A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet

a szociális és munkaügyi miniszter által adományozható szakmai elismerésekről

A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A szociális és munkaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) a feladat- és hatáskörébe tartozó területeken a példamutató, kivételesen magas színvonalú, lelkiismeretes, eredményes tevékenységet végző személyek és közösségek számára a 2. §-ban meghatározott elismeréseket adományozhatja.

2. § (1) A miniszter által adományozható elismerések a következők:

a) * 

b) Miniszteri szakmai díj,

c) Miniszteri Dicséret,

d) *  Miniszteri Dicséret a Kimagasló Gyakorlati Oktatásért,

e) *  Miniszteri Elismerő Oklevél.

(2) *  Az (1) bekezdés a)-d) pontjában szereplő elismerés természetes személynek, az (1) bekezdés e) pontjában nevesített elismerés közösségeknek adományozható.

3. § (1) A Levendel László Életmű Díj annak adományozható, aki a miniszter feladatkörébe tartozó szakterületeken, évtizedeken át kimagasló szakmai tevékenységet végzett, és ehhez párosuló emberi hozzáállásával meghatározó eredményeket ért el.

(2) A Levendel László Életmű Díjban naptári évenként 10 fő részesülhet.

4. § A miniszter a következő szakmai díjakat adományozhatja naptári évenként:

a)-g) * 

h)-i) * 

j) * 

5. § (1) Miniszteri Dicséret annak adományozható, aki a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban (a továbbiakban: minisztérium) és a miniszter irányítása alá tartozó szerveknél, valamint a szociális és munkaügyi területen kiemelkedő szakmai tevékenységet végzett.

(2) *  Miniszteri Dicséretben naptári évenként 125 fő részesülhet.

5/A. § * 

6. § (1) Miniszteri Elismerő Oklevél adományozható a minisztériumban, a miniszter irányítása alatt álló szerveknél, valamint a szociális és munkaügy egyéb területein kiemelkedő tevékenységet végző munkacsoportoknak, továbbá legalább négy éven át eredményes, példamutató tevékenységet végző szakértői csoportoknak, bizottságoknak, civil szervezeteknek.

(2) Miniszteri Elismerő Oklevélben naptári évenként 50 közösség részesülhet.

7. § (1) A 2. § (1) bekezdésének a)-b) pontjában meghatározott elismeréssel emlékérem, adományozást tanúsító oklevél és pénzjutalom jár.

(2) A 2. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott Levendel László Életmű Díjjal együtt járó pénzjutalom a tárgyév január 1-jén hatályos köztisztviselői illetményalap tizennégyszerese.

(3) A 2. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott Miniszteri szakmai díjjal együtt járó pénzjutalom a tárgyév január 1-jén hatályos köztisztviselői illetményalap nyolcszorosa. Amennyiben a 4. § c) pontja alapján adott Pro Familiis Díjat házastársak együtt kapják, a díjjal járó pénzjutalmat egyenlő arányban kell megosztani közöttük.

(4) *  A 2. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott Miniszteri Dicsérettel az adományozást tanúsító oklevél jár, és az abban részesülő személy - a miniszter döntése alapján - pénzjutalomban részesíthető. A 2. § (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott Miniszteri Dicséret a Kimagasló Gyakorlati Oktatásért elismeréssel az adományt tanúsító oklevél jár, és az abban részesülő személy - a miniszter döntése alapján - pénzjutalomban részesíthető.

(5) *  A 2. § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott Miniszteri Elismerő Oklevélben részesülő közösségnek az adományozást tanúsító oklevél jár.

8. § (1) A 2. § (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott elismeréssel járó pénzjutalom éves keretének összegét a miniszter - az általa kijelölt minisztériumi vezető javaslata alapján - a tárgyév január 15-éig állapítja meg. Pénzjutalom a tárgyévben az így meghatározott keret mértékéig fizethető.

(2) *  A 2. § (1) bekezdésének c)-d) pontjában nevesített elismeréssel adható jutalom egy személyre eső mértéke a jutalomban részesülők száma és az (1) bekezdés szerint meghatározott éves keret függvényében, személyenként azonos összegben kerül meghatározásra.

9. § (1) Az elismeréssel járó pénzjutalmat a központi költségvetés minisztériumi fejezetén belül annak a szervezetnek az előirányzata terhére kell kifizetni, amely a kitüntetettet foglalkoztatja, illetve amely a kitüntetésre javaslatot tett.

(2) Minisztériumi fejezeten kívüli kitüntetett esetében a jutalom kifizetése a minisztérium költségvetési kerete terhére történik. Amennyiben a minisztérium költségvetésében a fedezet nem áll rendelkezésre a pénzjutalom kifizetését a javaslattevő vállalhatja.

10. § Az elismerések adományozására

a) március 15-e; augusztus 20-a és október 23-a,

b) * 

c) a Munka ünnepe (május 1.),

d)-f) * 

g) * 

h)-k) * 

l) egyéb kiemelkedő szakmai esemény alkalmából kerülhet sor.

11. § (1) *  Az elismerés adományozására az 1., 2. vagy 3. számú melléklete szerinti formanyomtatvány kitöltésével és a minisztériumhoz történő megküldésével lehet javaslatot tenni, amelyhez csatolni kell az elismerésre javasolt személynek a személyes adatai kezeléséhez való hozzájáruló nyilatkozatát.

(2) *  A javaslatot az elismerés átadására javasolt időpont (esemény) előtt legalább 90 nappal korábban kell megküldeni. A határidő után beérkezett javaslatot a soron következő kitüntetési alkalomnál lehet figyelembe venni.

(3) *  Az elismerés adományozására javaslatot tehet: országgyűlési képviselő, állami vezető, a minisztérium vezető beosztású köztisztviselője, a miniszter irányítása alá tartozó intézmény vezetője, a szociális és munkaügyi miniszter feladatkörébe tartozó szakterületen tevékenykedő intézmény vezetője, Budapest Főváros főpolgármestere, a fővárosi és megyei kormányhivatal szociális és gyámhivatala vezetője, a helyi önkormányzat polgármestere, a megyei közgyűlés elnöke, az ifjúsági, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményt fenntartó egyház vezetője, a közoktatási intézmény fenntartója, szakmai és civil, valamint tudományos szervezetek, érdekképviseletek, szövetségek.

12. § (1) *  A 2. § (1) bekezdésének a)-e) pontjában meghatározott elismerés adományozására - a beérkezett javaslatok alapján - a miniszter által kijelölt, a minisztérium állami vezetőiből, vezető beosztású köztisztviselőiből létrehozott bírálóbizottság tesz javaslatot. A bírálóbizottság összetételét és működésének szabályait a miniszter határozza meg.

(2) * 

(3) *  Az elismerést a miniszter vagy az általa megbízott minisztériumi vezető adja át.

(4) *  Az elismerésben részesült személyek, közösségek névsorát a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján közzé kell tenni.

13. § (1) Nem adományozható elismerés annak a személynek, aki jogerős fegyelmi büntetés vagy jogerős büntető ítélet hatálya alatt áll.

(2) Méltatlanná válik az elismerésre az a személy, akit jogerős bírói ítélettel a közügyek gyakorlásától eltiltottak, vagy aki az elismeréssel érintett szakterület vonatkozásában foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés hatálya alatt áll.

(3) A miniszter a méltatlanná vált személytől az elismerést visszavonhatja, a visszavonás tényét a minisztérium hivatalos lapjában és a honlapján közzé kell tenni.

14. § (1) Ez a rendelet 2008. július 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követő adományozás során kell alkalmazni.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 1/2003. (I. 6.) FMM rendelet, valamint

b) az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter által adományozható szakmai elismerésekről szóló 5/2005. (VI. 16.) ICsSzEM rendelet.

(3) A (2) bekezdés a)-b) pontjában nevesített rendelet alapján az e rendelet hatályba lépéséig 2008-ban adományozott elismerések számát figyelembe kell venni a 4-6. § alapján adományozható azonos elismerések 2008. évi mértéke tekintetében.

1. számú melléklet a 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez * 

Természetes személy részére adható kitüntetési javaslat 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet alapján

Javaslatot tevő (szervezet) neve: .................................................................................................

Címe: ........................................................................................................................................

Elérhetősége (telefonszáma, e-mail, fax): ....................................................................................

A javasolt elismerés megnevezése:

a) Levendel László Életmű Díj,

b) ......................................................................................................... Díj,

c) Miniszteri Dicséret,

d) Miniszteri Elismerő Oklevél.

Elismerésre javasolt személy neve: .............................................................................................

Értesítési címe, elérhetősége (telefonszáma, e-mail, fax): .............................................................

Születési hely: ............................................................................................................................

Születési idő: ...................................... év .............................................. hó ....................... nap

Állampolgársága: .......................................................................................................................

Anyja neve: ...............................................................................................................................

Iskolai végzettsége: ...................................................................................................................

Munkahelyének megnevezése (nyugdíj mellett vállalt munka esetén is): .......................................

................................................................................................................................................

A munkahely fenntartójának megnevezése, címe: ......................................................................

.................................................................................................................................................

Beosztása: ................................................................................................................................

Foglalkoztatási heti összes óraszám: ...........................................................................................

(legalább heti 36 óra vagy annál kevesebb)

Nyugdíjban részesül-e: - igen - nem

A jelölt esetleges korábbi kitüntetései és azok adományozásának időpontja: .................................

....................................................................................................................................................

Lakcíme: ......................................................................................................................................

TAJ száma: ..................................................................................................................................

Adóazonosító jele: .......................................................................................................................

Adott szakterület megnevezése, szakmai gyakorlati időtartama (év): ..............................................

....................................................................................................................................................

(felsorolva, mely munkáltatóknál hány év szakmai gyakorlat)

Az elismerés átadásának tervezett időpontja: ...............................................................................

Hivatalos indokolás (egy-két mondat, ami átadáskor méltatásként elhangzik): ...............................

....................................................................................................................................................

....................................................................................................................................................

A szakmai tevékenységet (életutat) bemutató részletes indokolás külön oldalon.

Dátum: ....................................................................

Javaslattevő neve és aláírása

...............................................................

Javaslattevő tisztsége

.............................................................

2. számú melléklet a 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez

Szervezet, közösség részére adható „Miniszteri elismerő oklevélre” vonatkozó javaslat 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet alapján

Javaslatot tevő (szervezet) neve: .................................................................................................

.......................................................................................................................................................

Címe: ...........................................................................................................................................

.......................................................................................................................................................

Elérhetősége (telefonszáma, e-mail, fax): ....................................................................................

Elismerésre javasolt civil szervezet vagy közösség neve: ...........................................................

- székhelye: ...............................................................................................................................

- nyilvántartásba vételének száma, időpontja: .........................................................................

- a szervezet címe, elérhetősége (telefonszáma, e-mail, fax): ..................................................

- a szervezet képviseletére jogosult személy neve: ..................................................................

- a szervezet KSH azonosító száma: ........................................................................................

Az elismerésre javasolt civil szervezet vagy közösség: ...............................................................

- fő tevékenységi területe: ........................................................................................................

- mióta tevékenykedik az adott szakmai területen: ..................................................................

- adott területen elért szakmai sikerei, eredményei: .................................................................

- esetleges korábbi elismerései, átvételének időpontja: ...........................................................

Az elismerés átadásának tervezett időpontja: ..............................................................................

Hivatalos indokolás (egy-két mondat, ami átadáskor méltatásként elhangzik): ..........................

.......................................................................................................................................................

A szakmai tevékenységet bemutató részletes indokolás külön oldalon.

Dátum: .........................................................

Javaslattevő neve és aláírása
............................................................

Javaslattevő tisztsége
............................................................

3. számú melléklet a 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelethez * 

Miniszteri Dicséret a Kimagasló Gyakorlati Oktatásért elismerés adományozására vonatkozó javaslat a 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet alapján

Javaslatot tevő szervezet neve: ...................................................................................................

Címe: ........................................................................................................................................

Elérhetősége (telefonszáma, e-mail, fax): .....................................................................................

Elismerésre javasolt személy neve: ..............................................................................................

Értesítési címe, elérhetősége (telefonszáma, e-mail, fax): ..............................................................

Születési hely: .............................................................................................................................

Születési idő: ........................................ év .............................................. hó ....................... nap

Állampolgársága: ........................................................................................................................

Anyja neve: ................................................................................................................................

Iskolai végzettsége: .....................................................................................................................

Munkahelyének megnevezése (nyugdíj mellett vállalt munka esetén is): .......................................

...................................................................................................................................................

A munkahely fenntartójának megnevezése, címe: .........................................................................

...................................................................................................................................................

Beosztása: ..................................................................................................................................

Főállású foglalkoztatottként heti összes óraszám: .........................................................................

Nyugdíjban részesül-e: - igen - nem

A jelölt esetleges korábbi kitüntetései és azok adományozásának időpontja: ................................

...................................................................................................................................................

Lakcíme: ....................................................................................................................................

TAJ száma: .................................................................................................................................

Adóazonosító jele: ......................................................................................................................

Adott szakterület megnevezése, folyamatos szakmai gyakorlati időtartama (mettől-meddig):

...................................................................................................................................................

...................................................................................................................................................

...................................................................................................................................................

...................................................................................................................................................

(nevesítve, mely munkáltatóknál hány év szakmai gyakorlatot szerzett; valamint kérjük felsorolni a szakképzés területén végzett kimagasló tevékenységét, vagy szakoktatói munkában végzett innovatív tevékenységét, vagy a szakoktató személyiségfejlesztő, közösségformáló tevékenységét, vagy tanulóinak a szakmai tanulmányi versenyekre történő eredményes felkészítését.)

Az elismerés átadásának tervezett időpontja: ..............................................................................

Hivatalos indokolás (egy-két mondat, ami átadáskor méltatásként elhangzik): .............................

.................................................................................................................................................

.................................................................................................................................................

A szakmai tevékenységet (életutat) bemutató részletes indokolás külön oldalon.

Dátum: ....................................................................

Javaslattevő neve és aláírása

.............................................................

Javaslattevő tisztsége

.............................................................