A jogszabály mai napon ( 2024.04.17. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (határozatlan -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

10/2014. (II. 24.) OGY határozat

egyes házszabályi rendelkezésekről * 

Magyarország Alaptörvényének azon rendelkezését szem előtt tartva, amely szerint az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók;

tekintettel a képviselői szabad mandátum elvére, amelynek értelmében a képviselők nem hívhatók vissza, meggyőződésük és lelkiismeretük alapján foglalnak állást és adják le szavazataikat;

tiszteletben tartva a képviselők parlamenti szólásszabadságát, amely az Országgyűlés méltóságának és tekintélyének megőrzéséhez szükséges határokon belül biztosítja a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését és a politikai viták intézményi kereteit;

biztosítva az egyéni képviselői jogok érvényesülését, a törvényhozás átlátható és hatékony működését, valamint a Kormány működése feletti ellenőrzés demokratikus eszközeit;

az Országgyűlés az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény 5. cikk (7) bekezdése alapján az Országgyűlésről szóló törvényben nem szereplő egyes házszabályi rendelkezések megállapítására a következő határozatot alkotja:

ELSŐ RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐCSOPORTOK

1. Az országgyűlési képviselőcsoport megalakítása és működése

1. § (1) *  Országgyűlési képviselőcsoport (a továbbiakban: képviselőcsoport) alakítására – a (2) bekezdésben és a 2. § (1) és (2) bekezdésében meghatározottak szerint – a képviselők előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak. A képviselők előző általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselők – a (2) bekezdésnek és a 2. § (1) bekezdésének megfelelően – közös vagy önálló képviselőcsoport alakítására jogosultak.

(2) Képviselőcsoportot legalább öt képviselő alakíthat.

(3) Az ugyanazon párthoz tartozó képviselők csak egy képviselőcsoportot alakíthatnak.

(4) Azt a képviselőt kell párthoz tartozónak tekinteni, aki párt jelöltjeként indult a választáson.

(5) A képviselőcsoport az (1) bekezdés szerinti párt nevével megegyezően nevezhető el. A közös képviselőcsoport elnevezése valamennyi részes párt nevét tartalmazza.

2. § *  (1) A képviselő csak egy képviselőcsoportnak lehet tagja.

(2) Képviselőcsoportot alkothat az ugyanazon párthoz tartozó legalább három képviselő akkor is, ha mandátumukat ugyanazon önálló országos pártlistáról szerezték.

(3) A képviselő a képviselőcsoportból kiléphet. A képviselőcsoport a tagját kizárhatja.

(4) Ha valamely képviselő képviselőcsoport-tagsága megszűnik, a képviselő – a (6) bekezdésben meghatározott eset kivételével – függetlenné válik.

(5) A független és a függetlenné vált képviselő megbízatása alatt képviselőcsoport megalakításában nem vehet részt és képviselőcsoporthoz nem csatlakozhat.

(6) A képviselők előző általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselőkből álló képviselőcsoport tagja bármely, a közös országos listán szereplő párthoz tartozó képviselőkből alakult képviselőcsoporthoz csatlakozhat, ha csatlakozását a képviselőcsoport elfogadta. A csatlakozással a képviselő korábbi képviselőcsoport-tagsága megszűnik.

3. § A képviselőcsoport a tagjai sorából vezetőt választ, valamint vezetőhelyetteseket és más tisztségviselőket választhat. A képviselőcsoport vezetőjének akadályoztatása esetén a képviselőcsoport vezetőjének helyettese a képviselőcsoport vezetőjének jogait gyakorolja. A képviselőcsoport vezetőjének a képviselőcsoport hatáskörébe tartozó döntéseiről szóló bejelentése nem bírálható felül.

2. A képviselőcsoport gazdálkodása

4. § (1) A képviselőcsoportok működési költségeiről az Országgyűlés Hivatalának költségvetésén belül kell gondoskodni.

(2) A képviselőcsoport a működési költségeit biztosító keret terhére a képviselőcsoport vezetőjének rendelkezése alapján vállalhat kötelezettséget és teljesíthet kifizetést.

(3) A képviselőcsoport gazdálkodására a központi költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

3. A képviselőcsoport megszűnése

5. § (1) Megszűnik a képviselőcsoport, ha

a) tagjainak száma – a 2. § (2) bekezdésében meghatározott eset kivételével – öt fő alá csökken,

b) a 2. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a tagjainak száma három fő alá csökken,

c) a képviselőcsoport megszűnését határozatban kimondja,

d) a párt, amelyhez a képviselőcsoport tagjai tartoznak, megszűnik.

(2) *  Nem szűnik meg a képviselőcsoport az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetben, ha a megüresedett mandátum az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján betölthető, kivéve, ha a megüresedett mandátumot betöltő képviselő a közös országos listán szereplő másik párthoz tartozó képviselőkből álló képviselőcsoporthoz csatlakozik és e képviselőcsoport a csatlakozását elfogadta.

(3) A képviselőcsoport volt vezetője a megszűnés tényét legkésőbb a megszűnést követő harmadik napon bejelenti az Országgyűlés elnökének (a továbbiakban: házelnök). E határidő elmulasztása esetén a házelnök a képviselőcsoport megszűnését – a megszűnés alapjául szolgáló tény bekövetkeztének napjával – hivatalból megállapítja.

(4) *  Nem szűnik meg a képviselőcsoport az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetben, ha a (3) bekezdés szerinti bejelentésre nyitva álló határidő alatt a közös országos listán szereplő másik párthoz tartozó képviselőkből álló képviselőcsoport tagjai közül megfelelő számú képviselő a képviselőcsoporthoz csatlakozik.

(5) *  Nem minősül csatlakozásnak és megszűntnek kell tekinteni a képviselőcsoportot, ha a csatlakozás a (3) bekezdés szerinti határidőn belül, de a megszűnésről szóló bejelentés megtétele után történt.

(6) *  Az Országgyűlés tisztségviselője, bizottság tisztségviselője vagy tagja az (1) bekezdésben meghatározott feltétel bekövetkeztétől

a) a képviselőcsoportja megszűnésének (3) bekezdés szerinti bejelentéséig vagy hivatalból történő megállapításáig, illetve

b) a (4) bekezdés szerinti feltétel bekövetkeztéig

tisztségéből, bizottsági tagságából adódó jogait nem gyakorolhatja.

(7) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a képviselőcsoport a párt bírósági nyilvántartásból való törléséről rendelkező bírósági határozat jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg.

4. Csoportalakítás

6. § A képviselők – a képviselői tevékenységgel összefüggő célra – más csoportokat hozhatnak létre, amelyek nem minősülnek képviselőcsoportnak.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MŰKÖDÉSÉNEK ÉS ÜLÉSEZÉSÉNEK EGYES SZABÁLYAI

I. FEJEZET

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MEGALAKULÁSA

7. § (1) *  Az alakuló ülést a 13. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatás megadásáig a korelnök vezeti.

(2) Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) vagy az Országgyűlés Hivatalának a főigazgató által kijelölt munkatársa az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáig a korelnök irányítása alatt látja el az Országgyűlés ülésének vezetésével kapcsolatos feladatokat.

(3) *  A képviselők alakuló ülésen elfoglalt üléstermi helyét a korelnök a képviselőcsoport-vezetők – független képviselők véleményét is mérlegelő – megállapodása szerint, ennek hiányában a képviselőcsoport-vezetők indítványaira figyelemmel állapítja meg. A képviselőcsoport-vezetők megállapodását vagy indítványait – az általa megjelölt határidőben – a korelnöknek kell eljuttatni. Az alakuló ülés előkészítésével és megtartásával szükségszerűen együtt járó feladatok ellátása érdekében a korelnök a képviselőcsoport-vezetők megállapodása hiányában további kérdésekben is eljár.

8. § (1) *  A választással kapcsolatos beszámolók elhangzására a napirendben biztosított időtartam nem lehet kevesebb öt-öt percnél.

(1a) *  A választással kapcsolatos beszámolók elhangzása után a korelnök és a korjegyzők − mint mandátumvizsgáló testület − a választási bizottságok jegyzőkönyvei, a képviselőknek és a nemzetiségi szószólóknak a jelöltség elfogadására és az összeférhetetlenség hiányára vonatkozó nyilatkozatai, valamint az országos listák alapján megvizsgálják a képviselők és a nemzetiségi szószólók megbízólevelét.

(2) A korelnök és a korjegyzők megbízólevelét a névsor szerinti első öt képviselőből álló testület vizsgálja meg. E testület azonnal megalakul és tagjai sorából előadót választ. Ha a korelnök vagy korjegyző a névsor szerinti első öt képviselő közé tartozik, a testület tagja a sorban következő képviselő lesz.

9. § (1) A mandátumvizsgálat eredményéről először a 8. § (2) bekezdésében meghatározott testület előadója, majd ezt követően a korelnök szóban tesz jelentést az Országgyűlésnek.

(2) *  Az időközi választás során megválasztott, továbbá a listán megüresedett mandátumot megszerző képviselő vagy nemzetiségi szószóló megbízólevelét a Mentelmi, Összeférhetetlenségi, Fegyelmi és Mandátumvizsgáló Bizottság (a továbbiakban: Mentelmi Bizottság) vizsgálja meg. A vizsgálat eredményéről a bizottság előadója az Országgyűlés legközelebbi ülésén szóban tesz jelentést.

(3) A mandátumokat az Országgyűlés vita nélkül igazolja.

10. § (1) A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadását követően az alakuló ülésen tesznek esküt.

(2) *  Az alakuló ülésről távollevők, továbbá a 9. § (2) bekezdése szerint igazolt képviselők és nemzetiségi szószólók a mandátum vizsgálatát követően tesznek esküt.

(3) *  A nemzetiséghez tartozó képviselő és a nemzetiségi képviselő az (1) bekezdés szerinti eskütételt követően nemzetiségi nyelvén jegyzői előolvasás nélkül tesz esküt.

10/A. § *  (1) A képviselők eskütétele után a korelnök a 21. § alapján szünetet rendel el az esküokmányok leadása és ellenőrzése céljából.

(2) A képviselő az aláírásra átvett esküokmányt nem változtathatja meg, ahhoz más dokumentumot nem csatolhat.

(3) *  Az esküokmányok ellenőrzését a 8. §-ban meghatározott összetételű testületek végzik.

(4) Az esküokmányok ellenőrzése során meg kell állapítani, hogy

a) a leadott esküokmányok megfelelnek-e az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló törvényben előírt tartalmi és formai követelményeknek, ideértve a (2) bekezdésben foglaltakat is,

b) az Országgyűlés által igazolt mandátummal rendelkező képviselők közül ki nem tett érvényes esküt.

(5) Az esküokmányok ellenőrzésének eredményéről a 9. § (1) bekezdése szerint kell jelentést tenni az Országgyűlésnek. Ha az esküokmányok érvényességével kapcsolatban kétség merül fel, a házelnök haladéktalanul a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottsághoz fordul.

(6) A házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság a házelnök (5) bekezdés szerinti megkeresését követő három munkanapon belül állást foglal az esküokmányok érvényességéről.

(7) *  A 10. § (2) bekezdése szerinti esetben, valamint a nemzetiségi szószóló eskütételére e § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az esküokmányokat a házelnök két – lehetőleg egy kormánypárti és egy ellenzéki országgyűlési képviselőcsoporthoz tartozó – jegyző útján ellenőrzi, és az ellenőrzés eredményéről a házelnök tesz jelentést az Országgyűlésnek.

11. § *  Az Országgyűlés az esküokmányok ellenőrzéséről szóló jelentést követően vita nélkül határoz a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról.

12. § (1) A képviselőcsoport megalakulásának bejelentésére az alakuló ülésen, a választással kapcsolatos beszámolók elfogadását követően kerül sor.

(2) A képviselőcsoport megalakulására vonatkozó bejelentésnek tartalmaznia kell a képviselőcsoport elnevezését, a képviselőcsoport vezetője és az esetleges egyéb tisztségviselők nevét, valamint a képviselőcsoportot alkotó képviselők névsorát.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltakat a korelnök, a változásokat a házelnök részére kell írásban bejelenteni. A korelnök vagy a házelnök az írásbeli bejelentések alapján tájékoztatja az Országgyűlést a képviselőcsoportok megalakulásáról. Ha a képviselőcsoport megalakulása vagy annak bejelentése házszabályi rendelkezésekkel való összhangjával kapcsolatban kétség merül fel, a házelnök a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottsághoz fordul.

(4) Az alakuló ülést követően megalakult képviselőcsoportok tekintetében a (2)–(3) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

13. § (1) Az Országgyűlés az alakuló ülésen, a képviselőcsoportok megalakulására vonatkozó tájékoztatást követően választja meg az Országgyűlés tisztségviselőit.

(2) *  Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Országgyűlésről szóló törvény) 6. § (2)–(3) és (7) bekezdése szerinti képviselőcsoport-vezetői indítványokat – az általa megjelölt határidőben – a korelnök részére kell írásban eljuttatni. Ha a javaslattételre a házelnök jogosult, a korelnök az indítványokat haladéktalanul továbbítja a megválasztott házelnöknek.

(3) *  A korelnök a Házbizottság megalakulását követően a megalakulás tényéről, valamint a Házbizottság tagjainak személyéről tájékoztatja az Országgyűlést.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti tájékoztatás megadását követően az alakuló ülést a házelnök vezeti.

13/A. § *  Ha az Országgyűlésről szóló törvény 18. § (4) bekezdése szerinti döntésre az alakuló ülésen kerül sor, az Országgyűlésről szóló törvény 18. § (1) és (2) bekezdése szerinti képviselőcsoport-vezetői indítványokat – az általa megjelölt határidőben – a korelnök részére kell írásban eljuttatni. A korelnök az indítványokat haladéktalanul továbbítja a megválasztott házelnöknek.

II. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

5. A határozatképesség megállapítása

14. § (1) Az ülést vezető elnök a határozathozatalok során figyelemmel kíséri az Országgyűlés határozatképességének fennállását. Ha az Országgyűlés határozatképessége felől kétség merül fel, a határozathozatal elrendelése előtt – szavazatszámláló gép alkalmazásával – megállapítja a jelen levő képviselők számát.

(2) *  Ha az Országgyűlés a napirendben a 15. § (3) bekezdése szerint feltüntetett határozathozatali időszak során nem határozatképes, az ülést vezető elnök megkísérli a határozatképesség helyreállítását. Amennyiben ez nem lehetséges, az ülést vezető elnök megállapítja a távol maradó képviselők névsorát és a napirendi pont tárgyában a határozathozatalt a következő ülésre elhalasztja. Az ülést a következő napirendi pont tárgyalásával kell folytatni. Ha az ülést vezető elnök az Országgyűlés határozatképességét utóbb megállapítja, döntése alapján a határozathozatalra ugyanazon az ülésen vissza lehet térni.

(3) *  A képviselőcsoporthoz tartozó képviselő a képviselőcsoport vezetőjét előzetesen tájékoztatja a plenáris ülésről való távolmaradásáról. A képviselőcsoport vezetője és a független képviselő a távolmaradásról szóló bejelentést legkésőbb az ülésnap megnyitása előtt egy órával juttatja el a házelnöknek.

(4) *  A plenáris ülésről való távolmaradás bejelentésére, valamint a képviselői tiszteletdíj csökkentésének ezzel összefüggő eseteire vonatkozó részletes szabályokat az 5. melléklet tartalmazza.

6. A napirend megállapítása

15. § (1) A házelnök az ülés napirendjére vonatkozó javaslat közzétételével hívja össze az Országgyűlés ülését és az ülés napirendjére vonatkozó javaslat megküldésével meghívja az Országgyűlés ülésén tanácskozási joggal rendelkező személyeket.

(2) A házelnök a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetben a módosult napirendet haladéktalanul közzéteszi és erről tájékoztatja az Országgyűlés ülésén tanácskozási joggal rendelkező személyeket.

(3) A szavazások várható időpontját – az előre nem tervezhető szavazások kivételével – a napirendi javaslatban fel kell tüntetni.

(4) *  Legkésőbb az ülés megnyitását megelőzően egy órával a Kormány, a képviselőcsoport vezetője vagy öt független képviselő indokolással ellátott írásbeli javaslatot nyújthat be a házelnöknek a napirendi javaslat módosítására. A javaslat csak a 44–46., valamint az 57. alcím szerinti eljárások esetében irányulhat a napirendi javaslat kiegészítésére.

(4a) *  A házelnök visszautasítja azt a (4) bekezdés szerinti javaslatot,

a) amelyet nem a (4) bekezdésnek megfelelően nyújtottak be,

b) amely az adott ülésen tárgyalandó önálló indítványok körének, tárgyalási és döntéshozatali szakaszának, tárgyalási sorrendjének vagy időrendjének megállapítására – összességében vagy egyes elemeiben – nem alkalmas,

c) amely a napirendi javaslat egészének elhagyására irányul vagy annak olyan mértékű módosítására tesz javaslatot, amely az Országgyűlés átlátható működését veszélyezteti, vagy

d) amely az Országgyűlés tekintélyét sérti.

(4b) *  A visszautasított javaslat benyújtója – a (6) bekezdés szerinti határozathozatalok megkezdéséig – kérheti az Országgyűléstől a (4a) bekezdés alapján hozott döntés hatályon kívül helyezését. Erről az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

(5) A Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a napirend elfogadásával több, egymással összefüggő – a 27. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott – önálló indítvány együttes tárgyalásáról is határozhat.

(6) A napirendi javaslat megváltoztatására tett javaslatról és a napirendi javaslatról az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz. Elfogadott napirend hiányában a napirendi javaslat egyetlen pontja sem tárgyalható.

(7) *  Ha a házszabályi rendelkezésekben előírt feltételek nem teljesülnek, a napirendi pont tárgyalására vagy a napirendi pont szerinti döntéshozatalra nem kerül sor, és az külön döntés nélkül lekerül a napirendről. A hiányzó feltételeket és a napirend módosulását az ülést vezető elnök ismerteti, és kezdeményezi a (2) bekezdés szerint szükséges intézkedések megtételét.

7. A napirend megállapításának különleges szabályai a rendkívüli ülésszakon

16. § (1) Ha rendkívüli ülésszak vagy rendkívüli ülés összehívását önálló indítvány megtárgyalása miatt kérik, a kérelemmel egyidejűleg a napirendre javasolt önálló indítványt is be kell nyújtani.

(2) Az (1) bekezdés szerint benyújtott képviselői önálló indítvány külön döntés nélkül az Országgyűlés tárgysorozatára kerül. Ha az így tárgysorozatra került képviselői önálló indítványt az Országgyűlés a rendkívüli ülésszak vagy rendkívüli ülés során nem tűzi napirendjére, akkor az lekerül az Országgyűlés tárgysorozatáról.

(3) A napirendre csak olyan önálló indítvány vehető fel, amelynek napirendre vételét a rendkívüli ülés kezdeményezésére jogosultak kérték.

III. FEJEZET

AZ ÜLÉSEZÉS RENDJÉRE VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK

8. Az ülés vezetése

17. § (1) Az ülést az ülést vezető elnök nyitja meg, vezeti és rekeszti be. Az ülés berekesztése előtt tájékoztatást ad az Országgyűlés következő ülésének várható időpontjáról.

(2) Az ülés kezdéseként az ülést vezető elnök és az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét. Ha a köztársasági elnök az ülésen jelen van, érkezésekor az ülést vezető elnök felszólítására az ülés résztvevői felállva köszöntik.

(3) Az elnöki emelvényen az ülést vezető elnök, a soros jegyző, valamint – a házelnök kijelölése alapján – a főigazgató vagy az Országgyűlés Hivatalának a főigazgató által kijelölt munkatársa tartózkodhat.

(4) A házelnök az alelnökök véleményének kikérésével határozza meg, hogy az alelnökök mikor és milyen sorrendben vezetik az Országgyűlés ülését.

(5) *  A házelnök és az alelnökök képviselői felszólalásuk esetén a tárgysorozaton lévő ugyanazon önálló indítvány további tárgyalása során a szavazás lezárásáig az ülés vezetésével kapcsolatos feladatokat nem láthatják el, kivéve, ha az Országgyűlés ehhez hozzájárul. A hozzájárulásról az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

17/A. § *  Az ülést vezető elnök – a szómegvonás okának közlésével – megvonhatja a szót attól a felszólalótól, aki felszólalása során kitöltötte a saját vagy a képviselőcsoportja időkeretét.

8/A. *  Az azonos létszámú képviselőcsoportok felszólalási sorrendje

17/B. § *  (1) Ha határozati házszabályi rendelkezés a képviselői felszólalások sorrendjét a képviselőcsoport tagjainak száma alapján határozza meg, és egyidejűleg több azonos létszámú képviselőcsoport működik, a felszólalási sorrendjüket az e §-ban foglaltak szerint kell megállapítani.

(2) A felszólalások sorrendje a rendes ülésszak kezdetétől – vagy ha a képviselőcsoportok tagjainak száma a rendes ülésszak kezdetét követő időpontban válik egyezővé, akkor ezen időponttól kezdődően – a következő rendes ülésszak kezdetéig tartó időszakonként módosul.

(3) Az azonos létszámú képviselőcsoportok a képviselőcsoportok tagjai számának egyezővé válásától számított öt munkanapon belül megállapodnak a felszólalás sorrendjéről, és e megállapodásukról az érintett képviselőcsoportok vezetői írásban tájékoztatják a házelnököt. Ha a képviselőcsoportok tagjai számának egyezővé válásától számított öt munkanapon belül az érintett képviselőcsoportok vezetői a megállapodásról írásban nem tájékoztatják a házelnököt, akkor a jegyzők sorsolással döntenek a felszólalás sorrendjéről. Minden ezt követő időszakban akként változik a felszólalás sorrendje, hogy az addig utolsóként felszólalásra jogosult kap elsőként szót, a többi pedig eggyel hátrébb sorolódik.

(4) Amennyiben az azonos létszámú képviselőcsoportok köre a (3) bekezdés szerinti megállapodást vagy sorsolást követően további képviselőcsoporttal bővül, a (3) bekezdés szerint kell ismét eljárni.

(5) A képviselőcsoportok tagjai számának egyezővé válása és a felszólalási sorrend (3) vagy (4) bekezdés szerinti megállapítása közötti időtartamban az ülést vezető elnök a felszólalásra jelentkezés sorrendjében ad szót.

9. A napirenden kívüli felszólalás

18. § (1) *  A köztársasági elnök, a Kormány tagja és a miniszterelnök politikai igazgatója országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben (a továbbiakban együtt: rendkívüli ügy), valamint a miniszterelnök az Európai Tanács ülését követően az ülés kimeneteléről történő tájékoztatás céljából az ülésnap kezdetekor napirenden kívül felszólalhat. A felszólalási szándékot – ha az ügy körülményei ezt lehetővé teszik – legkésőbb az ülés megnyitása előtt egy órával be kell jelenteni a házelnöknek. A felszólalási szándék bejelentésével egyidejűleg közölni kell a felszólalás tárgyát és okát. A házelnök a felszólalási szándékról valamennyi képviselőcsoport vezetőjét tájékoztatja.

(1a) *  A köztársasági elnök felszólalásához a Kormány tagja, valamint – a Házbizottság eseti döntése alapján – a képviselőcsoport vezetője, a miniszterelnök felszólalásához a képviselőcsoport vezetője hozzászólhat.

(2) *  A köztársasági elnök és a miniszterelnök felszólalásának és viszonválaszának, valamint az (1a) bekezdés szerinti felszólalásoknak az időtartamát a Házbizottság állapítja meg.

(3) *  A miniszter és a miniszterelnök politikai igazgatója legfeljebb tízperces felszólalásra jogosult. Ebben az esetben észrevétel céljából a képviselőcsoport vezetője vagy a képviselőcsoport általa felkért tagja,

a) ha a miniszter vagy a miniszterelnök politikai igazgatója felszólalása nem haladja meg az öt percet, két percben,

b) ha a miniszter vagy a miniszterelnök politikai igazgatója felszólalása meghaladja az öt percet, öt percben

hozzászólásra kérhet szót, azzal, hogy a minisztert és a miniszterelnök politikai igazgatóját ötperces viszonválasz illeti meg.

(4) A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a miniszterelnök nevében a miniszter a napirend elfogadását követően bekövetkező vagy ismertté vált rendkívüli ügyben a napirendi pontok tárgyalása közben is bejelentést tehet. A felszólalásra az ülést vezető elnök soron kívül ad szót.

(5) *  Rendkívüli ügyben az ülés

a) első hetének első – többnapos ülés esetén annak első két – ülésnapján, valamint

b) második és minden további hetének a napirendben megállapított ülésnapján

az ülésnap kezdetekor a felszólalás tárgyát és okát megjelölve a képviselőcsoport nevében annak vezetője vagy a képviselőcsoport általa felkért tagja legfeljebb ötperces időtartamban felszólalásra jogosult. Elsőként az ellenzéki képviselőcsoportok a létszámuk növekvő sorrendjében szólalnak fel, azt követően a kormánypárti képviselőcsoportok ugyanilyen sorrendben.

(6) *  A felszólalási szándékot a képviselőcsoport vezetőjének az ülés

a) első hetében legkésőbb az ülés,

b) második és minden további hetében legkésőbb a napirendben megállapított ülésnap

megnyitása előtt egy órával írásban be kell jelentenie a házelnöknek. A házelnök a felszólalási szándékról – a felszólalni kívánó által megjelölt tárgy és ok közlésével együtt – tájékoztatja a Kormányt. A napirend előtti felszólalás tárgyát annak előterjesztője a benyújtásra nyitva álló határidőig módosíthatja.

(6a) *  A nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószóló a házelnök engedélyével az (5) bekezdés szerint – az ott meghatározott felszólalásokat követően – felszólalhat. A nemzetiségi képviselőnek, nemzetiségi szószólónak a felszólalási szándékot legkésőbb azon ülés megnyitását megelőző második munkanapon kell írásban bejelentenie a házelnöknek, amely ülésen fel kíván szólalni. A házelnök a felszólalás engedélyezéséről tájékoztatja a felszólalni kívánó nemzetiségi képviselőt vagy nemzetiségi szószólót, a Házbizottság tagjait és a Kormányt. Ha a Házbizottság bármely tagja a felszólalás engedélyezésével nem ért egyet, legkésőbb az ülés megnyitását megelőzően egy órával tett írásbeli javaslatára a felszólalás engedélyezéséről az Országgyűlés vita nélkül határoz.

(7) A házelnök visszautasíthatja azt a felszólalást, amely nem felel meg az (1)–(6) bekezdésben foglalt feltételeknek. Ha az ülést vezető elnök ezt a körülményt a napirenden kívüli felszólalás közben észleli, alkalmazhatja a tárgyra térésre felhívás szabályait.

(8) *  Az a képviselő vagy nemzetiségi szószóló, akinek mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggesztette, jogosult kétperces időtartamban az ülésnap napirendi pontjainak tárgyalása előtt az eljárás jogerős befejezéséről az Országgyűlést tájékoztatni. A felszólalási szándékot legkésőbb az ülés megnyitása előtt egy órával írásban be kell jelenteni a házelnöknek.

(9) *  Rendkívüli ügyben valamennyi ülésnap napirendi pontjainak tárgyalása után – az (5) és (6) bekezdésben meghatározott módon és időtartamban – bármely képviselő és nemzetiségi szószóló ülésnaponként egy alkalommal felszólalásra jelentkezhet. A napirend utáni felszólalások a bejelentkezés sorrendje szerint hangzanak el.

(10) *  Az (5), (6a) és (9) bekezdés szerinti felszólalással kapcsolatos észrevétel céljából a Kormány képviselője ötperces hozzászólásra kérhet szót.

10. Felszólalás ügyrendi javaslat tárgyában

19. § *  (1) *  A napirendi pont tárgyalása során – a határozathozatalok kivételével – az adott napirendi pontot érintően képviselőcsoportonként két képviselő, az elsőként szólásra jelentkező független képviselő, valamint a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében az elsőként szólásra jelentkező nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló – egyperces időtartamban – ügyrendi javaslatot tehet. Az Országgyűlés a javaslatról vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

(2) Az ülést vezető elnök – a 122. § (8) bekezdésében és a 126. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel – elsőbbséggel adja meg a szót az ügyrendi javaslat előterjesztőjének.

(3) Kötött tárgyalási rendű vitában az (1) bekezdés rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy képviselőcsoportonként egy képviselő tehet ügyrendi javaslatot.

11. Személyes érintettség

20. § (1) *  A képviselő vagy a nemzetiségi szószóló kérelmére az ülést vezető elnök – ha azt indokoltnak ítéli – személyes érintettség miatt engedélyezheti a személyében érintett képviselő, illetve nemzetiségi szószóló felszólalását minden kötött tárgyalási rendű vitában. Ilyen felszólalásra a napirenden kívüli felszólalás elhangzása után vagy a napirendi pont tárgyalása végén kétperces időtartamban kerülhet sor.

(2) *  Ha az (1) bekezdésben megjelölt esetben az ülést vezető elnök nem adja meg a szót, a képviselő vagy a nemzetiségi szószóló kérésére erről az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

12. Tárgyalási szünet elrendelése

21. § Az ülést vezető elnök saját döntése alapján, továbbá a Kormány képviselőjének vagy bármelyik képviselőcsoport vezetőjének kérésére a napirendi pont tárgyalása közben vagy az önálló indítvány határozathozatala során egy-egy alkalommal tárgyalási szünetet rendelhet el. A szünet időtartama – az ülést vezető elnök döntésétől függően – legfeljebb két óra lehet.

13. A napirendi pont tárgyalásának elnapolása

22. § (1) Az előterjesztő javasolhatja a napirendi pont tárgyalásának elnapolását. Erről az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

(2) Ha az előterjesztő az elnapolást követő nyolc napon belül írásban nem kéri a napirendi pont további tárgyalását, az előterjesztést visszavontnak kell tekinteni.

(3) A vita lezárására vonatkozó javaslat a szavazásnál megelőzi az elnapolásra vonatkozó javaslatot.

14. A felszólalások helye

23. § (1) *  A 27. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti önálló indítvány tárgyalása, valamint a politikai vita során az előterjesztő, a képviselőcsoport vezérszónoka, a vitában írásban előzetesen felszólalásra jelentkező képviselő, nemzetiségi szószóló, valamint az Országgyűlésről szóló törvény alapján tanácskozási joggal rendelkező személy a szónoki emelvényről is felszólalhat.

(2) A 18. § (1) bekezdése szerinti napirenden kívüli felszólalás és a 18. § (4) bekezdése szerinti bejelentés a szónoki emelvényről is elhangozhat.

IV. FEJEZET

A SZAVAZÁS

15. A szavazások rendje

24. § (1) Szavazni „igen”, „nem” vagy „tartózkodom” nyilatkozattal lehet.

(2) * 

(3) A szavazás eredményét az ülést vezető elnök hirdeti ki.

16. A nyílt szavazás

25. § (1) Az Országgyűlés az Alaptörvényben, törvényben vagy a házszabályi rendelkezésekben meghatározott kivételekkel minden kérdésben nyílt szavazással határoz.

(2) A nyílt szavazás történhet

a) a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben kézfelemeléssel,

b) szavazatszámláló gép alkalmazásával, név szerint,

c) *  a (2a) bekezdésben meghatározott esetben szóban, név szerint.

(2a) *  Nyílt szavazás esetén az ülést vezető elnök dönthet úgy, hogy a kitiltott képviselő szavazati jogának gyakorlásával megbízott képviselő a kitiltott képviselő szavazatát szóban adja le. A megbízott által leadott szavazatot az ülést vezető elnök a szavazás eredményének kihirdetése során figyelembe veszi.

(3) Kézfelemeléssel történő szavazás esetén a szavazást

a) az ülést vezető elnök szavazatszámláló gép alkalmazásával megismételtetheti,

b) bármely képviselő kérésére szavazatszámláló gép alkalmazásával meg kell ismételni.

(4) Az Országgyűlés ülésén szavazást megismételni kizárólag a (3) bekezdésben és a 14. § (2) bekezdésében foglalt esetekben lehet. Amennyiben az ülést vezető elnök kétségesnek ítéli meg a szavazás eredményét, annak kihirdetése előtt a jegyzők segítségével – szükség szerint a szavazás eredményének gépi nyilvántartását is megtekintve – ellenőrzi az eredmény helyességét.

(5) *  Az ülést vezető elnök a kihirdetett szavazási eredményt az annak helyesbítésére irányuló, a szavazást követően azonnal előterjesztett indítványra felülvizsgálhatja. Szavazási eredmény helyesbítésére irányuló indítványt a képviselőcsoport vezetője, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő terjeszthet elő egyperces időtartamban. A tévesen kihirdetett eredményt a felülvizsgálat eredményére tekintettel az ülést vezető elnök helyesbíti. A kihirdetett eredmény helyesbítésének a vitatott szavazást követő napirendi pontra történő áttérésig van helye.

(6) *  Amennyiben a szavazatszámláló gép alkalmazásával történő nyílt szavazást követően, a szavazási eredmény kihirdetése előtt a képviselő arról tájékoztatja az ülést vezető elnököt, hogy szavazatát a szavazatszámláló gép nem rögzítette, az ülést vezető elnök ezt a körülményt a szavazás eredményének kihirdetése során figyelembe veszi. Amennyiben az ülést vezető elnök észleli, hogy szavazatát a szavazatszámláló gép nem rögzítette, erről a tényről a szavazási eredmény kihirdetése előtt tájékoztatja az ülés résztvevőit és ezt a körülményt a szavazás eredményének kihirdetése során figyelembe veszi.

(7) Ha a képviselő a gépi szavazást követően úgy ítéli meg, hogy az elektronikus nyilvántartás nem a szándéka szerinti eredményt tartalmazza, egy napon belül bejelentést tehet az Országgyűlés jegyzőihez. A kihirdetett szavazási eredményt ez nem módosítja.

25/A. § *  (1) A kitiltott képviselő szavazati jogának az Országgyűlés ülésén megbízott útján történő gyakorlása érdekében az 1/A. melléklet szerint adhat képviseleti megbízást.

(2) A képviseleti megbízás egy eredeti példányát a megbízást ellátó képviselő adja át a jegyzőnek. Ezt követően a képviseleti megbízás tényét – a megbízást adó és a megbízást ellátó képviselő megnevezésével – az ülést vezető elnök haladéktalanul bejelenti az Országgyűlésnek. A megbízást ellátó képviselő a kitiltott képviselő nevében a szavazati jogot e bejelentést követően gyakorolhatja.

17. A titkos szavazás

26. § (1) Az Alaptörvényben, törvényben vagy a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben a szavazás titkosan történik.

(2) A titkos szavazásnál a jegyzők szavazatszámláló testületként járnak el.

(3) A szavazás borítékba helyezett, pecséttel ellátott szavazólapon, szavazófülke és urna igénybevételével történik.

(4) A titkos szavazás megkezdése előtt a jegyzők ismertetik a szavazás főbb szabályait.

(5) A szavazásról jegyzőkönyv készül, amelyet a jegyzők írnak alá.

(6) A titkos szavazás lebonyolításának részletes szabályait az 1. melléklet tartalmazza.

(7) Ha titkos szavazás esetében szavazategyenlőség alakul ki, a szavazást meg kell ismételni.

HARMADIK RÉSZ

AZ INDÍTVÁNYOK ÉS TÁRGYALÁSUK

V. FEJEZET

AZ IROMÁNYOK

18. Önálló indítvány

27. § (1) Az Országgyűlés tárgysorozatába felvehető indítvány (a továbbiakban: önálló indítvány):

a) törvényjavaslat,

b) határozati javaslat,

c) politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat,

d) interpelláció,

e) kérdés,

f) beszámoló,

g) politikai vita kezdeményezése,

h) az Országgyűlés személyi döntését kezdeményező indítvány,

i) népszavazás kezdeményezése,

j) az Országgyűlésről szóló törvény 61. § (5) bekezdésében meghatározott kérelem.

(2) Az önálló indítványon kívül más indítvány az Országgyűlés ülésének napirendjére nem kerülhet.

19. Nem önálló indítvány

28. § Az önálló indítványhoz kapcsolódóan benyújtható, a 2. melléklet szerinti indítványok (a továbbiakban: nem önálló indítvány):

a) módosításra irányuló szándékot kifejező, döntést igénylő, szövegszerű,

b) tárgyalás módjára vonatkozó, illetve

c) tárgyalást, döntéshozatalt érdemben befolyásoló,

írásban tett javaslat.

20. Az irományok szabályszerűsége

29. § (1) Az irománynak tárgyalásra, határozathozatalra, illetve a házszabályi rendelkezésekben előírt feladat teljesítésére, kötelezettség végrehajtására alkalmasnak kell lennie.

(2) A házelnök az irományra nézve formanyomtatvány alkalmazását rendelheti el.

(3) A házelnök indokolt döntésével visszautasítja azt az irományt, * 

a) amelyet nem az (1)–(2) bekezdésnek megfelelően nyújtottak be, vagy

b) amely az Országgyűlés tekintélyét sérti.

(4) A visszautasított iromány benyújtója – ha kérését legalább öt képviselő támogatja – a visszautasítástól számított öt munkanapon belül kérheti a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság eseti jellegű állásfoglalását. Az állásfoglalás meghozataláig a visszautasított iromány nem tárgyalható.

(5) A visszautasított iromány benyújtója – ha kérését legalább öt képviselő támogatja – az Országgyűlésről szóló törvény 61. § (5) bekezdése szerint kérheti az Országgyűlés döntését. Az Országgyűlés döntéséig a visszautasított iromány nem tárgyalható.

(6) A (4) bekezdés szerinti kérelem hiányában, vagy ha a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság eseti jellegű állásfoglalásában, illetve az Országgyűlés az Országgyűlésről szóló törvény 61. § (5) bekezdése szerinti eljárásában megállapítja, hogy az iromány visszautasításának volt helye, a visszautasított iromány nem tárgyalható és lezártnak minősül.

29/A. § *  (1) Ha a visszautasított iromány a 41. § (1) bekezdése szerinti módosító javaslat, a 29. § (4)–(6) bekezdését nem kell alkalmazni.

(2) *  A visszautasított módosító javaslat benyújtója legkésőbb a 48. § (2) bekezdése szerinti határidőig, az indokok megjelölésével kérheti az Országgyűlés döntését a módosító javaslat szabályszerűségéről. Az Országgyűlés döntéséig a visszautasított módosító javaslat nem tárgyalható.

(3) Az Országgyűlés a 48. § (6) bekezdése szerinti határozathozatalt megelőzően vita nélkül dönt a módosító javaslat szabályszerűségéről. Ha az Országgyűlés a módosító javaslatot szabályszerűnek minősíti, a 48. § (6) bekezdése szerint annak fenntartásáról is határoz.

(4) E § nem alkalmazható azon eljárásokban, amelyekben a házszabályi rendelkezések alapján a 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

30. § *  (1) Az irományokat a házelnökhöz címezve kell benyújtani.

(2) Az irományokat – eltérő határozati házszabályi rendelkezés hiányában –

a) papíralapon, az Országgyűlés ülésnapjának végéig, egyébként az általános munkarend szerinti munkaidő végéig vagy

b) a házelnök által meghatározott elektronikus formában bármikor

be lehet nyújtani.

(3) Ha a házelnök a benyújtás elektronikus formáját határozta meg, az előterjesztő a (2) bekezdés a) pontja szerinti határidőben írásban, az indokok megjelölésével kérheti, hogy a 27. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti önálló indítványt papíralapon nyújthassa be. A házelnök a kérelem benyújtásának napján dönt annak jóváhagyásáról. A kérelem jóváhagyása esetén az előterjesztő az önálló indítványt a házelnöki döntés napján a (2) bekezdés b) pontja szerinti határidőben papíralapon benyújthatja. Emellett a Házbizottság az Országgyűlésről szóló törvény 11. § (1) bekezdés h) pontja alapján a papíralapú benyújtás további kivételes eseteit is meghatározhatja.

(4) A papíralapon benyújtott irományok iktatásukkal, az elektronikus úton benyújtott irományok beérkezésükkel minősülnek benyújtottnak.

(5) Az az iromány, amelyet

a) a házelnök által meghatározott elektronikus formában, illetve

b) a Házbizottság által az Országgyűlésről szóló törvény 11. § (1) bekezdés h) pontja alapján meghatározott feltételeknek megfelelően

nyújtottak be, az előterjesztő kézjegyével, ellenjegyzésével ellátott irománynak minősül, amennyiben a benyújtáshoz alkalmazott elektronikus rendszer a benyújtót előterjesztőként azonosítja.

VI. FEJEZET

A TÖRVÉNYJAVASLAT TÁRGYALÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

21. Törvényjavaslat benyújtása

31. § (1) *  A törvényjavaslat tartalmazza a javasolt címet és szöveget. Az előterjesztő a törvényjavaslathoz − annak benyújtásával egyidejűleg − indokolást fűz.

(2) A köztársasági elnök, a Kormány és az országgyűlési bizottság törvényjavaslata a benyújtásával, a képviselő által benyújtott törvényjavaslat a 16. § (2) bekezdésében vagy az 58. §-ban meghatározott módon kerül az Országgyűlés tárgysorozatára.

32. § (1) A házelnök a törvényjavaslat benyújtását követően a részletes vita lefolytatására egy állandó bizottságot jelöl ki (a továbbiakban: kijelölt bizottság). Állandó bizottság által benyújtott törvényjavaslat esetén az azt előterjesztő bizottság is kijelölhető.

(1a) *  Ha a kijelölt bizottságot házszabályi rendelkezés állapítja meg, az (1) bekezdést nem kell alkalmazni.

(2) Bármely állandó bizottság vagy – a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében – a nemzetiségeket képviselő bizottság írásban bejelentheti, ha – a törvényjavaslat feladatkörébe tartozó rendelkezései vonatkozásában – részletes vitát kíván lefolytatni (a továbbiakban: vitához kapcsolódó bizottság). Ilyen bejelentést annak az ülésnek a megnyitásáig lehet tenni, amely ülés tervezett napirendjén a törvényjavaslat általános vitájának megkezdése szerepel. A bejelentésben tételesen meg kell jelölni, hogy a vitához kapcsolódó bizottság a törvényjavaslat mely részeinek részletes vitáját kívánja lefolytatni. (A kijelölt bizottság és a vitához kapcsolódó bizottság a továbbiakban együtt: tárgyaló bizottság.)

22. Az azonos tárgyú törvényjavaslatok tárgyalása

33. § Ha – a törvényjavaslat általános vitája megkezdéséig – ugyanabban a tárgyban vagy ugyanazt a törvényt érintően több törvényjavaslatot is benyújtottak, akkor

a) az Alaptörvény 6. cikk (1) bekezdésében meghatározott sorrendben előbb álló benyújtó javaslata a hátrébb állót,

b) az egyenlő sorban álló benyújtók javaslatai közül a korábbi javaslat a későbbit

megelőzi.

23. Általános vita

34. § (1) A törvényjavaslat benyújtása és azon ülés napirendjének elfogadása között, amely ülés napirendjén az általános vita megkezdése szerepel, legalább öt napnak kell eltelnie. Az általános vita legkorábban a törvényjavaslat benyújtását követő hatodik nap elteltével kezdhető meg.

(2) A törvényjavaslat tárgyalása általános vitával nyílik meg. Az általános vita a törvényjavaslat egésze vagy egyes részei szükségességének és szabályozási elveinek megvitatásából áll.

35. § (1) A törvényjavaslat általános vitájához hozzászólásra

a) *  legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat általános vitája szerepel, írásban a képviselőcsoport vezetője – a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószóló a nemzetiségeket képviselő bizottság elnöke – útján, független képviselők esetében közvetlenül,

b) a vita során közvetlenül, gombnyomással

kell jelentkezni a soros jegyzőnél.

(2) Az európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pontként jelzett általános vitához hozzászólásra az Európai Parlament magyarországi képviselője (a továbbiakban: európai parlamenti képviselő) az (1) bekezdésben meghatározottak szerint a képviselőcsoport vezetőjének döntésétől függően a képviselőcsoport vezetője útján vagy közvetlenül jelentkezhet hozzászólásra. Ha az európai parlamenti képviselő felszólalási szándékát a képviselőcsoport vezetője útján jelezte, felszólalása során úgy kell tekinteni, mintha a bejelentő képviselőcsoport tagja lenne.

(3) Az Országgyűlésről szóló törvény alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek a napirendben meghatározott módon és időtartamban szólalnak fel, egyébként – a (2) bekezdés kivételével – írásban a házelnöknél vagy közvetlenül az ülést vezető elnöknél jelentkezhetnek felszólalásra.

(4) A felszólalások sorrendjének megállapítása során az (1) bekezdés a) pontja szerinti felszólalás megelőzi a (1) bekezdés b) pontja szerintit.

(5) Ha az Országgyűlés a napirend elfogadásának ülésnapját új napirendi pont tárgyalásával egészíti ki, az írásban történő felszólalásra jelentkezés határideje a napirend elfogadását követő egy óra.

(6) A felszólalási sorrend a képviselőcsoporton belül a képviselőcsoport vezetőjének írásbeli jóváhagyásával vagy a képviselők írásbeli megegyezésével az ülés közben is módosítható.

(7) Ismételt felszólalásra időkeretes tárgyalási rend esetén az előzetesen megadott sorrendben, egyebekben – ideértve a 36. § (2) bekezdése szerinti vezérszónoki felszólalást is – az írásban előzetesen jelzett felszólalások elhangzását követően kerülhet sor.

(8) *  A vita közben további vagy ismételt felszólalásra az ülést vezető elnök ad engedélyt. Ha az ülést vezető elnök nem adja meg a szót, a képviselő vagy a nemzetiségi szószóló kérésére e tárgyban az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

(9) A felszólalási jog nem ruházható át.

(10) Ha az indítványhoz több felszólaló nincs, és a vita várható lezárását a napirend tartalmazza, az ülést vezető elnök a vitát lezárja.

(11) Több előterjesztő az előterjesztőt megillető felszólalási jogokat egymás között megoszthatja. A felszólalási jog megosztásáról az előterjesztők – legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a felszólalással érintett vita szerepel – írásban tájékoztatják a házelnököt, ellenkező esetben a felszólalási jog megosztására nem kerülhet sor.

24. Általános felszólalási rend

36. § (1) A vitában elsőként a törvényjavaslat előterjesztője kap szót (a továbbiakban: nyitóbeszéd) harmincperces időtartamban, ezután – ha az előterjesztő nem a Kormány – a Kormány képviselője ugyanilyen időtartamban. Ezt követően a képviselőcsoportok tagjai, illetve a független képviselők szólalhatnak fel a 35. § (1) bekezdés a) pontja szerinti előzetes bejelentésnek megfelelően.

(2) A felszólalások első körében a felszólalások a kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportok váltakozó rendjében – ezen belül a képviselőcsoportok létszámának csökkenő sorrendje szerint – hangzanak el (a továbbiakban: vezérszónoki felszólalás).

(3) Két vagy több képviselőcsoport együttesen is állíthat vezérszónokot, azonban az ilyen vezérszónoki felszólalás ideje sem haladhatja meg az egy képviselőcsoport számára meghatározott időtartamot. A vezérszónoki időtartamban egy képviselőcsoport több, egymást követő szónokot is állíthat.

(4) *  A vezérszónoki felszólalások után az elsőként szólásra jelentkező független képviselő kap szót.

(5) *  A nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő az elsőként szólásra jelentkező független képviselőt megelőzően kap szót. Ha a nemzetiségeket képviselő bizottság nemzetiségi szószólót kér fel álláspontjának ismertetésére, a felkért nemzetiségi szószóló felszólalására az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalása után kerül sor.

(5a) *  Ha a törvényjavaslat előterjesztője a nemzetiségeket képviselő bizottság, a nyitóbeszédet a bizottság elnöke, vagy a bizottság által felkért nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló tartja. Ebben az esetben az (5) bekezdés szerinti további hozzászólásra már nincs lehetőség.

(6) A vezérszónoki, valamint a (4)–(5) bekezdésben meghatározott felszólalásokat követően a hozzászólások további sorrendjét az ülést vezető elnök akként határozza meg, hogy lehetőség szerint egymás után egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselőcsoporthoz tartozó képviselő kapjon szót, mindig más képviselőcsoportból. Ha minden kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportból legalább egy szólásra jelentkező képviselőnek lehetősége volt a felszólalásra, a bejelentkezési sorrendben következő szólásra jelentkező független képviselő kap szót.

(7) *  A nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében, ha minden kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportból legalább egy szólásra jelentkező képviselőnek lehetősége volt a felszólalásra, a bejelentkezési sorrendben következő szólásra jelentkező nemzetiségi képviselő, majd a következő szólásra jelentkező független képviselő, őt követően a következő szólásra jelentkező nemzetiségi szószóló kap szót.

(8) *  A (6)–(7) bekezdés szerinti sorrendet addig kell folytatni, amíg minden szólásra jelentkező képviselő és nemzetiségi szószóló meg nem kapta a szót.

(8a) *  A vezérszónoki felszólalások kivételével, ha a 35. § (1) bekezdés a) pontja szerint előzetesen bejelentkezett felszólaló a felszólalása sorra kerülésekor nincs jelen, a bejelentkezését visszavontnak kell tekinteni.

(9) Európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pont esetében az európai parlamenti képviselő a 35. § (2) bekezdésének megfelelő jelentkezési sorrendben a képviselőcsoport besorolásának, illetve a független képviselők sorrendjének figyelembevételével szólalhat fel.

(10) A vita során a köztársasági elnök és a miniszterelnök bármikor, időtartamra vonatkozó megkötés nélkül felszólalhat.

(10a) *  A köztársasági elnök a nyitóbeszédet abban az esetben is megtartja, ha az Országgyűlésről szóló törvény 39. § (2a) bekezdése szerinti nyilatkozata alapján az általa benyújtott törvényjavaslat a távollétében is tárgyalható.

(11) A további tanácskozási joggal rendelkező személyek – a (9) bekezdés kivételével – bármikor, a napirendben meghatározott időtartamban, ennek hiányában a képviselői felszólalásra megállapított időtartamban szólalhatnak fel azzal, hogy ha a vitában előterjesztői minőségben vesznek részt, esetükben is az előterjesztő felszólalásának időtartamát meghatározó szabályokat kell alkalmazni.

25. Az időkeretes tárgyalási rend

37. § (1) Az Országgyűlés a Házbizottság javaslatára – vita nélkül – bármely törvényjavaslat általános vitájának időkeretben történő tárgyalásáról határozhat.

(2) A rendelkezésre álló időt a következő módon kell felosztani:

a) a kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek – a nemzetiségek érdekeit, jogait nem érintő napirendi pont esetében az ellenzéki képviselők közé számítva a nemzetiségi képviselőket is – együttesen azonos idő áll a rendelkezésükre,

b) *  az előterjesztő nyitóbeszédét, ezután – ha az előterjesztő nem a Kormány – a Kormány képviselője álláspontját húsz-húszperces időtartamban fejtheti ki, valamint az előterjesztő húszperces időtartamban zárszót mondhat, amelyek nem számítanak bele az időkeretbe,

c) a Kormány vita közben felszólaló képviselőjének felszólalási ideje a kormánypárti képviselők idejébe számít be,

d) *  a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között az időkeret felét a képviselőcsoportok között egyenlően, a másik felét – a nemzetiségek érdekeit, jogait nem érintő napirendi pont esetében az ellenzéki képviselők közé számítva a nemzetiségi képviselőket is – a képviselők számával arányosan kell felosztani, képviselőcsoportonként legkevesebb tíz percet biztosítva,

e) vita közben a kétperces hozzászólásokat bele kell számítani az időkeretbe,

f) az ügyrendi hozzászólásokat nem kell beleszámítani az időkeretbe,

g) *  a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló felszólalására, valamint a további nemzetiségi képviselői és nemzetiségi szószólói felszólalásokra legkevesebb húsz percet kell biztosítani, ami nem számít bele az időkeretbe,

h) az európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pont esetében az európai parlamenti képviselő felszólalási ideje a 35. § (2) bekezdése szerinti megkülönböztetésnek megfelelően,

ha) amennyiben a képviselőcsoport vezetője útján jelentkezett, úgy annak a képviselőcsoportnak a felszólalási idejébe számít bele, amely felszólalóként bejelentette,

hb) amennyiben közvetlenül jelentkezett, úgy nem számít bele az időkeretbe, és részére az egy független képviselőre jutó felszólalási idővel megegyező felszólalási időt kell biztosítani,

i) az Országgyűlésről szóló törvény alapján tanácskozási joggal rendelkező személy felszólalása – a Kormány képviselője, valamint az európai parlamenti képviselő h) pont ha) alpontja szerinti felszólalása kivételével – nem számít bele az időkeretbe,

j) *  ha a napirendi pont tárgyalása több ülésnap napirendjén is szerepel,

ja) a rendelkezésre álló időkeretet ülésnaponként kell meghatározni, és

jb) a korábbi ülésnapon fel nem használt időkeret nem adódik hozzá a későbbi ülésnapon felhasználható időkerethez.

(3) Az általános vita időkeretét a képviselőcsoport vezetője vagy legalább öt független képviselő írásbeli kérelmére nem lehet

a) az Alaptörvény elfogadására vagy módosítására irányuló javaslat esetén tíz óránál,

b) a miniszterelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítvány esetén tíz óránál,

c) a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat (a továbbiakban: költségvetési törvényjavaslat) tárgyalásánál harminc óránál,

d) a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál tizenöt óránál kevesebben meghatározni.

(4) * 

(5) * 

(6) A képviselőcsoport a részére megállapított időkeretről vagy annak egy részéről másik képviselőcsoport vagy független képviselő javára lemondhat.

(7) *  A soros jegyző méri és képviselőcsoportonként összesíti a képviselők által igénybe vett felszólalási időt. Tájékoztatja az ülést vezető elnököt arról, ha a képviselőcsoport, a képviselő vagy a nemzetiségi szószóló felszólalási idejét kitöltötte. A 36. § (6)–(7) bekezdése szerinti felszólalások addig folytathatók, amíg az (1) bekezdés szerint megállapított időkeret el nem fogy.

(8) *  Időkeretes tárgyalási rendben a 35. § (8) bekezdését és a 38. § (1) bekezdés a) pontját nem kell alkalmazni.

26. A felszólalások időtartama

38. § (1) *  Az egyes felszólalások elhangzására biztosított időtartam nem lehet kevesebb

a) az általános vitában tizenöt percnél,

b) időkeretes tárgyalási rendben folytatott általános vitában vezérszónoki felszólalás esetén tizenöt percnél,

c) az Alaptörvény elfogadására vagy módosítására irányuló javaslat, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint több döntési javaslat együttes tárgyalásakor történő vezérszónoki felszólalás esetén harminc percnél.

(2) A napirendi pont előterjesztője, valamint a Kormány képviselője tizenöt perces időtartamban a vitában bármikor felszólalhat.

(3) Az előterjesztő – közvetlenül az általános vita lezárását követően – harmincperces időtartamban zárszót mondhat, amelynek során válaszolhat a vitában elhangzottakra.

(4) *  A vita közben, korábbi felszólalással kapcsolatos észrevétel megtétele céljából első alkalommal a 36. § (2)–(5) bekezdése, majd a 36. § (6)–(7) bekezdése szerinti felszólalásokat követően

a) képviselőcsoportonként egy képviselő,

b) a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében az elsőként szólásra jelentkező nemzetiségi képviselő,

c) az elsőként szólásra jelentkező független képviselő, majd

d) *  a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében az elsőként szólásra jelentkező nemzetiségi szószóló

kétperces hozzászólásra kérhet szót. A felszólalást az ülést vezető elnök engedélyezi. Ha az ülést vezető elnök nem adja meg a szót, a képviselő vagy a nemzetiségi szószóló kérésére e tárgyban az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz. * 

27. Vita lezárása

39. § (1) *  Ha az indítványhoz valamennyi képviselőcsoportnak, az elsőként szólásra jelentkezett független képviselőnek, valamint – a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében – a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselőnek vagy nemzetiségi szószólónak lehetősége volt álláspontja kifejtésére, az indítvány előterjesztője vagy legalább öt képviselő írásban javasolhatja a vita lezárását. Az Országgyűlés e kérdésben vita nélkül határoz.

(2) *  Ha az Országgyűlés a vitát lezárta,

a) képviselőcsoportonként egy képviselő,

b) a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében az elsőként szólásra jelentkező nemzetiségi képviselő,

c) az elsőként szólásra jelentkező független képviselő, majd

d) *  a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében az elsőként szólásra jelentkező nemzetiségi szószóló

legfeljebb öt-ötperces időtartamban még felszólalhat.

(3) A (2) bekezdés szerinti felszólalásokat követően az előterjesztő tizenöt perces időtartamban zárszót mondhat, amelynek során válaszolhat a vitában elhangzottakra.

(4) Időkeretes tárgyalási rendben az (1)–(3) bekezdés nem alkalmazható.

28. Módosító javaslat benyújtása

40. § (1) A törvényjavaslathoz képviselő, a tárgyaló bizottság és a törvényalkotási bizottság e fejezetben meghatározott módon nyújthat be módosító javaslatot. Az előterjesztő saját indítványához – a 32. § (1) bekezdésében, az 52. § (1) bekezdésében és a 74. § (1) bekezdésében foglalt kivétellel, továbbá a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 25. § (5) bekezdése szerinti államadósság-szabálynak való megfelelést biztosító indítványa kivételével – módosító javaslatot nem nyújthat be.

(2) A módosító javaslatot indokolni kell.

(3) Az olyan módosító javaslat, amely a törvényjavaslat egészének elhagyására irányul, nem tárgyalható és nem bocsátható szavazásra.

(4) A (3) bekezdés alkalmazásában a törvényjavaslat egészének elhagyására irányul a módosító javaslat akkor is, ha a törvényjavaslatból csak a címet, a preambulumot, illetve a hatályba léptető rendelkezéseket tartja meg.

41. § (1) A törvényjavaslathoz képviselő módosító javaslatot azon ülés napirendjének elfogadását követő harmadik munkanap 16 óráig nyújthat be, amely ülés napirendjén a törvényjavaslat általános vitájának lezárása szerepel.

(2) A képviselőnek a módosító javaslatában meg kell jelölnie azt a tárgyaló bizottságot, amelyiknél a módosító javaslatának megvitatását kéri. A módosító javaslat megvitatása csak egy – állandó – bizottságnál kérhető.

(3) A képviselő módosító javaslatában csak a kijelölt bizottságot vagy olyan vitához kapcsolódó bizottságot jelölhet meg, amely a módosító javaslattal érintett rendelkezés vonatkozásában a 32. § (2) bekezdése szerint bejelentette, hogy részletes vitát kíván lefolytatni. Ha a módosító javaslat több rendelkezést is érint, csak a kijelölt bizottság vagy olyan vitához kapcsolódó bizottság nevezhető meg, amely a törvényjavaslat módosító javaslattal érintett valamennyi rendelkezése vonatkozásában részletes vitát tart. A képviselő bármelyik tárgyaló bizottságot megjelölheti, ha módosító javaslata a törvényjavaslatot új szakasszal vagy annál magasabb szintű szerkezeti egységgel egészíti ki.

(4) A kijelölt bizottság folytatja le a módosító javaslat vitáját, ha a képviselő

a) azt a kijelölt bizottságnál kérte,

b) nem jelölt meg tárgyaló bizottságot,

c) több tárgyaló bizottságot jelölt meg,

d) nem tárgyaló bizottságot jelölt meg vagy

e) a (2) és (3) bekezdésben foglalt feltételeknek meg nem felelő módon jelölte meg a vitához kapcsolódó bizottságot.

(5) A kijelölt bizottság a (4) bekezdésben meghatározott módosító javaslatok körébe nem tartozó bármely további módosító javaslatról vitát folytathat.

(6) A nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság bármely módosító javaslatról vitát folytathat.

42. § A módosító javaslat nem terjedhet ki

a) a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezéseire (a továbbiakban: túlterjeszkedő módosító javaslat), továbbá

b) – ha a törvényjavaslat az Alaptörvény vagy törvény módosítására irányul – az Alaptörvény, illetve törvény módosítással nem érintett részeire

kivéve, ha az valamely szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelmények érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges.

29. Részletesvita-szakasz

43. § (1) A törvényjavaslat részletes vitáját a tárgyaló bizottság folytatja le.

(2) A részletesvita-szakasz a törvényjavaslat általános vitájának lezárását követő héten nyílik meg. Az ülés első ülésnapján az ülésnap megnyitása előtt a tárgyaló bizottság a részletes vitát nem tűzheti napirendjére.

44. § (1) A kijelölt bizottság a részletes vita során megvizsgálja, hogy a törvényjavaslat

a) megfelel-e az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek,

b) illeszkedik-e a jogrendszer egységébe,

c) megfelel-e a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek és

d) megfelel-e a jogalkotás szakmai követelményeinek.

(2) A vitához kapcsolódó bizottság az (1) bekezdésben meghatározott szempontok szerinti vizsgálatot a törvényjavaslatnak a 32. § (2) bekezdése szerinti bejelentésben megjelölt részeire folytatja le.

(3) *  A részletes vita az (1)–(2) bekezdésben meghatározottakon túl a törvényjavaslat részletes megtárgyalásából, a benyújtott módosító javaslatok megvitatásából és a tárgyaló bizottság további módosításra irányuló szándékának megfogalmazásából áll. A részletes vita kiterjed annak vizsgálatára is, hogy a módosító javaslatok megfelelnek-e a 42. §-ban meghatározott követelménynek.

(4) A részletes vita során a módosító javaslatot benyújtó képviselő ismertetheti álláspontját. A tárgyaló bizottság a módosító javaslatot annak benyújtója távollétében is megvitathatja.

45. § (1) A tárgyaló bizottság a 40. § és a 41. § szerint benyújtott módosító javaslatokat értékeli és azokról állást foglal.

(2) A módosító javaslatok értékelése és az azokról történő állásfoglalás a törvényjavaslat rendelkezéseinek sorrendjében, módosító javaslatonként történik. A tárgyaló bizottság bármely tagjának kérelmére elrendelheti több módosító javaslat tárgyalásának összekapcsolását. Amennyiben a tárgyaló bizottság több módosító javaslat tárgyalását összekapcsolta, úgy a szavazást is ennek megfelelően lehet megtartani.

(3) A tárgyaló bizottság

a) dönt arról, hogy mely módosító javaslatot támogatja,

b) fenntarthatja a nem támogatott módosító javaslatot az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, illetve

c) további módosításra irányuló szándékot fogalmaz meg.

(4) *  A nemzetiségeket képviselő bizottság túlterjeszkedő módosító javaslatra irányuló szándékot nem fogalmazhat meg, ilyen módosító javaslat benyújtását más tárgyaló bizottságnál vagy a törvényalkotási bizottságnál kezdeményezheti. Ilyen kezdeményezést legkésőbb a tárgyaló bizottság vagy a törvényalkotási bizottság azon ülését megelőző munkanapon lehet tenni, amelynek tervezett napirendjén a kezdeményezéssel érintett törvényjavaslat tárgyalása szerepel.

(5) A (3) bekezdés szerinti módosításokat a tárgyaló bizottság egy indítványba foglalva nyújtja be (a továbbiakban: részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat). Több tárgyaló bizottság esetén mindegyik külön-külön nyújtja be a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát.

(6) A részletes vita a tárgyaló bizottság részletes vitát lezáró döntésével ér véget. A tárgyaló bizottság a részletes vitát akkor zárhatja le, ha az (1) bekezdésben meghatározott valamennyi módosító javaslatról állást foglalt. A részletes vita lezárását követően a tárgyaló bizottság jelentést nyújt be (a továbbiakban: részletes vitáról szóló bizottsági jelentés), amelyben tájékoztatást ad a részletes vita lezárásának tényéről, a 44. § (1) és (3) bekezdése alapján tett megállapításairól, valamint az (1) bekezdés szerinti állásfoglalásáról.

(7) Ha a tárgyaló bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot fogadott el, azt a részletes vitáról szóló bizottsági jelentéssel egyidejűleg benyújtja. Ezt követően a tárgyaló bizottság – a 70. § (5) bekezdése szerinti eljárást kivéve – és a kijelölt bizottság – a 68. § (2) és (4) bekezdése szerinti eljárást kivéve – további részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot nem nyújthat be.

(8) A részletesvita-szakasz – a 68. § (5) bekezdésében meghatározott kivétellel – akkor zárul le, amikor a tárgyaló bizottságok közül valamennyi állandó bizottság benyújtotta a részletes vitáról szóló bizottsági jelentését.

(9) A nemzetiségeket képviselő bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát a törvényalkotási bizottság csak akkor tárgyalja, ha a részletesvita-szakasz lezárultáig a nemzetiségeket képviselő bizottság benyújtotta azt.

30. A törvényalkotási bizottság eljárása

46. § (1) *  Az előterjesztő legkésőbb a részletesvita-szakasz lezárultát követő hét harmadik napján írásban tájékoztatást ad arról, hogy

a) a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokba foglalt mely módosításokkal ért egyet vagy

b) az a) pont szerinti tájékoztatást a törvényalkotási bizottság ülésén fogja szóban előterjeszteni.

(1a) *  Ha országgyűlési bizottság az előterjesztő, az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha az előterjesztő országgyűlési bizottság kijelölt bizottságként is eljár, és

a) nincs vitához kapcsolódó bizottság, vagy

b) a vitához kapcsolódó bizottság nem nyújtott be részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot.

(2) *  A törvényalkotási bizottság az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás benyújtását követően értékeli a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokat és azokról állást foglal. A részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatok értékelése kiterjed arra is, hogy azok megfelelnek-e a 42. §-ban meghatározott követelményeknek. A módosító javaslatok értékelésére és az állásfoglalás kialakítására legkorábban – a (2a) bekezdésben foglaltak kivételével – a részletesvita-szakasz lezárulta utáni héten kerülhet sor.

(2a) *  Az előterjesztő indokolással ellátott, írásbeli kérelmében kérheti a házelnök engedélyét ahhoz, hogy a törvényalkotási bizottság az eljárását a részletesvita-szakasz lezárulta hetében folytassa le. A törvényalkotási bizottság előrehozott eljárását legkésőbb a törvényalkotási bizottság – a részletesvita-szakasz lezárulta hetében tartandó – ülésének napját megelőző munkanapon 10 óráig lehet kezdeményezni. A törvényalkotási bizottság előrehozott eljárására félévente legfeljebb nyolc önálló indítvány esetében kerülhet sor.

(3) *  A törvényalkotási bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat hiányában a törvényjavaslatot nem tárgyalja, ahhoz módosító javaslatot nem nyújthat be, kivéve, ha az előterjesztő vagy − ha nem a Kormány az előterjesztő − a Kormány kezdeményezi a törvényalkotási bizottság eljárását. A törvényalkotási bizottság eljárását legkésőbb azon ülés megnyitása előtt egy órával lehet kezdeményezni, amely ülés tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel.

(4) *  A törvényalkotási bizottság

a) dönt arról, hogy a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokba foglalt mely módosításokat támogatja,

b) fenntarthatja a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokba foglalt, nem támogatott módosításokat az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, valamint

c) további módosításra irányuló szándékot fogalmazhat meg.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti módosításokat a törvényalkotási bizottság egy indítványba foglalja (a továbbiakban: összegző módosító javaslat). Ha a törvényjavaslat a 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek nem felel meg, a törvényalkotási bizottság az összegző módosító javaslatba foglalja a követelmények teljesüléséhez szükséges módosítást is.

(6) *  A törvényjavaslat előterjesztője, illetve a helyettesítésére jogosult személy távollétében a törvényjavaslatot a törvényalkotási bizottság – az Országgyűlésről szóló törvény 39. § (2a) bekezdésében foglalt kivétellel – nem tárgyalja. A Kormány képviselője akkor is részt vesz a törvényalkotási bizottság ülésén, ha nem a Kormány az előterjesztő, de a törvényjavaslat a feladatkörét érinti. A törvényalkotási bizottság ülésén a törvényjavaslat előterjesztője és a Kormány képviselője tanácskozási joggal vesz részt. A részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot benyújtó tárgyaló bizottság által kijelölt előadó a törvényalkotási bizottság ülésén tanácskozási joggal részt vehet.

(7) *  A törvényalkotási bizottság

a) a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatok tárgyalásának befejezéséről és a (2) bekezdés szerinti állásfoglalásáról, vagy

b) a (3) bekezdés szerinti eljárásának befejezéséről

összegző jelentést nyújt be.

(8) *  Ha a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatot fogadott el, azt az összegző jelentéssel egyidejűleg benyújtja. Ezt követően a törvényalkotási bizottság – a 48. § (7) és (7a) bekezdése, a 71. §, a 74. § (3) bekezdése és a 157. § (5) bekezdése szerinti eset kivételével – további összegző módosító javaslatot nem nyújthat be.

(9) Ha a törvényalkotási bizottság eljárása során annak szükségességét észleli, bármely bizottságot törvényjavaslat benyújtására kérhet fel.

(10) Az előterjesztő az összegző módosító javaslat benyújtását követően haladéktalanul megküldi a törvényalkotási bizottság elnökének a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett – ellenjegyzésével ellátott – szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet).

(11) Ha a törvényalkotási bizottság elnöke úgy ítéli meg, hogy

a) az egységes javaslattervezet megfelelően tartalmazza a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét, akkor azt,

b) az egységes javaslattervezet nem megfelelően tartalmazza a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét, akkor a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat törvényalkotási bizottság által egybeszerkesztett szövegét

benyújtja (a továbbiakban: egységes javaslat).

(12) A törvényalkotási bizottság elnöke az egységes javaslatot legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával nyújtja be, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája szerepel.

31. A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája

47. § (1) Az Országgyűlés a részletes vitáról szóló bizottsági jelentésekről és az összegző jelentésről, továbbá az összegző módosító javaslatról vitát folytat.

(2) Amennyiben a törvényalkotási bizottság összegző jelentést nyújt be, a vitában elsőként a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd – ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. E felszólalásokra összesen tizenöt perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, hét percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(3) A (2) bekezdés szerinti felszólalást követően a törvényjavaslat előterjesztője, majd – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője is felszólalhat. Ilyen felszólalásra a (2) bekezdés szerinti felszólalás hiányában is sor kerülhet.

(4) A (2)–(3) bekezdésben foglalt felszólalásokat követően a kijelölt bizottság által kijelölt előadó foglalja össze a bizottság állásfoglalását, majd – ha van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. Ezután a vitához kapcsolódó bizottság által kijelölt előadó ismerteti a vitához kapcsolódó bizottság állásfoglalását, majd – ha van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. E felszólalásokra tárgyaló bizottságonként összesen hat perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, három percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(5) *  A bizottsági felszólalásokat követően a képviselőcsoportok tagjai, a nemzetiségi képviselők, a független képviselők, az európai parlamenti képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók szólalhatnak fel. E felszólalások tekintetében a 35. § (1) és (4) bekezdését, valamint a 36. § (6)–(9) bekezdését kell alkalmazni.

(6) Az (5) bekezdés alapján felszólalók a 37. § (2), (6) és (7) bekezdése szerinti időkeretes rendben fejthetik ki álláspontjukat azzal, hogy * 

a) képviselőcsoportonként legkevesebb öt percet kell biztosítani,

b) *  a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségi képviselők és nemzetiségi szószólók számára legkevesebb öt percet kell biztosítani,

c) az európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pont esetében az európai parlamenti képviselő felszólalási ideje a 35. § (2) bekezdése szerinti megkülönböztetésnek megfelelően,

ca) amennyiben a képviselőcsoport vezetője útján jelentkezett, úgy annak a képviselőcsoportnak a felszólalási idejébe számít bele, amely felszólalóként bejelentette,

cb) amennyiben közvetlenül jelentkezett, úgy nem számít bele az időkeretbe, és részére az egy független képviselőre jutó felszólalási idővel megegyező felszólalási időt kell biztosítani.

Ezen felszólalások közben kétperces hozzászólásokra nem kerül sor.

(7) *  Az Országgyűlésről szóló törvény alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek – az európai parlamenti képviselők kivételével – soron kívül, három-háromperces időtartamban szólalhatnak fel.

(7a) *  Az előterjesztő, valamint – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője a vitában bármikor felszólalhat.

(8) Az Országgyűlés a Házbizottság javaslatára a (2)–(7) bekezdésben meghatározottnál hosszabb időkeretet is megállapíthat. Az Országgyűlés a Házbizottság javaslatáról vita nélkül, a napirendi javaslat elfogadásával egyidejűleg kézfelemeléssel dönt.

(9) *  Az előterjesztő a vita lezárását követően zárszót mondhat, amelynek során válaszolhat a vitában elhangzottakra. Ha nem a Kormány az előterjesztő, a Kormány képviselője közvetlenül a vita lezárása után, az előterjesztői zárszó előtt felszólalhat.

(10) *  A (3), (7a) és (9) bekezdés szerinti felszólalásokra az előterjesztőnek és a Kormány képviselőjének összesen tizenöt-tizenöt perc áll rendelkezésére.

(11) A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája során a 39. §-ban foglaltakat nem lehet alkalmazni.

32. Döntés az összegző módosító javaslatról, a törvényalkotási bizottság eljárása módosító javaslat fenntartása esetén

48. § (1) *  Az összegző módosító javaslatról – a (2) és a (8) bekezdésben foglalt kivétellel – az Országgyűlés egyetlen szavazással dönt. A döntést közvetlenül megelőzően az előterjesztő, majd – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője öt-ötperces időtartamban nyilatkozhat arról, hogy egyetért-e az összegző módosító javaslattal.

(2) Legkésőbb azt az ülést megelőző hét utolsó munkanapján, amely ülés tervezett napirendjén az összegző módosító javaslatról történő határozathozatal szerepel, bármely képviselőcsoport vezetője, valamint az előterjesztő írásban kérheti, hogy az Országgyűlés az összegző módosító javaslat valamely pontjáról külön szavazzon.

(3) *  Ha az Országgyűlés az összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el, az előterjesztő, továbbá – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány javasolhatja a zárószavazás elhalasztását az 51. § szerint. A zárószavazás elhalasztása esetén a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat elfogadott pontjainak egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: átdolgozott egységes javaslat) a 46. § (10)–(11) bekezdése szerint kell legkésőbb a zárószavazás elhalasztását követő harmadik napon benyújtani.

(4) *  A (2) bekezdés szerinti kérés benyújtására nyitva álló határidőben – abban az esetben is, ha a törvényalkotási bizottság csak összegző jelentést nyújtott be – bármely képviselőcsoport vezetője, valamint az előterjesztő írásban kérheti az Országgyűlést, hogy a törvényalkotási bizottság által összegző módosító javaslatba nem foglalt valamely módosító javaslatot tartson fenn. Nem lehet kérni túlterjeszkedő módosító javaslat, és a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslathoz benyújtott módosító javaslat fenntartását.

(5) *  A (2) és (4) bekezdés szerinti kérések száma kérelmezőnként összesen legfeljebb három lehet.

(6) *  Az Országgyűlés először a (4) bekezdés szerinti kérésekről határoz, és ha valamely módosító javaslatot fenntart,

a) összegző módosító javaslat benyújtása esetén annak külön szavazásra kért pontjairól és az összegző módosító javaslatról vagy

b) összegző módosító javaslat hiányában a törvényjavaslatról

nem lehet szavazni.

(7) *  A törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslat benyújtása esetén a (6) bekezdés szerinti határozathozatalt követő három napon belül benyújtja az összegző módosító javaslat és a fenntartott módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: második összegző módosító javaslat). A törvényalkotási bizottság a fenntartott módosító javaslat szövegét csak akkor változtathatja meg, illetve a második összegző módosító javaslatban csak akkor fogalmazhat meg további módosításra irányuló szándékot, ha az a fenntartott módosító javaslat céljára és tartalmára tekintettel a 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelmények teljesülése érdekében szükséges. A törvényalkotási bizottság a fenntartott módosító javaslat tárgyalásának befejezéséről a második összegző módosító javaslat benyújtásával egyidejűleg második összegző jelentést nyújt be. A törvényjavaslat és a második összegző módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: második egységes javaslat) a 46. § (10)–(12) bekezdése szerint kell benyújtani.

(7a) *  A törvényalkotási bizottság az összegző módosító javaslat hiányában fenntartott módosító javaslat szövegét a (7) bekezdés szerinti határidőben – az ott meghatározott tartalmi korlátok figyelembevételével – összegző módosító javaslatba foglalja, és a fenntartott módosító javaslat tárgyalásának befejezéséről az összegző módosító javaslat benyújtásával egyidejűleg második összegző jelentést nyújt be. Az egységes javaslatot a 46. § (10)–(12) bekezdése szerint kell benyújtani.

(7b) *  A (7a) bekezdés szerinti összegző módosító javaslat benyújtása esetén a (4) bekezdés szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

(8) Ha a szavazás során minősített többséget igénylő döntés is szükséges, a módosító javaslat fenntartásáról, az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontjairól, illetve az összegző módosító javaslatról a szavazást két részletben kell lefolytatni úgy, hogy először a minősített többséget igénylő döntést kell meghozni.

(9) A módosítással érintett rendelkezésekről történő szavazás során a törvényjavaslat eredeti szövegéről nem kell szavazni.

33. Vita és döntés a második összegző módosító javaslatról

49. § (1) *  A második összegző módosító javaslatnak a fenntartott módosító javaslattal összefüggő pontjairól az Országgyűlés a 47. § szerint vitát folytat azzal, hogy a tárgyaló bizottság nem állít előadót.

(2) A második összegző módosító javaslatról – a (3) és az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – az Országgyűlés egyetlen szavazással dönt. A döntést közvetlenül megelőzően – ha az előterjesztő a 47. § (9) bekezdésében meghatározottak szerint nem mondott zárszót – az előterjesztő, majd – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője öt-ötperces időtartamban nyilatkozhat arról, hogy egyetért-e a második összegző módosító javaslattal.

(3) Legkésőbb azt az ülést megelőző hét utolsó munkanapján, amely ülés tervezett napirendjén a második összegző módosító javaslatról történő határozathozatal szerepel, bármely képviselőcsoport vezetője, valamint az előterjesztő írásban kérheti, hogy az Országgyűlés a második összegző módosító javaslat legfeljebb három pontjáról külön szavazzon.

(4) *  Ha az Országgyűlés a második összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el, az előterjesztő, továbbá – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány javasolhatja a zárószavazás elhalasztását az 51. § szerint. A zárószavazás elhalasztása esetén a törvényjavaslat és a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjainak egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: átdolgozott második egységes javaslat) a 46. § (10)–(11) bekezdése szerint kell benyújtani legkésőbb a zárószavazás elhalasztását követő harmadik napon.

(5) Ha a szavazás során minősített többséget igénylő döntés is szükséges, a szavazást két részletben kell lefolytatni úgy, hogy először a minősített többséget igénylő döntést kell meghozni.

34. Zárószavazás

50. § (1) Az összegző módosító javaslat elfogadása esetén az Országgyűlés az egységes javaslat egészéről zárószavazást tart.

(2) Az Országgyűlés

a) a törvényjavaslat benyújtott szövegéről tart zárószavazást, ha

aa) *  a részletesvita-szakaszban nem érkezett a törvényjavaslathoz részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat, és a 46. § (3) bekezdése alapján nem kezdeményezték a törvényalkotási bizottság eljárását,

ab) a törvényalkotási bizottság a törvényjavaslat tárgyalását összegző módosító javaslat benyújtása nélkül fejezte be, vagy

ac) az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot vagy a második összegző módosító javaslatot nem fogadta el,

b) a második egységes javaslatról tart zárószavazást, ha az Országgyűlés a második összegző módosító javaslatot elfogadta,

c) *  a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított szövegéről tart zárószavazást, ha az Országgyűlés az összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el,

d) *  a törvényjavaslatnak a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított szövegéről tart zárószavazást, ha az Országgyűlés a második összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el.

(3) *  Ha a zárószavazás során minősített többséget igénylő döntés is szükséges, a zárószavazást két részletben kell lefolytatni úgy, hogy először a minősített többséget igénylő döntést kell meghozni. Ha az Országgyűlés nem fogad el minősített többséget igénylő rendelkezést, döntése – arról való külön döntés hiányában is – az el nem fogadott rendelkezés sarkalatosságára utaló, illetve azt házszabályi rendelkezésként meghatározó rendelkezés elhagyására is kiterjed. Az elfogadáshoz szükséges minősített többség hiányában a 21. § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ülést vezető elnök köteles a tárgyalási szünetet elrendelni, ha azt a 21. § szerinti jogosult vagy az előterjesztő kéri.

(4) *  A minősített többséget igénylő döntést követően, az elfogadáshoz szükséges minősített többség hiányában az előterjesztő, továbbá – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány javasolhatja az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről történő zárószavazás elhalasztását az 51. § szerint. A zárószavazás elhalasztása esetén az (1) és (2) bekezdés szerinti, zárószavazásra bocsátott szöveg egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit tartalmazó javaslatot (a továbbiakban: egyszerű többséget igénylő egységes javaslat) a 46. § (10)–(11) bekezdése szerint kell legkésőbb a zárószavazás elhalasztását követő második napon benyújtani.

35. Zárószavazás elhalasztása

51. § (1) A zárószavazás megkezdése előtt az előterjesztő, továbbá – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány javasolhatja a zárószavazás elhalasztását, amennyiben zárószavazást előkészítő módosító javaslatot kíván benyújtani.

(2) A zárószavazás elhalasztásáról az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt a javaslattevő legfeljebb ötperces időtartamban ismertetheti a kezdeményezés indokait.

(3) Az elhalasztott zárószavazás megtartására legkorábban az összegző módosító javaslatról vagy a második összegző módosító javaslatról történő szavazást követő hét első munkanapján kerülhet sor.

(4) *  Ha az Országgyűlés a zárószavazást elhalasztotta, akkor a zárószavazás elhalasztását kezdeményező a zárószavazás ülésnapjának megjelölésével indítványozhatja, hogy a zárószavazás megtartására – a (3) bekezdés szerinti határidőre is figyelemmel – azon az ülésen kerüljön sor, amelyen a zárószavazás elhalasztása megtörtént. Erről az Országgyűlés – a javaslattevő legfeljebb kétperces időtartamban előadott indokainak meghallgatása után – vita nélkül, kézfelemeléssel határoz. Az elfogadott napirend az Országgyűlés döntésének megfelelően módosul. A napirend módosult részét az ülést vezető elnök ismerteti és kezdeményezi a 15. § (2) bekezdése szerint szükséges intézkedéseket.

(5) Amennyiben a részletesvita-szakaszban nem érkezett a törvényjavaslathoz részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat, vagy a törvényalkotási bizottság a törvényjavaslat tárgyalását összegző módosító javaslat benyújtása nélkül fejezte be, az elhalasztott zárószavazás megtartására legkorábban az annak elrendelését követő hét első munkanapján kerülhet sor.

(6) *  A zárószavazás elhalasztására egy döntési javaslatnál – az 56. § (4) bekezdésében foglalt kivétellel – legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor.

36. Zárószavazást előkészítő módosító javaslat

52. § (1) *  Ha az Országgyűlés döntött a zárószavazás elhalasztásáról, az előterjesztő, továbbá – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány az egységes javaslathoz, a második egységes javaslathoz, az átdolgozott egységes javaslathoz, az átdolgozott második egységes javaslathoz, az egyszerű többséget igénylő egységes javaslathoz, az Országgyűlés döntésének megfelelő egységes javaslathoz, a kiegészítő egységes javaslathoz, a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslathoz vagy – elfogadott összegző, második összegző, illetve kiegészítő összegző módosító javaslat hiányában – a törvényjavaslathoz zárószavazást előkészítő módosító javaslatot nyújthat be, ha az egységes javaslat, a második egységes javaslat, az átdolgozott egységes javaslat, az átdolgozott második egységes javaslat, az egyszerű többséget igénylő egységes javaslat, az Országgyűlés döntésének megfelelő egységes javaslat, a kiegészítő egységes javaslat, a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat vagy – elfogadott összegző módosító javaslat, második összegző módosító javaslat, illetve kiegészítő összegző módosító javaslat hiányában – a törvényjavaslat nem felel meg a 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek. Zárószavazást előkészítő módosító javaslatként a 42. § a) és b) pontja szerinti módosító javaslat nem nyújtható be.

(2) Az (1) bekezdés szerinti módosító javaslat legkésőbb annak a hétnek az utolsó munkanapján nyújtható be, amelyen az Országgyűlés döntött a zárószavazás elhalasztásáról.

37. Zárószavazás előtti módosító javaslat

53. § (1) *  A zárószavazást előkészítő módosító javaslatot a törvényalkotási bizottság tárgyalja meg és arról állást foglal.

(2) *  A törvényalkotási bizottság

a) dönt a zárószavazást előkészítő módosító javaslat támogatásáról,

b) fenntarthatja a nem támogatott zárószavazást előkészítő módosító javaslatot az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, valamint

c) további – az 52. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő – módosításra irányuló szándékot fogalmazhat meg.

(2a) *  A (2) bekezdés szerinti módosításokat a törvényalkotási bizottság egy indítványba foglalva nyújtja be a 46. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazásával (a továbbiakban: zárószavazás előtti módosító javaslat). Zárószavazás előtti módosító javaslatként a 42. § a) és b) pontja szerinti módosító javaslat nem nyújtható be.

(3) *  A törvényalkotási bizottság a zárószavazást előkészítő módosító javaslat tárgyalásának befejezéséről, valamint az (1) bekezdés szerinti állásfoglalásáról zárószavazás előtti jelentést nyújt be.

(4) *  A törvényalkotási bizottság a zárószavazás előtti jelentését és a zárószavazás előtti módosító javaslatát legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt három órával nyújtja be, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a zárószavazás előtti jelentés és a zárószavazás előtti módosító javaslat vitája szerepel. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további zárószavazás előtti módosító javaslatot nem nyújthat be.

38. A zárószavazás előtti jelentés és a zárószavazás előtti módosító javaslat vitája * 

54. § (1) *  Az Országgyűlés – zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtása esetén – a zárószavazás előtti jelentést és a zárószavazás előtti módosító javaslatot megvitatja.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti vitában elsőként a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd – ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. E felszólalásokra összesen tizenöt perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, hét percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(3) *  A vitában ezt követően

a) a képviselők képviselőcsoportonként öt-ötperces,

b) *  a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségi képviselők és nemzetiségi szószólók ötperces,

c) a független képviselők összesen háromperces,

d) *  az európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pont esetében az európai parlamenti képviselők – a 35. § (2) bekezdése szerinti megkülönböztetésnek megfelelően, amennyiben közvetlenül jelentkeztek – összesen ötperces

időtartamban szólalhatnak fel.

(4) Az Országgyűlés e felszólalásokra a Házbizottság javaslata alapján a (3) bekezdésben meghatározottaknál hosszabb időtartamot is megállapíthat. Az Országgyűlés a Házbizottság javaslatáról vita nélkül, a napirendi javaslat elfogadásával egyidejűleg, kézfelemeléssel dönt.

39. Döntés a zárószavazás előtti módosító javaslatról

55. § (1) *  A zárószavazás előtti módosító javaslatról az Országgyűlés egyetlen szavazással dönt. Szavazás előtt az előterjesztő, majd – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője ötperces időtartamban nyilatkozhat, hogy egyetért-e a zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadásával.

(2) Ha a szavazás során minősített többséget igénylő döntés is szükséges, a zárószavazás előtti módosító javaslatról a szavazást két részletben kell lefolytatni úgy, hogy először a minősített többséget igénylő döntést kell meghozni.

(3) *  A módosítással érintett rendelkezésekről történő szavazás során az egységes javaslat, a második egységes javaslat, az átdolgozott egységes javaslat, az átdolgozott második egységes javaslat, az egyszerű többséget igénylő egységes javaslat – elfogadott összegző módosító javaslat, illetve második összegző módosító javaslat hiányában a törvényjavaslat – eredeti szövegéről nem kell szavazni.

40. Elhalasztott zárószavazás

56. § (1) *  A zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadása esetén az Országgyűlés a módosított törvényjavaslat, a módosított egységes javaslat, a módosított második egységes javaslat, a módosított átdolgozott egységes javaslat, a módosított átdolgozott második egységes javaslat, a módosított egyszerű többséget igénylő egységes javaslat egészéről zárószavazást tart.

(2) *  Az Országgyűlés a törvényjavaslat benyújtott szövege, az egységes javaslat, a második egységes javaslat, az átdolgozott egységes javaslat, az átdolgozott második egységes javaslat, az egyszerű többséget igénylő egységes javaslat egészéről tart zárószavazást, ha

a) a törvényalkotási bizottság nem nyújtott be zárószavazás előtti módosító javaslatot, vagy

b) az Országgyűlés nem fogadta el a zárószavazás előtti módosító javaslatot.

(3) *  Ha az (1) és (2) bekezdés szerinti zárószavazás során minősített többséget igénylő döntés is szükséges, a zárószavazást két részletben kell lefolytatni úgy, hogy először a minősített többséget igénylő döntést kell meghozni. Ha az Országgyűlés nem fogad el minősített többséget igénylő rendelkezést, döntése – arról való külön döntés hiányában is – az el nem fogadott rendelkezés sarkalatosságára utaló, illetve azt házszabályi rendelkezésként meghatározó rendelkezés elhagyására is kiterjed. Az elfogadáshoz szükséges minősített többség hiányában a 21. § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ülést vezető elnök köteles a tárgyalási szünetet elrendelni, ha azt a 21. § szerinti jogosult vagy az előterjesztő kéri.

(4) *  A minősített többséget igénylő döntést követően, az elfogadáshoz szükséges minősített többség hiányában az 50. § (4) bekezdését kell alkalmazni, azzal, hogy az egyszerű többséget igénylő egységes javaslat az (1) bekezdés szerinti, zárószavazásra bocsátott szöveg egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit tartalmazza.

41. Elfogadott törvény szövegének megküldése a házelnöknek

57. § *  Ha a törvényt az Országgyűlés nem a törvényjavaslat benyújtott szövege, az egységes javaslat, a második egységes javaslat, az átdolgozott egységes javaslat, az átdolgozott második egységes javaslat, az egyszerű többséget igénylő egységes javaslat, az Országgyűlés döntésének megfelelő egységes javaslat, a kiegészítő egységes javaslat, a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat szövege szerint fogadta el, az előterjesztő az elfogadott törvény szövegét – kézjegyével ellátva – a törvény elfogadásának napjától számított három napon belül megküldi a házelnöknek.

VII. FEJEZET

A TÖRVÉNYJAVASLAT TÁRGYALÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

42. Tárgysorozatba-vételi eljárás

58. § (1) A képviselő által benyújtott törvényjavaslat abban az esetben kerül az Országgyűlés tárgysorozatára, ha azt a házelnök által kijelölt állandó bizottság (a továbbiakban: tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság) támogatja.

(2) *  A tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság a kijelölést követő harminc napon belül határoz az indítvány tárgysorozatba vételéről. A harmincnapos határidő számításánál a rendes ülésszakok közötti időtartamot figyelmen kívül kell hagyni.

(3) Ha a törvényjavaslat előterjesztője nem tud részt venni azon a bizottsági ülésen, amelynek tervezett napirendjén az általa benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről szóló döntés szerepel, annak elhalasztását legkésőbb az ülés megnyitása előtt egy órával írásban kezdeményezheti a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elnökénél. Ilyen indítvány esetén a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság legkésőbb a (2) bekezdésben foglalt határidő leteltét követő harminc napon belül határoz az indítvány tárgysorozatba vételéről. Egyebekben az előterjesztő távolléte a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság eljárását nem akadályozza.

(4) *  A tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság a tárgysorozatba vételre vonatkozó döntéséről írásban értesíti a házelnököt. A törvényjavaslat tárgysorozatba vétele esetén a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság a 32. § (1) bekezdése szerinti kijelölt bizottságnak minősül.

(5) *  Ha a képviselő által benyújtott és a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság által elutasított törvényjavaslat tárgysorozatba vételét – a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elutasító döntésétől számított nyolc napon belül – annak a képviselőcsoportnak a vezetője kéri, amely képviselőcsoporthoz a törvényjavaslatot benyújtó képviselő tartozik, a tárgysorozatba vételről a törvényalkotási bizottság határoz.

(6) *  A törvényalkotási bizottság a tárgysorozatba vétel iránti kérelemről annak benyújtását követő harminc napon belül határoz. A harmincnapos határidő számításánál a rendes ülésszakok közötti időtartamot figyelmen kívül kell hagyni. A törvényalkotási bizottság a tárgysorozatba-vételi kérelemre vonatkozó döntéséről írásban értesíti a házelnököt. A törvényjavaslat tárgysorozatba vétele esetén kijelölt bizottságnak a (4) bekezdés szerinti bizottság minősül.

(7) Tárgysorozatba vétel iránti kérelmet minden képviselőcsoport ülésszakonként legfeljebb hat alkalommal, kizárólag azon a rendes ülésszakon nyújthat be, amelyen a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elutasította.

(8) Független képviselő által benyújtott és a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság által elutasított törvényjavaslat tárgysorozatba vételét a törvényjavaslatot benyújtó független képviselő akkor kérheti, ha kérelmét legalább négy képviselő támogatja. Független képviselő által benyújtott tárgysorozatba vétel iránti kérelmet egy képviselő kizárólag a rendes ülésszakon és ülésszakonként legfeljebb egy alkalommal támogathat, azon az ülésszakon, amelyen a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elutasította.

43. Tárgyalás két fordulóban

59. § (1) Az elfogadni tervezett, átfogó szabályozást eredményező, nagy társadalmi jelentőségű törvényt az Országgyűlés saját döntése alapján két fordulóban tárgyalja meg. Ez esetben először a tervezett törvény elveit, majd a törvényjavaslat kidolgozott szövegét vitatja meg.

(2) Az Országgyűlés a tervezett törvény elveit országgyűlési határozatban állapítja meg, amelynek elfogadásához a tervezett törvény elfogadásához szükséges többség kell.

44. Sürgős tárgyalás

60. § (1) Az előterjesztő írásban kezdeményezheti a tárgysorozatban lévő törvényjavaslatának sürgős tárgyalását (a továbbiakban: sürgősségi javaslat). Az indokolással ellátott sürgősségi javaslatot legkésőbb az ülés megnyitása előtt egy órával lehet benyújtani.

(2) A képviselő által benyújtott sürgősségi javaslathoz legalább huszonöt képviselő támogató aláírása szükséges.

(3) Az előterjesztő a sürgősségi javaslatában javasolhatja, hogy

a) a törvényjavaslat általános vitája az általa megjelölt ülésnapon, de legkorábban a benyújtást követő két nap elteltével megkezdődhessen,

b) * 

c) a módosító javaslat benyújtására nyitva álló határidő a 41. § (1) bekezdésében meghatározottnál rövidebb legyen,

d) a részletesvita-szakasz a törvényjavaslat általános vitájának lezárásával nyíljon meg,

e) * 

f) *  a törvényalkotási bizottság a 46. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás beérkezését követően − a 46. § (1a) bekezdésében meghatározott esetben a részletes vitát lezáró bizottsági jelentés benyújtását követően −, de a 46. § (2) bekezdésében meghatározott határidő előtt értékelhesse a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokat.

(4) Az előterjesztő a sürgősségi javaslatában a (3) bekezdésben meghatározottakat az adott vagy a legkorábban bekövetkező eljárási cselekmény előtt együttesen vagy külön-külön is kérheti.

(5) Sürgős tárgyalás elrendelésére félévente legfeljebb hat alkalommal kerülhet sor.

(6) Sürgős tárgyalás úgy rendelhető el, hogy az elrendelés és a törvényjavaslat zárószavazása között legalább hat napnak el kell telnie.

(7) Az Országgyűlés a sürgős tárgyalás elrendeléséről – az előterjesztő által megjelölt tartalommal – vita nélkül dönt. A sürgősség elrendeléséhez a jelen levő képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

(7a) *  Sürgős tárgyalás elrendelése esetén a bizottság a 32. § (2) bekezdése szerinti bejelentést a sürgős tárgyalás elrendelését követő három órán belül teheti meg.

(7b) *  Ha az Országgyűlés a törvényjavaslat sürgős tárgyalását rendelte el,

a) a 32. § (2) bekezdése szerinti bejelentés megtétele érdekében a bizottság és

b) a törvényjavaslat részletes vitájának lefolytatása érdekében a tárgyaló bizottság

az Országgyűlés ülésének időtartama alatt, valamint az ülés heti első ülésnapján az ülésnap megnyitása előtt is ülést tarthat.

(8) A sürgős tárgyalás során a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

45. Kivételes eljárás

61. § (1) Az előterjesztő írásban kezdeményezheti a tárgysorozatban lévő törvényjavaslatának kivételes eljárásban történő tárgyalását (a továbbiakban: kivételességi javaslat).

(2) A képviselő által benyújtott kivételességi javaslathoz a képviselők legalább egyötödének támogató aláírása szükséges.

(3) A kivételes eljárást a 34. § (1) bekezdésében foglalt határidőre tekintet nélkül lehet indítványozni legkésőbb annak az ülésnek a megnyitása előtt egy órával, amely ülésre az előterjesztő – vagy a (2) bekezdés szerinti esetben a képviselők legalább egyötöde – a törvényjavaslat megtárgyalásának és elfogadásának napirendre vételét indítványozza.

(4) Nem kérhető a kivételes eljárás

a) az Alaptörvény elfogadására vagy módosítására,

b) az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése szerinti nemzetközi szerződést tartalmazó törvény elfogadására vagy módosítására,

c) az Alaptörvény alapján sarkalatosnak minősülő rendelkezés elfogadására vagy módosítására,

d) házszabályi rendelkezés elfogadására vagy módosítására,

e) a központi költségvetésről szóló törvény elfogadására,

f) a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény elfogadására, és

g) a központi költségvetésről szóló törvény – a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegét megváltoztató, vagy a költségvetési hiányt növelő – módosítására

irányuló indítvány tárgyalásánál.

(5) Kivételes eljárás elrendelésére félévente legfeljebb négy alkalommal kerülhet sor.

(6) A kivételes eljárás során a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait kell alkalmazni az ezen alcímben foglalt eltérésekkel és azzal, hogy a 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

(7) *  Ha a miniszterelnök a Kormány által benyújtott előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalása során indítványozza, hogy az előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen, az indítvány benyújtását követően a törvényjavaslat tárgyalását a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályai és a 129. § szerint újra meg kell kezdeni, erről a házelnök haladéktalanul tájékoztatja a képviselőket, a nemzetiségi szószólókat és az Országgyűlés ülésén tanácskozási joggal rendelkező személyeket. Ebben az esetben a 34. § (1) bekezdését nem lehet alkalmazni.

(8) *  Ha a kivételes eljárás során a törvényalkotási bizottság olyan összegző módosító javaslatot vagy túlterjeszkedő módosító javaslatot nyújt be, amely a (4) bekezdés b)–d) és g) pontjában foglaltak valamelyikére irányul, a további eljárásra a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait – a g) pontban foglalt módosítás esetén a 100. § (4) bekezdése szerinti eltérésekkel – kell alkalmazni.

62. § (1) A kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. A kivételes eljárásban történő tárgyalás elrendeléséhez a képviselők több mint felének szavazata szükséges.

(2) Ha az Országgyűlés a kivételességi javaslatot elutasította, a törvényjavaslat tárgyalására a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait kell alkalmazni.

(3) A kivételes eljárásban történő tárgyalás elrendelésével egyidejűleg az Országgyűlés – az előterjesztő javaslata alapján, a (4) bekezdésben, valamint a 63. § (1) bekezdésében és a 64. §-ban foglaltakra is figyelemmel – határoz

a) a módosító javaslatok benyújtásának határidejéről,

b) az általános vita, az összegző jelentés és az összegző módosító javaslat együttes vitájának (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: összevont vita) időpontjáról,

c) az összegző módosító javaslatról történő döntés időpontjáról és

d) a zárószavazás időpontjáról.

(4) A módosító javaslatok előterjesztésére nyitva álló határidő nem lehet kevesebb, mint a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három óra.

(5) Kivételes eljárásban a törvényjavaslat részletes vitáját a törvényalkotási bizottság folytatja le a 44. § (1) és (3)–(4) bekezdése alkalmazásával.

(5a) *  Ha az Országgyűlés a törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását rendelte el, a törvényjavaslat részletes vitájának lefolytatása érdekében a törvényalkotási bizottság az Országgyűlés ülésének időtartama alatt, valamint az ülés heti első ülésnapján az ülésnap megnyitása előtt is ülést tarthat.

(6) A törvényalkotási bizottság a benyújtott módosító javaslatokat értékeli, és azokról állást foglal a 45. § (2) bekezdése alkalmazásával.

(7) A törvényalkotási bizottság

a) dönt arról, hogy mely módosító javaslatot támogatja,

b) fenntarthatja a nem támogatott módosító javaslatot az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, illetve

c) további módosításra irányuló szándékot fogalmaz meg.

(8) A (7) bekezdés szerinti módosításokat a törvényalkotási bizottság az összegző módosító javaslatba foglalva nyújtja be.

(9) A részletes vitát a törvényalkotási bizottság lezárja, ezt követően összegző jelentést nyújt be, amelyben tájékoztatást ad a részletes vita lezárásának tényéről, valamint a 44. § (1) és (3) bekezdése szerinti megállapításairól. Ha a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatot fogadott el, azt az összegző jelentéssel egyidejűleg benyújtja. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további összegző módosító javaslatot nem nyújthat be.

(9a) *  Ha a törvényalkotási bizottság kisebbségben maradt tagjai bejelentik, hogy kisebbségi véleményt terjesztenek elő, a kisebbségi előadót legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával kell megjelölni, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat összevont vitája szerepel.

(10) Ha a törvényalkotási bizottság túlterjeszkedő módosító javaslat benyújtására irányuló szándékot is megfogalmaz, illetve ilyen módosító javaslatot támogat vagy fenntart, akkor azt az összegző módosító javaslattól elkülönítve, azzal azonos időpontban nyújtja be.

(11) A törvényalkotási bizottság legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával nyújthatja be összegző jelentését és összegző módosító javaslatát, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat összevont vitája szerepel.

63. § (1) Az összevont vitára legkorábban a kivételes eljárás elrendelését követő ülésnapon kerülhet sor.

(2) *  Az összevont vitában elsőként a törvényjavaslat előterjesztője, majd – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője szólal fel. Ezt követően a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd – ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. A bizottsági felszólalásokra összesen tizenöt perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, hét percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(3) *  A képviselőcsoportok álláspontjukat harminc-harmincperces időtartamban fejthetik ki. A független képviselők összesen nyolcperces időtartamban szólalhatnak fel. A nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló felszólalására nyolcperces időtartam áll rendelkezésre. Vita közben a kétperces hozzászólalásokat bele kell számítani az időtartamba. A vita közben a törvényjavaslat előterjesztője, valamint – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője bármikor felszólalhat. Az előterjesztőnek a határozathozatal előtt viszonválaszra van joga. A törvényjavaslat előterjesztője az összevont vitában álláspontját összesen huszonöt perces időtartamban, valamint – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője álláspontját összesen tizenöt perces időtartamban fejtheti ki.

(4) Ha a törvényalkotási bizottság a 62. § (10) bekezdése szerinti módosító javaslatot is benyújtott, a vita arra is kiterjed, hogy ez a módosító javaslat valamely szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a 44. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges-e.

64. § (1) Az összevont vita lezárását követően az Országgyűlés dönt az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazást tart a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről. A zárószavazás elhalasztására az általános szabályok szerint kerülhet sor.

(1a) *  Az előterjesztő a zárószavazás elhalasztásáról történő döntést követően haladéktalanul megküldi a törvényalkotási bizottság elnökének az egységes javaslattervezetet. A törvényalkotási bizottság elnöke az egységes javaslatot a 46. § (11) bekezdésének alkalmazásával haladéktalanul benyújtja.

(2) *  Ha a törvényalkotási bizottság a 62. § (10) bekezdése szerinti módosító javaslatot is benyújtott, az Országgyűlés az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalt követően dönt a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről és elfogadásáról.

46. A határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérés

65. § (1) *  Kivételesen, a Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a jelen lévő képviselők legalább négyötödének szavazatával, vita nélkül úgy határozhat, hogy valamely ügy tárgyalása, illetve döntéshozatala során a határozati házszabályi rendelkezésektől eltér.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az az Alaptörvénybe vagy törvénybe ütközik, valamint

a) az Alaptörvény elfogadására vagy módosítására,

b) az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése szerinti nemzetközi szerződést tartalmazó törvény elfogadására vagy módosítására, valamint

c) a házszabályi rendelkezések elfogadására vagy módosítására

irányuló indítvány tárgyalása és döntéshozatala során.

(3) A költségvetési törvényjavaslat és a központi költségvetésről szóló törvény – a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegét megváltoztató, vagy a költségvetési hiányt növelő – módosítására irányuló törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során az (1) bekezdést csak akkor lehet alkalmazni, ha az nem akadályozza az Alaptörvény 36. cikk (4) és (5) bekezdésének való megfelelést biztosító szabályok érvényesülését.

47. Az indítványok visszavonása

66. § (1) Az előterjesztő az általa benyújtott törvényjavaslatot a részletesvita-szakasz lezárultáig visszavonhatja, ezt követően a visszavonáshoz az Országgyűlés hozzájárulása szükséges.

(2) *  A képviselő a módosító javaslatát a tárgyaló bizottság részletes vitát lezáró döntésének meghozataláig – ha a tárgyaló bizottság megkezdte ülését, a bizottsági ülésen –, a tárgyaló bizottság a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát a törvényalkotási bizottságnak a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot tárgyaló ülése megnyitásáig visszavonhatja.

48. Tárgyalás és határozathozatal módosító javaslat hiányában

67. § (1) *  Az előterjesztő legkésőbb annak az ülésnek a megnyitása előtt egy órával, amely ülés tervezett napirendjén szerepel az általa benyújtott törvényjavaslat általános vitájának a lezárása, írásbeli indítványával kezdeményezheti, hogy az Országgyűlés az általános vita lezárását követően, ugyanazon az ülésen döntsön a törvényjavaslat elfogadásáról.

(2) Az (1) bekezdés szerinti indítványról az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz.

(3) Ha az Országgyűlés az indítványt elfogadta, és az indítványban megjelölt törvényjavaslat általános vitájának megkezdéséig nem nyújtanak be módosító javaslatot, az Országgyűlés az általános vita lezárását követően a törvényjavaslat elfogadásáról határoz. Módosító javaslat benyújtása esetén a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait kell alkalmazni.

49. Eljárás a tárgyaló bizottság mulasztása esetén

68. § (1) Ha a részletesvita-szakasz megnyíltát követően a tárgyaló bizottság kellő időn belül nem nyújtja be a részletes vitáról szóló bizottsági jelentést, az Országgyűlés a Házbizottság javaslatára határidőt állapíthat meg annak benyújtására. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.

(2) Ha a vitához kapcsolódó bizottság a benyújtott módosító javaslatot az (1) bekezdés alapján meghatározott határidőn belül nem tárgyalta meg, és arról a kijelölt bizottság sem folytatott részletes vitát, a kijelölt bizottság azt a határidő lejártát követő ülésén napirendjére tűzi és megtárgyalja.

(3) Ha a kijelölt bizottság mulasztja el az (1) bekezdésben meghatározott határidőt, vagy nem tesz eleget a (2) bekezdésben meghatározott kötelezettségének, a házelnök – a korábbi kijelölés visszavonásával egyidejűleg – új bizottságot jelöl ki.

(4) A (3) bekezdés szerint kijelölt bizottság legkésőbb a kijelölést követő ülésén a részletes vitát lefolytatja, és az eljárás további szakaszaiban ellátja a kijelölt bizottság feladatait.

(5) A részletesvita-szakasz akkor zárul le, amikor a kijelölt bizottság vagy a (3) bekezdés szerint kijelölt bizottság benyújtotta a részletes vitáról szóló bizottsági jelentését.

(6) Nem gyakorolhatja a vitához kapcsolódó bizottságot megillető jogokat az a bizottság, amely az (1) bekezdés szerint megállapított határidőben nem nyújtotta be a részletes vitáról szóló bizottsági jelentését.

50. Megismételt részletes vita

69. § (1) Ha a törvényalkotási bizottság a 46. § szerinti eljárásában azt állapítja meg, hogy

a) valamely részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatban vagy

b) a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatok között

olyan ellentmondás van, amely a saját eljárásában nem tisztázható, a vitás kérdés megjelölésével felkéri az érintett tárgyaló bizottságot vagy tárgyaló bizottságokat, hogy az ellentmondás feloldása érdekében ismételten folytassanak részletes vitát és nyújtsanak be megismételt részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot.

(2) A törvényalkotási bizottság a megismételt részletes vita lefolytatására határidőt szabhat, a felkérésről és az esetlegesen megállapított határidőről értesíti a házelnököt.

(3) A megismételt részletes vita és az azt lezáró bizottsági módosító javaslat a törvényalkotási bizottság által megjelölt ellentmondásra vagy az azzal szorosan összefüggő kérdésekre terjedhet ki.

(4) A megismételt részletes vita a tárgyaló bizottságnak a megismételt részletes vitát lezáró döntésével ér véget. Ezt követően a tárgyaló bizottság jelentést nyújt be, amelyben tájékoztatást ad a megismételt részletes vita lezárásának tényéről, valamint a törvényalkotási bizottság által tett észrevételekkel kapcsolatos álláspontjáról. A jelentéssel egyidejűleg benyújtja a megismételt részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát.

(5) A törvényalkotási bizottság ezt követően a 46. §-ban foglaltak alkalmazásával folytatja az eljárását.

51. Eljárás túlterjeszkedő módosító javaslat benyújtása esetén

70. § *  (1) Ha a tárgyaló bizottság a 45. § (3) bekezdése szerinti eljárása során túlterjeszkedő módosító javaslatra irányuló szándékot fogalmaz meg, illetve ilyen módosító javaslatot támogat vagy az általa szükségesnek tartott módosítással fenntart, azt a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslattól elkülönítve, azzal azonos időpontban nyújtja be. A benyújtással egyidejűleg a tárgyaló bizottság a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tehet.

(2) Az Országgyűlés a részletesvita-szakasz lezárultát követően vita nélkül dönt arról, hogy az (1) bekezdés szerinti módosító javaslat valamely szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a 44. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges-e. A döntést megelőzően a túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtó bizottság által kijelölt előadó, majd − ha a bizottságban van kisebbségi vélemény − a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. E felszólalásokra összesen négy perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, két percet annak kifejtésére kell biztosítani. A bizottsági felszólalásokat követően az előterjesztő kétperces időtartamban felszólalhat.

(3) Ha az Országgyűlés azt állapítja meg, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslat a (2) bekezdés szerint nyilvánvalóan szükséges, akkor e módosító javaslatra (a továbbiakban: szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat) az általános vita újra megnyílik. Több szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat esetén az Országgyűlés az általános vitát valamennyi szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatra együttesen folytatja le. Az így lefolytatott általános vita kizárólag a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat megvitatásából áll. A vita lezárásáig a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslathoz képviselő módosító javaslatot nyújthat be.

(4) A szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat tárgyalását a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezések szerint kell lefolytatni azzal az eltéréssel, hogy

a) a 34. § (1) bekezdése szerinti határidőt nem kell alkalmazni,

b) előterjesztő alatt a (3) bekezdés szerint újra megnyíló általános vita lefolytatása során a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtó bizottságot (ezen § alkalmazásában a továbbiakban: benyújtó bizottság) is érteni kell,

c) a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat kiegészítő részletes vitáját a benyújtó bizottság folytatja le,

d) a kiegészítő részletesvita-szakasz a (3) bekezdés szerint újra megnyíló általános vita lezárásával nyílik meg.

(5) A szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatról és az ahhoz benyújtott módosító javaslatról a benyújtó bizottság a 44. § (1), (3) és (4) bekezdése, valamint a 45. § (1)–(3) és (6)–(7) bekezdésének alkalmazásával kiegészítő részletes vitát folytat le azzal, hogy

a) további módosítási szándékot csak a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslattal összefüggésben, a 44. § (1) bekezdésében foglalt követelmények érvényesülése érdekében fogalmazhat meg, de a törvényjavaslathoz további túlterjeszkedő módosító javaslatot nem nyújthat be,

b) az általa támogatott, változtatásokkal fenntartott, illetve az általa megfogalmazott további módosításokat a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslattal egybeszerkesztve, egy indítványba foglalva nyújtja be (a továbbiakban: átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslat),

c) a kiegészítő részletes vita lezárását követően kiegészítő részletes vitáról szóló bizottsági jelentést nyújt be.

(6) Átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslat benyújtása esetén a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat lezártnak minősül.

(7) Több szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat esetén a kiegészítő részletesvita-szakasz akkor zárul le, amikor valamennyi kiegészítő részletes vitáról szóló bizottsági jelentés benyújtásra került.

(8) A kiegészítő részletesvita-szakasz lezárultát követően a további eljárásra a 46. § rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a 46. § (1) bekezdése szerinti előterjesztői tájékoztatás benyújtásának határidejét a kiegészítő részletesvita-szakasz lezárultától kell számítani,

b) az előterjesztő az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslatról, ennek hiányában a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatról is nyilatkozatot tesz a 46. § (1) bekezdése szerint, és

c) a törvényalkotási bizottság a 46. § szerinti eljárásában az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslatot, ennek hiányában a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatot is tárgyalás alá vonja.

(9) Ha a törvényalkotási bizottság átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslatot, ennek hiányában szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatot támogat vagy az általa szükségesnek tartott változtatásokkal fenntart, azt az összegző módosító javaslatában szerepelteti.

(10) Ha az Országgyűlés a (2) bekezdés szerinti eljárásában azt állapítja meg, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslat nem felel meg az ott meghatározott valamely feltételnek, a módosító javaslat lezártnak minősül.

71. § *  (1) Ha a törvényalkotási bizottság túlterjeszkedő módosító javaslatra irányuló szándékot fogalmaz meg, azt az összegző módosító javaslatától elkülönítve, azzal azonos időpontban nyújtja be. A benyújtással egyidejűleg a törvényalkotási bizottság a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tehet.

(2) Az Országgyűlés vita nélkül dönt arról, hogy az (1) bekezdés szerinti módosító javaslat a 70. § (2) bekezdése szerint nyilvánvalóan szükséges-e. A döntést megelőzően a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd − ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény − a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. E felszólalásokra összesen négy perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, két percet annak kifejtésére kell biztosítani. A bizottsági felszólalásokat követően az előterjesztő kétperces időtartamban felszólalhat.

(3) Ha az Országgyűlés azt állapítja meg, hogy az (1) bekezdés szerinti módosító javaslat szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat, akkor e módosító javaslatra az általános vita újra megnyílik.

(4) A törvényalkotási bizottság által benyújtott szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat tárgyalására a 70. § (3)–(5), (7) és (10) bekezdését kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat kiegészítő részletes vitáját a kijelölt bizottság folytatja le,

b) az előterjesztő − a 70. § (8) bekezdés a) pontja szerinti határidőn belül − a 46. § (1) bekezdése alkalmazásával az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslatról és a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatról ad tájékoztatást.

(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti tájékoztatást követően a 46. § (2)–(9) bekezdése alkalmazásával a törvényalkotási bizottság

a) értékeli az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslatot és arról állást foglal,

b) az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslat tárgyalásának befejezéséről kiegészítő összegző jelentést nyújt be, és

c) benyújthatja az összegző módosító javaslat és az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslat, ennek hiányában a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: túlterjeszkedés) egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: kiegészítő összegző módosító javaslat). A törvényalkotási bizottság a kiegészítő összegző módosító javaslatban csak akkor fogalmazhat meg további módosításra irányuló szándékot, illetve – ha az átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslatot nem támogatja – a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat szövegét csak akkor változtathatja meg, ha az a túlterjeszkedés céljára és tartalmára tekintettel a 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelmények teljesülése érdekében szükséges.

(6) Ha a törvényalkotási bizottság az eljárását kiegészítő összegző módosító javaslat benyújtása nélkül fejezi be, a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat tárgyalása lezártnak minősül.

(7) Az előterjesztő a kiegészítő összegző módosító javaslat benyújtását követően haladéktalanul megküldi a törvényalkotási bizottság elnökének a törvényjavaslat és a kiegészítő összegző módosító javaslat egybeszerkesztett – ellenjegyzésével ellátott – szövegét, ezt követően a törvényalkotási bizottság elnöke a 46. § (11)–(12) bekezdésének alkalmazásával kiegészítő egységes javaslatot nyújt be. A további eljárásra a 47–57. §-t kell alkalmazni azzal, hogy összegző jelentésen kiegészítő összegző jelentést, összegző módosító javaslaton – benyújtása esetén − kiegészítő összegző módosító javaslatot, egységes javaslaton − benyújtása esetén − kiegészítő egységes javaslatot kell érteni.

(8) Ha a törvényalkotási bizottság 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatához az Országgyűlés a 72. § (3) bekezdése szerinti hozzájárulását nem adta meg, és a törvényalkotási bizottság az eljárását a (6) bekezdés szerint fejezi be, az előterjesztő a 46. § (10) bekezdése alkalmazásával haladéktalanul megküldi a törvényalkotási bizottság elnökének az egységes javaslattervezetet. A törvényalkotási bizottság elnöke az egységes javaslatot a 46. § (11) bekezdésében meghatározott eljárás szerint legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával nyújtja be, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel.

72. § *  (1) A túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtó bizottság javaslatára a 70. § (3)–(8) bekezdését, a törvényalkotási bizottság javaslatára a 71. § (3)–(8) bekezdését nem kell alkalmazni, ha ahhoz az Országgyűlés a (3) bekezdés szerint hozzájárul.

(2) Ha a törvényalkotási bizottság az (1) bekezdés szerinti javaslatot nyújt be, a 46. § (10)–(12) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az előterjesztő által megküldött egységes javaslattervezet, továbbá a törvényalkotási bizottság elnöke által benyújtott egységes javaslat a túlterjeszkedő módosító javaslat szövegét is tartalmazza.

(3) Az Országgyűlés az (1) bekezdés szerinti javaslathoz a hozzájárulását a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával akkor adja meg, ha a 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelmények érvényesülése érdekében benyújtott szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat a törvényjavaslat céljára és tartalmára tekintettel kizárólag arra irányul, hogy a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezését a törvényjavaslattal összhangba hozza.

(4) Ha az Országgyűlés a törvényalkotási bizottság (1) bekezdés szerinti javaslatára a (3) bekezdés szerinti hozzájárulását megadja, az Országgyűlés az összegző módosító javaslat mellett a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatról is dönt.

(5) Az összegző módosító javaslat és a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadása esetén az Országgyűlés a (2) bekezdés szerinti, túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egészéről tart zárószavazást.

(6) Ha az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot, illetve a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatot nem fogadja el, a zárószavazás megtartására legkorábban az Országgyűlés döntését követő második napon kerülhet sor, kivéve, ha az Országgyűlés a törvényjavaslat benyújtott szövegéről tart zárószavazást.

(7) Az előterjesztő a zárószavazás ülésnapjának megjelölésével indítványozhatja, hogy a zárószavazás megtartására – a (6) bekezdés szerinti határidőre is figyelemmel – azon az ülésen kerüljön sor, amelyen az Országgyűlés a (6) bekezdés szerinti döntését meghozta. Erről az Országgyűlés – a javaslattevő legfeljebb kétperces időtartamban előadott indokainak meghallgatása után – vita nélkül, kézfelemeléssel határoz. Az elfogadott napirend az Országgyűlés döntésének megfelelően módosul. A napirend módosult részét az ülést vezető elnök ismerteti és kezdeményezi a 15. § (2) bekezdése szerint szükséges intézkedéseket.

(8) Az Országgyűlés (6) bekezdés szerinti döntését követően az előterjesztő haladéktalanul megküldi a törvényalkotási bizottság elnökének az Országgyűlés döntésének megfelelő szöveget tartalmazó egységes javaslattervezetet.

(9) A törvényalkotási bizottság elnöke az Országgyűlés (6) bekezdés szerinti döntésének megfelelő szöveget tartalmazó egységes javaslatot a 46. § (10)–(11) bekezdésében meghatározott eljárás szerint legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával nyújtja be, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel.

(10) A zárószavazás elhalasztására az 51. § (1), (2), (4) és (6) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy az elhalasztott zárószavazás megtartására legkorábban az annak elrendelését követő hét első munkanapján kerülhet sor.

52. Az Európai Unió intézményeivel és tagállamaival történő egyeztetési eljárás

73. § (1) A törvényjavaslat zárószavazásának megkezdéséig az előterjesztő, – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány, a törvényalkotási bizottság vagy az európai ügyekkel foglalkozó bizottság írásban az Európai Unió intézményeivel és tagállamaival történő egyeztetést (a továbbiakban: egyeztetési eljárás) kezdeményezhet (a továbbiakban: egyeztetési eljárásra irányuló kezdeményezés). A házelnök az egyeztetési eljárásra irányuló kezdeményezést a plenáris ülésen bejelenti.

(2) Az egyeztetési eljárásra irányuló kezdeményezésről az Országgyűlés a törvényjavaslat zárószavazását megelőzően vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt a kezdeményező és – ha nem a Kormány a kezdeményező – a Kormány képviselője legfeljebb öt-ötperces időtartamban felszólalhat.

(3) *  Az egyeztetési eljárásra irányuló kezdeményezésről szóló határozathozatalt követően a házelnök a határozathozatal eredményéről tájékoztatja a Kormányt, és a kezdeményezés elfogadása esetén az egységes javaslatot, a második egységes javaslatot, az átdolgozott egységes javaslatot, az átdolgozott második egységes javaslatot, az egyszerű többséget igénylő egységes javaslatot – elfogadott összegző módosító javaslat vagy második összegző módosító javaslat hiányában a törvényjavaslatot – megküldi a Kormánynak az egyeztetési eljárás lefolytatása érdekében.

(4) Az előterjesztő

a) a (3) bekezdés szerinti indítványok zárószavazás előtti módosító javaslattal módosított szövegét,

b) *  ha az Országgyűlés az összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el, a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított szövegét, vagy

c) *  ha az Országgyűlés a második összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el, a törvényjavaslatnak a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított szövegét

három napon belül nyújtja be, azt a házelnök továbbítja a Kormánynak az egyeztetési eljárás lefolytatása érdekében.

(5) Az egyeztetési eljárásra irányuló kezdeményezés elfogadását követően módosító javaslat csak a 74. §-ban meghatározottak szerint nyújtható be.

74. § (1) Az egyeztetési eljárás befejezését követően annak eredményéről a Kormány tájékoztatja a házelnököt. Ha az egyeztetési eljárás eredményeként a 73. § (3)–(4) bekezdése szerinti indítvány módosítása szükséges, a Kormány az egyeztetési eljárás eredményének megfelelő tartalommal módosító javaslatot nyújthat be.

(2) A törvényalkotási bizottság megtárgyalja az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást és módosító javaslatot, majd a kialakított álláspontjáról egyeztetési eljárást követő összegző jelentést nyújt be.

(3) *  A törvényalkotási bizottság

a) dönt az (1) bekezdés szerinti módosító javaslat támogatásáról,

b) fenntarthatja a nem támogatott módosító javaslatot az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, valamint

c) további módosításra irányuló szándékot fogalmazhat meg.

(3a) *  A (3) bekezdés szerinti módosításokat a törvényalkotási bizottság egy indítványba foglalva nyújtja be a 46. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazásával (a továbbiakban: egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslat).

(4) Ha a törvényalkotási bizottság egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslatot fogadott el, megállapítja a 73. § (3)–(4) bekezdése szerinti indítvány és az egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: egyeztetési eljárást követő egységes javaslat). A törvényalkotási bizottság az egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslatot és az egyeztetési eljárást követő egységes javaslatot az egyeztetési eljárást követő összegző jelentéssel egyidejűleg nyújtja be. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további módosító javaslatot nem nyújthat be. Az eljárásra a továbbiakban a 47–48. §-t és az 50. §-t kell megfelelően alkalmazni az ezen alcímben foglalt eltérésekkel és azzal, hogy a 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

(5) A vita a Kormány (1) bekezdés szerinti tájékoztatásáról, az egyeztetési eljárást követő összegző jelentésről és az egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslatról folyik.

(6) Az egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslat vitájára és szavazására, valamint a zárószavazásra egy napirendi pont keretében kerül sor.

53. Elfogadott törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát kezdeményező eljárás

75. § (1) Az elfogadott törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát kezdeményező eljárás arra irányul, hogy az Alaptörvény 6. cikk (2) bekezdése szerinti indítványozó (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: indítványozó) által benyújtott normakontroll-javaslat alapján az Országgyűlés kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál az elfogadott törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát.

(2) A normakontroll-javaslatban foglalt szövegszerű indítványnak az Alkotmánybíróságról szóló törvény előírásainak megfelelő határozott kérelmet kell tartalmaznia, továbbá meg kell felelnie az Alkotmánybíróságról szóló törvényben előírt követelményeknek.

76. § (1) Ha az Alaptörvény 6. cikk (2) bekezdése szerinti eljárásban az indítványozó kezdeményezi az elfogadott törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára irányuló eljárást, ennek tényét az ülést vezető elnök a zárószavazás előtt bejelenti. Ilyen kezdeményezés esetén a tárgyalási szünet elrendelésére vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ülést vezető elnök köteles a tárgyalási szünetet a zárószavazást megelőzően elrendelni, ha azt a 21. § szerinti jogosult vagy az indítványozó kéri.

(2) A kezdeményezés akkor érvényes, ha az indítványozó a normakontroll-javaslatot a 75. § (2) bekezdése szerinti tartalommal legkésőbb a zárószavazás megkezdéséig benyújtja.

(3) Az indítványozónak – amennyiben a normakontroll-javaslat tárgyalása miatt az ülés napirendjének módosítása is szükséges – egyúttal meg kell jelölnie – a (9) bekezdés figyelembevételével –, hogy melyik ülésnapon kéri a normakontroll-javaslat tárgyalását. A napirend kiegészítéséről az Országgyűlés vita nélkül, kézfelemeléssel határoz, és a napirend az Országgyűlés döntésének megfelelően módosul. A napirend módosult részét az ülést vezető elnök ismerteti és kezdeményezi a 15. § (2) bekezdése szerint szükséges intézkedéseket.

(4) A házelnök a normakontroll-javaslatot kiadja a törvényalkotási bizottságnak és a módosító javaslatok benyújtására határidőt állapít meg.

(5) A normakontroll-javaslat 75. § (2) bekezdése szerinti bármely részéhez a törvényjavaslat előterjesztője vagy bármely képviselő módosító javaslatot nyújthat be.

(6) *  A törvényalkotási bizottság véleményezi a normakontroll-javaslatot és a 46. § szerinti eljárásában megvitatja a normakontroll-javaslathoz benyújtott módosító javaslatokat.

(6a) *  A törvényalkotási bizottság

a) dönt arról, hogy mely – normakontroll-javaslathoz benyújtott – módosító javaslatot támogatja,

b) fenntarthatja a nem támogatott módosító javaslatot az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, valamint

c) további módosításra irányuló szándékot fogalmazhat meg.

(7) *  A törvényalkotási bizottság a normakontroll-javaslat és a normakontroll-javaslathoz benyújtott módosító javaslatok tárgyalásának befejezéséről, valamint a (6) bekezdés szerinti megállapításairól jelentést nyújt be (a továbbiakban: normakontroll kezdeményezését előkészítő jelentés). A (6a) bekezdés szerinti módosításokat a törvényalkotási bizottság egy indítványba foglalva a normakontroll kezdeményezését előkészítő jelentéssel egyidejűleg nyújtja be (a továbbiakban: normakontroll kezdeményezését előkészítő módosító javaslat).

(8) Ha az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottság a normakontroll-javaslatról állást foglalt, állásfoglalását a törvényalkotási bizottságnak a normakontroll-javaslatot és a normakontroll-javaslathoz benyújtott módosító javaslatokat tárgyaló ülésén ismertetheti.

(9) Az Országgyűlés az elfogadott törvénnyel kapcsolatos normakontroll-javaslatról a zárószavazást követő öt napon belül határoz.

(10) A normakontroll-javaslat plenáris ülésen való tárgyalása a normakontroll-javaslat, a normakontroll kezdeményezését előkészítő jelentés, valamint a normakontroll kezdeményezését előkészítő módosító javaslat megvitatásából áll. A vita során először a normakontroll-javaslat előterjesztője kap szót, majd – ha azt nem a Kormány terjesztette elő – a Kormány képviselője tíz-tízperces időtartamban. Ezt követően a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd – ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. A bizottsági felszólalásokra összesen tíz perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, öt percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(11) *  A vitában a (10) bekezdés szerinti felszólalásokat követően

a) képviselőcsoportonként egy képviselő,

b) *  a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló, majd

c) a független képviselők közül az elsőként szólásra jelentkezett képviselő

szólalhat fel.

(12) A normakontroll-javaslat előterjesztőjének a határozathozatal előtt viszonválaszra van joga. A felszólalások időtartama a viszonválasz és a (11) bekezdés a) és b) pontja esetében nem haladhatja meg a tíz-tíz, a (11) bekezdés c) pontja esetében az öt percet.

(13) A felszólalásokat követően az Országgyűlés egy szavazással dönt a normakontroll kezdeményezését előkészítő módosító javaslatról, majd a normakontroll-javaslatról határoz.

(14) A normakontroll-javaslat előterjesztője az elfogadott normakontroll-javaslatban foglalt szövegszerű indítványt – kézjegyével ellátva – az elfogadását követő napon megküldi a házelnöknek.

(15) A házelnök az elfogadott normakontroll-javaslatban foglalt szövegszerű indítványt az elfogadott törvénnyel együtt megküldi az Alkotmánybíróságnak.

77. § Az 56. § (1) bekezdésének alkalmazásával megszavazott törvény normakontrolljának kezdeményezése esetén az előterjesztő az elfogadott törvény szövegét – kézjegyével ellátva – a kezdeményezés benyújtását követő napon megküldi a házelnöknek.

54. Megfontolásra visszaküldött törvény tárgyalása

78. § (1) *  Ha a köztársasági elnök a kihirdetésre megküldött törvényt aláírás előtt észrevételeinek közlésével megfontolás végett visszaküldi, azt az Országgyűlés legkésőbb a törvény visszaküldésétől számított hatvan napon belül napirendjére tűzi. A hatvannapos határidő számításánál a rendes ülésszakok közötti időtartamot figyelmen kívül kell hagyni.

(2) A köztársasági elnök átiratát a házelnök kiadja a törvényalkotási bizottságnak.

(3) A megfontolásra visszaküldött törvényhez csak a törvényalkotási bizottság nyújthat be módosító javaslatot. Ez a módosító javaslat csak a köztársasági elnök által kifogásolt vagy azzal összefüggő részekre vonatkozhat. A módosító javaslat kiterjedhet továbbá a hatálybalépés időpontját megállapító rendelkezésekre is.

(4) A törvényalkotási bizottság a köztársasági elnök átiratáról kialakított álláspontjáról jelentést nyújt be. Ha a törvényalkotási bizottság módosító javaslatot fogadott el, azt jelentésével egyidejűleg benyújtja. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további módosító javaslatot nem nyújthat be. Az eljárásra ezt követően a 47–48. §-t és az 50. §-t kell megfelelően alkalmazni az ezen alcímben foglalt eltérésekkel és azzal, hogy a 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

(5) Ha az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottság a köztársasági elnök átiratáról állást foglalt, állásfoglalását a törvényalkotási bizottságnak a köztársasági elnök átiratát tárgyaló ülésén ismertetheti.

(6) A megfontolásra visszaküldött törvény vitájára a köztársasági elnököt legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt 48 órával meg kell hívni, amely ülés tervezett napirendjén a tárgyalás szerepel.

(7) A vita a törvényalkotási bizottság jelentéséről és módosító javaslatáról folyik.

(8) * 

55. Alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított rendelkezés miatt visszaküldött törvény tárgyalása

79. § (1) Ha a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság által az Alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított rendelkezés miatt visszaküldi a törvényt az Országgyűlésnek, vagy ha az Alkotmánybíróság az Országgyűlés határozata alapján lefolytatott vizsgálat során alaptörvény-ellenességet állapított meg, a házelnök felkéri a törvényalkotási bizottságot az Alkotmánybíróság határozatának megfelelő módosító javaslat előterjesztésére.

(2) A törvényalkotási bizottság által előterjesztett módosító javaslat az Alkotmánybíróság által az Alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított rendelkezésre vagy azzal szorosan összefüggő részekre vonatkozhat. A módosító javaslat – szükség esetén – kiterjedhet a hatálybalépés időpontját megállapító rendelkezésekre is.

(3) A törvényalkotási bizottság az Alkotmánybíróság határozatáról kialakított álláspontjáról jelentést nyújt be. A törvényalkotási bizottság a (2) bekezdés szerinti módosító javaslatát a jelentésével egyidejűleg nyújtja be. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további módosító javaslatot nem nyújthat be. Az eljárásra ezt követően a 47–48. §-t és az 50. §-t kell megfelelően alkalmazni az ezen alcímben foglalt eltérésekkel és azzal, hogy a 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

(4) Ha az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottság az Alkotmánybíróság határozatáról állást foglalt, állásfoglalását a törvényalkotási bizottságnak az Alkotmánybíróság határozatát tárgyaló ülésén ismertetheti.

(5) A vita a törvényalkotási bizottság jelentéséről és módosító javaslatáról folyik.

(6) * 

VIII. FEJEZET

A HATÁROZATI JAVASLAT, A POLITIKAI NYILATKOZATRA VONATKOZÓ JAVASLAT, A BESZÁMOLÓ, A POLITIKAI VITA, AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZEMÉLYI DÖNTÉSÉT KEZDEMÉNYEZŐ INDÍTVÁNY, AZ ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁSI KEZDEMÉNYEZÉS ÉS A TÁJÉKOZTATÓ TÁRGYALÁSÁRA VONATKOZÓ ELTÉRŐ SZABÁLYOK

56. A határozati javaslat tárgyalása

80. § (1) *  A határozati javaslat tárgyalására a 31–58. §-t, a 60–72. §-t az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az Országgyűlés határozatait a házelnök és a soros jegyzők írják alá.

(3) A zárt ülésen hozott határozat közzétételéről az Országgyűlés esetenként, vita nélkül dönt.

(4) *  Az Országgyűlés vita nélkül elrendelheti egyedi határozatának hivatalos lapban való közzétételét.

(5) A határozat hivatalos lapban való közzétételéről a házelnök gondoskodik.

81. § (1) *  A nemzetiségek érdekeit, jogait érintő határozati javaslathoz a képviselőkre vonatkozó feltételek szerint a nemzetiségi szószóló is benyújthat módosító javaslatot.

(2) *  A nemzetiségi szószóló által benyújtott határozati javaslat és módosító javaslat tárgyalására – a határozati házszabályi rendelkezésekben foglalt kivételekkel – a képviselő által benyújtott határozati javaslat és módosító javaslat tárgyalására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) *  A nemzetiségi szószóló által benyújtott határozati javaslat tárgysorozatba vételéről szóló döntés meghozatala során a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság vizsgálja azt is, hogy a határozati javaslat érinti-e a nemzetiségek érdekeit, jogait.

(4) *  A nemzetiségi szószóló által benyújtott és a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság által elutasított határozati javaslat tárgysorozatba vételét a nemzetiségeket képviselő bizottság kérheti.

(5) Ha a nemzetiségi képviselő a határozati javaslatában jelzi, hogy az a nemzetiségek érdekeit, jogait érinti, a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság által elutasított határozati javaslat tárgysorozatba vételét a nemzetiségeket képviselő bizottság kérheti.

(6) A (4)–(5) bekezdés szerinti tárgysorozatba vétel iránti kérelmet a nemzetiségeket képviselő bizottság ülésszakonként legfeljebb három alkalommal, kizárólag azon a rendes ülésszakon nyújthat be, amelyen a határozati javaslat tárgysorozatba vételét a tárgysorozatba vételre kijelölt bizottság elutasította.

57. A politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat tárgyalása

82. § *  (1) Politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatot a Kormány, országgyűlési bizottság vagy képviselő terjeszthet elő.

(2) A politikai nyilatkozat tárgyalása során a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait kell alkalmazni az ezen alcímben foglalt eltérésekkel, valamint azzal, hogy a 34. § (1) bekezdésében foglalt határidőt nem kell alkalmazni és a 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti szavazási kérésre nem kerülhet sor.

(3) A politikai nyilatkozathoz képviselő módosító javaslatot azon ülés napirendjének elfogadását követő három órán belül nyújthat be, amely ülés napirendjén a politikai nyilatkozat tárgyalása szerepel.

(4) A politikai nyilatkozat részletes vitáját a törvényalkotási bizottság folytatja le a 44. § (1) és (3)–(4) bekezdése alkalmazásával. A részletes vita lefolytatása érdekében a törvényalkotási bizottság az Országgyűlés ülésének időtartama alatt, valamint az ülés heti első ülésnapján az ülésnap megnyitása előtt is ülést tarthat.

(5) A törvényalkotási bizottság a benyújtott módosító javaslatokat értékeli, és azokról állást foglal a 45. § (2) bekezdése alkalmazásával.

(6) A törvényalkotási bizottság

a) dönt arról, hogy mely módosító javaslatot támogatja,

b) fenntarthatja a nem támogatott módosító javaslatot az általa szükségesnek tartott változtatásokkal, illetve

c) további módosításra irányuló szándékot fogalmazhat meg.

(7) A (6) bekezdés szerinti módosításokat a törvényalkotási bizottság az összegző módosító javaslatba foglalva nyújtja be.

(8) A részletes vitát a törvényalkotási bizottság lezárja, ezt követően összegző jelentést nyújt be, amelyben tájékoztatást ad a részletes vita lezárásának tényéről, valamint a 44. § (1) és (3) bekezdése szerinti megállapításairól. Ha a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatot fogadott el, azt az összegző jelentéssel egyidejűleg benyújtja. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további összegző módosító javaslatot nem nyújthat be.

82/A. § *  (1) *  A politikai nyilatkozat általános vitájában, az összegző jelentés és az összegző módosító javaslat együttes vitájában (e § alkalmazásában a továbbiakban: összevont vita) elsőként a politikai nyilatkozat előterjesztője, majd – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője szólal fel. Ezt követően a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd – ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. A bizottsági felszólalásokra összesen öt perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, két percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(2) *  A képviselőcsoportok álláspontjukat tíz-tízperces időtartamban fejthetik ki. A független képviselők összesen kétperces időtartamban szólalhatnak fel. A nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló felszólalására kétperces időtartam áll rendelkezésre. A vita közben a politikai nyilatkozat előterjesztője, valamint – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője bármikor felszólalhat. A politikai nyilatkozat előterjesztőjének a határozathozatal előtt viszonválaszra van joga. A politikai nyilatkozat előterjesztője összesen húszperces, valamint – ha nem a Kormány az előterjesztő – a Kormány képviselője összesen tízperces időtartamban fejtheti ki álláspontját az összevont vitában. Vita közben a kétperces hozzászólalásokat bele kell számítani az időtartamba.

(3) Az összevont vita lezárását követően az Országgyűlés dönt az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazást tart a politikai nyilatkozatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről. A politikai nyilatkozat elfogadásához a képviselők több mint felének szavazata szükséges.

(4) A zárószavazás elhalasztására az általános szabályok szerint kerülhet sor. Az előterjesztő a zárószavazás elhalasztásáról történő döntést követően haladéktalanul megküldi a törvényalkotási bizottság elnökének az egységes javaslattervezetet. A törvényalkotási bizottság elnöke az egységes javaslatot a 46. § (11) bekezdésének alkalmazásával haladéktalanul benyújtja.

58. A beszámoló tárgyalása és a határozathozatal

83. § (1) A házelnök a beszámoló tárgyalására egy állandó bizottságot jelöl ki (a továbbiakban: beszámolót tárgyaló bizottság).

(2) A beszámolóhoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani.

(3) *  Az országgyűlési képviselők általános választásával kapcsolatos beszámolók tárgyalása és határozathozatala során az ezen alcímben foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni.

84. § (1) Az Országgyűlés

a) *  az alapvető jogok biztosa, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, országgyűlési bizottság, a nemzetiségek helyzetéről és az Alaptörvény 47. cikk (4) bekezdése szerinti esetben a Kormány, továbbá

b) – a 85. §-ban meghatározottakra is figyelemmel – az egyéb beszámolásra kötelezett

által benyújtott beszámolóban foglalt megállapítások, intézkedések megalapozottságáról általános vitát tart.

(2) Az Országgyűlés a beszámoló és a beszámolót tárgyaló bizottság által előterjesztett – a beszámoló elfogadására vonatkozó – határozati javaslat általános vitáját együttesen folytatja le a határozati javaslat tárgyalására vonatkozó szabályok szerint.

(3) *  A beszámolót tárgyaló bizottság az általa benyújtott határozati javaslat tekintetében kijelölt bizottságnak minősül.

(4) A nemzetiségeket képviselő bizottság a Kormánynak a nemzetiségek helyzetéről készített beszámolója, valamint az alapvető jogok biztosának éves beszámolója esetében – az Országgyűlésről szóló törvény szerinti állásfoglalásának kialakítása érdekében – vitához kapcsolódó bizottságnak minősül.

(5) A Kormánynak a nemzetiségek helyzetéről készített beszámolója, valamint az alapvető jogok biztosának éves beszámolója általános vitájában a nemzetiségeket képviselő bizottság által kijelölt előadó, majd – ha a nemzetiségeket képviselő bizottságban van kisebbségi vélemény – a kisebbségi vélemény előadója az előterjesztő, illetve a Kormány képviselőjének felszólalását követően felszólalhat. E felszólalásokra összesen tizenöt-tizenöt perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, hét percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(6) A beszámolót tárgyaló bizottság által benyújtott határozati javaslatot tárgyaló, vitához kapcsolódó bizottság a részletes vita során a beszámolót is megvitatja. A vitához kapcsolódó bizottság részletes vitáról szóló bizottsági jelentése a 45. § (6) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmazhatja a bizottságnak a beszámolóban foglalt megállapítások, intézkedések megalapozottságáról kialakított álláspontját is.

(6a) *  Ha a (2) bekezdésben meghatározott határozati javaslatról a nemzetiségeket képviselő bizottság részletes vitát folytat, e részletes vita során a (6) bekezdést nem kell alkalmazni.

(7) *  Ha a (2) bekezdésben meghatározott határozati javaslatot érintően nincs vitához kapcsolódó bizottság, vagy csak a nemzetiségeket képviselő bizottság minősül annak, és nem került sor módosító javaslat benyújtására, az Országgyűlés az együttes általános vita lezárását követően a határozati javaslat elfogadásáról határoz. Az eljárás a részletes vitával folytatódik, ha a beszámolót tárgyaló bizottság vagy a nemzetiségeket képviselő bizottság – legkésőbb azon ülésnap megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a határozati javaslat zárószavazása szerepel – úgy nyilatkozik, hogy részletes vitát kíván lefolytatni.

(7a) *  Ha a (2) bekezdésben meghatározott határozati javaslatot érintően – a nemzetiségeket képviselő bizottságon kívül – van vitához kapcsolódó bizottság és nem került sor módosító javaslat benyújtására, a beszámolót tárgyaló bizottság, valamint – amennyiben a vitához kapcsolódó bizottságnak minősül – a nemzetiségeket képviselő bizottság – ha legkésőbb a 41. § (1) bekezdése szerinti határidő leteltét követő munkanapon eltérően nem nyilatkozik – nem folytat le részletes vitát.

(8) Az Országgyűlés a beszámolóról a beszámolót tárgyaló bizottság által előterjesztett határozati javaslat elfogadásával dönt.

85. § (1) A Házbizottság javaslatára az Országgyűlés – a 84. § (1) bekezdés a) pontjában felsoroltak által benyújtott beszámoló kivételével – a beszámolóról történő határozathozatalra a beszámolót tárgyaló bizottságot felkérheti. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.

(2) A beszámolót tárgyaló bizottság – az (1) bekezdés szerinti felkérést követően – a beszámolót megtárgyalja, majd

a) elfogadja a beszámolót vagy

b) határozati javaslat benyújtásával kezdeményezi, hogy az Országgyűlés döntsön a beszámoló elfogadásáról.

(3) A beszámolót tárgyaló bizottság a (2) bekezdés a) pontja szerinti döntéséről tájékoztatja a házelnököt, valamint a beszámoló benyújtóját.

(4) *  A (2) bekezdés b) pontja szerinti határozati javaslat benyújtása esetén az Országgyűlés a 84. § alkalmazásával dönt.

59. A politikai vita

86. § (1) A Kormány vagy a képviselők legalább egyötödének írásbeli indítványára – az indítványban megjelölt átfogó politikai témakörben – az Országgyűlés vitát tart. Ilyen indítványt kizárólag a rendes ülésszakon lehet benyújtani és tárgyalni. Minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két politikai vita tartására irányuló indítványt támogathat.

(2) A politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg.

(3) A (2) bekezdés szerinti határidő számításánál a rendes ülésszakok közötti időtartamot figyelmen kívül kell hagyni.

(4) A politikai vita tárgyalására a 37. § alkalmazásával időkeretet kell szabni; az időkeret négy óránál kevesebb nem lehet. A politikai vita a Kormány képviselőjének negyvenperces nyilatkozatával kezdődik, és a Kormány képviselőjének húszperces viszonválaszával zárul.

60. Az Országgyűlés személyi döntését kezdeményező indítvány

87. § (1) *  Az Országgyűlés személyi döntésére vonatkozó határozati javaslat tárgyalására – ha a HATODIK RÉSZ eltérően nem rendelkezik – a határozati javaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezéseket kell a (1a)–(3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel alkalmazni.

(1a) *  Az Országgyűlés tisztségviselőjének, valamint az állandó bizottságok elnökének, alelnökének és tagjainak megválasztására, a személyükre vonatkozó változásra, illetve a megüresedett hely betöltésére irányuló képviselőcsoport-vezetői indítványokat – az alakuló ülésen történő megválasztás kivételével – legkésőbb azon ülésnap megnyitása előtt egy órával kell megküldeni a házelnöknek, amely ülésnap tervezett vagy elfogadott napirendjén az (1) bekezdés szerinti határozati javaslat szerepel.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határozati javaslat tárgyalása során a 34. § (1) bekezdése szerinti határidőt nem kell alkalmazni, továbbá ilyen határozati javaslathoz

a) – törvény eltérő rendelkezése hiányában – módosító javaslatot, valamint

b) bizottsági jelentést

nem lehet benyújtani.

(3) Az Országgyűlés az (1) bekezdés szerinti határozati javaslatról – törvény eltérő rendelkezése hiányában – vita nélkül dönt.

61. Az országos népszavazási kezdeményezés tárgyalására és döntéshozatalára vonatkozó eljárás

88. § (1) A jogszabályi követelményeknek megfelelő országos népszavazási kezdeményezés a Nemzeti Választási Bizottság elnökének tájékoztatásával az Országgyűlés tárgysorozatára kerül.

(2) A házelnök az Országgyűlés tárgysorozatára került országos népszavazási kezdeményezéssel összefüggő, az országos népszavazás elrendelésére vonatkozó országgyűlési határozati javaslat benyújtására egy állandó bizottságot jelöl ki.

(3) *  Az országos népszavazás elrendeléséről szóló határozati javaslat tárgyalására a 80. §-t és a 81. § (1) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy a (2) bekezdés szerint kijelölt bizottság az általa benyújtott határozati javaslat tekintetében kijelölt bizottságnak minősül.

(4) Az Országgyűlés tárgyalására az ezen alcímben foglalt szabályok alkalmazandóak abban az esetben is, amikor törvény az országos népszavazás szabályait rendeli alkalmazni.

62. A tájékoztató

89. § A tájékoztató az Alaptörvény, törvény vagy országgyűlési határozat alapján tájékoztatás adására kötelezett által – e kötelezettség teljesítésére – az Országgyűléshez benyújtott, beszámolónak nem minősülő, az önálló indítvánnyal azonos módon iktatott iromány, amely nem igényel tárgyalást és döntést.

IX. FEJEZET

KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSOK

63. A költségvetési törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó eljárás

90. § A költségvetési törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezéseket az ezen alcímben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

91. § (1) A költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék véleményével és – ha arra a Költségvetési Tanács a Gst. 24. § (5) bekezdése alapján észrevételt tett – a Költségvetési Tanács észrevételével együtt tárgyalja meg.

(2) A költségvetési törvényjavaslat sürgős eljárásban való tárgyalását nem lehet kérni.

(3) A költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során a törvényalkotási bizottság feladatait a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság látja el. A költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság összegző jelentése benyújtásáig felkérheti a törvényalkotási bizottságot, hogy a költségvetési törvényjavaslat 44. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek való megfelelését vizsgálja meg és azzal kapcsolatos véleményét a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottsággal közölje.

(4) A központi költségvetés és a költségvetési fejezetek bevételi és kiadási főösszegére és egyenlegére – a Gst. 25. § (5) bekezdése szerinti módosító javaslat kivételével – kizárólag a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság nyújthat be módosító javaslatot.

(5) Ha a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság megismételt részletes vitára kéri fel a tárgyaló bizottságot vagy a tárgyaló bizottságokat, a megismételt részletes vita lefolytatására határidőt szab és erről értesíti a házelnököt.

(6) A költségvetési törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során az Országgyűlésről szóló törvény 72/A. § (4) bekezdése nem alkalmazható.

92. § (1) A költségvetési törvényjavaslat általános vitája legkorábban a költségvetési törvényjavaslat benyújtását követő tizenhárom nap elteltével kezdhető meg.

(2) Az Országgyűlés – a Házbizottság javaslatára – vita nélkül határidőt állapíthat meg a részletesvita-szakasz lezárására.

(3) *  A költségvetési törvényjavaslat részletes vitáját – a Mentelmi Bizottság kivételével – valamennyi állandó bizottság és a nemzetiségeket képviselő bizottság is lefolytatja. A költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság kijelölt bizottságnak, a többi állandó bizottság és a nemzetiségeket képviselő bizottság – a költségvetési törvényjavaslat valamennyi szerkezeti egysége vonatkozásában – vitához kapcsolódó bizottságnak minősül.

(4) * 

(5) A 117. § (2) bekezdése szerint bejelentett kisebbségi véleményt függelékként kell csatolni a tárgyaló bizottság részletes vitáról szóló jelentéséhez.

(6) Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat benyújtása esetén az előterjesztő a 46. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tájékoztatást legkésőbb a részletesvita-szakasz lezárultát követő hét második napján adja meg.

93. § (1) *  A költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatok tárgyalásának befejezéséről a 92. § (6) bekezdése szerinti tájékoztatás megküldését követően – a Házbizottság által megállapított határidőben – összegző jelentést és összegző módosító javaslatot nyújt be. Ha a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság olyan bizottsági módosító javaslatot támogat, amely miatt a központi költségvetés egyenlegének, továbbá a költségvetési törvényjavaslat költségvetési fejezetei bevételi és kiadási főösszegének megváltoztatása szükséges, összegző módosító javaslatának tartalmaznia kell az ezekre vonatkozó módosításokat is.

(2) Az (1) bekezdés szerinti összegző módosító javaslat és a költségvetési törvényjavaslat egybeszerkesztett szövegét az előterjesztő ellenjegyzéssel ellátva – legkésőbb a 47. § (1) bekezdése szerinti vitát megelőző napon – nyújtja be (a továbbiakban: egységes költségvetési törvényjavaslat).

(3) A második összegző módosító javaslat és a költségvetési törvényjavaslat egybeszerkesztett szövegét (a továbbiakban: második egységes költségvetési törvényjavaslat) az előterjesztő ellenjegyzéssel ellátva – legkésőbb a 49. § (1) bekezdése szerinti vitát megelőző napon – nyújtja be.

94. § (1) *  Az Országgyűlés az összegző jelentés és összegző módosító javaslat vitáját a 47. § szerint folytatja le azzal, hogy

a) a vitában a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottságnak az összegző jelentés ismertetésére kijelölt előadója – a tárgyaló bizottságok véleményét is összefoglalva – és a kisebbségi vélemény ismertetője – a tárgyaló bizottságokban írásban megfogalmazott kisebbségi véleményeket is összefoglalva – szólal fel; e felszólalásokra összesen hatvan perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, harminc percet annak kifejtésére kell biztosítani,

b) az előterjesztő 47. § (3), (7a) és (9) bekezdése szerinti felszólalására összesen harminc perc áll rendelkezésre,

c) a 47. § (4) bekezdése szerinti felszólalásokra nem kerül sor.

(1a) *  Ha összegző jelentés benyújtására nem kerül sor, az Országgyűlés a részletes vitáról szóló bizottsági jelentések vitáját az (1) bekezdés szerint folytatja le azzal, hogy a vitában a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottságnak a részletes vitáról szóló bizottsági jelentés ismertetésére kijelölt előadója – a vitához kapcsolódó bizottságok véleményét is összefoglalva – és a kisebbségi vélemény ismertetője – a vitához kapcsolódó bizottságokban írásban megfogalmazott kisebbségi véleményeket is összefoglalva – szólal fel. E felszólalásokra összesen hatvan perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, harminc percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(2) Az Országgyűlés a 93. § (3) bekezdése szerinti második összegző módosító javaslat vitáját az (1) bekezdésben foglalt eltéréssel a 49. § (1) bekezdése szerint folytatja le.

95. § (1) A házelnök

a) a költségvetési törvényjavaslatot, ha

aa) *  részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat nem érkezett, és az előterjesztő a részletesvita-szakasz lezárultát követő két munkanapon belül nem indítványozta a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság eljárását, a határidő lejártát,

ab) a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság tárgyalását összegző módosító javaslat benyújtása nélkül fejezte be, az összegző jelentés benyújtását,

ac) az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot nem fogadta el, a döntéshozatalt,

b) az egységes költségvetési törvényjavaslatot, ha az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot elfogadta, a döntéshozatalt,

c) a második egységes költségvetési törvényjavaslatot, ha az Országgyűlés a második összegző módosító javaslatot elfogadta, a döntéshozatalt

követően haladéktalanul megküldi a Költségvetési Tanács elnökének.

(2) A házelnök, ha az Országgyűlés

a) *  az összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el, a költségvetési törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított, az előterjesztő által benyújtott szövegét,

b) *  a második összegző módosító javaslat valamely pontját nem fogadta el, a költségvetési törvényjavaslatnak a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított, az előterjesztő által benyújtott szövegét

a benyújtását követően haladéktalanul megküldi a Költségvetési Tanács elnökének.

96. § (1) *  A zárószavazást – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – legkorábban

a) a Költségvetési Tanács Gst. 25. § (3) bekezdése szerinti véleményének beérkezését, vagy

b) a Gst. 26. §-a szerinti esetben a véleményezésre nyitva álló határidőnek a házelnök által megállapított eredménytelen elteltét

követő három nap után az 50. § alapján kell megtartani.

(2) *  A zárószavazás az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározottakat követően, az (1) bekezdésben foglalt határidőre tekintet nélkül megtartható, ha az előterjesztő írásban nyilatkozik, hogy nem kíván a 97. § (1) bekezdése szerinti zárószavazás előtti módosító javaslatot benyújtani.

(2a) *  A Költségvetési Tanács elnökét meg kell hívni az Országgyűlés azon ülésére, amelyen a költségvetési törvényjavaslat zárószavazására kerül sor. A Költségvetési Tanács elnöke a Költségvetési Tanács véleményét a zárószavazás megkezdése előtt ismertetheti, ezt követően az előterjesztő kaphat szót. E felszólalások napirendben meghatározott időtartama nem lehet kevesebb tíz-tíz percnél.

(3) A zárószavazás 51. § szerinti elhalasztására a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során nem kerülhet sor.

97. § (1) A 95. § szerinti indítványhoz zárószavazás előtti módosító javaslatot kizárólag az előterjesztő nyújthat be az 52. §-ban meghatározott okból. Ilyen módosító javaslatot a Költségvetési Tanács Gst. 25. § (3) bekezdése szerinti véleményének beérkezését vagy a Gst. 26. §-a szerinti esetben a véleményezésre nyitva álló határidőnek a házelnök által megállapított eredménytelen elteltét követő három napon belül lehet benyújtani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti zárószavazás előtti módosító javaslat nem irányulhat a központi költségvetés és a költségvetési fejezetek bevételi vagy kiadási főösszegének és egyenlegének megváltoztatására.

(3) Az (1) bekezdés szerinti zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtására a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során egy alkalommal kerülhet sor.

(4) Az (1) bekezdés szerinti és a Gst. 25. § (5) bekezdése szerinti módosító javaslat vitájára és döntéshozatalára az 54. §-t és az 55. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslaton a Gst. 25. § (5) bekezdése szerinti módosító javaslatot is érteni kell. Az 53. §-t a módosító javaslatok tárgyalására nem kell alkalmazni.

(5) *  A Költségvetési Tanács elnökét meg kell hívni az Országgyűlés azon ülésére, amelyen a (4) bekezdés szerinti módosító javaslatok vitájára és döntéshozatalára kerül sor. A Költségvetési Tanács elnöke az előterjesztői zárszót megelőzően felszólalhat. E felszólalás napirendben meghatározott időtartama nem lehet kevesebb tíz percnél.

98. § (1) A házelnök

a) a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslat esetén a 95. § szerinti indítványnak a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslattal egybeszerkesztett, az előterjesztő által benyújtott szövegét, vagy

b) a Gst. 25. § (5) bekezdése szerinti módosító javaslat elfogadása hiányában a 95. § szerinti indítványt

a 97. § szerinti módosító javaslatról történő döntéshozatalt követően haladéktalanul megküldi a Költségvetési Tanács elnökének.

(2) A zárószavazást a Gst. 25. § (6) bekezdése szerinti hozzájárulásnak a házelnökhöz történő beérkezéséig nem lehet megtartani, ha a Költségvetési Tanács a Gst. 25. § (4) bekezdése szerinti véleményt fogalmazott meg.

64. A központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó eljárás

99. § A központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezéseket a 91. § (2)–(6) bekezdésében és a 92–94. §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni azzal, hogy a 93. § (2) bekezdése szerinti egységes költségvetési törvényjavaslatot az előterjesztő egységes javaslatként, a 93. § (3) bekezdése szerinti második egységes költségvetési törvényjavaslatot második egységes javaslatként nyújtja be.

65. A központi költségvetésről szóló törvény módosításának tárgyalására vonatkozó eljárás

100. § (1) *  A központi költségvetésről szóló törvény módosítását tartalmazó, a Gst. 25/A. §-a szerinti törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezéseket a 91. § (2)–(6) bekezdésében, a 92. § (5) és (6) bekezdésében, valamint a 93–98. §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni azzal, hogy az előterjesztő a 93. § (2) bekezdése szerinti egységes költségvetési törvényjavaslatot egységes javaslatként, a 93. § (3) bekezdése szerinti második egységes költségvetési törvényjavaslatot második egységes javaslatként nyújtja be.

(2) A központi költségvetésről szóló törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslat tárgysorozatba vételére kijelölt bizottságként a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság jár el.

(3) A központi költségvetésről szóló törvény módosítását tartalmazó olyan törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során, amely a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegét nem változtatná meg, vagy a hiány mértékét nem növelné, a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezéseket a 91. § (3) bekezdésében és a 91. § (5)–(6) bekezdésében meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) Ha a (3) bekezdés szerinti eljárás során a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság olyan bizottsági módosító javaslatot támogat, amely miatt a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszege megváltozna, vagy a hiány mértéke nőne, a további eljárásra a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozó rendelkezéseket a 91. § (4) bekezdésében, a 93–98. §-ban, valamint a 91. § (5)–(6) bekezdésében meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni azzal, hogy az előterjesztő a 93. § (2) bekezdése szerinti egységes költségvetési törvényjavaslatot egységes javaslatként, a 93. § (3) bekezdése szerinti második egységes költségvetési törvényjavaslatot második egységes javaslatként nyújtja be.

(5) Az (1)–(4) bekezdés alkalmazásában a tárgyalás és a döntéshozatal során a költségvetési ügyekkel foglalkozó bizottság kijelölt bizottságnak minősül, és – ha a törvényjavaslatot nem a Kormány nyújtotta be – az előterjesztő alatt a Kormányt is érteni kell.

66. Az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződésekre vonatkozó eljárás

101. § A nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslattal kapcsolatos eljárásokban a határozati házszabályi rendelkezéseket az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

102. § (1) A nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat esetén a külügyekkel foglalkozó bizottság, az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése szerinti nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat esetén az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság jár el kijelölt bizottságként.

(2) *  A törvényjavaslatnak a nemzetközi szerződés véglegesen megállapított hiteles szövegét tartalmazó részéhez, a kizárólag idegen nyelven hiteles szerződés hivatalos magyar nyelvű fordítását tartalmazó részéhez, továbbá a fenntartás, kifogás és a nyilatkozat szövegéhez kiigazító javaslat (a továbbiakban: kiigazítás) nyújtható be

a) a hiteles szöveg helyreállítása céljából, ha a szerződés, a fenntartás, a kifogás vagy a nyilatkozat törvényjavaslatban szereplő szövege elírás miatt eltér a hiteles szövegtől, vagy

b) a kizárólag idegen nyelven hiteles szerződés, fenntartás, kifogás vagy nyilatkozat szövegének hivatalos magyar nyelvű fordításában található fordítási hiba, helyesírási hiba vagy más elírás javítása céljából.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti kiigazítást a törvényjavaslat előterjesztője nyújthatja be legkésőbb azt az ülésnapot megelőző munkanapon, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel.

(4) A (2) bekezdés szerinti kiigazításban nem kell tárgyaló bizottságot megjelölni, bizottság a kiigazítást nem tárgyalja.

(5) A kiigazításról nem kell szavazni. A kiigazítást az ülést vezető elnök – tartalmának összefoglalásával – a zárószavazás megkezdése előtt bejelenti.

(6) Ha a törvényjavaslatot érintően nincs vitához kapcsolódó bizottság, és módosító javaslat benyújtására sem került sor, az általános vitát a zárószavazás követi, kivéve, ha a kijelölt bizottság – legkésőbb azon ülésnap megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel – úgy nyilatkozik, hogy a törvényjavaslatról kijelölt bizottságként részletes vitát kíván folytatni.

67. *  Az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó, egyházakkal kapcsolatos eljárások

103. § *  A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti, az állam által bejegyzett egyházzal kötött átfogó együttműködési megállapodás (a továbbiakban ezen alcím alkalmazásában: átfogó megállapodás) kihirdetéséről, továbbá a bevett egyházak felsorolásának módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos eljárásban a határozati házszabályi rendelkezéseket az ezen alcímben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

104. § *  (1) A 103. § szerinti törvényjavaslat benyújtása esetén a vallásügyekkel foglalkozó bizottság jár el kijelölt bizottságként.

(2) A törvényjavaslatnak az átfogó megállapodást tartalmazó részéhez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. Ha az átfogó megállapodás benyújtott szövege elírás vagy helyesírási hiba miatt eltér az átfogó megállapodás aláírt szövegétől, az elírás vagy helyesírási hiba javítását célzó helyesbítési javaslat (a továbbiakban: helyesbítési javaslat) nyújtható be.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti helyesbítési javaslatot a törvényjavaslat előterjesztője nyújthatja be legkésőbb azt az ülésnapot megelőző munkanapon, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel.

(4) A (2) bekezdés szerinti helyesbítési javaslatban nem kell tárgyaló bizottságot megjelölni, bizottság a helyesbítési javaslatot nem tárgyalja.

(5) A helyesbítési javaslatról nem kell szavazni, azt az ülést vezető elnök − tartalmának összefoglalásával − a zárószavazás megkezdése előtt bejelenti.

(6) Az ezen alcím szerint tárgyalt törvényjavaslathoz nem nyújtható be a 42. § a) és b) pontja szerinti módosító javaslat.

105. § *  Ha a törvényjavaslatot érintően nincs vitához kapcsolódó bizottság, és módosító javaslat benyújtására sem került sor, az általános vitát a zárószavazás követi, kivéve, ha a kijelölt bizottság − legkésőbb azon ülésnap megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslat zárószavazása szerepel − úgy nyilatkozik, hogy a törvényjavaslatról kijelölt bizottságként részletes vitát kíván folytatni.

106. § *  A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti, a bevett egyházzal kötött megállapodás kihirdetésével, továbbá az átfogó megállapodás módosításával, valamint a kizárólag a bevett egyház törvényben meghatározott okok miatti megszűnésével kapcsolatos törvényjavaslat tárgyalására is ezen alcím rendelkezéseit kell alkalmazni.

NEGYEDIK RÉSZ

A BIZOTTSÁGOK TÁRGYALÁSI RENDJE

68. A bizottságok működési rendje

107. § (1) A bizottságok működési rendjüket – a házszabályi rendelkezéseket figyelembe véve – maguk határozzák meg.

(2) Ha a házszabályi rendelkezések vagy – amennyiben a bizottság ügyrendet fogad el – a bizottság ügyrendje a bizottság működésére külön rendelkezéseket nem tartalmaznak, a bizottság tárgyalása során az Országgyűlés ülésére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az Országgyűlés eljárásán a bizottság eljárását kell érteni.

69. A bizottság ülésezésének rendje

108. § (1) Megalakulása után a bizottság meghatározza ülésezésének rendjét.

(2) Az Országgyűlés ülésszaka alatt a bizottság rendszeresen ülésezik.

(3) Az ülésszakok között az országgyűlési bizottságok – az eseti és vizsgálóbizottságokat kivéve – akkor tartanak ülést, ha azt a Házbizottság, a házelnök vagy a bizottság tagjainak legalább egyötöde írásban kéri. Az Európai Unió intézményeinek működési rendjére figyelemmel az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság és más állandó bizottság ezen időszak alatt szükség szerint tart ülést.

(4) Az Országgyűlés ülésének időtartama alatt – a határozati házszabályi rendelkezésekben foglalt kivételekkel – a bizottság nem tarthat ülést.

(5) A bizottság elnöke – indokainak megjelölésével – írásban kérheti a házelnök egyetértését a bizottsági ülés Országgyűlés ülésének időtartama alatt történő megtartásához.

70. A bizottsági elnök helyettesítése

109. § (1) A bizottság alelnöke az elnök által rábízott feladatokat látja el.

(2) *  Több alelnök esetén a bizottság meghatározza, hogy az alelnökök milyen sorrendben helyettesítik a bizottság elnökét annak akadályoztatásakor. Az alelnök – akadályoztatása esetén – a bizottság tagjának írásban eseti képviseleti megbízást adhat. Ennek hiányában – az elnök és valamennyi alelnök akadályoztatása esetén – a házelnök jelöli ki az elnököt helyettesítő bizottsági tagot. Az elnököt helyettesítő bizottsági tag jogai és kötelezettségei az elnökével azonosak.

(2a) *  Ha a bizottság létrehozásakor a bizottság elnöki tisztsége betöltetlen maradt, vagy a megválasztott elnök nem gyakorolhatja megbízatásából eredő jogait, az elnök megválasztásáig, illetve a megválasztott elnök jogainak gyakorlását korlátozó körülmény megszűnéséig az alelnök gyakorolja a bizottsági elnöki jogköröket. Több alelnök esetén a házelnök jelöli ki az elnököt helyettesítő alelnököt.

(3) Amennyiben a bizottság elnökének megbízatása – az Országgyűlésről szóló törvény 19. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt esetet kivéve – megszűnik, az új elnök megválasztásáig az alelnök gyakorolja a bizottsági elnöki jogköröket. Több alelnök esetén a (2) bekezdésben meghatározottak szerint kell ellátni az elnöki feladatokat.

71. A bizottsági ülés összehívása

110. § (1) A bizottsági ülést a bizottság elnöke a napirendi javaslatot tartalmazó meghívó elküldésével írásban hívja össze. A bizottsági ülés összehívása során a 15. § (1)–(2) bekezdését és az Országgyűlésről szóló törvény 34. § (2) bekezdését nem kell alkalmazni.

(2) Ha a bizottság előzetesen állást foglal a bizottsági ülés napirendjéről, a bizottság elnöke feltünteti a napirendi javaslatban a bizottság által meghatározott napirendi pontokat.

111. § (1) A bizottság elnöke meghívja az ülésre azokat a személyeket, akiknek részvétele a napirendi javaslat, valamint az annak módosítására irányuló javaslatban megjelölt új napirendi pont tárgyalásához szükséges.

(2) Az Országgyűlésről szóló törvény 40. § (1) bekezdésében meghatározott állandó meghívottak, valamint – arra a bizottsági ülésre, amelynek javasolt napirendjén szerepel az önálló indítvány részletes vitája – a döntési javaslathoz módosító javaslatot benyújtó képviselő a honlapon közzétett meghívó útján kapnak meghívást a bizottság nyilvános ülésére.

112. § (1) A bizottsági tagok több mint felének írásbeli kérelmére a bizottság ülését össze kell hívni. A kérelemben meg kell jelölni az összehívás indokát, továbbá a javasolt időpontot és napirendet. A kérelmet legkésőbb az ülés javasolt időpontját huszonnégy órával megelőzően el kell juttatni a bizottság elnökéhez. Az elnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő két napon belüli időpontra kell az ülést összehívnia.

(2) Ha a bizottság ülésének összehívására a kérelemben javasolt időpontig nem került sor, azt – a kezdeményező bizottsági tagok írásbeli megkeresésére – a bizottság alelnöke hívja össze. A megkeresésben meg kell jelölni az ülés új időpontját és a korábban javasolt napirendet, amelyektől az alelnök nem térhet el. Több alelnök esetén a bizottság összehívása bármelyik alelnöknél kezdeményezhető. Az írásbeli megkeresést az alelnöknek történő megküldésével egyidejűleg tájékoztatásul el kell juttatni a bizottság elnökéhez is.

72. A bizottsági ülés vezetése

113. § (1) A bizottság elnöke megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti, majd berekeszti az ülést; engedélyezi a felszólalásokat, ügyel a házszabályi rendelkezések betartására és az ülés rendjére, valamint kihirdeti a szavazás eredményét.

(2) Az elnök a bizottsági tag helyettesítését – a helyettesítő tag megnevezésével – bejelenti. A 3. melléklet szerinti képviseleti megbízást legkésőbb a helyettesítés megkezdésekor be kell mutatni az elnöknek.

(3) Ha a bizottság elnöke valamely napirendi pont megtárgyalása előtt vagy az alatt az ülés vezetésével felhagy, azt a 109. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével a bizottság alelnöke átveheti.

(4) A 112. § (2) bekezdésében szabályozott esetben az ülést az azt összehívó alelnök vezeti.

72/A. *  A bizottság határozatképességének megállapítása

113/A. § *  (1) Az ülést vezető elnök a határozathozatalok során figyelemmel kíséri a bizottság határozatképességének fennállását.

(2) Ha a bizottság ülése megnyitásakor nem határozatképes, az ülést vezető elnök megkísérli a határozatképesség biztosítását. Amennyiben ez nem lehetséges, az ülést vezető elnök megállapítja a távol maradó tagok névsorát.

(3) A bizottság tagja az ülésről való távolmaradásáról az ülés kezdetéig előzetesen tájékoztatja a bizottság elnökét. A bejelentést a bizottság tagjának megbízásából a bizottság másik tagja, illetve – képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén – a képviselőcsoport vezetője is megteheti.

(4) A bizottsági ülésről való távolmaradás bejelentésére, valamint a képviselői tiszteletdíj csökkentésének ezzel összefüggő eseteire vonatkozó részletes szabályokat az 5. melléklet tartalmazza.

73. A napirend megállapítása

114. § (1) A bizottság a napirendjét – a bizottság elnökének a bizottság tagjaihoz előzetesen írásban eljuttatott javaslata alapján – a bizottsági ülés megnyitása után maga állapítja meg. Az ülést megelőzően a bizottság bármely tagja írásban a napirendi javaslat módosítására vonatkozó javaslatot juttathat el az elnökhöz, amelyet az elnök a bizottsági ülést megelőzően a bizottság többi tagjához eljuttat.

(2) A bizottság az ülés folyamán a napirendet módosíthatja, de csak akkor bővítheti ki, ha ezzel a bizottság jelen levő tagjainak több mint kétharmada egyetért.

(3) A bizottság a hozzászólások időtartamát képviselőcsoportonként, illetve bizottsági tagonként azonos időtartamra korlátozhatja.

(4) *  Ha a bizottsági tagok legalább egyötöde írásban bizottsági meghallgatást kezdeményez, a bizottság a meghallgatás megtartásáról és annak tervezett időpontjáról a kezdeményezést követő harminc napon belül előzetesen állást foglal. A határidő számításánál a rendes ülésszakok közötti időtartamot figyelmen kívül kell hagyni.

74. A vita lezárása

115. § (1) A bizottsági ülésen a tárgyalt napirendi pont vitájának lezárására – a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel – a 39. § szabályait megfelelően kell alkalmazni.

(2) A vita lezárását a bizottság bármely tagja szóban is javasolhatja.

(3) *  A vita lezárásánál a 39. § (1)–(2) bekezdésének a nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló hozzászólására vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(4) A nemzetiségeket képviselő bizottságban a vita lezárása akkor kezdeményezhető, ha a bizottság valamennyi jelen lévő tagjának lehetősége volt álláspontja kifejtésére. Ha a nemzetiségeket képviselő bizottság a vitát lezárta, a bizottság tagjai a bizottság által meghatározott időtartamban még felszólalhatnak.

(5) Ezen alcím alkalmazása szempontjából a módosító javaslatok megvitatása, a bizottsági módosító javaslat benyújtásáról való döntés és a bizottság jelentésének benyújtásáról való döntés külön napirendi pontnak minősül.

75. A szavazás

116. § (1) A bizottság elnöke megállapítja a szavazás eredményét, amelyet jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

(2) A bizottság elnöke a bizottsági tagokkal együtt szavaz.

76. A bizottsági előadó kijelölése

117. § (1) A bizottság tagjai sorából előadót jelölhet ki, aki a bizottság jelentését az Országgyűlés ülésén ismerteti.

(2) *  Közvetlenül a bizottsági jelentésről való szavazás után a bizottság kisebbségben maradt tagjai bejelenthetik, hogy kisebbségi véleményt terjesztenek elő. Az így bejelentett kisebbségi véleményt az Országgyűlés ülésén a kisebbségi álláspontot képviselő bizottsági tagok által maguk közül választott előadó ismerteti. A kisebbségi előadót legkésőbb – a 62. § (9a) bekezdésében meghatározott kivétellel – azon ülést megelőző hét utolsó munkanapján kell megjelölni, amely ülés tervezett napirendjén a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája szerepel.

(3) A bizottsági és a kisebbségi vélemény csak olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a bizottsági vitában – bármely részről – elhangzottak.

77. Több bizottság közös eljárása

118. § (1) Több bizottság közös eljárása esetén ezen bizottságok együttes ülést is tarthatnak.

(2) Az együttes ülésen a szavazást bizottságonként külön kell megtartani.

78. Bizottsági elnöki értekezlet

119. § (1) A Bizottsági elnöki értekezlet (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: értekezlet) elnöke a házelnök, tagjai az Országgyűlés állandó bizottságainak elnökei, a törvényalkotási bizottság elnöke, valamint a nemzetiségeket képviselő bizottság elnöke.

(2) Az értekezlet

a) áttekinti az Országgyűlés munkarendjét, a Kormány törvényalkotási programját, valamint a bizottságokat érintő feladatokat,

b) egyeztetést folytat a bizottságok működésével kapcsolatos vitás kérdésekben,

c) véleményezi a bizottságok működését érintő javaslatokat.

(3) *  Az értekezlet ülését a házelnök hívja össze és vezeti. Az értekezlet szükség szerint ülésezik. Az értekezlet bármelyik tagja kezdeményezheti a házelnöknél az értekezlet ülésének összehívását.

(4) Az értekezlet ülésén tagjain kívül csak a házelnök által meghívott személyek vehetnek részt. A háznagy, a Kormány képviselője és a főigazgató állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehet az ülésen.

(5) Az értekezlet döntéseit szótöbbséggel hozza. Határozatképességéhez tagjai több mint felének, tanácskozóképességéhez tagjai több mint egyharmadának jelenléte szükséges.

(6) Az értekezlet ülésén az állandó bizottság, a törvényalkotási bizottság és a nemzetiségeket képviselő bizottság elnöke – akadályoztatása esetén az általa kijelölt alelnök vagy bizottsági tag – rendelkezik szavazati joggal.

(7) Az értekezlet működési rendjét – az ezen alcímben foglalt rendelkezéseket figyelembe véve – maga határozza meg.

(8) Ha az értekezlet üléséről a (7) bekezdés alapján jegyzőkönyvet kell készíteni, arra az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)–(6) bekezdését kell alkalmazni.

ÖTÖDIK RÉSZ

AZ INTERPELLÁCIÓ, A KÉRDÉS ÉS AZ AZONNALI KÉRDÉS

79. Az interpelláció és a kérdés időtartama

120. § Az Országgyűlés ülésének napirendjében feltüntetett időpontban az interpellációk és kérdések, illetve az interpellációk vagy kérdések tárgyalására legalább kilencven percet kell biztosítani.

80. Az interpelláció benyújtása

121. § (1) A képviselő az Alaptörvényben meghatározott személyekhez a feladatkörükbe tartozó ügyben intézhet interpellációt.

(2) Az interpellációt a címzett megjelölésével kell benyújtani.

(3) Az interpellációban címszerűen kell megjelölni annak tárgyát. Az interpellációnak tartalmaznia kell az annak alapjául szolgáló tények és körülmények közlését.

(4) A házelnök – hivatalból vagy az interpellált kérelmére – visszautasítja azt az interpellációt,

a) amelyet nem az (1)–(3) bekezdés szerint nyújtottak be, vagy

b) *  amelynek elhangzása esetén az Országgyűlésről szóló törvény 46/B. § (1) bekezdése vagy 46/D. §-a szerinti intézkedésnek lenne helye.

Erről a benyújtó képviselőt és az Országgyűlést haladéktalanul tájékoztatja.

(5) A 16. § (1) és (3) bekezdését nem kell alkalmazni a rendkívüli ülésszak vagy rendkívüli ülés alatt benyújtott interpellációra és kérdésre.

81. Az interpelláció tárgyalási rendje

122. § (1) A képviselőcsoport vezetőjének (2) bekezdés szerinti bejelentése alapján interpellációt első körben az ellenzéki képviselőcsoportok a létszámuk csökkenő sorrendjében, míg az ezt követő körökben valamennyi képviselőcsoport ugyanilyen sorrendben tehet fel. Az egy ülésnapon elhangzó interpellációk egy napirendi pontot képeznek.

(2) Az interpellációk képviselőcsoporton belüli elhangzási sorrendjét a képviselőcsoport vezetője azt az ülésnapot megelőző munkanapon 13 óráig jelentheti be, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén az interpellációk tárgyalása szerepel.

(3) A független képviselő az interpellációját – a Házbizottság döntésére figyelemmel – akkor mondhatja el, ha valamennyi képviselőcsoportból egy felszólaló lehetőséget kapott interpelláció elmondására.

(3a) *  A nemzetiségi képviselő nemzetiségek érdekeit, jogait érintő interpellációját akkor mondhatja el, ha valamennyi képviselőcsoportból egy felszólaló lehetőséget kapott interpelláció elmondására. A nemzetiségi képviselő nemzetiségek érdekeit, jogait érintő interpellációjának idejét nem kell beszámítani a 120. § szerinti időkeretbe.

(4) Az Országgyűlés csak azt az interpellációt tárgyalhatja, amelyet legkésőbb az Országgyűlés ülésének napirendjén feltüntetett – interpellációkat tárgyaló – ülésnapot megelőző harmadik munkanapon 12 óráig benyújtottak.

(5) *  A képviselő az interpellációt legkésőbb annak megkezdéséig visszavonhatja. Ha a képviselő az interpelláció elhangzásának a napirend szerint várható időpontjában nincs jelen, és az ülésnap kezdetéig nem tájékoztatta a házelnököt más képviselő előterjesztőként történő csatlakozásáról, az interpellációt visszavontnak kell tekinteni.

(6) Az interpelláltnak a hozzá intézett interpelláció megválaszolása érdekében az Országgyűlés ülésén jelen kell lennie. Akihez interpelláció intézhető, csak akkor maradhat távol, ha egyértelműen megállapítható, hogy interpellációt nem intéznek hozzá. A jelenléti kötelezettség kivételesen helyettesítésre jogosult útján is teljesíthető.

(7) Ha az interpellált a hozzá intézett interpelláció sorra kerülésekor nincs jelen, az ülésvezető elnök – az interpelláció egyidejű hátrébb sorolásával – megkísérli az interpellált jelenlétének biztosítását.

(8) Ügyrendi javaslat, valamint – ha azt az ülést vezető elnök indokoltnak ítéli – személyes érintettség miatti felszólalás az interpelláció napirendi pontjának tárgyalása után hangozhat el.

82. Az interpelláció tárgyalása

123. § (1) Az interpelláció elmondására három perc, a válaszra négy perc, a válasz elfogadásával kapcsolatos nyilatkozattételre egy perc áll rendelkezésre.

(2) Az elmondott interpelláció nem tartalmazhat olyan új tényt, amelyet az interpelláció írott szövege nem tartalmazott. Ettől eltérni csak az interpellált előzetes hozzájárulásával lehet.

(3) Ha az ülést vezető elnök észleli vagy az interpellált jelzi, hogy a benyújtott és az elhangzott interpelláció között tartalmi eltérés van, az ülést vezető elnök az interpelláltat nyilatkozattételre hívja fel, hogy hozzájárult-e az eltéréshez vagy kéri a válasz alóli mentesítését.

(4) Ha az interpellált az eltéréshez hozzájárult, a válaszadásnak akadálya nincs. Ha az interpellált az eltéréshez nem járult hozzá, az ülést vezető elnök az interpelláltat a válaszadás alól mentesíti.

(5) Az interpellációra adott válaszról szóló bizottsági jelentés plenáris tárgyalásakor a kijelölt bizottság által kijelölt előadó, a kisebbségi vélemény ismertetője, az interpelláló képviselő, az interpellált, képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő négy-négyperces időtartamban szólalhat fel.

83. A kérdés

124. § (1) A kérdés benyújtására és megválaszolására a 121–122. § és a 123. § (1)–(4) bekezdése rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) *  csak az a kérdés tárgyalható az ülés

aa) első hetében, amelyet a kérdések napirendi pontját tartalmazó ülésnapot megelőző munkanapon 12 óráig, vagy

ab) második és minden további hetében, amelyet a kérdések napirendi pontját tartalmazó ülésnapot megelőző munkanapon 9 óra 30 percig

benyújtottak,

b) a kérdés elmondására és a válaszra egyaránt két perc áll rendelkezésre.

(2) *  Minden olyan ülésen, amelynek napirendjében feltüntetett időpontban lehetőség van kérdések tárgyalására, biztosítani kell, hogy legalább egy nemzetiségi képviselő vagy nemzetiségi szószóló által feltett kérdés tárgyalására is sor kerüljön. A nemzetiségi képviselők vagy nemzetiségi szószólók az általuk feltett kérdéseket a benyújtásuk időpontja szerinti sorrendben – egymást váltva – mondhatják el, kivéve, ha az érintett nemzetiségi képviselők vagy nemzetiségi szószólók az ettől eltérő sorrendre irányuló megállapodásukat azt az ülésnapot megelőző munkanapon 13 óráig bejelentik, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a kérdések tárgyalása szerepel.

(3) A (2) bekezdés szerinti kérdés idejét nem kell beszámítani a 120. § szerinti időkeretbe.

(4) A házelnök a 121. § (4) bekezdésében meghatározott jogkörén túl vizsgálja azt is, hogy a kérdés megfelel-e az Országgyűlésről szóló törvény 29. § (4) bekezdésében foglalt feltételeknek.

84. Az azonnali kérdések órája

125. § (1) Az Országgyűlés ülésének napirendjében feltüntetett időpontban azonnali kérdések tárgyalására legalább hatvan percet kell biztosítani (a továbbiakban: azonnali kérdések órája). Az egy ülésnapon elhangzó azonnali kérdések egy napirendi pontot képeznek.

(2) *  Azon az ülésnapon, amelynek napirendjén vagy tervezett napirendjén az azonnali kérdések órája szerepel, legkésőbb az ülésnap megnyitása előtt egy órával a képviselőcsoport vezetője kérheti, hogy az általa megjelölt képviselők az általa megjelölt sorrendben az azonnali kérdések órájának keretében kérdést tehessenek fel. A képviselőcsoport vezetője az ülésnap megkezdéséig tájékoztathatja a házelnököt arról, hogy a sorrend megváltoztatása nélkül a korábban megjelölt képviselők körét a kérdés elmondására jogosult további képviselővel kiegészíti, a (2a) bekezdés szerinti nyilatkozatát azonban nem változtathatja meg, illetve nem pótolhatja.

(2a) *  A miniszterelnökhöz címzett azonnali kérdés esetében a képviselőcsoport vezetője a (2) bekezdés szerinti kérésében nyilatkozik arról is, hogy a kérdést feltevő képviselő személyes válaszadást kér-e. Ha a képviselőcsoport vezetője nem nyilatkozik, azt úgy kell tekinteni, hogy a kérdést feltevő képviselő személyes válaszadást nem kér. Ha a kérdést feltevő képviselő személyes válaszadást kér, nincs szükség a házelnök előzetes tájékoztatására a válaszadásra feljogosított helyettes személyéről.

(3) Az azonnali kérdés tárgyát címszerűen meg kell jelölni.

(4) A házelnök – hivatalból vagy a kérdezett kérelmére – visszautasítja azt az azonnali kérdést, amelyet nem a (2)–(3) bekezdés szerint nyújtottak be. Erről a képviselőcsoport vezetőjét és az Országgyűlést haladéktalanul tájékoztatja.

126. § (1) A képviselőcsoport vezetőjének 125. § (2) bekezdése szerinti bejelentése alapján azonnali kérdést első körben az ellenzéki képviselőcsoportok a létszámuk csökkenő sorrendjében, míg az ezt követő körökben valamennyi képviselőcsoport ugyanilyen sorrendben tehet fel. A (3) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket minden olyan kérdés tekintetében alkalmazni kell, amelynek feltétele a napirendben az azonnali kérdések órájára megállapított időtartamon belül megkezdődött.

(2) *  Amennyiben

a) a képviselőcsoport vezetője által előzetesen leadott sorrendben kérdést feltenni kívánó képviselő nincs jelen az ülésteremben vagy a kérdés feltevésétől visszalépett,

b) az előzetesen jelzett azonnali kérdés azért nem hangzik el, mert a kérdést feltenni kívánó képviselő a helyettes kijelölése ellenére személyes válaszadást kér, vagy

c) ha az azonnali kérdés más okból nem hangzik el,

akkor az ülést vezető elnök a szót ugyanazon képviselőcsoport soron következő, kérdést feltenni kívánó képviselőjének adja meg.

(3) A kérdés elmondására és a válaszadásra két-két perc áll rendelkezésre. A képviselőnek és a megkérdezettnek egyperces viszonválaszra van joga. Utolsóként a megkérdezettet illeti meg a felszólalás joga.

(4) Amennyiben a képviselő azonnali kérdése az Országgyűlésről szóló törvény 43. § (3) bekezdése alapján azért nem hangzik el, mert személyes válaszadást kért és ezen időszak alatt a válaszadásra kötelezett személyében változás következik be, úgy az azonnali kérdést újra be kell nyújtani és ezzel a személyes válaszadásra nyitva álló határidő is újrakezdődik.

(5) Ügyrendi javaslat, valamint – ha azt az ülést vezető elnök indokoltnak ítéli – személyes érintettség miatti felszólalás az azonnali kérdések napirendi pontjának tárgyalása után hangozhat el.

HATODIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉS KÖZJOGI TISZTSÉGVISELŐKKEL KAPCSOLATOS HATÁROZATAI

85. A köztársasági elnök megválasztása, a megbízatása megszűnésével és helyettesítésével kapcsolatos eljárási szabályok

127. § A köztársasági elnök megválasztásának rendjére vonatkozó részletes szabályokat a 4. melléklet tartalmazza.

128. § *  A 128/A. §-ban foglaltakat az Országgyűlés következő hatásköreinek gyakorlására irányuló kezdeményezés benyújtása esetén kell alkalmazni:

a) a köztársasági elnök feladatkörei ellátását kilencven napon túl lehetetlenné tevő állapotának megállapítása,

b) a köztársasági elnök megválasztásához szükséges feltételek hiányának megállapítása,

c) a köztársasági elnök összeférhetetlenségének kimondása vagy

d) a köztársasági elnök tisztségétől való megfosztásának kezdeményezése

azzal, hogy az e § szerinti kezdeményezésnek minősül az Alaptörvényben vagy törvényben indítványozásra jogosultként megjelölt által a házelnökhöz előterjesztett indítvány.

128/A. § *  (1) A 128. § szerinti kezdeményezést a házelnök kiadja az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságnak (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: bizottság).

(2) A bizottság a kezdeményezés és a tényállás alapján megvizsgálja, hogy a kezdeményezés az Alaptörvényben, illetve a törvényben meghatározott feltételeknek megfelel-e.

(3) A bizottság a 128. § szerinti kezdeményezést zárt ülésen tárgyalja. A bizottság eljárása során a köztársasági elnök írásbeli nyilatkozatot tehet, illetve kérésére meg kell őt hallgatni, de a bizottság ülésén egyébként – a bizottság eltérő döntése hiányában – nem lehet jelen.

(4) A bizottság a kezdeményezés alapján határozati javaslatot nyújt be. A határozati javaslat tartalmazza a törvényben meghatározott esetleges kötelező tartalmi elemeket. A határozati javaslathoz fűzött indokolásban a bizottság összefoglalja a (2) bekezdés szerinti eljárása során tett megállapításait.

(5) Ha a köztársasági elnök a bizottsági eljárás ideje alatt az összeférhetetlenségét megszünteti, a bizottság az eljárását határozati javaslat benyújtása nélkül zárja le.

(6) A határozati javaslat tárgyalása során a 34. § (1) bekezdése szerinti határidőt nem kell alkalmazni.

(7) A határozati javaslathoz módosító javaslatot és bizottsági jelentést nem lehet benyújtani.

(8) A bizottság az általa benyújtott határozati javaslatot a határozati javaslat plenáris ülésen történő tárgyalásának megkezdéséig visszavonhatja, ezt követően a visszavonáshoz az Országgyűlés hozzájárulása szükséges.

(9) A határozati javaslat plenáris ülésen történő tárgyalása során a bizottság által kijelölt előadó – aki ismerteti a kezdeményezés bizottság általi vizsgálatának eredményét és a bizottság javaslatát –, a kisebbségi vélemény ismertetője, valamint a köztársasági elnök öt-ötperces időtartamban szólalhat fel. Ezt követően az Országgyűlés a határozati javaslatról vita nélkül határoz.

(10) A 128. § a)–c) pontja esetén az e § szerinti eljárást úgy kell lefolytatni, hogy a döntés a törvényben meghatározott határidőben meghozható legyen, azzal, hogy ennek érdekében – szükség esetén – rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni.

128/B. § *  (1) Ha a köztársasági elnök az Országgyűléshez írásbeli lemondó nyilatkozatot (e § alkalmazásában a továbbiakban: lemondó nyilatkozat) intézett, annak elfogadásáról az Országgyűlés a lemondó nyilatkozat beérkezésétől számított tizenöt napon belül határoz, azzal, hogy ennek érdekében – szükség esetén – rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni.

(2) A lemondó nyilatkozatot nem kell kiadni bizottsági előkészítésre, a lemondó nyilatkozat alapján a határozati javaslatot a házelnök nyújtja be.

(3) A határozati javaslat tárgyalása során a 34. § (1) bekezdése szerinti határidőt nem kell alkalmazni. A határozati javaslathoz módosító javaslatot és bizottsági jelentést nem lehet benyújtani.

(4) Az Országgyűlés a lemondó nyilatkozat elfogadásáról vita nélkül határoz azzal, hogy a határozathozatal előtt a köztársasági elnök ötperces időtartamban felszólalhat.

(5) Ha az Országgyűlés a lemondó nyilatkozatot – a (4) bekezdés szerinti határozathozatala során – nem fogadja el, azt úgy kell tekinteni, hogy az Országgyűlés a köztársasági elnököt a lemondás megfontolására kéri.

(6) Az Országgyűlés e § szerinti döntéséről a házelnök haladéktalanul tájékoztatja a köztársasági elnököt.

128/C. § *  (1) A köztársasági elnök átmeneti akadályoztatásának, valamint az akadályoztatás megszűnésének megállapítására irányuló eljárásra a 128/A. § (1)–(4) és (6)–(9) bekezdését az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A kezdeményezést nem kell kiadni bizottsági előkészítésre, ha az a köztársasági elnöktől vagy a Kormánytól érkezett. A kezdeményezés alapján a határozati javaslatot a házelnök nyújtja be haladéktalanul.

(3) A kezdeményezésről az Országgyűlés haladéktalanul határoz.

(4) Ha az Országgyűlés a kezdeményezés időpontjában nem ülésezik, rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni.

128/D. § *  (1) A köztársasági elnök

a) átmeneti akadályoztatása esetén annak megszűnéséig,

b) megbízatásának megszűnése esetén az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig

a köztársasági elnököt helyettesítő házelnök feladatát ellátó alelnök kijelöléséről – a házelnök javaslatára – az Országgyűlés haladéktalanul határoz.

(2) Ha az Országgyűlés a köztársasági elnök megbízatása megszűnésének időpontjában nem ülésezik, rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni.

86. A bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás

129. § (1) A miniszterelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványra és a miniszterelnök bizalmi szavazásra vonatkozó javaslatára (a továbbiakban együtt: bizalmatlansági indítvány), a határozati javaslatra és ennek tárgyalására vonatkozó szabályokat a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) ha a bizalmatlansági indítvány feletti vitát és szavazást az Alaptörvényben meghatározott határidőn belül nem lehet megtartani, mert az Országgyűlés az említett időpontban nem ülésezik, rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni,

b) a bizalmatlansági indítványt nem kell kiadni bizottsági előkészítésre,

c) a bizalmatlansági indítványhoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani.

(2) Ha a miniszterelnök azt javasolja, hogy a Kormány által benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen, a javaslatot az Országgyűlés ülésén szóban is – legkésőbb a benyújtott előterjesztés egésze feletti zárószavazás megkezdése előtt – elő lehet terjeszteni.

86/A. *  Az Országgyűlés által megválasztott közjogi tisztségviselőkkel kapcsolatos eljárási szabályok

129/A. § *  Az ezen alcímben foglaltakat az Alaptörvény vagy törvény alapján az Országgyűlés által megválasztott – az Országgyűlés tisztségviselőjének, bizottsági tisztségviselőjének vagy bizottsági tagjának nem minősülő – közjogi tisztségviselő tekintetében, az Országgyűlés következő hatásköreinek gyakorlására irányuló kezdeményezés benyújtása esetén – törvény eltérő rendelkezése hiányában – kell alkalmazni:

a) a megválasztáshoz szükséges feltételek hiányának megállapítása,

b) felmentés,

c) tisztségtől való megfosztás,

d) hivatalvesztés kimondása,

e) kizárás,

f) összeférhetetlenség megállapítása vagy kimondása,

g) visszahívás vagy

h) a megbízatás megszűnésének megállapítása, kimondása az a)–g) pontban nem említett, az Alaptörvényben vagy törvényben meghatározott más jogcímen

azzal, hogy az e § szerinti kezdeményezésnek minősül az Alaptörvényben vagy törvényben az adott kezdeményezésre, indítványozásra vagy javaslattételre jogosultként megjelölt által a házelnökhöz előterjesztett kezdeményezés, indítvány vagy javaslat.

129/B. § *  (1) A 129/A. § szerinti kezdeményezést a házelnök – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – kiadja egy állandó bizottságnak, azzal, hogy ha törvény szerint az adott kezdeményezés alapján a határozati javaslat előkészítésére az Országgyűlés meghatározott bizottsága jogosult, akkor a házelnök a kezdeményezést annak a bizottságnak adja ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bizottság

a) a 129/A. § szerinti kezdeményezést zárt ülésen tárgyalja,

b) a kezdeményezés és a tényállás alapján megvizsgálja, hogy a kezdeményezés az Alaptörvényben, illetve a törvényben meghatározott feltételeknek megfelel-e,

c) törvényben meghatározott esetben – szükség esetén a házelnök útján – kikéri a véleménynyilvánításra jogosult személy, szerv vagy testület véleményét,

d) a kezdeményezés benyújtóját, illetve az érintett közjogi tisztségviselőt meghallgathatja azzal, hogy a kezdeményezés benyújtója és az érintett közjogi tisztségviselő a bizottság ülésén egyébként – a bizottság eltérő döntése hiányában – nem lehet jelen, és

e) a kezdeményezés alapján határozati javaslatot nyújt be.

(3) Ha a 129/A. § szerinti kezdeményezés benyújtására törvény alapján az Országgyűlés bizottsága jogosult,

a) a (2) bekezdés c) pontjában foglaltakat és az érintett közjogi tisztségviselő esetleges meghallgatását a kezdeményezés benyújtását megelőzően folytatja le,

b) a kezdeményezést határozati javaslatként nyújtja be és

c) a b) pont szerinti határozati javaslatot a házelnök további bizottsági előkészítésre nem adja ki.

(4) A határozati javaslat tartalmazza a törvényben meghatározott esetleges kötelező tartalmi elemeket. A határozati javaslathoz fűzött indokolásban a bizottság összefoglalja a (2), illetve a (3) bekezdés szerinti eljárása során tett megállapításait.

(5) Ha az érintett közjogi tisztségviselő a bizottsági eljárás ideje alatt az összeférhetetlenségét megszünteti, a bizottság az eljárását határozati javaslat benyújtása nélkül zárja le.

(6) A határozati javaslat tárgyalása során a 34. § (1) bekezdése szerinti határidőt nem kell alkalmazni.

(7) A határozati javaslathoz módosító javaslatot és bizottsági jelentést nem lehet benyújtani.

(8) Az előterjesztő az általa benyújtott határozati javaslatot a határozati javaslat plenáris ülésen történő tárgyalásának megkezdéséig visszavonhatja, ezt követően a visszavonáshoz az Országgyűlés hozzájárulása szükséges.

(9) A határozati javaslat plenáris ülésen történő tárgyalása során az (1), illetve a (3) bekezdés szerinti bizottság által kijelölt előadó – aki ismerteti a kezdeményezést és a bizottság azzal kapcsolatos álláspontját, javaslatát –, a kisebbségi vélemény ismertetője, valamint az érintett közjogi tisztségviselő öt-ötperces időtartamban szólalhat fel. Ezt követően az Országgyűlés a határozati javaslatról vita nélkül határoz.

(10) Az e § szerinti eljárást úgy kell lefolytatni, hogy a döntés az Alaptörvényben, illetve törvényben meghatározott határidőben meghozható legyen, azzal, hogy ennek érdekében – szükség esetén – rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést kell összehívni.

HETEDIK RÉSZ

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MŰKÖDÉSÉNEK NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK, AZ IROMÁNY-NYILVÁNTARTÁS ÉS A HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK ÉRTELMEZÉSE

X. FEJEZET

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MŰKÖDÉSÉNEK NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

87. A jegyzőkönyv

130. § (1) Az Országgyűlés ülésén elhangzottakról szó szerinti jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyv elkészítéséről a házelnök gondoskodik.

(2) A jegyzőkönyv mellékletei:

a) az iromány kivételével a tárgyalás alá vont irat,

b) a felolvasott átirat,

c) az Országgyűlésről szóló törvény 42. § (4) bekezdése szerinti interpelláció és az arra adott írásbeli válasz,

d) a titkos szavazás – 26. § (5) bekezdése szerinti – jegyzőkönyve az aláíróívekkel,

e) az aláírt esküokmány,

f) a téves szavazásról történő – 25. § (7) bekezdése szerinti – bejelentés,

g) a 131. § (4) bekezdés b) pontja szerinti leirat.

(3) Az Országgyűlés nyilvános üléséről készült szó szerinti jegyzőkönyv jegyzők által hitelesített példányát – a (2) bekezdésében meghatározott mellékletekkel együtt – el kell helyezni az irattárban, az Országgyűlési Naplót az Országgyűlési Könyvtárban is.

131. § (1) A szó szerinti jegyzőkönyvbe az ülésen elhangzott minden nyilatkozatot, felszólalást és közbeszólást – az élőbeszéd ülésen nem észrevételezett hibáinak javításával – fel kell venni, és abban fel kell tüntetni a tetszés és rosszallás hangos kifejezését, valamint egyéb történéseket is.

(2) Az Országgyűlésről szóló törvény 38/B. § (2) bekezdése szerinti felszólalás esetén a jegyzőkönyvbe a felszólalás magyar nyelvű tolmácsolásának szövegét kell felvenni.

(3) *  A hitelesített jegyzőkönyvet három napra közszemlére kell tenni. A képviselő vagy más felszólaló a közszemlére tétel időtartama alatt írásban kérheti a jegyzőkönyvbe felvett felszólalása téves szövegének kiigazítását. Erről a kiigazítást kérő meghallgatása után a hitelesítő jegyzők döntenek. Vita esetén a kiigazításról az ülést vezető elnök dönt.

(4) Amennyiben a képviselő vagy a nemzetiségi szószóló kéri a (2) bekezdés szerinti felszólalása szövegének anyanyelvén történő jegyzőkönyvbe vételét és a felszólalás hiteles anyanyelvű leiratát * 

a) a közszemlére tétel időtartama alatt benyújtja, azt a felszólalás magyar nyelvű tolmácsolásának szövegével együtt fel kell venni a jegyzőkönyvbe,

b) a közszemlére tétel időtartamát követően nyújtja be, azt a jegyzőkönyv mellékleteként a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

(5) *  Az Országgyűlési Naplót a (3) bekezdés szerinti eljárást követő tizenöt napon belül meg kell küldeni a képviselőknek, a nemzetiségi szószólóknak, a köztársasági elnöknek, a Kormány tagjainak, az Alkotmánybíróság elnökének, a Kúria elnökének, a legfőbb ügyésznek, az alapvető jogok biztosának, az Állami Számvevőszék elnökének, a Magyar Nemzeti Bank elnökének – az általuk megjelölt módon – elektronikus úton vagy kinyomtatva, valamint a megyei, fővárosi könyvtáraknak, az állami egyetemek könyvtárainak és a nyilvános könyvtári ellátást vállaló felsőoktatási könyvtáraknak elektronikus úton.

88. A zárt ülés jegyzőkönyvére vonatkozó eltérő szabályok

132. § (1) Az Alaptörvény és az Országgyűlésről szóló törvény 57. §-a alapján zárt ülésen tárgyalt egy vagy több napirendi pontról, illetve napirenden kívüli felszólalásról napirendi pontonként külön jegyzőkönyv készül.

(2) A házelnök az eredeti minősítési jelölés megismétléséről dönt az Országgyűlés zárt üléséről vagy az ülés zárt részéről (a továbbiakban együtt: zárt ülés) készült jegyzőkönyvön, ha

a) az Országgyűlés zárt ülésén tárgyalt indítvány minősített adatot tartalmaz, és ez az iraton feltüntetett minősítési jelölésből megállapítható,

b) az Országgyűlés zárt ülésén felszólaló minősített adatot közöl és egyúttal nyilatkozik az adat eredeti minősítéséről.

(3) A házelnök a zárt ülésen elhangzottakat a minősített adat védelméről szóló törvény rendelkezései alapján értékeli.

(4) A minősítés a zárt ülés jegyzőkönyvének egész terjedelmére, valamint a jegyzőkönyvet tartalmazó valamennyi adathordozóra kiterjed.

(5) A zárt ülésről két példányban kell minősített jegyzőkönyvet készíteni, az első példányt a házelnök, a második példányt a minősített adatok kezelésének központi helye (a továbbiakban: nyilvántartó) kezeli.

(6) A képviselő vagy más felszólaló a minősített jegyzőkönyv közszemlére tételét követő három napon belül a nyilvántartónál megtekintheti a jegyzőkönyvet és kérheti a jegyzőkönyvbe felvett felszólalása téves szövegének kiigazítását. Erről a kiigazítást kérő meghallgatása után a hitelesítő jegyzők döntenek. Vita esetén a kiigazításról az ülést vezető elnök dönt.

133. § (1) A zárt ülésről készült minősített jegyzőkönyvbe történő betekintésre a házelnök engedélye alapján, a nyilvántartónál van lehetőség. A házelnök a minősített jegyzőkönyvbe való betekintést csak a minősítő engedélye alapján engedélyezheti.

(2) Engedély nélkül tekintheti meg a jegyzőkönyvet, aki az Országgyűlés zárt ülésén részt vehet és írásbeli nyilatkozata szerint a jegyzőkönyv megtekintése állami vagy közfeladat ellátása érdekében indokolt.

(3) A betekintést írásban kell engedélyezni. Az engedélyt, valamint a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni. A betekintő személy a betekintés tényét és idejét a jegyzőkönyvre rávezeti és aláírásával igazolja.

(4) Az Országgyűlés zárt üléséről készült minősített jegyzőkönyvről másolat vagy abból kivonat készítését a házelnök engedélyezi. A másolat vagy kivonat készítése az (1) bekezdésben foglalt feltételek szerint, kérelemre engedélyezhető akkor, ha a kérelem indokolásában megjelölt cél csakis ezúton érhető el. Az engedélyt a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni.

(5) A képviselő vagy más felszólaló indítványára a házelnök a zárt ülés jegyzőkönyvéről olyan kivonat készítését rendelheti el, amely nem tartalmaz minősített adatot, személyes adatot, üzleti titkot vagy törvény által védett más adatot. Ha a házelnök a jegyzőkönyvön a minősítési jelölés megismétlését rendelte el, az eredeti minősítő nyilatkozatát kell kérni arról, hogy a kivonat minősített adatot már nem tartalmaz. A jegyzőkönyvi kivonatot a kivonat jellegének feltüntetésével nyílt iratként kell kezelni.

89. A bizottsági jegyzőkönyv

134. § (1) *  A bizottsági ülésről szó szerinti jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök aláírásával hitelesít. Az Országgyűlésről szóló törvény 52/D. §-a és 52/E. §-a szerinti esetben az elnök az ülést követő öt napon belül gondoskodik a jegyzőkönyv hitelesítéséről.

(2) A jegyzőkönyv irattárban elhelyezendő mellékletei:

a) az iromány kivételével minden olyan tárgyalás alá vont vagy ahhoz kapcsolódó irat, amelynek jegyzőkönyvhöz csatolását az ülést vezető elnök vagy a bizottság elrendelte,

b) a képviseleti megbízás,

c) a jelenléti ív.

(3) A jegyzőkönyv elkészítésére és kezelésére a 131. §-t kell megfelelően alkalmazni, a következő eltérésekkel:

a) *  a nyilvános ülés jegyzőkönyvébe felvett felszólalás téves szövegének kiigazítására vonatkozó írásbeli kérelemről az elnök dönt. Amennyiben a kiigazítással az elnök nem ért egyet, arról – a közszemlét követő ülésen – a bizottság határoz,

b) a nyilvános ülés szó szerinti jegyzőkönyvének hitelesített példányát el kell helyezni az irattárban, valamint annak nyomtatott példányát az Országgyűlési Könyvtárban. A bizottsági ülésen részvételre jogosultaknak – kérésükre – a szó szerinti jegyzőkönyvet ki kell adni.

90. Bizottsági zárt ülés jegyzőkönyve

135. § (1) A bizottság elnöke a minősítési jelölés megismétléséről dönt a bizottság zárt üléséről vagy a bizottság nyilvános ülésének zárt részéről (a továbbiakban együtt: zárt ülés) készült jegyzőkönyvön

a) a napirend előterjesztőjének minősítése vagy erre irányuló nyilatkozata alapján, ha a jegyzőkönyv írásban vagy szóban közölt, általa vagy a képviselt szerv erre jogosult vezetője által minősített adatot vagy erről folytatott bizottsági vitában elhangzott álláspontokat tartalmaz,

b) a meghallgatott vagy a bizottság előtt nyilatkozatot tevő személy nyilatkozata alapján, ha a bizottság számára minősített adatot is tartalmazó felvilágosítást ad vagy a bizottság előtt ilyen adattartalmú nyilatkozatot tesz,

c) a bizottság tagjának nyilatkozata alapján, ha a vitában minősített adatot közöl.

(2) A bizottsági zárt ülésről készült jegyzőkönyv elkészítésére és kezelésére a 132–133. §-t kell megfelelően alkalmazni, a következő eltérésekkel:

a) a házelnök jegyzőkönyvvel kapcsolatos feladat- és hatásköreit a bizottság elnöke gyakorolja,

b) a bizottsági zárt ülésről készült minősített jegyzőkönyv a bizottság hivatalos helyiségében is megtekinthető,

c) bizottsági zárt ülésről készült minősített jegyzőkönyvről kivonat készítését a bizottság tagja, az előterjesztő, illetve a bizottság előtt meghallgatott vagy a meghallgatásban érintett személy indítványozhatja,

d) a bizottság elnöke által kezelt minősített jegyzőkönyvet legkésőbb az országgyűlési ciklus végén a nyilvántartónak kell átadni,

e) megszűnt országgyűlési bizottság bizottsági zárt üléseinek irataival kapcsolatos elnöki hatáskört annak a bizottságnak az elnöke gyakorolja, amely a megszűnt bizottság feladatkörét átvette. A jogutód nélkül megszűnt bizottság bizottsági zárt üléseinek irataival kapcsolatos rendelkezési jog a házelnököt illeti meg.

XI. FEJEZET * 

AZ IROMÁNY-NYILVÁNTARTÁS

90/A. Az iromány-nyilvántartás tartalma és az Országgyűléshez érkezett beadványok * 

136. § *  (1) *  Az iromány-nyilvántartás tartalmazza

a) az irományokat,

b) a 31. § (1) bekezdése és a 137/A. § szerinti indokolást,

c) a 137/B. § szerinti köztársasági elnöki előterjesztői álláspontot, és

d) az irományokkal összefüggő olyan, a plenáris és bizottsági eseményekre vonatkozó, továbbá a tárgyalást és döntéshozatalt érintő adatokat, amelyek iromány-nyilvántartásba vételét a házelnök elrendelte.

(2) *  Az irományokról bármely országgyűlési bizottság, képviselő vagy nemzetiségi szószóló kérésére az Országgyűlés Hivatala másolatot készít.

137. § *  (1) *  Az Országgyűléshez érkezett beadványokat − az irományok, valamint a 136. § (1) bekezdés b) pontja szerinti indokolás és c) pontja szerinti előterjesztői álláspont kivételével − a házelnök a beadvány tárgya szerint feladatkörrel rendelkező bizottságnak vagy a főigazgatónak adja át intézkedésre, vagy azokat a feladat- és hatáskörrel rendelkező szervhez továbbítja.

(2) *  Az országgyűlési bizottságok, a képviselőcsoportok, a képviselők és a nemzetiségi szószólók a hozzájuk érkezett beadványokat önállóan dolgozzák fel.

90/B. *  A törvényjavaslathoz fűzött indokolás újraszerkesztése

137/A. § *  (1) Az előterjesztő az egységes javaslattervezethez készített, a 31. § (1) bekezdése szerinti indokolás és a módosító javaslatok indokolásainak figyelembevételével megszövegezett indokolást – annak iromány-nyilvántartásba vétele céljából − kézjegyével ellátva megküldi a házelnöknek legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája szerepel.

(2) *  Ha az előterjesztő a 48. § (3) bekezdése, a 48. § (7) bekezdése, a 49. § (4) bekezdése, a 71. § (7) bekezdése, a 72. § (2) vagy (8) bekezdése alapján új egységes javaslattervezetet küld meg a törvényalkotási bizottság elnöke részére, akkor ezzel egyidejűleg az új egységes javaslattervezethez készített, a 31. § (1) bekezdése szerinti indokolás és a módosító javaslatok indokolásainak figyelembevételével megszövegezett indokolást – annak iromány-nyilvántartásba vétele céljából – kézjegyével ellátva megküldi a házelnöknek.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakat kell alkalmazni az 52. alcímben foglalt eljárásban tárgyalt törvényjavaslathoz fűzött indokolásra is.

(4) Az 57. §-ban meghatározott esetben az előterjesztő az elfogadott törvény szövegének megküldésével egyidejűleg az elfogadott törvényhez készített, a 31. § (1) bekezdése szerinti indokolás és az elfogadott módosító javaslatok indokolásainak figyelembevételével megszövegezett indokolást – annak iromány-nyilvántartásba vétele céljából − kézjegyével ellátva megküldi a házelnöknek.

(5) Az (1)–(4) bekezdést a 63–65. alcímben foglalt eljárásban tárgyalt törvényjavaslathoz fűzött indokolásra nem kell alkalmazni.

90/C. *  A köztársasági elnök előterjesztői álláspontja

137/B. § *  A köztársasági elnök a 27. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti – általa előterjesztett – önálló indítvány tárgyalása során bármikor, de legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén az önálló indítvány zárószavazása szerepel, írásban ismertetheti előterjesztői álláspontját, amelyet – annak iromány-nyilvántartásba vétele céljából − kézjegyével ellátva megküld a házelnöknek. E rendelkezés a 46. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettséget nem érinti.

XII. FEJEZET

A HÁZSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK ÉRTELMEZÉSE

138. § (1) Ha a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság állásfoglalásával kapcsolatban az Országgyűlés döntését kérik, a plenáris ülésen való tárgyalás során először az Országgyűlés döntését indítványozó képviselőcsoporthoz tartozó képviselő, illetve független képviselő szólal fel ötperces időtartamban. Ezt követően a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság által kijelölt előadó ötperces időtartamban ismerteti a bizottság állásfoglalását és annak indokait. A képviselőcsoportok álláspontját képviselőcsoportonként egy képviselő fejtheti ki, és véleményt nyilváníthat az elsőként szólásra jelentkező független képviselő is. Az egyes képviselői felszólalások időtartama nem haladhatja meg a két percet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti felszólásokra az Országgyűlés döntését indítványozó képviselőcsoporthoz tartozó képviselő, illetve független képviselő, majd a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság által kijelölt előadó legfeljebb két-kétperces időtartamban válaszolhat.

(3) Az Országgyűlés az (1)–(2) bekezdés szerinti felszólalások után dönt az állásfoglalásra vonatkozó kérelemről.

NYOLCADIK RÉSZ

AZ EURÓPAI UNIÓS ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS

91. *  Hozzáférés az európai uniós dokumentumokhoz

139. § *  (1) *  Az Országgyűlésről szóló törvényben meghatározott európai uniós tervezetek, valamint egyéb európai uniós dokumentumok a képviselők, a képviselőcsoportok, a nemzetiségi szószólók, valamint az Országgyűlés Hivatalának munkatársai számára a parlamenti információs rendszerben megjelenített elérhetőségeken keresztül hozzáférhetők.

(2) A Kormány által az Országgyűlésről szóló törvény szerinti, az Országgyűlésnek megküldött álláspontjavaslatot (a továbbiakban: álláspontjavaslat) a házelnök, az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság zárt ülésén részvételre jogosult személy, valamint az egyeztetési eljárásban véleményalkotásra kijelölt állandó bizottság tagja ismerheti meg. Az álláspontjavaslatra az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (5)–(6) bekezdését kell alkalmazni.

92. Az Országgyűlés és a Kormány közötti egyeztetési eljárás

140. § (1) Az európai uniós tervezetek országgyűlési tárgyalása az állandó bizottságok feladata. A Kormány álláspontjavaslatával kapcsolatos állásfoglalás kialakítása az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság hatáskörébe tartozik.

(2) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság az elnökének javaslatára dönt arról, hogy mely európai uniós tervezetekről kíván az Országgyűlésről szóló törvény szerinti egyeztetést kezdeményezni, továbbá mely európai uniós tervezetekkel kapcsolatban kíván a Kormánytól álláspontjavaslatot vagy bővített álláspontjavaslatot kérni. Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság elnöke a bizottság döntéséről tájékoztatja a házelnököt és az állandó bizottságok elnökeit.

(3) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság tagjai legalább kétötödének indítványára is egyeztetést kezdeményezhet a megjelölt európai uniós tervezetről. Ilyen indítványt rendes ülésszakonként legfeljebb négy európai uniós tervezet egyeztetésére lehet tenni.

(4) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság javaslatára a házelnök határidő megjelölésével felkéri az európai uniós tervezet tárgyával kapcsolatban feladatkörrel rendelkező állandó bizottságot az európai uniós tervezetre vonatkozó vélemény kidolgozására. A házelnök az állandó bizottságot vélemény elkészítésére az állandó bizottság saját kezdeményezésére is kijelöli.

(5) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerinti egyeztetés keretében a kijelölt állandó bizottság véleményének ismeretében alakítja ki az európai uniós tervezettel kapcsolatos állásfoglalását. Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság elnöke a bizottságnak az állásfoglalás kialakításáról szóló zárt ülésére meghívja a kijelölt állandó bizottság elnökét, valamint képviselőcsoportonként egy szakértőt is.

(6) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság szóbeli eljárás keretében vizsgálja meg az európai uniós tervezetet és a Kormány arra vonatkozó álláspontjavaslatát. A bizottság az állásfoglalása kialakításánál figyelembe veszi a kijelölt más állandó bizottságok véleményét.

(7) Ha az európai uniós tervezet elfogadásához többszöri tanácsi döntés szükséges, az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság dönti el, hogy a további olvasatoknál kikéri-e a korábban kijelölt állandó bizottság véleményét.

(8) Ha a kijelölt állandó bizottság határidőre nem ad véleményt, az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság a kijelölt állandó bizottság véleményének hiányában is állást foglalhat a tervezetről.

(9) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság állásfoglalása a jegyzőkönyvbe foglalt elnöki összefoglaló, amelyet a bizottság elnöke a bizottsági ülést követő huszonnégy órán belül írásban megküld a házelnöknek és a Kormánynak.

(10) *  A Kormány által az Országgyűlésről szóló törvény szerint adott, az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeinek döntése utáni írásbeli, valamint szóbeli tájékoztatással összefüggésben az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság jár el. A bizottság az Országgyűlésről szóló törvény által meghatározott esetben dönt az indokolás elfogadásáról.

(11) Az európai uniós tervezetre vonatkozó egyeztetési eljárás lezárására irányuló országgyűlési döntést az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság hozza meg.

93. Európai uniós tisztségre jelölt személy bizottsági meghallgatása

141. § Ha a Kormány az Országgyűlésről szóló törvényben meghatározott európai uniós tisztség betöltésére tett személyi javaslatot, az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság és az európai uniós tisztséggel kapcsolatos tevékenységgel összefüggő feladatkörrel rendelkező állandó bizottság meghallgathatja a jelöltet.

94. A szubszidiaritás elvének érvényesítése

142. § *  (1) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság az Európai Unióról szóló szerződéshez (a továbbiakban: EUSz), az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez (a továbbiakban: EUMSz) és az Európai Atomenergia-közösség létrehozásáról szóló szerződéshez csatolt 2. jegyzőkönyvben (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) meghatározottak szerint megvizsgálhatja az európai uniós jogalkotási aktusok tervezetei esetében a szubszidiaritás elvének érvényesülését.

(2) Ha az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság álláspontja szerint az európai uniós jogalkotási aktus tervezete sérti a szubszidiaritás elvét, a Jegyzőkönyv szerinti indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról jelentést, valamint a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslatot nyújt be.

(3) A jelentést és a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslatot az indokolt vélemény megküldésére vonatkozó, a Jegyzőkönyvben meghatározott határidőre figyelemmel kell benyújtani.

(4) Ha az Országgyűlés az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság kezdeményezésére elrendeli a jelentés és a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását, ezt a 61. § (5) bekezdésének alkalmazása során figyelmen kívül kell hagyni. A 45. alcím szerinti kivételes eljárás során

a) a jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani,

b) a törvényalkotási bizottság a részletes vita során a jelentést is megvitatja,

c) az Országgyűlés az összevont vitát a jelentés és a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslat vonatkozásában együttesen folytatja le,

d) az Országgyűlés a jelentésről a határozati javaslat elfogadásával dönt.

(5) A jelentés elfogadását követően az indokolt véleményt a házelnök haladéktalanul továbbítja az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság elnökének, és egyidejűleg erről a Kormányt is tájékoztatja.

143. § (1) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság a szubszidiaritás elvének érvényesülése szempontjából megvizsgálhatja az elfogadott európai uniós jogalkotási aktusokat.

(2) Ha az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság álláspontja szerint az elfogadott európai uniós jogalkotási aktus sérti a szubszidiaritás elvét, az Országgyűlésről szóló törvényben meghatározottak szerint kezdeményezi, hogy a Kormány nyújtson be keresetet az Európai Unió Bíróságához. A kezdeményezéssel egyidejűleg, annak megtételéről az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság tájékoztatja a házelnököt.

(3) Ha a Kormány a kezdeményezésben foglaltakról az Országgyűlésről szóló törvény szerinti egyeztetést kezdeményez, a Kormánnyal az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság folytatja le az egyeztetést.

95. Az Országgyűlés kifogása

144. § *  (1) Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság az Európai Tanácsnak az EUSz 48. cikk (7) bekezdése szerinti kezdeményezését, valamint az Európai Bizottságnak az EUMSz 81. cikk (3) bekezdése szerinti javaslatát megvizsgálja.

(2) Ha az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság álláspontja szerint a kezdeményezéssel, illetve a javaslattal szemben indokolt az EUSz 48. cikk (7) bekezdése, illetve az EUMSz 81. cikk (3) bekezdése szerinti kifogás megtétele, a kifogás megtétele feltételeinek fennállásáról jelentést, valamint a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslatot nyújt be.

(3) A jelentést és a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslatot a kifogás megtételére vonatkozó, az EUSz-ben, illetve az EUMSz-ben meghatározott határidőre figyelemmel kell benyújtani.

(4) Ha az Országgyűlés az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság kezdeményezésére elrendeli a jelentés és a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását, ezt a 61. § (5) bekezdésének alkalmazása során figyelmen kívül kell hagyni. A 45. alcím szerinti kivételes eljárás során

a) a jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani,

b) a törvényalkotási bizottság a részletes vita során a jelentést is megvitatja,

c) az Országgyűlés az összevont vitát a jelentés és a jelentés elfogadására vonatkozó határozati javaslat vonatkozásában együttesen folytatja le,

d) az Országgyűlés a jelentésről a határozati javaslat elfogadásával dönt.

(5) A jelentés elfogadását követően a kifogást a házelnök haladéktalanul továbbítja az Európai Tanács elnökének, illetve az Európai Unió Tanácsának, és egyidejűleg erről a Kormányt is tájékoztatja.

96. Az Országgyűlés és az Európai Bizottság közötti politikai párbeszéd

145. § Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság az Európai Bizottságnak megküldött, a bizottsági konzultációs dokumentumról és jogalkotási aktus tervezetéről a politikai párbeszéd keretében kialakított véleményéről tájékoztatja a házelnököt.

KILENCEDIK RÉSZ

A KÉPVISELŐK JOGÁLLÁSÁVAL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK

XIII. FEJEZET

A MENTELMI ÜGYEK INTÉZÉSE

146. § (1) A képviselők és a volt képviselők mentelmi ügyeinek intézése során a határozati házszabályi rendelkezéseket ezen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Ha az Országgyűlés nem ülésezik, a házelnök dönt arról, hogy a mentelmi ügy elbírálása céljából szükség van-e rendkívüli ülésszak vagy rendkívüli ülés összehívására.

(3) *  A Mentelmi Bizottság elnöke a mentelmi ügy tárgyalásáról, idejéről és helyéről az érintett képviselőt vagy a volt képviselőt értesíti. Ha a képviselő vagy a volt képviselő megjelenik, kérésére meg kell őt hallgatni, de a Mentelmi Bizottság ülésén egyébként – kivéve a képviselő mentelmi joga megsértése tárgyában tartott ülést – nem lehet jelen.

(4) *  A Mentelmi Bizottság a mentelmi ügyeket zárt ülésen tárgyalja.

(5) *  A Mentelmi Bizottság az ügy kézhezvételétől számított harminc napon belül

a) a mentelmi jog megsértése ügyében javaslatot tesz a házelnöknek,

b) a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány tárgyában határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

(6) *  Az (5) bekezdésben rögzített határidő számításánál a rendes ülésszakok közötti időtartamot és az adatbeszerzés időtartamát figyelmen kívül kell hagyni.

(7) A mentelmi ügyben benyújtott határozati javaslathoz más bizottság nem nyújthat be részletes vitáról szóló bizottsági jelentést.

147. § (1) Az Országgyűlés a képviselő vagy a volt képviselő mentelmi ügyében benyújtott határozati javaslatot haladéktalanul megtárgyalja.

(2) *  A határozati javaslathoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani, arról az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt a Mentelmi Bizottság előadója és az érintett képviselő öt-ötperces időtartamban hozzászólhat.

XIV. FEJEZET

FEGYELMI ÉS RENDÉSZETI ÜGYEK INTÉZÉSE

148. § (1) A képviselők fegyelmi és rendészeti ügyeinek intézése során a határozati házszabályi rendelkezéseket ezen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) *  Ha a képviselő az Országgyűlésről szóló törvény 51. § (7) bekezdése szerinti kérelmet terjeszt elő, a házelnök az Országgyűlésről szóló törvény 51. § (9) bekezdése szerinti döntést tartalmazó határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

(2a) *  A (2) bekezdés szerinti határozati javaslathoz

a) módosító javaslatot, valamint

b) bizottsági jelentést nem lehet benyújtani.

(3) *  A Mentelmi Bizottság a rendészeti intézkedéssel szembeni képviselői kifogásról annak kézhezvételételétől számított nyolc napon belül jelentést nyújt be az Országgyűlésnek.

(4) A rendészeti ügyben benyújtott jelentéshez más bizottság nem nyújthat be részletes vitáról szóló bizottsági jelentést, továbbá módosító javaslatot nem lehet hozzá fűzni.

(5) *  A Mentelmi Bizottság elnöke a fegyelmi és rendészeti ügy tárgyalásáról, idejéről és helyéről az érintett képviselőt értesíti. A képviselő a Mentelmi Bizottság ülésén – a meghallgatását kivéve – nem lehet jelen.

(6) *  A Mentelmi Bizottság a fegyelmi és rendészeti ügyeket zárt ülésen tárgyalja.

(7) *  Az Országgyűlés vita nélkül határoz az ülést vezető elnök rendészeti intézkedésének – az Országgyűlésről szóló törvény 53. § (5) bekezdése szerinti – megalapozottságáról.

XV. FEJEZET

AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÜGYEK INTÉZÉSE

149. § (1) A képviselők összeférhetetlenségi ügyeinek intézése során a határozati házszabályi rendelkezéseket a 149–152. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) *  A házelnök

a) a képviselői összeférhetetlenség kimondására irányuló képviselői indítványt,

b) a bűntett miatti jogerős elítélésről vagy állammal szemben fennálló köztartozásról szóló jogerős ítéletről vagy jogerős határozatról szóló tájékoztatást (a továbbiakban: méltatlansági összeférhetetlenséggel kapcsolatos tájékoztatás),

c) a képviselői összeférhetetlenségi eljárás megindítására irányuló képviselői kezdeményezést, valamint

d) a képviselői összeférhetetlenségre vonatkozó bejelentést

haladéktalanul átadja megvizsgálásra a Mentelmi Bizottságnak, és erről – a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az Országgyűlést, valamint az érintett képviselőt tájékoztatja. Ha az Országgyűlés nem ülésezik, a házelnök dönt arról, hogy az összeférhetetlenségi ügy elbírálása céljából szükség van-e rendkívüli ülésszak vagy rendkívüli ülés összehívására.

(3) *  A képviselői összeférhetetlenségre vonatkozó bejelentésről az ülést vezető elnök csak akkor tájékoztatja az Országgyűlést, ha az megfelel a törvényben foglalt alaki és tartalmi feltételeknek. Ezt a Mentelmi Bizottság elnöke állapítja meg, és erről haladéktalanul tájékoztatja a házelnököt és a Mentelmi Bizottság tagjait.

(4) *  Méltatlansági összeférhetetlenséggel kapcsolatos tájékoztatás esetén a Mentelmi Bizottság elnöke határozati javaslat benyújtásával kezdeményezi és haladéktalanul elrendeli az összeférhetetlenségi eljárás megindítását. A határozati javaslatnak tartalmaznia kell, hogy az összeférhetetlenség kimondásával egyidejűleg a képviselői megbízatás megszűnik. A határozati javaslat visszavonására a Mentelmi Bizottság hozzájárulásával kerülhet sor.

(5) *  A Mentelmi Bizottság elnöke a képviselői összeférhetetlenség kimondására irányuló képviselői indítvány esetén haladéktalanul elrendeli határozati javaslat benyújtásával az összeférhetetlenségi eljárás megindítását. A határozati javaslat visszavonására a Mentelmi Bizottság hozzájárulásával kerülhet sor.

(6) Amennyiben az érintett képviselő vitatja összeférhetetlensége fennállását, úgy az eljárásra a továbbiakban a 150. § (1)–(3) bekezdését és a 151. §-t kell megfelelően alkalmazni.

(7) *  A Mentelmi Bizottság elnöke a képviselői összeférhetetlenségi eljárás megindítására irányuló képviselői kezdeményezés esetén felszólítja az érintett képviselőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon összeférhetetlensége fennállásáról, illetve kezdeményezze az összeférhetetlenség megszüntetését. Ha a képviselő az utóbbi megtörténtét bejelenti a Mentelmi Bizottság elnökének, akkor az elnök nem rendeli el az összeférhetetlenségi eljárás megindítását, és erről a tényről tájékoztatja a házelnököt, valamint a Mentelmi Bizottságot.

(8) *  Ha a Mentelmi Bizottság elnöke a (7) bekezdésben foglalt kezdeményezésről és az érintett képviselőtől kapott válaszból azt állapítja meg, hogy a kezdeményezés nyilvánvalóan alaptalan, erről haladéktalanul tájékoztatja a Mentelmi Bizottságot. Ha a Mentelmi Bizottság nem emel kifogást, az elnök nem rendeli el az összeférhetetlenségi eljárás megindítását, és erről tájékoztatja a házelnököt. Ha a Mentelmi Bizottság kifogást emel, az elnök haladéktalanul elrendeli az összeférhetetlenségi eljárás megindítását.

(9) *  Ha a képviselő vitatja az összeférhetetlenség fennálltát, vagy a felszólítástól számított öt napon belül nem jelenti be a Mentelmi Bizottság elnökének annak tényét, hogy azt megszüntette vagy kezdeményezte annak megszüntetését, vagy ha az összeférhetetlenség nem szüntethető meg, a Mentelmi Bizottság elnöke haladéktalanul elrendeli az összeférhetetlenségi eljárás megindítását.

(10) *  A Mentelmi Bizottság elnöke a képviselői összeférhetetlenségre vonatkozó bejelentés esetén megvizsgálja, hogy a bejelentés megfelel-e a törvényben meghatározott alaki feltételeknek. Ha a bejelentés megfelel a feltételeknek, a Mentelmi Bizottság elnöke kezdeményezi az összeférhetetlenségi eljárás megindítását. Az eljárásra ezt követően a (7)–(9) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(11) Azokban az esetekben, amelyekben törvény szerint az összeférhetetlenséget nem lehet kimondani, a határozati javaslat csak az összeférhetetlenség megállapítására irányulhat. Az eljárásra a 150. § (1)–(3) bekezdését, valamint a 151. §-t kell megfelelően alkalmazni.

150. § (1) *  A vizsgálati testület létrehozásának részletes szabályait a Mentelmi Bizottság ügyrendjében állapítja meg. Az adott ügyben érintett képviselő a vizsgálati testület egy tagja ellen egy esetben kifogással élhet.

(2) A vizsgálati testület az összeférhetetlenségi ügyet zárt ülésen tárgyalja.

(3) A vizsgálati testület elnöke az összeférhetetlenségi ügy tárgyalásáról, idejéről és helyéről az érintett képviselőt értesíti. Ha a képviselő megjelenik, kérésére meg kell őt hallgatni, és lehetőséget kell adni neki bizonyítékainak előterjesztésére, de a vizsgálati testület ülésén egyébként nem lehet jelen.

(4) *  A vizsgálati testület határozatijavaslat-tervezetet készít a Mentelmi Bizottság részére.

151. § (1) *  A Mentelmi Bizottság az összeférhetetlenségi ügyeket zárt ülésen tárgyalja.

(2) *  A Mentelmi Bizottság az Országgyűlés döntését igénylő, 149. § (4)–(5) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi ügyekben részletes vitáról szóló bizottsági jelentést nyújt be az Országgyűlésnek.

(3) *  A Mentelmi Bizottság dönt a vizsgálati testület által előterjesztett határozatijavaslat-tervezet elfogadásáról. A Mentelmi Bizottság a tervezet elfogadása esetén annak megfelelő határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

(4) *  Ha a Mentelmi Bizottság a rendelkezésére álló adatok és bizonyítékok alapján nem tud dönteni az összeférhetetlenségi ügyben, akkor a vizsgálati testületet további adatok és bizonyítékok beszerzésére szólítja fel.

(5) *  A Mentelmi Bizottság elnöke az összeférhetetlenségi ügy tárgyalásáról, idejéről és helyéről az érintett képviselőt értesíti. Ha a képviselő megjelenik, kérésére meg kell őt hallgatni, de a Mentelmi Bizottság ülésén egyébként nem lehet jelen.

152. § (1) Az Országgyűlés az összeférhetetlenségi ügyben a határozati javaslatot a benyújtását követő ülésén tárgyalja.

(2) *  Az összeférhetetlenségi ügyben benyújtott határozati javaslathoz a Mentelmi Bizottságon kívül más bizottság nem nyújthat be részletes vitáról szóló bizottsági jelentést.

(3) *  Módosító javaslatot a határozati javaslathoz nem lehet benyújtani, arról az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt a Mentelmi Bizottság előadója és az érintett képviselő öt-ötperces időtartamban felszólalhat.

(4) Azokban az esetekben, amelyekben törvény szerint az összeférhetetlenséget nem lehet kimondani, csak az összeférhetetlenség megállapítására kerülhet sor, az Országgyűlés az összeférhetetlenség megállapításának tényét nyilvánosságra hozza.

97. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás * 

153. § (1) *  Jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattal (a továbbiakban: vagyonnyilatkozat) kapcsolatos eljárás kezdeményezése esetén a Mentelmi Bizottság elnöke felhívja az érintett képviselőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon a kezdeményezéssel kapcsolatosan, vagy javítsa ki a kezdeményezésben kifogásolt adatokat, amennyiben a kezdeményezést alaposnak találja. Ha a képviselő a kifogásolt adatokat kijavítja, az elnök nem rendeli el a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását, amely tényről tájékoztatja a házelnököt, az érintett képviselőt és a kezdeményezőt.

(2) *  Az érintett képviselő (1) bekezdés szerinti nyilatkozata kézhezvétele után a Mentelmi Bizottság elnöke a 149. § (8) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával jár el.

(3) *  Ha a képviselő a felhívásnak nem tesz eleget vagy a kezdeményezésben foglaltakat vitatja, a Mentelmi Bizottság elnöke elrendeli a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását.

(4) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lefolytatására egyebekben a 151. § (1) és (5) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.

(5) *  A képviselő nyilatkozattételre történő felhívásától számított harminc napon belül a Mentelmi Bizottság az ellenőrzés eredményéről írásban tájékoztatja az Országgyűlést.

154. § * 

155. § (1) *  Az Országgyűlésről szóló törvény 29/A. § (1) és (6) bekezdése alapján a Kilencedik Rész képviselőkre vonatkozó rendelkezéseit a nemzetiségi szószólóra is alkalmazni kell.

(2) A Kilencedik Részben meghatározott eljárásokban a 34. § (1) bekezdése szerinti határidőt nem kell alkalmazni.

(3) * 

97/A. *  Az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok üléseiről való távolmaradás igazolásával kapcsolatos eljárás

155/A. § *  (1) Ha a képviselőcsoporthoz tartozó képviselő az Országgyűlés adott hónapban tartott ülésének vagy – több ülés esetén – üléseinek napirendi javaslatban feltüntetett, szavazatszámláló gép alkalmazásával megtartott szavazásainak több mint egynegyedén nem vett részt, a képviselőcsoport vezetője dönt a távolmaradás igazolásáról, és döntéséről tájékoztatja a házelnököt.

(2) A független képviselő – ha a szavazásokon az (1) bekezdésben meghatározott mértékben nem vett részt – távolmaradása igazolása érdekében közvetlenül a házelnököt tájékoztatja a távolmaradás okáról.

(3) Igazolatlannak minősül az a távolmaradás,

a) amelyet – képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén – a képviselőcsoport vezetője nem igazolt, vagy amelynek az igazolását a házelnök nem fogadta el;

b) amelynek független képviselő által igazolás alapjául megadott okát a házelnök nem fogadta el;

c) amely igazolására vonatkozó döntését a képviselőcsoport vezetője nem, vagy nem az 5. mellékletben meghatározott határidőben terjesztette elő;

d) amelynek okáról szóló tájékoztatást a független képviselő nem, vagy nem az 5. mellékletben meghatározott határidőben terjesztette elő.

(4) A (3) bekezdés c) vagy d) pontja alapján igazolatlannak minősülő távolmaradást a házelnök különös méltánylást érdemlő ok fennállása esetén igazoltnak fogadhatja el.

(5) Ha az igazolatlan távolmaradások száma az igazolási eljárás befejezésekor az Országgyűlés adott hónapban tartott ülésének vagy – több ülés esetén – üléseinek napirendi javaslatában feltüntetett, szavazatszámláló gép alkalmazásával megtartott szavazásai számának egynegyedét meghaladja, az adott havi – levonásoktól mentes – teljes tiszteletdíjnak az Országgyűlésről szóló törvény 104. § (1) bekezdése szerint meghatározott összege az igazolatlan távolmaradás mértékével megegyezően csökken.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben foglaltakat – figyelemmel az Országgyűlésről szóló törvény 107. § (7) bekezdésére – a házelnök, valamint az Országgyűlés alelnökei és jegyzői tekintetében nem kell alkalmazni.

155/B. § *  (1) Ha a képviselőcsoporthoz tartozó képviselő az országgyűlési bizottság rendes ülésszak során tartott – legalább 24 órával korábban összehívott és határozatképes – üléseinek több mint felén, de legalább három ülésen nem vett részt, a képviselőcsoport vezetője dönt a távolmaradás igazolásáról, és döntéséről tájékoztatja a házelnököt.

(2) A független képviselő – ha a bizottsági üléseken az (1) bekezdésben meghatározott mértékben nem vett részt – távolmaradása igazolása érdekében közvetlenül a házelnököt tájékoztatja a távolmaradás okáról.

(3) A bizottsági ülésről való távolmaradás esetében a 155/A. § (3) és (4) bekezdését is alkalmazni kell.

(4) Ha az igazolási eljárás befejezésekor az igazolatlan távolmaradások száma legalább három és a számítás alapjául szolgáló bizottsági ülések számának felét is meghaladja, a képviselőt adott rendes ülésszak utolsó hónapjában megillető – levonásoktól mentes – teljes tiszteletdíj az Országgyűlésről szóló törvényben meghatározott összeggel csökken.

(5) *  A bizottsági ülésről való távolmaradás tekintetében a független képviselőre vonatkozó rendelkezéseket a nemzetiségi szószólóra is alkalmazni kell.

155/C. § *  Az Országgyűlés és az országgyűlési bizottság üléséről való távolmaradás igazolásának rendjére vonatkozó részletes szabályokat az 5. melléklet tartalmazza.

TIZEDIK RÉSZ

VEGYES RENDELKEZÉSEK

98. Az azonos tárgyú kérelmek egybeszámítása

156. § Ahol a határozati házszabályi rendelkezések a törvényjavaslat tárgyalásával összefüggésben egy adott eljárás vagy eljárási cselekmény elrendelését, vagy annak kérelmezését meghatározott alkalommal teszik lehetővé, azokban az esetekben a törvényjavaslattal és a határozati javaslattal összefüggésben az azonos tárgyú kérelmeket egybe kell számítani.

99. Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatán maradó önálló indítványok * 

157. § (1) *  Az Országgyűlés megalakulását követően – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az Országgyűlés tárgysorozatán marad a 78. § és a 79. § szerint visszaküldött törvény, valamint az az önálló indítvány, amely olyan előterjesztőtől érkezett, akinek jogállása a képviselők választásától független.

(2) Az Országgyűlés – a Házbizottság javaslatára – dönthet arról, hogy az előző Országgyűléshez benyújtott beszámolót tárgyalás nélkül lezártnak minősíti. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A lezártnak minősített beszámoló az Országgyűlés tárgysorozatáról lekerül.

(3) Az előző Országgyűlés alakuló ülését megelőzően benyújtott beszámoló külön döntés nélkül lekerül az Országgyűlés tárgysorozatáról.

(4) *  A megalakuló Kormány erre vonatkozó nyilatkozata alapján az előző ciklusban a Kormány által benyújtott önálló indítványok az Országgyűlés tárgysorozatán maradnak. A Kormány nyilatkozatát az ülést vezető elnök az Országgyűlés soron következő ülésén bejelenti.

(5) *  Ha a (4) bekezdés szerint tárgysorozaton maradó önálló indítvány tárgyalását az előző Országgyűlés megkezdte, a tárgyalás folytatására – a 157/A. §-ban foglalt eltérésekkel – az adott önálló indítvány tárgyalásának általános szabályait kell alkalmazni.

157/A. § *  (1) Ha a részletesvita-szakasz az előző ciklusban nem zárult le, de valamennyi képviselői módosító javaslatról legalább egy állandó bizottság állást foglalt, a részletesvita-szakasz – a Kormány 157. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatával – lezártnak minősül.

(2) Ha van olyan képviselői módosító javaslat, amelyről az előző ciklusban a tárgyaló állandó bizottságok egyike sem foglalt állást, annak megtárgyalására a házelnök egy állandó bizottságot jelöl ki.

(3) A (2) bekezdés alapján kijelölt bizottságra és annak eljárására a részletes vita lefolytatására kijelölt bizottságra, valamint a részletes vitára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a bizottság az előző ciklusban benyújtott képviselői módosító javaslatok közül kizárólag a tárgyaló állandó bizottságok által meg nem tárgyalt módosító javaslatokról foglal állást.

(4) A részletesvita-szakasz a (2) bekezdés alapján kijelölt bizottság részletes vitáról szóló bizottsági jelentésének benyújtásával zárul le.

(5) Ha a részletesvita-szakasz az előző ciklusban lezárult, az előterjesztő, bármely képviselőcsoport vezetője vagy legalább öt független képviselő kérelmére az előző ciklusban a részletesvita-szakasz lezárultát követően elvégzett eljárási cselekményeket meg kell ismételni, és a részletesvita-szakasz lezárultát követően benyújtott nem önálló indítványok lezártnak minősülnek.

(6) Az (5) bekezdés szerinti kérelmet legkésőbb a 157. § (4) bekezdése szerinti bejelentést követő három munkanapon belül lehet előterjeszteni.

(7) Az (5) bekezdés szerinti esetben az előterjesztő a törvényalkotási bizottság ülésén szóban ad tájékoztatást arról, hogy a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokba foglalt mely módosításokkal ért egyet.

(8) Ha az előző ciklusban a törvényalkotási bizottság a 46. § (3) bekezdése alapján a törvényjavaslatot nem tárgyalta, az (5) bekezdés szerinti kérelmet egyúttal a törvényalkotási bizottság eljárása kezdeményezésének kell tekinteni.

100. Értelmező rendelkezések

158. § A határozati házszabályi rendelkezések alkalmazásában:

1. Azonnali kérdés: a képviselőnek az Alaptörvény 7. cikk (1) és (2) bekezdésén alapuló, a házszabályi rendelkezésekben meghatározott módon benyújtott és tárgyalt, az Országgyűlés döntését nem igénylő, közvetlen felvilágosításkérés céljából feltett kérdése.

2. Beszámoló: az Alaptörvény, törvény vagy országgyűlési határozat alapján beszámolásra vagy jelentéstételre kötelezett által – e kötelezettség teljesítésére – benyújtott önálló indítvány.

3. Döntési javaslat: az Alaptörvény elfogadására vagy módosítására irányuló javaslat, a törvényjavaslat, a határozati javaslat és a politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat.

4. Döntési javaslat tárgysorozatba vétele: a tárgysorozatra nem a határozati házszabályi rendelkezések erejénél fogva kerülő ügyek tárgysorozatba vételére vonatkozó döntés.

5. Ellenzéki képviselő: az a képviselő, aki nem tartozik kormánypárti képviselőcsoporthoz és nem nemzetiségi képviselő.

6. Európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pont: olyan napirendi pont, amelyet a Házbizottság az Országgyűlésről szóló törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján ekként határozott meg.

7. Félévente: a január 1.–június 30. és július 1.–december 31. közötti rendes és rendkívüli ülések vagy ülésnapok időtartama.

8. Határozati javaslat: az Országgyűlés döntését kezdeményező, jogszabályi formát nem igénylő, szövegszerű indítvány.

9. Interpelláció: a képviselőnek az Alaptörvény 7. cikk (2) bekezdésén alapuló, a házszabályi rendelkezésekben meghatározott módon benyújtott és tárgyalt, a képviselő által el nem fogadott válasz esetében az Országgyűlés döntését igénylő, magyarázat kérése céljából feltett kérdése.

10. Iromány: az önálló és nem önálló indítvány, továbbá olyan, az Országgyűléshez vagy a házelnökhöz érkezett beadvány, amelynek iromány-nyilvántartásba vételét a házelnök elrendelte.

11. Jegyzőkönyv közszemlére tétele: az ülésről készült hitelesített jegyzőkönyvnek – az ülés résztvevői számára történő – határozott idejű hozzáférhetővé tétele.

12. *  Kérdés: a képviselőnek az Alaptörvény 7. cikk (1) és (2) bekezdésén, a nemzetiségi szószólónak az Országgyűlésről szóló törvény 29. § (4) bekezdésén alapuló, a házszabályi rendelkezésekben meghatározott módon benyújtott és tárgyalt, az Országgyűlés döntését nem igénylő, felvilágosításkérés céljából feltett kérdése.

13. Kötött tárgyalási rendű vita: az időkeretes, valamint minden olyan további vita, amelyben a képviselői felszólalási jog nem gyakorolható korlátlanul.

14. Módosító javaslat: az Országgyűlés által módosítható indítványok szövegének konkrétan megjelölt részére vonatkozó – attól való eltérési szándékot kifejező – írásbeli indítvány.

15. Munkaidő: a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényen alapuló általános munkarend szerinti munkaidő.

16. Munkanap: a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényen alapuló általános munkarend szerinti munkanap.

17. Napirend: a tárgysorozaton lévő önálló indítványok közül egy adott ülésen tárgyalt önálló indítványok összessége.

18. Napirendi pont: egy önálló indítványnak a napirend önálló részét képező tárgyalási vagy döntéshozatali szakasza.

19. Nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont: olyan napirendi pont, amelyet a Házbizottság az Országgyűlésről szóló törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján ekként határozott meg.

20. *  Nemzetiségi képviselő: az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény alapján nemzetiségi listáról mandátumot szerző képviselő, akire – a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont tárgyalásán kívül – a független képviselőre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

21. Országgyűlési Napló: az Országgyűlés nyilvános üléséről készült, a jegyzők által hitelesített és az Országgyűlés honlapján közzétett jegyzőkönyv.

22. Politikai nyilatkozat: az Országgyűlés önálló döntését igénylő – törvényjavaslattól vagy határozati javaslattól eltérő formában elfogadott – politikai kérdésben történő állásfoglalása.

23. Soros jegyző: az Országgyűlés ülésén szolgálatot teljesítő jegyző.

24. Tárgysorozat: a határozati házszabályi rendelkezések erejénél fogva tárgysorozaton lévő vagy a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott eljárást követően tárgysorozatba vett, az Országgyűlés ülésének napirendjére vehető önálló indítványok összessége.

25. Törvényjavaslat: az Alaptörvény elfogadására, az Alaptörvény módosítására, valamint törvény megalkotására irányuló javaslat.

26. Ügyrendi javaslat: a plenáris vagy bizottsági ülés tárgyalási rendjével összefüggő, a tárgyalt napirendi pontot érdemben nem érintő – döntést igénylő – eljárási kérdésre vonatkozó javaslat.

27. Ülésnap napirendje: egy adott ülésnapon tárgyalt napirendi pontok összessége.

TIZENEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

101. Hatályba léptető rendelkezések

159. § E határozat az országgyűlési képviselők következő általános választását követően megalakuló Országgyűlés alakuló ülésének napján lép hatályba. * 

102. Átmeneti rendelkezések

160. § Az olyan országos népszavazás és népi kezdeményezés tárgyalására és döntéshozatalára, amelyről az Országgyűlés e határozat hatálybalépésének időpontjában nem döntött, az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat e határozat hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezését kell alkalmazni.

160/A. § *  E határozatnak az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozatnak az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 36/2018. (XII. 13.) OGY határozattal megállapított XI. Fejezetét a 2019. január 1-jén és az azt követően benyújtott törvényjavaslatok esetében kell alkalmazni.

160/B. § *  E határozatnak az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról szóló 54/2019. (XII. 17.) OGY határozattal megállapított rendelkezéseit – az 1. § (1), (3) és (4) bekezdése, a 2. § (5) és (6) bekezdése, az 5. § (4)–(6) bekezdése, a 14. § (4) bekezdése, a 25. § (2) bekezdés c) pontja és (2a) bekezdése, a 25/A. §, a 72/A. alcím, a 148. § (2) és (2a) bekezdése, a 97/A. alcím, az 1. melléklet 1.2., 2a., 2.4., 2.6., 2.8. és 3.2. pontja, az 1/A. melléklet, valamint az 5. melléklet kivételével – a hatálybalépésükkor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

160/C. § *  E határozatnak az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról szóló 36/2022. (VII. 22.) OGY határozattal megállapított 1. §-át, 2. §-át, valamint 5. § (2), (4), (5) és (6) bekezdését a hatálybalépésükkor működő képviselőcsoportok tekintetében is alkalmazni kell.

103–104. * 

161–162. § * 

1. melléklet a 10/2014. (II. 24.) OGY határozathoz

A titkos szavazás lebonyolításának rendjéről

1. A szavazás előkészítése

1.1. A titkos szavazások lebonyolítása során a jegyzőket választási munkacsoport segíti, amely az Országgyűlés Hivatalának a főigazgató által kijelölt munkatársaiból áll.

A munkacsoport feladata a titkos szavazás során a technikai feltételek biztosítása, az e melléklet függeléke szerinti hivatalos szavazólapok, valamint a névjegyzék jegyzői felügyelet melletti elkészítése, továbbá az iratkezelés.

1.2. *  A munkacsoport a szavazás előtt egy nappal, de legkésőbb a szavazás napján betűszektoronként leszámolt és bélyegzővel felülbélyegzett zárt borítékokban helyezi el a szavazólapokat, valamint a képviselői névjegyzékeket és az üres borítékokat. Ugyancsak lezárt külön borítékban helyezi el a szavazás során esetlegesen elrontott szavazólapok helyett használható tartalék szavazólapokat. A zárt borítékokat lehetőség szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki jegyző aláírásával látja el, és azokat a szavazás megkezdéséig az Országgyűlés Hivatalának erre kijelölt szervezeti egysége lemezszekrényében helyezik el.

1.3. A szavazólapok jelöltenként különböző színűek, A/5-ös méretűek. A színválasztásnál kerülni kell az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártokra jellemző színek alkalmazását.

2. A szavazás menete

2.1. A titkos szavazás megkezdése előtt a jegyzők ismertetik a szavazás főbb szabályait. A titkos szavazás elrendelésére csak ezt követően kerülhet sor.

2.2. A titkos szavazás megkezdését és befejezését az üléstermi csengő jelzi.

2.3. A képviselőknek legalább húsz perc áll rendelkezésükre, hogy leadják szavazatukat.

2.4. *  Lehetőség szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki jegyző az urnák lezárása előtt megállapítja, hogy azokban nincs szavazólap. Ezt a szavazásról készült jegyzőkönyv első oldalán rögzíteni kell.

Az urnákat úgy kell lezárni, hogy azokból a zár felnyitása, a pecsét feltörése vagy az urna szétszedése nélkül ne lehessen szavazólapot eltávolítani.

2.5. A szavazási eljárás során legalább két jegyző az urna mellett tartózkodik, míg a többi jegyző kiadja a névjegyzék szerint a szavazólapokat.

2.6. *  A titkos szavazás lebonyolítása a házelnök által kijelölt helyen történik, amelyet úgy kell biztosítani, hogy illetéktelenek a titkos szavazás alatt ne tartózkodhassanak ott. A szavazólapokat a képviselők a nevük kezdőbetűjének megfelelő csoportból vehetik át. A jegyzők a szavazást megelőzően betűcsoportokat alakítanak ki.

2.7. Ha a képviselő valamelyik szavazólapot visszautasítja vagy visszaadja, az akként minősül, hogy az adott jelöltre nem adott le szavazatot. Ilyenkor a következő eljárást kell követni:

A jegyzők érvénytelenítik a szavazólapot oly módon, hogy rávezetik a képviselő nevét. Ezt az eseményt rögzíteni kell az eredmény megállapítását tartalmazó jegyzőkönyvben is. A szavazólap visszaadásának, visszautasításának tényét közérdekű adatként kell kezelni.

2.8. *  A szavazás során szavazófülkét lehet igénybe venni.

2.9. Ha a borítéknak az urnába történő helyezése előtt a képviselő arról tájékoztatja valamely jegyzőt vagy a munkacsoport valamely tagját, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, az elrontott szavazólapot a szavazatszámláló testület bevonja. Ennek helyébe új lapot ad ki és ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíti.

2.10. A titkos szavazás során a képviselők szavazatát senki, semmilyen módon nem ellenőrizheti. A képviselő szavazatát semmilyen technikai eszközön rögzíteni nem lehet, és erre a képviselő sem teremthet lehetőséget.

2.11. A szavazás végét jelző csengetés után szavazatot nem lehet elfogadni.

2a. *  A kitiltott képviselő szavazásának menete

2a.1. A titkos szavazás szabályait a kitiltott képviselőre az e pontban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2a.2. A szavazás elrendelésekor a jegyzők a kitiltás tényét a névjegyzékben rögzítik. Ezzel egyidejűleg a kitiltott képviselők számának megfelelő szavazólapot elkülönítenek. Az elkülönített szavazólapokat a házelnök által kijelölt helyiségbe viszik.

2a.3. A kitiltott képviselő a szavazólapját a házelnök által kijelölt helyiségben veheti fel és adhatja le. A titkos szavazásra biztosított időtartam megkezdése előtt a jegyzők a szavazat leadására szolgáló urnát hitelesítik, a szavazás kezdetét és befejezését jelzik.

2a.4. A kitiltott képviselőkről és a kiadott szavazólapokról a jegyzők külön névjegyzéket vezetnek.

3. A szavazatok értékelése és az eredmény kihirdetése

3.1. A szavazás lezárása után az urnákat az Országgyűlés Hivatala erre kijelölt szervezeti egységének helyiségébe viszik. Az értékelés időtartama alatt a jegyzőkön kívül a helyiségbe kizárólag a munkacsoport tagjai, továbbá a Hivatal erre kijelölt munkatársai léphetnek be.

3.2. *  A jegyzők az urna felbontása előtt ellenőrzik az urna pecsétjének érintetlenségét, majd felbontják az urnát. A 2a. pont szerint leadott szavazatokat tartalmazó urnában talált borítékokat – azok felbontása nélkül – összekeverik a titkos szavazás során használt másik urnában talált szavazatokat tartalmazó borítékokkal. A szavazás érvényességének megállapításához az urnában lévő szavazólapokat számba veszik és összehasonlítják a névjegyzék szerinti szavazók számával.

3.3. A jegyzők ezt követően külön-külön csoportba helyezik, majd összeszámlálják az érvényes és érvénytelen szavazatokat. Az érvényes és érvénytelen szavazólapokat külön-külön kötegbe foglalják, és a köteget úgy pecsételik le, hogy a pecsét megsértése nélkül szavazólapot ne lehessen kivenni vagy abba berakni.

3.4. Szavazni csak a hivatalos szavazólapokkal lehet.

3.5. Érvényesen szavazni csak a szavazólapon szereplő jelöltre lehet. A jelöltre szavazni a neve melletti igen □, nem □ vagy tartózkodom □ négyzetek egyikébe tett két egymást metsző vonallal lehet.

3.6. Érvénytelen az a szavazat, amelyről nem lehet kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a képviselő kire szavazott. Az érvénytelen szavazatot a határozatképesség szempontjából figyelembe kell venni.

3.7. Semmis a szavazat, ha

– azt nem a hivatalos szavazólapon adták le,

– azt bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapon adták le, vagy

– a képviselő a szavazólapot nem dobja be az urnába.

A határozatképesség számításánál a semmis szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni.

3.8. A jegyzők a szavazatok összeszámlálásáról jegyzőkönyvet készítenek, és azt aláírásukkal hitelesítik.

3.9. Érvényes a szavazás, ha a határozatképességhez szükséges számú képviselő az urnában elhelyezte szavazólapját és a szavazási eljárás során további érvénytelenségi ok nem merült fel.

3.10. Az ülést vezető elnök ezek figyelembevételével megállapítja a titkos szavazás eredményét, és az Országgyűlés határozatát szóban kihirdeti.

4. A szavazólapok és névjegyzék szavazás utáni kezelése

4.1. A szavazólapokat és a névjegyzék eredeti példányát az Országgyűlés Hivatala erre kijelölt szervezeti egységének páncélszekrényében kell elhelyezni és harminc napig megőrizni úgy, hogy az illetéktelen személyek részére ne váljék hozzáférhetővé. Harminc nap után a szavazólapokat a munkacsoport megsemmisíti, a névjegyzéket pedig az iratkezelési szabályoknak megfelelően továbbítja.

4.2. A névjegyzékben szereplő adatok nyilvánosak.

Függelék

SZAVAZÓLAPMINTA
Szavazólap
..........................................................
titkos szavazással történő választásához
20.... ................. ....
JELÖLT NEVE: ................................ (.........) IGEN
(P. H.) NEM
TARTÓZKODOM
TÁJÉKOZTATÁS:
ÉRVÉNYESEN SZAVAZNI A JELÖLT NEVE
MELLETTI NÉGYZETEK EGYIKÉBE TETT KÉT
EGYMÁST METSZŐ VONALLAL LEHET.

1/A. melléklet a 10/2014. (II. 24.) OGY határozathoz * 

Képviseleti megbízás szavazásra*

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 49/A. § (1)–(5) bekezdése, valamint a határozati házszabályi rendelkezések 25/A. § (1) bekezdése szerint .................................................................................. képviselőt megbízom, hogy a 20..................................................................................-én elrendelt kitiltásom teljes időtartama alatt az Országgyűlés nyílt szavazásain a nevemben – szándékom szerint – szavazzon.

Budapest, 20.................................................

....................................................................... .......................................................................
megbízó megbízott

* A képviselőcsoporthoz tartozó kitiltott képviselő a szavazati jogának az Országgyűlés ülésén történő gyakorlása érdekében a kitiltása teljes időtartamára a képviselőcsoport vezetője részére adhat képviseleti megbízást [az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 49/A. § (2) bekezdése alapján]. A kitiltott képviselőcsoport-vezető a szavazati jogának az Országgyűlés ülésén történő gyakorlása érdekében vezetőhelyettese részére adhat megbízást [az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 49/A. § (3) bekezdése alapján]. A kitiltott független képviselő a szavazati jogának az Országgyűlés ülésén történő gyakorlása érdekében kitiltása teljes időtartamára egy képviselő részére adhat képviseleti megbízást [az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 49/A. § (4) bekezdése alapján].

A kitiltott képviselő képviseleti megbízást csak a nyílt szavazás esetére adhat, a titkos szavazáson csak személyesen gyakorolhatja szavazati jogát [az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 49/A. § (1) és (7) bekezdése alapján].

2. melléklet a 10/2014. (II. 24.) OGY határozathoz * 

Az Országgyűlés iromány-nyilvántartásában szereplő nem önálló indítványok

1. Ajánlás a köztársasági elnök jelölésére vonatkozó ajánlás érvénytelenségének megállapítására /4. melléklet 1. pont 1.3. alpontja és az Országgyűlésről szóló törvény 11. § (1) bekezdés l) pontja/

2. Alkotmánybíróság visszaküldő levele alaptörvény-ellenesség miatt /79. § (1) bekezdése/

3. Állami Számvevőszék véleménye /91. § (1) bekezdése/

4. Átdolgozott egységes javaslat /48. § (3) bekezdése/

5. Átdolgozott második egységes javaslat /49. § (4) bekezdése/

6. Átdolgozott túlterjeszkedő módosító javaslat /70. § (5) bekezdés b) pont/

7. Bizottság állásfoglalása /76. § (8) bekezdése, 78. § (5) bekezdése, 79. § (4) bekezdése, az Országgyűlésről szóló törvény 22. § (2) bekezdése/

8. Bizottság kijelölése beszámoló tárgyalására /83. § (1) bekezdése/

9. Bizottság kijelölése előző ciklusban benyújtott képviselői módosító javaslatok megtárgyalására /157/A. § (2) bekezdése/

10. Bizottság kijelölése kijelölt bizottság mulasztása miatt /68. § (3) bekezdése/

11. Bizottság kijelölése országos népszavazás elrendelésére vonatkozó országgyűlési határozati javaslat benyújtására /88. § (2) bekezdése/

12. Bizottság kijelölése részletes vita lefolytatására /32. § (1) bekezdése/

13. Bizottság kijelölése tárgysorozatba vételre /58. § (1) bekezdése/

14. Bizottsági bejelentés részletes vita lefolytatásáról /32. § (2) bekezdése/

15. Bizottsági döntés a beszámoló elfogadásáról /85. § (2) bekezdés a) pontja/

16. Bizottsági értesítés tárgysorozatba vételre vonatkozó döntésről /58. § (4) bekezdése/

17. Bizottsági javaslat túlterjeszkedő módosító javaslat tárgyalására vonatkozóan /72. § (1) bekezdése/

18. Bizottsági jelentés interpellációra adott válaszról /123. § (5) bekezdése, Országgyűlésről szóló törvény 42. § (7) bekezdése/

19. Bizottsági jelentés kiegészítő részletes vitáról /70. § (5) bekezdés c) pontja/

20. Bizottsági jelentés megismételt részletes vitáról /69. § (4) bekezdése/

21. Bizottsági jelentés részletes vitáról /45. § (6) bekezdése, 68. § (5) bekezdése/

22. *  Bizottsági nyilatkozat részletes vita lefolytatásáról /84. § (7) és (7a) bekezdése, 102. § (6) bekezdése/

23. Bizottsági vélemény Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselőre tett személyi javaslatról /az Országgyűlésről szóló törvény 44. § (3) bekezdése/

24. Döntés az összegző jelentés és az összegző módosító javaslat benyújtásának határidejéről /93. § (1) bekezdése/

25. Döntés iromány visszautasításáról /29. § (3) bekezdése, 121. § (4) bekezdése, 125. § (4) bekezdése/

26. Döntési kérelem visszautasított módosító javaslat szabályszerűségéről /29/A. § (2) bekezdése/

27. Egyeztetési eljárásra irányuló kezdeményezés /73. § (1) bekezdése, 73. § (3) bekezdése/

28. Egyeztetési eljárásra megküldött, zárószavazás előtti módosító javaslattal módosított átdolgozott egységes javaslat /73. § (4) bekezdés a) pontja/

29. Egyeztetési eljárásra megküldött, zárószavazás előtti módosító javaslattal módosított átdolgozott második egységes javaslat /73. § (4) bekezdés a) pontja/

30. Egyeztetési eljárásra megküldött, zárószavazás előtti módosító javaslattal módosított egységes javaslat /73. § (4) bekezdés a) pontja/

31. Egyeztetési eljárásra megküldött, zárószavazás előtti módosító javaslattal módosított második egységes javaslat /73. § (4) bekezdés a) pontja/

32. Egyeztetési eljárásra megküldött, zárószavazás előtti módosító javaslattal módosított törvényjavaslat /73. § (4) bekezdés a) pontja/

33. Egyeztetési eljárást követő egységes javaslat /74. § (4) bekezdése/

34. Egyeztetési eljárást követő összegző jelentés /74. § (2) bekezdése/

35. Egyeztetési eljárást követő összegző módosító javaslat /74. § (3a) bekezdése/

36. Egységes javaslat /46. § (11) bekezdése/

37. Egységes költségvetési törvényjavaslat /93. § (2) bekezdése/

38. Egységes költségvetési törvényjavaslatnak a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslattal egybeszerkesztett, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /98. § (1) bekezdés a) pontja/

39. Egyszerű többséget igénylő egységes javaslat /50. § (4) bekezdése/

40. Elfogadott és Alkotmánybírósághoz megküldött normakontroll-javaslat /76. § (15) bekezdése/

41. Előterjesztő nyilatkozata a 97. § (1) bekezdése szerinti zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtásáról /96. § (2) bekezdése/

42. Előterjesztői tájékoztató /46. § (1) bekezdése, 92. § (6) bekezdése/

43. Felkérés megismételt részletes vita lefolytatására /69. § (1)–(2) bekezdése/

44. Helyesbítési javaslat /104. § (2) bekezdése/

45. Írásbeli válasz interpellációra/kérdésre /az Országgyűlésről szóló törvény 42. § (4) bekezdése és 42. § (8) bekezdése/

46. Javaslat a határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérésre /65. § (1) bekezdése/

47. Javaslat beszámolóról történő határozathozatalra felkérésről /85. § (1) bekezdése/

48. Javaslat részletes vitáról szóló bizottsági jelentés benyújtására irányuló határidő megállapítására /68. § (1) bekezdése/

49. Javaslat részletesvita-szakasz lezárására irányuló határidő megállapítására /92. § (2) bekezdése/

50. Javaslat vita lezárására /39. § (1) bekezdése/

51. Javaslat zárószavazás elhalasztásáról /48. § (3) bekezdése, 49. § (4) bekezdése, 51. § (1) bekezdése/

52. Javaslat beszámoló tárgyalás nélküli lezártnak minősítéséről /157. § (2) bekezdése/

53. Kezdeményezés a törvényjavaslat elfogadásáról módosító javaslat hiányában /67. § (1) bekezdése/

54. Kérelem az előző ciklusban elvégzett egyes eljárási cselekmények megismétlésére /157/A. § (5) bekezdése/

55. Kiegészítő egységes javaslat /71. § (7) bekezdése/

56. Kiegészítő előterjesztői tájékoztató /71. § (4) bekezdés b) pontja/

57. *  Kiegészítő összegző jelentés /71. § (5) bekezdés b) pontja, 71. § (6) bekezdése/

58. Kiegészítő összegző módosító javaslat /71. § (5) bekezdés c) pontja/

59. Kiigazítás /102. § (2) bekezdése/

60. Kivételességi javaslat /61. § (1) bekezdése/

61. Kormány tájékoztatása az egyeztetési eljárás eredményéről /74. § (1) bekezdése/

62. Kormány nyilatkozata az előző ciklusban a Kormány által benyújtott önálló indítványok tárgysorozaton maradásáról /157. § (4) bekezdése/

63. Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása /98. § (2) bekezdése/

64. Költségvetési Tanács észrevétele /91. § (1) bekezdése/

65. Költségvetési Tanács véleménye költségvetési törvényjavaslatról vagy egységes költségvetési törvényjavaslatról /96. § (1) bekezdés a) pontja/

65a. *  Költségvetési Tanács véleményezésére nyitva álló határidő – Gst. 26. §-a szerinti – eredménytelen elteltének házelnöki megállapítása /96. § (1) bekezdés b) pontja/

66. Költségvetési törvényjavaslatnak a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslattal egybeszerkesztett, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /98. § (1) bekezdés a) pontja/

67. Költségvetési törvényjavaslatnak a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /95. § (2) bekezdés b) pontja/

68. Költségvetési törvényjavaslatnak a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított szövegének a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslattal egybeszerkesztett, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /98. § (1) bekezdés a) pontja/

69. Költségvetési törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /95. § (2) bekezdés a) pontja/

70. Költségvetési törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított szövegének a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslattal egybeszerkesztett, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /98. § (1) bekezdés a) pontja/

71. Köztársasági elnök megfontolásra visszaküldő levele /78. § (1) bekezdése/

72. Köztársasági elnök visszaküldő levele alaptörvény-ellenesség miatt /79. § (1) bekezdése/

73. Köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege /Alaptörvény 6. cikk (3) bekezdése/

74. Külön szavazás kérése az összegző módosító javaslat, a második összegző módosító javaslat valamely pontjáról /48. § (2) bekezdése, 49. § (3) bekezdése/

75. Második egységes javaslat /48. § (7) bekezdése/

76. Második egységes költségvetési törvényjavaslat /93. § (3) bekezdése/

77. Második egységes költségvetési törvényjavaslatnak a 97. § szerinti eljárásban elfogadott módosító javaslattal egybeszerkesztett, a Költségvetési Tanácsnak megküldött szövege /98. § (1) bekezdés a) pontja/

78. Második összegző jelentés /48. § (7) és (7a) bekezdése/

79. Második összegző módosító javaslat /48. § (7) bekezdése/

80. Megismételt részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat /69. § (4) bekezdése/

81. Módosító javaslat /40. §/

82. Módosító javaslat a Gst. 25. § (5) bekezdése alapján /97. § (4) bekezdése/

83. Módosító javaslat alaptörvény-ellenesség kiküszöbölése érdekében /79. § (2) bekezdése/

84. Módosító javaslat az egyeztetési eljárás eredményének megfelelően /74. § (1) bekezdése/

85. Módosító javaslat az elfogadott, de ki nem hirdetett törvényhez /78. § (3) bekezdése/

86. Módosító javaslat benyújtási határidejének megállapítása normakontroll-javaslat esetén /76. § (4) bekezdése/

87. Módosító javaslat fenntartásának kérése /48. § (4) bekezdése/

88. Módosító javaslat normakontroll-javaslathoz /76. § (5) bekezdése/

89. Módosító javaslat szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslathoz /70. § (3) bekezdése/

90. Napirendi pont további tárgyalásának kérése /22. § (2) bekezdése/

91. Normakontroll kezdeményezését előkészítő jelentés /76. § (7) bekezdése/

92. Normakontroll kezdeményezését előkészítő módosító javaslat /76. § (7) bekezdése/

93. Normakontroll-javaslat /75. §/

94. Országgyűlés döntésének megfelelő egységes javaslat /72. § (9) bekezdése/

95. *  Összegző jelentés /46. § (7) bekezdése, 62. § (9) bekezdése, 82. § (8) bekezdése, 93. § (1) bekezdése/

96. *  Összegző módosító javaslat /46. § (5) bekezdése, 48. § (7a) bekezdése, 62. § (8) bekezdése, 82. § (7) bekezdése, 93. § (1) bekezdése/

97. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat /45. § (5) bekezdése, 92. § (6) bekezdése/

98. Sürgősségi javaslat /60. § (1) bekezdése/

99. Tárgysorozatba-vételi kérelem /58. § (5) bekezdése/

100. Törvényalkotási bizottság eljárásának kezdeményezése /46. § (3) bekezdése/

101. Törvényalkotási bizottság előrehozott eljárásának kezdeményezése /46. § (2a) bekezdése/

102. Törvényalkotási bizottság felkérése az Alkotmánybíróság határozatának megfelelő módosító javaslat előterjesztésére /79. § (1) bekezdése/

103. Törvényalkotási bizottság döntése tárgysorozatba-vételi kérelemről /58. § (6) bekezdése/

104. Törvényalkotási bizottság jelentése a köztársasági elnök – az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvényről szóló – átiratáról kialakított álláspontjáról /78. § (4) bekezdése/

105. Törvényalkotási bizottság jelentése az Alkotmánybíróság határozatáról kialakított álláspontjáról /79. § (3) bekezdése/

106. Törvényalkotási bizottság kijelölése /76. § (4) bekezdése, 78. § (2) bekezdése/

107. Törvényjavaslatnak a második összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított, egyeztetési eljárásra megküldött szövege /73. § (4) bekezdés c) pontja/

108. Törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosított, egyeztetési eljárásra megküldött szövege /73. § (4) bekezdés b) pontja/

109. Túlterjeszkedő módosító javaslat /70. § (1) bekezdése, 71. § (1) bekezdése/

110. Túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat /72. § (2) bekezdése/

111. Zárószavazás előtti jelentés /53. § (3) bekezdése/

112. Zárószavazás előtti módosító javaslat /53. § (2a) bekezdése/

113. Zárószavazás előtti módosító javaslat a 95. § szerinti indítványhoz /97. § (1) bekezdése/

114. Zárószavazást előkészítő módosító javaslat /52. §/

3. melléklet a 10/2014. (II. 24.) OGY határozathoz * 

Eseti képviseleti megbízás

„Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 20. § (2) bekezdése és a határozati házszabályi rendelkezések 113. § (2) bekezdése szerint .................................. képviselőnek/nemzetiségi szószólónak a/az ..................................... bizottság tagjának* a/az ......................................... bizottság .........................................-i ülésére – távollétem miatt – eseti megbízást adok.

Budapest, 20..................................

....................................
megbízó
....................................
megbízott
a ........................................
bizottság tagja*
a ........................................
bizottság tagja*
* Az Országgyűlésről szóló törvény 20. § (2) bekezdése szerint a bizottsági tag távolléte esetére csak ugyanazon bizottság tagjának adható képviseleti megbízás.”

4. melléklet a 10/2014. (II. 24.) OGY határozathoz

A köztársasági elnök választásának eljárási rendje

1. A jelölési eljárás

1.1. A köztársasági elnök jelölésének érvényességéhez a képviselők legalább egyötödének az 1. függelék tartalmi elemeinek megfelelő írásbeli ajánlása szükséges.

1.2. Minden képviselő egy jelöltet ajánlhat. Annak, aki több jelöltet ajánl, mindegyik ajánlása érvénytelen.

1.3. A köztársasági elnök jelölésére vonatkozó ajánlás érvénytelenségének megállapítása – a Házbizottság ajánlása alapján – az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.

1.4. A jelölést a házelnöknél a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. A házelnök a köztársasági elnök jelölésére vonatkozó ajánlások benyújtásának határidejéről az elnökválasztás időpontjának kitűzésekor tájékoztatja az Országgyűlést.

2. A választási eljárás

Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja. A választásra a titkos szavazás rendjéről szóló szabályokat kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel:

2.1. A szavazatok leadására negyven perc, az értékelésre egy jelölt esetében húsz perc, két vagy több jelölt esetében negyven perc áll rendelkezésre.

2.2. Több jelölt esetén is egy szavazólap készül. A szavazólapok mintáját e melléklet 2. és 3. számú függeléke tartalmazza.

2.3. Egy jelölt esetén érvényesen szavazni a neve melletti igen □, nem □ vagy tartózkodom □ négyzetek egyikébe tett két egymást metsző vonallal lehet.

2.4. Több jelölt esetén a jelöltre érvényesen szavazni a neve melletti négyzetbe tett két egymást metsző vonallal lehet.

2.5. Az Országgyűlés határozatát – a 4. függelékben szabályozott, a korábbi köztársasági elnöki megbízatás megszűnésének módjától függő tartalommal – a házelnök szóban kihirdeti, és gondoskodik annak a Magyar Közlönyben történő közzétételéről.

2.6. A megválasztott köztársasági elnök hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló törvény szerinti szöveggel.

1. függelék

MINTA

AJÁNLÓÍV
az ..... évi köztársaságielnök-választáshoz

Az Alaptörvény 11. cikk (2) bekezdése alapján az .... év ... .... napra kitűzött választásra ................................-t ajánljuk köztársaságielnök-jelöltnek.

Képviselő neve Aláírás
1. ........................................... ....................................
2. ........................................... ....................................
3. ........................................... ....................................
4. ........................................... ....................................
5. ........................................... ....................................
6. ........................................... ....................................
7. ........................................... ....................................
8. ........................................... ....................................
9. ........................................... ....................................
10. ......................................... ....................................
11. ......................................... ....................................
12. ......................................... ....................................
13. ......................................... ....................................
14. ......................................... ....................................
.
.
Legalább a képviselők 1/5-e.”

2. függelék

MINTA

SZAVAZÓLAP * 
az .... évi köztársaságielnök-választáshoz

Jelölt neve Igen Nem Tartózkodom
.................................
TÁJÉKOZTATÁS
Érvényesen szavazni a jelölt neve melletti négyzetek egyikébe tett két egymást metsző vonallal lehet.

3. függelék

MINTA

SZAVAZÓLAP * 
az .... évi köztársaságielnök-választáshoz

Jelölt neve
1. ..........................................................................
2. ..........................................................................
.
.
.
TÁJÉKOZTATÁS
Érvényesen szavazni a kiválasztott jelölt neve melletti négyzetbe tett két egymást metsző vonallal lehet.

4. függelék

MINTA

Az Országgyűlés

....../..... ( ) OGY

határozata

köztársasági elnök megválasztásáról * 

Az Országgyűlés az Alaptörvény 10. cikk (1) bekezdése alapján

.............................................. -t

köztársasági elnökké megválasztja.

Az Alaptörvény 11. cikk (6) bekezdése alapján a megválasztott köztársasági elnök 20........ év ......... hó ........... napján lép hivatalba.

az Országgyűlés elnöke
az Országgyűlés jegyzője az Országgyűlés jegyzője”

5. melléklet a 10/2014. (II. 24.) OGY határozathoz * 

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉS AZ ORSZÁGGYŰLÉSI BIZOTTSÁGOK ÜLÉSEIRŐL VALÓ TÁVOLMARADÁS BEJELENTÉSÉNEK, IGAZOLÁSÁNAK ELJÁRÁSI RENDJE

1. Az Országgyűlés üléséről, valamint az országgyűlési bizottság üléséről való távolmaradás előzetes bejelentésének rendje

1.1. A plenáris ülésről való távolmaradásra vonatkozó bejelentést írásban – papíralapon vagy elektronikus levélben – a házelnöknek címezve, az Országgyűlés Hivatalának főigazgató által kijelölt szervezeti egységéhez kell eljuttatni.

1.2. Az országgyűlési bizottság üléséről való távolmaradásra vonatkozó bejelentést írásban – papíralapon vagy elektronikus levélben – a bizottság elnökének címezve, a bizottság mellett működő titkársághoz kell eljuttatni.

2. Az Országgyűlésről szóló törvény 107. § (1) bekezdésének végrehajtási szabályai

2.1. A főigazgató a 14. § (2) bekezdése szerint megállapított névsor alapján összeállítja a határozatképtelen ülésről előzetes bejelentés nélkül távol maradó képviselők névsorát, és haladéktalanul megküldi a házelnöknek.

2.2. A házelnök az előzetes bejelentés nélkül távol maradó képviselők névsorát haladéktalanul a Házbizottság elé terjeszti, amely a soron következő ülésén – az indokok megjelölésével – a bejelentés nélkül távol maradó képviselő tiszteletdíját csökkentheti.

2.3. A házelnök a Házbizottság döntéséről haladéktalanul tájékoztatja a képviselőt, képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén a képviselőcsoport vezetőjét és a főigazgatót.

2.4. Az eljárás vagy – jogorvoslati kérelem előterjesztése esetén – a jogorvoslati eljárás befejezését követően a tiszteletdíj csökkentéséről – a képviselő egyidejű értesítésével – a főigazgató gondoskodik.

3. Az Országgyűlésről szóló törvény 107. § (2) bekezdésének végrehajtási szabályai

3.1. A főigazgató minden hónap ötödik napjáig távolléti listát készít, amely tartalmazza, hogy mely képviselő maradt távol az Országgyűlés előző hónapban (a továbbiakban: tárgyhó) tartott ülésének vagy – több ülés esetén – üléseinek napirendi javaslatában feltüntetett, szavazatszámláló gép alkalmazásával megtartott szavazásainak több mint egynegyedéről.

3.2. A főigazgató haladéktalanul megküldi a teljes távolléti listát a házelnöknek, a képviselőcsoporthoz tartozó képviselők távolmaradására vonatkozó adatokat a képviselőcsoport vezetőjének, valamint a képviselő távolmaradására vonatkozó adatokat a képviselőnek.

3.3. A képviselőcsoport vezetője az igazolásra vonatkozó döntését a tárgyhót követő hónap tizenötödik napjáig a házelnöknek címezve a főigazgatóhoz küldi meg.

3.4. A független képviselő a tájékoztatást a tárgyhót követő hónap tizenötödik napjáig a házelnöknek címezve a főigazgatóhoz küldi meg.

3.5. A házelnök – az igazolások elfogadásáról történő döntését követően – a tiszteletdíj-csökkentés elrendeléséről a tárgyhót követő hónap huszadik napjáig dönt, amelyről tájékoztatja a képviselőt, – képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén – a képviselőcsoport vezetőjét, valamint a főigazgatót.

3.6. A 3.5. pont szerinti tájékoztatás keretében a házelnök értesíti a képviselőt, valamint – képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén – a képviselőcsoport vezetőjét arról is, hogy az adott távolmaradások a 155/A. § (3) bekezdésének mely pontja alapján minősültek igazolatlannak.

3.7. Az eljárás befejezését követően a tiszteletdíj csökkentéséről – a képviselő egyidejű értesítésével – a főigazgató gondoskodik.

4. Az Országgyűlésről szóló törvény 107. § (3) bekezdésének végrehajtási szabályai

4.1. A bizottság elnöke a határozatképtelenség tényéről és a bizottsági ülésről való távolmaradását előzetesen be nem jelentő képviselő személyéről – az ülést követően haladéktalanul – írásban tájékoztatja a házelnököt, valamint az érintett képviselőcsoport vezetőjét, és erről értesíti a távolmaradását előzetesen be nem jelentő képviselőt is.

4.2. A házelnök a 4.1. pont szerinti tájékoztatást haladéktalanul a Házbizottság elé terjeszti, amely a soron következő ülésén – az indokok megjelölésével – a bejelentés nélkül távol maradó képviselő tiszteletdíját csökkentheti.

4.3. A házelnök a Házbizottság döntéséről haladéktalanul tájékoztatja a képviselőt, – képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén – a képviselőcsoport vezetőjét, valamint a főigazgatót.

4.4. Az eljárás vagy – jogorvoslati kérelem előterjesztése esetén – a jogorvoslati eljárás befejezését követően a tiszteletdíj csökkentéséről – a képviselő egyidejű értesítésével – a főigazgató gondoskodik.

4.5. *  E pont rendelkezéseit a nemzetiségi szószólóra is megfelelően alkalmazni kell.

5. Az Országgyűlésről szóló törvény 107. § (4) bekezdésének végrehajtási szabályai

5.1. A főigazgató a rendes ülésszakot követő hónap ötödik napjáig bizottsági távolléti listát készít, amely bizottságonként tartalmazza, hogy mely bizottsági tagok nem vettek részt személyesen adott bizottság rendes ülésszak során tartott – legalább 24 órával korábban összehívott és határozatképes – üléseinek több mint felén, de legalább három ülésen.

5.2. A bizottsági ülésről való távolmaradás igazolására a 3.2–3.7. pontot kell alkalmazni azzal, hogy tárgyhó alatt a rendes ülésszak utolsó hónapját kell érteni.