A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1172/2015. (III. 24.) Korm. határozat

a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akciótervének megállapításáról

1. A Kormány megállapítja a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akciótervét az 1. melléklet szerint.

2. A Kormány

a) hozzájárul

aa) a 3.2.15 azonosító számú, „Hagyományőrzés az országosan kiemelt térségekben” című,

ab) a 4.1.2.E-15 azonosító számú, „Sport a felsőoktatásban (képzések fejlesztése)” című, és

ac) a 6.1.7 azonosító számú, „Közösségek kohéziójának erősítése összhangban az egészséges életmód elterjesztésével” című

pályázati felhívás (a továbbiakban együtt: pályázati felhívások) meghirdetéséhez,

b) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon a pályázati felhívások meghirdetéséről.

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: azonnal

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

4. * 

1. melléklet az 1172/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz

A TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM 2011-2013. ÉVEKRE SZÓLÓ AKCIÓTERVE

1. Az 1. prioritás: A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése

1.1. A prioritás tartalma:

1.1.1. A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése, integrált munkaügyi és szociális rendszer kialakítása

1.1.2. Munkaerő-piaci aktivizálás, megelőzés és képzés

1.1.3. Szociális gazdaság, innovatív és helyi foglalkoztatási kezdeményezések és megállapodások

1.2. A prioritás ütemezése

1.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. 94,07 66,06 13,29 0,99 7,39 181,80
4. Többletkötelezettség-vállalás: 11,07 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből:
közép-magyarországi régió esetén 85%, konvergencia régiók esetén 100%

1.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. 297,73 1,68 7,39 306,80

1.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

1.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J


1.


Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. miniszter
3. 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése 0,00 11,70 0,00 0,00 2,00 A konstrukció közvetlen célja a megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek számára olyan foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások és támogatások biztosítása, amelyek segítik a munkaerőpiacra történő visszatérést. A konstrukció további célja a munkáltatók ösztönzése megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására. emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter
4. 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) 86,00 20,00 0,00 0,00 5,39 A konstrukció célja a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacra való belépésének, visszatérésének segítése komplex, személyre szabott, a helyi munkaerő-piaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal, támogatásokkal és képzésekkel. nemzetgazdasági miniszter
5. 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban 5,00 2,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacra való belépésének, visszatérésének segítése komplex, személyre szabott, a helyi munkaerő-piaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal, támogatásokkal és képzésekkel. nemzetgazdasági miniszter
6. 1.2.1 Hátrányos helyzetűek foglalkoztatását ösztönző járulékkedvezmények 0,00 14,55 10,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek minősülő egyes csoportok elhelyezkedési lehetőségeinek növelése. A hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációját segítő képzések, szolgáltatások csak akkor lehetnek eredményesek, akkor vezethetnek tényleges foglalkoztatáshoz, ha a kereslet is növekszik e munkavállalói csoportok iránt. Ezt a munkáltatóknak nyújtott pénzügyi ösztönzők révén lehet elérni, melyek e konstrukció keretében, járulékkedvezmények formájában kerülnek nyújtásra. nemzetgazdasági miniszter
7. 1.3.1 A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése 0,00 3,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat korábbi fejlesztési programjainak (Phare, HEFOP 1.2.) eredményeire építve az aktív munkaerő-piaci politikák hatékonyságának javítását, a szervezet kapacitásainak megerősítését célozza. Ezáltal - a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat bővülő szakmai feladataival összhangban - javulnak a foglalkoztatási rehabilitáltak, a hátrányos helyzetűek, valamint az inaktívak új keretek közé kerülő munkaerő-piaci reintegrációjának esélyei. nemzetgazdasági miniszter
8. 1.4.1 Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével 3,07 5,00 2,55 0,00 0,00 A konstrukció célja a pályakezdő fiatalok munkavállalásának bővítése az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó szervezetek foglalkoztatási potenciáljának kihasználásával. A civil és közhasznú nonprofit szervezetek saját tevékenységük ellátásához, bővítéséhez vállalják pályakezdő fiatalok foglalkoztatását, melynek kezdeti terhét a konstrukció bérük támogatásával ellensúlyozza, megkönnyíti. nemzetgazdasági miniszter
9. 1.4.3 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok támogatása 0,00 5,14 0,66 0,99 0,00 A konstrukció célja, hogy innovatív kezdeményezések, újszerű kísérleti foglalkoztatási projektek kidolgozásával és megvalósításának támogatásával - a helyi igényekhez igazítottan - hatékony beavatkozások történjenek a munkaerőpiacon és az ezekben a projektekben kidolgozott módszerek és modellek beépüljenek a szakmapolitika fősodrába. nemzetgazdasági miniszter
10. 1.4.5 Foglalkoztatási megállapodások támogatása 0,00 0,97 0,08 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy a működő helyi
foglalkoztatási partnerségek hozzájussanak azon forrásokhoz, melyek segítségével a korábban kialakított stratégiájuk egyes elemeit meg tudják valósítani, melyek a partnerségek tagjai között jelentkező szolgáltatási, képzési és foglalkoztatási szükségletekre választ tudnak adni. Ezen konstrukció támogatja a regionális és helyi szinten kialakult foglakoztatási együttműködések azon tevékenységeit, melyek munkaerőpiacuk bővítéséhez, célcsoportjaik elhelyezkedéséhez, a szereplők kohéziójának erősítéséhez szükséges.
nemzetgazdasági miniszter
11. 1.4.6 Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban 0,00 3,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a hátrányos helyzetű,
munkanélküli emberek képzésének és foglalkoztatásának támogatása az építőipar területén. A projektek lezárását követően a cél, hogy a célcsoport tagjai szakmájukban elhelyezkedve a szociális gazdaság, vagy piaci vállalkozás keretében rendszeres megélhetéshez jussanak.
nemzetgazdasági miniszter
12. 1.4.7 Foglalkoztatási programok megvalósításával összefüggő szakmai fejlesztések 0,00 0,70 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a foglalkoztatás bővítését,
a munkaerő-piaci integrációt és az alkalmazkodóképesség növelését célzó foglalkoztatás-fejlesztési programok eredményességének növelése a projektmegvalósító szervezetek szakmai támogatása, a hálózatosodás elősegítése, a bevált modellek elterjesztése, rendszerszerű alkalmazása, intézményesítése, valamint a tapasztalatok átadása révén.
nemzetgazdasági miniszter
13. Összesen 94,07 66,06 13,29 0,99 7,39

2. A 2. prioritás: Az alkalmazkodóképesség javítása

2.1. A prioritás tartalma:

2.1.1. A képzéshez való hozzáférés segítése

2.1.2. A munkaerő-piaci alkalmazkodást segítő intézményrendszer fejlesztése

2.1.3. A szervezetek alkalmazkodóképességének fejlesztése

2.2. A prioritás ütemezése

2.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  2,20 133,81 30,08 6,12 0,00 172,21
4. *  Többletkötelezettség-vállalás: 30,50 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 85%

2.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  190,58 41,10 3,41 235,09

2.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

2.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J


1.


Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. miniszter
3. 2.1.2 Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése 0,00 13,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a felnőtt magyar lakosság tanulási hajlandóságának növelése, az alacsony idegen nyelvi és informatikai tudás fejlesztése révén a felnőttek alkalmazkodóképességének javítása. nemzetgazdasági miniszter
4. 2.1.3 Munkahelyi képzések támogatása 1,30 27,53 5,59 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy az alkalmazottak szakmai képzésén, foglalkoztathatóságának javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége és a támogatás ösztönözze a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. nemzetgazdasági miniszter
5. 2.1.6 Újra tanulok 0,00 20,10 24,00 1,20 0,00 A konstrukció célja, hogy az alacsony iskolai végzettségű felnőttek (munkanélküliek és foglalkoztatottak egyaránt) továbblépjenek képzettség tekintetében. A konstrukció segítségével a résztvevők egyéni helyzetüknek, szándékuknak, képzettségüknek, tudásszintjüknek és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően sajátíthatnak el versenyképes, a munkaerő-piaci keresletnek megfelelő ismereteket. A konstrukció keretében lehetőség nyílik az önkormányzati kisegítő feladatok (pl. digitalizálási tevékenység) ellátására irányuló képzésekben való részvételre. belügyminiszter, nemzetgazdasági miniszter
6. 2.2.1 A szakképzés és a felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztése 0,00 5,57 0,00 0,00 0,00 A képzési rendszer átfogó, összehangolt fejlesztésének célja, hogy a képzés kibocsátása rugalmasan alkalmazkodjon a munkaerő-piaci kereslethez, a képzési rendszer képes legyen igazodni a folyamatos változásokhoz, a foglalkoztathatósághoz szükséges kompetenciák kialakításával és fejlesztésével azokat a naprakész ismereteket adja át, amire a gazdaság, a vállalatok igényt tartanak, és ezzel javuljon a munkaerő alkalmazkodóképessége. A konstrukció célja továbbá a szakképzésről szóló törvényből fakadó feladatokra való felkészülés. nemzetgazdasági miniszter
7. 2.2.4 Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és a felnőttképzés területén 0,90 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a szak- és felnőttképzés területén szerzett magyar tapasztalatok átadása a többi EU tagállam (elsősorban a szomszédos országok) szak- és felnőttképzéssel foglalkozó intézményei, valamint munkaügyi központjai számára, a munkaerőpiac igényeivel összhangban olyan képzési programok kidolgozása, amelyek hiányoznak, és amelyekre a gazdasági szereplők oldaláról igény jelentkezik. nemzetgazdasági miniszter
8. 2.2.5 Szakképző intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére 0,00 4,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a szakképzésről szóló törvényből adódó feladatok teljesítése, a korszerű képzési struktúra mielőbbi stabilizálása és a képzés tartalmi megújítása érdekében az új képzési rend egy tanévvel korábbi bevezetését vállaló, innovációra kész szakképző intézmények támogatása. nemzetgazdasági miniszter
9. 2.2.6 Szakképző intézmények szakmai tanárai és gyakorlati oktatói pedagógiai képzése, továbbképzése 0,00 1,40 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a szakképzést folytató iskolák szakmai tanárainak és gyakorlati oktatóinak továbbképzése, és ezáltal az új törvényi képzettségi előírásoknak való megfelelésük támogatása. nemzetgazdasági miniszter
10. 2.2.7 A duális szakképzési rendszerhez kapcsolódó fejlesztések és programok támogatása 0,00 9,63 0,00 0,00 0,00 A képzés duális átalakításával összefüggésben a fejlesztések fő célja, hogy a támogatott képzési rendszer jobban igazodjon a munkaerőpiac strukturális és tartalmi elvárásaihoz, a megvalósítók együttműködésük révén gyakorlatorientált képzések útján javítsák a foglalkoztathatóságot. nemzetgazdasági miniszter
11. 2.3.4.A Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására 0,00 8,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése. nemzetgazdasági miniszter
12. 2.3.4.B Gyakorlati oktatók továbbképzése a szakképzésben 0,00 1,20 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a gyakorlati képzés oktatói feltételeinek biztosítása és ezáltal a gyakorlati képzés színvonalának emelése, valamint a gyakornoki képzésben résztvevő szakemberek támogatása. nemzetgazdasági miniszter
13. 2.3.6 Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása 0,00 6,94 0,00 0,91 0,00 A konstrukció célja a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése a vállalkozói tudás, vállalkozói készségek megszerzésével, fejlesztésével, a vállalkozás elindításához szükséges tőkejuttatással, a vállalkozások elindítását követően tanácsadás és mentorálás biztosításával. nemzetgazdasági miniszter
14. *  2.4.3.D Szociális gazdaság fejlesztése 0,00 12,53 0,00 1,01 0,00 A konstrukció - többek között - a szociális gazdaság területén induló, működő vállalkozások, szociális szövetkezetek támogatását célozza. A szektor erősítése és növekedése hosszú távon a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatást, ezáltal a biztosabb megélhetést teremti meg a munkanélküliek számára. nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter
15. 2.4.3.E Szociális gazdaság és a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásfejlesztését célzó programok megvalósításával összefüggő szakmai fejlesztések 0,00 0,80 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a 2.4.3.D konstrukció keretei között pályázó szervezetek, továbbá a 2.6.2 konstrukció keretein belül kiválasztott pályázatok szakmai támogatása, továbbá az ehhez kapcsolódó innovációs tevékenységek támogatása. nemzetgazdasági miniszter
16. 2.4.3.F Komplex Térségfejlesztési Környezettudatos Munkáltatói Program a hátrányos helyzetű, alulképzett munkaerő tömeges foglalkoztatása érdekében 0,00 0,00 2,96 3,00 0,00 A konstrukció célja olyan szociális gazdasági szövetkezet támogatása, amely a megújuló energiaforrás összegyűjtése, termelése és energetikai célú felhasználása révén széles körben biztosítja a lehetőséget a hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatására, képzésére, ezáltal esélyt biztosítva az egyéneknek az önálló megélhetésre. nemzetgazdasági miniszter
17. 2.4.5 A munka és a magánélet összehangolását segítő intézkedések
a) Helyi kezdeményezések támogatása
b) Vállalati/intézményi kezdeményezések támogatása
0,00 10,40 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a munka és a magánélet összehangolásának elősegítése helyi vagy munkahelyi kezdeményezések támogatásával, valamint kisgyermekek rugalmas, nappali ellátási lehetőségeinek fejlesztésével. A konstrukció részben a meglévő pályázati keretek bővülését, részben az egészségügyi intézményekben dolgozó kisgyermekes dolgozók munkahelyre történő visszatérését segítő szolgáltatások fejlesztését támogatja. nemzetgazdasági miniszter
18. 2.4.8 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése 0,00 3,75 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy fokozza a társadalom, illetve azon belül a legérzékenyebb ágazatokban foglalkoztatott célcsoportok munkavédelmi tudatosságát, növelje a munkavállalók érdekérvényesítő képességét, tudatosítsa jogaikat és lehetőségeiket. Kiemelt cél továbbá az, hogy a projekt elősegítse a vállalkozások, munkáltatók jogkövető magatartását a munkahelyi védelem és egészségügy, illetve a legális foglalkoztatás terén. nemzetgazdasági miniszter
19. 2.5.3 Gazdasági és társadalmi együttműködés erősítése 0,00 3,89 0,00 0,00 0,00 A konstrukció az érdekegyeztetés hatékony működésének megteremtését célozza újfajta együttműködési keretek, hálózatok létrehozásának és fejlesztésének, valamint a szervezetek kapacitásai fejlesztésének támogatásával. nemzetgazdasági miniszter
20. 2.6.2 Munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése 0,00 1,60 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltatói kapacitások megerősítése különösen a hátrányos helyzetű térségekben. A konstrukció a szervezetek belső kapacitásainak erősítésével, a szervezeti kultúra fejlesztésével az érintett szervezetek által nyújtott szolgáltatások minőségének javítását, a változó társadalmi és gazdasági feltételekhez való igazodását, szakmai innovációs képességének megerősödését szolgálja. nemzetgazdasági miniszter
21. *  Összesen 2,20 131,34 32,55 6,12 0,00

3. A 3. prioritás: Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek

3.1. A prioritás tartalma:

3.1.1. A kompetencia alapú oktatás elterjedésének támogatása

3.1.2 A közoktatási rendszer hatékonyságának javítása, újszerű megoldások és együttműködések kialakítása

3.1.3. A halmozottan hátrányos helyzetű és a roma tanulók szegregációjának csökkentése, esélyegyenlőségük megteremtése a közoktatásban

3.1.4. Az eltérő oktatási igényű csoportok oktatásának és a sajátos nevelési igényű tanulók integrációjának támogatása, az interkulturális oktatás

3.2. A prioritás ütemezése

3.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  11,53 119,72 26,76 23,83 64,46 246,30
4. *  Többletkötelezettség-vállalás: 81,76 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 85%

3.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  222,79 14,88 83,52 321,19

3.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

3.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J


1.


Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. miniszter
3. 3.1.1 XXI. századi közoktatás
(fejlesztés, koordináció)
2. ütem
0,00 0,00 6,86 0,00 0,00 A konstrukció célja a nemzeti köznevelésről
szóló törvény és az új tartalmi szabályokhoz kapcsolódó központi közoktatás szakmai fejlesztésének megvalósítása.
emberi erőforrások minisztere
4. 3.1.2 Új tartalomfejlesztések a közoktatásban 0,00 4,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az új nemzeti köznevelési
rendszerhez, a felülvizsgált nemzeti alaptantervhez és kerettantervekhez kapcsolódóan a közoktatás tartalmi kínálatának megújítása, fejlesztése.
emberi erőforrások minisztere
5. 3.1.2.B Az Új Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv, taneszköz, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése 0,00 0,00 4,60 1,20 0,00 A konstrukció keretében elérni kívánt részcélok a következők:
1. A Nemzeti Közoktatási Portál kialakításával az egységes szabályozóknak megfelelő, már elkészült és jövőben elkészülő digitális tananyagok és taneszközök elérhetőségének javítása.
2. A nemzeti alaptantervhez és a kerettantervekhez illeszkedően a közoktatás tartalmi kínálatának megújítása és széles körű bővítése.
3. Az új taneszközök használatára felkészített és azt alkalmazni képes pedagógusok, oktatási szakemberek körének bővítése.
4. A Nemzeti Közoktatási Portálon elérhető interaktív gyakorlati feladatok legalább 10 000 darabra történő emelése.
emberi erőforrások minisztere
6. 3.1.3 Természettudományos oktatás módszertanának
és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban (Öveges Program)
0,00 13,90 1,95 0,00 0,00 A konstrukció célja a természettudományos oktatás színvonalának erősítése a közoktatásban természettudományos laborok korszerűsítése és a pedagógusok továbbképzés révén. emberi erőforrások minisztere
7. 3.1.4 Köznevelés az iskolában 0,00 20,02 0,00 0,00 0,00 A konstrukció alapvető célja, hogy támogassa a megújuló, magasabb szakmai színvonalon működő köznevelési rendszer működését, az oktatás és képzés minőségének és hatékonyságának javítását, kiemelten az idegennyelv-tudást, digitális írástudást, vállalkozói, életpálya-építési, életviteli és egészségfejlesztési készségeket, környezettudatosságot, aktív állampolgárságot, valamint segítse elő az egész napos iskolai nevelés és foglalkoztatás elterjesztését. emberi erőforrások minisztere
8. 3.1.4.B Köznevelés az iskolában 0,00 10,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció alapvető célja - a köznevelés új jogszabályi és fenntartói környezetéhez igazodva - az egész napos iskolai neveléshez kapcsolódóan a fenntartói feladatok ellátásának elősegítése az újonnan létrehozott állami iskolafenntartó szervezetnél és az új kerettantervek bevezetése a pedagógusok bevonásával. emberi erőforrások minisztere
9. 3.1.4.C-14 Innovatív iskolák fejlesztése - 2. ütem 0,00 0,00 0,00 14,50 0,00 A konstrukció célja a megújuló, magasabb szakmai színvonalat képviselő köznevelési rendszer működésének támogatása, az oktatás és képzés minőségének és hatékonyságának javítása, ennek körében kiemelten az idegennyelvtudással, digitális írástudással, életpálya-építéssel, életvitellel, egészségfejlesztéssel, környezettudatossággal, aktív állampolgársággal kapcsolatos és a vállalkozói kompetenciák fejlesztése, az egész napos iskolai nevelés és foglalkoztatás elterjesztésének elősegítése. emberi erőforrások minisztere
10. 3.1.5 Pedagógus képzés, továbbképzés 0,00 10,00 0,00 1,25 0,00 A konstrukció célja a pedagógus továbbképzési rendszer, a pedagógus életpályamodellhez kapcsolódó pedagógusminősítési rendszer, valamint a szaktanácsadói rendszer tartalmi elemeinek, követelményeinek, eljárásainak részletes kidolgozása, szolgáltatási rendszerének kialakítása, kapcsolódó képzések lebonyolítása. emberi erőforrások minisztere
11. 3.1.6 Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által nyújtott szolgáltatások fejlesztése és a szolgáltatást támogató eszközök beszerzése 0,00 0,00 0,00 0,39 0,00 A konstrukció célja, hogy a pályázó intézmények kapacitás- és szolgáltatásbővítéssel hozzájáruljanak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátórendszerének minőségi javításához, alakuljon ki olyan szolgáltatási professzió, ami biztosítja a minőségi oktatáshoz való hozzáférést, a sikeres együttnevelés feltételeinek megteremtését, segíti a társadalmi integrációt, javítja az esélyeket a munkaerő-piaci megjelenésben. emberi erőforrások minisztere
12. 3.1.7 Referencia intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4,38 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a referencia értékű működési és pedagógiai gyakorlattal rendelkező közoktatási intézmények felkészítése nevelési-oktatási gyakorlatuk továbbadására, elterjesztésére, megismertetésére, illetve ezáltal más közoktatási intézmények értékelvű szakmai fejlesztő tevékenységének segítése. emberi erőforrások minisztere
13. 3.1.8 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban - 2. ütem 0,00 1,00 0,00 0,50 0,00 A konstrukció célja a tanulói teljesítménymérés rendszerének továbbfejlesztése, az intézményértékelési eljárások fejlesztése, értékelési folyamatok és gyakorlat kialakítása, pilot programok, rendezvények támogatása, információ-menedzsment és visszacsatolás rendszerének fejlesztése, valamint a közoktatási intézmények minőségfejlesztési tevékenységének komplex támogatása. emberi erőforrások minisztere
14. 3.1.9-11/1 Diagnosztikus mérések fejlesztése 0,71 0,00 0,00 0,19 0,00 A konstrukció célja, hogy az oktatásirányítás, a nevelési-oktatási intézmények és a pedagógusok számára teljes körben hozzáférhető, szabadon használható mérőeszközök, módszertani útmutatók és továbbképzések jöjjenek létre. emberi erőforrások minisztere
15. *  3.1.10 Helyi oktatásirányítás fejlesztése 0,00 5,00 0,00 0,00 1,11 A konstrukció célja a helyi oktatásirányítás fejlesztése, az oktatási rendszer hatékonyságának javítását célzó fejlesztések támogatása. emberi erőforrások minisztere
16. 3.1.11 Óvodafejlesztés 0,00 5,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a nemzeti köznevelésről szóló törvénnyel összhangban a magyar óvodapedagógia strukturális feltételrendszerének továbbfejlesztése olyan támogatórendszerek segítségével, amelyek illeszthetőek a jelenlegi óvodai hálózat intézményrendszeréhez, ugyanakkor a társadalmi folyamatok szükségszerűségeire is reagálnak. emberi erőforrások minisztere
17. 3.1.12 A matematikai, természettudományos és műszaki kompetenciák fejlesztése a közoktatásban digitális tananyagfejlesztés és képzők képzése révén 0,00 2,30 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a hazai matematikai és természettudományos oktatás módszertani megújítása, eszközrendszerének fejlesztése, a matematika és fizika tárgyakhoz kapcsolódó modern digitális tananyagok kidolgozása és bevezetése, valamint a képzők képzése, ezáltal a matematikai, természettudományos és műszaki kompetenciák erősítése a közoktatásban. emberi erőforrások minisztere
18. 3.1.13 A testnevelés új stratégiájának és fizikai állapot új mérési rendszerének kialakítása és az önkéntes részvétel ösztönzése a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében 0,00 2,20 0,00 0,60 0,00 A konstrukció két komponensben valósul meg:
1. A testnevelés és sport műveltség területén bevezetésre kerülő új tartalmak megalapozása pedagógusok számára és az intézményi eszközök korszerűsítése a nemzetközi és európai uniós trendeknek megfelelően. A gyermekek és tanulók fizikai állapotmérésének megújítása, a fittségi és az aktivitási szint mérését egyidejűleg lehetővé tevő tesztbattérián nyugvó bevezetése.
2. Az önkéntesség és az aktív polgárság fizikai aktivitás általi ösztönzése érdekében a testnevelés és sport műveltségterületen, a diáksport egyesületekben (iskolai sportkörökben) és egyéb területi sportszervezetekben dolgozó pedagógusok és sportszakemberek (a továbbiakban e mező alkalmazásában: célcsoport) készségeinek fejlesztésére kerül sor.
Ennek keretében feltérképezik és bővítik az önkéntes tevékenységek ösztönzését szolgáló formális és informális tudáselemeket, valamint átadják az önkéntes részvétellel zajló mozgásprogram szervezéssel és megvalósítással kapcsolatos, egyúttal a sport általi társadalmi befogadást - felzárkózást - szolgáló kompetenciákat és attitűdöket.
A konstrukció keretében a célcsoport képzése (képzők képzése), az önkéntességet, a tehetséggondozást és a hátrányos helyzetű csoportok - köztük fogyatékossággal élők adaptált - iskolai sportját koordináló portál (informatikai modul) kialakítása, valamint a 3.3.15 konstrukció eredményeinek mérését-értékelését szolgáló monitoring rendszer kialakítása valósul meg.
emberi erőforrások minisztere
19. 3.1.14 A médiaműveltség, médiatudatosság elterjesztése 0,00 0,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció hosszú távú célja, hogy a hazai médiaoktatás, médiaértés-oktatás tudásbázisává válva továbbképzésekkel segítse elő a pedagógusok munkáját, ismeretterjesztő bemutatókkal végezze el a szülők felvilágosítását, konferenciákkal erősítse a szakmai párbeszédet. A konstrukció célja továbbá a Média és mozgóképelmélet tárgy korszerű - médiatudatossággal, médiaértéssel, tudatos fogyasztói magatartással együttesen újradefiniált - kulcskompetenciaként való megerősítése a közoktatásban. A médiatudatosság-fejlesztő programokban, modulokban a résztvevők testközelből, szemléletes példákon keresztül ismerjék meg korszerű infotechnikai környezetben a médiumok működési mechanizmusait a nemzeti alaptantervben definiált oktatási célokhoz igazodva. emberi erőforrások minisztere
20. 3.1.15 Köznevelési reformok operatív megvalósítása 0,00 0,00 4,09 0,00 0,00 A konstrukció célja a pedagógiai reformok eredményes gyakorlati bevezetésének elősegítése és a köznevelési informatikai rendszer fejlesztése. emberi erőforrások minisztere
21. *  3.1.16 IT szakemberképzés és az informatika, mint lehetőség a hátrányos helyzetű tanulók számára 0,00 0,00 0,50 0,00 1,00 A konstrukció célja az informatikai szakmák iránti érdeklődés felkeltése pályaorientáció tevékenység megvalósításával, és az informatikai pályában rejlő lehetőségek felhasználása a társadalmi integráció érdekében. emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter
22. 3.1.17 Az egyházak köznevelési
feladatainak támogatása
0,00 0,00 0,00 2,00 0,00 A konstrukció célja, hogy a bevett egyházak fenntartásában lévő köznevelési intézmények egyenlő esélyeket biztosító, hatékony és minőségi köznevelési szolgáltatásokat biztosítsanak. Ennek érdekében a konstrukció keretében a bevett egyházak - mint intézményfenntartók - hatékonyabb szervezetrendszerének kialakítására és irányítási, módszertani, minőségbiztosítási kompetenciáinak fejlesztésére kerül sor. emberi erőforrások minisztere
23. 3.1.19 Tartalmi-módszertani fejlesztés, valamint pedagógus-továbbképzés a mindennapos testnevelés terén 0,00 0,00 0,00 1,40 0,00 A konstrukció célja a mindennapos testneveléshez kapcsolódóan az egészséges életmódra nevelés elősegítése az erőnléti és állóképesség-javító programok fejlesztésével. A konstrukció keretében kerülnek kialakításra és kipróbálásra az on-line szakmódszertani segítségnyújtás és mentorálás rendszerei és kísérleti jelleggel a csapatsport utánpótlás-neveléshez kapcsolódó pedagógus-továbbképzési tananyagok és képzések a mindennapos testnevelést végző szaktanárok részére, különösen a kiemelt csapatsportágak tekintetében (pl. kézilabda, vízilabda, kosárlabda). A konstrukció kiemelt figyelmet fordít a többségében roma fiatalok számára sportolási lehetőséget, programokat szervező intézményekre, szaktanárokra. emberi erőforrások minisztere
23a. * 
24. 3.2.1.A Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerű intézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítő támogató formák bevezetése) 0,00 1,30 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a közoktatási intézmények támogatása új tanulási formák adaptálására, informális, non-formális tanulási lehetőségek kialakítására, új típusú intézményi együttműködések támogatása. További cél a hagyományos, formális intézményi keretek között nem, illetve nem könnyen oktatható tanulók számára olyan - az egyéni igényekre, szükségletekre szabott - tanulási formák kialakítása, amely elvezeti a tanulót a sikeres iskolai végzettség, szakmai tudás megszerzéséhez. emberi erőforrások minisztere
25. 3.2.1.B Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerű intézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítő támogató formák bevezetése) 0,00 1,20 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a pályaválasztáshoz, illetve a felnőtté váláshoz szükséges megfelelő információk és ismeretek átadása, képességek és készségek fejlesztése, a kapcsolódó interaktív szolgáltatások kialakítása és info-kommunikációs csatornák használata, valamint elérhetővé tétele, illetve egy karrier-tanácsadási rendszer kiépítése. emberi erőforrások minisztere
26. 3.2.3.A „Építő közösségek” -
A) közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában 3. ütem
2,94 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a kulturális intézmények közreműködésével a kreatív készségek és kompetenciák fejlesztése az iskoláskorúak körében. Cél a kreatív iparhoz kapcsolódó elméleti ismeretek és gyakorlati tevékenységek körének bővítése, a támogatások felhasználása során a személyes aktivitás által létrejövő hozzáadott érték maximalizálása, továbbá az, hogy az iskolarendszeren belül megszerzett képességeket, kreativitást továbbfejlesztő közösségi szolgáltatások az országban arányosan és minél teljesebb körben legyenek elérhetők. emberi erőforrások minisztere
27. 3.2.3.B „Építő közösségek” -
B) A korszerű, többfunkciós (multifunkcionális) közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi programok, együttműködések, új tanulási formák kialakulásának elősegítése
0,00 1,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció céljai:
1) A Darányi Ignác Terv keretében támogatott vagy létrejövő többfunkciós közművelődési intézményekre irányuló, elsősorban azok oktatást támogató kulturális szolgáltatásai (a helyi társadalomba történő beágyazódást elősegítő programok, közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi alkalmak, non-formális és informális tanulási formák) fejlesztésének elősegítése.
2) A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében támogatott többfunkciós közművelődési intézmények szolgáltatásai (a helyi társadalomba történő beágyazódást elősegítő programok, közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi alkalmak, non-
formális és informális tanulási formák) fejlesztésének elősegítése.
3) A nagy számban létrejövő intézmények segítése új típusú, többfunkciós programkínálat kialakításában, továbbá az összehangolt fejlesztésben, módszertani támogatás és koordináció révén.
emberi erőforrások minisztere
28. 3.2.4.A „Tudásdepó - Expressz”
- A: A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében 3. ütem
2,91 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése a könyvtárakban új tanulási lehetőségek és formák elterjesztésével, az oktatási és kulturális intézményrendszer közötti együttműködés új útjainak kiépítésével. Olyan könyvtári szolgáltatások fejlesztése a cél, amelyek elősegítik az egyenlő esélyű hozzáférést a nem formális és informális tanulás és képzés lehetőségeihez, hogy a könyvtári rendszer jobb hatásfokkal szolgálja a minőségi oktatást, a formális oktatáson kívüli képzést és tanulást, a könyvtári szolgáltatásokkal megvalósítandó olvasási és digitális kompetenciák fejlesztését. További cél a könyvtárak tanulást segítő szolgáltatásainak és adatbázisainak, dokumentum- és információ-
szolgáltatási rendszerének fejlesztése és összehangolása, valamint a könyvtárak ehhez kapcsolódó humánerőforrásának fejlesztése. Kiemelt cél a könyvtári szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi különbségeinek a csökkentése.
emberi erőforrások minisztere
29. 3.2.4.B „Tudásdepó - Expressz”
- B: Országos könyvtári szolgáltatások bővítése, fejlesztése az oktatás és képzés támogatásának érdekében 2. ütem
0,59 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja kettős: részben az új, országos elektronikus könyvtári szolgáltatások fejlesztése, bővítése, részben pedig országos olvasáskultúra-fejlesztő programok megvalósítása. emberi erőforrások minisztere
30. 3.2.8 „Múzeumok Mindenkinek” Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése B) komponens,
3. ütem
0,00 0,00 0,57 0,00 0,00 A konstrukció célja a múzeumok közoktatást és az egész életen át tartó tanulást támogató szolgáltatásainak körében a múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztése. További cél az iskolák és múzeumok közötti partnerség erősítése: kompetenciafejlesztés a kedvezményezett múzeumok és iskolák együttműködésében megvalósuló, a formális oktatást kiegészítő múzeumpedagógiai programsorozatok keretében. emberi erőforrások minisztere
31. 3.2.12 Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében 0,00 1,89 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a kulturális intézmények szakembereinek át- és továbbképzése a Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében támogatott, élethosszig tartó tanuláshoz kapcsolódó kulturális alapú szolgáltatásfejlesztések fenntarthatóságát és széles körű elterjesztését segítő humánerőforrás igények biztosítására. emberi erőforrások minisztere
32. 3.2.13 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában 2. ütem (első és második kör) 0,00 8,58 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a közoktatásban résztvevő gyerekek és tanulók óvodai nevelésének, tanórai, tanórán kívüli és szabadidős nem formális és informális nevelésének és oktatásának támogatása kulturális érzékenységet, kreativitást fejlesztő szabadidős tevékenységek megvalósításával, a nevelési-oktatási és kulturális intézmények hosszú távú együttműködésében. emberi erőforrások minisztere
33. 3.2.14 Egységes Nemzeti Oktatási és Kulturális Térinformációs
Rendszer létrehozása
0,00 0,50 0,00 0,00 0,09 A konstrukció célja a közoktatást támogató oktatási és kulturális térinformációs rendszer létrehozása, amely a formális és non-
formális, valamint az informális tanuláshoz egységes, nemzeti kulturális értékeket és digitális tartalmakat biztosító rendszert hoz létre, kapcsolódva a nemzeti alaptantervhez, kiegészítve és hatékonyabbá téve a formális oktatást, továbbá a szolgáltatáshoz kapcsolódó módszertani megalapozással, a képzések kidolgozásával, lebonyolításával segíti a széles körű hasznosulást.
emberi erőforrások minisztere
34. 3.2.15 Hagyományőrzés az országosan kiemelt térségekben 0,00 0,00 0,00 0,00 1,00 A konstrukció célja egy olyan módszertani intézményhálózat kialakítása, amely a kulturális intézmények bázisán elősegíti a területfejlesztési szempontból kiemelt térségekben a hagyományos gazdasági, társadalmi és kulturális örökség megőrzését, illetve újraéledését. A konstrukció keretében a köznevelési feladatokhoz kapcsolódóan tartalomfejlesztési, továbbképzési, módszertani és adatgyűjtési feladatok is megvalósulnak. emberi erőforrások minisztere
34a. *  3.2.16. Könyvtári digitális tartalmak online elérhetőségének javítása 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 A konstrukció célja az Országos Széchenyi Könyvtár digitalizált könyvtári állományából a Nemzeti alaptantervhez illeszkedő tartalmak online elérhetőségének javítása a köznevelési intézmények számára. emberi erőforrások minisztere -
35. 3.3.8.A Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása 0,00 2,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, tanulók eredményes nevelését, oktatását szolgáló feltételek javítása, a közoktatási rendszer esélyteremtő és felzárkóztató szerepének növelése. További cél a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai felzárkózását segítő modellértékű programok elterjesztése, továbbfejlesztése. emberi erőforrások minisztere
36. 3.3.8.B Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben 0,00 2,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció céljai:
1. a közoktatási intézmények befogadó, minőségi oktatása fejlesztése érdekében a leszakadó társadalmi rétegek többségi óvodákban, iskolákban való integrálását elősegítő programok intézményi alkalmazása,
2. az iskolai szegregációt felszámoló szervezeti és pedagógiai modellek gyűjtése, adaptálása és terjesztése,
3. a szakmai felkészülést szolgáló pedagógus-továbbképzéseken való részvétel,
4. befogadó iskolai környezet kialakítása,
5. a nevelés-oktatás tartalmi fejlesztése a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók sikeres integrációja érdekében: integrációt támogató módszertan adaptációja, intézményi pedagógiai program átdolgozása, fenntartói, társadalmi környezet érzékenyítése,
6. a pedagógiai fejlesztéshez szükséges eszközök, berendezések beszerzése,
7. a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek korai (3 éves kortól történő), szervezett beóvodázásának és az óvodai hiányzások megszüntetésének elősegítése,
8. az intézményi együttműködések és intézményi esélyegyenlőségi szolgáltatások fejlesztése,
9. szakmai, módszertani szolgáltatások és hálózatok szervezése, fejlesztése és továbbfejlesztése a hátrányos helyzetű térségekben.
emberi erőforrások minisztere
37. 3.3.9.A Tanoda típusú programok támogatása 0,00 0,00 2,81 0,00 0,00 A konstrukció célja a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók továbbtanulási útjainak megerősítése az oktatási esélykülönbségek csökkentését célzó alternatív megoldások, tanoda típusú programok támogatásával. emberi erőforrások minisztere
38. 3.3.9.B Második Esély Típusú programok támogatása 0,00 2,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók továbbtanulási útjainak megerősítése az oktatási esélykülönbségek csökkentését célzó alternatív megoldások, második esély típusú oktatási-tanulási formák és programok támogatásával. emberi erőforrások minisztere
39. 3.3.9.C Tanoda típusú programok támogatása a Hátrányos Helyzetű kistérségekben 0,00 0,00 2,51 0,00 0,00 A konstrukció célja a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók továbbtanulási útjainak megerősítése az oktatási esélykülönbségek csökkentését célzó alternatív megoldások, tanoda típusú programok támogatásával a hátrányos helyzetű térségekben. emberi erőforrások minisztere
40. 3.3.9.D Második Esély Típusú programok támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben 0,00 1,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók továbbtanulási útjainak megerősítése az oktatási esélykülönbségek csökkentését célzó alternatív megoldások, második esély típusú oktatási-tanulási formák és programok támogatásával a hátrányos helyzetű térségekben. emberi erőforrások minisztere
41. 3.3.10.A Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása 0,00 2,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció hozzájárul a középiskolai lemorzsolódás csökkentéséhez, a hátrányos helyzetű középiskolai tanulók középfokú végzettsége megszerzéséhez, illetve ezen tanulók felsőoktatási képzésbe való jelentkezéséhez és a bekerülés esélyeinek növeléséhez. A konstrukció alapvető célja elsősorban a középfokú végzettséget megszerző hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számának és arányának növelése, illetve a felsőoktatásba jelentkező hátrányos helyzetű hallgatók számának növelése, az idáig vezető út megerősítése. További cél az olyan, tanulást támogató rendszerek kialakítása, amelyek az egyéni tanulási igényekre reagálva járulnak hozzá a személyes kompetenciák fejlesztéséhez. emberi erőforrások minisztere
42. 3.3.10.B Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben 0,00 1,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció hozzájárul a középiskolai lemorzsolódás csökkentéséhez, a hátrányos helyzetű középiskolai tanulók középfokú végzettsége megszerzéséhez, illetve ezen tanulók felsőoktatási képzésbe való jelentkezéséhez és a bekerülés esélyeinek növeléséhez. A konstrukció alapvető célja elsősorban a középfokú végzettséget megszerző hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számának és arányának növelése, illetve a felsőoktatásba jelentkező hátrányos helyzetű hallgatók számának növelése, az idáig vezető út megerősítése. További cél az olyan, tanulást támogató rendszerek kialakítása, amelyek az egyéni tanulási igényekre reagálva járulnak hozzá a személyes kompetenciák fejlesztéséhez. emberi erőforrások minisztere
43. 3.3.12 „Ifjúság.hu” a sikeres nemzedékért - Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a közoktatásban tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében 0,00 3,00 0,00 0,00 0,30 A kormányzati ifjúságpolitikai stratégiai célokkal összhangban a konstrukció célja az ifjúsági korosztály igényeinek megfelelő, egységes és átfogó szolgáltatási rendszer kialakítása, amely az iskolarendszerű képzésben résztvevő diákok iskolai sikerességét, életpálya-tervezésük folyamatát széleskörű programok révén segíti elő. A konstrukció két kiemelt eszköze:
1. a diákokkal való személyes és közvetlen kapcsolattartást lehetővé tevő, az oktatási intézményekkel szorosan együttműködő, területi alapon szerveződő tanácsadói irodák, helyi kontaktpontok hálózata, mely információ- és szolgáltatásnyújtással, ismeretek átadásával, közvetítésével, képzések, kulturális és szabadidős programok szervezésével, egyéni életpálya tanácsadással, rendszeres tehetséggondozó programokkal támogatják az intézményekben folyó szakmai nevelő munkát,
2. egy korszerű, széles körű szolgáltatásokat nyújtó központi internetes információs ifjúsági portál, amely tematizált, jól szerkesztett információkat, válaszokat nyújt ennek a korosztálynak, elősegíti az értékközvetítést.
A hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók kiemelt célcsoportként jelennek meg a fejlesztések során.
emberi erőforrások minisztere
44. 3.3.13 Eötvös József Program - Pedagógiai
szakma szolgáltatások fejlesztése - Projektháló
0,00 3,05 1,87 0,00 0,00 A konstrukció célja a pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet létrehozása, a szolgáltatások (pl. tanulótámogató tanácsadás) fejlesztése, mérés-értékelési tevékenység fejlesztése (pl. szociális kompetenciák területére való kiterjesztése) és lebonyolítása, illetve szolgáltatások biztosítása az érintett intézmények számára. Pilot program keretében 40 feladat-ellátási helyen (94 hátrányos helyzetű kistérségben) tesztelésre kerülnek a következő szolgáltatások:
1. pedagógiai nézetek kutatása,
2. szociális kompetenciák mérése,
3. az iskola nevelési hatékonyságának mérése,
4. tanulótámogató tanár rendszerének bevezetése,
5. pedagógiai krízis menedzser,
6. pedagógiai coach.
emberi erőforrások minisztere
45. 3.3.14 Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása 0,00 4,45 0,00 0,00 0,00 A konstrukció az országhatáron belüli és túli, valamint nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakításával, közös programok megvalósításával hozzájárul a gyermekek kompetenciájának (pl. szociális, életviteli, kommunikáció) fejlesztéséhez, ismeretanyaguk bővítéséhez. Emellett az intézmények között olyan kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé, amelyek keretében megoszthatják tapasztalataikat, jó gyakorlataikat a nevelés különböző területein, így például az egész napos iskola keretében folytatott tevékenységeikkel, a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésével kapcsolatosan. emberi erőforrások minisztere
46. 3.3.15 A hátrányos helyzetű gyermekek önkéntes részvételének ösztönzése a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében 0,00 0,00 0,70 0,00 0,00 A konstrukció keretében sor kerül a hátrányos helyzetű gyermekek sport általi önkéntesség témájú, képzők általi szemléletformálására. Emellett a komplex iskolai testmozgásprogramok területén, valamint a testnevelés és sport műveltségterületen, a diáksport egyesületekben (iskolai sportkörökben) és egyéb területi sportszervezetekben dolgozó pedagógusok és sportszakemberek irányításával, és az önkéntes tréningeken részt vett hátrányos helyzetű gyermekek vezetésével zajló, a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló testmozgásprogramok, valamint társadalmi felelősségvállalást ösztönző programok megvalósítására kerül sor. emberi erőforrások minisztere
47. 3.3.16 Szimfónia 0,00 0,00 0,30 0,00 0,00 A konstrukció célja a zenére, a hangszerek ismeretének elsajátítására, a muzikalitás javítására, az együtt zenélésre építve az általános iskolában tanuló, hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok társadalmi beilleszkedésének elősegítése, a társas kompetenciák és koncentrációs képességek fejlesztése. emberi erőforrások minisztere
47a. * 
48. *  3.3.17 Iskola a természetben 0,00 0,00 0,00 0,60 0,89 A konstrukció célja a hátrányos helyzetű településeken a tanulók - iskolai keretek közti - megismertetése a helyi természeti adottságban rejlő lehetőségekkel, különös tekintettel a mezőgazdasági ismeretekre. A konstrukció keretében nemzetközi referenciával bíró program hazai adaptációjára és ahhoz kapcsolódó módszertani fejlesztésre kerül sor. emberi erőforrások minisztere
48a. *  3.3.18 Az Arany János Tehetséggondozó Program projektjeinek támogatása 0,00 0,00 0,00 0,00 11,90 A konstrukció célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítését támogató, 2007 és
2015 között hazai költségvetésből megvalósításra került projektek támogatása.
emberi erőforrások minisztere -
48b. *  3.3.19 Az Integrációs Pedagógiai Rendszer projektjeinek támogatása 0,00 0,00 0,00 0,00 16,90 A konstrukció célja az Integrációs Pedagógiai Rendszer 2007. és
2015. között megvalósításra került programjainak támogatása
emberi erőforrások minisztere -
48c. *  3.3.20 Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram projektjeinek támogatása 0,00 0,00 0,00 0,00 11,20 A konstrukció célja Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram 2007. és 2015. között megvalósításra került programjainak támogatása emberi erőforrások minisztere -
48d. *  3.3.21 A Nemzeti Tehetség Program projektjeinek támogatása 0,00 0,00 0,00 0,00 20,00 A Nemzeti Tehetség Program 2007. és 2015. között megvalósításra került programjainak támogatása emberi erőforrások minisztere -
49. 3.4.1.A Nemzetiségi tanulók nevelésének és oktatásának támogatása 0,00 1,43 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy a nemzetiségi oktatás számára a minőség javítását szolgáló oktatási programok álljanak rendelkezésre, amelyek hozzájárulnak a pedagógusok módszertani kultúrájának bővítéséhez a kompetenciaalapú oktatás módszertanával és eszközeivel, továbbá biztosítják a tanulók eltérő nyelvi adottságaira épülve a képességek és kulcskompetenciák egyénre szabott fejlesztését és megerősítését. emberi erőforrások minisztere
50. 3.4.1.B Migráns tanulók nevelésének és oktatásának támogatása 0,00 0,69 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a migráns hátterű, a köznevelés, közoktatás rendszerében részt vevő tanulók nevelésének, oktatásának, a magyar társadalomba és a munka világába történő beilleszkedésének, önálló életvitelük kialakításának támogatása. emberi erőforrások minisztere
51. 3.4.2.A Sajátos nevelési igényű
gyerekek integrációja
0,00 1,25 0,00 0,00 0,00 A konstrukció kiemelt célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében, oktatásában részt vevő intézmények (speciális és többségi) szervezetében és működésében végbemenjen a szakmai minőség megújulása, megvalósuljon a gyermekek körében megnyilvánuló képességbeli és tanulási szükségletekhez való alkalmazkodás. A konstrukció támogatásával a speciális intézmények alkalmassá válnak arra, hogy integrálható tanulóikat felkészítsék a többségi iskolákba való átmenetre, folyamatos segítséget nyújtsanak az együttnevelésben részt vevők számára, támogassák a többségi intézményeket a sajátos nevelési igényű tanulók befogadásában. emberi erőforrások minisztere
52. 3.4.2.B Sajátos nevelési igényű
gyerekek integrációja
0,00 2,30 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy országos szinten legyen biztosított a pedagógiai szakszolgálati intézmények közötti információáramlás, a jó gyakorlatok megosztása és a fejlesztések közzététele annak érdekében, hogy a pedagógiai szakszolgálati intézményben a gyermekek, a tanulók és családjaik Magyarország egész területén azonos színvonalon, helyben vagy a lakóhely körzetében jussanak elérhető, korszerű, komplex, tudatosan szervezett ellátáshoz. emberi erőforrások minisztere
53. 3.4.3 Iskolai tehetséggondozás 0,00 1,14 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a tehetséges tanulókkal való kiemelt foglalkozás, továbbá az esélynövelést szolgáló tehetséggondozás támogatása, az iskolai tehetséggondozás feltételrendszerének fejlesztése, a pedagógusok szakmai-módszertani felkészítése, az iskolai tehetséggondozási tevékenységek és programok ösztönzése, elterjesztése. További cél a sportban eredményes és tehetséges fiatalok segítése, utánpótlás és élsport területén érintett fiatalok tanulmányi felzárkózásának segítése, tanulás és szakmaszerzés összehangolása a fiatalkori sporttevékenységgel a „kettős karrier” segítése jegyében. emberi erőforrások minisztere
54. 3.4.4 Országos tehetségsegítő hálózat létrehozása (Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program) „B” komponens 0,00 0,54 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a tehetséges gyermekek és fiatalok megtalálása és integrálása, képességeinek kibontakoztatása, társadalmi hasznosulása. További cél egy országos, civil bázisú tehetségsegítő hálózat kialakítása, amely összeköti és kibővíti az oktatási folyamatban kidolgozott és az iskolán kívüli tehetségsegítő kezdeményezéseket, támogatja a tehetséges fiatalok önszerveződését. emberi erőforrások minisztere
55. 3.4.5-12 Tehetséghidak Program 0,00 1,98 0,00 1,20 0,00 A konstrukció célja az iskolai és iskolán kívüli tehetségsegítés és tehetséggondozás feltételrendszerének javítása révén a tehetséges gyerekekkel, fiatalokkal való kiemelt foglalkozás, továbbá az esélynövelést szolgáló tehetséggondozás hosszú távú, ágazatközi együttműködésen alapuló feltételeinek megteremtése. emberi erőforrások minisztere
56. *  Összesen 11,53 119,72 26,76 23,83 64,46

4. A 4. prioritás: A felsőoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése, a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében

4.1. A prioritás tartalma:

4.1.1. A felsőoktatás minőségének javítása az egész életen át tartó tanulással összhangban

4.1.2. A felsőoktatás K+F+I+O kapacitásainak bővítése a vállalkozásokkal való szerves együttműködés kiépítésének szolgálatában

4.2. A prioritás ütemezése

4.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  44,11 41,21 5,91 12,54 11,26 115,03
4. *  Többletkötelezettség-vállalás: 23,17 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 85%

4.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  167,33 6,43 22,13 195,89

4.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

4.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J
1.

Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015.
3. 4.1.1.C/12 Regionális és ágazati felsőoktatási együttműködés támogatása, vidéki felsőoktatási integráció elősegítése 0,00 16,93 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja:
1. a regionális-térségi-területi felsőoktatási együttműködések támogatása,
2. az ágazati felsőoktatási együttműködések támogatása az Új Széchenyi Terv kiemelt iparági célkitűzéseihez kapcsolódóan,
3. a vidéki felsőoktatási intézmények megerősítése,
4. a nemzetközi hallgatói mobilitás elősegítése,
5. a hallgatók esélyegyenlőségének támogatása, mentorszolgáltatások fejlesztése.
emberi erőforrások minisztere
4. 4.1.1.C/13 Ágazati felsőoktatási együttműködés támogatása, vidéki felsőoktatási integráció elősegítése - Egészségügy 0,00 0,00 3,00 0,00 0,00 A konstrukció célja:
1. az egészségügyi ágazati felsőoktatási együttműködések támogatása az Új Széchenyi Terv kiemelt iparági célkitűzéseihez kapcsolódóan,
2. a vidéki felsőoktatási intézmények megerősítése,
3. a nemzetközi hallgatói mobilitás
elősegítése,
4. a hallgatók esélyegyenlőségének támogatása, mentorszolgáltatások fejlesztése.
emberi erőforrások minisztere
5. 4.1.1.D Roma szakkollégiumok támogatása 0,00 1,15 0,30 0,00 0,00 A konstrukció célja a roma szakkollégiumok támogatása. emberi erőforrások minisztere
6. 4.1.1.F A felsőoktatási szakképzés területi társadalmi és gazdasági szerepének fejlesztése 0,00 0,00 2,36 0,00 0,00 A konstrukció általános célja a felsőoktatási intézmények gazdasági fejlődésben vállalt
szerepének erősítése:
1. helyi szinten, a kormányzati, szak- és felnőttképzési, valamint a gazdasági szereplőkkel való együttműködés,
2 a munkaerőpiac-orientált, vállalkozói kompetenciák fejlesztésére irányuló képzési elemek bevezetése,
3. a képzés duális rendszerűvé alakítása,
4. a hallgatók számára a felsőoktatási képzések mellett, illetve a lemorzsolódó hallgatók számára a helyett szakmai és felnőttképzési programok biztosítása.
emberi erőforrások minisztere
7. *  4.1.1.F-14 A felsőoktatás területi társadalmi és gazdasági szerepének fejlesztése 0,00 0,00 0,00 0,00 3,21 A konstrukció célja a felsőoktatási képzés
eredményességének növelése a gyakorlatorientáltság növelésével, továbbá a gazdasági, szakképzési és felsőoktatási szereplőkkel való együttműködés megerősítésén keresztül. További cél a vertikális együttműködések kialakítása és fejlesztése.
emberi erőforrások minisztere
8. 4.1.2.B2 Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok továbbfejlesztése, országos komponens 0,00 6,41 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a felsőoktatási
pedagógus- és tanárképzés, továbbképzés minőségének fejlesztése, a pedagógus- és tanárképzés felsőoktatási hálózatának országos továbbfejlesztése.
emberi erőforrások minisztere
9. 4.1.2.D Idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a felsőoktatásban 0,00 3,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja:
1. a szaknyelvi képzési rendszer fejlesztése,
2. a bemeneti és kimeneti feltételek biztosítása és fejlesztése,
3. a szaknyelvi képzési rendszerhez kapcsolódó szervezeti fejlesztések,
4. a szaknyelvi képzési rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó pilotként munkaerő-piaci elvárásokhoz és szerepekhez illeszkedő nyelvi programok és képzések lebonyolítása.
emberi erőforrások minisztere
10. 4.1.2.E Sport a felsőoktatásban (hallgatói, oktatói és alumni sporttevékenységek fejlesztése) 0,00 1,80 0,00 0,00 0,00 A konstrukció két komponensben valósul
meg:
A) Képzésfejlesztés a sporthoz kapcsolódó képzések területén:
1. meglévő szakok módszertanának és tananyagának fejlesztése,
2. új alap- és mesterszakok tananyagának és módszertanának kialakítása, valamint
3. szakterületi képesítési kompetenciák megszerzésére irányuló átképzési kurzus kialakítása.
B) Hallgatói szolgáltatások fejlesztése a sport területén:
1. intézményi hallgatói sportszolgáltatások körének és módszertanának fejlesztése,
2. élsportolói tehetséggondozási rendszer kiépítése és működtetése.
emberi erőforrások minisztere
11. 4.1.2.E-15 Sport a felsőoktatásban (képzések fejlesztése) 0,00 0,00 0,00 0,00 1,60 A konstrukció célja a sporttudományi és kapcsolódó képzések fejlesztése, bővítése. emberi erőforrások minisztere
12. 4.1.2.F Felsőfokú szakirányú továbbképzés fejlesztés az informatika területén 0,00 0,00 0,00 0,60 0,00 A konstrukció célja:
1. a létező informatikai képzésekhez igazodva felsőfokú szakképzés, felsőfokú szakirányú továbbképzés és egyéb képzésformák kidolgozása, átdolgozása és on-line képzési központ kialakítása,
2. az egyetemi oktatók felkészítése az on-line rendszerben történő képzések megtartására,
3. pilot jelleggel 500 fiatal próbaképzése.
emberi erőforrások minisztere
13. 4.1.3-11/1 Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése,
2. ütem
1,48 0,00 0,00 0,09 0,00 A konstrukció célja az ágazati informatikai, képzési és hallgatói szolgáltatásfejlesztés. emberi erőforrások minisztere
14. *  4.2.1.C Tudás-Park A növekedési zónák tudástranszfer tevékenységének támogatása a felsőoktatási intézmények bevonásával 0,00 0,00 0,00 5,00 1,56 A konstrukció célja az innováció területén az állami-önkormányzati intézmények, a felsőoktatási-kutatási intézmények és a vállalatok együttműködésén alapuló hármas egység (triple helix) modell elterjesztése, illetve annak kiterjesztése a civil szereplők bevonásával a négyes egység (quadruple helix) modellre. A konstrukció további célja az adott térségben jelen lévő felsőoktatási és helyi önkormányzati kapacitásokra épülő együttműködések, non-profit tudás- és technológia-transzfert elősegítő szervezetek kialakítása, átalakítása és fejlesztése, amelyek multiplikátor hatást gyakorolhatnak a régió gazdasági versenyképességének erősítésében és K+F+I tevékenységének hasznosításában. emberi erőforrások minisztere
15. *  4.2.1.D A társadalmi innováció, valamint a társadalom- és gazdaságtudományi kutatási hálózatok együttműködésének erősítése 0,00 0,00 0,00 0,85 2,01 A konstrukció célja a kutatási potenciál megerősítése a felsőoktatás harmadik missziójához kapcsolódó fejlesztésekhez kapcsolódóan, továbbá a felsőoktatási jelenlét biztosítása új, innovatív megoldásokkal az oktatás és a kutatás olyan területein, ahol a felsőoktatási szolgáltatások megjelenése hiánypótló. A konstrukció célja:
1. Hálózatfejlesztés a határ menti kreatív városi fejlesztésekhez és közép-európai nemzetközi kutatási kapcsolatok erősítéséhez kapcsolódóan.
2. Új típusú képzési kapacitások és (szakember-megtartó) formációk létrehozása a társadalmi-gazdasági válságfolyamatok megelőzése és kezelése érdekében, különösen a jelentős elvándorlással és
társadalmi-gazdasági problémákkal terhelt területeken.
emberi erőforrások minisztere
16. 4.2.2.A Nemzetközi közreműködéssel megvalósuló alap- és célzott alapkutatási projektek támogatása 27,00 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az innovatív alapkutatások és alapkutatási hálózatokba, projektekbe való bekapcsolódás támogatása. emberi erőforrások minisztere
17. 4.2.2.B-14 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása 0,00 0,00 0,00 2,00 0,00 A konstrukció célja, hogy az intézmények tehetséggondozó műhelyeinek összehangolt fejlesztése valósuljon meg: a tehetségek egyéni fejlődési lehetőséget kapjanak, és az oktatásban kialakuljanak azok a folyamatok, amelyek a tehetségeket a tudományos pálya felé terelik. emberi erőforrások minisztere
18. 4.2.2.C Előremutató Info-
Kommunikációs Technológiák kutatásának támogatása, valamint a kapcsolódó IT szakember utánpótlás biztosítása
9,08 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az EU 7. és 8. Kutatási, Technológiafejlesztési és demonstrációs keretprogram (FP7, FP8), valamint az EU Digital Agenda célkitűzéseinek és zászlóshajó kezdeményezéseinek kiemelt infokommunikációs területeihez kapcsolódó kutatások és kutatási projektekbe való bekapcsolódás támogatása. emberi erőforrások minisztere
19. *  4.2.2.D Interdiszciplináris kutatói teamek felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre az alapkutatás és a célzott alapkutatás területén 0,00 0,00 0,00 3,00 2,87 A konstrukció célja a felsőoktatáshoz kötődő alapkutatási potenciál és a felsőoktatás tudományos, fejlesztői eredményeinek növelése a tiszta alapkutatás és a célzott alapkutatás területén, kiemelten az interdiszciplináris kutatásokban való részvétel elősegítésével. További cél a nemzetközi programokban (pl. Horizont 2020) történő sikeres részvétel elősegítése a hálózatosodás és kapcsolatépítés ösztönzésével, kutatói teamek felkészítésével intézményenként egy meghatározott kutatás-fejlesztési, innovációs és oktatási irányba. emberi erőforrások minisztere
20. 4.2.3 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja 0,00 2,60 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a magyar tudomány és a műszaki, informatikai természettudományos fejlesztés hazai és nemzetközi elismertségének javítása, a tudományos eredmények és ismeretek hatékony átadása. emberi erőforrások minisztere
21. 4.2.4.A1 Nemzeti Kiválóság Program A1: Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program 1,00 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a kiemelkedő kutatási teljesítménnyel rendelkező hallgatók, oktatók, kutatók Magyarországon tartásának és Magyarországra vonzásának elősegítése. emberi erőforrások minisztere
22. 4.2.4.B1 Nemzeti Kiválóság Program B1 Campus Hungary K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése országos program 1,32 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a nemzetközi hallgatói mobilitás elősegítése K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódóan. emberi erőforrások minisztere
23. 4.2.4/A2 Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program 0,00 5,50 0,25 0,00 0,00 A konstrukció célja a kiemelkedő kutatási teljesítménnyel rendelkező hallgatók, oktatók, kutatók Magyarországon tartásának és Magyarországra vonzásának elősegítése. emberi erőforrások minisztere
24. 4.2.4.B2 Nemzeti Kiválóság Program B2 Campus Hungary K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése konvergencia program 0,00 3,82 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a nemzetközi hallgatói mobilitás elősegítése K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódóan. emberi erőforrások minisztere
25. 4.2.5.A Magyar Tudományos Művek Tára 0,31 0,00 0,00 0,00 0,01 A konstrukció célja a már kiépítés alatt álló első nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis, a Magyar Tudományos Művek Tára teljes kiépítése, adatvagyonának lényeges bővítése és használatának kiterjesztése a felsőoktatás teljes területére. További cél az eddig az akadémiai intézményeknek nyújtott szolgáltatás kiterjesztése a felsőoktatásra. emberi erőforrások minisztere
26. 4.2.5.B Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása 3,92 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja ingyenes és jogtiszta központi elektronikus full text (teljes szövegű) elérhetőség biztosítása a leggyakrabban használt aktuális felsőoktatási és tudományos tartalmak esetében. emberi erőforrások minisztere
27. 4.2.6 Egészség-tudományi, egészségipari innovációs környezet fejlesztése, szakmai hálózatosodás elősegítése 0,00 0,00 0,00 1,00 0,00 A konstrukció célja az egészségtudományi, egészségipari fejlesztések terén az egészségügyi, felsőoktatási, akadémiai, non-profit gazdasági és civil szervezetek egészségügyi, illetve egészségiparhoz kötődő kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének támogatása, egészségügyi K+F+I projektek előkészítése, a szakmai hálózatosodás, valamint tudásmenedzsment és tudás-transzfer tevékenységek támogatása. Kiemelt cél az egészségügyi szolgáltatók K+F+I hálózatokban való működésének kiterjesztése, multicentrikus klinikai vizsgálatokban való részvételének elősegítése, az ehhez szükséges szervezeti- és kapacitásfejlesztések támogatása, új K+F+I irányítási és tudásmenedzsment formák kialakítása, illetve a meglévő szervezeti és intézményi megoldások továbbfejlesztése, amelyekben a „tudásháromszög” szereplői mind jelen vannak (felsőoktatás, akadémiai szféra-kutatási szervezetek, vállalatok). emberi erőforrások minisztere
28. *  Összesen 44,11 41,21 5,91 12,54 11,26

5. Az 5. prioritás: A társadalmi befogadás, részvétel erősítése

5.1. A prioritás tartalma:

5.1.1. A kiemelt leghátrányosabb helyzetű térségek, valamint a településen belüli szegregáció csökkentését célzó komplex fejlesztések támogatása

5.1.2. Beruházás a jövőnkbe: gyermek és ifjúsági programok

5.1.3. A halmozottan hátrányos helyzetű csoportok szociális ellátórendszerhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása munkaerő-piaci integrációjuk előmozdítása érdekében

5.1.4. A szociális ellátórendszer fejlesztése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása

5.1.5. A helyi közösségek és a civil társadalom fejlesztése

5.1.6. A társadalmi kohézió erősítése bűnmegelőzési és reintegrációs programokkal

5.2. A prioritás ütemezése

5.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  37,38 43,28 5,39 3,73 3,76 93,54
4. *  Többletkötelezettség-vállalás: 15,10 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 85%

5.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  127,63 8,70 11,36 147,69

5.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

5.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J
1.

Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015.
3. 5.1.1 LHH kistérségek projektjei 1,99 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a társadalmi kohézió erősítése, a helyi közösségek fejlesztése, a társadalomból való kiszorulás megelőzése, a hátrányok továbbörökítésének elkerülése. emberi erőforrások minisztere
4. *  5.2.1 Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése 0,00 1,86 0,00 0,00 0,33 A konstrukció célja a Biztos Kezdet Gyerekházak és az integrált térségi gyerekprogramok (5.2.2, 5.2.3 és 5.2.3.A konstrukciók) szakmai és módszertani megalapozása, folyamat-támogatása. emberi erőforrások minisztere
5. 5.2.3.A Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére 3,40 7,21 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a szegénység, gyermekszegénység csökkentése helyi szükségletekre épülő gyermek- és ifjúsági politika kialakításával és megvalósításával a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben. emberi erőforrások minisztere
6. 5.2.6 Korai életszakaszban feltárt fejlődésbeli rendellenességek, lemaradások kezeléséhez szükséges hozzáférés javítása 0,00 1,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a korai fejlesztéshez való hozzáférés javítása, a korai fejlesztéssel foglalkozó szervezetek szakembereinek képzése, a korai fejlesztésben részt vevő szervezetek együttműködésének fejlesztése, szolgáltatás- és kapacitás bővítése. emberi erőforrások minisztere
7. 5.2.8 Kisközösségi ifjúságnevelés támogatása 0,00 1,08 0,00 0,56 0,00 A konstrukció célja az ifjúságnevelés, ifjúságfejlesztés, élményközpontú közösségi nevelés biztosítása, kisközösségi, kortárs vezetőkre épülő ifjúsági munka módszertani fejlesztése, szakmai standardok kidolgozása, szakmai együttműködések kialakítása, ezzel a célcsoport társadalmi részvételének erősítése, életpálya tervezése, negatív társadalmi hatásokkal, folyamatokkal szembeni védekezőképességük fejlesztése. emberi erőforrások minisztere
8. 5.2.9 Legyen más a szenvedélyed 0,00 0,00 0,25 0,00 0,00 A konstrukció célja a veszélyeztetett korosztály tagjainak káros szenvedélyektől való távol tartása prevenciós programok elterjesztését szolgáló akcióprogramok által és a re-integráció, re-szocializáció elősegítése. emberi erőforrások minisztere
8a. *  5.2.9.B Legyen más a szenvedélyed! 2. - Módszertani fejlesztések a drogprevenció területén 0,00 0,00 0,00 0,00 1,00 A konstrukció célja a drogprevenciós tevékenységek hatékonyságának javítását szolgáló fejlesztések megvalósítása, beleértve a szakmai személyzet felkészítését, képzését és kutatások lebonyolítását. emberi erőforrások minisztere -
9. 5.2.10 Kora-gyermekkori program a megfélemlítés megelőzésére 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 A kísérleti jellegű kezdeményezés egy olyan preventív módszertan kidolgozására és kipróbálására irányul, amelynek célja, hogy mind fiatalabb korban felkészítse a gyermekeket, szüleiket, továbbá a pedagógusokat, az érintett civil szervezetek munkatársait a zaklatás megelőzésére, kezelésére. emberi erőforrások minisztere
10. *  5.3.1.B-1 Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben 1,33 0,00 0,19 0,00 0,23 A konstrukció célja a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő, munkanélküli roma emberek, elsősorban roma nők társadalmi befogadásának és foglalkoztatásának javítása, szociális és gyermekjóléti szakmákra való képzésük és ezen intézményekben történő foglalkoztatásuk előkészítése. emberi erőforrások minisztere
11. 5.3.1.B-2 Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben 0,00 1,40 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő, munkanélküli roma emberek, elsősorban roma nők társadalmi befogadásának és foglalkoztatásának javítása, szociális és gyermekjóléti intézményekben történő foglalkoztatásuk támogatása. emberi erőforrások minisztere
12. 5.3.2-12/1 „Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integráció megalapozása” program szakmai és módszertani támogatása 0,00 0,11 0,00 0,04 0,00 A konstrukció célja, hogy hatékonyabb, komplex és fenntartható, a hajléktalan emberek társadalmi re-integrációját lehetővé tevő, az önálló lakhatást és a munkaerő-piaci integrációt ösztönző támogatási megoldások kifejlesztésével hozzájáruljon a hazai hajléktalanság megelőzéséhez és fokozatos visszaszorításához. emberi erőforrások minisztere
13. 5.3.3 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integráció megalapozása 1,13 0,92 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az utcán élő hajléktalan személyek fejlesztése és lakhatásának biztosítása társadalmi visszailleszkedésük céljából. emberi erőforrások minisztere
14. 5.3.6-11/1 Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) 0,00 5,70 2,34 0,00 0,00 A konstrukció célja a mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. emberi erőforrások minisztere
15. 5.3.6.B Szakmai-módszertani támogatás a komplex telepprogram és az elnéptelenedő falvak társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítását célzó program megvalósítói számára 0,00 0,00 0,82 0,00 0,00 A konstrukció célja kettős:
1. komplex telepprogram megvalósításának szakmai-módszertani támogatása, nyomon követése, jó gyakorlatok beazonosítása és adaptációjának elősegítése, a mérések feldolgozása, összegzése, szakmai és tudományos publikációja nemzetközi színtéren (csak konvergencia),
2. az elnéptelenedő településeken komplex telepprogramot megvalósító kedvezményezettek szakmai-módszertani támogatása, a beavatkozás időközi és záró értékelése (arányosított).
emberi erőforrások minisztere
16. *  5.3.8.A A leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzések és támogató szolgáltatások 4,90 4,70 0,00 0,00 0,30 A konstrukció célja a leghátrányosabb helyzetű csoportok tagjainak nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését támogató képzések, felmérések és fejlesztések kidolgozása és lebonyolítása, támogató szolgáltatások létrehozása. emberi erőforrások minisztere
17. *  5.3.8.B A leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzések és támogató szolgáltatások 7,25 0,00 0,00 0,00 1,00 A konstrukció célja a leghátrányosabb helyzetű csoportok helyzetének javítása, az elszegényedés, a leszakadás mértékének és hatásainak csökkentése, az etnikai és szociális szegregáció fékezése, a szociális ellátórendszerhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása munkaerő-piaci integrációjuk előmozdítása, foglalkoztathatóságuk segítése érdekében. emberi erőforrások minisztere
18. 5.3.9 Tanulási partnerségek a foglalkoztathatóság javításáért 2,00 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az aktív korú inaktív, munkanélküli, társadalmi kirekesztődés által sújtott személyek kulcskompetenciáinak fejlesztése, társadalmi és munkaerő-piaci integrációjuk elősegítése, valamint országos nyitott tanulási központ hálózatának létrehozása és működtetése. emberi erőforrások minisztere
19. 5.3.9.B Digitális Közösség Program 0,00 0,00 0,50 0,00 0,00 A konstrukció célja a „Miskolc és agglomerációja digitális közösség” című hazai eszközellátási programhoz kapcsolódóan olyan képzési, motivációs programok megszervezése és lebonyolítása, amelyek hozzájárulnak az informatika-oktatás, az egész életen át tartó tanulás és a munkaerő- piaci re-integráció megerősítéséhez. További cél az információs társadalomból kiszorultak beilleszkedésének elősegítése, a társadalom - különösen a hátrányos helyzetűek - informatikai kompetenciájának fejlesztése. A digitális közösség a digitális társadalmi értéklánc egyik fontos pillére, amely hatékony módon képes támogatni, segíteni az állam legfontosabb célkitűzéseit: a digitális írástudás növelését, a munkahelyteremtést és a versenyképesség növelését. emberi erőforrások minisztere
20. 5.3.10 A leghátrányosabb helyzetű csoportok életviteli kompetenciáinak fejlesztése 0,00 3,30 0,00 0,40 0,00 A konstrukció célja olyan, képességet fejlesztő, illetve motiváló képzések, támogató szolgáltatások biztosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy később a leghátrányosabb helyzetű csoportok hagyományos képzési vagy foglalkoztatási programokba sikerrel kapcsolódhassanak be. emberi erőforrások minisztere
21. 5.3.11 Elnéptelenedő települések társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítása 0,00 0,00 0,85 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy a modellprogram keretében a helyi közösségben rejlő kreativitásra, szellemi és társadalmi kapacitásra építve, innovatív megközelítéssel kialakításra kerüljön egy, a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi folyamatok megfordítását célzó fejlesztési terv és kialakuljon a cselekvési tervben foglaltak megvalósításához szükséges közösség, társadalmi kapacitás. A konstrukció pilot projektek támogatásával hozzájárul a negatív gazdasági és társadalmi folyamatok kezdeti tüneteit mutató települések romló folyamatainak visszafordításához, az életminőség javításához a helyi társadalomban rejlő potenciálra építő akciók sorozatának megvalósításával. emberi erőforrások minisztere
22. 5.4.1 Szociális szolgáltatások modernizációja 1,64 0,00 0,00 0,10 0,00 A konstrukció célja a szociális szolgáltatások modernizációja, a központi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése és a szociálpolitikai döntések megalapozása. emberi erőforrások minisztere
23. 5.4.2 Központi szociális információs fejlesztések 0,00 2,11 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a szociális terület informatikai rendszereinek további fejlesztése, az elektronizálás kibővítése új informatikai alkalmazások segítségével, valamint az információáramlás hatékonyságának növelése. emberi erőforrások minisztere
24. 5.4.5 A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása 0,45 0,00 0,05 0,00 0,00 A konstrukció célja a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése, mentorhálózat kialakítása, valamint az 5.4.6.A konstrukció módszertani támogatása. emberi erőforrások minisztere
25. 5.4.6.A A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhető szolgáltatások fejlesztése 0,50 0,10 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhető szolgáltatások fejlesztése. emberi erőforrások minisztere
26. *  5.4.6.B A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhető szolgáltatások fejlesztése 0,00 0,33 0,00 0,00 0,10 A konstrukció célja a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvény alapján indítandó felsőfokú szakember-
képzési programhoz (jelnyelv szak, illetve bilingvális oktatás) szükséges tananyagfejlesztés és a képzési programok indítása.
emberi erőforrások minisztere
27. 5.4.7 Látássérült emberek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak továbbfejlesztése 0,00 1,20 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a látássérült emberek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak továbbfejlesztése, minőségének javítása, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés fejlesztése. További cél az Országos Módszertani Központ létrehozása, valamint a vidéki elemi rehabilitációs hálózat bővítése, továbbfejlesztése. emberi erőforrások minisztere
28. 5.4.9 Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására 2,51 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja egy új, komplex ellátáskoordinációs rendszer kialakítása az alapszolgáltatások (szociális és gyermekjóléti) körében, valamint a szolgáltatások hatékonyságának növelése. emberi erőforrások minisztere
29. 5.4.10 Szociális képzések rendszerének modernizációja 0,00 5,30 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja:
1. a szociális képzések rendszerének modernizációja,
2. új szemléletű szociális mesterképzés, valamint szociális vezetőképző létrehozása és működtetése,
3. a szociális intézményrendszerben vezetőként dolgozók szakvizsgarendszerének megújítása,
4. korszerű szervezési- és vezetési ismeretek elterjesztése a teljes ágazatirányításban,
5. ágazati humán monitorrendszer kialakítása,
6. minőségbiztosítási rendszer kialakítása a képzések terén.
emberi erőforrások minisztere
30. 5.4.11 Az autizmussal élő emberek életminőségét támogató, országos lefedettségű szakmai tanácsadó hálózat kiépítése 0,00 0,80 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a közszolgáltatások autista személyek számára való hozzáférhetőségének javítása országos szakmai-tanácsadói hálózat kiépítésével. emberi erőforrások minisztere
31. 5.4.12-14/1 Az egyházi fenntartásban lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztése 0,00 0,00 0,00 2,00 0,00 A konstrukció célja a szociális alap- és szakellátások fejlesztése, működési hatékonyságának javítása szolgáltatásfejlesztéssel, szolgáltatás-koordináció kialakításával, amely a lakosság problémáira komplex megoldást nyújt, a felmerülő igényeknek megfelelően működő, problémaközpontú, rövid reakcióidejű szolgáltatások kialakításával.
További cél a modernizációs folyamatba bevont szolgáltatások körének bővítése (szociális szolgáltatások, illetve szolgáltatási elemek), a projektidőszak alatt hatékony szolgáltatási, tervezési és elosztási struktúra kialakítása.
emberi erőforrások minisztere
32. 5.5.1.B Közösségi kezdeményezések és önkéntes programok támogatása - B komponens: A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése 6,19 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az országos szemléletváltás előmozdítása a családi szféra társadalmi jelentőségével kapcsolatban, integrált szolgáltatások nyújtásával a fiatal, gyermekes családok támogatása - a kötelező önkormányzati alapellátási feladatokat kiegészítő eszközökkel - kis közösségi kezdeményezések, például ún. „családi erőforrás központok” létrehozása útján. emberi erőforrások minisztere
33. 5.5.2 Az önkéntesség elterjesztése 1,33 0,00 0,39 0,00 0,00 A konstrukció célja a felnőtt lakosság önkéntességre való hajlandóságának növelése, az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsültségének emelése és ezzel együtt az önkéntesség helyi, térségi szintű népszerűsítése. További cél a civil szervezetek, önkormányzatok, önkormányzati és állami intézmények szociális, egészségügyi és az oktatás területén biztosított szolgáltatási kapacitásának fejlesztése önkéntesek bevonásán keresztül. emberi erőforrások minisztere
34. 5.5.4 Lakóközösségi programok, kezdeményezések támogatása 0,00 1,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a lakossági közösségi kezdeményezések támogatása, a társadalmi integráció és kohézió elősegítése közösségi programokon keresztül. emberi erőforrások minisztere
34a. *  5.5.8. Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében 0,00 0,00 0,00 0,00 0,50 A konstrukció célja a helyi keresletre reagáló, a helyi közösség hasznát szolgáló kezdeményezések támogatása. emberi erőforrások minisztere -
35. 5.6.1.B Bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető, vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak segítése 0,00 1,97 0,00 0,18 0,00 A konstrukció célja a bűnelkövetés szempontjából kiemelten veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak segítése, a veszélyeztetett korosztály áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése, a normaszegéssel járó társadalmi hátrányok csökkentése, valamint integrációs esélyeik növelése, a gyermek- és fiatalkorúakkal foglalkozó szakemberek ismereteinek növelése, készségfejlesztése. belügyminiszter
36. 5.6.1.C Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés 2,76 0,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a civil szervezetek, valamint az áldozatsegítésben közvetve érintett állami szervezetek, intézmények bekapcsolása az állami Áldozatsegítő Szolgálat munkájába, az állampolgárok önvédelmi képességének javítása, a felkészített állampolgárok számának növekedése, ezáltal a bűncselekmények számának csökkentése, az áldozattá vált személyeknek nyújtható szolgáltatások szélesítése, az áldozatokkal kapcsolatba kerülő intézmények, szakemberek érzékenységének, tudásának növelése, empatikusabb munkavégzésre ösztönzése. belügyminiszter
37. 5.6.3 Az elítéltek többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje 0,00 2,69 0,00 0,00 0,30 A konstrukció célja egy olyan országos hatókörű re-integrációs program kialakítása és megvalósítása, amely a fogvatartottak szükségleteire építve, differenciáltan kínál egyéni megoldásokat a társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedésre. belügyminiszter nemzetgazdasági miniszter
38. *  Összesen 37,38 43,28 5,39 3,73 3,76

6. A 6. prioritás: Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés

6.1. A prioritás tartalma:

6.1.1. Egészségfejlesztés és egészségtudatos magatartásra ösztönzés

6.1.2. Egészségügyi szerkezetátalakítást támogató humánerőforrás- és szolgáltatásfejlesztés

6.2. A prioritás ütemezése

6.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  0,00 26,71 34,56 6,95 2,66 70,88
4. *  Többletkötelezettség-vállalás: 11,67 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből:
konvergencia régiók esetén 24,19%, közép-magyarországi régió esetén 85%

6.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. *  52,42 18,65 10,66 81,73

6.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

6.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J
1.

Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015.
3. 6.1.1 Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása 0,00 0,00 1,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a különböző színtereken (pl. iskolák, munkahelyek, települések) folyó egészségfejlesztési tevékenységet támogató, a szakmai fejlődést és a szereplők koordinált működését elősegítő szakmai hálózat létrehozása. emberi erőforrások minisztere
4. 6.1.2 Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok 0,00 0,00 20,48 0,00 0,00 A konstrukció célja az egészséges életmódot támogató, legfontosabb életmódtényezőket befolyásoló pozitív közösségi minták elterjesztése érdekében egészségfejlesztési programok megvalósítása az életmódot befolyásolni képes színtereken (települések, kistérségek, munkahelyek, oktatási és egészségügyi intézmények), valamint egészségfejlesztési tematikus programok megvalósítása. emberi erőforrások minisztere
5. 6.1.2.A Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben, valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával 0,00 0,00 4,40 0,00 0,00 A konstrukció egyik célja az egészségtudatos életvitelt, életmódot támogató életmódtényezőket befolyásoló pozitív közösségi minták elterjesztése, így
a) összetett eszközrendszerű, az életkori sajátosságoknak megfelelő, energia-egyensúly kialakulását szolgáló testmozgás- és életmódprogramok megvalósítása az általános iskolai tanulók részvételével,
b) szakemberek szakmai kompetenciafejlesztése, valamint attitűdformálása.
A konstrukció másik célja közösségi testmozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával. A teljes körű egészségfejlesztést célzó programok beépülnek az iskolák mindennapi életébe, és ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy a köznevelési intézmények pedagógiai programjain, egészségfejlesztési tervein, helyi tantervein keresztül valós hatást fejtsenek ki. A konstrukció keretében kooperációra építő, megyei szintű szabadidős közösségi programok, „hétpróbák” megszervezésére és lebonyolítására kerül sor.
emberi erőforrások minisztere
6. 6.1.2.B Egészséges táplálkozás elterjesztése a közétkeztetésben 0,00 0,00 0,00 0,50 0,00 A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet meghatározza többek között a köznevelési intézményekben és az egészségügyi intézményekben zajló élelmezéssel kapcsolatos feltételeket, az ételek elkészítésével és tápanyagtartalmával kapcsolatos szabályokat. A konstrukció keretében a közétkeztetésben érintett szolgáltatók új követelményekre való felkészítésére nyílik lehetőség annak érdekében, hogy maradéktalanul teljesíteni tudják a táplálkozás-egészségügyi előírásokban megfogalmazott követelményeket, s ezzel hozzájáruljanak az egészséges táplálkozás elterjesztéséhez. A konstrukció további célja a szemléletformálás és az egészséges táplálkozás követelményeivel kapcsolatos információk, a konyhatechnológiai ismeretek eljuttatása azon intézményekhez, melyek a lakosság étkeztetésében közvetlen szerepet vállalnak (pl. éttermi szolgáltatást nyújtó helyek, menzák). emberi erőforrások minisztere
7. 6.1.3.A Pilot jellegű szűrőprogramok (védőnői méhnyakszűrési, illetve vastagbélszűrési programok) kiterjesztésének támogatása 0,00 1,00 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a lakosság szűrési részvételének (átszűrtség) növelése korábbi pilot szűrőprogramok (védőnői méhnyak-, illetve vastagbélszűrési programok) országos kiterjesztésével. emberi erőforrások minisztere
8. 6.1.3.B Népegészségügyi kommunikáció fejlesztése 0,00 1,85 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a hazai egészségfejlesztési, betegség-megelőzési tevékenységeket, valamint a szabadidősportot támogató, a társadalom különböző célcsoportjainak sajátosságaihoz illeszkedő, hatékony népegészségügyi kommunikáció folyamatos megvalósítására képes, országos szintű kapacitás kialakítása, melynek eredményeképpen jelentősen javul a lakosság egészségműveltsége és attitűdje, valamint növekszik az egészség-fejlesztési és betegség-megelőzési programokban való lakossági részvétel. emberi erőforrások minisztere
9. 6.1.4 Koragyermekkori (0-7 év) program 0,00 2,50 0,00 1,50 0,00 A konstrukció célja azoknak a problémáknak az enyhítése, megszüntetése, amelyek a jelenlegi intézményrendszer hiányosságaiból, működési jellegzetességeiből fakadnak. A konstrukció olyan újszerű, kísérleti jellegű fejlesztéseket tartalmaz, amelyek javítják a jelenlegi szolgáltatások minőségét. A konstrukció középpontjában - mint közvetlen célcsoport - az egészségügyi alapellátás (védőnői szolgálat, a házi gyermekorvos, a gyermekeket is ellátó háziorvos) és a gyermekek szülei állnak.
A konstrukció a 0-7 éves korosztály optimális fejlődésének komplex támogatását célozza meg. Magába foglalja a gyermekek fejlődését befolyásoló rizikó- és védőfaktorok felmérését, a gyermekek fejlődésének nyomon követését, az eltérő fejlődést mutató gyermekek kiszűrését, ezen kívül a szülők számára támogatást nyújt a gyermekük fejlődésének kibontakoztatásához és a felmerülő nevelési problémák megoldásához. A konstrukció „B” komponense keretében a konvergencia régiók vonatkozásában az elavult infrastruktúra és az alkalmazott módszertanok korszerűsítése révén további alapvető cél a gyermek-egészségügyi alapellátás különböző szegmensei szolgáltatás-minőségének javítása, beleértve az informatikai fejlesztéseket is.
A konstrukció további célja a 0-7 év közötti gyermekek rendszeres és korszerű szűrővizsgálatban részesítése, a fejlődési rendellenességek korai felismerése.
emberi erőforrások minisztere
10. *  6.1.5 Területi emberi erőforrás fejlesztési komplex programok támogatása 0,00 0,00 2,87 4,00 2,04 A konstrukció célja a területi komplex felzárkóztató program keretében - a szakképzési, szociális gazdasági fejlesztésekhez kapcsolódóan - az egészséges életmód, egészségszemlélet elterjesztése, az egészséges élettel kapcsolatos ismeretek beépítése a képzési és gazdasági tevékenységek körébe. emberi erőforrások minisztere
11. 6.1.6 Az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok közvetítése a fogyasztóvédelmi intézkedések megfelelő racionalizálásával 0,00 0,00 0,00 0,50 0,00 A konstrukció célja az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok közvetítése a fogyasztóvédelmi intézkedések racionalizálásával, a legjelentősebb egészségkockázati tényezők befolyásolása célzott megelőzési programokkal egyéni, közösségi és társadalmi szinten. A konstrukció további célja az egészséges életmódhoz szükséges ismeretek és készségek megszerzésének terjesztése és készségfejlesztő eszközök fejlesztése. emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter
12. 6.1.7 Közösségek kohéziójának erősítése összhangban az egészséges életmód elterjesztésével 0,00 0,00 0,00 0,00 0,25 A konstrukció célja az egészséges életmód elterjesztése, valamint a családok és közösségek kohéziójának erősítése közösségi rendezvények szervezésével, kiemelten a szabadidős sport eszközrendszerére építve. emberi erőforrások minisztere
13. 6.2.2.A Képzési programok az egészségügyi ágazat szolgáltatás-fejlesztése érdekében 0,00 5,74 1,89 0,00 0,00 A konstrukció célja az egészségügyi szolgáltatók minőségi humánerőforrás fejlesztése a betegellátás színvonalának növelése érdekében. emberi erőforrások minisztere
14. 6.2.2.B Képzés és módszertani fejlesztés 0,00 0,07 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a képzések tananyagtartalmának, módszertanának (kurrikulum, szakmai és vizsgakövetelmény, képzési terv) fejlesztése, mely elsődlegesen a minőségi kontrolltényezők bevezetését célozza, az országosan egységes és színvonalas képzés, gyakorlati oktatás biztosítása érdekében. emberi erőforrások minisztere
15. *  6.2.3 Országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép adatbázis- és alkalmazásfejlesztés 0,00 1,00 0,00 0,00 0,37 A konstrukció célja az egészségorientált kormányzati és egészségpolitikai döntéshozatal kialakításának támogatása az egészségmonitorozás országos hálózatának kialakításával, és a progresszivitási szinteknek megfelelő, szükséglet alapú kapacitástervezés megalapozásával. emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter
16. 6.2.4 Foglalkoztatás intézményi támogatása 0,00 1,75 2,67 0,00 0,00 A konstrukció célja a képzett szakemberek foglalkoztatásának támogatásán keresztül a betegellátás színvonalának növelése, valamint a humánerőforrás-egyenlőtlenségek mérséklése, ezáltal hozzájárulva az egészségügyi ellátórendszer egyenszilárd működéséhez. emberi erőforrások minisztere
17. 6.2.4.B Struktúraváltáshoz kapcsolódó képzést és foglalkoztatást támogató fejlesztés 0,00 2,35 0,00 0,45 0,00 A konstrukció célja a fekvőbeteg-ellátó intézmények, valamint kistérségi és emelt szintű járóbeteg intézmények (szakellátó központok) kialakítása és működése során felmerülő humánerőforrás-szükséglet biztosítása képzés, átképzés és foglalkoztatás támogatása révén, elsősorban a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program, valamint a regionális operatív programok keretében támogatásban részesülő intézmények vonatkozásában. emberi erőforrások minisztere
18. 6.2.5.A Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben - Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban 0,00 0,95 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az egységes, integrált külső felülvizsgálati rendszer bevezetésének módszertani támogatása az egységes nemzetközi akkreditációs követelményrendszernek megfelelően. emberi erőforrások minisztere
19. 6.2.5.B Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben - Területi együttműködések kialakítása 0,00 9,50 0,00 0,00 0,00 A konstrukció célja az egészségügyi ágazati irányítás átszervezésének módszertani megalapozása a Semmelweis Tervvel összhangban, továbbá az egységes egészségszervezés, intézményfelügyelet, ágazati kontrolling, informatikai támogatás módszertani alapjainak kidolgozása. emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter
20. 6.2.7 Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e- Egészségügyi) Rendszer bevezetését támogató módszertan, szolgáltatás-, képzés és humánerőforrás fejlesztés 0,00 0,00 1,00 0,00 0,00 A konstrukció célja a szakmai és lakossági szolgáltatások fejlesztése az egészségügyi rendszerben való jobb eligazodás támogatása céljából, továbbá a nemzeti egészségügyi informatikai (eHealth) fejlesztések során létrejövő informatikai rendszerekhez kapcsolódó oktatás, tájékoztatás és oktatási anyagok fejlesztése. emberi erőforrások minisztere
21. 6.2.8 Sürgősségi Akadémia 0,00 0,00 0,25 0,00 0,00 A konstrukció célja a sürgősségi ellátórendszer különböző ellátási szintjeinek, szereplőinek módszertani és képzési támogatása, az egységes és magas színvonalú, ugyanakkor folytonosságában is harmonikus sürgősségi ellátás érdekében. emberi erőforrások minisztere
22. *  Összesen 0,00 26,71 34,56 6,95 2,66

7. A 7. prioritás: Technikai segítségnyújtás

7.1. A prioritás tartalma: A prioritás célja a Társadalmi Megújulás Operatív Program eredményes és hatékony megvalósítása. A technikai segítségnyújtás keret a Társadalmi Megújulás Operatív Program közreműködő szervezeteinek, valamint a specifikusan a Társadalmi Megújulás Operatív Program megvalósulásához köthető egyéb tevékenységek (pl. monitoring bizottságok működtetése, értékelő, elemző tanulmányok) finanszírozására szolgál. A technikai segítségnyújtás forrásai megoszlanak a 7. (konvergencia régiók) és a 9. (közép-magyarországi régió) prioritások között.

7.2. A prioritás ütemezése

7.2.1. A kiírások kerete

A B C D E F
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015. Összesen
3. 4,85 4,85 4,85 0,00 0,00 14,55
4. Többletkötelezettség-vállalás: 1,76 Mrd Ft
5. Az Európai Szociális Alapból történő finanszírozás tervezett aránya a prioritás keretéből: 85%

7.2.2. A kötelezettségvállalás

A B C D
1. Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 310,1 forint/euró árfolyamon)
2. 2007-2013. 2014. 2015. Összesen
3. 41,43 0,38 3,80 45,61

7.3. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

7.3.1. A konstrukciók

A B C D E F G H I J
1.

Konstrukció kódja


Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(Mrd Ft)


A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter
A konstrukció
szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter
2. 2011. 2012. 2013. 2014. 2015.
3. 7.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok 4,85 4,85 4,85 0,00 0,00 A konstrukció célja, hogy biztosítsa a Társadalmi Megújulás Operatív Program lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok költséghatékony és eredményes ellátását (pl. monitoring bizottság működtetése, beleértve annak titkársági feladatai ellátását is, az éves megvalósítási jelentések, a Társadalmi Megújulás Operatív Program végrehajtását érintő tanulmányok, elemzések, a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret-szintű értékelési tervben nem szereplő, valamint a monitoring bizottság kezdeményezésére indított értékelések). emberi erőforrások minisztere