CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Jogszabálykereső
A jogszabály mai napon (2013.V.26.) hatályos állapota

A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.
Váltás a jogszabály következő időállapotára ( határozatlan )

 

1990. évi LXV. törvény

a helyi önkormányzatokról1

Az Országgyűlés - követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeit - elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait.

A helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége - közvetlenül, illetőleg a választott helyi önkormányzata útján - önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit.

Az Országgyűlés, támogatva a helyi közösségek önszervező önállóságát, segíti az önkormányzáshoz szükséges feltételek megteremtését, előmozdítja a közhatalom demokratikus decentralizációját.

Az Országgyűlés e célok megvalósítása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. fejezet

A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

1-7. §2

II. fejezet

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

8-18. §3

A települési képviselő

19. § (1)4 A települési képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit. Részt vehet a képviselő-testület döntéseinek előkészítésében, végrehajtásuk szervezésében és ellenőrzésében. A települési képviselők jogai és kötelességei azonosak. A települési képviselő az alakuló ülésen, illetve a megválasztását követő ülésen a 32. § szerint esküt tesz.

(2) A települési képviselő:

a) a képviselő-testület ülésén a polgármestertől (alpolgármestertől), a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésőbb tizenöt napon belül írásban - érdemi választ kell adni;

b) kérésére az írásban is benyújtott hozzászólását a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni; illetőleg kérésére a véleményét rögzíteni kell a jegyzőkönyvben;

c)5 tanácskozási joggal részt vehet bármely bizottság ülésén. Javasolhatja a bizottság elnökének a bizottság feladatkörébe tartozó ügy megtárgyalását, amelyet a bizottság legközelebbi ülése elé kell terjeszteni és tárgyalására a települési képviselőt meg kell hívni. Kezdeményezheti, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek, a részönkormányzat testületének, a helyi nemzetiségi önkormányzat testületének - a képviselő-testület által átruházott - önkormányzati ügyben hozott döntését;

d) megbízás alapján képviselheti a képviselő-testületet;

e) a képviselő-testület hivatalától igényelheti a képviselői munkájához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést. Közérdekű ügyben kezdeményezheti a képviselő-testület hivatalának intézkedését, amelyre a hivatal tizenöt napon belül érdemi választ köteles adni;

f)6 köteles részt venni a képviselő-testület munkájában.

20. § (1) A települési képviselőt a testületi munkában való részvételhez szükséges időtartamra a munkahelyén fel kell menteni a munkavégzés alól. Az emiatt kiesett jövedelmét a képviselő-testület téríti meg, melynek alapján a települési képviselő társadalombiztosítási ellátásra is jogosult. A képviselő-testület átalányt is megállapíthat.

(2)7 A képviselő-testület a települési képviselőnek, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjának, a tanácsnoknak - törvény keretei között - rendeletében meghatározott tiszteletdíjat, természetbeni juttatást állapíthat meg.

21. § A képviselő-testület a polgármesternek, bármely települési képviselőnek a javaslatára a települési képviselők közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását.

A képviselő-testület bizottságai

22-29. §8

A polgármester, az alpolgármester, a jegyző

30-31. §9

32. §10

33. §11

33/A. §12 (1) A polgármester nem lehet:

a)13 köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagja, országgyűlési biztos,

b) az Állami Számvevőszék elnöke, elnökhelyettese és számvevője,

c)14 a Kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, központi államigazgatási szerv köztisztviselője,

d)15 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának és felügyelő bizottságának elnöke és tagja, vezető alkalmazottja és munkavállalója,

e) bíró, ügyész, közjegyző, bírósági végrehajtó,

f)16 a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja,

g) más önkormányzatnál polgármester, alpolgármester,

h) más települési önkormányzat képviselő-testületének tagja,

i)17 a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője, köztisztviselője; annak a területi, helyi államigazgatási szervnek a köztisztviselője, amelynek feladatkörébe az adott önkormányzatot érintő ügyek tartoznak, és illetékessége az önkormányzatra kiterjed,

j) jegyző (főjegyző, körjegyző), aljegyző, a képviselő-testület hivatalának köztisztviselője,

k) a területileg illetékes területfejlesztési tanács hivatali szervezetének munkavállalója,

l) a képviselő-testület által alapított költségvetési szerv vezetője, vezetőhelyettese, gazdasági vezetője, továbbá olyan közalkalmazott, aki kinevezését, megbízását a képviselő-testülettől kapja,

m) aki, illetve akinek a személyes közreműködésével működő gazdasági társaság önkormányzati feladatot a képviselő-testülettel vagy a képviselő-testület szervével kötött vállalkozási, megbízási szerződés vagy munkaszerződés alapján lát el,

n) kuratóriumi tagság kivételével a képviselő-testület által létrehozott közalapítvány kezelő szervének tisztségviselője,

o) a képviselő-testület által alapított önkormányzati vállalat vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, vezető testületének tagja,

p) az önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének, valamint a társasággal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban álló vezetője (vezérigazgatója),

r) az önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság által alapított gazdasági társaság vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének tagja,

s)18 helyi és körzeti médiaszolgáltató, lapkiadó, lapterjesztő vezetője, vezető testületének tagja, ügyvezetője, ezek vezető állású alkalmazottja,

sz)19 a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, alelnöke és köztisztviselője.

(1a)20 A főállású polgármester:

a) a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti és jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt - az országgyűlési képviselői megbízatás kivételével - nem létesíthet;

b) a képviselő-testület hozzájárulása nélkül nem lehet

ba) vállalatnak vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese, igazgatója, igazgatóhelyettese, igazgatótanácsának, vezető testületének és felügyelő bizottságának tagja,

bb) gazdasági társaság vezető tisztségviselője, igazgatótanácsának, igazgatóságának vagy vezető testületének, felügyelő bizottságnak tagja, valamint a társasággal munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban álló vezetője (vezérigazgatója),

bc) szövetkezet tisztségviselője,

bd) alapítvány kezelő szervezetének tagja, tisztségviselője.

(2)21 Ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a polgármesternek,

a) akit - képviselői megbízatásának ideje alatt - bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, kivéve ha a közügyek gyakorlásától eltiltották,

b) akinek az állammal szemben - a lehetséges jogorvoslati eljárások kimerítését követően - köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül - részletfizetés vagy fizetési halasztás esetén az ezt engedélyező határozat rendelkezéseinek megfelelően - nem rendezi.

(2a)22

(3) A polgármester az összeférhetetlenségi okot a megválasztásától, illetve az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől számított 30 napon belül köteles megszüntetni.

(3a)23 A polgármester köteles az ellene indított büntetőeljárás során az első tárgyalás időpontjáról, illetve a bűnösséget megállapító jogerős ítéletről az idézés, illetve a jogerős ítélet kézhezvételétől számított három napon belül tájékoztatni a képviselő-testületet, a helyi választási bizottságot és a fővárosi és megyei kormányhivatalt.

(4)24 Ha a polgármester a (3) bekezdésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget, bármely képviselő indítványára - a száz, vagy a száznál kevesebb lakosú község kivételével a képviselők közül választott háromtagú bizottság javaslata alapján - a képviselő-testület a következő ülésén, legkésőbb az összeférhetetlenség megállapításának kezdeményezését követő 30 napon belül határozattal megállapítja az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmények fennállását, és kimondja az összeférhetetlenséget, illetőleg dönthet a hozzájárulás megadásáról, ha e törvény ezt lehetővé teszi. A képviselő-testület határozatát az ülést követő munkanapon a polgármesternek kézbesíteni kell.

(5)25 A polgármester az összeférhetetlenségét, illetőleg a megbízatás megszűnését megállapító képviselő-testületi határozat felülvizsgálatát kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a közigazgatási és munkaügyi bíróságtól.

(6)26 A bíróság a kérelemről - annak beérkezésétől számított harminc napon belül - nemperes eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz. A bíróság a polgármestert, a keresettel megtámadott határozatot hozó képviselő-testület képviselőjét, illetőleg a kereset előterjesztőjét meghallgathatja. A bíróság döntése ellen további jogorvoslatnak, felülvizsgálatnak helye nincs.

(7)27 A fővárosi és megyei kormányhivatal a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál kezdeményezheti a polgármester összeférhetetlenségének a kimondását, ha a képviselő-testület nem dönt az összeférhetetlenségről vagy döntése jogszabálysértő. A bíróság eljárására a (6) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a bíróság döntése ellen - annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül - az érintett polgármester, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatal fellebbezést nyújthat be. A fellebbezésről, annak beérkezésétől számított három napon belül a másodfokú bíróság nemperes eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz. A bíróság döntése ellen felülvizsgálatnak helye nincs.

33/B. §28 A polgármester megválasztásakor, majd azt követően évente vagyonnyilatkozatot köteles tenni a helyi önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok szerint.

33/C. §29 (1)30 A polgármester sorozatos törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatt, továbbá vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége szándékos elmulasztása vagy a valóságnak nem megfelelő teljesítése esetén a képviselő-testület - minősített többséggel hozott határozata alapján - keresetet nyújthat be a polgármester ellen a helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz a polgármester tisztségének megszüntetése érdekében. Egyidejűleg kérheti a polgármesternek e tisztségéből történő felfüggesztését is. A bíróság a keresetet soron kívül bírálja el.

(2) A bíróság eljárása során a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a perben viszontkeresetnek, szünetelésnek és egyezségnek nincs helye.

34. §31 (1)32 A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg. Az alpolgármester megbízatása megszűnik, ha a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja.

(2) Azon alpolgármester, akit nem a képviselő-testület tagjai közül választottak, nem tagja a képviselő-testületnek, a polgármestert a képviselő-testület elnökeként nem helyettesítheti, de a képviselő-testület ülésein tanácskozási joggal részt vesz. A nem a képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármester jogállására egyebekben a képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármesterre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

(4) Az alpolgármester megbízatása a megválasztásával kezdődik és amennyiben az önkormányzati választáson települési képviselőnek megválasztották, akkor az új képviselő-testület alakuló üléséig tart. Ha az alpolgármestert az önkormányzati választáson települési képviselőnek nem választották meg, akkor az alpolgármesteri megbízatása a választás napjával megszűnik.

35-40. §33

III. fejezet

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAI

41-44. §34

IV. fejezet

HELYI NÉPSZAVAZÁS, NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS

45. §35 (1)36 A helyi népi kezdeményezésben az vehet részt, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó.

(2) A helyi népszavazás

a) érvényes, ha a választópolgárok több mint a fele szavazott, és

b) eredményes, ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

(3)-(5)37

46. § (1) A képviselő-testület helyi népszavazást köteles kiírni a következő kérdésekben:

a)38 a településnek a területével határos másik megyéhez történő átcsatolására irányuló kezdeményezése,

b)39 a községegyesítésnek és a községegyesítés megszüntetésének kezdeményezése,

c)40 új község alakításának kezdeményezése,

d)41 lakott területrész átadása, átvétele, cseréje,

e)42 társult képviselő-testület alakítása, a társult képviselő-testületből való kiválás, továbbá

f)43 abban az ügyben, amelyet az önkormányzati rendelet meghatároz.

(2)44

(3) A képviselő-testület helyi népszavazást rendelhet el:

a)45 a képviselő-testület feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben,

b) az önkormányzati rendelet megerősítésére.

(4) Nem rendelhető el helyi népszavazás:

a) a költségvetésről való döntésre,

b) a helyi adónemeket, illetőleg mértéküket megállapító rendelet tárgyában,

c)46 a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, személyi kérdésekben, a képviselő-testület feloszlásának a kimondásáról.

47. § (1) A helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti:

a) a települési képviselők legalább egynegyede,

b) a képviselő-testület bizottsága,

c)47 a helyi egyesület vezető testülete,

d) az önkormányzati rendeletben meghatározott számú választópolgár, ami nem lehet kevesebb a választópolgárok tíz százalékánál, és nem lehet több a választópolgárok huszonöt százalékánál.

(2) A képviselő-testület köteles kitűzni a helyi népszavazást, ha azt az önkormányzati rendeletében meghatározott számú választópolgár kezdeményezte.

(3)48

(4) A képviselő-testület az ötszáz lakoson aluli községben a helyi népszavazást a falugyűlés hatáskörébe utalhatja, azzal a feltétellel, hogy a falugyűlés döntése abban az esetben számít népszavazási döntésnek, ha a falugyűlésen a választópolgároknak több mint a fele jelen van.

48. § A népszavazás eredménye kötelező a képviselő-testületre. Eredménytelen helyi népszavazás esetén a népszavazásra bocsátott kérdésben a képviselő-testület dönthet. Ugyanabban a kérdésben helyi népszavazást egy éven belül nem lehet kitűzni, akkor sem, ha a helyi népszavazás eredménytelen volt.

49. § (1) Népi kezdeményezés útján a képviselő-testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

(2)49 A képviselő-testület önkormányzati rendeletében meghatározott - a választópolgárok öt százalékánál nem kevesebb és tíz százalékánál nem nagyobb - számú választópolgár a népi kezdeményezést a polgármesternek nyújthatja be. A képviselő-testület köteles megtárgyalni azt a népi kezdeményezést, melyet a képviselő-testület által meghatározott számú választópolgár indítványozott.

50. § (1)50

(2)51 A képviselő-testület önkormányzati rendeletben szabályozza a helyi népszavazás és népi kezdeményezés további feltételeit, az eljárás rendjét.

51. §52

V. fejezet

A KÖZSÉG, A VÁROS ÉS TERÜLETÜK

52-60. §53

VI. fejezet

A MEGYEI JOGÚ VÁROS

61. § (1)54

(2)-(6)55

61/A. §56

VII. fejezet57

A FŐVÁROS

62-68/D. §58

VIII. fejezet

A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A megyei önkormányzat feladata és hatásköre

69-70. §59

71. §60

A megyei önkormányzat szervezete

72. §61

73. §62 A megyei közgyűlés elnökét a megyei közgyűlés - saját tagjai sorából - titkos szavazással választja a megbízatásának időtartamára.

74. § (1)63 A megyei közgyűlés tisztségviselői: az elnök, egy vagy több alelnök. A megyei közgyűlés a megyei közgyűlés elnökének javaslatára a titkos szavazással, minősített többséggel egy vagy több alelnököt választhat. A megyei közgyűlés legalább egy alelnököt saját tagjai közül választ meg. A megyei közgyűlés alelnökének megbízatása megszűnik, ha a megyei közgyűlés az elnök javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel megbízását visszavonja. Azon megyei közgyűlési alelnök, akit nem a megyei közgyűlés tagjai közül választottak, nem tagja a megyei közgyűlésnek, a megyei közgyűlés elnökét, mint a testület elnökét nem helyettesítheti, a megyei közgyűlés ülésein tanácskozási joggal vesz részt. A nem megyei közgyűlés tagjai közül választott alelnök jogállására egyebekben a megyei közgyűlés tagjai közül választott alelnökre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2)-(3)64

75-76. §65

IX. fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZATOK GAZDASÁGI ALAPJAI

77. §66

Az önkormányzat vagyona

78-80/B. §67

Az önkormányzat bevételei

81-87. §68

Az önkormányzat gazdálkodása

88. §69 (1) A helyi önkormányzat:

a)70

b)71

c)-d)72

(2)-(4)73

89-92/E. §74

X. fejezet

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÉS A KÖZPONTI ÁLLAMI SZERVEK, AZ ÖNKORMÁNYZATI JOGOK VÉDELME

93-97. §75

A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése76

98-99. §77

100. §78

A felterjesztési jog

101-102. §79

X/A. fejezet80

102/A-102/F. §81

XI. fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

103-114. §82

115. § (1)-(4)83

(5)84

(6)85

116. §86 Felhatalmazást kap a fővárosi közgyűlés, hogy a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztással kapcsolatban

a) a forrásmegosztás évenként korrigált mértékét, és

b) a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető mértékből az egyes kerületi önkormányzatokat megillető részesedés mértékét

- a kerületi önkormányzatok véleményének kikérésével - rendeletben állapítsa meg.

117. §87 E törvénynek az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvénnyel megállapított 45. § (1) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.



1  Kihirdetve: 1990. VIII. 14.


2  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


3  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


4  Módosította: 1994. évi LXIII. törvény 11. § (1).


5  Módosította: 1994. évi LXIII. törvény 11. § (2), 2011. évi CLXXIX. törvény 182. § e).


6  Beiktatta: 1994. évi LXIII. törvény 11. § (3). Hatályos: 1994. XII. 11-től.


7  Megállapította: 1994. évi LXIII. törvény 12. §. Hatályos: 1994. XII. 11-től.


8  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


9  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


10  Megállapította: 1994. évi LXIII. törvény 19. §. A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). A korábbi első mondatot hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


11  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


12  Megállapította: 2000. évi XCVI. törvény 16. §. Hatályos a 2002. évi önkormányzati általános választás napjától, 2002. X. 20-tól. Lásd: 106/2002. (VII. 12.) KE határozat.


13  Módosította: 2007. évi XXXVII. törvény 3. § (2).


14  Módosította: 2006. évi CIX. törvény 155. § c), 2010. évi XLIII. törvény 80. § b).


15  Módosítva: 2007. évi CVI. törvény 57. § (1) b) alapján.


16  Megállapította: 2011. évi CXLI. törvény 49. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.


17  Módosította: 2011. évi CLXXXIX. törvény 148. § a).


18  Módosította: 2010. évi CLXXXV. törvény 223. § (3).


19  Beiktatta: 2010. évi CLVIII. törvény 122. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től. Lásd: 2010. évi CLVIII. törvény 119. § (5)-(6).


20  Beiktatta: 2012. évi CXC. törvény 3. § (1). Hatályos: 2012. XII. 8-tól.


21  Megállapította: 2012. évi XXXVI. törvény 149. § (2). Hatályos: 2012. IV. 20-tól.


22  Hatályon kívül helyezte: 2012. évi CXC. törvény 3. § (2). Hatálytalan: 2012. XII. 8-tól.


23  Beiktatta: 2010. évi CLXIV. törvény 1. § (2). Módosította: 2011. évi CLXXXIX. törvény 148. § c).


24  Megállapította: 2010. évi CLIII. törvény 4. § (3). Hatályos: 2011. I. 1-től.


25  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 36. § a), 2012. évi CCXI. törvény 7. § a).


26  Megállapította: 2007. évi LIX. törvény 1. §. Hatályos: 2007. VII. 12-től. Ezt követően indult összeférhetetlenségi eljárásokban kell alkalmazni.


27  Megállapította: 2007. évi LIX. törvény 1. §. Módosította: 2011. évi CLXXXIX. törvény 148. § a), 2011. évi CCI. törvény 36. § b), 2012. évi CCXI. törvény 7. § b).


28  Beiktatta: 2001. évi CII. törvény 4. § (4). Hatályos a 2000. évi XCVI. törvény hatálybalépésével, a 2002. évi önkormányzati általános választás napjától, 2002. X. 20-tól. Lásd: 106/2002. (VII. 12.) KE határozat.


29  Beiktatta: 1994. évi LXIII. törvény 20. §. Számozását módosította: 2001. évi CII. törvény 4. § (4).


30  Az első mondat szövegét megállapította: 2001. évi CII. törvény 4. § (5). Módosította: 2011. évi CCI. törvény 36. § c), 2012. évi CCXI. törvény 7. § c).


31  Megállapította: 2010. évi LXVIII. törvény 1. §. Hatályos: a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi általános választását követő naptól, 2010. X. 4-től. Lásd: 204/2010. (VII. 16.) KE határozat.


32  Megállapította: 2010. évi CLXIV. törvény 2. §. Hatályos: 2010. XII. 24-től.


33  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


34  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


35  Megállapította: 1994. évi LXIII. törvény 29. §. Hatályos: 1994. XII. 11-től.


36  Megállapította: 2011. évi CCI. törvény 35. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.


37  Hatályon kívül helyezte: 1997. évi C. törvény 155. § i). Hatálytalan: 1997. XI. 6-tól.


38  Beiktatta: 2001. évi CXV. törvény 5. §. Hatályos: 2002. I. 8-tól.


39  Jelölését módosította: 2001. évi CXV. törvény 5. §.


40  Jelölését módosította: 2001. évi CXV. törvény 5. §.


41  Beiktatta: 2003. évi CXXXII. törvény 1. § (1). Hatályos: 2004. I. 1-től. Ezt követően induló területszervezési kezdeményezések esetén kell alkalmazni.


42  Módosította: 1997. évi CXXXIV. törvény 6. §, 2003. évi CXXXII. törvény 1. § (1).


43  Jelölését módosította: 2003. évi CXXXII. törvény 1. § (1).


44  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


45  Módosította: 2011. évi CCI. törvény 36. § d).


46  Megállapította: 1994. évi LXIII. törvény 30. § (2). Hatályos: 1994. XII. 11-től.


47  Módosította: 2011. évi CLXXV. törvény 84. § b).


48  Hatályon kívül helyezte: 1997. évi C. törvény 155. § i). Hatálytalan: 1997. XI. 6-tól.


49  A korábbi második mondatot hatályon kívül helyezte: 1997. évi C. törvény 155. § i). Hatálytalan: 1997. XI. 6-tól.


50  Hatályon kívül helyezte: 1997. évi C. törvény 155. § i). Hatálytalan: 1997. XI. 6-tól.


51  Számozását módosította: 1994. évi LXIII. törvény 31. §.


52  Hatályon kívül helyezte: 1997. évi C. törvény 155. § i). Hatálytalan: 1997. XI. 6-tól.


53  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


54  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


55  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


56  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


57  Megállapította: 1994. évi LXIII. törvény 38. §. Hatályos: 1994. XII. 11-től.


58  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


59  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLIV. törvény 18. § (2). Hatálytalan: 2012. I. 1-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2011. évi CXCV. törvény 113. § (2).


60  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


61  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


62  Megállapította: 1994. évi LXIII. törvény 43. §. Hatályos: 1994. XII. 11-től.


63  Megállapította: 2010. évi CLXIV. törvény 5. §. Hatályos: 2010. XII. 24-től.


64  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


65  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


66  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


67  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 2011. évi CXCV. törvény 113. § (2), 114. § (1).


68  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


69  Megállapította: 2005. évi XCII. törvény 2. §. Hatályos: 2005. VIII. 31-től.


70  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


71  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


72  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


73  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


74  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


75  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


76  Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 37. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.


77  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (1) a). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


78  Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 39. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.


79  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


80  Hatályon kívül helyezte: 2005. évi CXIV. törvény 72. § (5) c). Hatálytalan: 2005. XI. 25-től.


81  Hatályon kívül helyezte: 2005. évi CXIV. törvény 72. § (5) c). Hatálytalan: 2005. XI. 25-től.


82  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


83  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


84  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLIV. törvény 18. § (2). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.


85  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXXIX. törvény 156. § (2) a). Hatálytalan: 2013. I. 1-től.


86  Megállapította: 2010. évi CLIII. törvény 4. § (12). Hatályos: 2011. I. 1-től.


87  Beiktatta: 2011. évi CCI. törvény 35. § (2). Hatályos: 2012. I. 1-től.