŐSZER Csőszerelő és Tartálygyártó, -Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság 1063 Budapest, Szinyei Merse Pál utca 21. 1. em. 5.
INTEGRÁL-CLIMA Építési és Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság 9028 Győr, Fehérvári u. 75.
INTERSZER Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2360 Gyál, Határ u. 17.
INVESTMONT Vállalkozásszervező és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1133 Budapest, Visegrádi u. 111.
IPOLYVÖLGYE Mezőgazdasági Szövetkezet 2632 Letkés, Diófa u. 1.
ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3.
ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3.
JÁMM 2007 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 9011 Győr, Sugár u. 107.
KALOR-CENTER Energetikai Korlátolt Felelősségű Társaság 1106 Budapest, Maglódi út 6.
Kazánjavító 83 Szerelőipari, Javító, Karbantartó, Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 6000 Kecskemét, Kiskőrösi út 8.
KAZÉP-Kazánjavító és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 5900 Orosháza, Vásárhelyi út 55.
KELETI Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” 7630 Pécs, Nagyhidi utca 16.
„KIS” Szerelő és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság 3792 Sajóbábony, Gyártelep
KISKUN MERIDIÁN IPARI GÉPGYÁRTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÜDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 6100 Kiskunfélegyháza, III. kerület 173.
Klíma Yukon Ipari, Fővállalkozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 3532 Miskolc, Daru utca 1.
KLN Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 2330 Dunaharaszti, Gábor Áron utca 8.
KOMPLEX Szerelő- és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság 2800 Tatabánya IV., Élmunkás sor 1.
Kópis és Társa Szerelő és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság 7030 Paks, Vasút u. 10.
KOREL Korrózióvédelmi és Elektrotechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 2045 Törökbálint, Őrház utca 1701/3.
KORRTECH Épületgépészeti Kivitelező, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 4024 Debrecen, Rákóczi u. 37.
Kovács & Török Petrolgáz Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1142 Budapest, Sárrét park 7. A ép. III. em. 10.
KÖGÁZ KANIZSA ÉPSZER Kft. 8800 Nagykanizsa, Tárház u. 6.
KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1239 Budapest, Haraszti út 44.
KÖZMŰ-TESZT Építőipari Szolgáltató Kft. 1148 Budapest, Kaffka Margit u. 28.
KRAFTSZER Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 1139 Budapest, Pap Károly u. 4-6.
KRAFTWERKBAU Szerelőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3757 Teresztenye, Kossuth út 15.
KreaTherm Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság 6422 Tompa, Zrínyi utca 10.
Kőolajvezetéképítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky utca 207.
„LANAXIS” Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Mérnök Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság 3508 Miskolc, Bogáncs utca 10.
LENDVAI Építőipari Épületgépészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 9083 Écs, Petőfi S. utca 58. A ép.
LINDE GÁZ Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság 9653 Répcelak, Carl von Linde út 1.
MAANMIX Szerelő, Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6724 Szeged, Pulz utca 46/B
MAGNET Tartálygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 7342 Mágocs, Kültelek 22.
MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zárkörűen Működő Részvénytársaság „felszámolás alatt” 1012 Budapest, Logodi utca 34/B III. em. 1.
Materiál Vegyipari Szövetkezet 1239 Budapest, Ócsai út 10.
Mátészalkai Szerelvénygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 4700 Mátészalka, Jármi út 55.
MÁTRAFŰTŐBER Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság 3070 Bátonyterenye, Orgona u. 1-3.
Mátrai Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 3271 Visonta, Erőmű utca 11.
„MECHAPLAN 97” Gépészeti Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8105 Pétfürdő, Cseri út 21.
MÉDA-STAR Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3780 Ládbesenyő, Rákóczi u. 53.
MedinTech Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 9090 Pannonhalma, Tabán u. 5.
MEDNYÁNSZKY Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 1165 Budapest, Újszász utca 70. 4. em. 19.
METALKONTAKT-ÉPÜLETGÉPÉSZETI Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2625 Kóspallag, Kisinóci út 000701/2.
MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3534 Miskolc, Gagarin u. 52.
MINIKALOR Kazánfelújító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 9081 Győrújbarát, Zrínyi út 20-24.
MISTRAL-MATEN WEST Ipari, Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2900 Komárom, Tamási Áron utca 19.
„MONT” Szerelő és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság 5000 Szolnok, Batthyány út 36.
MONTÁZS 4 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 107.
MONTESCO Szerelőipari és Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 1075 Budapest, Holló utca 3-9. IV. em. 408.
MONTOIL Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1211 Budapest, Színesfém utca 9.
MULTI Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1037 Budapest, Laborc utca 2/A
MULTINOX Fővállalkozó, Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1103 Budapest, Kada utca 32/B
MUNTYÁN ÉS TÁRSAI Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 5600 Békéscsaba, Sirály köz 7.
M-U-T Hungaria Kommunális Járműgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2851 Környe, Iparcentrum u. 3.
MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1158 Budapest, Körvasútsor u. 105-106.
MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Erőművi Gépgyártási Üzletigazgatóság 1158 Budapest, Körvasútsor u. 105-106.
NAFSZER Korlátolt Felelősségű Társaság 4534 Székely, József Attila u. 17.
New Konstruktív Épületgépészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 60.
Nitrogénművek Vegyipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság 8105 Pétfürdő, Hősök tere 14.
OILTECH Olajipari Technológiai Szerelő és Vezetéképítő Korlátolt Felelősségű Társaság 8878 Lovászi, Dr. Papp Simon Ipartelep 14.
OLP-TECH Szerelőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3757 Teresztenye, Kossuth út 15.
OROSTHERM Mérnökszolgálati és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 5900 Orosháza, Bajnok u. 3.
Pannon Hőerőmű Energiatermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7630 Pécs, Edison u. 1.
PARÁZS 94. Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2330 Dunaharaszti, Deák Ferenc u. 30.
„PATENT” Ipari Szerelő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 6000 Kecskemét, Nádasdy Kálmán utca 25.
PCI Ipari Automatizálási Fővállalkozó és Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2440 Százhalombatta, Mérnök utca 7.
PDO Szerelőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1163 Budapest, Veres Péter út 51.
Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E
PENTSTAR SERVICE Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2440 Százhalombatta, MOL Rt. Dunai Finomító 1. sz. Ipartelep
„Perecesi Oil Szerviz” Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3530 Miskolc, Bihari J. út 3. VII/5. szám
PÉTÁV Pécsi Távfűtő Korlátolt Felelősségű Társaság 7623 Pécs, Tüzér u. 18-20.
PETROL PLUS Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4511 Nyírbogdány, Gyártelep u. 1.
„PETROL” Üzemanyagtöltő Állomásokat Tervező, Építő, Szerelő és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság 1047 Budapest, Fóti út 43.
PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2440 Százhalombatta, Olajmunkás út 2.
PETROLTEAM Olajipari Szolgáltató és Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Társaság 5525 Füzesgyarmat, Ipartelep 0416/34 hrsz.
PINTÉR MŰVEK - PINTÉR CSABA EV. 6237 Kecel, Rákóczi F. utca 171/2-177.
PIRAZOL Gyártó-kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3100 Salgótarján, Fülemüle u. 9.
PIROGOLD Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2162 Őrbottyán, Arany János u. 320/2.
PLATINA-BAU Zártkörűen Működő Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság 7632 Pécs, Faiskola utca 3.
PRIVAT TECHNO-SZER Ipari Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 3599 Sajószöged, Kodály Z. u. 1.
PROBART Építő, Szerelő, Kereskedő és Szolgáltató Kft. 6760 Kistelek, Kossuth utca 88.
PROMPT ’94 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 3263 Domoszló, Sport út 44.
„PROPÁN-93” Szerelő-Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 4200 Hajdúszoboszló, Szováti u. 4. sz.
Pulzus Plusz Közműépítő és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság 1112 Budapest, Repülőtéri út 4.
Qplan Hűtéstechnikai Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1037 Budapest, Csillaghegyi út 43.
QUICK 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4440 Tiszavasvári, Kossuth u. 69/1.
R.B.G. Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3599 Sajószöged, 1681 hrsz.
RAD 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8600 Siófok, Fő utca 260.
RAJNA-MONTAGE Ipari Berendezések és Csőhálózat Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 3531 Miskolc, Kis Ernő utca 23.
„RAMICÓ” GÁZVEZETÉKÉPÍTŐ és SZERELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság 1126 Budapest, Ugocsa u. 4/A fszt. 1.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyilvánosan Működő Rt. Dorogi Fióktelep, Gépészeti és Építészeti Osztály 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. 2510 Dorog, Esztergomi út 27.
RIKOMER Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” 2440 Százhalombatta, Erőmű út 48.
RIT-POLY Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság 6414 Pirtó, Zsombostó dűlő 49/A
R.SZ.ROZMARING-SZALÓ Hűtés- és Klímatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 3533 Miskolc, Lórántffy Zs. u. 30.
SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. 1117 Budapest, Budafoki út 72-74.
„SÉDEX” Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8400 Ajka, Kossuth u. 17. 9. em. 33.
SILVO Építőipari, Szakipari és Technológiai Szerelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1037 Budapest, Őzsuta u. 129.
Soproni Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság 9400 Sopron, Somfalvi u. 3. (4303 hrsz.)
SP POWER Energetikai Szolgáltató Kft. 5900 Orosháza, Csabai utca 40/B
SPITZER SILO PÉCS Járműgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 7634 Pécs, Szentlőrinci út 15/3.
STAHL Acélszerkezet Gyártó és Szerelő Kft. 3791 Sajókeresztúr, BÉM ipartelep
START KONTAKT Műszaki, Gazdasági és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 7400 Kaposvár, Zaranyi ltp. 14. 1. em. 2.
STEEL-VENT EGER Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3300 Eger, Vasút u. 10.
„Stumpf és Társai” Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 8400 Ajka, Fenyő utca 2233 hrsz.
SÜD-ALU Alumíniumszerkezeteket Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 6800 Hódmezővásárhely, Makói út Ipari Park hrsz. belt. 6491/25
S-WORK Alpintechnikai és Vasipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 7700 Mohács, Pécsi út 66.
SZAKSZER 88 Szak- és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Társaság 2400 Dunaújváros, Kenyérgyári út 8.
SZERSZIG Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2451 Ercsi, 2307/11
SZETT Szentendrei Energetikai és Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 2000 Szentendre, Kálvária tér 5.
SZ-Gépész Mérnöki és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2461 Tárnok, Sóskúti út 4860/2 hrsz.
T.E.T.T. TIMÁR és TIMÁR TRADE Mérnökiroda, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1212 Budapest, Erdélyi u. 25.
TAG Tartály- és Acélszerkezet Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 8660 Tab, Csabapuszta
„TAMAX” Építő és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 1222 Budapest, Nagytétényi út 48.
TANK-SZER Üzemanyagtöltő-állomás Építő, Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 7400 Kaposvár, Jutai út 37.
TATA HŰTŐTECHNIKA FŐVÁLLALKOZÓ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2890 Tata, Szomódi út 4.
Tatabánya Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság 2800 Tatabánya, Vájár köz 2.
Technical Services Hungaria Járműjavító Korlátolt Felelősségű Társaság 3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
TECHNOLÓGIA MÉRNÖKI IRODA Kft. 1034 Budapest, Tímár u. 22. 3. em. 28.
TECHNO-PRODUKT Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2510 Dorog, Esztergomi út 14.
TECHNO-SZER 2000 Technológiai Gépészeti Csőszerelő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 5530 Vésztő, Békési út 61.
TECHNOSZER Csővezeték Építési és Technológiai Szerelési Korlátolt Felelősségű Társaság 8981 Gellénháza, Olajbányász krt. 9/1.
TECHNOSZER Építőipari Technológiai Szerelő Közkereseti Társaság 2120 Dunakeszi, Barátság út 41. 5. em. 29.
TECHSZERVÍZ Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4029 Debrecen, Csapó utca 42.
TECTUM Épületgépészeti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1118 Budapest, Torbágy u. 13. IV/13.
TEJSZOLG - Szentes Gépipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6600 Szentes, Nagynyomás u. 16. sz.
TEMPÓ KÚTTECHNIKA Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 4400 Nyíregyháza, Északi krt. 13. fszt. 4.
Termoszerviz Kereskedelmi Szolgáltató- és Innovációs Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 113/B
TERRA-21. Közmű- és Mélyépítő Kft. 2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 34.
THERMOSZER Kazánszerelő, Karbantartó és Szolgáltató Betéti Társaság 6000 Kecskemét, Katona J. tér 10.
THERMO-SZERVIZ Kft. 6721 Szeged, Brüsszeli körút 8.
Thermo-Variant Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8449 Magyarpolány, Ady E. u. 12.
TÓTH Acél és Csővezeték Építő Korlátolt Felelősségű Társaság 1211 Budapest, Duna lejáró u. 10.
TÓTH-SZER SZERELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ Korlátolt Felelősségű Társaság 3589 Tiszatarján, Arany János u. 17.
TRADE KONTAKT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1042 Budapest, Virág utca 39. fszt. 1.
TRANSPORT - BETON Szállítási és Transzport - betongyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 2800 Tatabánya, Búzavirág u. 6.
TRE-BEN-2000 Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 5081 Szajol, Nefelejcs út 24.
TREMOT Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” 4090 Polgár, Bem út 7.
TRIÁSZ-95 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 4400 Nyíregyháza, Pazonyi tér 11.
T-Szer 99 Kft. 2724 Újlengyel, Határ út 12.
TUNING-EXTRA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2251 Tápiószecső, Deák Ferenc u. 32.
TURBO TEAM Gázturbinák, Kompresszorok és Vezérlőrendszerek Karbantartó és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság 4934 Beregdaróc, Pf. 6, 0128/6.
UNÉP Ipari, Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2096 Üröm, Fő út 24.
UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 8790 Zalaszentgrót, Május 1. u. 17.
„UNIMONTEX” Technológiai Berendezéseket Gyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 8400 Ajka, 2. sz. Timföldgyár és Alumíniumkohó területe hrsz. 598/41
UTVASUT-SZEGED Építő- és Szerelőipari, Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 6750 Algyő, Jura Ipari park 52. A ép.
VABEKO Műszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8600 Siófok, Fő utca 260.
VARGA 97 Épületgépészeti Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4031 Debrecen, Bartók Béla út 39.
„VÁRSZER 94” Szereléstechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság 8100 Várpalota, Kossuth u. 66.
VASANFER Acélszerkezet, Cső- és Tartálygyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 2721 Pilis, Hajda tanya 4. sz. főút 44 km
VASFA Szolnoki Kazángyártó Korlátolt Felelősségű Társaság 5000 Szolnok, Nagysándor J. u. 35.
VASI LÁNGTECHNIKA Tüzeléstechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 9700 Szombathely, Rumi u. 94.
VASIPARI ÉS TARTÁLYGYÁRTÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.
VASITHERM Energetikai Tervező, Vállalkozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 9700 Szombathely, Vépi út 2. B ép.
VENTACID-HUNGARIA Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 8800 Nagykanizsa, Vágóhíd utca 1.
VETRAFORCE Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság 1151 Budapest, Mogyoród útja 42.
VGSZ Vegyipari, Gépgyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3792 Sajóbábony, Gyártelep 024/13 helyrajzi számú ingatlan
Viessmann Technika Dombóvár Kft. 7200 Dombóvár, Munkás tér 1.
VÍZBER’82 ENERGETIKAI SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG 8000 Székesfehérvár, Radványi u. 11.
V-METÁLBAU Gyártó, Szerelő és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság 3525 Miskolc, Dr. Antall József park 2.
VOLUMIX Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 7632 Pécs, Illyés Gyula utca 16. 2. em. 7.
VULKÁN Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2022 Tahitótfalu, Szőlő utca 2.
W.N.M. Kontur Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 1171 Budapest, Rákoskert sugárút 122.
WNT Technológiai Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.
Wolf-Farkas Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2900 Komárom, Laktanya köz 9.
Z.V.G. Kft. 3700 Kazincbarcika, Tardonai út 160.
ZOLEND Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 4031 Debrecen, Harsona utca 5.

II. Az R. alapján visszavont, érvénytelen hatósági engedélyek jegyzéke

2014. január 1. és 2014. június 30. között hatósági engedély visszavonására nem került sor.