A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közleménye

a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított sírok jegyzékéről * 

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 15. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti sírkerthez tartozó temetőket, hősi temetőket, hősi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket és temetési helyeket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság határozza meg. E felhatalmazás, illetve a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról szóló 258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított döntési jog alapján a Bizottság a következő döntéseket hozta:

1. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2014. június 25-én tartott soros ülésén 61/2014. számú határozatával „A” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította a rákoskeresztúri Újköztemető (1108 Budapest, Kozma utca 8-10.) teljes 300-as parcelláját.

2. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2014. június 25-én tartott soros ülésén 62/2014. számú határozatával „B” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi sírhelyt:

Budapest, Farkasréti temető (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.)

parcella szakasz sor sír név tevékenység
6/D 0 1 10 Halmos Béla népzenész, népzenekutató, hegedűtanár

3. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2014. június 25-én tartott soros ülésén 63/2014. számú határozatával „A” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi sírhelyt:

Budapest, Farkasréti temető (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.)

parcella szakasz sor sír név tevékenység
37/1 II 1 48 Botskor Lóránt csendőrparancsnok, embermentő

4. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2014. június 25-én tartott soros ülésén 64/2014. számú határozatával „B” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi sírhelyeket:

Budapest, Farkasréti temető (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.)

parcella szakasz sor sír név tevékenység
1 0 1 465/466 Deák Ferenc labdarúgó
19/1 I 1 14 Agárdy Gábor színművész
20/2 0 1 724 ifj. Nagy Zoltán táncművész
21/1 0 1 73/74 Bessenyei Ferenc színművész
21/2 0 1 131 Dargay Attila rajzfilmrendező, képregényrajzoló
21/A 0 1 55 Kovács Dénes hegedűművész
23/2 0 1 9/10 Makovecz Imre építész
25 II 1 25 Márk Tivadar iparművész, jelmeztervező
25 III 1 48 Havas Ferenc táncművész
25 III 1 68 Botka Valéria és
Csányi László
kóruskarnagy és karnagy
25 IV 1 50 Horvai István színházi rendező, egyetemi tanár
25 V 1 29 Kass János grafikus, szobrász
25 V 1 63 Moldován Stefánia operaénekes
25 IX 1 11 Bánffy György színművész
25 X 1 36 Baross Gábor karnagy
25 X 1 93 Seregi László táncművész, koreográfus
25 X 1 94 Lukács Ervin karmester
25 X 1 95 Melis György operaénekes
26/2 VII 1 38 Petress Zsuzsa színművész
33/3 0 2 42 Cseh Tamás zeneszerző, előadóművész
43/O 0 0 49/50 Zenthe Ferenc színművész
UDV-
JOBB-1
0 0 34 Bacsó Péter filmrendező, egyetemi tanár

5. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2014. szeptember 3-án tartott soros ülésén 78/2014. számú határozatával „B” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi sírhelyt:

Budapest, Farkasréti temető (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.)

parcella szakasz sor sír név tevékenység
60/4 0 1 15 urnasír Pataki László 1956-os forradalmár