A jogszabály mai napon hatályos állapota

 

63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. §-a (1) bekezdésének b) és d) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

1. § (1) A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása iránti kérelem tartalmazza

a) az ellátást igénylő személynek az Szt. 18. §-ának a), c) és h) pontjában szereplő adatait,

b) az igényelt szociális ellátás jogosultsági feltételeire vonatkozó adatokat, nyilatkozatokat.

(2) Ha az ellátást hajléktalan személy igényli, a kérelmében nyilatkoznia kell arról, hogy az ellátás folyósítását milyen címre (fizetési számlára) kéri.

(3) Ha a kérelmező az e rendeletben meghatározott nyilvános, illetve hatósági, bírósági nyilvántartásban vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásában szereplő adatokat nem igazolja, a hatóság a kérelem elbírálásához szükséges adatok szolgáltatása iránti kérelemmel fordul az adatokról nyilvántartást vezető hatósághoz, bírósághoz vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához.

2. § (1) A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

(2) Az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének l) pontja alkalmazásában a házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

3. § (1) A jövedelemtől függő szociális ellátások esetében a jövedelem típusának megfelelő igazolás vagy annak fénymásolata a jövedelemről tett nyilatkozat melléklete.

(2) Ha az ellátást megállapító szerv az Szt. 10. §-ának (6) bekezdésében foglalt jogkörében a jövedelmet vélelmezi, akkor az egy főre jutó együttes havi fenntartási költség számításánál csak a saját jövedelemmel rendelkező személyeket - ide nem értve az Szt. 4. § (1) bekezdése d) pontjának db)-dc) alpontjában meghatározott, vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket, továbbá fogyatékos gyermeket - lehet figyelembe venni azzal, hogy a családi pótlékot, árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget jövedelemként figyelembe kell venni.

(3) A havi vélelmezett jövedelem nem haladhatja meg a család (háztartás) által lakott lakás és a tulajdonában álló vagyontárgyak egy főre jutó együttes havi fenntartási költségének háromszorosát.

(4) A (2) bekezdés szerinti fenntartási költségnek minősülnek a közüzemi díjak, a lakbér, a közös költség, a telefondíj, a kötelező és önkéntes biztosítás díjai, az adó- és adójellegű befizetések, valamint a hiteltörlesztés.

4. § (1) Az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában azt az ingatlant kell a személy által lakottnak tekinteni, amelyben a személy lakóhelyként vagy tartózkodási helyként életvitelszerűen tartózkodik. A vagyoni helyzet vizsgálatakor egy ingatlant lehet lakottként figyelembe venni.

(2) Az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott a gépjármű, ha

a) a kérelmező vagy háztartásának tagja a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet szerint mozgáskorlátozottnak vagy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerint mozgásszervi fogyatékosnak minősül, és

b) a gépjárművet rendeltetésszerűen személyszállításra használják.

(3) A vagyoni helyzet vizsgálatakor háztartásonként egy, a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő személygépjárművet lehet mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjárműnek tekinteni.

5. § (1) Ha az ellátást megállapító szerv az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozatban foglaltakat vitatja,

a) ingatlan esetén az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ingatlan fekvése szerint illetékes Regionális Igazgatósága vagy az ingatlan fekvése szerinti önkormányzati adóhatóság megkeresésével,

b) vagyoni értékű jog esetén az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékes Regionális Igazgatósága megkeresésével,

c) egyéb vagyontárgyak vonatkozásában a vám- és pénzügyőrség vagy független szakértő bevonásával

állapítja meg a forgalmi értéket.

(2) A vagyoni helyzet vizsgálata során a lízingelt dolgon fennálló használati jogot meghatározott időre szóló vagyoni értékű jogként kell figyelembe venni. A meghatározott időre szóló vagyoni értékű jog értékének meghatározására az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 72. §-ának (2) bekezdése az irányadó.

6. § (1) A megállapított pénzbeli és természetbeni szociális ellátások folyósításáról - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a települési, a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző) gondoskodik.

(2) A hajléktalan személyek rendszeres szociális segélyének, rendelkezésre állási támogatásának, valamint időskorúak járadékának folyósításáról a fővárosi főjegyző (a továbbiakban: főjegyző) gondoskodik.

(3) Az időskorúak járadékát, a rendszeres szociális segélyt, az ápolási díjat (a továbbiakban együtt: havi rendszeres szociális ellátás), a rendelkezésre állási támogatást, a havi rendszerességgel adott lakásfenntartási támogatást, adósságcsökkentési támogatást és átmeneti segélyt utólag, minden hónap 5-éig kell folyósítani.

(4) Ha a havi rendszeres szociális ellátás, a rendelkezésre állási támogatás és a havi rendszerességgel adott átmeneti segély nem a teljes hónapra jár, az ellátás összege az ellátás havi összege harmincad részének és az ellátási napok számának szorzata.

(5) A kérelmezőt a havi rendszerességgel járó

a) lakásfenntartási támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg,

b) adósságcsökkentési támogatás, valamint az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti lakásfenntartási támogatás a támogatásról rendelkező határozatban megjelölt időponttól illeti meg azzal, hogy a jogosultság kezdő hónapjában a havi támogatás teljes összegét kell folyósítani.

(6) A nem havi rendszerességgel adott lakásfenntartási támogatást és adósságcsökkentési támogatást a jogosultnak a lakásfenntartási kiadásokkal, illetve az adósságtörlesztéssel kapcsolatos fizetési kötelezettsége felmerülésének időpontjában kell folyósítani.

6/A. § (1) A kormány szociális hatóságként az Szt.

a) 4/A. §-a (1) bekezdésének d) pontja alkalmazása során a szociális és gyámhivatalt,

b) 4/A. §-a (2) bekezdésének alkalmazása során a jegyző székhelye szerint illetékes szociális és gyámhivatalt,

c) 43/A. §-a (5) bekezdésének alkalmazásában a fellebbezési eljárásra illetékes szociális és gyámhivatalt

jelöli ki.

(2) Az Szt. szerinti, első fokon a jegyző hatáskörébe utalt hatósági ügyekben a szociális és gyámhivatal jár el fellebbezés elbírálására jogosult hatóságként.

(3) Az Szt.

a) 10. §-a (7) bekezdésének alkalmazásában állami adóhatóság az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékes Regionális Igazgatósága,

b) 10. §-a (8) és (9) bekezdésének alkalmazásában kincstár a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága,

c) 19. § (3) bekezdésének, 33. § (1) bekezdés f) és g) pontjának, 35. § (1), (6)-(7) és (9) bekezdésének, 37/A. § (1) bekezdésének, 37/F. § (1) bekezdése b) pont bb)-bc) alpontjának, 37/G. § (6) bekezdés b) pontjának, valamint (8) bekezdés a) pontjának alkalmazásában állami foglalkoztatási szerv a regionális munkaügyi központ,

d)

e) 43. §-a (4) bekezdésének a) pontja alkalmazásában egészségügyi államigazgatási szerv az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes kistérségi intézetének tisztiorvosa,

f) 50. §-a (2) bekezdésének, 50/A. §-a (4)-(7) bekezdéseinek, 50/C. §-a (1) bekezdésének, 50/D. §-ának, valamint 53. §-a (1) és (3) bekezdésének alkalmazásában egészségbiztosítási szerv a területileg illetékes regionális egészségbiztosítási pénztár,

g) 50/C. §-a (2) és (5) bekezdésének, 50/E. §-a (1)-(2) bekezdésének, 51. §-a (2)-(3) bekezdésének és 52. §-a (2) bekezdésének alkalmazásában egészségbiztosítási szerv az Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve (a továbbiakban: OEP),

h) 55. §-a (7) bekezdésének alkalmazásában ingatlanügyi hatóság az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatal.

(4)

7. § (1)

(2) A havi rendszeres szociális ellátás összegének változásáról nem kell határozatot hozni, ha

a) az időskorúak járadéka,

b) az ápolási díj, továbbá

c) a családi jövedelemszámításnál figyelembe veendő közeli hozzátartozó nélküli személy számára folyósított rendszeres szociális segély

összege kizárólag az öregségi nyugdíj legkisebb összegének emelkedése miatt változik, és az ellátásban részesülő személynek egyéb jövedelme nincs.

(3)

(4) A havi rendszeres szociális ellátás Szt. 25. §-ának (5) bekezdése szerinti felülvizsgálata esetén csak a támogatás összegének meghatározásához szükséges jövedelmi adatok kérhetőek be.

8. § (1) Ha az Szt. 38. §-ának (3) bekezdése szerinti egy négyzetméterre jutó elismert havi költség összege változik, a változás időpontjától a lakásfenntartási támogatást az új összegnek megfelelően kell folyósítani.

(2)

9. § (1) Ha az időskorúak járadékára vagy az ápolási díjra jogosult személy lakcíme az ellátás folyósításának időtartama alatt megváltozik, a változás hónapjára járó ellátást a korábban folyósító szerv teljes összegben folyósítja.

(2) Lakcímváltozás esetén az időskorúak járadékára vagy az ápolási díjra jogosult személy kérelmére vagy az új lakcím szerint illetékes jegyző megkeresésére az ügyben keletkezett iratokat haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül meg kell küldeni a jogosult új lakcíme szerint illetékes jegyzőnek.

(3) Ha az időskorúak járadékára vagy az ápolási díjra való jogosultság az új lakcímen is változatlanul fennáll, illetőleg az Szt. 43/B. § (1) bekezdésében szabályozott ápolási díj esetében a jogosultságot megállapították, akkor az új lakcím szerint illetékes jegyző az időskorúak járadékát vagy az ápolási díjat a lakcímváltozást követő hónap első napjától folyósítja, feltéve, hogy az ellátás iránti kérelmet a lakcímváltozást követő 30 napon belül benyújtják.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat az aktív korúak ellátására jogosult személy lakcímének megváltozása esetén megfelelően alkalmazni kell. Amennyiben a lakcímváltozás miatt a közcélú munkavégzésre irányuló munkaszerződés az Szt. 36. §-a (4) bekezdésének c) pontja alapján nem szűnik meg, akkor az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a korábban illetékes jegyző az ügyben keletkezett iratokat a lakcímváltozást követő 5 munkanapon belül megküldi az új lakcím szerint illetékes jegyzőnek, aki hivatalból eljárást indít az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítása iránt.

(5)

(6) Az új lakcím szerint illetékes jegyző a havi rendszeres szociális ellátást és a rendelkezésre állási támogatást az Szt. szerinti összegben, illetőleg az önkormányzat rendeletében meghatározott összegben folyósítja.

(7) A havi rendszeres szociális ellátásra, a rendelkezésre állási támogatásra és a lakásfenntartási támogatásra jogosult halála esetén a fel nem vett ellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs vagy élettárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben veheti fel a halál hónapját követő hónap utolsó napjáig.

10. § Az Szt.-ben szabályozott esetekben a hajléktalan személyek részére megállapított időskorúak járadékának és aktív korúak ellátásának a megszüntetéséről a főjegyző hoz határozatot. A főjegyző a határozatát közli mindazokkal, akikkel a jogosultság megállapításáról szóló határozatot közölték.

11. § Az Szt. 3. § (3) bekezdése szerinti személynek a kérelem benyújtásakor igazolnia kell magyarországi lakcímét.

12. § (1) Ha a szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához az Szt. 10. §-ának (8) bekezdése szerinti eljárás lefolytatására van szükség, a jegyző megkeresi a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóságát. A megkeresés idegen nyelvű fordításáról, valamint a beszerzett igazolás magyar nyelvre történő fordításáról a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága gondoskodik.

(2)

13. § Ha a jövedelemszámításnál a nem forintban megszerzett jövedelmet is figyelembe kell venni, az átszámítás a kérelem benyújtásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon történik.

II. Fejezet

EGYES ELLÁTÁSOKRA VONATKOZÓ RÉSZLETES SZABÁLYOK

Időskorúak járadéka

14. § (1) Az időskorúak járadékának megállapítása iránti kérelmet a 2. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani.

(2)

(3) Ha a kérelmet a házastárs (élettárs) nem írja alá, akkor az ügyben eljáró szerv megvizsgálja ennek okát, és a vizsgálat eredményének figyelembevételével dönt a kérelemről.

Aktív korúak ellátása

15. § (1) Az aktív korúak ellátása iránti kérelmet a 3. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelem elbírálásához szükséges

a) az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozat, továbbá

b) a közös háztartásban élő gyermek(ek)re vonatkozóan

ba) ha a tankötelezett korhatárt már betöltötték, a tanulói, hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolás, valamint

bb) a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos állapotot igazoló irat.

(2) Ha az Szt. 33. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott egészségkárosodott személy a kérelméhez az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézetnek (a továbbiakban: szakértői bizottság) a munkaképesség-csökkenés vagy egészségkárosodás minősítését tartalmazó, érvényes és hatályos szakhatósági állásfoglalását vagy szakvéleményét nem csatolta, a hatóság a munkaképesség legalább 67%-os mértékű csökkenése, illetve a legalább 50%-os mértékű egészségkárosodás fennállása kérdésében - szakhatósági állásfoglalás kiadása céljából - megkeresi a szakértői bizottságot.

(3) Az Szt. 33. § (1) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott személy esetében - az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően - a kérelem elbírálásához szükséges

a) a Magyar Államkincstár illetékes Regionális Igazgatóságának igazolása arról, hogy a kérelmező vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül,

b) a regionális munkaügyi központ, illetőleg annak kirendeltsége (a továbbiakban együtt: munkaügyi központ) igazolása a munkanélküli járadék, illetve az álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítása időtartamának lejártáról, valamint arról, hogy a kérelmező álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül, vagy

c) az Szt. 33. § (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a munkaügyi központ igazolása arról, hogy az álláskeresési támogatásra való jogosultsága nem áll fenn, továbbá a munkaviszonyban töltött azon napjainak számáról, amelyeket a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) szerint az álláskeresési támogatás megállapításánál figyelembe kell venni,

d) az Szt. 33. § (1) bekezdés f) és g) pontja szerinti együttműködés (a továbbiakban: megelőző együttműködés) esetén a munkaügyi központ igazolása annak teljesítéséről,

e) az Szt. 33. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott ellátások megszüntetéséről szóló határozat, továbbá

f) az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat másolata; az alapfokú vagy annál alacsonyabb iskolai végzettségről - 35. életévét betöltött személy esetében - okirat hiányában nyilatkozat is elfogadható.

(4) Ha a kérelmező úgy nyilatkozik, hogy 14 éven aluli gyermekének napközbeni ellátása nem biztosított, közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek esetén csatolni kell az intézmény igazolását arról, hogy a gyermek napközbeni ellátását nem tudja biztosítani, egyéb esetben a jegyző hivatalból vizsgálja a gyermek napközbeni ellátást biztosító intézményben történő elhelyezésének lehetőségét.

(5) Az (1) bekezdés b) pontjának bb) alpontja szerinti

a) tartósan beteg állapot fennállása a magasabb összegű családi pótlék, a rokkantsági járadék, a saját jogú rokkantsági nyugdíj folyósítását igazoló irattal,

b) autista, testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos állapot fennállása a magasabb összegű családi pótlék, a vakok személyi járadéka, a fogyatékossági támogatás folyósítását igazoló irattal

igazolható.

(6)

(7) A (3) bekezdés b)-d) pontja szerint kiadott igazolásnak tartalmaznia kell, hogy az érintett személy rendelkezik-e hatályos álláskeresési megállapodással.

16. § (1) A megelőző együttműködésen az Flt. szerinti együttműködést kell érteni. A megelőző együttműködést teljesítő személy az annak egyéves, illetve három hónapos időtartama alatt közcélú munkavégzés keretében [Szt. 36. § (3) bek. b) pont] akkor foglalkoztatható, ha az aktív korúak ellátására való jogosultság jövedelmi és vagyoni feltételeinek megfelel.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállását a jegyző a közcélú munka felajánlását megelőzően megvizsgálja és annak eredményéről tájékoztatja a munkaügyi központot.

(3) A 15. § (3) bekezdés c) pontja szerinti, a megelőző együttműködés teljesítéséről kiadott igazolásnak a 15. § (7) bekezdésben meghatározottakon túl tartalmaznia kell az együttműködés kezdő és befejező időpontját.

17. § (1) Az aktív korúak ellátásának megállapításáról szóló határozatban rendelkezni kell

a) arról, hogy az igénylő rendelkezésre állási támogatásra vagy rendszeres szociális segélyre jogosult,

b) a pénzbeli ellátás összegéről, folyósításának feltételeiről,

c) a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy esetében az Szt. 35. § (1) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatos kötelezettségekről, továbbá arról, hogy a jogosult mikor köteles az álláskeresési megállapodás megkötésének vagy felülvizsgálatának érdekében a munkaügyi központot felkeresni,

d) a rendszeres szociális segélyre az Szt. 37/B. § (1) bekezdés b)-d) pontjai alapján jogosult személy esetében az Szt. 37/D. §-a szerinti együttműködési kötelezettség tartalmi elemeiről, valamint arról, hogy az együttműködésre kötelezett személy a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül köteles felkeresni a települési önkormányzat által kijelölt szervet,

e) az együttműködés hiányának az Szt. szerinti következményeiről.

(2) Az aktív korúak ellátása iránti kérelmében a kérelmezőnek - ha az ellátást nem egészségkárosodására tekintettel kéri - nyilatkoznia kell arról, hogy az Szt. szabályai szerint rá irányadó együttműködést vállalja.

(3) A jegyző az Szt. 19. § (3) bekezdésében meghatározott feladatának teljesítése érdekében az adatokat az Flt. 57/B. §-a szerinti Foglalkoztatási és Szociális Adatbázisban rögzíti.

(4) A felajánlott, az Szt. 35. § (2) bekezdése szerint megfelelő munkalehetőségről a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyt a munkakezdés időpontjánál legalább öt munkanappal korábban tájékoztatni kell.

(5) Ha az aktív korúak ellátására jogosult személy közfoglalkoztatásban vesz részt, a foglalkoztató

a) a foglalkoztatás megkezdésével egyidejűleg

aa) a foglalkoztatott személy természetes személyazonosító adatairól,

ab) a foglalkoztatás kezdő időpontjáról és a határozott idejű munkaviszony megszűnésének várható időpontjáról,

ac) a munkaszerződés szerinti kereset havi nettó összegéről,

b) a határozott idejű munkaviszony megszűnésével egyidejűleg a megszűnés tényéről és annak időpontjáról

tájékoztatja a jegyzőt.

(6) A jegyző az (5) bekezdés a) pontjának aa)-ab) alpontjai, valamint b) pontja szerinti adatokról haladéktalanul tájékoztatja a munkaügyi központ illetékes kirendeltségét. A tájékoztatás az adatoknak a Foglalkoztatási és Szociális Adatbázisban történő rögzítésével történik.

(7) A rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy közcélú munkára kötelezése Szt. 35. §-ának (6) bekezdése szerinti tilalmának érvényesítésére a munkaügyi központ a munkaerő-piaci programba, a foglalkoztathatóság javítását célzó programba, vagy a képzésbe történő bevonás tényéről, a program (képzés) kezdő időpontjáról és várható időtartamáról, továbbá a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra való kiközvetítés tényéről és annak eredményéről a jegyzőt is tájékoztatja.

(8) Az Szt. 35. §-ának (8) bekezdése alkalmazásában a tárgyévi közfoglalkoztatás időtartamához a tárgyévben kiközvetítés eredményeképpen teljesített foglalkoztatás időtartamát kell hozzászámítani. A foglalkoztatás időtartamát a munkaügyi központ igazolja.

(9) A munkaügyi központ álláskeresési megállapodás megkötése vagy felülvizsgálata érdekében történő felkeresésére nyitva álló, a rendelkezésre állási támogatásra való jogosultságot megállapító határozatban megállapított határidő

a) azon személy esetében - függetlenül attól, hogy rendelkezik-e érvényes álláskeresési megállapodással - akinek a jogosultság jogerős megállapítását követő 15 napon belül a közfoglalkoztatásban való részvétele biztosítható, a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő 10. munkanap;

b) az a) pontban nem szabályozott esetben, ha a jogosult

ba) érvényes álláskeresési megállapodással rendelkezik, és van általános iskolai végzettsége vagy a 35. életévét betöltötte, úgy az álláskeresési megállapodásában az időszakonkénti megjelenésre tűzött, a határozat jogerőre emelkedését követő soron következő időpont,

bb) érvényes álláskeresési megállapodással nem rendelkezik, vagy ha érvényes álláskeresési megállapodással ugyan rendelkezik, de a 35. életévét nem töltötte be és általános iskolai végzettsége nincs, úgy a jogosultság jogerős megállapításától számított 10. munkanap.

(10) Az az Szt. 35. § (4) bekezdése szerinti személy, aki közfoglalkoztatásban azért nem vesz részt, mert a képzésbe történő bekapcsolódásáig terjedő időtartam rövidebb, mint 30 nap, az Szt. 37. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogosult rendelkezésre állási támogatásra.

(11) Az Szt. 37/B. § (1) bekezdés b)-d) pontja alapján rendszeres szociális segélyre jogosult személy esetében a jegyző az aktív korúak ellátására való jogosultságot megállapító határozatot közli az együttműködésre kijelölt szervvel.

(12) Az Szt. 37/D. §-a szerinti együttműködés keretében az együttműködésre kijelölt szerv

a) figyelemmel kíséri az (1) bekezdés szerinti határozatban megállapított határidő betartását, és annak megszegése esetén megvizsgálja a mulasztás okát, továbbá a rendszeres szociális segélyre jogosult személyt a jogerős határozat alapján - a szervnél történő megjelenésekor - nyilvántartásba veszi,

b) tájékoztatja a rendszeres szociális segélyre jogosult személyt az Szt. 37/D. § (2) bekezdése szerinti beilleszkedést segítő program elkészítésének menetéről, a programok típusairól, az együttműködés eljárási szabályairól,

c) a nyilvántartásba vételtől számított hatvan napon belül a rendszeres szociális segélyre jogosult személy bevonásával kidolgozza az egyéni élethelyzethez igazodó beilleszkedést segítő programot, és arról a segélyben részesülő személlyel írásban megállapodást köt,

d) folyamatosan kapcsolatot tart a rendszeres szociális segélyre jogosult személlyel és legalább háromhavonta személyes találkozás útján figyelemmel kíséri a beilleszkedést segítő programban foglaltak betartását,

e) legalább évente írásos értékelést készít a beilleszkedést elősegítő program végrehajtásáról, és amennyiben szükséges - a rendszeres szociális segélyre jogosult személy bevonásával - módosítja a programot.

(13) Az együttműködésre kijelölt szerv

a) jelzi a jegyzőnek, ha a rendszeres szociális segélyre jogosult személy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, valamint

b) a (12) bekezdés e) pontja szerinti éves értékelés megküldésével tájékoztatja a jegyzőt a beilleszkedést segítő program végrehajtásáról.

(14) Az együttműködésre kijelölt szerv a rendszeres szociális segélyre jogosult személlyel történő kapcsolattartásáról a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló külön jogszabályban a családsegítésre meghatározott esetnaplót vezet.

(15) A jegyző az együttműködésre kijelölt szervet tájékoztatja

a) az aktív korúak ellátására való jogosultság megszüntetéséről,

b) a rendszeres szociális segély jogosultsági feltételeinek megszűnéséről és az Szt. 35. § (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettség előírásáról,

c) a rendszeres szociális segélyre jogosult személy által az Szt. 37/C. § (4) bekezdése alapján kötött hatósági szerződésről.

(16) Ha a munkaügyi központ az aktív korúak ellátására jogosult személlyel kötött álláskeresési hatósági szerződésben előírja a családsegítő szolgálattal történő együttműködést, az együttműködés előírásáról, valamint a családsegítő szolgálatnál történő megjelenés határidejéről a munkaügyi központ tájékoztatja a családsegítő szolgálatot. A családsegítő szolgálattal történő együttműködésre a (12)-(14) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell, azzal, hogy a családsegítő szolgálat a (13) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségét a munkaügyi központ felé teljesíti. A munkaügyi központ tájékoztatja a családsegítő szolgálatot, ha az álláskeresési hatósági szerződésben foglaltak tartalma a családsegítővel történő együttműködés vonatkozásában módosul, továbbá, ha a személyt törölték az álláskeresők nyilvántartásából.

17/A. § Az Szt. 37/C. § (4) bekezdése szerinti hatósági szerződés tartalmazza

a) az aktív korúak ellátására jogosult személynek a rendelkezésre állási támogatásra való jogosultsággal kapcsolatos, Szt. szerinti kötelezettségek elfogadására irányuló nyilatkozatát,

b) a rendelkezésre állási támogatás összegét és folyósításának feltételeit,

c) az Szt. 35. § (1) bekezdése szerinti együttműködés tartalmi elemeit, továbbá azt, hogy a jogosult a hatósági szerződés megkötését követő 15 napon belül köteles felkeresni az állami foglalkoztatási szervet az álláskeresési hatósági szerződés megkötése érdekében,

d) az együttműködés hiányának az Szt. szerinti következményeit.

17/B. § (1) Amennyiben az együttműködési kötelezettség megszegése miatt az Szt. 37/F. § (1) bekezdése a) pontjának ab) és ad) alpontja, illetve b) vagy c) pontja alapján az aktív korúak ellátására való jogosultságot a jegyző megszünteti, az ellátásra való jogosultság az Szt. 37/F. § (2) bekezdése alapján csak akkor állapítható meg, ha a kérelmező a jogosultság megszüntetésének időpontját követően ismételten teljesíti az Szt. 33. § (1) bekezdése szerinti feltételek valamelyikét. A jogosultság megszüntetését megelőzően teljesített együttműködés a megelőző együttműködés időtartamának számításánál nem vehető figyelembe.

(2) A rendszeres szociális segély Szt. 37/C. §-ának (2) bekezdése szerinti legmagasabb összege 2010. január 1-jétől 60 236 Ft.

18. § (1) Azon személynek, aki a rendelkezésre állási támogatásra év közben válik jogosulttá, az Szt. 36. § (4) bekezdése szerinti, évi kilencven munkanapban megállapított időtartamú foglalkoztatás időarányos részét kell biztosítani.

(2) A rendelkezésre állási támogatás folyósításáról, illetőleg a folyósításának az ellátásra való jogosultságot nem érintő megszüntetéséről nem kell határozatot hozni.

(3) A rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy közcélú foglalkoztatásához kapcsolódó foglalkozás- egészségügyi vizsgálat keretében a külön jogszabályban foglaltak szerinti munkaköri alkalmassági vizsgálatot kell lefolytatni. A munkaügyi központ és a jegyző megállapodása alapján a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy - a közcélú foglalkoztatás munkaköri kockázataihoz kapcsolódó - munkaköri alkalmassági vizsgálatának lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a jegyző is elláthatja. A munkaköri alkalmassági vizsgálat díjának fedezetére a munkaközvetítéssel igénybe vett foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

19. § (1) A közfoglalkoztatási tervet, valamint annak módosítását elektronikus úton is meg kell küldeni a munkaügyi központnak.

(2) Az Szt. 37/A. §-ának (4) bekezdése alapján a közfoglalkoztatási tervet módosítani kell, ha a félév végéig a közfoglalkoztatásba bevonni tervezett, és a ténylegesen foglalkoztatott személyek számának különbözete eléri a közfoglalkoztatási terv szerint foglalkoztatandó teljes éves létszámnak az Szt. 37/A. § (4) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti mértékét.

Lakásfenntartási támogatás

20. § (1) A lakásfenntartási támogatás iránti kérelemnek az 1. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakon túl tartalmaznia kell a támogatást kérő nyilatkozatát

a) a lakásban tartózkodásának jogcíméről,

b) a kérelmezővel közös háztartásban élők számáról,

c) annak a lakásnak a nagyságáról, amelyre tekintettel a támogatást igényli, és

d) arról, hogy háztartásában előrefizetős gáz- vagy áramfogyasztást mérő készülék (a továbbiakban: készülék) került felszerelésre.

(2) A lakásfenntartási támogatás megállapításához

a) a háztartás tagjainak jövedelmére vonatkozó, az önkormányzat rendeletében meghatározott jövedelemnyilatkozat, jövedelemigazolás, továbbá

b) a lakás nagyságának hitelt érdemlő módon történő igazolása

szükséges.

(3) Az Szt. 38. § (1) bekezdésének b) pontjában szabályozott lakásfenntartási támogatás megállapítása iránt kérelmet nem kell benyújtani.

21. § Ha a lakásfenntartási támogatás megállapítására természetbeni juttatásként kerül sor, akkor a folyósítás a szolgáltató részére történik. Ebben az esetben a jogosultságot megállapító határozatban arról is rendelkezni kell, hogy a támogatást mely lakásfenntartási kiadás(ok)hoz nyújtják.

22. § (1) Azon személy részére, akinél készülék működik, a lakásfenntartási támogatást részben vagy egészben a készülék működtetését lehetővé tevő eszköz (a továbbiakban: kódhordozó) formájában kell nyújtani, ideértve a készülék feltöltésének elektronikus úton, a fogyasztó javára történő teljesítését is.

(2) A készülékek (1) bekezdés szerinti működtetésének részleteiről az illetékes települési önkormányzat megállapodást köt a területén működő áram-, illetve gázszolgáltatóval.

(3) A készüléknek az Szt. 55/A. § (3) bekezdés szerinti biztosítása esetén

a) a (2) bekezdés szerinti megállapodás kiterjed a készülék beszerzésének, illetve felszerelésének részletes feltételeire is,

b) amennyiben a jogosult a készülék leszerelését a felszereléstől számított egy éven belül kéri, akkor a beszerzés és felszerelés költségeit időarányosan meg kell térítenie, kivéve ha a felszereléstől számított egy éven belül lakcíme megváltozik.

(4) A készülék leszerelése esetén a lakásfenntartási támogatás kódhordozó formájában történő nyújtását meg kell szüntetni.

(5)-(6)

23. § (1) Amennyiben az adósságkezelési szolgáltatás megszűnése miatt az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti lakásfenntartási támogatásra való jogosultság megszűnik, hivatalból meg kell vizsgálni, hogy fennállnak-e az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének a) vagy c) pontja szerinti lakásfenntartási támogatásra való jogosultság feltételei. Az ügyintézési határidőt az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti lakásfenntartási támogatásra való jogosultság megszűnésének napjától kell számítani.

(2) Annak az (1) bekezdés szerinti személynek, aki a lakásfenntartási támogatást részben vagy egészben kódhordozó formájában kapta, és az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének a) vagy c) pontja szerinti lakásfenntartási támogatásra való jogosultság feltételei fennállnak, a támogatás részben vagy egészben továbbra is nyújtható kódhordozó formájában.

24. § Ha az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti lakásfenntartási támogatásban részesülő személy lakcíme a támogatás folyósításának időtartama alatt megváltozik, vagy a jogosult meghal, a változás, illetve a haláleset hónapjára járó támogatást a korábban illetékes folyósító szerv teljes összegben folyósítja, de a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni.

Ápolási díj

25. § (1) Az ápolási díj megállapítása iránti kérelmet a 4. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelemhez - figyelemmel az 1. § (3) bekezdésében foglaltakra - mellékelni kell

a) a háziorvos által kiállított, 5. számú melléklet szerinti igazolást és szakvéleményt,

b) az Szt. 42. §-a (1) bekezdésének aa)-ac) pontjában meghatározott tény fennállása esetén az intézmény vezetője által kiállított, 6. számú melléklet szerinti igazolást, továbbá

c) az Szt. 43/B. §-ában foglalt esetben az önkormányzat rendeletében meghatározott egyéb iratokat.

(2) Ha a kérelmet az ápolt személy nem írja alá, akkor az ügyben eljáró szerv megvizsgálja ennek okát, és a vizsgálat eredményének figyelembevételével dönt a kérelemről.

26. § (1) Ha az ápolási díj megállapítását a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozására tekintettel kérik, a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatáról szóló szakvélemény elkészítésére az ápolt személy lakcíme szerint illetékes regionális módszertani intézményt (a továbbiakban: módszertani intézmény) kell kirendelni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kirendelő végzéshez a jegyző csatolja

a)

b) az ápolást végző személy nyilatkozatát a vizsgálat szükségességének tudomásul vételéről,

c) az ápolt személy hozzájárulását a fokozott ápolást igénylő állapot fennállásának helyszíni vizsgálatához,

d) a háziorvos által kiállított, 5. számú melléklet szerinti igazolás és szakvélemény másolatát.

(3) A módszertani intézmény által kijelölt szakértő az ápolás helyszínén történő vizsgálat időpontjáról az ápolást végző személyt a vizsgálat lefolytatását legalább három munkanappal megelőzően értesíti.

(4) A módszertani intézmény által kijelölt szakértő szakvéleményét az ápolás helyszínén végzett szakértői vizsgálat megállapításaira, valamint az ápolt személy önkiszolgáló képességére vonatkozó hivatalos iratra (kórházi zárójelentés stb.) alapozva készíti el, és a 7. számú melléklet szerinti formanyomtatványon küldi meg - a jegyző által a módszertani intézmény számára kitűzött határidőre figyelemmel - a módszertani intézmény vezetőjének. A szakértői véleményt a módszertani intézmény vezetője haladéktalanul továbbítja a jegyzőnek.

(5) A módszertani intézmény vezetője a helyszíni vizsgálat elvégzésére legalább középfokú iskolai végzettséggel és egészségügyi szakképesítéssel rendelkező, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményben foglalkoztatott szakembert jelölhet ki, illetve kérhet fel. Amennyiben a helyszíni szakértői vizsgálatot felkérés alapján végzik, a vizsgálatot végző személyt díjazás illeti meg, amely vizsgálatonként nem lehet kevesebb, mint a vizsgálat időpontjában érvényes szakértői díj 50%-a.

(6) A módszertani intézmény által kijelölt szakértő által kiadott szakvélemény hatálya alatt a háziorvosi igazolást és szakvéleményt is hatályosnak kell tekinteni.

(7) A jegyző a szakértői vélemény és a szakértői díjról szóló számla beérkezését követő öt munkanapon belül gondoskodik az Szt. 43/A. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerinti szakértői díjnak a módszertani intézmény számlájára történő átutalásáról.

27. § (1) Az ápolást végző személynek a házi segítségnyújtás keretében segítség nyújtható, illetve az ápolt személy átmenetileg, de egybefüggően legfeljebb egy hónapos időtartamban ellátható, ha

a) az ápolt személy egészségi állapota ezt indokolja,

b) az ápolást végző személy akadályoztatása miatt az ápolási tevékenységet nem tudja ellátni.

(2) Az Szt. 42. §-a (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásában az ápolási kötelezettség nem teljesítésének minősül, ha az ápolást végző személy több egymást követő napon - ide nem értve az (1) bekezdésben foglalt esetet - nem gondoskodik az ápolt személy alapvető gondozási, ápolási igényének kielégítéséről, az ellátott és lakókörnyezete megfelelő higiénés körülményének biztosításáról, az esetleges vészhelyzet kialakulásának megelőzéséről.

28. § (1) A háziorvos által kiállított szakvélemény felülvizsgálata során a módszertani intézmény által kijelölt szakértő szakvéleményben - a gondozási szükséglet megjelölésével - nyilatkozik, hogy az ápolt egészségi állapota indokolttá teszi-e az állandó és tartós gondozást. A szakvéleményt a szakértő a módszertani intézmény vezetőjének küldi meg, aki azt haladéktalanul továbbítja a jegyzőnek.

(2) A módszertani intézmény vezetője a szakvéleményhez szükséges helyszíni vizsgálat elvégzésére felsőfokú egészségügyi végzettségű, az egészségügyi ágazatban vagy személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményben dolgozó személyt jelölhet ki, illetve kérhet fel.

29. § (1) A módszertani intézmény által kijelölt szakértőnek a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatára vonatkozó szakvéleménye felülvizsgálata során a szociális és gyámhivatal által kijelölt szakértő szakvéleményét a 8. számú melléklet szerint készíti el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szakvélemény elkészítésére felsőfokú egészségügyi vagy szociális végzettségű, a fogyatékos személyek szociális ellátásában dolgozó, vagy a fogyatékos személyek szociális ellátása témakörben szakvizsgával rendelkező személy kérhető fel.

(3)

30. § (1) Az Szt. 42. §-ának (4) bekezdésében meghatározott esetben az ápolási díj folyósítása és felülvizsgálata során a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint folyósított saját jogú nyugellátás összegét figyelmen kívül kell hagyni.

(2) Az Szt. 18. §-a szerinti nyilvántartásból az ápolási díjban részesült személyre vonatkozó adatokat - eltérő kérésének hiányában - az ellátásra vonatkozó jogosultság megszűnésétől számított 50 év után törölni kell.

Átmeneti segély

31. § (1) Ha az átmeneti segély iránti kérelem elbírálása során az eljáró szerv megítélése szerint egy adott időszakon belül több alkalommal is indokolt átmeneti segély folyósítása, akkor a határozatban - a konkrét időpontok és összegek megjelölésével - az adott év folyamán többszöri kifizetésről is lehet rendelkezni.

(2) Amennyiben az átmeneti segély iránti kérelem rendkívüli gyógyszersegély megállapítására irányul, a kérelmet haladéktalanul el kell bírálni.

Temetési segély

32. § (1) A temetési segély megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a temetés költségeiről - a kérelmező vagy a vele azonos lakcímen élő közeli hozzátartozója nevére - kiállított számla eredeti példányát.

(2) A megállapított temetési segély összegét vagy a kérelem elutasításának tényét az arról szóló határozat számával együtt a temetési számlára rá kell vezetni és a számlát a kérelmező részére vissza kell adni.

(3)

33. § Ha a kérelmező szociális körülményei indokolttá teszik, a temetési segély a temetés költségeinek kifizetésére előre is adható. Ilyen esetben a határozatban meg kell jelölni azt a határidőt, ameddig a kérelmező köteles a temetés igazoló számláit bemutatni.

Köztemetés

34. § (1) A halálesetről való tudomásszerzést követően az eljáró szerv megvizsgálja, hogy van-e, illetőleg fellelhető-e az elhunyt személy eltemettetésére köteles személy [1999. évi XLIII. törvény 20. § (1) bek.].

(2) Amennyiben az (1) bekezdésben megjelölt személy fellelhető, határidő tűzésével fel kell szólítani, hogy gondoskodjék az elhunyt személy eltemettetéséről.

(3) A köztemetés költsége magában foglalja az egészségügyi intézményben végzett halottkezelési tevékenység és a halottszállítás díját is.

Közgyógyellátás

35. § (1) A közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása iránti kérelmet - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - a 9. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelemnek az 1. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti adatokon túl tartalmaznia kell a kérelmező nyilatkozatát a közgyógyellátás iránti igény megalapozottságát alátámasztó tényekről.

(2) A kérelem elbírálásához csatolni kell - a (10) bekezdés szerinti eltéréssel - a havi rendszeres gyógyító ellátásokról a 10. számú melléklet alapján kiállított háziorvosi igazolást, továbbá az Szt. 50. §-ának

a) (1) bekezdése szerinti igény esetén az Szt. 50. §-a (1) bekezdésének c)-h) pontjában foglaltak fennállását,

b) (2) bekezdése szerinti igény esetén a jövedelemnyilatkozatban foglaltak megalapozottságát,

c) (3) bekezdése szerinti igény esetén az önkormányzat rendeletében foglalt feltételek fennállását

igazoló iratot.

(3) Ha a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítását az Szt. 50. §-ának (1) bekezdése alapján kérik,

a) a háziorvosnak az igazoláson csak az Szt. 49. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti gyógyító ellátást kell feltüntetnie,

b) nem kell csatolni a háziorvos igazolását, ha a kérelmező nyilatkozik arról, hogy egyéni gyógyszerkeret megállapítására nem tart igényt.

(4) A háziorvosi igazoláson kizárólag a kérelmező személyes szükségletének kielégítéséhez szükséges gyógyító ellátást lehet feltüntetni.

(5) A háziorvosi igazoláson meg kell jelölni a külön jogszabályban meghatározottak szerint csak szakorvos által rendelhető (SZ jelzésű), és az első ízben csak szakorvos által rendelhető (J jelzésű) gyógyszereket. A háziorvosi igazoláson fel kell tüntetni azokat a szakorvos által havonta rendszeresen rendelt gyógyító ellátásokat is, melyekről a szakorvos tájékoztatta a háziorvost.

(6) A háziorvosi igazolást zárt borítékban a kérelmező nevének és TAJ-számának feltüntetésével kell csatolni a kérelemhez. A borítékon a „háziorvosi igazolás közgyógyellátás igénybevételéhez” szövegrészen túl fel kell tüntetni a háziorvos nevét és bélyegzőszámát is.

(7) Az Szt. 50. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti átmeneti és tartós nevelésbe vett kiskorú esetében a nevelésbe vételt elrendelő gyámhivatal hivatalból kezdeményezi a gondozás helye szerint illetékes jegyzőnél a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítását. Ebben az esetben a gyámhivatal gondoskodik a háziorvosi igazolás beszerzéséről és azt a nevelésbe vételt elrendelő jogerős határozattal együtt továbbítja az illetékes jegyzőnek.

(8) Ha az átmeneti és tartós nevelésbe vett kiskorú közgyógyellátásra való jogosultsága a hivatalból történő megállapítást követően lejár, a közgyógyellátás iránti kérelem benyújtására a gyám jogosult. A közgyógyellátás iránti kérelem benyújtására egyebekben az (1)-(6) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az eljárást a gyermek gondozási helye szerint illetékes jegyző folytatja le.

(9) Ha a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása iránti kérelmet jogerősen elutasították, és a hat hónapon belül benyújtott új kérelem a havi rendszeres gyógyító ellátás költségének a gyógykezelést szolgáló terápia, illetőleg a gyógyszerek térítési díjának változása következtében történt emelkedésén alapul, akkor az újabb kérelemhez mellékelni kell a háziorvos erre vonatkozó nyilatkozatát.

(10) Az Szt. 50. §-ának (2)-(3) bekezdése szerinti kérelem esetén nem kell a háziorvos (2) bekezdés szerinti igazolását csatolni, ha a kérelmező az Szt. 50/B. §-ának (1) bekezdése szerinti, 18 hónapnál nem régebben kiadott szakhatósági állásfoglalással rendelkezik, és a jogosultsága, illetőleg a gyógyszerkerete új szakhatósági állásfoglalás alapján történő megállapítását nem kéri.

36. § (1) Az Szt. 50. §-ának (2)-(3) bekezdése szerinti kérelem esetén a jegyző megvizsgálja, hogy a kérelmező esetében fennállnak-e az Szt.-ben, illetőleg az önkormányzat rendeletében előírt jövedelmi feltételek. Ha ennek eredményeként a jegyző azt állapítja meg, hogy a jövedelmi feltételek

a) teljesülnek, akkor a szakhatósági állásfoglalás beszerzése végett - feltéve, hogy annak beszerzése a 35. § (10) bekezdésére figyelemmel szükséges - a 11. számú melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével és a háziorvos igazolásának megküldésével a kérelem benyújtását követő 3 munkanapon belül megkeresi az illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárt (a továbbiakban: REP),

b) nem teljesülnek, akkor a kérelmet további érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(2) A jegyző az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az elutasító határozat közlésével egyidejűleg a zárt borítékban lévő háziorvosi igazolást felbontatlanul visszaküldi a kérelmezőnek.

(3) A közgyógyellátással kapcsolatos eljárásban a Kormány az eljáró jegyző székhelye szerinti illetékes REP-et szakhatóságként jelöli ki.

37. § (1) A REP a szakhatósági állásfoglalásban nyilatkozik a kérelmező esetében elismert havi rendszeres gyógyító ellátás térítési díjáról, külön megjelölve a gyógyszerek térítési díját.

(2)

(3) A havi 6000 forint feletti gyógyszerköltséget megállapító szakhatósági állásfoglalás a REP vezetőjének ellenjegyzésével adható ki.

(4) Az Szt. 50. §-ának (1) bekezdése szerinti kérelem esetén - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a REP a szakhatósági állásfoglalásban csak az elismert havi rendszeres gyógyszerköltséget [Szt. 50/A. § (7) bek.] tünteti fel.

(5)

(6) Ha a REP a szakhatósági eljárás során azt állapítja meg, hogy a kérelmező érvényes közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, akkor a szakhatósági állásfoglalás kiadásával egyidejűleg tájékoztatja a jegyzőt a kérelmező közgyógyellátásra való jogosultsága lejártának időpontjáról.

(7) A szakhatósági állásfoglalással kapcsolatos iratokat a REP öt évig megőrzi.

38. § (1) A közgyógyellátásra való jogosultság tárgyában hozott jogerős vagy egyébként végrehajtható határozatot - a 36. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt eset kivételével - közölni kell a REP-pel.

(2) Ha a jogosult az igazolvány kézbesítését nem postai úton kéri, akkor ezt a határozatban jelezni kell.

(3)

(4) A fellebbezési eljárásban a Kormány - a REP által kiadott szakhatósági állásfoglalás felülvizsgálata kérdésében - az OEP-et jelöli ki szakhatóságként.

(5)

39. § (1) Az egyéni gyógyszerkeret Szt. 50/B. §-ának (2) bekezdése szerinti felülvizsgálatára irányuló kérelemhez mellékelni kell a háziorvos 10. számú melléklet szerinti igazolásán túl a háziorvos nyilatkozatát arról, hogy a közgyógyellátásra jogosult személy által havonta rendszeresen használt gyógyszerek térítési díjának a jogosultság megállapítása óta eltelt időszakban történt emelkedése meghaladja a havi 1000 forintot.

(2) A módosított gyógyszerkeretet a közgyógyellátásra való jogosultság lejártáig terjedő időszakra kell megállapítani.

(3) A gyógyszerkeret módosítására vonatkozóan a 37. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

40. § (1) A REP a közgyógyellátásra jogosultak számára a 13. számú melléklet szerinti adattartalommal közgyógyellátási igazolványt (a továbbiakban: igazolvány) állít ki. A REP az igazolványt a jogosultság kezdő időpontjáig kézbesíti a jogosult részére.

(2) A REP havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig tájékoztatja a jegyzőt a kiadott igazolványok igazolványszámáról.

(3) A REP az igazolvány kiadásával egyidejűleg a hatósági nyilvántartás vezetése céljából tájékoztatja az OEP-et a jogosultnak az Szt. 50/C. § (2) bekezdése szerinti adatairól.

(4) A gyógyszerkeret év közbeni módosítása esetén új igazolvány kiadására nem kerül sor, az igazolvány hatályának lejártáig használható.

41. § (1) Közgyógyellátás keretében gyógyító ellátás csak hatályos igazolvánnyal vehető igénybe.

(2) A közgyógyellátás keretében

a) gyógyszert a jogosult részére

aa) a háziorvosa, illetve azon gyógyszerek esetében, melyeket a vonatkozó jogszabályok alapján csak szakorvos írhat fel, a kezelést végző szakorvos,

ab) sürgős szükség esetén a tartózkodási hely szerint illetékes kezelőorvos statim jelzéssel legfeljebb egy, eredeti legkisebb gyári csomagolásban,

ac) a fekvőbeteg-gyógyintézet orvosa a beteg elbocsátásakor legfeljebb egy, eredeti legkisebb gyári csomagolásban,

ad) a járóbeteg-szakellátás szakorvosa vizsgálatra, kezelésre megjelent betegnek legfeljebb egy, eredeti legkisebb gyári csomagolásban,

b) gyógyászati segédeszközt a kezelőorvos,

c) az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokat a kezelőorvos

rendelhet.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában kezelőorvos alatt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. §-ának b) pontja szerinti orvost kell érteni.

(4) Ha a közgyógyellátásra jogosult személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézményben vagy bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben került elhelyezésre, a (2) bekezdésben foglaltakon túl a gyógyító ellátást részére az intézmény orvosa is rendelheti.

(5) Közgyógyellátás jogcímen történő gyógyító ellátások rendelésekor az orvosnak egyeztetnie kell a rendelkezésre álló dokumentációban és az igazolványon szereplő adatokat, továbbá ellenőriznie kell az igazolvány lejáratának időpontját. A vényen a közgyógyellátási jogcímet megjelölni csak hatályos igazolvány bemutatásakor lehet.

42. § (1) Közgyógyellátás keretében az Szt. 49. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontja szerinti gyógyító ellátások akkor szolgáltathatók ki, ha az orvos a vényen feltüntette a jogosult igazolványának a számát és a jogosult vagy a gyógyító ellátást kiváltó személy az igazolványt bemutatja. Ebben az esetben a szolgáltatást nyújtó ellenőrzi a vényen és az igazolványon lévő személyes adatok egyezőségét, valamint az igazolvány hatályát.

(2) Ha az ellenőrzés eredményeként a közgyógyellátásra való jogosultság nem bizonyítható, akkor a gyógyító ellátást közgyógyellátás keretében nem, hanem csak általános társadalombiztosítási támogatással lehet biztosítani.

(3)

(4) Közgyógyellátás keretében térítésmentesen az Szt. 49. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontja szerinti gyógyító ellátások a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár mértékéig szolgáltathatók ki. Ha a gyógyító ellátásért fizetendő térítési díj magasabb összegű, mint a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár alapján számított térítési díj, akkor a különbözetet a jogosultnak kell megfizetnie.

(5) Közgyógyellátás keretében - a (6)-(8) bekezdés szerinti kivétellel - csak az OEP által vezetett hatósági nyilvántartásban (a továbbiakban: nyilvántartás) az elektronikus adatkapcsolat útján rögzített gyógyszer-kiszolgáltatás számolható el.

(6) Ha a gyógyszertár - a közgyógyellátás keretében történő gyógyszerkiadáskor a 43. § (1) bekezdése szerinti elektronikus adatkapcsolatnak a gyógyszertár felelősségi körén kívüli okból eredő üzemzavara miatt - nem tudja a nyilvántartásban ellenőrizni a közgyógyellátási jogosultságot és a rendelkezésre álló gyógyszerkeret összegét, akkor a gyógyszert térítésmentesen kiadhatja. A hiba elhárítását követően a gyógyszer kiadását a gyógyszertár a szolgálati idő végéig, de legkésőbb egy héten belül elektronikus adatkapcsolaton keresztül jelzi a nyilvántartásnak az OEP által meghatározott, az OEP internetes honlapján közzétett formátumban.

(7) A gyógyszertár felelősségi körén kívüli okból eredő üzemzavar alatt az OEP informatikai rendszere, illetve az adatkapcsolat létesítéséhez igénybe vett, nem a gyógyszertár ellenőrzése alatt álló távközlési rendszer üzemzavarát kell érteni.

(8) Az OEP a (6) bekezdés szerinti tájékoztatásban foglaltakat megvizsgálja, és ha azt állapítja meg, hogy az üzemzavar a (7) bekezdés szerinti okból történt, a kiszolgáltatott gyógyszert közgyógyellátás keretében elszámolja.

43. § (1) Az OEP folyamatos elektronikus adatkapcsolat keretében biztosítja a gyógyszertár számára a közgyógyellátásra való jogosultság és a rendelkezésre álló gyógyszerkeret megállapítása céljából a nyilvántartásba történő betekintést.

(2) A 2006. július 1-jét követően hatályos rendelkezések alapján az a gyógyszertár szolgáltathat ki közgyógyellátás keretében gyógyszert, ahol az OEP a 61. § (6) bekezdése szerint biztosítja a nyilvántartáshoz elektronikus úton történő folyamatos hozzáférés távközlési műszaki feltételeit és a gyógyszertár tulajdonosa az OEP által biztosított távközlési rendszert a szolgálati idő alatt folyamatosan üzemelteti.

(3) A (2) bekezdésben a gyógyszertár tulajdonosára meghatározottak teljesítését az OEP hatósági ellenőrzés keretében megvizsgálja és igazolja. A közgyógyellátás keretében történő gyógyszer kiszolgáltatásra való jogosultságot tanúsító iratot a gyógyszertárban jól látható helyre ki kell függeszteni. Az ellenőrzés elősegítése érdekében az OEP a Magyar Gyógyszerész Kamarával közös ajánlást dolgoz ki, amelyet az OEP, illetve a Magyar Gyógyszerész Kamara a honlapján közzétesz.

(4) A közgyógyellátás keretében a kézigyógyszertárban történő gyógyszer kiszolgáltatást külön jogszabály határozza meg.

44. § (1) Az igazolvány a megállapított jogosultsági időtartam lejárta előtt hatályát veszti, ha

a) a közgyógyellátásra való jogosultságot megszüntették, vagy

b) az igazolványt a közgyógyellátásra való jogosultság igazolására alkalmatlanná nyilvánították, visszavonták, vagy

c) a jogosult meghalt.

(2) Meg kell szüntetni a közgyógyellátásra való jogosultságot, ha

a) az igazolvány kiállítására jogosultság hiányában került sor, vagy

b) a jogosultság az igazolvány kiállítását követően megszűnt, vagy

c) a jogosult az igazolványt rosszhiszeműen, a jogszabályokkal ellentétesen használta fel.

(3) A közgyógyellátásra való jogosultság megszüntetéséről szóló jogerős határozatot a jegyző haladéktalanul közli a REP-pel.

(4) A REP a közgyógyellátásra való jogosultság igazolására alkalmatlanná nyilvánítja az igazolványt, ha az

a) elveszett, vagy

b) megsemmisült, vagy

c) a jogosultság igazolására alkalmatlanná vált.

(5) Ha a közgyógyellátásra való jogosultság az igazolványon feltüntetett lejárati időpontot megelőzően megszűnik, a REP az igazolványt visszavonja, valamint az OEP törli a jogosultságot a nyilvántartásból.

(6) Az OEP az igazolványon feltüntetett lejárati időpontot megelőzően hatályát vesztett igazolványok számát, a kártya sorszámát és a hatályvesztés időpontját a honlapján közzéteszi.

(7) Ha az igazolvány hatályát veszti, és a közgyógyellátásra való jogosultság továbbra is fennáll, akkor a jogosult részére a bejelentést követő tíz munkanapon belül új igazolványt kell kiállítani. Az új igazolvány hatályának időtartama megegyezik a közgyógyellátásra való jogosultság időtartamával.

45. § (1) A közgyógyellátásra jogosult személynek a jegyzőnél be kell jelentenie

a) a közgyógyellátásra való jogosultságát,

b) a személyes adatait

érintő változást.

(2) Ha a jogosultnak az igazolványon szereplő személyes adataiban változás következik be, akkor a jegyző kezdeményezésére a REP az igazolvány bevonásával egyidejűleg új igazolványt állít ki a jogosult részére. Az új igazolvány hatályának időtartama megegyezik a közgyógyellátásra való jogosultság időtartamával.

(3) Az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti jogosult lakcímének a jegyző illetékességét érintő megváltozása esetén a közgyógyellátás - ha a jogosultságot megalapozó körülményekben változás nem történik - az Szt. 50. §-ának (4) bekezdésében meghatározott időtartam végéig igénybe vehető.

(4) Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott jogosult a lakcímváltozást követően az egyéni gyógyszerkeret felülvizsgálatát kéri, az új lakcím szerint illetékes jegyző a gyógyszerkeret-felülvizsgálatot a közgyógyellátásra való jogosultság - új lakcím szerinti jogosultsági feltételek alapján történő - vizsgálatával együtt folytatja le.

46. § (1) Ha a jegyző a közgyógyellátásra való jogosultságot jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevétel miatt szüntette meg, akkor intézkedik közgyógyellátás keretében igénybe vett ellátás megtérítéséről.

(2) Megtérítés címén a jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevétel időpontjától felhasznált gyógyszerkeret összegének visszafizetését kell elrendelni. A megtérítés összegét a REP költségvetési elszámolási számlájának javára kell teljesíteni.

(3) A jegyző a megtérítést elrendelő jogerős határozatot a REP-pel közli.

(4) A megtérítést nem lehet elrendelni, ha az igénybe vevőt a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény alapján megtérítésre már írásban kötelezték.

47. § (1) Az Szt. 52. §-ának (2) bekezdése szerinti egyeztetés érdekében az OEP a nyilvántartása szerinti, megelőző év december 31-i állapotnak megfelelő adatokat - ide nem értve a jogosult betegségének BNO kódját - a REP-en keresztül a tárgyév január 31-éig megküldi a jegyző részére. Az OEP által megküldött adatok között külön meg kell jelölni a tárgyévet megelőző évben kiadott és megszűnt hatályú közgyógyellátási igazolványokat.

(2) A jegyző az OEP által megküldött adatokat a tárgyév március 31-éig egyezteti a saját nyilvántartása szerinti adatokkal. Ha az adatok között eltérés van, szükség esetén további egyeztetést folytat a REP-en keresztül az OEP-pel és gondoskodik az adatok helyesbítéséről.

48. § (1) Ha a jogosultság kezdő időpontját megelőzően a jogosult meghal, és a települési önkormányzat a közgyógyellátási igazolvány után fizetendő térítést az Szt. 53. §-ának (1) bekezdése szerint átutalta a REP-nek, a befizetett teljes összeg visszaigényelhető.

(2) Az (1) bekezdés, valamint az Szt. 53. §-ának (3) bekezdése szerinti esetben a REP - a jogosult halálának tudomására jutásától számított - 15 napon belül gondoskodik a visszaigényelt összegnek az önkormányzat számlájára történő átutalásáról.

(3) Amennyiben a 45. § (4) bekezdése szerinti felülvizsgálat során fél évnél hosszabb időtartamra

a) magasabb gyógyszerkeret kerül megállapításra, a különbözet 6 havi összegének 30%-át az új lakcím szerint illetékes települési önkormányzat utalja át a REP-nek,

b) alacsonyabb gyógyszerkeret kerül megállapításra, vagy a jogosultság megszüntetésre kerül, a különbözet 6 havi összegének 30%-át a régi lakcím szerint illetékes települési önkormányzat igényelheti vissza a REP-től. Ebben az esetben az új lakcím szerint illetékes jegyző a jogerős határozatot közli a régi lakcím szerint illetékes jegyzővel.

(4) Amennyiben a fellebbezési eljárás során az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti jogosult számára megállapított egyéni gyógyszerkeret megváltozik, a települési önkormányzat

a) a keret növekedése esetén a különbözetre eső összeg 30%-át átutalja a REP-nek,

b) a keret csökkenése esetén a különbözetre eső összeg 30%-át a REP-től visszaigényelheti.

(5) Az Szt. 53. § (1) bekezdése szerinti térítést a települési önkormányzat a jogosultságot megállapító határozat számának, és a térítés összegének az OEP honlapján közzétett formában, jogosultanként külön történő feltüntetésével utalja át a REP-nek.

49. § Az igazolványok előállításának feltételeiről, valamint a háziorvosok 10. számú melléklet szerinti nyomtatvánnyal történő ellátásáról a REP gondoskodik.

Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság

50. § (1) Az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából történő szociális rászorultság megállapítása iránti kérelem az 1. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakon túl tartalmazza a kérelmező családi állapotára vonatkozó adatot, az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot, továbbá a 2. számú melléklet II. pontja szerinti jövedelemről tett nyilatkozatot.

(2) A kérelem elbírálása során meg kell vizsgálni, hogy a kérelmező az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére más jogcímen valóban nem jogosult.

Adósságkezelési szolgáltatás

51. § (1) Az adósságkezelési szolgáltatásra irányuló kérelmet - az önkormányzat rendeletében foglaltaknak megfelelően - év közben folyamatosan, vagy évente több alkalommal lehet benyújtani.

(2) Az adósságkezelési szolgáltatás iránti kérelemnek az 1. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakon túl tartalmaznia kell a támogatást kérő nyilatkozatát

a) a lakásban tartózkodásának jogcíméről,

b) a kérelmezővel közös háztartásban élők számáról,

c) azon adósságának jogcíméről és összegéről, amelynek kezelését kéri,

d) arról, hogy vállalja az adósságkezelési programba bevont adósság és a települési önkormányzat által megállapított adósságcsökkentési támogatás különbözetének megfizetését,

e) arról, hogy vállalja az adósságkezelési tanácsadáson való részvételt,

f) arról, hogy amennyiben részére készüléket [22. § (1) bek.] biztosítanak, vállalja a készülék legalább egyéves időtartamban történő rendeltetésszerű használatát.

(3) Az adósságkezelési szolgáltatás iránti kérelemhez csatolni kell

a) a háztartás tagjainak jövedelméről tett nyilatkozatot,

b) a hitelező által kiállított iratot az adósság jogcíméről és összegéről, vagy a közüzemi szolgáltatás kikapcsolásának tényéről,

c) az adósságkezelési tanácsadó javaslatát a kérelmező adósságkezelési szolgáltatásba történő bevonására.

52. § (1) Amennyiben az adósnak több adóssága van és az adósságkezelési szolgáltatásba történő bevonás kritériumai legalább az egyik adósságtípus vonatkozásában fennállnak, bármelyik, az önkormányzati rendelet szerint kezelhető adósságtípusba tartozó adósság kezelhető.

(2) Az éves elszámoló számla meg nem fizetéséből származó hátralék tizenkét havi elmaradásnak minősül.

(3) Ha az adós egyidejűleg többféle adósság kezelését kéri, akkor az adósságcsökkentési támogatást a kezelt adósságok arányának figyelembevételével kell meghatározni. Ekkor arról is rendelkezni kell, hogy a támogatást mely típusú adósságok csökkentéséhez és milyen összegben nyújtják.

(4) Az adósságkezelési szolgáltatásban részesülő személy nem kötelezhető azon adósságtípusba tartozó adósság visszafizetésére, amelyhez kapcsolódóan adósságcsökkentési támogatásban nem részesül.

(5) Az adósságcsökkentési támogatásban részesülő személy az adósságcsökkentési támogatásról szóló jogerős határozat birtokában a hitelezővel szerződést köt a tartozása megfizetéséről.

53. § (1) Az adósságkezelési tanácsadás szakmai feladatellátási feltétele adósságkezelői tanfolyamot végzett személy alkalmazása. Ilyen személy hiányában az adósságkezelési szolgáltatás legfeljebb egy évig működtethető abban az esetben, ha a tanácsadást végző személy az adósságkezelési tanfolyamra időközben jelentkezett.

(2) Az adósságkezelési tanfolyamra történő jelentkezésről és elvégzésének feltételeiről a szociális ágazat irányításáért felelős minisztérium évente közleményt tesz közzé.

(3) Az adósságkezelési tanácsadás keretében a tanácsadó

a) tájékoztatja az adóst az adósságkezelés formáiról, feltételeiről,

b) az adós hozzájárulásával megvizsgálja az adós háztartásának gazdálkodását, fizetési kapacitását és készségét, és ennek alapján javaslatot tesz az adósságkezelési szolgáltatásba történő bevonásra,

c) az adósság rendezésének feltételeiről az adóssal írásos megállapodást (a továbbiakban: adósságkezelési megállapodás) köt,

d) az adósságkezelés időtartama alatt az adóssal kapcsolatot tart és legalább havonta egy személyes találkozás útján folyamatosan figyelemmel kíséri az adósságkezelési megállapodásban foglaltak betartását,

e) szükség esetén kezdeményezi az adósságcsökkentési támogatásra vonatkozó döntés módosítását.

(4) Az adósságkezelési szolgáltatás időtartama alatt az adós együttműködik a tanácsadóval. Az együttműködés során az adós köteles

a) hozzájárulni az adósságára vonatkozó adatok és információk tanácsadó általi megismeréséhez és nyilvántartásához,

b) aktívan közreműködni az adósságkezelési megállapodás kidolgozásában,

c) havonta legalább egy alkalommal a tanácsadóval személyesen találkozni és tájékoztatni az adósságkezelési megállapodásban foglaltak végrehajtásáról.

54. §

55. § (1) A megállapított adósságcsökkentési támogatásnak a követelés jogosultja részére történő folyósításáról a jegyző gondoskodik.

(2) Ha az adósságcsökkentési támogatásban részesülő személy lakcíme a támogatás folyósításának időtartama alatt a jegyző illetékességét érintően megváltozik vagy a jogosult meghal, a változás, illetve a haláleset hónapjára járó támogatást a korábban illetékes folyósító szerv teljes összegben folyósítja, de a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni.

56. § (1) Az Szt. 55/B. §-a (1) bekezdésének b)-c) pontja alkalmazásában a jogosult nem tesz eleget a kötelezettségének, ha a fizetési határidő leteltétől számított 15 nap eredménytelenül eltelt, és

a) az Szt. 55/B. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti esetben a fizetési kötelezettség teljesítése során együttvéve háromhavi elmaradás keletkezik,

b) az Szt. 55/B. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti esetben a jogosult három egymást követő hónapban nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének.

(2) Az adósságcsökkentési támogatás visszafizetését legfeljebb olyan összegű részletekben lehet elrendelni, mint amilyen összegben a támogatást adták.

(3) Az adósságcsökkentési támogatásnak az Szt. 55/B. § (1) bekezdése szerinti visszatérítése az Szt. 38. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján nyújtott lakásfenntartási támogatást nem érinti.

(4) Az Szt. 55/B. §-ának (3) bekezdése alkalmazásában a hat hónapos időtartamot a települési önkormányzat határozatában az adósságkezelési szolgáltatás záró időpontjaként megjelölt napot követő első munkanaptól kell számítani.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

57. § (1) Ez a rendelet - a (2)-(4) bekezdés szerinti eltéréssel - 2006. április 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet 60. §-ának (2) bekezdése 2006. március 31-én lép hatályba.

(3) E rendelet 19. §-a, 22. §-a, 23. §-ának (2) bekezdése, 35-49. §-a, 51. §-a (2) bekezdésének f) pontja, 54. §-a, 61-62. §-a és 9-13. számú melléklete 2006. július 1-jén lép hatályba.

(4) E rendelet 15. §-ának (4) bekezdése és 18. §-a 2007. január 1-jén lép hatályba.

58. §

59. § Az Szt. 43/A. §-ának (3) bekezdése szerinti, a módszertani intézmény által 2006. január 1-jét megelőzően kiadott szakvélemény érvényességének időtartama a kiadásától számított 6 év.

60. §

61. §

62. §

1. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

Vagyonnyilatkozat

I. A kérelmező személyes adatai

Neve: ............................................................................................................................................

Születési neve: ..............................................................................................................................

Anyja neve: .................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ...........................................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .........................................................................................

II. A kérelmező és a vele együttélő közeli hozzátartozójának vagyona

A. Ingatlanok

1. Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ................. város/község ................... út/utca.................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ..........................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

Haszonélvezeti joggal terhelt: igen nem (a megfelelő aláhúzandó)

2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ....................... város/község .................................. út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-)tulajdon (vagy állandó használat): megnevezése (zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs stb.): ............................ címe: ...................................... város/község........................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat): megnevezése: .......................... címe: ........................................ város/község .............................. út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

II. Egyéb vagyontárgyak

Gépjármű: '

a) személygépkocsi: ......................................... típus .................. rendszám

a szerzés ideje: .............................................................

Becsült forgalmi érték:** .......................................... Ft

b) tehergépjármű, autóbusz: .............................. típus .................. rendszám

a szerzés ideje: .............................................................

Becsült forgalmi érték:** .......................................... Ft

Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok a nyilatkozatban szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárásban történő felhasználásához, kezeléséhez.

Kelt: .......... év .............................. hó ............ nap

................................................

aláírás

Megjegyzés:

Ha a kérelmező vagy családtagja bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni. Amennyiben a vagyonnyilatkozatban feltüntetett vagyon nem a Magyar Köztársaság területén van, a forgalmi értéket a vagyon helye szerinti állam hivatalos pénznemében is fel kell tüntetni.

* Becsült forgalmi értékként az ingatlannak a településen szokásos forgalmi értékét kell feltüntetni.

** Becsült forgalmi értékként a jármű kora és állapota szerinti értékét kell feltüntetni.

2. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

KÉRELEM
az időskorúak járadékának megállapítására

I. Személyes adatok

1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok:

Neve: .....................................................................................................................................................

Születési neve: ......................................................................................................................................

Anyja neve: ...........................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ...................................................................................................................

Lakóhely: ...............................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ................................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ..................................................................................................

Telefonszám (nem kötelező megadni): ..................................................................................................

Fizetési számlaszám (akkor kell megadni, ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri): .......................................

A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: .............................................................................................

2. A kérelmező családi állapota:

□ egyedülálló

□ házastársával/élettársával él együtt

3. A házastárs/élettárs személyes adatai:

Neve: ......................................................................................................................................................

Születési neve: ......................................................................................................................................

Anyja neve: ...........................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ...................................................................................................................

Lakóhely: ..............................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ................................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ..................................................................................................

II. Jövedelmi adatok:

Jövedelem típusa Kérelmező Házastárs/élettárs

havi jövedelme (forint)

Nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátás

Keresőtevékenységből származó jövedelem

Egyéb jövedelem

Összesen

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

*- kérelmező:

életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

*- házastárs/élettárs:

életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

- a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. §-ának (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - az állami adóhatóság illetékes igazgatósága útján - ellenőrizheti.

Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Dátum: ................................................

..........................................................................
kérelmező aláírása
..........................................................................
kérelmező
házastársának/élettársának aláírása

* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

1. Személyi adatok

Egyedülálló az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

2. Jövedelemre vonatkozó adatok

Nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásként kell feltüntetni az öregségi nyugdíjat, a rokkantsági nyugdíjat, a mezőgazdasági járadékot, az özvegyi nyugdíjat, a baleseti rokkantsági nyugdíjat, a hozzátartozói baleseti nyugellátást, az átmeneti járadékot, a rendszeres szociális járadékot, a bányászok egészségkárosodási járadékát, a rokkantsági járadékot, a rehabilitációs járadékot, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásait és egyéb hasonló jellegű juttatásokat.

Keresőtevékenységből származó jövedelemnek minősül minden olyan bevétel, amely munkavégzésből származik - például: munkabér, megbízási díj, vállalkozásból származó jövedelem.

Egyéb jövedelmek között kell feltüntetni a táppénzt, a gyermekgondozási segélyt, a gyermeknevelési támogatást, a munkaügyi központ vagy az önkormányzat által folyósított pénzbeli ellátásokat (például: álláskeresési támogatás, rendszeres szociális segély, rendelkezésre állási támogatás, ápolási díj), valamint azon jövedelmeket, amelyek az előző két rovatban nem tüntethetők fel.

Ha a jövedelemből munkavállalói járulékot, személyi jövedelemadót, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, magán-nyugdíjpénztári tagdíjat fizetnek, akkor jövedelemnek e befizetésekkel csökkentett összegét kell a kérelemben szerepeltetni.

Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott pénzbeli támogatást, a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül jövedelemnek az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel, ha havi ellenértéke a minimálbér 50%-át nem haladja meg, továbbá a közmunkából, közhasznú munkából vagy közcélú munkából származó havi jövedelemnek az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó része.

A havi jövedelem kiszámításakor

- rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap,

- nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap

alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

A jövedelemről a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát a kérelemhez mellékelni szükséges.

3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására

I. Személyes adatok

1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok:

Neve: ..............................................................................................................................................

Születési neve: ................................................................................................................................

Anyja neve: ....................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: .............................................................................................................

Lakóhely: ........................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ..........................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ...........................................................................................

Telefonszám (nem kötelező megadni): ..........................................................................................

Fizetési számlaszám (akkor kell megadni, ha a folyósítást bankszámlára kéri.): ...............................

A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: .......................................................................................

2. A kérelmező családi állapota:

□ egyedülálló

□ házastársával/élettársával él együtt

3. A kérelmező

□ fogyatékossági támogatásban részesül

□ fogyatékossági támogatásban nem részesül

4. A kérelmező iskolai végzettsége:

□ 8 általánosnál kevesebb

□ 8 általános

□ középiskolai érettségi

□ felsőfokú

5. A kérelmező szakképzettsége:

□ szakképzettséggel nem rendelkezik

□ szakképzettséggel rendelkezik, annak megnevezése:

6. A házastárs/élettárs személyes adatai:

Neve: ..............................................................................................................................................

Születési neve: ................................................................................................................................

Anyja neve: ....................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: .............................................................................................................

Lakóhely: ........................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ..........................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ...........................................................................................

7. A kérelmező házastársa/élettársa

□ fogyatékossági támogatásban részesül

□ fogyatékossági támogatásban nem részesül

8. A kérelmezővel együtt élő, eltartott gyermekeinek száma összesen: ............ fő

Név Születési hely, év, hó, nap 16. évet betöltött személy
esetén az oktatási intézmény
megnevezése
Megjegyzés*

* Ebben az oszlopban kell feltüntetni,

- ha a gyermekre tekintettel gyermekgondozási segélyt, gyermeknevelési támogatást, gyermekgondozási díjat vagy terhességi gyermekágyi segélyt folyósítanak,

- ha a 16-20 év közötti gyermek nem jár oktatási intézménybe, de önálló keresettel még nem rendelkezik, vagy

- életkortól függetlenül a tartós betegség vagy fogyatékosság fennállását, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

II. Jövedelemi adatok

A kérelmező, valamint házastársának (élettársának) és a vele egy háztartásban élő gyermekeinek a havi jövedelme forintban:

A jövedelem típusa Kérelmező Házastársa (élettársa) Gyermekei

1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó
ebből: közfoglalkoztatásból származó

2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

3. Alkalmi munkavégzésből származó

4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6. Önkormányzat és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7. Egyéb jövedelem

8. Összes jövedelem

III. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

Az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapításának jogcíme:

□ egészségkárosodott

Jelölje aláhúzással, ha csatolta:

a) az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakértői bizottságának érvényes és hatályos szakvéleményét vagy szakhatósági állásfoglalását;

b) a Magyar Államkincstár területileg illetékes Regionális Igazgatóságának igazolását a fogyatékossági támogatás vagy a vakok személyi járadékának folyósításáról.

Amennyiben Ön a b) pontban foglaltakat nem igazolta, a hivatal által adatszolgáltatási kérelemmel megkereshető (az ellátást folyósító) hatóság megnevezése és címe:

................................................................................................................................................................

................................................................................................................................................................

□ állástalan

Jelölje aláhúzással, ha csatolta:

a) annak a regionális munkaügyi központnak, illetőleg kirendeltségének igazolását, amely a munkanélküli járadékot, álláskeresési járadékot, álláskeresési segélyt, vállalkozói járadékot folyósította, vagy amellyel a kérelem benyújtása előtt együttműködött;

b) az együttműködésre kijelölt szerv igazolását a 2009. január 1-jét megelőzően teljesített megelőző együttműködésről;

c) a korábban folyósított szociális ellátások megszüntetéséről hozott határozatot vagy az ellátást korábban folyósító szerv igazolását;

d) az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat másolatát, illetve okirat hiányában - 35. életévét betöltött személy esetében - az alapfokú vagy annál alacsonyabb végzettségről szóló nyilatkozatot.

Amennyiben Ön e jogcímen kéri az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítását és közoktatási intézményben tanulmányokat folytató, 14 év alatti gyermekével él egy háztartásban, alább külön jelölje, ha csatolta a közoktatási intézmény igazolását arról, hogy a gyermek napközbeni ellátását nem tudja biztosítani:

□ a fenti igazolást a kérelemhez csatoltam.

Amennyiben Ön

- az a) pontban foglalt igazolást nem csatolta, a hivatal által adatszolgáltatási kérelemmel megkereshető regionális munkaügyi központ (kirendeltség) megnevezése és címe:

................................................................................................................................................................

................................................................................................................................................................

- a b) pontban foglalt igazolást nem csatolta, a hivatal által adatszolgáltatási kérelemmel megkereshető azon együttműködésre kijelölt szerv megnevezése és címe, amellyel a kérelem benyújtása előtt együttműködött:

................................................................................................................................................................

................................................................................................................................................................

- a c) pontban foglalt határozatot, igazolást nem csatolta, a hivatal által adatszolgáltatási kérelemmel megkereshető, a korábbi szociális ellátást megszüntető szerv megnevezése és címe:

................................................................................................................................................................

................................................................................................................................................................

IV. Nyilatkozatok

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

kérelmező:

- *életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

- keresőtevékenységet nem folytatok,

- gyermekgondozási segélyben, illetve gyermeknevelési támogatásban nem részesülök,

- közoktatási, illetőleg felsőoktatási intézményben nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat nem folytatok,

- vállalom az elhelyezkedésem érdekében szükséges nyilvántartásba vételt és álláskeresési hatósági szerződés megkötését,

- vállalom az általános iskolai végzettség, illetve a szakképzés megkezdéséhez szükséges képzés megszerzését,

- vállalom a beilleszkedést segítő programban való részvételt

házastárs/élettárs:

- *életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

- a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező igazgatósága útján, valamint a Kincstár által vezetett egységes szociális nyilvántartásban szereplő adatok alapján - ellenőrizheti.

Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Dátum: ...................................................

..................................................... .....................................................

kérelmező nagykorú hozzátartozók aláírása

* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.

Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

I. Személyes adatok

Egyedülálló az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

Közös háztartásban élő eltartott gyermeknek számít:

- a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező,

- a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató,

- a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató,

- korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

A tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek egészségi állapotára vonatkozó igazolásokat a kérelemhez csatolni kell.

Amennyiben a tanulói, hallgatói jogviszony fennállását a kérelmező nem igazolja, úgy a hivatal adatszolgáltatás iránti kérelemmel az Oktatási Hivatalt megkeresi.

II. Jövedelmi adatok

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott pénzbeli támogatást, a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül jövedelemnek az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel, ha havi ellenértéke a minimálbér 50%-át nem haladja meg, továbbá a közmunkából, közhasznú munkából vagy közcélú munkából származó havi jövedelemnek az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó része.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor

- rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap,

- nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap

alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

Jövedelem típusai:

1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott - személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem. Közfoglalkoztatásból származó jövedelem alatt a közmunkából, a közhasznú munkából vagy a közcélú munkából származó jövedelmet kell érteni.

2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

3. Alkalmi munkavégzésből származó jövedelem: alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel. Nem minősül jövedelemnek az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel, ha havi ellenértéke a minimálbér 50%-át nem haladja meg.

4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

5. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás és baleseti hozzátartozói nyugellátások; rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék.

6. Önkormányzat és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a rendelkezésre állási támogatás, az ápolási díj, az adósságcsökkentési támogatás; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

7. Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

A jövedelemnyilatkozatban szereplő jövedelmekről a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát a kérelemhez mellékelni szükséges.

III. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

Egészségkárosodott az a személy, aki

a) munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve egészségkárosodásának mértéke legalább 50%-os, vagy

b) vakok személyi járadékában részesül, vagy

c) fogyatékossági támogatásban részesül.

A kérelemhez

- az a) pontban meghatározott esetben mellékelni kell az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakértői bizottságának a munkaképesség legalább 67%-os mértékű csökkenéséről, illetve a legalább 50%-os mértékű egészségkárosodásáról készült érvényes és hatályos szakvéleményét, előzetes szakhatósági állásfoglalását vagy szakhatósági állásfoglalását;

- a b) és c) pontokban meghatározott esetekben pedig

> vagy mellékelni kell a Magyar Államkincstár illetékes Regionális Igazgatóságának igazolását arról, hogy a vak személy vakok személyi járadékában, a súlyosan fogyatékos személy pedig fogyatékossági támogatásban részesül,

> vagy meg kell adni a folyósító szerv nevét és címét.

Állástalan az a személy:

a) akinek a munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítási időtartama lejárt, és álláskeresést ösztönző juttatásban, illetve képzési támogatásként keresetpótló juttatásban nem részesül, vagy

b) akinek az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási időtartam lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot, vagy

c) aki az aktív korúak ellátására való jogosultság iránti kérelem benyújtását megelőző két évben a regionális munkaügyi központtal, illetőleg annak kirendeltségével (a továbbiakban: munkaügyi központ) vagy 2009. január 1-jét megelőzően a lakó-, tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat által kijelölt szervvel (a továbbiakban: együttműködésre kijelölt szerv) legalább egy év időtartamban együttműködött, vagy

d) akinek az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj, továbbá az árvaellátás megszűnése miatt az özvegyi nyugdíj folyósítását megszüntették, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően a munkaügyi központtal, illetve annak kirendeltségével vagy az együttműködésre kijelölt szervvel legalább három hónapig együttműködött,

e) akinek az aktív korúak ellátására való jogosultság iránti kérelem benyújtását megelőzően fennálló aktív korúak ellátására való jogosultsága nem az együttműködési kötelezettség megszegése miatt szűnt meg, feltéve, hogy az aktív korúak ellátása megállapítását a kérelmező a korábbi jogosultság megszüntetésétől számított harminchat hónapon belül kérte.

A kérelemhez vagy mellékelni kell az alábbi igazolások valamelyikét, vagy meg kell adni azon szerv nevét és címét, ahonnan az irat beszerezhető.

- Az a) pontban meghatározott esetben: a munkaügyi központnak (kirendeltségének) az igazolása a munkanélküli járadék, az álláskeresési járadék, álláskeresési segély folyósítása időtartamának lejártáról, valamint arról, hogy a nem foglalkoztatott személy álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül.

- A b) pontban meghatározott esetben: a munkaügyi központ (kirendeltség) igazolása arról, hogy az álláskeresési támogatásra való jogosultsága nem áll fenn, továbbá a munkaviszonyban töltött azon napjainak számáról, amelyeket az álláskeresési támogatás megállapításánál figyelembe kell venni.

- A c), d) pontokban meghatározott esetben: a munkaügyi központ (kirendeltség) vagy az együttműködésre kijelölt szerv igazolása a megelőző együttműködés teljesítéséről.

- A d), e) pontokban meghatározott esetben: a korábban megállapított szociális ellátások megszüntetéséről szóló határozat vagy a folyósító szerv igazolása, ha a korábbi ellátásokat nem a kérelmező jelenlegi lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat folyósította.

Minden esetben csatolni kell az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat másolatát, illetve az alapfokú vagy annál alacsonyabb végzettség esetében okirat hiányában az erről szóló nyilatkozatot.

Amennyiben az igénylő 14. életévét be nem töltött, iskolában tanuló gyermekének a napközbeni ellátása nem biztosított, az intézmény erre vonatkozó igazolását is csatolni kell.

A kérelmet a kérelmezőn túlmenően a házastársának (élettársának) és a nagykorú gyermekeknek is alá kell írniuk. Ha az ellátást kérő vagy annak közeli hozzátartozója nem cselekvőképes, helyette a törvényes képviselője jogosult az aláírásra.

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

KÉRELEM
az ápolási díj megállapítására

I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok

1. Személyes adatok

Neve: ........................................................................................................................................

Születési neve: .........................................................................................................................

Anyja neve: ..............................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ......................................................................................................

Lakóhely: .................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ..................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

Adóazonosító jele: ...................................................................................................................

Az ápolt személlyel való rokoni kapcsolat: .............................................................................

Telefonszám (nem kötelező megadni): ....................................................................................

Fizetési számlaszám (akkor kell megadni, ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri): ...........................

A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: ................................................................................

2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

a) Az ápolási díj megállapítását arra való tekintettel kérem, hogy az ápolt személy:

□ súlyosan fogyatékos

□ fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos

□ 18 éven aluli tartósan beteg

□ 18. életévét betöltött tartósan beteg

Ha a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személyre való tekintettel kérem a magasabb összegű ápolási díj megállapítását, egyben tudomásul veszem az ezzel kapcsolatos vizsgálat elvégzésének szükségességét.

b) Kijelentem, hogy

- keresőtevékenységet:

□ nem folytatok

□ napi 4 órában folytatok

□ otthonomban folytatok

- nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonyban nem állok

- rendszeres pénzellátásban

□ részesülök és annak havi összege: .....................

□ nem részesülök

- az ápolási tevékenységet:

□ a lakóhelyemen/tartózkodási helyemen

□ az ápolt személy lakóhelyén/tartózkodási helyén végzem.

- életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó)

c) Az ápolt személy:

□ közoktatási intézmény tanulója,

□ óvodai nevelésben részesül,

□ nappali szociális intézményi ellátásban részesül,

□ felsőoktatási intézmény hallgatója.

II. Az ápolt személyre vonatkozó adatok

1. Személyes adatok

Neve: ........................................................................................................................................

Születési neve: .........................................................................................................................

Anyja neve: ..............................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ......................................................................................................

Lakóhely: ..................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ...................................................................................................................

Ha az ápolt személy nem cselekvőképes, a törvényes képviselő neve: ...................................

A törvényes képviselő lakcíme: ...............................................................................................

2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó nyilatkozat

□ Egyetértek azzal, hogy az otthoni ápolásomat, gondozásomat az ápolási díjat kérelmező hozzátartozóm végezze.

□ Hozzájárulok ahhoz, hogy az önkiszolgáló képességem megítéléséhez, ezzel összefüggésben a fokozott ápolási igény megállapításához szükséges vizsgálatokat elvégezzék. (Ezt csak akkor kell jelezni, ha az ápolt személy súlyosan fogyatékos és fokozott ápolást igényel.)

Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Dátum: ................................................

..........................................................................
az ápolást végző személy aláírása
................................................................................................
az ápolt személy vagy törvényes képviselője aláírása

Tájékoztató
a kérelem kitöltéséhez

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 42. § (1) bekezdése értelmében

Nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó ha:

- keresőtevékenységet folytat és munkaideje - az otthon történő munkavégzés kivételével - a napi 4 órát meghaladja,

- szakiskola, középiskola, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos tanulója, hallgatója,

- rendszeres pénzellátásban részesül és annak összege meghaladja az ápolási díj összegét, ide nem értve azt a táppénzt, amelyet az ápolási díj folyósításának időtartama alatt végzett keresőtevékenységből adódó biztosítási jogviszony alapján - keresőképtelenné válás esetén - folyósítanak, továbbá azt a saját jogú nyugdíjat, amelyet az ápolási díjban részesülő személy az Szt. 42. § (4) bekezdése alapján kap.

Rendszeres pénzellátásnak minősül: a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, a rehabilitációs járadék, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj - kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját -, a baleseti táppénz, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a hozzátartozói baleseti nyugellátás, az Flt. alapján folyósított pénzbeli ellátás, az átmeneti járadék, a rendszeres szociális járadék, a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az időskorúak járadéka, a rendelkezésre állási támogatás, a rendszeres szociális segély, az ápolási díj, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, valamint a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK tanácsi rendelet alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátás.

Fokozott ápolást igényel az a súlyosan fogyatékos személy, aki mások segítsége nélkül önállóan nem képes:

a) étkezni, vagy

b) tisztálkodni, vagy

c) öltözködni, vagy

d) illemhelyet használni, vagy

e) lakáson belül - segédeszköz igénybevételével sem - közlekedni,

feltéve, hogy esetében az a)-e) pontokban foglaltak közül legalább három egyidejűleg fennáll.

A kérelem 2. c) pontját abban az esetben kell kitölteni, ha az ápolt személy közoktatási intézmény tanulója, óvodai nevelésben részesül, nappali szociális intézményi ellátásban részesül vagy felsőoktatási intézmény hallgatója. Az erről szóló igazolást a kérelemhez csatolni kell.

A kérelemhez minden esetben mellékelni kell a háziorvos igazolását.

5. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

IGAZOLÁS ÉS SZAKVÉLEMÉNY
az ápolási díj megállapításához/kötelező felülvizsgálatához

(Az ápolt személy háziorvosa tölti ki.)

I. Igazolom, hogy

Neve: .........................................................................................................................................

Születési neve: .........................................................................................................................

Anyja neve: ..............................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: .......................................................................................................

Lakóhely: .................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ...................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

□ Súlyosan fogyatékos

súlyos fogyatékosságának jellege: □ látássérült □ hallássérült □ értelmi sérült □ mozgássérült, vagy □ Tartósan beteg

Fenti igazolást nevezett részére

az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet ... fokú szakértői bizottságának .................... számú szakhatósági állásfoglalása vagy szakvéleménye, vagy a ...................... megyei gyermek szakfőorvos .................... számú igazolása, vagy ........................... fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény ....................................................... szakrendelő intézet szakorvosa által kiadott .................... keltű igazolás/zárójelentés, vagy a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértő Bizottság .................... számú szakvéleménye alapján állítottam ki.

II. Szakvéleményem szerint a fent nevezett személy fogyatékossága/betegsége miatt állandó és tartós gondozásra szorul. A gondozás várható időtartama:

□ 3 hónapnál hosszabb, vagy

□ 3 hónapnál rövidebb.

Dátum: ................................................

................................................

háziorvos aláírása
munkahelyének címe

P. H.

Tájékoztató
a háziorvosi igazolás és szakvélemény kitöltéséhez

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 41. § (3) bekezdése szerint az ápolási díjra való jogosultság szempontjából:

1. Súlyosan fogyatékos személy az, akinek

a) segédeszközzel vagy műtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik, vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik, és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes,

b) hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére és spontán elsajátítására segédeszközzel sem képes, és halláskárosodás miatt a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad,

c) értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű, továbbá aki IQ értékétől függetlenül a személyiség egészét érintő (pervazív) fejlődési zavarban szenved, és az autonómiai tesztek alapján állapota súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető (BNO szerinti besorolása: F84.0-F84.9),

d) mozgásszervi károsodása, illetőleg funkciózavara olyan mértékű, hogy helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy állapota miatt helyváltoztatásra még segédeszközzel sem képes, vagy végtaghiánya miatt önmaga ellátására nem képes és állandó ápolásra, gondozásra szorul.

2. Tartósan beteg az a személy, aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel.

6. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

Igazolás az ápolási díj megállapításához

Igazolom, hogy ................................................................................................................... (név)

Anyja neve: ..................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................................

„A” közoktatási intézmény tanulója,

„B” óvodai nevelésben részesül,

„C” nappali szociális intézményi ellátásban részesül,

„D” felsőoktatási intézmény hallgatója.

Az intézmény megnevezése: .......................................................................................................

Az „A” pontban foglalt esetben az intézményben eltöltött idő a kötelező tanórai foglalkozások időtartamát

meghaladja nem haladja meg.

A „B”-„C” pontban foglalt esetben az intézmény igénybevételének, illetőleg a „D” pont szerinti esetben az intézmény látogatási kötelezettségének időtartama átlagosan a napi 5 órát

meghaladja nem haladja meg.

Az „A”-„D” pontban foglalt intézmény igénybevétele az ápolást végző személy rendszeres közreműködését

szükségessé teszi nem teszi szükségessé.

Dátum: ...................................................

P. H.

................................................

intézményvezető

7. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

SZAKVÉLEMÉNY
a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatáról

I. Az ápolt személy személyes adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Születési neve: ..............................................................................................................................

Anyja neve: .................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Ápolt személy lakóhelye: ............................................................................................................

Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

II. A vizsgálat adatai

A helyszíni vizsgálat helye: ........................................................................................................

időpontja: ........................................, időtartama: .......................................................................

A helyszíni vizsgálatot végző személy neve: ...............................................................................

munkahelye: ..................................................., munkaköre: ........................................................

A szakértői vizsgálat megállapítása:

Az ápolt személy mások személyes segítsége nélkül önállóan

a) étkezni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

b) tisztálkodni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

c) öltözködni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

d) illemhelyet használni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

e) lakáson belül - segédeszköz igénybevételével vagy anélkül - közlekedni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

A vizsgálatot végző megjegyzése: ...............................................................................................

.......................................................................................................................................................

.......................................................................................................................................................

A szakértői véleményhez felhasznált hivatalos irat pontos megnevezése: ..................................

kelte: ................................................ megállapítása: ....................................................................

III. Szakértői vélemény

A fent nevezett személy esetében a fokozott ápolási igény

□ fennáll, indokolás: ................................................................................................................

□ nem áll fenn, indokolás: ...................................................,....................................................

A szakértői vélemény érvényességi ideje: 200.... év......................... hó .... nap

Dátum: ................................................

............................................................

a szakértő aláírása,
munkahelyének címe

P. H.

Megjegyzés:

- A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatot kitölteni.

- A II. pontban foglaltakat a helyszíni vizsgálatot végző személy tölti ki!

8. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

SZAKVÉLEMÉNY
a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot felülvizsgálatáról

I. Ápolt személy személyes adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Születési neve: .............................................................................................................................

Anyja neve: .................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................................

II. A felülvizsgálatra vonatkozó adatok

A helyszíni vizsgálat helye: .........................................................................................................

időpontja: ..................................................................................................

A szakértői vizsgálat megállapítása:

Az ápolt személy mások személyes segítsége nélkül önállóan

a) étkezni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

b) tisztálkodni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

c) öltözködni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

d) illemhelyet használni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

e) lakáson belül - segédeszköz igénybevételével vagy anélkül - közlekedni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

A vizsgálatot végző megjegyzése: ...............................................................................................

.......................................................................................................................................................

.......................................................................................................................................................

A szakértői véleményhez felhasznált hivatalos dokumentum pontos megnevezése ................... kelte ..................... megállapítása .................................................................................................

III. Szakértői vélemény

A fent nevezett személy esetében a fokozott ápolási igény

□ fennáll, indokolás: ................................................................................................................

□ nem áll fenn, indokolás: ........................................................................................................

Dátum: ................................................

................................................

a vizsgálatot végző szakértő aláírása,
munkahelyének címe

Megjegyzés:

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

9. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

KÉRELEM
a közgyógyellátás megállapítására

I. A kérelmező személyes adatai

Neve: ..................................................................................................................................................

Születési neve: ...................................................................................................................................

Anyja neve: ........................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ................................................................................................................

Lakóhely: ...........................................................................................................................................

Tartózkodási hely: .............................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ..............................................................................................

Telefonszám (nem kötelező megadni): .............................................................................................

II. A megállapítás jogcímére és a jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

Kérjük, a közgyógyellátás jogcímére vonatkozóan a megfelelő pontot [a), b) vagy c) pont] szíveskedjen bekarikázni!

a) Az alábbi ellátások valamelyikében részesülök;

(Kérjük X-szel jelölje be, hogy melyik ellátásban részesül!)

□ egészségkárosodásra tekintettel nyújtott rendszeres szociális segély

□ hadigondozotti pénzellátás

□ nemzeti gondozotti pénzellátás

□ központi szociális segély

□ rokkantsági járadék

□ I. vagy II. csoportú rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugellátás

□ magasabb összegű családi pótlék (akkor is, ha abban nem a kérelmező részesül, de azt a kérelmezőre tekintettel folyósítják).

Jelölje aláhúzással, ha csatolta:

- a nyugdíjfolyósító szerv igazolását vagy határozatát a

hadigondozotti pénzellátás

nemzeti gondozotti ellátás

központi szociális segély

rokkantsági járadék

rokkantsági/baleseti rokkantsági nyugdíj

folyósításáról;

- a családtámogatási igényt elbíráló szerv igazolását vagy határozatát a magasabb összegű családi pótlék folyósításáról.

Ha Ön a fentiekben megjelölt ellátás folyósítását nem igazolta, a hivatal által adatszolgáltatási kérelemmel megkereshető (a megjelölt ellátást folyósító) szerv megnevezése és címe, az ellátás folyósítási száma:

................................................................................................................................................................

................................................................................................................................................................

b) A jogosultság megállapítását bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben lakó, átmeneti gondozott, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett kiskorú személyre tekintettel kérem;

Jelölje aláhúzással, ha csatolta az intézményi elhelyezést vagy nevelésbe vételt igazoló iratot, ellenkező esetben adja meg a kiskorú személy gondozásba/nevelésbe vételét elrendelő gyámhivatal megnevezését és címét:

................................................................................................................................................................

................................................................................................................................................................

c) A jogosultság megállapítását jövedelmi helyzetemre és a magas gyógyszerköltségemre tekintettel kérem.

(Ez esetben ki kell tölteni a III. pontban szereplő családtagokra vonatkozó adatokat, valamint a jövedelemnyilatkozatot!)

III. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok

a) A kérelmező családi körülménye:

□ egyedülélő

□ nem egyedül élő

b) A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók száma: ......... fő.

Közeli hozzátartozó neve
(születési neve)
Családi kapcsolat megnevezése Születési helye, év, hónap, nap Megjegyzés*

* Ebben az oszlopban kell feltüntetni, ha

- a 16-20 év közötti gyermek nem jár oktatási intézménybe, de önálló keresettel még nem rendelkezik,

- életkortól függetlenül a gyermek tartós betegségének vagy fogyatékosságának fennállását, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

c) Jövedelmi adatok

A jövedelem típusa Kérelmező A családban élő közeli hozzátartozók

1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó

2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó

3. Alkalmi munkavégzésből származó

4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások

5. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

6. Önkormányzat és munkaügyi szervek által folyósított ellátások

7. Egyéb jövedelem

8. Összes jövedelem

IV. Nyilatkozatok

a) A II/a) pont szerinti jogosultság esetén nyilatkozom arról, hogy krónikus betegségre tekintettel

□ kérem

□ nem kérem

egyéni gyógyszerkeret megállapítását. (Kérjük X-szel jelölje be a megfelelő választ!)

b) A közgyógyellátási igazolvány átvételére vonatkozó nyilatkozat (kérjük X-szel jelölje be a megfelelő választ!):

□ A közgyógyellátási igazolvány kézbesítését postai úton:

................................................................................................................................................................

......................................................................................................................................... címre kérem.

□ A közgyógyellátási igazolványt

................................................................................................................................................................ regionális egészségbiztosítási pénztárnál személyesen veszem át.

c) Kijelentem, hogy

*- életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

- a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.
Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező igazgatósága útján - ellenőrizheti.

Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatok a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához, továbbá a közgyógyellátási nyilvántartásban szereplő adatoknak a közgyógyellátás információs rendszerében történő felhasználásához.

Dátum: ................................................

..........................................................................
kérelmező aláírása
..........................................................................
kérelmező házastársának/élettársának
aláírása

TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

Jövedelmi adatok:

Abban az esetben, ha a kérelmező a közgyógyellátást jövedelmi helyzetére és magas gyógyszerköltségére tekintettel kéri, a jogosultság megállapításához szükséges az egy családban élő közeli hozzátartozók jövedelmének vizsgálata.

Egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik.

Család: egy lakásban vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Közeli hozzátartozónak számít:

- a házastárs, az élettárs;

- a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa;

- az a vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, aki

= húszévesnél fiatalabb, és önálló keresettel nem rendelkezik,

= huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik, és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat,

= huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik, és felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat,

= korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt. A kérelem elbírálásához szükségesek a tanulói, hallgatói jogviszonyra és az egészségi állapotra vonatkozó igazolások. Amennyiben a tanulói, hallgatói jogviszony fennállását a kérelmező nem igazolja, úgy a hivatal adatszolgáltatás iránti kérelemmel az Oktatási Hivatalt megkeresi.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

Nem minősül jövedelemnek, így a jövedelembe sem kell beszámítani a temetési segélyt, az alkalmanként adott átmeneti segélyt, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott pénzbeli támogatást, a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül jövedelemnek az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel, ha havi ellenértéke a minimálbér 50%-át nem haladja meg, továbbá a közmunkából, közhasznú munkából vagy közcélú munkából származó havi jövedelemnek az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó része.

A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

A havi jövedelem kiszámításakor

- rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap,

- nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap

alatt kapott összeg egyhavi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

Jövedelem típusai:

1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott - személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem.

2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

3. Alkalmi munkavégzésből származó jövedelem: alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel. Nem minősül jövedelemnek az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén szerzett bevétel, ha havi ellenértéke a minimálbér 50%-át nem haladja meg.

4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi- gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

5. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás és baleseti hozzátartozói nyugellátások; rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék.

6. Önkormányzat és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a rendelkezésre állási támogatás, az ápolási díj, az adósságcsökkentési támogatás; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

7. Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

A jövedelemről a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát a kérelemhez mellékelni szükséges.

10. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

Háziorvosi igazolás

I. A kérelmező személyes adatai

Neve: ............................................................................................................................................

Születési neve: ..............................................................................................................................

Anyja neve: ..................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ...........................................................................................................

Lakóhely: ......................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ........................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .........................................................................................

A háziorvosi igazolás kiadására

□ közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása

□ egyéni gyógyszerkeret felülvizsgálata

céljából kerül sor. (A megfelelő választ X-szel kell jelölni.)

II. A társadalombiztosítás által támogatott, tartósan alkalmazott gyógyító ellátási szükségletre vonatkozó adatok

1. Havi rendszerességgel rendelt gyógyszerek:

A betegség BNO kódja ATC kód TTT kód Gyógy-
szer megnevezése
Gyógy-
szer-
forma
Ható-
anyag meg-
neve-
zése
A ható-
anyag napi mennyi-
sége
Napi adagolás Gyógy-
szer rende-
lésére vonat-
kozó
jelzés*
Szak-
orvos pecsét-
száma**
Megjegyzés

* Ebben a rovatban a 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti jelzést kell feltüntetni.

** Ezt a rovatot akkor kell kitölteni, ha a gyógyszert csak szakorvos rendelheti vagy a javaslatot a szakorvos tette.

A táblázatban valamennyi, a kérelmező által szedett, tb-támogatásba befogadott gyógyszert fel kell tüntetni.

A „Megjegyzés” rovatban kell jelezni:

- ha a hatóanyagnak megfelelő készítmény rendelése indikációhoz kötött kiemelt vagy emelt támogatással történik, vagy

- a hatóanyag valamely formájával vagy bármely összetevővel szemben esetleg fennálló érzékenységet.

2. Gyógyászati segédeszközök és orvosi rehabilitáció céljából havonta rendszeresen rendelt gyógyító ellátások:

Szükséges eszköz, illetve kezelés

A betegség
BNO kódja
ISO kód/GYF
szolgáltatás kód
Formája, megnevezése Rendelésének, ill. alkalmazásának gyakorisága
(havi mennyisége)
Szakorvos pecsétszáma*

* Ezt a rovatot akkor kell kitölteni, ha a javaslatot a szakorvos tette.

Figyelem! Ha a közgyógyellátás iránti kérelmet az Szt. 50. § (1) bekezdése szerint nyújtják be (alanyi jogú közgyógyellátás), a 2. pontban foglaltakat nem kell kitölteni.

III. Háziorvosra (intézményi orvosra) vonatkozó adatok, a háziorvos nyilatkozata

A háziorvos neve: .........................................................................................................................

Személy-specifikus orvosi bélyegzőjének száma: .......................................................................

Ágazati azonosító: ........................................................................................................................

ÁNTSZ engedély száma: .............................................................................................................

Rendelő/munkahely neve, címe: ..................................................................................................

Telefonszáma: ..............................................................................................................................

Kijelentem, hogy az igazolásban feltüntetett gyógyító ellátásra vonatkozó szükséglet kizárólag a közgyógyellátást igénylő személy orvosi dokumentációjában igazolt kezelése alapján került megállapításra.

Dátum: ...................................

P. H.

...........................................

háziorvos aláírása

11. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

Szakhatósági megkeresés
........Regionális Egészségbiztosítási Pénztár részére

I. A kérelmező személyes adatai

Neve: ............................................................................................................................................

Születési neve: .............................................................................................................................

Anyja neve: ..................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ......................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ........................................................................................

1. Nevezett a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítását az

□ Szt. 50. § (1) bekezdésében

□ Szt. 50. § (2), illetve (3) bekezdésében

foglalt jogosultsági feltételek fennállására hivatkozással kérte. (A megfelelő választ X-szel kell jelölni.)

2. Nevezett a gyógyszerkerete felülvizsgálatát kérte.

(Az 1. és 2. pont közül a megfelelő bekarikázandó.)

II. A szakhatósági megkeresést benyújtó jegyző adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Székhelye: ...................................................................................................................................

Címe: .......................................................................................................................................

Telefonszáma: .............................................................................................................................

Dátum: ........................................

P. H.

................................................

a jegyző aláírása

Figyelem! A szakhatósági megkereséséhez zárt borítékban csatolni kell a háziorvosi igazolást.

12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

12/A. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

13. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

A közgyógyellátási igazolvány tartalmi elemei

A közgyógyellátási igazolvány:

Chip és mágnescsík nélküli, az ISO 7810 szabványnak megfelelő, ID-1 méretű, melegen laminált műanyag kártya

Az igazolvány első oldalán a következők szerepelnek:

KÖZGYÓGYELLÁTÁSI IGAZOLVÁNY (nyomtatott nagy betűkkel)

A kiállított igazolvány egyedi adatai:

A közgyógyellátási igazolvány száma (KGYSZ)

A jogosult neve

Születési idő

Társadalombiztosítási Azonosító Jel

A jogosultság kezdetének időpontja

A jogosultság lejártának időpontja

Az igazolvány másik oldalán a következők szerepelnek:

A közgyógyellátásra jogosult személy térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítási támogatásba befogadott

a) járóbeteg-ellátás keretében rendelhető gyógyszerekre,

b) egyes gyógyászati segédeszközökre,

c) az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokra.

Az a) pontban foglalt esetben a jogosult gyógyszerkerete összegéig, a b)-c) pontban foglalt esetben pedig a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig vehető térítésmentesen igénybe a gyógyító ellátás.

A kártya sorszáma

A jogosult aláírása