A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

16/2015. (II. 11.) ME határozat

Magyarország és a Spanyol Királyság közötti bűnügyi és biztonsági együttműködési megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a belügyminiszter és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján

1. egyetértek a Magyarország és a Spanyol Királyság közötti bűnügyi és biztonsági együttműködési megállapodás (a továbbiakban: együttműködési megállapodás) létrehozásával;

2. felhatalmazom a belügyminisztert, hogy - az érintett miniszterekkel egyetértésben - a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;

3. felhatalmazom a belügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;

4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az együttműködési megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;

5. felhívom a belügyminisztert, a külgazdasági és külügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy az együttműködési megállapodás létrehozását követően az együttműködési megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.