A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1456/2015. (VII. 7.) Korm. határozat

a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye és a Szombathelyi Egyházmegye felújítási munkálatainak, valamint egyes infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a 2015. és a 2016. évben a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye – felújítási munkálatai és a kapcsolódó régészeti feltárások elvégzéséhez –, összesen 1000,0 millió forint támogatásban részesüljön;

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon az 1. pontban meghatározottak végrehajtása érdekében a 2015. évi központi költségvetés terhére 573,0 millió forint, a 2016. évi központi költségvetés terhére a szükséges további 427,0 millió forint forrás biztosításáról az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a költségek felmerülésével összhangban

3. egyetért azzal, hogy a 2015. és a 2016. évben a Szombathelyi Egyházmegye – felújítási munkálatai és a kapcsolódó fejlesztések elvégzéséhez –, összesen 200,0 millió forint támogatásban részesüljön;

4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a 3. pontban meghatározottak végrehajtása érdekében a 2015. évi központi költségvetés terhére 94,0 millió forint, a 2016. évi központi költségvetés terhére a szükséges további 106,0 millió forint forrás biztosításáról az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a költségek felmerülésével összhangban