| A jogszabály mai napon hatályos állapota | Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2010.XII.31. ) |
1987. évi XI. törvény
a jogalkotásról
Az Országgyűlés annak érdekében, hogy
a jogalkotás a társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálja,
a jogrendszer egysége és áttekinthetősége fokozottan érvényesüljön, továbbá, hogy
az alapvető társadalmi viszonyokat szabályozó törvények meghatározó szerepet töltsenek be a jogrendszerben,
a következő törvényt alkotja:
I. fejezet
A jogszabályok
Alapvető rendelkezések
1. § (1) A jogalkotó szervek a következő jogszabályokat alkotják:
a) az Országgyűlés törvényt,
b) a köztársasági elnök (a továbbiakban: köztársasági elnök) törvényerejű rendeletet,
c) a Kormány rendeletet,
d) a miniszterelnök, elnökhelyettese és tagja (a továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,
e) az országos hatáskörű szerv vezetésével megbízott államtitkár (a továbbiakban: államtitkár) rendelkezést,
f) a tanács rendeletet.
(2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.
Törvény
2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg
a) a társadalmi rendre, valamint a társadalom meghatározó jelentőségű intézményeire, az állam szervezetére, működésére, és az állami szervek hatáskörére vonatkozó alapvető rendelkezéseket,
b) a gazdasági rendre, a gazdaság működésére és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat,
c) az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait.
3. § A társadalmi rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen
a) az Alkotmányban felsorolt állami szervek működését,
b) a társadalmi szervezetek és az érdekképviseleti szervek jogállását,
c) az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választását, valamint jogállását,
d) a miniszterek és az államtitkárok jogállását és felelősségét,
e) a népszavazást,
f) a bűncselekményeket, a büntetéseket és a büntetés-végrehajtást,
g) a büntető, a polgári és az államigazgatási eljárást.
4. § A gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen
a) a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait,
b) az állam kizárólagos gazdasági tevékenységét, a népgazdasági tervezést, továbbá a gazdálkodó szervezetek jogállását és állami irányításuk alapvető rendjét,
c) az állami pénzügyeket, az adókat és az adójellegű kötelességeket,
d) a középtávú népgazdasági tervet és az állami költségvetést,
e) a munkaviszony és a munkavédelem alapvető kérdéseit.
5. § Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körében törvényben kell szabályozni különösen
a) az állampolgárságot,
b) a személyi szabadságjogokat és korlátozásukat, a külföldre utazásnak és az útlevél kiadásának a feltételeit,
c) az egyesülési és a gyülekezési jogot,
d) a sajtóra vonatkozó rendelkezéseket,
e) a házasságot és a családot,
f) az öröklést, a személyhez és a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket,
g) a közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok intézését,
h) a lelkiismereti szabadsághoz és a vallás szabad gyakorlásához fűződő alapvető jogokat és kötelességeket,
i) az oktatást és a közművelődést,
j) az egészségügyi ellátást és a társadalombiztosítást,
k) a honvédelmi kötelezettséget,
l) a személyi nyilvántartást.
Törvényerejű rendelet
6. § (1) A köztársasági elnök a saját vagy - ha az Országgyűlés nem ülésezik - az Országgyűlés jogkörében törvényerejű rendeletet alkot; az Alkotmányt azonban nem változtathatja meg, és nem alkothat törvényerejű rendeletet a 2-5. §-ban meghatározott esetekben.
(2) A törvényerejű rendeletet az Országgyűlés legközelebbi ülésén a köztársasági elnök köteles az Országgyűlésnek bemutatni.
Minisztertanácsi rendelet
7. § A Kormány az Alkotmányban meghatározott feladatkörében, illetőleg törvényben vagy törvényerejű rendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.
Miniszteri rendelet
8. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben, törvényerejű rendeletben vagy minisztertanácsi rendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.
(2)
9. §
Tanácsrendelet
10. § A tanács rendeletet ad ki
a) törvény, törvényerejű rendelet felhatalmazása alapján a helyi, területi sajátosságoknak megfelelő részletes szabályok megállapítására;
b) a magasabb szintű jogszabályban nem rendezett társadalmi viszonyok rendezésére.
A jogszabály hatálya
11. § (1) A jogszabály hatálya kiterjed az ország területén a magánszemélyekre és a jogi személyekre, valamint a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokra.
(2) A tanácsrendelet hatálya a tanács illetékességi területére terjed ki.
12. § (1) A jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját. A jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépésére különböző időpontokat is meg lehet állapítani.
(2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
(3) A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre.
(4) A jogszabályt és végrehajtási jogszabályát egy időben kell hatályba léptetni.
13. § A jogszabály akkor veszti hatályát, ha más jogszabály hatályon kívül helyezi vagy ha a jogszabályban meghatározott határidő lejárt.
A jogszabály kihirdetése
14. § (1) A jogszabályt - a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel - a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában: a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A jogszabály átfogó módosítása esetén a jogszabályt egységes szerkezetben is közzé kell tenni.
(2) A miniszteri rendelet és az államtitkári rendelkezés melléklete - ha az állampolgárokat közvetlenül nem érinti - kivételesen a minisztérium, országos hatáskörű szerv hivatalos lapjában történő közzététellel is kihirdethető. Ilyenkor a melléklet megjelenésének helyére a jogszabályban utalni kell, és a hatálybalépéséig a mellékletet közzé kell tenni.
(3) A tanácsrendeletet a tanács hivatalos lapjában, illetőleg a helyben szokásos módon kell kihirdetni, amit a tanács szervezeti és működési szabályzata állapít meg.
Felhatalmazás végrehajtási jogszabály alkotására
15. § (1) A végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat.
(2) A szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni.
Nemzetközi szerződés
16. § (1) Az általánosan kötelező magatartási szabályt tartalmazó nemzetközi szerződést a tartalmának megfelelő szintű jogszabályba foglalva kell kihirdetni.
(2) A jogszabályba nem foglalt nemzetközi szerződést - ha a köztársasági elnök vagy a Kormány másként nem rendelkezik - a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
II. fejezet
A jogszabályok megalkotása
Általános rendelkezések
17. § Jogszabályt akkor kell alkotni, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok változása, az állampolgári jogok és kötelességek rendezése, az érdekösszeütközések feloldása azt szükségessé teszi.
18. § (1) A jogszabály megalkotása előtt - a tudomány eredményeire támaszkodva - elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell.
(2) A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.
(3) Az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. A szabályozás nem lehet párhuzamos vagy indokolatlanul többszintű.
19. § Az állampolgárok - közvetlenül, illetőleg képviseleti szerveik útján - közreműködnek és életviszonyaikat érintő jogszabályok előkészítésében és megalkotásában.
20. § A jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.
Jogalkotási program
21. § (1) A Kormány a törvények, törvényerejű rendeletek és egyes jelentős minisztertanácsi rendeletek előkészítése, továbbá meghatározott körben a jogszabályok átfogó felülvizsgálata céljából ötéves időszakra szóló programot állapít meg.
(2) A Kormány a jogalkotási programról és végrehajtásáról beszámol az Országgyűlésnek.
22. § (1) A jogalkotási program előkészítéséért az igazságügyminiszter a felelős.
(2) A jogalkotási program összeállításához ki kell kérni a minisztereknek, az országos hatáskörű szervek vezetőinek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek, a társadalmi szervezeteknek és érdekképviseleti szerveknek, valamint a fővárosi és a megyei tanácsoknak a javaslatait.
(3) A jogalkotási program előterjesztésével egyidejűleg az igazságügyminiszter beszámol a Kormánynak a korábbi jogalkotási program végrehajtásáról és a jogszabályok hatályosulásának tapasztalatairól.
Felelősség a jogszabály-előkészítésért
23. § A jogszabály tárgya szerint hatáskörrel rendelkező, illetőleg a kijelölt miniszter, államtitkár, országos hatáskörű szerv vezetője (a továbbiakban: szakminiszter) felelős a jogszabály előkészítéséért, így különösen azért, hogy a szabályozás szükséges és a tervezett megoldások alkalmasak a kitűzött cél elérésére.
24. § (1) Az igazságügyminiszter felelős azért, hogy a jogszabály összhangban álljon más jogszabályokkal, megfeleljen a jogpolitikai elveknek, illeszkedjen be az egységes jogrendszerbe, és feleljen meg a jogalkotás szakmai követelményeinek.
(2) E felelősség érvényre juttatása érdekében a szakminiszter
a) a törvényjavaslatok és a törvényerejű rendelet tervezetét az igazságügyminiszterrel együtt készíti el, és terjeszti a Kormány elé,
b) a minisztertanácsi rendelet tervezetét az igazságügyminiszterrel egyetértésben terjeszti a Kormány elé,
c) a miniszteri rendelet, illetőleg az államtitkári rendelkezés tervezetét véleményezésre megküldi az igazságügyminiszternek.
25. § (1) A Kormány elrendelheti, hogy jelentős jogszabálytervezet előkészítésére az igazságügyminiszter, illetőleg a szakminiszter kodifikációs bizottságot alakítson.
(2) A kodifikációs bizottságban részt vesznek az érdekelt állami szerveknek, társadalmi szervezeteknek, érdekképviseleti szerveknek, valamint a megfelelő tudományágnak a képviselői is.
(3) A kodifikációs bizottság állásfoglalásairól a jogalkotó szervet tájékoztatni kell.
26. § Ha a miniszteri rendelet vagy az államtitkári rendelkezés más miniszter, illetőleg államtitkár feladatkörét is érinti, a rendeletet, illetőleg a rendelkezést vele együttesen vagy vele egyetértésben kell kiadni. Véleményeltérés esetén a Kormány dönt.
A jogszabálytervezetek véleményezése
27. § A Kormány elé terjesztendő jogszabálytervezetről véleményt nyilvánítanak
a) a miniszterek,
b) a szabályozásban érdekelt országos hatáskörű szervek vezetői, továbbá
c) az érdekelt társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek.
28. § A törvény, a törvényerejű rendelet és a minisztertanácsi rendelet tervezetét véleményezésre meg kell küldeni a legfőbb ügyésznek, továbbá - ha az a bíróságok hatáskörét is érinti - a Legfelsőbb Bíróság elnökének is.
29. § A miniszteri rendelet és az államtitkári rendelkezés tervezetét meg kell küldeni véleményezésre más, a szabályozásban érdekelt miniszternek, országos hatáskörű szerv vezetőjének, társadalmi szervezetnek és érdekképviseleti szervnek.
30. § A tanácsok tevékenységét jelentősen érintő jogszabály tervezetét véleményezésre meg kell küldeni a fővárosi és a megyei tanácsoknak.
31. § (1) A véleménynyilvánítás határidejét a tervezet előkészítőjének úgy kell megállapítania, hogy a véleményező megalapozott véleményt adhasson, és azt a tervezet elkészítésénél figyelembe lehessen venni.
(2) A határidő megállapításakor a jogszabálytervezet terjedelmére és a véleményező szerv testületi jellegére is tekintettel kell lenni.
32. § A jogszabály tervezetével egyidejűleg meg kell küldeni véleményezésre a végrehajtási jogszabály tervezetét is.
Társadalmi vita
33-36. §
A jogalkotási eljárás
37. § (1) A törvénykezdeményezés jogát, a kezdeményezés módját és a törvényalkotás rendjét az Alkotmány és az Országgyűlés ügyrendje szabályozza.
(2) Ha társadalmi szervezet vagy érdekképviseleti szerv a Kormánynak törvény kezdeményezését javasolja, erről tájékoztatni kell az Országgyűlés elnökét és az illetékes országgyűlési bizottságot.
(3) A törvényjavaslatot - ha az Országgyűlés ügyrendje kivételt nem tesz - legalább harminc nappal az Országgyűlés ülésszaka előtt be kell terjeszteni.
38. § (1) Ha az országgyűlési bizottság vagy az országgyűlési képviselő törvényt kezdeményez és az Országgyűlés az indítványt elfogadja, a Kormányt vagy az illetékes országgyűlési bizottságot bízza meg a törvényjavaslat előkészítésével.
(2) Ha az országgyűlési bizottság vagy az országgyűlési képviselő általa előkészített törvényjavaslatot terjeszt elő, az Országgyűlés dönt a törvényjavaslat napirendre tűzéséről.
(3) A törvényjavaslat tervezetének a véleményezésre bocsátásáról és - az Országgyűlés döntése alapján - a társadalmi vita megszervezéséről a Kormány gondoskodik.
39. § A Kormány által kezdeményezett törvény javaslatát, továbbá törvényerejű rendelet tervezetét a Kormány nevében az általa kijelölt miniszter, államtitkár terjeszti az Országgyűlés, illetőleg a köztársasági elnök elé.
40. § (1) A törvényjavaslathoz az előterjesztő indokolást csatol, amelyben bemutatja azokat a társadalmi, gazdasági és szakmai körülményeket, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé teszik, továbbá ismerteti a jogi megoldás szempontjait.
(2) Ha a köztársasági elnök az Országgyűlés jogkörében alkot törvényerejű rendeletet, ennek a tervezetéhez is indoklást kell készíteni.
(3) Ha a törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörét érinti, az indokolásban tájékoztatást kell adni arról is, hogy a javasolt szabályozás milyen mértékben tesz eleget az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés követelményének, illetőleg az összeegyeztethető-e az Európai Közösségek jogszabályaival.
41. § (1) A minisztertanácsi rendelet megalkotására a Kormány által megállapított szabályok az irányadók.
(2) A Kormány az általa kezdeményezett törvény- és törvényerejű rendelet tervezetének előkészítése során a szabályozás fő kérdéseiben előzetesen állást foglal.
42. § A tanácsrendelet előkészítésének, a tervezet társadalmi vitájának, továbbá a rendelet megalkotásának a szabályait a tanácsokról szóló törvény és végrehajtási rendelete, valamint a tanács szervezeti és működési szabályzata tartalmazza.
43. § Ha a miniszter, az államtitkár az országos hatáskörű szerv vezetője, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, a társadalmi szervezet vagy az érdekképviseleti szerv azt észleli, hogy a jogszabály előkészítésére vagy a jogalkotási eljárásra vonatkozó szabályt megszegték, intézkedés végett a Kormányhoz fordulhat.
A jogszabályok hatályosulásának vizsgálata
44. § A jogalkotó és a jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok alkalmazásának hatását, fel kell tárniuk az érvényre juttatásukat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat a jogalkotásban is hasznosítani kell.
45. § (1) A szakminiszter feladata, hogy folyamatosan vizsgálja - az érdekelt minisztereknek és országos hatáskörű szervek vezetőinek bevonásával - a jogszabályok hatályosulását, és a vizsgálat eredménye alapján megtegye a szükséges intézkedéseket. E kötelessége nem érinti a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének a jogkörét.
(2) A jogszabályok hatályosulásának tapasztalatairól a szakminiszter a jogszabály-előkészítés során, illetőleg a jogalkotási program előkészítésekor tájékoztatja az igazságügyminisztert.
III. fejezet
Az állami irányítás egyéb jogi eszközei
Határozat
46. § (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány, a kormánybizottságok, a tanácsok és a tanácsok végrehajtó bizottságai határozatban szabályozzák az általuk irányított szervek feladatait, a saját működésüket, és állapítják meg a feladatkörükbe tartozó terveket.
(2) E rendelkezés nem érinti az (1) bekezdésben felsorolt szerveknek az egyedi határozat meghozatalára vonatkozó jogát.
47. § (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány és a kormánybizottságok határozatainak előkészítésére vonatkozó szabályokat e szervek állapítják meg.
(2) A tanács és a tanács végrehajtó bizottsága határozatának előkészítésére vonatkozó szabályokat a tanács szervezeti és működési szabályzata állapítja meg.
48. § (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány elrendelheti egyes határozatainak a Magyar Közlönyben való közzétételét.
(2) A tanácsok és a tanácsok végrehajtó bizottságai a határozataikat a hivatalos lapjukban, illetőleg a helyben szokásos módon tehetik közzé.
Utasítás
49. § (1) A miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője jogszabályban meghatározott irányítási jogkörében a közvetlen irányítása alá tartozó szervek tevékenységét szabályozó utasítást adhat ki.
(2) A külkereskedelmi tevékenység, valamint a honvédelmi kötelezettség körében közvetlen irányítás alá tartozó szervnek kell tekinteni azt a gazdálkodó szervezetet is, amelynek a külön törvény szerint utasítás adható.
(3)
Szabvány
50. §
Ármegállapítás
51. §
51/A. §
51/B. §
Statisztikai közlemény
52. § A kizárólag statisztikai fogalmat, módszert, osztályozást, névjegyzéket és számjelet tartalmazó kötelező rendelkezést a Központi Statisztikai Hivatal elnöke statisztikai közleményként adja ki, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos lapjában kell közzétenni.
Jogi iránymutatás
53. § Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány irányelvet bocsát ki, amelyben általános érvényű célokat, programokat határoz meg, illetőleg állást foglal az állami és a társadalmi élet fontos kérdéseiben. Ez az irányelv a Magyar Közlönyben közzétehető.
54. § Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány a jogszabályokat elvi állásfoglalásban értelmezheti. Ezt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
55. § (1) A miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője irányelvet és tájékoztatót adhat ki.
(2) Az irányelv ajánlást ad a jogszabály végrehajtásának fő irányára és módszerére.
(3) A tájékoztató olyan tényt és adatot közöl, amelyet a jogszabály végrehajtásáért felelős szervnek a feladata teljesítéséhez ismernie kell.
(4) Az irányelv és a tájékoztató az azt kiadó szerv hivatalos lapjában közzétehető.
56. § (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány jogi iránymutatásainak előkészítésére az általuk alkotott jogszabályok előkészítésének a szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(2) A miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője jogi iránymutatásának előzetes véleményezésére a miniszteri rendelet előkészítésére vonatkozó rendelkezések az irányadók.
IV. fejezet
Hivatalos lapok
Magyar Közlöny
57. § (1) A Magyar Köztársaság hivatalos lapja a Magyar Közlöny.
(2) A Magyar Közlöny tartalmazza a jogszabályokat, a nemzetközi szerződéseket, az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány határozatait és jogi iránymutatásait, a Legfelsőbb Bíróság irányelveit, és elvi döntéseit, valamint a személyi kérdésekben hozott döntéseket, ideértve a köztársasági elnök és a Kormány által adományozott kitüntetéseket is.
(3) Jogszabály, illetőleg a miniszterelnök a Magyar Közlönyben más közlemény közzétételét is elrendelheti.
(4) A Magyar Közlönyt a feladatkörrel rendelkező miniszter által kijelölt személy szerkeszti.
Határozatok Tára
58. § (1) A Határozatok Tára hivatalos lap; a köztársasági elnöknek és a Kormánynak azokat a határozatait közli, amelyeknek a Határozatok Tárában való közzétételét a köztársasági elnök, illetőleg a Kormány elrendelte.
(2) A Határozatok Tárában lehet közzétenni a kormánybizottságok határozatait és egyéb olyan közleményeket, amelyek közzétételét a Határozatok Tára szerkesztője engedélyezte.
(3) A Határozatok Tárát a Kormány tagjai, az államtitkárok, a miniszterhelyettesek, az országos hatáskörű szervek vezetői és helyetteseik, valamint a Minisztertanács Titkárságának a vezetője által meghatározott szervek vezető munkatársai kapják meg.
(4) A Határozatok Tárát a feladatkörrel rendelkező miniszter által kijelölt személy szerkeszti.
A minisztérium, az autonóm államigazgatási szerv és a kormányhivatal hivatalos lapja
59. § (1) A minisztérium, az autonóm államigazgatási szerv és - külön törvény rendelkezése alapján - a kormányhivatal az utasítások és a jogi iránymutatások közzététele céljából hivatalos lapot adhat ki.
(2) Az (1) bekezdésben említett hivatalos lapban az a jogszabály és az állami irányítás egyéb olyan jogi eszköze is közölhető, amely a minisztérium, az autonóm államigazgatási szerv, a kormányhivatal, illetve a miniszter által irányított központi államigazgatási szerv munkája szempontjából fontos.
(3) A minisztérium, az autonóm államigazgatási szerv vagy a kormányhivatal hivatalos lapjában a Határozatok Tára szerkesztője engedélyével lehet olyan határozatot, jogi iránymutatást vagy más közleményt közölni, amelyet a Határozatok Tárában tettek közzé.
Jogszabálygyűjtemények
60. § A Kormány által kijelölt szerv vagy személy gondoskodik arról, hogy a Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteményét évenként, a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményét ötévenként kiadják.
V. fejezet
Záró rendelkezések
Hatálybalépés
61. § (1) Ez a törvény 1988. január 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény nem érinti a hatálybalépése előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás, szabvány, ármegállapítás és jogi iránymutatás hatályát.
(3) E törvény nem érinti az Alkotmányjogi Tanács jogkörét, továbbá a Legfelsőbb Bíróságnak az Alkotmány 47. §-a, illetőleg a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 45-49. §-a alapján kibocsátott irányelvét, elvi döntését, állásfoglalását és egyéb iránymutatását.
Felhatalmazás
62. § Felhatalmazást kap az igazságügyminiszter, hogy kiadja a jogszabályszerkesztés szabályait.
63-64. §
