A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet

a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról

A Kormány a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény, az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szóló 1999. évi LIV. törvény módosításáról szóló 2003. évi XIX. törvény 23. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § (1) A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa (a továbbiakban: igazolvány) olyan közokirat és a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendeletben meghatározott biztonsági okmány, amely a közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 51/A. §-ában felsorolt kedvezmények igénybevételére való jogosultságot igazolja.

(2) *  A biztonsági okmányra vonatkozó adminisztratív védelmi szabályok megtartásának ellenőrzésére a közlekedésrendészetért felelős miniszter jogosult.

2. § *  E rendelet alapján igazolványra az a személy jogosult,

a) *  aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. § a) pont ac) alpontja értelmében közlekedőképességében súlyosan akadályozott,

b) aki a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésének értelmében látási fogyatékosnak; (3) bekezdésének értelmében értelmi fogyatékosnak; (4) bekezdésének értelmében autistának; illetve (5) bekezdésének értelmében mozgásszervi fogyatékosnak minősül,

c) akit a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet alapján 2001. július 1-jét megelőzően vaknak minősítettek, vagy

d) *  aki a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú melléklete szerint vaknak vagy gyengénlátónak (K betűjel, 1 számjel), mozgásszervi fogyatékosnak („L” betűjel), értelmi fogyatékosnak („M” betűjel) vagy autistának (N betűjel) minősül.

2/A. § *  (1) A 2. §-ban meghatározott mozgásában korlátozott személyen kívül igazolványra az a működési engedéllyel rendelkező intézmény jogosult, amely

a) a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott óvoda, alap- vagy középfokú oktatási intézmény, ha működési engedélye, alapító okirata, főtevékenysége szerint a 2. § d) pontjában meghatározott személyek oktatását-nevelését végzi; továbbá

b) a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló rendeletben meghatározott pedagógiai szakszolgálati intézmény, ha alapító okirata, főtevékenysége szerint a 2. § d) pontjában meghatározott személyeket lát el, vagy ezen pedagógiai szakszolgálati feladatellátás helyszíneként szolgáló intézmény, mindkét esetben akkor, ha a gyermekek szállításáról maga gondoskodik;

c) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott, a 2. § d) pontjában meghatározott személyt ellátó

ca) nevelőszülői-, helyettes szülői hálózat, gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, gyermekotthon, lakásotthon, speciális gyermekotthon, utógondozó otthon,

cb) különleges gyermekotthon, lakásotthon,

cc) területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást nyújtó intézmény;

d) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott

da) a 2. § d) pontjában meghatározott személyt ellátó fogyatékos személyek otthona, és

db) támogató szolgáltatást nyújtó szociális szolgáltató

[a továbbiakban az a)–d) pont együtt: intézmény].

(2) Az intézmény az általa üzemben tartott, bérelt vagy lízingelt, a mozgásában korlátozott személyek szállítására használt járművek számának megfelelő számú igazolványra jogosult (a továbbiakban: intézményi igazolvány).

(3) Az intézményi igazolvány az 1. §-ban meghatározott közlekedési kedvezményekre kizárólag akkor jogosít, ha a járművet mozgásában korlátozott személy szállítása érdekében használják.

(4) Az intézményi igazolvánnyal kapcsolatos eljárás során a 3–12. §-ban meghatározottakat a 12/A. §-ban meghatározott eltéréssel kell alkalmazni.

3. § (1) *  Az igazolvány kiadására, meghosszabbítására, visszavonására, cseréjére, pótlására, nyilvántartására irányuló eljárásban a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal), a kormányablak, valamint a közúti közlekedési nyilvántartó (a továbbiakban: Nyilvántartó) jár el.

(1a) *  A fővárosi és vármegyei kormányhivatal közúti közlekedési igazgatási feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § f)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja. A miniszter feladatai ellátásában a Nyilvántartó közreműködik.

(1b) *  A közlekedésrendészetért felelős miniszter szakmai ellenőrzést gyakorol a parkolási igazolványok kiadásával kapcsolatos feladatok ellátása felett.

(2) *  Az igazolvány kiadására irányuló eljárás kérelemre indul. A kérelemnek a 2. számú mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia. A kérelem benyújtásakor igazolni kell a 2. § szerinti jogosultságot. Ha az ügyfél nem személyesen vagy nem az (1) bekezdés szerinti hatóságnál nyújtja be kérelmét, a kérelem tartalma a kérelmező képmásaként egy darab igazolványkép.

(2a) *  Az igazolvány kiadására irányuló eljárás ügyintézési határideje 20 nap.

(2b) *  Az eljárásban a bizonyítékok az ügyfél nyilatkozatával nem pótolhatóak.

(3) *  A 2. § szerinti jogosultság elsősorban az 1. számú melléklet szerinti irattal igazolható, vagy ha az nem áll rendelkezésre, a súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedőképességének minősítését elősegítő, rendelkezésre álló orvosi dokumentációval és egyéb iratokkal. Ez utóbbi esetben a járási hivatal a közlekedőképességet szakkérdésként vizsgálja. A közlekedőképesség vizsgálatára egyebekben a Kr. szabályait kell alkalmazni.

(4) *  Az igazolvány kiadására irányuló kérelem a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél is előterjeszthető, aki azt megvizsgálja, és az ügyfelet szükség esetén hiánypótlásra szólítja fel. Ezt követően a kérelmet haladéktalanul megküldi a jogosult lakóhelye szerint illetékes járási hivatalnak.

(5) * 

(6) *  Az igazolvány iránti kérelem személyes előterjesztésekor a jogosultról a járási hivatal arcképmás felvételt készít, ha a jogosult a kérelemhez igazolványképét nem csatolta. Az elektronikus úton intézett pótlás és csere esetében az ügyfél hozzájárulása esetén az e-közigazgatásért felelős miniszter által vezetett parkolási igazolvány nyilvántartásban, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában, az útiokmány-nyilvántartásban vagy a vezetői engedély nyilvántartásban legutóbb rögzített arcképmás felvétel, továbbá jogosulti aláírás kerül felhasználásra a parkolási igazolvány kiadásakor.

(7) *  A személyesen eljáró ügyfél a kérelem előterjesztésekor a kérelmet saját kezűleg írja alá. Az ügyfélnek a kérelmet akkor is saját kezűleg kell aláírnia, ha helyette meghatalmazottja jár el. Az ügyfél írásképtelensége esetén a kérelmen ezt a tényt – az aláírás céljára szolgáló rovatban – a járási hivatal „írásképtelen” bejegyzéssel tünteti fel.

(8) * 

3/A. § *  Ha az igazolvány kiadása iránti kérelem a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 10/B. §-a alapján került benyújtásra, a rehabilitációs hatóság továbbítja a benyújtott kérelmet a járási hivatalnak, illetve – döntését követően – tájékoztatja a járási hivatalt a közlekedőképesség vizsgálata kapcsán meghozott döntéséről.

4. § (1) *  Ha az igazolvány kiadásáig a kérelemben feltüntetett adatokban változás következik be, az ügyfél köteles az adatváltozást haladéktalanul bejelenteni és a kérelmet annak megfelelően módosítani.

(2) *  A nyilvántartott adatok megváltozását az adatváltozást követő 15 napon belül be kell jelenteni a járási hivatalnál. Ha az adatváltozás az igazolványban feltüntetett adatokat is érinti, a bejelentéssel egyidejűleg az igazolvány cseréjét is kérelmezni kell.

5. § (1) *  Az igazolvány meghosszabbítására, cseréjére, pótlására irányuló eljárásban a kérelmet az igazolvány kiadására irányadó szabályok szerint kell benyújtani.

(2) *  Az elektronikus úton intézett csere esetén a régi igazolványt nem kell leadni, azt a hatóság az új igazolvány átvételének napjával visszavonja, és annak tényét a nyilvántartásba bejegyzi.

(3) *  Akinek az igazolványát eltulajdonították, megsemmisült vagy elvesztette, köteles azt haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított tíz napon belül bármely járási hivatalnál bejelenteni. A járási hivatal haladéktalanul gondoskodik az okmány elvesztése, eltulajdonítása, valamint megsemmisülése tényének a nyilvántartáson történő átvezetéséről, és egyidejűleg a jogosult részére – ha a jogosultság továbbra is fennáll, és a jogosult kéri – új igazolványt állít ki.

6. § (1) *  Az igazolvány kiadása, meghosszabbítása, cseréje vagy pótlása iránti kérelmet a járási hivatal az igazolvány kiadásával teljesíti. Az igazolványt a 3. számú mellékletnek megfelelően kell kiállítani.

(2) *  Az igazolványt – az ügyfél választása szerint – postai úton kell továbbítani vagy azt a járási hivatalnál lehet átvenni. Az elektronikus úton intézhető pótlás és csere esetében az okmány 15 napon belül kerül kiállításra és postázásra. Az át nem vett igazolványt – az átvételre való felhívást követően – a járási hivatal a kiállítástól számított egy év elteltével megsemmisíti és gondoskodik e ténynek a nyilvántartásban való feltüntetéséről.

7. § (1) *  Az igazolvány – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kiállítás napjától számított 3 évig hatályos. Ha az 1. számú melléklet szerinti irat a következő felülvizsgálat, ellenőrző vizsgálat időpontjaként, illetve az állapot fennállásának várható időpontjaként 3 évnél rövidebb időtartamot határoz meg (a továbbiakban: irat hatálya), az igazolvány hatálya megegyezik a irat hatályával.

(2) *  A jogosultság további fennállása esetén az igazolvány hatálya újabb 3 éves időtartamra, illetve az irat hatályának megfelelő időtartamra meghosszabbítható.

(2a) *  A járási hivatal az igazolvány hatályának lejárta előtt 90 nappal – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – értesíti az ügyfelet az igazolvány időbeli hatályának lejáratáról és arról, hogy ha a jogosultsága továbbra is fennáll, kezdeményezheti az igazolvány időbeli hatályának meghosszabbítását. Ha az ügyfél rendelkezik hivatalos elérhetőségnek minősülő tárhellyel, a jogszabályban meghatározott elektronikus kapcsolattartás szabályai szerint az értesítés elektronikus úton kerül kiküldésre.

(2b) *  Az igazolvány időbeli hatályának meghosszabbítása az igazolvány hatályának lejárta előtt legfeljebb 90 nappal kezdeményezhető, az új igazolvány időbeli hatályának kezdete az új igazolvány kiállításának napja.

(3) *  Az ügyfél részére lejárati határidő nélkül kell kiállítani az igazolványt, ha a kérelemhez mellékelt, az 1. számú melléklet szerinti irat alapján a mozgásában korlátozott személy állapota végleges.

(4) *  A meghosszabbítás iránti kérelmet a járási hivatal a feltételek fennállása esetén az igazolvány cseréjével teljesíti; az igazolvány visszavonásának nyilvántartásba való bejegyzése mellett új igazolványt állít ki.

(5) *  Amennyiben az igazolvány a jogosult személyére és jogosultságára vonatkozó adatok megállapítására alkalmatlanná vált – így különösen megrongálódott, olvashatatlan, az arcképmás alapján a jogosult nem azonosítható, a feltüntetett adatokban változás következett be –, az igazolvány cseréjét kell kérelmezni. A csere iránti kérelmet a járási hivatal a jogosultság további fennállása esetén az igazolvány visszavonásának nyilvántartásba való bejegyzése mellett új igazolvány kiadásával teljesíti.

(6) *  A járási hivatal az igazolványt kicseréli, ha az téves bejegyzést tartalmaz vagy anyaghibás.

8. § (1) *  Használatkor az igazolványt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja a hatályosság és a jogosultság ellenőrzése céljából látható legyen. Az igazolványt az ellenőrzésre jogosult személy felszólítására ellenőrzés céljából át kell adni.

(2) *  Az igazolványt a jogosult köteles sértetlenül megőrizni. Az érvénytelenné vált, illetve a megrongálódott vagy egyéb okból cserére szoruló igazolványt haladéktalanul le kell adni a járási hivatalnak.

(3) * 

(4) Az igazolvány nem adható át használatra az arra jogosulatlan személynek. A jogosultat szállító jármű vezetője az igazolvány által biztosított kedvezményekkel csak a jogosult szállítása esetén élhet. Amennyiben a jogosult maga él vissza az igazolvány biztosította kedvezményekkel, az igazolványt vissza kell vonni és a visszavonástól számított egy évig részére új igazolvány nem állítható ki. Ezt a tényt a nyilvántartásban fel kell tüntetni.

(5) A kiskorú vagy gondnokság alatt álló jogosult esetében az (1)–(4) bekezdésben foglalt kötelezettségek a törvényes képviselőt, illetve az (1) bekezdés esetében a jogosultat szállító jármű vezetőjét terhelik. A törvényes képviselő által elkövetett visszaélés esetében a (4) bekezdésben foglalt jogkövetkezmény nem alkalmazható.

9. § Érvénytelen az igazolvány, ha

a) *  a jogosult meghalt, az intézmény megszűnt, az intézmény működési engedélyét visszavonták;

b) *  időbeli hatálya lejárt;

c) a jogosult személyére és jogosultságára vonatkozó adatok megállapítására alkalmatlan;

d) meghamisították;

e) *  a járási hivatal a visszavonását a nyilvántartásba bejegyezte;

f) *  a járási hivatal, illetve a közúti közlekedési nyilvántartási szerv az okmány elvesztése, eltulajdonítása, valamint megsemmisülése tényét a nyilvántartásba bejegyezte.

10. § (1) *  A talált igazolványt le kell adni. A talált igazolvány bármely jegyzőnél vagy kormányablaknál leadható, aki azt – a találásról felvett jegyzőkönyvvel együtt – haladéktalanul megküldi a kiállítás helye szerint illetékes járási hivatalnak.

(2) *  A járási hivatal visszaadja az igazolványt a jogosultnak, ha az a 9. § szerint nem tekinthető érvénytelennek vagy hatálytalannak, és számára új igazolvány még nem került kiállításra.

(3) *  Ha a jogosult a talált igazolványt postai úton, illetőleg felhívásra sem veszi át, a járási hivatal az igazolványt a találástól számított egy év eltelte után megsemmisíti és gondoskodik e ténynek a nyilvántartásban való feltüntetéséről.

(4) * 

10/A. § *  A közlekedési igazgatási hatóság a parkolási igazolvány nyilvántartás adatai alapján a nyilvántartásba bejegyzett jogosult adatairól, kérelmére, hatósági bizonyítványt állít ki – az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása és személyesen történő benyújtás esetén – automatikus döntéshozatal útján.

11. § (1) *  Az igazolványban foglaltak adattartalmát, érvényességét, hatályát, jogszerű használatát a rendőrség és a közterület-felügyelő (a továbbiakban együtt: eljáró szerv) jogosult ellenőrizni.

(2) *  Az eljáró szerv az igazolványt a helyszínen elveszi, ha az igazolvány a 9. § értelmében érvénytelen, vagy megalapozott gyanú van arra, hogy az igazolvány hamis, meghamisították, vagy azzal más módon visszaéltek. Az ellenőrzésről készített jegyzőkönyv tartalmáról, valamint a jogorvoslati lehetőségről az érintettet szóban is tájékoztatni kell.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott gyanút megalapozza, ha

a) az igazolvány körözését rendelték el,

b) az igazolványon javítás, törlés vagy más illetéktelen beavatkozás jelei észlelhetőek,

c) az igazolvány anyaga, megjelenése, adattartalma a 3. számú mellékletben meghatározottaktól eltér.

(4) *  A szükséges intézkedések megtételét követően az eljáró szerv az elvett igazolványt, valamint az elvételről készült jegyzőkönyv másolatát megküldi az igazolványt kiállító járási hivatalnak.

(5) *  A parkolóhelyek rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére feljogosított szervezet jogosult az igazolvány érvényességét is ellenőrizni. Az igazolvánnyal való visszaélés gyanúja esetén az ellenőrzésre feljogosított szervezet köteles értesíteni az eljáró szervet.

12. § *  A Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) határozata alapján a 4. számú mellékletben felsorolt ITF államok hatóságai által a mozgásában korlátozott személy részére kiállított parkolókártya az e rendeletben meghatározott parkolási igazolvánnyal azonos kedvezményekre jogosít.

12/A. § *  (1) Az intézményi igazolvány esetében

a) a 3. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően

aa) a kérelemnek az 5. számú mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia,

ab) *  a kérelemhez az 1. számú melléklet szerinti irat helyett az intézmény működési engedélyét kell bemutatni, amely igazolja a 2/A. §-ban meghatározott intézményi körbe tartozását, és

ac) az intézményi kérelmező azonosítása céljából a kérelmen az intézmény működési engedély számát kell szerepeltetni;

b) a 3. § (3)–(7) bekezdésének rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2) Az intézményi igazolvány tartalmi és formai követelményeit a 6. számú melléklet tartalmazza.

(3) A 7. § (1) és (2) bekezdésében meghatározottaktól eltérően az intézményi igazolvány hatályát veszti, ha

a) a kiadásához szükséges feltételek már nem teljesülnek, ebben az esetben az igazolványt kiadó hatóságnak haladéktalanul vissza kell adni,

b) azt az igazolványt kiadó hatóság visszavonja.

13. § (1) Ez a rendelet 2004. július 1-jén lép hatályba.

(2) *  A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos 2. § a) pontja szerinti jogosultság alapján

a) kiállított parkolási igazolványok az érvényességükön belül felhasználhatók,

b) *  a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet 2. és 3. számú melléklete szerinti orvosi szakvélemény parkolási igazolvány igénylésére és hatályának meghosszabbítására a hatályossági idején belül, de legkésőbb 2012. december 31-éig felhasználható.

(3) *  Ha az érintett szerv az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az elektronikus kapcsolattartásra e rendelet 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) * 

(5) Ez a rendelet az Európai Közösségek Tanácsának a fogyatékos személyek parkolókártyájáról szóló 98/376/EK ajánlásával összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

14. § *  E rendeletnek a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 219/2019. (IX. 10.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított 7. § (3) bekezdését a Módr1. hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

15. § *  E rendeletnek a Módr1.-gyel megállapított 7. § (2a) bekezdését azoknak az igazolványoknak az esetében kell alkalmazni, amelyek 2020. január 1-jén még legalább 90 napig hatályosak.

1. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez

A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványára való jogosultság igazolására alkalmas egyes iratok * 

1. *  A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 2. § a) pont ac) alpontjában meghatározott állapotot igazoló hatályos, a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvélemény.

2. *  A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény szerinti fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatósági határozat vagy a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szerinti, a súlyos fogyatékosságra vonatkozó szakvélemény vagy szakhatósági állásfoglalás.

3. *  A vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet 4. számú mellékletében meghatározott nyilvántartási lap, vagy a vakok személyi járadékának megállapításáról szóló hatósági határozat vagy a folyósító szervnek a vakok személyi járadéka folyósításáról szóló igazolása.

4. *  A magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 3. mellékletében meghatározott igazolás, vagy a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. § d) pontjában meghatározott betű- és számjelet igazoló magasabb összegű családi pótlékot megállapító hatósági határozat.

2. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez

Kérelem a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának kiadására * 

A jogosult

fényképe vagy arcképmása

természetes személyazonosító adatai:

lakóhelye:

tartózkodási helye:

Az eljáró törvényes képviselő

természetes személyazonosító adatai:

lakóhelye:

tartózkodási helye:

1. *  Az igazolvány első alkalommal történő igénylése esetén kitöltendő

A kérelemhez mellékelem a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott iratot.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a közölt adatokban változás következik be, a parkolási igazolványt kiállító hatóság részére az adatváltozást 15 napon belül bejelentem.

Az igazolványt postai úton/személyesen kívánom átvenni. (Megfelelő rész aláhúzandó.)

Az igazolvány kézbesítését/az igazolvány elkészültéről való értesítést az alábbi címre kérem:

˜˜˜˜ ........................... ................................

........................................................................

2. *  Az igazolvány pótlása, hatályának meghosszabbítása, cseréje esetén kitöltendő

Az igazolvány kiállítását/meghosszabbítását az alábbi ok miatt kérem: (Megfelelő rész aláhúzandó.)

– az igazolvány hatálya lejárt

– az igazolvány megrongálódott

– az igazolvány megsemmisült

– az igazolványt ellopták

– az igazolvány elveszett

– az igazolványon feltüntetett adatok megváltoztak.

A kérelemhez – amennyiben a korábban mellékelt irat hatálya lejárt – mellékelem a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott iratot.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a közölt adatokban változás következik be, a parkolási igazolványt kiállító hatóság részére az adatváltozást 15 napon belül bejelentem.

Az igazolványt postai úton/személyesen kívánom átvenni. (Megfelelő rész aláhúzandó.)

Az igazolvány kézbesítését/az igazolvány elkészültéről való értesítést az alábbi címre kérem:

˜˜˜˜ ............................. ...............................

..........................................................................

Kijelentem, hogy az igazolványt a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló Korm. rendelet 8. §-ában foglalt kötelezettségek ismeretében igényelem.

.................................................... ....................................................
dátum kérelmező aláírása
.................................................... ....................................................
a kiskorú vagy gondnokság alatt álló jogosult helyett eljáró törvényes képviselő aláírása a személyes megjelenésben akadályozott jogosult által meghatalmazott személy aláírása

3. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez

A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa

Az igazolvány

anyaga: karton, műanyag borítással

mérete: magasság: 106 mm

szélesség: 148 mm

mindkét oldalon nyomtatva, nyomdai sorszámozással

színe: világoskék, kivéve a sötétkék hátterű fehér kerekesszék szimbólumot

Elő- és hátlapja függőlegesen két részre osztott.

Az előlap bal oldalán a következők szerepelnek:

– kerekesszék-szimbólum, fehér színnel, sötétkék háttérrel

– az igazolvány sorszáma

– az érvényesség lejáratának dátuma

– az igazolványt kiállító hatóság neve.

Az előlap jobb oldalán a következők szerepelnek:

– a „PARKOLÁSI IGAZOLVÁNY A MOZGÁSÁBAN KORLÁTOZOTT SZEMÉLY RÉSZÉRE” szöveg magyar nyelven, alatta kisbetűvel a „parkolókártya” szó angol, német és francia nyelven feltüntetve

– „Az Európai Közösségek mintája” szöveg magyar nyelven

– Magyarország betűjele (H).

A hátlap bal oldalán a következők szerepelnek:

– a jogosult neve

– a jogosult törvényes képviselőjének neve

– a jogosult (írásképtelensége esetén törvényes képviselőjének) aláírása

– a jogosult arcképmása

– a kiállítás dátuma.

A hátlap jobb oldalán a következők szerepelnek:

– az „az igazolvány tulajdonosa a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben (KRESZ) meghatározott kedvezmények igénybevételére jogosult” szöveg

– a „használatkor az igazolványt a jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja ellenőrzés céljából tisztán látható legyen” szöveg.

4. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez * 

A Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) tagországai a következők:

– Albán Köztársaság

– Amerikai Egyesült Államok

– Argentína

– Ausztrál Államszövetség

– Azerbajdzsáni Köztársaság

– Belga Királyság

– Bosznia-Hercegovina

– Bolgár Köztársaság

– Chilei Köztársaság

– Cseh Köztársaság

– Dán Királyság

– Egyesült Arab Emírségek

– Észak-macedón Köztársaság

– Észt Köztársaság

– Fehéroroszország

– Finn Köztársaság

– Francia Köztársaság

– Georgia

– Görög Köztársaság

– Holland Királyság

– Horvát Köztársaság

– Indiai Köztársaság

– Izlandi Köztársaság

– Izrael

– Írország

– Japán

– Kanada

– Kazahsztán

– Kínai Népköztársaság

– Kolumbia

– Koreai Köztársaság

– Lengyel Köztársaság

– Lett Köztársaság

– Liechtensteini Fejedelemség

– Litván Köztársaság

– Luxembourgi Nagyhercegség

– Magyarország

– Marokkó

– Máltai Köztársaság

– Mexikói Egyesült Államok

– Moldovai Köztársaság

– Mongólia

– Montenegrói Köztársaság

– Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

– Németországi Szövetségi Köztársaság

– Norvég Királyság

– Olasz Köztársaság

– Oroszországi Föderáció

– Osztrák Köztársaság

– Örmény Köztársaság

– Portugál Köztársaság

– Románia

– Spanyol Királyság

– Svéd Királyság

– Svájci Államszövetség

– Szerbia Köztársaság

– Szlovák Köztársaság

– Szlovén Köztársaság

– Török Köztársaság

– Tunézia

– Ukrajna

– Új-Zéland

– Üzbegisztán

5. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez * 

Kérelem a 2/A. §-ban meghatározott – mozgásában korlátozott személyeket ellátó – intézmény parkolási igazolványának kiadására

1. Az igazolvány első alkalommal történő igénylése esetén kitöltendő

A jogosult intézmény

megnevezése:

működési engedély száma:

székhelye:

telephelye:

A kérelemhez bemutatom az e rendelet 12/A. § (1) bekezdés a) pont ab)–ac) alpontjában meghatározottakat, az intézmény nevét, az aláírási címpéldányt vagy ezt helyettesítő aláírási mintát, az intézmény nevében eljáró személy képviseleti jogosultságát igazoló okiratot, a bérelt- vagy lízingelt járművekre vonatkozó szerződést, továbbá az intézmény működési engedélyét.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a közölt adatokban változás következik be, a parkolási igazolványt kiállító hatóság részére az adatváltozást 15 napon belül bejelentem.

Az igazolványt postai úton/személyesen kívánom átvenni. (Megfelelő rész aláhúzandó.)

Az igazolvány kézbesítését/az igazolvány elkészültéről való értesítést az alábbi címre kérem:

........................... ................................

........................................................................

2. Az igazolvány pótlása, hatályának meghosszabbítása, cseréje esetén kitöltendő

Az igazolvány kiállítását/meghosszabbítását az alábbi ok miatt kérem: (Megfelelő rész aláhúzandó.)

– az igazolvány hatálya lejárt

– az igazolvány megrongálódott

– az igazolvány megsemmisült

– az igazolványt ellopták

– az igazolvány elveszett

– az igazolványon feltüntetett adatok megváltoztak.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a közölt adatokban változás következik be, a parkolási igazolványt kiállító hatóság részére az adatváltozást 15 napon belül bejelentem.

Az igazolványt postai úton/személyesen kívánom átvenni. (Megfelelő rész aláhúzandó.)

Az igazolvány kézbesítését/az igazolvány elkészültéről való értesítést az alábbi címre kérem:

............................. ...............................

..........................................................................

Kijelentem, hogy az igazolványt e rendelet 8. §-ában foglalt kötelezettségek ismeretében igényelem.

.................................................... ....................................................
dátum kérelmező cégszerű aláírása
..................................................................................
a személyes megjelenésben akadályozott jogosult által meghatalmazott személy aláírása

6. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez * 

A 2/A. §-ban meghatározott – mozgásában korlátozott személyeket ellátó – intézmény parkolási igazolványa

Az igazolvány

anyaga: karton, műanyag borítással

mérete: magasság: 106 mm

szélesség: 148 mm

mindkét oldalon nyomtatva, nyomdai sorszámozással

színe: világoskék, kivéve a sötétkék hátterű fehér kerekesszék szimbólumot

Elő- és hátlapja függőlegesen két részre osztott.

Az előlap bal oldalán a következők szerepelnek:

– kerekesszék-szimbólum, fehér színnel, sötétkék háttérrel

– az igazolvány sorszáma

– az érvényesség lejáratának dátuma

– az igazolványt kiállító hatóság neve.

Az előlap jobb oldalán a következők szerepelnek:

– a „PARKOLÁSI IGAZOLVÁNY A MOZGÁSÁBAN KORLÁTOZOTT SZEMÉLY RÉSZÉRE” szöveg magyar nyelven, alatta kisbetűvel a „parkolókártya” szó angol, német és francia nyelven feltüntetve

– „Az Európai Közösségek mintája” szöveg magyar nyelven

– Magyarország betűjele (H).

A hátlap bal oldalán a következők szerepelnek:

A jogosult intézmény

megnevezése:

működési engedély száma:

székhelye:

telephelye:

a kiállítás dátuma.

A hátlap jobb oldalán a következők szerepelnek:

– az „az igazolvány jogosultja a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben (KRESZ) meghatározott kedvezmények igénybevételére jogosult” szöveg

– a „használatkor az igazolványt a jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja ellenőrzés céljából tisztán látható legyen” szöveg.