A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

351/2015. (VIII. 26.) KE határozat

kitüntetés adományozásáról

Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján - a miniszterelnök előterjesztésére -

az egyháztörténet-írás nemzetközileg is elismert kutatójaként elért tudományos eredményei, jelentős oktatói, valamint az emigrációban élő magyarság számára meghatározó könyvkiadói és szerkesztői tevékenysége elismeréseként

Adriányi Gábor Frigyes, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, professor emeritus részére,

a magyar komolyzenei életben meghatározó művészi pályája, valamint az együttest nemzetközi rangra emelő, kimagasló színvonalú karigazgatói munkája elismeréseként

Antal Mátyás Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Énekkar karigazgatója részére,

magas szintű tudományos eredményei, az egészségügyi ellátás érdekében végzett elkötelezett munkája, valamint jelentős oktatói és példaértékű szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Bakó Gyula, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézete Geriátriai Nem Önálló Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,

a magyar államigazgatás és a bírósági szervezet szolgálatában odaadó emberséggel végzett kiemelkedően magas színvonalú munkája, példamutató életútja elismeréseként

Barsiné dr. Gráber Mária, az Országos Bírósági Hivatal osztályvezetője részére,

a Béres termékek fejlesztését és népszerűsítését szolgáló példaértékű munkája, valamint a tehetséges fiatalok támogatása érdekében végzett közéleti tevékenysége elismeréseként

Béres Klára, a Béres Gyógyszertár Zrt. kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke részére,

sikeres és példaértékű, a tradicionális magyar népzene autentikus megszólaltatását a világ koncerttermeitől a kis magyar falvakig egyforma odaadással szolgáló előadóművészi pályája, valamint rendkívül értékes, a magyar népzenei oktatás számára meghatározó jelentőségű zenepedagógiai munkája elismeréseként

Béresné Szöllős Beatrix cimbalomművész, zenetanár részére,

példamutató szakmai hivatástudattal és magas szintű hozzáértéssel végzett munkája elismeréseként

dr. Biró Kornélia Judit, a Legfőbb Ügyészség nyugalmazott csoportvezető ügyésze részére,

a város és a térség életének formálása, közintézményeinek kialakítása, közigazgatásának szervezése terén évtizedek óta végzett kimagasló színvonalú és odaadó szakmai munkája elismeréseként

Botos Gábor, Mosonmagyaróvár Polgármesteri Hivatalának nyugalmazott főtanácsadója, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés volt elnöke részére,

múltunk lezáratlan fejezeteinek feltárásában végzett több évtizedes, elkötelezett tudományos kutatói tevékenysége elismeréseként

dr. Bús János nyugállományú alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának volt igazgatója részére,

kiemelkedő tudományos eredményei, példamutató és kivételesen magas színvonalú oktatói és kutatói munkája elismeréseként

dr. Csath Magdolna, a közgazdaság-tudomány doktora, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézetének professor emeritusa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi magántanára részére,

az assziriológia és a hadtörténet területén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a felsőoktatásban végzett jelentős oktatói és vezetői munkája elismeréseként

dr. Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának volt dékánja, egyetemi docens részére,

az alkalmazott matematika területén elért, nemzetközileg is elismert tudományos eredményei, valamint kiemelkedő oktatói és jelentős szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Faragó István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézete Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,

az autentikus magyar népi előadóművészet és a klasszikus daléneklés hagyományait egyaránt éltető és széles körben népszerűsítő művészi életútja, valamint jelentős zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként

Faragó Laura énekművész, népdalénekes, zenepedagógus részére,

rendkívül népszerű és sikeres, a legendás Metró, LGT és Skorpió zenekarok alapító tagjaként végzett kimagasló, a magyar könnyűzenei életet évtizedeken át formáló zeneszerzői és előadói tevékenysége elismeréseként

Frenreisz Károly előadóművész, zeneszerző részére,

a római kori Pannonia provincia története és a kor kerámiáinak vizsgálata terén is jelentős, sokrétű régészeti és kortörténeti kutatómunkája, valamint elkötelezett oktatói és aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Gabler Dénes Jenő, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója részére,

iskolateremtő tudományos kutatói pályája, valamint jelentős egyetemi oktatói, publikációs és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Gácsi Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának intézetigazgatója, egyetemi tanár részére,

magas szintű, a bírósági munka korszerűsítése iránt elhivatott szakmai és igazgatási munkája, példamutató életútja elismeréseként

dr. Garami Emil, a Gyulai Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, címzetes táblabíró részére,

kiváló tudományos eredményei és vezetői munkája, valamint a magyar orvosképzésben végzett jelentős oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

Gergely Pál Széchenyi-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani Intézetének egyetemi tanára részére,

az állategészségügy, elsősorban a baromfibetegségek kutatása terén elért jelentős tudományos eredményei, valamint kiemelkedő oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Glávits Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának címzetes egyetemi tanára, a korábbi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Állategészségügyi és Diagnosztikai Igazgatóságának nyugalmazott osztályvezetője részére,

iskolateremtő, a magyarországi fizikaoktatást alapjaiban megújító és évtizedeken át meghatározó munkája, valamint fizikus- és fizikatanár-generációk sorát kinevelő oktatói és elismert tankönyvszerzői tevékenysége, továbbá példamutató életútja elismeréseként

Holics László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának volt megbízott előadója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának nyugalmazott vezetőtanára részére,

a harcsa és a ponty szaporítási módszereinek kidolgozása terén elért, nemzetközi szinten is elismert tudományos eredményei, valamint több mint négy évtizedes kiemelkedő egyetemi oktatói munkája, szerzői és publikációs tevékenysége elismeréseként

dr. Horváth László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének professor emeritusa részére,

következetes és igényes, hivatása iránti alázattal végzett szakmai munkája, valamint kivételes vezetői tevékenysége elismeréseként

dr. Juhász András, a Fejér Megyei Főügyészség főügyésze részére,

a magyar operett műfaját itthon és külföldön egyaránt népszerűsítő, kiváló színpadi alakításai és kimagasló előadóművészi tevékenysége elismeréseként

Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Budapesti Operettszínház magánénekese részére,

kiemelkedően eredményes sportolói és sportvezetői pályafutása, valamint a sportdiplomáciában elért sikerei elismeréseként

dr. Kamuti Jenő, többszörös olimpiai ezüstérmes, világ- és magyar bajnok vívó, főorvos, a Magyar Vívószövetség alelnöke, a Nemzetközi Vívószövetség Orvosbizottsági tagja, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke részére,

a nemzetközi zenei életben is nagyra értékelt művészi pályája, valamint a zenei nevelésben végzett sokrétű és kimagasló tevékenysége elismeréseként

Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára részére,

a magyar nyelv művelése és a fiatalok beszédkultúrájának fejlesztése érdekében végzett több évtizedes magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként

Korbuly Péter bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montágh-bizottságának elnöke részére,

magas szintű szaktudással végzett, rendkívül lelkiismeretes és eredményes munkája, valamint kiemelkedő vezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Magyar Pál, a Tolna Megyei Főügyészség főügyésze részére,

több évtizedes, kiemelkedően eredményes tudományos kutatói tevékenysége, valamint elkötelezett oktatói és intézményvezetői munkája elismeréseként

dr. Náhlik András, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorhelyettese, egyetemi tanár részére,

az idegtudományok és a neuroendokrinológia mellett a mozgás- és táplálkozástudomány terén is meghatározó jelentőségű kutatásai, valamint értékes oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Nyakas Csaba, az orvostudomány doktora, a Testnevelési Egyetem Sporttudományi Kutatóintézetének professor emeritusa részére,

az egészségpszichológia hazai szakmai kiépítésében szerzett kimagasló érdemei, kiváló oktatói és vezetői munkája, valamint jelentős szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Oláh Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete Személyiség- és Egészségpszichológai Tanszékének egyetemi tanára részére,

az energiatermelés és a környezetvédelmi technológiák területén elért kiemelkedő tudományos munkája és kutatási eredményei, valamint jelentős egyetemi oktatói tevékenysége elismeréseként

dr. Pátzay György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete Iparbiztonsági Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékének tanszékvezető-helyettese, a Magyar Termálenergiai Társaság alelnöke részére,

a XVI-XVII. századi magyar had- és társadalomtörténet területén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint jelentős publikációs és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, kutatócsoport-vezetője részére,

a hazai igazságügyi politika és intézményrendszer közelmúltbeli történetének kutatása terén végzett egyedülálló szakmai munkája elismeréseként

dr. Révész Béla, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Politológiai Tanszékének egyetemi docense részére,

a hazai jogtörténeti és római jogi kutatások nemzetközi elismertségét növelő tudományos és vezetői pályája, szerteágazó publikációs és tudományszervezői tevékenysége, valamint elhivatott egyetemi oktatói munkája elismeréseként

dr. Szabó Béla, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője részére,

a vízügyi ágazatban, különösen a Nyírség vízgazdálkodásának fejlesztésében végzett kiemelkedő, közel négy évtizedes munkája és jelentős szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Szeifert Gyula, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság volt igazgatója, az Országos Vízügyi Hivatal Árvízvédelmi és Vízrendezési Főosztályának nyugalmazott vezetője részére,

a magyar műszeripari termékgyártási technológia meghatározó ágazatainak fejlesztése terén végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként

Sztancsik István állami díjas mérnök, a WESZTA Kft. ügyvezető igazgatója részére,

az ötvenes évek világhírű magyar labdarúgó-válogatottjának tagjaként, az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon ezüstérmet nyert csapatban nyújtott emlékezetes játéka, rendkívül eredményes sportolói pályafutása elismeréseként

Tóth József, a magyar nemzeti válogatott labdarugója, edző részére,

az alkotmány- és választójog területén végzett kiemelkedő szakmai munkája, valamint a hazai jogászképzés szempontjából kiemelt jelentőségű vezetői tevékenysége elismeréseként

dr. Tóth Károly, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszékének címzetes egyetemi tanára részére,

az orvostudomány területén végzett kimagasló szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként

dr. Trombitás Zoltán Károly, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosa részére,

nemzetközi és hazai szinten egyaránt megbecsült, egyedi és termékeny alkotóművészi munkája, valamint a kultúraszervezés és tehetséggondozás terén is aktív szerepvállalása elismeréseként

Veszeli Lajos festőművész részére,

több évtizedes tudományos pályája, valamint a retorika és az igényes beszéd magas szintű oktatása terén végzett kimagasló munkája elismeréseként

Wacha Imre, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének volt munkatársa részére a

MAGYAR ÉRDEMREND

tisztikeresztje

polgári tagozata;

a nemzet szolgálatában, a katonai légierő fejlődésének elősegítése érdekében végzett kimagasló, példamutató vezetői tevékenysége elismeréseként

Lamos Imre dandártábornok, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisának parancsnoka részére,

elhivatott gyógyítói és vezetői munkája, az infektológia területén különösen eredményes tudományos, valamint jelentős egyetemi oktatói tevékenysége elismeréseként

dr. Rókusz László József nyugállományú ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa részére,

a lézer- és magnetoterápia területén elért jelentős kutatási eredményei, a katonai egészségügyben végzett kimagasló orvosi, oktatói és vezetői munkája, valamint aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként

dr. Sandra Sándor nyugállományú ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Reuma és Fizioterápia Szakrendelésének rendelésvezető főorvosa részére,

a rendőrség állományában hosszú időn át végzett példamutató, magas színvonalú szakmai és vezetői munkája elismeréseként

dr. Takács Tibor rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának bűnügyi főigazgatója, országos rendőrfőkapitány-helyettes részére a

MAGYAR ÉRDEMREND

tisztikeresztje

katonai tagozata

kitüntetést adományozom.

KEH ügyszám: VIII-1/04573-2/2015.