A jogszabály mai napon ( 2024.04.16. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1316/2015. (V. 21.) Korm. határozat

Magyarország Kormánya és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

A Kormány 2015. április 28. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében

1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy Pécs nemzetközi autópálya-hálózatba történő bekapcsolása céljából tegye meg a szükséges intézkedéseket

a) az M6 autópálya országhatárig történő kivezetését biztosító Bóly–Ivándárda, országhatár közötti szakasz megépítése érdekében, valamint

b) az M60 gyorsforgalmi út Pécs–Barcs, országhatár szakasz tervezése, építésének előkészítése érdekében, azzal, hogy az előkészítés tegye lehetővé a szakasz két végpontjából történő építésének megkezdését;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: az a) alpont szerinti út megvalósítására 2016. december 31.
a b) alpont tekintetében 2017. június 30.

2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke bevonásával vizsgálják meg a Pécsi Tudományegyetem kapacitás-fejlesztésének feltételrendszerét, ami biztosítja a külföldi hallgatók számának bővítését és a kutatási, fejlesztési potenciáljának erősítését, és a vizsgálat alapján tegyenek javaslatot a szükséges intézkedésekre a Kormány részére;

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke bevonásával
Határidő: 2015. július 31.

3. * 

4. Pécs déli új ipari parkjának bővítése és fejlesztése érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával tegyen javaslatot a Kormány részére az új iparterület kialakítását, valamint új üzemcsarnokok építését szolgáló intézkedésekre;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
külgazdasági és külügyminiszter
Határidő: azonnal

5. * 

6. munkacsoportot alakít a Zsolnay Kulturális Negyed, a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Központ hatékonyabb üzemeltetését biztosító új működtetési, fenntartási modelljének kidolgozására, az érintett minisztériumok és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőinek bevonásával.

Felelős: emberi erőforrások minisztere
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: azonnal