jel a legutoljára megváltozott bekezdést jelöli.
2007. évi CVI. törvény
az állami vagyonról
Az Országgyűlés az intézményes privatizáció lezárása után, az állami vagyonnal való gazdálkodás új, korszerű rendjének kialakítása, a hatékonyabb, eredményesebb, költségtakarékosabb, továbbá a nemzet számára tartós értékként megőrzendő vagyon védelmét, értékmegőrzését szolgáló vagyongazdálkodás érdekében, az állami vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról, valamint az állami vagyon hasznosításáról, kezeléséről az alábbi törvényt alkotja:
I. Fejezet
Általános rendelkezések
1. § (1) E törvény szabályozza a Magyar Állam tulajdonában álló vagyon (a továbbiakban: állami vagyon) feletti tulajdonosi joggyakorlás módját és szervezetét, valamint e vagyonnal való gazdálkodást.
(2) E törvény alkalmazásában állami vagyonnak minősül:
a) az állam tulajdonában lévő dolog, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erő,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó mindazon vagyon, amely vonatkozásában törvény az állam kizárólagos tulajdonjogát nevesíti,
c) az állam tulajdonában lévő tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapír, illetve az államot megillető egyéb társasági részesedés,
d) az államot megillető olyan immateriális, vagyoni értékkel rendelkező jogosultság, amelyet jogszabály vagyoni értékű jogként nevesít.
(3) Külön törvény rendelkezik:
a) a koncesszióról (az állami monopóliumok hasznosításáról),
b) a Magyar Nemzeti Bank, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. működéséről,
c) az állami tulajdonban lévő termőföldekről, mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földekről, valamint a mező-, erdőgazdasági tevékenységet szolgáló, vagy ahhoz szükséges művelés alól kivett területekről.
(4) Az állami tulajdonban álló, a hatályos jogszabályok szerint lakásnak minősülő ingatlanok értékesítésére vagy bérbeadására vonatkozó eljárásokban e törvény rendelkezéseit külön törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(5) Nem tartozik e törvény hatálya alá az a vagyon, amelynél az állami tulajdonszerzésre az állam közjogi kötelezettségeinek, jogosultságainak gyakorlása következtében, vagy azzal összefüggésben kerül sor, így a szabálysértési és büntetőeljárásokban elkobzás, vagyonelkobzás útján, vagy a köztartozások fejében állami tulajdonba kerülő vagyon (adó-, vám-, illeték, egyéb állami támogatás, ideértve az elkülönített állami pénzalapokból finanszírozott állami feladatokkal kapcsolatos állami követeléseket).
(6) Az (5) bekezdés szerinti vagyon hasznosítása, értékesítése során e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy az államot megillető tulajdonosi jogokat az az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerinti központi költségvetési szerv, ennek intézménye, továbbá a 100%-ban állami tulajdonban álló gazdasági társaság gyakorolja, amely az állami tulajdonjogot keletkeztető hatósági határozatot hozta, illetve amely szervezetet megillető követelés fejében került sor a vagyonnak a Magyar Állam általi elfogadására.
(7) E törvénynek az állami vagyon megszerzésére, elidegenítésére vagy az állami vagyonnal való más rendelkező cselekményre vonatkozó szabályait nem kell alkalmazni, ha a felsoroltakra törvény vagy a Magyar Állam által kötött nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik.
2. § (1) A tulajdonosi joggyakorlás és a vagyongazdálkodás feladata: az állami vagyon rendeltetésének megfelelő - az állami feladatok ellátásához, a társadalmi szükségletek kielégítéséhez, valamint a Kormány gazdaságpolitikája megvalósításának elősegítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, önálló ágazatként megjelenő - hatékony, költségtakarékos, értékmegőrző, értéknövelő felhasználásának biztosítása (közvetlen felhasználás), illetve közvetett hasznosítása (beleértve a vagyoni kör változását eredményező értékesítést), valamint az állami vagyon gyarapítása (ideértve a vagyoni kör bővítését is).
(2) A központi költségvetési szerv - ha törvény eltérően nem rendelkezik - önálló tulajdonjoggal nem rendelkezik, bármely dolog tulajdonjogát, gazdálkodó szervezet részesedését, vagy valamely vagyoni értékű jogot a Magyar Állam javára szerez meg.
3. § (1) Az állami vagyon felett a Magyar Államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja, aki e feladatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.), a Magyar Fejlesztési Bank, illetve a (2) bekezdés szerinti tulajdonosi joggyakorló szervezet útján látja el.
(2) A miniszter e törvény felhatalmazása alapján - a 2. §-ban meghatározott célok hatékonyabb elérése érdekében, miniszteri rendeletben, az ott meghatározott állami vagyoni kör tekintetében, meghatározott időtartamra - e törvény keretei között, a joggyakorlás egyes szabályainak meghatározásával - az (1) bekezdés alapján őt megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének, illetve azok meghatározott részének gyakorlóját az Áht. szerinti központi költségvetési szervek, ezek intézménye, továbbá a 100%-ban állami tulajdonban álló gazdasági társaságok közül kijelölheti.
(3) Az állami vagyon meghatározott köre felett tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a (2) bekezdés alapján a Magyar Állam nevében gyakorló szervezet e tevékenységét a jelen törvény és a végrehajtási rendelete, valamint a (2) bekezdés szerinti miniszteri rendelet szabályai szerint végezheti.
(4) Az állami vagyon feletti - a 3. § (1)-(2) bekezdése szerinti - tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységet az Állami Számvevőszék évente ellenőrzi.
4. § (1) Az állami vagyon rendeltetésétől függően kincstári vagyon, illetve üzleti vagyon lehet.
(2) Kincstári vagyon minden vagyonelem, amely valamely állami feladat ellátásához szükséges, valamint amelyet törvény - ideértve e törvény mellékletét is - kizárólagos állami tulajdonba tartozó vagyonként forgalomképtelennek, illetve korlátozottan forgalomképesnek minősít.
5. § (1) Közérdekből nyilvános minden, az állami vagyonnal való gazdálkodásra és az azzal való rendelkezésre vonatkozó, közérdekű adatnak nem minősülő adat. Külön törvény az adat megismerhetőségét korlátozhatja.
(2) Az állami vagyonnal gazdálkodó vagy azzal rendelkező szerv vagy személy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerinti közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek minősül.
II. Fejezet
6-16. §
III. Fejezet
Az MNV Zrt. feladatai, jogállása, szervezete
Az MNV Zrt. feladatai, jogállása
17. § (1) Az MNV Zrt.:
a) előkészíti és végrehajtja a Kormány és a miniszter állami vagyonnal kapcsolatos döntéseit,
b) nyilvántartást vezet a tulajdonosi joggyakorlása - ideértve a 3. § (1) bekezdése alapján a miniszter által vagy külön törvény alapján gyakorolt, valamint a 3. § (2) bekezdése alapján jogszabály útján átadott tulajdonosi joggyakorlást is - alá tartozó az állami vagyonról, annak alapján adatszolgáltatást nyújt,
c) a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami vagyont közvetlenül vagy polgári jogi szerződések útján hasznosítja,
d) rendszeresen ellenőrzi a vele szerződéses jogviszonyban lévő személyek, szervezetek vagy más használók állami vagyonnal való gazdálkodását, megállapításairól az MNV Zrt. Felügyelő Bizottságát, az ellenőrzött szervet, szükség esetén a minisztert és az Állami Számvevőszéket tájékoztatja,
e) az állami vagyonnal kapcsolatos polgári jogi jogviszonyokban - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - képviseli a Magyar Államot,
f) ellenőrzi az értékesítési szerződésekben foglalt, a vevők által vállalt kötelezettségek teljesítését,
g) közreműködik a Nemzeti Vagyongazdálkodási Irányelvek és az Éves Nemzeti Vagyongazdálkodási Program előkészítésében,
h) az állami feladatok ellátása során a költségvetési szervek, illetve az egyéb, az állami vagyont használó természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére a működésükhöz szükséges állami tulajdon használatához szükséges szolgáltatásokat (üzemeltetés, beszerzés) nyújt.
(2) Az MNV Zrt. jogszabályokban meghatározott feladatai állami feladatnak minősülnek.
18. § (1) Az MNV Zrt. a Magyar Állam által alapított egyszemélyes részvénytársaság, amelynek részvénye forgalomképtelen. Alapító okiratának elfogadása és módosítása a miniszter hatáskörébe tartozik. Az MNV Zrt. nem alakulhat át, nem válhat szét, más társasággal nem egyesülhet. Megszűnéséről az Országgyűlés törvényben rendelkezhet.
(2) Az MNV Zrt. alapítására és működésére - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) szabályait kell alkalmazni.
(3) Az MNV Zrt. alapító okiratát és annak módosításait a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
19. § (1) Az MNV Zrt.-ben a Magyar Állam részvényesi jogait - az e törvényben meghatározott kivételekkel - a miniszter gyakorolja. Az MNV Zrt. működése során a közgyűlés jogai a részvényesi jogok gyakorlóját illetik meg.
(2) Az MNV Zrt. működésének ellenőrzését a Felügyelő Bizottság látja el. A Felügyelő Bizottságra a Gt. 38-39. §-ának rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
(3) A Kormány az MNV Zrt. működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásáról évente, a tárgyévet követő év szeptember 30. napjáig beszámol az Országgyűlésnek.
Az MNV Zrt. szervezete
Igazgatóság
20. § (1) Az MNV Zrt. ügyvezetését legfeljebb 7 tagból álló Igazgatóság látja el.
(2) Az Igazgatóság elnökét és tagjait a miniszter nevezi ki és hívja vissza. Az Igazgatóság elnökének és tagjainak megbízatása öt évre szól, tisztségükből bármikor visszahívhatók.
(3) Az Igazgatóság elnökévé, tagjává az a felsőfokú végzettségű magyar állampolgár nevezhető ki, aki költségvetési, pénzügyi, vagyongazdálkodási tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben kiemelkedő elméleti, vagy gyakorlati szakmai ismeretekkel rendelkezik. A 20/B. § rendelkezéseit az Igazgatóság elnöke és tagja esetében is megfelelően alkalmazni kell.
(4) A Gt.-ben foglalt feladatokon kívül az Igazgatóság hatáskörébe tartozik
a) az állami vagyon fejlesztésével, hasznosításával, elidegenítésével kapcsolatos irányelvekre vonatkozó javaslat kialakítása a miniszter részére,
b) döntés az állami vagyon elidegenítésével - ideértve a cserét is - kapcsolatos döntés, ha az ügyben érintett vagyon rendelkezésre álló értéke (könyvszakértő által elfogadott vagyonérték, értékbecslés) eléri vagy meghaladja a nettó 500 millió forintot,
c) döntés az állami vagyon b) pont alá nem tartozó hasznosításáról, illetve megterheléséről, ha az ügylet rendelkezésre álló értéke (aktualizált nyilvántartási érték, értékbecslés, ajánlati ár, szerződéses ár) eléri vagy meghaladja az 500 millió forintot, vagy - a központi költségvetési szervek javára történő hasznosítás kivételével - a hasznosítás határozott időtartamra szól és az meghaladja a 10 évet,
d) döntés az állami tulajdonú gazdasági társaságok közgyűlésein, illetve taggyűlésein képviselendő álláspont kialakításáról (mandátum kiadás), a Magyar Állam egyszemélyes tulajdonában álló gazdasági társaságok esetében alapítói határozat kiadása, ha
- a társaság kizárólagos állami tulajdoni körbe tartozik,
- a társaság részvényei valamilyen többletjogot biztosítanak - a Gt. 186. § (1) bekezdése alapján - a többletjogok vonatkozásában,
- a társaság saját tőkéjén belül az állami részesedés eléri vagy meghaladja a 200 millió forintot,
e) - ha annak jogszabályban foglalt feltételei fennállnak - döntés a zártkörű pályázat kiírásáról, vagy a versenyeztetés mellőzéséről, ha az ügyben érintett vagyon rendelkezésre álló értéke eléri vagy meghaladja az 50 millió forintot,
f) gazdasági társaság alapítása, abban részesedés szerzése, átalakítása, megszüntetése, részére állami vagyon nem vagyoni hozzájárulásként történő rendelkezésre bocsátása, amennyiben az apport értéke meghaladja a 200 millió forintot,
g) ingyenes vagyonátadásra vonatkozó javaslat kialakítása a döntéshozó részére,
h) az éves költségvetési törvényben foglaltakra figyelemmel, döntés hitelfelvételről és kötvénykibocsátásról,
i) az Áht. 109. § (8)-(9) bekezdésének figyelembevételével döntés gazdasági társaságok részére történő hitel, kölcsön és támogatás nyújtásáról, tőkeemelésről,
j) döntés a b) pontba nem tartozó kötelezettségvállalásokról, ha a kötelezettség mértéke, annak járulékaival együtt eléri vagy meghaladja a 200 millió forintot,
k) döntés az MNV Zrt. munkaszervezetéről, a társaság szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása,
l) döntés az MNV Zrt. számviteli politikájának, pénzügyi és gazdálkodási, valamint - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a javadalmazási és ösztönzési rendszerre vonatkozó szabályzatainak, tulajdonosi ellenőrzési szabályzatának, vagyon-nyilvántartási szabályzatának elfogadásáról,
m) az MNV Zrt. üzleti tervének, a számviteli törvény szerinti beszámolójának, valamint a rábízott vagyonról szóló éves beszámolójának és vagyonkezelési tervének elkészítése,
n) a felügyelő bizottság részére beszámoló készítése,
o) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az állami vagyon gyarapításával kapcsolatos döntés 100 millió forint értékhatár felett,
p) a miniszter által gyakorolt alapvető munkáltatói jogok kivételével a vezérigazgató és az általános vezérigazgató-helyettes feletti munkáltatói jogok gyakorlása.
(5) Az Igazgatóság a (4) bekezdés alapján a hatáskörébe nem tartozó bármely ügyet magához vonhat. A (4) bekezdésben meghatározott döntési hatáskörök jogosultjának megállapításához az értéket (ügyletértéket) vagyonelemenként kell figyelembe venni azzal, hogy amennyiben a döntés több vagyonelem együttes értékesítésére, hasznosítására irányul a döntési hatáskört a vagyonelemek, illetve az azokhoz kapcsolódó ügyletek együttes értéke alapján kell meghatározni.
(6) Az Igazgatóság tagját megillető jogokra és az őt terhelő kötelezettségekre a Gt. szerinti társasági jogi jogviszony az irányadó azzal, hogy az ott nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) megbízási szerződésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(7) Az Igazgatóság tagja csak a jogszabályoknak, az alapító okiratnak, valamint az MNV Zrt. felett részvényesi jogokat gyakorló miniszter határozatainak van alávetve.
(8) A részvényesi jogokat gyakorló miniszter az Igazgatóság részére írásban utasítást adhat, amelyet az végrehajtani köteles, de ez esetben a tagok mentesülnek a (9)-(10) bekezdésben foglalt felelősség alól.
(9) Az Igazgatóság tagjai feladataikat az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal és az állam érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Az Igazgatóság tagjai - a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint - korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a Magyar Állammal és az MNV Zrt.-vel szemben a jogszabályok, az alapító okirat, illetve a részvényesi jogokat gyakorló miniszter által hozott határozatok, illetve kötelezettségeik felróható megszegésével okozott károkért.
(10) Ha a kárt testületi határozat okozta, mentesül a felelősség alól az a tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.
(11) Az Igazgatóság tagjai tevékenységükért tiszteletdíjban és költségtérítésben részesülnek, javadalmazásukról a részvényesi jogokat gyakorló miniszter dönt.
(12) Az Igazgatóság a jogait és kötelezettségeit - az ügyrendjében foglaltaknak megfelelően - testületként gyakorolja.
(13) Az Igazgatóság az ügyrendjét az alakuló ülésén fogadja el.
(14) Az Igazgatóság ülését az elnök, akadályoztatása esetén az általa kijelölt tag hívja össze.
(15) Az Igazgatóság határozatképes, ha a tagjainak több mint fele jelen van. Az Igazgatóság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.
(16) Az Igazgatóság tagja személyesen köteles eljárni, képviseletnek vagy helyettesítésnek az Igazgatóság működése során nincs helye.
(17) Az Igazgatóság üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a jelenlevők nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a hozott határozatokat, a tagok szavazatát, valamint a határozatokhoz fűzött esetleges nyilatkozatokat. A jegyzőkönyv vezetésére és tartalmára vonatkozó szabályokat akkor is alkalmazni kell, ha a tagok az ülésén elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vesznek részt, illetve szavaznak.
(18) Az Igazgatóság ülésein tanácskozási joggal vehet részt a miniszter, illetve képviselője és a Felügyelő Bizottság tagja.
Felügyelő Bizottság
20/A. § (1) Az MNV Zrt. működésének, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásának ellenőrzését az öt tagból álló Felügyelő Bizottság végzi.
(2) A Felügyelő Bizottság elnökét és tagjait a miniszter nevezi ki és hívja vissza. A Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak megbízatása öt évre szól, tisztségükből bármikor visszahívhatók.
(3) Megszűnik a Felügyelő Bizottság tagjának megbízatása:
a) a megbízás időtartamának lejártával,
b) visszahívással,
c) e törvényben szabályozott kizáró ok bekövetkeztével,
d) lemondással,
e) elhalálozással.
20/B. § (1) A Felügyelő Bizottság elnökének vagy tagjának - a kinevezését megelőzően az érintettnek - a miniszter részére hatósági bizonyítvánnyal igazolnia kell azt a tényt, hogy vele szemben a 20/F. § (1) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott kizáró ok nem áll fenn.
(2) Ha az érintett személy az (1) bekezdés szerint előzetesen nem igazolja, hogy vele szemben az e törvényben meghatározott kizáró ok nem áll fenn, a Felügyelő Bizottság elnökévé, illetve tagjává nem nevezhető ki.
(3) A Felügyelő Bizottság tagját - megbízatása időtartama alatt - a miniszter írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja annak igazolására, hogy a 20/F. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn.
(4) Ha a (3) bekezdésben meghatározott felhívásra a Felügyelő Bizottság tagja igazolja, hogy a 20/F. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, az igazolásra szolgáló hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat az MNV Zrt. megtéríti.
(5) Ha a miniszter megállapítja, hogy
a) a Felügyelő Bizottság tagjával szemben a 20/F. § (1) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott kizáró ok fennáll, vagy
b) a Felügyelő Bizottság tagja az igazolási kötelezettségének az ismételt szabályszerű felhívástól számított tizenöt munkanapon belül sem tesz eleget,
a Felügyelő Bizottság tagját visszahívja és intézkedik az új személy kinevezéséről.
(6) A miniszter a 20/F. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott kizáró ok igazolása céljából kezeli
a) a Felügyelő Bizottság elnökének vagy tagjának jelölt személy, illetőleg
b) a Felügyelő Bizottság elnökének vagy tagjának
azon személyes adatait, amelyeket az e célból a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.
20/C. § (1) A Felügyelő Bizottság a jogait és kötelezettségeit - az ügyrendjében foglaltaknak megfelelően - testületként gyakorolja.
(2) A Felügyelő Bizottság az ügyrendjét az alakuló ülésén fogadja el.
(3) A Felügyelő Bizottság ülését az elnök, akadályoztatása esetén az általa kijelölt tag hívja össze.
(4) A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha legalább három tagja jelen van. A Felügyelő Bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.
(5) A Felügyelő Bizottság tagja személyesen köteles eljárni, képviseletnek vagy helyettesítésnek a Felügyelő Bizottság működése során nincs helye.
20/D. § (1) A Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a jelenlevők nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a hozott határozatokat, a tagok szavazatát, valamint a határozatokhoz fűzött esetleges nyilatkozatokat. A jegyzőkönyv vezetésére és tartalmára vonatkozó szabályokat akkor is alkalmazni kell, ha a tagok a Felügyelő Bizottság ülésén elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vesznek részt, illetve szavaznak.
(2) A Felügyelő Bizottság ülésén állandó meghívottként - tanácskozási joggal - részt vesz az Igazgatóság elnöke, vagy az általa kijelölt tag. A Felügyelő Bizottság ülésére továbbá meg kell hívni a miniszter képviselőjét és a vezérigazgatót.
(3) A Felügyelő Bizottság, illetve annak tagja a Felügyelő Bizottság elnöke útján az Igazgatóságtól, illetve az MNV Zrt. vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyet az MNV Zrt. alapító okiratában meghatározott módon és határidőn belül kell teljesíteni. A Felügyelő Bizottság az MNV Zrt. könyveit és iratait - szükség esetén szakértők bevonásával - megvizsgálhatja.
(4) Az MNV Zrt. saját vagyonáról a számviteli törvény szerint készített beszámolójának, valamint a külön jogszabályban meghatározott elszámolás szerint a rábízott vagyonról készített beszámolójának jóváhagyásáról a részvényesi jogokat gyakorló miniszter csak a Felügyelő Bizottság írásbeli jelentésének birtokában dönthet.
(5) Ha a Felügyelő Bizottság megítélése szerint az Igazgatóság, a vezérigazgató, illetve az MNV Zrt. vezetésének tevékenysége jogszabályba, az alapító okiratba, a részvényesi joggyakorló miniszter határozataiba ütközik, vagy egyébként sérti a Magyar Állam vagy az MNV Zrt. érdekeit, ezt köteles jelezni a részvényesi jogokat gyakorló miniszternek.
(6) A Felügyelő Bizottság tagjai feladataikat az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, és az állam érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A tagok - a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint - korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a Magyar Állammal és az MNV Zrt.-vel szemben az ellenőrzési kötelezettségük felróható megszegésével okozott károkért. Ha a kárt testületi határozat okozta, mentesül a felelősség alól az a tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.
(7) A Felügyelő Bizottság a működéséről évente, a tárgyévet követő év augusztus 31. napjáig beszámolót készít a miniszter részére. A beszámolót a Felügyelő Bizottság az Állami Számvevőszéknek is megküldi.
Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó közös szabályok, összeférhetetlenség
20/E. § Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagját az e tisztséghez tartozó tevékenysége körében munkáltatója, illetve az őt jelölő szerv nem utasíthatja.
20/F. § (1) Az Igazgatóság, illetőleg a Felügyelő Bizottság tagja nem lehet
a) országgyűlési, illetőleg önkormányzati képviselő, miniszter, polgármester, főpolgármester;
b) aki büntetett előéletű;
c) aki gazdálkodó szervezetben vagy gazdasági társaságban vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll;
d) gazdasági társaság megszüntetési eljárás során való törlését követő két évig az a személy, aki a törlést megelőző naptári évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő volt.
(2) Az Igazgatóság tagja és annak közeli hozzátartozója vagy élettársa nem lehet tagja a Felügyelő Bizottságnak. Az Igazgatóság tagjai e jogviszonyuk megszűnésétől számított további két évig nem lehetnek tagjai a Felügyelő Bizottságnak.
(3) Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagja, valamint ezek közeli hozzátartozója és élettársa a tagsági jogviszony fennállása alatt nem szerezhet társasági részesedést állami részvétellel működő gazdálkodó szervezetben, illetve állami vagyon értékesítésére, hasznosítására irányuló pályázaton nem indulhat, állami vagyonra vonatkozóan adásvételi szerződést az MNV Zrt.-vel nem köthet.
(4) Nem vonatkozik a (3) bekezdés arra az esetre, ha az adásvételi szerződés megkötésére jogszabályon alapuló elővásárlási jog alapján kerül sor.
(5) Az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagja, valamint ezek közeli hozzátartozója és élettársa a tagsági jogviszony fennállása alatt nem szerezhet társasági részesedést, továbbá nem lehet vezető tisztségviselő, felügyelő bizottsági tag és könyvvizsgáló olyan gazdálkodó szervezetben, amely tagsági jogviszonyának fennállása alatt a Magyar Államtól társasági részesedést szerzett.
Az MNV Zrt. munkaszervezete
20/G. § (1) Az MNV Zrt. munkaszervezetét a hatályos jogszabályok, az MNV Zrt. alapító okirata, a részvényesi jogokat gyakorló miniszter határozatai, valamint az igazgatóság döntéseinek keretei között a vezérigazgató vezeti.
(2) Az MNV Zrt.-t törvényes képviselőként a vezérigazgató - és az MNV Zrt. szervezeti és működési szabályzatában meghatározott jogkörben - a vezérigazgató általános helyettese képviseli harmadik személyekkel szemben.
(3) A vezérigazgató és a vezérigazgató általános helyettese felett az alapvető munkáltatói jogokat (munkaviszony létesítése és megszüntetése, javadalmazás megállapítása) a részvényesi jogokat gyakorló miniszter, az egyéb munkáltatói jogokat az Igazgatóság gyakorolja.
(4) Az MNV Zrt. munkavállalói felett a munkáltatói jogokat - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a vezérigazgató gyakorolja.
(5) Az MNV Zrt. vezérigazgatója és általános vezérigazgató-helyettese alkalmazásuk megszűnésétől számított két évig nem lehetnek a Felügyelő Bizottság tagjai.
21. § (1) Az MNV Zrt. feladatait központi munkaszervezete és - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott - területi szervezeti egységei útján látja el.
(2) Az MNV Zrt. alkalmazottaira a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény előírásai irányadók.
(3) A szervezeti és működési szabályzatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
(4) A 20/F. § (2)-(5) bekezdésében meghatározott összeférhetetlenségi szabályokat az MNV Zrt. könyvvizsgálójára is alkalmazni kell.
(5) Az MNV Zrt. alkalmazottja nem lehet gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, illetve felügyelő bizottsági tag, kivéve a - közvetlenül vagy közvetetten - állami részesedéssel működő gazdasági társaságokat. A tilalom nem vonatkozik arra az esetre, ha e törvény hatálybalépése előtt kötött privatizációs szerződés alapján, a vevő által vállalt kötelezettségek ellenőrzése érdekében az MNV Zrt. jogosult vezető tisztségviselőt vagy felügyelő bizottsági tagot jelölni.
Az MNV Zrt. gazdálkodása
22. § (1) Az MNV Zrt. szervezetének működéséhez szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja.
(2) Ha az MNV Zrt.-t terhelő kártérítési, megtérítési, kártalanítási kötelezettség vagy a rábízott vagyon hasznosításával összefüggő egyéb szerződéses kötelezettség teljesítésére a tárgyévi bevétele vagy kiadási előirányzata nem nyújt fedezetet, a kötelezettség teljesítéséért az állam helytállni köteles.
(3) Az MNV Zrt. az éves költségvetési törvényben meghatározott feltételekkel és keretek között vehet fel hitelt, vállalhat kezességet, vagy bocsáthat ki kötvényt.
(4) Az MNV Zrt. valamennyi pénzeszközét - kivéve a munkáltatói lakásépítési kölcsönök visszafizetéséből származó, továbbá a külföldi kiküldetések valutakeretének fedezetét biztosító pénzeszközöket - a kincstárnál vezetett pénzforgalmi számlán köteles tartani, annak terhére betétet nem helyezhet el, és értékpapírokat is kizárólag a vagyonhasznosítással összefüggésben vásárolhat. A jótállással, szavatossággal, kezességvállalással kapcsolatos kötelezettségek fedezetére szolgáló összeget elkülönített számlán kell vezetni.
(5) A (4) bekezdésben foglalt kötelezettség nem zárja ki, hogy az MNV Zrt. egyes értékesítési tranzakciók esetében a biztosítékok, óvadékok elhelyezésére kereskedelmi banknál - az adott tranzakció lebonyolításáig - számlát vezessen.
(6) Az MNV Zrt. saját vagyonával való gazdálkodásától el kell különíteni az MNV Zrt.-re bízott állami vagyont, valamint az ennek értékesítésével és hasznosításával összefüggő bevételeket és kiadásokat.
(7) Az állami vagyon hasznosításából és értékesítéséből eredő bevételeket az MNV Zrt. - a (8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a rábízott vagyon értékének megőrzésére, gyarapítására, a vagyon cél szerinti működtetésére, illetve a rábízott vagyon hasznosítására fordítja.
(8) Az MNV Zrt.-re bízott vagyon hasznosításával kapcsolatos tervezett bevételeket és kiadásokat a költségvetési törvény részeként az Országgyűlés hagyja jóvá.
IV. Fejezet
Az állami vagyonnal való gazdálkodás
23. § (1) Az állami vagyont az MNV Zrt. maga kezeli, illetve szerződés - így különösen bérlet, haszonbérlet, szerződésen alapuló haszonélvezet, vagyonkezelés, megbízás - alapján központi költségvetési szervnek, természetes vagy jogi személynek, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnak hasznosításra átengedi.
(2) Az állami vagyon hasznosítására kötött szerződések elsődleges célja az állami vagyon hatékony működtetése, állagának védelme, értékének megőrzése, illetve gyarapítása, az állami és közfeladatok ellátásának elősegítése.
(3) Az MNV Zrt. a vagyon hasznosításának átengedésére csak olyan szerződést köthet, amely - az állami vagyon megőrzését, gyarapítását, pénzügyileg és gazdaságilag minél előnyösebb hasznosítását szem előtt tartva - a Magyar Állam számára a várható bevétel, megtakarítás, vagy más előny alapján a lehető legkedvezőbb.
24. § (1) Állami vagyon használatát biztosító - így különösen bérleti, haszonbérleti, vagyonkezelési, megbízási, haszonélvezeti jogot alapító - szerződés nyilvános, kivételesen, indokolt esetben zártkörű versenyeztetés útján köthető. A versenyeztetési kötelezettség a határozott időre kötött szerződések meghosszabbítása esetén is fennáll.
(2) Mellőzhető a versenyeztetés, ha:
a) a szerződő partner államháztartási körbe tartozó szervezet, legalább többségi állami részesedéssel működő gazdálkodó szervezet, vagy jogszabályban előírt állami, önkormányzati feladatot ellátó más gazdálkodó szervezet,
b) nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség a külföldön lévő ingatlan esetében a versenyeztetés alkalmazását kizárja,
c) jogszabály rendelkezései vagy a használat átengedésének egyéb körülményei a lehetséges hasznosító személyének megválasztását olyan jelentős módon vagy mértékben korlátozzák, hogy a versenyeztetésből származó előnyök nem biztosíthatók,
d) a határozott időre kötendő szerződés tartama a kilencven napot nem haladja meg,
e) társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a Kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről.
(3) Zártkörű pályázat kiírására különösen akkor kerülhet sor, ha a vagyontárgy nyilvános pályáztatásának reális, tervezett költségei jelentősen csökkentenék a hasznosításból éves szinten elérhető bevételt, vagy ha a korábbi nyilvános pályázat eredménytelenül zárult és ezen eljárással is biztosítható az állami vagyon gazdaságos - a 23. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő - hasznosítása.
(4) Zártkörű pályázat esetén egyidejűleg, közvetlenül és azonos módon - a pályázati felhívás megküldésével - legalább három egymástól független érdekeltet írásban kell felhívni ajánlattételre.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltak irányadóak akkor is, ha központi költségvetési szerv vagy állami tulajdonú gazdasági társaság a használat, vagy az MNV Zrt.-vel kötött szerződés alapján őt megillető más jog gyakorlását - amennyiben erre az MNV Zrt.-vel kötött szerződése lehetőséget ad - bérleti vagy más visszterhes szerződés alapján harmadik személynek átengedi.
(6) Amennyiben az állami vagyon használatára irányuló valamely szerződés vételi jogot is biztosít a használati jog jogosultja számára, akkor a használati jog átengedése az állami vagyon értékesítésére vonatkozó szabályok szerint történhet.
25. § (1) Állami vagyon hasznosítására irányuló szerződés nem köthető azzal, aki
a) csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt áll;
b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
c) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. §-ának 20. pontja szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással rendelkezik;
d) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XV. fejezet VI. címében meghatározott közélet tisztasága elleni vagy XVII. fejezetében meghatározott gazdasági bűncselekmény elkövetése miatt büntetett előéletű, aki gazdálkodó szervezetben vagy gazdasági társaságban vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, illetve akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta;
e) állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi - három évnél nem régebben lezárult - eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták.
(2) Amennyiben a szerződés megkötését követően merül fel az (1) bekezdés szerinti kizáró ok, vagy a szerződő fél a 25/A. § (2) bekezdésében meghatározott igazolási kötelezettségének a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül - vagy ha e határidőn belül a rajta kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul - nem tesz eleget, az MNV Zrt. jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
(3) Az értékesítés szabályait tartalmazó kormányrendelet, illetve a pályázati kiírás a szerződéskötésre az (1) bekezdésben foglaltakon túl további kizárási okokat is meghatározhat.
(4) Az állami vagyon hasznosítására irányuló szerződést írásba kell foglalni.
25/A. § (1) Az állami vagyon hasznosítására irányuló szerződés megkötését megelőzően a szerződő fél azt a tényt, hogy vele szemben nem áll fenn a 25. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok, hatósági bizonyítvánnyal igazolja az MNV Zrt. részére. Ha a szerződő fél nem igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn a 25. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok, vele az állami vagyon hasznosítására irányuló szerződés nem köthető.
(2) A szerződés érvényességének időtartama alatt az MNV Zrt. a szerződő felet írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja annak igazolására, hogy vele szemben a 25. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok fenn áll-e. Ha a szerződő fél igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn 25. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok, az MNV Zrt. az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.
(3) Az MNV Zrt.
a) az (1) bekezdésben meghatározottak alapján megismert személyes adatokat a szerződés megkötéséről meghozott döntés időpontjáig,
b) a (2) bekezdésben meghatározottak alapján megismert személyes adatokat a szerződés érvényessége végéig
kezeli.
26. §
A vagyonkezelés szabályai
27. § (1) Állami vagyon hasznosítására az MNV Zrt. vagyonkezelési szerződést is köthet.
(2) A vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelő jogosult meghatározott állami tulajdonba tartozó dolog birtoklására, használatára és hasznai szedésére. A vagyonkezelő köteles a vagyontárgy értékét megőrizni, állagának megóvásáról, jó karban tartásáról, működtetéséről gondoskodni, továbbá - a központi költségvetési szervek kivételével - díjat fizetni vagy a szerződésben előírt más kötelezettséget teljesíteni.
(3) A vagyonkezelési szerződés valamely, az államot megillető jog gyakorlásának átengedésére is irányulhat, ilyen esetben a dolgok vagyonkezelésének szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(4) A vagyonkezelői jog az erre irányuló szerződéssel - kivételesen törvény alapján - jön létre.
(5) A vagyonkezelés további szabályait, valamint a vagyonkezelt állami vagyon és az ahhoz kapcsolódó bevételek és kiadások nyilvántartásának szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.
Központi költségvetési szervek vagyongazdálkodására vonatkozó szabályok
28. § (1) A központi költségvetési szerv a működéséhez szükséges - a (3) bekezdésben foglalt vagyontárgyakon kívüli - állami vagyon összetételét és mértékét az állami vagyon használatát biztosító szerződés megkötése előtt, illetve folyamatosan közli az MNV Zrt.-vel, amely az igényeket az állam teherbíró képességéhez igazodva, a társadalmi szükségletek, a célszerűség és a gazdaságosság szempontjai figyelembevételével elégíti ki.
(2)
(3) Központi költségvetési szerv a működéséhez szükséges, a számviteli törvény szerinti immateriális jószág, tárgyi eszköz (műszaki berendezés, gép, felszerelés stb.), készlet megvásárlására - ingatlan kivételével - adásvételi szerződést köthet. A szerződés megkötésével a dolog a Magyar Állam tulajdonába, és az adott központi költségvetési szerv vagyonkezelésébe kerül. A vagyonkezelői jog ilyen esetben vagyonkezelési szerződés nélkül, e törvény alapján jön létre.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott vagyontárgyakat - amennyiben azok egyedi, könyv szerinti bruttó értéke az éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt nem haladja meg - a vagyonkezelő központi költségvetési szerv értékesítheti a 34-35. §-ban foglaltak alkalmazásával. Az értékesítésből származó bevétel ilyen esetben az adott költségvetési szervet illeti.
(5) Amennyiben ajándékozás, végrendeleti örökösnevezés, illetve tulajdonjog átruházására irányuló más hasonló jogügylet kedvezményezettjeként valamely központi költségvetési szervet jelölnek meg, az elfogadott vagyon állami tulajdonba kerül azzal, hogy az MNV Zrt. az adott költségvetési szervvel köt rá - a (3) bekezdésben meghatározott vagyontárgyak kivételével - nem visszterhes vagyonkezelési szerződést. Ha a későbbiekben az ilyen vagyontárgy értékesítésére kerül sor, annak bevétele a kedvezményezett központi költségvetési szervet illeti meg.
Állami tulajdonú gazdasági társaságok és más gazdálkodó szervezetek
29. § (1) A Magyar Állam - a törvényes képviseletét ellátó szerv útján - csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, illetve olyan gazdálkodó szervezetet alapíthat, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.
(2)
(3) Gazdálkodó szervezet alapítására, illetve abban tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogok gyakorlására - ha törvény, illetőleg a miniszter a 3. § (2) bekezdése szerint eltérően nem rendelkezik - a Magyar Állam nevében az MNV Zrt. jogosult. Gazdálkodó szervezet alapítása során történő eljárásra az MNV Zrt. más személynek, szervezetnek meghatalmazást adhat.
(4) A gazdálkodó szervezet cégbejegyzése során az eljáró cégbíróság vizsgálni köteles, hogy a kérelmező jogosult-e Magyar Állam képviseletére.
(5) Központi költségvetési szerv vagy más személy állami tulajdonú gazdálkodó szervezetben az állam nevében tulajdonosi (tagsági, részvényesi stb.) jogokat törvény, illetve a miniszter 3. § (2) bekezdése szerinti rendelete vagy az MNV Zrt.-vel kötött szerződés alapján gyakorolhat.
(6) A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felett a tulajdonosi jogokat e törvény és a Magyar Fejlesztési Bankról szóló külön törvény alapján a miniszter gyakorolja.
30. § (1) Az MNV Zrt. az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál és más gazdálkodó szervezeteknél köteles érvényesíteni a cégvezetés felelősségét, valamint a közérdek érvényesülését biztosító vagyongazdálkodást.
(2)-(4)
(5) A többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezet és tagja (részvényese) között létrejövő szerződést a szerződés aláírásától számított harminc napon belül a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni. Ezt a rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a társaság és a tag (részvényes) a társaság tevékenységi körébe tartozó, a létesítő okirat által meghatározott szokásos nagyságrendű szerződést köt.
(6)
(7) A (2) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni jogszabály alapján kizárólag készfizető kezességvállalással foglalkozó részvénytársaság esetén.
31. §
32. §
V. Fejezet
Az állami vagyon elidegenítésének szabályai
Az elidegenítés általános szabályai
33. § (1) Állami vagyon tulajdonjogának átruházására, ideértve a vagyon gazdasági társaság részére nem pénzbeli szolgáltatásként történő nyújtását is - ha törvény eltérően nem rendelkezik - kizárólag az MNV Zrt. jogosult. Az értékesítés lebonyolítására az MNV Zrt. - a közbeszerzésekről szóló jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően - harmadik személynek megbízást adhat.
(2) A központi költségvetési szervek a működésükhöz már nem szükséges, a számviteli törvény szerinti immateriális jószág, tárgyi eszköz (műszaki berendezés, gép, felszerelés stb.), készlet értékesítésére - az ingatlanok kivételével - önállóan jogosultak, amennyiben azok egyedi, könyv szerinti bruttó értéke az éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt nem haladja meg.
34. § (1) Az értékesítést a vagyontárgy jellegétől függően
a) közvetlenül vagy
b) közvetetten
lehet végezni.
(2) A vagyon közvetlenül az alábbi módon értékesíthető:
a) nyilvános vagy zártkörű pályázat útján,
b) nyilvános árverésen [a továbbiakban az a) és b) együtt: versenyeztetés],
c) kivételesen versenyeztetés nélkül.
(3) A vagyon közvetetten - figyelemmel a 35. § (2) bekezdésében foglaltakra is - az alábbi módon értékesíthető:
a) nyilvános vagy zártkörű forgalomba hozatallal,
b) nyilvános vagy zártkörű értékesítésre történő felajánlással, vagy
c) szabályozott piacon történő értékesítésre adott megbízással.
35. § (1) Az értékesítést végzőnek a vagyon tulajdonjogának átruházását - ha törvény vagy annak felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet kivételt nem tesz - versenyeztetéssel kell megkísérelnie.
(2) Mellőzni lehet a versenyeztetést:
a) a magyar állam tulajdonában lévő társasági részesedés vagy ingatlan cseréje esetén,
b) állami vagyon gazdasági társaság részére, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő rendelkezésre bocsátásakor,
c) nyilvános vételi ajánlat keretében történő eladási jog gyakorlása esetén,
d) kisebbségi állami befolyás alatt álló részvénytársaság részvényeinek értékesítése esetén, ha a befolyásszerző sikeres nyilvános vagy önkéntes vételi ajánlatának lezárását követően vételi jogát gyakorolja,
e) állami vagyonra vonatkozó vételi jog - d) pont alá nem tartozó - gyakorlása esetén,
f) a telekalakításról szóló jogszabály végrehajtása vagy a telekalakítások végrehajtásához szükséges tulajdoni változásra vonatkozó megállapodás esetén,
g) az elővásárlási jog jogosultjának történő értékesítés esetén, ha a föld és a rajta lévő felépítmény tulajdonjoga korábban elvált, illetve amennyiben a Ptk. közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályai kerülnek alkalmazásra,
h) helyi önkormányzatnak történő értékesítés esetén,
i) kis értékű - az éves költségvetési törvényben meghatározott egyedi bruttó forgalmi értéket el nem érő - vagyontárgy értékesítése esetén,
j) nemzetközi szerződés végrehajtása érdekében történő értékesítés esetén,
k) külföldi állam részére történő értékesítés esetén a j) pont alá nem tartozó esetben is,
l) minősített adatot, illetőleg az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő értékesítés esetén,
m) külön jogszabályban meghatározott, a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk értékesítése esetén,
n) ha társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a Kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről.
(3) A pályázat nyilvános vagy zártkörű lehet.
(4) Nyilvános a pályázat, ha
a) az ajánlattevők köre előre meg nem határozható;
b) a meghatározott ajánlattevői körbe tartozók száma nem ismert.
(5) Ha a kiíró - megfelelő határidők kitűzésével - az érdekelteket kizárólag közvetlenül hívja fel ajánlattételre, a pályázat zártkörű pályázatnak minősül. Zártkörű pályázat kiírására csak kivételesen kerülhet sor.
(6) Állami vagyonra vonatkozóan vételi jogot alapítani csak az értékesítésre vonatkozó jogszabályi előírások betartásával lehet. Az ily módon alapított vételi jog időtartama az öt évet meghaladhatja.
(7) Az állami vagyon értékesítésének részletes szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.
36. § (1) Állami vagyon tulajdonjogát ingyenesen átruházni csak törvény rendelkezése alapján lehet.
(2) Állami vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható
a) nemzetközi szerződésben vállalt, vagy nemzetközi szervezetben viselt tagságból eredő segítségnyújtási vagy más kötelezettség teljesítése érdekében,
b) belföldi vagy külföldi katasztrófák és súlyos szerencsétlenségek megelőzése, következményeinek elhárítása vagy enyhítése érdekében,
c) helyi önkormányzat javára törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglalt feladatai elősegítése érdekében,
d) többcélú kistérségi társulás javára feladatai ellátásának elősegítése érdekében,
e) külön törvény szerinti kiemelkedően közhasznú szervezet javára, az általa átvállalt állami vagy önkormányzati közfeladat ellátásának elősegítése érdekében, valamint a Magyar Tudományos Akadémia javára törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglalt feladatai elősegítése, vagy az általa átvállalt állami közfeladat ellátásának elősegítése érdekében,
f) az MNV Zrt. által peres eljárásban kötött, bíróság által jóváhagyott egyezség keretében állami vagyonba tartozó dolog tulajdonjogáról való lemondás esetén.
(3) A (2) bekezdés szerinti ingyenes átruházásról a Kormány nyilvános határozattal dönt. Az ingyenesen átruházott vagyon juttatási célnak megfelelő felhasználását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
(4) A (2) bekezdés c) és d) pontja alapján ingyenesen átruházható vagyontárgyak összesített értéke évente nem haladhatja meg az adott évi költségvetési törvényben meghatározott keretösszeget.
(5) Az MNV Zrt. az állam mint törvényes örökös nevében az öröklésről az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, ennek hiányában a hagyaték fekvési helye szerinti helyi önkormányzat javára, ingatlan esetében annak fekvési helye szerinti helyi önkormányzat javára lemondhat.
(6) A (2)-(5) bekezdésben megjelölt vagyonátadás illetékmentes.
37. § (1) Az állami tulajdonban lévő védett természeti területek és értékek, műemlékingatlanok, műkincsek, valamint történeti (régészeti) emlékek és földterületek tulajdonjogának bármely jogcímen történő átruházására csak e védett vagyonra vonatkozó külön törvényben meghatározott esetekben és módon kerülhet sor.
(2)
Állami tulajdonú gazdasági társaságok elidegenítésének speciális szabályai
38. § (1) Állami vállalat átalakulása vagy állami vállalat többségi részvételével létrejött gazdasági társaságok - beleértve az állami vállalat által az átalakulást megelőzően vagy annak jogutódja által az átalakulást követően alapított társaságokat is - társasági részesedéseinek értékesítése során a munkavállalók kedvezményesen szerezhetik meg az állami tulajdont.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak csak akkor mellőzhetők, ha a többségi részesedést olyan befektető szerzi meg, aki az értékesítésre irányuló szerződésben a munkavállalók foglalkoztatására, illetve a munkakörülményeik javítására megfelelő biztosítékokkal alátámasztott szerződéses kötelezettséget vállal.
(3) A munkavállalók részére személyenként az éves minimálbér százötven százalékának megfelelő kedvezmény adható az (5) bekezdésre is figyelemmel úgy, hogy az ily módon szerzett társasági részesedéseik összege nem haladhatja meg a társaság jegyzett tőkéjének tizenöt százalékát.
(4) A munkavállalók részére egyénileg, illetve az általuk alapított társaságok, szövetkezetek, illetve MRP szervezet részére nyújtott kedvezményeket együttesen kell figyelembe venni.
(5) Amennyiben a kedvezményes vásárlási programban nem minden munkavállaló vett részt, a kedvezmény lehetséges mértékét (összegét) az érintett munkavállalók létszámára és a teljes vállalati munkavállalói létszámra tekintettel arányosan kell megállapítani. A kedvezmény azok számára, akik azt nem vették igénybe, későbbi időpontban is nyújtható.
(6) A munkavállalók számára az eladási árnak legfeljebb ötven százaléka erejéig árkedvezmény és/vagy részletfizetési lehetőség adható. A csökkentett vételár részletekben történő kiegyenlítése esetén - a külön törvény által szabályozott MRP keretében történő értékesítést kivéve - a csökkentett vételár tizenöt százalékának készpénzben történő befizetése mellett a törlesztési idő legfeljebb három év lehet, s a vételár-hátralékra kamatként az államadósság után fizetendő mindenkori kamat számítható fel.
39. § (1) Gazdasági társaságok állami tulajdonban álló részesedéseit a társaság munkavállalói Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében szervezett formában is megszerezhetik.
(2) Az MRP szervezet a munkavállalók által, az őket foglalkoztató társaságban tulajdonosi részesedés szerzése és a tulajdonosi jogok együttes gyakorlása céljából önkéntesen létrehozott, önkormányzattal és nyilvántartott résztvevőkkel rendelkező jogi személy.
(3) Az MRP-ben az a törvényes munkaidő legalább felében alkalmazott munkavállaló jogosult részt venni, akinek munkaviszonya a társaságnál - jogelődjét is beleértve - legalább hat hónapja fennáll. A tulajdonszerzés lebonyolítására létrehozandó MRP szervezet alapszabálya a jogosultság feltételeként ennél hosszabb időt is megállapíthat, amely azonban nem haladhatja meg az öt évet.
(4) Egy munkavállaló egyidejűleg csak egy MRP szervezetben vehet részt.
(5) Az MRP szervezet által megszerzett társasági részesedések a szervezet tulajdonába kerülnek, amely ezeket a törvényben és az alapszabályában foglalt feltételeknek megfelelően a résztvevők tulajdonába adja.
40. § A 38-39. §-ban meghatározott kedvezményes értékesítési technikák alkalmazásával benyújtott pályázatok kizárólag akkor kerülhetnek elbírálásra, ha az MNV Zrt. által megállapított pályázati kiírás szerint a teljes ellenérték készpénzben való kifizetésére irányuló, és a pályázati feltételeknek is megfelelő érvényes ajánlat nem érkezett.
41. § A megkötendő értékesítési szerződésben az MNV Zrt. köteles kikötni a szerződés teljesítésének ellenőrzését. A vevő a szerződésszegésért való felelősséget nem zárhatja ki, az ezzel ellentétes kikötés semmis.
42. § (1) Az MNV Zrt. a többségi állami részesedéssel működő társaság értékesítésére vonatkozó döntés meghozatala előtt legalább harminc nappal köteles a gazdasági társaság munkavállalói érdekképviseleti szerveit írásban tájékoztatni mindazon adatokról (körülményekről), amelyek az értékesítés várható következményeként
a) a munkavállalók foglalkoztatását, kereseti és bérviszonyait, szociális ellátását, munkafeltételeit, képzését érinthetik;
b) a munkavállalói tulajdonszerzés esetleges lehetőségeire vonatkoznak.
(2) A munkavállalói érdekképviseleti szervek a tervezett értékesítéssel kapcsolatos véleményüket az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül, írásban közölhetik. Az MNV Zrt. a munkavállalói érdekképviseleti szervektől hozzá beérkezett írásos véleményre, annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül, írásban köteles válaszolni.
(3) A munkavállalói érdekképviseleti szervektől a (2) bekezdés alapján beérkezett véleményt és az MNV Zrt. erre adott válaszát az értékesítéssel kapcsolatos iratokhoz kell csatolni.
(4) Az MNV Zrt. köteles a társaság munkavállalói érdekképviseleti szervei rendelkezésére bocsátani a megkötött értékesítési szerződés és ahhoz kapcsolódó egyéb szerződések azon előírásait, amelyek az (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakra vonatkoznak.
(5) A munkavállalók érdekvédelmével kapcsolatos, jelen törvényben előírt kötelezettségen túl további - így különösen a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben a munkáltatóra vonatkozóan meghatározott - tájékoztatási, véleményeztetési és konzultációs kötelezettség nem az MNV Zrt.-t terheli.
VI. Fejezet
Záró rendelkezések
43. § (1) E törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
(2) A 28. § (2) bekezdése, a 30. § (2) bekezdése, a 47. §, a 48. § (4) bekezdése, az 56. § (1) bekezdésének e) pontja, az 56. § (1) bekezdés g) pontjának a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 51. § (2) bekezdés j) pontja módosítására irányuló rendelkezése, az 56. § (1) bekezdésének n) pontja, az 58. § (1) bekezdésének p) pontja és a 66. § 2008. január 1-jén lép hatályba.
(3) Az Áht. e törvénnyel megállapított 12/B. §-ának (1) és (3) bekezdését az e törvény hatálybalépését követően indított azon eljárásokra kell alkalmazni, amelyek az ott említett kötelezettségvállalást eredményezik.
Módosító rendelkezések
44. § (1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
45. § (1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
46. §
47. §
48. §
49. §
50. § (1)
(2)
(3)
(4)
51. §
52. §
53. §
54. §
55. §
56. § (1) a)
b)
c)
d)
e)
f)
g)
h)
i)
j)
k)
l)
m)
n)
o)
p)
q)
r)
s)
(2) a)
b)
c)
d)
e)
f)
g)
57. § (1) a)
b)
c)
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 86. §-ának (1) bekezdésében a „kincstári vagyoni körbe tartozó” szövegrész, valamint 89. §-ának (1) bekezdésében az „és a kincstári vagyon részét képezik” szövegrész hatályát veszti.
58. §
Átmeneti rendelkezések
59. § (1) A Tanács a Magyar Állam nevében őt megillető tulajdonosi jogok gyakorlását 2007. december 31-ig - a 3. §-ban foglaltaktól eltérően - a kincstári vagyon kezeléséért felelős szerv, a földalapkezelő szerv és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Zrt.) útján is elláthatja.
(2) Az (1) bekezdésben írt esetekben a Magyar Államot állami vagyonnal kapcsolatos polgári jogi jogviszonyokban - a 17. § e) pontjában foglaltaktól eltérően - a kincstári vagyon kezeléséért felelős szerv, a földalapkezelő szerv és az ÁPV Zrt. is képviselheti.
(3) A kincstári vagyon kezeléséért felelős szerv, a földalapkezelő szerv és az ÁPV Zrt. az e törvény hatálybalépése előtt megkezdett, de be nem fejezett, hasznosításra és értékesítésre irányuló eljárásokban az eljárás megkezdésekor hatályos jogszabályok és szabályzatok alapján látja el a döntések előkészítését a Tanács, illetve - hatáskörébe tartozó ügyekben - az MNV Zrt. vezérigazgatója számára.
(4) A Tanács a (3) bekezdésben meghatározott ügyekben a döntési jog gyakorlására - esetenként vagy az ügyek meghatározott csoportjára - a KVI és az ÁPV Zrt. vezérigazgatóját, valamint az NFA elnökét felhatalmazhatja.
(5) A központi költségvetési szervekkel kötött, e törvény hatálybalépésekor hatályos vagyonkezelési szerződéseket - a (6) és (7) bekezdésben foglalt kivétellel - 2008. június 30-ig kell felülvizsgálni és e törvény előírásainak megfelelően - a 28. § (1) bekezdésében, valamint a 29. § (5) bekezdésében, valamint a külön törvényekben, így különösen a Hvt. 89. § (1) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve - módosítani.
(6) A központi költségvetési szervekkel társasági részesedések vagyonkezelésére kötött szerződések e törvény hatálybalépésével megszűnnek.
(7) Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény mellékletében felsorolt társasági részesedések e törvény hatálybalépésével kerülnek a Tanács tulajdonosi joggyakorlása alá.
(8) Az (5) bekezdésben foglalt kötelezettség nem érinti:
a) a törvény hatálybalépéséig az ingatlan-nyilvántartásba a központi költségvetési szerveken kívül más személy javára bejegyzett, állami vagyont érintő jogokat,
b) a központi költségvetési szerveken kívül más személyeket megillető, a törvény hatálybalépésig kötött szerződésen alapuló, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt, állami vagyont érintő jogokat.
(9) Az e törvény 28. § (4) bekezdése szerinti értékhatáron a 2007. évben a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 9. § (3) bekezdésében meghatározott összeget kell érteni.
(10) E törvény hatálybalépésétől a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 53. § (7) bekezdésében foglalt szabályozási jogokat és kötelezettségeket az önkormányzati és területfejlesztési ügyekért felelős miniszter gyakorolja.
60. § (1) Az ÁPV Zrt. 2007. december 31-én megszűnik, jogai és kötelezettségei ezen időponttól az MNV Zrt.-re szállnak. A jogok és kötelezettségek átszállása nem minősül az ÁPV Zrt. által kötött szerződések módosításának. Az ÁPV Zrt.-vel szembeni követelések a jogutódlás szempontjából biztosítékokkal ellátott követeléseknek minősülnek.
(2) Az ÁPV Zrt. a cégjegyzékből való - a pénzügyminiszter kérelmére 2007. december 31-i hatállyal történő - törléssel szűnik meg.
(3) Az ÁPV Zrt. munkavállalóinak az MNV Zrt.-nél történő továbbfoglalkoztatása munkáltatói jogutódlásnak minősül.
(4) Az ÁPV Zrt. saját vagyona - az MNV Zrt. működéséhez szükséges tárgyi eszközök (műszaki berendezés, gép, felszerelés stb.) kivételével - a társaság megszűnésével a Magyar Államra száll. Az MNV Zrt. működéséhez szükséges tárgyi eszközök az MNV Zrt. saját vagyonába kerülnek.
61. § (1) A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (a továbbiakban: KVI) 2007. december 31-ei hatállyal megszűnik, jogai és kötelezettségei ezen időponttól - a 66. § (1) bekezdésében megjelölt feladat kivételével - az MNV Zrt.-re szállnak. A KVI 66. § (1) bekezdésben foglalt feladata a kincstárra száll. A jogok és kötelezettségek átszállása nem minősül a KVI által kötött szerződések módosításának. A pénzügyminiszter mint alapító a KVI megszüntetése érdekében megteszi az Áht. 91/A. §-ában előírt intézkedéseket.
(2) A KVI munkavállalóinak az MNV Zrt.-nél vagy a kincstárnál történő továbbfoglalkoztatására a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 25/A. §-át és 25/B. §-át kell alkalmazni.
(3)-(4)
(5) Az MNV Zrt. cégjegyzékbe történő bejegyzése iránti kérelmet az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter nyújtja be a cégbíróságnak.
62. § A feladatátadás végrehajtása érdekében az ÁPV Zrt., a KVI és az NFA
a) a számviteli törvény és az egyéb vonatkozó jogszabályok alapján a szervezet tevékenységét lezáró beszámolót, vagyonmérleget és azt alátámasztó vagyonleltárt készít 2007. december 31-i fordulónappal,
b) elvégzi mindazon feladatokat, melyeket számára a számviteli, az adózási vagy egyéb jogszabályok előírnak,
c) a folyamatban lévő ügyekről tájékoztatást készít,
d) a hatályos szerződéseiről jegyzéket készít és azok iratanyagát átadásra előkészíti,
e) a folyamatban lévő ügyek iratairól, valamint a minősített adatot tartalmazó iratokról iratjegyzéket készít, és azokat, valamint az irattárakat átadásra előkészíti.
63. §
64. § (1) A legalább többségi állami részesedésű zártkörűen működő részvénytársaságok esetében a tulajdonosi joggyakorló köteles megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a társaság ügyvezetése 2008. január 1-jén a 30. § (2) bekezdésében foglalt feltételnek megfeleljen.
(2)
65. § (1) Ahol az ingatlan-nyilvántartás az ÁPV Zrt.-t, a KVI-t mint tulajdonosi joggyakorlót, illetve vagyonkezelőt tünteti fel, ezen az MNV Zrt.-t kell érteni.
(2) Ha az ingatlan-nyilvántartási változásbejegyzési kérelem a Magyar Állam tulajdonjogát nem érinti, az ingatlanügyi hatóság a kérelem elintézése során, azzal egyidejűleg az (1) bekezdés szerinti változást is átvezeti az ingatlan-nyilvántartásban. Más változás hiányában az ingatlanügyi hatóság az MNV Zrt., illetve a szerződéses vagyonkezelő legkésőbb 2009. december 31. napjáig előterjesztett kérelmére gondoskodik az (1) bekezdés szerinti változás átvezetéséről.
66. § (1) Más személy tulajdonában lévő ingatlanon a Magyar Állam javára fennálló jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom érvényesítésével, törlésével, az azzal való rendelkezéssel kapcsolatos jognyilatkozat megtételére - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az állam nevében a kincstár jogosult.
(2) A Magyar Államot megillető elővásárlási vagy vételi jog gyakorlására - ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - az MNV Zrt. jogosult.
67. § (1) Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló 2000. évi XCIV. törvény, valamint az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló 2000. évi XCV. törvény alapján fennálló ingyenes ingatlanhasználati jog e törvény erejénél fogva kártalanítás nélkül megszűnik, azzal hogy az ingyenes ingatlanhasználati jog helyébe a (2)-(6) bekezdésekben, valamint a 68. §-ban szabályozott jogok lépnek. A megszűnt ingyenes ingatlanhasználati jog tárgyát képező ingatlanok hasznosításáról az MNV Zrt. - a (2)-(6) bekezdésben foglalt kivételekkel - e törvény általános szabályai szerint gondoskodik.
(2) Azon ingatlanok esetében, amelyek a KVI és a párt közötti ingyenes ingatlanhasználati megállapodás alapján e törvény hatálybalépésekor valamely párt használatában álltak, az ingyenes használati jog az ingatlant használó párt kérelmére bérleti joggá alakul a (3) bekezdésben foglaltak szerint. A bérleti igényt a párt legkésőbb e törvény hatálybalépésétől számított hatvan napon belül jelentheti be az MNV Zrt.-nek.
(3) A párttal a (2) bekezdés szerinti bérleti igényének bejelentésétől számított harminc napon belül köteles az MNV Zrt. a bérleti szerződést megkötni. A bérlet feltételeire az állami vagyon bérbeadására vonatkozó általános szabályok, valamint a helyiségek bérletére vonatkozó külön jogszabály előírásainak keretein belül a felek megállapodása irányadó. A felek a bérleti díjat az adott településrész hasonló rendeltetésű iroda ingatlanjainak bérleti díja alapján kötelesek megállapítani.
(4) A párt mindazon ingatlanokat vagy ingatlanrészeket, melyekre nem kötött bérleti szerződést - és amelyek vonatkozásában a 68. § (4) bekezdés szerinti vételi jogával sem élt -, e törvény hatálybalépését követő száznyolcvan napon belül - rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, tehermentesen - köteles birtokba adni az MNV Zrt.-nek.
(5) A (2) bekezdés szerinti bérleti igény bejelentésére irányuló határidő eredménytelen eltelte, a (4) bekezdés szerinti birtokbaadási határidő elmulasztása, vagy a birtokbaadási feltételek nem teljesítése esetén a késedelembe esés időpontjától kezdődően a párt az adott ingatlanra havonta az MNV Zrt. által megállapított használati díjat köteles fizetni.
(6) A (3) bekezdés szerinti bérleti díj és az (5) bekezdés szerinti használati díj megfizetésének
a) késedelme esetén az MNV Zrt. késedelmi kamatot számít fel, egy hónapot meghaladó késedelem esetén írásban felszólítja a pártot a tartozás tíz napon belül történő rendezésére;
b) két hónapot meghaladó késedelme esetén az MNV Zrt. köteles a tartozás rendezéséhez és az ingatlan birtokbavételéhez szükséges jogi eljárásokat a párttal szemben megindítani.
68. § (1) Az országgyűlési képviselők általános választásán országos listát állító és az Országgyűlésben képviselőcsoport alakítására is jogosultságot szerző párt részére, a párt működési feltételeinek biztosítása érdekében iroda rendeltetésű ingatlan vásárlásához a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a párt kezdeményezésére a (2) és (3) bekezdés szerinti feltételekkel pénzkölcsönt nyújt. A kölcsönre minden párt - ideértve az e törvény hatálybalépésekor országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártokat is - egy alkalommal válik jogosulttá, és e jogát mindaddig gyakorolhatja, amíg a kölcsön igénybevételével vásárolt ingatlanok száma és alapterülete a (2) bekezdésben előírt mértéket el nem éri.
(2) Az (1) bekezdés szerinti pénzkölcsön az azt igénylő pártnak legfeljebb 30 db - ebből Budapesten maximum 10 db, illetőleg 2000 m2 -, összesen 5000 m2-t nem meghaladó bruttó alapterületű ingatlan vásárlásához nyújtható.
(3) Az állami kezességvállalás mellett, három havi Bubor + 1%-os kamattal nyújtott pénzkölcsön nem haladhatja meg az érintett ingatlanok igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő által meghatározott becsült forgalmi értékét, de legfeljebb négyzetméterenként 2007-ben 200 000 Ft-ot, a további években 200 000 Ft-nak a Központi Statisztikai Hivatal által a törvény hatálybalépését követően eltelt időszakra számított, kumulált fogyasztói árindexszel korrigált értékét. A pénzkölcsön visszafizetésére tizenöt éves, negyedévi egyenlő részletekben történő részletfizetést kell engedni.
(4) Az (1)-(3) bekezdés szerinti ingatlanvásárlás során azon pártot, amelynek ingyenes ingatlanhasználati joga a 67. § (1) bekezdése alapján szűnt meg, az általa e törvény hatálybalépésekor használt ingatlanokra vagy ingatlanrészekre vételi jog illeti meg, az MNV Zrt. megbízásából eljáró igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő által megállapított vételáron.
(5) Amennyiben a párt élni kíván vételi jogával, e törvény hatálybalépésétől számított kilencven napos jogvesztő határidőn belül írásos szándéknyilatkozatot tesz az MNV Zrt.-nél. Az MNV Zrt. a szándéknyilatkozat kézhezvételétől számított harminc napon belül tájékoztatja a pártot az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő által megállapított becsült forgalmi értékről és a megkötendő adásvételi szerződés egyéb lényeges tartalmi elemeiről, ideértve a fizetési feltételeket, törvényes kedvezményeket, szavatossági jogokat, korábbi értéknövelő beruházások elszámolását, birtokba adás szerződési feltételeit. Ezeket a feltételeket az MNV Zrt. minden párt számára azonos elvek szerint állapítja meg.
(6) A párt vételi jogát az MNV Zrt. tájékoztatásának kézhezvételét követően, legkésőbb e törvény hatálybalépésétől számított száznyolcvan napon belül, az MNV Zrt.-hez intézett írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja.
(7) Amennyiben a párt a (6) bekezdésben megállapított határidőben él vételi jogával, az MNV Zrt. köteles a bejelentéstől számított harminc napon belül megkötni a párttal az adásvételi szerződést.
69. § (1) E törvény hatálybalépésével az Atv. 5. § (2) bekezdésében megjelölt - illetve azok helyébe lépett - vagyontárgyak tulajdonjoga a Magyar Tudományos Akadémiára száll.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonszerzés illetékmentes.
(3) A Tanács 2007. november 30-ig köteles intézkedni annak érdekében, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. állami tulajdonban lévő részvényei a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. tulajdonába kerüljenek. A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. az ily módon tulajdonába került részvényeket nem idegenítheti el.
(4) E törvény hatálybalépésével a költségvetési kutatóhelynek minősülő központi költségvetési szerv válik a kincstári vagyon részét képező, az e törvény hatálybalépése előtt az adott kutatóhelyre jogszabály erejénél fogva átszálló, illetve ellenérték fejében vagy ingyenesen szerzett, szellemi alkotáson fennálló jogok jogosultjává, valamint a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 19. §-a szerinti hasznosító vállalkozásban szerzett részesedés tulajdonosává.
70. § (1) E törvény alkalmazásában közeli hozzátartozónak a Ptk. 685. §-ának b) pontjában meghatározott személyek minősülnek.
(2) A 3. § szerinti eltérő törvényi rendelkezés alatt az e törvény hatálybalépéséig kihirdetésre került törvényeket kell érteni.
71. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg
a) az állami vagyon és az ahhoz kapcsolódó bevételek és kiadások, az állami vagyonon végzett értéknövelő beruházások nyilvántartásának, valamint a vagyonnal való elszámolásnak a szabályait, az MNV Zrt. könyvvezetésének és beszámoló készítésének sajátosságait,
b) az állami vagyonról vezetett nyilvántartás, és az állami vagyont használó személyek ezzel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségének szabályait,
c) a vagyonkezelésre és a vagyonkezelési szerződésre, valamint az állami vagyon hasznosítására vonatkozó más szerződésekre vonatkozó részletes szabályokat,
d) a 17. § d) pontja szerinti tulajdonosi ellenőrzés részletes szabályait,
e) az állami vagyon értékesítésére vonatkozó szabályokat,
f)-g)
h) a költségvetési szervek egyes típusai állami vagyonnal való gazdálkodásának speciális szabályait.
(2) A Kormány 2008. december 31-ig jelentést terjeszt az Országgyűlés elé az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról.
Melléklet a 2007. évi CVI. törvényhez
A tartós állami tulajdonú társasági részesedésekkel működő társaságok - az állami tulajdoni arányának megjelölésével - a következők:
| Társaság neve | Tartós állami részesedés legalacsonyabb mértéke |
| Magyar Villamos Művek Zrt. | 75% + 1 szavazat |
| Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. | 100% |
| DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. | 100% |
| ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. | 100% |
| Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. | 100% |
| GYULAJ Erdészeti és Vadászati Zrt. | 100% |
| Ipoly Erdő Zrt. | 100% |
| Kisalföldi Erdőgazdasági Zrt. | 100% |
| KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. | 100% |
| EGEREDŐ Erdészeti Zrt. | 100% |
| Mecseki Erdészeti Zrt. | 100% |
| NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. | 100% |
| NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. | 100% |
| Pilisi Parkerdő Zrt. | 100% |
| SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. | 100% |
| Szombathelyi Erdészeti Zrt. | 100% |
| TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. | 100% |
| VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. | 100% |
| Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. | 100% |
| Zalaerdő Erdészeti Zrt. | 100% |
| HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. | 100% |
| HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. | 100% |
| HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. | 100% |
| HM Armcom Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| HM Currus Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| HM Arzenál Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| Eximbank Zrt. | 25% + 1 szavazat |
| MEHIB Zrt. | 25% + 1 szavazat |
| Magyar Posta Zrt. | 75% + 1 szavazat |
| Magyar Államvasutak Zrt. | 100% |
| Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. | 100% |
| ExVÁ Robbanásbiztos Berendezések Vizsgáló Állomása Kft. | 100% |
| Magyar Fejlesztési Bank Zrt. | 100% |
| ITD Hungary Nonprofit Közhasznúan Működő Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kht. | 100% |
| HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. | 100% |
| Államadósság Kezelő Központ Zrt. | 100% |
| Hitelgarancia Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. | 50% + 1 szavazat |
| Regionális Fejlesztési Holding Zrt. | 100% |
| KOPINT-DATORG Infokommunikációs Zrt. | 100% |
| Tiszavíz Vízerőmű Energetikai Kft. | 100% |
| Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt. | 100% |
| Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kht. | 100% |
| Szerencsejáték Zrt. | 100% |
| Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. | 100% |
| Mezőhegyesi Állami Ménes Lótenyésztő- és Értékesítő Kft. | 100% |
| Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. | 75% + 1 szavazat |
| Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. | 75% + 1 szavazat |
| Észak-dunántúli Regionális Vízmű Zrt. | 75% + l szavazat |
| Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. | 75% + 1 szavazat |
| Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. | 75% + 1 szavazat |
