A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelet

a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről

A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 56. §-ának c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. § *  A közúti gépjárművek, a mezőgazdasági vontatók, a hatósági jelzéssel ellátott lassú járművek és a segédmotoros kerékpárok (a továbbiakban együtt: gépjárművek), a gépjárművezetés oktatására használt gépjárművek (a továbbiakban: oktató gépjárművek), az önjáró mezőgazdasági gépek (a továbbiakban: mezőgazdasági erőgépek), a motorfűrészek és az erdészeti közelítő eszközök (a továbbiakban: erdészeti gépek), valamint a halászati hajtóerőgépek üzemanyag- és kenőanyag-felhasználása – az igazolás nélkül elszámolható költség meghatározásához – az e rendeletben meghatározott üzemanyag-fogyasztási norma alapján vehető figyelembe.

2. § *  (1) Üzemanyag-fogyasztási normaként

a) az 1. melléklet, az 1/A. melléklet vagy a (2) bekezdés szerint meghatározott alapnorma (a továbbiakban: alapnorma), általánostól eltérő üzemeltetési mód esetében a 2. mellékletben meghatározott korrekciós tényezőkkel módosítva, vagy

b) a 4. §-ban meghatározott alapnorma-átalány

vehető figyelembe.

(2) Az 1. mellékletben fel nem tüntetett típusú, valamint az 1/A. melléklet alapján meg nem határozható alapnormájú, illetőleg a rendeletben meghatározottaktól eltérő fajtájú üzemanyaggal üzemelő gépjárművek esetében az alapnorma értékét a gyártó vagy

a) a gyártó adatai, vagy

b) az üzemanyag-fogyasztás mérése

alapján műszaki szakértő állapíthatja meg.

3. § (1) *  A gépjárművek kenőanyag-felhasználása – a (2) bekezdésben az olajcseréhez meghatározott mennyiségen felül – a 2. § szerint meghatározott üzemanyag-fogyasztási norma 7 ezrelékének megfelelő mennyiség.

(2) A motorolaj és hajtóműolaj cseréjéhez felhasználható mennyiség a gyártó által megjelölt mennyiség lehet.

4. § *  (1) A gépkocsik, a segédmotoros kerékpárok és a motorkerékpárok alapnormája a 2. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alapnormaképzési módszer helyett – egyszerűsített elszámolásként – a (2)–(5) bekezdésekben foglaltak szerint alapnorma-átalányként is meghatározható.

(2) *  A benzinüzemű személygépkocsi alapnorma-átalány mértéke a beépített motor hengerűrtartalma szerint:

a) 1000 cm3-ig 7,6 liter/100 kilométer,
b) 1001–1500 cm3-ig 8,6 liter/100 kilométer,
c) 1501–2000 cm3-ig 9,5 liter/100 kilométer,
d) 2001–3000 cm3-ig 11,4 liter/100 kilométer,
e) 3001 cm3 felett 13,3 liter/100 kilométer.

(3) *  A gázolajüzemű személygépkocsi alapnorma-átalány mértéke a beépített motor hengerűrtartalma szerint:

a) 1500 cm3-ig 5,7 liter/100 kilométer,
b) 1501–2000 cm3-ig 6,7 liter/100 kilométer,
c) 2001–3000 cm3-ig 7,6 liter/100 kilométer,
d) 3001 cm3 felett 9,5 liter/100 kilométer.

(4) Az autógázzal üzemelő tiszta gázüzemű, valamint kettős üzemű gépkocsi alapnorma-átalány mértékét – a (2) bekezdés alapján liter/100 kilométerben meghatározott alapnorma érték – továbbá

a) cseppfolyós propán-bután gázüzem (LPG) esetén 1,2 (liter/liter) értékű,

b) földgáz (CNG, LNG) üzem esetén 0,8 (Nm3/liter) értékű

módosító tényező szorzataként kell megállapítani.

(5) *  A segédmotoros kerékpár és a motorkerékpár alapnorma-átalány mértéke a beépített motor hengerűrtartalma szerint:

a) segédmotoros kerékpár: 3,0 liter/100 km,
b) motorkerékpár: 80 cm3-ig 3,5 liter/100 km,
c) motorkerékpár: 81–125 cm3 3,8 liter/100 km,
d) motorkerékpár: 126–250 cm3 4 liter/100 km,
e) motorkerékpár: 251–500 cm3 4,5 liter/100 km,
f) motorkerékpár: 500 cm3 felett 5 liter/100 km.

(6) A gépjárművezetés gyakorlati oktatása során az oktató gépjárműre vonatkozóan alapnorma-átalányként a (2)–(5) bekezdések szerint meghatározott alapnorma-átalány 1,8-szeres értéke (180%-a) vehető figyelembe.

(7) A (2)–(6) bekezdésben meghatározott alapnorma-átalány a – gyártótól, illetőleg a kereskedelmi forgalmazótól származó – dokumentációban (kezelési utasításban) meghatározott minőségű üzemanyagra vonatkozik.

5. § *  A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 27. § (1) bekezdés b) pontjának, illetve (2) bekezdésének alkalmazása esetén az üzemanyag- és kenőanyag-felhasználás e rendelet szerint történő meghatározásához a személyi jövedelemadóról szóló törvényben előírt adattartalmú útnyilvántartásban az üzemanyag feltöltés (tankolás) helyét, idejét és mennyiségét, valamint a kilométeróra állását is fel kell tüntetni.

6. § (1) *  A mezőgazdasági erőgépek üzemanyag és kenőanyag, valamint a kiegészítő berendezésekhez szükséges hidraulikaolaj felhasználását a 3. és 4. mellékletben meghatározottak szerint kell megállapítani.

(2) A mezőgazdasági erőgépeknél útnyilvántartásnak minősül az igénybevételi nyilvántartás.

(3) *  Az erdészeti gépek üzemanyag és kenőanyag, valamint a kiegészítő berendezésekhez szükséges hidraulikaolaj felhasználását, továbbá a halászati hajtóerőgépek üzemanyag- és kenőanyag felhasználását az 5. mellékletben meghatározottak szerint kell megállapítani.

7. § *  Ez a rendelet 1992. április 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelethez * 

Gépjárművek azonosító adatai
és tüzelőanyagfogyasztási normái

JÁRMŰFAJTÁK:

benzinüzemű személygépkocsik

gázolajüzemű személygépkocsik

benzinüzemű autóbuszok

gázolajüzemű autóbuszok

benzinüzemű tehergépkocsik

gázolajüzemű tehergépkocsik

vontatók

1. Gyártmány
2. Típus
3. Jelleg (nyitott, csukott, combi, fixplatós, billenős, tartály, csuklós, nyerges, horgos, különleges stb.)
4. Jellegzetességek (terepjáró, rakodólap, rakodódaru, csörlő, automata, differenciálzár, városi, helyközi, távolsági stb.)
5. Saját tömeg (t)
6. Teherbírás, vontatható teher; szállítható személyek száma
7. Motorteljesítmény [DIN kW (LE) fordulatnál]
8. Lökettérfogat (ccm)
9. Tüzelőanyag (üzemanyag) [ESZ–95, ESZ–98, gázolaj, l: keverék] * 
10. Műszaki ellenőrzési sebesség (km/h)
11. Műszaki norma (liter/100 km)
12. Alapnorma (liter/100 km)

BENZINÜZEMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
ALFA ROMEO ARNA II csukott 0,8–0,9 5 63,5 1351 ESZ-98 90 6,0 8,1
ALFA ROMEO 164 3,0 V6 csukott automata váltó 1,300 5 138–141 2959 ESZ-98 90 7,2 9,2
ALFA ROMEO ALFA 164 (2,0 T Spark) csukott 1,2–1,3 5 102–105 1962 ESZ-95 90 6,5 8,5
ALFA ROMEO ALFA 164 (2,0 T Spark) csukott 1,2–1,3 5 107–109 1962 ESZ-98 90 6,5 8,3
ALFA ROMEO ALFA 164 (2,0 V6 Turbo) csukott 1,4–1,5 5 148–151 1996 ESZ-95 90 7,1 9,4
ALFA ROMEO ALFA 164 (2,0i Turbo) csukott 1,2–1,3 5 126–129 1995 ESZ-98 90 6,3 8,1
ALFA ROMEO ALFA 164 (3,0 V6) csukott 1,2–1,3 5 132–135 2959 ESZ-95 90 7,2 9,8
ALFA ROMEO ALFA 164 (3,0 V6) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 132–135 2959 ESZ-95 90 7,2 9,2
ALFA ROMEO ALFA 164 (3,0 V6) csukott 1,2–1,3 5 145–147 2959 ESZ-95 90 7,3 10,0
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,3 S) csukott 0,9–1,0 5 63,5 1351 ESZ-98 90 5,7 8,1
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,3) csukott 0,8–1,0 5 58 1351 ESZ-98 90 5,8 7,8
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,3) csukott 0,9–1,1 5 63 1351 ESZ-95 90 6,0 8,2
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,5) csukott 0,9–1,0 5 77 1490 ESZ-98 90 6,0 8,2
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,5) csukott 0,9–1,0 5 62–62,5 1490 ESZ-98 90 5,7 7,7
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,5ie) csukott 0,8–1,0 5 71–72 1490 ESZ-98 90 5,8 7,7
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,5ie) csukott 0,9–1,0 5 70–71 1490 ESZ-95 90 6,0 7,8
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,5ie) Sport Wagon csukott 0,9–1,0 5 70–71 1490 ESZ-95 90 6,0 8,0
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,7ie 4x4) csukott 0,9–1,1 5 77–79 1712 ESZ-95 90 5,7 8,2
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,7ie) csukott 0,9–1,1 5 77–79 1712 ESZ-95 90 5,7 7,8
ALFA ROMEO ALFA 33 (Boxer 16V) csukott 1,0–1,1 5 95–97 1712 ESZ-95 90 5,9 8,2
ALFA ROMEO ALFA 33 (Boxer 16V) csukott 1,0–1,1 5 98–101 1712 ESZ-98 90 5,9 8,2
ALFA ROMEO ALFA 75 csukott 1,0–1,2 5 88,5 1779 ESZ-98 90 7,0 9,6
ALFA ROMEO ALFA 75 (1,6) csukott 1,0–1,1 5 81 1567 ESZ-98 90 6,9 9,5
ALFA ROMEO ALFA 75 (1,6ie) csukott 1,0–1,1 5 77–79 1567 ESZ798 90 6,7 8,5
ALFA ROMEO ALFA 75 (1,8i Turbo) csukott 1,2–1,3 5 121 1779 ESZ-95 90 7,0 8,4
ALFA ROMEO ALFA 75 (1,8ie) csukott 1,0–1,2 5 88 1779 ESZ-95 90 6,9 8,8
ALFA ROMEO ALFA 75 (1,8ie) csukott 1,0–1,2 5 88–90 1779 ESZ-98 90 6,9 8,7
ALFA ROMEO ALFA 75 (2,0 T.Spark) csukott 1,1–1,2 5 104–105 1962 ESZ-95 90 6,3 8,4
ALFA ROMEO ALFA 75 (2,0 T.Spark) csukott 1,1–1,2 5 107–109 1962 ESZ-98 90 6,0 8,1
ALFA ROMEO ALFA 75 (2,5 V6) csukott 1,1–1,4 5 114,5 2492 ESZ-98 90 6,8 9,8
ALFA ROMEO ALFA 75 (3,0 V6) csukott 1,3–1,4 5 139–141 2959 ESZ-95 90 7,6 10,2
ALFA ROMEO Alfasud 1,3 csukott 0,8–0,9 5 58 1351 ESZ-98 90 6,7 9,2
ALFA ROMEO Alfetta 1,8 csukott 89,5 kW 1,1–1,2 5 89,5 1779 ESZ-98 90 6,7 9,4
ALFA ROMEO GTV 2,0 csukott 95,5 kW 1,1–1,2 5 95,5 1962 ESZ-98 90 6,8 9,9
ALFA ROMEO Gulietta 1,6 csukott 1,0–1,1 5 75 1570 ESZ-98 90 7,3 10,4
ALFA ROMEO Gulietta 2,0 csukott 1,0–1,1 5 95,5 1962 ESZ-98 90 7,3 10,1
ALFA ROMEO Spider 1,6 csukott 1,0–1,1 5 78–80 1567 ESZ-98 90 7,6 9,8
ALFA ROMEO Spider 2,0 csukott 1,0–1,3 5 94 1962 ESZ-98 90 9,0 11,4
ALFA ROMEO Spider 2,0 i csukott 1,0–1,2 5 86–88 1962 ESZ-95 90 6,6 8,7
ALFA ROMEO Spider 2,0 i csukott 1,0–1,2 5 93 1962 ESZ-98 90 6,6 8,6
ARO 10,4 kombinált terepjáró 1,190 5 40 1289 ESZ-98 70 10,0 10,5
ARO 10,4 (Dácia 1310 TLX mot.) kombinált terepjáró 1,190 5 48 1397 ESZ-98 70 10,0 10,5
ARO 244 csukott terepjáró 1,66 5 59 2495 ESZ-98 69 16,5 17,0
ARO M-461-C nyitott terepjáró 1,55 8 57 2512 ESZ-98 60 16,5 17,0
AUDI 100 (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 62,5 1588 ESZ-98 90 7,0 9,6
AUDI 100 (1,8:1,8i) csukott 1,1–1,3 5 66 1781 ESZ-98 90 5,9 8,3
AUDI 100 (1,8:1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 66 1781 ESZ-98 90 6,6 8,9
AUDI 100 (1,9) csukott 1,1–1,2 5 73,5 1921 ESZ-98 90 5,4 7,9
AUDI 100 (1,9) csukott 0,9–1,2 5 84,5 1921 ESZ-98 90 5,9 8,9
AUDI 100 (2,0i) csukott 1,1–1,3 5 85 1994 ESZ-98 90 6,7 8,9
AUDI 100 (2,0i) csukott 1,3–1,4 5 74 1984 ESZ-95 90 6,4 8,3
AUDI 100 (2,0i) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 74 1984 ESZ-95 90 7,1 9,0
AUDI 100 (2,0i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 85 1994 ESZ-95 90 7,1 9,4
AUDI 100 (2,0i) csukott 1,1–1,3 5 85 1994 ESZ-95 90 6,7 8,9
AUDI 100 (2,0i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 85 1994 ESZ-98 90 7,1 9,4
AUDI 100 (2,1) csukott 1,2–1,3 5 100 2144 ESZ-98 90 6,1 9,0
AUDI 100 (2,2i Turbo) csukott 1,3–1,4 5 121 2226 ESZ-95 90 6,9 9,9
AUDI 100 (2,2i) csukott 1,2–1,3 5 101 2226 ESZ-98 90 6,5 9,2
AUDI 100 (2,2i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 101 2226 ESZ-98 90 7,1 9,7
AUDI 100 (2,2i) csukott 1,2–1,3 5 84,5 2226 ESZ-95 90 6,9 10,1
AUDI 100 (2,2i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 84,5 2226 ESZ-95 90 7,7 10,8
AUDI 100 (2,2i) csukott 1,2–1,3 5 100 2144 ESZ-98 90 6,5 10,1
AUDI 100 (2,3 E quattro) csukott 1,3–1,5 5 98 2309 ESZ-95 90 7,3 10,0
AUDI 100 (2,3 E) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 101 2309 ESZ-98 90 7,2 9,7
AUDI 100 (2,3 E) csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 101 2309 ESZ-98 90 6,3 9,0
AUDI 100 (2,3 E) csukott 1,3–1,4 5 98 2309 ESZ-95 90 7,0 9,6
AUDI 100 (2,3 E) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 98 2309 ESZ-95 90 7,7 10,1
AUDI 100 (2,8E V6 quattro) csukott 1,4–1,5 5 128 2771 ESZ-95 90 8,0 10,6
AUDI 100 (2,8E V6) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 128 2771 ESZ-95 90 7,8 10,4
AUDI 100 (2,8E V6) csukott 1,4–1,5 5 128 2771 ESZ-95 90 7,0 9,5
AUDI 100 (2,8E V6) csukott 1,4–1,5 5 128 2771 ESZ-98 90 7,0 9,5
AUDI 100 L csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 100 2144 ESZ-98 90 7,5 10,7
AUDI 200 (2,1) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 125 2144 ESZ-98 90 8,9 12,1
AUDI 200 (2,2i Turbo) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 121 2226 ESZ-95 90 7,9 11,0
AUDI 200 (2,2i Turbo) csukott 1,3–1,4 5 121 2226 ESZ-95 90 6,9 9,9
AUDI 43 (100 GL) csukott 1,110 5 62,5 1588 ESZ-98 90 7,0 9,7
AUDI 43 (100 GL-5E) csukott 4 fokozatú váltóval 1,170 5 100 2144 ESZ-98 90 7,5 10,7
AUDI 43 (100 GL-5E) csukott 5 fokozatú váltóval 1,170 5 100 2144 ESZ-98 90 6,5 10,1
AUDI 43 (100 GL-5E) csukott automata váltóval 1,170 5 100 2144 ESZ-98 90 8,7 11,3
AUDI 80 (1,6 S) csukott 1,1–1,2 5 55 1595 ESZ-98 90 5,3 7,6
AUDI 80 (1,6 S) csukott 1,1–1,2 5 51 1595 ESZ-95 90 5,4 7,3
AUDI 80 (1,6) csukott 0,9–1,0 5 51,5;55 1588 ESZ-98 90 6,9 9,3
AUDI 80 (1,6) csukott 0,9–1,0 5 81 1588 ESZ-98 90 6,7 9,3
AUDI 80 (1,6) csukott 1,030 5 51 1595 ESZ-95 90 5,5 7,5
AUDI 80 (1,6) csukott 0,9–1,0 5 62,5 1588 ESZ-98 90 6,6 9,1
AUDI 80 (1,6) csukott 1,0–1,1 5 55 1595 ESZ-98 90 5,5 7,5
AUDI 80 (1,6) csukott 0,9–1,0 5 55 1595 ESZ-98 90 6,6 8,3
AUDI 80 (1,8 S quattro) csukott 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-98 90 6,4 8,9
AUDI 80 (1,8 S) csukott 1,0–1,1 5 66 1781 ESZ-98 90 5,4 7,8
AUDI 80 (1,8 S) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 66 1781 ESZ-98 90 6,3 8,6
AUDI 80 (1,8 S) csukott 1,0–1,1 5 66 1781 ESZ-95 90 5,4 7,8
AUDI 80 (1,8) csukott 1,0–1,1 5 66 1781 ESZ-95 90 5,9 8,5
AUDI 80 (1,8) csukott 1,0–1,1 5 66 1781 ESZ-98 90 5,7 7,6
AUDI 80 (1,8 i) csukott 0,9–1,0 5 82,5 1781 ESZ-98 90 6,1 8,5
AUDI 80 (1,9) csukott 1,0–1,2 5 84,5 1921 ESZ-98 90 6,3 9,2
AUDI 80 (2,0 E 16V quattro) csukott 1,2–1,3 5 101 1984 ESZ-95 90 6,8 9,5
AUDI 80 (2,0 E 16V) csukott 1,1–1,2 5 101 1984 ESZ-95 90 6,5 9,1
AUDI 80 (2,0 E quattro) csukott 1,1–1,2 5 82 1984 ESZ-95 90 5,8 8,8
AUDI 80 (2,0 E) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 82 1984 ESZ-95 90 6,2 8,4
AUDI 80 (2,0 E) csukott 1,1–1,2 5 82 1984 ESZ-95 90 5,3 7,7
AUDI 80 CL 1,3 csukott 0,950 5 44 1296 ESZ-98 90 5,1 6,8
AUDI 80 Coupe GT csukott 1,060 5 85 2226 ESZ-98 90 6,6 9,6
AUDI 80 GTE 1,8 csukott 0,980 5 82,5 1781 ESZ-98 90 6,1 8,4
AUDI 80 S/LS csukott 0,8–0,9 5 55 1471 ESZ-98 90 8,0 8,6
AUDI 90 (2,0 20V quattro) csukott 1,3–1,4 5 123 2309 ESZ-95 90 7,6 10,3
AUDI 90 (2,0 20V) csukott 1,2–1,3 5 123 2309 ESZ-95 90 7,9 10,5
AUDI 90 (2,0 20V) csukott 1,2–1,3 5 123 2309 ESZ-95 90 7,0 9,7
AUDI 90 (2,0 20V) csukott 1,2–1,3 5 118 1994 ESZ-98 90 6,6 9,7
AUDI 90 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 85 1994 ESZ-95 90 6,1 8,6
AUDI 90 (2,2 quattro) csukott 1,3–1,4 5 100 2226 ESZ-98 90 6,7 9,3
AUDI 90 (2,3 E) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 98 2309 ESZ-95 90 7,2 9,6
AUDI 90 (2,3 E) csukott 1,1–1,2 5 98 2309 ESZ-95 90 6,3 9,0
AUDI 90 (2,3 E) quattro csukott 1,2–1,3 5 98 2309 ESZ-95 90 6,7 9,5
AUDI V8 csukott 1,7–1,8 5 184 3562 ESZ-95 90 8,7 12,5
AUDI V8 csukott automata váltó 1,7–1,8 5 184 3562 ESZ-95 90 8,9 12,6
AUSTIN MINI csukott 0,6–0,7 4 30;32,5 998 ESZ-98 90 4,7 5,7
AUSTIN Montego 1,6 csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 63 1598 ESZ-98 90 5,3 7,2
AUSTIN Montego 1,6 csukott automata váltó 0,9–1,1 5 63 1598 ESZ-98 90 6,5 8,2
AUSTIN Rover Montego 1,6 HL csukott 1,025 5 63 1598 ESZ-98 90 6,0 7,7
BARKAS B 1000 csukott 1,427 8 33 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 12,5
BARKAS B 1000 KB csukott 1,350 8 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 12,5
BARKAS B 1000 KB (Dácia 1,3 mot.) csukott 1,350 8 40 1289 ESZ-98 60 8,2 9,1
BARKAS B 1000 KB (Dácia 1,4 mot.) csukott 1,350 8 48 1397 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (Fiat 131 mot.) csukott 1,350 8 48 1297 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (Ford 1,1 mot.) csukott 1,350 8 40 1118 ESZ-95 60 7,7 8,6
BARKAS B 1000 KB (Ford VSG 411 mot.) csukott 1,350 8 37 1118 ESZ-98 60 7,7 8,6
BARKAS B 1000 KB (Ford VSG 413 mot.) csukott 1,350 8 46 1297 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (Opel 1,2 mot.) csukott Opel kadett 1,2 motor 1,350 8 39 1196 ESZ-98 60 7,7 8,6
BARKAS B 1000 KB (Opel 1,2 mot.) csukott Opel kadett 1,2 motor 1,350 8 44 1196 ESZ-98 60 8,2 9,1
BARKAS B 1000 KB (Renault 14;18 m.) csukott 1,350 8 47 1397 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (Renault 810 mot.) csukott 1,350 8 40 1289 ESZ-98 60 8,2 9,1
BARKAS B 1000 KB (TOYOTA 4 K m.) csukott 1,350 8 48 1290 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (VAZ 1,2 mot.) csukott 1,350 8 44 1198 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (VAZ 1,3 mot.) csukott 1,350 8 51,5 1294 ESZ-98 60 8,6 9,6
BARKAS B 1000 KB (VW 1,3 B mot.) csukott 1,350 8 43 1272 ESZ-98 60 8,2 9,1
BARKAS B 1000 KB (VW 1,5 B mot.) csukott 1,350 8 51 1457 ESZ-98 60 9,1 10,1
BARKAS B 1000 KB (VW 1,6 B mot.) csukott 1,350 8 55 1588 ESZ-98 60 9,1 10,1
BARKAS B 1000 KB/AFIT csukott camping 1,550 7 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,0 13,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (Dácia 1,3 m.) csukott 1,550 7 40 1289 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KB/AFIT (Dácia 1,4 m.) csukott 1,550 7 48 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (Fiat 131 mot.) csukott 1,550 7 48 1297 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (FORD 1,1 mot.) csukott 1,550 7 40 1118 ESZ-95 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (FORD VSG 411) csukott 1,550 7 37 1118 ESZ-98 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (FORD VSG 413) csukott 1,550 7 46 1297 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (Renault 14;18) csukott 1,550 7 47 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (Renault 810) csukott 1,550 7 40 1289 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KB/AFIT (TOYOTA 4 K m.) csukott 1,550 7 48 1290 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VAZ 1,2 mot.) csukott 1,550 7 44 1198 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VAZ 1,3 mot.) csukott 1,550 7 51,5 1294 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VW 1,3 B mot.) csukott 1,550 7 43 1272 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VW 1,5 B mot.) csukott 1,550 7 51 1457 ESZ-98 60 9,5 10,5
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VW 1,6 B mot.) csukott 1,550 7 55 1588 ESZ-98 60 9,5 10,5
BARKAS B 1000 KK/SMH csukott személymentő 1,740 6 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 13,5
BARKAS B 1000 KK/SMH (VW 1,3 B.m.) csukott 1,350 5 43 1272 ESZ-98 60 9,2 10,3
BMW 315 (A 16) csukott 1,010 5 55 1574 ESZ-98 90 6,0 8,3
BMW 316 csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 66 1767 ESZ-98 90 6,8 9,1
BMW 316 (A 18) csukott 1,020 5 66 1766 ESZ-98 90 6,0 7,8
BMW 316 A (A 18) csukott 1,030 5 66 1766 ESZ-98 90 6,0 7,8
BMW 316 i (A 16 i) csukott 1,030 5 75 1596 ESZ-98 90 6,7 8,5
BMW 316 i (A 16 i) csukott 1,030 5 73 1596 ESZ-95 90 6,7 8,5
BMW 318 csukott 1,0–1,1 5 72 1766 ESZ-98 90 8,5 9,5
BMW 318 i csukott 4 fokozatú váltó 1,030 5 77 1754 ESZ-98 90 6,3 7,9
BMW 318 i csukott 5 fokozatú váltó 1,030 5 77 1754 ESZ-98 90 6,0 7,8
BMW 318 i csukott 5 fokozatú váltó 1,065 5 85 1796 ESZ-98 90 6,7 8,5
BMW 318 i csukott automata váltós 1,0–1,1 5 85 1796 ESZ-98 90 7,0 8,8
BMW 318 i csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 77 1767 ESZ-98 90 5,8 7,7
BMW 318 i csukott 1,0–1,1 5 83 1796 ESZ-95 90 6,7 8,5
BMW 318 i csukott automata váltó 1,0–1,1 5 83 1767 ESZ-95 90 7,0 8,8
BMW 318 i csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 77 1767 ESZ-98 90 6,3 8,0
BMW 318 is csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 100 1796 ESZ-95 90 6,4 8,6
BMW 320 csukott 1,090 5 90 1977 ESZ-98 90 7,2 10,1
BMW 320 csukott 1,1–1,2 5 90 1990 ESZ-98 90 7,2 10,1
BMW 320 csukott automata váltó 1,1–1,2 5 90 1990 ESZ-98 90 7,5 10,0
BMW 320 csukott 1,0–1,1 5 90 1977 ESZ-98 80 7,2 10,0
BMW 320 i csukott 1,100 5 95 1976 ESZ-98 90 6,4 9,1
BMW 320 i csukott automata váltós 1,0–1,2 5 95 1991 ESZ-98 90 6,3 8,7
BMW 320 i csukott 0,9–1,1 5 92 1991 ESZ-98 90 6,2 8,9
BMW 320 i csukott 1,0–1,2 5 95 1991 ESZ-98 90 6,4 9,1
BMW 320 i csukott 1,1–1,3 5 82,5 1990 ESZ-98 90 9,0 11,1
BMW 320 i csukott 1,2–1,3 5 110 1991 ESZ-95 90 7,1 9,7
BMW 320 i csukott automata váltó 1,2–1,3 5 110 1991 ESZ-95 90 6,5 9,7
BMW 320 i (1990) csukott 1,270 5 95 1991 ESZ-95 90 7,5 10,1
BMW 320 i (1990) csukott automata váltós 1,305 5 95 1991 ESZ-95 90 7,7 10,4
BMW 323 i csukott 1,1–1,2 5 105 2315 ESZ-98 90 7,2 10,6
BMW 323 i csukott 1,1–1,2 5 102,105 2316 ESZ-98 90 6,3 8,9
BMW 325 i csukott 1,2–1,3 5 95 2693 ESZ-95 90 7,0 9,1
BMW 325 i csukott 1,1–1,3 5 126 2494 ESZ-98 90 6,4 9,1
BMW 325 i csukott 1,2–1,3 5 141 2494 ESZ-95 90 7,0 9,7
BMW 325 i (1990) csukott 1,295 5 125 2494 ESZ-95 90 7,2 9,8
BMW 325 i (1990) csukott automata váltó 1,330 5 125 2494 ESZ-95 90 7,3 10,1
BMW 325 i A csukott automata váltó 1,2–1,3 5 141 2494 ESZ-95 90 6,3 9,6
BMW 518 csukott 1,160 5 66 1767 ESZ-98 90 7,0 9,2
BMW 518 csukott 5 fokozatú váltó 1,2–1,3 5 66 1766 ESZ-98 90 7,2 9,9
BMW 518 csukott 4 fokozatú váltó 1,2–1,3 5 66 1766 ESZ-98 90 7,8 10,4
BMW 518 i csukott 1,2–1,4 5 83 1796 ESZ-95 90 6,8 8,8
BMW 518 i (A 18 i) csukott 1,160 5 77 1767 ESZ-98 90 6,1 8,0
BMW 520 csukott 1,3–1,4 5 90 1990 ESZ-98 90 7,6 10,3
BMW 520 csukott 4 fok. váltó 1,310 5 90 1990 ESZ-98 90 7,6 10,2
BMW 520 i csukott automata váltó 1,2–1,3 5 92 1991 ESZ-98 90 7,8 9,9
BMW 520 i (1990) csukott 1,4–1,5 5 110 1991 ESZ-95 90 6,9 10,0
BMW 520 i (1990) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 110 1991 ESZ-95 90 7,0 10,2
BMW 520 i (1991) csukott 1,3–1,5 5 110 1991 ESZ-95 90 7,2 9,7
BMW 520 i (1991) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 110 1991 ESZ-95 90 6,8 10,0
BMW 520 i (A 20 i) csukott 5 fokozatú váltó 1,220 5 92 1991 ESZ-98 90 6,5 9,4
BMW 520 i (A 20 i) csukott 1,400 5 95 1990 ESZ-98 90 7,5 10,2
BMW 520 i (A 20 i) csukott automata váltó 1,400 5 95 1990 ESZ-98 90 7,7 10,5
BMW 520 iA (A 20 i) csukott 1,230 5 92 1990 ESZ-98 90 8,5 9,0
BMW 525 i csukott 1,450 5 125 2494 ESZ-95 90 7,0 9,7
BMW 525 i csukott 1,4–1,5 5 141 2494 ESZ-95 90 6,6 9,8
BMW 525 i csukott automata váltó 1,450 5 125 2494 ESZ-95 90 7,2 9,9
BMW 525 i csukott automata váltó 1,4–1,5 5 141 2494 ESZ-95 90 6,5 9,9
BMW 528 csukott 1,385 5 125 2788 ESZ-98 90 8,3 12,3
BMW 528 i csukott 4 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 135,5 2788 ESZ-98 90 6,8 10,4
BMW 528 i csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 135,5 2788 ESZ-98 90 7,9 11,4
BMW 530 i csukott 1,510 5 138 2986 ESZ-98 90 7,4 11,2
BMW 530 i csukott 1,510 5 138 2986 ESZ-95 90 7,4 11,2
BMW 535 i csukott 1,525 5 155 3430 ESZ-98 90 7,9 11,7
BMW 535 i csukott 1,525 5 155 3430 ESZ-95 90 8,0 12,1
BMW 7 (728 I) csukott 1,510 5 135 2769 ESZ-98 90 7,9 11,3
BMW 7 (728 IA) csukott automata váltó 1,530 5 135 2769 ESZ-98 90 7,8 10,9
BMW 728i csukott 4 fokozatú váltó 1,490 5 135,5 2788 ESZ-98 90 8,8 12,9
BMW 728i csukott 5 fokozatú váltó 1,490 5 135,5 2788 ESZ-98 90 8,1 12,5
BMW 730 i csukott 1,600 5 145 2986 ESZ-98 90 7,6 11,1
BMW 730 i csukott automata váltó 1,600 5 138 2986 ESZ-95 90 7,9 12,1
BMW 730 i csukott 5 fok. váltó 1,600 5 138 2986 ESZ-95 90 7,6 11,5
BMW 732 i csukott 1,5–1,6 5 145 3210 ESZ-98 90 8,4 12,1
BMW 732 i csukott 1,5–1,6 5 145 3210 ESZ-98 90 8,8 12,6
BMW 735 i csukott 1,6–1,7 5 155 3430 ESZ-95 90 7,7 11,8
BMW 735 i csukott automata váltó 1,600 5 155 3430 ESZ-98 90 8,1 12,5
BMW 735 i csukott 1,590 5 162 3430 ESZ-98 90 7,7 11,4
BMW 735 i csukott 5 fokozatú váltó 1,600 5 155 3430 ESZ-98 90 7,7 11,8
BMW 735 i csukott automata váltó 1,6–1,7 5 162 3430 ESZ-98 90 7,6 11,7
BMW 735 i csukott 1,5–1,6 5 160,5 3430 ESZ-98 90 8,1 11,6
BMW 735 i csukott automata váltó 1,6–1,7 5 136 3406 ESZ-95 90 8,4 12,5
BMW 735 i csukott automata váltó 1,6–1,7 5 155 3430 ESZ-95 90 8,1 12,5
BMW 735 i csukott 1,5–1,6 5 160,5 3430 ESZ-98 90 7,9 11,8
BMW 735 i csukott 1,6–1,7 5 136 3406 ESZ-95 90 8,5 12,2
BMW 750 i csukott 1,8–1,9 5 220 4988 ESZ-95 90 8,8 13,7
BMW 850 i csukott 1,7–1,8 4 220 4988 ESZ-95 90 8,8 13,5
CHEVROLET CAMARO 5,0 csukott 1,5–1,6 4 172 5002 ESZ-95 90 15,0 17,3
CHEVROLET Cavalier 1,8 csukott 1,1–1,2 5 65,5 1841 ESZ-98 90 8,0 10,8
CHEVROLET Celebrity csukott 1,370 5 93 2838 ESZ-98 90 10,0 14,0
CHEVROLET Corsica (2,2 i) csukott 1,1–1,3 5 71 2190 ESZ-95 90 8,0 10,5
CHEVROLET Corsica (2,2 i) csukott 1,2–1,4 5 71 2190 ESZ-98 90 8,0 10,7
CHRYSLER Jeep Cherokee 4,0 négykerékhajtású 1,500 5 126 3960 ESZ-95 80 13,0 15,0
CHRYSLER Le Baron 2,2 Turbo csukott 1,2–1,4 5;4 109 2213 ESZ-95 90 9,0 12,3
CHRYSLER New Yorker 3,3 csukott 1,4–1,5 5 110 3301 ESZ-95 90 10,0 13,4
CHRYSLER Saratoga 2,5 csukott 1,335 5 71 2501 ESZ-95 9,8 9,8
CHRYSLER Saratoga 2,5 csukott automata váltó 1,335 5 71 2501 ESZ-95 90 9,5 9,5
CHRYSLER Saratoga 2,5 turbo csukott automata váltó 1,335 5 113 2501 ESZ-95 90 9,7 9,7
CHRYSLER Saratoga 3,0 csukott 1,3–1,5 5 104 2972 ESZ-98 90 7,1 10,4
CHRYSLER Saratoga 3,0 V 6 csukott automata váltó 1,335 5 101 2972 ESZ-95 90 9,8 9,8
CHRYSLER Shelby Turbo 2,2 csukott 1,1–1,3 5 130 2213 ESZ-95 90 10,0 13,2
CHRYSLER Voyager 3,0 csukott kombi 1,5–1,6 5 104 2972 ESZ-95 90 8,0 11,2
CHRYSLER Voyager Grand LE csukott 1,6–1,7 5 112 3301 ESZ-95 90 9,7 12,5
CHRYSLER JEEP Wrangler 2,5 levehető-tetős négykerék-hajtású 1,950 4 91 2464 ESZ-95 90 12,5 12,5
CHRYSLER JEEP Wrangler 4,0 levehető-tetős négykerék-hajtású 1,950 4 132 3960 ESZ-95 90 13,5 13,5
CHRYSLERPLYMOUTH Voyager 3,3 csukott 1,850 9 110 3301 ESZ-95 90 17,3 17,8
CITROEN 2 CV 6 csukott 0,5–0,7 5 21,5 602 ESZ-98 90 5,4 6,0
CITROEN AX 10 csukott 0,6–0,7 5 33 954 ESZ-98 90 3,9 5,0
CITROEN AX 10 csukott 0,6–0,7 5 33 954 ESZ-95 90 3,9 5,0
CITROEN AX 11 csukott 0,6–0,7 5 40 1124 ESZ-98 90 3,9 5,0
CITROEN AX 11 csukott 0,6–0,7 5 44 1124 ESZ-95 90 4,6 5,9
CITROEN AX 11 csukott 0,6–0,7 5 40 1124 ESZ-95 90 4,8 6,3
CITROEN AX 14 TRS csukott 0,6–0,8 5 48–51 1361 ESZ-98 90 4,2 5,7
CITROEN AX 14 TRS; GT csukott 0,7–0,8 5 62 1361 ESZ-98 90 4,9 6,4
CITROEN AX 14 TRS; GT csukott katalizátoros 0,7–0,8 5 55;59 1361 ESZ-95 90 5,2 6,8
CITROEN AX 14 TZX csukott 0,6–0,8 5 51 1361 ESZ-98 90 4,2 5,7
CITROEN AX Sport csukott 0,7–0,8 4 70 1294 ESZ-98 90 5,7 7,8
CITROEN AXEL 12 TRS csukott 0,8–0,9 5 45 1299 ESZ-98 90 5,7 7,3
CITROEN BX 1,9 GTI;TZI csukott 1,0–1,2 5 89;91 1905 ESZ-98 90 6,1 8,3
CITROEN BX 1,9 GTI;TZI csukott 1,0–1,2 5 88;90 1905 ESZ-95 90 6,6 9,0
CITROEN BX 1,9 GTI;TZI csukott automata váltó 1,0–1,2 5 89;91 1905 ESZ-98 90 6,4 8,7
CITROEN BX 1,9 GTI;TZI csukott 4x4 1,0–1,2 5 88;90 1905 ESZ-95 90 7,6 9,8
CITROEN BX 11 csukott 0,900 5 40 1124 ESZ-98 90 5,3 6,4
CITROEN BX 14 csukott 0,9–1,0 5 40,5 1361 ESZ-95 90 6,0 7,9
CITROEN BX 14 csukott 0,9–1,0 5 50–53 1361 ESZ-98 90 5,5 6,8
CITROEN BX 14 Break csukott Station Wagon 0,9–1,0 5 55–53 1361 ESZ-98 90 5,8 7,3
CITROEN BX 14 E; RE; TRE csukott 0,9–1,0 5 53 1361 ESZ-98 90 5,5 7,0
CITROEN BX 14 E; TE; TGE csukott 0,9–1,0 5 40–59 1361 ESZ-95 90 6,4 8,4
CITROEN BX 14 TE; TGE csukott 0,9–1,0 5 53 1361 ESZ-98 90 5,5 6,8
CITROEN BX 15 csukott 0,9–1,0 5 59;58 1580 ESZ-98 90 5,6 7,3
CITROEN BX 16 csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 69 1580 ESZ-98 90 5,5 7,2
CITROEN BX 16 csukott automata váltó 0,9–1,1 5 69 1580 ESZ-98 90 5,8 7,3
CITROEN BX 16 csukott katalizátoros 0,9–1,1 5 65–66 1580 ESZ-95 90 6,0 7,8
CITROEN BX 16 Break csukott 0,9–1,1 5 65;66 1580 ESZ-95 90 6,2 7,9
CITROEN BX 16 Break csukott 0,9–1,0 5 69 1580 ESZ-98 90 5,8 7,4
CITROEN BX 16 RS; TRS csukott 0,9–1,1 5 68 1580 ESZ-98 90 5,5 7,3
CITROEN BX 19 csukott 4x4 1,0–1,2 5 80 1905 ESZ-95 90 6,6 8,7
CITROEN BX 19 csukott 4x4 1,0–1,2 5 79 1905 ESZ-98 90 6,6 8,5
CITROEN BX 19 Break csukott 4x4 1,0–1,2 5 79 1905 ESZ-98 90 6,7 8,6
CITROEN BX 19 TR; Break csukott 1,0 5 77 1905 ESZ-98 90 5,9 7,7
CITROEN C 25 E Combi Club zárt kisbusz 1,020 9 fő 55 1971 ESZ-98 90 9,4 10,4
CITROEN CX 20 csukott 1,3–1,4 5–8 78;75 1995 ESZ-98 90 6,9 9,4
CITROEN CX 22 csukott 1,3–1,4 5–8 84,5 2165 ESZ-98 90 7,1 9,5
CITROEN CX 25 csukott 1,4–1,5 5–8 88–90 2500 ESZ-98 90 8,5 11,1
CITROEN CX 25 csukott automata váltó 1,4–1,5 5–8 88–90 2500 ESZ-98 90 9,6 11,6
CITROEN CX 25 csukott 1,4–1,5 5–8 101 2500 ESZ-98 90 7,3 10,1
CITROEN CX 25 csukott automata váltó 1,4–1,5 5–8 101 2500 ESZ-98 90 8,5 10,5
CITROEN CX Pallas csukott 1,3–1,4 5 88,5 2347 ESZ-98 90 7,2 10,5
CITROEN GS 1200 csukott 0,9–1,0 5 43,5 1222 ESZ-98 90 6,8 8,9
CITROEN GSA 1,3 csukott 0,9–1,0 5 48 1299 ESZ-98 90 6,3 7,5
CITROEN GSA 1,3 csukott 0,9–1,0 5 48 1299 ESZ-98 90 6,0 7,4
CITROEN GSA 1,3 csukott 0,9–1,0 5 48 1299 ESZ-98 90 7,1 8,0
CITROEN GSA Pallas csukott 0,9–1,0 5 48 1299 ESZ-98 90 6,7 8,3
CITROEN GSA Special 1,2 csukott 0,9–1,0 5 42 1119 ESZ-98 90 6,3 7,5
CITROEN VISA csukott 0,7–0,8 4;5 25 652 ESZ-98 90 5,2 5,7
CITROEN VISA 1,1 csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 4;5 37 1124 ESZ-98 90 4,8 5,7
CITROEN VISA 1,4 GT csukott 0,8–0,9 5 59 1361 ESZ-98 90 5,6 7,6
CITROEN VISA 1,6 GTI csukott 0,8–0,9 5 77 1580 ESZ-98 90 5,9 7,3
CITROEN VISA 11E/RE csukott 0,7–0,8 4;5 37 1124 ESZ-98 90 4,8 5,9
CITROEN VISA club csukott 0,735 4 25,5 652 ESZ-98 90 5,8 6,5
CITROEN XM 2,0 csukott 1,2–1,4 5 84;85 1998 ESZ-98 90 6,3 8,4
CITROEN XM 2,0 csukott 1,2–1,4 5 79;81 1998 ESZ-95 90 6,8 9,4
CITROEN XM 2,0i csukott 1,3–1,4 5 96;94 1998 ESZ-98 90 6,3 8,8
CITROEN XM 2,0i csukott 1,3–1,4 5 90;89 1998 ESZ-95 90 7,1 9,9
CITROEN XM 2,0i csukott automata váltó 1,3–1,4 5 96;94 1998 ESZ-98 90 6,8 9,6
CITROEN XM 3,0 V6 csukott 1,4–1,5 5 123 2975 ESZ-98 90 7,8 11,0
CITROEN XM 3,0 V6 csukott automata váltó 1,4–1,5 5 123;125 2975 ESZ-95 90 7,8 11,0
CITROEN XM 3,0 V6 (kat.) csukott 1,4–1,5 5 125 2975 ESZ-95 90 7,8 11,0
CITROEN XM 3,0 V6.24 csukott 1,4–1,5 5 147 2975 ESZ-95 90 8,2 11,7
CITROEN ZX 1,4 csukott 0,9–1,0 5 55 1361 ESZ-95 90 5,3 6,5
CITROEN ZX 1,6 csukott 0,9–1,0 5 65 1580 ESZ-95 90 5,4 7,3
CITROEN ZX 1,9 csukott 0,1–1,1 5 88;90 1905 ESZ-95 90 6,0 8,0
CITROEN ZX 1,9 csukott 0,1–1,1 5 93;96 1905 ESZ-98 90 6,0 8,0
DACIA 1300 csukott 0,880 5 40 1289 ESZ-98 80 8,2 8,5
DACIA 1310 csukott 0,910 5 40 1289 ESZ-98 80 8,2 8,5
DACIA 1310 Break combi 0,980 5 40 1289 ESZ-98 80 8,5 8,8
DACIA 1310 TLX;TX;TLE csukott 0,960 5 48;45,6 1397 ESZ-98 80 7,0 8,5
DAIHATSU A 12 (Charmant) csukott 0,860 5 48 1281 ESZ-98 90 5,8 7,1
DAIHATSU A 22 (Charmant) csukott 0,950 5 55 1577 ESZ-98 90 6,4 8,6
DAIHATSU Applause A 101 csukott automata váltó 0,960 5 67;77 1590 ESZ-95 90 6,1 7,6
DAIHATSU Applause A 101 (1,6;1,6i) csukott kat. 0,9–1,0 5 67;77 1590 ESZ-95 90 5,3 7,0
DAIHATSU Applause A 101 (1,6;1,6i) csukott 92. okt. 0,9–1,0 5 67;77 1590 ESZ-98 90 5,3 7,0
DAIHATSU CHARADE 1,0 csukott 1983–87 évig 0,6–0,7 5 38 993 ESZ-98 90 4,6 6,3
DAIHATSU CHARADE 1,0 csukott 1983 évig 0,6–0,7 5 37;38 993 ESZ-98 90 6,0 7,4
DAIHATSU CHARADE 1,0 csukott félautomata váltó 0,6–0,7 5 38 993 ESZ-98 90 5,9 7,0
DAIHATSU CHARADE 1,0 csukott automata váltó 0,6–0,7 5 38 993 ESZ-98 90 5,2 6,7
DAIHATSU CHARADE 1,0 turbo csukott 0,6–0,7 5 50 993 ESZ-98 90 4,5 6,0
DAIHATSU CHARADE 1,0; 1,0i csukott 1988 évtől 0,6–0,7 5 38 993 ESZ-98 90 4,2 5,7
DAIHATSU CHARADE 1,0; 1,0i csukott 1988 évtől 0,6–0,7 5 38 993 ESZ-95 90 4,2 5,7
DAIHATSU CHARADE 1,0i turbo csukott 0,6–0,7 5 74 993 ESZ-98 90 5,2 6,7
DAIHATSU CHARADE 1,3 csukott 0,7–0,9 5 66 1295 ESZ-95 90 5,3 6,6
DAIHATSU CHARADE 1,3 csukott 0,7–0,9 5 69 1295 ESZ-98 90 5,3 6,6
DAIHATSU CUORE csukott 0,5–0,7 4 20,5;23 547 ESZ-98 90 5,0 6,6
DAIHATSU CUORE csukott 0,595 4 32 847 ESZ-95 90 4,0 5,3
DAIHATSU CUORE L 55 csukott 0,5–0,7 4 20 547 ESZ-98 90 5,1 5,5
DAIHATSU CUORE L 60 csukott 0,580 4 22 612 ESZ-98 90 5,1 5,6
DAIHATSU CUORE L 80 csukott 0,595 4 33 838 ESZ-98 90 4,7 5,7
DAIHATSU F 300 (Feroza) csukott 1,180 5 63 1590 ESZ-95 90 7,5 9,8
DATSUN Bluebird (1,8) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 64,5 1770 ESZ-98 90 8,0 9,8
DATSUN Cherry (1,2) csukott 0,7–0,9 5 38 1237 ESZ-98 90 6,3 7,9
DATSUN Cherry (1,3) csukott 0,7–0,9 5 44 1270 ESZ-98 90 5,8 7,8
DATSUN Cherry (1,4) csukott 0,8–1,0 5 59 1397 ESZ-98 90 8,0 10,0
DATSUN Stanza (1,8) csukott 0,9–1,0 5 73,5 1809 ESZ-98 90 5,9 7,8
DATSUN Sunny 1204 coupe csukott 0,8–0,9 5 50 1171 ESZ-98 90 8,0 10,0
DATSUN Urvan VPGE 23 csukott 1,450 5 51,5 1982 ESZ-98 70 11,5 13,0
DATSUN Z 260 csukott 1,0–1,2 5 92,5 2565 ESZ-98 90 10,0 12,4
FIAT 110 F csukott 0,5–0,6 5 19 500 ESZ-98 - - 5,5
FIAT 126 Bis csukott 0,6–0,7 4 19 704 ESZ-98 90 4,4 5,0
FIAT 127 Lim. csukott 0,705 5 35 903 ESZ-98 - - 7,2
FIAT 127 Lim. csukott 0,7–0,8 5 34,5 903 ESZ-98 - - 7,4
FIAT 127 Spec csukott 0,7–0,9 5 35,3 1049 ESZ-98 90 5,8 7,8
FIAT 127 Sport csukott 0,7–0,8 5 55 1302 ESZ-98 90 6,1 7,9
FIAT 127 Super; Panorama csukott 0,7–0,9 5 37 1049 ESZ-98 90 5,5 7,5
FIAT 128 csukott 0,7–0,9 5 40 1116 ESZ-98 90 8,0 8,9
FIAT 131 Mirafiori csukott 1,0–1,1 5 62,5 1585 ESZ-98 90 6,9 8,7
FIAT 131 Mirafiori csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 51,5 1367 ESZ-98 90 6,5 8,5
FIAT 131 Mirafiori csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 51,5 1367 ESZ-98 90 7,1 8,7
FIAT 131 Super Mirafiori csukott 1,0–1,2 5 72 1585 ESZ-98 90 7,1 9,0
FIAT 132 csukott 1,1–1,2 5 90 1995 ESZ-98 90 8,1 9,9
FIAT 138 R (Regata 70 S) csukott 0,890 5 50 1302 ESZ-98 90 5,4 7,2
FIAT 138 R (Regata 85 S) csukott 0,905 5 58 1574 ESZ-98 90 5,4 7,4
FIAT 138 R (Regata 85 S) csukott automata váltó 0,920 5 58 1498 ESZ-98 90 6,6 8,1
FIAT 141 A (Panda 750) csukott 1,090 5 25 770 ESZ-98 90 5,1 5,7
FIAT 141 AB 53 A (Panda 1000 S) csukott 1,0–1,1 5 33 999 ESZ-98 90 5,0 5,9
FIAT 146 A (UNO 45 1,0) csukott 4 fokozatú váltó 0,720 5 33 999 ESZ-98 90 4,5 5,5
FIAT 146 A (UNO 45 S) csukott 0,700 5 33 903 ESZ-98 90 4,5 5,3
FIAT 146 A (UNO 55 S) csukott 0,720 5 41 1116 ESZ-98 90 7,8 5,9
FIAT 146 A (UNO 60 S) csukott 0,770 5 43 1108 ESZ-98 90 4,8 6,1
FIAT 146 A (UNO 75 i.e.) csukott 0,770 5 55 1499 ESZ-98 90 5,2 7,0
FIAT 154 LB 45 (Croma 2,0) csukott automata váltó 1,240 5 75 1995 ESZ-95 90 6,0 7,6
FIAT 154 LB 55 (Croma 2,0) csukott 1,210 5 75 1995 ESZ-95 90 5,5 7,1
FIAT 154 LC 45 (Croma 2,0 ie) csukott automata váltó 1,265 5 86 1995 ESZ-95 90 7,0 8,2
FIAT 154 LC 55 (Croma 2,0 ie) csukott 1,220 5 86 1995 ESZ-95 90 6,0 7,6
FIAT 154 LE 55 (Croma 2,0 ie Turbo) csukott 1,260 5 114 1995 ESZ-95 90 6,3 8,2
FIAT 160 AB 55 A (Tipo) csukott 0,990 5 53 1372 ESZ-98 90 5,3 7,1
FIAT 238 E csukott mikrobusz 1,440 9 38 1438 ESZ-98 80 11,0 11,7
FIAT 500 csukott 0,5–0,6 4 12,6 500 ESZ-98 90 5,0 6,1
FIAT 500 csukott 0,5–0,6 4 13 594 ESZ-98 - - 4,9
FIAT 850 csukott 0,670 5 25 843 ESZ-98 90 6,9 7,4
FIAT 850 Sport Coupe csukott 0,7–0,8 4 38 903 ESZ-98 - - 7,1
FIAT Argenta 2,0 csukott 1,1–1,2 5 83 1995 ESZ-98 90 7,7 10,3
FIAT Argenta 2,0 i E csukott 1,1–1,2 5 90 1995 ESZ-98 90 7,8 9,9
FIAT Bertone Innocent i csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 4 38 993 ESZ-98 90 5,5 6,9
FIAT Croma 1600 csukott 5 fokozatú váltó 1,100 5 61 1585 ESZ-98 90 5,8 7,4
FIAT Croma 2,0 csukott 5 fokozatú váltó 1,110 5 66 1995 ESZ-98 90 5,5 7,1
FIAT Croma 2,0 i kat. csukott 5 fokozatú váltó 1,140 5 84,5 1995 ESZ-95 90 6,5 8,1
FIAT Croma 2,0 ie csukott 5 fokozatú váltó 1,140 5 88,5 1995 ESZ-98 90 6,0 7,7
FIAT Croma 2,0 ie A csukott automata váltó 1,160 5 88,5 1995 ESZ-98 90 7,0 8,3
FIAT Croma 2,0 ie Turbo csukott 1,2–1,3 5 114 1995 ESZ-98 90 6,3 8,2
FIAT Croma CHT csukott 1,2–1,3 5 72 1995 ESZ-98 90 5,5 7,3
FIAT Ducato 2,0 csukott mikrobusz 1,525 8 63 1995 ESZ-98 90 12,0 13,0
FIAT Duna 60 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 42,5;43 1116 ESZ-98 90 5,1 6,8
FIAT Duna 70 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 49,5 1301 ESZ-98 90 5,2 6,9
FIAT Panda 1000 csukott 5 fokozatú váltó 0,720 5 33 999 ESZ-98 90 4,6 5,7
FIAT Panda 1000 csukott 4 fokozatú váltó 0,720 5 33 999 ESZ-98 90 5,0 5,9
FIAT Panda 1000 csukott 0,720 5 33 999 ESZ-98 90 5,4 6,4
FIAT Panda 1000 i.e csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 999 ESZ-95 90 4,9 6,1
FIAT Panda 30; 30S csukott 0,6–0,7 5 22 652 ESZ-98 90 5,4 6,4
FIAT Panda 34 csukott 0,7–0,8 5 25 843 ESZ-98 90 5,1 6,2
FIAT Panda 40; 40S csukott 0,6–0,7 5 33 903 ESZ-98 90 5,0 6,2
FIAT Panda 45 csukott 0,6–0,7 5 33 903 ESZ-98 90 5,1 6,7
FIAT Panda 4x4 csukott kapcsolható összkerékhajtású 0,800 5 37 999 ESZ-98 90 6,1 6,9
FIAT Panda 750 csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 25 770 ESZ-98 90 4,6 5,6
FIAT Panda 750 csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 25 770 ESZ-98 90 5,0 5,7
FIAT Panda 750 csukott 0,7–0,8 5 25 770 ESZ-95 90 5,0 5,7
FIAT Panda 900 csukott 0,7–0,8 5 33 903 ESZ-98 90 5,0 6,2
FIAT Regata 100 S csukott 0,8–1,0 5 73,5 1585 ESZ-98 90 5,9 8,2
FIAT Regata 70 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 50 1302 ESZ-98 90 5,4 7,2
FIAT Regata 70 csukott automata váltó 0,8–1,0 5 50 1302 ESZ-98 90 6,5 7,9
FIAT Regata 70,70S,70 C.A csukott automata váltó 0,9–1,0 5 48 1302 ESZ-98 90 6,5 7,9
FIAT Regata 70,70S,70 C.A. csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 48 1302 ESZ-98 90 5,3 6,9
FIAT Regata 75; 75ie; 85 csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,3 5 55;60,5 1499 ESZ-95 90 5,6 7,6
FIAT Regata 75; 75ie; 85 csukott automata váltó 0,9–1,3 5 55;60,5 1499 ESZ-98 90 7,6 9,3
FIAT Regata 75; 75ie; 85 csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,3 5 55;60,5 1499 ESZ-98 90 5,4 7,4
FIAT Regata 75; 75ie; 85 csukott automata váltó 0,9–1,3 5 55;60,5 1499 ESZ-95 90 6,8 8,7
FIAT Regata 90 S ie; 100 S ie. csukott 0,9–1,3 5 70;73,5 1585 ESZ-98 90 5,4 7,5
FIAT Regata 90 S ie; 100 S ie. csukott 0,9–1,3 5 66 1585 ESZ-95 90 6,0 7,9
FIAT Regata ES csukott 0,8–0,9 5 48 1302 ESZ-98 90 5,2 6,5
FIAT Ritmo 105 TC; 100 S csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 77 1585 ESZ-98 90 6,3 8,2
FIAT Ritmo 60 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 40,5 1116 ESZ-98 90 5,3 7,2
FIAT Ritmo 60 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 42,5 1116 ESZ-98 90 5,2 6,8
FIAT Ritmo 65 csukott 0,8–0,9 5 48 1302 ESZ-98 90 7,1 8,5
FIAT Ritmo 70 A; 70 S csukott 0,8–0,9 5 50 1302 ESZ-98 90 5,4 7,3
FIAT Ritmo 75 (pénzszáll.) csukott páncélozott pénzszállító 1,190 5 55 1499 ESZ-98 90 7,5 9,0
FIAT Ritmo 75 CL csukott automata váltó 0,8–0,9 5 55 1499 ESZ-98 90 8,1 9,6
FIAT Ritmo 75 CL csukott 0,8–0,9 5 55 1499 ESZ-98 90 6,5 8,6
FIAT Ritmo 75; 75 S; 75 ie. csukott 5 fokozatú váltó 0,9–0,9 5 55 1499 ESZ-98 90 5,4 7,4
FIAT Ritmo 75; 75 S; 75 ie. csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 55 1499 ESZ-95 90 5,4 7,4
FIAT Ritmo 85 S csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 60,5 1498 ESZ-98 90 5,4 7,4
FIAT Ritmo TC Abarth 130 TC csukott 0,9–1,1 5 95,5 1995 ESZ-98 90 6,6 8,9
FIAT Talento Supercombi 2,0 csukott mikrobusz 1,300 6 63 1995 ESZ-98 90 9,5 10,2
FIAT Tempra 1,4 csukott 1,0–1,2 5 55–57 1372 ESZ-98 90 5,6 7,4
FIAT Tempra 1,4 csukott 1,0–1,2 5 56 1372 ESZ-95 90 5,8 7,5
FIAT Tempra 1,6 csukott 1,0–1,2 5 59 1580 ESZ-95 90 6,2 8,4
FIAT Tempra 1,6 csukott 1,0–1,2 5 62–63 1580 ESZ-98 90 5,8 7,9
FIAT Tempra 1,6 Selecta csukott 1,0–1,2 5 59 1580 ESZ-95 90 6,6 9,0
FIAT Tempra 1,6 Wagon Selecta csukott 1,0–1,2 5 62–63 1580 ESZ-98 90 5,9 8,0
FIAT Tempra 1,8 csukott 1,1–1,3 5 81 1756 ESZ-98 90 6,3 8,2
FIAT Tempra 2,0 csukott 1,1–1,3 5 85 1995 ESZ-95 90 6,8 8,9
FIAT Tipo 1,1 csukott 0,9–1,0 5 41 1108 ESZ-98 90 4,9 6,4
FIAT Tipo 1,4 csukott 0,9–1,0 5 53 1372 ESZ-98 90 5,2 7,0
FIAT Tipo 1,4 (kat.) csukott 0,9–1,0 5 51 1372 ESZ-95 90 5,2 7,0
FIAT Tipo 1,4;1,4 i.e. csukott 0,9–1,0 5 57 1372 ESZ-95 90 5,4 7,2
FIAT Tipo 1,4;1,4 i.e. csukott 0,9–1,0 5 57 1372 ESZ-98 90 5,4 7,2
FIAT Tipo 1,6 csukott 5 fokozatú váltó 0,980 5 61 1580 ESZ-98 90 5,0 7,0
FIAT Tipo 1,6 kat csukott 5 fokozatú váltó,
katalizátoros
0,990 5 66 1585 ESZ-95 90 5,3 7,4
FIAT Tipo 1,6;1,6 i.e. csukott 1,0–1,1 5 57;59 1580 ESZ-95 90 6,3 8,3
FIAT Tipo 1,6;1,6 i.e. csukott 1,0–1,1 5 60–63 1580 ESZ-98 90 5,5 7,5
FIAT Tipo 1,6; 1,6 i.e. Selecta csukott 1,0–1,1 5 60–63 1580 ESZ-98 90 5,9 7,7
FIAT Tipo 1,8 i.e. csukott 1,0–1,2 5 80;81 1756 ESZ-98 90 6,5 8,2
FIAT Tipo 1,8i 16V csukott 1,1–1,2 5 101 1756 ESZ-98 90 6,8 8,5
FIAT Tipo 2,0 i.e. csukott 1,0–1,2 5 83;85 1995 ESZ-95 90 7,0 8,9
FIAT Tipo 2,0i 16V csukott 1,1–1,2 5 107;109 1995 ESZ-95 90 7,0 10,0
FIAT Tipo Media 1,4 csukott 0,9–1,0 5 57 1372 ESZ-98 90 5,4 7,2
FIAT UNO 45 csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 999 ESZ-98 90 4,3 5,4
FIAT UNO 45 csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 986 ESZ-98 90 4,6 5,5
FIAT UNO 45 (0,9) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 903 ESZ-98 90 5,0 6,2
FIAT UNO 45 (0,9) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 903 ESZ-98 90 4,7 6,0
FIAT UNO 45 (1,0) csukott 0,7–0,8 5 32 994 ESZ-98 90 5,0 6,1
FIAT UNO 45 ie csukott 0,7–0,8 5 33 999 ESZ-95 90 4,6 5,9
FIAT UNO 50 SN csukott 0,7–0,8 5 41 1116 ESZ-98 90 4,8 6,4
FIAT UNO 60 csukott 5 fokozatú váltó vagy Selecta 0,780 5 42,5 1116 ESZ-98 90 4,8 6,3
FIAT UNO 60 csukott 0,7–0,9 5 41–42 1108 ESZ-98 90 4,5 5,7
FIAT UNO 60 Selecta csukott 0,7–0,9 5 43 1116 ESZ-98 90 5,0 6,6
FIAT UNO 70 csukott 5 fokozatú váltó 0,800 5 48 1302 ESZ-98 90 4,9 6,3
FIAT UNO 70 (1,3) csukott 0,7–0,8 5 51,5 1302 ESZ-98 90 5,0 6,7
FIAT UNO 70 ie. csukott 0,8–0,9 5 51 1372 ESZ-95 90 5,6 7,4
FIAT UNO 75 ie. csukott 0,8–0,9 5 55;56 1499 ESZ-95 90 5,5 6,9
FIAT UNO Turbo 1,3 i.e. csukott 0,7–0,9 5 77 1301 ESZ-98 90 5,8 7,4
FIAT UNO Turbo 1,3 i.e. csukott 0,7–0,9 5 73,5 1301 ESZ-98 90 5,6 7,6
FIAT UNO Turbo 1,4 i.e. csukott 0,7–0,9 5 85–87 1372 ESZ-98 90 5,8 7,8
FORD Aerostar 3,0 csukott mikrobusz 1,5–1,6 7 108 2979 ESZ-95 90 11,0 13,1
FORD Capri 2000 csukott 0,9–1,0 5 66 1999 ESZ-98 90 7,6 10,3
FORD Consul 1,7 csukott 1,1–1,3 5 55 1699 ESZ-98 90 10,0 10,5
FORD Consul 2,0 csukott 1,1–1,3 5 72 1993 ESZ-98 - - 10,3
FORD Econovan 1,4 csukott mikrobusz 1,315 8 48 1405 ESZ-98 70 11,5 12,0
FORD Escort 1,1 csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 37 1117 ESZ-98 90 5,1 6,5
FORD Escort 1,1 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 37 1117 ESZ-98 90 4,7 6,2
FORD Escort 1,1 csukott 0,9–1,0 5 40 1119 ESZ-98 90 5,1 6,1
FORD Escort 1,3 csukott 0,8 5 51 1296 ESZ-98 90 6,0 7,7
FORD Escort 1,3 csukott 1991. évjáratú 0,9–1,0 5 46;44 1297 ESZ-98 90 4,8 5,9
FORD Escort 1,3 csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 44 1296 ESZ-98 90 5,6 6,6
FORD Escort 1,3 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 44 1297 ESZ-98 90 4,9 6,2
FORD Escort 1,3 csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 50,5 1297 ESZ-98 90 6,0 7,7
FORD Escort 1,3 csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 50,5 1297 ESZ-98 90 5,4 7,5
FORD Escort 1,3 csukott 0,9–1,0 5 46 1297 ESZ-98 90 4,9 6,2
FORD Escort 1,3 csukott 0,9–1,0 5 44 1297 ESZ-95 90 5,3 6,9
FORD Escort 1,4 csukott 0,9–1,1 5 54 1392 ESZ-98 90 5,7 7,3
FORD Escort 1,4;1,4i csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 54 1392 ESZ-98 90 5,5 6,8
FORD Escort 1,4;1,4i csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 54 1392 ESZ-98 90 5,5 7,3
FORD Escort 1,4;1,4i csukott 0,8–1,0 5 54 1392 ESZ-95 90 6,0 7,4
FORD Escort 1,4i csukott 0,9–1,1 5 52 1392 ESZ-95 90 5,8 7,7
FORD Escort 1,4i csukott automata váltó 0,9–1,1 5 52 1392 ESZ-95 90 6,3 8,6
FORD Escort 1,6 csukott 0,9–1,1 5 66 1598 ESZ-98 90 5,6 7,3
FORD Escort 1,6 csukott 0,8–1,0 5 70,5 1598 ESZ-98 90 5,7 7,9
FORD Escort 1,6 csukott automata váltó 0,8–1,0 5 66 1598 ESZ-98 90 5,9 7,6
FORD Escort 1,6 csukott 0,7–0,9 5 58 1598 ESZ-98 90 6,4 7,9
FORD Escort 1,6i csukott 0,8–1,0 5 66 1588 ESZ-95 90 5,9 7,9
FORD Escort 1,6i csukott 0,9–1,1 5 77 1598 ESZ-95 90 5,9 7,8
FORD Escort 1,6i csukott 0,9–1,1 5 79 1598 ESZ-98 90 6,0 7,8
FORD Escort 1,6i RS Turbo csukott 0,9–1,1 5 97 1598 ESZ-98 90 6,6 8,6
FORD Escort Wagon 1,9 csukott Station Wagon 1,1–1,3 5 65 1895 ESZ-95 90 7,0 9,1
FORD Escort XR3i csukott 0,9–1,1 5 75 1598 ESZ-95 90 5,7 7,9
FORD Fiesta 1,0 csukott 0,7–0,8 5 33 1001 ESZ-95 90 4,6 5,6
FORD Fiesta 1,0 csukott 0,7–0,8 5 29,5 957 ESZ-98 90 5,6 7,2
FORD Fiesta 1,0 csukott 0,7–0,8 5 33 957 ESZ-98 90 5,0 6,4
FORD Fiesta 1,1 csukott katalizátoros 0,7–0,8 5 37 1119 ESZ-95 90 4,7 6,0
FORD Fiesta 1,1 csukott 0,7–0,8 5 40 1119 ESZ-98 90 4,5 6,0
FORD Fiesta 1,1 csukott 0,7–0,8 5 39 1117 ESZ-98 90 6,0 7,7
FORD Fiesta 1,1 csukott 0,7–0,8 5 40,5 1117 ESZ-98 90 5,8 7,4
FORD Fiesta 1,1 csukott 0,8–1,0 5 36 1117 ESZ-95 90 4,8 6,3
FORD Fiesta 1,1 csukott 0,7–0,8 5 37 1117 ESZ-98 90 4,8 6,3
FORD Fiesta 1,1 (GFJ) csukott 0,830 5 40 1097 ESZ-98 90 4,8 6,0
FORD Fiesta 1,1;furgon csukott 0,785 2 40 1119 ESZ-98 90 4,5 6,0
FORD Fiesta 1,3 csukott 0,7–0,8 5 48,5 1297 ESZ-98 90 6,4 7,8
FORD Fiesta 1,3 csukott 0,7–0,8 5 50,5 1297 ESZ-98 90 5,8 7,4
FORD Fiesta 1,4 csukott katalizátoros 0,960 5 52 1392 ESZ-95 90 5,8 7,6
FORD Fiesta 1,4 csukott 0,8–1,0 5 55 1391 ESZ-98 90 5,2 6,9
FORD Fiesta 1,4i csukott katalizátoros 0,8–0,9 5 52 1391 ESZ-95 90 5,6 7,2
FORD Fiesta 1,6 S csukott 0,835 5 66 1598 ESZ-98 90 5,4 7,1
FORD Fiesta 1,6 XR2 csukott 0,8–0,9 5 70,5 1598 ESZ-98 90 5,7 7,4
FORD Fiesta 1,6i Turbo csukott 0,9–1,0 5 98 1598 ESZ-98 90 6,2 8,4
FORD Fiesta 1,6i XR2i csukott 0,8–0,9 5 81 1598 ESZ-98 90 5,7 7,7
FORD Fiesta 1,6i XR2i csukott 0,8–0,9 5 76 1598 ESZ-95 90 6,1 8,2
FORD Granada 1,6 csukott 1,2–1,4 5 55 1594 ESZ-98 90 7,4 9,7
FORD Granada 2,0 csukott 1,2–1,3 5 74,5 1994 ESZ-98 90 8,0 10,1
FORD Granada 2,0 csukott 1,2–1,3 5 66 1999 ESZ-98 90 9,2 11,4
FORD Granada 2,0 csukott 1,2–1,4 5 77 1993 ESZ-98 90 7,0 9,7
FORD Granada 2,0 V6 csukott 1,2–1,4 5 66 1998 ESZ-98 90 7,7 10,6
FORD Granada 2,3 csukott 1,2–1,4 5 79 2293 ESZ-98 90 10,8 11,1
FORD Granada 2,3 V6 csukott 1,2–1,5 5 84 2294 ESZ-98 90 7,7 10,7
FORD Granada 2,8 i csukott automata váltós 1,3–1,4 5 117,5 2792 ESZ-98 90 9,7 12,3
FORD Granada 2,8 i csukott 1,3–1,4 5 117,5 2792 ESZ-98 90 8,6 11,7
FORD Granada 2,8 i V6 csukott 1,3–1,5 5 110,5 2792 ESZ-98 90 7,5 11,1
FORD Granada 2,8 V6 csukott 1,3–1,5 5 99,5 2792 ESZ-98 90 8,0 11,3
FORD Mustang 2,3 csukott 1,2–1,4 5 65,5 2301 ESZ-98 90 9,0 11,8
FORD Mustang 2,3 Turbo csukott 1,2–1,3 5 87,0 2301 ESZ-98 90 11,5 13,8
FORD Orion 1,1 csukott 0,9–1,0 5 30 1119 ESZ-98 90 5,1 6,1
FORD Orion 1,3 csukott 0,9–1,0 5 46;44 1297 ESZ-98 90 4,9 6,2
FORD Orion 1,3 csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 44 1297 ESZ-98 90 5,6 6,6
FORD Orion 1,3 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 44 1297 ESZ-98 90 4,9 6,3
FORD Orion 1,4 csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 55 1392 ESZ-98 90 4,7 6,4
FORD Orion 1,4 csukott 0,9–1,1 5 54 1392 ESZ-98 90 5,7 7,3
FORD Orion 1,4 csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 55 1392 ESZ-98 90 5,2 6,7
FORD Orion 1,4 i csukott 0,875 5 54 1392 ESZ-95 90 4,7 6,4
FORD Orion 1,4i csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 52 1392 ESZ-95 90 5,8 7,7
FORD Orion 1,4i csukott 0,9–1,1 5 52 1392 ESZ-95 90 6,3 8,6
FORD Orion 1,6 csukott 0,8–1,0 5 58 1598 ESZ-98 90 5,2 6,9
FORD Orion 1,6 csukott 0,9–1,1 5 66 1598 ESZ-98 90 5,6 7,3
FORD Orion 1,6 csukott automata váltó 0,8–1,0 5 58 1598 ESZ-98 90 6,5 8,3
FORD Orion 1,6 csukott automata váltó 0,9–1,1 5 66 1598 ESZ-98 90 5,7 7,4
FORD Orion 1,6 i csukott 0,9 5 66 1598 ESZ-95 90 5,4 7,5
FORD Orion 1,6 i csukott 0,9–1,1 5 77 1598 ESZ-95 90 5,9 7,8
FORD Orion 1,6 i csukott 0,9–1,1 5 79 1598 ESZ-98 90 6,0 7,8
FORD Orion 1,6 i csukott 0,9–1,1 5 77 1598 ESZ-98 90 6,0 8,0
FORD Scorpio 1,8 csukott 1,1–1,2 5 66 1796 ESZ-98 90 6,4 7,9
FORD Scorpio 2,0 csukott 1,235 5 80 1998 ESZ-98 90 5,5 7,6
FORD Scorpio 2,0 csukott 1,2–1,3 5 77 1998 ESZ-95 90 6,5 7,9
FORD Scorpio 2,0 csukott 1,1–1,2 5 77 1993 ESZ-98 90 6,2 8,3
FORD Scorpio 2,0 csukott automata váltó 1,2–1,4 5 80 1998 ESZ-98 90 6,3 8,2
FORD Scorpio 2,0 csukott automata váltó 1,1–1,2 5 77 1993 ESZ-98 90 5,8 8,2
FORD Scorpio 2,0 csukott 1,1–1,2 5 74 1993 ESZ-95 90 6,5 9,1
FORD Scorpio 2,0 i csukott 1,245 5 88 1998 ESZ-95 90 6,1 7,8
FORD Scorpio 2,0 i csukott automata váltós 1,245 5 88 1998 ESZ-95 90 6,3 8,2
FORD Scorpio 2,0 i csukott automata váltó 1,1–1,3 5 84,5;85 1993 ESZ-98 90 6,2 8,8
FORD Scorpio 2,0 i csukott 1,2–1,3 5 84,5;85 1993 ESZ-98 90 6,6 8,7
FORD Scorpio 2,0 i csukott 1,2–1,4 5 74 1993 ESZ-95 90 7,1 9,7
FORD Scorpio 2,0 i csukott automata váltó 1,2–1,4 5 74 1993 ESZ-95 90 6,7 9,6
FORD Scorpio 2,0 i csukott 1,2–1,3 5 92 1998 ESZ-98 90 6,2 7,7
FORD Scorpio 2,0 i csukott automata váltós 1,2–1,3 5 92 1998 ESZ-98 90 6,1 8,2
FORD Scorpio 2,0 ie csukott 1,2–1,3 5 74,5 1993 ESZ-95 90 6,6 8,7
FORD Scorpio 2,4 i csukott 1,2–1,4 5 92 2394 ESZ-95 90 7,6 10,4
FORD Scorpio 2,4 i csukott automata váltó 1,2–1,4 5 92 2394 ESZ-95 90 7,4 10,5
FORD Scorpio 2,8 i csukott 1,3–1,4 5 107,5–110,5 2790 ESZ-98 90 7,4 10,7
FORD Scorpio 2,8 i csukott automata váltó 1,3–1,4 5 107,5–110,5 2790 ESZ-98 90 7,3 11,0
FORD Scorpio 2,8 i csukott 1,4–1,5 5 107,5–110,5 2772 ESZ-95 90 7,8 11,5
FORD Scorpio 2,9 i csukott 1,3–1,4 5 107 2935 ESZ-95 90 7,5 10,5
FORD Scorpio 2,9 i csukott automata váltó 1,3–1,4 5 106,5 2935 ESZ-95 90 7,5 11,0
FORD Scorpio 2,9 i csukott 1,3–1,4 5 106,5 2935 ESZ-95 90 7,4 10,8
FORD Scorpio 2,9 i csukott automata váltó 1,3–1,4 5 107 2935 ESZ-95 90 7,4 10,6
FORD Scorpio 2,9 i csukott 1,3–1,4 5 110 2935 ESZ-98 90 7,1 10,3
FORD Scorpio 2,9 i csukott automata váltó 1,3–1,4 5 110 2935 ESZ-98 90 7,0 10,4
FORD Sierra 1,6 csukott 4 fokozatú váltó 0,990 5 55 1593 ESZ-98 90 6,3 8,2
FORD Sierra 1,6 csukott 5 fokozatú váltó 0,990 5 55 1593 ESZ-98 90 5,9 8,0
FORD Sierra 1,6; 1,6 i csukott 1,0–1,1 5 59 1593 ESZ-95 90 6,3 8,2
FORD Sierra 1,6;1,6 i csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 55 1598 ESZ-98 90 5,5 7,2
FORD Sierra 1,6;1,6 i csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 55 1598 ESZ-98 90 6,1 7,5
FORD Sierra 1,8 csukott 5 sebességes váltó 1,045 5 66 1796 ESZ-98 90 6,0 7,5
FORD Sierra 1,8 csukott 1,0–1,1 5 64 1769 ESZ-95 90 6,0 7,7
FORD Sierra 1,8 csukott 5 sebességes váltó 1,045 5 65 1796 ESZ-98 90 6,3 8,5
FORD Sierra 1,8 csukott mechanikus és automata váltó 1,0–1,1 5 66 1769 ESZ-98 90 5,9 7,6
FORD Sierra 2,0 csukott mechanikus és automata váltó 1,0–1,1 5 80 1998 ESZ-98 90 5,8 7,5
FORD Sierra 2,0 csukott mechanikus és automata váltó 1,0–1,1 5 77 1993 ESZ-98 90 6,1 8,2
FORD Sierra 2,0 csukott 1,1–1,2 5 74 1993 ESZ-95 90 6,0 8,7
FORD Sierra 2,0 i csukott 1,0–1,2 5 74 1993 ESZ-95 90 6,0 8,7
FORD Sierra 2,0 i csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 92 1998 ESZ-98 90 5,8 7,4
FORD Sierra 2,0 i csukott mechanikus és automata váltó 1,1–1,2 5 88 1998 ESZ-95 90 6,1 7,7
FORD Sierra 2,0 i csukott 1,0–1,2 5 84,5;85 1993 ESZ-98 90 6,5 9,0
FORD Sierra 2,0 i csukott automata váltó 1,0–1,3 5 92 1998 ESZ-98 90 5,8 7,8
FORD Sierra 2,0; 2,0 i csukott 1,0–1,2 5 74–75 1993 ESZ-95 90 6,0 8,7
FORD Sierra 2,3 csukott 1,1–1,2 5 84 2294 ESZ-98 90 6,3 9,0
FORD Sierra 2,9 csukott 1,2–1,3 5 107 2935 ESZ-95 90 7,9 11,0
FORD Sierra 2,9 i csukott 1,2–1,3 5 107 2935 ESZ-95 90 7,9 11,0
FORD Sierra 2,9 i csukott 1,2–1,3 5 110 2935 ESZ-98 90 7,5 11,1
FORD Sierra 2,9 i 4x4 csukott 1,2–1,3 5 107 2935 ESZ-95 90 8,6 11,8
FORD Taunus 1,3 csukott 0,985 5 46,5 1294 ESZ-98 90 8,0 9,6
FORD Taunus 1,6 csukott 1,115 5 53 1593 ESZ-98 - - 10,0
FORD Taunus 1,6 csukott 1,0–1,2 5 53,5 1593 ESZ-98 90 7,1 9,0
FORD Taunus 1,6 csukott 1,015 5 64,5 1593 ESZ-98 - - 10,1
FORD Taunus 1600 (GBNS) csukott kombi 1,115 5 50 1593 ESZ-98 88 9,1 9,4
FORD Taunus 2,3 csukott 0,9–1,1 5 84 2294 ESZ-98 90 8,4 10,9
FORD Taunus 2,0 csukott 1,1–1,3 5 74 1999 ESZ-98 90 7,5 9,4
FORD Taunus P-3 17 M csukott 1,3–1,4 5 47 1698 ESZ-98 90 8,0 8,6
FORD Thundenbird (3,8) csukott 1,710 5 157 3797 ESZ-95 90 10,0 14,0
FORD Transit 1,5 csukott mikrobusz 1,600 9 54 1500 ESZ-98 75 11,5 12,0
FORD Transit 1,6 csukott mikrobusz 1,555 9 46 1576 ESZ-98 75 9,5 10,0
FORD TRANSIT 100 csukott mikrobusz, automata váltó 1,490 9 55 1998 ESZ-98 70 12,5 13,0
FORD Transit 100 L csukott mikrobusz 1,640 9 - 2000 ESZ-98 72 10,5 11,0
FORD Transit 100 L (kat.) csukott mikrobusz 1,640 9 59 2000 ESZ-95 72 10,5 13,0
FORD Transit 130 csukott mikrobusz 1,470 9 57 1998 ESZ-98 70 10,5 11,0
FORD Transit 2,0 csukott 1,640 9 59 2000 ESZ-98 72 12,5 13,0
FORD Transit FT 100 K csukott mikrobusz 1,350 6 46 1593 ESZ-98 72 9,5 10,0
FORD Transit KombiVS (FT 100) csukott mikrobusz 1,330 9 57 1993 ESZ-98 72 10,5 11,0
GAZ 69 AM nyitott terepjáró 1,535 5 48 2430 ESZ-98 71 14,0 14,0
GAZ 69 M nyitott terepjáró 1,525 8 48 2430 ESZ-98 71 14,0 14,3
GAZ Csajka M-13 csukott 2,090 7 143 5530 ESZ-98 80 19,0 20,0
HONDA ACCORD (1,6) csukott 0,8–1,0 5 59 1602 ESZ-98 90 7,1 8,7
HONDA ACCORD (1,6) csukott 0,9–1,0 5 64,5 1598 ESZ-98 90 6,0 7,8
HONDA ACCORD (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 59;62 1602 ESZ-98 90 5,6 7,7
HONDA ACCORD (1,8) csukott 1,0–1,1 5 73;77 1849 ESZ-95 90 6,6 8,7
HONDA ACCORD (1,8) csukott 1,0–1,1 5 72 1830 ESZ-98 90 6,4 8,3
HONDA ACCORD (2,0 EX i) csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 99 1996 ESZ-98 90 6,8 8,7
HONDA ACCORD (2,0 EX i) csukott 1,240 5 98 1996 ESZ-95 90 6,8 8,7
HONDA ACCORD (2,0 EX i) csukott automata váltó 1,240 5 98 1996 ESZ-95 90 7,1 8,7
HONDA ACCORD (2,0) csukott katalizátoros 1,220 5 81 1996 ESZ-95 90 6,6 8,3
HONDA ACCORD (2,0) csukott automata váltó 1,220 5 81 1996 ESZ-95 90 7,0 8,7
HONDA ACCORD (2,2 i) csukott 1,2–1,4 5 110 2155 ESZ-95 90 6,8 9,1
HONDA ACCORD (2,2 i) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 110 2155 ESZ-95 90 6,8 9,3
HONDA Civic (1,3) csukott 0,7–0,9 5 59 1342 ESZ-98 90 5,1 6,4
HONDA Civic (1,3) csukott 0,8–0,9 5 55 1343 ESZ-95 90 5,3 6,8
HONDA Civic (1,3) csukott 0,7–0,9 5 52 1342 ESZ-98 90 4,9 6,2
HONDA Civic 1,4 csukott 0,8–1,0 5 66 1396 ESZ-95 90 5,3 6,7
HONDA Civic 1,4 csukott automata váltó 0,8–1,0 5 66 1396 ESZ-95 90 6,3 7,0
HONDA Civic 1,4; 1,4i csukott 0,8–1,0 5 66 1396 ESZ-98 90 5,3 6,7
HONDA Civic 1,5 csukott 4 ajtós 0,8–0,9 5 66;63 1488 ESZ-98 90 5,8 7,1
HONDA Civic 1,5 4WD csukott 1,0–1,1 5 55 1480 ESZ-98 90 6,5 7,7
HONDA Civic 1,5; 1,5i csukott 0,8–1,0 5 66 1493 ESZ-98 90 5,3 6,7
HONDA Civic 1,5; 1,5i csukott 0,8–1,0 5 66;69 1493 ESZ-95 90 5,3 6,7
HONDA Civic 1,5i csukott 0,7–0,9 5 73,5 1488 ESZ-98 90 5,9 7,1
HONDA Civic 1,6 csukott 0,9–1,0 5 96;85 1590 ESZ-95 90 5,5 7,2
HONDA Civic 1,6 csukott 0,9–1,0 5 81 1590 ESZ-95 90 5,9 7,5
HONDA Civic 1,6 4WD csukott 0,9–1,0 5 81 1590 ESZ-95 90 5,5 7,2
HONDA Civic 1,6i csukott 0,9–1,0 5 79–88 1590 ESZ-95 90 5,5 7,2
HONDA Civic 1,6i csukott 0,9–1,0 5 86 1590 ESZ-98 90 5,5 7,2
HONDA Civic 1200 csukott 0,6–0,9 4–5 40,5;48 1238 ESZ-98 90 7,0 8,5
HONDA Civic 1300 csukott 0,7–0,9 4–5 44;50 1335 ESZ-98 90 5,5 7,6
HONDA Civic 1500 csukott 0,7–0,9 4–5 51,5;55 1488 ESZ-98 90 8,0 10,1
HONDA Civic Coupe CRX csukott 0,940 4 96;88 1590 ESZ-95 90 5,4 6,8
HONDA Civic Coupe CRX csukott 0,9–1,0 5 110 1595 ESZ-95 90 5,8 7,2
HONDA Integra (1,6;1,6i) csukott katalizátoros 0,9–1,1 5 77;88 1590 ESZ-95 90 7,0 9,2
HONDA LEGEND (3,2) csukott katalizátoros 1,5–1,6 5 151 3206 ESZ-95 90 8,3 10,2
HONDA LEGEND (3,2) csukott automata váltó 1,5–1,6 5 151 3206 ESZ-95 90 8,3 9,9
HONDA NSX (3,0i) csukott 1,3–1,5 2 201 2977 ESZ-95 90 7,8 10,0
HONDA Prelude (1,6) csukott 1,0–1,2 5 59 1602 ESZ-98 90 7,1 8,7
HONDA Prelude (1,8) csukott 92 kW 0,9–1,0 5 92 1830 ESZ-98 90 6,3 8,4
HONDA Prelude (2,0) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 84 1958 ESZ-98 90 7,5 8,5
HONDA Prelude (2,0) csukott automata váltó 1,0–1,2 4 80 1958 ESZ-95 90 7,5 9,8
HONDA Prelude (2,0) csukott 1,0–1,2 4 80 1958 ESZ-95 90 7,1 9,0
HONDA Prelude (2,0i) csukott 1,1–1,2 4 101 1958 ESZ-95 90 6,9 9,0
HONDA Prelude (2,0i) csukott automata váltó 1,1–1,2 4 101 1958 ESZ-95 90 7,1 9,6
HONDA Quintet (1,6) csukott 0,8–0,9 5 59–62 1602 ESZ-98 90 5,9 7,8
HONDA Today csukott 0,6–0,7 2;4 31;38 656 ESZ-95 90 4,0 5,7
HYUNDAI Pony/Excel 1,3 csukott 0,9–1,0 5 53 1299 ESZ-98 90 5,7 7,3
HYUNDAI Pony/Excel 1,5 csukott 0,9–1,1 5 57 1468 ESZ-98 90 6,7 8,5
HYUNDAI Pony/Excel 1,5 csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 53 1468 ESZ-95 90 6,4 8,4
HYUNDAI Pony/Excel 1,5 csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 53 1468 ESZ-95 90 5,9 7,4
HYUNDAI Pony/Excel 1,5 csukott automata váltó 0,9–1,1 5 53 1468 ESZ-95 90 5,4 7,2
HYUNDAI Pony/Excel 1,5 csukott 0,9–1,1 5 62 1468 ESZ-95 90 5,4 8,2
HYUNDAI Pony/Excel 1,5 csukott automata váltó 0,9–1,1 5 62 1468 ESZ-95 90 5,6 7,3
HYUNDAI Sonata 1,8 csukott 1,2–1,3 5 71 1796 ESZ-98 90 6,7 9,0
HYUNDAI Sonata 1,8 csukott automata váltó 1,2–1,3 5 71 1796 ESZ-98 90 6,3 9,3
HYUNDAI Sonata 1,8 csukott 1,2–1,3 5 70 1796 ESZ-95 90 6,4 8,5
HYUNDAI Sonata 1,8 csukott automata váltó 1,2–1,3 5 70 1796 ESZ-95 90 6,9 8,8
HYUNDAI Sonata 2,0 i csukott 1,2–1,3 5 75 1997 ESZ-98 90 6,9 8,3
HYUNDAI Sonata 2,0 i csukott automata váltó 1,2–1,3 5 75 1997 ESZ-98 90 6,2 8,2
HYUNDAI Sonata 2,0 i csukott 1,2–1,3 5 75 1997 ESZ-95 90 6,5 7,8
HYUNDAI Sonata 2,0 i csukott automata váltó 1,2–1,3 5 75 1997 ESZ-95 90 7,1 8,4
HYUNDAI Stellar 1,4 csukott 1,0–1,1 5 50 1439 ESZ-98 90 7,0 9,8
HYUNDAI Stellar 1,6 csukott 1,0–1,1 5 56 1597 ESZ-98 90 8,0 10,4
HYUNDAI Stellar 2,0 csukott 1,1–1,3 5 68 1997 ESZ-98 90 8,0 10,9
HYUNDAI VF 21;31 MP; JP (Pony 1,3) csukott 1,020 5 52 1298 ESZ-98 90 6,0 7,5
HYUNDAI VF 21;31 MP; JP (Pony 1,5) csukott 1,020 5 51,7 1468 ESZ-98 90 5,9 7,4
HYUNDAI YM 20 A11 (Sonata 2,0 i) csukott 5 fokozatú váltó 1,710 5 80 1997 ESZ-95 90 6,5 7,8
HYUNDAI YM 20 A21 (Sonata 2,0 i) csukott automata váltó 1,710 5 80 1997 ESZ-95 90 7,1 8,4
HYUNDAI YM 20 B11 (Sonata 2,0 i) csukott 5 fokozatú váltó 1,760 5 96 1997 ESZ-95 90 6,6 8,3
HYUNDAI YM 20 B31 (Sonata 2,0 i) csukott automata váltó 1,760 5 96 1997 ESZ-95 90 7,0 9,2
HYUNDAI YM 30 C41 (Sonata 3,0 i) csukott automata váltó 1,760 5 107 2972 ESZ-95 90 7,8 10,5
ISUZU MIDI 94.000 csukott 1,7 2;5;8 fő 61 1981 ESZ-95 90 8,1 8,8
ISUZU MIDI 98.000 csukott 1,4–1,5 2;5;8 fő 61 1981 ESZ-95 90 10,5 11,2
ISUZU RODEO V 4 WDIX csukott terepjáró 1,4–1,5 5 67,5 2300 ESZ-98 70 14,5 15,0
IZS 1500 csukott 1,1 5 55 1478 ESZ-98 80 9,6 10,0
LANCIA 156 (Y 10 fire) csukott 0,720 5 33 986 ESZ-98 90 4,2 5,4
LANCIA 831 AB (Prizma 1,6 S) csukott 0,990 5 77 1574 ESZ-98 90 6,4 8,3
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e 16V) csukott 1,2–1,4 5 106 1995 ESZ-95 90 6,7 8,6
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e 16V) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 106 1995 ESZ-95 90 7,1 9,6
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e 16V) csukott 1,2–1,4 5 108;110 1995 ESZ-98 90 6,4 8,4
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e 16V) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 108;110 1995 ESZ-98 90 6,8 9,4
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e turbo 16V) csukott 1,2–1,4 5 132 1995 ESZ-95 90 7,1 9,1
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e turbo 16V) csukott Station Wagon 1,2–1,4 5 132 1995 ESZ-95 90 7,4 9,6
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e turbo 16V) csukott 1,2–1,4 5 133;136 1995 ESZ-98 90 6,7 8,8
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e turbo 16V) csukott Station Wagon 1,2–1,4 5 133;136 1995 ESZ-98 90 7,4 9,5
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e) csukott 1,1–1,3 5 86 1995 ESZ-95 90 6,4 8,1
LANCIA 834 (Thema 2,0 i.e) csukott 1,1–1,3 5 86;88 1995 ESZ-98 90 6,5 8,2
LANCIA Beta 1,6 csukott limusin 1,1–1,2 5 73,5 1585 ESZ-98 90 7,2 9,4
LANCIA Beta 1,6 csukott coupe 1,1–1,2 5 73,5 1585 ESZ-98 90 6,2 8,7
LANCIA Prisma 1,5 i.e. csukott 0,9–1,0 5 55 1499 ESZ-95 90 5,9 7,7
LANCIA Prisma 1,5 i.e. csukott automata váltó 0,9–1,0 5 55 1499 ESZ-95 90 7,2 8,8
LANCIA Prisma 1,5 i.e. csukott 0,9–1,0 5 62,5 1499 ESZ-98 90 5,9 7,7
LANCIA Thema 2000 i.e. csukott 1,1–1,2 5 85 1995 ESZ-95 90 6,5 8,2
LANCIA Thema 2000 i.e.(86é) csukott 1,1–1,2 5 88,5 1995 ESZ-98 90 6,4 8,1
LANCIA Thema 2000 i.e.(88é) csukott 1,1–1,2 5 88 1995 ESZ-98 90 6,5 8,3
LANCIA Thema 6 V csukott 1,1–1,2 5 110,5 2849 ESZ-98 90 7,2 10,8
LANCIA Y 10 fire csukott 0,7–0,8 5 33 999 ESZ-95 90 4,2 5,5
LANCIA Y 10 Fire i.e. (156 C 046) csukott 0,720 5 37 1108 ESZ-95 90 4,7 6,1
LANCIA Y 10 GT i.e. csukott 0,8–0,9 5 54 1301 ESZ-95 90 5,6 6,8
LANCIA Y 10 GT i.e. csukott 0,8–0,9 5 57 1301 ESZ-98 90 5,7 6,8
LANCIA Y 10 LX i.e. csukott 0,7–0,9 5 38 1108 ESZ-95 90 4,7 6,1
LANCIA Y 10 LX i.e. csukott 0,7–0,9 5 42 1108 ESZ-98 90 4,4 5,8
MARUTI 800 (SB 308) csukott 0,640 4 29,5 796 ESZ-98 90 5,9 6,3
MAZDA 121 (1,1) csukott 0,7–0,8 4 38;41 1138 ESZ-98 90 5,2 6,7
MAZDA 121 (1,3 i) csukott 0,7–0,9 5 65 1290 ESZ-98 90 7,0 8,3
MAZDA 121 (1,3) csukott 0,7–0,8 5 40;44 1323 ESZ-95 90 5,5 7,2
MAZDA 121 (1,3) csukott 0,7–0,9 5 47;49 1323 ESZ-95 90 5,0 6,7
MAZDA 323 (1,1) csukott 0,8–0,9 5 40,5 1071 ESZ-98 90 5,6 7,2
MAZDA 323 (1,3 i) csukott 0,9–1,0 5 50 1324 ESZ-95 90 5,5 7,0
MAZDA 323 (1,3 i) csukott 1982–85 évig 0,8–0,9 5 50;54,5 1296 ESZ-98 90 6,0 7,5
MAZDA 323 (1,3) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 50 1296 ESZ-98 90 7,1 8,3
MAZDA 323 (1,3) csukott 0,8–0,9 5 44 1272 ESZ-98 90 6,7 8,3
MAZDA 323 (1,3) csukott 0,7–0,9 5 49 1323 ESZ-95 90 5,3 6,3
MAZDA 323 (1,3) csukott 1986–87 év 0,8–1,0 5 50 1296 ESZ-98 90 5,6 7,1
MAZDA 323 (1,3) csukott 0,9–1,0 5 55 1324 ESZ-98 90 5,5 7,1
MAZDA 323 (1,5 i Turbo) csukott 0,8–1,0 5 73,5;84,5 1490 ESZ-98 90 8,0 10,5
MAZDA 323 (1,5 i) csukott 0,8–1,0 5 70 1490 ESZ-98 90 7,0 8,4
MAZDA 323 (1,5) csukott 0,9–1,0 5 55 1498 ESZ-98 90 6,0 7,5
MAZDA 323 (1,5) csukott 0,8–1,0 5 55 1490 ESZ-98 90 5,5 7,4
MAZDA 323 (1,5) csukott 0,7–0,9 5 62,5 1490 ESZ-98 90 5,3 7,0
MAZDA 323 (1,5) csukott 0,7–0,9 5 62,5 1490 ESZ-98 90 5,6 7,3
MAZDA 323 (1,6 i) csukott 0,9–1,0 5 63 1598 ESZ-95 90 5,6 7,2
MAZDA 323 (1,6 i) csukott 0,9–1,1 5 77 1598 ESZ-98 90 6,6 8,8
MAZDA 323 (1,6 i) csukott 0,9–1,0 5 64 1598 ESZ-98 90 5,6 7,2
MAZDA 323 (1,6 Ti) 4WD csukott négykerékhajtású 0,9–1,0 5 103 1598 ESZ-98 90 7,6 9,4
MAZDA 323 (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 78 1840 ESZ-95 90 5,6 7,8
MAZDA 323 (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 96 1840 ESZ-95 90 5,6 8,0
MAZDA 323 (LX SEDAN 1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,855 5 62 1597 ESZ-98 90 6,6 8,8
MAZDA 323 Wagon (1,6 i) csukott 0,9–1,2 5 63 1598 ESZ-95 90 5,6 7,6
MAZDA 626 (1,6) csukott 1,0–1,1 5 59,5;60 1587 ESZ-98 90 6,1 7,7
MAZDA 626 (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 55 1586 ESZ-98 90 8,2 9,3
MAZDA 626 (1,6) csukott 0,9–1,1 5 55 1586 ESZ-98 90 6,8 9,0
MAZDA 626 (1,6) csukott 1,0–1,1 5 54 1597 ESZ-98 90 7,0 8,3
MAZDA 626 (1,8) csukott automata váltós 1,1–1,2 5 66 1789 ESZ-98 90 6,1 8,7
MAZDA 626 (1,8) csukott 1,1–1,2 5 66 1789 ESZ-98 90 6,0 8,1
MAZDA 626 (2,0 i Turbo) csukott 1,2–1,3 5 106,5 1998 ESZ-98 90 10,0 11,7
MAZDA 626 (2,0 i) csukott 1,1–1,2 5 86 1998 ESZ-98 90 6,2 8,4
MAZDA 626 (2,0 i) csukott 1,1–1,3 5 103 1998 ESZ-95 90 6,9 9,0
MAZDA 626 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 109 1998 ESZ-98 90 6,9 9,0
MAZDA 626 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 66 1970 ESZ-98 90 6,5 8,9
MAZDA 626 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 66 1997 ESZ-95 90 5,9 8,3
MAZDA 626 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 68 1998 ESZ-95 90 6,4 8,1
MAZDA 626 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 70;74;75 1998 ESZ-98 90 6,4 8,1
MAZDA 626 (2,2 i) csukott 1,0–1,1 5 85 2184 ESZ-95 90 6,1 8,2
MAZDA 626 (2,2 i) csukott 1,1–1,3 5 85 2184 ESZ-95 90 6,1 8,9
MAZDA 626 E 2000 mikrobusz csukott 1,5–1,6 9 63 1998 ESZ-98 80 13,0 13,7
MAZDA 626 XL (2,0 i) csukott 1,115 5 79;80 1998 ESZ-98 90 5,9 8,3
MAZDA 626/16/GTI 4 WS csukott katalizátoros 1,2 5 103 1998 ESZ-95 90 6,7 8,8
MAZDA 929 (2,0) csukott 1,160 5 66 1970 ESZ-98 90 8,4 9,9
MAZDA 929 (2,0) csukott 81 kW 1,1–1,2 5 81 1970 ESZ-98 90 9,0 10,1
MAZDA 929 (2,2 i) csukott 1,3–1,4 5;6 100 2184 ESZ-98 90 6,9 9,0
MAZDA 929 (2,2 i) csukott 1,3–1,4 5;6 93 2184 ESZ-95 90 6,9 9,0
MAZDA 929 (3,0 i) csukott 1,4–1,5 5;6 125 2954 ESZ-95 90 8,0 10,8
MAZDA 929 (3,0 i) csukott automata váltó 1,4–1,5 5;6 125 2954 ESZ-95 90 8,2 11,2
MAZDA MX-3 (1,6) csukott 1,0–1,1 5 66 1597 ESZ-95 90 6,0 7,5
MERCEDES-BENZ 190 2,0 (201) csukott 1,1–1,2 5 75;77 1996 ESZ-95 90 6,4 8,9
MERCEDES-BENZ 190 2,0 (201) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 75;77 1996 ESZ-95 90 7,4 9,3
MERCEDES-BENZ 190 E 1,8 (201) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 1,160 5 80 1797 ESZ-95 90 6,7 9,0
MERCEDES-BENZ 190 E 1,8 (201) csukott automata váltó 1,160 5 80 1797 ESZ-95 90 7,5 9,2
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 90 1997 ESZ-98 90 6,9 8,6
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott 1,1–1,2 5 87 1996 ESZ-95 90 6,6 8,8
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 87 1996 ESZ-95 90 7,3 9,0
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 1,180 5 90 1996 ESZ-95 90 6,6 8,8
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott automata váltó 1,180 5 90 1996 ESZ-95 90 7,3 9,0
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 66 1997 ESZ-98 90 7,0 8,8
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,1 5 90 1997 ESZ-98 90 5,8 8,1
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,1 5 90 1997 ESZ-98 90 6,4 8,4
MERCEDES-BENZ 190 E 2,0 (201) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 66 1997 ESZ-98 90 6,5 8,6
MERCEDES-BENZ 190 E 2,3 (201) csukott 5 fokozatú váltó 1,240 5 100 2298 ESZ-95 90 6,9 9,1
MERCEDES-BENZ 190 E 2,3 (201) csukott automata váltó 1,240 5 100 2298 ESZ-95 90 7,9 9,4
MERCEDES-BENZ 190 E 2,5–16 (201) csukott 5 fokozatú váltó 1,300 5 143 2498 ESZ-95 90 7,3 10,0
MERCEDES-BENZ 190 E 2,5–16 (201) csukott automata váltó 1,300 5 143 2498 ESZ-95 90 7,8 10,1
MERCEDES-BENZ 190 E 2,6 (201) csukott 1,2–1,3 5 117,5 2599 ESZ-98 90 6,7 9,4
MERCEDES-BENZ 190 E 2,6 (201) csukott 5 fokozatú váltó 1,290 5 118 2597 ESZ-95 90 8,0 11,0
MERCEDES-BENZ 190 E 2,6 (201) csukott automata váltó 1,290 5 118 2597 ESZ-95 90 8,2 10,2
MERCEDES-BENZ 190 E 2,6 (201) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 117,5 2599 ESZ-98 90 7,8 9,8
MERCEDES-BENZ 200 csukott automata váltó 1,2–1,3 5 69 1988 ESZ-98 90 10,0 12,5
MERCEDES-BENZ 200 csukott 1,2–1,3 5 69 1988 ESZ-98 90 9,4 12,4
MERCEDES-BENZ 200 (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,340 5 80 1997 ESZ-98 90 7,9 10,2
MERCEDES-BENZ 200 (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,340 5 80 1997 ESZ-98 90 7,6 9,9
MERCEDES-BENZ 200 (123) csukott automata váltó 1,340 5 80 1997 ESZ-98 90 8,6 10,4
MERCEDES-BENZ 200 E (124) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 1,340 5 87 1996 ESZ-95 90 6,3 8,8
MERCEDES-BENZ 200 E (124) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 87 1996 ESZ-95 90 7,5 9,3
MERCEDES-BENZ 200 T (123) csukott combi 4 fokozatú váltó 1,4–1,5 5;7 80 1997 ESZ-98 90 7,9 10,2
MERCEDES-BENZ 200 T (123) csukott combi 5 fokozatú váltó 1,4–1,5 5 80 1997 ESZ-98 90 7,6 9,9
MERCEDES-BENZ 200 T (123) csukott combi automata váltó 1,4–1,5 5 80 1997 ESZ-98 90 8,6 10,4
MERCEDES-BENZ 200 TE (124) csukott combi 4 és 5 fokozatú váltó 1,4–1,5 5;7 87 1996 ESZ-95 90 6,3 8,8
MERCEDES-BENZ 200 TE (124) csukott combi automata váltó 1,460 5;7 87 1996 ESZ-95 90 7,5 9,3
MERCEDES-BENZ 230 (123) csukott 1,3–1,4 5 80 2307 ESZ-98 90 9,5 12,6
MERCEDES-BENZ 230 (123) csukott 1,3–1,4 5 80 2307 ESZ-98 90 10,2 12,7
MERCEDES-BENZ 230 CE csukott 1,3–1,4 4;5 97 2298 ESZ-95 90 6,9 9,3
MERCEDES-BENZ 230 CE csukott 1,3–1,4 4;5 97 2298 ESZ-95 90 7,8 9,4
MERCEDES-BENZ 230 E (124) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 97 2298 ESZ-95 90 6,9 9,2
MERCEDES-BENZ 230 E (124) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 97 2298 ESZ-95 90 7,8 9,4
MERCEDES-BENZ 230 E;CE,TE (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,360 5 100 2299 ESZ-98 90 8,2 10,4
MERCEDES-BENZ 230 E;CE,TE (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,360 5 100 2299 ESZ-98 90 7,7 10,0
MERCEDES-BENZ 230 E;CE,TE (123) csukott automata váltó 1,360 5 100 ,2299 ESZ-98 90 8,7 10,7
MERCEDES-BENZ 230 G csukott terepjáró 1,7–2,0 4;5 75 2308 ESZ-98 90 12,5 16,5
MERCEDES-BENZ 230 G csukott terepjáró 1,7–2,0 4;5 66 2308 ESZ-98 90 12,5 16,5
MERCEDES-BENZ 230 TE (124) csukott combi 4 és 5 fokozatú váltó 1,480 5;7 97 2298 ESZ-95 90 6,9 9,2
MERCEDES-BENZ 230 TE (124) csukott combi automata váltó 1,480 5;7 97 2298 ESZ-95 90 7,8 9,4
MERCEDES-BENZ 230–4 csukott 1,3–1,4 5 80 2304 ESZ-98 90 9,5 12,6
MERCEDES-BENZ 250 (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,4–1,6 5;7/8 103 2525 ESZ-98 90 9,0 11,8
MERCEDES-BENZ 250 (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,4–1,6 5;7/8 103 2525 ESZ-98 90 8,6 11,4
MERCEDES-BENZ 250 (123) csukott automata váltó 1,4–1,6 5;7/8 103 2525 ESZ-98 90 9,5 11,9
MERCEDES-BENZ 250 (123) 1980. év csukott automata váltó 1,4–1,6 5;7/8 103 2525 ESZ-98 90 10,1 13,0
MERCEDES-BENZ 260 E (124) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 118 2597 ESZ-95 90 8,5 10,5
MERCEDES-BENZ 260 E (124) csukott 5 fokozatú váltó 1,4–1,6 5 117,5; 118 2597 ESZ-95 90 8,0 11,0
MERCEDES-BENZ 260 E (124) csukott 1,3–1,4 5 122 2599 ESZ-98 90 6,9 9,5
MERCEDES-BENZ 260 E (124) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 122 2599 ESZ-98 90 8,2 10,0
MERCEDES-BENZ 280 E;CE,TE (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,4–1,6 5/7 136 2746 ESZ-98 90 9,3 12,0
MERCEDES-BENZ 280 E;CE,TE (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,4–1,6 5/7 136 2746 ESZ-98 90 8,5 11,5
MERCEDES-BENZ 280 E;CE,TE (123) csukott automata váltó 1,4–1,6 5/7 136 2746 ESZ-98 90 9,8 12,2
MERCEDES-BENZ 280 E;CE,TE csukott automata váltó 1,4–1,6 5 136 2717 ESZ-98 90 10,5 14,4
MERCEDES-BENZ 280S (126) csukott 1,5–1,6 5 115 2746 ESZ-98 90 8,0 11,0
MERCEDES-BENZ 280 E;EL (126) csukott 1,5–1,6 5 136 2746 ESZ-98 90 9,0 11,6
MERCEDES-BENZ 300 CE csukott 1,4–1,5 5 132 2960 ESZ-95 90 8,0 11,0
MERCEDES-BENZ 300 CE csukott automata váltó 1,4–1,5 5 132 2960 ESZ-95 90 8,6 10,7
MERCEDES-BENZ 300 E-24 (124) csukott 1,4–1,5 5 162 2960 ESZ-95 90 8,1 11,1
MERCEDES-BENZ 300 E-24 (124) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 162 2960 ESZ-95 90 8,3 11,0
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (126) csukott automata váltó 1,5–1,7 5 132,5 2962 ESZ-98 90 9,1 11,2
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (126) csukott 1,5–1,7 5 132,5 2962 ESZ-98 90 7,6 10,6
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (126) csukott 1,5–1,7 5 132 2960 ESZ-95 90 8,0 11,5
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (126) csukott automata váltó 1,5–1,7 5 132 2960 ESZ-95 90 9,4 11,6
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (140) csukott 5 fokozatú mechanikus váltó 1,8–1,9 5 170 3199 ESZ-95 90 9,5 13,1
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (140) csukott 4 fokozatú automata váltó 1,8–1,9 5 170 3199 ESZ-95 90 10,3 12,7
MERCEDES-BENZ 300E;SEL (140) csukott 5 fokozatú automata váltó 1,8–1,9 5 170 3199 ESZ-95 90 9,3 12,4
MERCEDES-BENZ 300 SL csukott 1,7–1,8 4 140 2960 ESZ-95 90 8,5 11,8
MERCEDES-BENZ 300 SL csukott automata váltó 1,7–1,8 4 140 2960 ESZ-95 90 9,2 11,7
MERCEDES-BENZ 300 TE-24 (124) csukott combi mechanikus és automata váltó 1,5–1,6 5;7 162 2960 ESZ-95 90 8,9 11,2
MERCEDES-BENZ 380 SE;SEL csukott 1,5–1,85 5 150 3839 ESZ-98 90 8,7 11,1
MERCEDES-BENZ 400 SE;EL (140) csukott 1,9–2,0 5 210 4196 ESZ-95 90 10,1 13,1
MERCEDES-BENZ 420 SEC (126) csukott 1,6–1,7 5 165 4196 ESZ-95 90 9,1 12,0
MERCEDES-BENZ 500 E csukott 1,7–1,8 4;5 240 4973 ESZ-95 90 10,7 13,5
MERCEDES-BENZ 500E;SEL (140) csukott 2,0–2,1 5 240 4973 ESZ-95 90 10,4 13,6
MERCEDES-BENZ 500 SEC (126) csukott 1,6–1,7 5 185 4973 ESZ-95 90 9,4 12,5
MERCEDES-BENZ 500 SEC (126) csukott 1,6–1,7 5 170 4973 ESZ-98 90 9,1 12,0
MERCEDES-BENZ 560 SEC (126) csukott 1,7–1,8 5 205 5547 ESZ-95 90 11,1 14,1
MERCEDES-BENZ 560 SEL csukott 1,8–1,9 5 205 5547 ESZ-95 90 11,1 14,1
MERCEDES-BENZ 600 SE;SEL (140) csukott 2,1–2,2 5 300 2987 ESZ-95 90 11,8 15,6
MERCEDES-BENZ 601 KB mikrobusz 1,6–1,7 5 63 2277 ESZ-98 90 12,0 14,0
MITSUBISHI COLT (1,2) csukott 0,7–0,9 5 40,5 1198 ESZ-98 90 5,4 7,0
MITSUBISHI COLT (1,2) csukott 0,8–0,9 5 44 1198 ESZ-98 90 5,6 7,0
MITSUBISHI COLT (1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 49–50 1299 ESZ-95 90 5,4 6,9
MITSUBISHI COLT (1,3) csukott 0,8–0,9 5 56,5 1299 ESZ-98 90 5,4 7,0
MITSUBISHI COLT (1,3) csukott 0,8–0,9 5 50 1299 ESZ-95 90 5,2 6,8
MITSUBISHI COLT (1,4 Turbo) csukott 0,8–0,9 4;5 77 1411 ESZ-98 90 8,0 9,3
MITSUBISHI COLT (1,4) csukott 0,7–0,8 5 60,5;51,5 1411 ESZ-98 90 6,4 8,2
MITSUBISHI COLT (1,5 i) csukott 1,0–1,1 5 73;62 1468 ESZ-98 90 5,5 7,2
MITSUBISHI COLT (1,5 i) csukott 1,0–1,1 5 62;55 1468 ESZ-95 90 5,5 7,2
MITSUBISHI COLT (1,5 i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 62;55 1468 ESZ-95 90 6,5 7,7
MITSUBISHI COLT (1,5 i) csukott 1,0–1,1 5 55 1468 ESZ-95 90 5,5 7,2
MITSUBISHI COLT (1,5) csukott 0,8–1,0 5 64;55 1468 ESZ-98 90 5,5 7,1
MITSUBISHI COLT (1,5) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 64;55 1468 ESZ-98 90 6,3 7,7
MITSUBISHI COLT (1,5) csukott 1,0–1,1 5 62 1468 ESZ-98 90 5,5 7,2
MITSUBISHI COLT (1,5) csukott 0,8–1,0 5 51 1468 ESZ-95 90 5,2 6,9
MITSUBISHI COLT (1,5) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 51 1468 ESZ-95 90 6,1 7,6
MITSUBISHI COLT (1,5) Station Wagon csukott 0,8–1,0 5 64;55 1468 ESZ-98 90 5,9 7,9
MITSUBISHI COLT (1,6 i) csukott 0,9–1,1 5 96;92 1595 ESZ-98 90 6,4 8,6
MITSUBISHI COLT (1,6 i) csukott 0,9–1,1 5 100 1595 ESZ-95 90 6,4 8,6
MITSUBISHI COLT (1,8 i) csukott 1,1–1,3 5 71 1755 ESZ-95 90 7,2 9,5
MITSUBISHI Cordia Coupe 1,6 csukott 1,000 5 40,5–55 1598 ESZ-98 90 7,0 9,5
MITSUBISHI Eclipse (2,0 i DOHC) csukott 1,2–1,3 5 110 1997 ESZ-95 90 8,0 9,8
MITSUBISHI GALANT (1,6) csukott 0,9–1,1 5 55 1597 ESZ-98 90 7,1 9,0
MITSUBISHI GALANT (1,8 i) csukott 1,0–1,1 5 66 1755 ESZ-95 90 6,2 8,1
MITSUBISHI GALANT (1,8) csukott 0,9–1,1 5 71,5;73,5 1796 ESZ-98 90 9,0 11,1
MITSUBISHI GALANT (2,0 i DOCH Turbo) csukott 1,3–1,5 5 162;142 1997 ESZ-98 90 9,0 12,5
MITSUBISHI GALANT (2,0 i DOCH) csukott 1,1–1,3 5 106 1997 ESZ-95 90 6,4 8,5
MITSUBISHI GALANT (2,0 i DOCH) csukott 4 x 4 1,1–1,3 5 106 1997 ESZ-98 90 7,2 9,2
MITSUBISHI GALANT (2,0 i) csukott automata váltós 1,1–1,2 5 80 1997 ESZ-95 90 7,0 8,9
MITSUBISHI GALANT (2,0 i) csukott 1,1–1,2 5 82 1997 ESZ-98 90 6,2 8,1
MITSUBISHI GALANT (2,0 i) csukott 1,1–1,2 5 80 1997 ESZ-95 90 6,2 8,1
MITSUBISHI GALANT (2,0 i) 4WD csukott 1,3–1,41 5 80 1997 ESZ-95 90 7,1 9,7
MITSUBISHI GALANT (2,0) csukott 1,1–1,2 5 72;77 1995 ESZ-98 90 11,0 12,7
MITSUBISHI GALANT (2,0) csukott 1,1–1,2 5 75 1997 ESZ-98 90 6,4 8,8
MITSUBISHI GALANT (2,6 i) csukott 1,2–1,3 5 99,5 2555 ESZ-98 90 10,0 12,4
MITSUBISHI L 300 B csukott mikrobusz 1,380 5 64 1997 ESZ-95 90 9,3 11,7
MITSUBISHI L 300 B csukott mikrobusz 1,180 5 48 1597 ESZ-98 90 10,0 11,0
MITSUBISHI L 300 B 4WD csukott mikrobusz 1,6–1,7 5 80 2350 ESZ-95 90 10,4 13,1
MITSUBISHI L 300 Transporter B csukott 1,3–1,4 5 64 1997 ESZ-95 90 9,3 11,7
MITSUBISHI L 300 Transporter B 4WD csukott 1,5–1,6 5 80 2350 ESZ-95 90 10,4 13,1
MITSUBISHI LANCER (1,3) csukott 0,8–1,0 5 55 1299 ESZ-95 90 6,0 7,6
MITSUBISHI LANCER (1,3) csukott kat. 0,8–1,0 5 55 1299 ESZ-98 90 6,0 7,6
MITSUBISHI LANCER (1,4) csukott 0,9–1,0 5 50 1411 ESZ-98 90 6,8 8,9
MITSUBISHI LANCER (1,5 i) csukott 0,8–1,1 5 55 1468 ESZ-95 90 6,5 7,7
MITSUBISHI LANCER (1,5 i) csukott automata váltó 0,8–1,1 5 51,5;55 1468 ESZ-95 90 5,5 7,2
MITSUBISHI LANCER (1,5 i) csukott 0,8–1,1 5 66 1468 ESZ-95 90 5,2 7,0
MITSUBISHI LANCER (1,5) csukott 0,8–1,0 5 73;62 1468 ESZ-98 90 5,5 7,2
MITSUBISHI LANCER (1,5) csukott 0,9–1,0 5 55 1468 ESZ-98 90 5,2 6,9
MITSUBISHI LANCER (1,5) Station Wagon csukott 0,1–1,1 5 51 1468 ESZ-95 90 5,6 7,7
MITSUBISHI LANCER (1,6 i Turbo) csukott combi 1,0–1,2 5 118 1595 ESZ-98 90 8,0 11,1
MITSUBISHI LANCER (1,6) csukott 0,9–1,0 5 63,5 1598 ESZ-98 90 7,0 9,0
MITSUBISHI LANCER (1,8 i DOCH) csukott 1,0–1,1 5 100 1836 ESZ-95 90 6,4 8,6
MITSUBISHI LANCER (1,8 i) csukott 1,1–1,3 5 71 1755 ESZ-95 90 7,2 9,5
MITSUBISHI LANCER (1,8 i) 4WD csukott 1,1–1,3 5 71 1755 ESZ-95 90 7,2 9,5
MITSUBISHI LANCER 1500 GLXI csukott 4WD 0,9–1,1 5 62 1468 ESZ-95 90 5,5 7,2
MITSUBISHI LANCER Wagon (1,5 12V) csukott 0,9–1,0 5 66 1468 ESZ-95 90 6,0 8,3
MITSUBISHI MONTERO/JEEP 4x WHELS csukott 1,360 5 110 2972 ESZ-95 90 10,0 14,6
MITSUBISHI Pajero (2,6) csukott 1,3–1,5 5 76 2555 ESZ-98 90 10,2 13,8
MITSUBISHI Pajero (3,0 i) csukott 1,6–1,8 5 110 2972 ESZ-95 90 10,0 13,9
MITSUBISHI Sapporo GL (1,6) csukott mech. 4 fok 1,0–1,1 5 55 1597 ESZ-98 90 11,0 12,0
MITSUBISHI SIGMA 3,0 V6 csukott 151 kW 1,4–1,6 5 151 2972 ESZ-95 90 7,4 10,7
MITSUBISHI Space Wagon (1,8) csukott 1,0–1,1 5 66 1755 ESZ-95 90 6,4 8,6
MITSUBISHI Space Wagon (1,8) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 66 1755 ESZ-95 90 7,5 9,1
MITSUBISHI Space Wagon (2,0 i) csukott 1,1–1,4 5 74 1997 ESZ-95 90 6,7 9,0
MITSUBISHI Space Wagon (2,0) csukott 1,1–1,4 5 75;69 1997 ESZ-98 90 6,7 9,0
MITSUBISHI Tredia (1,6) csukott 0,9–1,0 5 67,5 1598 ESZ-98 90 7,0 9,7
MORRIS 1,3 csukott 0,9–1,0 5 45,5 1275 ESZ-98 90 6,3 7,7
MOSZKVICS 2137 combi 1,115 5 55 1478 ESZ-98 80 9,6 10,0
MOSZKVICS 2140 csukott 1,060 5 55 1478 ESZ-98 80 9,4 9,8
MOSZKVICS 21412 csukott 1,080 5 51,5 1478 ESZ-98 80 6,5 8,5
MOSZKVICS 21412 (Lada motorral szerelve) csukott 1,080 5 55 1589 ESZ-98 80 9,2 10,0
MOSZKVICS 403 csukott 0,98 4 34 1360 ESZ-98 69 8,5 8,5
MOSZKVICS 408 csukott 0,99 5 40 1360 ESZ-98 72 8,5 8,5
MOSZKVICS 412 csukott 1,00 5 55 1478 ESZ-98 80 9,4 9,8
MOSZKVICS 426 combi 1,05 5 40 1360 ESZ-98 69 9,0 9,0
MOSZKVICS 427 combi 1,10 5 55 1478 ESZ-98 80 9,6 10,0
NISSAN 1,6 Hatchback N 13-F 22 csukott 0,975 5 62 1585 ESZ-98 90 6,0 7,1
NISSAN Bluebird (1,6) csukott 1,0–1,1 5 62 1598 ESZ-98 90 6,6 8,4
NISSAN Bluebird (1,8 i Turbo) csukott 1,0–1,2 5 99 1809 ESZ-98 90 6,7 8,6
NISSAN Bluebird (1,8 i) csukott 1,0–1,2 5 65 1809 ESZ-98 90 6,5 8,6
NISSAN Bluebird (1,8) csukott 1,0–1,2 5 65–66 1809 ESZ-98 90 6,4 7,9
NISSAN Bluebird (1,8) csukott 0,9–1,1 5 73,5 1809 ESZ-98 90 8,0 9,0
NISSAN Bluebird (2,0 i) csukott 1,1–1,3 5 75;85 1974 ESZ-95 90 6,4 8,6
NISSAN Bluebird (2,0 i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 75;85 1974 ESZ-95 90 6,9 9,0
NISSAN Bluebird (2,0) csukott 1,0–1,1 5 77–81 1973 ESZ-98 90 10,0 12,7
NISSAN Cherry (1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 44 1270 ESZ-98 90 4,0 7,4
NISSAN Cherry (1,3) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 44 1270 ESZ-98 90 7,0 8,4
NISSAN Cherry (1,3) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 44 1270 ESZ-98 90 5,8 7,8
NISSAN Cherry (1,5 i) csukott 0,7–0,9 5 70 1488 ESZ-98 90 7,0 9,1
NISSAN Cherry (1,5 i) csukott 0,7–0,9 5 55 1488 ESZ-98 90 5,1 6,4
NISSAN Cherry (1,5) csukott 0,8–0,9 5 50,5 1488 ESZ-98 90 5,7 7,3
NISSAN E-24-M1 csukott mikrobusz 1,580 9 72 1938 ESZ-98 90 14,3 14,8
NISSAN Maxima V 6 csukott automata váltó 1,0–1,3 5 125 2960 ESZ-95 90 7,2 10,0
NISSAN MICRA (1,0) csukott 4 fokozatú váltó 0,6–0,8 5 37 988 ESZ-98 90 5,0 5,9
NISSAN MICRA (1,0) csukott 5 fokozatú váltó 0,6–0,8 5 37 988 ESZ-98 90 4,8 5,7
NISSAN MICRA (1,0) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 37 988 ESZ-98 90 5,4 6,4
NISSAN MICRA (1,2) csukott 0,7–0,8 5 42 1235 ESZ-95 90 4,8 5,7
NISSAN MICRA K 10 (A22) csukott 0,645 5 40 981 ESZ-98 90 5,2 6,6
NISSAN PATROL Hardtop K 160 csukott 1,3–1,8 5 98,5 2753 ESZ-98 90 11,1 14,6
NISSAN Primera (1,6) csukott 1,0–1,2 5 66;70 1596 ESZ-95 90 5,3 7,0
NISSAN Primera (1,8 i) csukott 1,0–1,2 5 81 1838 ESZ-95 90 6,0 8,3
NISSAN Primera (2,0 i) csukott 1,1–1,3 5 110 1998 ESZ-95 90 6,1 8,4
NISSAN Primera (2,0 i) csukott 1,0–1,2 5 85;89 1998 ESZ-95 90 6,0 8,5
NISSAN Primera (2,0 i) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 85;89 1998 ESZ-95 90 6,3 9,1
NISSAN Primera (2,0 i) Wagon csukott Station Wagon 1,2–1,3 5 85;89 1998 ESZ-95 90 6,8 9,2
NISSAN Primera (2,0 i) Wagon csukott Station Wagon, automata váltó 1,2–1,3 5 85;89 1998 ESZ-95 90 7,2 9,7
NISSAN Stanza (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 66;59,5 1598 ESZ-98 90 5,5 7,6
NISSAN Stanza (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 66;59,5 1598 ESZ-98 90 6,5 8,1
NISSAN Sunny (1,3) csukott 0,9–1,1 5 44 1270 ESZ-98 90 6,0 8,3
NISSAN Sunny (1,4) csukott 0,9–1,0 5 55 1392 ESZ-95 90 5,0 6,6
NISSAN Sunny (1,4) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 55 1392 ESZ-95 90 5,9 7,2
NISSAN Sunny (1,4) csukott 0,9–1,0 5 63 1392 ESZ-98 90 5,0 6,6
NISSAN Sunny (1,5 i) csukott 0,8–1,0 5 71 1497 ESZ-98 90 6,0 8,1
NISSAN Sunny (1,5) csukott 0,8–1,0 5 55 1497 ESZ-98 90 6,0 8,3
NISSAN Sunny (1,6 i) csukott 0,8–0,9 5 55 1598 ESZ-95 90 5,0 6,9
NISSAN Sunny (1,6 i) csukott 0,9–1,0 5 66 1597 ESZ-95 90 5,6 7,5
NISSAN Sunny (1,6 i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 66 1597 ESZ-95 90 6,6 8,3
NISSAN Sunny (1,6) csukott 0,9–1,0 5 69;64 1597 ESZ-98 90 5,6 7,5
NISSAN Sunny (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 66 1796 ESZ-95 90 5,4 7,6
NISSAN Sunny (2,0 i) csukott 0,9–1,1 5 105 1998 ESZ-95 90 6,5 8,7
NISSAN Sunny Coupe GL-2 (B 11) csukott 0,8–0,9 5 55 1488 ESZ-98 90 4,8 6,4
NISSAN Sunny N 13 (B-22) csukott 0,965 5 55 1392 ESZ-98 90 6,0 7,7
NISSAN Sunny N 13 (B-22) (1,6 SEDAN) csukott 0,965 5 62 1585 ESZ-98 90 5,6 7,5
NISSAN Sunny N 13 (B-22) (1,6 SEDAN) csukott 0,965 5 66 1597 ESZ-98 90 6,4 8,5
NISSAN Sunny SLX (1,6) csukott 0,9–1,0 5 62 1598 ESZ-98 90 6,0 8,3
NISSAN Vanette 1,5 csukott mikrobusz 1,1–1,2 9 50 1488 ESZ-98 90 10,8 11,8
OLTCIT CLUB 11 R; RL Transit csukott 0,875 5 42 1129 ESZ-98 80 6,4 7,5
OPEL Ascona (1,3 S) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 55 1297 ESZ-98 90 6,7 8,3
OPEL Ascona (1,3 S) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 55;51 1297 ESZ-98 90 5,4 7,4
OPEL Ascona (1,3 S) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 55;51 1297 ESZ-98 90 5,8 7,5
OPEL Ascona (1,3 S) csukott 0,9–1,0 5 44 1297 ESZ-98 90 7,0 8,8
OPEL Ascona (1,6 i) csukott 0,9–1,0 5 55 1598 ESZ-95 90 5,6 7,4
OPEL Ascona (1,6 i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 55 1598 ESZ-95 90 6,4 7,7
OPEL Ascona (1,6 S) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 66 1598 ESZ-98 90 6,6 8,4
OPEL Ascona (1,6 S) csukott 1,0–1,2 5 66 1598 ESZ-98 90 5,7 7,8
OPEL Ascona (1,6) csukott 0,9–1,0 5 55 1598 ESZ-98 90 6,3 8,5
OPEL Ascona (1,6) csukott 0,9–1,0 5 44 1584 ESZ-98 90 9,5 10,0
OPEL Ascona (1,6) csukott 0,9–1,0 5 60 1598 ESZ-98 90 5,3 7,0
OPEL Ascona (1,8; 1,8i) csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 61;82 1796 ESZ-95 90 6,1 7,9
OPEL Ascona (1,8; 1,8i) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 61;82 1796 ESZ-95 90 5,5 7,6
OPEL Ascona (1,8; 1,8i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 61;82 1796 ESZ-95 90 6,7 8,5
OPEL Ascona (1,8i) csukott 1,0–1,1 5 84,5 1796 ESZ-98 90 5,8 8,3
OPEL Ascona (1,8i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 84,5 1796 ESZ-98 90 6,9 8,9
OPEL Ascona (1,8i) csukott 1,0–1,1 5 73,5 1796 ESZ-95 90 6,3 8,8
OPEL Ascona (1,9) csukott 0,9–1,0 5 55 1897 ESZ-98 90 7,3 9,6
OPEL Ascona (2,0i) csukott 1,0–1,1 5 95 1998 ESZ-98 90 6,2 8,1
OPEL Ascona (2,0i) csukott 1,0–1,1 5 85 1998 ESZ-95 90 5,8 8,0
OPEL Ascona C berlina csukott 1,0–1,1 5 55 1598 ESZ-98 90 6,7 8,9
OPEL Ascona Manta B 2000 csukott 1,1–1,2 5 73,5 1979 ESZ-98 90 9,0 9,6
OPEL Astra (1,6 i) csukott 0,9–1,0 5 55 1598 ESZ-95 90 5,6 7,3
OPEL Commodore 2,5 csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,3 5 85 2490 ESZ-98 90 10,5 11,1
OPEL Corsa (1,0 S) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 993 ESZ-98 90 4,7 6,1
OPEL Corsa (1,0 S) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 993 ESZ-98 90 4,9 6,3
OPEL Corsa (1,2) csukott 0,7–0,8 5 33 1196 ESZ-98 90 5,4 6,9
OPEL Corsa (1,2) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1196 ESZ-98 90 4,9 6,4
OPEL Corsa (1,2) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1196 ESZ-98 90 4,7 6,3
OPEL Corsa (1,2; 1,2 i) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 33 1195 ESZ-95 90 5,2 6,7
OPEL Corsa (1,2; 1,2 i) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 38 1196 ESZ-98 90 5,1 6,6
OPEL Corsa (1,2; 1,2 i) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 38 1196 ESZ-98 90 4,9 6,5
OPEL Corsa (1,3 i) csukott 0,7–0,9 5 44 1297 ESZ-95 90 4,7 6,6
OPEL Corsa (1,3) csukott 0,7–0,9 5 51 1297 ESZ-98 90 4,7 6,6
OPEL Corsa (1,4; 1,4 i) csukott 0,7–0,9 5 44 1389 ESZ-95 90 5,1 6,7
OPEL Corsa (1,4; 1,4 i) csukott 0,7–0,9 5 53 1389 ESZ-98 90 4,9 6,6
OPEL Corsa (1,6 i) csukott 0,8–0,9 5 72 1598 ESZ-95 90 5,6 7,4
OPEL Corsa (1,6 i) csukott 0,8–0,9 5 53 1598 ESZ-95 90 5,7 7,4
OPEL Corsa (A-CC (1,2SL) csukott 0,750 5 40 1171 ESZ-98 90 5,1 6,9
OPEL CorsaA (TR 1,2 SL) csukott 0,750 5 40 1171 ESZ-98 90 5,1 6,9
OPEL Kadett (1,0 S) csukott 0,7–0,8 5 37 993 ESZ-98 90 6,3 8,1
OPEL Kadett (1,0) csukott 0,7–0,8 5 29,5 993 ESZ-98 90 6,8 8,8
OPEL Kadett (1,1) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40,5 1078 ESZ-98 90 5,7 7,7
OPEL Kadett (1,2 S) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40,5 1196 ESZ-98 90 4,8 6,7
OPEL Kadett (1,2 S) csukott 0,8–0,9 5 44;42,5 1196 ESZ-98 90 5,5 7,5
OPEL Kadett (1,2 S) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40,5 1196 ESZ-98 90 5,1 6,8
OPEL Kadett (1,2) csukott 0,8–0,9 5 39;37 1196 ESZ-98 90 6,2 8,3
OPEL Kadett (1,2) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40–40,5 1196 ESZ-98 90 5,1 6,8
OPEL Kadett (1,2) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40–40,5 1196 ESZ-98 90 4,8 6,7
OPEL Kadett (1,3 S) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 55;51 1297 ESZ-98 90 5,2 6,9
OPEL Kadett (1,3 S) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 55;51 1297 ESZ-98 90 6,2 7,6
OPEL Kadett (1,3 S) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 55 1297 ESZ-98 90 5,0 6,9
OPEL Kadett (1,3) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 44 1297 ESZ-98 90 6,8 8,4
OPEL Kadett (1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 44 1297 ESZ-98 90 5,9 7,7
OPEL Kadett (1,3) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 44 1297 ESZ-98 90 5,7 7,7
OPEL Kadett (1,3i S) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 44 1297 ESZ-95 90 5,2 7,0
OPEL Kadett (1,3i S) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 44 1297 ESZ-95 90 6,3 7,8
OPEL Kadett (1,3i S) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 44 1297 ESZ-95 90 5,6 7,3
OPEL Kadett (1,3i S) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 40;37 1297 ESZ-98 90 6,3 7,8
OPEL Kadett (1,3i S) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40;37 1297 ESZ-98 90 5,2 7,0
OPEL Kadett (1,3i S) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40;37 1297 ESZ-98 90 5,6 7,3
OPEL Kadett (1,4 i) csukott 0,8–1,0 5 44 1389 ESZ-95 90 5,5 7,0
OPEL Kadett (1,4 i) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 44 1389 ESZ-95 90 5,1 6,8
OPEL Kadett (1,4) csukott 0,8–1,0 5 53 1389 ESZ-98 90 5,5 7,0
OPEL Kadett (1,6 S) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 66 1598 ESZ-98 90 5,5 7,5
OPEL Kadett (1,6 S) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 60 1598 ESZ-98 90 4,9 6,6
OPEL Kadett (1,6 S) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 66 1598 ESZ-98 90 5,2 7,4
OPEL Kadett (1,6 S) csukott 0,8–1,0 5 66 1598 ESZ-98 90 6,3 8,1
OPEL Kadett (1,6 S) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 60 1598 ESZ-98 90 5,1 6,7
OPEL Kadett (1,6) csukott 0,8–1,0 5 66 1598 ESZ-98 90 6,0 8,0
OPEL Kadett (1,6) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 66 1598 ESZ-98 90 6,5 8,3
OPEL Kadett (1,6i S A) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 55 1598 ESZ-95 90 6,1 7,6
OPEL Kadett (1,6i S) csukott 0,9–1,0 5 55 1598 ESZ-95 90 5,0 6,7
OPEL Kadett (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 84,5 1796 ESZ-98 90 5,6 8,2
OPEL Kadett (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 82 1796 ESZ-98 90 5,1 7,3
OPEL Kadett (1,8 i) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 82 1796 ESZ-98 90 6,4 8,3
OPEL Kadett (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 66 1796 ESZ-95 90 5,4 7,6
OPEL Kadett (1,8 i) csukott 0,9–1,1 5 73,5 1796 ESZ-95 90 6,0 8,4
OPEL Kadett (2,0 i) csukott 0,9–1,1 5 85 1998 ESZ-95 90 5,9 8,2
OPEL Kadett (2,0 i) csukott 0,9–1,1 5 110 1998 ESZ-95 90 5,5 7,6
OPEL Kadett (2,0) csukott 0,8–1,0 5 84,5 1979 ESZ-98 90 7,0 8,8
OPEL Kadett Caravan 1,3 csukott 0,8–1,0 5 44 1297 ESZ-98 90 5,2 7,0
OPEL Kadett Caravan 1,3 csukott 0,8–1,0 5 55 1297 ESZ-98 90 6,1 7,9
OPEL Kadett Caravan 1,4 csukott 0,985 5 44 1389 ESZ-98 90 5,5 7,0
OPEL Kadett Caravan 1,4 csukott 0,8–1,0 5 55 1389 ESZ-98 90 5,6 7,2
OPEL Kadett Caravan 1,4 csukott 0,985 5 44 1389 ESZ-95 90 5,5 7,0
OPEL Kadett Caravan 1,6 csukott 0,985 5 60;55 1598 ESZ-98 90 4,9 6,6
OPEL Kadett Caravan 1,6 csukott 1,1–1,2 5 66 1598 ESZ-98 90 6,0 8,0
OPEL Kadett Caravan 1,6 csukott 0,985 5 55 1587 ESZ-95 90 6,4 8,0
OPEL Kadett Caravan D 16 S csukott 0,750 5 40 1587 ESZ-98 90 7,5 8,0
OPEL Manta 1,3 csukott 0,9–1,0 5 44 1297 ESZ-98 90 7,0 8,8
OPEL Manta 2,0 csukott 1,0–1,1 5 81 1979 ESZ-98 90 7,5 8,6
OPEL Monza 2,8 csukott 1,3–1,4 5 103 2784 ESZ-98 - - 10,8
OPEL Omega (1,8 Caravan) csukott 1,2–1,3 5 60,6–65 1796 ESZ-95 90 6,1 7,9
OPEL Omega (1,8 Caravan) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 60,6–65 1796 ESZ-95 90 6,1 8,0
OPEL Omega (1,8 Caravan) csukott 1,2–1,3 5 66 1796 ESZ-98 90 6,1 7,9
OPEL Omega (1,8 Caravan) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 66 1796 ESZ-98 90 6,1 8,0
OPEL Omega (1,8 i Caravan) csukott 1,1–1,3 5 84,5–85 1796 ESZ-98 90 5,8 8,1
OPEL Omega (1,8 i Caravan) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 84,5–85 1796 ESZ-98 90 6,1 8,4
OPEL Omega (1,8 i) csukott 1,1–1,3 5 84,5–85 1796 ESZ-98 90 5,4 7,8
OPEL Omega (1,8 i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 84,5–85 1796 ESZ-98 90 5,7 8,1
OPEL Omega (1,8) csukott 1,1–1,3 5 60,6–65 1796 ESZ-95 90 5,6 7,6
OPEL Omega (1,8) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 60,6–65 1796 ESZ-95 90 5,7 7,8
OPEL Omega (1,8) csukott 1,1–1,3 5 66 1796 ESZ-98 90 5,6 7,6
OPEL Omega (1,8) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 66 1796 ESZ-98 90 5,7 7,8
OPEL Omega (2,0 i Caravan) csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 89,5–90 1998 ESZ-98 90 6,1 8,5
OPEL Omega (2,0 i Caravan) csukott 1,2–1,3 5 84,5–85 1998 ESZ-95 90 6,4 8,9
OPEL Omega (2,0 i) csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 84,5–85 1998 ESZ-95 90 5,9 8,6
OPEL Omega (2,0 i) csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 89,5–90 1998 ESZ-98 90 5,6 8,2
OPEL Omega (2,4 i Caravan) csukott mechanikus és automata váltó 1,3–1,4 5 92 2410 ESZ-95 90 7,1 9,7
OPEL Omega (2,4 i) csukott mechanikus és automata váltó 1,3–1,4 5 92 2410 ESZ-95 90 6,8 9,5
OPEL Omega (2,6 i Caravan) csukott 1,4–1,5 5 110 2594 ESZ-95 90 7,9 10,7
OPEL Omega (2,6 i Caravan) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 110 2594 ESZ-95 90 7,9 10,9
OPEL Omega (2,6 i) csukott 1,4–1,5 5 110 2594 ESZ-95 90 7,7 10,6
OPEL Omega (2,6 i) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 110 2594 ESZ-95 90 7,7 10,7
OPEL Omega (3,0 i 24V) csukott 1,4–1,5 5 150 2969 ESZ-95 90 7,6 10,6
OPEL Omega (3,0 i 24V) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 150 2969 ESZ-95 90 7,4 10,5
OPEL Omega (3,0 i Caravan) csukott 1,3–1,5 5 130 2969 ESZ-95 90 8,1 11,5
OPEL Omega (3,0 i Caravan) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 130 2969 ESZ-95 90 7,6 11,0
OPEL Omega (3,0 i) csukott 1,3–1,5 5 130 2969 ESZ-98 90 7,9 11,3
OPEL Omega (3,0 i) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 130 2969 ESZ-98 90 7,4 10,8
OPEL Omega (3,0 i) csukott 1,3–1,5 5 130 2969 ESZ-95 90 7,9 11,3
OPEL Omega (3,0 i) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 130 2969 ESZ-95 90 7,4 10,8
OPEL Record (1,7) csukott 1,1–1,2 5 44 1698 ESZ-98 90 7,4 10,0
OPEL Record (1,8 N) csukott 1,1–1,2 5 50,5;55 1796 ESZ-98 90 7,0 9,2
OPEL Record (1,8 S) csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 66 1796 ESZ-98 90 5,9 8,2
OPEL Record (1,8 S) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 66 1796 ESZ-98 90 6,3 8,5
OPEL Record (1,8 S) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 66 1796 ESZ-98 90 6,8 8,6
OPEL Record (1,8i S) csukott 1,1–1,2 5 73,5 1796 ESZ-95 90 6,8 9,1
OPEL Record (1,9) csukott 1,1–1,2 5 55;51,5 1897 ESZ-98 90 7,6 9,9
OPEL Record (1,9) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 55;51,5 1897 ESZ-98 90 8,6 10,4
OPEL Record (2,0 S) csukott 1982 évig, automata váltó 1,1–1,2 5 73,5;72 1979 ESZ-98 90 8,0 9,8
OPEL Record (2,0 S) csukott 1982 évig 1,1–1,2 5 72,73,5 1979 ESZ-98 90 7,0 9,4
OPEL Record (2,0 S) csukott 1983 évtől, mechanikus váltó 1,1–1,2 5 72,73,5 1979 ESZ-98 90 6,4 8,8
OPEL Record (2,0 S) csukott 1983 évtől, automata váltó 1,1–1,2 5 72,73,5 1979 ESZ-98 90 7,2 9,1
OPEL Record (2,0) csukott 1,1–1,2 5 81 1996 ESZ-98 90 9,0 10,5
OPEL Record (2,0) csukott 1,1–1,2 5 66 1979 ESZ-98 90 8,0 10,4
OPEL Record (2,0i E) csukott 1982–83 év, automata váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 7,8 9,2
OPEL Record (2,0i E) csukott 1982–83 év, 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 6,8 8,9
OPEL Record (2,0i E) csukott 1982–83 év, 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 6,2 8,7
OPEL Record (2,0i E) csukott 1981 évig, automata váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 8,2 10,0
OPEL Record (2,0i E) csukott 1981 évig 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 7,2 9,6
OPEL Record (2,0i E) csukott 1984 évtől, 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 6,4 8,8
OPEL Record (2,0i E) csukott 1984 évtől, 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 6,2 8,7
OPEL Record (2,0i E) csukott 1984 évtől, automata váltó 1,1–1,2 5 81 1979 ESZ-98 90 7,2 9,1
OPEL Record (2,2i) csukott 1,1–1,3 5 84,5 2197 ESZ-98 90 6,0 8,3
OPEL Record (2,2i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 84,5 2197 ESZ-98 90 7,0 8,8
OPEL Record Caravan (1,8) csukott 5 fok. váltó 1,1–1,2 5 66 1771 ESZ-98 90 5,9 8,2
OPEL Senator (2,5 i) csukott 1,3–1,5 5 103 2490 ESZ-98 90 7,0 10,0
OPEL Senator (2,6 i) csukott 1,4–1,5 5 110 2490 ESZ-95 90 7,7 10,6
OPEL Senator (2,6 i) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 110 2490 ESZ-95 90 7,7 10,7
OPEL Senator (2,8) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 103 2784 ESZ-98 - - 11,3
OPEL Senator (3,0 i 24V) csukott 1,4–1,6 5 150 2969 ESZ-95 90 7,6 10,6
OPEL Senator (3,0 i 24V) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 150 2969 ESZ-95 90 7,4 10,5
OPEL Senator (3,0 i) csukott 1,4–1,6 5 130 2969 ESZ-95 90 7,9 11,3
OPEL Senator (3,0 i) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 130 2969 ESZ-95 90 7,4 10,8
OPEL Senator (3,0 i) csukott 1,4–1,6 5 115 2969 ESZ-98 90 7,8 11,2
OPEL Senator (3,0 i) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 115 2969 ESZ-98 90 7,7 11,1
OPEL Senator (3,0 i) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 132,5 2969 ESZ-98 90 9,1 11,9
OPEL Senator (3,0 i) csukott 1,3–1,5 5 132,5 2969 ESZ-98 90 7,6 11,1
OPEL Vectra (1,4) csukott 0,9–1,1 5 55 1389 ESZ-95 90 5,0 6,9
OPEL Vectra (1,6 i) csukott 1,0–1,1 5 55 1598 ESZ-95 90 5,2 7,0
OPEL Vectra (1,6 i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 66 1796 ESZ-95 90 5,9 8,0
OPEL Vectra (1,6) csukott 1,0–1,1 5 60 1598 ESZ-98 90 5,2 7,0
OPEL Vectra (1,8 i) csukott 1,0–1,2 5 66 1796 ESZ-95 90 5,5 7,7
OPEL Vectra (1,8) csukott 1,0–1,1 5 65 1796 ESZ-98 90 5,3 7,3
OPEL Vectra (2,0 i 16V 4x4) csukott 1,2–1,4 5 110 1998 ESZ-95 90 6,8 8,9
OPEL Vectra (2,0 i 16V) csukott 1,2–1,4 5 110 1998 ESZ-95 90 5,8 8,0
OPEL Vectra (2,0 i 4x4) csukott 1,1–1,3 5 95 1998 ESZ-98 90 7,2 9,3
OPEL Vectra (2,0 i 4x4) csukott 1,1–1,3 5 85 1998 ESZ-95 90 7,2 9,3
OPEL Vectra (2,0 i) csukott 1,1–1,3 5 95 1998 ESZ-98 90 5,6 7,8
OPEL Vectra (2,0 i) csukott 1,1–1,3 5 85 1998 ESZ-95 90 5,6 7,8
OPEL Vectra (2,0 i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 95 1998 ESZ-98 90 6,0 8,2
OPEL Vectra (2,0 i) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 85 1998 ESZ-95 90 6,0 8,2
PEUGEOT 104 (1,0) csukott 0,7–0,8 5 33 954 ESZ-98 90 6,0 6,8
PEUGEOT 205 (1,0) csukott 0,7–0,8 5 31–33 954 ESZ-98 90 4,6 5,9
PEUGEOT 205 (1,1 i) csukott 0,7–0,8 5 44 1124 ESZ-95 90 4,8 6,0
PEUGEOT 205 (1,1) csukott 0,7–0,8 5 40 1124 ESZ-98 90 4,5 5,7
PEUGEOT 205 (1,3) csukott 0,7–0,8 5 74 1294 ESZ-98 90 5,5 7,7
PEUGEOT 205 (1,4) csukott 0,7–0,8 5 48–51 1361 ESZ-98 90 4,8 6,2
PEUGEOT 205 (1,4) csukott 0,7–0,8 5 59–63 1361 ESZ-98 90 5,2 7,4
PEUGEOT 205 (1,4) csukott 0,7–0,8 5 44–45 1361 ESZ-95 90 4,6 6,1
PEUGEOT 205 (1,4) csukott 0,7–0,8 5 55 1361 ESZ-95 90 5,2 7,0
PEUGEOT 205 (1,4) csukott 0,7–0,8 5 58 1361 ESZ-95 90 5,2 7,4
PEUGEOT 205 (1,6) csukott 0,8–1,0 5 58–59 1361 ESZ-98 90 5,6 7,2
PEUGEOT 205 (1,6; 1,6i) csukott 0,8–1,0 5 55;65 1361 ESZ-95 90 5,6 7,2
PEUGEOT 205 (1,9i) csukott 0,8–1,0 5 93–96 1905 ESZ-98 90 5,9 7,8
PEUGEOT 205 (1,9i) csukott 0,8–1,0 5 88 1905 ESZ-95 90 6,3 8,1
PEUGEOT 205 (1,9i) csukott 0,8–1,0 5 75–77 1905 ESZ-95 90 6,6 8,5
PEUGEOT 205 GTI, GTI (1,6i) csukott 0,8–1,0 5 76–85 1580 ESZ-98 90 5,9 7,5
PEUGEOT 280 (2,0) csukott mikrobusz 1,600 5 57 1361 ESZ-98 54 11,0 11,7
PEUGEOT 305 (1,3) csukott 0,9–1,0 5 44 1290 ESZ-98 90 6,5 8,3
PEUGEOT 305 (1,3) csukott 0,9–1,0 5 48 1290 ESZ-98 90 6,0 7,4
PEUGEOT 305 (1,5) csukott 0,940 5 50 1472 ESZ-98 90 6,2 7,8
PEUGEOT 305 (1,5) csukott 0,9–1,0 5 54,5 1472 ESZ-98 90 5,9 7,2
PEUGEOT 305 (1,6) csukott 0,5–1,0 5 66–69 1580 ESZ-98 90 5,4 7,2
PEUGEOT 305 (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 66–69 1580 ESZ-98 90 6,0 7,6
PEUGEOT 305 (1,9 B) csukott 0,9–1,1 5 75–77 1905 ESZ-98 90 5,8 7,5
PEUGEOT 309 (1,1) csukott 0,8–0,9 5 40,5 1118 ESZ-98 90 5,3 6,5
PEUGEOT 309 (1,1) csukott 0,8–0,9 5 44 1124 ESZ-98 90 4,9 5,9
PEUGEOT 309 (1,3) csukott 0,8–0,9 5 47 1294 ESZ-98 90 4,8 6,3
PEUGEOT 309 (1,4) csukott 0,8–0,9 5 51 1360 ESZ-98 90 4,9 6,3
PEUGEOT 309 (1,4i) csukott 0,8–0,9 5 55–59 1360 ESZ-95 90 4,9 6,3
PEUGEOT 309 (1,6) csukott 0,8–0,9 5 68–69 1580 ESZ-98 90 5,3 7,0
PEUGEOT 309 (1,6i) csukott 0,8–0,9 5 65 1580 ESZ-95 90 5,3 7,0
PEUGEOT 309 (1,6i) csukott 0,8–0,9 5 76 1580 ESZ-98 90 5,1 6,8
PEUGEOT 309 (1,9) csukott 0,9–1,0 5 77–80 1905 ESZ-98 90 5,5 7,3
PEUGEOT 309 (1,9i) csukott 0,9–1,0 5 72–75 1905 ESZ-95 90 5,5 7,3
PEUGEOT 309 (1,9i) csukott 0,9–1,0 5 88 1905 ESZ-95 90 6,1 8,0
PEUGEOT 309 (1,9i) csukott 0,9–1,0 5 90 1905 ESZ-98 90 6,1 8,0
PEUGEOT 309 (1,9i) csukott 0,9–1,0 5 116 1905 ESZ-98 90 6,5 8,9
PEUGEOT 309 (1,9i) csukott 0,9–1,0 5 108 1905 ESZ-95 90 6,5 8,9
PEUGEOT 309 SR (1,3) csukott 0,890 5 47 1294 ESZ-98 90 5,1 6,5
PEUGEOT 309 SR, GR (1,6) csukott 0,890 5 59 1580 ESZ-98 90 5,1 6,8
PEUGEOT 309 SR, GR (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,890 5 55 1580 ESZ-95 90 5,1 6,8
PEUGEOT 309 SR, GR (1,6) csukott automata váltó 0,890 5 55 1580 ESZ-95 90 5,8 7,2
PEUGEOT 405 (1,4) csukott 0,9–1,0 5 51 1361 ESZ-98 90 5,4 6,9
PEUGEOT 405 (1,6) csukott 1,0–1,2 5 53–68 1580 ESZ-98 90 5,5 7,2
PEUGEOT 405 (1,6) csukott 1,0–1,2 5 55–65 1580 ESZ-95 90 5,5 7,2
PEUGEOT 405 (1,9) csukott 1,0–1,1 5 77–80 1905 ESZ-95 90 5,8 7,6
PEUGEOT 405 (1,9) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 70;81 1905 ESZ-98 90 6,2 7,9
PEUGEOT 405 (1,9) csukott 1,1–1,2 5 77;81 1905 ESZ-98 90 5,8 7,6
PEUGEOT 405 (1,9i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 77–80 1905 ESZ-95 90 6,2 7,9
PEUGEOT 405 (1,9i) csukott 1,0–1,1 5 89–92 1905 ESZ-98 90 6,0 8,1
PEUGEOT 405 (1,9i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 89–92 1905 ESZ-98 90 6,7 8,5
PEUGEOT 405 Break (1,6) csukott 1,0–1,1 5 68 1580 ESZ-98 90 5,7 7,3
PEUGEOT 405 Break (1,9i) csukott 1,1–1,2 5 89–92 1905 ESZ-98 90 6,2 8,3
PEUGEOT 405 GL (1,4) csukott 0,970 5 47 1360 ESZ-98 90 5,5 7,0
PEUGEOT 405 MI 16 csukott 1,0–1,2 5 108 1905 ESZ-95 90 6,5 8,7
PEUGEOT 405 MI 16 csukott 1,0–1,2 5 116 1905 ESZ-98 90 6,5 8,7
PEUGEOT 405 MI 16 (4x4) csukott 1,2–1,3 5 116 1905 ESZ-98 90 6,9 9,1
PEUGEOT 504 csukott 1,2–1,3 5 92,5 1971 ESZ-98 - - 10,2
PEUGEOT 504 A 11 csukott 1,2–1,3 5 64 1971 ESZ-98 90 11,5 12,1
PEUGEOT 504 L csukott 1,1–1,2 5 54,0 1796 ESZ-98 90 9,6 10,7
PEUGEOT 505 (1,8) csukott 1,2–1,3 5 62 1796 ESZ-98 90 6,3 8,8
PEUGEOT 505 (2,2 i) csukott 1,3–1,4 5 84 2165 ESZ-95 90 7,3 10,1
PEUGEOT 505 (2,2 i) csukott 1,3–1,4 5 84 2165 ESZ-95 90 6,9 9,5
PEUGEOT 505 STI; ST csukott automata váltó 1,1–1,3 5 77 1995 ESZ-98 90 8,0 10,2
PEUGEOT 505 STI; ST csukott 1,1–1,3 5 77 1995 ESZ-98 90 7,4 10,1
PEUGEOT 551 A 17 (505 GR) csukott 1,240 5 72 1971 ESZ-98 90 6,4 9,1
PEUGEOT 551 A 18 (505 GR) csukott 1,260 5 72 1971 ESZ-98 90 6,4 9,1
PEUGEOT 605 (2,0 i) csukott 1,3–1,4 5 94 1998 ESZ-98 90 6,3 8,8
PEUGEOT 605 (2,0 i) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 94 1998 ESZ-98 90 6,8 9,6
PEUGEOT 605 (2,0 i) csukott 1,3–1,4 5 89 1998 ESZ-95 90 7,1 9,9
PEUGEOT 605 (2,0) csukott 1,2–1,3 5 84 1998 ESZ-98 90 6,3 8,4
PEUGEOT 605 (3,0 i) csukott 1,4–1,5 5 147 2975 ESZ-95 90 8,2 11,7
PEUGEOT 605 (3,0 i) csukott 1,415 5 123 2975 ESZ-95 90 7,8 11,0
PEUGEOT 605 (3,0 i) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 123 2975 ESZ-95 90 8,0 12,0
POLONEZ 1,5 SLE csukott 1,140 5 60,5 1481 ESZ-98 80 7,5 8,6
POLONEZ 1,6 SLE csukott 1,140 5 64 1598 ESZ-98 80 7,5 8,6
POLSKI FIAT 125 P 1,5 ME csukott 1,020 5 60 1481 ESZ-98 80 8,6 9,4
POLSKI FIAT 125 P1500/125 P 115C6 csukott 1,020 5 55 1481 ESZ-98 80 9,2 10,0
POLSKI FIAT 126 P/650 E 04 csukott 1,020 5 17,6 652 ESZ-98 60 5,2 5,7
PORSCHE 924 2,0 csukott 1,1–1,3 4 92 1984 ESZ-98 90 6,6 9,2
PORSCHE 944 2,5 csukott 1,1–1,3 4 120 2479 ESZ-98 90 7,0 9,1
RENAULT 11 (1,1) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 35,5 1108 ESZ-98 90 5,4 6,5
RENAULT 11 (1,1) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 35,5 1108 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 11 (1,2) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40–40,5 1237 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 11 (1,2) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40–40,5 1237 ESZ-98 90 5,0 6,4
RENAULT 11 (1,4 Turbo) csukott 0,8–1,0 5 77 1397 ESZ-98 90 6,2 7,6
RENAULT 11 (1,4 Turbo) csukott 0,9–1,0 5 84,5–85 1397 ESZ-98 90 5,8 7,3
RENAULT 11 (1,4) csukott 0,8–1,0 5 50–53 1397 ESZ-98 90 5,2 7,1
RENAULT 11 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 44 1397 ESZ-98 90 5,1 6,4
RENAULT 11 (1,4) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 50–53 1397 ESZ-98 90 6,2 7,3
RENAULT 11 (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 5,3 6,9
RENAULT 11 (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 44 1397 ESZ-98 90 5,3 6,5
RENAULT 11 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 5,0 6,8
RENAULT 11 (1,4) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 5,9 7,1
RENAULT 11 (1,7) csukott 0,8–1,0 5 59–66 1721 ESZ-98 90 5,2 7,2
RENAULT 11 (1,7i Turbo) csukott 0,8–1,0 5 70 1721 ESZ-95 90 5,2 7,2
RENAULT 11 (1,7i) csukott 0,8–1,0 5 55 1721 ESZ-95 90 5,2 7,2
RENAULT 12 (1,3) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 44 1298 ESZ-98 90 7,6 9,5
RENAULT 14 (1,4) csukott 0,9–1,0 5 52 1361 ESZ-98 90 6,4 8,0
RENAULT 16 (1,5) csukott 0,9–1,1 5 40,5 1470 ESZ-98 90 8,5 10,0
RENAULT 16 (1,6) csukott 1,0–1,1 5 52 1565 ESZ-98 90 8,5 10,0
RENAULT 18 (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 47 1397 ESZ-98 90 6,0 7,4
RENAULT 18 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 47 1397 ESZ-98 90 5,4 7,1
RENAULT 18 (1,4) csukott 1980 évig 0,9–1,0 5 47 1397 ESZ-98 90 6,3 8,0
RENAULT 18 (1,6) csukott 0,9–1,1 5 54,5 1647 ESZ-98 90 5,6 7,3
RENAULT 18 (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 58 1647 ESZ-98 90 6,6 8,4
RENAULT 18 (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 58 1647 ESZ-98 90 6,1 8,1
RENAULT 18 (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 58 1647 ESZ-98 90 7,7 9,1
RENAULT 18 (1,6) csukott 0,9–1,1 5 70,5 1647 ESZ-98 90 5,9 8,0
RENAULT 18 (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 70,5 1647 ESZ-98 90 6,5 8,4
RENAULT 18 Break (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 47 1397 ESZ-98 90 6,4 7,7
RENAULT 18 Break (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 47 1397 ESZ-98 90 6,2 7,5
RENAULT 18 Break (1,4) csukott 1980 évig 0,9–1,0 5 47 1397 ESZ-98 90 6,7 8,7
RENAULT 18 Break (1,6) csukott 1,0–1,1 5 54,5–70,5 1647 ESZ-98 90 6,0 8,1
RENAULT 18 Break (1,6) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 54,5–70,5 1647 ESZ-98 90 6,9 8,6
RENAULT 18 Break (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 58 1647 ESZ-98 90 6,8 8,6
RENAULT 18 Break (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 58 1647 ESZ-98 90 6,4 8,3
RENAULT 18 Break (1,6) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 58 1647 ESZ-98 90 7,7 9,2
RENAULT 18 Break Turbo (1,6) csukott 1,0–1,1 5 92 1565 ESZ-98 90 6,2 8,1
RENAULT 18 K (TL Variable) csukott 0,960 5 47 1397 ESZ-98 90 5,7 7,3
RENAULT 18 Turbo (1,6) csukott 1,0–1,1 5 81 1565 ESZ-98 90 6,4 8,2
RENAULT 18 Turbo (1,6) csukott 1,0–1,1 5 92 1565 ESZ-98 90 5,5 7,7
RENAULT 19 (1,2) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 40 1237 ESZ-98 90 5,2 6,4
RENAULT 19 (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 50 1397 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 19 (1,4) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,920 5 59 1390 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 19 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 50 1397 ESZ-98 90 4,8 6,4
RENAULT 19 (1,4) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 59 1390 ESZ-98 90 5,7 6,7
RENAULT 19 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 44 1397 ESZ-98 90 4,8 6,4
RENAULT 19 (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 44 1397 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 19 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 44 1397 ESZ-98 90 4,8 6,9
RENAULT 19 (1,4i) csukott 0,9–1,0 5 59 1390 ESZ-95 90 5,1 6,6
RENAULT 19 (1,4i) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 44 1397 ESZ-95 90 5,3 6,9
RENAULT 19 (1,7) csukott 0,9–1,0 5 66 1721 ESZ-95 90 5,5 7,6
RENAULT 19 (1,7) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 68 1721 ESZ-98 90 5,5 7,6
RENAULT 19 (1,7; 1,7i) csukott 0,9–1,0 5 55 1721 ESZ-95 90 5,5 7,6
RENAULT 19 (1,7i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 70 1721 ESZ-95 90 5,5 7,6
RENAULT 19 (1,7i) csukott 0,9–1,0 5 70 1721 ESZ-95 90 5,7 7,8
RENAULT 19 (1,7i) csukott 0,9–1,0 5 79 1721 ESZ-98 90 5,7 7,8
RENAULT 19 (1,7i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 79 1721 ESZ-98 90 5,5 7,6
RENAULT 19 (1,8i 16V) csukott 1,0–1,2 5 101;99 1764 ESZ-95 90 6,3 8,2
RENAULT 19 (1,8i 16V) csukott 1,0–1,2 5 103 1764 ESZ-98 90 6,0 7,9
RENAULT 19 (1,8i) csukott 1,0–1,1 5 103 1764 ESZ-98 90 6,0 7,9
RENAULT 20 (1,6) csukott 1,1–1,3 5 70,5 1647 ESZ-98 90 7,3 9,3
RENAULT 20 (2,2) csukott 1,2–1,3 5 84,5 2165 ESZ-98 90 8,4 10,2
RENAULT 20 LS; TS (2,0) csukott 1,1–1,3 5 76,5 1995 ESZ-98 90 6,9 9,5
RENAULT 21 (1,7) csukott 0,9–1,1 5 66–68 1721 ESZ-98 90 5,1 6,9
RENAULT 21 (1,7i) csukott 0,9–1,1 5 70 1721 ESZ-95 90 6,4 8,5
RENAULT 21 (2,0i 12V) csukott 1,1–1,2 5 100 1995 ESZ-95 90 6,8 9,3
RENAULT 21 (2,0i) csukott 1,0–1,2 5 88–88,5 1995 ESZ-98 90 5,8 8,0
RENAULT 21 (2,0i) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 88–88,5 1995 ESZ-98 90 6,3 8,3
RENAULT 21 (2,0i) kat csukott 1,0–1,2 5 77 1995 ESZ-95 90 6,7 8,8
RENAULT 21 (2,2i) csukott 1,1–1,2 5 79–84,5 2165 ESZ-95 90 6,6 9,0
RENAULT 21 (2,2i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 79–84,5 2165 ESZ-95 90 6,8 9,3
RENAULT 21 Nevada (1,7) csukott; Station Wagon 0,9–1,1 5; 5–7 68;66 1721 ESZ-98 90 5,2 7,1
RENAULT 21 Nevada (1,7i) csukott; Station Wagon 0,9–1,1 5; 5–7 70 1721 ESZ-95 90 6,6 8,7
RENAULT 21 Nevada (2,0i) csukott 1,0–1,2 5 88;88,5 1995 ESZ-98 90 6,0 8,2
RENAULT 21 Nevada (2,2i) csukott; Station Wagon 1,0–1,2 5; 7 79–84,5 2165 ESZ-95 90 7,0 9,3
RENAULT 21 Nevada TL (1,7) csukott; Station Wagon 4 és 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5; 5–7 56;54 1721 ESZ-98 90 5,5 7,4
RENAULT 21 Quadra (2,0i 12V) csukott 4x4 kerék hajtású 1,3–1,4 5 100 1995 ESZ-95 90 7,3 10,0
RENAULT 21 Quadra Turbo (2,0i) csukott 1,3–1,4 5 119;121 1995 ESZ-95 90 7,4 9,5
RENAULT 21 TL (1,7) csukott 0,9–1,0 5 53–56 1721 ESZ-98 90 5,3 7,1
RENAULT 21 TL (1,7) csukott 0,9–1,0 5 51;55 1721 ESZ-95 90 6,2 8,1
RENAULT 21 Turbo (2,0i) csukott 1,2–1,3 5 119;121 1995 ESZ-95 90 6,9 8,9
RENAULT 21 Turbo (2,0i) csukott 1,2–1,3 5 129;128,5 1995 ESZ-98 90 6,7 8,6
RENAULT 25 (2,0) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 74–76 1995 ESZ-98 90 6,3 8,6
RENAULT 25 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 74–76 1995 ESZ-98 90 5,3 7,4
RENAULT 25 (2,0i 12V) csukott 1,3–1,4 5 103 1995 ESZ-98 90 6,8 9,5
RENAULT 25 (2,0i 12V) csukott 1,3–1,4 5 100 1995 ESZ-95 90 6,8 9,5
RENAULT 25 (2,0i) csukott 1,1–1,3 5 88 1995 ESZ-98 90 6,0 8,2
RENAULT 25 (2,0i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 88 1995 ESZ-98 90 6,4 9,0
RENAULT 25 (2,2i) csukott 1,2–1,3 5 81 2165 ESZ-95 90 6,5 9,1
RENAULT 25 (2,2i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 81 2165 ESZ-95 90 6,8 9,4
RENAULT 25 (2,2i) csukott 1,2–1,3 5 92,5;90,5 2165 ESZ-98 90 6,2 8,6
RENAULT 25 (2,2i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 92,5;90,5 2165 ESZ-98 90 6,7 9,0
RENAULT 25 (2,7i V6) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 106 2664 ESZ-98 90 8,2 11,0
RENAULT 25 (2,7i V6) csukott 1,2–1,4 5 106 2664 ESZ-98 90 7,0 10,8
RENAULT 25 (2,85-L-V6) csukott 1,3–1,4 5 118;113 2849 ESZ-95 90 7,4 10,6
RENAULT 25 (2,85-L-V6) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 118;113 2849 ESZ-95 90 7,6 11,0
RENAULT 25 (GTS (2,0) csukott 1,1–1,2 5 74–76 1995 ESZ-98 90 5,7 8,1
RENAULT 25 Turbo (2,5i V6) csukott 1,3–1,5 5 134 2458 ESZ-98 90 6,6 9,7
RENAULT 25 Turbo (2,5i V6) csukott 1,4–1,5 5 154 2458 ESZ-95 90 7,6 10,9
RENAULT 4 csukott 0,6–0,7 4 21,5 845 ESZ-98 90 5,6 5,7
RENAULT 4 (1,0) csukott 0,6–0,7 4 25 956 ESZ-98 90 6,0 6,3
RENAULT 4 (1,1) csukott 0,7–0,8 4 25 1108 ESZ-98 90 5,4 5,7
RENAULT 5 (1,0) csukott 0,7–0,8 5 32,5 956 ESZ-98 90 4,6 5,6
RENAULT 5 (1,0) csukott 0,7–0,8 5 31 956 ESZ-98 90 4,9 5,9
RENAULT 5 (1,1) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 34,5–36 1108 ESZ-98 90 4,1 5,1
RENAULT 5 (1,1) csukott 0,7–0,8 5 35 1108 ESZ-95 90 4,1 5,1
RENAULT 5 (1,1) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 34,5–36 1108 ESZ-98 90 4,5 5,4
RENAULT 5 (1,1) csukott 0,7–0,8 5 33 1108 ESZ-98 90 4,5 5,6
RENAULT 5 (1,2) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1237 ESZ-98 90 4,7 6,0
RENAULT 5 (1,2) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1237 ESZ-98 90 4,5 5,8
RENAULT 5 (1,3) csukott 0,7–0,9 5 33 1289 ESZ-98 90 4,9 5,9
RENAULT 5 (1,3) csukott 0,7–0,9 5 47 1289 ESZ-98 90 5,8 7,6
RENAULT 5 (1,4) csukott 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 4,6 6,0
RENAULT 5 (1,4) csukott 0,7–0,8 5 53 1397 ESZ-98 90 5,0 6,5
RENAULT 5 (1,4) csukott automata váltó 0,7–0,8 5 53 1397 ESZ-98 90 5,4 6,7
RENAULT 5 (1,4) csukott 0,8–0,9 5 44 1390 ESZ-98 90 4,4 5,8
RENAULT 5 (1,4) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 5,4 6,7
RENAULT 5 (1,4i) csukott 0,8–0,9 5 44 1397 ESZ-95 90 5,2 6,8
RENAULT 5 (1,7) csukott 0,8–0,9 5 66;64 1721 ESZ-98 90 5,0 7,1
RENAULT 5 Turbo GT (1,4) csukott 0,8–0,9 5 88 1397 ESZ-98 90 5,6 7,3
RENAULT 6 csukott 0,7–0,8 5 25 845 ESZ-98 - - 6,5
RENAULT 9 (1,1) csukott 0,8–0,9 5 34,5;35,5 1108 ESZ-98 90 5,4 6,5
RENAULT 9 (1,2) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40–40,5 1237 ESZ-98 90 5,3 6,7
RENAULT 9 (1,2) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40–40,5 1237 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 9 (1,4) csukott 0,8–0,9 5 53 1397 ESZ-98 90 5,4 7,2
RENAULT 9 (1,4) csukott 0,8–0,9 5 44 1397 ESZ-98 90 5,1 6,5
RENAULT 9 (1,4) csukott 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 5,1 6,9
RENAULT 9 (1,4) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 50 1397 ESZ-98 90 6,0 7,3
RENAULT 9 (1,4) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 53 1397 ESZ-98 90 6,3 7,4
RENAULT 9 (1,7) csukott 0,8–1,0 5 66 1721 ESZ-98 90 5,4 7,3
RENAULT 9 (1,7) csukott 0,8–1,0 5 66 1721 ESZ-98 90 5,1 7,0
RENAULT 9 (1,7i) csukott 0,8–1,0 5 55;70 1721 ESZ-95 90 5,4 7,3
RENAULT Alpine A 610 csukott 1,4–1,5 4 184 2975 ESZ-95 90 7,3 10,7
RENAULT B/C 37 (11 TL;GTL) csukott 0,875 5 44 1397 ESZ-98 90 5,3 6,5
RENAULT Clio (1,1) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 35 1108 ESZ-98 90 4,5 5,8
RENAULT Clio (1,2) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 43 1171 ESZ-98 90 4,7 6,1
RENAULT Clio (1,2) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 43 1171 ESZ-95 90 4,7 6,1
RENAULT Clio (1,4) csukott 0,8–0,9 5 57 1390 ESZ-98 90 4,8 6,4
RENAULT Clio (1,4) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 57 1390 ESZ-98 90 5,2 6,6
RENAULT Clio (1,4) csukott 0,8–0,9 5 57 1390 ESZ-95 90 4,8 6,4
RENAULT Clio (1,4) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 57 1390 ESZ-95 90 5,2 6,6
RENAULT Clio (1,7) csukott 0,9–1,0 5 66 1721 ESZ-98 90 5,7 8,0
RENAULT Clio (1,8 i) csukott 0,9–1,0 5 103 1764 ESZ-98 90 6,1 8,0
RENAULT Clio (1,8 i) csukott 0,9–1,0 5 101 1764 ESZ-95 90 6,3 8,2
RENAULT Clio (1,8) csukott 0,9–1,0 5 70 1794 ESZ-98 90 6,0 8,6
RENAULT Clio Version Sport csukott 0,9–1,0 5 99 1763 ESZ-95 90 6,3 8,2
RENAULT Espace (2,0 GTS) csukott 5 fokozatú váltó 1,2–1,3 5;7 81 1995 ESZ-98 90 6,8 9,0
RENAULT Espace (2,0 TSE) csukott 5 fokozatú váltó 1,2–1,3 5;7 81 1995 ESZ-98 90 6,5 8,8
RENAULT Espace (2,0) csukott 1,1–1,2 5;7 77;76 1995 ESZ-98 90 6,3 8,5
RENAULT Espace (2,0i) csukott 1,3–1,4 5;7 88 1995 ESZ-98 90 6,8 8,9
RENAULT Espace (2,0i) csukott 1,3–1,4 5–7 77 1995 ESZ-95 90 7,8 9,9
RENAULT Espace (2,0i) Quadra csukott 1,4–1,5 5;7 88 1995 ESZ-98 90 7,6 9,7
RENAULT Espace (2,2i) csukott 1,2–1,3 5 81 2165 ESZ-95 90 7,2 9,3
RENAULT Espace (2,2i) Quadra csukott 1,2–1,3 5 81 2165 ESZ-95 90 7,4 9,9
RENAULT Espace (2,8 i) csukott 5 fokozatú váltó 1,390 5;7 113 2849 ESZ-98 90 8,6 11,8
RENAULT Espace (2,8 i) csukott 1,3–1,4 5;7 113 2849 ESZ-95 90 8,6 11,8
RENAULT Express 1,1 GTL csukott 0,8–1,0 5 34 1108 ESZ-98 90 4,5 5,8
RENAULT Fuego 2,0 GTX, TX csukott 1,0–1,1 4–5 81 1995 ESZ-98 90 6,5 8,9
RENAULT TRAFIC 1,7 csukott mikrobusz 1,360 8 55 1720 ESZ-98 80 12,5 13,0
ROVER 2000 csukott 1,270 5 74,5 1994 ESZ-98 90 6,6 9,1
ROVER 2600 csukott 1,270 5 97 2597 ESZ-98 90 6,9 10,7
ROVER Mini (1,0) csukott 0,6–0,7 4 30 998 ESZ-98 90 4,7 5,8
ROVER Mini (1,0) csukott automata váltó 0,6–0,7 4 30 998 ESZ-98 90 5,6 6,0
ROVER Mini (1,0) csukott 0,6–0,7 4 30 998 ESZ-95 90 5,2 5,9
ROVER Mini (1,0) csukott automata váltó 0,6–0,7 4 30 998 ESZ-95 90 6,2 6,3
ROVER Mini Cooper (1,3) csukott 0,6–0,7 4 45 1275 ESZ-95 90 5,7 6,7
ROVER Range Rover csukott 1,8–1,9 5 94 3532 ESZ-98 90 10,7 15,0
SAAB 900 csukott 1,1–1,3 5 79,5 1985 ESZ-98 90 7,1 9,7
SAAB 900 GLE 2000 i csukott automata váltó 1,2–1,3 5 87 1985 ESZ-98 90 7,3 10,0
SAAB 900 i 2,0 csukott 1,2–1,4 5 93 1985 ESZ-95 90 7,4 10,2
SAAB 900 i 2,0 csukott automata váltó 1,2–1,4 5 93 1985 ESZ-95 90 8,6 10,8
SAAB 900 i 2,0 csukott 1,2–1,4 5 96 1985 ESZ-98 90 7,1 9,7
SAAB 900 i 2,0 csukott automata váltó 1,2–1,4 5 96 1985 ESZ-98 90 8,3 10,3
SAAB 900 i 2,0 Turbo csukott 1,2–1,4 5 104 1985 ESZ-95 90 7,3 9,9
SAAB 900 i 2,0 Turbo csukott automata váltó 1,2–1,4 5 104 1985 ESZ-95 90 8,7 11,2
SAAB 900 i 2,1 csukott 1,2–1,4 5 100 2119 ESZ-95 90 7,3 10,2
SAAB 900 i 2,1 csukott automata váltó 1,2–1,4 5 100 2119 ESZ-95 90 8,4 10,7
SAAB 900 Turbo 16;Turbo 16S;CD 16 csukott 1,2–1,4 5 118 1985 ESZ-95 90 7,6 10,2
SAAB 900 Turbo 2,0 csukott automata váltó 1,2–1,3 5 106,5 1985 ESZ-98 90 8,2 11,3
SAAB 9000 2,3 Turbo;CD Turbo S csukott 1,3–1,5 5 143 2290 ESZ-95 90 7,0 9,6
SAAB 9000 2,3 Turbo;CD Turbo S csukott automata váltó 1,3–1,5 5 143 2290 ESZ-95 90 7,3 10,7
SAAB 9000 2,3–16; CD 2,3–16 csukott 1,3–1,5 5 107 2290 ESZ-95 90 7,1 9,5
SAAB 9000 2,3–16; CD 2,3–16 csukott automata váltó 1,3–1,5 5 107 2290 ESZ-95 90 7,7 10,4
SAAB 9000; CD csukott 1,3–1,5 5 98 1985 ESZ-98 90 7,2 9,5
SAAB 9000; CD csukott automata váltó 1,3–1,5 5 94 1985 ESZ-98 90 8,4 11,1
SAAB 9000; CD csukott 1,3–1,5 5 94 1985 ESZ-95 90 7,2 9,5
SAAB 9000; CD csukott automata váltó 1,3–1,5 5 94 1985 ESZ-95 90 7,3 9,9
SEAT IBIZA GLX 1,5 i csukott 0,8–1,0 5 66 1461 ESZ-95 90 4,8 6,8
SEAT MALAGA 1,2 csukott 0,9–1,0 5 46,5 1193 ESZ-98 90 5,0 7,2
SEAT MALAGA 1,5 i csukott 0,9–1,0 5 74 1461 ESZ-98 90 5,3 7,1
SEAT MARBELLA 903 csukott 0,9–1,0 5 29 903 ESZ-98 90 4,7 6,3
SEAT MARBELLA 903 5G csukott 0,9–1,0 5 29 903 ESZ-95 90 4,7 6,3
SEAT RONDA 1,2 csukott 0,9–1,0 5 39–46,5 1193 ESZ-98 90 5,0 7,4
SEAT RONDA 1,5 csukott 0,9–1,0 5 62,5 1461 ESZ-98 90 5,0 7,8
SEAT RONDA 1,6 csukott 0,8–1,0 5 70 1577 ESZ-98 90 9,0 11,0
SIMCA 1301 csukott 1,0–1,1 5 49 1290 ESZ-98 90 7,7 8,2
SIMCA 1308 GT;S csukott 1,0–1,1 5 62 1442 ESZ-98 90 9,0 11,1
SKODA 1000 MB csukott 0,725 5 29 988 ESZ-98 73 6,7 7,0
SKODA 105 S;L csukott 0,855 5 34 1046 ESZ-98 78 7,0 7,4
SKODA 110 LS/110 R coupe csukott 0,8–0,9 5 38 1107 ESZ-98 90 7,5 8,5
SKODA 120 G csukott 0,915 5 43 1174 ESZ-98 92 6,7 7,0
SKODA 120 L csukott 0,875 5 33 1174 ESZ-98 80 7,9 8,3
SKODA 120 LS; GLS csukott 0,8–0,9 5 42,5 1174 ESZ-98 90 6,0 7,8
SKODA 1203 csukott 1,280 8 33 1221 ESZ-98 68 10,5 11,0
SKODA 1203 776 csukott 1,230 8 36 1221 ESZ-98 71 10,5 11,0
SKODA 130 L csukott 0,835 5 45,5 1289 ESZ-98 90 5,7 7,2
SKODA 130 L csukott 0,835 5 45,5 1289 ESZ-98 90 5,8 7,6
SKODA ADA 200 (FAVORIT 136 L;135 L) csukott 0,900 5 46 1289 ESZ-98 80 6,0 7,5
SKODA Octavia csukott 0,920 5 31 1089 ESZ-98 80 7,5 8,0
SKODA Rapid 130 csukott,coupe 0,8–0,9 5 45,5 1289 ESZ-98 90 5,5 7,0
SKODA S 100 csukott 0,8 5 31–35 998 ESZ-98 78 7,0 7,4
SKODA XV.AUTÓJAV.V. 1203 lakó csukott lakógépkocsi 1,560 6 36 1221 ESZ-98 68 11,5 12,0
SUBARU E10 Wagon csukott 0,6–0,8 5 40,5 998 ESZ-98 90 5,4 6,5
SUBARU E10 Wagon 4 WD csukott 0,7–0,8 6 37 997 ESZ-98 - - 9,8
SUBARU J-12 4WD GL (Trendy) csukott 0,800 5 49 1189 ESZ-95 90 5,8 7,3
SUBARU J-12 4WD GL (Trendy) csukott 0,8–0,9 5 37 993 ESZ-95 90 6,0 6,3
SUBARU JUSTY J 10 csukott 0,7–0,8 5 40–40,5 998 ESZ-98 90 5,3 6,6
SUBARU JUSTY J 10 4WD csukott 0,7–0,8 5 40–40,5 998 ESZ-98 90 6,8 6,7
SUBARU JUSTY J 12 csukott 0,7–0,8 5 50 1190 ESZ-98 90 5,7 7,0
SUBARU JUSTY J 12 (1,2 i) csukott 0,7–0,8 5 53,5–54 1190 ESZ-95 90 5,4 6,8
SUBARU JUSTY J 12 4WD csukott 0,7–0,8 5 50 1190 ESZ-98 90 5,8 7,3
SUBARU Legacy (1,8) csukott automata váltó 1,0–1,3 5 76 1820 ESZ-98 90 7,7 10,2
SUBARU Legacy (1,8) csukott 1,0–1,3 5 76 1820 ESZ-98 90 7,1 9,6
SUBARU Legacy Kombi 2,0 GL 4WD csukott 1,2–1,4 5 85 1994 ESZ-95 90 7,7 9,7
SUBARU Legacy Sedan 1,8 GL 2 WD csukott 1,250 5 76 1820 ESZ-95 90 7,1 9,6
SUBARU Legacy Sedan 1,8 GL 4 WD csukott 1,350 5 76 1820 ESZ-95 90 7,7 10,2
SUBARU Legacy Sedan 2,0 4 WD csukott 1,2–1,4 5 85 1994 ESZ-95 90 9,2 9,4
SUBARU Legacy Sedan 2,0 GLT 4 WD csukott 1,2–1,4 5 147 1994 ESZ-95 90 9,0 12,9
SUBARU Legacy Station 1,8 4 WD csukott 1,275 5 76 1820 ESZ-95 90 7,5 9,8
SUBARU Legacy Station 2,0 4 WD csukott 1,4–1,5 5 85 1994 ESZ-95 90 9,2 9,4
SUBARU Legacy Super Station 1,8 4 WD csukott 1,320 5 76 1820 ESZ-95 90 7,5 9,8
SUBARU Legacy Super Station 2,0 4 WD csukott 1,4–1,5 5 85 1994 ESZ-95 90 9,2 9,7
SUBARU Leone (1,6) csukott 0,9–1,1 5 54 1595 ESZ-98 90 6,3 7,7
SUBARU Leone (1,8 i Turbo) csukott 1,1–1,3 5 100 1782 ESZ-98 90 6,7 8,4
SUBARU Leone (1,8) csukott 1,1–1,3 5 73,5 1782 ESZ-98 90 6,1 7,7
SUBARU Leone 1600 SRX csukott 1,1–1,3 5 60,3 1595 ESZ-98 90 7,0 9,2
SUBARU Leone Kombi (1,8i) csukott 1,0–1,2 5 72 1782 ESZ-95 90 7,5 8,3
SUBARU Libero 1,0 csukott 0,6–0,8 5 40,5 998 ESZ-98 90 5,4 6,5
SUBARU Libero 1200 4WD csukott 0,9–1,0 5 38 1190 ESZ-95 90 6,9 7,6
SUBARU Libero 4 WD csukott 0,7–0,8 5 53,6 1200 ESZ-98 90 6,9 7,5
SUZUKI AA (Swift 1,0 GL) csukott 0,710 5 37 986 ESZ-98 90 4,0 5,3
SUZUKI AA (Swift 1,3 GL) csukott 0,730 5 50 1315 ESZ-98 90 4,0 5,5
SUZUKI AA (Swift 1,3 GL) csukott automata váltó 0,730 5 50 1315 ESZ-98 90 5,5 6,6
SUZUKI AA (Swift 1,3 GL) csukott 0,760 5 54,5 1315 ESZ-98 90 4,3 5,9
SUZUKI ALTO csukott 0,6–0,7 5 29,4 796 ESZ-98 90 5,9 7,1
SUZUKI CARRY mikrob. csukott mikrobusz 0,7–0,8 6 27 797 ESZ-98 80 9,5 10,0
SUZUKI EC (ALTO) csukott 0,630 5 29,4 796 ESZ-98 90 5,0 6,0
SUZUKI SAMURAI csukott terepjáró, mérföld órás 0,930 5 - 1328 ESZ-98 - - 10,7
SUZUKI SJ 410 (4x4) csukott, combi terepváltós 0,850 4 33,3 963 ESZ-98 90 8,5 9,3
SUZUKI SJ 413 csukott terepváltó 0,890 5 47 1325 ESZ-98 90 7,9 8,1
SUZUKI SS 80 F csukott 0,630 4 29 796 ESZ-98 90 5,9 6,3
SUZUKI SUPER CARRY FAMILY csukott 0,905 7 32 970 ESZ-95 90 9,8 10,4
SUZUKI Swift (1,0 i) csukott 0,6–0,8 5 41 993 ESZ-95 90 4,0 5,2
SUZUKI Swift (1,0 i) csukott automata váltó 0,6–0,8 5 41 993 ESZ-95 90 5,3 6,5
SUZUKI Swift (1,3 GTi) csukott 0,7–0,8 5 74 1299 ESZ-95 90 5,6 6,5
SUZUKI Swift (1,3 i 4WD) csukott összkerékhajtású 0,7–0,9 5 52 1299 ESZ-95 90 4,8 6,0
SUZUKI Swift (1,3 i) csukott 0,7–0,9 5 52 1299 ESZ-95 90 4,2 5,4
SUZUKI Swift (1,3 i) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 52 1299 ESZ-95 90 5,5 6,6
SUZUKI Swift (1,6 i 4WD) csukott összkerékhajtású 0,8–0,9 5 70 1590 ESZ-95 90 5,4 6,7
SUZUKI Swift (1,6 i) csukott 0,8–0,9 5 70 1590 ESZ-95 90 4,8 6,1
SUZUKI Swift (1,6 i) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 70 1590 ESZ-95 90 5,9 7,2
SUZUKI Vitara (1,6) csukott 1,0–1,4 5 55 1590 ESZ-98 90 7,8 9,6
TALBOT Horizont 1,5 csukott 0,9–1,0 5 61 1442 ESZ-98 90 6,9 8,1
TALBOT Mátra 1,6 csukott 1,0–1,1 5 67,5 1592 ESZ-98 90 6,0 8,0
TALBOT Mátra Rancho 1,4 csukott 1,1–1,3 5 59 1442 ESZ-98 90 8,0 9,5
TALBOT Samba (1,4) csukott 0,7–0,9 5 53 1361 ESZ-98 90 5,5 7,0
TALBOT Simca 1308 GLS csukott 0,9–1,1 5 43,5 1295 ESZ-98 90 6,4 8,0
TALBOT Simca 1510 GLS csukott 0,9–1,1 5 61 1442 ESZ-98 90 7,3 8,7
TALBOT Simca Horizont 1,4 csukott 0,9–1,1 5 61 1442 ESZ-98 90 7,3 8,7
TALBOT SOLARA 1,6 csukott 1,0–1,1 5 51,5 1592 ESZ-98 90 5,9 7,4
TALBOT SOLARA 1,6 csukott 1,0–1,1 5 66 1592 ESZ-98 90 6,4 8,3
TOYOTA Camry (1,8) csukott 0,9–1,2 5 66 1832 ESZ-98 90 5,7 7,5
TOYOTA Camry (1,8) csukott automata váltó 0,9–1,2 5 66 1832 ESZ-98 90 6,2 8,1
TOYOTA Camry (2,0) csukott 1,0–1,1 5 69 1994 ESZ-98 90 7,0 9,0
TOYOTA Camry (2,0i) csukott 1,0–1,2 5 89 1998 ESZ-95 90 6,0 7,6
TOYOTA Camry (2,0i) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 89 1998 ESZ-95 90 6,8 8,0
TOYOTA Camry (3,0i) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 138 2959 ESZ-95 90 8,6 11,2
TOYOTA Camry (3,0i) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 138 2959 ESZ-95 90 8,0 10,3
TOYOTA CARINA (1,6) csukott 0,9–1,1 5 66 1587 ESZ-95 90 5,4 7,1
TOYOTA CARINA (1,8i) csukott 1,0–1,2 5 77 1770 ESZ-98 90 8,0 10,0
TOYOTA CARINA ED (2,0i) csukott 1,2–1,4 5 115 1998 ESZ-95 90 5,8 7,7
TOYOTA CARINA II. (1,6) csukott 0,9–1,0 5 70 1587 ESZ-98 90 5,4 7,1
TOYOTA CARINA II. (1,6i) csukott 0,9–1,2 5 77 1587 ESZ-95 90 5,4 7,1
TOYOTA CARINA II. (1,6i) csukott 1,0–1,1 5 103 1587 ESZ-95 90 7,0 8,0
TOYOTA CARINA II. (2,0i) csukott 1,1–1,2 5 88–89 1998 ESZ-95 90 5,8 7,3
TOYOTA CELICA (1,6) csukott 1,0–1,2 5 63,5 1589 ESZ-98 90 6,5 8,9
TOYOTA CELICA (1,6i) csukott 1,0–1,3 5 77 1587 ESZ-95 90 5,6 7,0
TOYOTA CELICA (1,6i) csukott 1,1–1,3 5 75 1587 ESZ-98 90 5,4 7,1
TOYOTA CELICA (2,0i turbo) csukott 1,3–1,4 5 150 1998 ESZ-95 90 7,0 9,3
TOYOTA CELICA (2,0i) csukott 1,1–1,2 5 77 1973 ESZ-98 90 6,7 9,3
TOYOTA COROLLA (1,3) csukott 0,8–0,9 5 53 1296 ESZ-95 90 5,7 6,5
TOYOTA COROLLA (1,3) csukott 0,8–0,9 5 48 1296 ESZ-98 90 5,0 6,5
TOYOTA COROLLA (1,3) csukott 0,8–0,9 5 55 1296 ESZ-98 90 5,5 7,1
TOYOTA COROLLA (1,3) XL csukott 5 fok.v. 0,8–0,9 5 53 1296 ESZ-95 90 5,6 7,0
TOYOTA COROLLA (1,3i) csukott 0,8–1,0 5 60 1296 ESZ-95 90 6,0 6,9
TOYOTA COROLLA (1,5i) csukott 0,8–1,0 5 77 1498 ESZ-95 90 6,0 8,1
TOYOTA COROLLA (1,6i) csukott 0,9–1,2 5 66 1587 ESZ-95 90 5,6 7,3
TOYOTA COROLLA (1,6i) csukott 0,9–1,1 5 92 1587 ESZ-95 90 5,8 7,4
TOYOTA COROLLA (1,6i) csukott 0,9–1,1 5 77 1587 ESZ-95 90 6,2 7,2
TOYOTA COROLLA (1,6i) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 67 1587 ESZ-95 90 5,9 6,9
TOYOTA COROLLA (1,6i) csukott 0,9–1,2 5 85 1587 ESZ-95 90 6,0 7,1
TOYOTA COROLLA (1,6i) csukott 0,8–1,0 5 89 1587 ESZ-98 90 7,0 8,8
TOYOTA COROLLA (1,6i) 4WD csukott 0,9–1,1 5 77 1587 ESZ-95 90 6,2 7,2
TOYOTA COROLLA (1,6i) 4WD csukott 0,9–1,1 5 67 1587 ESZ-95 90 6,3 7,5
TOYOTA COROLLA 1,3 GL (EE 90 L) csukott 0,9–1,0 5 50,5 1256 ESZ-98 90 5,5 7,1
TOYOTA COROLLA 1,3 XL (EE 90 L) csukott 0,910 5 51 1279 ESZ-98 90 5,5 7,0
TOYOTA COROLLA Combi E 7 K csukott 0,920 5 48 1281 ESZ-98 90 5,5 7,1
TOYOTA COROLLA E 8 csukott 0,910 5 51 1279 ESZ-98 90 5,0 6,5
TOYOTA COROLLA E 9 csukott 0,955 5 70 1587 ESZ-95 90 6,5 7,2
TOYOTA CORONA (1,8) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 63,5 1770 ESZ-98 90 8,7 10,4
TOYOTA CRESIDA (2,8i) csukott 1,3–1,4 5 125 2759 ESZ-98 90 9,0 11,3
TOYOTA HIACE (RZH102L) csukott személymentő 1,920 9 74 1998 ESZ-98 80 10,5 11,5
TOYOTA HIACE 1600 csukott 1,370 6 48 1587 ESZ-98 80 11,5 12,0
TOYOTA LITACE DX (1,5) csukott mikrobusz 1,180 7 49 1500 ESZ-98 90 11,0 11,5
TOYOTA LITEACE (1,3) csukott mikrobusz 1,460 8 43 1300 ESZ-98 90 12,1 12,6
TOYOTA M 26 csukott 1,010 8 42 1281 ESZ-98 - 9,8 10,3
TOYOTA ModellF csukott 1,335 7 65 1984 ESZ-98 90 10,0 12,9
TOYOTA Starlett (1,0) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 4;5 40 999 ESZ-98 90 4,8 5,9
TOYOTA Starlett (1,0) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 4;5 40 999 ESZ-98 90 5,1 6,2
TOYOTA Starlett (1,3) csukott 0,7–0,8 5 55 1296 ESZ-98 90 4,9 6,1
TOYOTA Starlett (1,3) csukott 0,7–0,9 5 60 1331 ESZ-95 90 5,0 7,0
TOYOTA Starlett (1,3i) csukott 0,7–0,8 5 55 1296 ESZ-98 90 5,2 6,2
TOYOTA Starlett (1,3i) csukott 0,7–0,8 5 73 1331 ESZ-95 90 6,0 7,5
TOYOTA Tercel (1,3) csukott 0,7–0,9 5 48 1296 ESZ-95 90 7,0 9,1
TOYOTA Tercel (1,5) csukott 0,7–0,9 5 61 1459 ESZ-98 90 5,6 7,0
TOYOTA Tercel (1,5) csukott 50kW kat 0,8–1,0 5 50 1453 ESZ-95 90 6,0 8,1
TRABANT 1,1 N LIMUSIN csukott 0,700 4 30 1043 ESZ-98 80 6,6 7,5
TRABANT 1,1 U COMBI csukott 0,735 4 30 1043 ESZ-98 80 6,6 7,5
TRABANT 601 Hycomat csukott 0,645 4 19 595 ESZ-98 (1:50 kev.) 80 6,8 7,7
TRABANT 601; S; Limusin; Combi csukott 0,645 4 19 595 ESZ-98 (1:50 kev.) 80 6,8 7,2
TRABANT P 601 Tramp. nyitott 0,645 4 19 595 ESZ-98 (1:50 kev.) 75 6,8 7,2
TÁTRA 613 csukott 1,6–1,7 5 121,5 3495 ESZ-98 - - 15,4
UAZ 452/4WD csukott terepjáró 1,780 9 52 2445 ESZ-98 68 16,0 16,5
UAZ 469 B nyitott terepjáró 1,540 7 53 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
VAZ 2101 csukott 0,945 5 46 1198 ESZ-98 80 8,6 9,0
VAZ 2101 csukott vákumos osztófej+karburátor 0,945 5 46 1198 ESZ-98 80 8,0 8,4
VAZ 21011 csukott 0,955 5 51 1294 ESZ-98 80 8,7 9,1
VAZ 21011 csukott vákumos osztófej+karburátor 0,955 5 51 1294 ESZ-98 80 8,1 8,5
VAZ 21013 csukott vákumos osztófej+karburátor 0,955 5 46 1198 ESZ-98 80 8,0 8,4
VAZ 2102 combi 1,000 5 46 1198 ESZ-98 80 9,0 9,5
VAZ 2102 combi vákumos osztófej+karburátor 1,000 5 46 1198 ESZ-98 80 8,5 8,9
VAZ 21023 combi 1,010 5 55 1452 ESZ-98 80 9,3 10,3
VAZ 2103 csukott 1,020 5 55 1452 ESZ-98 80 9,0 9,8
VAZ 2104 csukott 1,020 5 51 1294 ESZ-98 80 8,2 8,8
VAZ 21043 csukott 1,020 5 55 1458 ESZ-98 80 8,4 9,0
VAZ 2105 csukott vákumos osztófej+karburátor 0,995 5 51 1294 ESZ-98 80 8,1 8,5
VAZ 21053 csukott vákumos osztófej+karburátor 0,995 5 55 1451 ESZ-98 80 8,3 8,7
VAZ 2106 csukott 1,045 5 55 1570 ESZ-98 80 9,2 10,0
VAZ 21061 csukott vákumos osztófej+karburátor 1,020 5 55 1452 ESZ-98 80 8,5 9,0
VAZ 21063 csukott vákumos osztófej+karburátor 1,020 5 51 1294 ESZ-98 80 8,1 8,5
VAZ 2107 csukott 1,030 5 55 1458 ESZ-98 80 8,3 8,7
VAZ 2107 csukott 1,060 5 57,5 1568 ESZ-98 80 8,1 8,5
VAZ 21074 csukott 1,060 5 57,5 1568 ESZ-98 80 9,2 10,0
VAZ 21074 csukott 5 fokozatú váltó 1,060 5 57,5 1568 ESZ-98 80 8,3 8,7
VAZ 2108 csukott 3 ajtós 0,950 5 48 1288 ESZ-98 80 6,5 8,0
VAZ 2108 csukott 5 fokozatú váltó 0,950 5 48 1288 ESZ-98 80 6,0 7,8
VAZ 21083 kat. csukott katalizátoros 0,950 5 50 1500 ESZ-95 80 5,8 7,7
VAZ 2108; 2109 (katalizátoros) csukott 3 ajtós; 5 ajtós 0,950 5 45 1288 ESZ-95 80 5,9 8,0
VAZ 2108; 2109 (SAMARA) csukott 3 ajtós; 5 ajtós 0,950 5 48 1288 ESZ-98 80 6,5 8,0
VAZ 2109 csukott 5 ajtós 0,950 5 48 1288 ESZ-98 80 6,5 8,0
VAZ 21093 csukott 4 fokozatú váltó 0,950 5 55 1500 ESZ-98 80 6,5 8,2
VAZ 21093 kat. csukott 0,950 5 53 1500 ESZ-95 90 6,1 8,3
VAZ 2121 csukott terepjáró 1,150 5 57 1570 ESZ-98 80 11,4 11,8
VAZ 2121 (kat.) csukott terepjáró 1,150 5 57 1570 ESZ-95 90 9,2 11,4
VAZ (LADA SAMARA) 21093; 21083 csukott 5 fokozatú váltó 0,950 5 55 1500 ESZ-98 80 6,0 8,0
VAZ (LADA-NIVA) 21051 csukott terepjáró 0,995 5 45,6 1198 ESZ-98 80 8,0 8,4
VOLGA GAZ 22 G combi 1,53 6 63 2445 ESZ-98 78 12,5 12,5
VOLGA GAZ 24 combi 1,5 7 74 2445 ESZ-98 80 13,0 13,3
VOLGA GAZ 24.10 csukott 1,400 5 72 2445 ESZ-98 80 12,3 13,0
VOLGA GAZ 2403 csukott személymentő 1,55 5 70 2445 ESZ-98 78 13,5 13,5
VOLGA GAZ 3102 csukott 1,470 5 77 2445 ESZ-98 80 13,0 13,5
VOLGA GAZ M-24 csukott 1,40 5 72 2445 ESZ-98 80 12,3 13,0
VOLGA GAZ M21 C csukott 1,50 5 63 2445 ESZ-98 80 12,0 12,0
VOLGA GAZ-24.12 csukott, combi 1,540 7 72 2445 ESZ-98 80 13,0 13,5
VOLKSWAGEN 11 csukott 0,760 5 92 1285 ESZ-98 - - 8,8
VOLKSWAGEN 1200 csukott 0,760 4 24 1192 ESZ-98 80 7,0 7,5
VOLKSWAGEN 1300 csukott 0,820 5 29 1285 ESZ-98 80 7,8 8,5
VOLKSWAGEN 1302; 1303 csukott 0,8–0,9 5 32 1285 ESZ-98 80 8,2 8,8
VOLKSWAGEN 1303 Aut. csukott 0,8–1,0 5 37 1584 ESZ-98 90 9,0 9,6
VOLKSWAGEN 1500 csukott 0,800 5 33 1493 ESZ-98 90 7,6 8,4
VOLKSWAGEN 155 GOLF CABRIOLET (1,5) cabriolet automata váltó 0,9–1,1 4;5 51,5 1457 ESZ-98 90 7,2 9,1
VOLKSWAGEN 155 GOLF CABRIOLET (1,6) cabriolet 4 fokozatú váltó 0,960 4;5 53 1595 ESZ-98 90 6,4 8,1
VOLKSWAGEN 155 GOLF CABRIOLET (1,6) cabriolet 5 fokozatú váltó 0,960 4;5 53 1595 ESZ-98 90 5,9 7,8
VOLKSWAGEN 155 GOLF CABRIOLET (1,6) cabriolet automata váltó 0,960 4;5 53 1595 ESZ-98 90 7,2 8,7
VOLKSWAGEN 155 GOLF CABRIOLET (1,8i) cabriolet automata váltó 1,015 4;5 72 1781 ESZ-95 90 8,2 9,5
VOLKSWAGEN 155 GOLF CABRIOLET (1,8i) cabriolet 5 fokozatú váltó 1,015 4;5 72 1781 ESZ-95 90 7,0 8,8
VOLKSWAGEN 1600 csukott 1,010 5 39 1584 ESZ-98 90 8,4 8,9
VOLKSWAGEN 17 GOLF 1,5 Aut. csukott automata váltó 0,8–0,9 5 62,5 1471 ESZ-98 90 8,5 9,2
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,3) csukott 5 fokozatú váltó 1,2–1,3 5 40 1272 ESZ-98 90 5,3 6,9
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40 1272 ESZ-98 90 5,6 7,0
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,3i) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40 1272 ESZ-95 90 5,9 7,5
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,3i) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40 1272 ESZ-95 90 5,6 7,4
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,3i) csukott 0,8–0,9 5 40 1272 ESZ-95 90 5,5 7,2
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 51 1595 ESZ-95 90 7,2 8,7
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6) csukott 0,8–0,9 5 51 1595 ESZ-95 90 5,8 7,7
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,8) csukott 0,9–1,0 5 62;64 1781 ESZ-98 90 5,6 7,3
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,8) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 62;64 1781 ESZ-98 90 6,5 8,1
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,8i) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-95 90 6,3 8,4
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,8i) csukott 1,0–1,2 5 72 1781 ESZ-95 90 6,8 9,3
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,8i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-95 90 7,4 9,5
VOLKSWAGEN 19E GOLF Country (1,8i) csukott 1,2–1,3 5 72 1781 ESZ-95 90 8,5 10,5
VOLKSWAGEN 19E GOLF GTI (1,8i 16V) csukott 0,9–1,0 5 100;102 1781 ESZ-98 90 6,1 8,3
VOLKSWAGEN 19E GOLF GTI (1,8i 16V) csukott 0,9–1,0 5 95 1781 ESZ-95 90 6,9 9,0
VOLKSWAGEN 19E GOLF GTI (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 79 1781 ESZ-95 90 6,4 8,6
VOLKSWAGEN 19E GOLF GTI (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 82,5 1781 ESZ-98 90 5,7 7,8
VOLKSWAGEN 19E GOLF GTI (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 82,5 1781 ESZ-98 90 5,7 8,2
VOLKSWAGEN 19E GOLF GTI G 60 (1,8i) csukott 1,0–1,2 5 118 1781 ESZ-95 90 7,0 10,1
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,3) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 40;40,5 1272 ESZ-98 90 5,5 7,0
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,3) csukott 0,7–0,9 5 44 1272 ESZ-98 90 6,8 8,8
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,3i) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 40 1272 ESZ-95 90 5,7 7,5
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6) csukott 0,9–1,0 5 51 1595 ESZ-95 90 6,0 8,0
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 53–55 1272 ESZ-98 90 5,4 7,2
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 51 1595 ESZ-95 90 7,4 8,8
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 53–55 1595 ESZ-98 90 6,5 7,9
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 53–55 1595 ESZ-98 90 5,9 7,6
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8) csukott 0,9–1,0 5 64;62 1781 ESZ-98 90 5,8 7,5
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 64;62 1781 ESZ-98 90 6,7 8,2
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-95 90 6,4 8,6
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 79 1781 ESZ-95 90 6,6 8,7
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-95 90 7,7 9,7
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott 1,0–1,1 5 95 1781 ESZ-95 90 7,1 9,2
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 72 1781 ESZ-95 90 6,9 9,3
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott 1,0–1,1 5 82,5 1781 ESZ-98 90 5,9 8,5
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,8i) csukott 1,0–1,1 5 102 1781 ESZ-98 90 6,3 8,4
VOLKSWAGEN 22 (mikrobusz) csukott mikrobusz 1,320 8 92 1557 ESZ-98 80 10,5 12,5
VOLKSWAGEN 23 (mikrobusz) csukott mikrobusz 1,260 8 37 1588 ESZ-98 80 10,5 11,5
VOLKSWAGEN 23 (mikrobusz) csukott mikrobusz 1,260 8 40,5 1587 ESZ-98 80 10,5 12,5
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 55 1595 ESZ-98 90 6,6 8,3
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 1,9–1,2 5 55 1595 ESZ-98 90 6,0 7,9
VOLKSWAGEN 36 I PASSAT (1,6) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 55 1595 ESZ-98 90 7,0 8,6
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-95 90 6,2 8,5
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,8i) csukott 1,3–1,4 5 118 1781 ESZ-95 90 7,0 10,1
VOLKSWAGEN 25 I PASSAT (1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-95 90 6,9 9,2
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,0i) csukott 1,1–1,2 5 85 1984 ESZ-95 90 6,0 8,3
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,0i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 100 1984 ESZ-95 90 7,0 9,5
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,0i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 85 1984 ESZ-95 90 6,6 8,8
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,0i) csukott 1,2–1,3 5 100 1984 ESZ-95 90 6,3 9,1
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,0i) csukott 1,1–1,2 5 85 1994 ESZ-98 90 6,2 8,4
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,0i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 85 1994 ESZ-98 90 7,2 9,1
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (2,8i) csukott 1,3–1,4 5 128 2792 ESZ-95 90 7,4 10,2
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,8i) csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-98 90 6,4 8,8
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-98 90 7,1 9,3
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,8i) csukott 1,3–1,4 5 118 1781 ESZ-95 90 7,2 10,2
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,8i) csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-95 90 6,4 8,8
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (2,0i) csukott 1,1–1,2 5 85 1984 ESZ-95 90 6,8 9,0
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (2,0i) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 100 1984 ESZ-95 90 7,3 9,7
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (2,0i) csukott 1,2–1,3 5 100 1984 ESZ-95 90 6,7 9,3
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (2,0i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 85 1984 ESZ-95 90 6,2 8,4
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (2,8i) csukott 1,3–1,4 5 128 2792 ESZ-95 90 7,8 10,4
VOLKSWAGEN 86C (Polo Coupe G 40 1,3i) csukott 0,7–0,8 5 83;82,5 1272 ESZ-95 90 5,6 7,3
VOLKSWAGEN 86C (Polo Coupe G 40 1,3i) csukott 0,7–0,8 5 84,5 1272 ESZ-98 90 5,5 7,2
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,0) csukott 0,7–0,8 5 33 1043 ESZ-95 90 5,7 7,1
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,0) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 1043 ESZ-98 90 5,0 6,4
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,0) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 33 1043 ESZ-98 90 5,2 6,4
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1272 ESZ-98 90 5,5 6,9
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,3) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1272 ESZ-98 90 5,0 6,6
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,3) csukott 0,7–0,8 5 55 1272 ESZ-98 90 5,3 6,8
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,3) csukott 0,7–0,8 5 55 1272 ESZ-95 90 5,4 7,1
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1272 ESZ-95 90 5,7 7,2
VOLKSWAGEN 86C (Polo,Polo Coupe 1,3i) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 40 1272 ESZ-95 90 5,2 6,9
VOLKSWAGEN Caravelle 1,9 mikrob. csukott mikrobusz 1,480 8 57 1913 ESZ-98 - - 11,5
VOLKSWAGEN Caravelle 2,5 mikrob. csukott mikrobusz 1,640 9 81 2459 ESZ-95 90 9,4 12,9
VOLKSWAGEN Caravelle 2.0 csukott tgk 1,660 9–12 62 1968 ESZ-95 90 9,5 12,7
VOLKSWAGEN Caravelle GL (mikrobusz) csukott mikrobusz 1,4–1,6 8 62 1968 ESZ-95 80 11,5 12,7
VOLKSWAGEN Corrado (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 118 1781 ESZ-95 90 6,4 9,1
VOLKSWAGEN Corrado (1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 118 1781 ESZ-95 90 6,9 9,5
VOLKSWAGEN Corrado (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 100 1781 ESZ-98 90 6,4 9,1
VOLKSWAGEN Corrado (1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 100 1781 ESZ-98 90 6,9 9,5
VOLKSWAGEN Derby (1,1) csukott 0,7–0,8 5 37 1093 ESZ-98 90 6,1 7,8
VOLKSWAGEN Derby 1,1 csukott 0,7–0,8 5 37–38 1093 ESZ-98 - - 7,6
VOLKSWAGEN GOLF (1,1) csukott 0,8–0,9 5 37 1093 ESZ-98 90 6,6 8,5
VOLKSWAGEN GOLF (1,3) csukott 1980–81. év 0,7–0,9 5 44 1272 ESZ-98 90 6,7 8,7
VOLKSWAGEN GOLF (1,3) csukott 0,8–0,9 5 40 1272 ESZ-95 90 5,6 7,0
VOLKSWAGEN GOLF (1,3) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40,5 1272 ESZ-98 90 5,2 6,7
VOLKSWAGEN GOLF (1,3) csukott 1982–83. év 0,7–0,9 5 44 1272 ESZ-98 90 6,5 8,3
VOLKSWAGEN GOLF (1,3) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 40,5 1272 ESZ-98 90 5,5 6,8
VOLKSWAGEN GOLF (1,5) csukott 1980-ig; automata váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 7,2 9,4
VOLKSWAGEN GOLF (1,5) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 7,2 9,1
VOLKSWAGEN GOLF (1,5) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 5,8 8,2
VOLKSWAGEN GOLF (1,5) csukott 1980. évig 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 6,8 8,9
VOLKSWAGEN GOLF (1,5) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 6,7 8,8
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 GTI) csukott 0,8–1,0 5 81 1588 ESZ-98 90 6,7 8,9
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 GTS) csukott 0,8–1,0 5 62,5 1588 ESZ-98 90 6,7 8,9
VOLKSWAGEN GOLF (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 53–54 1595 ESZ-98 90 5,4 7,2
VOLKSWAGEN GOLF (1,6) csukott 4 sebességes váltó 0,8–1,0 5 55 1595 ESZ-98 90 5,8 7,4
VOLKSWAGEN GOLF (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 54 1595 ESZ-98 90 5,9 7,6
VOLKSWAGEN GOLF (1,6) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 53–54 1595 ESZ-98 90 6,5 7,9
VOLKSWAGEN GOLF (1,6i) csukott 0,8–1,0 5 51,5 1595 ESZ-95 90 5,8 7,7
VOLKSWAGEN GOLF (1,6i) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 51,5 1595 ESZ-95 90 6,4 7,8
VOLKSWAGEN GOLF (1,8) csukott 0,8–1,0 5 66 1781 ESZ-98 90 5,5 7,2
VOLKSWAGEN GOLF (1,8) csukott automata váltó 0,8–1,0 5 66 1781 ESZ-98 90 6,4 8,0
VOLKSWAGEN GOLF (1,8i) csukott 1988. évig 0,8–0,9 5 66 1781 ESZ-95 90 5,8 8,4
VOLKSWAGEN GOLF C 1,1 csukott 0,7–0,8 5 37 1093 ESZ-98 90 6,6 8,5
VOLKSWAGEN GOLF GTI (1,8i) csukott 1988–89. év 0,8–0,9 5 78,5–79 1781 ESZ-95 90 6,1 8,2
VOLKSWAGEN GOLF JX 1,3 csukott 0,8–0,9 5 40 1272 ESZ-98 90 5,5 6,8
VOLKSWAGEN GOLF Rabbit (1,6) csukott automata váltó 0,8–0,9 5 55 1588 ESZ-98 - - 9,0
VOLKSWAGEN GOLF Syncro (1,8) csukott 0,8–1,0 5 66 1781 ESZ-98 90 6,2 8,1
VOLKSWAGEN JETTA (1,5) csukott 4 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 6,8 8,9
VOLKSWAGEN JETTA (1,5) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 5,9 8,3
VOLKSWAGEN JETTA (1,5) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 90 7,3 9,5
VOLKSWAGEN JETTA (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 62,5 1588 ESZ-98 90 5,8 8,1
VOLKSWAGEN JETTA (1,6) csukott 0,9–1,0 5 81 1588 ESZ-98 90 6,8 8,9
VOLKSWAGEN JETTA (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 62,5 1588 ESZ-98 90 6,5 8,7
VOLKSWAGEN JETTA (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 62,5 1588 ESZ-98 90 7,0 9,0
VOLKSWAGEN JETTA CL 1300 csukott 0,7–0,9 5 44 1272 ESZ-98 90 6,8 8,8
VOLKSWAGEN PASSAT (1,3) csukott 0,8–0,9 5 40,5 1296 ESZ-98 - - 9,0
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 55;53 1595 ESZ-95 90 5,6 7,9
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 55 1588 ESZ-98 90 6,6 9,1
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 1,1-1,2 5 55;53 1595 ESZ-95 90 5,4 7,6
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 55 1588 ESZ-98 90 6,0 8,6
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 55 1588 ESZ-98 90 7,3 9,5
VOLSKWAGEN PASSAT (1,6) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 62,5 1588 ESZ-98 90 6,3 8,8
VOLSKWAGEN PASSAT (1,6) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 62,5 1588 ESZ-98 90 5,8 8,5
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 62,5 1588 ESZ-98 90 6,9 8,9
VOLKSWAGEN PASSAT (1,8) csukott 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-98 90 5,8 7,5
VOLKSWAGEN PASSAT (1,8) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-98 90 6,7 8,3
VOLKSWAGEN PASSAT (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 55 1781 ESZ-95 90 5,9 8,1
VOLKSWAGEN PASSAT (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 79 1781 ESZ-95 90 5,7 7,9
VOLKSWAGEN PASSAT (1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 79 1781 ESZ-95 90 5,9 8,2
VOLKSWAGEN PASSAT (1,9) csukott 1,0–1,2 5 84,5 1921 ESZ-98 90 6,5 9,4
VOLKSWAGEN PASSAT (1,9) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 84,5 1921 ESZ-98 90 7,3 10,0
VOLKSWAGEN PASSAT (2,2i) csukott 1,1–1,2 5 100 2226 ESZ-98 90 6,6 9,2
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,5) csukott 0,8–1,0 5 55 1470 ESZ-98 90 8,5 9,3
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,6) csukott 1,1–1,2 5 55;53 1595 ESZ-95 90 5,6 7,8
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 55 1781 ESZ-95 90 6,0 8,2
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,8i) csukott 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-95 90 6,4 8,8
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,8i) csukott automata váltó 1,1–1,2 5 66 1781 ESZ-95 90 7,1 9,3
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,6 Sirokko m.) csukott 1,1–1,2 5 80 1600 ESZ-98 90 6,2 8,6
VOLKSWAGEN POLO (1,0) csukott 0,7–0,8 5 29,5 1043 ESZ-98 90 5,6 6,8
VOLKSWAGEN POLO (1,1) csukott 0,6–0,7 5 37 1092 ESZ-98 90 6,4 8,2
VOLKSWAGEN POLO (1,3) csukott 0,7–0,8 5 40,5 1272 ESZ-98 90 5,4 6,7
VOKLSWAGEN Santana (1,6) csukott 0,9–1,0 5 55 1595 ESZ-98 90 6,7 8,4
VOLKSWAGEN Santana (1,6) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 55 1595 ESZ-98 90 7,1 8,6
VOLKSWAGEN Santana (1,8i) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-98 90 6,3 7,9
VOLKSWAGEN Santana (1,8i) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-98 90 5,8 7,5
VOLKSWAGEN Santana (1,8i) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 66 1781 ESZ-98 90 6,7 8,3
VOLKSWAGEN Santana (1,9) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 84,5 1921 ESZ-98 90 6,6 9,5
VOLKSWAGEN Santana (1,9) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 84,5 1921 ESZ-98 90 7,5 10,0
VOLKSWAGEN Santana (2,0i) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 85 1994 ESZ-98 90 7,2 9,1
VOLKSWAGEN Santana (2,0i) csukott 1,0–1,1 5 85 1994 ESZ-98 90 6,2 8,6
VOLKSWAGEN Santana 5 GL csukott 1,0–1,1 5 84,5 1920 ESZ-98 90 6,4 9,3
VOLKSWAGEN SCIROCCO (1,8i) csukott automata váltó 0,6–1,0 5 70 1781 ESZ-95 90 7,7 9,5
VOLKSWAGEN SCIROCCO (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 70 1781 ESZ-95 90 6,6 8,8
VOLKSWAGEN SCIROCCO (1,8i) csukott 0,9–1,0 5 95 1781 ESZ-95 90 6,3 8,6
VOLKSWAGEN Sirocco (1,5) csukott automata váltó 0,7–0,9 5 51,5 1457 ESZ-98 - - 8,9
VOLKSWAGEN Sirocco 1,6 csukott 0,7–0,9 5 55 1588 ESZ-98 90 7,2 8,5
VOLKSWAGEN Transporter 1,6 csukott 1,300 6 39 1584 ESZ-98 85 10,5 11,5
VOLKSWAGEN Transporter 1,9 csukott mikrobusz 1,7–1,9 9 57 1913 ESZ-98 85 10,8 11,6
VOLKSWAGEN Transporter 1,9 csukott mikrobusz 1,7–1,9 9 57 1888 ESZ-98 85 10,8 11,5
VOLKSWAGEN Transporter Kombi 2,0 csukott mikrobusz 1,7–1,9 9 62 2000 ESZ-95 90 9,5 12,7
VOLKSWAGEN Tranzit Caravelle 2,1 csukott mikrobusz 1,440 8 70 2109 ESZ-98 90 9,8 13,3
VOLKSWAGEN Tranzit Caravelle 2,1 csukott mikrobusz 1,440 8 82 2109 ESZ-98 90 9,8 13,3
VOLKSWAGEN Variant 1,5 csukott 1,300 5 32 1493 ESZ-98 - - 8,8
VOLKSWAGEN Variant 1,6 csukott 0,8–1,0 5 40 1584 ESZ-98 - - 8,9
VOLVO 144 csukott 1,1–1,2 5 60 1985 ESZ-98 90 10,0 11,3
VOLVO 240 (2,0) csukott 1,2–1,4 5 74,5 1986 ESZ-98 90 6,6 9,2
VOLVO 240 (2,1) csukott 1,2–1,4 5 78 2127 ESZ-98 90 7,3 10,5
VOLVO 240 (2,3i) csukott 1,2–1,4 5 92 2316 ESZ-98 90 7,0 8,8
VOLVO 240 (2,3i) csukott 1,2–1,4 5 103 2316 ESZ-98 90 7,3 11,4
VOLVO 240 (2,3i) csukott 1,2–1,4 5 98 2316 ESZ-98 90 6,8 10,5
VOLVO 240 (2,3) csukott 1,2–1,4 5 81–85,5 2316 ESZ-98 90 6,7 9,9
VOLVO 240 (2,3) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 81–85,5 2316 ESZ-98 90 7,6 10,3
VOLVO 244 (2,1) csukott 1,2–1,4 5 90,5 2126 ESZ-95 90 8,4 12,1
VOLVO 340 (1,4) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 52;45–48 1397 ESZ-98 90 5,7 7,7
VOLVO 340 (1,4) csukott 0,9–1,1 5 53;49–51 1397 ESZ-95 90 6,6 8,2
VOLVO 340 (1,4) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 53;49–51 1397 ESZ-95 90 6,6 8,5
VOLVO 340 (1,4) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 52;45–48 1397 ESZ-98 90 5,8 7,4
VOLVO 340 (1,4) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 52;45–48 1397 ESZ-98 90 6,6 8,3
VOLVO 340 (1,7) csukott 1,0–1,1 5 61 1721 ESZ-98 90 5,1 7,2
VOLVO 340 (1,7i) csukott 1,0–1,1 5 55 1721 ESZ-95 90 5,1 7,2
VOLVO 340 (2,0) csukott 1,0–1,2 5 75 1986 ESZ-98 90 5,5 7,4
VOLVO 343–345 (1,4) 1980-ig. csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,1 5 51,5 1397 ESZ-98 90 7,7 9,7
VOLVO 343–345 (1,4) 1980-ig. csukott automata váltó 0,9–1,1 5 51,5 1397 ESZ-98 90 7,8 9,5
VOLVO 343–345 (1,4) 1981. év csukott 0,9–1,1 5 51,5 1397 ESZ-98 90 6,9 9,0
VOLVO 343–345 (1,4) 1981. év csukott automata váltó 0,9–1,1 5 51,5 1397 ESZ-98 90 7,9 9,4
VOLVO 343–345 (1,4) 1982. év csukott 0,9–1,1 5 51,5 1397 ESZ-98 90 6,9 8,7
VOLVO 343–345 (1,4) 1982. év csukott automata váltó 0,9–1,1 5 51,5 1397 ESZ-98 90 7,2 8,9
VOLVO 345 (2,0) csukott 1,1–1,2 5 70 1986 ESZ-98 90 7,5 10,1
VOLVO 345 DLS 2,0 csukott 1,2–1,4 5 71,5 1986 ESZ-98 90 8,9 12,0
VOLVO 360 (2,0 i) csukott 1,1–1,2 5 86 1986 ESZ-98 90 6,2 9,0
VOLVO 360 (2,0 i) csukott 1,0–1,2 5 80 1986 ESZ-95 90 6,1 8,7
VOLVO 440; 460 (1,7) csukott 1,0–1,1 5 60 1721 ESZ-98 90 5,7 7,6
VOLVO 440; 460 (1,7) csukott 0,9–1,1 5 66 1721 ESZ-98 90 5,1 7,2
VOLVO 440; 460 (1,7) csukott 1,0–1,1 5 58 1721 ESZ-95 90 5,7 7,6
VOLVO 440; 460 (1,7) csukott 1,0–1,1 5 64 1721 ESZ-95 90 5,1 7,2
VOLVO 440; 460 (1,7i Turbo) csukott 1,0–1,1 5 88 1721 ESZ-98 90 6,4 8,6
VOLVO 440; 460 (1,7i Turbo) csukott 1,0–1,1 5 88 1721 ESZ-95 90 6,4 8,6
VOLVO 440; 460 (1,7i) csukott 0,9–1,1 5 75 1721 ESZ-95 90 5,8 8,2
VOLVO 440; 460 (1,7i) csukott 1,0–1,1 5 80 1721 ESZ-98 90 5,8 8,2
VOLVO 440; 460 (1,8) csukott 1,0–1,1 5 88 1789 ESZ-95 90 6,4 8,9
VOLVO 480 (1,7i Turbo) csukott 1,0–1,1 5 88 1721 ESZ-98 90 6,2 8,3
VOLVO 480 (1,7i Turbo) csukott 1,0–1,1 5 88 1721 ESZ-95 90 6,2 8,3
VOLVO 480 (1,7i Turbo) csukott 1988–89 év 1,0–1,1 5 88 1721 ESZ-98 90 6,2 8,5
VOLVO 480 (1,7i) csukott 1,0–1,1 5 80 1721 ESZ-98 90 5,9 8,0
VOLVO 480 (1,7i) csukott 1,0–1,1 5 75 1721 ESZ-95 90 5,1 7,3
VOLVO 480 (1,7i) csukott 1,0–1,1 5 70 1721 ESZ-95 90 6,1 8,5
VOLVO 740 (2,3i) csukott 1,2–1,4 5 96 2316 ESZ-95 90 7,1 9,9
VOLVO 740 (2,3i) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 96 2316 ESZ-95 90 7,4 10,0
VOLVO 740 GL (2,3) csukott 1,2–1,4 5 86 2316 ESZ-98 90 6,6 9,2
VOLVO 740 GL (2,3) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 86 2316 ESZ-98 90 6,9 9,5
VOLVO 740 GL;GLE (2,3i) csukott 1,2–1,4 5 96,5 2316 ESZ-98 90 7,0 9,9
VOLVO 740 GL; GLE (2,3i) csukott 1,2–1,4 5 85,5 2316 ESZ-95 90 6,6 9,0
VOLVO 740 GL; GLE (2,3i) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 96,5 2316 ESZ-98 90 6,8 9,8
VOLVO 740 GL; GLE (2,3i) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 85,5 2316 ESZ-95 90 6,8 9,8
VOLVO 740; 760 (2,0i) csukott 1,3–1,4 5 147 1986 ESZ-95 90 7,6 9,8
VOLVO 740; 760 (2,3i 16V) csukott 1,3–1,4 5 117;114 2316 ESZ-95 90 7,3 10,3
VOLVO 740; 760 (2,3i Turbo) csukott 1,3–1,4 5 134 2316 ESZ-98 90 7,6 10,7
VOLVO 740; 760 (2,3i Turbo) csukott 1,3–1,4 5 134 2316 ESZ-98 90 8,2 11,4
VOLVO 740; 760 (2,3i Turbo) csukott 1,3–1,4 5 115 2316 ESZ-95 90 7,3 10,3
VOLVO 740; 760 (2,3i Turbo) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 115 2316 ESZ-95 90 8,2 11,4
VOLVO 760 GLE (2,85i) csukott 1,4–1,5 5 125 2849 ESZ-98 90 8,8 12,1
VOLVO 760 GLE (2,85i) csukott 1,4–1,5 5 108 2849 ESZ-95 90 8,8 12,1
VOLVO 780 (2,85i) csukott 1,4–1,5 4/5 125 2849 ESZ-98 90 8,7 12,1
VOLVO 780 (2,85i) csukott 1,4–1,5 4/5 125 2849 ESZ-95 90 8,7 12,1
VOLVO 940 (2,0i Turbo) csukott 1,3–1,5 5 140 1991 ESZ-95 90 7,5 10,1
VOLVO 940 (2,3i Turbo) csukott 1,3–1,5 5 121 2316 ESZ-95 90 7,4 10,0
VOLVO 940 GLE csukott 1,3–1,5 5 96 2316 ESZ-95 90 7,4 10,0
VOLVO 940; 960 GLE (2,85i) csukott 1,4–1,5 5 125 2849 ESZ-98 90 8,8 11,3
VOLVO 940; 960 GLE (2,85i) csukott 1,4–1,5 5 108 2849 ESZ-95 90 8,8 11,3
VOLVO 960 (2,0i 16V Turbo) csukott 1,4–1,6 5 140 1991 ESZ-95 90 9,0 12,4
VOLVO 960 (2,3i Turbo) csukott 1,3–1,5 5 121 2316 ESZ-95 90 8,0 10,6
VOLVO 960 (2,9i) csukott 1,4–1,6 5 150 2922 ESZ-95 90 8,2 11,1
WARTBURG 353 W csukott 0,920 5 37 992 ESZ-98 (1:50 kev.) 75 7,5 9,3
WARTBURG 353 W Tourist csukott 0,960 5 37 992 ESZ-98 (1:50 kev.) 75 7,5 9,3
WARTBURG 353.010 csukott 1,3; 1,3 S 0,910 5 43 1272 ESZ-98 80 6,5 8,0
WARTBURG 353.011 csukott 1,3 limuzin;1,3 Special 0,910 5 43 1272 ESZ-98 80 6,5 8,0
WARTBURG 353.910; 353.911 csukott Tourist limuzin; Special 0,960 5 43 1272 ESZ-98 80 7,0 9,0
WARTBURG Hycomat 1,3 Lim. csukott 0,910 5 43 1272 ESZ-98 80 7,0 8,6
WARTBURG TRANS 1,3 nyitott 0,860 2 43 1272 ESZ-98 70 7,0 9,0
WARTBURG W 353DACIA 810 csukott 0,950 5 40 1289 ESZ-98 80 8,0 8,5
ZAPOROZSEC ZAZ 968 M3 csukott 0,840 5 33 1097 ESZ-98 84 8,5 9,0
ZASTAVA 1100 GTL 55 csukott 0,835 5 40,5 1116 ESZ-98 82 7,5 8,3
ZASTAVA 145 AB 164 (YUGO 55 A) csukott 0,790 5 40,5 1116 ESZ-98 80 6,5 7,8
ZASTAVA YUGO Corall 55 csukott 0,790 5 40,5 1116 ESZ-98 80 4,5 6,7
ZASTAVA YUGO-101Skála55, YUGO-128–S55 csukott 0,835 5 40,5 1116 ESZ-98 80 6,5 7,8
ZASTAVA 750 csukott 0,615 5 18 767 ESZ-98 80 5,3 5,8
ZAZ 1102/110206 csukott háromajtós 0,750 5 37,5 1091 ESZ-98 84 5,8 5,9
ZAZ Tavrija (1,1) csukott 5 fokozatú váltó 0,7–0,8 5 37,5 1091 ESZ-98 90 4,8 6,2

GÁZOLAJÜZEMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
ALFA ROMEO ALFA 164 (2,5 TD) csukott 1,3–1,4 5 84–86 2500 gázolaj 90 5,3 6,8
ALFA ROMEO ALFA 33 (1,8 TD) csukott 1,0–1,1 5 62 1779 gázolaj 90 4,9 6,4
ALFA ROMEO ALFA 75 (2,0 TD) csukott 1,2–1,3 5 70 1995 gázolaj 90 5,5 7,5
ALFA ROMEO ALFA 75 (2,4 TD) csukott 1,2–1,3 5 81–82 2393 gázolaj 90 5,5 7,3
ALFA ROMEO Alfetta 2,0 TD csukott 1,2–1,3 5 60,5 1995 gázolaj 90 6,5 8,2
AUDI 100 (2,0 D) csukott 1,2–1,4 5 51 1986 gázolaj 90 4,6 6,9
AUDI 100 (2,0 D) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 51 1986 gázolaj 90 5,9 7,6
AUDI 100 (2,0 D) csukott 4 fokozatú váltó 1,1–1,3 5 51,5 1986 gázolaj 90 6,2 7,8
AUDI 100 (2,0 D) csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,3 5 51,5 1986 gázolaj 90 5,6 7,4
AUDI 100 (2,0 D) csukott automata váltó 1,1–1,3 5 51,5 1986 gázolaj 90 6,7 8,1
AUDI 100 (2,0 TD) csukott 1,2–1,4 5 64 1986 gázolaj 90 4,9 7,1
AUDI 100 (2,0 TD) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 64 1986 gázolaj 90 6,1 8,1
AUDI 100 (2,5 TDI) csukott 1,3–1,4 5 88 2461 gázolaj 90 4,2 5,8
AUDI 100-CD csukott 1,210 5 51 1986 gázolaj 90 5,0 7,1
AUDI 80 (1,6 TD) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 59 1588 gázolaj 90 3,8 5,4
AUDI 80 (1,6 TD) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 59 1570 gázolaj 90 4,8 6,2
AUDI 80 CD 1,6 D csukott 0,980 5 40 1588 gázolaj 90 4,4 6,0
AUDI 80 CD 1,6 TD csukott 1,020 5 51 1588 gázolaj 90 4,8 6,2
AUDI 80 CD 1,6 TD csukott 1,090 5 59 1588 gázolaj 90 4,2 5,7
AUDI 80 CD 1,9 D csukott 1,100 5 50 1896 gázolaj 90 4,1 5,7
BARKAS B 1000 KB (Fiat 138 1,7 D mot.) csukott 1,350 8 40,4 1714 gázolaj 60 7,5 8,3
BARKAS B 1000 KB (FNM GD 1,3 D mot.) csukott 1,350 8 44 1366 gázolaj 60 6,9 7,7
BARKAS B 1000 KB (VW 1,5 D mot.) csukott 1,350 8 37 1471 gázolaj 60 7,2 7,9
BARKAS B 1000 KB (VW 1,6 D mot.) csukott 1,350 8 40 1588 gázolaj 60 7,3 8,1
BARKAS B 1000 KB/AFIT (FNM GD 1,3 D) csukott 1,550 7 44 1366 gázolaj 60 7,2 8,0
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VW 1,5 D mot.) csukott 1,550 7 37 1471 gázolaj 60 7,4 8,2
BARKAS B 1000 KB/AFIT (VW 1,6 D mot.) csukott 1,550 7 40 1588 gázolaj 60 7,6 8,4
BARKAS B 1000 KK/SMH (VW 1,6 D mot.) csukott személymentő 1,740 6 40 1588 gázolaj 60 8,2 9,0
BARKAS
AUTÓTECHNIKA B 1000 KB-AT 1,3 csukott mikrobusz 1,460 8 44 1366 gázolaj 70 5,5 7,5
BEDFORD VAMHALL 2000 D csukott 1,510 9 51,5 2000 gázolaj 80 8,0 9,0
BMW 324 D csukott 1,1–1,2 5 63 2443 gázolaj 90 5,3 6,8
BMW 324 D csukott 1,1–1,2 5 63 2443 gázolaj 90 5,4 7,0
BMW 324 TD csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 85 2443 gázolaj 90 5,2 7,1
BMW 524 TD csukott 1,480 5 85 2443 gázolaj 90 5,1 7,2
BMW 524 TD csukott automata váltó 1,480 5 85 2443 gázolaj 90 5,3 7,4
CHRYSLER Jeep Cherokee 2,1 TD nyitott négykerékhajtású 1,500 5 59 2068 gázolaj 80 8,0 10,0
CITROEN AX 14 D; 14 RD; 14 TRD csukott 0,7–0,8 5 39 1361 gázolaj 90 3,6 4,6
CITROEN BX 1,810 TGD; TZD csukott 1,0–1,1 5 66 1768 gázolaj 90 4,5 5,9
CITROEN BX 1,8TD; TGD; TZD Break csukott 1,0–1,1 5 66 1768 gázolaj 90 4,8 6,1
CITROEN BX 17 RD csukott 0,990 5 44 1769 gázolaj 90 4,6 5,7
CITROEN BX 19 D (1,8) csukott 1,0–1,1 5 44 1768 gázolaj 90 4,6 5,7
CITROEN BX 19 D Break csukott 0,9–1,1 5 48;52 1905 gázolaj 90 5,0 5,9
CITROEN BX 19 D; PD; TRD csukott 0,9–1,1 5 48;52 1905 gázolaj 90 4,7 5,7
CITROEN C 15 D csukott 0,9–1,1 5 48,5 1769 gázolaj 90 8,0 8,5
CITROEN C 25 D csukott 1,500 1,0–1,2 54,4 2499 gázolaj 90 8,0 9,0
CITROEN CX 25 D csukott 1,4–1,5 5–8 55 2500 gázolaj 90 5,8 7,3
CITROEN CX 25 D;Pallas D; Break D csukott 4 fokozatú váltó 1,3–1,5 5–8 55 2500 gázolaj 90 6,5 7,6
CITROEN CX 25 D; Pallas D; Break D csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,5 5–8 55 2500 gázolaj 90 6,1 7,6
CITROEN CX 25 TD csukott 1,4–1,6 5–8 88 2500 gázolaj 90 5,4 7,1
CITROEN CX 25 TD csukott 1,4–1,6 5–8 78 2500 gázolaj 90 6,1 7,4
CITROEN CX 25 TD; RD; TRD csukott 1,4–1,6 5 70 2500 gázolaj 90 5,7 7,2
CITROEN CX 25 TD; RD; TRD Break csukott 1,4–1,6 5 70 2500 gázolaj 90 6,2 7,5
CITROEN VISA 17 D; RD csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 44 1769 gázolaj 90 4,3 5,1
CITROEN VISA 17 D; RD csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 44 1769 gázolaj 90 4,6 5,5
CITROEN XM 2,1 D csukott 1,3–1,4 5 60;61 2138 gázolaj 90 5,1 6,6
CITROEN XM 2,1 TD csukott 1,3–1,4 5 80;81 2088 gázolaj 90 4,9 6,7
DACIA 1310 TLX (VW 1,5D mot.) csukott 0,9–1,0 5 37 1471 gázolaj 80 5,6 6,8
DAF 400 csukott mikrobusz 1,980 9 fő 53 2850 gázolaj 70 9,6 10,0
DAIHATSU B 22 (CHARADE) csukott 0,750 5 27 993 gázolaj 90 3,6 5,1
DAIHATSU CHARADE 1,0 D csukott 0,7–0,8 5 28 993 gázolaj 90 3,6 5,0
DAIHATSU CHARADE 1,0 TD csukott 35 kW 0,7–0,8 5 35 993 gázolaj 90 3,6 4,7
DAIHATSU CHARADE 1,0 TD csukott 0,7–0,8 5 37 993 gázolaj 90 3,6 4,9
DAIRSUN Bluebird (2,0 D) csukott 1,2–1,3 5 49 1952 gázolaj 90 9,3 10,0
FIAT 131 Mirafiori 2,5 D csukott 1,1–1,3 5 53 2445 gázolaj 90 6,1 7,9
FIAT 138 A (Regata DS) csukott 1,0–1,1 5 48 1929 gázolaj 90 4,5 6,0
FIAT 154 LG 55 (Croma 1,9 TD) csukott 5 fokozatú váltó 1,240 5 68 1929 gázolaj 90 3,9 5,1
FIAT 154 LH 45 (Croma 2,5 TD) csukott automata váltó 1,370 5 85 2500 gázolaj 90 5,8 7,2
FIAT 154 LH 55 (Croma 2,5 TD) csukott 5 fokozatú váltó 1,340 5 85 2500 gázolaj 90 5,3 6,7
FIAT 290 UEHK (Talento Supercombi) csukott mikrobusz 1,535 8;7 51,5 1929 gázolaj 90 8,0 8,5
FIAT Argenta 2,45 D csukott 1,2–1,3 5 53 2445 gázolaj 90 6,1 8,1
FIAT CROMA 2,45 TD csukott 5 fokozatú váltó 1,240 5 73,5 2445 gázolaj 90 5,2 6,9
FIAT Croma 2,5 D csukott 5 fokozatú váltó 1,210 5 55 2499 gázolaj 90 4,7 6,2
FIAT Croma 2,5 TD csukott 1,3–1,4 5 87 2499 gázolaj 90 5,3 7,0
FIAT Ducato 2,5 D csukott mikrobusz 1,700 6 55 2500 gázolaj - - 9,0
FIAT Ducato 2,5 TD csukott mikrobusz 1,580 9 68 2500 gázolaj 90 9,5 10,5
FIAT Ducato 2,5 TD 4WD csukott mikrobusz 1,880 9 68 2500 gázolaj 90 10,5 11,5
FIAT Ducato Panorama 1,9 D csukott mikrobusz 1,700 9 60 1930 gázolaj 90 8,5 10,0
FIAT Ducato Panorama 2,5 D csukott mikrobusz 1,700 9 68 2500 gázolaj 90 8,0 10,0
FIAT Ducato Supercombi 2,5 D csukott 4x4 1,6–1,7 8;9 55 2499 gázolaj 90 10,0 10,3
FIAT Ducato Supercombi 2,5 TD csukott 4x4 1,6–1,7 8;9 68 2445 gázolaj 90 8,8 10,7
FIAT Duna DS csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 44 1697 gázolaj 90 4,5 5,9
FIAT Panda 1,3 D csukott 0,810 5 27 1302 gázolaj 90 4,6 5,4
FIAT PENNY (1,7 D) csukott 0,9–1,1 5 42,5 1714 gázolaj 90 5,2 6,4
FIAT regata 1,7 D csukott 0,9–1,1 5 42,5 1714 gázolaj 90 5,2 6,4
FIAT regata 1,7 D csukott 0,980 5 44 1698 gázolaj 90 5,2 6,2
FIAT Regata 1,9 D csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 48 1929 gázolaj 90 4,5 6,0
FIAT Regata 1,9 TD csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 59 1929 gázolaj 90 4,4 5,6
FIAT Ritmo 1,7 D csukott 0,9–1,0 5 42,5 1714 gázolaj 90 5,3 6,2
FIAT Ritmo 1,7 D;DL;DCL csukott 0,9–1,0 5 44 1698 gázolaj 90 5,1 6,0
FIAT Ritmo 1,9 DS, TD csukott turbodízel is 1,0–0,1 5 59 1929 gázolaj 90 4,3 5,4
FIAT Tempra 1,9 D csukott 1,1–1,2 5 48 1929 gázolaj 90 4,5 5,7
FIAT Tempra 1,9 TD csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 68 1929 gázolaj 90 4,9 5,9
FIAT Tempra 1,9 TD csukott 1,1–1,3 5 60 1929 gázolaj 90 5,3 6,4
FIAT Tipo 1,7 D csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 42–43 1697 gázolaj 90 4,9 6,0
FIAT Tipo 1,9 D csukott 1,0–1,2 5 48 1929 gázolaj 90 4,9 6,7
FIAT Tipo 1,9 TD csukott 5 fokozatú váltó 1,1–1,2 5 68 1929 gázolaj 90 4,9 5,8
FIAT Tipo 1,9 TD csukott 1,1–1,2 5 60 1929 gázolaj 90 5,3 6,3
FIAT UNO 1,3 D csukott 0,8–0,9 5 33–34 1302 gázolaj 90 4,7 5,7
FIAT UNO 1,4 TD csukott 0,8–1,0 5 51,5–53 1367 gázolaj 90 4,0 5,1
FIAT UNO 1,7 D csukott 0,8–0,9 5 42–43 1698 gázolaj 90 4,0 5,0
FIAT UNO 1,9 D csukott 0,8–0,9 5 42–43 1698 gázolaj 90 4,4 5,5
FORD Escort 1,6 D csukott 0,8–0,9 5 39,5 1608 gázolaj 90 4,0 5,2
FORD Escort 1,8 D csukott 0,9–1,0 5 44 1753 gázolaj 90 4,2 5,3
FORD Fiesta 1,6 D csukott 0,8–0,9 5 40 1608 gázolaj 90 3,8 5,1
FORD Fiesta 1,6 D csukott 0,8–1,0 5 39,5 1608 gázolaj 90 4,0 5,2
FORD Fiesta 1,8 D csukott 0,870 5 44 1753 gázolaj 90 4,1 5,3
FORD Fiesta 1,8 D kat. csukott katalizátoros 0,980 5 44 1753 gázolaj 90 4,1 5,3
FORD Granada 2,1 D csukott 1,3–1,4 5 46,5 2112 gázolaj 90 6,3 8,3
FORD Granada 2,5 D csukott 1,3–1,5 5 50,5 2499 gázolaj 90 6,0 8,5
FORD Orion 1,6 D csukott 0,9–1,0 5 39,5 1597 gázolaj 90 3,9 5,0
FORD Orion 1,8 D csukott 0,9–1,0 5 44 1753 gázolaj 90 4,1 5,2
FORD Orion 1,8 D csukott katalizátoros 0,9–1,0 5 44 1753 gázolaj 90 4,6 5,6
FORD Scorpio 2,5 D csukott 1,3–1,4 5 51 2498 gázolaj 90 5,7 7,3
FORD Scorpio 2,5 TD csukott 1,3–1,4 5 68 2498 gázolaj 90 6,0 7,8
FORD Sierra 1,8 TD csukott 1,0–1,1 5 55 1753 gázolaj 90 4,9 6,2
FORD Sierra 1,8 TD csukott turnier 1,1 5 55 1753 gázolaj 90 5,3 6,3
FORD Sierra 1,8 TD csukott 1990. évi 1,0–1,2 5 55 1753 gázolaj 90 5,1 6,6
FORD Sierra 1,8 TD kat. csukott katalizátoros 1,2–1,3 5 55 1753 gázolaj 90 5,1 6,6
FORD Sierra 2,3 D csukott 1,1–1,3 5 49 2288 gázolaj 90 5,1 6,7
FORD Transit (2,5 D) csukott magasított 1,4–1,6 9 52 2496 gázolaj 80 11,4 12,0
FOPRD Transit (2,5 D) csukott mikrobusz 1,480 9 52 2496 gázolaj 80 8,0 11,0
FORD Transit 80 D; 100 D csukott mikrobusz 1,630 8 52 2496 gázolaj 70 7,5 10,5
FORD Transit FT 100 D csukott mikrobusz 1,350 9 52 2496 gázolaj 72 7,5 10,5
FSO-AUTÓTECHNIKA Polonez1,3 TD csukott 1,170 5 44 1366 gázolaj 85 5,8 6,3
ISUZU MIDI 94.000 csukott 1,8 2;5;8 fő 45 2174 gázolaj 90 7,0 7,6
LANCIA 834 (Thema 2,5 TD) csukott 5 fok. váltó 1,350 5 87 2500 gázolaj 90 5,3 7,0
LANCIA 834 (Thema 2,5 TD) csukott automata váltó 1,350 5 87 2500 gázolaj 90 6,0 7,8
LANCIA Prisma 1,9 TD csukott 1,060 5 59 1929 gázolaj 90 4,6 5,8
MAZDA 323 (1,7 D) csukott 0,9–1,0 5 41 1720 gázolaj 90 4,7 5,8
MAZDA 323 (1,7 D) csukott 0,9–1,0 5 43 1720 gázolaj 90 5,3 5,1
MAZDA 626 (2,0 D) csukott 1,0–1,2 5 47 1998 gázolaj 90 4,7 6,1
MAZDA 626 (2,0 D) csukott 1,1–1,2 5 60 1998 gázolaj 90 4,8 6,3
MAZDA 626 (2,0 D) Station Wagon csukott 1,1–1,3 5 55;60 1998 gázolaj 90 5,6 6,8
MERCEDES-BENZ 190 D 2,0 (201) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 1,180 5 55 1997 gázolaj 90 5,3 6,8
MERCEDES-BENZ 190 D 2,0 (201) csukott automata váltó 1,180 5 55 1997 gázolaj 90 5,6 6,7
MERCEDES-BENZ 190 D 2,5 (201) csukott automata váltó 1,250 5 69 2497 gázolaj 90 6,0 7,2
MERCEDES-BENZ 190 D 2,5 (201) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 1,250 5 69 2497 gázolaj 90 5,5 7,1
MERCEDES-BENZ 190 D 2,5 T (201) csukott automata váltó 1,300 5 93 2497 gázolaj 90 6,0 7,4
MERCEDES-BENZ 190 D 2,5 T (201) csukott 5 fokozatú váltó 1,300 5 93 2497 gázolaj 90 5,6 7,5
MERCEDES-BENZ 200 D csukott 1,3–1,4 5 44 1988 gázolaj 90 7,1 8,8
MERCEDES-BENZ 200 D csukott 4 fokozatú váltó 1,2–1,3 5 40,5 1988 gázolaj 90 7,0 8,0
MERCEDES-BENZ 200 D csukott automata váltó 1,3–1,4 5 44 1988 gázolaj 90 8,5 9,6
MERCEDES-BENZ 200 D (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 44 1988 gázolaj 90 6,6 8,4
MERCEDES-BENZ 200 D (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 44 1988 gázolaj 90 7,1 8,8
MERCEDES-BENZ 200 D (123) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 44 1988 gázolaj 90 7,8 9,2
MERCEDES-BENZ 200 D (124) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 53;55 1997 gázolaj 90 5,7 7,0
MERCEDES-BENZ 200 D (124) csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,5 5 55 1997 gázolaj 90 5,0 6,8
MERCEDES-BENZ 200 D (124) csukott 4 fokozatú váltó 1,3–1,5 5 55 1997 gázolaj 90 5,3 6,7
MERCEDES-BENZ 200 D (2,4 mot.) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 48 2404 gázolaj 90 7,1 9,5
MERCEDES-BENZ 200 TD (124) csukott 1,4–1,5 5;7 55 1997 gázolaj 90 5,7 7,0
MERCEDES-BENZ 207 D csukott mikrobusz 1,740 9 53 2399 gázolaj 90 9,5 10,0
MERCEDES-BENZ 207 D csukott mikrobusz 1,880 9 48 2404 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 207 D csukott mikrobusz 1,740 14 48 2399 gázolaj 90 10,5 11,5
MERCEDES-BENZ 220 D csukott 1,3–1,5 5 44 2197 gázolaj 90 7,5 8,9
MERCEDES-BENZ 240 D csukott 1,385 5 53 2399 gázolaj 90 7,1 8,8
MERCEDES-BENZ 240 D (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,3–1,6 5 53 2399 gázolaj 90 7,2 8,7
MERCEDES-BENZ 240 D (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,6 5 53 2399 gázolaj 90 6,3 8,1
MERCEDES-BENZ 240 D (123) csukott automata váltó 1,3–1,6 5 53 2399 gázolaj 90 7,7 9,0
MERCEDES-BENZ 240 TD (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,5–1,6 5;7 53 2399 gázolaj 90 7,2 8,7
MERCEDES-BENZ 240 TD (123) csukott automata váltó 1,5–1,6 5 53 2399 gázolaj 90 7,7 9,0
MERCEDES-BENZ 240 TD (123) csukott 5 sebességes váltó 1,5–1,6 5 53 2399 gázolaj 90 6,3 8,1
MERCEDES-BENZ 250 D (124) csukott 1,390 5 69 2497 gázolaj 90 5,9 7,4
MERCEDES-BENZ 250 D Turbo (124) csukott 1,440 5 93 2497 gázolaj 90 6,0 7,7
MERCEDES-BENZ 250 TD (124) csukott kombi 1,510 5;7 69 2497 gázolaj 90 5,9 7,4
MERCEDES-BENZ 300 D csukott 1,4–1,6 5 64,5 2998 gázolaj 90 7,8 9,7
MERCEDES-BENZ 300 D csukott 1,4–1,6 5 64,5 2998 gázolaj 90 8,8 10,2
MERCEDES-BENZ 300 D csukott 1,4–1,6 5 59 3005 gázolaj 90 8,0 10,8
MERCEDES-BENZ 300 D (123) csukott automata váltó 1,4–1,6 5 64,5 2998 gázolaj 90 8,1 9,4
MERCEDES-BENZ 300 D (123) csukott 5 fokozatú váltó 1,4–1,6 5 64,5 2998 gázolaj 90 7,0 8,6
MERCEDES-BENZ 300 D (123) csukott 4 fokozatú váltó 1,4–1,6 5 64,5 2998 gázolaj 90 7,8 9,0
MERCEDES-BENZ 300 D (124) csukott 5 fokozatú váltó 1,4–1,5 5 83 2996 gázolaj 90 5,4 7,5
MERCEDES-BENZ 300 D (124) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 83 2996 gázolaj 90 6,2 7,8
MERCEDES-BENZ 300 D Turbo (124) csukott automata váltó 1,490 5 108 2996 gázolaj 90 6,2 7,8
MERCEDES-BENZ 300 D/4Matic (124) csukott 1,4–1,5 5 83 2996 gázolaj 90 6,8 8,3
MERCEDES-BENZ 300 TD (123) csukott 1,6–1,7 5;7 92 2998 gázolaj 90 8,0 9,6
MERCEDES-BENZ 300 TD Turbo (124) csukott automata váltó 1,610 5;7 108 2996 gázolaj 90 7,0 8,6
MITSUBISHI 2,5 mikrobusz csukott mikrobusz 1,600 8 62 2500 gázolaj 70 8,4 9,0
MITSUBISHI COLT 1,8 D csukott 1,1–1,2 5 42,5 1796 gázolaj 90 4,6 6,0
MITSUBISHI COLT 1,8 D csukott 0,9–1,2 5 45;44 1796 gázolaj 90 4,6 5,8
MITSUBISHI GALANT (1,8 TD) csukott 1,1–1,2 5 56 1796 gázolaj 90 4,8 6,3
MITSUBISHI GALANT (1,8 TD) csukott 1,1–1,2 5 60; 62,5 1796 gázolaj 90 5,6 6,5
MITSUBISHI GALANT (2,3 TD) csukott 1,1–1,3 5 62,70 2347 gázolaj 90 6,3 7,8
MITSUBISHI L 300 D csukott mikrobusz 1,460 8;9 51 2477 gázolaj 90 8,0 9,5
MITSUBISHI L 300 TD 4WD csukott mikrobusz 1,7–1,8 8 62 2477 gázolaj 90 10,3 12,3
MITSUBISHI L 300 Transporter D csukott 1,4–1,5 6 51 2477 gázolaj 90 8,1 9,4
MITSUBISHI L 300 Transporter TD 4WD csukott 1,5–1,6 5 62 2477 gázolaj 90 10,2 12,2
MITSUBISHI LANCER (1,8 D) csukott 0,9–1,1 5 44 1796 gázolaj 90 4,6 5,8
MITSUBISHI Pajero (2,3 D; TD) csukott 3 ajtós 1,4–1,6 5 49;62 2347 gázolaj 90 9,0 11,4
MITSUBISHI Pajero (2,3 D; TD) csukott 5 ajtós 1,4–1,6 5 49;62 2347 gázolaj 90 9,5 11,6
MITSUBISHI Pajero (2,5 D) csukott 1,5–1,9 5 77 2477 gázolaj 90 10,0 14,7
MITSUBISHI Pajero (2,5 TD) csukott Station Wagon 1,7–1,9 7 62–70 2477 gázolaj 90 9,0 11,2
MITSUBISHI Space Wagon (1,8 TD) csukott 1,1–1,2 5 55 1796 gázolaj 90 5,8 7,1
MOSZKVICS-UNITECHNIK 21412 – 1,3 TD csukott 1,130 5 44 1366 gázolaj 83 5,5 6,0
NISSAN 1,70 Hatchback N 13-F 22 csukott 0,975 5 40 1681 gázolaj 90 4,6 5,8
NISSAN Bluebird (2,0 D) csukott 1,2–1,3 5 49 1952 gázolaj 90 5,6 7,2
NISSAN Cherry (1,7 D) csukott 0,8–1,0 5 40,5 1681 gázolaj 90 6,0 7,9
NISSAN Laurel (2,8 D) csukott 1,1–1,3 5 62 2792 gázolaj 90 6,1 8,1
NISSAN Sunny (1,7 D) csukott 0,9–1,0 5 40,5 1681 gázolaj 90 5,0 7,2
NISSAN Sunny (2,0 D) csukott 1,0–1,1 5 55 1973 gázolaj 90 4,5 5,9
NISSAN Sunny N 13 (B-22) csukott 0,965 5 40 1681 gázolaj 90 4,6 5,8
NISSAN Terrano (2,7 TD) csukott 1,6–1,7 5 73 2663 gázolaj 90 8,0 12,1
NISSAN Terrano (2,7 TD) csukott 1,6–1,7 5 62 2663 gázolaj 90 8,0 11,5
NISSAN Urvan 2,5 D csukott 1,6–1,7 5 59 2494 gázolaj 90 8,2 10,7
NISSAN Vanette 2,0 D csukott mikróbusz 1,4–1,5 5 49 1952 gázolaj 90 6,5 7,8
OLDSMOBIL Delta 88 csukott 1,8–1,9 5 82 5660 gázolaj 90 13,0 15,9
OPEL Ascona (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 40–40,5 1598 gázolaj 90 5,2 6,4
OPEL Ascona (1,6 D) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 39,5 1598 gázolaj 90 6,1 7,5
OPEL Ascona (1,6 D) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 40,-40,5 1598 gázolaj 90 4,6 6,1
OPEL Ascona (1,6 D) csukott automata váltó 1,0–1,2 5 40–40,5 1598 gázolaj 90 5,9 7,0
OPEL Ascona (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 39,5 1598 gázolaj 90 5,2 6,4
OPEL Ascona (1,6 D) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 39,5 1598 gázolaj 90 4,8 6,4
OPEL Ascona (2,0 D) csukott 1,0–1,1 5 43 1998 gázolaj 90 6,4 8,0
OPEL Corsa (1,5 D) csukott 0,8–0,9 5 37 1488 gázolaj 90 3,9 5,0
OPEL Corsa (1,5 TD) csukott 0,8–0,9 5 49 1488 gázolaj 90 4,0 5,1
OPEL Kadett (1,5 TD) csukott 0,9–1,1 5 53 1488 gázolaj 90 4,3 5,4
OPEL Kadett (1,6 D) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 39,5 1598 gázolaj 90 6,0 7,4
OPEL Kadett (1,6 D) csukott 0,9–1,0 5 39,5 1598 gázolaj 90 4,6 6,2
OPEL Kadett (1,6 D) csukott 0,9–1,1 5 40,5 1598 gázolaj 90 4,3 5,9
OPEL Kadett (1,6 D) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 40,5 1598 gázolaj 90 5,5 6,9
OPEL Kadett (1,6 D) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 41 1598 gázolaj 90 5,2 6,5
OPEL Kadett (1,6 D) csukott 0,9–1,0 5 41 1598 gázolaj 90 4,2 5,6
OPEL Kadett (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 39,5 1598 gázolaj 90 5,1 6,4
OPEL Kadett (1,7 D) csukott 0,9–1,1 5 42 1700 gázolaj 90 4,0 5,5
OPEL Kadett (1,7 D) csukott automata váltó 0,9–1,1 5 42 1700 gázolaj 90 5,2 6,5
OPEL Kadett Caravan 1,5 TD csukott 1,0–1,1 5 53 1488 gázolaj 90 4,3 5,4
OPEL Kadett Caravan 1,7 D csukott 1,0–1,1 5 42 1700 gázolaj 90 4,0 5,4
OPEL Kadett Caravan D 1,6 D csukott 0,985 5 41 1598 gázolaj 90 4,2 5,6
OPEL Omega (2,3 D Caravan) csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 53,5–54 2260 gázolaj 90 5,4 6,9
OPEL Omega (2,3 D) csukott mechanikus és automata váltó 1,2–1,3 5 53,5–54 2260 gázolaj 90 5,2 6,7
OPEL Omega (2,3 TD Caravan) csukott 1,3–1,4 5 66 2260 gázolaj 90 5,5 7,1
OPEL Omega (2,3 TD Caravan) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 66 2260 gázolaj 90 5,8 7,4
OPEL Omega (2,3 TD Caravan) csukott 1,3–1,4 5 74 2260 gázolaj 90 5,8 7,4
OPEL Omega (2,3 TD Caravan) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 74 2260 gázolaj 90 5,7 7,4
OPEL Omega (2,3 TD) csukott 1,2–1,4 5 66 2260 gázolaj 90 5,2 6,9
OPEL Omega (2,3 TD) csukott 1,2–1,3 5 74 2260 gázolaj 90 5,5 7,1
OPEL Omega (2,3 TD) csukott automata váltó 1,2–1,4 5 66 2260 gázolaj 90 5,5 7,2
OPEL Omega (2,3 TD) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 74 2260 gázolaj 90 5,4 7,3
OPEL Record (2,3 D) csukott 1,2–1,3 5 48 2260 gázolaj 90 6,6 8,1
OPEL Record (2,3 D) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 48 2260 gázolaj 90 7,6 8,9
OPEL Record (2,3 D) csukott 1,2–1,3 5 51,5;52 2260 gázolaj 90 5,4 6,9
OPEL Record (2,3 D) csukott automata váltó 1,2–1,3 5 51,5;52 2260 gázolaj 90 6,2 7,7
OPEL Record (2,3 TD) csukott 1,2–1,3 5 63,5 2260 gázolaj 90 5,4 6,9
OPEL Vectra (1,7D, TD) csukott 1,1–1,2 5 42;60 1700 gázolaj 90 4,4 5,7
PEUGEOT 205 (1,8 D) csukott 0,8–1,0 5 43–44 1769 gázolaj 90 3,9 4,8
PEUGEOT 205 (1,8 TD) csukott 0,8–0,9 5 57 1769 gázolaj 90 4,6 6,0
PEUGEOT 205 (1,9 D) csukott 0,8–1,0 5 47 1905 gázolaj 90 3,9 4,8
PEUGEOT 305 (1,5 D) csukott 1,0–1,1 5 32 1548 gázolaj 90 5,3 6,6
PEUGEOT 305 (1,9 D) csukott 0,9–1,1 5 48 1905 gázolaj 90 4,6 5,9
PEUGEOT 305 BREAK (1,5 D) csukott 1,0–1,1 5 32 1548 gázolaj 90 5,8 6,9
PEUGEOT 309 (1,8 TD) csukott 0,9–1,1 5 57 1769 gázolaj 90 4,9 6,3
PEUGEOT 309 (1,9 D) csukott 0,9–1,0 5 47 1905 gázolaj 90 4,4 5,8
PEUGEOT 405 (1,8 TD) csukott 1,1 5 66 1769 gázolaj 90 4,6 6,1
PEUGEOT 405 (1,9 D) csukott 1,0–1,2 5 51;47 1905 gázolaj 90 4,6 5,9
PEUGEOT 405 Break (1,8 TD) csukott 1,1–1,3 5 66 1769 gázolaj 90 4,9 6,3
PEUGEOT 405 GRD/GLD (1,9 D) csukott 1,0–1,1 5 51 1905 gázolaj 90 4,6 6,2
PEUGEOT 505 (2,5 D) csukott 1,2–1,5 5 55 2498 gázolaj 90 6,4 8,2
PEUGEOT 505 SRD 2,3 csukott 5 fokozatú váltó 1,3–1,4 5 59 2304 gázolaj 90 6,0 8,0
PEUGEOT 604 (2,3 TD) csukott 1,4–1,5 5 54 2304 gázolaj 90 6,1 8,1
PEUGEOT 605 (2,1 D) csukott 1,3–1,4 5 60 2138 gázolaj 90 5,1 6,6
PEUGEOT 605 (2,1 TD) csukott 1,4–1,5 5 80 2088 gázolaj 90 4,9 6,7
RENAULT 11 (1,6 D) csukott 0,9–1,0 5 40,5 1596 gázolaj 90 4,4 5,7
RENAULT 11 (1,6 GTD) csukott 0,8–1,0 5 40,5 1596 gázolaj 90 4,4 5,9
RENAULT 18 (2,1 TD) csukott 1,0–1,2 5 49,5 2068 gázolaj 90 4,7 6,3
RENAULT 19 (1,9 D) csukott 0,9–1,1 5 48 1870 gázolaj 90 4,6 6,0
RENAULT 21 (1,9 D) csukott 1,0–1,2 5; 5–7 48 1870 gázolaj 90 4,6 6,0
RENAULT 21 (2,1 D) csukott 1,1–1,2 5 49,5; 49 2068 gázolaj 90 4,6 6,2
RENAULT 21 (2,1 D) csukott 1,1–1,2 5 54 2068 gázolaj 90 4,5 6,0
RENAULT 21 (2,1 TD) csukott 1,1–1,2 5 65–65,5 2068 gázolaj 90 5,0 6,7
RENAULT 21 Nevada (2,1 D) csukott 1,1–1,2 5 49 2068 gázolaj 90 5,0 6,6
RENAULT 21 Nevada (2,1 D) csukott 1,1–1,2 5,7 54 2068 gázolaj 90 4,8 6,1
RENAULT 21 Nevada (2,1 TD) csukott 1,1–1,2 5;7 65;65,5 2068 gázolaj 90 5,2 6,9
RENAULT 25 (2,1 D) csukott 1,1–1,2 5 51 2068 gázolaj 90 5,2 7,0
RENAULT 25 (2,1 TD) csukott 1,2–1,3 5 63 2068 gázolaj 90 5,2 6,9
RENAULT 5 (1,6 D; TD; GTD) csukott 0,7–0,9 5 40–40,5 1596 gázolaj 90 3,9 5,1
RENAULT 5 (S 40) Transporter csukott 0,7–0,8 0,4 40 1595 gázolaj 75 7,0 7,7
RENAULT 9 (1,6 D; TD, GTD) csukott 0,9–1,0 5 40;40,5 1596 gázolaj 90 4,4 5,7
RENAULT Clio (1,9 D) csukott 0,9–1,0 5 47 1870 gázolaj 90 4,1 5,5
RENAULT Espace (2,1 D; TD) csukott 1,3–1,4 5;7 65 2068 gázolaj 90 5,6 7,2
RENAULT Espace (2,1 Turbo D; DX) csukott 1,2–1,3 5–7 65–65,5 2068 gázolaj 90 5,1 6,8
RENAULT Express 1,6 D csukott 0,8–1,0 5 40 1595 gázolaj 90 3,9 5,1
RENAULT Express 1,6 D Break csukott combi 0,8–1,0 5 40 1595 gázolaj 90 5,2 6,5
RENAULT Rapid Combi (1,6 D) csukott 0,935 5 40 1596 gázolaj 90 6,0 6,5
RENAULT TRAFIC 2,0 D csukott mikrobusz 1,305 9 43 2068 gázolaj 90 8,7 9,0
RENAULT TRAFIC 2,0 D csukott mikrobusz 1,390 9 43 2068 gázolaj 90 8,5 9,0
RENAULT TRAFIC 2,5 D csukott mikrobusz 1,305 9 55 2500 gázolaj 90 9,1 9,5
SEAT IBIZA 1,7 D csukott 0,9–1,0 5 40,5 1714 gázolaj 90 5,2 6,8
SEAT TERRA 1,4 D csukott 0,8–0,9 5 35 1398 gázolaj 90 5,3 5,8
TOYOTA Camry (1,8 TD) csukott 1,0–1,2 5 54 1840 gázolaj 90 5,0 6,4
TOYOTA Camry (2,0 D) csukott 1,1–1,3 5 62 1974 gázolaj 90 4,7 6,0
TOYOTA CARINA II. (2,0D) csukott 1,0–1,1 5 54 1974 gázolaj 90 4,4 6,0
TOYOTA COROLLA (1,8 D) csukott 1,0–1,1 5 47 1840 gázolaj 90 4,4 5,6
TOYOTA COROLLA (1,8 D) csukott 1,0–1,1 5 43 1840 gázolaj 90 4,3 6,0
TOYOTA COROLLA (1,8 D) csukott 1,0–1,1 5 49 1826 gázolaj 90 4,8 5,8
TOYOTA COROLLA (1,8 D) 4 WD csukott 1,0–1,1 5 54 1840 gázolaj 90 4,8 5,8
TOYOTA COROLLA E 9 (D) csukott 0,955 5 55 1279 gázolaj 90 5,0 6,5
TOYOTA HIACE 2,5 D csukott 1,570 9 57 2466 gázolaj 80 7,5 9,5
TOYOTA HIACE LWB 2,4 D csukott 1,975 9 57 2446 gázolaj 80 7,5 9,5
TOYOTA LITEACE (2,0 D) csukott combi 1,160 5 49 1943 gázolaj 90 8,5 9,0
TOYOTA Starlett (1,45 D) csukott 0,7–0,8 5 40 1453 gázolaj 90 3,9 4,7
VAZ 2101 (VW 1,5 D mot.) csukott Volkswagen 1,5 D motorral 0,945 5 37 1471 gázolaj 90 6,0 6,5
VAZ 2101 (VW 1,6 D mot.) csukott Volkswagen 1,6 D motorral 0,945 5 40 1588 gázolaj 90 6,0 6,5
VAZ 21011 (VW 1,5 D mot.) csukott 1,020 5 37 1471 gázolaj 80 6,0 6,5
VAZ 2104 (VW 1,5 D mot.) csukott Volkswagen 1,5 D motorral 1,020 5 37 1471 gázolaj 90 6,0 6,6
VOLKSWAGEN 1,6 D mikrobusz csukott mikrobusz 1,4–1,6 8;9 37;51 1570 gázolaj 76 7,5 8,0
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 40;39,5 1588 gázolaj 90 4,8 5,9
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6 D) csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 40;39,5 1588 gázolaj 90 4,4 5,7
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6 D) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 40 1588 gázolaj 90 5,3 6,5
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6 TD) csukott katalizátoros 0,9–1,0 5 44 1588 gázolaj 90 4,6 5,8
VOLKSWAGEN 19E GOLF (1,6 TD) csukott 1984-től 0,9–1,0 5 51;51,5 1588 gázolaj 90 4,3 5,5
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6 D) csukott 4 és 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 40 1588 gázolaj 90 4,9 6,0
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6 D) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 40 1588 gázolaj 90 5,4 6,5
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6 D) csukott katalizátoros 0,9–1,1 5 44 1588 gázolaj 90 4,6 5,9
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6 TD) csukott 0,9–1,0 5 59 1588 gázolaj 90 4,5 5,7
VOLKSWAGEN 19E JETTA (1,6 TD) csukott 0,9–1,1 5 51 1588 gázolaj 90 4,4 5,6
VOLKSWAGEN 255 (Caravelle C; GL; CL/Combi) csukott mikrobusz 1,6 8;9 51 1600 gázolaj 76 6,8 7,2
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,6 TD) csukott katalizátoros 1,1–1,2 5 55 1588 gázolaj 90 4,9 6,7
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,6 TD) csukott 1,1–1,3 5 59 1588 gázolaj 90 4,5 5,9
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT (1,9 TD) csukott 1,1–1,3 5 50 1896 gázolaj 90 4,5 6,1
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,6 TD) csukott 1,1–1,2 5 59 1588 gázolaj 90 4,7 6,0
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,6 TD) csukott katalizátoros 1,1–1,2 5 55 1588 gázolaj 90 5,1 6,9
VOLKSWAGEN 35 I PASSAT VARIANT (1,9 D) csukott 1,1–1,3 5 50 1896 gázolaj 90 4,7 6,2
VOLKSWAGEN 86C (Polo, Polo Coupe 1,3 D) csukott 0,8–0,9 5 33 1272 gázolaj 90 4,4 5,6
VOLKSWAGEN 86C (Polo, Polo Coupe 1,4 D) csukott 0,8–0,9 5 35 1398 gázolaj 90 4,2 5,2
VOLKSWAGEN Caravelle 1,6 D mikrob. csukott mikrobusz 1,480 9 51,5 1570 gázolaj 75 7,5 8,0
VOLKSWAGEN Caravelle 2,4 D csukott mikrobusz 1,520 8 57 2370 gázolaj 90 7,1 9,0
VOLKSWAGEN GOLF (1,5 D) csukott 0,8–0,9 5 37 1471 gázolaj 90 5,3 6,5
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 D) csukott 5 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 39,5 1588 gázolaj 90 4,5 5,9
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 D) csukott automata váltó 0,9–1,0 5 39,5 1588 gázolaj 90 5,6 7,0
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 0,8–1,0 5 39,5 1588 gázolaj 90 5,0 6,3
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 TD) csukott 0,9–1,0 5 51,5 1588 gázolaj 90 4,5 5,9
VOLKSWAGEN GOLF (1,6 TD) csukott 0,8–1,0 5 59 1588 gázolaj 90 4,4 5,6
V0LKSWAGEN JETTA 1,6 D csukott 4 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 39,5 1588 gázolaj 90 4,9 6,1
VOLKSWAGEN JETTA 1,6 D csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 39,5 1588 gázolaj 90 4,8 6,1
VOLKSWAGEN JETTA 1,6 D csukott 4 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 39,5 1588 gázolaj 90 5,4 6,9
VOLKSWAGEN JETTA 1,6 TD csukott 5 fokozatú váltó 0,8–0,9 5 51,5 1588 gázolaj 90 4,6 6,0
VOLKSWAGEN JETTA 1,6 TD csukott 5 fokozatú váltó 0,9–1,0 5 51,5 1588 gázolaj 90 4,4 5,7
VOLKSWAGEN LT-28 (mikrobusz) csukott mikrobusz 1,840 8 55 2400 gázolaj 80 7,7 10,5
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,2 5 40 1588 gázolaj 90 5,0 6,4
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6 D) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 40 1588 gázolaj 90 5,5 7,2
VOLKSWAGEN PASSAT (1,6 D) csukott 1,0–1,1 5 40 1588 gázolaj 90 4,5 6,0
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,6 D) csukott 4 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 40 1588 gázolaj 90 5,0 6,4
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,6 D) csukott 5 fokozatú váltó 1,0–1,1 5 40 1588 gázolaj 90 4,5 6,0
VOLKSWAGEN PASSAT VARIANT (1,6 TD) csukott 1,0–1,1 5 51,5 1588 gázolaj 90 4,7 6,2
VOLKSWAGEN Santana (1,6 D) csukott 1,0–1,1 5 40 1588 gázolaj 90 5,0 6,4
VOLKSWAGEN Santana (1,6 D) csukott automata váltó 1,0–1,1 5 40 1588 gázolaj 90 5,5 7,2
VOLKSWAGEN Santana (1,6 TD) csukott 1,0–1,1 5 51,5 1588 gázolaj 90 4,8 6,2
VOLKSWAGEN T 4 Combi csukott mikrobusz 1,5–1,7 9 57 2370 gázolaj 90 7,1 8,9
VOLKSWAGEN T 4 Combi csukott mikrobusz 1,570 9 45 1895 gázolaj 90 7,5 8,5
VOLKSWAGEN Transporter 1,6 D csukott 1,4–1,5 6;9 51 1570 gázolaj 80 7,5 8,0
VOLKSWAGEN Transporter 1,7 D csukott 1,510 9 42 1715 gázolaj 90 8,0 8,5
VOLKSWAGEN Transporter Kombi 2,4 D csukott mikrobusz 1,5–1,7 9 57 2370 gázolaj 90 7,1 8,9
VOLVO 240 (2,4 D) csukott 1,2–1,4 5 58 2383 gázolaj 90 6,0 7,8
VOLVO 240 (2,4 D) csukott 1,3–1,4 5 60,5 2383 gázolaj 90 5,6 7,6
VOLVO 244 (2,4) csukott automata váltó 1,3–1,4 5 60,5 2383 gázolaj 90 8,1 9,3
VOLVO 340 (1,6 D) csukott 1,0–1,1 5 39,5 1596 gázolaj 90 4,7 6,4
VOLVO 360 (1,6 D) csukott 1,0–1,1 5 39,5 1596 gázolaj 90 4,7 6,4
VOLVO 740 GL (2,4 D) csukott 1,2–1,4 5 60 2383 gázolaj 90 6,1 7,9
VOLVO 760 GLE (2,4 TD) csukott 1,4–1,5 5 80–82,5 2383 gázolaj 90 5,8 7,7
VOLVO 760 GLE (2,4 TD) csukott automata váltó 1,4–1,5 5 80–82,5 2383 gázolaj 90 6,0 7,8
VOLVO 780 (2,4 TD) csukott 1,4–1,5 5 95 2383 gázolaj 90 6,0 7,9
VOLVO 940 GLE (2,4 TD) csukott 1,3–1,5 5 90; 82,5 2383 gázolaj 90 5,6 7,6
VOLVO 940 GLE (2,4 TD) csukott automata váltó 1,3–1,5 5 90;82,5 2383 gázolaj 90 6,0 8,0
WARTBURG 353 W (VW 1,6 D) 0,920 5 40 1588 gázolaj 75 4,8 6,0

BENZINÜZEMŰ AUTÓBUSZOK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
LATVIJA RAF-977D 1,72 12 59 2445 ESZ-98 66 13,0 13,6
LATVIJA RAF-977D (Volga Gaz M-24 mot.) 1,72 12 74 2445 ESZ-98 66 12,5 14,0
LAZ 697 E 7,30 33 125 6000 ESZ-98 65 33,0 35,0
M.I.C.M. TV-41 M 1,980 10 51 2512 ESZ-98 60 16,0 16,5
M.I.C.M. TV-51 M terepjáró 2,000 10 51 2512 ESZ-98 60 16,5 17,0
MERCEDESBENZ 310–35/33 csukott 1,935 14 70 2276 ESZ-98 80 15,0 16,0
NYSA 501 1,580 10 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA 522 M csukott Weber karburátor+4 fok.váltó 1,632 10 51 2110 ESZ-98 60 11,5 12,5
NYSA M 501 1,550 10 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA M 521 1,695 10 51 2120 ESZ-98 63 13,0 13,5
NYSA N 59 1,580 10 42 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ROBUR LO 2500 3,670 21 51 3345 ESZ-98 64 20,0 21,0
ROBUR LO 2501 3,670 21 51 3345 ESZ-98 64 20,0 21,0
ROBUR LO 3000 3,780 21 55 3345 EST-92 64 20,5 21,5
ROBUR-AFIT LO 3000 AKF PR 7621/1 csukott terepjáró 3,700 21 55 3345 ESZ-98 64 21,5 22,5
ROBUR-BUDAMOBIL LO 3000 MA 3,410 19 55 3345 ESZ-98 64 21,0 22,0
ROBUR-LABOR MIM LO-3000 NB-1 3,510 19 55 3345 ESZ-98 64 21,0 22,0
VAZ 452 W/11 csukott terepjáró 1,780 11 52 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5

GÁZOLAJÜZEMŰ AUTÓBUSZOK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
AUTOBUZUL TUDOR 105-TD-H(4X4) csukott terepjáró 2,540 16 50 3119 gázolaj 70 13,0 13,7
AYATS OLIMPO 3E/354 M emeletes 15,900 70 260 14618 gázolaj 70 28,5 32,0
CSEPEL 858–02 turista Cummings motorral 11,900 42 213 10014 gázolaj 66 27,0 29,0
CSEPEL-XI. AFIT D 754.23–75.27 helyközi 8,550 25 147 10350 gázolaj 69 29,0 30,0
DAF MB 200 DKTZ csukott 11,600 50 184 11600 gázolaj 70 24,0 27,0
DAIMLER-BENZ O 309 D-13 távolsági 4,245 20 96 5638 gázolaj 70 17,0 18,5
FIAT A 35 F 8 2,320 15 53 2445 gázolaj 69 10,0 10,6
FORD TRANSIT 130 D 1,600 12 52 2496 gázolaj 70 8,0 11,0
FORD TRANSIT FT 100 L 1,700 12 52 2468 gázolaj 70 8,0 11,0
FORD-OTOSAN TRANSIT D csukott,kisbusz 1,600 12 46 2358 gázolaj 70 7,5 10,5
FORD-OTOSAN TRANSIT D csukott,kisbusz 1,600 12 52 2496 gázolaj 70 8,0 11,0
IKARUS 180 csuklós 12,000 164 132 9572 gázolaj 47 25,5 31,5
IKARUS 180.36 csuklós 13,500 150 141 10350 gázolaj 47 25,5 31,5
IKARUS 211 5,000 34 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IKARUS 211.52V;01;53 6,950 33–46 92 6560 gázolaj 68 19,5 21,5
IKARUS 250 11,000 47–52 141 10350 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.13 11,000 44 141 10350 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.16:17;43 11,060 44–47 162 10690 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.43 luxus, távolsági 11,800 46 162 10690 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.44;15 11,800 44–46 162 10690 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.45 11,800 46 141 10349 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.59 (D2156 MT 6 U mot.) luxus, távolsági 10,700 44–52 162 10690 gázolaj 66 24,0 26,0
IKARUS 250.59 E;A luxus, távolsági 11,700 44–49 162 10690 gázolaj 64 23,0 26,0
IKARUS 250.59;68;68 A luxus, távolsági 10,700 44–52 162 10690 gázolaj 66 23,0 26,0
IKARUS 250.69 luxus, távolsági 11,100 44–49 162 10690 gázolaj 66 23,0 26,0
IKARUS 250.72 távolsági 11,100 45 184 10350 gázolaj 70 24,0 26,0
IKARUS 250.85;87 12,500 20 162 10690 gázolaj 64 24,0 25,5
IKARUS 254.08 12,400 38 169 10690 gázolaj 64 24,0 26,0
IKARUS 255.20 10,495 60 141 10350 gázolaj 60 22,0 25,0
IKARUS 255.21;22;70 10,200 61–66 141 10350 gázolaj 60 22,0 25,0
IKARUS 255.70V E 10,400 62 141 10350 gázolaj 75 22,0 25,0
IKARUS 256.50 10,400 45 162 10690 gázolaj 64 22,0 24,0
IKARUS 256.50 E távolsági 10,400 45 162 10690 gázolaj 70 22,0 24,0
IKARUS 256.50 E(D 2156) távolsági 10,400 45 184 10350 gázolaj 70 23,0 25,0
IKARUS 256.50 V városközi 10,400 61 162 10690 gázolaj 70 22,0 25,0
IKARUS 256.50E (2156) távolsági 10,400 45 141 10350 gázolaj 70 22,0 24,0
IKARUS 259.00 K 2 elővárosi 10,000 42 162 10690 gázolaj 64 22,0 24,0
IKARUS 259.00 K3; 50 K1 elővárosi 10,000 42–55 162 10690 gázolaj 60 22,0 24,0
IKARUS 260.00 városi 9,000 97 141 10350 gázolaj 47 26,5 30,5
IKARUS 260.02 városi 9,100 98 141 10350 gázolaj 47 25,0 28,5
IKARUS 260.20 9,000 71 162 10690 gázolaj 60 26,5 30,0
IKARUS 260.32 helyközi 8,500 75 141 10350 gázolaj 67 27,0 30,0
IKARUS 260.47 csukott helyközi 9,200 75 141 10350 gázolaj 67 27,0 30,0
IKARUS 260;03 9,000 100 141 10350 gázolaj 47 26,5 30,5
IKARUS 266.20;25;70 9,200 82–99 141 10350 gázolaj 54 26,5 30,5
IKARUS 269.81 csukott távolsági 11,520 46 206 11050 gázolaj 70 24,0 27,0
IKARUS 280 csuklós városi l1,200 147 141 10350 gázolaj 47 29,0 34,5
IKARUS 280.03 csuklós elővárosi 13,000 117 141 10350 gázolaj 57 30,0 34,5
IKARUS 280.06; 47, 49, 61 csuklós 12,200 147 141 10350 gázolaj 47 29,0 34,5
IKARUS 280.17; 17 ZF csuklós városi 12,200 119 141 10350 gázolaj 57 29,0 34,5
IKARUS 280.23 csuklós városi 12,500 119 162 10690 gázolaj 47 29,0 34,5
IKARUS 280.26 csuklós városi 12,200 149 141 10350 gázolaj 51 29,0 34,5
IKARUS 280.33 városi 12,500 141 142 10350 gázolaj 47 29,0 34,5
IKARUS 280.46 csuklós városi 12,200 149 141 10350 gázolaj 51 29,0 34,5
IKARUS 280.50 BKV csuklós városi 12,200 147 142 10350 gázolaj 50 29,0 34,5
IKARUS 284.00/C városi 14,300 150 183 10350 gázolaj 47 31,5 37,0
IKARUS 284.00; 284.01 városi 14,300 150 183 10350 gázolaj 47 31,5 37,0
IKARUS 311 5,950 36 70 5514 gázolaj 59 20,0 21,5
IKARUS 350 távolsági 11,600 40–52 184 10350 gázolaj 72 27,0 29,0
IKARUS 350.04 távolsági 11,600 52 210 11630 gázolaj 72 29,5 35,0
IKARUS 350.09 távolsági 11,870 40–52 212 11940 gázolaj 72 29,5 35,0
IKARUS 356.01...07 luxus távolsági 10,950 46 184 10350 gázolaj 70 23,0 26,0
IKARUS 365.01...07 luxus távolsági 11,150 42–46 184 10350 gázolaj 70 23,0 26,0
IKARUS 396.27 luxus távolsági 12,150 46;36 216 10014 gázolaj 77 28,0 32,0
IKARUS 396.81; 396.81/1; 396.81/2 luxus távolsági 11,150 46 206 11050 gázolaj 70 24,0 27,0
IKARUS 435.02 csuklós városi 15,370 156 176 11970 gázolaj 56 29,0 34,5
IKARUS 435.02 csuklós városi 15,370 156 176 11940 gázolaj 56 29,5 35,0
IKARUS 521.23 városi 3,400 32 75 2383 gázolaj 66 13,5 15,0
IKARUS 543.00 4,200 24 59 3596 gázolaj 58 16,5 17,0
IKARUS 543.24; 26; 27; 28 4,400 24 61 3596 gázolaj 64 17,0 18,0
IKARUS 548,03 elővárosi 10,300 44 147 10350 gázolaj 66 23,0 26,0
IKARUS 55.13; 14 9,500 34–36 107 8275 gázolaj 70 25,0 27,0
IKARUS 553.03 4,560 24 59 3596 gázolaj 62 16,5 17,0
IKARUS 556 9,000 100 141 10350 gázolaj 47 25,0 29,0
IKARUS 620 8,150 69 92 7990 gázolaj 44 22,0 24,5
IKARUS 620/630 csuklós 12,850 119 107 8275 gázolaj 59 25,5 30,5
IKARUS 630 8,350 62 107 8275 gázolaj 60 22,0 24,5
IKARUS 630,29 8,350 64 107 8275 gázolaj 60 22,0 24,5
IKARUS 66 8,500 92 107 8275 gázolaj 60 22,0 25,0
IKARUS 66,62 9,250 80 107 8275 gázolaj 60 22,5 25,0
IKARUS 22; 23,52 8,800 80 107 8275 gázolaj 60 22,0 25,0
IKARUS RER 6,600 42 154 9921 gázolaj 68 21,0 23,0
IKARUS STEYER 9,900 42 154 10000 gázolaj 68 24,0 25,5
IKARUS-KAROSA 366.01 A/366.01 B luxus távolsági 11,4 44 189 11940 gázolaj 70 20,0 22,5
IVECO A 40–10.1 2,530 17 77 2500 gázolaj 70 10,5 11,5
KAROSA SL 11/1310 9,200 75 147 10350 gázolaj 62 24,0 27,0
KAROSA SL 11/1630 8,750 96 147 10350 gázolaj 49 24,0 27,0
KŽSSBOHRER SETRA S 208 H távolsági 7,500 31 124 5675 gázolaj 68 19,5 21,0
KŽSSBOHRER SETRA S 211 H távolsági 9,300 43 141 9570 gázolaj 68 20,9 24,2
KŽSSBOHRERS-ETRA SETRA S 228 DT luxus turista 16,500 79 260 14618 gázolaj 70 29,5 33,0
MERCEDES-BENZ 0303 csukott 9,800 51 188 9400 gázolaj 80 22,0 25,5
MERCEDES-BENZ 0309 csukott 2,700 14 62 3782 gázolaj 80 15,0 16,4
NEOPLAN SKYLINER N 122 emeletes 16,000 70 353 14618 gázolaj 70 29,5 33,5
RENAULT MASTER R8D6 csukott 2,200 22 55 2499 gázolaj 70 15,5 16,0
ROBUR LD 2002 de 6/Mz 17 helyközi 3,770 17 50 3927 gázolaj 60 14,0 15,0
ROBUR LO 2002 Afr 6/MZ1 helyközi terepjáró 3,770 17 50 3927 gázolaj 60 16,5 17,5
ROBUR-BAJV LO 3000 Fr 3-M/Mz-EH helyközi 3,400 19 59 3596 gázolaj 60 15,5 16,5
ROBUR-BAJV LO 3000-Fr 2-M/B21 helyközi 3,650 21 59 3596 gázolaj 60 15,5 16,5
STEYERDAIMLER-PUCH CITYBUS0-S/SC GF 55 városi 2,485 15 40,5 1988 gázolaj 50 12,0 13,0
STEYER SC 6 F 65 városi 2,410 16 48 2404 gázolaj 50 14,5 16,0
VOLÁNBUSZ OmnibuszSTAR 200 L csukott városnéző 7,380 26 110 6842 gázolaj 50 22,0 24,0

BENZINÜZEMŰ TEHERGÉPKOCSIK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
ARO 10,0 csukott 1,120 0,370 40 1289 ESZ-98 70 10,0 10,5
ARO 10,0 (1,4) nyitott terepjáró 1,240 0,250 45 1397 ESZ-98 70 9,0 11,0
ARO 10,3 csukott terepjáró 1,160 0,330 40 1289 ESZ-98 70 10,0 10,5
ARO 10,3 (1,4) csukott terepjáró 1,260 0,234 45 1397 ESZ-98 70 9,0 11,0
ARO 10,8 nyitott terepjáró 1,300 1,060 45,6 1397 ESZ-98 70 9,0 12,0
BARKAS B 1000 nyitott 1,05 1,00 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 csukott 1,24 1,00 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 AFIT M autószállító 1,790 1,59 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 50 11,5 14,5
BARKAS B 1000 AFIT M (Dácia 1,3 mot.) autószállító 1,790 1,59 40 1289 ESZ-98 50 9,5 10,6
BARKAS B 1000 AFIT M (VW 1,3 B m.) autószállító 1,790 1,59 43 1272 ESZ-98 50 9,5 10,6
BARKAS B 1000 FR IK termosz 1,455 0,760 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,0 13,5
BARKAS B 1000 FR LK csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,0 13,5
BARKAS B 1000 FR LK; IK (Dácia 1,3 m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 40 1289 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS B 1000 FR LK; IK (Dácia 1,4 m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 48 1397 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (Fiat 131 m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 48 1297 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (Ford 1,1 m.) csukott Ford Fiesta 1,1 motorral 1,4–1,5 0,7–0,9 40 1118 ESZ-95 60 8,3 9,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (FORD VSG 411) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 37 1118 ESZ-98 60 8,3 9,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (FORD VSG 413) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 46 1297 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (R 14; 18 m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 47 1397 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS B 1000 FR LK;IK (R 810 m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 40 1289 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS B 1000 FR LK; IK (TOYOTA 4 K) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 48 1290 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VAZ 1,2 m.) nyitott 1,4–1,5 0,7–0,9 44 1198 ESZ-98 60 8,3 9,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VAZ 1,3 m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 51,5 1294 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VW 1,3 B m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 43 1272 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VW 1,5 B m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 51 1457 ESZ-98 60 9,9 10,9
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VW 1,6 B m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 55 1588 ESZ-98 60 9,9 10,9
BARKAS B 1000 FR LK; IK (Wartburg 1,3) csukott 1,4–1,5 0,7–1,0 43 1272 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS B 1000 HP nyitott 1,275 0,939 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 HP nyitott ponyvás 1,150 1,000 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 14,0
BARKAS B 1000 HP (DÁCIA 1300 mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 40 1289 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 HP (DÁCIA 1300 mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 40 1289 ESZ-98 60 9,2 10,3
BARKAS B 1000 HP (DÁCIA 1400 mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 40 1289 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 HP (DÁCIA 1400 mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 48 1397 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000 HP (Fiat 131 m.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 48 1297 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 HP (Fiat 131 m.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 48 1297 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000 HP (FORD 1,1 m.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 40 1118 ESZ-95 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 HP (FORD 1,1 m.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 40 1118 ESZ-95 60 8,6 9,7
BARKAS B 1000 HP (FORD VSG 411 m.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 37 1118 ESZ-98 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 HP (FORD VSG 411 m.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 37 1118 ESZ-98 60 8,6 9,7
BARKAS B 1000 HP (FORD VSG 413 m.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 46 1297 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 HP (FORD VSG 413 m.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 46 1297 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000 HP (Opel 1,2 m.)39 kW nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 39 1196 ESZ-98 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 HP Opel 1,2 m.) 44 kW nyitott 1,2–1,3 0,9–1,1 44 1196 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 HP (Renault 14; 18 mot.) nyitott 1,2–1,3 1,0–1,1 47 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 HP (Renault 14; 18 mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 1,0–1,1 47 1397 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000 HP (Renault 810 mot.) nyitott 1,2–1,3 1,0–1,1 40 1289 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 HP (Renault 810 mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 40 1289 ESZ-98 60 9,2 10,3
BARKAS B 1000 HP (TOYOTA 4 K mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 48 1290 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 HP (TOYOTA 4 K mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 48 1290 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000 HP (VAZ 1,2 mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 44 1198 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 HP (VAZ 1,2 mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 44 1198 ESZ-98 60 8,6 9,7
BARKAS B 1000 HP (VAZ 1,3 mot.) nyitott 1,2–1,3 0,9–1,1 51,5 1294 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 HP (VAZ 1,3 mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 51,5 1294 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000 HP (VW 1,3 B mot.) nyitott 1,2–1,3 0,9–1,1 43 1272 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 HP (VW 1,3 B mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 43 1272 ESZ-98 60 9,2 10,3
BARKAS B 1000 HP (VW 1,5 B mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 51 1457 ESZ-98 60 9,5 10,5
BARKAS B 1000 HP (VW 1,5 B mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 51 1457 ESZ-98 60 10,3 11,3
BARKAS B 1000 HP (VW 1,6 B mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 55 1588 ESZ-98 60 9,5 10,5
BARKAS B 1000 HP (VW 1,6 B mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 55 1588 ESZ-98 60 10,3 11,3
BARKAS B 1000 KA csukott 1,165 0,939 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (Dácia 1,3 m.) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 40 1289 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (Dácia 1,4 m.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,0 48 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (Fiat 131 m.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,1 48 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (FORD 1,1 m.) csukott FORD Fiesta 1,1 motorral 1,1–1,2 0,7–1,1 40 1118 ESZ-95 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (FORD VSG 411) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 37 1118 ESZ-98 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (FORD VSG 413) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 46 1297 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (Opel 1,2 m.) csukott Opel Kadett 1,2 motorral 1,196 1,030 44 1196 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (Opel 1,2 m.) csukott 1,196 1,030 39 1196 ESZ-98 60 8,0 9,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (R 14; 18 mot.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,0 47 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (R 810 mot.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,1 40 1289 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (TOYOTA 4 K) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 48 1290 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VAZ 1,2 m.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,1 44 1198 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VAZ 1,3 m.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,0 51,5 1294 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VAZ 1,5 m.) csukott 1,1–1,2 0,7–1,0 55 1452 ESZ-98 60 10,2 11,3
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VW 1,3 B m.) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 43 1272 ESZ-98 60 8,5 9,5
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VW 1,6 B m.) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 55 1588 ESZ-98 60 9,5 10,5
BARKAS B 1000 KM csukott 1,165 1,000 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 KM csukott 1,205 0,695 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 KM B csukott halottszállító 1,205 0,695 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000 KM B (Renault 14; 18 m.) csukott halottszállító 1,205 0,695 47 1397 ESZ-98 60 9,0 10,0
BARKAS B 1000 KO csukott 1,170 0,750 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (DÁCIA 1,3 m.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 40 1289 ESZ-98 60 9,2 10,3
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (DÁCIA 1,4 m.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 48 1397 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (Fiat 131 m.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 48 1297 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (FORD VSG 411) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 37 1118 ESZ-98 60 8,6 9,7
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (FORD VSG 413) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 46 1297 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (Renault 14; 18) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 47 1397 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (Renault 810) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 40 1289 ESZ-98 60 9,2 10,3
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (TOYOTA 4 K) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 48 1290 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VAZ 1,2 mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 44 1198 ESZ-98 60 8,6 9,7
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VAZ 1,3 mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 51,5 1294 ESZ-98 60 9,7 10,8
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VW 1,3 B mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 43 1272 ESZ-98 60 9,2 10,3
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VW 1,5 B mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 51 1457 ESZ-98 60 10,3 11,3
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VW 1,6 B mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 55 1588 ESZ-98 60 10,3 11,3
BARKAS- B 1000-HA; HA/1 (FORD Fiesta 1,1) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 40 1118 ESZ-95 60 8,6 9,7
BARKAS-AUTÓFER B 1000–100.5; 100.4; 100.7 csukott termosz 1,500 0,710 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 14,0
BARKAS-AUTÓFER B 1000–100.6 csukott hűtő 1,640 0,570 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 14,0
BARKAS-AUTÓKER B 1000–100.5 (VAZ 21011 mot.) csukott 1,500 0,850 51,5 1294 ESZ-98 60 10,0 11,5
BARKAS-BUDATEAM 1000BUDAMAG nyitott gk. szállító 1,270 1,800 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 13,0 14,5
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY csukott 1,490 0,485 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 13,5
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (DÁCIA 1,3) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 40 1289 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (DÁCIA 1,4) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 48 1397 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (Fiat 131) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 48 1297 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (FORD 1,1) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 40 1118 ESZ-95 60 8,3 9,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (R 14; 18 M.) csukott Renault 14-es vagy 18-as mot. 1,2–1,5 0,4–1,0 47 1397 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (R 810 m.) csukott Renault 810 motorral 1,2–1,5 0,4–1,0 40 1289 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VAZ 1,2) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 44 1198 ESZ-98 60 8,3 9,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VAZ 1,3) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 51,5 1294 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VW 1,3 B) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 43 1272 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VW 1,5 B) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 51 1457 ESZ-98 60 9,9 10,9
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VW 1,6 B) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 55 1588 ESZ-98 60 9,9 10,9
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;ÜPE (FORD VSG 411) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 37 1118 ESZ-98 60 8,3 9,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;ÜPE (FORD VSG 413) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 46 1297 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;ÜPE (TOYOTA 4 K) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 48 1290 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜPE csukott 1,250 0,960 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,0 13,5
BARKAS
KASSBOHRER ER B 1000 csukott 1,840 0,420 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 13,2
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 csukott termosz 1,880 0,280 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 14,0
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (DÁCIA 1,3 m.) csukott termosz 1,880 0,280 40 1289 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (DÁCIA 1,4 m.) csukott termosz 1,880 0,280 48 1397 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (Fiat 131. m.) csukott termosz 1,880 0,280 48 1297 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (FORD 1,1 mot.) csukott termosz 1,880 0,280 40 1118 ESZ-95 60 8,3 9,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (FORD VSG 411) csukott termosz 1,880 0,280 37 1118 ESZ-98 60 8,3 9,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (FORD VSG 413) csukott termosz 1,880 0,280 46 1297 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (módosít) csukott 1,800 0,700 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 14,0
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (Renault 14; 18 m.) csukott termosz 1,880 0,280 47 1397 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (Renault 810) csukott termosz 1,880 0,280 40 1289 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (TOYOTA 4 K) csukott termosz 1,880 0,280 48 1290 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (VAZ 1,2 mot.) csukott termosz 1,880 0,280 44 1198 ESZ-98 60 8,3 9,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (VAZ 1,3 mot.) csukott termosz 1,880 0,280 51,5 1294 ESZ-98 60 9,4 10,4
BARKAS-MIRKÖZ B 1000 HA/1 (VW 1,3 B mot.) csukott termosz 1,880 0,280 43 1272 ESZ-98 60 8,8 9,9
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (VW 1,5 B mot.) csukott termosz 1,880 0,280 51 1457 ESZ-98 60 9,9 10,9
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (VW 1,6 B mot.) csukott termosz 1,880 0,280 55 1588 ESZ-98 60 9,9 10,9
BARKAS
NYÍREGYHÁZI Á B 1000 FR/IK-HI 250 E csukott hűtő 1,580 0,630 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 12,5 14,0
BARKAS-PANNONAUTÓ B 1000DACIA 810 csukott 1,280 0,620/5 40 1289 ESZ-98 70 8,2 9,0
BARKAS-PANNONAUTÓ B 1000DACIA 810 (dobozos) csukott dobozos felépítmény 1,280 0,620/5 40 1289 ESZ-98 70 8,5 9,7
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP cserelakófelépítményes 1,880 6 fő 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 15,0 16,0
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP nyitott 1,275 0,935 34 991 ESZ-98 (1:50 kev.) 60 11,5 13,0
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (DÁCIA 1,3 m.) nyitott 1,275 0,935 40 1289 ESZ-98 60 10,6 11,9
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (DÁCIA 1,4 m.) nyitott 1,275 0,935 48 1397 ESZ-98 60 11,2 12,5
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (Fiat 131) nyitott 1,275 0,935 48 1297 ESZ-98 60 11,2 12,5
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (FORD 1,1 m.) nyitott 1,275 0,935 40 1118 ESZ-95 60 10,0 11,2
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (FORD VSG 411) nyitott 1,275 0,935 37 1118 ESZ-98 60 10,0 11,2
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (FORD VSG 413) nyitott 1,275 0,935 46 1297 ESZ-98 60 11,2 12,5
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (Renault 14;18) nyitott 1,275 0,935 47 1397 ESZ-98 60 11,2 12,5
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (Renault 810) nyitott 1,275 0,935 40 1289 ESZ-98 60 10,6 11,9
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (TOYOTA 4 K) nyitott 1,275 0,935 48 1290 ESZ-98 60 11,2 12,5
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (VAZ 1,2 mot.) nyitott 1,275 0,935 44 1198 ESZ-98 60 10,0 11,2
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (VAZ 1,3 mot.) nyitott 1,275 0,935 51,5 1294 ESZ-98 60 11,2 12,5
BARKAS-XV. AJV B1000 HPCAMP (VW 1,3 B mot.) nyitott 1,275 0,935 43 1272 ESZ-98 60 10,6 11,9
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (VW 1,5 B mot.) nyitott 1,275 0,935 51 1457 ESZ-98 60 11,9 13,1
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (VW 1,6 B mot.) nyitott 1,275 0,935 55 1588 ESZ-98 60 11,9 13,1
CARPATI 132 K GNP-2 tartályos permezető 4,35 1,6 66 5030 ESZ-98 46 21,0 24,5
CARPATI SR 131 LM nyitott 3,270 3,500 103 5030 ESZ-98 46 25,5 28,0
CHRYSLER VOYAGER 3,0 LE; SE csukott 1,555 0,477 104 2972 ESZ-98 80 8,0 11,0
CITROEN ACADIANE csukott 0,6–0,7 0,480 33 597 ESZ-98 90 6,5 7,5
CITROEN C 15 Furgon csukott 0,855 0,475 33 954 ESZ-98 90 6,2 6,5
CITROEN C 25 E csukott 1,395 1,400 84 1998 ESZ-98 90 8,3 9,0
CITROEN HY csukott műhely 1,370 1,470 38 1911 ESZ-98 70 17,0 18,0
DACIA 1304 Pickup nyitott 1,080 1,000 48 1397 ESZ-98 70 7,5 10,0
DACIA-AUTÓFER 13.04–103.3 csukott termosz 1,340 0,820 48 1397 ESZ-98 70 8,5 11,0
DAIMLER-BENZ 123(250 lang) csukott temetői szertartáskocsi 1,552 103 2492 ESZ-98 90 10,1 13,0
FIAT 141 VAN csukott 0,710 0,300 25 770 ESZ-98 90 5,1 5,7
FIAT 238 B1 csukott 1,250 1,040 38 1438 ESZ-98 70 11,0 11,4
FIAT 290 U 4 (Talento Van) csukott 1,360 0,6–0,8 55 1971 ESZ-98 80 9,0 10,0
FIAT Ducato 13 csukott 1,390 1,400 55 1971 ESZ-98 55 9,0 10,0
FIAT Ducato 2000 csukott 1,420 1,680 55 1971 ESZ-98 55 9,0 11,0
FIAT Ducato 280 B 2000 csukott 1,525 1,8–1,9 57 1970 ESZ-98 55 13,5 14,5
FIAT Ducato 280 EH 4 csukott 1,525 0,45–0,73 55 1971 ESZ-98 55 9,0 10,0
FIAT Ducato 280 EP 4 csukott 1,435 1,25–1,32 55 1971 ESZ-98 55 9,0 11,0
FIAT Ducato Furgone 2,0 csukott 1,3–1,5 1,115 57 1970 ESZ-98 65 8,5 9,9
FIAT FIORINO csukott 0,960 0,480 38 1049 ESZ-98 80 9,2 9,5
FIAT FIORINO 1,3 csukott 0,910 0,540 49 1301 ESZ-98 80 9,5 10,5
FORD Fiesta 1,1 Furgon csukott 0,790 0,249 40 1119 ESZ-98 90 4,7 5,7
FORD Fiesta 1,1 Furgon csukott 0,800 0,450 37 1118 ESZ-95 90 4,8 6,0
FORD TRANSIT csukott 1,450 1,0 57 1954 ESZ-98 80 13,5 14,0
FORD TRANSIT (2,0) csukott 1,450 1,0 57 1954 ESZ-98 80 13,5 14,0
FORD TRANSIT (2,0) csukott 1,330 1,0 51 1978 ESZ-98 75 11,5 12,5
FORD Transit 1,5 csukott 1,280 1,060 44 1500 ESZ-98 75 11,5 12,0
FORD Transit 120 L csukott 1,360 1,270 57,4 1933 ESZ-98 72 13,5 14,0
FORD Transit 190 nyitott 1,100 1,400 57 1993 ESZ-98 70 14,5 15,0
FSO B 04 CBI (Polonez Truck) nyitott 1,195 0,932 64 1595 ESZ-98 70 7,0 10,0
GAZ 51 PU 20 csukott seprő 3,850 2,400 52 3480 ESZ-98 53 23,0 25,0
GAZ 51;51/A nyitott 2,71 2,5 52 3480 ESZ-98 53 19,0 21,0
GAZ 53/A nyitott terepjáró 3,000 4,000 85 4250 ESZ-98 64 23,0 26,0
GAZ 53/M nyitott szemétszállító 4,280 2,500 85 4250 ESZ-98 64 24,0 25,8
GAZ 63,63/A nyitott terepjáró 3,200 2,000 52 3480 ESZ-98 56 22,0 23,5
GAZ 66 nyitott terepjáró 3,440 2,000 85 4250 ESZ-98 64 23,0 24,5
GAZ 66–02 BM 302 talajfúró 5,500 - 85 4250 ESZ-98 64 25,5 25,5
GAZ 66–02 UGB 50M fúrótornyos terepjáró 6,235 - 85 4250 ESZ-98 40 24,0 24,0
GAZ 66–72 BM 202 fúrótornyos terepjáró 5,570 - 85 4250 ESZ-98 64 25,5 25,5
GAZ 66–72/A műszeres kútvizsgáló 5,270 - 85 4250 ESZ-98 64 26,5 26,5
GAZ 66–72/B műszeres kútvizsgáló 4,370 0,520 85 4250 ESZ-98 64 26,0 26,5
GAZ 66–72/TU 2 tartályos tűzoltó 5,820 - 85 4250 ESZ-98 64 27,5 27,5
GAZ 66-CM nyitott kábelszállító 5,400 0,300 85 4250 ESZ-98 64 26,0 26,5
GAZ 66-UP-66 nyitott hőmaró 6,070 - 85 4250 ESZ-98 64 27,0 27,0
GAZ 66/DDA-53/B csukott fürdető, fertőtlenítő 6,140 - 85 4250 ESZ-98 64 27,0 27,0
GAZ-MIM 66–1/MK-1 csukott műszeres 4,810 - 85 4250 ESZ-98 64 26,0 26,0
GAZ-MIM 66–75 BM-1 csukott terepjáró 4,400 0,500/14 85 4250 ESZ-98 64 24,0 25,0
GMC 2,5 VANDURA csukott műszeres 3,000 1,200 140 5700 ESZ-95 60 29,6 29,6
ISUZU CAMPO 4X2 (TFR) nyitott 1,3–1,4 0,7–10,0 66 2224 ESZ-98 82 11,0 11,6
ISUZU CAMPO 4X4 (TFS) nyitott 1,5 0,6–0,9 66 2224 ESZ-98 83 10,8 11,4
ISUZU MIDI 94.000 N csukott 0,757 2 fő 61 1981 ESZ-95 90 8,1 8,8
ISUZU MIDI 98.000 N csukott 1,4–1,5 0,9–10,0 61 1981 ESZ-95 90 10,7 11,4
IZS 2715 csukott 1,155 0,350 55 1478 ESZ-98 69 10,0 11,0
IZS 2715–01 csukott 1,100 0,400 51 1478 ESZ-98 70 10,0 11,0
IZS 2715–01 csukott OZON 2140 porlasztóval 1,100 0,400 51 1478 ESZ-98 70 9,0 10,5
IZS 27151–01 nyitott 1,050 0,450 51 1480 ESZ-98 69 10,0 11,0
IZS 27151–01 nyitott OZON 2140 karburátor 1,050 0,450 51 1480 ESZ-98 70 9,0 10,5
IZSA-UTOFER 2715–01/40.01 csukott 1,080 0,415 51 1480 ESZ-98 70 9,0 10,5
KVARK-SPIN TOPBARKAS csukott 1,2–1,4 0,8–0,9 48 1297 ESZ-98 60 7,7 9,2
LAND-ROVER 109 III. 4X4 csukott terepjáró 1,730 0,750/3 51,5 2286 ESZ-98 60 15,0 15,5
LATVIJA-RAF 22031 csukott személymentő 2,040 0,490 72 2445 ESZ-98 70 13,0 13,6
M.I.C.M. TV41C nyitott 1,650 1,200 51 2512 ESZ-98 60 15,0 16,0
M.I.C.M. TV41F csukott 1,750 1,200 51 2512 ESZ-98 60 15,5 16,5
M.I.C.M. TV51C nyitott terepjáró 1,700 1,000 51 2512 ESZ-98 60 16,0 17,0
M.I.C.M. TV51F csukott 1,800 1,000 51 2512 ESZ-98 60 15,5 16,5
MAZDA E 1600 csukott 1,255,5 1,000 51,5 1586 ESZ-98 66 11,4 12,5
MERCEDES-BENZ-OMSZ 310–08 csukott személymentő 2,500 8 fő 70 2299 ESZ-98 80 15,0 16,0
MITSUBISHI L 300 B csukott 1,160 1,040 48 1597 ESZ-98 90 10,0 11,0
MITSUBISHI L 300 Kasten B csukott 1,290 0,6–0,8 64 1997 ESZ-95 90 9,3 11,7
MITSUBISHI L 300 Kasten B 4WD csukott 1,570 0,6–0,8 80 2351 ESZ-95 90 12,0 13,0
MITSUBISHI L 300 Kasten Lang B csukott 1,3–1,5 1,315 64 1997 ESZ-95 90 9,5 11,9
MITSUBISHI L 300 Transporter B csukott 1,3–1,4 0,8–1,0 64 1997 ESZ-95 90 9,3 11,7
MITSUBISHI L 300 Transporter B csukott 1,3–1,4 0,8–1,0 64 1997 ESZ-98 90 9,3 11,7
MITSUBISHI L 300 Transporter B 4WD csukott 1,5–1,6 0,7–0,9 80 2350 ESZ-95 90 10,4 13,1
MOSZKVICS 2734 csukott 1,065 0,400 55 1478 ESZ-98 70 9,0 10,0
MOSZKVICS 433 csukott 1,010 0,550 40 1360 ESZ-98 66 8,5 9,0
MOSZKVICS 434 csukott 1,040 0,440 55 1478 ESZ-98 70 8,8 10,0
NISSAN KING kp 720 csukott 1,360 2,045 74 1695 ESZ-98 90 13,3 14,3
NYSA 521 F csukott 1,465 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA 521 T csukott 1,545 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA 522 C csukott termosz 1,750 0,330 51 2120 ESZ-98 60 11,5 12,5
NYSA 522 F csukott Weber karburátor+4 fok. váltó 1,715 0,829 51 2120 ESZ-98 60 11,5 12,5
NYSA 522 M 3 csukott betegszállító 1,620 0,624 51 2120 ESZ-98 70 11,5 12,5
NYSA 522 S csukott,betegszállító Weber karburátor+4 fok. váltó 1,800 0,600 51 2120 ESZ-98 60 11,5 12,5
NYSA 522 T csukott Weber karburátor+3 fok.váltó 1,625 0,739 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA 522 T csukott 1,625 0,739 51 2120 ESZ-98 60 11,5 12,5
NYSA MF-521 csukott 1,635 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA N-501 csukott 1,580 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA N-59 csukott 1,400 0,800 45 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA NC-521 csukott termosz 1,705 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA NM-521 csukott mentő 1,675 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
NYSA NT-521 csukott 1,615 0,800 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
OLTCIT CLUB 11 RL Transit 1.1 csukott 0,860 0,299 42 1129 ESZ-98 60 6,4 7,5
RENAULT Express (1,4) csukott 0,8–0,9 0,500 40 1397 ESZ-95 90 6,4 8,2
RENAULT Express 1,1 kombi & kasten csukott 0,8–1,0 0,4–0,5 33 1108 ESZ-95 70 5,6 7,0
RENAULT Express 1,2 kombi & kasten csukott combi 0,8–1,0 0,415 40 1237 ESZ-98 90 6,4 7,9
RENAULT MASTER T 35 csukott 1,860 1,504 59 1995 ESZ-98 75 14,5 15,0
RENAULT R-5 TS csukott 0,8–0,9 560 46,5 1397 ESZ-98 90 5,2 6,6
RENAULT Rapid (1,4) csukott 0,8–0,9 0,500 44 1397 ESZ-98 90 5,7 7,2
RENAULT Rapid (1,4) csukott 0,8–0,9 0,500 44 1397 ESZ-95 90 5,7 7,2
RENAULT Rapid (1,4) csukott 0,8–0,9 0,500 40 1390 ESZ-95 90 6,4 8,2
RENAULT TRAFIC 1,7 4X4 csukott 1,605 1,340 55 1647 ESZ-98 60 12,0 13,0
RENAULT TRAFIC 2,0 4X4 csukott 2,700 1,340 61 1994 ESZ-98 60 15,5 16,0
RENAULT TRAFIC T 318 csukott 1,290 0,950 51 1721 ESZ-98 60 9,5 10,5
RENAULT TRAFIC V31A 4X4 csukott 1,520 1,160 71 2165 ESZ-95 70 14,0 15,5
ROBUR LO 2202 AKF/S-PR nyitott 2,720 2,570 55 3345 ESZ-98 60 20,2 22,0
ROBUR LO 2500 nyitott 2,500 2,500 51 3345 ESZ-98 60 19,0 21,0
ROBUR LO 2501 csukott 2,845 2,125 51 3345 ESZ-98 60 19,5 21,0
ROBUR LO 2501 A nyitott terepjáró 2,88 2,12 51 3345 ESZ-98 60 20,5 22,0
ROBUR LO 3000 nyitott 2,63 2,86 55 3345 ESZ-98 64 20,0 22,0
ROBUR LO 3000 csukott 3,35 2,35 55 3345 ESZ-98 64 20,5 22,0
ROBUR LO 3000 nyitott terepjáró 2,670 3,000 55 3345 ESZ-98 64 21,0 23,0
ROBUR LO 3000 031.06 csukott termosz 3,700 2,000 55 3345 ESZ-98 64 21,0 22,5
ROBUR LO 3000 A Fr 4/W csukott zavarelhárító 4,590 0,410 55 3345 ESZ-98 64 22,5 23,0
ROBUR LO 3000 AKFPR 5 csukott műszeres 5,500 - 55 3345 ESZ-98 64 24,0 24,0
ROBUR LO 3000 AKF/PP/6 fő csukott 3,220 2,300 55 3345 ESZ-98 64 19,5 21,0
ROBUR LO 3000 DL 16 létrás 4,250 1,150 55 3345 ESZ-98 64 22,3 23,0
ROBUR LO 3000 Fr 3M-MZ 7 csukott többcélú 3,350 1,820/7 55 3345 ESZ-98 64 20,5 22,0
ROBUR LO 3000 KFLKO1 csukott 3,050 2,450 55 3345 ESZ-98 64 21,0 22,5
ROBUR LO-2002 A-AS W 25 MP nyitott csörlős 3,040 2,250 55 3345 ESZ-98 64 20,5 22,5
ROBURBUDALIFT LO 3000 RF KHL-500 csukott hátsó emelőfalas 3,410 2,086 55 3345 ESZ-98 64 21,0 22,5
ROBURNUMMI LO 3000 KF Pr/NS 500 nyitott 2,990 2,500 55 3345 ESZ-98 64 20,5 22,5
SKODA 1202 csukott 1,090 0,650 33 1221 ESZ-98 65 10,5 11,0
SKODA 1203 csukott 1,130 0,950 33 1221 ESZ-98 65 10,5 11,0
SKODA 1203 COM csukott 1,180 0,550 36 1221 ESZ-98 71 10,0 11,0
SKODA 1203 ROL nyitott 1,120 0,944 36 1221 ESZ-98 68 10,0 11,2
SKODA TAZ 1203 csukott 1,020 1,120 37,5 1433 ESZ-98 65 11,0 11,5
TOYOTA DINA (2,0) nyitott 1,910 1,590 59 1994 ESZ-98 80 14,0 15,0
TOYOTA HIACE csukott 1,620 0,930 87 2438 ESZ-95 80 16,0 16,5
TOYOTA HIACE (RZH102L) csukott személymentő 1,920 6 fő 74 1998 ESZ-98 80 10,5 11,5
TOYOTA HILUX nyitott 1,265 0,897 61 1812 ESZ-95 88 9,1 9,6
UAZ 450-n csukott terepjáró 1,745 0,800 48 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZ 451-D nyitott 1,50 0,800 51 2445 ESZ-98 60 15,5 16,0
UAZ 451-DM nyitott 1,51 1,000 51 2445 ESZ-98 60 15,5 16,0
UAZ 451-M csukott 1,54 0,750 51 2445 ESZ-98 60 15,5 16,0
UAZ 452 csukott terepjáró 1,720 0,800 51 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZ 452 B csukott műszeres 2,100 0,545 51 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZ 452-A csukott mentő 1,910 0,800 51 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZ 452-D nyitott terepjáró 1,670 1,000 51 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZ 452/52.02 csukott halottszállító 1,960 51 2445 ESZ-98 60 16,5 16,5
UAZ 452/52.03 csukott műszaki segély 2,400 51 2445 ESZ-98 60 16,5 16,5
UAZAFIT 452 D csukott terepjáró 1,900 0,580 51 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZAFIT 452/52.08 csukott terepjáró 1,950 8 fő 51 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZAUTÓKER 33.03.06–11./52.16 csukott terepjáró 1,980 0,530 54 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
UAZAUTOFER 452.52.08 csukott magasított tetőtartóval 2,000 0,8 51 2445 ESZ-98 60 15,0 17,0
UAZKMV 452-RBV-1 csukott műszeres 2,250 0,280 51 2445 ESZ-98 60 16,3 16,5
UAZPANNON VOLÁN 37.41.06-P csukott vegyes használatú 1,925 0,405/5 54 2445 ESZ-98 60 16,0 16,5
VOLKSWAGEN 231 CH csukott páncélozott 2,210 4 fő 55 1960 ESZ-98 80 14,0 14,7
VOLKSWAGEN 247 csukott 1,3–1,4 2,510 57 1913 ESZ-98 80 10,8 11,6
VOLKSWAGEN 247–37 csukott 1,375 0,985 37 1584 ESZ-98 80 10,0 11,5
VOLKSWAGEN 253 csukott műszeres 2,000 4 fő 44 1913 ESZ-98 80 10,0 12,0
VOLKSWAGEN 2650 P.s. csukott 1,265 1,035 37 1584 ESZ-98 80 10,0 11,4
VOLKSWAGEN LT 28 csukott 1,190 0,974 51,5 1970 ESZ-98 75 14,0 14,4
VOLKSWAGEN LT 28 csukott 1,300 1,000 55 1984 EST-92 60 13,5 14,0
VOLKSWAGEN LT 28 csukott 1,680 1,180 66 2355 ESZ-95 75 14,0 15,5
VOLKSWAGEN LT 35 nyitott 1,840 1,684 74 1984 ESZ-98 75 11,5 15,0
VOLKSWAGEN LT 35 autómentő 2,100 1,400 74 1984 ESZ-98 75 14,0 15,0
VOLKSWAGEN LT 35 (44 KW) nyitott 1,260 2,240 44 1984 ESZ-98 75 10,0 12,0
VOLKSWAGEN LT 35 281 kábel hibahelymérő 1,8–1,9 1,4–1,6 66 2355 ESZ-98 75 16,0 16,5
VOLKSWAGEN Transit nyitott 1,395 0,965 51 1957 ESZ-98 80 13,0 13,5
VOLKSWAGEN Transporter nyitott 1,130 1,230 51 1957 ESZ-98 75 10,7 11,6
VOLKSWAGEN Transporter 1,6 csukott 1,310 1,050 37 1584 ESZ-98 75 10,5 11,5
VOLKSVAGEN Transporter 25 csukott 1,370 1,030 57 1913 ESZ-98 75 10,8 11,6
VOLKSWAGEN Transporter Kastenwagen csukott 1,445 1,0 62 1968 ESZ-95 90 12,8 13,5
VOLKSWAGEN TYP 2 (44kW) nyitott 1,390 2,510 44 1941 ESZ-98 75 10,0 12,0
VOLVO C 202 csukott terepjáró 1,795 0,755 60 1985 ESZ-98 70 17,0 17,5
VOLVO C 202 nyitott terepjáró 1,600 0,950 60 1985 ESZ-98 70 17,0 17,5
VOLVO C 202 CA csukott terepjáró 1,680 0,870 60 1985 ESZ-98 70 17,0 17,5
VW SEBA DYNATRONIC 23 csukott műszeres 1,988 37 1584 ESZ-98 66 11,4 11,4
VW SEBA DYNATRONIC 253 csukott műszeres 1,700 37 1584 ESZ-98 66 11,4 11,4
VW SEWERO 23 csukott műszeres 2,066 37 1584 ESZ-98 66 11,4 11,4
VW-SEBA 231/1600 csukott műszeres 2,000 37 1584 ESZ-98 66 11,4 11,4
WARTBURG 1,3 Trans nyitott 0,860 0,387 43 1272 ESZ-98 70 7,0 9,0
WARTBURG 353 W 400 Trans nyitott 0,840 0,410 37 992 ESZ-98 (1:50 kev.) 72 7,0 8,8
WARTBURG-KHAV 353-Pack nyitott 0,880 0,370 37 992 ESZ-98 (1:50 kev.) 72 7,0 8,8
ZASTAVA YUGO Coral 55 F VAN csukott 0,820 0,357 40,5 1116 ESZ-98 80 7,0 8,3
ZIL (KGV 130) PRM-1 karbantartó 6,600 125 6000 ESZ-98 68 31,2 31,2
ZIL 130 AIZ 3,8 tartályos 5,250 3,800 125 6000 ESZ-98 68 30,1 32,1
ZIL 130 D-640 tartályos bitumenszóró 5,755 3,500 125 6000 ESZ-98 60 30,1 32,1
ZIL 130 E KPM 3 T tartályos úttisztító 6,500 6,000 125 6000 ESZ-98 68 31,5 34,5
ZIL 130 ESZ K-100 csukott 5,220 4,600 125 6000 ESZ-98 68 30,1 32,6
ZIL 130 G nyitott 4,800 6,000 125 6000 ESZ-98 68 29,1 33,0
ZIL 130 G nyitott emelőfalas 5,230 5,360 125 6000 ESZ-98 68 29,6 33,0
ZIL 130 G KCR 3000 nyitott önrakodó 5,600 5,000 125 6000 ESZ-98 68 30,1 33,0
ZIL 130 G KCR/5000 nyitott önrakodó 5,965 4,630 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL 130 G RN 5005 konténer szállító 5,800 5,000 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,5
ZIL 130 G VUD-3 konténer szállító 5,670 5,000 125 6000 ESZ-98 60 30,1 33,0
ZIL 130 G-4030 nyitott önrakodó 5,470 5,100 125 6000 ESZ-98 68 30,1 33,0
ZIL 130 G/TicoK 450W-1 nyitott önrakodó 6,050 4,550 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL 130 G/UNIKON HI 6000 konténer szállító 5,590 5,000 125 6000 ESZ-98 68 30,1 33,0
ZIL 130 KSZ 2561-D autódaru 9,820 125 6000 ESZ-98 60 35,3 35,3
ZIL 130 LAZ 690 A autódaru 6,900 125 6000 ESZ-98 60 31,6 31,6
ZIL 130-KPM-64 csukott úttisztító 5,850 4,550 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL 130-PR-130 nyitott úttisztító 5,850 4,550 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL 130.035.05 létrás 2,870 125 6000 ESZ-98 68 30,2 30,2
ZIL 130/ASZ 154 E tartályos iszapszippantó 7,075 2,720 125 6000 ESZ-98 68 32,0 33,5
ZIL 131 nyitott terepjáró 6,460 5,000 110 6000 ESZ-98 60 31,0 34,0
ZIL 131 K-3000 csukott terepjáró 11,700 110 6000 ESZ-98 60 37,3 37,3
ZIL 131-KCR 5000 nyitott önrakodó 7,350 3,900 110 6000 ESZ-98 60 32,0 34,4
ZIL 131/1 BM 700 nyitott csűelosztó 9,230 110 6000 ESZ-98 60 34,9 34,9
ZIL 131/ADS 001 csukott terepjáró 7,560 110 6000 ESZ-98 60 33,8 34,4
ZIL 131/PK-2 csukott terepjáró 11,000 110 6000 ESZ-98 60 36,7 36,7
ZIL 131/URB-2,5 fúrótornyos 10,100 110 6000 ESZ-98 60 35,8 35,8
ZIL 157 K nyitott terepjáró 5,54 4,50 71 5550 ESZ-98 49 29,5 32,5
ZIL 164 nyitott 4,10 4,50 71 5550 ESZ-98 49 27,5 30,5
ZIL 164 AU nyitott 4,20 5,50 71 5550 ESZ-98 49 27,5 31,5
ZIL 164-A nyitott 4,10 4,50 71 5550 ESZ-98 49 27,5 30,5
ZIL HIAB MMZ 555 560 autódaru 8,400 125 6000 ESZ-98 60 33,5 33,5
ZIL KOLHIDA 130 ZSZK 10 tartályos 5,550 4,500 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL MMZ 555 nyitott billenős 4,795 4,500 125 6000 ESZ-98 60 30,1 32,6
ZIL MMZ 555 nyitott billenős 4,725 5,250 125 6000 ESZ-98 60 30,1 33,0
ZIL MMZ 555UNIKON H 5000 konténer szállító 5,200 4,100 125 6000 ESZ-98 60 30,6 33,0
ZIL MMZ 585 nyitott billenő 4,17 3,50 71 5550 ESZ-98 49 27,5 30,0
ZIL PM 130 tartályos úttisztító 5,750 6,000 125 6000 ESZ-98 68 30,6 34,0
ZIL-CSVSZV 130 HL létrás 4,990 125 6000 ESZ-98 68 29,3 29,3
ZIL-EFAG 130 G RAK nyitott rönkszállító 5,060 5,540 125 6000 ESZ-98 68 29,6 33,0
ZIL-HIAB 130 G 550/2 nyitott önrakodó 6,060 4,500 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL-HIAB 130 G 650 A W nyitott önrakodó 5,700 5,000 125 6000 ESZ-98 68 30,1 33,0
ZIL-IFA 130 LK nyitott billenős 4,800 6,000 125 6000 ESZ-98 60 29,6 33,0
ZIL-KAPOSGÉP MMZ-555 KCR 8014 nyitott rakodódaru 7,640 125 6000 ESZ-98 60 32,5 32,5
ZIL-KÖZGÉP 130 Z tartályos 5,600 4,400 125 6000 ESZ-98 68 30,1 32,6
ZIL-LABOR 131-MK csukott terepjáró 9,320 1,630 110 6000 ESZ-98 60 36,2 36,7
ZIL-MEFAG 130 G/RAK nyitott 5,060 5,540 125 6000 ESZ-98 68 31,5 35,5
ZIL-OBV MBGY R-300 FA fúrótornyos terepjáró 10,820 110 6000 ESZ-98 60 36,3 36,3
ZIL-PALFINGER 130 G PK 6700 A nyitott önrakodó 6,050 4,550 125 6000 ESZ-98 68 30,6 33,0
ZIL-SIMON 130G/D 50 szerelőkosaras 7,650 125 6000 ESZ-98 68 32,5 32,5
ZISZ 150 nyitott 3,90 4,00 62 5550 ESZ-98 53 27,5 30,5
ZUK A-03 nyitott 1,40 0,90 38 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK A-05 csukott 1,44 0,80 42 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK A 06; A 06 B csukott 1,44 0,85 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK A-09 nyitott 1,40 0,90 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK A-11 nyitott 1,40 0,90 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK A-11/76 nyitott 3 tengelyes 1,61 1,45 51 2120 ESZ-98 60 13,5 14,5
ZUK A-13 nyitott 1,40 0,90 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK A-15 tartályos tűzoltó 2,52 51 2120 ESZ-98 60 14,5 15,0
ZUK A-15 C tartályos tűzoltó 2,20 51 2120 ESZ-98 60 14,5 15,0
ZUK A-OT csukott 1,44 0,85 51 2120 ESZ-98 60 13,0 13,5
ZUK-AUTOKAROSSZÉRIA A11B-110.05 csukott hőszigetelt 1,640 0,720 51,5 2120 ESZ-98 60 12,0 13,0
ZUK-XIV. SZ. AUTÓJAVÍTÓ A-06-B-T 800 tartályos tűzoltó 1,990 51 2120 ESZ-98 60 14,5 15,0

GÁZOLAJÜZEMŰ TEHERGÉPKOCSIK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
ARO 243 D (4X4) csukott terepjáró 1,800 0,580 48 3119 gázolaj 70 9,5 10,5
ARO 320 D (4X2) nyitott 1,750 1,035 48 3119 gázolaj 70 9,5 10,5
ARO 320 D (4X2) nyitott 1,750 1,035 51,5 2417 gázolaj 70 8,5 9,5
ARO 320 D (4X4) nyitott terepjáró 1,860 1,000 48 3119 gázolaj 70 9,5 10,5
ARO 320 D (4X4) nyitott terepjáró 1,860 1,000 51,5 2417 gázolaj 70 9,5 10,5
ARO-BUDAMOBIL 320 D (4X2)036. 122/ csukott hűtőfelépítmény 2,440 0,345 48 3119 gázolaj 70 12,5 13,0
ARO-XV.AJV. 320 D (4x4)B nyitott billenős 1,925 0,935 48 3119 gázolaj 70 9,5 10,5
AUTOBUZUL TUDOR 14 C-H (4X2) nyitott 1,860 1,390 48 3119 gázolaj 70 11,5 12,2
AUTOBUZUL TUDOR D 14 CH (4X4) nyitott 2,075 1,250 50 3119 gázolaj 70 12,0 13,0
AUTOBUZUL TUDOR D 14 F1-H (4X4) csukott terepjáró 2,110 1,240 48 3119 gázolaj 70 11,8 12,5
AUTOBUZUL TUDOR D 14 FH (4X4) csukott terepjáró 2,030 1,320 48 3119 gázolaj 70 11,8 12,5
AUTOBUZUL TUDOR D 14 MC-H (4X4) csukott terepjáró 2,150 1,200 48 3119 gázolaj 70 11,8 12,5
AUTOBUZULA-FIT XI. TUDOR 14 L-H 4X2–14.01 csukott 2,220 0,500 50 3119 gázolaj 70 12,5 13,0
AVIA A 15N nyitott 2,140 1,810 53 3319 gázolaj 65 13,5 14,5
AVIA A 20 N-7 nyitott 2,140 1,850 53 3596 gázolaj 65 13,5 14,5
AVIA A 21.1 F;N csukott 2,400 1,690;5–8F 60 3596 gázolaj 65 14,0 15,0
AVIA A 21/N/K csukott 2,200 2,100 60 3596 gázolaj 65 14,0 15,0
AVIA A 30 K-S nyitott billenős 2,950 3,000 59 3319 gázolaj 62 14,0 15,5
AVIA A 30 MP-13 szerelőkosaras 4,730 59 3319 gázolaj 62 16,5 16,5
AVIA A 30 N SPP csukott 4,260 1,510 59 3319 gázolaj 62 16,5 17,0
AVIA A 30 N-HC nyitott 3,390 2,610 59 3319 gázolaj 62 14,2 15,5
AVIA A 30 N-SPM csukott 4,640 1,130 59 3319 gázolaj 62 17,0 17,5
AVIA A 30 N/AM nyitott autómentő 3,240 2,500 59 3319 gázolaj 62 14,2 15,5
AVIA A 30 N/SDO csukott 4,130 1,630 59 3319 gázolaj 62 16,5 17,3
AVIA A 30 N/SJ N 5500 csukott hátsó emelőfalas 3,420 2,560 59 3319 gázolaj 62 15,0 16,3
AVIA A 30 NSI csukott 3,010 2,760 59 3319 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA A 30 N-SI csukott termosz 3,030 2,710 59 3319 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA A 31 K-MP-16 szerelőkosaras 5,220 0,560 61 3596 gázolaj 68 17,0 17,0
AVIA A 31 MP 13 szerelőkosaras 4,860 61 3596 gázolaj 65 16,5 16,5
AVIA A 31 N 350 csukott hőszigetelt 3,280 2,500 60 3596 gázolaj 65 16,0 17,0
AVIA A 31.1 N csukott 2,765 3,200 59 3596 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA A 31/4 N nyitott 2,860 2,920 61 3596 gázolaj 65 14,0 15,5
AVIA A 31/4 N-SJ csukott 3,120 2,666 61 3596 gázolaj 65 16,0 17,5
AVIA A 31/4-L nyitott 2,930 2,850 61 3596 gázolaj 62 14,0 15,5
AVIA A 31/4-L nyitott magasított ponyvás 2,930 2,850 61 3596 gázolaj 62 17,0 18,5
AVIA INTERHYDRAULIC A 30-N-LS 500 nyitott hátsó emelőfalas 3,310 2,466 59 3319 gázolaj 62 14,2 15,5
AVIA-AFIT A 30 L nyitott autómentő 3,080 2,900 59 3319 gázolaj 62 14,0 15,5
AVIA-AFIT XI A 30 L-80.03 csukott 3,950 1,800 59 3596 gázolaj 62 16,5 17,5
AVIA-AUTÓFER A 31 K-80.06 csukott oldalponyvás 3,050 2,696 61 3596 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA-AUTÓFER A 31 K-80.12 csukott termosz 2,800 3,150 61 3596 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA-AUTÓKER A 31 L-80.05 csukott 3,390 2.400 59 3596 gázolaj 62 16,0 17,5
AVIA-BUDALIFT A 30 NSJL 500 csukott hátsó emelőfalas 3,280 2,490 59 3319 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA-BUDALIFT A 31/4LSJL 500 nyitott emelőfalas 3,570 2,210 61 3596 gázolaj 65 16,5 17,5
AVIA-BUDALIFT A 31/4-N-L 500 nyitott hátsó emelőfalas 3,340 2,440 61 3596 gázolaj 65 14,5 15,5
AVIA-BUDAMOBIL A 31 K-036.06 csukott 3,190 2,660 61 3596 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA-FLEXUM A 30 K-S csukott szemétszállító 3,740 2,000 59 3596 gázolaj 62 16,5 17,5
AVIA-GÉPKOOP A 31/4LILR35 H járműmentő 3,860 1,926 59 3596 gázolaj 62 15,0 16,0
AVIA-GLOVER A 31/4 KWebb csukott páncélozott 3,345 2,400 59 3319 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA-MEZŐGÉPCSERKÚT A 30 N-T csukott termosz 3,470 2,300 59 3319 gázolaj 62 16,0 17,0
AVIA-UNITECH A 30 K UNIKON H-3000 nyitott 3,040 2,700 59 3319 gázolaj 62 14,0 15,5
AVIA-VOLÁN 18 A 30/K nyitott 2,630 3,120 59 3596 gázolaj 62 14,0 15,5
AVIA-VOLÁN 18 A 31 4-L nyitott 2,930 2,850 61 3596 gázolaj 65 14,0 15,5
AVIA-VOLÁN 18 A 31/4-N nyitott 2,860 2,920 61 3596 gázolaj 65 14,0 15,5
AVIA-VOLÁN 18 A-30/L nyitott 2,880 2,860 59 3596 gázolaj 62 14,0 15,5
AVIA-VOLÁN 18 A-30/N nyitott 2,830 1,920 59 3596 gázolaj 62 14,0 15,5
BARKAS B 1000 FR LK; IK (FNM GD 1,3 D) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 44 1366 gázolaj 60 7,5 8,3
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VW 1,5 D m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 37 1471 gázolaj 60 7,8 8,5
BARKAS B 1000 FR LK; IK (VW 1,6 D m.) csukott 1,4–1,5 0,7–0,9 40 1588 gázolaj 60 7,9 8,7
BARKAS B 1000 HP (FNM GD 1,3 m.) nyitott 1,2–1,3 0,9–1,1 44 1366 gázolaj 60 7,2 8,0
BARKAS B 1000 HP (FNM GD 1,3 m.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 44 1366 gázolaj 60 7,8 8,6
BARKAS B 1000 HP (VW 1,5 D mot.) nyitott 1,1–1,2 0,9–1,1 37 1471 gázolaj 60 7,4 8,2
BARKAS B 1000 HP (VW 1,5 D mot.) nyitott ponyvás 1,2–1,3 0,9–1,1 37 1471 gázolaj 60 8,1 8,9
BARKAS B 1000 HP (VW 1,6 D mot.) nyitott 1,2–1,3 1,000 40 1588 gázolaj 60 7,6 8,4
BARKAS B 1000 HP (VW 1,6 D mot.) ponyvás 1,1–1,2 1,0–1,2 40 1588 gázolaj 60 8,2 9,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (FNM GD 1,30) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 44 1366 gázolaj 60 7,2 8,0
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VW 1,5 B m.) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 51 1457 gázolaj 60 9,5 10,5
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VW 1,5 D m.) csukott 1,1–1,2 0,6–1,0 37 1471 gázolaj 60 7,4 8,2
BARKAS B 1000 KA; KM; KO (VW 1,6 D m.) csukott 1,165 0,939 40 1588 gázolaj 60 7,6 8,4
BARKAS B 1000 KM B (VW 1,6 D mot.) csukott halottszállító 1,205 0,695 40 1588 gázolaj 60 7,6 8,4
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (FNM GD 1,3 D) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 44 1366 gázolaj 60 7,8 8,6
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VW 1,5 D mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 37 1471 gázolaj 60 8,1 8,9
BARKAS B 1000-HA; HA/1 (VW 1,6 D mot.) csukott 1,5–1,8 0,5–0,9 40 1588 gázolaj 60 8,2 9,0
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY; ÜPE (FNM GD 1,30) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 44 1366 gázolaj 60 7,5 8,3
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VW 1,5 D) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 37 1471 gázolaj 60 7,8 8,5
BARKAS-GÁZMŰVEK B 1000 KAÜGY;-ÜPE (VW 1,6 D) csukott 1,2–1,5 0,4–1,0 40 1588 gázolaj 60 7,9 8,7
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (FNM GD 1,3 D m.) csukott termosz 1,880 0,280 44 1366 gázolaj 60 7,5 8,3
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (VW 1,5 D mot.) csukott termosz 1,880 0,280 37 1471 gázolaj 60 7,8 8,5
BARKAS-MIRKÖZ B 1000-HA/1 (VW 1,6 D mot.) csukott termosz 1,880 0,280 40 1588 gázolaj 60 7,9 8,7
BARKAS-NYÍREGYHÁZI A B 1000 PR/IK-HT 250 E (VW 1,6 D) csukott hűtő 1,580 0,630 40 1588 gázolaj 60 6,8 7,6
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (FNM GD 1,3 D) nyitott 1,275 0,935 44 1366 gázolaj 60 9,0 10,0
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (VW 1,5 D mot.) nyitott 1,275 0,935 37 1471 gázolaj 60 9,4 10,3
BARKAS-XV. AJV B 1000 HPCAMP (VW 1,6 D mot.) nyitott 1,275 0,935 40 1588 gázolaj 60 9,5 10,5
BEDFORD EPR-3 tartályos takarmányszállító 6,000 6,000 91 6240 gázolaj 70 18,5 24,5
BEDFORD TM 2600 NMX 3 VDO DIUTICH 1000 tartályos 11,520 13,440 112 8192 gázolaj 50 26,5 33,5
BEDFORD TM 2600-HMX 3 VDOP tartályos bitumenszállító 11,120 13,440 112 8192 gázolaj 50 26,0 33,0
BEDFORD-HOLMES TM 2600-DOM-750 darus autómentő 15,280 5,300 226 9050 gázolaj 70 41,5 44,0
BEDFORD-MUT TK-570 csukott útkarbantartó 4,743 0,750 48,5 3614 gázolaj 50 16,0 16,5
BEDFORD-MUT TM 1700-KM 9,0 240 RLOM csukott seprőgép 9,650 5,240 112 8192 gázolaj 50 24,5 27,5
BEDFORD-MUT TM 1700/15–211 csukott hulladékgyűjtő 10,720 5,280 112 8192 gázolaj 70 25,5 28,0
BEDFORD-MUT TM-2600–1/215 G 24 csukott szemétgyűjtő 1,178 9,750 113 8192 gázolaj 66 26,5 31,0
BERLIET-HATTY GR 280 csukott TV közvetítő 19,200 195 12000 gázolaj 70 34,5 34,5
CITROEN C 15 D Furgon zárt 0,950 0,580 43,5 1769 gázolaj 90 8,0 8,5
CITROEN C 25 D zárt 1,600 3 54 2500 gázolaj 90 8,0 9,0
CITROEN C 25 D 4X4 1,4–1,5 1,100 54 2500 gázolaj 90 9,5 10,0
CITROEN C 25 D TRANSACI csukott magasított 1,720 1,380 54 2496 gázolaj 90 9,5 10,5
CSEPEL BUDAMOBIL D 452.03/32–56 nyitott konténer szállító 5,600 4,200 70 5514 gázolaj 59 21,0 23,0
CSEPEL D 344 nyitott terepjáró 5,440 3,000 70 5514 gázolaj 62 20,5 22,0
CSEPEL D 344 EZF/SZ csukott terepjáró 6,250 2,650 70 5514 gázolaj 62 21,5 23,0
CSEPEL D 344.12.2 nyitott terepjáró 5,300 3,500 70 5514 gázolaj 62 20,5 22,0
CSEPEL D 346–04 csukott 7,630 70 5514 gázolaj 62 23,0 23,0
CSEPEL D 350 nyitott 3,700 4,000 63 5322 gázolaj 56 19,5 21,5
CSEPEL D 352 nyitott 3,700 3,800 63 5322 gázolaj 56 19,5 21,5
CSEPEL D 352 B nyitott billenő 4,300 3,800 63 5322 gázolaj 56 19,5 21,5
CSEPEL D 420 nyitott 4,100 4,500 63 5322 gázolaj 56 20,0 22,0
CSEPEL D 450 nyitott 4,140 5,000 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 450 B nyitott billenő 4,200 5,000 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 450.30 rekeszes 5,050 4,610 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,0
CSEPEL D 450/01 nyitott 4,020 5,000 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 450/05 nyitott billenő 4,200 5,000 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 450/15,2 nyitott billenő 4,720 5,000 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 452.00 nyitott 4,380 5,500 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 452.03–032.65 V tartályos üzemanyag-szállító 5,080 4,800 70 5514 gázolaj 59 20,0 22,5
CSEPEL D 452/K konténerszállító 5,500 4,000 70 5514 gázolaj 59 21,0 23,0
CSEPEL D 707.03 tartályos 6,270 8,00 107 5514 gázolaj 59 24,0 28,0
CSEPEL D 707.23 tartályos üzemanyag-szállító 7,500 7,00 107 8275 gázolaj 46 24,5 28,0
CSEPEL D 710 tartályos 8,500 6,00 107 8275 gázolaj 59 25,0 28,0
CSEPEL D 710/30–33-T tartályos fekália szállító 8,130 6,00 107 8275 gázolaj 46 25,0 28,0
CSEPEL D 732.04 tartályos 7,430 7,40 107 8275 gázolaj 59 24,5 28,0
CSEPEL D 744.21 nyitott daruval szerelt 10,500 6,360 147 10350 gázolaj 60 30,5 33,5
CSEPEL D 744.23 csukott műszaki mentő 11,750 4,600 147 10350 gázolaj 70 31,5 33,0
CSEPEL D 750.00 nyitott 7,300 8,700 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,0
CSEPEL D 750.12-GF 20/28 Tü-1.1 tartályos tűzoltó 10,650 3,800 147 10350 gázolaj 70 29,5 31,5
CSEPEL D 750.20-KCR 5000 nyitott önrakodó 8,970 6,820 147 10350 gázolaj 70 28,5 32,0
CSEPEL D 750.21 nyitott önrakodó 8,900 6,900 147 10350 gázolaj 70 28,5 32,0
CSEPEL D 750.30 nyitott billenő 7,700 8,090 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL D 750.43 nyerges 6,400 7,7–8,9 147 10350 gázolaj 70 26,0 26,0
CSEPEL D 750.53 tartályos üzemanyag-szállító 7,700 8,300 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL D 750.54 tartályos tejszállító 7,900 7,900 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL D 750.55 tartályos üzemanyag-szállító 8,120 7,670 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL D 750.55/2 tartályos üzemanyag-szállító 8,120 7,670 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL D 752.54 tartályos 7,730 7,800 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL D 752.55 tartályos üzemanyag-szállító 8,72 7,240 147 10350 gázolaj 70 28,0 31,5
CSEPEL D 755.00 (4X2) nyitott 7,500 9,000 175 8270 gázolaj 70 21,5 23,0
CSEPEL D-566.00; D-566.02 nyitott 8,6–9,0 5,0–7,4 147 10350 gázolaj 50 28,5 30,0
CSEPEL D-730.00 nyitott 8,500 8,50 107 8275 gázolaj 59 24,5 28,5
CSEPEL D-752.00 nyitott 7,400 8,960 147 10350 gázolaj 70 27,0 32,0
CSEPEL D-752.55 tartályos üzemanyag-szállító 8,720 7,240 147 10350 gázolaj 70 28,0 31,5
CSEPEL-AGROGÉP D 752-DETF 22078 tartályos 8,080 7,780 147 10350 gázolaj 70 27,5 31,5
CSEPEL-BUDAMOIL D 750.04–033.08 tartályos csatornatisztító 9,300 6,500 147 10350 gázolaj 70 29,0 32,0
CSEPEL-BUDAMOBIL D 752/033.20 csukott termosz 8,5–9,0 7,36–6,88 147 10350 gázolaj 70 30,5 34,0
CSEPEL-DÓZSA MGTSZ D-752.54 tartályos tejszállító 7,730 7,800 147 10350 gázolaj 70 27,0 31,5
CSEPEL-ÉLGÉP 752.O1/TBP 35/16 betonszivattyú 12,000 4,060 147 10350 gázolaj 70 31,5 33,5
CSEPEL-ÉPGÉP CS D 750.01 BPL-600 HD betonszivattyú 13,950 147 10350 gázolaj 60 33,5 33,5
CSEPEL-ÉLGÉP D 452.03/1-ABS 241 betonszivattyú 10,10 70 5514 gázolaj 59 25,0 25,0
CSEPEL-HIAB 452/245 csukott rakodódarus 6,000 3,960 70 5514 gázolaj 59 21,5 23,5
CSEPEL-KAPOSGÉP D 752.20-KCR 6000 nyitott darus 8,680 7,680 147 10350 gázolaj 70 28,0 32,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 746.07UNICAR nyitott billenőputtonyos 10,300 11,500 147 10350 gázolaj 60 30,5 36,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 750.07UNICAR többcélú 8,580 5,806 147 10350 gázolaj 70 29,0 32,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 750.07UNICAR többcélú 9,400 6,400 147 10350 gázolaj 70 30,0 33,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27UNICAR I nyitott billenőputtonyos 9,400 6,400 147 10350 gázolaj 57 30,0 33,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27UNICAR II tartályos bitumenszóró 10,175 5,6200 147 10350 gázolaj 57 30,5 33,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27UNICAR III nyitott billenőputtonyos+hóeke 11,860 4,800 147 10350 gázolaj 57 31,5 31,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27/2UNICAR nyitott billenőputtonyos 9,450 7,240 147 10350 gázolaj 57 30,5 33,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27/2UNICAR UNI Bp 7 nyitott billenőputtonyos 9,450 7,240 147 10350 gázolaj 57 30,0 34,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27/2UNICAR UNI Bp 7+E 3 billenőputtonyos+hóeke 10,000 2,000 147 10350 gázolaj 57 30,5 32,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27/2UNICAR UNI NS 5 E 3 nyitott sószóró+hóeke 9,660 6,420 147 10350 gázolaj 57 30,0 33,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 754.27/2UNICAR UNI S 4 nyitott sószóró 8,760 5,930 147 10350 gázolaj 57 29,5 32,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 754. 27/2UNICAR UNI S 4+E 3 nyitott sószóró+hóeke 9,260 6,230 147 10350 gázolaj 57 30,0 33,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 764.07UNICAR nyitott billenőputtonyos 10,300 11,500 147 10350 gázolaj 50 27,5 33,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 764.07UNICAR3 UNI többcélú 12,300 6,950 147 10350 gázolaj 50 32,0 35,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 764.07UNICAR3 UNI Bp 7+t 3 nyitott billenőputtony+hóeke 11,250 10,450 147 10350 gázolaj 50 31,0 36,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 764.07UNICAR3 UNI Bp 7+SF 21 nyitott billenőputtony+seprő 11,300 10,400 147 10350 gázolaj 50 31,0 36,0
CSEPEL-KÖZGÉP D 764.07UNICAR3 UNI LF tartályos locsolóberendezés 11,450 7,400 147 10350 gázolaj 50 31,0 34,5
CSEPEL-KÖZGÉP D 764.07UNICAR3 UNI LF-SF 21 tartályos locsoló+seprőberendezés 12,300 6,950 147 10350 gázolaj 50 32,0 35,5
CSEPEL-LABOR MŰSZERI D 750.12-GF 20/28 TÜ-1.1 tartályos tűzoltó felépítményes 10,650 3,800 147 10350 gázolaj 70 29,5 31,5
CSEPEL-NVTP D-566.00 B (D-566.028) nyitott billenős 9,400 4,500 147 10350 gázolaj 50 28,5 30,0
CSEPEL-OVB D 754.22-R 400 fúrótornyos 15,720 147 10350 gázolaj 57 35,0 35,5
DAF FA 45 130 CO6 csukott 3,740 2,118 85 5883 gázolaj 70 14,0 15,0
DAF FA 600 csukott 2,725 3,255 85 5883 gázolaj 70 14,0 16,0
DAF FA 700 DE 385 csukott 3,540 2,800 59 3860 gázolaj 73 15,0 16,5
DAF VE 04 E csukott 1,875 3,500 74 2500 gázolaj 60 7,0 7,5
DAIMLER-BENZ 1114 nyitott ponyvás 3,4–4,0 6,5–7,0 100 5917 gázolaj 70 18,1 21,4
DAIMLER-BENZ 1317 nyitott 6,800 6,200 125 5958 gázolaj 68 16,5 20,0
DAIMLER-BENZ 1625 nyitott 6,650 9,350 180 14517 gázolaj 70 26,0 30,7
DAIMLER-BENZ 1626 L 48 csukott 9,920 5,940 188 12760 gázolaj 70 31,5 34,5
DAIMLER-BENZ 1628 L 48 csukott 8,850 7,000 206 14620 gázolaj 65 31,5 35,0
DAIMLER-BENZ 1632 L 45 nyitott 8,600 7,260 235 15950 gázolaj 66 33,0 36,5
DAIMLER-BENZ 1633 L 48 nyitott 8,850 7,000 243 14620 gázolaj 70 31,5 35,0
DAIMLER-BENZ 1735 L 48 csukott ruhaszállító 9,560 7,000 269 14620 gázolaj 70 31,5 35,0
DAIMLER-BENZ 2219. 6X2 nyitott 9,300 12,360 141 9306 gázolaj 72 28,0 34,0
DAIMLER-BENZ 2222 (6X2) 42 nyitott 8,860 13,000 159 10888 gázolaj 60 29,0 35,0
DAIMLER-BENZ 2228 (6X2) nyitott 12,050 11,950 206 14518 gázolaj 60 35,8 41,8
DAIMLER-BENZ 2232 S 45 nyitott 9,780 12,220 235 15950 gázolaj 70 34,0 40,0
DAIMLER-BENZ 2233 (6X4) nyitott 8,960 12,900 243 14620 gázolaj 70 31,5 38,0
DAIMLER-BENZ 601 D nyitott 1,750 1,350 53 2350 gázolaj 79 9,5 10,4
DAIMLER-BENZ 609 D-KA csukott 3,120 2,340 66 3972 gázolaj 68 12,5 14,0
DAIMLER-BENZ 709 D nyitott 3,972 3,200 85 3972 gázolaj 70 11,3 13,0
DAIMLER-BENZ 809 nyitott 3,850 3,640 66 3944 gázolaj 79 15,0 17,0
DAIMLER-BENZ 814 L csukott 4,760 3,700 100 5958 gázolaj 60 16,0 18,0
DAIMLER-BENZ 814-AMF TOBOSCOPE csukott mérőkocsi 7,200 100 5958 gázolaj 60 18,5 18,5
DAIMLER-BENZ L 508 DG nyitott autómentő 2,500 2,300 62,5 3758 gázolaj 70 13,0 13,5
DAIMLER-BENZ LAF 1113 B tartályos tűzoltó 6,600 4,400 96 5638 gázolaj 68 21,0 23,0
DAIMLER-BENZ LP 813 csukott emelőfalas 7,490 2,850 96 5638 gázolaj 70 13,5 15,5
DAIMLER-BENZ LPK 1619 B nyitott 5,020 10,980 141 8725 gázolaj 70 24,0 26,0
DAIMLER-BENZ OB LB 813/48 csukott lószállító 5,300 1,910 96 5675 gázolaj 70 23,0 24,0
DAIMLER-BENZ UNIMOG V 1250 (424) vontató 6,000 4,400 110 5675 gázolaj 60 21,0 23,0
DAIMLER-BENZ-BUDAMOB 1632-L 45-A.039.05/2 nyitott 8,800 7,060 235 15950 gázolaj 66 33,0 36,5
DIZIL 130 G-DAC 797–05; 798–05 nyitott 4,800 6,000 99 5490 gázolaj 68 20,0 23,0
DIZIL 130 G-KCR 3000 nyitott rakodódarus 5,600 5,000 99 5490 gázolaj 68 20,5 23,0
DIZIL 130 G-KCR 5000 nyitott rakodódarus 5,965 4,630 99 5490 gázolaj 68 21,0 23,0
DIZIL 130 G-KCR 5010 nyitott önrakodó 6,780 3,810 99 5490 gázolaj 68 21,5 23,0
DIZIL 130 G-P 4030-DAC 797–05 nyitott rakodódarus 5,500 5,300 99 5490 gázolaj 68 20,5 23,0
DIZIL 431516-DAC 797–05 nyitott rakodódarus 5,500 5,300 99 5490 gázolaj 68 20,5 23,0
DIZIL MMZ 555-DAC 797–05 nyitott billenős 4,795 5,000 99 5490 gázolaj 68 20,0 22,5
DIZIL-KAPOSGÉP 130 G-KCR 6000 nyitott önrakodó 6,040 4,550 99 5490 gázolaj 68 21,0 23,0
DIZIL-MECSEKI ERDŐ 130 6DHARA 60 nyitott önrakodó 8,350 2,450 99 5490 gázolaj 68 23,5 24,5
DIZIL-MEFAG 130 GDHARA 60 nyitott önrakodó 8,350 2,450 99 5490 gázolaj 68 23,5 24,5
DIZIL-UNITECH 130 G/UNIKON HI-6000 nyitott konténerszállító 5,590 5,000 99 5490 gázolaj 68 20,5 23,0
FIAT 141 VAN D csukott 0,820 0,290 27 1301 gázolaj 90 5,4 5,7
FIAT 146 A (UNO 60 D) csukott 0,890 0,430 42 1697 gázolaj 90 4,4 5,0
FIAT 290 UEHK (Talento Supercombi) csukott 1,535 0,5–0,6 51,5 1929 gázolaj 82 7,5 8,5
FIAT 290 UK (Talento Van Diesel) csukott 1,395 0,7–0,9 51,5 1929 gázolaj 82 7,5 8,5
FIAT 290 UTK (Talento Pickup D) nyitott 1,420 0,7–0,8 51,5 1929 gázolaj 82 7,5 8,5
FIAT 35 SC 8 csukott személymentő 2,700 0,450/5 53 2445 gázolaj 69 11,8 12,0
FIAT 645 NS 4,000 3,800 66 4678 gázolaj 60 17,0 19,0
FIAT Ducato 280 B7 csukott 1,515 1,375 55 2500 gázolaj 90 8,3 9,0
FIAT Ducato 280 KW 14 TDS csukott 1,635 1,094 60 1929 gázolaj 55 8,5 9,0
FIAT Ducato 290 RA 7 csukott 1,495 1,9/6 55 2499 gázolaj 60 8,5 9,0
FIAT Ducato Furgone 1,9 D csukott 1,3–1,5 0,965 60 1930 gázolaj 55 7,5 8,2
FIAT Ducato Furgone 1,9 TD csukott 1,4–1,6 0,975 63 1930 gázolaj 55 7,5 8,4
FIAT Ducato Furgone 2,5 D csukott 4x4 1,3–1,5 1,260 55 2499 gázolaj 55 8,5 9,5
FIAT Ducato Furgone 2,5 TD csukott 4x4 1,3–1,5 1,210 68 2499 gázolaj 55 8,0 8,7
FIAT Ducato Maxi 2,5 D nyitott dupla kabinos 1,700 1,200 55 2500 gázolaj 55 8,6 9,4
FIAT Ducato Maxi 2,5 TD nyitott dupla kabinos 1,700 1,200 68 2500 gázolaj 55 8,6 9,5
FIAT Ducato Maxi Furgon 2,4 TD csukott 1,745 1,544 68 2445 gázolaj 55 9,5 10,5
FIAT Ducato Maxi Furgon 2,5 D csukott emelt tetős 1,620 1,544 55 2500 gázolaj 55 8,6 10,0
FIAT Ducato Supercombi 1929 D csukott 1,660 0,690 60 1929 gázolaj 80 8,6 9,0
FIAT Ducato Supercombi 1929 TD csukott 1,660 0,690 51 1929 gázolaj 80 8,4 8,8
FIAT FIORINO 1300 DS csukott 0,940 0,550 27 1301 gázolaj 80 9,0 9,6
FIAT ISOLI 650 M 10/c nyitott járműmentő 5,340 2,000 66,2 4561 gázolaj 60 17,5 18,5
FORD Escort csukott kombi 1,070 0,6/5 44 1750 gázolaj 90 7,5 8,0
FORD Escort C 40 csukott 1,070 0,6 44 1750 gázolaj 90 7,5 8,0
FORD Escort Express 60 csukott 1,145 0,6 44 1753 gázolaj 90 7,5 8,0
FORD Escort VAN 40 1,8 D csukott 1,070 0,420 44 1750 gázolaj 90 7,5 8,0
FORD GB Cargo 1315 csukott hátsó emelőfalas 4,159 8,841 110 6000 gázolaj 60 17,5 22,0
FORD TRANSIT (2,4 D) csukott 1,4–1,8 1,0 46 2360 gázolaj 80 7,5 10,5
FORD TRANSIT (2,5 D) nyitott magasított ponyvás 1,800 1,700 50 2496 gázolaj 80 11,4 12,0
FORD Transit (2,5 D) csukott 1,279 0,900 52 2496 gázolaj 80 8,0 11,0
FORD Transit (2,5 D)/Budamobil csukott halottszállító 1,930 3+4 57 2494 gázolaj 70 10,0 13,0
FORD Transit 100 D csukott 1,490 1,030 52 2496 gázolaj 60 7,5 10,5
FORD TRANSIT 130 D csukott 1,700 1,244 52 2496 gázolaj 70 8,0 11,0
FORD Transit 130 L csukott magasított 1,250 0,820 50 2469 gázolaj 70 8,0 11,0
FORD TRANSIT 150 S csukott 1,400 1,800 59 2496 gázolaj 70 8,0 9,5
FORD TRANSIT 190 D nyitott 1,700 1,700 51,5 2494 gázolaj 70 8,0 10,0
FORD Transit FT 100 D csukott 1,560 0,860 52 2496 gázolaj 72 7,5 10,5
FORD Transit FT 120 csukott 1,550 1,030 52 2496 gázolaj 60 10,5 11,0
FORD TRANSIT FT 190 1,720 1,700 55 2496 gázolaj 70 8,0 11,0
FORD TRANSIT FT 190 csukott magasított 1,720 1,700 50 2496 gázolaj 70 14,0 15,0
FORD TRANSIT Kasten DK 100 csukott 1,505 1,015 52 2496 gázolaj 80 10,5 11,0
FORD TRANSIT TAB GAS 80 csukott 1,4 2,3 70,7 2496 gázolaj 80 11,4 12,0
FORD-OTOSAN TRANSIT D csukott kombi 1,600 0,525/6 46 2358 gázolaj 70 7,5 10,5
FORD-OTOSAN TRANSIT D csukott kombi 1,600 0,525/6 52 2496 gázolaj 70 8,0 11,0
FORD-OTOSAN TRANSIT D VAN; TRANSIT D csukott; nyitott 1,500 1,0 52 2496 gázolaj 70 7,5 10,5
FORD-OTOSAN TRANSIT D VAN; TRANSIT D csukott; nyitott 5 fokozatú váltóval 1,500 1,0 52 2496 gázolaj 70 7,8 9,0
FSC STAR 1142/01 nyitott 5,200 6,290 110 6842 gázolaj 70 17,0 20,0
FSC STAR 200 nyitott 4,670 6,000 110 6842 gázolaj 68 18,0 21,0
FSC STAR 200 L nyitott 5,000 6,000 110 6842 gázolaj 68 18,0 21,0
FSC STAR 200/P 184-H szerelőkosaras 8,800 110 6842 gázolaj 68 22,0 22,0
FSC STAR 244 RS billenős terepjáró 6,000 4,860 110 6842 gázolaj 62 21,5 24,0
FSC STAR 266 nyitott terepjáró 7,260 4,900 110 6842 gázolaj 65 22,5 25,0
FSC-AUTÓFER STAR 266–26.20 csukott személyszállító 7,940 20 fő 110 6842 gázolaj 65 25,0 27,0
FSC-AUTÓKER STAR 266–26.02 csukott terepjáró 7,250 2,898/9 110 6842 gázolaj 65 24,5 27,5
FSC-DÓZSA MGTSZ STAR 200 L-H 6000 csukott 5,870 4,790 110 6842 gázolaj 68 21,0 23,5
FSC-KAPOSGÉP STAR 200 L-KCR 6000 nyitott rakodódarus 5,920 5,090 110 6842 gázolaj 68 19,0 21,5
FSC-KAPOSGÉP STAR 266-KCR-6000 nyitott önrakodó darus 8,020 4,140 110 6842 gázolaj 65 23,0 25,0
FSC-KAPOSGÉP STAR 266-KCR-6000 nyitott rakodódarus 8,075 4,085 110 6842 gázolaj 65 23,0 25,0
FSC/AUTÓMECHANIKA STAR 266/632.10 tartály 8,260 3,900 110 6842 gázolaj 65 23,5 25,0
FWW MULTICAR M 25.02 nyitott 1,700 1,660 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
FWW MULTICAR M 25.14 nyitott rakodóbillentő 1,900 1,850 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
HANOMAG F 46 csukott 3,200 1,6 59 3197 gázolaj 60 12,0 13,0
HAULOTTE PINGUELYMO TLM 416 autódaru 30,700 188 12763 gázolaj 47 44,0 44,0
HYDROS DS-0281 T autódaru 28,550 149 11100 gázolaj 45 40,5 40,5
I.M.M.-BUDAMOBIL ARO 320 (4X2)-036.12 csukott 2,440 0,345 48 3119 gázolaj 70 12,5 13,0
I.M.M.-XV. AJV ARO 320 D (4X2)-CAMP nyitott 1,750 1,035 48 3118 gázolaj 70 9,5 10,5
I.M.M.-XV. AJV ARO 320 D (4X2)-CAMP csukott cserelakófelépítményes 2,460 6 48 3118 gázolaj 70 12,0 12,5
IFA L 60 1218 (4X2) APM nyitott 6,050 3,950 132 9160 gázolaj 56 21,5 24,0
IFA L 60 1218 (4X2) P; KCR 6000 nyitott ponyvázott 5,600 6,700 132 9160 gázolaj 56 21,5 24,0
IFA L 60 1218 (4X4) DSK nyitott billenős 5,900 6,700 132 9160 gázolaj 60 21,0 24,0
IFA L 60 1218 (4X4) DSK-N nyitott billenős 6,200 5,600 132 9160 gázolaj 60 22,5 25,5
IFA L 60 1218 (4X4) PB; P nyitott 5,900 6,700 132 9160 gázolaj 60 21,0 24,0
IFA L 60 (4X4)-ADK 100 autódaru 13,160 132 9160 gázolaj 60 25,0 25,0
IFA L/K-3 SK 5 nyitott billenő 3,900 5,900 92 6560 gázolaj 56 17,5 20,0
IFA L 60 1218 (4X2) P (RábaMAN mot.) nyitott RábaMAN D 2156 HMN motorral 7,250 5,340 158 1035 gázolaj 60 25,9 28,6
IFA W 50 L nyitott 4,580 5,300 92 6560 gázolaj 68 17,5 20,5
IFA W 50 L/IKB csukott termosz 4,300 4,700 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/A nyitott 5,300 4,350 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA W 50 L/AA csukott 5,300 4,100 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/BTP-H nyitott terepjáró 5,400 3,290 92 6560 gázolaj 68 19,0 21,0
IFA W 50 L/D 34.65/A tartályos üzemanyag-szállító 4,950 4,500 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,3
IFA W 50 L/F WOMA ATÜMAT tartályos 6,170 2,500 92 6560 gázolaj 40 19,0 20,5
IFA W 50 L/K nyitott billenő 4,350 4,650 92 6560 gázolaj 56 17,5 20,0
IFA W 50 L/K nyitott billenő 4,810 5,290 92 6560 gázolaj 56 18,0 21,5
IFA W 50 L/KCR 2000 G nyitott önrakodó 5,200 4,600 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA W 50 L/KCR 3000 nyitott önrakodó 5,500 4,160 92 6560 gázolaj 68 18,5 20,5
IFA W 50 L/LB nyitott emelőfalas 5,200 4,600 92 6560 gázolaj 56 18,0 20,5
IFA W 60 L/MK csukott bútorszállító 5,650 3,750 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/NK csukott 5,000 4,700 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/NKB csukott 5,000 4,700 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/NKP csukott szervizkocsi 5,100 4,600 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA W 50 L/NKP-1 csukott 4,950 4,800 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/RK M 3,25–21D csukott önfelszedő seprő 7,100 3,100 92 6560 gázolaj 50 21,0 22,5
IFA W 50 L/SP nyitott 5,100 4,500 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA W 50 L/SP MF csukott műhely 6,300 3,500 92 6560 gázolaj 68 19,5 21,0
IFA W 50 L/SP RF nyitott emelőfalas 5,240 4,560 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA W 50 L/SP TICO K 450 WK nyitott önrakodó 5,520 1,450 92 6560 gázolaj 68 18,5 20,5
IFA W 50 L/SP-50.03 csukott termosz 5,470 4,100 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA W 50 L/W csukott műhely 6,700 3,100 92 6560 gázolaj 68 19,5 21,0
IFA W 50 LA/ADK 70 autódaru 11,030 92 6560 gázolaj 56 24,5 24,5
IFA W 50 LA/F tartályos iszapszippantó 5,800 5,000 92 6560 gázolaj 56 19,0 21,5
IFA W 50 LA/K 3 SK 5 NHD nyitott billenő 5,750 4,650 92 6560 gázolaj 56 19,0 21,0
IFA W 50 LA/PV nyitott terepjáró 5,300 5,130 92 6560 gázolaj 60 19,0 21,5
IFA W 50 LA/TLF 16 tartályos 7,400 3,040/6 92 6560 gázolaj 56 20,0 21,5
IFA W 50 LA/W-ND csukott terepjáró 7,250 2,500 92 6560 gázolaj 56 21,5 22,5
IFA W 50 LA/Z 2 SK 5 ND nyitott billenős 6,050 4,450 92 6560 gázolaj 56 19,0 21,5
IFA W 50 LA/Z-ADK 80 autódaru 11,460 92 6560 gázolaj 56 25,0 25,0
IFA-AGROGÉP L 60-P/DETF 22060 tartályos iszapszippantó 6,700 5,560 132 9160 gázolaj 60 22,0 24,5
IFA-AGROGÉP W 50 L/FDETF 2248 tartályos 5,820 4,540 92 6560 gázolaj 56 19,5 21,5
IFA-AGROGÉP W 50 L/K/LA/KDETF 35180 tartályos poranyagszállító 6,100 4,300 92 6560 gázolaj 68 20,0 22,0
IFA-AGROGÉP W 50 LA/KDETF 26050 tartályos üzemanyag-szállító 5,820 4,540 92 6560 gázolaj 60 20,0 22,0
IFA-AGROGÉP W 50 LK 3 SKDETF 22248 tartályos 5,820 4,540 92 6560 gázolaj 56 19,5 21,5
IFA-AGROMECHANIKA W 50 L/SpKASZ állatszállító 5,300 4,450 92 6560 gázolaj 60 18,5 21,0
IFA-AMC AUTOMECHANIK W 50 L/Sp/RFAMC 634.03 csukott emelőfalas 5,800 3,789 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA-AUTÓFER L 60 1218 (4X2) P-60.01 csukott hússzállító 6,660 5,600 132 9160 gázolaj 60 22,5 25,5
IFA-AUTÓFER L 60 1218(4X4) PB-60. 04 csukott műszeres 6,890 5,500/6 132 9160 gázolaj 60 21,0 24,0
IFA-AUTÓFER W 50 L-50.30 csukott hűtő 6,290 3,400 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-AUTÓFER W 50 LA-50.26 csukott műhely 6,100 3,400 92 6560 gázolaj 60 21,0 22,5
IFA-AUTÓKER L 60 1218 (4X2) D nyitott 5,600 6,700 132 9160 gázolaj 56 21,5 24,0
IFA-BPI JÁRMŰ KTSZ W 50 L/Sp termokong csukott 5,800 4,000 92 6560 gázolaj 68 19,0 21,0
IFA-BRONTO W 50 L/SP lift 214 nyitott emelőlapos 7,180 3,570 92 6560 gázolaj 68 19,0 19,0
IFA-BUDALIFT Multicar M 25.01-M 10 szerelőkosaras 3,240 33 1997 gázolaj 38 13,0 13,0
IFA-BUDALIFT W 50 L/FP-L 1000 csukott emelőfalas 5,330 4,300 92 6560 gázolaj 68 18,5 20,5
IFA-BUDALIFT W 50 L/MK-L 1000 csukott emelőfalas 5,620 3,570 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-BUDALIFT W 50 L/WM-L 1000 csukott hátsó emelőfalas 7,000 3,060 92 6560 gázolaj 65 20,5 22,0
IFA-BUDAMOBIL L 60 1218 (4X2) P-034.52; 59 csukott hőszigetelt 6,3; 5,8 5,1; 6,5 132 9160 gázolaj 56 21,5 24,0
IFA-BUDAMOBIL W 50 L 032/12 csukott műhely 5,790 3,870 92 6560 gázolaj 68 19,0 20,5
IFA-BUDAMOBIL W 50 L-034.66/82 tartályos 5,350 4,930 92 6560 gázolaj 56 18,5 21,0
IFA-BUDAMOBIL W 50 L/FP-034–18 csukott 5,370 4,150 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-BUDAMOBIL W 50 L/FP-034.35 csukott 5,650 3,810 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-BUDAMOBIL W 50 L/Sp-034.50 csukott hűtő 5,780 4,000 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-BUDAMOBIL W 50 LA/K-034.70 tartályos terepjáró 6,260 4,100 92 6560 gázolaj 56 19,5 21,5
IFA-DÓZSA MG.TSZ. W 50 L/K-TSZ 5 tartályos 4,750 5,000 92 6560 gázolaj 56 18,0 20,5
IFA-ELZETT L 60-P 1500 N2 tartályos porral oltó tűzoltó ber. 11,145 0,200 132 9160 gázolaj 60 26,0 26,0
IFA-FŐVÁROSI GÁZMŰVEK W 50 L/SpFGM csukott műhely 6,560 1,720 92 6560 gázolaj 68 20,0 21,0
IFA-FKFV W 50 L/K-FL nyitott konténer szállító 5,940 3,700 92 6560 gázolaj 56 18,0 21,0
IFA-FLEXUM Multicar M25FKGK2 nyitott konténeremelő 1,800 2,000 34 2240 gázolaj 40 12,5 13,5
IFA-FTSZV W 50 L/F csukott csatornatisztító 6,060 4,600 92 6560 gázolaj 60 19,0 21,0
IFA-FTSZV W 50 L/FSIGMA csukott csatornatisztító 5,900 4,760 92 6560 gázolaj 60 19,0 21,0
IFA-GLOVER WEBB W 50 L/PEP csukott 6,100 3,600 92 6560 gázolaj 68 19,5 21,0
IFA-HÓDGÉP W 50 LA/ZMSZA 4,5 nyitott terepjáró 6,240 4,000 92 6560 gázolaj 56 19,5 21,5
IFA-ISZV W 50 L tartályos tejszállító 4,890 5,100 92 6560 gázolaj 68 18,0 20,5
IFA-KAPOSGÉP L 60 1218 (4X4) DSK/KCR-600 nyitott 7,200 5,39 132 9160 gázolaj 60 21,0 24,0
IFA-KAPOSGÉP L 60 1218 (4X4) PBKCR6000 nyitott önrakodó 7,120 5,470 132 9160 gázolaj 60 22,0 24,0
IFA-KAPOSGÉP W 50 LA/K-KCR 3000 csukott önrakodó 6,820 3,050 92 6560 gázolaj 56 21,0 22,5
IFA-KAPOSGÉP W 50 LA/PVKCR 3000 nyitott önrakodó, terepjáró 6,010 4,000 92 6560 gázolaj 60 19,0 21,5
IFA-KAPOSGÉP W 50 LA/Z-KCR 3000 csukott önrakodó 7,060 3,300 92 6560 gázolaj 56 21,0 22,5
IFA-KÖZGÉP W 50 L/RK.KBSZ 4 nyitott bitumenszóró 7,080 3,600 92 6560 gázolaj 50 21,0 22,5
IFA-KÖZGÉP W 50 L/RK KBSZ 76 tartályos bitumenszállító 7,080 2,950 92 6560 gázolaj 50 21,0 22,5
IFA-KÖZGÉP W 50 LA KBSZ 76 tartályos bitumenszállító 6,700 3,300 92 6560 gázolaj 50 21,5 23,0
IFA-MEFAG W 50 L/SpMultilift CL 5 nyitott konténerszállító 4,520 5,240 92 6560 gázolaj 68 17,5 21,0
IFA-MEFI W 50 L/SP csukott 5,200 4,600 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-MEZŐGÉP W 50 L/MF csukott 5,760 2,040 92 6560 gázolaj 56 19,0 20,0
IFA-MK BÁBOLNA W 50 L/KZSZK 10 B csukott 5,700 4,730 92 6560 gázolaj 56 19,0 20,5
IFA-MK BÁBOLNA W 50 LA/FZSZK 10 B csukott terepjáró 6,270 4,510 92 6560 gázolaj 50 19,5 21,0
IFA-NYÍREGYHÁZI MEZŐ W 50 LA/Z/FMSZ-1 tartályos 5,920 4,580 92 6560 gázolaj 56 19,0 21,5
IFA-ROZMARING W 50 L/NKP LA 1000 csukott hátsó emelőfalas 6,370 3,130 92 6560 gázolaj 68 19,5 21,0
IFA-TSZSZKV W 50 LRAFA 10 E/M csukott 5,790 3,800 92 6560 gázolaj 68 18,5 21,0
IFA-TSZVBUDALIFT W 50 L-L 1000 csukott emelőfalas 5,900 3,300 92 6560 gázolaj 68 19,5 21,0
IFA-UNIPORM W 50 L/K-5 nyitott konténerszállító 6,350 3,200 92 6560 gázolaj 56 18,5 20,5
IFA-UNITECH L 60 1218 (4X4) DSKUNIK. H-5000 nyitott konténerszállító 6,660 5,930 132 9160 gázolaj 60 21,5 24,0
IFA-UNITECH W 50 L/FUNIPORM H8 nyitott hulladékgyűjtő 6,400 3,060 92 6560 gázolaj 56 19,5 21,0
IFA-UNITECH W 50 L/K nyitott konténerszállító 5,500 4,400 92 6560 gázolaj 56 18,0 21,0
IFA-UNITECH W 50 L/KUNIPORM H8 nyitott hulladékszállító 6,350 3,050 92 6560 gázolaj 56 19,5 21,0
IFA-UNITECH W 50 LA/K nyitott konténerszállító 5,895 4,370 92 6560 gázolaj 40 19,0 21,5
IFA-UNITECH W 50 LA/ZUNIPORM H8 hulladékgyűjtő 6,850 2,750 92 6560 gázolaj 50 21,0 22,5
IFA-XI. AJV W 50 LA-50.17 csukott műhely 6,600 2,900/6 92 6560 gázolaj 56 21,0 22,5
IFA-ZALAERDŐ W 50 LA/PV nyitott terepjáró 5,600 4,770 92 6560 gázolaj 60 19,0 21,5
IKARUS 211.01/T csukott 6,950 2,604/9 92 6560 gázolaj 65 22,0 23,5
IKARUS 255.70 csukott 9,700 5,300 141 10350 gázolaj 75 28,0 30,5
IKARUS 260.00 csukott versenyautó szállító 13,794 6,590 146 10300 gázolaj 47 27,4 30,7
IKARUS 266.25 E csukott ruhaszállító 9,400 6,396 141 10350 gázolaj 54 26,5 30,0
ISUZU CAMPO 4X2 (TFR) nyitott 1,4–1,5 0,7–0,9 39 2222 gázolaj 72 8,3 8,8
ISUZU CAMPO 4X2 (TFR) nyitott 1,4–1,5 0,7–0,8 55 2499 gázolaj 72 8,9 9,5
ISUZU CAMPO 4X2 (TFS) nyitott 1,6;1,7 0,4–0,7 55 2499 gázolaj 80 8,9 9,5
ISUZU CAMPO 4X4 (TFS) nyitott 1,5–1,6 0,5–0,8 39 2222 gázolaj 72 8,4 8,9
ISUZU MIDI 94.000 N csukott 0,687 2 fő 45 2174 gázolaj 90 7,0 7,6
ISUZU MIDI 98.000 N csukott 1,5 0,8–0,9 45 2174 gázolaj 90 6,9 7,6
ISUZU MIDI 98570 csukott 1,370 1,037 45 2189 gázolaj 90 7,5 9,0
IVECO 109–14 csukott 4,366 6,534 102 5861 gázolaj 70 16,0 20,0
IVECO 30–8 TD csukott magasított tetővel 1,948 1,052 55 2499 gázolaj 70 12,5 13,0
IVECO 35 F 8 DAILY csukott 2,460 1,040 55 2500 gázolaj 70 9,0 10,5
IVECO 35 F 8 DAILY csukott dobozos hűtő 2,460 1,040 55 2500 gázolaj 70 12,5 13,0
IVECO 35–10.1 C csukott 2,195 0,686/9 77 2500 gázolaj 70 10,0 11,0
IVECO 35–8 H VAN (magasított) csukott magasított 2,034 1,323 55 2499 gázolaj 70 10,0 11,5
IVECO 35–8 V csukott 2,100 1,400 55 2499 gázolaj 70 9,0 10,5
IVECO 358–53.02 csukott 2,480 1,120 55 2499 gázolaj 76 12,5 13,0
IVECO 49–10 csukott hűtő dobozos 2,930 1,860 77 2445 gázolaj 70 15,0 16,0
IVECO 49–10 Turbo Daily nyitott 2,100 2,689 77 2500 gázolaj 70 10,5 12,0
IVECO 49–10.1 (3310) csukott 2,150 2,640 77 2500 gázolaj 70 10,5 12,0
IVECO 49–10.1 (3950) csukott 2,350 2,440 77 2500 gázolaj 70 10,5 12,0
IVECO 4910 csukott termosz 3,200 1,800 75 2499 gázolaj 70 15,0 16,0
IVECO 59–12 Turbo Daily nyitott 2,760 3,104 85 2499 gázolaj 70 10,5 12,0
IVECO 59–12 Turbo Daily csukott magasított 2,760 3,104 85 2499 gázolaj 70 11,5 13,0
IVECO 59–12 V csukott 2,760 3,030 85 2499 gázolaj 70 11,5 13,0
IVECO 65–12 8 LW-500 2,985 3,005 85 3908 gázolaj 70 12,0 14,5
IVECO EUROCARGO 100 E 15 (3105) nyitott 3,0–4,0 6,220 105 5861 gázolaj 90 17,0 19,0
IVECO Magirus Deutz 130 M 8 nyitott 3,090 4,710 96 6128 gázolaj 90 16,5 18,5
IVECO-FIAT 190.36 (6X2) Turbo Star nyitott vámzáras ponyvás 10,500 11,360 265 13798 gázolaj 70 33,0 39,0
IVECO-FIAT 35–84 (DUTY) 1,780 1,7200 55 2500 gázolaj 76 9,0 10,5
IVECO-FIAT 60–11 3,990 5,990 74 3908 gázolaj 70 13,0 15,5
IVECO-FIAT OM. 35,8 2,050 1,450 53 2445 gázolaj 70 10,0 10,6
IVECO-FIAT TURBOZET 95.14 nyitott 4,060 5,340 101 5861 gázolaj 70 16,0 18,6
IVECO-MAGIRUSSTETTE 260–23 AHB/AM 7 FH 37.1 betonkeverő 10,800 11,200 168 12763 gázolaj 58 31,5 37,0
IVECO-ZETA 109–14 4,230 6,670 102 5861 gázolaj 70 16,0 20,0
KAMAZ 4310-AD 80 teleszkópgémes autódaru 14,900 162 10850 gázolaj 55 38,0 38,0
KAMAZ 43105 nyitott terepjáró 8,450 7,000 162 10850 gázolaj 65 31,0 34,5
KAMAZ 4310; 43101 nyitott terepjáró 8,850 6,600 162 10850 gázolaj 65 31,0 34,5
KAMAZ 5315 nyitott 7,630 8,230 191 10850 gázolaj 68 28,0 32,0
KAMAZ 5320 nyitott önrakodó 7,080 8,000 154 10850 gázolaj 60 27,0 31,0
KAMAZ 53212 nyitott 8,200 10,600 162 10850 gázolaj 68 28,0 32,5
KAMAZ 53212 nyitott 8,200 12,000 162 10850 gázolaj 68 28,0 34,0
KAMAZ 53212 AC 10 tartályos üzemanyag-szállító 8,660 9,000 162 10850 gázolaj 68 29,5 34,0
KAMAZ 53212/KCR 8001 nyitott önrakodó 9,800 7,800 162 10850 gázolaj 68 30,0 34,0
KAMAZ 53212/KCR-5000 nyitott rakodódarus 9,690 6,800 162 10850 gázolaj 68 30,0 33,5
KAMAZ 53212-KO 507 tartályos iszapszippantó 11,300 9,000 162 10850 gázolaj 68 32,0 36,5
KAMAZ 53212-KSZ 4572 autódaru 21,000 162 10850 gázolaj 45 40,5 40,5
KAMAZ 55102 nyitott billenő 8,500 7,000 162 10850 gázolaj 60 28,5 32,0
KAMAZ 5511 nyitott billenő 9,000 10,000 154 10850 gázolaj 60 28,5 33,5
KAMAZ 5511-SZB-92 V1 betonkeverő 9,640 9,400 162 10850 gázolaj 60 29,5 34,0
KAMAZ 5511/13 T nyitott billenős 8,850 12,000 162 10850 gázolaj 68 28,5 34,5
KAMAZ-23.ÁÉV 53212MULTILIFT CL 12 nyitott konténerszállító 8,400 10,400 162 10850 gázolaj 68 28,0 36,0
KAMAZ-ACK 4310–5,5 tartályos sósavszállító 9,150 6,090/3 162 10850 gázolaj 65 31,0 34,5
KAMAZ-AGÉPTERV 5511-HIAB 445 A csukott 10,840 7,760 162 10850 gázolaj 68 31,0 34,0
KAMAZ-AUTÓMECHANIKA 53212/635.71;635.71/M tartály 9,800 10,460 162 10850 gázolaj 68 30,5 35,5
KAMAZ-BUDALIFT 53212-LS 1000 nyitott emelőfalas 8,730 10,060 162 10850 gázolaj 68 29,0 34,5
KAMAZ-BUDAMOBIL 53212–035.35 csukott bútorszállító 10,200 8,200 162 10850 gázolaj 68 33,5 37,5
KAMAZ-BUDAMOBIL 53212/035.33 csukott hűtő 9,400 9,000 162 10850 gázolaj 68 32,5 37,0
KAMAZ-BUDAMOBIL 53212/035.33/M csukott hűtő 10,615 7,100 162 10850 gázolaj 68 33,5 37,0
KAMAZ-ÉGJ 53212/DG 10 darus 19,645 162 10850 gázolaj 40 39,0 39,0
KAMAZ-ÉPFU 53212-AM 6 S H forgódobos betonszállító 11,030 9,500 162 10850 gázolaj 68 31,5 36,0
KAMAZ-ÉPFU 53212-BSH 062.12 betonkeverő 12,700 12,600 162 10850 gázolaj 68 33,5 39,5
KAMAZ-ÉPFU 53212-KCR 8001/B; 8034; 8007 nyitott önrakodó 10,100 9,500 162 10850 gázolaj 68 30,5 35,5
KAMAZ-ÉPFU 53212/HIAB 550 nyitott rakodódarus 9,550 8,675 162 10850 gázolaj 68 30,0 34,5
KAMAZ-ÉPFU 53212/HIAB 650 nyitott rakodódarus 9,625 8,600 162 10850 gázolaj 68 30,0 34,5
KAMAZ-ÉPFU 53212/KCR 8001 nyitott önrakodó 10,330 9,800 162 10850 gázolaj 68 30,5 35,5
KAMAZ-ÉPFU 53212 CS.F cserefelépítményes 8,200 12,000 162 10850 gázolaj 54 28,0 34,0
KAMAZ-ÉPFU 54112/B 3 nyitott billenős 8,890 11,000 162 10850 gázolaj 68 28,5 34,5
KAMAZ-ÉPFU 54212/B 3 nyitott billenő 8,890 11,000 162 10850 gázolaj 68 28,5 34,5
KAMAZ-ÉPFU 5511/GSZ nyitott garázsszállító 9,000 7,700 162 10850 gázolaj 68 29,0 33,0
KAMAZ-ÉPFU 5511/13 T-BSZ 6 nyitott billenőteknős betonszállító 8,650 9,300 162 10850 gázolaj 68 28,5 33,0
KAMAZ-ÉPFU (TÜRJE) 53212-KCR 8014; KCR 8034 nyitott önrakodó 10,500 9,800 162 10850 gázolaj 68 30,0 35,0
KAMAZ-ÉPGÉP 53212-SW-6 K nyitott billenőteknős betonszállító 10,240 8,500 162 10850 gázolaj 68 30,5 34,5
KAMAZ-FAUN 53212Kombi SPSA; SA tartályos 12,000 5,600 162 10850 gázolaj 60 32,0 34,5
KAMAZ-FTSZV 53213-KO 507 tartályos iszapszippantó 11,300 9,000 162 10850 gázolaj 68 32,0 36,5
KAMAZ-KAPOSGÉP 5320/KCR 5000-H nyitott önrakodó 9,000 6,000 154 10850 gázolaj 60 29,0 32,0
KAMAZ-KAPOSGÉP 5320/KCR 5000-M nyitott önrakodó 9,000 6,200 154 10850 gázolaj 60 29,0 32,0
KAMAZ-KAPOSGÉP 53212-KCR 8001/B; 8034; 8007 nyitott önrakodó 10,100 9,500 162 10850 gázolaj 68 30,5 35,5
KAMAZ-KAPOSGÉP 53212/KCR 6000 nyitott önrakodó 8,700 10,100 162 10850 gázolaj 68 30,0 33,5
KAMAZ-KAPOSGÉP 53212/KCR 8014; 8034; 8015 nyitott önrakodó 10,420 7,200 162 10850 gázolaj 68 30,0 33,5
KAMAZ-KAPOSGÉPUNITE 53212/KCR 6000/ATEV nyitott önrakodó 9,900 9,500 162 10850 gázolaj 68 30,5 35,5
KAMAZ-KÖGEL (HÓDGÉP) 53212BVKT E csukott termosz 9,400 7,200 162 10850 gázolaj 68 32,5 36,0
KAMAZ-KÖGEL (HÓDGÉP) 53212BWKTE/H csukott hűtő 9,840 6,960 162 10850 gázolaj 68 32,5 36,0
KAMAZ-KÖRNYE 53212, RÁBAHDP150; MUT 228–58 csukott csatornatisztító 12,500 7,000 162 10850 gázolaj 68 34,0 37,5
KAMAZ-MEFAG 53212-KCR 5010 nyitott önrakodó 10,400 8,400 162 10850 gázolaj 68 30,5 34,5
KAMAZ-MEFAG 53212MULTILIFT CL 12 nyitott konténerszállító 8,400 10,400 162 10850 gázolaj 68 28,0 36,0
KAMAZ-MEZŐGÉP 53212-ÜTK-011 tartályos 9,640 8,575 162 10850 gázolaj 68 30,0 34,0
KAMAZ-MEZŐGÉP 5511-TFK 008 tartályos 9,250 7,700 154 10850 gázolaj 60 28,5 32,5
KAMAZ-MEZŐGÉP 5511/13 TTFK010 tartályos 9,700 9,300 162 10850 gázolaj 68 29,5 34,0
KAMAZ-MEZŐGÉP 5511/BFK-012 nyitott billenőputtonyos 8,750 10,000 162 10850 gázolaj 60 28,5 33,5
KAMAZ-OVIBER 5320PALFINGER 6700 AY nyitott önrakodó darus 9,120 6,040 154 10850 gázolaj 60 29,0 32,0
KAMAZ-OVIBER 53212PALFINGER PK 6700 AY nyitott önrakodó darus 9,690 9,100 162 10850 gázolaj 68 30,0 34,5
KAMAZ-TRANDERS 53212–14 tartályos 9,340 9,450 162 10850 gázolaj 68 30,0 34,5
KAMAZ-UNITECH 53212UNIPORM H-18 nyitott hulladékszállító 11,450 8,800 162 10850 gázolaj 68 32,0 36,5
KAMAZ-UNITECH 53212UNIROLL 10 nyitott konténerszállító 8,390 8,000 162 10850 gázolaj 68 29,0 33,0
KAMAZ-UNITECH 53212UNIROLL 10 nyitott konténerszállító 9,350 11,000 162 10850 gázolaj 68 30,0 35,5
KAMAZ-UNITECH 5511/13 T-H 11000 konténer rakodó 9,200 10,860 162 10850 gázolaj 68 29,0 34,5
KRAZ 2157/ T/AGU 8 K tartályos 12,990 6,000 176 14860 gázolaj 51 36,5 39,5
KRAZ 219 nyitott 11,300 12,230 132 6970 gázolaj 41 34,5 40,5
KRAZ 250-USZ 6–30 nyitott 12,280 8,680 202 14860 gázolaj 53 36,0 40,0
KRAZ 255 B nyitott 12,300 8,000 176 14860 gázolaj 51 34,5 38,5
KRAZ 256 B nyitott billenő 11,400 12,000 158 14860 gázolaj 47 34,5 40,5
KRAZ 257 tartályos 12,500 7,400 176 14860 gázolaj 45 36,0 40,0
KRAZ 257 nyitott 11,130 12,000 158 14860 gázolaj 45 34,5 40,5
KRAZ 257 4 AN 700 cementező agregát 20,600 176 14860 gázolaj 38 40,0 40,0
KRAZ 257 CA-320/400 cementező agregát 16,800 176 14860 gázolaj 51 37,5 37,5
KRAZ 257 K-162 autódaru 23,385 176 14860 gázolaj 51 42,0 42,0
KRAZ 257/PPUA-1200/100 gőzkazán 13,560 4,200 176 14860 gázolaj 51 36,5 38,5
KRAZ 258/B1/SZB 92 betonkeverő 12,450 7,500 176 14860 gázolaj 51 34,5 38,8
KRAZ ACN-11–257 tartályos 12,700 9,160 176 14860 gázolaj 51 36,0 40,5
KRAZ K 219, K-162 autódaru 21,800 132 6970 gázolaj 41 46,0 46,0
KRAZ-BVG 255 B 1/8000 tartályos 12,200 8,400 176 14860 gázolaj 50 35,5 39,5
LATVIJA RAF-977D (Peugeot 504 D mot.) nyitott magasított ponyvás 1,88 0,85 53 1948 gázolaj 70 11,6 13,2
LIAZ 110–010-MP 22 szerelőkosaras emelőgép 14,800 0,460 152 11940 gázolaj 53 31,0 33,5
LIAZ 110.021 nyitott 7,460 8,400 152 11940 gázolaj 70 24,5 28,5
LIAZ 110.050 d nyitott élőállatszállító 9,170 6,620 224 11940 gázolaj 69 32,0 35,0
LIAZ 110.050 Izoterm csukott termosz 8,600 7,257 212 11940 gázolaj 70 31,5 35,0
LIAZ 110,073 nyitott vámzáras 8,200 7,660 224 11940 gázolaj 70 29,0 33,0
LIAZ 110.083 nyitott vámzáras 7,670 8,187 224 11940 gázolaj 70 28,5 33,0
LIAZ 110.820/BOBR 16.2 (BR 1724) csukott szemétgyűjtő 10,680 5,600 152 11940 gázolaj 50 31,0 34,0
LIAZ 110.850-SA 8 tartályos locsoló 8,960 7,000 152 11940 gázolaj 54 28,5 32,0
LIAZ 122.053 nyitott 9,840 12,000 224 11940 gázolaj 70 30,5 36,5
LIAZ 150.261 (4x2) nyitott billenős 7,700 8,500 212 11940 gázolaj 60 28,5 32,5
LIAZ 150.261 (4x4) nyitott billenős 8,360 8,000 212 11940 gázolaj 60 29,5 33,5
LIAZ 706 MTSP 24 nyitott billenős 7,800 8,060 148 11940 gázolaj 60 24,5 27,5
LIAZ S 100.02 nyitott 7,500 8,300 148 11940 gázolaj 69 24,5 28,5
LIAZ S 100.05 nyitott 8,000 7,790 224 11940 gázolaj 69 31,0 35,0
LIAZ S 100.05–3 nyitott 8,200 7,590 224 11940 gázolaj 69 31,0 35,0
LIAZ-BOBR 110.830–12.1 (BR L812) nyitott szemétszállító 10,300 5,000 152 11940 gázolaj 50 31,0 33,5
LIAZ-BUDAMOBIL 110.080–030.02 csukott 8,750 7,607 224 11940 gázolaj 60 29,0 33,0
LIAZ-BUDAMOBIL 110.080–030.04 nyitott 8,500 7,860 224 11940 gázolaj 60 28,5 33,0
LIAZ-KAPOSGÉP 110.021-KCR 8007;T rakodódarus 10,2 5,700 152 11940 gázolaj 70 27,0 29,5
LIAZ-KAPOSGÉP 110.021/KCR-8034 nyitott 9,650 5,440 152 11940 gázolaj 70 24,5 28,5
LIAZ-KAPOSGÉP S 100.02-KCR 6000 nyitott önrakodó 8,170 7,630 148 11940 gázolaj 69 25,5 28,5
LIAZ-KAPOSGÉP S 100.02-KCR 8001; 110–021 nyitott rakodódarus 9,450 6,350 148 11940 gázolaj 69 26,5 28,5
LIAZ-UNITECH 150.161/III-6000 nyitott konténerszállító 8,650 5,000 213 11940 gázolaj 60 31,5 34,0
LIAZ/ÁVH 110.021 nyitott élőállat szállító 9,460 6,400 152 11940 gázolaj 70 24,5 28,5
MAGIRUS DEUTZ F4L 912 nyitott 2,700 3,000 59 3744 gázolaj 70 15,5 16,0
MAN 14151 F csukott tartálytisztító 9,060 3,600 114 6871 gázolaj 63 25,5 27,5
MAN 19.321 U nyitott 8,500 8,432 235 15844 gázolaj 60 32,0 37,0
MAN 19362 FL B/L nyitott 7,030 11,800 265 11967 gázolaj 63 34,0 39,0
MAN 26.320 DFK nyitott 11,500 10,432 235 15844 gázolaj 60 37,0 42,0
MAN Büssing 16.320 U billenős 7,960 7,904 235,5 11400 gázolaj 60 32,0 36,0
MAN FO5 D 2866 LF/290 nyitott önrakodó konténerszállító 10,390 13,610 221 11884 gázolaj 60 34,8 41,6
MAN VW 6.90 F nyitott fixplatós 2,400 2,300 66 3791 gázolaj 60 14,5 15,5
MAN VW. 6100 F nyitott 2,745 6,500 77 4580 gázolaj 60 14,0 15,5
MAN VW 90 F csukott hűtő 3,630 2,800 66 3791 gázolaj 60 14,5 16,0
MAZ 500 nyitott 6,575 7,500 132 11150 gázolaj 53 21,5 25,5
MAZ 500-K 64 autódaru 12,200 132 11150 gázolaj 41 33,0 33,0
MAZ 500-KSZ-35–62 A autódaru 13,470 132 11150 gázolaj 41 33,0 33,0
MAZ 503 A nyitott billenő 7,100 8,000 132 11150 gázolaj 53 22,0 26,0
MAZ 5334–1 BA 15 N fúrótornyos 13,600 132 11150 gázolaj 53 34,0 34,0
MAZ 5549 nyitott billenő 7,100 8,000 132 11150 gázolaj 53 22,0 26,0
MAZDA E 2000 Pritsche nyitott 1,4–1,5 1,6 47 2184 gázolaj 66 9,7 10,5
MAZDA E 2200 D (Kombi 4x2) csukott kombi, 6 személyes 1,580 0,832 44 2183 gázolaj 66 9,7 10,5
MAZDA Pickup SD1C32; Furgon SR1L32/1 csukott; nyitott 1,5;1,4 1,14;1,59 47 2184 gázolaj 66 9,7 10,5
MAZDA SR E 2200 csukott 1,600 0,825 47 2196 gázolaj 66 9,7 10,5
MERCEDES-BENZ 1017/A39 csukott 6,300 11,300 124 5636 gázolaj 60 20,4 25,0
MERCEDES-BENZ 1117 csukott hátsó emelőfalas 5,865 5,135 125 5865 gázolaj 60 15,5 17,0
MERCEDES-BENZ 1517 4WD nyitott billenős 6,800 7,864 141 8660 gázolaj 75 24,0 28,0
MERCEDES-BENZ 1617 CAK csukott műszeres 5,600 10,100 125 5917 gázolaj 60 23,0 23,0
MERCEDES-BENZ 1619 nyitott 6,360 9,640 139 9506 gázolaj 60 23,5 28,5
MERCEDES-BENZ 1625 nyitott 6,130 9,700 243 14620 gázolaj 75 30,5 35,5
MERCEDES-BENZ 1626 AK nyitott 10,300 5,700 188 12675 gázolaj 75 34,5 36,0
MERCEDES-BENZ 206 D csukott 1,300 1,100 44 2200 gázolaj 70 9,0 10,5
MERCEDES-BENZ 207 D csukott 1,430 1,120 48 2404 gázolaj 70 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 207 D csukott 1,740 1,060 53 2350 gázolaj 70 9,5 10,0
MERCEDES-BENZ 208 D csukott 1,580 1,500 53 2399 gázolaj 70 9,5 10,0
MERCEDES-BENZ 2232 6x4 nyitott 9,800 12,200 235 15950 gázolaj 60 34,0 40,0
MERCEDES-BENZ 2235 L 6x2 nyitott 11,550 10,450 258 14517 gázolaj 60 39,0 44,0
MERCEDES-BENZ 2244 nyitott 8,500 13,500 254 14620 gázolaj 60 40,0 42,5
MERCEDES-BENZ 2508 DG/35 nyitott 2,630 2,370 76 3780 gázolaj 70 10,4 12,0
MERCEDES-BENZ 2632/K csukott 12,000 14,000 235,5 15980 gázolaj 70 38,0 45,0
MERCEDES-BENZ 2635/45 (6x4) darus autómentő 14,810 7,550 260 14618 gázolaj 70 38,0 42,0
MERCEDES-BENZ 2635/45 (6x4) darus autómentő 14,810 7,550 260 14618 gázolaj 60 38,0 42,0
MERCEDES-BENZ 306 D csukott 1,595 1,505 44 2197 gázolaj 90 10,5 11,0
MERCEDES-BENZ 307 D csukott 1,795 1,705 48 2403 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 307 D csukott emelt tetős 2,080 1,420 48 2399 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 307 D csukott 2,160 1,340 53 2399 gázolaj 90 11,8 12,5
MERCEDES-BENZ 308 D-Psz csukott páncélozott 2,760 0,600 58 2299 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 309 D csukott 1,920 1,444 65 2350 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 309 D csukott 1,850 1,650 65 2998 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 406 D csukott 1,980 2,020 40,5 1967 gázolaj 90 11,0 12,5
MERCEDES-BENZ 406 D csukott 2,940 1,660 44 2197 gázolaj 90 12,0 13,0
MERCEDES-BENZ 407 D csukott 2,035 1,465 65 2350 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 407 L csukott 1,605 1,895 48 2404 gázolaj 90 10,0 11,0
MERCEDES-BENZ 408 D csukott 1,630 2,370 58 2299 gázolaj 90 9,0 10,0
MERCEDES-BENZ 508 D csukott műszeres 3,850 3 fő 63 3782 gázolaj 80 13,0 13,5
MERCEDES-BENZ 602 D nyitott 1,685 1,815 58 2399 gázolaj 70 9,5 10,4
MERCEDES-BENZ 709 nyitott 2,290 4,065 63 3782 gázolaj 90 14,5 15,5
MERCEDES-BENZ 711/D K-A csukott 3,385 3,215 85 3972 gázolaj 70 14,0 15,5
MERCEDES-BENZ 811/D csukott hűtő 4,790 2,700 85 3972 gázolaj 80 15,0 16,5
MERCEDES-BENZ 817 L csukott bútorszállító 5,710 1,780/7 125 5917 gázolaj 70 20,0 21,0
MERCEDES-BENZ L 406 DG nyitott magasított ponyvás 1,830 1,670 53 2194 gázolaj 14,0
MERCEDES-BENZ L 508 DG/35 csukott 2,705 2,225 63 3780 gázolaj 80 12,5 13,6
MERCEDES-BENZ L 613 D csukott 2,890 3,900 96 5675 gázolaj 80 12,0 14,5
MERCEDES-BENZ LP 2232 (6x2) nyitott 7,570 14,360 235 15950 gázolaj 70 32,0 39,0
MERCEDES-BENZ LP 809 nyitott 3,280 3,740 63 3758 gázolaj 70 15,0 17,0
MERCEDES-BENZ LP 809/36 nyitott 3,790 4,074 66 3782 gázolaj 70 15,4 17,4
MERCEDES-BENZ LP 813 nyitott 3,095 4,700 96 5638 gázolaj 70 15,5 17,5
MERCEDES-BENZ LP 913 nyitott 3,750 5,450 96 5675 gázolaj 80 21,0 23,0
MERCEDES-BENZ LPA 418–46 nyitott 8,620 6,180 217 10809 gázolaj 50 32,4 35,0
MERCEDES-BENZ MP 100 D nyitott 1,800 1,000 55 2397 gázolaj –, 10,0
MERCEDES-BENZ UNIMOG 406 nyitott 3,580 2,000 62 5675 gázolaj 49 17,0 18,0
MERCEDES-BENZ UNMIMOG U 84/406 nyitott 3,580 2,000 62 5675 gázolaj 53 17,0 18,0
MERCEDES-BENZ TEHAG 2636 K 6X4/45/T6 csukott speciális halszállító 13,500 8,860 261 18273 gázolaj 60 31,5 37,5
MERCEDES-BENZBUDAMO 2435/088.14 nyitott 10,600 11,250 269 14618 gázolaj 70 31,5 38,0
MERCEDES-BENZHIAB UNIMOG 416–650 AW darus 5,100 66 5675 gázolaj 54 19,0 20,0
MERCEDES-BENZRÁBA 2435 L/K 500–4100-0000 nyitott 10,600 11,450 269 14618 gázolaj 70 31,5 38,0
MITSUBISHI CANTER 35 FB 436BC csukott 1,590 1,910 51 2477 gázolaj 60 10,0 11,0
MITSUBISHI CANTER 75 Fh 100 GS csukott 3,500 4,000 107 4948 gázolaj 60 11,0 12,6
MITSUBISHI CANTER D 2,100 3,900 86 3297 gázolaj 60 9,5 10,5
MITSUBISHI CANTER TD darus 2,760 2 88 3258 gázolaj 60 8,7 10,0
MITSUBISHI KATO NK 450–5/K 503 autódaru 39,900 198 14886 gázolaj 53 54,0 54,0
MITSUBISHI KATO NK 500 E-III (8x6) autódaru 41,000 213 14886 gázolaj 60 74,0 74,0
MITSUBISHI L 200 Pick Up 4WD nyitott 1,505 1,120 51 2477 gázolaj 75 8,8 9,5
MITSUBISHI L 300 Kasten D csukott 1,360 0,710 51 2477 gázolaj 90 8,1 9,4
MITSUBISHI L 300 Kasten Lang 2,50 csukott 1,3–1,5 0,990 51 2477 gázolaj 90 7,4 9,5
MITSUBISHI L 300 Kasten TD 4WD csukott 1,640 0,620 62 2477 gázolaj 90 10,2 12,2
MITSUBISHI L 300 Koffer D csukott 1,500 0,495 51 2477 gázolaj 90 8,6 9,6
MITSUBISHI L 300 Pr D nyitott billenős 1,2–1,4 0,6–0,8 51 2477 gázolaj 90 8,3 9,3
MITSUBISHI L 300 Transporter D csukott 1,4–1,5 0,8–1,0 51 2477 gázolaj 90 8,1 9,4
MITSUBISHI L 300 Transporter TD 4WD csukott 1,5–1,6 0,7–0,9 62 2477 gázolaj 90 10,2 12,2
MITSUBISHI-KATO K 230 BLANK 160 E-III daru 20,250 165 11149 gázolaj 49 33,2 33,2
MITSUBISHI-KATO NK 160 daru 20,450 141 9950 gázolaj 53 33,2 33,2
MITSUBISHI-KATO NK 350 E-III daru 33,200 213 14886 gázolaj 53 48,0 48,0
MITSUBISHI-KATO NK 400 autódaru 38,470 195 13273 gázolaj 53 53,0 53,0
MITSUBISHI-KATO NK 450–5/K 352-L autódaru 39,500 195 13273 gázolaj 53 62,0 62,0
MITSUBISHI-KATO K 354 LK3/NK-400 E-III daru 35,550 213 14886 gázolaj 53 50,0 50,0
MULTICAR 24 M nyitott 1,550 2,100 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR 24 MB nyitott billenő 1,620 2,100 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR ADK 125 autódaru 19,30 140 9840 gázolaj 53 30,5 30,5
MULTICAR M 24,09 nyitott rakodólapos 1,630 1,950 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 25 30.01 forgólétrás 2,385 33 1997 gázolaj 38 12,0 12,0
MULTICAR M 25 L 86 csukott 1,920 1,890 33 1997 gázolaj 38 12,5 13,5
MULTICAR M 25.01–19.2/23.1 csukott úttisztító 2,200 1,610 33 1997 gázolaj 38 12,0 13,0
MULTICAR M 25.01.01 nyitott 1,660 2,060 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 25.01/09.01 nyitott 1,975 1,760 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 25.10.01 nyitott 1,750 1,960 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 25.14 nyitott rakodóbillenő 1,900 1,850 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 25.32.01 nyitott szerelőállványos 2,24 33 1997 gázolaj 38 12,0 12,0
MULTICAR M 25.33-UM 12–1 szerelőkosaras 3,070 0,300 33 1997 gázolaj 38 13,0 13,0
MULTICAR M 25.48/20.01 tartályos öntöző 2,05 1,71 33 1997 gázolaj 38 12,0 13,0
MULTICAR M 25.48/22.02 tartályos úttisztító 2,25 1,66 33 1997 gázolaj 38 12,0 13,0
MULTICAR M 2512.01 nyitott billenő 1,790 1,860 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 2513.01 nyitott billenő 1,725 1,960 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,5
MULTICAR M 2551.01 tartályos 1,90 1,00 33 1997 gázolaj 38 12,0 12,5
MULTICAR M-24,30 forgólétrás 2,110 0,350 33 1997 gázolaj 38 12,0 12,0
MULTICAR M-24,48 tartályos öntöző, mosó 1,950 1,870 33 1997 gázolaj 38 12,0 13,0
MULTICAR-BUMAR M-24,51 csukott szemétgyűjtő 1,730 1,000 33 1997 gázolaj 38 11,5 12,0
MULTICAR M 25-PM 0103; M 25-P 10103 csuklógémes személyemelő 3,380 33 1997 gázolaj 38 13,0 13,0
MULTICAR-MG-KOMB.Kö M 25.01EIFEL szerelőkosaras 2,280 33 1997 gázolaj 38 12,0 12,0
NISSAN Vanette 2,0 D csukott 1,0–1,1 0,800 49 1952 gázolaj 90 7,5 8,0
PANTHER ADK 6,3 autódaru 13,30 66 6024 gázolaj 41 26,5 26,5
PANTHER ADK 6,3–2 autódaru 13,30 92 6580 gázolaj 41 27,5 27,5
PINGUELY-HAULOTTE TTR-220 autódaru 20,200 117 8300 gázolaj 46 44,0 44,0
PINGUELY-MOL TLM-586-FN 4050/84 H-L autódaru 38,200 185 12763 gázolaj 48 52,0 52,0
PINGUELY-MOL TLM-286 1500 M 164 L-H autódaru 23,600 125 3482 gázolaj 51 35,0 35,0
PINGUELY-MOL TLM-386/2530 85 L-H autódaru 31,660 185 12763 gázolaj 46 45,0 45,0
POCLAIN P 3–36.07 autódaru 34,340 170 11310 gázolaj 52 47,0 47,0
PONTAIN-POC.METERIEL 28.07/P 3 autódaru 30,850 169 11310 gázolaj 52 43,0 43,0
PRÁGA S 5 T/3 csukott terepjáró 6,500 4,200 72 7412 gázolaj 54 22,0 24,0
PRÁGA V 3 S ADO 60 autódaru 9,850 72 7412 gázolaj 45 23,0 23,0
PRÁGA V 3 S fek. tartályos iszapszippantó 6,950 3,700 72 7412 gázolaj 45 22,0 24,0
PRÁGA-ZALAERDŐ V 3 S nyitott rakoncás 5,700 5,600 70 7412 gázolaj 45 21,0 24,0
RENAULT B 110–50 (4x4) csukott lakóautó 2,395 2,700 78 2498 gázolaj 75 9,0 10,0
RENAULT B 110–50.02 (4x4) (AUTOFER) csukott műhelygk. 3,450 1,550 78 2498 gázolaj 75 9,8 10,8
RENAULT DG 320.20 nyitott gépjárműszállító 10,400 6,100 240 9839 gázolaj 60 36,0 39,0
RENAULT EXPRESS 1,6 D kombi & kasten csukott combi 0,8–1,0 5 40 1595 gázolaj 70 5,2 6,5
RENAULT Express 1,9 D kombi & kasten csukott 0,8–1,0 550 48 1870 gázolaj 75 5,8 7,0
RENAULT JN 90 autómentő 4,000 2,300 96 5490 gázolaj 75 13,0 13,5
RENAULT MASTER T 35 D csukott 1,835 1,665 69 2499 gázolaj 90 8,0 9,5
RENAULT MASTER T 35 D csukott 1,920 1,580 55 2499 gázolaj 70 9,3 10,3
RENAULT MASTER T 35 D csukott 1,930 1,570 55 2499 gázolaj 90 9,0 10,0
RENAULT MASTER T 35 D csukott 2,150 1,445 53 2445 gázolaj 70 9,3 10,0
RENAULT R 370 nyitott 9,020 17,000 268 14880 gázolaj 70 37,0 40,0
RENAULT Rapid Transporter csukott 0,935 0,500 54 1596 gázolaj 90 7,7 8,0
RENAULT RB 110/60 csukott 3,470 2,520 78 2499 gázolaj 70 9,5 10,0
RENAULT RCO 4C1 nyitott 11,800 10,200 264 12024 gázolaj 70 35,5 40,5
RENAULT RCO 4C1 (R350) nyitott 11,800 10,200 264 12024 gázolaj 70 35,5 40,5
RENAULT S 160/09 csukott 4,600 4,900 117 5490 gázolaj 75 14,0 15,0
RENAULT T 313 csukott 1,415 1,000 43 2068 gázolaj 70 8,5 9,0
RENAULT TRAFIC 1400 TB 43. csukott 1,555 1,440 55 2499 gázolaj 60 9,8 10,5
RENAULT TRAFIC T554 D csukott 1,615 0,885 56 2499 gázolaj 70 9,8 10,5
RENAULT TRAFIC TB 1 B csukott 1,520 1,480 55 2499 gázolaj 70 9,1 9,5
RENAULT TRAFIC V5B4 4x4 csukott 1,670 0,830 55 2499 gázolaj 70 9,5 10,0
RENAULT-AUTOFER 200.01 csukott hűtő 7,140 4,360 144 6178 gázolaj 90 25,0 27,0
RENAULT-BUDAMOBIL R 310–036.50 nyitott vámzáras 9,300 6,550 227 11941 gázolaj 65 33,0 36,5
ROBUR LD 2002-Afr 7/MZ 8(H) csukott terepjáró 3,540 1,420/8 50 3927 gázolaj 60 15,0 16,5
ROBUR LD 2202 AKSF/SPr nyitott 3,230 2,130 50 3927 gázolaj 60 16,0 17,5
ROBUR LD 3001 FrMU 3/K csukott 3,360 2,300 50 3927 gázolaj 60 14,0 15,5
ROBUR LD 3001 FrMU 5/Mz 20 csukott személyszállító 3,650 0,790/20 50 3927 gázolaj 60 14,5 16,0
ROBUR LD 3001 FrMU 5/Mz 8 csukott többcélú 3,430 1,810+8 fő 50 3927 gázolaj 60 14,0 15,5
ROBUR LD 3001 KF2/Ki 3–1 nyitott billenő 3,230 2,430 50 3927 gázolaj 61 13,5 15,0
ROBUR LD 3001 KFU/LKoTherm csukott 3,400 2,260 50 3927 gázolaj 60 15,0 16,5
ROBUR LD 3001 KFU/Pr I nyitott 3,000 2,660 50 3927 gázolaj 61 13,5 15,0
ROBUR LD 3001-KFU/St-KO II.(H) csukott 3,320 2,340 50 3927 gázolaj 60 15,0 16,5
ROBUR LD 3004 AKF2/Ki3 (4x4) nyitott billenő 3,450 2,310 54 4086 gázolaj 60 15,9 17,1
ROBUR LD 3004 KF2/Ki3 (4x2) nyitott billenő 3,200 2,460 54 4086 gázolaj 60 15,6 16,9
ROBUR LD 3004 KFU/Pr nyitott 2,860 2,800 54 4086 gázolaj 60 15,3 16,7
ROBUR LD/1 3000 KF/Pr nyitott 2,850 2,860 50 3927 gázolaj 68 11,9 13,3
ROBUR LO 2202 AKF/SPrXVI. AJV nyitott 2,720 2,570 50 3927 gázolaj 60 14,5 16,0
ROBUR LO 3000 AKF/PrXVI.AJV nyitott 2,9;3,2 1,80;2,21 50 3927 gázolaj 60 14,5 16,0
ROBUR LO 3000 Fr 3-M/K-XVI.AJV csukott 3,350 2,150 50 3927 gázolaj 60 14,0 15,5
ROBUR LO 3000 Fr 3-M/MzXVIAJV csukott 3,350 1,85–2,08 50 3927 gázolaj 60 14,0 15,5
ROBUR LO 3000 KF/LKOT4-XVI.AJV csukott termosz 3,170 3,320 50 3927 gázolaj 60 15,0 16,5
ROBUR LO 3000 KF/LKOXVI.AJV csukott 3,050 2,450 50 3927 gázolaj 60 15,0 16,5
ROBUR LO 3000 KF/PrXVI.AJV nyitott 2,6;3,0 2,86;2,28 59 3927 gázolaj 60 13,5 15,0
ROBUR LO 3000-AVIA nyitott 2,630 2,860 59 3596 gázolaj 68 13,5 15,0
ROBUR-ÓBUDA LD 3001-KFU/St-KO II/H/-L 1000 csukott 3,700 1,960 50 3927 gázolaj 60 14,5 15,5
ROBUR-AUTÓFER LD 2002 AKSF-76.21 csukott személyszállító 4,030 21 fő 50 3927 gázolaj 60 16,5 18,0
ROBUR-AUTÓKER LD 3001 KFU/LKoThermFRIGIC. csukott hűtő 4,050 1,610 50 3927 gázolaj 60 14,5 15,5
ROBUR-AUTOFER LD 3004 KFU 76.04 csukott 3,400 2,260 54 4086 gázolaj 60 15,9 17,0
ROBUR-BUDALIFT LD 3001 FrMu 3/K-L 1000 csukott hátsó emelőfalas 3,700 2,000 50 3927 gázolaj 60 13,5 14,5
ROBUR-BUDALIFT LD 3001 FrMu 3/K–L 500 csukott hátsó emelőfalas 3,700 2,000 50 3927 gázolaj 60 13,5 14,5
ROBUR-BUDAMOBIL LD 3001 KFu/PrI–L500 nyitott emelőfalas 3,400 2,260 50 3927 gázolaj 60 14,0 15,0
ROBUR-BUDAMOBIL LD 3001/031.17 csukott 3,980 1,780 50 3927 gázolaj 60 16,0 17,0
ROMAN 19 AB-3 betonkeverő 12,000 9,400 158 10350 gázolaj 45 33,0 37,5
ROMAN 19.21/AR–80 darus 11,580 10,200 158 10350 gázolaj 52 32,5 37,5
ROMAN-STETTER 19.215 DF/Bp 60 SV1 betonszivattyú 21,110 158 10350 gázolaj 52 42,0 42,0
ROVER 350 D csukott dobozos 1,940 1,280 55,5 2492 gázolaj 80 9,5 11,0
ROVER XC (MAESTRO 700) csukott 1,070 0,770 44 1996 gázolaj 80 4,8 5,2
RÁBA 831.00 nyitott 8,500 7,500 145 10350 gázolaj 64 28,0 32,0
RÁBA 831.03 nyitott 8,500 7,500 168 10686 gázolaj 64 28,0 32,0
RÁBA 831.13.000 nyitott 9,100 7,260 188 10350 gázolaj 68 30,5 34,0
RÁBA 831.23 nyitott 8,950 6,900 188 10350 gázolaj 68 30,3 33,5
RÁBA 832.13 nyitott 10,50 11,50 188 10344 gázolaj 68 31,5 37,0
RÁBA 836.00 nyitott billenő 11,00 9,000 169 10700 gázolaj 47 31,0 36,0
RÁBA 842,00 nyitott 11,80 14,20 223 15450 gázolaj 68 37,0 44,0
RÁBA F 22.188–6.2–002 nyitott konténerszállító 9,100 12,260 188 10350 gázolaj 68 30,0 37,5
RÁBA F 22.260–6.2–001 nyitott cserefelépítményes 9,150 13,200 260 11630 gázolaj 70 38,0 43,0
RÁBA H 18.188–6x6–102 nyitott konténerszállító 10,000 7,020 188 10350 gázolaj 66 32,0 35,5
RÁBA H 18.188–6x6–103 nyitott konténerszállító 9,800 7,220 188 10350 gázolaj 66 32,0 35,5
RÁBA H 18.188–6x6–104 nyitott terepjáró 10,000 7,020 188 10350 gázolaj 66 32,0 35,5
RÁBA K 26.188–6.4–016;009 nyitott billenő 12,800 9,560 188 10350 gázolaj 50 34,0 38,5
RÁBA K 26.206–6.4 nyitott billenő 11,500 10,360 217 10350 gázolaj 60 31,5 37,5
RÁBA K 26.217–6.4–002 nyitott billenő 11,150 11,200 217 10350 gázolaj 68 31,5 37,5
RÁBA L 16.188–4.2 nyitott 9,10 6,60 138 10350 gázolaj 68 30,5 34,0
RÁBA L 16.221–4.2 nyitott 9,000 7,360 221 10350 gázolaj 68 30,0 33,5
RÁBA L 16.221–4.2–002 nyitott 9,000 7,360 221 10350 gázolaj 68 30,0 33,5
RÁBA L 16.221–4.2–005 nyitott 9,000 7,360 221 10350 gázolaj 68 30,0 33,5
RÁBA L 16.221–4.2–008 nyitott 9,100 7,160 221 10350 gázolaj 62 30,0 33,5
RÁBA L 16.260–4.2 nyitott 9,000 7,360 260 11630 gázolaj 70 30,5 34,0
RÁBA L 22.188–6.2 (002;003) nyitott 10,600 11,400 188 10350 gázolaj 68 31,5 37,5
RÁBA L 22.188–6.4 nyitott 10,500 11,850 188 10350 gázolaj 65 31,5 37,5
RÁBA L 22.221–6.2 nyitott 11,000 11,260 221 10350 gázolaj 60 32,0 37,5
RÁBA L 22.260–6.2–000 nyitott 11,000 11,360 260 11630 gázolaj 70 38,5 44,0
RÁBA L 22.260–6.2–001;-002 nyitott 11,200 11,160 260 11630 gázolaj 70 38,5 44,0
RÁBA L 26.188–6.4 nyitott 10,500 11,850 188 10350 gázolaj 50 31,5 37,5
RÁBA U 26.230 DFA 25 nyitott konténerszállító 9,900 12,460 169 10688 gázolaj 57 32,0 39,0
RÁBA U 26.230 DFK-306 nyitott billenő 12,800 9,000 169 10688 gázolaj 47 33,0 37,5
RÁBA U 26.256 DFAK-001 nyitott billenő 13,400 8,960 188 10350 gázolaj 50 34,0 37,5
RÁBA U 26.256 DFK-000 nyitott billenő 14,550 7,800 188 10350 gázolaj 47 35,5 39,0
RÁBA U 26.256 DFK-001 nyitott billenő 13,400 8,9600 188 10350 gázolaj 47 34,5 39,0
RÁBA U 26.256 DFK-001 nyitott billenő 12,800 9,560 188 10350 gázolaj 47 33,0 37,5
RÁBA U 26.256 DFK-003;004 nyitott billenő 11,000 11,360 188 10350 gázolaj 47 31,5 37,0
RÁBA U 26.230 DFKA nyitott billenő 11,400 10,600 169 10700 gázolaj 47 31,5 37,5
RÁBA U 26.230 DFA/VO 77 darus 14,20 169 10700 gázolaj 47 34,0 34,0
RÁBA FAUN U 26.230 DF-SA tartályos iszapszippantó 12,840 12,888 169 10700 gázolaj 47 32,5 39,0
RÁBA FAUN U 26.230 DF FHSP 1600 csukott szemétgyűjtő 15,200 7,03 169 10700 gázolaj 47 34,0 37,5
RÁBAABG 26.230 DF-GT 9 tartályos aszfaltszállító 12,700 8,830 169 10700 gázolaj 47 32,5 37,0
RÁBA-AUTOMECHANIKA 831.14–638.05 csukott labor 11,450 4,270/4 118 10350 gázolaj 64 28,0 32,0
RÁBA-AUTÓMECHANIKA U 26.230 DFA-638.30 nyitott rönkszállító 12,650 9,710 169 10350 gázolaj 50 34,0 39,0
RÁBA-BERGER U 26.230 DFGP 17 hídvizsgáló 15,978 169 10700 gázolaj 47 36,0 36,0
RÁBA-BUDAMOBIL 831.56–038.58 tartályos 9,350 7,000 188 10350 gázolaj 70 30,5 34,0
RÁBA-BUDAMOBIL U 26.230 DF-02/038.23 tartályos csatornatisztító 12,500 9,000 169 10688 gázolaj 47 32,5 37,0
RÁBA-ÉPGÉP 832.20-BPL-600 HD/KVM-23 betonszivattyú 16,58 169 10700 gázolaj 64 37,0 37,0
RÁBA-ÉPGÉP 832.20-BPL-600 HD/KVM-29 betonszivattyú 20,10 169 10700 gázolaj 64 40,0 40,0
RÁBA-ÉPGÉP U 26.230 DFA/TRM 6 HF/N betonkeverő 13,880 8,410 169 10688 gázolaj 45 34,0 37,5
RÁBA-GAMMA U 26.230 DFA-02–2001 R csukott műszeres 21,000 169 10688 gázolaj 46 43,0 43,0
RÁBA-LABOR MIM 26.230 DFACS1 csörlős vonszoló 11,840 10,500 169 10700 gázolaj 47 31,5 37,5
RÁBA-LABOR MIM 26.230 DFÜSZ12 tartályos 13,260 7,65 169 10700 gázolaj 47 32,5 36,5
RÁBA-MAN U 26.230 DFA-02 nyitott 16,240 4,760 169 10688 gázolaj 46 37,0 41,0
RÁBA-MOERCH/TRANDERS 832.13 nyitott takarmányszállító 12,50 9,50 169 10700 gázolaj 68 31,5 36,0
RÁBA-MUT F 16.188–4.2–002/205 G 15 nyitott szemétgyűjtő 11,900 4,320 188 10350 gázolaj 63 33,0 35,0
RÁBA-MUT F 26.188 (6x4)-20,0/211 csukott hulladékgyűjtő 14,650 7,070 188 10350 gázolaj 47 35,5 39,0
RÁBA-MUT F 26.188 (6x4)-24,0/205 csukott hulladékgyűjtő 13,820 7,900 188 10350 gázolaj 47 35,0 39,0
RÁBA-SCHÖRLING TSZ S F 26.188–6.4–018 csukott önfelszedőseprőgép 15,240 6,620 188 10350 gázolaj 39 38,5 42,0
RÁBA-SCHWING 831.04/BPL 600 HD/KVM 23 autóbetonszivattyú 15,864 169 10700 gázolaj 64 36,0 36,0
RÁBA-UNITECH F 22.188–6.2/0–1100 nyitott konténerszállító 13,000 8,350 188 10350 gázolaj 57 33,5 37,5
RÁBA-VM TARM A/S L 26.188 (6x4)-C10 tartályos 11,880 10,480 188 10350 gázolaj 50 34,5 40,0
SAVIEM CA 02 nyitott autószállító 8,400 6,290 139 10160 gázolaj 70 26,0 29,5
SAVIEM SG-2 vezetékszerelő 3,260 55 2600 gázolaj 67 14,0 14,0
SAVIEM SM-8–13 vezetékszerelő 7,900 0,900 100 5270 gázolaj 60 21,0 21,5
SCANIA LB 11034S nyitott 6,500 10,000 217 11034 gázolaj 60 29,0 34,0
SCANIA LB 81 S54 nyitott 8,220 7,640 154 7786 gázolaj 60 26,7 31,2
SCANIA P92 nyitott 10,570 11,430 202 8500 gázolaj 60 33,5 39,0
SCANIA P 112 H4 nyitott 8,400 7,960 267 7786 gázolaj 60 35,0 39,0
SCANIA R 113 ML 6x2 nyitott 9,892 12,100 250 11000 gázolaj 35,5 42,0
SCANIA RM 6x2 AL 65162 nyitott 9,940 12,560 250 11015 gázolaj 63 36,0 43,0
SKODA 706 CAK-7 tartályos csatornatisztító 8,840 7,100 117 11781 gázolaj 53 25,0 28,5
SKODA 706 MT 4 nyitott 6,450 9,400 147 11940 gázolaj 60 23,0 28,0
SKODA 706 MT 4/KCR 8014 nyitott önrakodó 9,250 6,200 147 11940 gázolaj 60 25,5 28,5
SKODA 706 MTC-5 Lux nyitott 7,720 8,130 147 11940 gázolaj 60 24,5 28,5
SKODA 706 MTS 24 R-KCR 8019 nyitott billenős 8,700 7,160 147 11940 gázolaj 60 25,5 28,5
SKODA 706 MTS 24-MP 20–1;20–2 szerelőkosaras 13,2 147 11940 gázolaj 60 31,0 31,0
SKODA 706 MTSP 24 nyitott billenő 7,800 8,060 147 11940 gázolaj 56 26,5 29,5
SKODA 706 MTV-5 nyitott 7,150 8,850 147 11940 gázolaj 60 24,0 28,0
SKODA 706 ROKRTK nyitott szemétgyűjtő 8,500 7,500 117 11781 gázolaj 45 24,0 28,0
SKODA 706 RTC nyitott 6,800 7,430 117 11781 gázolaj 70 23,0 26,0
SKODA 706 RTD nyitott 6,970 7,430 117 11781 gázolaj 56 23,5 27,0
SKODA 706 RTS1 nyitott billenő 7,050 7,650 117 11781 gázolaj 45 23,0 27,0
SKODA 706-MTS 24-MP 20–1 szerelőkosaras 13,200 147 11940 gázolaj 54 31,0 31,0
SKODA 706/MT-4 KCR 5000 nyitott önrakodó 8,560 6,870 147 11940 gázolaj 60 25,0 29,0
SKODA AKV 706 RTH tartályos locsoló 8,000 7,000 117 11781 gázolaj 60 24,5 28,0
SKODA MS 24 nyitott billenő 6,800 8,800 147 11940 gázolaj 56 24,0 27,5
SKODA MS-24/UH 8000 nyitott konténerszállító 8,000 7,810 147 11940 gázolaj 56 24,5 28,5
SKODA MTS 24 nyitott billenő 7,380 8,640 147 11940 gázolaj 56 24,0 27,5
SKODA RT nyitott 6,100 8,600 117 11781 gázolaj 53 23,0 27,0
SKODA RTK 706 BOBR 11,5–1 forgódobos szemétgyűjtő 9,800 4,200 117 11781 gázolaj 50 26,0 28,5
SKODA RTO D/MP20 szerelőkosaras 14,40 117 11781 gázolaj 56 31,0 31,0
SKODA-FAUN 706 MT 4 SA tartályos iszapszippantó 10,05 5,150 147 11940 gázolaj 60 28,0 30,5
SKODA-HIAB MT 4/706 650 AW nyitott önrakodó 8,500 7,000 147 11940 gázolaj 60 25,0 28,5
SKODA-KAPOSGÉP 706 MT 4 KCR 8001/B nyitott önrakodó 8,955 6,450 147 11940 gázolaj 60 25,5 29,0
SKODA-KAPOSGÉP 706 MT 4 KCR/8014 nyitott önrakodó 9,250 6,200 147 11940 gázolaj 60 25,5 28,5
SKODA-KAPOSGÉP 706 MT 5/KCR 8014 F.M nyitott önrakodó 9,450 6,280 147 11940 gázolaj 60 26,0 29,5
SKODA-KAPOSGÉP 706 MT 5/KCR-8001 (farszerelt) nyitott önrakodó 9,980 5,750 147 11940 gázolaj 60 26,5 29,5
SKODA-KAPOSGÉP 706 MT 5/KCR-8014 (farszerelt) nyitott önrakodó 10,070 5,660 147 11940 gázolaj 60 26,5 29,5
SKODA-KG 706 MT 4 KCR 8001/A nyitott önrakodó 8,800 6,630 147 11940 gázolaj 60 25,5 29,0
SKODA-LIAZHAMMELMAN 706 MT 4 Ch tartályos 8,750 6,000 147 11940 gázolaj 60 25,5 28,5
SKODA-MEZŐGÉP 706 MTS 24 R csukott porszállító 8,700 7,160 147 11940 gázolaj 56 24,0 27,5
SKODA-MULAG 706 MTS-24 HS-1600 SK árokmaró 14,060 147 11940 gázolaj 56 30,5 30,5
SKODA-OVIBER 706 MTSPALFINGER PK 6700 AY nyitott önrakodó 9,000 6,730 147 11940 gázolaj 60 26,0 29,5
SKODA-OVIBER 706 MTS 6700 AY (farszerelt) nyitott önrakodó 9,100 6,470 147 11940 gázolaj 60 26,0 29,5
SKODA-OVIBER 706 MTV 5PALFINGER PK 8200 AY nyitott önrakodó 9,500 6,220 147 11940 gázolaj 60 26,5 29,5
SKODA-PALFINGER 706 MI 4 PK 8200 rakodódaru 8,440 7,300 147 11940 gázolaj 60 25,0 28,5
SKODA-PALFINGER 706 MTS 24-PK 8200 nyitott önrakodó darus 9,280 6,580 147 11940 gázolaj 60 25,0 28,0
SKODA-SCHÖRLING 706 RIK sínvezetős vez. szerelő 11,970 2,690 117 11781 gázolaj 56 27,5 29,0
SKODA-SCHÖRLING 706 RIK felső vezeték szerelő 9,970 4,600 117 11781 gázolaj 56 26,0 28,5
SKODA-SCHÖRLING 706 RTKAf felső vezeték szerelő 10,470 4,000 117 11781 gázolaj 56 26,0 28,5
SKODA-SCHÖRLING 706/MTS-24 vezetékszerelő 11,000 4,660 147 11940 gázolaj 56 27,5 30,0
SKODA-SCHÖRLING MTS-24 síntisztító 9,320 5,000 147 11940 gázolaj 56 26,0 28,5
SKODA-STASIS 706-AM 330 betonkeverő 8,900 7,100 155 11940 gázolaj 50 26,0 28,5
SKODA-STASIS AM 230 betonkeverő 9,360 5,150 154 11940 gázolaj 50 26,0 28,0
SKODA-SUB 706 RTHMP 20.1 szerelőkosaras 12,80 117 11781 gázolaj 50 30,0 30,0
SKODA-TRANDFERS 706 MT 4 CH/TM 4000 tartályos 8,000 4,000 147 11940 gázolaj 60 26,0 28,0
SKODA-TSZV 706/MT-4 tartályos 7,950 7,780 147 11940 gázolaj 60 24,5 28,5
SKODA-UNITECH 706 MTS 24-H1 6000 nyitott konténerszállító 8,600 5,000 147 11940 gázolaj 54 25,0 27,5
STAR STAR 742 nyitott ponyvázható fixplatós 3,400 3,500 69,5 3865 gázolaj 70 14,0 15,0
STAR-AUTOSAN 1142–520 csukott hőszigetelt felépítményű 6,200 5,300 110 6842 gázolaj 70 21,3 23,9
STAR-ÉPFU 266 CSF KCR 6000 cserefelépítményes 7,5–8,7 3,500 110 6842 gázolaj 54 22,5 25,0
SUZUKI SJ 413 WX csukott 0,900 0,450 47 1325 gázolaj 70 4,3 6,3
TATRA-AUTOMECHANIC 815 PR 3–63103 tartályos 11,850 10,210 208 15825 gázolaj 70 36,0 41,0
TOYOTA HILUX nyitott 1,280 0,972 61 2446 gázolaj 85 8,0 8,5
TOYOTA LITEACE (2,0 D) csukott 1,160 0,75 49 1943 gázolaj 90 9,0 9,5
TOYOTA HIACE LH 102 LRBMRSW csukott 1,685 0,904/3 57 2446 gázolaj 70 7,5 9,5
TOYOTA HIACE LH 112 LSRMRSW csukott 1,790 0,595/6 57 2446 gázolaj 70 7,5 9,5
TÁTRA 138 AMS SO betonkeverő 11,51 10,50 132 11762 gázolaj 58 26,5 31,5
TÁTRA 138 C-12 tartály 11,52 11,02 132 11762 gázolaj 58 26,5 32,5
TÁTRA 138 S-1 nyitott billenő 9,440 12,000 132 11762 gázolaj 58 26,0 32,0
TÁTRA 138 S-3 nyitott billenő 10,000 12,300 132 11762 gázolaj 53 25,5 31,5
TÁTRA 138 S38 nyitott billenő 10,20 10,80 132 11762 gázolaj 58 25,5 31,0
TÁTRA 138 Z autódaru 14,57 132 11762 gázolaj 58 29,5 29,5
TÁTRA 148 AD 070–1 autódaru 16,28 156 12667 gázolaj 45 35,0 35,0
TÁTRA 148 AD 080 autódaru terepjáró 16,625 156 12667 gázolaj 45 35,0 35,0
TÁTRA 148 AD 160 autódaru terepjáró 24,500 156 12667 gázolaj 45 43,0 43,0
TÁTRA 148 AM 55 betonkeverő 12,03 9,27 156 12667 gázolaj 53 30,5 35,5
TÁTRA 148 CAS 10 tartályos szennyvíz szipp.szállító 11,090 9,500 156 12667 gázolaj 53 29,5 34,5
TÁTRA 148 L nyitott terepjáró 10,500 13,000 156 12667 gázolaj 53 30,0 36,5
TÁTRA 148 R rakodó csörlős terepjáró 11,750 10,000 156 12667 gázolaj 53 29,5 34,5
TÁTRA 148 S3 nyitott billenő 10,14 15,10 156 12667 gázolaj 53 29,0 36,5
TÁTRA 2–148/AD 20 autódaru 23,000 156 12667 gázolaj 53 42,0 42,0
TÁTRA 815 P 13/CAS 11 tartályos fekáliaszállító 12,060 10,200 208 15825 gázolaj 60 36,0 41,0
TÁTRA 815 P 14/AM-369 betonmixer 13,260 9,760 208 15825 gázolaj 60 37,5 42,5
TÁTRA 815 P 18-AV 14 darus autómentő 19,250 0,279/4 208 15825 gázolaj 60 43,0 43,0
TÁTRA 815 PJ 28/MP 27.2;PP 27.2 szerelőkosaras 20,860 170 12667 gázolaj 50 47,0 47,0
TÁTRA 815 PR3/BPL 600 HD/KVM-29 betonszivattyú 20,950 208 15825 gázolaj 60 46,0 46,0
TÁTRA 815 S 1 nyitott billenő 11,350 10,500 208 15825 gázolaj 60 35,5 40,5
TÁTRA 815 S 3 nyitott billenő 11,735 10,100 208 15825 gázolaj 60 35,5 40,5
TÁTRA 815 V26 208 6x6.2 nyitott terepjáró 10,600 10,260 208 15825 gázolaj 60 35,0 40,5
TÁTRA 815–2 S3 28210 6x6.2 nyitott billenő 11,300 10,850 208 15825 gázolaj 60 34,0 39,0
TÁTRA 815-AD 28 autódaru 28,310 170 12667 gázolaj 50 54,0 54,0
TÁTRA TNT 815 VB 6 JK nyitott terepjáró 10,600 10,260 208 15825 gázolaj 60 35,0 40,5
TÁTRA VLH 148–118 tartályos terepjáró 11,940 10,060 156 12667 gázolaj 53 29,5 35,0
TÁTRA-AUTÓFER 815 PR 3/81.01 csukott műszeres 17,850 208 15825 gázolaj 60 43,5 43,5
TÁTRA-AUTOMECHANIKA 815 PR 3–631.000 csukott műszeres 23,200 208 15825 gázolaj 60 48,0 48,0
TÁTRA-BERGER 148-DECO 55 TXM/25 autódaru 22,440 156 12667 gázolaj 53 41,0 41,0
TÁTRA-BERGER 148L/Gigant BG 2000/2S nyitott önrakodó 13,45 8,50 156 12667 gázolaj 53 31,5 35,5
TÁTRA-BRONTO 148 L/330 emelőkosaras 22,000 156 12667 gázolaj 53 41,0 41,0
TÁTRA-CAS 815 PR2–32 tartályos tűzoltó 12,950 9,450 235 19000 gázolaj 60 39,5 44,0
TÁTRA-COMA 148.14 C 36.30 szerelődaru 19,600 156 12667 gázolaj 53 39,0 39,0
TÁTRA-DKG 815 PR 3/PL 13 nyitott csörlős 13,900 11,400 208 15825 gázolaj 60 38,0 44,0
TÁTRA-ÉPGÉP 148 BPL 600 HD/KVM-23 betonszivattyú 17,40 156 12667 gázolaj 53 36,0 36,0
TÁTRA-ÉPGÉP 148 BPL 600 HD/KVM-29 betonszivattyú 20,10 156 12667 gázolaj 53 39,0 39,0
TÁTRA-ÉPGÉP 148 PPR 14/Coma 36–30U szerelődaru 21,620 156 12667 gázolaj 50 41,0 41,0
TÁTRA-ÉPGÉP 148/ 3/Coma 830 DSUPi.3. árokdúcoló 11,950 10,450 156 12667 gázolaj 53 30,0 35,5
TÁTRA-ÉPGÉP 2–148/TRM-6 HS betonkeverő 12,050 9,150 156 12667 gázolaj 53 30,0 34,5
TÁTRA-ÉPGÉP 815 P 13-TRM-6/HS betonkeverő 14,070 8,300 208 15825 gázolaj 60 38,0 42,0
TÁTRA-ÉPGÉP 815 PR 3-BPL 600HD KVM29 betonszivattyú 20,950 208 15825 gázolaj 60 45,0 45,0
TÁTRA-ÉPGÉP 815-BPL/600-KVM 23 betonszivattyú 18,400 208 15825 gázolaj 60 43,0 43,0
TÁTRA-FAUN 148.Kombi Sp Sa tartályos iszapszippantó 14,000 7,400 156 12667 gázolaj 53 32,5 36,0
TÁTRA-KAPOSGÉPVOLÁN 148 PPR 14 KCR 5000 nyitott önrakodó 11,83 10,00 156 12667 gázolaj 53 29,5 34,5
TÁTRA-KATO 148/NK-160 autódaru 21,790 156 12667 gázolaj 53 40,5 40,5
TÁTRA-KATO 815/P13-NK 110 HE III daru 19,100 208 15825 gázolaj 60 43,0 43,0
TÁTRA-KATO 815/P13-NKHE III daru 19,100 208 15825 gázolaj 60 43,0 43,0
TÁTRA-KFV 815 PR 3-ACF 700 B cementező agregát 21,600 208 15825 gázolaj 60 46,0 46,0
TÁTRA-KÖZGÉP 148 PPRH S3-KBSZ 9 csukott bitumenszóró 13,600 7,800 148 12667 gázolaj 53 32,5 36,0
TÁTRA-KÖZGÉP 148-MO 5.2.T csukott aszfaltfőző 13,400 5,000 156 12667 gázolaj 53 33,0 35,5
TÁTRA-KÖZGÉP 815 PR 3/MO 5.2.T2 csukott aszfaltfőző 14,400 5,000/5 208 15825 gázolaj 66 37,0 40,0
TÁTRA-LIF 815–1012 H2 autódaru 20,650 208 15825 gázolaj 60 45,0 45,0
TÁTRA-MULTILIFT 815 P-13-CL 12 nyitott konténerszállító 10,800 12,000 208 15825 gázolaj 60 35,0 41,0
TÁTRA-OBV 815 PR 3-R 400 talajfúró 21,860 208 15825 gázolaj 60 46,0 46,0
TÁTRA-OVIBER 2–148/PK 8200 nyitott önrakodó 11,870 9,540 156 12667 gázolaj 53 30,0 34,5
TÁTRA-SIMON 815 P-13 26208-CA-200 daru 17,550 208 15825 gázolaj 60 35,0 41,0
TÁTRA-STASIS 148 AMS 365 betonkeverő 12,79 13,00 156 12667 gázolaj 53 31,0 37,5
TÁTRA-STASIS 148/AM 365 betonkeverő 12,49 9,30 156 12667 gázolaj 53 30,5 35,5
TÁTRA-STASIS 148/AM 368 betonkeverő 12,10 10,10 156 12667 gázolaj 53 30,5 36,0
TÁTRA-UDS 148 PP 6/110 A kanalas forgórakodó 20,090 156 12667 gázolaj 53 39,0 39,0
TÁTRA-UDS 148-PP/6 113 A árokásó 20,090 156 12667 gázolaj 53 39,0 39,0
TÁTRA-VIKUV 815 PR 3-NGSZ nyitott nehézgépszállító, csörlős 12,800 12,850 208 15825 gázolaj 60 37,0 44,0
VOLKSWAGEN 2.81 CP 1 csukott 1,770 1,170 55 2383 gázolaj 70 8,0 9,5
VOLKSWAGEN Caddy 1,6 D csukott 1,625 0,800 40 1588 gázolaj 70 9,1 9,5
VOLKSWAGEN LT 35 D nyitott 1,750 1,614 55 2383 gázolaj 70 8,5 10,0
VOLKSWAGEN LT 35 D autómentő 2,100 1,400 47 2697 gázolaj 70 11,0 12,0
VOLKSWAGEN LT 45 D nyitott 2,000 2,500 55 2355 gázolaj 70 10,5 11,5
VOLKSWAGEN T 4 csukott 1,380 1,210 57 2370 gázolaj 70 7,1 8,9
VOLKSWAGEN T 4 Combi csukott 1,520 0,995+6 fő 45 1896 gázolaj 70 7,5 8,5
VOLKSWAGEN Transporter 1,6 D csukott 1,490 1,1 40 1588 gázolaj 70 7,0 8,0
VOLKSWAGEN Transporter 1,6 D csukott 1,540 0,995+3 fő 51 1588 gázolaj 70 7,5 8,0
VOLKSWAGEN Transporter 1,6 TD csukott 1,340 1,170 51 1588 gázolaj 70 8,6 9,1
VOLKSWAGEN Transporter 1,9 D csukott 1,570 0,995–3 fő 51 1588 gázolaj 70 7,5 8,5
VOLKSWAGEN Transporter Mastenwagen csukott 1,520 0,995 45 1896 gázolaj 70 7,4 7,9
VOLKSWAGEN Transporter Pritschen nyitott 1,520 0,995 45 1896 gázolaj 70 8,9 9,4
VOLVO F 10L-20 4x2 nyitott 8,980 8,520 215 9600 gázolaj 68 31,0 35,0
VOLVO F 12 (6x2) nyitott 10,990 13,510 242 11850 gázolaj 68 30,5 37,5
VOLVO F 12–46 (6x2) zárt hűtőfelépítményes 11,200 11,370 262 12000 gázolaj 68 38,7 44,3
VOLVO F 12.46 (4x2) nyitott 8,500 7,850 242 12000 gázolaj 68 31,0 35,0
VOLVO F 408 csukott 3,020 2,930 81 3500 gázolaj 70 10,5 12,0
VOLVO F 408 csukott 3,010 2,960 81 3500 gázolaj 70 10,5 13,5
VOLVO F 89–46 nyitott 7,78 14,72 243 12000 gázolaj 68 30,5 37,5
VOLVO F 10 (6X2) nyitott konténerszállító 10,450 11,900 191 9600 gázolaj 70 31,0 37,0
VOLVO FB 88–42 T nyitott 7,49 15,51 191 9600 gázolaj 68 28,0 36,0
VOLVO/HÓDGÉP FL 614–46 nyitott 6,700 8,000 152 5480 gázolaj 64 25,0 29,0
VOZIFA 130 G nyitott 4,800 6,000 92 6560 gázolaj 64 18,0 21,0
VOZIFA MMZ 555 nyitott billenős 4,795 5,250 92 6560 gázolaj 64 18,0 21,0
VW SEBA DYNATRONIC LT 35/291 D csukott kábelhiány mérő 3,000 55 2383 gázolaj 66 11,8 11,8
ZIL 130/DTSZ nyitott billenő 5,636 4,934 129 6126 gázolaj 68 19,0 20,5

VONTATÓK ALAPNORMÁI

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
BEDFORD TM 4400 nyerges 6,430 26,510 229 9050 gázolaj 63 30,0 30,0
CSEPEL D 750.41 nyerges 6,100 15,690 147 10350 gázolaj 57 28,0 28,0
CSEPEL D-450 N nyerges 3,650 10,000 70 5514 gázolaj 59 20,0 20,0
CSEPEL D-450–73 nyerges 4,575 10,300 107 8275 gázolaj 59 22,0 22,0
CSEPEL D-705 N nyerges 5,500 17,600 107 8275 gázolaj 59 23,0 23,0
CSEPEL D-705–40 nyerges 6,200 18,000 125 7990 gázolaj 59 23,5 23,5
CSEPEL D-705–43 nyerges 6,250 17,950 125 7990 gázolaj 59 23,5 23,5
CSEPEL D-705–46 nyerges 6,250 17,750 125 7990 gázolaj 59 23,5 23,5
CSEPEL D-740–13 nyerges 6,250 14,500 129 8275 gázolaj 49 24,0 24,0
CSEPEL D-740–15 nyerges 6,220 22,220 129 8275 gázolaj 49 24,0 24,0
CSEPEL D-740.10;11 nyerges 5,500 13,000 129 8275 gázolaj 49 23,5 23,5
CSEPEL D-750.43 nyerges 6,400 21,400 147 10350 gázolaj 57 28,0 28,0
CSEPEL D-752.43 nyerges 6,400 21,460 147 10350 gázolaj 57 28,0 28,0
DAF 95 380 nyerges 7,100 32,900 268 11600 gázolaj 60 27,0 27,0
DAF 95.310 nyerges 7,150 32,900 228 11600 gázolaj 60 27,0 27,0
DAF FT 2905 DKT 0325 nyerges 6,750 36,500 188 11630 gázolaj 60 26,0 26,0
DAF FT 3605 DKZ nyerges 6,850 33,150 274 11627 gázolaj 73 27,0 27,0
DAF FT 3605 DKZ 350 nyerges 6,640 33,200 274 11630 gázolaj 73 26,0 26,0
DAF FT 95.330 ATi;95.360;95.400 nyerges 9,400 33,000 268 11627 gázolaj 73 27,0 27,0
DAF RT 280 DUSE nyerges 6,490 26,000 274 11600 gázolaj 73 27,0 27,0
DAIMLER-BENZ 1213 S nyerges 4,200 7,125 96 5675 gázolaj 68 20,0 20,0
DAIMLER-BENZ 1621 LS nyerges 9,970 22,500 155 11580 gázolaj 68 34,0 34,0
DAIMLER-BENZ 1628 S 38 nyerges 7,300 30,700 206 14620 gázolaj 65 29,0 29,0
DAIMLER-BENZ 1632 S 38 nyerges 7,300 30,700 235 15950 gázolaj 64 29,0 29,0
DAIMLER-BENZ 1633 S nyerges 7,670 30,700 233 14517 gázolaj 64 28,0 28,0
DAIMLER-BENZ 1729 LS nyerges 6,700 31,300 213 15078 gázolaj 68 26,0 26,0
DAIMLER-BENZ 1729 LS nyerges 6,700 31,300 213 15078 gázolaj 68 26,0 26,0
DAIMLER-BENZ 1735 LS (35) nyerges 6,700 31,300 260 14618 gázolaj 68 26,0 26,0
DAIMLER-BENZ 2032 S (6X2) 4 nyerges 7,550 30,300 235 15950 gázolaj 62 29,0 29,0
DAIMLER-BENZ 2036 LS (6X2) 4 nyerges 8,250 29,600 261 18273 gázolaj 70 32,0 32,0
DAIMLER-BENZ 2238 S (6X4) nyerges 8,700 29,300 276 14620 gázolaj 67 31,0 31,0
DAIMLER-BENZ 2244 S (6X4) nyerges 9,060 28,800 320 14517 gázolaj 65 33,0 33,0
DAIMLER-BENZ 2232 S (6X4) nyerges 8,450 29,400 235 15950 gázolaj 63 30,0 30,0
DAIMLER-BENZ 2835 S (6X4) nyerges 9,100 28,750 260 14618 gázolaj 70 31,5 31,5
DIZIL 130 V1-DAC 797–05 nyerges 4,085 12,500 99 5490 gázolaj 68 19,0 19,0
FIAT 190 F 35 6X2 nyerges 8,750 20,000 259 17174 gázolaj 60 29,0 29,0
FSC STAR 200 C nyerges 4,050 13,400 110 6842 gázolaj 68 17,5 17,5
IFA W 50 L/S nyerges 4,150 10,000 92 6560 gázolaj 56 17,5 17,5
IFA-NYÍREGYHÁZI MEZŐ W 50 LA/Z-NV-5,6 nyerges 4,900 19,500 92 6560 gázolaj 56 18,5 18,5
IVECO-FIAT 190–42 vontató 7,390 8,400 309 13798 gázolaj 74 27,0 27,0
IVECO-FIAT 220–36 PT nyerges 8,300 29,700 265 13798 gázolaj 76 29,6 29,6
IVECO-FIAT TURBO STAR 190–33 T;PT nyerges 7,390 11,810 243 13798 gázolaj 74 30,0 30,0
IVECO-FIAT TURBO STAR 190–36 T;PT nyerges 7,390 11,810 265 13798 gázolaj 74 30,0 30,0
JELCZ 317 nyerges 6,400 25,600 148 11100 gázolaj 63 28,0 28,0
KAMAZ 4425 nyerges 5,500 8,000 154 10850 gázolaj 60 23,0 23,0
KAMAZ 5410 nyerges 6,800 19,100 154 10850 gázolaj 60 28,0 28,0
KAMAZ 54112 nyerges 7,000 28,000 162 10850 gázolaj 68 28,0 28,0
KRAZ 258 nyerges 9,800 21,000 158 14860 gázolaj 53 35,0 35,0
LIAZ 100.42 nyerges 6,860 25,000 154 11940 gázolaj 69 26,0 26,0
LIAZ 110.551;110.571 nyerges 7,1;6,9 30,8;31,0 224 11940 gázolaj 70 29,0 29,0
LIAZ S 100.45 nyerges 6,840 25,000 189 11940 gázolaj 69 26,0 26,0
LIAZ S 100.47 nyerges 6,860 31,000 223 11940 gázolaj 69 26,0 26,0
M.V.G. Rába S 26.276–6.4.000 nyerges 9,500 28,500 276 11050 gázolaj 60 32,5 32,5
M.V.G. S 26.235–6.4–001 nyerges 9,500 28,500 235 11050 gázolaj 63 32,5 32,5
MACK F 795 ST A 6X4 nyerges 10,700 20,000 322 14400 gázolaj 60 30,0 35,5
MAN 19362 FLT/B/L nyerges 6,800 12,200 265 11967 gázolaj 60 26,0 26,0
MAN 19422 FLT/BL nyerges 6,880 19,000 309 11967 gázolaj 60 26,5 26,5
MAZ 504 A,504 G nyerges 6,400 19,000 132 11150 gázolaj 56 29,0 29,0
MAZ 509 nyerges 9,600 15,000 132 11150 gázolaj 50 31,0 31,0
MAZ 509 L 18–13 nyerges 8,750 30,000 132 11150 gázolaj 50 30,0 30,0
MAZ 543316 nyerges 6,400 15,300 128 11150 gázolaj 60 23,5 23,5
MERCEDES-BENZ 1626 LS 38 nyerges 7,200 24,800 188 12760 gázolaj 75 29,0 29,0
MERCEDES-BENZ 1632 S 38 nyerges 7,355 30,700 235,5 15950 gázolaj 69 29,0 29,0
MERCEDES-BENZ 1633 S 38 nyerges 7,300 30,700 243 14517 gázolaj 69 30,0 30,0
MERCEDES-BENZ 1635-S nyerges 6,500 35,000 258 14517 gázolaj 70 26,0 26,0
MERCEDES-BENZ 1735 S/38; S/35 nyerges 6,700 33,300 260 14618 gázolaj 70 26,0 26,0
MERCEDES-BENZ 1748 L nyerges 7,500 10,500 353 14618 gázolaj 75 28,0 28,0
MERCEDES-BENZ 1933 nyerges 7,080 31,000 243 14517 gázolaj 69 27,0 27,0
MERCEDES-BENZ 1938 nyerges 6,500 26,500 280 14620 gázolaj 70 27,0 27,0
MERCEDES-BENZ 1944 nyerges 7,200 8,800 254 14620 gázolaj 75 27,0 27,0
MERCEDES-BENZ 1948 LS nyerges 6,750 12,250 353 14618 gázolaj 69 26,0 26,0
MERCEDES-BENZ UNIMOG U 900–406/4 B horgos terepjáró 3,600 18,000 62 5675 gázolaj 58 17,0 18,0
RENAULT R 310 T (6X2) nyerges 8,880 28,980 224 11941 gázolaj 63 31,0 31,0
RENAULT R 310–19 T nyerges 7,460 30,400 225 11941 gázolaj 65 28,5 28,5
RENAULT R 380 T nyerges 5 fok. szorzóváltó 6,975 40,000 279 12024 gázolaj 65 27,0 27,0
RÁBA 316.221–4.2.001 nyerges 7,350 30,500 221 10350 gázolaj 68 29,0 29,0
RÁBA 833.03.002 nyerges 8,510 29,350 188 10350 gázolaj 60 30,0 30,0
RÁBA 833.16–000; 833.56.000 nyerges 8,500 23,340 188 10350 gázolaj 60 30,0 30,0
RÁBA 853.04 nyerges 9,300 28,700 169 10688 gázolaj 63 30,0 30,0
RÁBA 853.06 nyerges 9,500 28,500 169 10688 gázolaj 63 30,0 30,0
RÁBA 853.16–003;853.56 nyerges 9,500 28,360 188 10350 gázolaj 59 31,0 31,0
RÁBA S 16.188–4.2–003 nyerges 7,350 8,800 188 10350 gázolaj 60 29,0 29,0
RÁBA S 16.188–4.2–007 nyerges 7,300 24,600 217 10350 gázolaj 60 29,0 29,0
RÁBA S 16.206–4.2–014 nyerges 7,300 29,400 183 10350 gázolaj 60 29,0 29,0
RÁBA S 16.221–4.2 nyerges 7,500 8,800 221 10350 gázolaj 68 29,0 29,0
RÁBA S 16.221–4.2–001 nyerges 7,350 9,000 221 10350 gázolaj 68 29,0 29,0
RÁBA S 16.221–4.2–002 nyerges 7,350 30,500 221 10350 gázolaj 68 29,0 29,0
RÁBA S 16.221–4.2–013 nyerges 7,350 30,500 221 10350 gázolaj 68 29,0 29,0
RÁBA S 16.260–4.2- (típuscsalád) nyerges 7,500 32,307 260 11630 gázolaj 70 29,0 29,0
RÁBA S 22.188–6.2–004 nyerges 8,700 23,160 188 10350 gázolaj 60 31,0 31,0
RÁBA S 22.221–6.2 nyerges 8,700 13,660 221 10350 gázolaj 68 30,5 30,5
RÁBA S 22.221–6.2–001;013;009 nyerges 8,700 29,150 221 10350 gázolaj 68 30,5 30,5
RÁBA S 22.221–6.2–005 nyerges 8,700 29,150 221 10350 gázolaj 68 30,5 30,5
RÁBA S 22.221–6.2–016 nyerges 8,600 29,260 221 10350 gázolaj 62 30,5 30,5
RÁBA S 22.260–6.2–000;001;002 nyerges 8,600 31,260 260 10630 gázolaj 70 31,0 31,0
RÁBA S 26.188–6.4 nyerges 9,500 28,500 188 10350 gázolaj 50 31,0 31,0
RÁBA S 26.206.–6.4–006;S 26.217–6.4 nyerges 9,500 27,250 217 10350 gázolaj 60 32,0 32,0
RÁBA V 26.256 DFAS nyerges 9,700 28,300 118 10350 gázolaj 68 31,0 31,0
RÁBA-MAN 833,13 nyerges 8,500 29,360 188 10350 gázolaj 63 30,0 30,0
RÁBA-MAN 838 nyerges 7,020 16,500 188 10350 gázolaj 65 29,0 29,0
RÁBA-MAN 843 nyerges 9,580 23,000 223 15450 gázolaj 65 35,0 35,0
RÁBA-MAN U-16–256 FS nyerges 7,200 16,000 188 10350 gázolaj 62 29,0 29,0
SCANIA 82 M nyerges 6,000 20,000 155 7800 gázolaj 72 24,5 24,5
SCANIA R 112 MA nyerges 6,230 35,000 243 11000 gázolaj 72 25,0 25,0
SCANIA R 113 MA 4X2 L 360 nyerges 5,950 33,900 263 11015 gázolaj 72 25,5 25,5
SCANIA R 143 MA 4X2 L nyerges vont. 6,750 10,750 331 14181 gázolaj 72 26,0 26,0
SCANIA T 113 ML 4X2 Z nyerges 6,000 33,800 235 11021 gázolaj 72 25,0 25,0
SKODA 706-RTTN nyerges 7,470 18,53 118 11781 gázolaj 50 23,5 23,5
STEYR 19 S 34/S 37/4X2 nyerges 7,060 30,800 250 11970 gázolaj 69 27,0 27,0
TÁTRA 141 horgos 12,14 100,00 136 14825 gázolaj 53 35,0 35,0
TÁTRA 813 horgos 20,90 122,00 184 17640 gázolaj 53 42,0 42,0
TÁTRA 815 NT 22 (815 NTH22): 2NT 28 nyerges 9,1;9,5 13,5;13,1 235 19000 gázolaj 65 50,0 50,0
TÁTRA 815 TP 24.265 (6X6) 1R horgos terepjáró 24,000 96,00 265 19000 gázolaj 55 50,0 50,0
VOLVO F 10 4X2 S nyerges 7,030 30,830 234 9513 gázolaj 54 27,0 27,0
VOLVO F 12 nyerges 6,500 23,000 265 11973 gázolaj 70 32,0 32,0
VOLVO F 12 S (4X2) nyerges 7,400 32,600 272 12000 gázolaj 68 32,0 32,0
VOLVO F 12–32 (4X2) nyerges 7,400 32,600 272 12000 gázolaj 70 32,0 32,0
VOLVO F 12–32 (6X4) nyerges 9,500 28,50 272 12000 gázolaj 70 33,0 33,0
VOLVO F 12–38-4X2 L nyerges 7,200 30,70 272 12000 gázolaj 70 30,0 30,0
VOLVO F 18 4X2 nyerges 6,500 10,000 220 9690 gázolaj 60 25,5 25,5
VOLVO F 8938 4X2 nyerges 7,500 22,000 236 12000 gázolaj 70 28,0 28,0
VOLVO F-12 nyerges 9,500 12,390 243 12000 gázolaj 70 38,0 38,0
VOLVO F-12 4X2 nyerges 6,870 12,630 272 12000 gázolaj 70 30,0 30,0
VOLVO F-88–32 T nyerges 8,300 14,50 191 9600 gázolaj 65 28,5 28,5
VOZIFA 130 V 1 nyerges 4,085 12,500 92 6560 gázolaj 64 17,5 17,5
ZIL 130 N nyerges 3,92 9,22 125 6000 ESZ-98 60 31,0 31,0
ZIL 130 V 1 nyerges 4,100 14,50 125 6000 ESZ-98 60 31,0 31,0
ÖAF-MAN 26.361. DFA 6X6 nyergeshorgos 12,700 15,900 265 11967 gázolaj 55 31,0 31,0

1/A. melléklet a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelethez * 

Üzemanyag-fogyasztási alapnorma meghatározása a műszaki alapadatok alapján

A gépjárművek alapnormájának számítással történő meghatározásához szükséges alapadatok:

a) gépjármű fajtája,

b) sajáttömeg [Gs, (kg)],

c) megengedett legnagyobb össztömeg (megengedett együttes tömeg) [Gm, (kg)],

d) szállítható személyek száma (fő),

e) meghajtó motor teljesítménye [N, (kW)],

f) a gépjármű kivitele,

g) üzemanyag fajtája, minősége.

Az a)–d) pontban foglaltakat a gépjármű forgalmi engedélye alapján, az e)–g) pontban foglaltakat a gépjármű gyártójától, illetőleg kereskedelmi forgalmazójától származó dokumentáció (kezelési utasítás) alapján kell meghatározni.

1. a) 2002. év előtt gyártott gázolajüzemű tehergépkocsik:

Megengedett legnagyobb össztömeg (kg) Alapnorma (liter/100 km) „An”
2 500–3 500 kg-ig An = 5 + 0,0005 x (Gm + Gs) + 0,053 x N
3 501–8 000 kg-ig An = 8,5 + 0,0005 x (Gm + Gs) + 0,053 x N
8 001–16 000 kg-ig An = 9,5 + 0,00047 x (Gm + Gs) + 0,050 x N
16 001 kg felett An = 13 + 0,00047 x (Gm + Gs) + 0,048 x N

1. b) 2002. évtől gyártott gázolajüzemű tehergépkocsik:

Megengedett legnagyobb össztömeg (kg) Alapnorma (liter/100 km) „An”
2 500–3 500 kg-ig An = 5 + 0,0005 x (Gm + Gs) + 0,047 x N
3 501–8 000 kg-ig An = 8,5 + 0,0005 x (Gm + Gs) + 0,043 x N
8 001–16 000 kg-ig An = 9,5 + 0,00047 x (Gm + Gs) + 0,041 x N
16 001 kg felett An = 13 + 0,00047 x (Gm + Gs) + 0,040 x N

2. a) 2002. évig gyártott benzinüzemű tehergépkocsik:

Megengedett legnagyobb össztömeg (kg) Alapnorma (liter/100 km) „An”
2 500–3 500 kg-ig An = 7 + 0,0007 x (Gm + Gs) + 0,074 x N
3 501–8 000 kg-ig An = 12 + 0,0007 x (Gm + Gs) + 0,074 x N
8 001–16 000 kg-ig An = 13,3 + 0,00066 x (Gm + Gs) + 0,070 x N
16 001 kg felett An = 18,2 + 0,00066 x (Gm + Gs) + 0,067 x N

2. b) 2002. évtől gyártott benzinüzemű tehergépkocsik:

Megengedett legnagyobb össztömeg (kg) Alapnorma (liter/100 km) „An”
2 500–3 500 kg-ig An = 7 + 0,0007 x (Gm + Gs) + 0,066 x N
3 501–8 000 kg-ig An = 12 + 0,0007 x (Gm + Gs) + 0,074 x N
8 001–16 000 kg-ig An = 13,3 + 0,00066 x (Gm + Gs) + 0,070 x N
16 001 kg felett An = 18,2 + 0,00066 x (Gm + Gs) + 0,067 x N

3. Gázolajüzemű nyergesvontatók:

Sajáttömeg (kg) Alapnorma (liter/100 km) „An”
3 500 kg-ig An = 5,5 + 0,001 x Gs + 0,053 x N
3 501 kg felett An = 9,5 + 0,0011 x Gs + 0,048 x N

4. Benzinüzemű nyergesvontatók:

Sajáttömeg (kg) Alapnorma (liter/100 km) „An”
3 500 kg-ig An = 7,7 + 0,0014 x Gs + 0,074 x N
3 501 kg felett An = 13,3 + 0,0015 x Gs + 0,067 x N

5. Gázolajüzemű autóbuszok:

Szállítható személyek
száma (fő)
Kivitel Alapnorma (liter/100 km) „An”
20 főig An = 8,0 + 0,00049 x (Gm + Gs) + 0,051 x N
20 fő felett Távolsági egyszintes An = 7,0 + 0,00044 x (Gm + Gs) + 0,045 x N
kétszintes An = 11,0 + 0,00044 x (Gm + Gs) + 0,045 x N
Városi, elővárosi An = 4,5 + 0,00051 x (Gm + Gs) + 0,077 x N

6. Benzinüzemű autóbuszok:

Szállítható személyek
száma (fő)
Kivitel Alapnorma (liter/100 km) „An”
20 főig An = 11,2 + 0,00068 x (Gm + Gs) + 0,071 x N
20 fő felett Távolsági egyszintes An = 9,8 + 0,00062 x (Gm + Gs) + 0,064 x N
kétszintes An = 15,4 + 0,00062 x (Gm + Gs) + 0,064 x N
Városi, elővárosi An = 6,3 + 0,00072 x (Gm + Gs) + 0,010 x N

2. melléklet a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelethez

Korrekciós tényezők

Szorzók

1. Hegymenet

A hegy- és lejtmenet teljes hosszán alkalmazható, ha legmagasabb sebességfokozat az emelkedőszakasz több mint 25%-ában nem használható. Autópályán, autóúton, továbbá egy számjegyű országos vagy betűvel jelzett főközlekedési közúton nem alkalmazható.

Értéke: 10%

2. Száraz földút, nem portalanított makadámút

Értéke: 10%

3. *  Városi forgalom

Átmenő forgalom esetében – Budapest kivételével – nem alkalmazható. Lakott területen belüli forgalom esetében a lakott területet jelző táblák közötti területre alkalmazható.

Értéke:

a) Budapesten 35%

b) *  vármegyeszékhelyen és 100 000 feletti lakosú városokban 25%

c) egyéb városokban 15%

Közforgalmú autóbusz és személygépkocsi (taxi) esetében az a), b) pontban feltüntetett városokban

– mechanikus sebességváltóval szerelt járműnél 35%

– hidraulikus sebességváltóval szerelt járműnél 45%

4. Terep

(Erdei út, időszakos közlekedésre használt dűlőút, mezőgazdasági, erdőgazdasági művelés alatt álló területen.)

Értéke: 25%

5. Téli üzemeltetés

(December 1-je és március 1-je közötti időszak.)

Értéke: 3%

5/A. *  Légkondicionáló berendezés üzemeltetése

Értéke: 5%

Légkondicionáló berendezéssel felszerelt gépkocsi május 1-je és szeptember 1-je közötti üzemeltetési időszakában alkalmazható.

6. Akadályozott forgalom

(Egyedi üzemeltetés.)

Az 1–5. pontokban nem említett üzemeltetési körülmények esetében alkalmazható.

Értéke: 90%

7. *  Járművezetés oktatása oktató gépjárművel

Értéke: 90%.

Azonos útszakaszon csak egy szorzó vehető figyelembe, kivéve a téli üzemeltetés és a légkondicionáló berendezés üzemeltetésének szorzóját, amely a jelzett naptári időszakban a teljes futásteljesítményre alkalmazható. Amennyiben a téli üzemeltetés vagy a légkondicionáló berendezés üzemeltetésének szorzóját valamely más szorzóval együtt kell figyelembe venni, az alkalmazható szorzó meghatározása úgy történik, hogy a téli üzemeltetés vagy a légkondicionáló berendezés üzemeltetésének szorzóját a másik szorzóval össze kell adni és az eredménnyel az alapnorma értéke növelhető.

Pótlékok

1. Billentés

Billentésként (fordulóként csak egy billentés vehető figyelembe)

5 m3 raktérfogat alatt 0,1 liter

5 m3 raktérfogat felett 0,2 liter

2. *  Pótkocsivontatás

Gázolajüzemű vontatás esetében vontatmánytonnánként és 100 km-enként 0,7 liter.

Benzinüzemű vontatás esetében vontatmánytonnánként és 100 km-enként 1,1 liter.

3. A gépkocsi motorjával hajtott segédberendezések (csörlő, daru, szivattyú stb.) működtetése.

A gyártó által megjelölt érték.

4. Külön erőforrással hajtott segédberendezések (csörlő, daru, szivattyú stb.), illetve a gépjárműmotortól független fűtő- és klímaberendezés.

A gyártó által megjelölt érték.

3. melléklet a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelethez

A mezőgazdasági erőgépek
tüzelő és kenőanyagfogyasztási normái

Tüzelőanyag és
Sorszám Gép és korcsoport kenőanyag
(lit./kWh)
1. Traktorok
1.1. 0–2 éves 0,42
1.2. 2,1–6,5 éves 0,44
1.3. 6,5 évnél korosabb 0,45

2.

Aratócséplő gépek
2.1. 0–2 éves 0,42
2.2. 2,1–6,5 éves 0,44
2.3. 6,5 évnél korosabb 0,45

3.

Magajáró gépek
3.1. 0–2 éves 0,42
3.2. 2,1–6,5 éves 0,44
3.3. 6,5 évnél korosabb 0,45

– A tüzelőanyag mennyiségét a gázolaj kiskereskedelmi árával kell forintra átszámítani. A kenőanyagok és hidraulikaolajok együttes mennyisége a hajtóanyag mennyiségének 5%-a, kivéve a magajáró rakodógépeket, ahol 9%-a is lehet. Ezt ugyancsak a kiskereskedelmi árral kell forintra átszámítani.

– Magajáró betakarító, egyéb magajáró ágazati gépek, magajáró rakodók (a rendszám nélküli targoncák és daruk is), magajáró meliorációs stb. gépek.

4. melléklet a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelethez

A kilowattóra gépi munkameghatározása

A mezőgazdasági erőgépekkel végzett, a költségtérítés alapját képező gépi munkát területi kategória szerinti kWh átszámítási tényezők vagy a gépi munka mérőműszerek alkalmazásával lehet elszámolni.

Az erőgépek költségei dízelüzemre vonatkoznak. A költségtérítés felső határértékét a 3. melléklet kWh munka egyenértékre vetítve adja meg, de az elszámolásban a kWhra jutó költségtételek és a 4. mellékletben szereplő kWh átszámítási tényezők segítségével meghatározotthektárra, tonnára, tonnakilométerre, motorüzem órára stb. vetített költségtételeket is lehet alkalmazni.

A kWh-ban minden kifejezett munka egyenérték meghatározható:

a) az e mellékletben közölt munkaműveletek és területi kategóriák szerint meghatározott kWh átszámítási tényezők segítségével, valamint

b) az a) pontban szereplő átszámítási tényezők helyett kWh mérőműszerekkel is.

Egy kWh gépi munka egyenlő 1 kW teljesítményű motor a mezőgazdaság számára hasznosítható egy órai munkájával, teljes terhelésnél.

Tapasztalati számok alapján – jó műszaki állapot és megfelelő terhelés esetén – az erőgépek 1 kilogramm gázolaj elhasználásával 3,3 kWh, 1 liter gázolajjal 2,77 kWh, míg 1 kilogramm benzin elhasználásával 2,5 kWh, 1 liter benzinnel 1,85 kWh állítható elő.

A kWh átszámítási tényezők alkalmazásához a gazdaságokat írásban megfelelő területi kategóriába kell besorolni.

E besorolás történhet:

– a gazdaság egész területére egységesen,

– kerületenként, illetve üzemegységenként,

– táblánként, illetve tömbönként.

A területi kategória értelmezése:

Területi kategória A domborzat és a kötöttség
I. sík, középkötött
II. sík, kötött
enyhe lejtő, középkötött
III. sík, laza homok és igen kötött
enyhe lejtő, kötött
lejtő középkötött
IV. enyhe lejtő, laza homok, és
igen kötött
lejtő, kötött és igen kötött

A domborzat értelmezése:

Megnevezés Százaléklejtés
Sík terület 0– 5,0
Enyhe lejtős terület 5,1–12,0
Lejtős terület 12,1–17,0

A kötöttség értelmezése:

Megnevezés Leiszapolható rész Arany-féle
% kötöttségi szám
Laza 0–25 0–30
Középkötött 26–60 31–42
Kötött 61–80 43–60
Igen kötött 81–90 61 felett

A kWh a táblázatban megadott átszámítási tényezőkkel a gépek által ténylegesen teljesített terület (ha), termékmennyiség (t), áruszállítás (tkm) vagy a névleges motorteljesítmény és a teljesített motorüzemóra szorzata alapján számítható ki. (A motorüzemóra az az idő, amennyit a motor jár. Ez az erőgépbe szerelt motorüzemóra-számlálóval mérhető).

Az erőgépek által teljesített tényleges gépi munka (kWh) munkánkénti átszámítási tényezők nélkül is megállapítható, ha az erőgépek a szükséges adatok méréséhez műszerekkel rendelkeznek. (Ez esetben az elszámolás a műszerrel mért adatok alapján történik. Az átszámítási kulcsok esetleg ellenőrzésként vehetők figyelembe.)

[Példák a számítások elvégzésére:

a) Egy erőgép II. területi kategóriában 45 ha 20 cm mély szántást végez. Ennek megfelelően:

45×30,5=1373 kWh-t teljesített.

b) Egy erőgép III. területi kategóriában kisbálázóval 500 t szalmát bálázott. Munkavégzése:

500×6,6=3300 kWh.

c) Ha az erőgép olyan munkát végez, amely csak motorüzemóra alapján számolható el, akkor a teljesített motorüzemórák számát megszorozzuk az erőgép névleges motorteljesítményével, majd megszorozzuk az egyéb munkára megadott kWh kulcsszámmal. (Tehát ha az MTZ–50 típusú traktor trágyalé szippantás, kiszállítás és szórás munkaműveletét végzi közepes terheléssel, II. területi kategóriában és összesen 16 motorüzemórát teljesít, akkor a gépi munka:

16×37×0,32=198 kWh.)]

Gépi munkák területi kategória szerinti kilowattóra átszámítási tényezői

Kilowattóra átszámítási tényező
Sor- A művelet megnevezése számértéke
szám mértékegysége I. II. III. IV.
területi kategóriában
Traktoros munkák
Talajművelés *  kWh/ha
1. Szántás 20 cm-ig kWh/ha 26,3 30,5 36,3 45,3
2. Szántás 21–26 cm-ig kWh/ha 39,5 45,8 54,5 67,9
3. Szántás 27–32 cm-ig kWh/ha 50,0 57,9 68,9 86,1
4. Szántás 33–45 cm-ig kWh/ha 80,3 93,1 110,8 138,2
5. Szántás 46–60 cm-ig kWh/ha 159,2 184,7 219,7 273,9
6. Szántás helyettesítő alapművelés nehéz tárcsával vagy nehéz kultivátorral
kWh/ha

26,3

30,5

36,3

45,3
7. Gyep- és rizstarlószántás 20 cm-ig kWh/ha 35,5 41,3 48,9 61,1
8. Gyep- és rizstarlószántás 21–26 cm-ig kWh/ha 60,5 70,3 83,4 104,2
9. Szántás 2,4 m sortávú szőlőben kWh/ha 19,7 22,9 27,4 33,9
10. Mélylazítás max. 80 cm-ig kWh/ha 105,2 122,1 145,3 181,0
11. Tarlóhántás tárcsás talajművelővel kWh/ha 14,5 16,8 20,0 25,0
12. Szántáselmunkálás *  kWh/ha 11,8 13,7 16,3 20,2
13. Tömörítés simahengerrel, simítózás, önálló fogasolás kWh/ha 9,2 10,8 12,6 15,8
14. Tömörítés gyűrűshengerrel kWh/ha 11,8 13,7 16,3 20,2
15. Tömörítés rögtörő hengerrel kWh/ha 10,5 12,1 14,5 18,2
16. Sorközművelő kultivátorozás (szőlőben is) kWh/ha 10,5 12,1 14,5 18,2
17. Magágykészítés kombinált géppel kWh/ha 11,8 13,7 16,3 20,3
18. Vegyszer kijuttatás és talajba keverés magágykészítéssel egy menetben
kWh/ha

15,8

18,4

21,8

27,1
Talaj- és felszíni munkák
19. Gabonanevelés kWh/ha 7,9 9,2 10,8 13,7
20. Kukoricavetés kWh/ha 10,5 12,1 14,5 18,2
21. Cukorrépavetés kWh/ha 12,5 14,4 17,3 21,6
22. Zöldség és aprómag vetés kWh/ha 12,5 14,4 17,3 21,6
23. Dughagymavetés kWh/ha 26,3 30,5 36,3 45,3
24. Burgonyaültetés kWh/ha 42,1 48,9 58,2 72,4
25. Palántázás kWh/ha 68,4 74,5 94,5 117,6
26. Műtrágyaszórás (táblán tölt.) kWh/ha 6,6 7,4 8,2 9,5
27. Szervestrágya-szórás (tábla szélétől) kWh/ha 36,3 40,3 45,4 51,9
28. Felületpermetezés, porozás szántóföldön kWh/ha 5,2 5,8 6,6 7,6
29. Soros, ill. sávos vegyszerezés kWh/ha 6,5 7,2 8,1 9,3
30. Permetezés gyümölcsösben kWh/ha 10,5 11,6 13,2 15,0
31. Vegyszeres gyomirtás gyümölcsösben kWh/ha 6,6 7,4 8,2 9,5
32. Permetezés szőlőben kWh/ha 14,5 16,1 18,1 20,8
33. Vegyszeres gyomirtás szőlőben kWh/ha 11,8 13,1 14,7 16,8
34. Kaszálás alternáló kaszával kWh/ha 13,2 14,7 16,6 18,9
35. Kaszálás rotációs kaszával kWh/ha 27,6 30,8 34,5 39,5
36. Rendsodrás kWh/ha 6,6 7,4 8,2 9,5
37. Bálázás kisbálázóval kWh/t 5,2 5,8 6,6 7,6
38. Bálázás nagybálázóval kWh/t 3,9 4,5 5,0 5,5
39. Kukoricacsőtörés kWh/ha 50,0 55,5 62,6 71,6
40. Kukoricaszárzúzás kWh/ha 14,5 16,1 18,2 20,8
41. Járvaszártépés (Orkán rendszerű géppel) kWh/ha 26,3 29,2 32,9 37,6
42. Járvaszecskázás kWh/ha 50,0 55,5 62,6 71,6
43. Cukorrépa-fejezés (6 soros) kWh/ha 35,8 39,7 44,8 51,2
44. Cukorrépakiszedés (6 soros) kWh/ha 44,7 51,8 61,8 76,8
45. Cukorrépa rendfelszedés, rakodás (6 soros) kWh/ha 34,2 37,9 42,9 48,9
46. Cukorrépa-fejezés, kiszedés, egymenetes kWh/ha 93,9 108,0 129,6 162,4
47. Burgonyabetakarítás kWh/ha 64,5 74,7 88,9 110,8
48. Hagymabetakarítás kWh/ha 39,5 43,9 49,5 56,6
49. Zöldbab, uborka, paprikabetakarítás kWh/ha 76,3 84,7 95,5 109,2
50. Gyökérzöldség-betakarítás kWh/ha 98,7 114,5 136,3 169,7
51. Gyümölcsfarázás kWh/db fa 1,1 1,1 1,3 1,6

Szállítási és egyéb munkák * 
52. Traktoros szállítás * 
szilárd burkolatú úton kWh/tkm 0,26 0,28 0,30 0,33
53. Traktoros szállítás földúton és táblán kWh/tkm 0,52 0,56 0,61 0,67
54. Egyéb traktormunka (a motor névleges 1 kW teljesítménye alapján)  * 
kWh/h

0,43

0,48

0,54

0,62
55. Egyéb traktormunka közepes terhelés esetén kWh/h 0,29 0,32 0,36 0,41
56. Egyéb traktormunka csekély terhelés esetén kWh/h 0,18 0,21 0,23 0,26

Magajáró gépek munkái * 
57. Gabonabetakarítás kWh/t 10,5 11,6 13,2 15,0
58. Kukorica morzsolt betakarítás kWh/t 10,5 11,6 13,2 15,0
59. Napraforgóbetakarítás kWh/ha 34,2 37,9 42,9 48,9
60. Cukorrépa-fejezés, kocsirakás kWh/ha 44,7 49,7 56,1 63,9
61. Cukorrépa-kiemelés, kocsirakás kWh/ha 50,7 58,7 70,0 87,2
62. Cukorrépa-fejezés, kiemelés, rendrakás kWh/ha 74,5 84,9 99,2 119,4
63. Szálastakarmány járvaszecskázás kWh/ha 45,0 49,5 56,3 64,4
64. Silókukorica járvaszecskázás kWh/ha 64,5 71,7 80,7 92,3
65. Szálastakarmány rendrekaszálás kWh/ha 20,4 22,8 25,6 29,2
66. Dohánybetakarítás kWh/ha 46,1 51,2 57,7 65,9
67. Bogyós gyümölcsök betakarítása kWh/ha 40,5 44,9 50,5 58,0
68. Szőlőbetakarítás kWh/ha 38,7 42,9 48,4 55,2
69. Egyéb magajáró gépes munka (motor névleges 1 kW teljesítménye alapján) teljes terhelés esetén * 

kWh/h


0,43


0,48


0,54


0,62
70. Egyéb magajáró gépes munka közepes terhelés esetén
kWh/h

0,29

0,32

0,36

0,41
71. Egyéb magajáró gépes munka csekély terhelés esetén
kWh/h

0,18

0,21

0,23

0,26

5. melléklet a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelethez

Erdészeti gépek és a motoros halászati hajtóerőgépek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztási normái

Gép Üzemanyag- és kenőanyagnorma
Motorfűrész * 
– erdőművelésben 15,00 liter/hektár
– fakitermelésben 0,55 liter/köbméter
Erdészeti közelítő eszköz *  3,50 liter/köbméter
Motoros halászati
hajtóerőgép

12.00 liter/óra
(benzin, illetve olajkeverék felhasználásával)