A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

28/2015. (VI. 22.) HM utasítás

a szolgálati beosztások rendszeresítésével kapcsolatos szabályokról * 

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) *  Az utasítás hatálya kiterjed a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetekre és a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által az állam nevében alapított, honvédelmi szervezetnek nem minősülő szakképző intézményre.

(2) *  A 2. § (2) bekezdésére figyelemmel az utasítás rendelkezéseit az Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) rendelkezési állományára és az MH ideiglenes katonai szervezeteire is alkalmazni kell.

(3) Az utasítás

a) *  1. melléklete a honvédelmi szervezetek és az egyes beosztások rövidítésének jegyzékét, valamint az egyéb rövidítéseket,

b) 2. melléklete a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. mellékletében nem szereplő, a HM szervezetek munkaköri jegyzékében és a katonai tanácsokkal rendelkező bíróságokon rendszeresíthető szolgálati beosztásokat és

c) *  3. melléklete az R. 5. mellékletében nem szereplő, honvédségi szervezetek állománytáblájában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán és a honvédelmi szervezetnek nem minősülő szakképző intézménynél rendszeresíthető szolgálati beosztásokat

határozza meg.

2. § (1) A szolgálati beosztások az R. 4. és 5. melléklete, valamint a 2. és a 3. melléklet szerint kerülnek a munkaköri jegyzékekben és az állománytáblákban rendszeresítésre.

(2) *  Az MH rendelkezési állománya és az MH ideiglenes katonai szervezetei állománytáblájában, továbbá egyes honvédségi szervezetek meghatározott feltételeknek megfelelő állományának elkülönített nyilvántartására szolgáló állományjegyzékében (a továbbiakban: állományjegyzék) – a 6. §-ban meghatározottak figyelembevételével – az utasítás rendelkezései szerint rendszeresíthetők a szolgálati beosztások.

(3) Ha az utasítás a szolgálati beosztások R. szerinti általános megnevezését a szolgálatteljesítés helyére, a szolgálati beosztás szakmai jellegére, funkciójára történő és a katonai hagyományokon alapuló utalással egészíti ki, akkor a munkaköri jegyzékekben és az állománytáblákban ezt kell alkalmazni.

3. § *  A HM szervezetek legfeljebb osztály vagy azzal azonos szintű, legalább négy rendszeresített beosztással rendelkező szervezeti elemeinél legfeljebb egy, a tizenegy vagy azt meghaladó rendszeresített beosztással rendelkező szervezeti elemnél további egy, a szervezeti elem vezetőjének helyettesítési feladatait ellátó vezetői beosztás rendszeresíthető.

3/A. § *  (1) A HM azon önálló szervezeti elemeinél, melyek osztály szintű szervezeti elemmel nem rendelkeznek, és abban legalább négy beosztás került rendszeresítésre, azokból legfeljebb egy, a tizenegy vagy azt meghaladó rendszeresített beosztással rendelkező önálló szervezeti elemnél további egy alezredes rendfokozatú vezetői beosztás rendszeresíthető.

(2) A HM közigazgatási államtitkára az (1) bekezdésben meghatározottaktól indokolt esetben eltérhet és legfeljebb kettő alezredes rendfokozatú vezetői beosztás rendszeresítését engedélyezheti.

4. § Az R. 69. § (3) bekezdésére figyelemmel a 2. és a 3. melléklet szerint a helyettesítési feladatokat ellátó vezetői szolgálati beosztások rendszeresített rendfokozata * 

a) a tábornoki rendfokozattal rendszeresített vezetői beosztások esetén kettővel alacsonyabb,

b) *  a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeteknél egyes szakirányú alezredesi, illetve annál alacsonyabb rendfokozattal rendszeresített vezetői beosztások esetén, valamint a Honvéd Vezérkarnál (a továbbiakban: HVK), és a más magasabb jogállású szervezeteknél, továbbá a dandár és ezred jogállású szervezetek parancsnoki beosztásait érintően, illetve a központi altisztképzést végrehajtó szervezeti elemnél rendszeresített szolgálati beosztások esetén a szervezeti elem parancsnoki, vezetői beosztására meghatározott rendfokozattal azonos

rendfokozattal is rendszeresítésre kerülhetnek.

5. § *  Az MH Parancsnoksága és alárendelt katonai szervezetek szervezeti elemeinél az altiszti beosztások ezredes vagy alezredes vagy a vezető szervek szervezeti elemeinél őrnagy rendfokozatú vezető esetén legfeljebb törzszászlós, a vezető szervnek nem minősülő szerveknél őrnagy vagy százados vezető esetén legfeljebb zászlós, főhadnagy rendfokozatú vezető esetén legfeljebb főtörzsőrmester rendfokozattal rendszeresíthetők.

6. § (1) *  Az MH rendelkezési állománya és az MH ideiglenes katonai szervezetei szolgálati beosztásai, valamint az állományjegyzékben és az MH hadi állománytábláiban rendszeresített szolgálati beosztások az R. 5. melléklete és a 3. melléklet szerinti szolgálati beosztások megnevezésétől, előmenetelétől és rendszeresített rendfokozatától eltérhetnek.

(2) *  A 2. és a 3. mellékletben meghatározott szolgálati beosztások esetén, ha e mellékletek megjelölnek valamely honvédelmi szervezetet, szervezeti elemet vagy szakterületet, akkor az adott beosztás csak a megjelölt honvédelmi szervezetnél, szervezeti elemnél, illetve szakterületnél rendszeresíthető.

7. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) A 9. § 2015. július 1-jén lép hatályba.

(3) Az utasítás rendelkezéseit első alkalommal a 2015. július 1-jén hatályba lépő munkaköri jegyzékek és állománytáblák előkészítése során kell alkalmazni.

8. § *  Az MH Parancsnoksága és alárendelt katonai szervezeteknél a 3. melléklet szerint létrehozásra kerülő, tisztesi rendfokozattal rendszeresített legénységi beosztások szintezését és az arra vonatkozó eljárásrendet tartalmazó intézkedést – a munkakör- gazdálkodással kapcsolatos feladatokról szóló 9/2014. (II. 12.) HM utasítás 3. melléklete szerinti szakmai felelős szervezet és a HM Humánpolitikai Főosztály szakmai javaslatának figyelembevételével – a MH Parancsnoksága Haderőtervezési Csoportfőnökség az utasítás közzétételét követő harmincadik napig előkészíti, és jóváhagyásra felterjeszti a Honvéd Vezérkar főnöke részére.

9. § *  Ezen utasításnak az egyes honvédelmi miniszteri utasítások módosításáról szóló 12/2021. (III. 12.) HM utasítással megállapított 1. és 3. mellékletét 2021. március 1-jétől kell alkalmazni.

1. melléklet a 28/2015. (VI. 22.) HM utasításhoz * 

1. A honvédelmi szervezetek és azok alkalmazott szervezeti elemei rövidítésének jegyzéke

A B
1. Rövidített megnevezés Megnevezés
2. HM Honvédelmi Minisztérium
3. HM HIM HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
4. HM TLSZ HM Tábori Lelkészi Szolgálat
5. HM VGH HM Védelemgazdasági Hivatal
6. KORK Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ
7. MÁNK VPR Magyarország Állandó Képviselete a NATO mellett, Brüsszel – Védelempolitikai Részleg
8. MÁEK KK Magyarország Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet
9. MH Magyar Honvédség
10. HVK Honvéd Vezérkar
11. MH SZFP MH Szárazföldi Parancsnokság
12. MH LEP MH Légierő Parancsnokság
13. MH ÖKMP MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság
14. MH KIBP MH Kiberműveleti Parancsnokság
15. *  MH LTP MH Logisztikai Támogató Parancsnokság
16. MH HTP MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság
17. MH 1. tűsz. és foő. e. MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred
18. MH 2. TVE MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred
19. MH 47. bá. reptér MH 47. Bázisrepülőtér
20. MH 6. TVE MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred
21. MH AA MH Altiszti Akadémia
22. MH ARB MH Anyagellátó Raktárbázis
23. MH BÁ 1. km. dd. MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár
24. MH BG 2. feld. e. MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred
25. MH BG csap. gyaktér pkság. MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság
26. MH BHD MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
27. *  MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK MH BHD, Díszelgési feladatokat ellátó alegységek
28. MH BTKK MH Béketámogató Kiképző Központ
29. MH DT 205. lé. rak. e. MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred
30. * 
31. MH KIKNYP MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
32. MH KJ 86. Hel. dd. MH Kiss József 86. Helikopterdandár
33. MH KKH MH Katonai Képviselő Hivatala
34. MH KRE MH Katonai Rendészeti Ezred
35. MH LGY 2. elló.e. MH Lahner György 2. Ellátóezred
36. MH LMVIK MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ
36a. *  MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár
37. MH LZ MH Ludovika Zászlóalj
39. MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. OIRFK MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. Országos Infokommunikációs
Rendszerfőközpont
40. MH NKK MH Nemzeti Katonai Képviselet
41. MH NÖK MH Nemzeti Összekötő Képviselet
43. MH RKKK MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ
45. MH SZD 101. rep. dd. MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár

2. Az egyes beosztások rövidítésének jegyzéke

A B
1. Rövidített megnevezés Megnevezés
2. alkp.pk.h. alközpontparancsnok-helyettes
3. alov.h. alosztályvezető-helyettes
4. csfh. csoportfőnök-helyettes
5. csop.pk.h. csoportparancsnok-helyettes
6. főigh. főigazgató-helyettes
7. főnökh. főnökhelyettes
8. főovh. főosztályvezető-helyettes
9. HUMINT hírszerző
10. ig. igazgató
11. igh. igazgató-helyettes
12. int.vez.h. intézetvezető-helyettes
13. ivh. irodavezető-helyettes
14. kp.pk.h. központparancsnok-helyettes
15. kvh. képviseletvezető-helyettes
16. lab.vez.h. laborvezető-helyettes
17. műv.h. műveleti helyettese
18. NADREP nemzeti fegyverzeti igazgató képviselője
19. ov. osztályvezető
20. ovh. osztályvezető-helyettes
21. pk. parancsnok
22. pkh. parancsnok-helyettes
23. rajpk.h. rajparancsnok-helyettes
24. rlg.vez.h. részlegvezető-helyettes
25. szdpk.h. századparancsnok-helyettes
26. szolgf.h. szolgálatfőnök-helyettes
27. tám.h. támogató helyettes
28. tvh. titkárságvezető-helyettes
29. vez.h. vezető helyettes
30. vez.orvos vezető orvos

3. Egyéb rövidítések

A B
1. Rövidített megnevezés Megnevezés
2. EU Európai Unió
3. FRISZ Földi Repülésirányító Szolgálat
4. NATO Észak-atlanti Szerződés Szervezete
5. RHP Radar Head Processor
6. SEL speciális erődítésű létesítmény

2. melléklet a 28/2015. (VI. 22.) HM utasításhoz

A) *  A HM munkaköri jegyzékében rendszeresíthető szolgálati beosztások

A B C D E
1. Rendszeresített rendfokozat III. Besorolási osztály VI. Besorolási osztály
2. Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
3. közkatona
4. őrvezető
5. tizedes
6. szakaszvezető
7. őrmester
8. törzsőrmester
9. főtörzsőrmester
10. zászlós
11. törzszászlós
12. főtörzszászlós
13. hadnagy
14. főhadnagy
15. százados
16. őrnagy
17. alezredes
18. *  ezredes osztályvezető (főovh.) (K);
vezető szakreferens (tvh.) (K)
HM Jogi Főosztály, Magánjogi Osztály: osztályvezető
19. *  dandártábornok főosztályvezető
(kabinetfőnök) (K)
Miniszteri Titkárság, miniszteri titkárságvezető (K)
20. *  vezérőrnagy
21. altábornagy
22. vezérezredes

B) * 

C) A pénzügyi és számviteli, beszerzési, ingatlanfenntartási és -üzemeltetési, logisztikai, valamint központosított igazgatási feladatot ellátó szervezetnél rendszeresíthető szolgálati beosztások

A B C D E
1. Rendszeresített rendfokozat III. Besorolási osztály VI. Besorolási osztály
2. Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
3. közkatona
4. őrvezető
5. tizedes
6. szakaszvezető
7. őrmester
8. törzsőrmester
9. *  főtörzsőrmester beszerző altiszt;
pénzügyi altiszt;
technikus altiszt;
tervező-szervező altiszt
10. *  zászlós állománykezelő zászlós;
beszerző zászlós;
informatikus zászlós;
kidolgozó zászlós;
logisztikai zászlós;
műszakvezető zászlós;
nyilvántartó zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
pénzügyi zászlós;
segítő zászlós;
számviteli zászlós;
személyügyi zászlós;
technikus zászlós;
tervező-szervező zászlós;
ügykezelő zászlós;
vezető ügykezelő zászlós
11. *  törzszászlós állománykezelő zászlós;
beszerző zászlós;
informatikus zászlós;
kidolgozó zászlós;
logisztikai zászlós;
műszakvezető zászlós;
nyilvántartó zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
pénzügyi zászlós;
segítő zászlós;
számviteli zászlós;
személyügyi zászlós;
technikus zászlós;
tervező-szervező zászlós;
ügykezelő zászlós;
vezető ügykezelő zászlós
részlegvezető zászlós
12. főtörzszászlós
13. hadnagy
14. főhadnagy
15. százados mérnök tiszt humán tiszt;
mérnök tiszt;
pénzügyi referens tiszt;
személyügyi tiszt
16. őrnagy mérnök főtiszt mérnök főtiszt;
pénzügyi referens főtiszt
vezető mérnök főtiszt vezető mérnök főtiszt
17. alezredes kiemelt mérnök főtiszt kiemelt mérnök főtiszt osztályvezető (igh.);
vezető kiemelt mérnök főtiszt
vezető kiemelt mérnök főtiszt
18. *  ezredes beszerzési főigazgató-helyettes; infrastrukturális főigazgató-helyettes;
infrastrukturális és beszerzési főigazgató-helyettes;
igazgató (főigh.);
költségvetési és pénzügyi főigazgató-helyettes;
osztályvezető (igh.)
19. *  dandártábornok általános főigazgató-helyettes
20. vezérőrnagy
21. altábornagy
22. vezérezredes

D) A HM TLSZ-nél rendszeresíthető szolgálati beosztások

A B C D E
1. Rendszeresített rendfokozat II. Besorolási osztály V. Besorolási osztály
2. Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
3. közkatona
4. őrvezető
5. tizedes
6. szakaszvezető
7. őrmester
8. törzsőrmester
9. főtörzsőrmester tervező-szervező altiszt
10. zászlós kidolgozó zászlós;
segítő zászlós;
tervező-szervező zászlós
11. törzszászlós kidolgozó zászlós;
segítő zászlós;
tervező-szervező zászlós
12. főtörzszászlós
13. hadnagy
14. főhadnagy
15. százados
16. őrnagy
17. alezredes
18. ezredes általános helynök;
püspöki hivatalvezető
19. dandártábornok katolikus tábori püspök;
protestáns tábori püspök
20. vezérőrnagy
21. altábornagy
22. vezérezredes

E) A HM HIM-nél rendszeresíthető szolgálati beosztások * 

A B C D E
1. Rendszeresített rendfokozat II. Besorolási osztály V. Besorolási osztály
2. Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
3. közkatona
4. őrvezető
5. tizedes
6. szakaszvezető
7. őrmester
8. törzsőrmester
9. főtörzsőrmester tervező-szervező altiszt
10. zászlós állománykezelő zászlós; irattáros zászlós; kidolgozó zászlós; levéltári kezelő zászlós; logisztikai zászlós; nyilvántartó zászlós; segítő zászlós; személyügyi zászlós; tervező-szervező zászlós; ügykezelő zászlós; vezető ügykezelő zászlós
11. törzszászlós állománykezelő zászlós; irattáros zászlós; kidolgozó zászlós; levéltári kezelő zászlós; logisztikai zászlós; nyilvántartó zászlós; segítő zászlós; személyügyi zászlós; tervező-szervező zászlós; ügykezelő zászlós; vezető ügykezelő zászlós részlegvezető zászlós
12. főtörzszászlós
13. hadnagy
14. főhadnagy
15. százados levéltáros tiszt; muzeológus tiszt; szerkesztő tiszt
16. *  őrnagy kutató főtiszt felelős szerkesztő főtiszt; főlevéltáros főtiszt; főmuzeológus főtiszt; kutató főtiszt részlegvezető főtiszt;
vezető főmuzeológus főtiszt;
vezető kutató főtiszt
részlegvezető főtiszt;
vezető főmuzeológus főtiszt;
vezető kutató főtiszt
17. alezredes kiemelt vezető kutató főtiszt (múzeumi titkár) osztályvezető (igh.) osztályvezető (igh.); levéltárvezető (főlevéltáros); irattárvezető (főlevéltáros)
18. ezredes igazgató (pkh.)
19. dandártábornok
20. vezérőrnagy
21. altábornagy
22. vezérezredes

F) * 

G) A Magyarország határain kívül katonai diplomáciai tevékenységet ellátó szervezeteknél rendszeresíthető szolgálati beosztások * 

A B C D E
1. Rendszeresített rendfokozat II. Besorolási osztály V. Besorolási osztály
2. Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
3. közkatona
4. őrvezető
5. tizedes
6. szakaszvezető
7. őrmester
8. törzsőrmester
9. főtörzsőrmester tervező-szervező altiszt
10. zászlós
11. törzszászlós segítő zászlós; tervező-szervező zászlós
12. főtörzszászlós
13. hadnagy
14. főhadnagy
15. százados
16. őrnagy
17. alezredes MÁNK VPR: kiemelt főtiszt (NADREP- helyettes)
18. *  ezredes MÁNK VPR:
képviseletvezető-helyettes (NADREP);
osztályvezető (kvh.);
osztályvezető (kvh.) (NADREP)
19. dandártábornok
20. vezérőrnagy
21. altábornagy
22. vezérezredes

H) A katonai tanácsokkal rendelkező bíróságoknál rendszeresíthető szolgálati beosztások

A B
1. Rendszeresített rendfokozat I–VII. Besorolási osztályba nem tartozó
2. Speciális előmeneteli rend
3. közkatona
4. őrvezető
5. tizedes
6. szakaszvezető
7. őrmester
8. törzsőrmester
9. főtörzsőrmester
10. zászlós tisztviselő zászlós (jegyzőkönyvvezető)
11. törzszászlós irodavezető zászlós
12. főtörzszászlós
13. hadnagy
14. főhadnagy
15. százados fogalmazó tiszt
16. őrnagy főtiszt (titkár)
17. alezredes Törvényszék:
katonai bíró
18. ezredes Ítélőtábla:
katonai bíró;
Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium:
katonai bíró (tanácselnök) (V);
Törvényszék: katonai bíró (katonai tanács tanácselnök) (V)
19. dandártábornok Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa:
katonai bíró (tanácselnök) (V);
Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium:
katonai bíró (kollégiumvezető-helyettes) (V)
20. vezérőrnagy
21. altábornagy
22. vezérezredes

3. melléklet a 28/2015. (VI. 22.) HM utasításhoz * 

A) AZ MH HADRENDJE SZERINTI SZERVEZETEKNÉL RENDSZERESÍTHETŐ SZOLGÁLATI BEOSZTÁSOK – A HONVÉD EGÉSZSÉGÜGY KIVÉTELÉVEL

AA) A Honvéd Vezérkarnál rendszeresíthető szolgálati beosztások * 

I. Az R. 69/A. § (4) bekezdésére figyelemmel a VI. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető
6. őrmester
7. törzsőrmester
8. főtörzsőrmester
9. zászlós
10. törzszászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy
13. főhadnagy
14. százados
15. őrnagy főtiszt (ovh.)
16. alezredes kiemelt főtiszt (főnökh.);
kiemelt főtiszt (ovh.);
kiemelt pénzügyi referens főtiszt (ovh.);
kiemelt referens főtiszt (főnökh.);
vezető kiemelt biztonsági referens főtiszt;
vezető kiemelt referens főtiszt
17. ezredes központparancsnok-helyettes (K);
osztályvezető (ivh.) (K);
vezető referens főnök (K)
18. dandártábornok központparancsnok-helyettes (K)
19. vezérőrnagy központparancsnok (K);
törzsigazgató műveleti helyettese (K);
törzsigazgató támogató helyettese (K)
20. altábornagy Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese (K);
Honvéd Vezérkar főnökének gazdálkodási helyettese (K);
HVK törzsigazgató (HVKF koordinációs helyettese) (K)
21. vezérezredes
II. Az R. 69/A. § (4) és (6) bekezdésére figyelemmel az I., II. és III. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető
6. őrmester
7. törzsőrmester
8. főtörzsőrmester beosztott altiszt (K) beosztott altiszt;
dokumentációkezelő altiszt;
tervező-szervező altiszt;
ügykezelő-gépíró altiszt
9. zászlós beosztott zászlós (K) beosztott zászlós;
kommunikációs zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
tervező zászlós;
ügykezelő zászlós
10. törzszászlós beosztott zászlós beosztott zászlós;
dokumentumkezelő zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
protokoll zászlós;
segítő zászlós; tervező zászlós;
ügykezelő zászlós
11. főtörzszászlós altiszti szakreferens zászlós (K)
12. hadnagy
13. főhadnagy
14. százados beosztott tiszt (K) beosztott tiszt;
biztonsági referens tiszt;
jogász tiszt;
kommunikációs tiszt;
munkavédelmi tiszt;
referens tiszt;
személyügyi tiszt
15. őrnagy értékelő főtiszt; helyzetkövető főtiszt;
jogász főtiszt
belső ellenőr főtiszt;
biztonsági referens főtiszt;
jogász főtiszt;
pénzügyi referens főtiszt;
referens főtiszt
16. alezredes kiemelt referens főtiszt;
kiemelt szakreferens főtiszt;
kiemelt váltásvezető főtiszt
kiemelt pénzügyi referens főtiszt
17. ezredes
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes

AB) A Honvédség más magasabb szintű parancsnokság jogállású szervezeteinél rendszeresíthető szolgálati beosztások a B) alcím kivételével

I. A 69/A. § (3) és (4) bekezdésére figyelemmel az V. és a VI. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető
6. őrmester
7. törzsőrmester
8. főtörzsőrmester
9. zászlós
10. törzszászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy
13. főhadnagy
14. százados
15. őrnagy főtiszt (főnökh.);
főtiszt (alov.h.)
pénzügyi referens főtiszt (vez.h.);
váltásparancsnok



16.



alezredes
kiemelt főmérnök főtiszt (ovh.);
kiemelt főtiszt (főnökh.);
kiemelt főtiszt (ivh.);
kiemelt főtiszt (ovh.);
vezető kiemelt referens főtiszt;
MH KIBP:
alosztályvezető



kiemelt vezető pénzügyi referens főtiszt (ivh.)


17.


ezredes
MH KKH:
katonai képviselő EU helyettes (K);
katonai képviselő NATO helyettes (K);
MH HTP:
igazgató (pkh.) (K);
osztályvezető (igh.) (K)


18.


dandártábornok
MH HTP:
igazgató (pkh.) (K);
MH ÖKMP: törzsfőnök (K);
MH KIBP:
vezető főreferens főnök (K)
19. vezérőrnagy PARANCSNOKSÁGOKON:
parancsnok (K)
20. altábornagy MH KKH:
katonai képviselő (K)
21. vezérezredes
II. A 69/A. § (3) és (4) bekezdésére figyelemmel a II. és a III. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető
6. őrmester
7. törzsőrmester

8.

főtörzsőrmester

beosztott altiszt (K)
adatfeldolgozó altiszt;
beosztott altiszt;
informatikai altiszt;
technikus altiszt;
tervező-szervező altiszt




9.




zászlós



beosztott zászlós (K);
kidolgozó zászlós (K)
adatfeldolgozó zászlós;
beosztott zászlós;
dokumentumkezelő zászlós;
információvédelmi zászlós;
informatikai zászlós;
kommunikációs zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
segítő zászlós;
ügykezelő zászlós;
tervező zászlós; MH KKH:
rejtjelző zászlós



10.



törzszászlós



beosztott zászlós;
tervező zászlós
beosztott zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
ügykezelő zászlós;
PARANCSNOK ÉS PARANCSNOK–HELYETTESEK, VALAMINT MH KKH IGAZGATÓ–HELYETTES SEGÍTŐJE:
segítő zászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy
13. főhadnagy beosztott tiszt (P)






14.






százados






beosztott tiszt (K)
belső ellenőr tiszt;
beosztott tiszt;
hadműveleti tiszt;
informatikai tiszt;
jogász tiszt;
kommunikációs tiszt;
környezetvédelmi tiszt;
mérnök tiszt;
munkavédelmi tiszt;
pénzügyi referens tiszt;
protokoll tiszt;
személyügyi tiszt;
tervező tiszt;
tűzvédelmi tiszt;
testnevelő tiszt




15.




őrnagy
belső ellenőr főtiszt;
főmérnök főtiszt;
informatikai főtiszt;
jogász főtiszt;
kommunikációs főtiszt;
környezetvédelmi főtiszt;
munkavédelmi főtiszt;
pénzügyi referens főtiszt;
protokoll főtiszt;
tűzvédelmi főtiszt




16.




alezredes
kiemelt főmérnök főtiszt;
vezető kiemelt referens főtiszt;
MH KKH:
kiemelt EU hadműveleti és koncepciófejlesztési főtiszt;
kiemelt EU képességfejlesztési főtiszt;
kiemelt hadműveleti és kiképzési főtiszt;
kiemelt légierő és légvédelmi főtiszt;
kiemelt stratégiai tervező főtiszt
17. ezredes
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes

AC) Dandárok, repülő- és helikopterbázisok, dandár jogállású szervezetek

I. *  A IV. és V. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető tűzcsoport-parancsnok (K)
6. őrmester
7. törzsőrmester alcsoportparancsnok-helyettes (P);
állomásparancsnok (K);
állomásparancsnok (P);
gépparancsnok (P);
harcjárműparancsnok (P);
harckocsiparancsnok (K);
harckocsiparancsnok (P);
járőrparancsnok-helyettes (P);
központparancsnok (K);
központparancsnok (P);
laboratóriumvezető altiszt (K);
lövegparancsnok (K);
lövegparancsnok-helyettes (P);
őrparancsnok (K);
őrparancsnok-helyettes (P);
rajparancsnok (K);
rajparancsnok-helyettes (P);
raktárvezető altiszt (P);
részlegparancsnok (P);
vezetési pont parancsnok (K)
8. főtörzsőrmester alcsoportparancsnok (K);
állomásparancsnok (K);
csoportparancsnok (K);
étkezdevezető altiszt (K);
harcjárműparancsnok (K);
harckocsiparancsnok (K);
központparancsnok (K);
laboratóriumvezető altiszt (K);
lövegparancsnok (K);
műhelyparancsnok (K);
őrparancsnok (K);
raktárvezető-helyettes altiszt (K);
rajparancsnok (K);
részlegparancsnok (K);
vezetési pont parancsnok (K);
vezénylő altiszt (K)
raktárvezető altiszt; segélyhelyparancsnok; TŰZOLTÓ RAJ: rajparancsnok;
MH ARB:
raktárvezető-helyettes altiszt;
részlegvezető-helyettes altiszt;
MH AA, KIKÉPZŐ SZERVEK:
vezető kiképző altiszt;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK:
járőrparancsnok; MH LMVIK: váltásparancsnok
9. zászlós állomásparancsnok (K);
csoportparancsnok (K);
étkezdevezető zászlós (K);
raktárvezető zászlós (K);
részlegvezető zászlós (K);
váltásparancsnok (K);
vezénylő zászlós (K);

MŰSZAKI ELLENŐRZŐ ÁLLOMÁSOK:
parancsnok (K);

MH KJ 86. hel. dd., TŰZSZERÉSZ RAJ:
rajparancsnok (K);

MH AA, KIKÉPZŐ SZERVEK:
alcsoportparancsnok (K);

vezető kiképző zászlós (csop.pk.h.) (K);
MH ARB:
műhelyparancsnok (K)
műveleti helyettes zászlós KUTATÓ–MENTŐ CSOPORTOK: csoportparancsnok; TŰZSZERÉSZ RAJ: rajparancsnok;
MH AA, KIKÉPZŐ SZERVEK:
vezető kiképző zászlós; MH ARB:
raktárvezető zászlós; részlegvezető zászlós; KORK:
parancsnok;
MH BHD, KORK:
raktárvezető zászlós;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK:
részlegvezető zászlós
10. törzszászlós csoportparancsnok; részlegparancsnok; részlegvezető zászlós; ZÁSZLÓALJAK: vezénylő zászlós; MH AA, KIKÉPZŐ SZERVEK: csoportparancsnok;
vezető kiképző zászlós;
vezető kiképző zászlós (csop.pk.h.); MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: vezénylő zászlós
szólamvezető zászlós; ÜGYVITELI RÉSZLEGEK: részlegvezető zászlós; MH AA:
részlegvezető zászlós;
MH BHD, HM OBJEKTUMOK ÜZEMELTETÉSI IGAZGATÓSÁG: részlegvezető zászlós;
MH LMVIK: részlegvezető zászlós; KORK:
étkezdevezető zászlós;
parancsnok
11. főtörzszászlós MH AA, ALTISZTKÉPZŐ KÖZPONT: csoportparancsnok; központparancsnok;
kiképzési parancsnok (kp.pk.h.); támogató parancsnok (kp.pk.h.); vezető csoportparancsnok
12. hadnagy
13. főhadnagy alközpontparancsnok-helyettes (K); alközpontparancsnok-helyettes (P); bázisparancsnok (P);
beosztott tiszt (alkp.pk.h.) (K);
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (K);
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (P); beosztott tiszt (kp.pk.h.) (P);
beosztott tiszt (pkh.) (K);
beosztott tiszt (rlg.pk.h.) (K);
beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (K);
beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (P); csoportparancsnok (K); csoportparancsnok (P);
csoportparancsnok (rlg.vez.h.) (K);
csoportparancsnok-helyettes (K);
csoportparancsnok-helyettes (P);
felügyeletparancsnok-helyettes (K);
informatikai tiszt (rlg.vez.h.) (P);
központparancsnok (K);
légvédelmi irányító tiszt (rlg.vez.h.) (K);
műhelyparancsnok (P);
rendszerbiztonsági tiszt (alkp.pk.h.) (K); részlegparancsnok-helyettes (P); részlegparancsnok-helyettes (K);
részlegvezető (alkp.pk.h.) (K);
részlegvezető (P);
szakaszparancsnok (P); szakaszparancsnok (pkh.) (K);
szakaszparancsnok (szdpk.h.) (K);
századparancsnok-helyettes (K);
századparancsnok-helyettes (P);
ütegparancsnok-helyettes (K);
üzemeltető mérnök (alkp.pk.h.) (K);
üzemeltető mérnök (rlg.vez.h.) (K);
üzemeltető mérnök tiszt (pkh.) (K);
üzemeltető mérnök tiszt (szdpk.h.) (K)
REPÜLŐMŰSZAKI SZAKTERÜLET: műhelyparancsnok; üzemeltető mérnök (alkp.pk.h.);
üzemeltető mérnök (pkh.); üzemeltető mérnök (szdpk.h.);
TŰZOLTÓ SZAKASZOK: szakaszparancsnok (szdpk.h.);
VEGYIVÉDELMI SZAKASZOK: szakaszparancsnok (szdpk.h.);
MH BHD: rendszerbiztonsági tiszt (alkp.pk.h.);
MH LMVIK:
részlegparancsnok
14. százados alközpontparancsnok (K);
állomásparancsnok (K); alosztályparancsnok (K);
beosztott tiszt (alov.h.) (K);
beosztott tiszt (főnökh.) (K);
beosztott tiszt (kp.pk.h.) (K);
beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (K); csoportparancsnok (K);
csoportparancsnok (szdpk.h.) (K);
ellenőr tiszt (rlg.vez.h.) (K);
felügyeletparancsnok (K);
központparancsnok (K);
műhelyparancsnok (K); műhelyparancsnok (szdpk.h.) (K);
objektumparancsnok-helyettes (K);
raktárparancsnok-helyettes (K);
rendszermérnök (pkh.) (K);
részlegparancsnok (K);
részlegvezető-helyettes (K);
századparancsnok (K);
ütegparancsnok (K);
váltásparancsnok (K);
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: parancsnok-helyettes (K);
GERINC RADAR MÉRŐPONTOK: beosztott tiszt (pkh.) (K);
MH BÁ 1. km. dd.: századparancsnok-helyettes (K);
MH SZD 101. rep. dd.:
kiképző tiszt (pkh.) (K);
MH BHD, JAVÍTÓMŰHELY: műhelyparancsnok-helyettes (K);
MH LMVIK:
századparancsnok-helyettes (K)
belső ellenőr tiszt (alov.h.); informatikai tiszt (rlg.vez.h.); jogász tiszt (rlg.vez.h.); karmesterhelyettes; környezetvédelmi tiszt (alov.h.);
mérnök tiszt (pkh.); munkavédelmi tiszt (alov.h.); testnevelő tiszt (rlg.vez.h.); tervező tiszt (rlg.vez.h.); tűzvédelmi tiszt (alov.h.); pénzügyi referens tiszt (vez.h.);
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
beosztott tiszt (rlg.vez.h.); EJTŐERNYŐS KISZOLGÁLÓ CSOPORTOK: csoportparancsnok;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: arcvonalmögötti tiszt (szdpkh.); csoportparancsnok; parancsnok; szakaszparancsnok; INFORMATIKAI SZAKTERÜLET: információvédelmi tiszt
(rlg vez.h.);
informatikai tiszt (alov.h.); informatikai tiszt (kp.pk.h.); központparancsnok; mérnök tiszt (alov.h.); rendszer tervező-szervező tiszt (pkh.);
rendszer tervező-szervező tiszt (rlg.vez.h.); rendszermérnök (kp.pk.h.); rendszermérnök (pkh.); rendszermérnök tiszt (rlg.vez.h.);
MH BÁ 1. km. dd.: csoportparancsnok; MH KJ 86. hel. dd.: csoportparancsnok- helyettes;
protokoll tiszt (alov.h.); MH AA:
kiképző tiszt (alov.h.); testnevelő tiszt (rlg.vez.h.); MH AA, KIKÉPZŐ SZERVEK: századparancsnok;
MH ARB:
beosztott tiszt (rlg.vez.h.); mérnök tiszt (alov.h.); technológus tiszt (alov.h.); MH LMVIK: részlegparancsnok
15. őrnagy alosztályvezető (ovh.); alosztályvezető (pkh.); főközpontparancsnok-helyettes; főtiszt (alov.h.);
főtiszt (csop.pk.h.); főtiszt (főnökh.); főtiszt (kp.pk.h.); főtiszt (ovh.);
főtiszt (pkh.); központparancsnok; központparancsnok (pkh.); központparancsnok-helyettes; osztályparancsnok-helyettes; parancsnokhelyettes; részlegvezető (főnökh.); zászlóaljparancsnok-helyettes; REPÜLŐ- ÉS HELIKOPTERBÁZISOK: helikopterraj-parancsnok; központparancsnok (pkh.); repülőraj-parancsnok; századparancsnok-helyettes;
REPÜLŐESZKÖZ–JAVÍTÓ, ÜZEMELTETŐ SZÁZADOK:
századparancsnok; szolgálatvezető mérnök; szolgálatvezető mérnök (pkh.); MH ARB:
raktárparancsnok;
Központi Raktár: raktárparancsnok-helyettes; MH BÁ 1. km. dd.: századparancsnok;
MH KJ 86. hel. dd.: csoportparancsnok; MH BHD: bázisparancsnok; részlegvezető (pkh.);
vezető objektumkomendáns;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: parancsnok; MH BHD JAVÍTÓMŰHELY: műhelyparancsnok;
MH BHD KORK: központparancsnok-helyettes; MH BHD KÖZPONTI ZENEKAR: karmesterhelyettes;
MH LMVIK: csoportparancsnok; főtiszt (váltáspk.h.); helyőrségkomendáns (pkh.); mérőpont parancsnok; századparancsnok
munkavédelmi főtiszt
(főnökh.);
pénzügyi referens főtiszt
(főnökh.);
pénzügyi referens főtiszt
(vez.h.);
szolgálatvezető mérnök
(pk.h.);
szolgálatvezető mérnök főtiszt;
vezető pénzügyi referens főtiszt;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK: jogász főtiszt (főnökh.);
jogász főtiszt (ovh.); METEOROLÓGIAI SZAKTERÜLET: meteorológus főtiszt (kp.pk.h.); csoportparancsnok; MH BÁ 1. km. dd.: műveleti főtiszt (pkh.); MH KJ 86. hel. dd.: csoportparancsnok; MH ARB:
főtechnológus főtiszt (ovh.); MH ARB, JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY:
jogász főtiszt (ovh.);
MH BHD, HM ÜGYVITELI OSZTÁLY:
irodavezető főtiszt;
támogató főtiszt (pkh.);
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK:
századparancsnok
16. alezredes főközpontparancsnok; központparancsnok; osztályparancsnok; raktárparancsnok; zászlóaljparancsnok;
HELYŐRSÉGTÁMOGATÓ PARANCSNOKSÁGOK:
parancsnok;
REPÜLŐSZÁZADOK: századparancsnok; MH BÁ 1. km. dd.: osztagparancsnok; MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd., OIRFK: parancsnokhelyettes;
törzsfőnök; MH AA: csoportvezető; osztályvezető; MH ARB: bázisparancsnok; főmérnök (pkh.); osztályvezető;
MH ARB KÖZLEKEDÉSI PARANCSNOKSÁGOK:
parancsnok;
MH BHD: alosztályvezető (ovh.); alosztályvezető; igazgatóhelyettes; osztályvezető;
osztályvezető (ig.h.); MH BHD KORK: központparancsnok;
MH BHD KÖZPONTI ZENEKAR:
karmester;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: parancsnokhelyettes; törzsfőnök;
MH LMVIK:
kiemelt főtiszt (főnökh.); kiemelt főtiszt (kp.pk.h.); központparancsnok; váltásparancsnok;
MH LMVIK HADMŰVELETI KÖZPONT:
csoportparancsnok; MH NÖK:
kiemelt főtiszt (katonai képviselőhelyettes)
kiemelt vezető pénzügyi referens főtiszt
17. ezredes bázisparancsnok-helyettes; dandárparancsnok-helyettes; központparancsnok parancsnokhelyettes; törzsfőnök;
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd., OIRFK:
parancsnok; MH BHD: főkarmester; igazgató;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK:
parancsnok;
MH NKK és MH NÖK:
katonai képviselőhelyettes
18. dandártábornok bázisparancsnok (K); dandárparancsnok (K); parancsnok (K)
19. vezérőrnagy MH NKK és MH NÖK:
katonai képviselő (K)
20. altábornagy
21. vezérezredes
II. Az I. és II. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona




3.




őrvezető
forgalomszabályzó I.;
gépkezelő I.;
gépkocsivezető I.;
harcjárművezető I.;
kezelő I.;
komendáns I.;
távbeszélő I.;
távírász I.;
vontatóvezető I.;
MH AA:
lövész (kiképzendő)




4.




tizedes
forgalomszabályzó II. (K);
gépkezelő II. (K);
gépkocsivezető II. (K);
géppuska irányzó (K);
harcjárművezető II. (K);
harckocsivezető II. (K);
kezelő II. (K);
komendáns II. (K);
távbeszélő II. (K);
távírász II. (K);
vontatóvezető II. (K)




5.




szakaszvezető
gépkezelő III. (K);
gépkocsivezető III. (K);
harcjárművezető III. (K);
harckocsivezető III. (K);
kezelő III. (K);
RHP kezelő (K);
távbeszélő III. (K);
távírász III. (K);
vontatóvezető III. (K)
6. őrmester











7.











törzsőrmester
beosztott altiszt (P);
főkezelő altiszt (P);
főszakács altiszt (P);
főtávírász altiszt (P);
főtechnikus altiszt (K);
futár altiszt (P);
gépkocsivezető altiszt (P);
harcjárműirányzó altiszt (P);
harckocsiirányzó altiszt (P);
irányzó altiszt (P);
karbantartó altiszt (P);
kihallgató altiszt (P);
laboráns altiszt (P);
pénztáros altiszt (P);
rejtjelző altiszt (P);
repülésirányító altiszt (P);
szakács altiszt (P);
technikus altiszt (P);
MH BÁ 1. km. dd.: specialista altiszt (P);
MH AA:
harcjárművezető altiszt (P);
főszerelő altiszt (P);
MH LMVIK: útvonalkövető altiszt (P)








TŰZOLTÓ RAJOK:
technikus altiszt;
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd., HARCÁLLÁSPONT TÁMOGATÓ SZAKASZ:
technikus altiszt

























8. * 

























főtörzsőrmester






















beosztott altiszt (K);
diszpécser altiszt (K);
felderítő-adatértékelő altiszt (K);
információvédelmi altiszt (K);
járatfogadó altiszt (K);
mestertechnikus altiszt (K);
nyilvántartó altiszt (K);
rendész altiszt (K);
technikus altiszt (K);
MH SZD 101. rep. dd.:
híradó ügyeletes altiszt (K);
ügyeletes altiszt (K)
adattáros altiszt;
beosztott altiszt;
ejtőernyős altiszt;
észlelő altiszt;
főtechnikus altiszt;
híradó altiszt;
kiképző altiszt;
kutató-mentő altiszt;
mechanikus altiszt;
mesteroperátor altiszt;
pénzügyi altiszt;
rejtjelző altiszt;
repülésbejelentő altiszt;
repülésirányító altiszt;
repülést kiszolgáló altiszt;
személyügyi altiszt;
technikus altiszt;
tervező-szervező altiszt;
tűztámogató altiszt;
tűzszerész altiszt;
ügykezelő-gépíró altiszt;
zenész altiszt;
MAGASABB BEOSZTÁSÚ VEZETŐK GÉPKOCSIVEZETŐJE:
gépkocsivezető altiszt;
MH BÁ 1. km. dd.: specialista altiszt;
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd.: üzemeltető technikus altiszt;
REPÜLŐ- ÉS HELIKOPTERBÁZISOK: fedélzeti felderítő altiszt;
fedélzeti támogató altiszt;
fedélzeti technikus altiszt;
fedélzeti rendszerkezelő altiszt;
légi műveleti altiszt;
rádiós altiszt;
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd., OIRFK: NATO futár altiszt;
NATO futárkísérő altiszt;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: abrakmester altiszt;
huszártrombitás altiszt;
istállómester altiszt;
koronaőr altiszt;
patkolókovács altiszt;
MH LMVIK: adatfeldolgozó altiszt;
adatkezelő altiszt;
asszisztens altiszt;
információvédelmi altiszt;
irányító asszisztens altiszt;
rakétairányító asszisztens altiszt;
útvonalkövető altiszt

























9. * 

























zászlós





















beosztott zászlós (K);
fődiszpécser zászlós (K);
irattáros zászlós (K);
kidolgozó zászlós (K);
kiképző zászlós (K);
komendáns zászlós (K);
nyilvántartó zászlós (K);
statisztikus zászlós (K);
ügykezelő zászlós (K);
zenész zászlós (K);
ZÁSZLÓALJAK: tűztámogató zászlós (K);
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd.: rendszertechnikus zászlós (K);
MH SZD 101. rep. dd.: anyagtervező zászlós (K);
kiértékelő zászlós (K);
közelkörzet-irányító segítő zászlós (K);
MH ARB:
technikus zászlós (K)
adatfeldolgozó zászlós;
dokumentációkezelő zászlós;
ellenőr zászlós;
főtechnikus zászlós;
informatikai zászlós;
kiértékelő zászlós;
kommunikációs zászlós;
meteorológiai asszisztens zászlós;
meteorológiai technikus zászlós;
munkavédelmi zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
protokoll zászlós;
rejtjelző zászlós;
szakoktató zászlós;
szaktechnikus zászlós;
tervező zászlós;
térképész zászlós;
tűzvédelmi zászlós;
ügykezelő zászlós;
HONVÉDELMI NEVELÉSI ÉS KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET: beosztott zászlós;
INFORMATIKAI KÖZPONTOK: beosztott zászlós;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK: dokumentumkezelő zászlós;
KIKÉPZŐ CSOPORTOK: kiképző zászlós;
REPÜLŐ- ÉS HELIKOPTERBÁZISOK: fedélzeti technikus zászlós;
fedélzeti rendszerkezelő zászlós;
repülőadat-kiértékelő zászlós;
MH BÁ 1. km. dd.: beosztott zászlós;
harctéri irányító zászlós;
harcvezető zászlós;
művelettámogató zászlós;
tűztámogató zászlós;
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. OIRFK: alkalmazás menedzsment ügyeletes zászlós;
informatikai biztonsági ügyeletes;
híradó- és informatikai biztonsági ügyeletes;
MH KJ 86. hel. dd., SPECIÁLIS EJTŐERNYŐS–KIKÉPZŐ CSOPORT: beosztott zászlós;
kiképző zászlós;
MH ARB: beosztott zászlós;
laboráns zászlós;
technikus zászlós;
MH BHD: beosztott zászlós;
dokumentumvédelmi zászlós;
felvezető zászlós;
információvédelmi ügyeletes zászlós;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: felvezető zászlós;
MH LMVIK: asszisztens zászlós;
híradó zászlós;
információvédelmi zászlós;
információvédelmi ügyeletes zászlós;
meteorológiai asszisztens zászlós;
meteorológiai technikus zászlós

















10. * 

















törzszászlós














beosztott zászlós;
komendáns zászlós;
MH AA:
szakoktató zászlós;
MH BHD:
kidolgozó zászlós;
MH ARB: nyilvántartó zászlós;
technikus zászlós
meteorológiai asszisztens zászlós;
meteorológiai technikus zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
zenész zászlós;
PARANCSNOK SEGÍTŐJE: segítő zászlós;
HM OBJEKTUMOK: irattáros zászlós;
ügykezelő zászlós;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK: dokumentumkezelő zászlós;
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET: beosztott zászlós;
MH BÁ 1. km. dd.: beosztott zászlós;
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. OIRFK: beosztott zászlós;
MH ARB: beosztott zászlós;
MH BHD: beosztott zászlós;
dokumentumvédelmi zászlós;
híradó zászlós;
tervező-szervező zászlós;
MH BHD DÍSZALEGYSÉGEK: felvezető zászlós;
MH LMVIK: asszisztens zászlós;
meteorológiai asszisztens zászlós;
tervező zászlós;
MH NKK: beosztott zászlós;
ügykezelő zászlós


11.


főtörzszászlós
MH AA:
kiemelt oktató zászlós;
MH AA, KIKÉPZŐ SZERVEK:
kiemelt kiképző zászlós
12. hadnagy



13.



főhadnagy
beosztott tiszt (P);
híradó-informatikai ügyeletes tiszt (P);
informatikai tiszt (P);
kiképzendő tiszt (P);
rendszerbiztonsági tiszt (P);
üzemeltető mérnök tiszt (P);
MH LMVIK:
légvédelmi irányító tiszt (P)


REPÜLŐMŰSZAKI SZAKTERÜLET:
üzemeltető mérnök tiszt


























14.


























százados






















beosztott tiszt (K);
ellenőr tiszt (K);
megfigyelő tiszt (K);
objektumkomendáns tiszt (K);
oktató tiszt (K);
repülésbiztonsági tiszt (K);
ügyeletes tiszt (K);
üzemeltető mérnök tiszt (K);
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. OIRFK
rendszermérnök tiszt (K)
belső ellenőr tiszt;
hadműveleti tiszt;
híradó rendszerfőügyeletes tiszt;
humán tiszt;
informatikai tiszt;
informatikai rendszerfőügyeletes tiszt;
információvédelmi tiszt;
jogász tiszt;
kiképző tiszt;
katasztrófavédelmi tiszt;
kommunikációs tiszt;
környezetvédelmi tiszt;
meteorológus tiszt;
mérnök tiszt;
munkavédelmi tiszt;
nevelő tiszt;
oktató tiszt;
pénzügyi referens tiszt;
protokoll tiszt;
rendszerbiztonsági tiszt;
rejtjelző tiszt;
személyügyi tiszt;
tervező tiszt;
térképész tiszt;
testnevelő tiszt;
tűztámogató tiszt;
tűzvédelmi tiszt;
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
beosztott tiszt;
REPÜLŐ- ÉS HELIKOPTERBÁZISOK:
bevezető irányító tiszt;
elemző tiszt;
fedélzeti üzemeltető mérnök tiszt;
gurulásirányító tiszt;
helikoptervezető tiszt;
helikoptervezető tiszt I.;
helikoptervezető tiszt II.;
helikoptervezető-lövész tiszt;
irányító tiszt;
közelkörzet-irányító tiszt;
megfigyelő tiszt;
meteorológus tiszt;
raj helikoptervezető-lövész tiszt;
repülésbiztonsági tiszt;
repülésirányító tiszt;
repülőgép-vezető tiszt;
repülőtéri irányító tiszt;
üzemeltető mérnök tiszt;
MH BÁ 1. km. dd.: beosztott tiszt;
harcvezető tiszt
MH NJ 51. hír. és vez. bizt. dd. OIRFK: hálózati rendszermérnök tiszt;
rendszer tervező-szervező tiszt;
rendszermérnök tiszt;
távközlési hibamenedzser tiszt;
MH ARB:
beosztott tiszt;
elemző tiszt;
technológus tiszt;
MH BHD: beosztott tiszt;
hadműveleti biztosító tiszt;
ügyeletes tiszt;
MH LMVIK: híradó tiszt;
koordináló tiszt;
repülésbiztonsági tiszt




15.




őrnagy

környezetvédelmi főtiszt;
munkavédelmi főtiszt;
tűzvédelmi főtiszt;
MH AA:
vezető oktató főtiszt;
MH LMVIK:
mérnök főtiszt
belső ellenőr főtiszt;
kommunikációs főtiszt;
pénzügyi referens főtiszt;
MH SZD 101. rep. dd.: meteorológus főtiszt;
MH KJ 86. hel. dd.: főtechnológus főtiszt;
meteorológus főtiszt;
MH ARB: főtechnológus főtiszt;
MH LMVIK: meteorológus főtiszt


16.


alezredes
MH NKK:
kiemelt hadműveleti főtiszt;
kiemelt légierő főtiszt;
kiemelt logisztikai főtiszt;
kiemelt személyügyi főtiszt
17. ezredes
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes

AD) Ezred és ezred jogállású szervezetek

I. A IV. és V. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető tűzcsoport-parancsnok (K)
6. őrmester








7.








törzsőrmester
állomásparancsnok (K);
állomásparancsnok (P);
állomásparancsnok-helyettes (K);
állomásparancsnok-helyettes (P);
csoportparancsnok-helyettes (P) étkezdevezető altiszt (K);
főszakács (rajpk.h.) (P);
gépparancsnok (P);
harckocsiparancsnok (K);
harckocsiparancsnok (P);
központparancsnok (K);
központparancsnok (P);
laboratóriumvezető altiszt (P);
rajparancsnok (K);
rajparancsnok-helyettes (P);
részlegparancsnok (P);
vezetési pont parancsnok (K)






8.






főtörzsőrmester


állomásparancsnok (K);
étkezdevezető altiszt (K);
harckocsiparancsnok (K);
raktárvezető altiszt (K);
rajparancsnok (K);
vezénylő altiszt (K);
HUMINT: részlegparancsnok (K);
MH BG 2. feld. e.: csoportparancsnok (K)
raktárvezető altiszt;
TŰZOLTÓ RAJOK: rajparancsnok;
VEGYIVÉDELMI ÉS MENTESÍTŐ RAJOK:
rajparancsnok;
MH 1. tűsz. és foő. e.:
gépüzemvezető altiszt;
MH 1. tűsz. és foő. e., TŰZSZERÉSZ RAJ:
rajparancsnok;
MH KRE: váltásparancsnok;
MH 47. bá. reptér, TŰZOLTÓ VÁLTÁS:
váltásparancsnok





9. * 





zászlós
csoportparancsnok (K); raktárvezető zászlós (K); részlegvezető zászlós (K); SZÁZADOK:
vezénylő zászlós (K);
MŰSZAKI ELLENŐRZŐ ÁLLOMÁSOK:
parancsnok (K);
TECHNIKAI KISZOLGÁLÓ ÁLLOMÁSOK:
parancsnok (K); MH KRE: váltásparancsnok(K); MH KIMK:
beosztott zászlós (csop.pk.h.) (K)
TŰZSZERÉSZ RAJOK:
rajparancsnok; KORK: parancsnok;
MH 1. tűsz. és foő. e.:
főkormányos zászlós;
MH 47. bá. reptér, KUTATÓ–MENTŐ CSOPORT:
csoportparancsnok;
MH 47. bá. reptér, TŰZOLTÓ VÁLTÁS:
váltásparancsnok




10.




törzszászlós
ÜGYVITELI RÉSZLEG: részlegvezető zászlós;
ZÁSZLÓALJAK: vezénylő zászlós;
MH KRE: csoportparancsnok;
részlegparancsnok;
váltásparancsnok;
MH KIMK: csoportparancsnok
szólamvezető zászlós;
ÜGYVITELI RÉSZLEGEK: részlegvezető zászlós;
KORK:
parancsnok;
MH KRE:
részlegvezető zászlós;
MH 47. bá. reptér, KUTATÓ–MENTŐ CSOPORT:
csoportparancsnok
11. főtörzszászlós
12. hadnagy










13.










főhadnagy
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (K);
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (P);
beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (P);
csoportparancsnok (K);
csoportparancsnok (P);
csoportparancsnok-helyettes (K);
csoportparancsnok-helyettes (P);
központparancsnok (P);
részlegvezető-helyettes (K);
részlegvezető-helyettes (P);
szakaszparancsnok (P);
szakaszparancsnok (szdpk.h.) (K);
századparancsnok-helyettes (K);
ütegparancsnok-helyettes (K);
MH 47. bá. reptér: részlegparancsnok-helyettes (K);
MH BG 2. feld. e.: központparancsnok (K);
központparancsnok-helyettes (P);
MH BG 2. feld. e., ELEKTRONIKAI HADVISELÉS SZÁZAD:
állomásparancsnok (P)









MH BG 2. feld. e., ELEKTRONIKAI HADVISELÉS SZÁZAD:
szakaszparancsnok (szdpk.h.)





















14.





















százados





alközpontparancsnok (K);
alosztályparancsnok (K);
állomásparancsnok (K);
beosztott tiszt (alov.h.) (K);
beosztott tiszt (főnökh.) (K);
beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (K);
csoportparancsnok (K);
felügyeletparancsnok (K);
központparancsnok (K);
részlegparancsnok (K);
századparancsnok (K);
ütegparancsnok (K);
váltásparancsnok (K);
HELYŐRSÉGTÁMOGATÓ PARANCSNOKSÁGOK:
parancsnokhelyettes (K);
MH BG 2. feld. e.:
beosztott tiszt (kp.pk.h.) (K);
MH SL 102. vh. e.:
mérnök tiszt (alov.h.) (K);
MH BG csap. gyaktér pkság., KIKÉPZŐ BÁZIS:
bázisparancsnok-helyettes (K);
MH KIKNYP:
beosztott tiszt (ivh.) (K);
MH KRE:
részlegvezető (K);
századparancsnok-helyettes (K);
MH 47. bá. reptér: váltásparancsnok (K)
információvédelmi tiszt (főnökh.);
informatikai tiszt (főnökh.);
jogász tiszt (főnökh.);
karmesterhelyettes;
környezetvédelmi tiszt (főnökh.);
munkavédelmi tiszt (főnökh.);
pénzügyi referens tiszt (vez.h.);
tűzvédelmi tiszt (alov.h.);
tűzvédelmi tiszt (főnökh.);
INFORMATIKAI KÖZPONTOK: központparancsnok;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK:
főnökhelyettes;
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
beosztott tiszt (főnökh.);
MH 1. tűsz. és foő. e.: hajóparancsnok;
MH BG 2. feld. e.: személyügyi tiszt (főnökh.);
MH RF 14. mű. e.:
rejtjelző tiszt (főnökh.);
MH LGY 2. elló.e.: rejtjelző tiszt (főnökh.);
MH SL 102. vh. e.: mérnök tiszt (alov.h.);
mérnök tiszt (csop.pk.h.);
mérnök tiszt (lab.vez.h.);
MH BG csap. gyaktér pkság.:
testnevelő tiszt (főnökh.);
MH KIKNYP, KÖZPONTI ADMINISZTRATÍV RÉSZLEG:
személyügyi tiszt (rlg.vez.h.);
MH KRE:
csoportparancsnok;
MH 47. bá. reptér, LÉTESÍTMÉNYI TŰZOLTÓSÁG:
tűzoltóparancsnok-helyettes






























15.






























őrnagy
alosztályvezető (ovh.);
alosztályvezető (pkh.);
bázisparancsnok-helyettes;
főtiszt (főnökh.);
főtiszt (ovh.);
központparancsnok-helyettes;
osztályparancsnok-helyettes;
zászlóaljparancsnok-helyettes;
Helyőrségi komendáns hivatalok: helyőrségkomendáns;
helyőrségkomendáns (pk.h.);
raktárparancsnok;
raktárparancsnok-helyettes;
HELYŐRSÉGTÁMOGATÓ PARANCSNOKSÁGOK:
parancsnokhelyettes;
MH 1. tűsz. és foő. e.: részlegvezető (kp.pk.h.);
MH DT 205. lé. rak. e.:
helyőrségkomendáns (pkh.);
MH BG 2. feld. e.: központparancsnok;
MH SL 102. vh. e.: csoportparancsnok;
elemző főtiszt (ovh.);
értékelő főtiszt (ovh.);
főnök;
laboratóriumvezető (ovh.);
szolgálatfőnök-helyettes;
váltásparancsnok;
MH BG csap. gyaktér pkság.:
alosztályvezető;
főnök;
részlegvezető (pkh.);
MH BG csap. gyaktér pkság., KIKÉPZŐ BÁZIS:
bázisparancsnok;
MH BG csap. gyaktér pkság., SZIMULÁCIÓS GYAKORLÓKÖZPONT: parancsnokhelyettes;
MH KIKNYP: alosztályvezető;
főtiszt (pkh.);
irodavezető;
központparancsnok;
részlegvezető;
részlegvezető (pkh.);
MH KRE:
főnök;
századparancsnok;
MH 47. bá. reptér:
helyőrségkomendáns;
központparancsnok;
MH 47. bá. reptér, HADMŰVELETI KÖZPONT:
parancsnokhelyettes;
váltásparancsnok;
MH RKKK: részlegvezető

















csoportparancsnok;
karmester;
meteorológiai csoportparancsnok;
meteorológus főtiszt (kp.pk.h.);
meteorológus főtiszt (ovh.);
térképész főtiszt (ovh.);
vezető pénzügyi referens főtiszt;
vezető tűzszerész főtiszt;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK:
főnök;
MH SL 102. vh. e.: laboratóriumvezető főtiszt;
MH DT 205. lé. rak. e.: szolgálatvezető mérnök;
MH KIKNYP, KÖZPONTI ADMINISZTRATÍV RÉSZLEG:
részlegvezető;
MH 47. bá. reptér: csoportparancsnok;
részlegvezető főtiszt;
MH 47. bá. reptér, LÉTESÍTMÉNYI TŰZOLTÓSÁG:
tűzoltóparancsnok










16. * 










alezredes
ezredparancsnok-helyettes;
főközpontparancsnok;
központparancsnok;
központparancsnok-helyettes;
osztályparancsnok;
zászlóaljparancsnok;
HELYŐRSÉGTÁMOGATÓ PARANCSNOKSÁGOK:
parancsnok;
MH DT 205. lé. rak. e.:
hadműveleti központparancsnok;
MH LGY 2. elló.e.:
logisztikai főnök;
MH SL 102. vh. e.: osztályvezető;
szolgálatfőnök;
MH BG csap. gyaktér pkság., SZIMULÁCIÓS GYAKORLÓ ÉS KIKÉPZŐ KÖZPONT:
parancsnok;
MH KIKNYP: osztályvezető;
MH KIKNYP, HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ KÖZPONTOK VEZETŐJE:
parancsnok; MH KRE: osztályvezető; törzsfőnök

17. * 

ezredes
bázisparancsnok; ezredparancsnok; központparancsnok;
MH KRE, TÁMOGATÓ KÖZPONT:
központparancsnok
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes
II. Az I. és II. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona




3.




őrvezető
forgalomszabályzó I.;
gépkezelő I.;
gépkocsivezető I.;
harcjárművezető I.;
kezelő I.;
komendáns I.;
távbeszélő I.;
távírász I.;
vontatóvezető I.





4.





tizedes
forgalomszabályzó II. (K);
gépkezelő II. (K);
gépkocsivezető II. (K);
géppuska irányzó (K);
harcjárművezető II. (K);
harckocsivezető II. (K);
kezelő II. (K);
komendáns II. (K);
távbeszélő II. (K);
távírász II. (K);
vontatóvezető II. (K)




5.




szakaszvezető
gépkezelő III. (K);
gépkocsivezető III. (K);
harcjárművezető III. (K);
harckocsivezető III. (K);
kezelő III. (K);
RHP kezelő (K);
távbeszélő III. (K);
távírász III. (K);
vontatóvezető III. (K)
6. őrmester






7.






törzsőrmester
beosztott altiszt (P);
feldolgozó altiszt (P);
felderítő-adatértékelő altiszt (K);
főkezelő altiszt (P);
főszakács altiszt (P);
főszerelő altiszt (P);
gépkocsivezető altiszt (P);
harcjárművezető altiszt (P);
harcjárműirányzó altiszt (P);
irányzó altiszt (P);
raktáros altiszt (P);
rejtjelző altiszt (P);
technikus altiszt (P)




TŰZOLTÓ RAJOK:
technikus altiszt;
MH 47. bá. reptér, TŰZOLTÓ VÁLTÁS:
technikus altiszt































8.































főtörzsőrmester





























anyagbeszerző altiszt (K): beosztott altiszt (K);
mestertechnikus altiszt (K);
nyilvántartó altiszt (K);
ügykezelő altiszt (K);
MH 47. bá. reptér:
FRISZ ügyeletes altiszt (K)
asszisztens altiszt;
beosztott altiszt;
főtechnikus altiszt;
kiképző altiszt;
mechanikus altiszt;
pénzügyi altiszt;
személyügyi altiszt;
ügykezelő-gépíró altiszt;
zenész altiszt;
HUMÁN, KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
adatkezelő altiszt;
MAGASABB BEOSZTÁSÚ VEZETŐK GÉPKOCSIVEZETŐJE: gépkocsivezető altiszt;
TŰZSZERÉSZ RAJOK:
tűzszerész altiszt;
technikus altiszt;
MH 1. tűsz. és foő. e.: anyagkezelő altiszt;
főaknász altiszt;
kutyavezető tűzszerész altiszt;
speciális tűzszerész altiszt;
technikus altiszt;
tűzszerész búvár altiszt;
MH BG 2. feld. e.: elemző altiszt;
mesteroperátor altiszt;
zavaró altiszt;
MH BG 2. feld. e., ÉRTÉKELŐ-ELEMZŐ KÖZPONT:
beosztott altiszt;
MH LGY 2. elló.e.: közlekedési altiszt;
tervező altiszt;
vámügyi altiszt;
MH SL 102. vh. e.: főkezelő altiszt;
főszerelő altiszt;
kidolgozó altiszt;
laboráns altiszt
MH KIKNYP: adatkezelő altiszt;
MH KRE:
baleseti helyszínelő altiszt;
tervező-szervező altiszt;
MH 47. bá. reptér: adattáros altiszt;
észlelő altiszt;
kutató-mentő altiszt;
mechanikus altiszt;
repülésbejelentő altiszt;
TVE–EK KIKÉPZŐ SZÁZADAI:
beosztott altiszt;
technikus altiszt;
TERÜLETVÉDELMI ZÁSZLÓALJAK, TÖRZS:
adatkezelő altiszt;



















9. * 



















zászlós















beosztott zászlós (K);
diszpécser zászlós (K);
dokumentumkezelő zászlós (K);
döntnök zászlós (K);
fődiszpécser zászlós (K);
híradó ügyeletes zászlós (K);
komendáns zászlós (K);
nyilvántartó zászlós (K);
rendszertechnikus zászlós (K);
ügykezelő zászlós (K);
zenész zászlós (K)
adatfeldolgozó zászlós;
dokumentációkezelő zászlós;
főtechnikus zászlós;
informatikai zászlós;
kommunikációs zászlós;
munkavédelmi zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
protokoll zászlós;
rejtjelző zászlós;
szaktechnikus zászlós;
tervező zászlós;
tűzvédelmi zászlós;
ügykezelő zászlós;
HONVÉDELMI NEVELÉSI ÉS KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
beosztott zászlós;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK:
dokumentumkezelő zászlós;
MH 1. tűsz. és foő. e.: felderítő tűzszerész zászlós;
kiképző tűzszerész zászlós;
MH SL 102. vh. e.: kidolgozó zászlós;
programozó zászlós;
tájékoztató zászlós;
technikus zászlós;
MH KIKNYP: beosztott zászlós;
MH 47. bá. reptér: ellenőr zászlós;
meteorológiai asszisztens zászlós;
meteorológiai technikus zászlós







10.







törzszászlós


TÖRZSEKNÉL: beosztott zászlós;
MH SL 102. vh. e.: főtechnikus zászlós;
kidolgozó-értékelő zászlós;
MH KIKNYP:
adatfeldolgozó zászlós;
MH KRE:
beosztott zászlós;
MH KRE, TÁMOGATÓ KÖZPONT:
beosztott zászlós
meteorológiai asszisztens zászlós;
meteorológiai technikus zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
szakasszisztens zászlós;
zenész zászlós;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐNÖKSÉGEK: dokumentumkezelő zászlós;
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET: beosztott zászlós;
PARANCSNOK SEGÍTŐJE:
segítő zászlós;
MH KIKNYP: beosztott zászlós;
kidolgozó zászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy


13.


főhadnagy
beosztott tiszt (P);
híradó-informatikai ügyeletes tiszt (P);
kiképző tiszt (P);
rávezető tiszt (P);
üzemeltető mérnök tiszt (P)

REPÜLŐMŰSZAKI SZAKTERÜLET:
üzemeltető mérnök tiszt






















14.






















százados






















beosztott tiszt (K);
kiképző tiszt (K)
belső ellenőr tiszt;
elemző tiszt;
értékelő tiszt;
fedélzeti üzemeltető tiszt;
hadműveleti tiszt;
humán tiszt;
információbiztonsági tiszt;
információvédelmi tiszt;
informatikai tiszt;
jogász tiszt;
kommunikációs tiszt;
környezetvédelmi tiszt;
mérnök tiszt;
meteorológus tiszt;
munkavédelmi tiszt;
pénzügyi referens tiszt;
protokoll tiszt;
személyügyi tiszt;
térképész tiszt;
testnevelő tiszt;
tűzvédelmi tiszt;
üzemeltető tiszt;
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
beosztott tiszt;
MH KIKNYP: igazgatási tiszt;
MH KIKNYP, TOBORZÓ, HUMÁN, ÉRDEKVÉDELMI ÉS KEGYELETI RÉSZLEGEK:
beosztott tiszt;
MH 1. tűsz. és foő. e.:
tűzszerész tiszt;
MH DT 205. lé. rak. e.:
tűzelosztó tiszt;
MH KRE: beosztott tiszt;
MH 47. bá. reptér: bevezető irányító tiszt;
gurulásirányító tiszt;
közelkörzet-irányító tiszt;
meteorológus tiszt;
repülés biztonsági tiszt;
repülőtéri irányító tiszt



15. * 



őrnagy


környezetvédelmi főtiszt;
munkavédelmi főtiszt;
tűzvédelmi főtiszt;
MH SL 102. vh. e.:
értékelő főtiszt
belső ellenőr főtiszt; meteorológus főtiszt; pénzügyi referens főtiszt; térképész főtiszt;
MH KIKNYP, TOBORZÓ ÉS ÉRDEKVÉDELMI OSZTÁLY:
koordinációs főtiszt; MH KRE:
belső ellenőr főtiszt;
jogász főtiszt
16. alezredes
17. ezredes
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes

AE) Önálló zászlóalj és önálló zászlóalj jogállású szervezetek

I. A IV. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető
6. őrmester




7.




törzsőrmester
állomásparancsnok (K);
állomásparancsnok (P);
főszakács (rajpk.h.) (P);
gépparancsnok (P);
központparancsnok (P);
rajparancsnok (K);
rajparancsnok-helyettes (P);
részlegparancsnok (P)


8.


főtörzsőrmester
állomásparancsnok (K);
rajparancsnok (K);
raktárvezető altiszt (K);
vezénylő altiszt (K)
raktárvezető altiszt;
VEGYIVÉDELMI ÉS MENTESÍTŐ RAJOK:
rajparancsnok;
TŰZOLTÓ RAJOK: rajparancsnok

9. * 

zászlós
raktárvezető zászlós (K); SZÁZADOK:
vezénylő zászlós (K)
KUTATÓ–MENTŐ CSOPORTOK:
csoportparancsnok

10.

törzszászlós
kiképzőbázis parancsnok;
vezénylő zászlós;
ÜGYVITELI RÉSZLEGEK: részlegvezető zászlós

KUTATÓ–MENTŐ CSOPORTOK:
csoportparancsnok
11. főtörzszászlós
12. hadnagy



13.



főhadnagy
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (K);
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (P);
beosztott tiszt (pkh.) (K);
csoportparancsnok (P);
csoportparancsnok (K);
szakaszparancsnok (P);
szakaszparancsnok (szdpk.h.) (K);
századparancsnok-helyettes (K)





14.





százados



beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (K);
részlegparancsnok (K);
századparancsnok (K);
tervező tiszt (rlg.vez.h.) (K)
csoportparancsnok;
informatikai tiszt (rlg.vez.h.);
pénzügyi referens tiszt (vez.h.);
rejtjelző tiszt (rlg.vez.h.);
testnevelő tiszt (rlg.vez.h.);
JOGI ÉS IGAZGATÁSI RÉSZLEGEK:
jogász tiszt (rlg.vez.h.);
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET: beosztott tiszt (rlg.vez.h.);
századparancsnok-helyettes

15.

őrnagy
főtiszt (rlg.vez.h.);
részlegvezető;
századparancsnok
vezető pénzügyi referens főtiszt;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI RÉSZLEGEK: részlegvezető főtiszt

16.

alezredes
bázisparancsnok-helyettes;
központparancsnok-helyettes;
részlegvezető;
zászlóaljparancsnok-helyettes
17. ezredes központparancsnok;
zászlóaljparancsnok
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes
II. Az I. besorolási osztály alá tartozó beosztások
A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona




3.




őrvezető
forgalomszabályzó I.;
gépkezelő I.;
gépkocsivezető I.;
harcjárművezető I.;
kezelő I.;
komendáns I.;
távbeszélő I.;
távírász I.;
vontatóvezető I.





4.





tizedes
forgalomszabályzó II. (K);
gépkezelő II. (K);
gépkocsivezető II. (K);
géppuska irányzó (K);
harcjárművezető II. (K);
harckocsivezető II. (K);
kezelő II. (K);
komendáns II. (K);
távbeszélő II. (K);
távírász II. (K);
vontatóvezető II. (K)




5.




szakaszvezető
gépkezelő III. (K);
gépkocsivezető III. (K);
harcjárművezető III. (K);
harckocsivezető III. (K);
kezelő III. (K);
RHP kezelő (K);
távbeszélő III. (K);
távírász III. (K);
vontatóvezető III. (K)
6. őrmester



7.



törzsőrmester
beosztott altiszt (P);
főkezelő altiszt (P);
főszakács altiszt (P);
gépkocsivezető altiszt (P);
harcjárműirányzó altiszt (P);
technikus altiszt (P);
rejtjelző altiszt (P);
raktáros altiszt (P)



TŰZOLTÓ RAJOK:
technikus altiszt


8.


főtörzsőrmester


beosztott altiszt (K);
diszpécser altiszt (K)
beosztott altiszt;
főtechnikus altiszt;
kiképző altiszt;
pénzügyi altiszt;
személyügyi altiszt;
ügykezelő-gépíró altiszt








9.








zászlós






beosztott zászlós (K);
dokumentumkezelő zászlós (K);
komendáns zászlós (K);
nyilvántartó zászlós (K);
ügykezelő zászlós (K)
adatfeldolgozó zászlós;
dokumentációkezelő zászlós;
hadműveleti zászlós;
informatikai zászlós;
kommunikációs zászlós;
kiképző zászlós;
munkavédelmi zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
protokoll zászlós;
tervező zászlós;
ügykezelő zászlós;
HONVÉDELMI NEVELÉSI ÉS KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET: beosztott zászlós;
JOGI ÉS IGAZGATÁSI RÉSZLEGEK:
dokumentumkezelő zászlós
10. törzszászlós pénzügyi referens zászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy

13.

főhadnagy

beosztott tiszt (P)
REPÜLŐMŰSZAKI SZAKTERÜLET:
üzemeltető mérnök tiszt










14.










százados










beosztott tiszt (K)
belső ellenőr tiszt;
elemző tiszt;
értékelő tiszt;
hadműveleti tiszt;
humán tiszt;
igazgatási tiszt;
információvédelmi tiszt;
informatikai tiszt;
jogász tiszt;
kommunikációs tiszt;
környezetvédelmi tiszt;
munkavédelmi tiszt;
pénzügyi referens tiszt;
protokoll tiszt;
személyügyi tiszt;
testnevelő tiszt;
tűzvédelmi tiszt;
KATONAI IGAZGATÁSI SZAKTERÜLET:
beosztott tiszt

15.

őrnagy
belső ellenőr főtiszt;
kommunikációs főtiszt
16. alezredes
17. ezredes
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes

B) A HONVÉD EGÉSZSÉGÜGYBEN RENDSZERESÍTHETŐ SZOLGÁLATI BEOSZTÁSOK

I. Az V. besorolási osztály alá tartozó beosztások

A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona
3. őrvezető
4. tizedes
5. szakaszvezető
6. őrmester


7.


törzsőrmester
beosztott altiszt (kp.pk.h.) (P);
állomásparancsnok (K);
rajparancsnok (K);
rajparancsnok-helyettes (P);
raktárvezető altiszt (K);
segélyhelyparancsnok (K)


8.


főtörzsőrmester
állomásparancsnok (K);
központparancsnok (K);
rajparancsnok (K);
raktárvezető altiszt (K);
vezénylő altiszt (K)

étkezdevezető altiszt;
raktárvezető altiszt;
segélyhelyparancsnok

9.

zászlós
raktárvezető zászlós (K);
részlegvezető zászlós (K);
vezető asszisztens zászlós (K)

részlegvezető zászlós




10.




törzszászlós
raktárvezető zászlós;
vezető asszisztens zászlós;
vezető ápoló zászlós;
vezető főműtős zászlós;
vezető szakápoló zászlós;
vezető szakasszisztens zászlós;
vezető szülész zászlós;
ÜGYVITELI RÉSZLEGEK: részlegvezető zászlós




vezető asszisztens zászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy

13.

főhadnagy
beosztott tiszt (csop.pk.h.) (P);
szakaszparancsnok (K);
szakaszparancsnok (P)



14.



százados

beosztott tiszt (alov.h.) (K);
beosztott tiszt (rlg.vez.h.) (K);
részlegvezető (K);
részlegvezető (pkh.) (K)
csoportparancsnok laboratóriumvezető tiszt;
orvos tiszt (alov.h.);
orvos tiszt (pkh.);
pszichológus tiszt (kp.pk.h.);
pszichológus tiszt (rlg.vez.h.);
részlegvezető tiszt






15.






őrnagy
adjunktus (ovh.);
alosztályvezető (ovh.);
rendelővezető főorvos;
részlegvezető főorvos;
főtiszt (főnökh.);
főtiszt (ovh.);
főtiszt (rlg.vez.h.);
könyvtárvezető főtiszt;
központparancsnok-helyettes;
részlegvezető (pkh.);
részlegvezető (kp.pk.h.);
szakorvos főtiszt (főnökh.);
vezető orvos (kp.pk.h.)


irattárvezető főtiszt;
irodavezető főtiszt;
jogász főtiszt (ovh.);
központparancsnok;
központparancsnok-helyettes;
laboratóriumvezető főtiszt;
részlegvezető főtiszt;
szakgyógyszerész főtiszt (ovh.);
szakpszichológus főtiszt (kp.pk.h.);
szakpszichológus főtiszt (ovh.);
vezető diplomás ápoló főtiszt











16.











alezredes
alosztályvezető (ovh.);
fogászati rendelővezető főorvos;
főorvos (igh.);
főorvos (ovh.);
intézetvezető ápolási helyettes;
intézetvezető gazdasági helyettes;
intézetvezető gyógyító helyettes;
kiemelt főtiszt (főnökh.);
kiemelt főtiszt (ovh.);
központparancsnok (vez.orvos);
központparancsnok-helyettes;
osztályvezető (int.vez.h.);
osztályvezető (igh.);
osztályvezető (kp.pk.h.);
osztályvezető főorvos;
osztályvezető főorvos (int.vez.h.);
osztályvezető főpszichológus;
osztályvezető-helyettes;
rendelővezető főorvos;
vezető főorvos













17.













ezredes
igazságügyi szakértő osztályvezető főorvos (K);
intézetvezető főorvos (K);
intézetvezető főorvos (MH főszakorvos) (K);
intézetvezető főorvos (MH repülő főszakorvos) (K);
intézetvezető főorvos (MH tiszti főorvos) (K);
osztályvezető (igh.) (K);
osztályvezető (int.vez.h.) (K);
osztályvezető (MH főszakorvos) (K);
osztályvezető főorvos (MH főbelgyógyász) (K);
osztályvezető főorvos (MH fősebész) (K);
osztályvezető főorvos (MH főszakorvos) (K);
osztályvezető főorvos
(MH repülő főszakorvos) (K);
rendelőintézet-igazgató (K);
rendelővezető főorvos (MH főszakorvos) (K);
részlegvezető főorvos (MH főszakorvos) (K);
vezető szakreferens (MH főpszichológus) (K);
vezető szakreferens
(MH repülő főszakorvos) (K);
vezető szakreferens (HVKK eü. tanácsadó) (K);
vezető szakreferens (MH főszakorvos) (K)
18. dandártábornok orvos igazgató (K);
parancsnok (MH egészségügyi főnök) (K)
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes

II. A II. besorolási osztály alá tartozó beosztások

A B C
1. Rendszeresített rendfokozat Általános előmeneteli rend Speciális előmeneteli rend
2. közkatona

3.

őrvezető
gépkocsivezető I.;
harcjárművezető I.;
kezelő I.

4.

tizedes
gépkocsivezető II. (K);
harcjárművezető II. (K);
kezelő II. (K)

5.

szakaszvezető
gépkocsivezető III. (K);
harcjárművezető III. (K);
kezelő III. (K)
6. őrmester



7.



törzsőrmester
anyagkezelő altiszt (P);
asszisztens altiszt (P);
ápoló altiszt (P);
beosztott altiszt (P);
egészségügyi altiszt (P);
gépkocsivezető altiszt (P);
orvosírnok altiszt (P);
rejtjelző altiszt (P);
technikus altiszt (P)












8.












főtörzsőrmester











anyagkezelő altiszt (K);
asszisztens altiszt (K);
baleseti helyszínelő altiszt (K);
beosztott altiszt (K);
szakasszisztens altiszt (K);
szakápoló altiszt (K);
technikus altiszt (K)
adatkezelő altiszt;
adminisztrátor altiszt;
anyagkezelő altiszt;
ápoló altiszt;
asszisztens altiszt;
boncmester altiszt;
diszpécser altiszt;
főtechnikus altiszt;
egészségügyi altiszt;
gépkocsivezető altiszt;
gyógymasszőr altiszt;
laborasszisztens altiszt;
mentő gépkocsivezető altiszt;
műtős altiszt;
pénztáros altiszt;
rejtjelző altiszt;
szakasszisztens altiszt;
számviteli altiszt;
személyügyi altiszt;
szülész altiszt;
technikus altiszt;
ügykezelő altiszt;
ügykezelő-gépíró altiszt;
üzemeltető technikus altiszt







9.







zászlós



asszisztens zászlós (K);
beosztott zászlós (K);
egészségügyi zászlós (K);
egészségügyi statisztikus zászlós (K);
fődiszpécser zászlós (K);
főtechnikus zászlós (K);
nyilvántartó zászlós (K);
szakasszisztens zászlós (K);
szakápoló zászlós (K)
adatfeldolgozó zászlós;
beosztott zászlós;
diszpécser zászlós;
egészségügyi zászlós;
főműtős zászlós;
kutató-mentő (felcser) zászlós;
munkavédelmi zászlós;
nyilvántartó zászlós;
rejtjelző zászlós;
szakápoló zászlós;
szakasszisztens zászlós;
technikus zászlós;
tervező zászlós;
ügykezelő zászlós





10.





törzszászlós



asszisztens zászlós;
beosztott zászlós;
nyilvántartó zászlós;
szakápoló zászlós;
ügykezelő zászlós
asszisztens zászlós;
beosztott zászlós;
dokumentumkezelő zászlós;
főtechnikus zászlós;
kidolgozó zászlós;
pénzügyi referens zászlós;
segítő zászlós;
szakápoló zászlós;
szakasszisztens zászlós;
szülész zászlós;
ügykezelő zászlós
11. főtörzszászlós
12. hadnagy
13. főhadnagy beosztott tiszt (P)









14.









százados









beosztott tiszt (K)
alorvos tiszt;
állatorvos tiszt;
beosztott tiszt;
dietetikus tiszt;
diplomás ápoló tiszt;
egészségügyi tiszt;
ergonómus tiszt;
fogorvos tiszt;
gyógyszerész tiszt;
gyógytornász tiszt;
hadműveleti tiszt;
informatikai tiszt;
jogász tiszt;
konduktor tiszt;
környezetvédelmi tiszt;
közegészségügyi felügyelő tiszt;
mentőtiszt;
mérnök tiszt;
munkavédelmi tiszt;
orvos tiszt;
pszichológus tiszt;
radiológus tiszt;
szakorvos tiszt;
tudományos munkatárs tiszt;
tűzvédelmi tiszt










15.










őrnagy








adjunktus főtiszt;
biológus főtiszt;
gyógyszerész főtiszt;
mérnök főtiszt;
szakergonómus főtiszt;
szakorvos főtiszt;
szakpszichológus főtiszt
adatvédelmi főtiszt;
állatorvos főtiszt;
belső ellenőr főtiszt;
diplomás ápoló főtiszt;
egészségügyi főtiszt;
egészségügyi szakoktató főtiszt;
gazdálkodási főtiszt;
hadműveleti biztosító főtiszt;
humán főtiszt;
informatikai főtiszt;
jogász főtiszt;
közegészségügyi felügyelő főtiszt;
pénzügyi főtiszt;
pszichológus főtiszt;
szakorvos főtiszt;
szakpszichológus főtiszt;
személyügyi főtiszt;
tervező-szervező főtiszt;
titokvédelmi főtiszt;
tudományos főmunkatárs főtiszt


16.


alezredes
kiemelt főállatorvos főtiszt;
kiemelt főergonómus főtiszt;
kiemelt főorvos főtiszt;
kiemelt főpszichológus főtiszt;
kiemelt gyógyító referens főtiszt
17. ezredes
18. dandártábornok
19. vezérőrnagy
20. altábornagy
21. vezérezredes