Jogszabálykereső

A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

14/1991. (XI. 26.) IM rendelet

a közjegyzői díjszabásról

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 183. §-ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:

I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

1. § A közjegyzőt a törvény alapján végzett közjegyzői tevékenységéért munkadíj és költségtérítés illeti meg, amit az eljárást kezdeményező - hivatalból indult eljárás esetén az abban érdekelt - fél köteles megfizetni; több fél esetén a fizetési kötelezettség egyetemleges.

2. § *  A munkadíjat és a költségtérítést az e rendeletben foglalt díjszabás alapján kell megállapítani és várható összegükről a tevékenység megkezdésekor a felet tájékoztatni kell.

3. § Ha a közjegyző több jogügyletet foglal egy okiratba, az egyes jogügyletek után a munkadíjat külön kell felszámítani.

4. § (1) Ha a közjegyző eljárása a rajta kívül álló okból befejezetlen marad, munkadíjra és költségtérítésre a ténylegesen elvégzett munka arányában tarthat igényt.

(2) A törvényben foglaltak megsértése vagy elmulasztása miatt közokiratnak nem tekinthető okiratért, tanúsítványért [Ktv. 131. § (1) bek.] és kiadmányért [Ktv. 154. § (5) bek.] nem jár munkadíj és költségtérítés.

II. MUNKADÍJ

Közös szabályok

5. § A közjegyzőt a hivatali helyiségében elvégzett, a terjedelem, a jogi megítélés és a felelősség szempontjából átlagos (szokásos mértékű) tevékenység ellátásáért a 8-17. § szerinti munkadíj illeti meg.

6. § Kivételesen a 8-17. § szerinti munkadíjnak legfeljebb a kétszerese számítható fel, ha a közjegyző

a) különösen terjedelmes, bonyolult, nehéz jogi megítélésű ügyet intéz;

b) tevékenységét a fél kérelmére vagy már alapos indokból 18 óra és reggel 8 óra között vagy munkaszüneti napon, illetőleg a hivatali helyiségén kívül végzi el, vagy

c) az okiratot, tanúsítványt a fél kérelmére idegen nyelven készíti el.

7. § A 8-17. § szerinti munkadíj legfeljebb a feléig leszállítható, ha a közjegyző az okirat vagy tanúsítvány elkészítéséhez a fél által rendelkezésre bocsátott írásbeli tervezetet vagy formanyomtatványt tartalmi változtatás vagy kiegészítés nélkül használja fel, vagy ha a munkadíj leszállítása az ügy összes körülményére tekintettel indokolt.

Munkadíj az ügyérték alapján

8. § (1) Ha a közjegyzői tevékenység tárgyának értéke (az ügyérték) megállapítható, a közjegyző munkadíját ennek alapján kell megállapítani.

(2) Az ügyértékhez igazodó munkadíj alapja - eltérő rendelkezés hiányában - a közjegyzői tevékenység tárgyának a terhek figyelembevétele nélkül megállapított az az értéke, amely a munkadíj esedékességekor fennállott.

(3) Ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke eltér egymástól, a munkadíjat a magasabb érték alapján kell megállapítani.

(4) Visszatérő szolgáltatások, vagyoni értékű jogok értékét a szolgáltatás vagy jog egyévi értékének alapulvételével kell meghatározni. Ha ilyen ügyben a szerződést határozatlan időre kötik, az egyévi érték háromszorosa az irányadó.

(5) Közös tulajdon megszüntetése esetén a munkadíj alapja a megosztásra váró közös vagyon értéke.

9. § *  Az ügyértékhez igazodó munkadíj összege:

20 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén
1000 Ft
20 000 Ft feletti, de 50 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 1000 Ft és a 20 000 Ft feletti rész

4%-a
50 000 Ft feletti, de 100 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 2200 Ft és az 50 000 Ft feletti rész

3%-a
100 000 Ft feletti, de 500 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 3700 Ft és a 100 000 Ft feletti rész

2%-a
500 000 Ft feletti, de 5 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 11 700 Ft és az 500 000 Ft feletti rész

1%-a
5 000 000 Ft feletti, de 10 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 56 700 Ft és az 5 000 000 Ft feletti rész

0,5%-a
10 000 000 Ft feletti ügyérték esetén 81 700 Ft és a 10 000 000 Ft feletti rész
0,25%-a,

de legfeljebb 200 000 000 Ft ügyérték alapján járó munkadíj számítható fel.

10. § (1) Két- vagy többoldalú jogügylet okiratba foglalásáért a 9. § szerinti munkadíj teljes összege jár.

(2) Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat okiratba foglalásáért a 9. § szerinti munkadíj fele jár.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben nem említett közjegyzői tevékenységért - eltérő rendelkezés hiányában - a 9. § szerinti munkadíj negyedrésze, de legalább 2000 Ft jár.

(4) *  A jelzálog-hitelintézetek által kötött jelzálog-hitelszerződések - kivéve a 30/A. §-ban foglalt ügyleteket - közokiratba foglalásáért a 9. § szerinti munkadíj negyedrésze jár azzal, hogy a munkadíj megállapítása során a 7. §-ban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak.

Munkadíj a tevékenységre fordított idő alapján

11. § Ha a közjegyzői tevékenység tárgyának értéke (az ügyérték) nem állapítható meg, a munkadíjat a közjegyzői tevékenységre fordított idő alapulvételével kell megállapítani, amelyhez hozzá kell számítani az előkészítéshez, lebonyolításhoz, valamint az esetleges utazáshoz szükséges időt is.

12. § (1) *  A tevékenységre fordított időhöz igazodó munkadíj összege minden megkezdett óráért 1500 Ft.

(2) Az (1) bekezdés szerint megállapítható munkadíjnak

a) a kétszerese számítható fel, ha a tanúsítvány elkészítésekor, valamint végrendelet és más végintézkedés (a továbbiakban: végrendelet), illetőleg egyéb okirat megőrzéséről jegyzőkönyv készül;

b) a háromszorosa számítható fel testületi ülés és az azon hozott határozat, versenytárgyalás, árverés, sorsolás és egyéb jogi jelentőségű tény tanúsításáért;

c) a négyszerese számítható fel jognyilatkozat, végrendelet okiratba foglalásáért;

d) az ötszöröse számítható fel két- vagy többoldalú szerződés okiratba foglalásáért.

Munkadíj helyszíni eljárás esetén

13. § Ha a tevékenységet a közjegyző hivatali helyiségén kívül, a fél által kért helyen kell elvégezni, a közjegyzőt az ügyérték alapján járó munkadíjon felül az utazásra fordított idő alapján felszámítható munkadíj is megilleti.

Egyéb munkadíjak

14. § (1) *  Az okiratról készült másolat, kiadmány és kivonat hitelesítésének díja oldalanként 300 Ft.

(2) Ha az okirat kizárólag vagy túlnyomórészt számokból áll, vagy idegen nyelven készült, az (1) bekezdés szerinti díj kétszerese jár.

(3) Fordítás készítéséért a tevékenységre fordított időhöz igazodó munkadíj, hitelesítésért oldalanként az (1) bekezdés szerinti díj háromszorosa jár.

(4) *  Az okiratnak az elektronikus letéti tárban történő elhelyezése esetén az okiratról készült elektronikus másolat elkészítéséért az (1) bekezdés szerinti munkadíj, az elektronikus másolat első három évben történő megőrzéséért pedig az elektronikus másolat elkészítésére és a letéti tárba történő elhelyezésére fordított időhöz igazodó munkadíj háromszorosa számítható fel. Ha az elektronikus letéti tárban az őrzési idő meghosszabbításra kerül, az őrzésért felszámított munkadíj fele jár.

15. § *  Váltó, csekk és más értékpapír óvásával kapcsolatos eljárásért a 10. § (3) bekezdésében meghatározott munkadíj számítható fel; ugyanabban az ügyben a váltó (csekk, más értékpapír) ismételt bemutatásáért vagy lakcím-tudakozódásért a tevékenységre fordított időhöz igazodó munkadíj jár.

16. § *  Névaláírás és cégjegyzés valódiságának tanúsításáért aláírásonként 1000 Ft munkadíj jár.

17. § (1) Bizalmi őrzésért a 9. § szerinti munkadíj fele jár.

(2) A végrendelet vagy más okirat megőrzéséért és a bizalmi őrzésért járó munkadíj a megőrzés első 12 hónapjára esedékes munkadíjat foglalja magában; ha az őrzés ideje ezt meghaladja, az említett munkadíj kétszerese jár.

III. KÖLTSÉGTÉRÍTÉS

Készkiadás

18. § *  A közjegyző költségként számíthatja fel azokat a készkiadásait (utazási, szállás-, étkezési, postaköltség, leírási díj, tanú költségtérítése stb.), amelyek az adott ügyben a közjegyzői tevékenység ellátásával kapcsolatban merültek fel.

19. § Ha a közjegyző - illetőleg a közjegyző intézkedése alapján a közjegyzőhelyettes, a közjegyzőjelölt vagy a közjegyző alkalmazottja - a közjegyzői tevékenységgel összefüggésben a közjegyzői irodán kívül végez munkát, a készkiadások körében

a) utazási költségként az igénybe vett tömegközlekedési eszköz első osztályának viteldíjára, indokolt esetben taxi és saját személygépkocsi használatának ellenértékére tarthat igényt;

b) *  ellátási költség címén a jogszabály szerinti napidíj a 6 órát meghaladó távollét esetén jár;

c) szállásköltség az erről szóló számla szerint számolható el.

20. § A közjegyző készkiadás címén igényt tarthat az ügy ellátásával kapcsolatban ténylegesen felmerült és igazolt postai (levél, csomag, telefon, távirat, telex, telefax) díjak és egyéb költségek megtérítésére.

21. § *  Leírási díjként a közjegyző oldalanként 100 Ft-ot számíthat fel; ha az oldal tartalma kizárólag vagy túlnyomórészt számokból áll, vagy idegen nyelvű, ennek kétszeresét kell fizetni. A megkezdett oldal teljes oldalnak számít.

Költségátalány

22. § (1) *  A 18-21. §-ok szerinti költségeken felül a közjegyzőt a munkadíj 40%-a költségátalányként illeti meg.

(2) *  Az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló nyilatkozatnak az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába (továbbiakban: élettársi nyilvántartás) történő bejegyzésére irányuló eljárás esetén a munkadíjnak megfelelő összegű költségátalányt kell fizetni.

IV. A MUNKADÍJ ÉS A KÖLTSÉGEK MEGTÉRÍTÉSE

23. § A munkadíj és a költségtérítés a közjegyzői tevékenység befejezésekor esedékes.

Előleg

24. § (1) A közjegyző előlegre tarthat igényt

a) a fél kérelmére végzett tevékenység esetén az előrelátható munkadíj és költségtérítés;

b) hivatalból indult eljárás esetén az előrelátható költségtérítés

fedezetéül és összegéig.

(2) A közjegyző a kérelemre indult eljárásban a tevékenység megkezdését az előleg fizetésétől teheti függővé, kivéve ha a késedelem hátránnyal járhat.

(3) Az előleget a munkadíjba, illetőleg a költségtérítés iránti követelésbe be kell számítani.

25. § (1) *  A közjegyző által készített okiratot, tanúsítványt, kiadmányt, másolatot, kivonatot és bizonyítványt a fél részére a munkadíj és a költségtérítés megfizetése után lehet átadni.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglaltak a hagyatéki eljárás során nem alkalmazhatók.

Díjjegyzék

26. § (1) A közjegyző az általa felszámított munkadíjról és költségtérítésről díjjegyzéket állít ki, amelyet általában a tevékenység során keletkezett okiratra vezet rá.

(2) *  A díjjegyzékben a közjegyző az egyes díjtételeket külön tünteti fel. Ha a közjegyző a munkadíjat a 6. § szerint számította fel, ennek indokát meg kell jelölnie.

(3) A közjegyző a felvett előlegről a díjjegyzékben köteles elszámolni. Ha az előleg a ténylegesen járó munkadíj és költségtérítés összegét meghaladja, a közjegyző a félnek a többletet a díjjegyzék kiállításakor visszafizeti.

(4) Ha a fél a munkadíjat és a költségtérítést a díjjegyzék kiállításakor megfizette, ezt a közjegyző a díjjegyzékben elismeri, egyébként a fizetésről külön elismervényt állít ki.

Egyeztetés

27. § (1) Ha a fél a közjegyző által a díjjegyzékben feltüntetett munkadíj és költségtérítés összegét kifogásolja, egyeztetés végett [Ktv. 49. § b) pont] a közjegyző székhelye szerinti területi közjegyzői kamara elnökségéhez (a továbbiakban: a kamara elnöksége) fordulhat.

(2) Ha az egyeztetés eredményeként a fél és a közjegyző között egyezség jött létre, a kamara elnöksége ezt jegyzőkönyvbe foglalja.

Bírósági út

28. § (1) Ha a kamara elnöksége által lefolytatott egyeztetés eredménytelen maradt, a közjegyző, illetőleg a fél az el nem ismert igényét bírósági úton érvényesítheti.

(2) *  A közjegyzői munkadíj és költségtérítés felszámításának helyességéről a bíróság felhívása alapján a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) jogosult szakvéleményt adni [Ktv. 54. § h) pont].

V. KÜLÖNÖS DÍJSZABÁSI RENDELKEZÉSEK EGYES ELJÁRÁSOKBAN * 

29. § (1) *  A közjegyzőt a hagyatéki és az egyéb nemperes eljárás lefolytatásáért

a) ha az eljárás tárgyának értéke megállapítható, a 9. § szerinti munkadíj fele illeti meg;

b) *  ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, a munkadíj összege 2000 Ft;

c) *  előzetes bizonyítás és igazságügyi szakértő kirendelése esetén a jogi jelentőségű tény tanúsításáért járó munkadíjjal azonos mértékű munkadíj illeti meg;

d) *  a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése iránti eljárás esetén 12 000 Ft összegű munkadíj illeti meg;

e) *  az élettársi kapcsolat fennállásáról vagy fenn nem állásáról szóló nyilatkozatnak az élettársi nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló eljárás esetén bejegyzésenként a 12. § (2) bekezdés d) pontjában egy órára megállapított munkadíjnak megfelelő összegű munkadíj illeti meg, helyszíni eljárás esetén pedig a 13. § rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell;

f) *  az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásába történő bejegyzés (változásbejegyzés, törlés) esetében a munkadíj és költségtérítés fejében az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott díj illeti meg.

(2) *  Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának felhasználójaként való nyilvántartásba vételért (e bekezdésben a továbbiakban: regisztráció), valamint ennek törléséért

a) törvényes, szervezeti képviselőnek állandó képviselőként történő regisztrációja esetében a 12. § (2) bekezdés a) pontja szerinti munkadíj

b) meghatalmazott képviselőnek állandó képviselőként történő regisztrációja esetében a 12. § (2) bekezdés d) pontja szerinti munkadíj

illeti meg a közjegyzőt, a minősített elektronikus aláírással saját nevében való eljárás céljából történő regisztráció azonban mentes a munkadíj és költségtérítés fizetése alól.

(3) *  A hagyatéki eljárás díja magában foglalja az eljárás során történő letétkezelés díját és költségét; a letétbevétellel kapcsolatos készkiadások az általános szabályok szerint felszámíthatóak. A közjegyző a letét után kamatot nem fizet.

30. § A közjegyzői irattár által kiadott okirat [Ktv. 169. § (3) bek.] elkészítéséért a 21. § szerinti, hitelesítéséért - készkiadás és költségátalány nélkül - a 14. § (1) bekezdése szerinti díjat kell felszámítani.

30/A. § *  (1) A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet szerinti kamattámogatással érintett kölcsönszerződés és az azt biztosító jelzálogszerződés (ideértve a megelőlegező kölcsönszerződéseket is) közokiratba foglalásáért a közjegyzőt - az eljárás lefolytatásának helye figyelembevételével - a (2) vagy a (3) bekezdés szerinti díj és költségátalány illeti meg. A közjegyző irodájában lefolytatott eljárás esetében a közjegyző ezen felül összesen 15 000 Ft-ot, helyszíni eljárás esetén pedig 20 000 Ft-ot számít fel az okirat készítésével egyidejűleg az okiratról készített, az ingatlan-nyilvántartási eljáráshoz szükséges két darab, és felenként további egy darab kiadmány elkészítésének és hitelesítésének díjaként, valamint költségtérítés fejében.

(2) A közjegyzői okirat elkészítésének díja és költségátalánya összesen

a) 3 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 10 000 Ft,

b) 3 000 000 Ft feletti, de 5 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 15 000 Ft,

c) 5 000 000 Ft feletti, de 10 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 22 000 Ft,

d) 10 000 000 Ft feletti, de 15 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 28 000 Ft.

(3) Ha a közjegyző az (1) bekezdésben meghatározott ügyben helyszíni eljárást folytat le, a (2) bekezdés szerinti díj és költségátalány együttes összege

a) 3 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 15 000 Ft,

b) 3 000 000 Ft feletti, de 5 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 20 000 Ft,

c) 5 000 000 Ft feletti, de 10 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 28 000 Ft,

d) 10 000 000 Ft feletti, de 15 000 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 35 000 Ft.

(4) Az e §-ban meghatározott ügyben a 3., a 6. és a 7. § rendelkezései nem alkalmazhatók.

30/B. § *  (1) *  E rendelet szabályai a közjegyző hatáskörébe tartozó végrehajtás és biztosítási intézkedés elrendelése során - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - nem alkalmazhatóak.

(2) A közjegyző határozata - ide nem értve a fizetési meghagyásos eljárás, valamint a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése és a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő biztosítási intézkedés elrendelése során hozott határozatokat -, a közjegyző által jóváhagyott egyezség, a közjegyző díjjegyzéke és a közjegyzői okirat alapján történő végrehajtás elrendelése során a félnek az eljárás díját az eljárás kezdeményezésekor a közjegyző részére kell megfizetnie.

(3) A fél fizetési kötelezettségének az eljáró közjegyzőnél készpénzzel történő fizetéssel vagy választása szerint

a) fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel (a befizetés tényét igazoló szelvényt ebben az esetben a kérelemhez mellékelni kell), vagy

b) *  átutalással (az átutalás tényét a MOKK honlapján közzétett módon kell igazolni) vagy

c) bankkártyával kezdeményezett átutalással

tehet eleget.

(4) A (3) bekezdés a)-c) pontja szerint akkor fizethető meg az irat nem hiteles másolatáért megfizetendő másolati díj, ha a közjegyző annak technikai feltételeit biztosítja.

(5) Ha a fél vitatja a másolati díj összegét, e rendelet 27. §-ában szabályozott egyeztetési eljárást kezdeményezheti.

(6) A közjegyző kérésére a MOKK a honlapján közzéteszi azt a fizetési számlaszámot, melyre a közjegyző az eljárás díjának megfizetését elfogadja.

(7) *  Ha a fél a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 31/E. § (4b) bekezdés szerinti kedvezményre jogosult, kérheti a díj levonását követően fennmaradó, legalább 400 forintot elérő pénzösszeg visszatérítését; a visszautalással, kiutalással járó költséget a fél viseli. Ha a fél a végrehajtási kérelmében megjelölte a fizetési számlája számát, erre a számlára, egyébként pedig a díj visszatérítése iránti kérelmében megjelölt fizetési számlára vagy postacímre kell a díjat visszautalni vagy kiutalni. Ha a fél a pénzösszeget nem veszi át, azt a közjegyző 5 évig őrzi; a fél eddig az időpontig kérheti a díj visszatérítését; ezt követően a pénzösszeg a közjegyző bevételét képezi.

30/C. § *  (1) Az eljárás - ide nem értve a fizetési meghagyásos eljárást, valamint a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése és a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő biztosítási intézkedés elrendelése iránti eljárást - során készült irat nem hiteles másolatáért a közjegyző részére megfizetendő másolati díj összege oldalanként 100 Ft, az adatok törlésével készült másolat esetében oldalanként 400 Ft.

(2) A másolati díj összegét az eljáró közjegyzőnél a 30/B. § (3)-(4) bekezdése szerint kell megfizetni.

30/D. § *  Az európai fizetési meghagyásos eljárásért és az európai fizetési meghagyás végrehajtásának elrendeléséért járó díjat a 30/B. §-ban foglaltak szerint kell megfizetni.

30/E. § *  A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény szerinti gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés és devizakölcsön-szerződés módosítás, valamint az azok alapján tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásáért járó közjegyzői munkadíj és költségtérítés megfizetésére a hitelező pénzügyi intézmény köteles; a közjegyzői díj megfizetése szempontjából a hitelező pénzügyi intézmény minősül az 1. § szerinti, a közjegyzői eljárást kezdeményező félnek.

30/F. § *  (1) A közjegyzőt a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvényben (a továbbiakban: Hbnytv.) meghatározott azonossági nyilatkozat előterjesztéséért, a regisztrált felhasználók adataiban bekövetkezett változás átvezetéséért, valamint a hitelbiztosítéki regisztráció törlésért munkadíj és költségtérítés fejében 5000 forint illeti meg.

(2) Ha a regisztrációját kérő egy meghatározott személy vagy szervezet nevében, annak állandó képviselőjeként kíván eljárni, az azonossági nyilatkozat előterjesztéséért és a képviselt adatainak Hbnytv. 5. § (2) bekezdésben meghatározott adatainak a hitelbiztosítéki rendszerben történő rögzítéséért a közjegyzőt munkadíj és költségtérítés fejében a 12. § (2) bekezdés c) pontjában megállapított munkadíjnak megfelelő összeg illeti meg, azzal hogy az legfeljebb a 12. § (2) bekezdés c) pontjában három órára megállapított munkadíjnak megfelelő összegig terjedhet.

(3) A közjegyzőt a Hbnytv. 8. § vagy 9. §-a szerinti esetben a hitelbiztosítéki nyilatkozat rögzítésért munkadíj és költségtérítés fejében a 12. § (2) bekezdés c) pontjában megállapított munkadíjnak megfelelő összeg illeti meg, azzal hogy az legfeljebb a 12. § (2) bekezdés c) pontjában három órára megállapított munkadíjnak megfelelő összegig terjedhet.

(4) A közjegyzőt a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jogosult vagy kötelezett jogutódjának megállapítására irányuló nemperes eljárás lefolytatásáért a 12. § (2) bekezdés d) pontja szerinti munkadíj illeti meg.

30/G. § *  (1) A közjegyzőt a házassági és az élettársi vagyonjogi szerződések elektronikus nyilvántartásába történő bejegyzésére és a bejegyzett vagyonjogi szerződés módosítása, törlése, megszüntetése vagy megszűnése tényének bejegyzésére irányuló nemperes eljárás iránti kérelem előterjesztéséért és a tanúsítvány kiállításáért, ha a vagyonjogi szerződést az eljáró közjegyző készítette, a 12. § (2) bekezdés d) pontjában egy órára megállapított munkadíj illeti meg.

(2) A közjegyzőt az (1) bekezdés szerinti nemperes eljárás iránti kérelem előterjesztéséért és a tanúsítvány kiállításáért, ha a vagyonjogi szerződést nem az eljáró közjegyző készítette vagy azt ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták, a 12. § (2) bekezdés d) pontja szerinti munkadíj illeti meg, azzal, hogy az nem lehet kevesebb a két órára járó munkadíj összegénél.

(3) A közjegyzőt a házassági és az élettársi vagyonjogi szerződések elektronikus nyilvántartásába történő betekintés biztosításáért munkadíj és költségtérítés fejében 3000 forint illeti meg.

30/H. § *  A közjegyző a Ptk. 6:56. § szerinti letéti eljárásért

a) munkadíjként a 9. § szerinti munkadíjat, ha pedig az ügyérték nem állapítható meg, a 12. § (2) bekezdés b) pont szerinti munkadíj háromszorosának megfelelő összeget,

b) készkiadást és

c) az e rendelet szerinti költségátalányt, ha pedig a letétet a MOKK őrzi, ezen felül 20 000 Ft költségátalányt

számít fel.

30/I. § *  (1) Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 13. § (3) bekezdése szerinti új fogyasztói kölcsönszerződés közokiratba foglalásával kapcsolatosan az ügyérték alapján, illetve a tevékenységre fordított idő alapján történő díjszámítás nem alkalmazható, e kölcsönszerződés közokiratba foglalásáért a közjegyzőt

a) 15 000 Ft munkadíj és

b) 5000 Ft költségtérítés (költségátalány és készkiadás)

illeti meg. E munkadíj és költségtérítés magában foglalja az okirat készítésével egyidejűleg az okiratról készített, az ingatlan-nyilvántartási eljáráshoz szükséges két darab, és felenként további egy darab kiadmány elkészítésének és hitelesítésének díját és költségtérítését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkadíj és költségtérítés megállapításakor a 6. §, a 7. § és a 13. § szabályai nem alkalmazhatóak.

VI. HATÁLYBALÉPÉS

31. § Ez a rendelet 1992. január 1-jén lép hatályba.

32. § (1) E rendeletet a folyamatban levő ügyekben a rendelet hatálybalépése után végzett közjegyzői tevékenységgel felmerült munkadíjra és költségtérítésre kell alkalmazni.

(2) A rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő nemperes ügyben, ha a fél az eljárási illetéket már megfizette, a közjegyző munkadíjra és költségátalányra nem tarthat igényt, készkiadásait azonban felszámíthatja.