A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2/2015. (V. 11.) NVI utasítás

a Nemzeti Választási Iroda adatvédelmi szabályzatáról, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének és a közérdekű adatok elektronikus közzétételének rendjéről * 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 24. § (3) bekezdésében, 30. § (6) bekezdésében, valamint 35. § (3) bekezdésében foglalt hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a következő utasítást adom ki:

ELSŐ RÉSZ

Általános rendelkezések

1. § *  Az utasítás hatálya kiterjed a Nemzeti Választási Irodában (a továbbiakban: Iroda) köztisztviselői jogviszonyban és munkaviszonyban foglalkoztatott személyekre (a továbbiakban együtt: az Iroda munkatársa), valamint személyes adatokon végzett műveletek esetén az Iroda adatfeldolgozójára, továbbá az adatbiztonságra vonatkozó rendelkezések tekintetében az Iroda valamennyi, adatkezeléssel összefüggő tevékenységet végző szerződéses partnerére.

2. § (1) Ezen utasítás Második Részének hatálya kiterjed az Iroda által kezelt valamennyi személyes adatra.

(2) Ezen utasítás Harmadik Részének rendelkezéseit az Iroda kezelésében lévő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerésére irányuló igények esetében kell alkalmazni függetlenül attól, hogy az adatigénylő a kérelmét az Irodához közvetlenül nyújtotta be, vagy más szerv a hozzá benyújtott igényt az Irodához továbbította.

(3) Ezen utasítás Harmadik Részének hatálya nem terjed ki a közhitelű nyilvántartásból történő, törvényben szabályozott adatszolgáltatásra.

(4) Ezen utasítás Negyedik Részének rendelkezéseit az Iroda kezelésében lévő közérdekű adatok közzététele vonatkozásában kell alkalmazni.

(5) Ezen utasítás Harmadik és Negyedik Részének hatálya nem terjed ki a Nemzeti Választási Bizottság (a továbbiakban: NVB), illetve e feladatkörében a Nemzeti Választási Bizottság Titkársága kezelésében lévő közérdekű adatokra vonatkozó adatigények teljesítésének, illetve e közérdekű adatok elektronikus közzétételének rendjére.

3. § Ezen utasítás alkalmazása során az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3. §-ában meghatározott fogalmak irányadóak.

MÁSODIK RÉSZ

Adatvédelmi szabályzat

I. Fejezet

Az Iroda munkatársainak alapvető kötelezettségei

4. § (1) Az Iroda adatkezelést végző munkatársa felelősséggel tartozik a feladat- és hatáskörének gyakorlása során tudomására jutott személyes adatok jogszerű kezeléséért, az Iroda nyilvántartásaihoz biztosított hozzáférési jogosultságok jogszerű gyakorlásáért.

(2) Ha az Iroda munkatársa tudomást szerez arról, hogy az általa kezelt személyes adat hibás, hiányos vagy időszerűtlen, köteles azt helyesbíteni vagy helyesbítését az adat rögzítéséért felelős munkatársnál kezdeményezni.

II. Fejezet

Az adatvédelem szervezeti rendszere

1. Az adatkezelő szerv vezetője

5. § Az Iroda mint adatkezelő szerv vezetője a Nemzeti Választási Iroda elnöke (a továbbiakban: elnök), aki

a) *  felel az Iroda által kezelt személyes adatok megfelelő biztonságához szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételek biztosításáért.

b) *  kijelöli az adatvédelmi tisztviselőt, aki az elvégzett feladatokról és ellenőrzésekről évente beszámol,

c) felel az Iroda tevékenységének rendszeres adatvédelmi ellenőrzéséért, az ellenőrzés során esetlegesen feltárt hiányosságok vagy jogszabálysértő körülmények megszüntetéséért, a személyi felelősség megállapításához szükséges eljárás kezdeményezéséért, illetve lefolytatásáért,

d) felel az érintetteknek az Infotv.-ben meghatározott jogai gyakorlásához szükséges feltételek biztosításáért.

2. *  Az adatvédelmi tisztviselő

6. § *  Az Infotv. 25/L. § (1) bekezdése alapján az Iroda szervezetén belül, e feladatkörében az informatikai és jogi elnökhelyettes közvetlen irányítása alatt álló adatvédelmi tisztviselő működik.

7. § *  (1) Az adatvédelmi tisztviselő az Iroda adatvédelmi tevékenységének keretében ellátja az Infotv.-ben és más jogszabályokban, valamint ezen utasításban foglalt feladatokat, így különösen

a) *  előkészíti az Iroda adatvédelmi szabályzatáról, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének és a közérdekű adatok elektronikus közzétételének rendjéről szóló NVI utasítás tervezetét, indokolt esetben kezdeményezi annak módosítását,

b) vezeti az Iroda adatkezelői nyilvántartását,

c) vezeti az Iroda adatvagyon nyilvántartását,

d) * 

e) vezeti a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó nyilvántartást,

f) *  az informatikai és jogi elnökhelyettes utasítására jogosult ezen utasítás betartását az egyes szervezeti egységeknél ellenőrizni,

g) közreműködik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) Irodát érintő vizsgálatainak lefolytatásában és az ezekkel összefüggő megkeresések megválaszolásában,

h) *  minden év január 15-éig előkészíti az előző évben elutasított közérdekű adatigénylésekről, valamint az elutasítás indokairól a Hatóságnak szóló tájékoztatást az informatikai és jogi elnökhelyettes részére, aki jóváhagyását követően a tájékoztatást az elnök elé terjeszti, majd az elnöki aláírás után gondoskodik annak a Hatóság részére az Infotv. 30. § (3) bekezdése szerinti határidőben történő megküldéséről,

i) *  a tárgyévet követő év január 31-éig jelentést készít az Iroda adatvédelmi feladatainak végrehajtásáról és a közérdekű adatok nyilvánosságának helyzetéről az informatikai és jogi elnökhelyettes részére, aki a jóváhagyást követően azt az elnök elé terjeszti,

j) *  gondoskodik az Infotv. 37/B. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettség teljesítéséről,

k) figyelemmel kíséri az adatvédelemmel és információszabadsággal kapcsolatos jogszabályváltozásokat,

l) előkészíti az Infotv. 25/J. § (1) bekezdése szerinti bejelentést,

m) előkészíti az érintettnek az Infotv. 25/K. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatását,

n) részt vesz – az információbiztonsági szakértővel együttműködve – az adatvédelmi incidenskezelési eljárásrend kidolgozásában és működtetésében,

o) *  részt vesz az adatvédelmi incidens kivizsgálásában, valamint az 51. § (2) bekezdése szerinti javaslat előkészítésében,

p) *  elkészíti és aktualizálja az Iroda adatkezelési tájékoztatóját.

(2) *  Az adatvédelmi tisztviselőt akadályoztatása esetén az informatikai és jogi elnökhelyettes által kijelölt munkatárs helyettesíti, aki e feladatai ellátása során az adatvédelmi tisztviselő jogkörét gyakorolja.

III. Fejezet

A személyes adatok kezelése

3. Az adatkezelések típusai

8. § Az Iroda – az adatkezelés eltérő célja alapján – ügyviteli és nyilvántartási célú (adatállomány kialakítására irányuló) adatkezelést végez.

9. § (1) Az ügyviteli célú adatkezelés kizárólag az ügy feldolgozásához kapcsolódik, amelynek alapvető célja az adott ügyhöz kapcsolódó eljárás lefolytatásához, az eljárás szereplőinek azonosításához és az ügy befejezéséhez szükséges adatok biztosítása.

(2) Az ügyviteli célú adatkezelés során a személyes adatok kizárólag az adott ügy irataiban és az ügyviteli segédletekben szerepelnek, azokat csak az alapul szolgáló irat selejtezéséig lehet kezelni.

10. § Nyilvántartási célú adatkezelést végez az Iroda, amikor törvényben meghatározott szempontok alapján gyűjtött személyes adatokból strukturált adatállományt hoz létre az adatkezelés időtartama alatt biztosítva az adatok különböző jellemzők alapján történő visszakereshetőségét, automatizált nyilvántartások esetében a lekérdezhetőségét. Az egyes ügyekkel összefüggésben gyűjtött adatok kezelése ebben az esetben elválik az alapeljárástól, az adatok kezelésének időtartamát az adatok kezelésére felhatalmazást adó törvény vagy az érintett beleegyezésében foglaltak határozzák meg.

4. Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai

11. § *  (1) Az Iroda az érintett előzetes tájékozódáshoz való jogának érvényesülése érdekében tájékoztatja az érintettet az Infotv. 16. § (1) bekezdés a)–d) pontjában, valamint a 16. § (2) bekezdés a)–e) pontjában foglaltakról az Iroda adatkezelési tájékoztatójának az általa működtetett hivatalos honlapon való közzétételével.

(2) *  Az adatkezelési tájékoztató közzétételéről az Informatikai Osztály gondoskodik.

12. § *  (1) Ha az érintett az Infotv. 14. § b)–e) pontjában meghatározott kérelmet nyújt be, arról az önálló szervezeti egység vezetőjének – az adatvédelmi tisztviselő véleményének kikérésével és arra figyelemmel összeállított – előterjesztése alapján az elnök dönt.

(2) Az Infotv. 15. § (4) bekezdése szerinti esetben az önálló szervezeti egység vezetője, illetve az adatvédelmi tisztviselő az (1) bekezdés szerinti kérelmet benyújtó személy személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása céljából jogosult a kérelem elbírálásához feltétlenül szükséges személyes adatok ellenőrzésére.

(3) Az Infotv. 21. § (3) bekezdése szerinti értesítést az önálló szervezeti egység vezetője készíti elő az elnök számára, az adatvédelmi tisztviselőt pedig az expediált levél másolatának megküldésével tájékoztatja.

13. § *  (1) Az érintettnek az adatkezelés korlátozása, illetve a személyes adatai törlése iránti kérelem elbírálásának időtartamára – legfeljebb huszonöt napra – az adatkezelést az adott önálló szervezeti egység vezetője felfüggesztheti, az adatokat zárolhatja, és erről az adatvédelmi tisztviselőt tájékoztatja.

(2) A felfüggesztés időtartama alatt az adat az adatkezelés korlátozásához való jog, illetve a törléshez való jog elbírálásával összefüggő eljáráson kívül nem használható fel, nem továbbítható, a tárolásán kívül egyéb adatkezelési művelet nem végezhető.

5. Adattovábbítás és adatigénylés

14. § (1) *  Harmadik személy – természetes, jogi személy vagy nem jogi személy szervezet – által benyújtott adattovábbítási kérelemről az önálló szervezeti egység vezetőjének – az adatvédelmi tisztviselő véleményének kikérésével és arra figyelemmel összeállított – előterjesztése alapján – a törvényben kötelezően előírt adattovábbítás esetét kivéve – az elnök dönt.

(2) Az adatigénylés abban az esetben teljesíthető, ha az tartalmazza a) az adatigénylés célját, jogalapját,

b) a kért adatok körének pontos meghatározását és

c) az érintett személy azonosításához szükséges adatokat, több személyre vonatkozó adatigénylés esetén az érintettek azonosításához szükséges csoportképző ismérveket.

15. § (1) Az Iroda – törvény eltérő rendelkezése hiányában – csak olyan személyes adatokat továbbíthat, amelyeknek az Iroda a törvényben meghatározott adatkezelője. Ha más szerv az adatkezelő, az adatkérést – törvény eltérő rendelkezése hiányában – el kell utasítani, és az adatkérőt tájékoztatni kell arról, hogy a kért adatokat mely szervtől igényelheti.

(2) Az adattovábbítás történhet kérelemre vagy törvény ilyen tartalmú rendelkezése alapján automatikusan, illetve a hozzáférés biztosítható kérelem alapján történő egyedi adatszolgáltatással vagy számítógépes (online) lekérdezés, illetve hozzáférés lehetővé tételével.

6. Adattovábbítási nyilvántartás

16. § * 

7. *  Az adatkezelés biztonságát célzó intézkedések

17. § *  (1) Az Iroda az elektronikusan kezelt adatok tekintetében az adatbiztonság biztosítása céljából a vonatkozó jogszabályokban foglalt előírások betartásával a tudomány és technológia állásának megfelelő és kockázatarányos védelmi intézkedéseket alkalmaz, így különösen a személyes adatoknak az azokat kezelő rendszerekben több szinten megvalósuló titkosítását.

(2) Az Iroda a személyes adatok kezelését megvalósító elektronikus információs rendszereinek folyamatos védelmét, elvárt szintű biztonságát, integritását és rendelkezésre állását az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény szerinti besorolásnak megfelelően, valamint szükség szerint a Választási Informatikai Biztonsági Műveleti Központ működtetésével biztosítja.

(3) Az Iroda belső és külső adattovábbítást kizárólag zárt formában végez, szigorú adminisztratív és technikai ellenőrzés mellett.

18. § *  (1) Az Iroda munkatársa által használt elektronikus eszközökön lévő személyes adatokat is tartalmazó fájlokat, dokumentumokat külön mappában kell tárolni. A mappában a munkatársnak minden év december 31-ig ellenőriznie kell, illetve felül kell vizsgálnia, hogy melyek azok fájlok, dokumentumok, amelyek a folyamatos feladatellátás érdekében a jövőben mintául szolgálnak. Ezen fájlokat, dokumentumokat az ellenőrzést követően a munkatársnak anonimizálnia kell. Minden, a feladatellátáshoz a továbbiakban nem szükséges személyes adatot az eszközről törölni kell azzal, hogy ha az elektronikusan meglévő ezen dokumentumok iktatásra is kerültek, úgy azok törléséről is gondoskodni kell, figyelemmel az Iroda Iratkezelési Szabályzatáról szóló NVI utasításban foglalt irattári tervre.

(2) Az önálló szervezeti egység erre kijelölt munkatársa minden év január 31-ig ellenőrzi az önálló szervezeti egység munkatársai által használt, személyes adatokat is tartalmazó fájloknak, dokumentumoknak az (1) bekezdés szerinti ellenőrzésének, illetve szükség esetén a személyes adatok törlésének megtörténtét és erről minden év február 15-ig jelentést készít az adatvédelmi tisztviselőnek.

(3) Az NVI Közös mappában lévő dokumentumaihoz kizárólag az önálló szervezeti egység feladatellátásával összefüggésben, csak meghatározott jogosultság mellett lehet hozzáférni.

8. * 

19. § * 

IV. Fejezet

A Hatóság vizsgálatában történő közreműködés szabályai

20. § A Hatóság vizsgálatával, valamint az adatvédelmi és titokfelügyeleti hatósági eljárással érintett adatkezelő önálló szervezeti egység vezetője köteles az eljárás során a Hatósággal együttműködni és a Hatóság Infotv.-ben foglalt jogainak gyakorlását elősegíteni.

21. § (1) *  Ha a Hatóság a személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok, közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsérelem vagy annak közvetlen veszélye fennállását megalapozottnak tartja, és az Irodát a jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére szólítja fel, az adatot kezelő önálló szervezeti egység vezetője haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket, amelyről az elnök tájékoztatja a Hatóságot, illetve az adatvédelmi tisztviselőt.

(2) *  Ha az adatot kezelő önálló szervezeti egység vezetője az (1) bekezdés szerinti felszólításban foglaltakkal nem ért egyet, álláspontjáról a felszólítás kézhezvételétől számított öt napon belül tájékoztatja az adatvédelmi tisztviselőt, aki megvizsgálja az ügyet, és észrevételeivel együtt a tájékoztatást nyolc napon belül felterjeszti az elnökhöz, aki a felterjesztéstől számított nyolc napon belül kialakítja álláspontját, és erről tájékoztatja a Hatóságot.

22. § *  A Hatóság adatvédelmi és titokfelügyeleti hatósági eljárásban hozott határozatával szembeni jogorvoslat kezdeményezéséről az adatot kezelő önálló szervezeti egység vezetőjének és az adatvédelmi tisztviselő véleményének kikérését követően az elnök dönt.

V. Fejezet

Ellenőrzés

23. § (1) Adatkezelési ellenőrzésre jogosult

a) az elnök vagy az általa írásban kijelölt személy,

b) *  az adatvédelmi tisztviselő,

c) az érintett önálló szervezeti egység vezetője az irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában, illetve az általa ellenőrzésre írásban kijelölt személy,

d) a belső ellenőr, valamint

e) a jogszabályban erre felhatalmazott személy.

(2) Az ellenőrzés során feltárt hiányosságokról, esetleges jogszabálysértésekről az ellenőrzést végző az ellenőrzés befejezését követően írásban tájékoztatja az elnököt, aki köteles haladéktalanul megtenni a jogszerű állapot helyreállításához szükséges intézkedéseket, illetve indokolt esetben elrendeli vagy kezdeményezi a személyi felelősség megállapításához szükséges eljárás lefolytatását.

HARMADIK RÉSZ

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje

VI. Fejezet

Az adatmegismerési igény benyújtása

24. § (1) A közérdekű adat megismerésére irányuló igény (a továbbiakban: adatigény) benyújtásának elősegítésére az Iroda a 2. melléklet szerinti igénylőlapot rendszeresít.

(2) Az adatigény nem utasítható vissza arra való hivatkozással, hogy azt nem az igénylőlapon nyújtották be.

25. § *  A személyesen megjelent igénylő szóbeli igényét az adatvédelmi tisztviselő az igénylőlapon írásba foglalja, és azt az igénylő aláírja, egyúttal az adatvédelmi tisztviselő átadja az igénylő részére a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló, 3. melléklet szerinti írásbeli tájékoztatót.

26. § *  Az idegen nyelven előterjesztett adatigénylés esetén a szükséges fordítási, tolmácsolási feladatokról a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály gondoskodik.

27. § (1) A postai vagy elektronikus úton előterjesztett adatigényt az „adat@nvi.hu” elektronikus címre vagy az Iroda honlapján elérhető postacímre, faxszámra kell küldeni.

(2) *  Az Iroda részére egyéb módon érkezett adatigényeket a címzett szervezeti egység – ha ezen utasítás eltérően nem rendelkezik – továbbítja az adatvédelmi tisztviselőnek.

(3) A (2) bekezdés szerinti megkereséseket nem lehet elutasítani arra való hivatkozással, hogy azok nem az (1) bekezdés szerinti elérhetőségekre érkeztek.

VII. Fejezet

Az adatmegismerési igény vizsgálata, teljesítése és megtagadása

9. Az adatmegismerési igény vizsgálata

27/A. § *  Az adatvédelmi tisztviselő haladéktalanul megvizsgálja, hogy az Infotv. 29. § (1a) és (1b) bekezdésében foglaltak fennállnak-e.

28. § (1) *  Az adatvédelmi tisztviselő az adatigény beérkezését követően haladéktalanul – az Infotv. 29. § (1a) bekezdésében meghatározottak vizsgálata során az adatkör szerint érintett szervezeti egység bevonásával – megvizsgálja, hogy az adatigénylésnek az Iroda az Infotv. 29. § (1a) és (1b) bekezdésében meghatározottak alapján köteles-e eleget tenni.

(1a) *  Az adatvédelmi tisztviselő az (1) bekezdésben foglalt vizsgálatot követően – szükség esetén az adatkör szerint érintett szervezeti egység bevonásával – az adatigényt megvizsgálja abból a szempontból, hogy az adatigény egyértelmű-e, és hogy az Iroda kezelésében lévő adatra vonatkozik-e.

(2) *  Ha az adatigény nem egyértelmű, az elnök az adatvédelmi tisztviselő előkészítése alapján haladéktalanul – legalább tíznapos határidővel – felhívja az igénylőt pontosításra. A pontosítás bejelentéséig az adatigénnyel kapcsolatos eljárási határidők nyugszanak. Ha az igénylő az adatigény pontosítására irányuló felhívásra határidőben nem válaszol, az igényt visszavontnak kell tekinteni. Erre az igénylőt a felhívásban figyelmeztetni kell.

(3) *  Ha az adatigény benyújtásakor vagy az eljárás bármely későbbi szakaszában az állapítható meg, hogy az igényelt adatok nincsenek, vagy azok egy része nincs az Iroda kezelésében, az adatvédelmi tisztviselő előkészítése alapján az elnök gondoskodik az adatigény vagy annak egy része haladéktalan megküldéséről az adatot kezelő illetékes szerv részére, az adatigénylő egyidejű értesítése mellett. Abban az esetben, ha az illetékes szerv nem állapítható meg, az elnök az adatigénylőt az igény teljesíthetetlenségéről értesíti, illetve tájékoztatja arról, hogy a közérdekű adat igénylésével kapcsolatban a Hatóság eljárását kérheti.

(4) *  A kérelem szóban történő módosítása esetén az adatvédelmi tisztviselő a szükséges kiegészítéseket rávezeti az akta borítójára, elektronikus levélben vagy postai úton történő pontosítás esetén a kiegészítéseket az aktában elhelyezi.

(5) *  Minden olyan adatigényt, amely az Iroda által már korábban nyilvánosságra hozott adatra vonatkozik, a Választási Információs Szolgálat teljesít az adatvédelmi tisztviselő értesítése mellett.

(6) Ha az igényelt adatot az Iroda korábban elektronikus formában nyilvánosságra hozta, az adatigény az adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével is teljesíthető.

29. § *  Az adatvédelmi tisztviselő állást foglal

a) arról, hogy az Infotv. 29. § (1a) és (1b) bekezdésében foglaltak alapján fennáll-e az adatigény-teljesítés megtagadásának lehetősége,

b) az Iroda adatkör szerinti érintettségéről,

c) az adatok Infotv. szerinti közérdekű vagy közérdekből nyilvános jellegéről,

d) arról, hogy az adatok a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 3. § 1. pontja szerint minősített adatnak vagy az Infotv. 27. § (2), (3) és (4) bekezdése szerint korlátozott nyilvánosságú adatnak minősülnek-e, valamint

e) arról, hogy az adatok az igénylő által – a d) pontban foglaltakon túlmenő – meg nem ismerhető adatot – személyes adatot, üzleti titkot, a 32. § szerinti döntés megalapozását szolgáló adatot – tartalmaznak-e.

30. § (1) *  Az adatvédelmi tisztviselő – a 29. § szerinti megállapítások alapján – állást foglal arról, hogy az adatok az igénylő által megismerhetők-e. Az adatvédelmi tisztviselő állásfoglalásának kialakítását követően az adatok megismerését az elnök

a) az igénylő számára lehetővé teszi, vagy

b) elutasítja, és erről értesíti az igénylőt.

(2) *  Az (1) bekezdés a) pontja szerinti döntés esetén – az adatvédelmi tisztviselő javaslata alapján – az elnök dönthet az adatigény teljesítési határidejének meghosszabbításáról. A határidő meghosszabbításáról az elnök értesíti az adatigénylőt.

10. Az igényelt adatok összeállítása

31. § (1) *  Az adatvédelmi tisztviselő az adatigényt az illetékes önálló szervezeti egység vezetőjéhez továbbítja.

(2) Az önálló szervezeti egység vezetője az adatigényt megvizsgálja, és

a) *  haladéktalanul tájékoztatja az adatvédelmi tisztviselőt

aa) ha a 28. § (2) vagy (3) bekezdése szerinti intézkedések megtétele szükséges,

ab) az adatigény-teljesítés határidejének meghosszabbítása szükséges, vagy

b) *  az igényelt adatokat összegyűjti és öt munkanapon belül, illetve a választás kitűzése és a választás jogerőre emelkedése közötti időszakban haladéktalanul megküldi az adatvédelmi tisztviselőnek.

(3) *  Az igényben foglalt adatokat tartalmazó dokumentumok teljes körű, hiánytalan összeállítása az önálló szervezeti egység vezetőjének felelőssége, az adatok teljeskörűségét az adatvédelmi tisztviselő nem vizsgálja.

(4) *  Az önálló szervezeti egység vezetője az adatok összegyűjtése során tájékoztatja az adatvédelmi tisztviselőt, ha megítélése szerint az igényelt adatok vagy azok egy része

a) a 29. § a) és b) pontja szerinti valamely szempontnak nem felelnek meg,

b) a 29. § c) és d) pontja szerinti minősítés áll fenn.

11. A döntés megalapozását szolgáló adatok megismerésére irányuló igényekkel kapcsolatos különös szabályok

32. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője a 31. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatás során nyilatkozik arról, hogy megítélése szerint a döntés megalapozását szolgáló adat megismerése engedélyezhető-e.

(2) *  Az adatvédelmi tisztviselő – az önálló szervezeti egység vezetőjével történő egyeztetést követően – állást foglal az (1) bekezdésben foglaltakról. Az adatvédelmi tisztviselő állásfoglalásának kialakítását követően az adatok megismerését az elnök

a) az igénylő számára lehetővé teszi, vagy

b) elutasítja, és erről értesíti az igénylőt.

12. A sajtó és médiaszolgáltató által igényelt adatokra vonatkozó különös szabályok

33. § *  (1) A sajtótól és médiaszolgáltatótól közvetlenül a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztályhoz érkező adatigénylések esetében az érintett szervezeti egységek bevonásával a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály jár el a (3) bekezdés szerint.

(2) A 27. § (1) bekezdése szerinti elérhetőségeken, valamint a 27. § (2) bekezdése szerint megküldött, a sajtótól és médiaszolgáltatótól érkező adatigényléseket a címzett szervezeti egység haladéktalanul megküldi a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztálynak.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti adatigénylések esetén a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály a 31. § (2)–(4) bekezdése szerint jár el, majd az adatvédelmi tisztviselő lefolytatja a 29. § szerinti vizsgálatot. Az adatigénylés teljesítésére vonatkozó elnöki döntést követően az adatigénylést a Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály teljesíti.

(4) A Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály nyilvántartást vezet az (1) és (2) bekezdés szerinti adatigénylésekről.

13. A közbeszerzésekkel és beszerzésekkel kapcsolatos adatokra vonatkozó különös szabályok

34. § (1) *  A közvetlenül a Közbeszerzési Osztályhoz érkező, közbeszerzésekkel és beszerzésekkel kapcsolatos adatigénylések esetében a Közbeszerzési Osztály jár el a (3) bekezdés szerint.

(2) *  A 27. § (1) bekezdése szerinti elérhetőségeken, valamint a 27. § (2) bekezdése szerint megküldött (1) bekezdés szerinti adatigényléseket a címzett szervezeti egység haladéktalanul megküldi a Közbeszerzési Osztálynak.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdés szerinti adatigénylések esetén a Közbeszerzési Osztály a 31. § (2)–(4) bekezdése szerint jár el, majd az adatvédelmi tisztviselő lefolytatja a 29. § szerinti vizsgálatot. Az adatigénylés teljesítésére vonatkozó elnöki döntést követően az adatigénylést a Közbeszerzési Osztály teljesíti.

(4) *  A Közbeszerzési Osztály nyilvántartást vezet az (1) és (2) bekezdés szerinti adatigénylésekről.

14. Az adatok átadása és a költségtérítés megállapítása

35. § *  (1) Ha az igénylő az adatszolgáltatás kívánt formáját, illetve módját nem jelölte meg, az adatigényt az Iroda az általa választott technikai formában és módon teljesíti.

(2) Ha az Iroda az adatigényt az igénylő által kívánt formában, illetve módon az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerinti aránytalan nehézség nélkül teljesíteni nem képes, az (1) bekezdésben foglaltak alapján teljesíti azt.

36. § (1) *  Ha az igénylő az adatokat betekintés útján kívánja megismerni, vagy a másolatokat személyesen kívánja átvenni, az adatvédelmi tisztviselő felveszi a kapcsolatot az igénylővel időpont egyeztetése céljából.

(2) Az adatok tanulmányozására – az erre a célra kijelölt helyiségben – megfelelő időt kell biztosítani. A bemutatott dokumentum tanulmányozása során az igénylő kérdéseire válaszolni és az adatok biztonságára, illetve változatlanságára felügyelni kell.

(3) *  Ha az igénylő az előre egyeztetett helyen és időben nem jelenik meg, és öt napon belül igazolást sem nyújt be, vagy az adatigény egyéb módon történő teljesítését sem kéri, az igényt visszavontnak kell tekinteni, ez azonban nem érinti a felmerült költségek megtérítésének kötelezettségét. Ezekre a körülményekre az adatvédelmi tisztviselő az időpontegyeztetés során felhívja az igénylő figyelmét.

(4) Az igénylőt nyilatkoztatni kell arra vonatkozóan, hogy az iratokba a helyszínen betekintett, illetve hogy az igényelt másolatot átvette.

(5) Az igénylő jogosult a bemutatásra került dokumentumokról jegyzeteket készíteni.

37. § *  Az adatigény teljesítéséért fizetendő költségtérítés mértékét – a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendeletben foglaltak alapján – az Iroda Költségvetési és Gazdálkodási Főosztálya javaslatára az elnök állapítja meg, amiről az igénylőt az adatvédelmi tisztviselő tájékoztatja.

38. § *  Az adatvédelmi tisztviselő az adatot kezelő szervezeti egység útján haladéktalanul gondoskodik

a) *  az igénylő által meg nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tételéről,

b) a másolat elkészítéséről,

c) jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozó adatigény esetén a másolatnak az igénylő részére történő eljuttatásáról.

39. § Az Infotv. szerinti jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozó adatigénynek az ezer oldal vagy azt meghaladó terjedelmű dokumentum, dokumentumrész, illetve ezekben foglalt adatok igénylése minősül.

40. § *  A meg nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tételével összefüggésben felmerült költség – az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás figyelembe vehető költségének kivételével – az igénylőre nem hárítható át.

41. § *  Az adatigény teljesítéséért az igénylő által fizetendő költségtérítést az Iroda Pénztárában készpénzzel vagy az Iroda Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000–00333616–00000000 számú bankszámlájára kell befizetni.

15. Tájékoztatás a jogorvoslatról

42. § A jogorvoslati lehetőségekről szóló tájékoztatásnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a Hatóságnál az igénylő bejelentéssel vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem érte, vagy ennek közvetlen veszélye fennáll,

b) az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása esetén bírósághoz fordulhat, a pert az igény elutasításának közlésétől számított harminc napon belül kell megindítani az Iroda ellen,

c) a perindításra rendelkezésre álló határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

16. Az adatmegismerési igényhez kapcsolódó egyéb rendelkezések

43. § *  Az adatvédelmi tisztviselő javaslatot tehet az informatikai és jogi elnökhelyettes útján az elnök részére a jelentős arányban vagy mennyiségben felmerült adatigény, illetve az arra adott válasz honlapon való közzétételére.

44. § (1) *  Az adatvédelmi tisztviselő az Infotv. 30. § (3) bekezdésében meghatározott nyilvántartáson túl valamennyi adatigényről, valamint azok elintézésének módjáról is nyilvántartást vezet.

(2) *  Az adatvédelmi tisztviselő az (1) bekezdés szerint nyilvántartott adatok alapján teljesíti az Infotv. 30. § (3) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatást, valamint gondoskodik az Infotv. 1. Melléklet II. pontjában foglalt táblázat 15. sora szerinti közzétételről az ott meghatározott módon és határidőben.

(3) Az Iroda a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendjére vonatkozó, az Infotv. 34. § (3) bekezdése szerinti – a 3. mellékletben meghatározott – tájékoztatót az igények benyújtására biztosított elérhetőségekkel együtt, valamint az igénylőlapot az Iroda honlapján a „Közérdekű adatok” hivatkozás alatt teszi közzé.

45. § (1) Az igénylő ezen utasításban meghatározottak szerinti értesítése kizárólag írásban történhet, kivéve ha az igénylő megfelelő elérhetőséget erre nem biztosított.

(2) Az írásbeli értesítés elektronikus levélben is történhet, ha az igénylő ilyen elérhetőséget megadott.

NEGYEDIK RÉSZ

A közérdekű adatok elektronikus közzétételének rendje

46. § (1) Az Iroda a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó kötelezettségének az általa működtetett hivatalos honlapon való közzététellel tesz eleget.

(2) Az Iroda honlapján a „Közérdekű adatok” menüponton keresztül teszi közzé a közzétételi listák alapján a kötelezően közzéteendő adatokat.

(3) A közzétételre szolgáló menüpontot úgy kell kialakítani, hogy az azon belüli változtatások (adat közzététele, helyesbítése, frissítése, eltávolítása) automatikusan naplózásra kerüljenek. A naplózás során rögzíteni kell különösen a változtatás időpontját és a változtatást végrehajtó felhasználó nevét.

47. § *  Az általános közzétételi listát a 3. melléklet tartalmazza.

48. § (1) *  Az önálló szervezeti egység vezetője a felelősségi körébe tartozó közzéteendő adatok közzétételét a 3. mellékletben meghatározott időközönként, az adatvédelmi tisztviselő értesítése mellett az adatoknak az Informatikai Osztály részére elektronikus úton történő megküldésével kezdeményezi.

(1a) *  A 3. melléklet 3.2. alpontjában foglalt táblázat 1. sorában meghatározott közzéteendő adatok közzétételét a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály vezetője – figyelemmel az (1) bekezdésben foglaltakra – az adott naptári negyedévet követő hónap utolsó munkanapjáig kezdeményezi.

(1b) *  A 3. melléklet 3.4. alpontjában foglalt táblázat 1. sorában meghatározott közzéteendő adatok közzétételét a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály vezetője – figyelemmel az (1) bekezdésben foglaltakra – az adatok közzétételét elrendelő döntés meghozatalától számított 60 napon belül kezdeményezi.

(2) *  Az adatvédelmi tisztviselő a szolgáltatott közzéteendő adatok teljeskörűségét, szakszerűségét, időszerűségét, valóságnak megfelelő tartalmát, illetve jogszabályszerűségét nem vizsgálja, azokért az (1) bekezdés szerinti szervezeti egység vezetője felel.

(3) * 

(4) *  Az Informatikai Osztály a közzététel megtörténtéről elektronikus úton értesíti az (1) bekezdés szerinti szervezeti egység vezetőjét, valamint az adatvédelmi tisztviselőt.

(5) Az (1) bekezdés szerinti szervezeti egység vezetője a (4) bekezdésben meghatározott értesítést követően haladéktalanul ellenőrzi a közzététel megtörténtét, valamint a közzétett adatok helytállóságát, illetve teljeskörűségét.

(6) *  A tévesen vagy pontatlanul közzétett adatok helyesbítését, kicserélését az (1) bekezdés szerinti szervezeti egység vezetője a hiba tudomására jutását követően azonnal kezdeményezi az Informatikai Osztálynál.

49. § *  Az Informatikai Osztály a 48. § (4) bekezdésében meghatározott feladatain túlmenően * 

a) gondoskodik a közzéteendő adatok folyamatos hozzáférhetőségéről,

b) biztosítja, hogy a közzétett adatok megegyezzenek a közzétételre átadott adatokkal,

c) gondoskodik – ha jogszabály előírja – a közzéteendő adat előző állapotának archiválásáról,

d) elektronikus nyilvántartást vezet az adatok közzétételre történő megküldéséről, közzétételéről, módosításáról, törléséről, illetve archiválásáról.

50. § (1) *  Ha jogszabály a közzétételi lista adatkörét módosítja, a 48. § (1) bekezdése szerinti szervezeti egység vezetője a közzétételi lista módosításának szükségességéről az adatvédelmi tisztviselőt haladéktalanul tájékoztatja.

(2) A jogszabályból egyébként fakadó közzétételi kötelezettséget a közzétételi lista módosításának megtörténtéig is teljesíteni kell.

Az adatvédelmi incidens kezelésének szabályai * 

50/A. § *  (1) Az Iroda az adatvédelmi események bejelentésére az adatvedelmibejelentes@nvi.hu elektronikus elérhetőséget működteti.

(2) *  Az adatvédelmi tisztviselő és a lehetséges adatvédelmi incidenssel érintett szervezeti egység – elnök vagy az informatikai és jogi elnökhelyettes által kijelölt – munkatársa az informatikai és jogi elnökhelyettes irányítása mellett az Iroda adatfeldolgozója által jelzett vagy az Iroda saját hatáskörben tudomására jutott lehetséges adatvédelmi incidenst az észlelését vagy a bejelentését követő 48 órán belül – figyelemmel az Infotv.-ben a bejelentési kötelezettség akadályozására vonatkozó rendelkezésekre – megvizsgálja, hogy érint-e személyes adatot, és adatvédelmi incidensnek minősül-e. Ha megállapítják, hogy adatvédelmi incidens történt, értékelik az incidens személyes adatokat érintő kockázatait. Az elnök az informatikai és jogi elnökhelyettes javaslata alapján dönt arról, hogy az adatvédelmi incidens kockázatot jelent-e az érintett jogaira és szabadságaira nézve, továbbá dönt a szükséges intézkedések meghozataláról.

(3) Elektronikus adatokra vonatkozó biztonsági incidenst, amennyiben személyes adatok nem érintettek, informatikai biztonsági incidensként kell kezelni.

(4) Ha a vizsgálat alapján bebizonyosodik, hogy nem történt adatvédelmi incidens, az elnök erről tájékoztatja a bejelentőt.

(5) Az Iroda az adott adatvédelmi incidens sajátosságaira tekintettel jogosult arra, hogy a bejelentésben az Infotv. 25/J. § (5) bekezdésében foglaltakon túl további, az ügy szempontjából lényeges információkat tüntessen fel.

(6) Az elnök az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos tájékoztatást minden esetben külön üzenet formájában, elektronikus, illetve postai úton továbbítja az érintett részére.

(7) Ha a (6) bekezdés szerinti tájékoztatás aránytalan erőfeszítést igényel, az Iroda az érintetteket a www.valasztas.hu honlapon közzétett közlemény útján tájékoztatja.

ÖTÖDIK RÉSZ

Záró rendelkezések

51. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Az adatvédelmi felelőst az elnök az utasítás hatálybalépését követő tíz napon belül jelöli ki.

1. melléklet a 2/2015. (V. 11.) NVI utasításhoz * 

Tájékoztató a közérdekű adatok egyedi igényléséről

Általános információk

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatoknak (a továbbiakban együtt: közérdekű adat) megismerése iránt bárki – szóban, írásban vagy elektronikus úton – igényt nyújthat be a Nemzeti Választási Irodához.

A közérdekű adat megismerésére irányuló igények benyújtásának módja

1. Személyesen a Nemzeti Választási Irodában (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) hivatali munkaidőben, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8–17 óráig, pénteken 8–14 óráig az adatvédelmi tisztviselőnél.

A Nemzeti Választási Iroda adatvédelmi tisztviselőjének elérhetősége:

2. Írásban a Nemzeti Választási Iroda postai címén: 1054 Budapest, Alkotmány u. 3.

3. Elektronikusan az adat@nvi.hu e-mail-címen.

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje

A Nemzeti Választási Iroda kezelésében lévő közérdekű adat iránti igénynek a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a beérkezéstől számított 15 napon belül teszünk eleget. A választás kitűzése és a választás eredményének jogerőre emelkedése közötti időszakban (a továbbiakban: választási időszak) a közérdekű adatok megismerése iránti igénynek haladéktalanul, de legfeljebb 5 napon belül teszünk eleget. Ha az adatigénylés nem egyértelmű, felhívjuk az igénylőt az igény pontosítására. (Ennek időtartama nem számít be az ügyintézési határidőbe.)

Az adatigénylésnek nem vagyunk kötelesek eleget tenni abban a részben, amelyben az azonos igénylő által egy éven belül benyújtott, azonos adatkörre irányuló adatigényléssel megegyezik, feltéve, hogy az azonos adatkörbe tartozó adatokban változás nem állt be.

Az adatigénylésnek nem vagyunk kötelesek eleget tenni, ha az igénylő nem adja meg nevét, nem természetes személy igénylő esetén megnevezését, valamint azt az elérhetőséget, amelyen számára az adatigényléssel kapcsolatos bármely tájékoztatás és értesítés megadható.

Ha az adatigénylés előterjesztésekor vagy az eljárás bármely későbbi szakaszában az állapítható meg, hogy az igényben szereplő adatokat vagy azok egy részét nem a Nemzeti Választási Iroda kezeli, az igényt haladéktalanul megküldjük az illetékes szervhez az igénylő egyidejű értesítése mellett. Abban az esetben, ha az illetékes szerv nem állapítható meg, az igénylőt erről értesítjük.

Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés teljesítése a Nemzeti Választási Iroda alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan igénybevételével jár, az általános 15 napos határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható, amelyről az adatigénylőt az igény beérkezésétől számított 15 napon belül tájékoztatjuk.

Az adatokat tartalmazó dokumentumról az igénylő másolatot kaphat. Az adatigénylés teljesítéséért – az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően – költségtérítés állapítható meg, amelynek összegéről az igénylőt a teljesítést megelőzően tájékoztatjuk. Az igénylő a tájékoztatás kézhezvételét követő 30 napon belül nyilatkozik arról, hogy az igénylését fenntartja-e. Ha az igénylő az igényét fenntartja, a költségtérítést köteles megfizetni. Ha az adatigénylés teljesítése a Nemzeti Választási Iroda alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan igénybevételével jár, vagy a dokumentum vagy dokumentumrész jelentős terjedelmű, illetve a költségtérítés meghaladja a kormányrendeletben meghatározott összeget, az adatigénylést – a választási időszak kivételével – a költségtérítés megfizetését követő 15 napon belül teljesítjük. E bekezdésben írtakról az igénylőt az igény kézhezvételét követő 15 napon belül tájékoztatjuk. Az igénylő tájékoztatást kap az adatigénylés teljesítésének másolatkészítést nem igénylő lehetőségéről is.

Az igény teljesítésének megtagadásáról és annak indokairól az igény beérkezését követő 15 napon belül a Nemzeti Választási Iroda levélben vagy – ha az igény elektronikus úton érkezett vagy az igényben az elektronikus levelezési cím fel van tüntetve – elektronikusan tájékoztatást küld az igénylőnek.

Jogorvoslat

Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében keresettel élhet. A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított harminc napon belül lehet megindítani.

Az adatigénylő a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9–11.) is fordulhat. Ha az igény elutasítása, nemteljesítése vagy az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összege miatt az igénylő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

A perindításra rendelkezésre álló határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

2. melléklet a 2/2015. (V. 11.) NVI utasításhoz

Igénylőlap közérdekű adat megismerésére

IGÉNYLŐLAP KÖZÉRDEKŰ ADAT MEGISMERÉSÉRE * 

1. A közérdekű adatot igénylő személy (igénylő) neve: ........................................................

2. Az igénylő elérhetősége (belföldi lakóhely vagy tartózkodási hely, e-mail cím, telefaxszám, telefonszám): * 

................................................................................................................................................

................................................................................................................................................

3. Az igényelt közérdekű adat pontos meghatározása:

4. A közérdekű adatokat * 

– személyesen, csak az adatok megtekintésével kívánom megismerni.

– személyesen, az adatok megtekintésével kívánom megismerni, és másolatot *  is kérek.

– másolat *  formában igénylem, és a másolat

= papíralapú legyen, amelyet kérem

= a megadott címre küldjenek meg,

= a megadott faxszámra küldjenek meg;

= számítógépes adathordozó legyen (CD vagy DVD), amelyet kérem a megadott címre küldjenek meg;

= elektronikus formátumú legyen, amelyet a megadott e-mail címre küldjenek meg.

5. Egyéb:

Kelt:

.......................................................................
aláírás

3. melléklet a 2/2015. (V. 11.) NVI utasításhoz * 

Általános közzétételi lista

1. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK

1.1. Kapcsolat, elérhetőség

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Megfelelő adatok értelemszerűen;
az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
Elnöki Titkárság A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő

1.2. Szervezeti felépítés

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Iroda szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai Az ábrához megfelelő elérhetőség biztosításával, valamint elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó tartalomhoz. Elnöki Titkárság A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő

1.3. Szervezet vezetői

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Iroda vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) Megfelelő adatok értelemszerűen;
az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
Elnöki Titkárság A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő

1.4. Ügyfélszolgálati adatok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Irodán belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend Megfelelő adatok értelemszerűen;
az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
Elnöki Titkárság A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő

1.5. Testületi szerv adatok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége „A Nemzeti Választási Iroda nem testületi szerv, ezért nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

1.6. Irányított szervek

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló vagy alárendeltségében működő, más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetősége „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

1.7. Gazdasági társaságok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), tevékenységi köre, képviselőjének neve,
a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

1.8. Közalapítványok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelő szervének tagjai „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

1.9. Alapított szervek

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye,
a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, vezetője, honlapjának elérhetősége, működési engedélye
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

1.10. Lapok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint
a főszerkesztő neve
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

1.11. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést
gyakorló szervnek a hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2. TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK

2.1. *  A közfeladatot ellátó szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Iroda feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a Nemzeti Választási Irodára vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint
a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege
Megfelelő adatok, illetve azok honlapon való elérhetősége biztosításával értelemszerűen
– a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint
a szervezeti és működési szabályzat, az adatvédelmi és biztonsági szabályzat hatályos és teljes szövegét tartalmazó önálló dokumentumok elérhetőségének biztosításával.
Jogi Osztály A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.2. *  Tevékenység tájékoztató

1. Az országos illetékességű szervek, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal esetében a közfeladatot ellátó szerv feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven Megfelelő adatok, illetve azok honlapon való elérhetősége biztosításával értelemszerűen
– a tartalomjegyzékben
a dokumentum címét angol nyelven is meg kell jelölni.
Jogi Osztály, Külkapcsolatok, Sajtó és Protokoll Főosztály A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő

2.3. A helyi önkormányzat feladatai

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A helyi önkormányzat önként vállalt feladatai „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben
a közzétételi egységben releváns információ.”

2.4. A hatósági ügyek intézésének rendje

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. Államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként
a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje,
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”
az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről

2.5. Közszolgáltatások

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények „A Nemzeti Választási Iroda
– a feladatai ellátásán túl – nem nyújt és nem finanszíroz a költségvetéséből közszolgáltatást.”

2.6. *  A közfeladatot ellátó szerv nyilvántartásai

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  A Nemzeti Választási Iroda által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltetlen kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak
az e törvény szerinti azonosító adatai; a közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei
Megfelelő adatok, illetve azok honlapon való elérhetősége biztosításával értelemszerűen. Jogi Osztály, Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.7. Nyilvános kiadványok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Iroda nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke Megfelelő adatok értelemszerűen.
A nyilvános kiadványok témájának leírása – megfelelő adatok értelemszerűen – kiadványonkénti bontásban.
A nyilvános kiadványokhoz való hozzáférés módja – megfelelő adatok értelemszerűen – amennyiben a honlapról a kiadvány letölthető, a kiadvány elérhetőségének biztosításával.
Szervezési Főosztály Negyedévente Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.8. Testületi szerv, döntéshozatal, ülések

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A testületi szerv döntései előkészítésének rendje,
az állampolgári közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének jegyzőkönyvei, illetve
összefoglalói; a testületi szerv szavazásának adatai, ha ezt jogszabály nem korlátozza
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.9. A közfeladatot ellátó szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A törvény alapján közzéteendő jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok; a helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a benyújtás időpontjától „A Nemzeti Választási Iroda nem készít jogszabálytervezeteket és koncepciókat.”

2.10. Hirdetmények

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Iroda által közzétett hirdetmények, közlemények Megfelelő adatok értelemszerűen. Külkapcsolatok, Sajtó és
Protokoll Főosztály
Folyamatosan Legalább 1 évig archívumban tartással

2.11. Pályázatok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.12. Alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  A Nemzeti Választási Irodánál végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai Megfelelő adatok, illetve azok honlapon való elérhetősége biztosításával értelemszerűen. Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.13. Közérdekű adatok igénylésének rendje

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége,
az információs jogokkal foglalkozó személy neve
Megfelelő adatok értelemszerűen
– az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
Adatvédelmi tisztviselő Negyedévente Az előző állapot törlendő

2.14. Statisztikák jogszabály alapján

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben
a közzétételi egységben releváns információ.”

2.15. Statisztikák közérdekű adatokról

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai Megfelelő adatok értelemszerűen. Adatvédelmi tisztviselő Negyedévente Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.16. Közérdekű adatok hasznosítási szerződései

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a Nemzeti Választási Iroda az egyik szerződő fél Megfelelő adatok értelemszerűen. Adatvédelmi tisztviselő Negyedévente Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.17. Közérdekű adatok felhasználási feltételei

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Iroda kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek Megfelelő adatok értelemszerűen. Adatvédelmi tisztviselő A változást követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával

2.18. Különös és egyedi közzétételi lista

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A Nemzeti Választási Irodára vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista Különös közzétételi lista
– a választásról szóló anyagi, valamint eljárásjogi jogszabályok által közzéteendő adatok.
Egyedi közzétételi lista
– megfelelő adatok, illetve azok honlapon való elérhetősége biztosításával értelemszerűen –
a közzétételt elrendelő ezen utasítás megnevezésével, elérhetővé tételével.
Adatvédelmi tisztviselő A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő

2.19. Közadat újrahasznosítás tájékoztatás

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető kulturális közadatok listája a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével, valamint a közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítható közadat típusokról való tájékoztatás, a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.20. Közadat újrahasznosítási szerződési feltételek

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A 2.19. alpontban foglalt táblázat 1. sora szerinti közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.21. Közadat újrahasznosítási díjszabás

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A 2.19. alpontban foglalt táblázat 1. sora szerinti közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért fizetendő díjak általános jegyzéke,
a díjszámítás alapját képező tényezőkkel együttesen
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.22. Közadat újrahasznosítási jogorvoslat

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.23. Közadat újrahasznosítási szerződések

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött, kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.24. Közadat digitalizálási megállapodások

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által kötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint a kulturális közadatok digitalizálására kizárólagos jogot biztosító megállapodások szövege „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

2.25. Közadatra vonatkozó szervezeti szabályzók

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti azon jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz, közszolgáltatási szerződés vagy más kötelező erővel bíró dokumentum (vagy az annak elérhetőségére mutató hivatkozás), amely az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadat gyűjtésével, előállításával, feldolgozásával és terjesztésével összefüggő költségek jelentős részének saját bevételből való fedezését írja elő
a közfeladatot ellátó szerv részére
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

3. GAZDÁLKODÁSI ADATOK

3.1. Éves költségvetések, beszámolók

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  A Nemzeti Választási Iroda éves költségvetése, számviteli törvény szerint beszámolója vagy éves költségvetés beszámolója Megfelelő adatok honlapon való elérhetősége biztosításával értelemszerűen
– évenkénti bontásban. Számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetés beszámolója
– megfelelő adatok értelemszerűen – beszámolónként.
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály A változásokat követően azonnal A közzétételt követő 10 évig

3.2. Személyi juttatások

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  A Nemzeti Választási Irodánál foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve Megfelelő adatok értelemszerűen. Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartással

3.3. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott támogatások

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott,
az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá
a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve, ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják, vagy arról
a kedvezményezett lemond
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

3.4. Ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó szerződések

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, Megfelelő adatok értelemszerűen. Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály A döntés meghozatalát követő 60. napig A közzétételt követő 5 évig
vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatai és a minősített adatok, továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések adatai kivételével.
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni.
Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.

3.5. Koncessziós adatok

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai,
az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)
„A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

3.6. Nem alapfeladattal összefüggő kifizetések

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  A Nemzeti Választási Iroda által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottjai szakmai és munkavállalói érdekképviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések Megfelelő adatok értelemszerűen. Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartással

3.7. EU-támogatással megvalósult projektek

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések „A Nemzeti Választási Irodánál nem keletkezik ebben a közzétételi egységben releváns információ.”

3.8. *  Közbeszerzési információk

Adattípus Tartalom Tartalomért felelős szervezeti egység, illetve személy Frissítés Megőrzés
1. *  Közbeszerzési információk
(éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről)
Megfelelő adatok értelemszerűen – az éves terv közvetlen elérésének biztosításával. Közbeszerzési Osztály Negyedévente Legalább 1 évig archívumban tartással

4. melléklet a 2/2015. (V. 11.) NVI utasításhoz *