A jogszabály mai napon ( 2024.04.20. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1203/2015. (IV. 9.) Korm. határozat

a Budapesti Demográfiai Fórum megrendezéséhez szükséges intézkedésekről

1. A Kormány - kifejezve és megerősítve elkötelezettségét a pozitív, fenntartható demográfiai fordulat megvalósítása mellett - egyetért a Budapesti Demográfiai Fórum 2015 novemberében történő megrendezésével.

2. A Kormány a Budapesti Demográfiai Fórum megvalósítása érdekében felhívja

a) az érintett minisztereket, hogy gondoskodjanak a Budapesti Demográfiai Fórum megrendezéséhez kapcsolódó szervezési, rendezési, logisztikai, valamint a rendezvény biztosításával összefüggő feladatok végrehajtásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere
belügyminiszter
Határidő: folyamatos

b) a külgazdasági és külügyminisztert, hogy feladat- és hatáskörében eljárva segítse elő a Budapesti Demográfiai Fórum megrendezését, különös tekintettel annak diplomáciai előkészítésére.

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
Határidő: folyamatos