A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

15/2015. (III. 11.) MvM rendelet

a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről

A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása és felügyelete alá tartozó szervekre, valamint az e szervekkel foglalkoztatási jogviszonyban álló személyekre, továbbá a miniszter feladat- és hatásköre gyakorlását támogató természetes és jogi személyekre terjed ki.

2. § (1) A miniszter által alapított elismerés a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területeken végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú szakmai tevékenység elismeréseként adományozható.

(2) Miniszteri elismerésként díj és elismerő oklevél adományozható.

3. § *  A miniszter által adományozható díjak a következők:

a) Batthyány Lajos-díj,

b) Aktív Magyarországért díj,

c) * 

d) Értékteremtő Közösségekért díj.

4. § (1) *  Miniszteri elismerés adományozását – a 3. § b) és d) pontjában meghatározott díj kivételével – az adományozási alkalmat legalább 60 nappal megelőzően, a jelölt életútjának, illetve tevékenységének rövid ismertetését és az adományozásra vonatkozó indokolást tartalmazó előterjesztéssel a Miniszterelnökség politikai vagy szakmai felsővezetője és az 1. §-ban meghatározott szerv vezetője kezdeményezheti a miniszternél.

(2) A határidő után beérkezett kezdeményezést a soron következő adományozási alkalomnál lehet figyelembe venni.

(3) A természetes személyre vonatkozó előterjesztés tartalmi és formai követelményeit az 1. melléklet tartalmazza.

5. § *  (1) Az Aktív Magyarországért díj adományozására vonatkozó javaslatokat szakmai bíráló bizottság (e § alkalmazásában a továbbiakban: bíráló bizottság) fogadja be, véleményezi és rangsorolja.

(2) A bíráló bizottság tagjai:

a) az aktív Magyarországért felelős államtitkár mint a bíráló bizottság elnöke,

b) az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője, valamint

c) az aktív Magyarországért felelős államtitkár által felkért személyek.

(3) Az Aktív Magyarországért díj adományozására vonatkozó javaslattétel lehetőségét és határidejét tartalmazó felhívást minden évben legalább az aktív kikapcsolódás területén érintett szakmai szervezetek és intézmények körében közzé kell tenni a díj átadásának napját 60 nappal megelőzően.

(4) A bíráló bizottság az Aktív Magyarországért díj adományozására vonatkozó javaslatát a díj átadásának napját legalább 30 nappal megelőzően az aktív Magyarországért felelős államtitkár útján terjeszti fel a miniszternek.

(5) A bíráló bizottság tagjai e tevékenységükért díjazásban nem részesülnek. A bíráló bizottság melletti titkársági feladatok ellátásáról az aktív Magyarországért felelős államtitkár gondoskodik.

5/A–6/A. § * 

6/B. § *  (1) Az Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozó javaslatokat bíráló bizottság (e § alkalmazásában a továbbiakban: bíráló bizottság) fogadja be, véleményezi és rangsorolja.

(2) A bíráló bizottság tagjai:

a) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár mint a bizottság elnöke,

b) a miniszter által felkért legalább két személy.

(3) Az Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozó javaslattétel lehetőségét és határidejét tartalmazó felhívást minden évben közzé kell tenni a díj átadásának napját 90 nappal megelőzően.

(4) A bíráló bizottság az Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozó javaslatát az átadás napját legalább 30 nappal megelőzően a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár útján terjeszti fel a miniszternek.

(5) A bíráló bizottság tagjai e tevékenységükért díjazásban nem részesülnek. A bíráló bizottság melletti titkársági feladatok ellátásáról a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

7. § (1) Nem lehet miniszteri elismerésben részesíteni azt a személyt, aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, illetve aki jogerős fegyelmi vagy büntető ítélet hatálya alatt áll.

(2) Az elismerésre jelölt az elismerési kezdeményezés miniszteri döntésre való felterjesztését megelőzően tett, személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozata hiányában elismerésben nem részesíthető.

(3) A (2) bekezdés szerinti nyilatkozat formanyomtatványát a 2. melléklet tartalmazza.

8. § Méltatlanná válik a miniszter által adományozott díjra az, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A méltatlanná vált személytől a miniszter a díjat visszavonja.

9. § (1) Az elismeréseket ünnepélyes keretek között a miniszter vagy az általa megbízott személy adja át.

(2) A miniszter döntése esetén a miniszteri elismerések átadására az e rendeletben meghatározott időponttól eltérő időpontban is sor kerülhet.

(3) A miniszter kivételes és indokolt esetben az e rendelet szerint évente adományozható elismerések legfeljebb kétszeresének megfelelő számú elismerést adományozhat.

10. § A miniszter az elismerések adományozásáról, illetve a díjak visszavonásáról szóló miniszteri közleményt a Miniszterelnökség honlapján, valamint a Hivatalos Értesítőben közzéteszi.

11. § (1) A miniszter által adományozható elismerésekkel összefüggő kiadások fedezetét a Miniszterelnökség igazgatási költségvetésében kell előirányozni.

(2) *  A Miniszteri Elismerő Oklevélre jelölt személy jutalmazásának fedezetét annak a szervnek a költségvetése biztosítja, amelynek vezetője a jutalmazást kezdeményezi.

2. Egyes díjakra vonatkozó rendelkezések

12. § (1) Batthyány Lajos-díj (e § alkalmazásában a továbbiakban: díj) a közigazgatási életpálya lezárása alkalmával, kiemelkedő életmű elismeréseként annak a személynek adományozható, aki a Miniszterelnökség feladatainak megvalósítását, különösen a Kormány és szervei döntéseinek előkészítését, a kormányzati tevékenység összehangolását, a Kormány és más szervek, valamint a társadalom civil szervezetei közötti együttműködés fejlesztését kiemelkedő tevékenységével elősegítette. A díj kiemelkedő életmű elismeréseként adományozható a Miniszterelnökség tevékenységét segítő személynek is. A díj posztumusz is adományozható.

(2) A díj évente legfeljebb 1 fő részére adományozható.

(3) A díj átadására a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kerül sor.

(4) A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Batthyány Lajos mellképét ábrázolja, a talapzaton az „Allez Jäger, éljen a haza!” felirat olvasható. A kisplasztika Elek Imre szobrászművész alkotása.

(6) *  A díjhoz 2 500 000 Ft összegű pénzjutalom jár. Posztumusz adományozás esetén a díj és a díjjal járó pénzjutalom átvételére a díjazott özvegye vagy örököse jogosult.

13. § *  (1) Aktív Magyarországért díj (e § alkalmazásában a továbbiakban: díj) az aktív életmód és kikapcsolódás elősegítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként adományozható.

(2) A díj természetes és jogi személyek részére adományozható.

(3) A díjból évente legfeljebb öt adományozható.

(4) A díj átadására az aktív életmódhoz és kikapcsolódáshoz kapcsolódó, kiemelkedő szakmai eseményen kerül sor.

(5) A díjat ugyanaz a természetes vagy jogi személy 5 éven belül egyszer kaphatja meg. A díj ismételt adományozására olyan teljesítmény alapján lehet javaslatot tenni, amelyet a javasolt természetes vagy jogi személy a díj korábbi adományozását követően ért el.

(6) A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(7) A díjhoz 1 000 000 forint összegű pénzjutalom jár.

13/A. § * 

14. § * 

15–17/A. § * 

17/B. § *  (1) Értékteremtő Közösségekért díj (e § alkalmazásában a továbbiakban: díj) adományozható annak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § (6) bekezdés b) és c) pontja szerinti szervezetnek, valamint határon túli civil szervezetnek, amelynek értékteremtő, értékmegőrző tevékenysége példaértékű, valamint annak a természetes személynek, aki a közösség vagy közösségek ilyen irányú tevékenységét elősegíti, támogatja, vagy munkájával hozzájárul a civil szervezetek magas színvonalú működéséhez. A díj posztumusz is adományozható.

(2) A díj évente egy szervezet és egy természetes személy részére adományozható.

(3) A díj átadására a civilek napja (február 1.) alkalmából kerül sor.

(4) A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) Az emlékérem bronzból készült, kör alakú, átmérője 70 mm, vastagsága 5 mm. Előlapját a civil összefogást jelképező ábrázolás és az „ÉRTÉKTEREMTŐ KÖZÖSSÉGEKÉRT DÍJ” dombornyomású felirat díszíti.

(6) A díjhoz 1 500 000 Ft összegű pénzjutalom jár. Posztumusz adományozás esetén a díj és a díjjal járó pénzjutalom átvételére a díjazott özvegye vagy örököse jogosult.

18. § (1) Miniszteri Elismerő Oklevél adományozható annak a személynek, aki szakmai munkáját huzamosabb ideig magas színvonalon végzi, vagy az adott szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.

(2) A Miniszteri Elismerő Oklevél átadására a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából vagy kiemelkedő szakmai eseményekhez kötötten kerül sor.

(2a) *  A Miniszteri Elismerő Oklevélhez 800 000 Ft pénzjutalom jár.

(3) Ugyanannak a személynek legfeljebb kétévente egy alkalommal adományozható Miniszteri Elismerő Oklevél.

3. Záró rendelkezések

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

20–21. § * 

22. § *  Az Értékteremtő Közösségekért díj 2020. évi adományozásával kapcsolatos felhívást 2020. január 7-ig kell közzétenni. A 2020. évben az Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozó javaslatait a bíráló bizottság – a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár útján – legkésőbb az átadás napját 10 nappal megelőzően terjeszti fel a miniszterhez.

23. § *  Az Aktív Magyarországért díj 2022. évi adományozásával kapcsolatos felhívást 2022. október 20-ig kell közzétenni. A 2022. évben az Aktív Magyarországért díj adományozására vonatkozó javaslatait a bíráló bizottság – az aktív Magyarországért felelős államtitkár útján – legkésőbb 2022. november 10-ig terjeszti fel a miniszterhez.

1. melléklet a 15/2015. (III. 11.) MvM rendelethez

ELŐTERJESZTÉS
A MINISZTERELNÖKSÉGET VEZETŐ MINISZTERHEZ
......................................................................................
díj, oklevél adományozására

Név: ...........................................................................................................................................

Születési név: ............................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: .......................................................................................................

Anyja neve: ...............................................................................................................................

Munkahely: ...............................................................................................................................

Munkakör, beosztás (foglalkozás): ...........................................................................................

Tudományos fokozat: ...............................................................................................................

Lakcím: ....................................................................................................................................

Telefonszám: .............................................................................................................................

E-mail cím: ...............................................................................................................................

Korábbi miniszteri, szakmai, állami kitüntetései, elismerései:

...................................................................................................................................................

Az elismerés átadásának javasolt időpontja: ............................................................................

Hivatalos indokolás röviden (sajtóban, honlapon megjelentethető módon):

...................................................................................................................................................

...................................................................................................................................................

A szakmai tevékenységet, életutat bemutató részletes indokolás külön lapon csatolandó (legalább fél, de legfeljebb három oldal terjedelemben).

Dátum:

P. H.

...........................................................................
javaslattevő neve/munkaköre/aláírása

2. melléklet a 15/2015. (III. 11.) MvM rendelethez

NYILATKOZAT

Alulírott, .................................................................................................... (név)

1. hozzájárulok ahhoz, hogy a ................................................................................ miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban a Miniszterelnökség a természetes személyazonosító adataimat (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adataimat, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat nyilvántartsa;

2. kijelentem, hogy velem szemben a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet 7. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok nem áll fenn;

3. elismerésben részesítésem esetére hozzájárulok nevemnek a Hivatalos Értesítőben, valamint a Miniszterelnökség honlapján való közzétételéhez.

Kelt:

......................................................................
elismerésre jelölt aláírása