A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelet

a hajózási tevékenység engedélyezésének rendjéről

A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Vkt.) 88. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel a Vkt. 52. §-ának (5) bekezdésére, valamint XI. Fejezetében foglaltakra is - a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya a Vkt. 51. §-a alapján hajózási hatósági engedélyhez kötött hajózási tevékenységre (Vkt. 87. §-ának 13. pontja) terjed ki.

(2) Az ország határain kívül magyar lobogójú úszólétesítménnyel, valamint az ország területén nem magyar lobogójú úszólétesítménnyel folytatott hajózási tevékenységre e rendelet előírásait annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

a) hajózási üzemeltetési vezető: a hajózási vállalkozás által a hajózási tevékenység irányítására - állandó jelleggel - alkalmazott személy;

b) különleges szállítás: úszómű bizonyítvánnyal rendelkező vagy üzemképességi bizonyítvánnyal nem rendelkező úszólétesítmény továbbítása, a vízi út paramétereinek nem megfelelő rakomány szállítása, olyan szállítás - ideiglenes felmentéssel -, amely egyébként közlekedési korlátozás alá esik, továbbá az úszólétesítmény rendeltetéstől eltérő használata;

c) hajózási kísérlet: úszólétesítménnyel vízi úton vagy kikötő vízterületén végzett menet-, gép- és ellenőrzési próba, illetve valamely úszólétesítménnyel meghatározott ideig végzett olyan próba, amelynek célja az úszólétesítmény műszaki, üzemeltetési jellemzőinek ellenőrzése, a hajózással kapcsolatos technológiák fejlesztése, hajózás gazdaságosságának növelése;

d) *  víziutat érintő vízimunka: víziúton a víziút állapotát, a hajózás biztonságát és a közlekedést befolyásoló munkavégzés.

Hajózási engedély

3. § * 

4. § (1) *  Hajózási engedély annak a magyarországi székhelyű gazdálkodó szervezetnek adható, aki, illetve amelynek a vezetője vagy hajózási üzemeltetési vezetője (a továbbiakban együtt: vezető) igazolja

a) személyes megbízhatóságát, és

b) a hajózási tevékenység végzéséhez szükséges szakmai alkalmasságát.

(2) *  Gazdasági célú hajózási tevékenység végzésére engedélyt kérő gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: hajózási vállalkozás) igazolnia kell a pénzügyi teljesítőképességét is.

(3) Ha a hajózási vállalkozás vezetője meghal, munkaképességét elveszíti, vagy munkaképessége jelentősen csökken, illetve a személyes megbízhatóság követelményének (5. §) nem felel meg, és emiatt tevékenységét folytatni nem tudja, a hatóság a hajózási vállalkozás vezetésére kijelölt új személy részére - legfeljebb 6 hónapi időtartamra - felmentést adhat a szakmai alkalmasság igazolása alól. Ebben az esetben ki kell jelölni a hajózás biztonságáért átmenetileg felelős - az 1. számú melléklet A. részének 1.5. pontjában megjelölt ismeretekkel, illetve B. részének 4.3., 4.9. pontjában, valamint 4.5. pontjában a vízi utakra és a vízi közlekedés rendjére vonatkozóan megjelölt ismeretekkel rendelkező - személyt.

Személyes megbízhatóság

5. § (1) A személyes megbízhatóság követelményének nem felel meg az a személy,

a) * 

b) aki vízi jármű vezetésétől eltiltó jogerős bírósági vagy szabálysértési határozat hatálya alatt áll, továbbá

c) akit a kérelem benyújtását megelőző öt éven belül hajózási bírsággal (Vkt. 59-60. §) sújtottak.

(2) A személyes megbízhatóság követelményének nem felel meg az a személy sem, akire nézve az (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok valamelyike a kérelem benyújtását követően következik be.

Szakmai alkalmasság

6. § (1) *  A szakmai alkalmasságot a vizsgaközpont előtt tett vizsga eredményeként kiadott vizsgabizonyítvány tanúsítja. A vizsga tárgyait az 1. számú melléklet sorolja fel; a vizsgabizonyítvány mintáját a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2) *  A vizsga követelményszintjét és tananyagát, a vizsgáztatás módszereit és a vizsgakérdéseket a közlekedésért felelős miniszter vizsgaszabályzatban állapítja meg, amelyet a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és az közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.

(3) A vizsgára egyénileg vagy a hatóság által jóváhagyott képzésen lehet felkészülni.

(4) *  A közlekedésért felelős miniszter a kiadott vizsgabizonyítványokról nyilvántartást vezet.

(5) *  Nem szükséges az 1. számú melléklet A. rész 1. pont 1.4. és 1.5. alpontjában meghatározott hajózási szakmai tárgyakból vizsgát tennie annak a személynek, akinek

a) belvízi nagyhajó vezetésére jogosító képesítése,

b) tengerész fedélzeti tiszti, vagy magasabb képesítése vagy

c) hajózási szakirányú egyetemi, főiskolai végzettsége

van.

(6) A hajózási hatóság az Európai Közösség valamely másik tagállamának illetékes hatósága által kiállított szakmai alkalmasságot igazoló vizsgabizonyítványt, illetve a másik tagállam által kiállított - az (5) bekezdésben meghatározott valamely feltétel meglétét tanúsító - képesítést vagy igazolást a szakmai alkalmasság kielégítő bizonyítékának ismeri el.

Pénzügyi teljesítőképesség

7. § (1) A hajózási vállalkozás a pénzügyi teljesítőképesség követelményének abban az esetben felel meg, ha

a) adó-, vám-, járulékfizetési tartozása nincs, továbbá

b) veszélyes árut szállító vízi járművei hordképességéhez igazodóan 2500 Ft/tonna, de legalább 5 millió és legfeljebb 20 millió forint összegű, a hatóság javára lekötött és elkülönítetten kezelt vagyoni biztosítéka vagy ennek megfelelő garanciája van, amely - a hatóság rendelkezésével, legfeljebb 40 napos visszapótlással - kizárólag a veszélyes áruk szállításával összefüggő kártérítési kötelezettségek teljesítésére használható fel,

c) *  a 2013. évi IV. törvénnyel kihirdetett, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 94. ülésszakán elfogadott 2006. évi Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény hatálya alá tartozó tengeri hajóra vonatkozóan a tengeri hajók hajózásra alkalmasságának a Tengerészeti Munkaügyi Egyezményen alapuló feltételeiről szóló 67/2015. (XI. 18.) NFM rendelet 7/A-7/D. §-a szerinti pénzügyi biztosítékkal és 17. § (5) bekezdése szerinti biztosítással rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknál a 6 hónapnál régebbi köztartozásokat kell a pénzügyi teljesítőképességet kizáró okként figyelembe venni.

Kérelem

8. § (1) A hajózási engedély iránti kérelemben fel kell tüntetni

a) *  a kérelmező telefonszámát, cégjegyzékben nyilvántartott kérelmező esetében továbbá cégnevét, székhelyét, cégjegyzékszámát,

b) * 

c) azoknak az úszólétesítményeknek a fajtáját, lajstromszámát, nevét, jelét, összes vízkiszorítását és főgépteljesítményét, amelyekkel a kérelmező a hajózási tevékenységet folytatni kívánja.

(2) Az (1) bekezdésben említett kérelemhez - a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - csatolni kell * 

a) *  a nem gazdasági társaságként működő jogi személyeknél a tevékenység végzésének jogszerűségét bizonyító okirat (pl. alapító okirat) hiteles másolatát, és - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - az aláírásra jogosult közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát,

b) * 

c) a vezető szakmai alkalmasságát igazoló okiratot,

d) a pénzügyi teljesítőképességet igazoló okiratokat,

e) a vezető nyilatkozatát arról, hogy nem áll vízi jármű vezetésétől eltiltó jogerős bírósági vagy szabálysértési határozat hatálya alatt.

(3) *  Ha a kérelmező a hajózási engedély iránti kérelemhez a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott határozat vagy okirat eredeti vagy közjegyző által hitelesített példányát nem csatolja, a hajózási hatóság - az ügy elbírálásához szükséges adatok szolgáltatása iránt - megkeresi a nyilvántartást vezető szervet.

(4) *  Ha a kérelmező cégjegyzékben nyilvántartott cég, a hajózási hatóság a cégkivonatot, valamint - ha a kérelmező a képviselőjének közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját a cégbírósághoz benyújtotta és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza - az iratot, a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg.

A hajózási engedély érvényessége

9. § (1) A hajózási engedélyt a hatóság 5 évre adja ki. A hajózási engedély érvényességi idejét - az érvényességi idő lejárta előtt benyújtott kérelem alapján - a hatóság meghosszabbítja, ha annak jogszabályi akadálya nincs, és a hajózási engedély megadásához e rendeletben előírt feltételek továbbra is fennállnak.

(2) A hajózási engedélyt a hatóság

a) *  Magyarország államhatárain belüli vizekre, illetve azok meghatározott területére, vagy

b) *  Magyarország államhatárán belüli és kívüli vizekre, illetve azok meghatározott területére

adja ki.

(3) A hajózási engedély (3. számú melléklet) kivonatát (4. számú melléklet) az engedély alapján üzemeltetett úszólétesítményen kell tartani.

A hajózási engedély tartalma, nyilvántartása és a változások bejelentése

10. § (1) A hajózási engedélynek tartalmaznia kell

a) * 

b) a vezető nevét,

c) az engedélyezett hajózási tevékenységet,

d) az üzemeltetett úszólétesítmények lajstromszámát, nevét, illetve jelét,

e) azt a vízterületet (folyó, tó, folyamkilométer stb.), amelyen az engedélyezett hajózási tevékenység végezhető,

f) *  a hajózási engedély időbeli hatályát,

g) a kérelmező hajózási vállalkozás és a hajózási tevékenységhez használt úszólétesítmény magyar tulajdoni hányadának a megjelölését.

(2) *  A hatóság a kiadott hajózási engedélyekről nyilvántartást vezet, amely nyilvános. A hatóság a nyilvántartást a honlapján közzéteszi.

(3) *  Az engedélyes 8 napon belül köteles a hajózási engedély adataiban bekövetkezett változásokat a hatóságnak írásban vagy elektronikus úton bejelenteni, a hajózási tevékenység megszüntetése esetén a hajózási engedélyt a hatóság részére visszaszolgáltatni.

11. § * 

Hajózási tevékenység végzésére jogosító egyéb engedélyek

12. § * 

13. § (1) A kabotázsengedély iránti kérelemben - a 12. § (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenően - fel kell tüntetni:

a) személyszállítás esetén:

aa) az igénybe venni kívánt kikötő nevét,

ab) a szolgáltatás kezdetét és időtartamát,

ac) a szállítandó személyek számát;

b) árufuvarozás esetén:

ba) a rakodás kezdetét,

bb) a berakási kikötőt,

bc) a rendeltetési kikötőt,

bd) az áru megnevezését, tömegét és csomagolásának módját;

c) úszómunkagéppel folytatott munkavégzésre irányuló tevékenység esetén a munkavégzés helyét, jellegét, továbbá a munkavégzés kezdetét és tartamát.

(2) A harmadik lobogós vagy a harmadik országos forgalomban való részvételre vonatkozó engedély iránti kérelemben - a 12. § (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenően - fel kell tüntetni:

a) a rakodás kezdetét,

b) a berakási kikötőt,

c) a rendeltetési kikötőt,

d) az áru megnevezését, tömegét és csomagolásának módját.

(3) A különleges szállításra vonatkozó engedély iránti kérelemben - a 12. § (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenően - fel kell tüntetni:

a) a szállítás időtartamát és földrajzi viszonylatát (pl. indulási és rendeltetési kikötő, folyamkilométer, azonosítási pontok, azonosítási koordináták);

b) a továbbító vagy a szállítást végző hajó fajtáját, lajstromszámát, nevét, jelét, összes vízkiszorítását és főgépteljesítményét;

c) úszómű továbbítása esetén az úszómű nyilvántartási számát;

d) az okmánnyal nem rendelkező úszólétesítmény fő műszaki paramétereit;

e) rakománytovábbítás esetén a rakomány tömegét, megnevezését, elhelyezését, méretét;

f) a korlátozás alóli felmentési kérelem indokát, továbbá

g) ha a szállítást nem a magyar lajstromban nyilvántartott úszólétesítmény végzi, az üzemeltető részére az úszólétesítmény lobogója szerinti államban kiadott tevékenységi engedély másolatát.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott kérelemhez csatolni kell a szállítást végző hajózási vállalkozónak

a) a kérelmében szereplő létesítmények tervrajzát, dokumentációját,

b) az adott tevékenységhez más jogszabály által megkövetelt engedélyt.

(5) A hajózási kísérletre irányuló hajózási engedély iránti kérelemben - a 12. § (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenően - fel kell tüntetni a hajózási kísérlet időtartamát és helyszínét, továbbá a kérelemhez csatolni kell:

a) az engedélykérelemben szereplő úszólétesítmény tervrajzát, dokumentációját,

b) a hajózási kísérlet helyszínéről készített, a kísérlet jellegének és a vízterület sajátosságának megfelelő méretarányú rajzot, amelyen a hajózási kísérlet helyszínét és a hajóút elméleti határvonalait is fel kell tüntetni,

c) a hajózási kísérlet lefolytatásáról szóló nyilatkozatot,

d) a hajózási kísérlet műszaki leírását.

(6) *  A munkavégzési engedély iránti kérelemben - a 12. § (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenően - fel kell tüntetni a munkavégzés megnevezését, időtartamát és helyszínét (folyamkilométer, azonosítási pontok, azonosítási koordináták), továbbá a kérelemhez csatolni kell:

a) a kérelmező megbízási nyilatkozatát, ha a munkát végző nem azonos a kérelmezővel,

b) a munkavégzés helyszínéről készített 1:5000 méretarányú rajzot, amelyen a munkavégzés helyét, hosszát és a parttól, valamint a hajóúttól való távolságát is fel kell tüntetni,

c) a vízimunka tervét (például híd hosszszelvénye, kotrási keresztszelvények),

d) *  a beavatkozáshoz szükséges egyéb jogerős engedély másolatát,

e) *  a környezetvédelmi igazgatási szerv által jóváhagyott ideiglenes kitűzési tervet, ha a tervezett munkavégzés a hajóút szélességének csökkenésével jár,

f) kikötőn kívüli ideiglenes rakodás esetében a kirakandó áru megnevezését és mennyiségét (tonnában vagy köbméterben) és a kirakóhely tulajdonosának (kezelőjének) hozzájárulását,

g) az eljárási díj befizetésének igazolását.

Közforgalmú személyszállítási tevékenységet folytató hajózási vállalkozásra vonatkozó további feltételek

14. § * 

15. § * 

Az egyedi engedély nélkül folytatott hajózási tevékenységgel kapcsolatos hatósági intézkedések

16. § (1) Ha a hajózási tevékenység folytatásához egyedi engedély szükséges, és a hajózási tevékenységet egyedi engedély nélkül végzik, a rendőrség vízirendészeti szerve, illetve a határvámhivatal a hajózási hatóságot az 5., illetve a 6. számú melléklet szerinti nyomtatványon értesíti.

(2) *  A hajózási hatóság határozatában írja elő az úszólétesítmény vezetőjének a jogsértés megszüntetésére irányuló kötelezettségeit, így különösen meg kell állapítania az úszólétesítmény kötelező tartózkodási helyét, és rendelkeznie kell a szállított személyek kiszállításáról, illetve az áru kirakásáról.

(3) Jogellenes személyszállítás esetében a hajózási hatóság az utasok továbbszállítását a legközelebbi közforgalmú kikötőig engedélyezheti.

(4) Az úszólétesítmény jogsértést elkövető vezetőjének a képesítő okmányát, a jogsértéshez használt úszólétesítmény, illetve az azon jogellenesen fuvarozott áru okmányait a hajózási hatóság az adategyeztetés idejére, de legfeljebb 24 órára - annak igazolása mellett - bekérheti.

Záró és átmeneti rendelkezések

17. § (1) *  Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2001. január 1-jén lép hatályba

a)-d) * 

(2) E rendelet 6. §-ának (6) bekezdése a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

18. § (1) * 

(2)-(3) * 

19. § *  Ez a rendelet

a) a belföldi vagy nemzetközi vízi fuvarozási szakmához jutásról, valamint a szakma folytatásához szükséges oklevelek, vizsgabizonyítványok és egyéb képesítések kölcsönös elismeréséről szóló, 1987. november 9-i 87/540/EGK tanácsi irányelvnek,

b) az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között a 2009/13/EK irányelvnek a 2006-os Tengerészeti Munkaügyi Egyezmény 2014. évi, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által 2014. június 11-én jóváhagyott módosításával összhangban történő módosítása céljából létrejött megállapodás uniós jogba való átültetéséről szóló, 2018. január 23-i (EU) 2018/131 tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelethez

A hajózási vállalkozáshoz szükséges képesítési követelmények

A. Rész

Tengeri és/vagy belvízi nagyhajóval folytatott hajózási tevékenység

1. Belföldi hajózási tevékenység

1.1. Jogi ismeretek:

A szakma gyakorlásához szükséges ismeretek a polgári, kereskedelmi, szociális és adójogban, különösen a következőkre vonatkozóan:

- államigazgatási eljárás,

- a hajózásra vonatkozó jogszabályok,

- hajózási engedély,

- kabotázsengedély,

- hajózási - nautikai jellegű - kísérlet engedélyezése,

- különleges szállítás,

- vízi munka engedélyezése,

- kötelmi jog, a szerződések általában,

- fuvarozási szerződés, a fuvarozó felelőssége és a felelősség korlátozása, közös hajókár,

- gazdasági társaságok, a gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek feladatai és felelőssége,

- munkajogi rendelkezések,

- adójogi ismeretek.

1.2. Kereskedelmi, adózási és számviteli ismeretek:

- számviteli ismeretek,

- adózási alapfogalmak, az adózás rendje,

- magánszemélyek jövedelemadója,

- általános forgalmi adó,

- társasági adó,

- egyéb adók,

- a szerződések kereskedelmi tartalma,

- a lízing és a bérlet,

- a biztosítás,

- a bróker, a hagyományos áruhitel,

- fizetési és finanszírozási eljárások,

- társadalombiztosítási rendelkezések,

- költségkalkuláció,

- árképzés és fuvarozási feltételek,

- számlázás,

- alapvető banki tevékenységek és fogalmak,

- a vállalkozás és a bank kapcsolata,

- banki szolgáltatások a vállalkozás működtetésében.

1.3. Piacra jutási ismeretek:

- a hajózási tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó jogszabályok,

- a hajóbérlet, a hajóbérleti szerződés fajtái,

- fuvarokmányok, fuvarlevél, a hajórakjegy,

- a hajózási árufuvarozási piac,

- fuvarozási feltételek, paritás, biztosítási szerződés,

- árképzés, önköltség, díjszabás,

- árukezelési ismeretek,

- rakodási ismeretek, rakodási idő, várakozási díj,

- szállítmányozási ismeretek és a szállítmányozási szerződés,

- rakodási szerződés,

- átrakás, könnyítés, kisegítő vontatás, számlázás,

- kombinált fuvarozás,

- a vízi személyszállítási piac,

- a menetrendszerű és a bérelt hajós vállalkozás szervezése,

- személyszállítási szerződés, biztosítás, árképzés, önköltség,

- menetrend, díjrendszer, utastájékoztatás,

- utaskiszolgálási ismeretek,

- ki- és beszállítás,

- a vízi személyszállító felelőssége,

- a hajózási ügynök.

1.4. Hajózási műszaki és üzemviteli ismeretek:

- az úszólétesítmények műszaki jellemzői,

- az úszólétesítmény építése, üzembe helyezése,

- üzemképesség, hajózásra alkalmasság,

- az úszólétesítmények üzemben tartásának feltételei,

- az úszólétesítmény karbantartása, javítása, készletei,

- az úszólétesítmények megválasztása,

- az úszólétesítmények lajstromozása,

- az úszólétesítmény üzembiztonsága, okmányai,

- a veszélyes áruk szállításának feltételei,

- a rakodási idő és a várakozási díj (demurrage, dispatch, danguba),

- a vízi munkavégzés feltételei, engedélyezése,

- a vízi munkára szóló szerződés, árképzés, önköltség,

- a vízi munkák eszközrendszere,

- különleges vízi munkák,

- a vízi közlekedés műszaki és üzemviteli feltételeit érintő főbb jogforrások,

- a hajózás hatósági felügyelete,

- hajónapló, személyzeti jegyzék,

- az egyes vízterületekre vonatkozó fontosabb jogszabályok,

- a belföldi hajózást is érintő nemzetközi szerződések,

- a kikötők fajtái, jellemzői,

- kikötői szolgáltatások,

- a kikötői infrastruktúra berendezései,

- a rakodási teljesítményt alakító tényezők,

- kikötői díjak, illetékek, parthasználat,

- veszteglés kikötőben és azon kívül.

1.5. Hajózásbiztonsági és környezetvédelmi ismeretek:

- a vízi út jellemzői és ismeretrendszere,

- a vízi pálya különleges jellemzői, használata,

- Magyarország hajózható belvizei,

- a fuvarozás végrehajtásának víziútoldali feltételei,

- a vízi út speciális veszélyei,

- a vízi közlekedés rendje,

- a vízi úttal kapcsolatos hatósági rendelkezések,

- a vízi úttal kapcsolatos információs források,

- a vízi út és a kapacitás tervezésének összefüggései,

- kikötők, veszteglő és szolgáltatóhelyek,

- az úszólétesítmény személyzete,

- a hajózási képesítések rendszere,

- kiszolgálási norma, munkaidő, munkafeltételek,

- az úszólétesítmény vezetőjének jogai és kötelezettségei,

- állampolgársági kötelmek, külföldi személy alkalmazása,

- személyzet bérbevétele, révkalauz,

- a személyzet okmányai és vezetésük szabályai,

- a vízi közlekedés biztonságára vonatkozó jogszabályok általános ismerete,

- a hajókra vonatkozó környezetvédelmi előírások,

- a veszélyes áruk vízi szállításának és fuvarozásának alapismeretei,

- a hajózási baleset fajtái, kezelése,

- a havaria fajtái, kezelése,

- baleset és havaria esetén teendő intézkedések,

- hajózási káreset, segítségnyújtás, mentés.

2. Nemzetközi hajózási tevékenység

2.1. Belvízi hajózási tevékenység:

- az európai belvízi hajózást érintő fontosabb két- és többoldalú nemzetközi szerződések,

- az Európai Közösségek fontosabb, a belvízi hajózást érintő jogszabályai,

- a dunai és a rajnai hajózás jogrendje,

- a nemzetközi belvízi fuvarozási piac, árképzés, önköltség,

- a rendszeresen látogatott államok vízi közlekedési rendjére, a hajók üzemeltetésére, a fuvarozás és a szállítás engedélyezésére, a veszélyes áruk belvízi szállítására vonatkozó fontosabb jogszabályok,

- a fuvarozás során alkalmazott hatósági eljárások, okmányok, a külföldi hatóságok jogosultságai,

- a fuvarozó felelősségének korlátozására vonatkozó szabályok,

- a személyzetre vonatkozó különleges szabályok, személyi, szolgálati és képesítő okmányok, révkalauz,

- a Duna és a Rajna, valamint az ezekhez csatlakozó vízi utak hajózási földrajza, forgalmi ismeretek, fuvarszervezés,

- a kikötők igénybevétele, a kikötői díjak, illetékek, parthasználat, kikötői szolgáltatások, tengeri kikötők, a határátlépések rendje a Duna és a Rajna vízrendszerén,

- a fontosabb vámjogszabályok általános ismerete.

2.2. Tengeri hajózási tevékenység:

- a tengerhajózást érintő fontosabb két- és többoldalú nemzetközi szerződések,

- a nyílt tenger és a parti tenger jogállása,

- az Európai Közösségek és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) hajózásra vonatkozó fontosabb rendelkezései,

- a nemzetközi forgalomban megkövetelt hajóokmányok,

- a vámjogszabályok általános ismerete, a kikötőbe való érkezés és elhajózás rendje.

B. Rész

Komppal, személyszállító kishajóval, úszómunkagéppel folytatott hajózási tevékenység, továbbá úszólétesítményen, illetve úszólétesítménnyel végzett egyéb gazdasági tevékenység

1. Általános vállalkozási ismeretek

1.1. A vállalkozások jogi keretei:

- államigazgatási eljárás,

- kötelmi jog, a szerződések általában,

- a gazdasági társaságok és azok tisztségviselőinek feladatai és felelőssége,

- cégeljárás, alapítás, átalakulás, megszűnés.

1.2. Pénzügyi ismeretek:

- alapvető banki tevékenységek és fogalmak,

- a vállalkozás és a bank kapcsolata,

- a banki szolgáltatások a vállalkozás működtetésében.

1.3. Kereskedelmi ismeretek:

- a szerződések kereskedelmi tartalma,

- a lízing és a bérlet,

- biztosítás,

- bróker, bizományos, áruhitel.

2. Számviteli és adózási ismeretek

2.1. Számviteli ismeretek

2.2. Adózási alapfogalmak, az adózás rendje

2.3. Magánszemélyek jövedelemadója

2.4. Általános forgalmi adó

2.5. Társasági adó

2.6. Egyéb adók

3. Munkáltatói ismeretek

3.1. Munkajogi ismeretek

3.2. Társadalombiztosítási ismeretek

4. Hajózási vállalkozási ismeretek

4.1. Vízi munkavégzés (úszómunkagéppel végzett hajózási tevékenységnél):

- általános feltételrendszer,

- a vízi munkavégzés feltételei, engedélyezése,

- a vízi munkára szóló szerződés,

- a vízi munkák eszközrendszere,

- különleges vízi munkák.

4.2. Személyszállítás (kishajóval, komppal):

- általános feltételrendszer,

- a vízi személyszállítás rendje,

- a vízi személyszállítási piac, átkelések,

- hajóbérlet,

- menetrendszerű és bérelt hajós vállalkozás szervezése,

- személyszállítási szerződés, biztosítás, árképzés, önköltség,

- menetrend, díjrendszer, utastájékoztatás,

- utaskiszolgálási ismeretek,

- ki- és beszállítás,

- a vízi személyszállító felelőssége.

4.3. Az úszólétesítmény tulajdonjoga, üzemeltetése:

- az úszólétesítmény tulajdonjoga, a lajstrom,

- az úszólétesítmény főbb műszaki jellemzői,

- az úszólétesítmény építése, üzembe helyezése,

- az úszólétesítmény üzemeltetésének feltételei,

- üzemképesség, hajózásra alkalmasság,

- az úszólétesítmény karbantartása, javítása, készletei,

- az úszólétesítmény üzembiztonsága, okmányai.

4.4. Hajózási engedély, vízi munka:

- hajózási engedély,

- a vízi munka engedélyezése.

4.5. Hajózási földrajz, forgalmi ismeretek, fuvarszervezés:

- a vízi út jellemzői és ismeretrendszere,

- a vízi út különleges jellemzői, használata,

- Magyarország hajózható belvizei (kivéve a komp- és révhajózási vállalkozást),

- a vízi út speciális veszélyei,

- a vízi közlekedés rendje.

4.6. Személyzet, képesítés, a hajó vezetője:

- az úszólétesítmény személyzete,

- kiszolgálási norma, munkaidő, munkafeltételek,

- az úszólétesítmény vezetőjének jogai és kötelezettségei,

- a személyzet okmányai és vezetésük szabályai.

4.7. Vízi közlekedési jog:

- a vízi közlekedést érintő főbb jogforrások,

- a víziközlekedésről szóló törvény,

- a hajózás hatósági felügyelete,

- a hajózást érintő főbb kormányrendeletek és miniszteri rendeletek,

- a hajónapló, a személyzeti jegyzék,

- az egyes vízterületekre vonatkozó speciális szabályok.

4.8. A kikötők használata, kikötői szolgáltatások.

4.9. Hajózási baleset, havaria:

- a hajózási baleset fajtái, kezelése,

- baleset és havaria esetén teendő intézkedések.

2. számú melléklet a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelethez * 

BIZONYÍTVÁNY
CERTIFICATE
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazolja, hogy
The Ministry of National Development hereby certifies, that
Név
Name
Anyja neve
Mother's name
Születési hely és idő
Place and date of birth
a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelet 1. számú melléklet .... rész ....... pontjában előírt követelményeknek megfelelt.
has been duly qualified in accordance with the provisions of ..... point part ..... attachement 1 of the 28/2000. (XII. 18.) Ministerial decree.
Kiállítva Budapesten
Issued Budapest,
...........................................
aláírás/signature
MAGYARORSZÁG
HUNGARY

3. számú melléklet a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelethez * 

A HAJÓZÁSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉNEK FELTÉTELEI
HAJÓZÁSI ENGEDÉLY
MAGYARORSZÁG
HAJÓZÁSI ENGEDÉLY SZÁMA
▪▪▪ HE ▪▪▪
A HAJÓZÁSI ENGEDÉLYES ADATAI
NÉV
Székhely (telephely) címe
A vállalkozás magyar tulajdoni hányada (%)
Az úszólétesítmény(ek) magyar tulajdoni hányada
A hajózási tevékenység megnevezése
A HAJÓZÁSI ÜZEMELTETÉSI VEZETŐ ADATAI
Név
Anyja neve
Születési hely, év, hó, nap
Képesítésének száma
A kiállított okmány érvényes -ig
Kiállítva Budapest,
......................................................
P. H. engedélyező aláírása
Vízterület:
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA
AZ ENGEDÉLYES ÁLTAL ÜZEMELTETETT ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY(EK)
Nyilvántartási szám Jele/Száma Nyilvántartási szám Jele/Száma

4. számú melléklet a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelethez * 

KIVONAT
Extract
Extrakt
HAJÓZÁSI ENGEDÉLY
SHIPPING ACTIVITY LICENCE
ERLAUBNIS FÜR SCHIFFAHRTSTÄTIGKEIT
A hajózási tevékenység végzésének feltételei:
(Conditions of shipping activity - Die Bedingungen der Schiffahrtstätigkeit)
MAGYARORSZÁG
HUNGARY
UNGARN
HAJÓZÁSI ENGEDÉLY SZÁMA
Licence’s registration No. ▪Registrations Nummer der Erlaubnis
▪▪▪ HE ▪▪▪
A HAJÓZÁSI ENGEDÉLYES ADATAI
Holder’s identification ▪Angaben der Erlaubnis’s Inhaber
Név ▪Name ▪Name:
Cím ▪Address ▪Adress:
ÚSZÓLÉTESÍTMÉNY ADATAI ▪
▪Vessel’s identification▪
▪Angaben des Schiffs▪
Nyilvántartási szám:
Registration number ▪Nummer der Registrierung
Neve/Jele ▪Name/Identification ▪Name/Zeichen
A kiállított okmány érvényes ▪ Date of expiry ▪ Gültigkeit:
Kiállítva ▪ Date of issue ▪ Datum: Budapest,
...................................................
engedélyező aláírása
Head of Shipping Authority
P. H. Leiter der Schiffahrtbehörde
HATÓSÁGI FELJEGYZÉS ▪
▪Note of Authority ▪
Vermerke der Behörde ▪
2.1 2.4 3.1 3.4
2.2 2.5 3.2 3.5
2.3 2.6 3.3 3.6
Vízterület ▪ Wassergebiet ▪
Cruising area
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA
Government Office of the Capital City Budapest
Das Regierungsamt der Hauptstadt Budapest

5. számú melléklet a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelethez * 

Értesítés jogosulatlan hajózási tevékenységről a rendőrség vízi rendészeti szerve részéről
(űrlap)

Úszólétesítmény neve, száma: Úszólétesítmény lobogója:
Magyar lobogójú úszólétesítmény esetében: Egyéb lobogójú úszólétesítmény esetében:
Magyarországról/ra ki- vagy belép? Magyar nemzeti vízi úton tartózkodik (kivéve, ha kétoldalú nemzetközi szerződés ezt lehetővé teszi)?
Magyarországon közlekedik?
Magyar kikötők között szállít?
Magyarországon vízi munkát végez?
Magyarországon vízi munkát végez?
Ha a válasz bármelyik kérdésre igen, akkor további vizsgálat szükséges.
Hajózási engedélye hiányzik? Hiányzik az engedélye a nemzeti vízi út használatára vagy lejárt?
Hajózási engedélye lejárt?
Határvizsgálatnál: hajózási engedélye csak belföldre érvényes? Hiányzik az engedélye a magyar kikötők közötti szállításra vagy a belföldi vízi munka végzésére (kabotázs) vagy lejárt?
Ha a válasz bármely kérdésre igen, akkor az úszólétesítmény vezetője megsértette a Vkt. 54., illetve 55. §-ában foglalt előírásokat. Az engedély beszerzéséig további kötelezettségeit a hajózási hatóság határozatban állapítja meg.
A jogsértéssel kapcsolatos eljárást - a rendőrség vízi rendészeti szervének bejelentése és adatközlése alapján az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága folytatja le az alábbi adatok alapján:
1. Az engedély másolata vagy annak hiányát megállapító jegyzőkönyv.
2. Olyan jegyzőkönyv vagy okmánymásolat, amely tartalmazza a következő adatokat:
- minden esetben: az úszólétesítmény nyilvántartási száma,
- árufuvarozás esetén a berakóhely, a tervezett kirakóhely, az úszólétesítmény lobogója, a rakomány mennyisége és fajtája,
- utasszállítás esetén a beszállítás helye, a kiszállítás tervezett helye, az utasok létszáma, az utasok nyilatkozata arról, hogy fizető utasként tartózkodnak az úszólétesítményen (ha ez más mellékelhető dokumentummal nem igazolható),
- az úszólétesítmény üzemben tartójának neve és lakóhelye (székhelye, telephelye).
3. Az úszólétesítmény vezetőjének neve és lakóhelye, útlevélszáma (magyar állampolgárságú személynél a személyi igazolvány száma is megfelelő).

6. számú melléklet a 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelethez * 

Értesítés jogosulatlan utasszállításról, árufuvarozásról vagy úszólétesítmény jogosulatlan továbbításáról a határvámhivatal részéről
(űrlap)

Vízi jármű neve, száma: Vízi jármű lobogója:
Német/holland lobogójú vízi járművek esetében: Egyéb (nem magyar vagy német) lobogójú hajók, továbbá német lobogójú, de nem magyar vállalkozó által bérelt, vagy magyar lobogójú, de német vállalkozó által bérelt vízi járművek esetében:
Magyarországról az Európai Közösségeken kívüli államba szállít/fuvaroz? |_| Magyarországról Németországba/Hollándiába szállít/fuvaroz? |_|
Az Európai Közösségeken kívüli államból Magyarországra szállít/fuvaroz? |_| Németországból/Hollandiából Magyarországra szállít/fuvaroz? |_|
Ha a válasz bármelyik kérdésre igen, akkor további vizsgálat szükséges, mivel az ilyen szállítások/fuvarozások csak engedéllyel végezhetők.
Hiányzik a fenti relációra az engedély? |_|
Más nevű, számú vízi járműre szól az engedély? |_|
Kevesebb árura szól az engedély? |_|
Más árura szól az engedély? |_|
Más időpontra szól az engedély? |_|
Ha a válasz bármely fenti kérdésre igen, akkor a vízi jármű vezetője, illetve az üzemben tartó megsértette a Vkt. 54., illetve 55. §-ában foglalt előírásokat. Az engedély beszerzéséig további kötelezettségeit a hajózási hatóság határozatban állapítja meg.
A jogsértéssel kapcsolatos eljárást a határvámhivatal bejelentése alapján az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága folytatja le az alábbi adatok alapján:
1. Olyan jegyzőkönyv vagy okmánymásolat, amely tartalmazza a következő adatokat:
- minden esetben: a vízi jármű nyilvántartási száma,
- magyar hajózási vállalkozó által bérelt német/holland lobogójú vagy német/holland vállalkozó által bérelt magyar lobogójú vízijármű esetén a bérlő neve és lakóhelye (székhelye, telephelye),
- árufuvarozás esetén a berakóhely, a tervezett kirakóhely, a vízi jármű lobogója, a rakomány mennyisége és fajtája,
- utasszállítás esetén a beszállítás helye, a kiszállítás tervezett helye, az utasok létszáma, az utasok nyilatkozata arról, hogy fizető utasként tartózkodnak a vízi járművön (ha ez más mellékelhető dokumentummal nem igazolható),
- a vízi jármű üzemben tartójának neve és lakóhelye (székhelye, telephelye).
2. A vízijármű vezetőjének neve és lakóhelye, útlevélszáma (magyar állampolgárságú személynél a személyi igazolvány száma is megfelelő).