A Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa a legfőbb ügyész által benyújtott jogegységi indítvány alapján eljárva Budapesten, a 2015. június 29. napján tartott ülésen meghozta a következő
jogegységi határozatot:
A másodfokú bíróság elsőfokú határozatot hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító végzése alaki jogerővel bír, ekként ellene a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 33. § (1) bekezdésének c) pontjában biztosított jogkörében a Bszi. 32. § (1) bekezdése a) pontjának második fordulata alapján a legfőbb ügyész BF.1736/2014/3. számon - az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében - jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta.
A jogegységi indítvány szerint az ítélkezési gyakorlat megosztott abban a kérdésben, hogy a legfőbb ügyész jogosult-e a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtására olyan nem ügydöntő végzés ellen, amelyben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja.
Az indítványozó az eltérő álláspontok szemléltetésére a következő bírósági határozatokra hivatkozott:
1. Az A. K. és 172 társával szemben magánokirat-hamisítás vétsége miatt indult eljárást a Budai Központi Kerületi Bíróság a 3.B.1390/2006/3. számú határozatában valamennyi terhelt esetében megszüntette, mert jogi álláspontja szerint a terheltek cselekményének büntethetősége elévült, egyben utalt arra, hogy - törvényes vád hiánya miatt - a megszüntetésnek a felhívott törvényhely j) pontja szerinti oka is fennáll.
V. I. CLXVI. rendű terhelt és védője által bejelentett fellebbezés alapján eljárva a Fővárosi Bíróság a 28.Bf.5598/2008/14. számú végzésével az elsőfokú bíróság határozatát a CLXVI. rendű terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, valamint az elsőfokú határozat jogerejének feloldásával az elsőfokú határozatot szintén hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította I-XV. rendű, XVII-XLVI. rendű, XLVIII-CLXV. rendű és CLXVII-CLXXIII. rendű terheltek tekintetében, továbbá ugyancsak hatályon kívül helyezte F. L. A-né XLVII. rendű terhelt tekintetében és az e terhelt ellen bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt a büntetőeljárást megszüntette. A másodfokú bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság jogi álláspontja téves az elévülés bekövetkeztének megállapítása és a törvényes vád hiányára hivatkozással kapcsolatban. A terheltek büntethetősége nem évült el, így az eljárás megszüntetése törvénysértő volt.
A Legfelsőbb Bíróság Bt.III.286/2009/11. számú, 2009. október 13. napján kihirdetett ítéletében - mely BH2010. 146. számon közzétételre került - a magánokirat-hamisítás vétsége miatt A. K. és társai ellen folyamatban volt bűnügyben a legfőbb ügyész által a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslati indítványt elbírálva megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 28.Bf.5598/2008/14. számú végzésének a Budai Központi Kerületi Bíróság 3.B.1390/2006/3. számú végzése jogerejét feloldó, valamint azt az érintett terheltek tekintetében hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító rendelkezése törvénysértő. A Fővárosi Bíróság 28.Bf.5598/2008/14. számú végzésének a Budai Központi Kerületi Bíróság 3.B.1390/2006/3. számú végzését az érintett terheltek tekintetében hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezését hatályon kívül helyezte.
2. A Fővárosi Törvényszék a 15.B.516/2013/170. számú, 2014. február 10. napján kelt ítéletével P. T. I. rendű és H I. II. rendű terhelteket bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében. Ezért P. T. I. rendű terheltet - mint felbujtót - 11 év, H. I. II. rendű terheltet - mint tettest - 10 év fegyházbüntetésre és mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. F. F. III. rendű terheltet az ellene bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a 3.Bf.253/2014/10. számú, 2014. október 2. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét mindhárom terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a Fővárosi Főügyészség a 2013. február 27. napján kelt NF.3208/2013/1-I. számú vádiratában már jelezte: P. T. I. rendű terhelt és társai ellen egy másik emberölési ügyben nyomozás van folyamatban, melyben később - az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalát követően - 2014. szeptember 2. napján vádemelés benyújtására is sor került és az eljárás a Fővárosi Törvényszék előtt 5.B.1424/2014. számon folyik. Az ítélőtábla hivatkozott a 3/2013. számú Büntető jogegységi határozat II/6. pontjában foglaltakra, miszerint a több ember sérelmére elkövetett emberölés törvényi egység. Az ítélőtábla ennek alapján megállapította, hogy a két ügyben elkövetett cselekményekre figyelemmel, a több emberen elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására van lehetőség. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor nem biztosított lehetőséget a két ügy egyesítésére, továbbá indokolási kötelezettségét is megsértette a törvényi egységgel kapcsolatban, ezért az ügy felülbírálatra alkalmatlan.
A másodfokú ítélet ellen a legfőbb ügyész a Be. 431. §-a alapján, a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelentett be.
A Kúria a Bt.II.1592/2014/12. számú, 2014. december 4. napján kihirdetett végzésével az emberölés bűntette miatt P. T. és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 3.Bf.253/2014/10. számú végzése ellen a legfőbb ügyész által a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatot elutasította.
A Kúria végzésének indokolásában kifejtette, hogy a rendkívüli jogorvoslat tartalmi vizsgálata előtt, elsődlegesen a formai feltételek vizsgálata szükséges. E rendkívüli jogorvoslat kizárólag jogerős és más jogorvoslattal nem támadható bírósági határozat ellen vehető igénybe. A törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat tehát a bíróság nem minden határozatával szemben vehető igénybe, hanem csak a jogerőre képes és ténylegesen jogerőre emelkedett határozattal szemben (amennyiben az egyéb jogorvoslattal nem támadható). A Kúria ezzel kapcsolatban arra az álláspontra jutott, hogy amennyiben a Be. szerint az adott határozat ellen van helye rendes jogorvoslatnak, akkor az egyúttal alaki jogerőre is képes határozat. Ha nincs helye rendes jogorvoslatnak, akkor az jogerőre nem emelkedhet.
A másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító határozata nem jogerőképes határozat, nem emelkedhet jogerőre. A törvény azonban a Be. 431. §-a szerinti jogorvoslatot nem minden bírósági határozat, hanem csak a jogerős bírósági határozat ellen teszi lehetővé. Kétségtelenül azért, mert amely határozat ellen rendes jogorvoslatnak nincs helye, az ellen rendkívüli jogorvoslat sem vehető igénybe. A legfőbb ügyész nem jogerős határozat ellen kezdeményezte a jogorvoslatot, ezért a jogorvoslati indítvány érveinek érdemi megvizsgálására nem kerülhetett sor.
3. A Legfőbb Ügyészség jogegységi indítványában kifejtette, hogy a Bt.III.286/2009/11. számú határozatot tartja helytállónak.
Álláspontja szerint e rendkívüli jogorvoslat igénybevételével összefüggésben egységes a joggyakorlat abban, hogy az előfeltételek között említett „jogerős” kitétel megállapításához nem szükséges az anyagi, hanem elégséges az alaki jogerő is. Így számos kizárólag alaki jogerővel rendelkező bírósági határozat (előzetes letartóztatás megszűnésének megállapítása, védő kizárásának elutasítása, feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés utólagos módosítása, összbüntetésbe foglalási eljárás megszüntetése, külföldi ítélet érvényének elismerése, szabadságvesztés végrehajtásának átvétele, európai elfogatóparancs végrehajthatósága, perújítást elutasító határozat helybenhagyása tárgyában hozott végzések) ellen jelentettek be jogorvoslatot a törvényesség érdekében, s azokat a legfőbb bírói fórum elbírálta.
Az eldöntendő elvi kérdés az, hogy az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító másodfokú határozat ellen a Be. 431. §-a alapján a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtására jogosult-e, és ha igen akkor milyen jogszabályi alapon.
Kétségtelen, hogy a jogegységi indítványban megjelölt jogkérdést a Kúria eljáró tanácsai eltérően értelmezték, ezért az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a Bszi. 32. § (1) bekezdése a) pontjának második fordulata szerinti okból jogegységi határozat meghozatala szükséges.
A Kúria ezért a jogegységi indítvány érdemi elbírálása végett a Bszi. 38. §-a szerint ülést tartott, amelyen a legfőbb ügyész képviselője a jogegységi indítványt fenntartva az abban foglaltakkal egyező tartalommal szólalt fel.
Az indítvány előterjesztőjének az elbírálandó elvi kérdés eldöntésére tett javaslata az alábbiak szerint alapos:
1. A Be. 431. §-a szerint „A legfőbb ügyész a bíróság törvénysértő és jogerős határozata ellen a Kúriánál a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be feltéve, hogy a jogerős határozat más jogorvoslattal nem támadható meg”.
A jogorvoslati indítványt a Kúriánál kizárólag a legfőbb ügyész jogosult bejelenteni, aki diszkrecionális jogkörében dönt annak benyújtásáról. E szabályozással a jogintézmény eszközt biztosít a legfőbb ügyész számára annak érdekében, hogy közreműködjék az egységes joggyakorlat kialakításában.
A törvényességi jogorvoslat bejelenthető, bármely jogerős, más jogorvoslattal nem támadható törvénysértő határozat ellen. Tárgya lehet ezért anyagi jogerőhatás kiváltásra alkalmatlan bírósági határozat is. Nincs helye, azonban a különleges eljárások keretében orvosolható törvénysértések esetében.
Megállapítható tehát, hogy a törvény mindössze két konjunktív feltételt fogalmaz meg, miszerint csak jogerős határozat ellen van helye e rendkívüli jogorvoslat igénybevételének, és kizárólag akkor, ha a határozat rendes jogorvoslattal nem támadható meg. Kizáró rendelkezést mindössze a Be. 433. §-a tartalmaz, amely szerint nincs helye törvényesség érdekében jogorvoslat bejelentésének, ha a határozatot a Kúria hozta.
2. A más jogorvoslattal nem támadható jogerős határozatok esetleges törvénysértésének az orvoslása a magyar eljárásjogban nem újkeletű jogintézmény.
A büntetőeljárásról szóló törvény XVIII. Fejezetében tárgyalt Jogorvoslat a törvényesség érdekében jogtörténeti elődjeként a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. (Bp.) XX. Fejezete IV. címében a perorvoslatok körébe felvett „Perorvoslat a jogegység érdekében” intézményét kell megemlíteni, ugyanis a 441. § alapján a „koronaügyész bármely büntetőbíróságnak jogerős határozata, vagy egyéb intézkedése ellen, mely a törvényt megsértette, a jogegység érdekében közvetlenül a kir. Curiánál perorvoslattal élhet”.
E jogintézmény tovább élt az 1949. évi XI. törvény 82. §-a szerinti „törvényességi perorvoslat” néven, majd az 1951. évi III. törvény 225. §-ban írt „törvényesség érdekében használt perorvoslat” megnevezéssel, míg végül a III. Bpn. 20. §-a úgy rendelkezett, hogy ahol a Bp. a törvényesség érdekében bejelentett perorvoslatról tesz említést, azon törvényességi óvást kell érteni.
A büntetőeljárásról szóló 1962. évi 8. tvr. XII. Fejezete - azon belül a 280-282. §-a - majd az ezt felváltó 1973. évi I. tv. XII. Fejezetének 284-291. §-a „törvényességi óvás” elnevezéssel a Legfelsőbb Bíróság elnöke, vagy a legfőbb ügyész számára biztosította annak a lehetőségét, hogy a bíróság jogerős határozata, vagy határozatának meghatározott része ellen törvényességi óvást emeljen, ha az törvénysértő, vagy megalapozatlan.
Az Alkotmánybíróság 1992. december 31-i hatállyal a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megsemmisítette a fenti, törvényességi óvás emelésére vonatkozó jogszabályokat.
Ezt követően került sor arra, hogy a korábbi törvényességi óvás jogintézménye helyett az 1992. évi LXIX. törvény 1993. január 1. napjától kezdődően meghatározott büntető anyagi és egyes eljárásjogi jogsértések orvoslására bevezette a „Felülvizsgálat” jogintézményét.
A törvényességi jogorvoslat benyújtásának lehetőségével kapcsolatosan a válasz - bár eltérő terjedelemben ugyan -, minden esetben igenlő volt.
3. A Kúria a Bt.II.1592/2014/12. számú határozatában a következőket fejtette ki:
„A Kúria... azt állapította meg, hogy amennyiben a Be. szerint az adott határozat ellen van helye rendes jogorvoslatnak, akkor az egyúttal alaki jogerőre is képes határozat. Ha nincs helye rendes jogorvoslatnak, akkor az jogerőre nem emelkedhet.
A másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító határozata nem jogerőképes határozat, nem emelkedhet jogerőre, nem jogerős határozat”.
4. A jogegységi tanács e jogi okfejtést nem tartotta megalapozottnak elsősorban azért, mert álláspontját nem a normatív joganyagból és annak dogmatikai elemzéséből vezette le, hanem döntően egy monográfiából többé-kevésbé önkényesen kiragadott részletekkel igyekezett álláspontját alátámasztani, következésképpen ez az egyoldalúság eredményezte a téves jogértelmezést is.
A jogegységi tanács az érdemi döntés jogi indokolása előtt a teljesség igénye nélkül - a tételes jogtörténeti anyag ismertetésén túl - az alábbi törvénymagyarázatokat említi meg.
a) „A hatályon kívül helyező végzés ellen a gyakorlat szerint törvényességi óvásnak van helye, amelynek csak a helytelen hatályon kívül helyezés, vagy esetleg csupán az elsőfokú bíróságnak adott helytelen kötelező irányítás feloldása lehet a célja, de nem érdemi döntés, mert utóbbival a törvényességi tanács a fellebbezési bíróság hatáskörét vonná magához” (Dr. Móra M. A magyar büntető eljárásjog tankönyv 453. old.).
b) „A jogerő fogalmát egyébként tágan kell értelmezni. Amíg a perújításnak csak a bíróság jogerős határozatával befejezett ügyben van helye, addig a törvényességi óvás nemcsak az ügyet befejező, hanem olyan jogerős bírósági határozat ellen is emelhető, amelynek anyagi jogereje nincsen, csupán alakilag emelkedik jogerőre, vagyis amikor érvényesül a határozatnak az a tulajdonsága, hogy rendes perorvoslattal nem támadható meg és nem változtatható meg. A másodfokú bíróság által hozott hatályon kívül helyező végzésnek pedig nem csak az alaki jogerő a jellemzője, hanem az is, hogy a másodfokú bíróság az ügyet a maga részéről végleg lezárta, még akkor is, ha ez a jogerő nem az ügy érdemében következett be” (A büntető eljárás magyarázata 1982. 903. oldal).
c) Ezzel kapcsolatos az alábbi jogi álláspont is: „A másodfokú határozatokkal kapcsolatban első sorban az a megvizsgálandó kérdés, hogy ha a szóban forgó határozatot hozták volna, akkor lett volna e helye rendes perorvoslatnak? Igenlő esetben a másodfokú határozat is jogerőre képes (pl. másodfokú ítélet). Ha kizárólag a másodfokú vagy általában a perorvoslati eljárásban előforduló határozatfajtáról van szó, akkor viszont az eldöntendő kérdés, hogy az adott perorvoslati határozat meghozatalával a bíróság a maga részéről elintézte e az ügyet? A kérdés igenlően válaszolható meg pl. az un. hatályon kívül helyező (kasszációs) végzések esetében” (Fenyvesi-Herke-Tremmel Új magyar büntető eljárás 507. old.).
d) A Be. 431. §-hoz fűzött kommentár szerint „a jogorvoslat a bíróság jogerős határozata ellen terjeszthető elő. Ebbe nem csak az ügydöntő határozatok tartoznak, hanem minden olyan bírósági határozat - végzés -, amelyek jogerőhatással bírnak” továbbá „Nem zárja ki a 431. § a törvényességi jogorvoslatot az első fokú, a másodfokú és az ítélőtábla előtt folyó harmadfokú eljárás során hozott nem ügydöntő végzés ellen, tekintet nélkül arra, hogy az megtámadható-e fellebbezéssel” (Büntetőeljárási törvény magyarázata 1684. oldal.).
Ezzel összefüggően helytálló, és a jogegységi tanács is egyetért a legfőbb ügyész azon álláspontjával, hogy a fentebb idézett mondat második fele, és a bekezdés zárómondata, miszerint azok a deklaratív, illetve kötőerővel sem rendelkező határozatok amelyek még alaki jogerő kiváltására sem alkalmasak, e rendkívüli jogorvoslattal megtámadhatók, téves kiterjesztő értelmezést adott a Be. 431. §-ának.
5. A kérdés tehát az, hogy a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát hatályon kívül helyező és új eljárás lefolytatását elrendelő határozata jogerős határozatnak tekinthető e vagy sem.
A kérdés megválaszolásakor feltétlenül foglalkozni kell az anyagi és az alaki jogerő értelmezésével.
Az anyagi jogerő a határozat megváltoztathatatlanságát, míg az alaki jogerő a megtámadhatatlanságát jelenti.
Az anyagi jogerő az ügy tárgyának végleges, minősített kötőerővel történő lezárását jelenti, vagyis ítélt dolgot (res iudicatat) eredményez.
Az alaki jogerő ezzel szemben egyszerű kötőerőt jelent, amely kizárólag a határozat rendes jogorvoslattal történő megtámadhatóságát zárja ki (ne bis in idem).
Az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével anyagi jogerővel rendelkezik, amely természetszerűleg az alaki jogerőt, a megtámadhatatlanságot is jelenti, következésképpen végleges döntést jelent a bűnösség kérdéséről a büntetőjogi következményekről, szankciókról vagy éppen ezek hiányáról. Az anyagi jogerő egyben azt is jelenti, hogy a büntetőjogi főkérdés eldöntését követően a határozat végrehajthatóvá válik.
Más megítélés alá esnek a bíróság nem ügydöntő határozatai, ugyanis azok kizárólag alaki jogerővel rendelkeznek és vagy megtámadhatóak fellebbezéssel - és csak ezt követően áll be az alaki jogerő és válik végrehajthatóvá -, vagy rendes jogorvoslattal egyáltalán nem támadhatóak meg, következésképpen az alaki jogerő nyomban a határozat meghozatalával bekövetkezik, és végrehajthatóvá válik. E körbe tartozik a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező és új eljárás lefolytatását elrendelő határozata.
A jogegységi tanács a Bt.II.1592/2014/12. számú határozatának azon jogi okfejtését miszerint „Ha nincs helye rendes jogorvoslatnak, akkor az jogerőre nem emelkedhet”, nem találta megalapozottnak.
A Kúria ezzel kapcsolatos álláspontja az, hogy mind az első, mind a másodfokú bíróság határozatának jogereje bekövetkezhet azáltal, hogy a) az arra jogosultak a rendes jogorvoslati lehetőségüket kihasználták, vagy b) nem éltek vele, illetve c) nem is élhettek, mert a törvény kizárta a határozat elleni fellebbezés lehetőségét.
A Be. 588. § (3) bekezdés a) pontja szerint a másodfokú bíróság ítélete azon a napon emelkedik jogerőre amelyen meghozták, feltéve, hogy ellene a törvény a fellebbezést kizárja. E törvényi megfogalmazásból pedig egyértelműen következik, hogy a határozatok végrehajthatósága szorosan kötődik a jogerőhatáshoz. A Be. 589. § a végzések végrehajthatóságával kapcsolatosan mindössze a Be. 347. § (3) bekezdésére utal, vagyis a halasztó hatály kizárásáról, amennyiben a törvény eltérően nem rendelkezik.
A másodfokú bíróságnak a felülvizsgálat során hozott határozata ellen - a Be. 386. §-ban írtak kivételével - rendes jogorvoslatnak már nincs helye, következésképpen a hatályon kívül helyező és új eljárás lefolytatására utasító végzése ellen sincs helye fellebbezésnek, ugyanakkor az perjogilag végrehajtandó, vagyis az utasított bíróság köteles a megismételt eljárás lefolytatására és annak eredményeként határozat meghozatalára.
A kizárólag a fellebbezési eljárásban előforduló hatályon kívül helyező végzés alaki jogerőhatása biztosítja a határozat végrehajthatóságát.
Ez okból nem helytálló a fellebbezési - rendes perorvoslati - lehetőség hiányát az alaki jogerő tételes kimondásával összekötni, ugyanis a törvény több esetben, másodfokú határozat, vagy a Kúria által hozott határozat esetében kizárja a rendes jogorvoslat lehetőségét, azonban sem a másodfokú, sem a kúriai határozat első, másodfokú vagy harmadfokú határozatának jogereje nem kérdőjelezhető meg.
A Be. 431. §-a kizárólag jogerős és más jogorvoslattal nem támadható határozattal szemben teszi lehetővé a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtását, következésképpen amennyiben a hatályon kívül helyező és új elsőfokú eljárást elrendelő határozat törvénysértését észleli a legfőbb ügyész, érvényesítheti rendkívüli jogorvoslati jogát.
Ezzel kapcsolatos jogi álláspontját a Legfelsőbb Bíróság a BH2010. 146. számú eseti döntésében a joggyakorlat számára útmutatásul közzé is tette, amelyet a Kúria jelen jogegységi határozatával követendőnek tart.
A Kúria a Bt.II.1592/2014/12. számú határozatát ezen eseti döntés ismeretében hozta meg, azonban azt kizárólag az alapügyben elkövetett eljárási szabálysértés szempontjából tette vizsgálat tárgyává és nem a rendkívüli jogorvoslat befogadásának eljárásjogi feltételeit vizsgálta, amelynek következtében válasz sem született a tekintetben, hogy a közzétett eseti döntést a Be. 431. § szempontjából miért nem tartotta követendő jogi megoldásnak, ugyanis a hatályon kívül helyező végzés jogerejével kapcsolatosan kifejtett érvei alapvetően ellentétben álltak a Bt.III.286/2009/11. számú határozat döntésével.
Ezt a hiányt pótolta a Kúria jogegységi tanácsa, kimondva, hogy a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező és új eljárás lefolytatására utasító végzése alaki jogerővel bír, és ellene a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslatot terjeszthet elő.
Ekként a Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a Bszi. 32. § (1) bekezdése a) pontjának második fordulata szerinti okból a jogegységi indítványnak helyt adott és a rendelkező rész szerint határozott.
A jogegységi tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.
Budapest, 2015. június 29.
| Dr. Kónya István s. k., | ||
| a jogegységi tanács elnöke | ||
| Dr. Varga Zoltán s. k., | Dr. Belegi József s. k., | |
| előadó bíró | bíró | |
| Dr. Mészár Róza s. k., | Dr. Csere Katalin s. k., | |
| bíró | bíró | |
| a jogegységi tanács tagjai | ||
