A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

NFM közlemény

a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról * 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése alapján a felszámolók névjegyzékére vonatkozó következő változásokat teszi közzé:

1. ABSOLVENTUM Reorganizációs tanácsadó, Vagyonfelügyelő és Felszámoló Kft. (Cg. 01-09-463743, székhely: 1024 Budapest, Ady Endre utca 19., névjegyzéki sorszám: 6.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Soós László

Lakcím: 2133 Sződliget, Vörösmarty utca 31.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Nagy László

Lakcím: 3528 Miskolc, Berzsenyi Dániel utca 137.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Somkúti Annamária

Lakcím: 1035 Budapest, Szél utca 3-5. B. lph. I/3.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Nagy László

Lakcím: 3528 Miskolc, Berzsenyi Dániel utca 137.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Nagyné Gergely Eleonóra

Lakcím: 3528 Miskolc, Berzsenyi Dániel utca 137.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Ráczkevy Gábor Dániel

Lakcím: 3533 Miskolc, Szántó Kovács János utca 45.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 8.

2. AGRO-ALBA Szolgáltató Zrt. (Cg. 01-10-046981, székhely: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9-11. 4. em. 2., névjegyzéki sorszám: 95.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

dr. Herczegné dr. Korona Marianna

Lakcím: 4029 Debrecen, Kazinczy u. 8/A

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Reményi Beáta

Lakcím: 2523 Sárisáp, Fő u. 8.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 23.

3. Aldomor Kft. (Cg. 01-09-991758, székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 187-189., névjegyzéki sorszám: 91.) A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Talabér Tímea

Lakcím: 2120 Dunakeszi, Csokonai u. 6/A

Dallos Endre

Lakcím: 9700 Szombathely, Kárpáti Kelemen u. 120.

Simon József

Lakcím: 7636 Pécs, Fáy András u. 24. 2. em. 3. ajtó

Hegedűs György Dezső

Lakcím: 4029 Debrecen, Csapó u. 45-49. 2. em. 6. ajtó

Lakatos László

Lakcím: 1094 Budapest, Berzenczey u. 23-27. fszt. 2.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 5.

4. ALLEGO Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-695300, székhely: 1054 Budapest, Hold u. 21. II/4., névjegyzéki sorszám: 129.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Ernst Gábor

Lakcím: 8220 Balatonalmádi, Fadrusz János u. 14.

Döme Bálint

Lakcím: 6771 Szeged, Makai út 21.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 25.

5. AUDITINFO Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-266648, székhely: 1119 Budapest, Petzvál József utca 56., névjegyzéki sorszám: 80.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság ügyvezetője:

Dr. Dienes Tamás Dezső

Lakcím: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 5. fszt. 5.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság ügyvezetője:

Kincse Ferenc

Lakcím: 6500 Baja, Szeremlei utca 76.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 27.

6. AUDITINFO Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-266648, székhely: 1119 Budapest, Petzvál József utca 56., névjegyzéki sorszám: 80.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság székhelye:

1012 Budapest, Kuny Domonkos utca 4/D fszt. 1.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság székhelye:

1119 Budapest, Petzvál József utca 56.

A társaság fióktelepei:

8200 Veszprém, Virág Benedek utca 8.

2800 Tatabánya, Álmos vezér utca 5. 1. em. 6.

3300 Eger, Törvényház utca 7. A ép. 1/1.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 10.

7. AUDITINFO Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-266648, székhely: 1119 Budapest, Petzvál József utca 56., névjegyzéki sorszám: 80.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Pappová Edina

Lakcím: 1148 Budapest, Fogarasi út 80/A 3. em. 16.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 4.

8. CASH & LIMES Vagyonkezelő és Felszámoló Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-043611, székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 9., névjegyzéki sorszám: 120.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Dávid Pál

Lakcím: 3909 Mád, József Attila út 7.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Kiss Adrienn

Lakcím: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 20. 3. em. 17. ajtó

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 8.

9. CONCORDAT Felszámoló Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-562281, székhely: 1015 Budapest, Hattyú utca 10/A fszt. 1., ranghely: 300.)

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásából törölve:

Közgazdász:

Zarka Zsolt

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Madách utca 16. 4/29.

Miklós Annamária

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Szegfű utca 18.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Szegleti Róbert

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Stadion utca 2.

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásába bejegyezve:

Közgazdász:

Kovács Réka

Lakcím: 8933 Zalaistvánd, Petőfi Sándor utca 54.

Jármer Richárd

Lakcím: 2151 Fót, Rév utca 49.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 28.

10. COOP Szeged Kereskedelmi Regionális Zártkörű Részvénytársaság (Cg. 06-10-000275, székhely: 6721 Szeged, Szent István tér 16., ranghely: 281.)

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásból törölve:

A felszámoló tulajdonosai:

Cserép Zoltán

Lakcím: 6791 Szeged, Balajti u. 11/B

Vékesné Daka Edit

Lakcím: 6762 Sándorfalva, Sövényházi u. 87.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 26.

11. CORABIL Üzletviteli Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-721251, székhely: 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 11. 4. em. 20., névjegyzéki sorszám: 104.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság telephelye:

1117 Budapest, Hauszmann Alajos utca 6. B ép. 6. em. 606.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Sarus Anita

Lakcím: 1107 Budapest, Kékvirág utca 14. 8. em. 24.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság telephelye:

1158 Budapest, Késmárk utca 9.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Csató Vanda Rózsa

Lakcím: 3350 Kál, Kálitag tanya 5.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 13.

12. CSE-LEX Üzletviteli és Tanácsadó Kft. (Cg. 14-09-311744, székhely: 7400 Kaposvár, Fő u. 7., névjegyzéki sorszám: 72.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló neve:

CSE-LE(S) Üzletviteli és Tanácsadó Kft.

A felszámoló elektronikus levelezési címe:

cse-le-s@cse-le-s.hu

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A felszámoló neve:

CSE-LEX Üzletviteli és Tanácsadó Kft.

A felszámoló elektronikus levelezési címe:

cse-lex@cse-lex.hu titkarsag@cse-lex.hu

A felszámoló fióktelepei:

3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor utca 1.

3525 Miskolc, Szent László utca 29.

9022 Győr, Czuczor G. utca 18-24.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 14.

13. CSE-LEX Üzletviteli és Tanácsadó Kft. (Cg. 14-09-311744, székhely: 7400 Kaposvár, Fő u. 7., névjegyzéki sorszám: 72.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló postai levelezési címe:

7400 Kaposvár, Fő u. 7.

A felszámoló elektronikus levelezési címe:

postmaster@lesnik.t-online.hu

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A felszámoló postai levelezési címe:

1391 Budapest, Pf. 238

A felszámoló elektronikus levelezési címe:

cse-le-s@cse-le-s.hu

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Marjasné Endrédi Zsuzsanna

Lakcím: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 14. II. 2.

dr. Makó Péter

Lakcím: 3518 Miskolc, Dalárda u. 13.

Pintér Benedek

Lakcím: 3200 Gyöngyös, Alkony u. 6.

Albertné Koncsek Krisztina

Lakcím: 6720 Szeged, Hullám u. 7.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 18.

14. CSE-LEX Üzletviteli és Tanácsadó Kft. (Cg. 14-09-311744, székhely: 7400 Kaposvár, Fő u. 7., névjegyzéki sorszám: 72.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló fióktelepei:

6722 Szeged, Tisza Lajos körút 77. 1. em. 6.

1105 Budapest, Kápolna utca 23. 4. em. 18.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Moskovszky László

Lakcím: 1147 Budapest, Huszt u. 22.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott): Forgács Pál

Lakcím: 2092 Budakeszi, Nagy Sándor u. 15.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott): Bihary Gézáné

Lakcím: 7400 Kaposvár, Németh István fasor 21.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A felszámoló fióktelepei:

6722 Szeged, Hullám utca 7.

1024 Budapest, Retek utca 10.

A felszámoló ügyvezetője: Sámolyné Petró Adrien

Lakcím: 3200 Gyöngyös, Alkotmány utca 13.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Pál Attila

Lakcím: 3036 Gyöngyöstarján, Rákóczi Ferenc u. 63.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Dr. Kocsisné Kiss Judit

Lakcím: 3200 Gyöngyös, Gólya u. 87.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Gyebnár Zoltán

Lakcím: 3100 Salgótarján, Jónásch körút 19.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 14.

15. DATASTEP Pénzügyi Szolgáltató és Válságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-887601, székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 80. fszt. 1., névjegyzéki sorszám: 20.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság fióktelepe:

3434 Mályi, Kistokaji utca 1.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság fióktelepe:

3508 Miskolc, Futó utca 70.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 11.

16. DATASTEP Pénzügyi Szolgáltató és Válságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-887601, székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 80. fszt. 1., névjegyzéki sorszám: 20.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Tamus Antal

Lakcím: 2120 Dunakeszi, Arad utca 6.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Tamus Antal

Lakcím: 2120 Dunakeszi, Arad utca 6.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 24.

17. DATASTEP Pénzügyi Szolgáltató és Válságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-887601, székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 80. fszt. 1., névjegyzéki sorszám: 20.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság székhelye:

1151 Budapest, Horváth Mihály utca 2.

A társaság elektronikus elérhetőségei:

info@datastep.hu kovacs.gabor@datastep.hu

Képviseletre jogosult személy:

Csizmadia Szabolcs Lajos

Lakcím: 4025 Debrecen, Hajó utca 12. 10. em. 31.

A társaság fióktelepei:

7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 9.

4400 Nyíregyháza, Sóstói utca 61.

A társaság tevékenységi körei:

5829’08 Szoftver-kiadás

7222’08 Egyéb szoftver-szaktanácsadás, ellátás

6311’08 Adatfeldolgozás

7240’08 Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás

7250’08 Irodagép-, számítógép-javítás

7310’08 Műszaki kutatás, fejlesztés

7112’08 Mérnöki tevékenység, tanácsadás

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság székhelye:

1103 Budapest, Gyömrői út 80. fszt. 1.

A társaság elektronikus elérhetőségei: datastep@t-online.hu kovacsgabor.datastep@t-online.hu

Képviseletre jogosult személy:

Kovács Gábor

Lakcím: 2120 Dunakeszi, Arad utca 6.

A társaság fióktelepei:

7621 Pécs, Teréz utca 11-13. II/36.

4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes utca 107.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. június 10.

18. DUEL-CORP Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 06-10-000383, székhely: 6720 Szeged, Roosevelt tér 14. földszint 2., névjegyzéki sorszám: 70.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság fióktelepei:

1061 Budapest, Andrássy út 10. 1. em. 103.

9700 Szombathely, Kórház köz 1. A ép.

2141 Csömör, Tinódi utca 6.

8000 Székesfehérvár, Poprádi utca 63.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 26.

19. DUEL-CORP Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 06-10-000383, székhely: 6720 Szeged, Roosevelt tér 14. földszint 2., névjegyzéki sorszám: 70.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Dr. Katonáné dr. Balázs Judit

Lakcím: 6720 Szeged, Roosevelt tér 7-9. 3. em. 3.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 12.

20. DUNA LIBRA Közgazdász Zrt. (Cg. 01-10-042004, székhely: 1062 Budapest, Andrássy út 91. II. em. 6., névjegyzéki sorszám: 98.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló tevékenységi körei:

7487’08 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás

6312’08 Tárolás, raktározás

A felszámoló tulajdonosai:

Varga Antal

Lakcím: 1073 Budapest, Dohány u. 71.

Zentai Árpád

Lakcím: 1028 Budapest, Máriaremetei u. 106.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Pincés Marianna

Lakcím: 4030 Debrecen, Győrffy István u. 9.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A felszámoló fióktelepe:

8256 Salföld, Kossuth utca 20.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Kindl Gábor

Lakcím: 1111 Budapest, Bercsényi u. 7.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 9.

21. ECONO-GROUP Pénzügyi és Gazdasági Szakértő Kft. (Cg. 19-09-516476, székhely: 8200 Veszprém, Viola u. 19., névjegyzéki sorszám: 43.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló fióktelepei:

4225 Debrecen, Gönczy P. utca 60. C ép.

7100 Szekszárd, Csaba utca 20. A ép.

3527 Miskolc, Besenyői út 26.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Trincz Andrea

Lakcím: 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 24. I/2.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Erdős Brigitta

Lakcím: 2040 Budaörs, Boglárka u. 21.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Válint Julianna

Lakcím: 9084 Győrság, Dózsa György út 2.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Terdikné Lefort Viktória

Lakcím: 2040 Budaörs, Boglárka u. 19.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A felszámoló fióktelepei:

4025 Debrecen, Boldogfalva utca 15-17. C ép. Ü/3

7100 Szekszárd, Bródy Sándor utca 5.

3525 Miskolc, Nagy Imre utca 11. 4. em. 5.

A felszámoló ügyvezetője:

Weingartner Ákos

Lakcím: 8200 Veszprém, Fenyves utca 70.

A felszámoló könyvvizsgálója:

Kamondy László

Lakcím: 8200 Veszprém, Egry József utca 2. D ép.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Poharánszki István

Lakcím: 8200 Veszprém, Endrődi Sándor u. 55. 1. em. 2. ajtó

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Fényes László

Lakcím: 7100 Szekszárd, Bródy Sándor u. 5.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Kamondy László

Lakcím: 8200 Veszprém, Egry József utca 2. D ép.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Turainé Varga Zsuzsanna

Lakcím: 1028 Budapest, Áchim András u. 14.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Stribl Ágnes

Lakcím: 8200 Veszprém, Fenyves u. 70.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 2.

22. Első Magyar Önkormányzati Vagyon- és Adósságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-730411, székhely: 1055 Budapest, Balassi Bálint utca 9-11. 4. em. 3., névjegyzéki sorszám: 13.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság vezető tisztségviselője:

Tóth Anett Krisztina

Lakcím: 3350 Kál, Béke út 9.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 25.

23. Első Magyar Önkormányzati Vagyon- és Adósságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-730411, székhely: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9-11. 4. em. 3., névjegyzéki sorszám: 13.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Zöld László

Lakcím: 1125 Budapest, Felső Svábhegyi út 1. B ép. 2. em. 7.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Móricz Zsolt

Lakcím: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9-11.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Ádám Beáta

Lakcím: 1027 Budapest, Frankel Leó út 11. III/12.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

dr. Szentenszki István

Lakcím: 2173 Kartal, Császár út 93.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Móricz Zsolt

Lakcím: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9-11.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Brecska Nikoletta

Lakcím: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 22. 1/19.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Szentenszki István

Lakcím: 2173 Kartal, Császár út 93.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Reményi Beáta

Lakcím: 2523 Sárisáp, Fő út 8.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 17.

24. Felszámoló-REORG Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-046665, székhely: 1107 Budapest, Mázsa u. 9., névjegyzéki sorszám: 7.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Somkuti Annamária

Lakcím: 1035 Budapest, Szél utca 3-5. B. lph. I/3.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Varga András

Lakcím: 2016 Leányfalu, Szőlő u. 3.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 18.

25. Green Adviser Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-936022, székhely: 1052 Budapest, Széchenyi utca 14. III. em. 1., névjegyzéki sorszám: 112.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Kiss Ágnes Katalin

Lakcím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 10. 3. em. 28.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Koródi Erzsébet

Lakcím: 2836 Baj, Táncsics Mihály utca 43.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Albertné Koncsek Krisztina

Lakcím: 6721 Szeged, Hullám utca 7.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Dr. Kocsisné Kiss Judit

Lakcím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 87.

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Oláh Gyöngyi

Lakcím: 1162 Budapest, Akácfa utca 60.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Pál Attila

Lakcím: 3036 Gyöngyöstarján, Rákóczi Ferenc utca 63.

Jogász (többletfoglalkoztatott):

Dr. Szabó János

Lakcím: 1132 Budapest, Visegrádi utca 3. 2. em. 3.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 18.

26. INSOLV-Controll Válságkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-992889, székhely: 1222 Budapest, Toldi M. utca 7., névjegyzéki sorszám: 78.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy lakcíme (többletfoglalkoztatott):

Kovács-Rácz Krisztina

Lakcím: 3881 Abaújszántó, Rákóczi utca 52.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy lakcíme (többletfoglalkoztatott):

Kovács-Rácz Krisztina

Lakcím: 1081 Budapest, Kenyérmező utca 3/A 1. em. 13.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 25.

27. INTENTIO Reorganizációs és Válságmenedzser Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 02-09-081068, székhely: 7627 Pécs, Széchenyi akna 1., névjegyzéki sorszám: 16.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság fióktelepe:

7623 Pécs, Megyeri út 26.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság fióktelepe:

1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1. 2. em. 1.

A társaság e-mail címe:

info@intentio.hu

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 22.

28. INTENDÁNS Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 13-09-164927, székhely: 2133 Sződliget, Rózsa u. 40., névjegyzéki sorszám: 93.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló fióktelepe:

1104 Budapest, Harmat utca 32/A

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 18.

29. Innovit Üzleti Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-046010, székhely: 1074 Budapest, Dohány u. 12., névjegyzéki sorszám: 30.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Timkó Gábor István

Lakcím: 1025 Budapest, Kilátás u. 7.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Nagy Noémi Gyöngyi

Lakcím: 2000 Szentendre, Széchenyi I. tér 32. fszt. 2.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 29.

30. KERSZI Kereskedelmi és Pénzügyi Szervezési-Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-041640, székhely: 1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em., névjegyzéki sorszám: 122.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Közgazdász:

Molnárné Csóka Rozália

Lakcím: 1024 Budapest, Buday László utca 2. IV. em. 3.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász: Uzsák Nóra

Lakcím: 7100 Szekszárd, Mikes utca 24.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 25.

31. Krízis-Megoldás Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-994763, székhely: 1031 Budapest, Nánási út 97., névjegyzéki sorszám: 60.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság székhelye:

1185 Budapest, Szitnya utca 6.

A társaság levelezési címe:

1185 Budapest, Szitnya utca 6.

Képviseletre jogosult személy:

Porpáczy Tamás

Lakcím: 1171 Budapest, Szárazhegy út 28/1.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság székhelye:

1031 Budapest, Nánási út 97.

A társaság levelezési címe:

1031 Budapest, Nánási út 97.

A társaság fióktelepei:

9027 Győr, Hűtőház út 6.

7627 Pécs, Rigóderalja utca 22.

6723 Szeged, Gyöngyvirág utca 14/B 2. em. 4a.

4100 Berettyóújfalu, Trady utca 1.

Képviseletre jogosult személy:

Kasoly Ildikó

Lakcím: 1163 Budapest, Kócs utca 3.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 4.

32. Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-044789, székhely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B, ranghely: 166.)

A működő felszámoló szerveztek nyilvántartásából törölve:

A társaság székhelye:

1075 Budapest, Kazinczy utca 24-26.

A társaság fióktelepei:

5600 Békéscsaba, Andrássy utca 7. 1. em. 7.

6791 Szeged-Kiskundorozsma, Széksósi út 12.

9021 Győr, Bajcsy-Zsilinszky út 13. 2. em. 2.

4400 Nyíregyháza, Dózsa György utca 3. 4. em.

7623 Pécs, Rákóczi út 10.

A működő felszámoló szerveztek nyilvántartásába bejegyezve:

A társaság székhelye:

1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 29.

33. LaSalle Informatikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-878685, székhely: 1149 Budapest, Angol utca 77., névjegyzéki sorszám: 39.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság fióktelepei:

8151 Szabadbattyán, Árpád utca 92.

5000 Szolnok, Piroskai út 2.

6000 Kecskemét, belterület 8683/314.

7600 Pécs, külterület 0224/35.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság fióktelepei:

8000 Székesfehérvár, Basa utca 4. 2. em. 12.

5000 Szolnok, Városmajor út 8.

6400 Kiskunhalas, Szabadkai utca 90.

7627 Pécs, Engel János út 10.

8600 Siófok, Őszirózsa utca 4-6.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 13.

34. Liquid-L Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 10-09-034052, székhely: 3390 Füzesabony, Zrínyi M. utca 5., névjegyzéki sorszám: 49.)

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásából törölve:

Jogász:

Dr. Hajdan Teofil Miklós

Lakcím: 1046 Budapest, Mikszáth Kálmán utca 95.

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásába bejegyezve:

Jogász:

Dr. Járdány Erzsébet

Lakcím: 1074 Budapest, Dohány utca 84. 1. em. 13.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 4.

35. Liquid-L Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 10-09-034052, székhely: 3390 Füzesabony, Zrínyi Miklós utca 5., névjegyzéki sorszám: 49.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Serhokk Krisztián

Lakcím: 2461 Tárnok, Rözler Endre utca 1.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 7.

36. M&A Partners Vagyon- és Követeléskezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-998231, székhely: 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 11. 4. em. 20., névjegyzéki sorszám: 69.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság e-mail címe:

mapartners@citromail.hu

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság e-mail címe:

iroda@mapertners.hu

A társaság telephelye:

1158 Budapest, Késmárk utca 9.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 27.

37. MODIX Ügyvitelszervező és Szolgáltató Kft. (Cg. 01-09-064045, székhely: 1027 Budapest, Vitéz u. 9. 1. em. 3., névjegyzéki sorszám: 75.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló ügyvezetője:

Ihász Katalin

Lakcím: 1203 Budapest, Török Flóris utca 26.

A felszámoló tevékenységi körei:

2453’08 Könnyűfémöntés

2562’08 Fémmegmunkálás

2573’08 Szerszámgyártás

5210’08 Raktározás, tárolás

6311’08 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

6399’08 M. n. s. egyéb információs szolgáltatás

7490’08 M. n. s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

8121’08 Általános épülettakarítás

8220’08 Telefoninformáció

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Konkoly Kálmán Szilveszter

Lakcím: 1196 Budapest, Esze Tamás utca 61.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Kenderfi Miklós Máténé

Lakcím: 2145 Kerepes, Kikelet sor 1.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Barbi János

Lakcím: 2045 Törökbálint, Jászai Mari utca 6.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Harkai Gergely Zoltán

Lakcím: 6500 Baja, Szabadság út 48/B

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Halmos Tiborné

Lakcím: 1165 Budapest, Összefogás sétány 5. I/7.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Németh Brigitta Anikó

Lakcím: 9600 Sárvár, Újsziget utca 30. I/3.

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Nagyné Tóth Szeréna

Lakcím: 5126 Jászfényszaru, Szent László út 28.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Szabó Ágnes

Lakcím: 1118 Budapest, Povl Bang-Jensen utca 2. B épület 1. lépcsőház 3. em. 6. ajtó

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A felszámoló telephelye:

1034 Budapest, Seregély utca 13.

A felszámoló ügyvezetője:

Nagy Róbert Ákos

Lakcím: 5000 Szolnok, Bástya utca 1.

A felszámoló tevékenységi körei:

8291’08 Követelésbehajtás

8299’08 M. n. s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Németh Brigitta Anikó

Lakcím: 1171 Budapest, Nyeremény utca 42.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Nagyné Tóth Szeréna

Lakcím: 5126 Jászfényszaru, Szent László út 28.

Közgazdász (kötelezően foglalkoztatott):

Szabó Enikő

Lakcím: 5000 Szolnok, Martinovics utca 45.

Jogász (kötelezően foglalkoztatott):

dr. Nagy Norbert

Lakcím: 1027 Budapest, Vitéz utca 5-7. 1. em. 2. ajtó

Könyvvizsgáló (kötelezően foglalkoztatott):

Barbi János

Lakcím: 2045 Törökbálint, Jászai Mari utca 6.

Jogász (többletfoglalkoztatott):

dr. Harkai Gergely Zoltán

Lakcím: 6500 Baja, Szabadság út 48/B

Jogász (többletfoglalkoztatott):

dr. Rábold Gábor Albert

Lakcím: 5000 Szolnok, Sütő utca 9. 2. em. 7. ajtó

Könyvvizsgáló (többletfoglalkoztatott):

Horváthné Csányi Eliza

Lakcím: 5008 Szolnok, Kocsoros út 14.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 15.

38. Modulig Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 05-09-016783, székhely: 3530 Miskolc, Kandia utca 24. 1. em. 1., névjegyzéki sorszám: 54.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy:

Hajdú Attila

Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Bujtos út 24-26.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy:

Vályi Attila

Lakcím: 4225 Debrecen, Gönczy Pál utca 60/C

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Hajdú Attila

Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Bujtos út 24-26.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 18.

39. OPH Gazdasági, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-722286, székhely: 1051 Budapest, Sas utca 10-12., névjegyzéki sorszám: 85.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Jogász (többletfoglalkoztatott):

Dr. Szinay Attila

Lakcím: 3535 Miskolc, János utca 60.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Jogász (többletfoglalkoztatott):

Dr. Nagy Andrea

Lakcím: 3525 Miskolc, Baráthegyalja utca 140.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 4.

40. PECUNIAAGORA Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 20-10-040179, székhely: 8900 Zalaegerszeg, Békeligeti utca 1., ranghely: 156.)

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásából törölve:

Közgazdász:

Zarka Zsolt

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Madách utca 16. 4/29.

Miklós Annamária

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Szegfű utca 18. II. emelet 19.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Szegleti Róbert

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Stadion utca 2.

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásába bejegyezve:

Közgazdász:

Kresz Rita

Lakcím: 8900 Zalaegerszeg, Virág Benedek utca 9.

Kovács Réka

Lakcím: 8933 Zalaistvánd, Petőfi Sándor utca 54.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 25.

41. Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-920128, székhely: 1071 Budapest, Damjanich utca 11-15.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Dr. Piller Zsuzsa

Lakcím: 8400 Ajka, Határ utca 11.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 27.

42. Pro Bonum Gazdaságszervező Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-060813, székhely: 1072 Budapest, Dob utca 52. 2. em. 9., névjegyzéki sorszám: 83.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy lakcíme (többletfoglalkoztatott):

Kovács-Rácz Krisztina

Lakcím: 3881 Abaújszántó, Rákóczi utca 52.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy lakcíme (többletfoglalkoztatott):

Kovács-Rácz Krisztina

Lakcím: 1081 Budapest, Kenyérmező utca 3/A 1. em. 13.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 21.

43. Pro-Creditor Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-918773, székhely: 1146 Budapest, Thököly utca 59. A ép. 1. em. 3., ranghely: 159.)

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásból törölve:

A felszámoló székhelye:

1143 Budapest, Stefánia út 29. 2. em. 3.

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásba bejegyezve:

A felszámoló székhelye:

1146 Budapest, Thököly utca 59. A ép. 1. em. 3.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 8.

44. PROFÉNA Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-925516, székhely: 1201 Budapest, Vágóhíd út 65., névjegyzéki sorszám: 108.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság neve:

PROFÉNA Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság

A társaság fióktelepei:

4225 Debrecen, Gönczy Pál utca 60. C ép.

4400 Nyíregyháza, Bocskai út 12. fszt. 3.

2462 Martonvásár, Szent László utca 51.

Képviseletre jogosult személy:

Dr. Kádár Andrásné

Lakcím: 7100 Szekszárd, Cinka utca 45.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

A társaság neve:

PROFÉNA Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság

A társaság fióktelepei:

2091 Etyek, Ötház utca 20.

2890 Tata, Bacsó Béla utca 17. A ép.

8380 Hévíz, Kossuth utca 5. 2. em. 10.

4026 Debrecen, Bem tér 7. tt. 14.

4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 4-6. 3. em. 306.

Képviseletre jogosult személy:

Dr. Lovrity Judit

Lakcím: 1201 Budapest, Wesselényi utca 28.

Fényes Gergő László

Lakcím: 1119 Budapest, Allende park 19. 4. em. 25.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. június 19.

45. PROFÉNA Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-925516, székhely: 1201 Budapest, Vágóhíd út 65., névjegyzéki sorszám: 108.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A társaság tagja:

Gáspárné Szalai Anita

Lakcím: 2230 Gyömrő, Liszt Ferenc utca 77. A ép.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 8.

46. PSV-HOLDING Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 02-09-081079, székhely: 7761 Kozármisleny, Március 15 tér 1. fszt. 1., névjegyzéki sorszám: 58.)

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy (többletfoglalkoztatott):

Csapó Gábor

Lakcím: 7633 Pécs, Bánki Donát út 5. 4. em. 35.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. szeptember 8.

47. Quality Team Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 13-09-160529, székhely: 2143 Kistarcsa, Bellus József utca 18/A, névjegyzéki sorszám: 51.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Közgazdász:

Jámbor Attila

Lakcím: 4100 Berettyóújfalu, Nagyváradi utca 41/A

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász:

Veres Viktória

Lakcím: 1123 Budapest, Győri út 1. 2/16.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 26.

48. Quality Team Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 13-09-160529, székhely: 2143 Kistarcsa, Bellus József u. 18/A, névjegyzéki sorszám: 51.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

A felszámoló fióktelepei:

1024 Budapest, Lövőház utca 22. II. em. 5.

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Miklovics Mónika

Lakcím: 6078 Jakabszállás, Deák F. u. 11.

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Közgazdász (többletfoglalkoztatott):

Kökényesi Róbert

Lakcím: 4100 Berettyóújfalu, Kréta köz 7.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 5.

49. SERATUS Vagyonértékelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-041596, székhely: 1118 Budapest, Ménesi út 71. B ép. földszint 1., ranghely: 187.)

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásából törölve:

A felszámoló ügyvezetője (igazgatósági tag):

Balogh Attila

Lakcíme: 1118 Budapest, Ménesi út 71. B ép.

A felszámoló felügyelőbizottsági elnöke:

Tákos Tamás

Lakcím: 1122 Budapest, Krisztina krt. 31-33.

A működő felszámoló szervezetek nyilvántartásába bejegyezve:

A felszámoló ügyvezetője (igazgatósági tag):

Gruchmann Zsuzsanna

Lakcíme: 1118 Budapest, Ménesi út 71. B ép.

A változásbejegyzés időpontja:

2014. augusztus 5.

50. Varga és Társa Válságkezelő és Tanácsadó Kft. (Cg. 04-09-003709, székhely: 5600 Békéscsaba, Kastély u. 11., névjegyzéki sorszám: 107.)

A felszámolók névjegyzékéből törölve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Zöld László Sándor

Lakcím: 1125 Budapest, Felső Svábhegyi út 1/B

A felszámolók névjegyzékébe bejegyezve:

Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakképzettséggel rendelkező személy (kötelezően foglalkoztatott):

Szathmáry Tibor

Lakcím: 1026 Budapest, Tövis u. 35. 2. ajtó

A változásbejegyzés időpontja:

2014. július 25.