Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2016.12.11.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet

a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 20. §-a (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el: * 

I. A foglalkoztatást elősegítő támogatások

Foglalkoztatást elősegítő képzésben történő részvétel támogatása

1. § (1) *  A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból - a (3) bekezdésben meghatározott képzések kivételével - a következő képzésekhez nyújtható képzési támogatás:

a) *  a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 3. § (1) bekezdésében, a 3. § (2) bekezdés b)-c) pontjában, valamint 3. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott szakképzés,

b) a szakképzés megkezdéséhez szükséges alapismereteket nyújtó oktatás,

c) pályaorientáló és álláskeresési ismeretek oktatása,

d) *  a szakképesítéssel rendelkező személyek számára nyújtandó államilag elismert nyelvvizsga megszerzésére irányuló képzés,

e) *  közúti járművek vezetésére jogosító vezetői engedély [C, D, E kategóriára, valamint e kategóriáknak a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott alkategóriáira és kombinált kategóriáira], mezőgazdasági vontató vezetésére jogosító járművezetői igazolvány, továbbá járművezetői engedély (II. kategóriára és trolibuszra érvényesítve), tehergépkocsi és autóbuszvezetői alap- és továbbképzési képesítés, a veszélyes áruk szállításához szükséges engedély (ADR) kiadásához előírt képzés, továbbá az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállításhoz szükséges képzés, és az építőgép-kezelő engedély kiadásához szükséges képzés,

f) *  vállalkozás indításához és működtetéséhez szükséges kompetenciák megszerzésére indított oktatás, valamint vállalkozói kompetenciákat fejlesztő képzés.

E képzésekben történő részvétel akkor támogatható, ha a képzés az abban részt vevő személy munkához jutását vagy munkájának megtartását segíti elő.

(2) *  Az (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó nyelvi képzésben történő részvétel akkor támogatható, ha az (1) bekezdés a) és e) pontjában felsorolt képzés részeként valósul meg.

(3) A (4) bekezdésben meghatározott kivétellel, az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén sem adható képzési támogatás * 

a) az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra felkészítő képzésre, valamint

b) az olyan iskolarendszerű képzésre, amelyre az éves költségvetési törvény normatív állami hozzájárulást állapít meg.

(4) *  A (3) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően támogatás nyújtható az egyetemi (főiskolai) továbbtanulására felkészítő képzéshez, feltéve, ha a képzésben történő részvételt a cigány nemzetiségi önkormányzat, cigány nemzetiségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdek-képviseleti szervezet szervezi, vagy szervezésében közreműködik.

2. § (1) *  Az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) - az 1. §-ban foglaltak figyelembevételével - minden évben meghatározza és nyilvánosságra hozza azokat a képzési irányokat, amelyekhez tartozó képzésben történő részvételhez mérlegelési jogkörben támogatás nyújtható. Döntését megelőzően figyelembe veszi: * 

a) a bejelentett munkaerőigényeket,

b) a foglalkoztatás szerkezetében bekövetkezett változásokat,

c) a munkaerőpiaci előrejelzéseket.

(2) *  A kormányhivatalnak az (1) bekezdésben meghatározott szempontok alapján azokat a képzési irányokat kell kiválasztania, amelyekhez tartozó képzéseket elvégzett személyek várhatóan a legnagyobb arányban helyezkednek el a munkaerőpiacon.

(3) *  A kormányhivatal, az országos és a regionális programok esetén - a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter véleményének figyelembevételével - a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) meghatározhatja azokat a képzéseket, amelyeket az állami felnőttképzési intézmény nyújt a támogatásban részesülők számára.

3. § (1) *  A kormányhivatal minden évben összeállítja és nyilvánosságra hozza azoknak a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott felnőttképzési tevékenységet folytató intézményeknek a jegyzékét, amelyek képzési ajánlata a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelel.

(2) *  A kormányhivatal - a (4) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével - a jegyzékre olyan intézményt vehet fel, amely * 

a) *  az Fktv. 3. § (1) bekezdése szerinti engedéllyel rendelkezik,

b) *  rendelkezik a 2. § (1) bekezdésben meghatározott képzéseknek megfelelő képzési programmal és annak megvalósításához szükséges tananyaggal,

c) *  a képzéseket az ahhoz szükséges szakképzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező oktatókkal bonyolítja le,

d) *  biztosítja a képzéshez szükséges tárgyi feltételeket,

e) *  a tanfolyam indítását megfelelő létszám megléte esetén az év bármely szakában vállalja,

f) *  képzési ajánlatai nem haladják meg a minisztérium hivatalos lapjában közzétett költségnormák kereteit,

g) *  a képzési ajánlata szerinti képzés a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, az abban foglalt nyilvántartásban szerepel,

h) *  vállalja a 4. §-ban meghatározott együttműködési megállapodás megkötését a kormányhivatallal.

(3) *  A (2) bekezdés f) pontjában meghatározott feltétel szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azt az igazolt többletköltséget, amely a gyakorlati képzést bonyolító munkaadónak, a gyakorlati képzésben részt vevő személy megváltozott munkaképességéből adódóan merül fel.

(4) *  A kormányhivatal az (1) bekezdésben meghatározott jegyzék összeállítása során mérlegeli az intézmény kormányhivatallal való korábbi együttműködését, ennek keretében a kormányhivatallal kötött, a 4. §-ban meghatározott együttműködési megállapodások teljesítését, valamint az intézményben végzettek elhelyezkedését. A kormányhivatal a jegyzéket a (2) bekezdésben, valamint e bekezdésben meghatározott körülményekben bekövetkezett változás esetén év közben módosíthatja.

4. § (1) *  A kormányhivatal a 3. § szerinti képzést szervező intézménnyel - amennyiben van olyan személy, aki a képző intézmény által nyújtott képzésben részt fog venni, és ehhez a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalától mint állami foglalkoztatási szervtől (a továbbiakban: járási hivatal) támogatásban részesül - együttműködési megállapodást köt. Az együttműködési megállapodás tartalmazza:

a) az intézmény által nyújtott, a 3. § (2) bekezdése szerinti képzések időtartamát, a képzési költség átvállalt része átutalásának feltételeit és ütemezését;

b) a képző intézmény kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy

1. a képzési programot a kormányhivatal által kért időszak alatt lebonyolítja, a megvalósításhoz szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételeket biztosítja, a megváltozott munkaképességű hallgatók számára a képzésben való eredményes részvételhez szükséges környezeti és kommunikációs akadálymentesítést biztosítja,

2. a képzés megkezdését megelőzően − külön jogszabályban foglaltak figyelembevételével − gondoskodik a képzésre jelentkezők szakmai alkalmassági vizsgálatáról,

3. a képzésben résztvevőket vizsgára felkészíti, gondoskodik a vizsga megszervezéséről és lebonyolításáról,

4. a hallgatók részvételéről jelenléti ívet vezet, és azt havonta megküldi a kormányhivatal részére,

5. a képzési program végrehajtásáról, valamint a képzési programban tételesen felsorolt, a résztvevőkhöz közvetlenül kapcsolódó felszerelésekről, eszközökről elkülönített nyilvántartást vezet, és erről tájékoztatja a kormányhivatalt,

6. hozzájárul a képzés ellenőrzéséhez, továbbá

7. a képzésre jelentkezett, a megállapodás szerint hosszú ideje nem foglalkoztatott személyek számára biztosítja a szintfelmérés előtt az előzetes felzárkózást elősegítő képzésben történő részvételt (tanulástechnikai tréning);

c) a kormányhivatal kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy

1. a képzésre jelentkezők tájékoztatást kapnak az intézmény programjairól,

2. a képzési költség általa átvállalt részét számla alapján közvetlenül átutalja a képzést szervező intézménynek;

d) a megállapodás megszegésének következményeit, továbbá

e) egyéb, a felek által fontosnak tartott feltételeket.

(2) *  A képzési költség megállapítása szempontjából - a 8/A. § (3) bekezdésében foglaltak kivételével - az 1. számú mellékletben foglaltakat lehet figyelembe venni.

5. § *  (1) *  A járási hivatal választja ki az Flt. 14. §-ának (1) bekezdésében meghatározott személyek közül azokat a személyeket, akiknek a képzésben történő részvételét javasolja. A járási hivatal az 1. § (4) bekezdésében meghatározott esetben azokat a személyeket, akiknek a képzésben való részvételét javasolja, a cigány nemzetiségi önkormányzat, cigány nemzetiségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdek-képviseleti szervezet véleményének kikérésével választja ki.

(2) * 

(3) *  A járási hivatal és az (1) bekezdésben meghatározott személy együttesen választja ki a támogatott képzés irányát. Ezt követően a járási hivatal tájékoztatja az (1) bekezdésben meghatározott személyt azokról a képző intézményekről, amelyek az általa vezetett jegyzék szerint a kiválasztott képzési iránynak megfelelő képzést folytatnak. Ha több ilyen intézmény szerepel a járási hivatal által vezetett jegyzékben, ezek közül az (1) bekezdésben meghatározott személy választja ki azt az intézményt, amely által nyújtott képzésben részt vesz.

(4) *  A járási hivatal a (3) bekezdés szerinti tájékoztatásának különösen a következőket kell tartalmaznia: * 

a) a képzési iránynak megfelelő képzést folytató képző intézmény(ek) szakmai bemutatását, különös tekintettel e képzési iránynak megfelelő képzési program(ok) szempontjából, az intézmény(ek)ben végzettek elhelyezkedési esélyeit, az intézmény(ek)re vonatkozó korábbi tapasztalatokat,

b) a képzés(ek) technikai lebonyolításának feltételeit, különösen a képzés időtartamát, előrelátható kezdő és befejező időpontját, a képzés helyét, a képzés indításához szükséges létszámot, a képzés költségeit, a tananyagot, a vizsgára bocsátás feltételeit, a vizsgakövetelményeket, a képzéssel megszerezhető képesítést,

c) a képzésben részt vevő jogait és kötelezettségeit a képzés alatt,

d) *  a járási hivatal által nyújtható támogatásokra vonatkozó információkat, a járási hivatal által nyújtható támogatások odaítélése mérlegelésének szempontjait.

(5) *  A 2. § (1) bekezdésében meghatározott képzési irányoktól eltérő képzésben történő részvétel akkor támogatható, ha a képzés az 1. §-ban meghatározott feltételeknek megfelel, a képző intézmény rendelkezik képzési programmal, valamint annak megvalósításához szükséges tananyaggal, továbbá a 3. § (2) bekezdésének a), c)-d), valamint f)-g) pontjaiban meghatározott feltételeknek megfelel.

6. § *  (1) Képzési támogatásként - a (2)-(4) bekezdésben és az Flt. 14. §-a (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - keresetpótló juttatás vagy keresetkiegészítés nyújtható, továbbá részben vagy egészben megtéríthető a képző intézmény által megállapított képzési költség, valamint a képzéshez kapcsolódó szállás, élelmezés és a helyi, illetőleg helyközi utazás költsége.

(2) Keresetpótló juttatás a képzésben részt vevő személy részére akkor állapítható meg, ha az elméleti képzés vagy az egyidejűleg folytatott elméleti és gyakorlati képzés időtartama hetente legalább a húsz órát eléri (a továbbiakban: intenzív képzés).

(3) *  Képzési támogatás abban az esetben adható, ha a képzést a járási hivatal ajánlotta fel, vagy az abban történő részvétellel a képzés megkezdése előtt egyetértett.

(4) A képzési támogatást az elméleti és gyakorlati képzés, valamint a képzés megkezdéséhez szükséges és a képzés befejezését követő első záró vizsgára történő felkészülés időtartamára, továbbá ezen vizsga napjára kell biztosítani.

(5) *  A keresetpótló juttatás összegét az Flt. 14. § (6) bekezdésében meghatározott összeghatárokon belül magasabb összegben kell megállapítani annak részére, aki első szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vagy a munkaerőpiacon keresett szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vesz részt, vagy egy vagy több 18. életévét be nem töltött gyermeket egyedül tart el.

7. § (1) *  A járási hivatal a keresetpótló juttatást, valamint a költségtérítésnek a szállás és az élelmezés költségeit tartalmazó részét a képzésben részt vevő személy részére havonta utólag folyósítja. Ha a járási hivatal képzési támogatásként a képzéssel kapcsolatos helyi, illetőleg helyközi utazás költségeit részben vagy egészben megtéríti, ezt a képzésben résztvevő részére megelőlegezheti. A járási hivatal a képzésben részt vevő személy részére megállapított képzési támogatás részét képző képzési költséget a képzésben részt vevő személy nevére kiállított számla alapján közvetlenül utalja át a képző intézménynek. Ha a képző intézmény a képzésben résztvevők számára a képzésen kívül szállást, étkezést is biztosít vagy a hallgatók szállításáról gondoskodik, ezek költségeit a képzési támogatás részét képező képzési költséggel együtt, a képzésben részt vevő személy nevére kiállított számla alapján közvetlenül utalja át a képző intézménynek.

(2) * 

(3) * 

8. § *  (1) *  A kormányhivatal köteles a munkaadónak az Flt. 14/A. §-ában meghatározott megállapodás megkötésére javaslatot tenni, ha van olyan álláskereső, aki - a kormányhivatal és a járási hivatal álláspontja szerint - a munkaadó munkaerőigényében megjelölt munkakör betöltésére, a járási hivatal által támogatott képzésben történő részvétel eredményeként alkalmassá válhat.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglaltak kivételével a megállapodás megkötését mind a munkaadó, mind pedig a kormányhivatal kezdeményezheti.

8/A. § *  (1) *  Ha a járási hivatal munkaadóval az Flt. 14/A. §-ában meghatározott megállapodás alapján, a közúti közlekedés C, D és E járműkategóriájára érvényes vezetői engedély és gépjárművezetői képesítési igazolvány megszerzését biztosító képzésben történő részvételhez nyújt képzési támogatást, és a munkaadó a támogatás alapját képező képzést megelőzően, vagy a képzés alatt a képzésben részt vevő személlyel munkaviszonyt létesít, az így nyújtott képzési támogatás kizárólag a 651/2014/EU bizottsági rendelet I-II. fejezetében, valamint 31. cikkében foglaltakkal összhangban nyújtható. Ha a 651/2014/EU bizottsági rendelet I-II. fejezetében, valamint 31. cikkében foglaltak nem teljesülnek, a támogatás a munkaadó tekintetében csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható a 27. § (3) bekezdése szerint.

(2) *  Nem nyújtható támogatás olyan képzéshez, amelyről a munkaadónak jogszabály alapján gondoskodnia kell.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás keretében elszámolható költségeket a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából az egyes (azonos elszámolható költségekkel rendelkező) projektekhez nyújtható, bármely államháztartási forrásból származó összes támogatás - beleértve a projekthez nyújtott csekély összegű támogatásokat is - intenzitása nem haladhatja meg az (5)-(6) bekezdésben meghatározott mértékeket.

(5) *  Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából a maximális támogatási intenzitás az elszámolható költségek 50 százaléka. A képzési díj fennmaradó részét a munkaadó fizeti meg.

(6) *  Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás tekintetében a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 70 százalékának megfelelő támogatási intenzitás mértékig

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal

növelhető.

9. § *  (1) *  Az Flt. 14. §-a (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott munkavállalók képzése - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - akkor támogatható, ha

a) a képzés az 1. §-ban, a képző intézmény a 3. §-ban foglalt feltételeknek megfelel, és

b) a munkaadó írásban vállalja a képzésben részt vevőknek a képzés befejezését követően legalább a képzés időtartamával azonos időtartamú további foglalkoztatását, és

c) a munkaadó a képzés költségeihez hozzájárul, vagy saját maga vagy képző intézmény bevonásával biztosítja a képzés lebonyolításához szükséges szakmai, tárgyi, technikai és személyi feltételeket.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, a munkaadót terhelő képzési költségekhez történő hozzájárulástól el kell tekinteni, ha a képzésben részt vevő munkavállaló a támogatás iránti kérelem benyújtásakor a 45. életévét betöltötte.

(3) *  A képzés támogatására a munkaadó által a telephely szerint illetékes járási hivatalhoz benyújtott kérelem alapján kerül sor.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott kérelemnek tartalmaznia kell:

a) képzés szükségességét, célját, gazdálkodási és foglalkoztatási szempontból várható eredményét,

b) a képzési program rövid ismertetését, a képzéssel megszerezhető képesítést,

c) a képzésben részt vevők létszámát, kor és iskolai végzettség szerinti összetételét,

d) a képzés lebonyolításához szükséges feltételeket,

e) a képzési program összes, illetve fajlagos költségeit (Ft/fő/óra) a munkaadói hozzájárulás mértékét, ideértve a munkaadó által a képzésben részt vevő részére kifizetendő keresetkiegészítést,

f) a képzésben részt vevők további foglalkoztatására vonatkozó munkaadói nyilatkozatot.

(5) * 

(6) A munkaadónak nyújtandó támogatás szempontjából keresetkiegészítésként a képzésben részt vevő által a képzést megelőzően elért átlagkereset és a képzés alatt elért kereset különbözete vehető figyelembe.

(7)-(8) * 

Az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatások * 

10. § *  (1) *  Az Flt. 17. §-a alapján annak részére nyújtható támogatás, aki

a) *  álláskereső, a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás esetében ennek további feltétele, hogy a járási hivatal legalább egy hónapja tartja nyilván, vagy

b) rehabilitációs járadékban vagy rehabilitációs ellátásban részesül,

és önmaga foglalkoztatását egyéni vállalkozóként, egyéni cég tagjaként, gazdasági társaság - a társaság tevékenységében személyesen közreműködő - tagjaként, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként oldja meg.

(1a) *  Mezőgazdasági őstermelői tevékenységhez nyújtandó támogatás további feltétele, hogy a támogatást kérő az őstermelői tevékenységet a támogatásról szóló döntést követően kezdi meg és a kérelem benyújtását megelőző két éven belül nem rendelkezett őstermelői igazolvánnyal.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott személyek részére a következő támogatások nyújthatók:

a) 3 millió Ft-ig terjedő tőkejuttatás egészben vagy részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában,

b) legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás,

c) a vállalkozói tevékenység megkezdéséhez szükséges szaktanácsadás költségei.

(3) *  A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás megállapításának további feltétele - a beruházás költségének legalább 20 százalékát elérő - saját forrás, továbbá a támogatás visszatérítése, illetőleg kötelezettségszegés miatt történő visszafizetése esetére anyagi biztosíték megléte.

(4) *  A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás pályázati eljárás alapján, a (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott támogatások kérelemre nyújthatók. A (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott támogatások együttesen is nyújthatók.

(5) *  A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatásra meghirdetett pályázati felhívásnak tartalmaznia kell az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 66. § (2)-(4) bekezdésében foglaltakat.

(6) *  A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás folyósításának kezdő napja:

a) a bejelentési kötelezettséggel járó egyéni vállalkozói tevékenység esetén, az egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételének napja,

b) *  mezőgazdasági őstermelői tevékenység esetében a mezőgazdasági őstermelői igazolvány kiállításának napja,

c) minden más vállalkozás esetében a vállalkozás cégjegyzékbe történő bejegyzésének, illetve a változás bejegyzésének napja.

(7) *  A támogatásban részesülő köteles

a) a vállalkozási vagy a mezőgazdasági őstermelői tevékenységének megszűnését öt napon belül a támogatást folyósító szervnek bejelenteni, valamint

b) a kérdőíves nyomon követéses vizsgálatban részt venni.

Foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások

11. § *  (1) *  Az Flt. 16. §-ában meghatározott támogatás (a továbbiakban: bértámogatás) hátrányos helyzetű, súlyosan hátrányos helyzetű személy, továbbá megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásához állapítható meg.

(2) A bértámogatás megállapításakor

a) hátrányos helyzetű személynek kell tekinteni azt a személyt, aki

aa) *  álláskereső és

1. legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, vagy

2. az ötvenedik életévét betöltötte, vagy

3. 25. életévét nem töltötte be, vagy

4. *  a járási hivatal legalább hat hónapja álláskeresőként tartja nyilván, vagy

5. a saját háztartásában egy vagy több eltartott személlyel egyedül élő felnőtt, vagy

6. 12 hónapon belül gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesült, vagy

7. 12 hónapon belül előzetes letartóztatásban volt, szabadságvesztés, vagy elzárás büntetését töltötte,

8. *  nappali tagozatos tanulmányait legalább két éve fejezte be, és még nem állt rendszeres fizetett alkalmazásban;

ab) olyan munkavállaló, akit munkahelyének elvesztése fenyeget, és

1. az ötvenedik életévét betöltötte, vagy

2. életkorra tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik;

b) * 

(2a) *  A (2) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott feltételeknek a foglalkoztatás megkezdésének a támogatás iránti kérelemben megjelölt várható időpontjában kell fennállnia.

(2b) *  A (2) bekezdés a) pont aa) alpont 8. pontjának alkalmazásában rendszeres fizetett alkalmazásnak minősül, ha az álláskereső a nappali tagozatos tanulmányok befejezését követő két év alatt legalább 240 napig munkaviszonyban állt.

(2c) *  Az (1) bekezdés alkalmazásában súlyosan hátrányos helyzetű személynek kell tekinteni azt a személyt, aki legalább 24 hónapja álláskereső, vagy a (2) bekezdés a) pont aa) alpont 4. pontja kivételével azt a hátrányos helyzetű személyt, aki legalább 12 hónapja álláskereső.

(3) *  A (2) bekezdés aa) pontjának 4. alpontjában meghatározott álláskereső állapot időtartamának számításánál az álláskereső állapotnak a következő foglalkoztatásokban történő részvételt közvetlenül megelőző és követő időtartamát össze kell adni:

a) az Flt. 29. §-a (1) bekezdésének b)-d) pontjában meghatározott időtartamok,

b) a külön jogszabályban meghatározott közfoglalkoztatás.

(4) *  Nem nyújtható bértámogatás a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 53. §-a, valamint a 214. § (1) bekezdés a) pontja szerinti foglalkoztatáshoz.

(5) *  A bértámogatás iránti kérelmet a foglalkoztatás megkezdését megelőzően kell a járási hivatalhoz benyújtani.

(6) *  A (2) bekezdés aa) és b) pontjában megjelölt személy foglalkoztatásához támogatás annak a munkaadónak nyújtható, amely az Flt. 8. §-a (6) bekezdésének b) pontjában meghatározott kötelezettségének a kérelemben megjelölt munkakörökre vonatkozóan annak benyújtását megelőző hat hónapban eleget tett, valamint a járási hivatal által közvetített személy foglalkoztatását vállalja.

(7) A (2) bekezdés ab) pontjában meghatározott munkavállaló továbbfoglalkoztatásához támogatás abban az esetben állapítható meg, ha

a) *  a munkaviszony - a munkaadó működési körébe tartozó okból - felmondással történő megszüntetéséről a munkavállalót írásban tájékoztatták, vagy

b) a határozott időre létesített munkaviszony a támogatás iránti kérelem benyújtását követő kilencven napon belül megszűnik, és

c) a továbbfoglalkoztatást vállaló munkaadó a munkaviszony megszüntetését, illetőleg megszűnését megelőzően, vagy azt követő 60 napon belül a munkavállalóval munkaszerződést köt.

(8) A (7) bekezdésben megjelölt feltételek fennállása esetén sem nyújtható támogatás, ha a továbbfoglalkoztatás a munkaviszonyt megszüntető, illetőleg megszüntetni kívánó, vagy olyan munkaadónál történik,

a) amelynek tulajdonosa - részben vagy egészben - azonos a munkaviszonyt megszüntető, illetőleg megszüntetni kívánó munkaadó tulajdonosával, vagy

b) a két munkaadó közül legalább az egyik valamely arányban tulajdonosa a másik munkaadónak, vagy

c) a két munkaadó egy harmadik szervezethez kötődő tulajdonjogi viszonya alapján áll kapcsolatban egymással.

(9) *  A bértámogatás kizárólag a 651/2014/EU bizottsági rendelet I-II. fejezetében és 32-33. cikkében foglaltakkal összhangban nyújtható. Az igényelhető támogatás összegének meghatározásakor figyelembe kell venni a 651/2014/EU bizottsági rendelet 8. cikk (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Az összeg kiszámításánál figyelembe kell venni az Mt. 36. § (1) bekezdése szerinti munkaadó esetében az átadó munkaadó részére nyújtott támogatást is.

(10) *  Meg kell szüntetni a bértámogatás folyósítását, illetőleg a kifizetett támogatást - a kötelezettségszegés arányában részben vagy egészben - vissza kell fizetni, ha a munkaadó a vállalt foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget. Mentesül a munkaadó a visszafizetési kötelezettség alól, ha igazolja, hogy a munkaviszony azonnali hatállyal a próbaidő alatt, a munkaadó azonnali hatályú felmondása, jogutód nélküli megszűnése, vagy a munkavállaló felmondása következtében szűnt meg, illetőleg a munkaadó által elrendelt állásidő mértéke a foglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt nem éri el a 20 munkanapot.

(11) *  A hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű, továbbá a súlyosan hátrányos helyzetű személy felvételéhez nyújtott bértámogatás esetében a munkavállaló felvételének az érintett vállalkozás munkavállalói létszámának nettó növekedését kell eredményeznie az előző 12 hónap átlagához viszonyítva. A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely a munkaviszonynak a munkavállaló részéről történő megszüntetése, munkaképtelenné válás, öregségi nyugdíjazás, a munkáltató azonnali hatályú felmondása miatt történik.

Bérköltség támogatás * 

11/A. § *  Az Flt. 19/B. §-ának (3) bekezdésében meghatározott munkabér és a szociális hozzájárulási adó támogatása (a továbbiakban: bérköltség támogatás) a program célcsoportjához tartozó, valamint a program megvalósításában közreműködő személyek foglalkoztatásához nyújtható.

12-17. § * 

17/A-17/B. § * 

Munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés támogatása * 

18. § *  (1) *  Az Flt. 18. §-a alapján vissza nem térítendő munkahelyteremtő támogatás nyújtható a munkavállalók létszámának növelésével tartós foglalkoztatást biztosító, az Mt. 33. §-ában meghatározott munkaadó (a továbbiakban: kedvezményezett) részére az új munkahelyek teremtéséhez, meglévő munkahelyek bővítéséhez, új technológia bevezetéséhez szükséges építési költségekhez, tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzéséhez, valamint az új munkahelyek teremtésével összefüggő személyi jellegű ráfordításokhoz (a továbbiakban: regionális beruházási és foglalkoztatási támogatás).

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt támogatás annak a kedvezményezettnek nyújtható, amely

a) a munkahelyteremtő támogatás iránti kérelmét, illetőleg pályázatát a beruházás megkezdése előtt benyújtja,

b) a támogatás keretében elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja,

c) rendelkezik a kötelezettségek teljesítését elősegítő anyagi biztosítékkal,

d) kötelezettséget vállal arra, hogy

da) a támogatási igényben megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza,

db) *  a beruházást a támogatási igény benyújtását követően kezdi meg,

dc) a beruházást annak megkezdésétől számított két éven belül befejezi,

dd) a munkavállalókat a támogatási igényben megjelölt létszámban a beruházás befejezésétől számított 90 napon belül munkaviszony keretében alkalmazza, majd azt követően a beruházásra tekintettel alkalmazott létszámot és a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámot együttesen foglalkoztatja (foglalkoztatási kötelezettség).

(3) A foglalkoztatási kötelezettség teljesítése során az átlagos statisztikai állományi létszám alatt a Központi Statisztikai Hivatal létszámszámítására vonatkozó előírásai szerint számított létszámot kell érteni azzal, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak a teljes munkaidőben alkalmazottak arányos törtrészének felelnek meg.

(4) Nem nyújtható támogatás

a) *  a 27/A. §-ban foglaltak alapján a támogatásból kizárt munkaadó részére,

b) *  annak, aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a pályázat benyújtásának hónapját megelőző három évben a pályázatában megjelölt beruházáshoz munkahelyteremtő beruházási támogatásban részesült,

c) *  annak, aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a b) pontban meghatározott időtartam alatt elnyert munkahelyteremtő támogatásokkal kapcsolatos kötelezettségeit határidőre nem teljesítette,

d) *  annak, aki a beruházás helye szerinti kormányhivatal illetékességi területén a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban az Mt. 71-76. §-a szerinti csoportos létszámcsökkentést hajtott végre,

e) *  annak, aki a támogatási igénnyel érintett beruházást a támogatási igény benyújtását megelőzően megkezdte,

f) csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt álló szervezetnek.

(5) *  A támogatási intenzitás mértéke - beleértve a más államháztartási forrásokból kapott állami támogatásokat - nem haladhatja meg az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet] 25. §-ában meghatározott százalékos mértéket.

(5a) *  Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5b) *  Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint az (5a) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső határa. Ellenkező esetben állami támogatás az (5a) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(5c) *  Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

(6) *  A támogatás pályázati eljárás alapján, vagy az Ávr. szerint - a minisztériumhoz benyújtott kérelem alapján - meghozott egyedi kormánydöntést követően vehető igénybe.

(7) *  A pályázati felhívás tartalmára az Ávr. 66. §-ában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(8) *  A pályázati felhívást, illetőleg a pályázati úton nyújtott támogatás feltételeit a minisztérium az internetes honlapján közzéteszi.

(9) *  A pályázatot a tervezett beruházás helye szerint illetékes kormányhivatalhoz, az egyedi kormánydöntésen alapuló kérelmet a minisztériumhoz kell benyújtani.

(10) * 

(11) *  A pályázati úton nyújtott támogatásról a miniszter dönt.

(12) A beruházáshoz nyújtott támogatás munkaerő-piaci program keretében történő nyújtása esetén ez e paragrafusban, valamint a 18/A. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a támogatás * 

a) bármely munkaadó [Flt. 58. § (5) bekezdés c) pont] részére nyújtható, és

b) a pályázat elbírálásáról a munkaerő-piaci programot indító szerv dönt.

18/A. § *  (1) *  Regionális beruházási támogatás induló beruházáshoz − a 18. §-ban foglaltak és a 27. § vonatkozó rendelkezései mellett − a 651/2014/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban nyújtható.

(1a) *  A regionális beruházási támogatás igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(1b) *  A termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(1c) *  Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel vagy termékkel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

(2) *  Nem nyújtható regionális beruházási támogatás

a) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti acélipari tevékenységhez,

b) a hajóépítési ágazatba tartozó tevékenységekhez,

c) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 13. pontja szerinti szénbányászathoz,

d) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti halászati és akvakultúra tevékenységet szolgáló beruházásokhoz, továbbá halászati termékek feldolgozását és forgalmazását szolgáló beruházásához,

f) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 9. pontja szerinti, az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez,

g) a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. és 10. pontjában meghatározott mezőgazdasági termékek feldolgozásához és forgalomba hozatalához, ha

ga) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

gb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

h) a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,

i) energiatermelési és elosztási, valamint az energetikai infrastruktúrával kapcsolatos tevékenységekhez,

j) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához, vagy

k) ha a beruházó vagy a tőle független, harmadik félnek nem minősülő beruházó a kérelem benyújtását megelőző két évben a kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) területén, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor - egyidejűleg benyújtott nyilatkozat alapján - tervezi, hogy a kérelem benyújtásától a beruházás befejezéséig, vagy a beruházás befejezésétől számított két éven belül a kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntet meg az EGT területén.

(3) *  A regionális beruházási támogatás keretében a következő költségek számolhatók el:

a) a beruházás célját szolgáló

aa) tárgyi eszköznek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 47-48. §-ai, 51. §-a szerinti bekerülési értéke,

ab) immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how Sztv. 47-48. §-ai, 51. §-a szerinti bekerülési értéke, nagyvállalkozásnál legfeljebb az elszámolható költség 50 százalékáig (a továbbiakban: támogatható immateriális javak),

vagy

b) a beruházás üzembe helyezését követő harmadik hónap végéig újonnan létrehozott munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók − az Sztv. 79. §-a szerint elszámolható − személyi jellegű ráfordításának - ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket - 24 havi összege a munkakör betöltésének napjától számítva,

c) az a)-b) pontban meghatározott költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(4) *  A támogatás keretében új tárgyi eszközök és immateriális javak költségei számolhatók el. Tárgyi eszköz esetében az elszámolható költséget szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a kedvezményezettől nem független harmadik személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(5) *  Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották.

(6) A (3) bekezdés a) pontjában szereplő elszámolható költségekre nyújtott támogatás esetén a beruházással létrehozott kapacitást a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított legalább öt - KKV esetében legalább három - évig fenn kell tartani az érintett régióban. Ez a követelmény - amennyiben ezen időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása biztosított az érintett régióban - nem akadályozza a technológiai változások miatt korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét. A korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét követő fenntartási időszakban a kedvezményezett a tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjére támogatásban nem részesülhet.

(7) A (3) bekezdés a) pontjában megjelölt elszámolható költségekre nyújtott támogatás esetén a (6) bekezdésben meghatározott kötelezettségen túlmenően a foglalkoztatási kötelezettséget az érintett régióban legalább három - KKV esetében két - éven át folyamatosan, éves átlagos statisztikai állományi létszámra vonatkoztatva teljesíteni kell.

(7a) *  A (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három hónapon belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

(8) * 

(9) *  Egyedi kormánydöntés esetén a 18. § (2) bekezdés dd) pontjában meghatározott 90 napos időtartam egy évben is meghatározható, illetve a (7) bekezdésben előírt feltételtől el lehet tekinteni. * 

(10) A támogatás keretében nem számolhatók el az alábbi költségek:

a) *  a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b) ingatlan, földterület vásárlása,

c) gépjárművek bekerülési értéke,

d) szállítási ágazatban a szállító berendezések (gördülő eszközök) bekerülési értéke,

e) bérleti díjak, lízing költségek,

f) a (3) bekezdés ab) alpont szerinti immateriális javak bekerülési értéke, ha azt a kedvezményezett nem kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használja,

g) a korábban már használatba vett tárgyi eszköz bekerülési értéke,

h) *  a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

i) *  az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

j) *  a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás.

18/B. § *  (1) Ha a támogatást kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtják, az infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani.

(2) A támogatás szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházást olyan területen valósítják meg, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra (pl. szélessávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat) és ahol a piaci szereplő - egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében - nyilatkozik, hogy a támogatási döntés meghozatalától számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(3) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(4) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(5) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológia-semlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

18/C. § *  (1) *  Az Flt. 18. §-ában meghatározott munkahelymegőrzés támogatása annak az Mt. 33. §-ában meghatározott munkaadónak nyújtható, aki működésével összefüggő okból a munkavállaló munkaviszonyát felmondással kívánja megszüntetni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkaviszonnyal egy tekintet alá esik a biztosított bedolgozói jogviszony, továbbá a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonya.

(3) A támogatás abban az esetben állapítható meg, ha a munkaadó

a) *  a támogatási iránti kérelemmel együtt benyújtott likviditási tervében bemutatja az átmeneti nehézséget okozó gazdasági körülményeit, a gazdasági nehézségek áthidalására vonatkozó várható intézkedését,

b) írásban nyilatkozik arról, hogy a foglalkoztatotti létszám megtartására irányuló intézkedései nem vezettek eredményre, és

c) *  nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban,

d) a felmondással érintett munkavállalót a kérelem benyújtását megelőzően legalább hat hónapja foglalkoztatja, továbbá

e) vállalja a munkavállalónak a támogatás folyósítása alatti foglalkoztatását, valamint azt követően legalább a támogatott foglalkoztatás időtartamával megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatását,

f) *  vállalja, hogy a támogatás folyósítása és a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt a telephelyén, a kérelem benyújtását megelőző hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámát megtartja, és a munkaviszony megszüntetésére a működésével összefüggő okból felmondással vagy közös megegyezéssel nem kerül sor.

(4) * 

(5) *  Ha a munkaadó több telephellyel rendelkezik, a (3) bekezdés f) pontjában meghatározott feltétel szempontjából az átlagos statisztikai állományi létszám megtartásának kötelezettsége a kérelemben megjelölt telephely szerinti megyében lévő valamennyi telephelyét érintően irányadó. Amennyiben a támogatási igény a megyében meglévő telephelyek közül két vagy több telephelyet érint, úgy telephelyenként külön-külön, de egy időben kell benyújtani a támogatás iránti kérelmet.

(6) * 

(7) *  A munkaadó részére a foglalkoztatási kötelezettség lejártától számított egy évig újabb munkahelymegőrzés támogatása nem nyújtható.

(8) *  A vissza nem térítendő támogatás mértéke a felmondással érintett munkavállaló munkabére és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 25-90 százalékáig terjedhet.

(9) * 

(10) *  A munkahelymegőrzés támogatására a 11. § (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(11) *  A támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér 150 százalékát.

(12) *  A támogatás a felmondással érintett munkavállaló foglalkoztatásához legfeljebb egy évig, havonta utólag folyósítható.

18/D-E. § * 

19-21. § * 

A csoportos létszámleépítés hátrányos következményeinek enyhítését célzó támogatás * 

21/A. § *  (1) *  A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészéből támogatás nyújtható az Mt., a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, az állami tisztviselőkről szóló törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a honvédek jogállásáról szóló törvény, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkaadó részére az előzőekben felsorolt törvényekben szabályozott, általa végrehajtandó csoportos létszámcsökkentésnek a munkavállalót, köztisztviselőt, közszolgálati ügykezelőt, kormánytisztviselőt, kormányzati ügykezelőt, állami tisztviselőt, állami ügykezelőt, közalkalmazottat, hivatásos és szerződéses állományú katonát, továbbá a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állománya tagját (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: munkavállaló) érintő hátrányos következményei enyhítéséhez.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás feltétele, hogy a munkaadó

a) a törvényben előírt, a csoportos létszámleépítésre vonatkozó konzultáció megkezdése iránt intézkedett, és

b) *  vállalja, hogy a létszámleépítéssel érintett telephelyen (telephelyein) az (1) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a kormányhivatal által megállapított elvek szerint a létszámleépítéssel érintett munkavállalók munkába helyezését elősegítő bizottságot (bizottságokat) (a továbbiakban: MEB) hoz létre, és működtet, és

c) nyilatkozik arról, hogy a MEB működéséhez milyen módon és mértékben járul hozzá, továbbá arról,

d) *  hogy vállalja, a MEB működése alatt, valamint a tevékenységének befejezésekor - a kormányhivatallal kötött hatósági szerződésben meghatározott időpontokban - a támogatás felhasználásról szóló elszámolás és értékelés elkészítését.

(3) *  A munkaadó részére a csoportos létszámleépítésben érintett telephelyen (telephelyeken) létrehozandó MEB (MEB-ek) működéséhez, legfeljebb tizenkét hónapra történő felhasználásra, bizottságonként legfeljebb egymillió forint vissza nem térítendő támogatás adható. A járási hivatal a támogatás mértékét a térség munkaerő-piaci helyzetétől, a csoportos létszámleépítésében érintett munkavállalók számától és az e célra rendelkezésre álló pénzügyi keret nagyságától függően határozza meg.

(4) *  A támogatás iránti kérelmet a munkaadó a munkaviszony, közszolgálati jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, állami szolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, a hivatásos és szerződéses állományú katonák szolgálati viszonya, valamint a hivatásos szolgálati jogviszony megszüntetésére vonatkozó intézkedésének a csoportos létszámleépítésben érintett első munkavállalóval történő közléséig, illetve az első munkavállalóval történő megállapodás megkötéséig nyújthatja be a létszámcsökkentéssel érintett telephelye (telephelyei) szerint illetékes járási hivatalhoz. A kérelemnek tartalmaznia kell a munkaadó

a) adatait [neve, székhelye, csoportos létszámleépítéssel érintett telephelye (telephelyei), címe, adószáma, ágazati kódja],

b) nyilatkozatát a MEB létesítéséről,

c) MEB működéséhez biztosított hozzájárulásának formáját és mértékét,

d) csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók számára nyújtandó szolgáltatásokra vonatkozó terveit, továbbá

e) által a MEB működtetésére, valamint az általa szervezett programokra készített előzetes költségvetést.

(5) A támogatás iránti kérelemhez mellékelni kell a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott konzultációban résztvevők részére megküldött írásos tájékoztatót, valamint a konzultációban résztvevők által, a EB létrehozására megkötött előzetes együttműködési megállapodást.

21/B. § *  (1) A 21/A. § (1) bekezdésében meghatározott támogatás a MEB működésével összefüggő kiadásokra használható fel, így különösen:

a) a MEB vezetőjének tiszteletdíja és az az után fizetendő társadalombiztosítási járulék,

b) a szakértők, oktatók, előadók díjazása és az azok után fizetendő társadalombiztosítási járulék,

c) a MEB vezetőjének, bizottság tagjainak és a meghívott előadóknak utazási költségei,

d) a MEB üléseivel összefüggő kiadások, valamint a munkájával kapcsolatos tájékoztatók szervezésének költségei,

e) a MEB munkájához szükséges kiadványok előállítása, terjesztése,

f) a MEB tevékenységével, programjával összefüggő hirdetési költségek,

g) *  a MEB által szervezett szolgáltatások költségei [pl. állás- és képzési börzék, jogi, vállalkozási, társadalombiztosítási, pszichológiai tanácsadás, álláskeresési, valamint helyi (térségi) tanácsadás, továbbá kihelyezett információs iroda működtetése].

(2) *  A támogatás nem számolható el azokra az ingyenes szolgáltatásokra, amelyeket a járási hivatal vagy megbízásából közhasznú szervezet nyújt a létszámleépítésben érintett munkavállalók számára.

(3) * 

(4) *  A támogatás folyósítása akkor kezdhető meg, ha a munkaadó a járási hivatal részére teljesítette a létszámleépítésre vonatkozó, külön törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségét.

(5) *  A 21/A. § (1) bekezdésben meghatározott támogatásról szóló hatósági szerződésnek az Flt. 21. §-ának (2) bekezdésében foglaltakon kívül tartalmaznia kell a támogatás folyósításának megkezdésére vonatkozó (4) bekezdésben foglalt feltételeket is.

21/C. § * 

II. Intenzív álláskeresés
támogatása
 * 

22-26. § * 

Munkaerő-piaci programok támogatása * 

26/A. § *  (1) *  Az Flt. 19/B. §-ában meghatározott program (a továbbiakban: program) magában foglalhatja az Flt. és végrehajtási szabályai által tartalmazott munkaerő-piaci szolgáltatásokat, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészéből nyújtható foglalkoztatást elősegítő támogatásokat.

(2) A program indítása előtt programtervet kell készíteni, amelyben meg kell határozni

a) azoknak a személyeknek a körét, akik munkaerő-piaci helyzetének javítására a program irányul (a továbbiakban: célcsoport),

b) azokat a térségeket, amelyekben a program megvalósítására sor kerül,

c) a program tartalmát alkotó munkaerő-piaci szolgáltatásokat és foglalkoztatást elősegítő támogatásokat (programelemek), valamint azokat a szakmai elveket, amelyek szerint ezek a programban összekapcsolódnak,

d) a programban, valamint az egyes programelemekben való részvétel feltételeit, az ahhoz szükséges dokumentumok körét és tartalmát,

e) a program megvalósításában közreműködő személyek és szervezetek körét,

f) a program megvalósításának időtartamát,

g) a programtól, valamint az egyes programelemektől várt eredményt, valamint annak mérésének, értékelésének módját,

h) a programtervben meghatározott célok megvalósulása értékelésének gyakoriságát,

i) a program teljes költségvetését, amely tartalmazza a programot alkotó munkaerő-piaci szolgáltatások, támogatások és a program működtetésének (a programirányítás, a programmal kapcsolatos kommunikáció és a monitoring) költségeit.

(3) A program keretében olyan feltételek is előírhatók, amelyek alapján a célcsoporthoz tartozó személyek a program nem valamennyi, hanem csak egyes elemeiben vesznek részt.

(4) A program időtartama a három évet nem haladhatja meg.

(5) A program időtartama alatt a programtervben előírt időközönként vizsgálni kell a programtervben meghatározott célok megvalósulásának lehetőségét, és indokolt esetben a szükséges módosításokat el kell végezni.

(6) A program költségei közül

a) *  a program elemét képező támogatásokat a foglalkoztatási alaprész terhére,

b) *  a járási hivatal által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások, valamint a program működtetésének a kormányhivatalnál és járási hivatalnál felmerült költségeit - kivéve az Flt. 39. § (4) bekezdésében meghatározott költségeket - az intézményi költségvetés terhére,

c) *  a program kidolgozásért, illetőleg részben vagy egészben történő megvalósításáért támogatásban részesülőnél felmerült költségek megtérítését a foglalkoztatási alaprész terhére

kell elszámolni.

26/B. § *  (1) *  A program elemét képező támogatások tekintetében az Flt.-ben és végrehajtási szabályaiban meghatározott feltételektől a következők szerint lehet eltérni:

a) A program célcsoportjához tartozók - a c) pontban meghatározott kivételekkel - minden programelemben részt vehetnek függetlenül attól, hogy az Flt. és végrehajtási szabályai szerint jogosultak-e a program elemét képező támogatásra.

b) A program megvalósításában résztvevők - amennyiben a program más feltételeket nem tartalmaz - a c) pontban meghatározott kivételekkel, a célcsoporthoz tartozók után arra tekintet nélkül részesülnek támogatásban, hogy a célcsoporthoz tartozók rendelkeznek-e az Flt.-ben és végrehajtási szabályaiban az adott támogatásra előírt feltételekkel.

c) *  Az a) és b) pontban foglaltak nem vonatkoznak a 11. §-ban meghatározott támogatásra.

d) *  A program elemét képező támogatások - a 11. §-ban szabályozott támogatás kivételével - a program teljes időtartama alatt nyújthatók.

e) *  a bérköltség támogatás, a helyközi utazás támogatása, valamint a csoportos személyszállítás támogatása együttesen a program teljes időtartama alatt nyújtható.

f) * 

g)-h) * 

(2) *  Az 1. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően a szakképzést megalapozó felzárkóztató képzés keretében

a) általános iskolai végzettségének megszerzését biztosító képzéshez, valamint

b) az ezt követő, az 1. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott szakképzéshez képzési támogatás nyújtható,

feltéve, ha a munkaerőpiaci program e rendelet 26/G. §-a szerinti részben vagy egészben történő megvalósítója költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, non-profit gazdasági társaság, és a program szervezésében (vagy a programban részt vevő célcsoportba tartozók kiválasztásában) a cigány nemzetiségi önkormányzat, cigány nemzetiségi önkormányzati társulás vagy bíróság által nyilvántartásba vett cigány érdek-képviseleti szervezet közreműködik. * 

(3) *  A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott képzés időtartamára a képzésben részt vevő személy részére képzési támogatásként keresetpótló juttatás állapítható meg, valamint az utazás, étkezés, szállás költsége részben vagy egészben megtéríthető.

26/C. § *  (1) A program lehet:

a) központi munkaerő-piaci program,

b) regionális munkaerő-piaci program,

c) *  megyei munkaerőpiaci program.

(2) *  A munkaerőpiaci program indításáról

a) *  központi munkaerőpiaci program esetében a minisztérium,

b) *  regionális munkaerőpiaci program esetében az érintett kormányhivatalok vezetőinek javaslatára a minisztérium,

c) *  a megyei munkaerőpiaci program esetében az érintett kormányhivatal vezetője

dönt.

(3) *  A minisztérium, a kormányhivatal csatlakozhat más szerv által indított, a munkaerő-piacot befolyásoló programhoz.

(4) Az Flt. és e rendelet szabályai az irányadók a (3) bekezdésben meghatározott programok esetében is.

26/D. § *  A központi program indításakor meg kell határozni:

a) a központi program célját,

b) a központi program elemeit,

c) a program, illetőleg az egyes programelemek végrehajtása során elérendő eredményt,

d) a program megvalósításában közreműködők körét,

e) a program finanszírozásának feltételeit,

f) a program végrehajtásáról történő beszámolás rendjét,

g) a program monitorozásának idejét és módját.

26/E. § *  A program célcsoportjába tartozó személyeknek, valamint a program megvalósításában résztvevőknek nyújtandó támogatásokra - a 26/B. §-ban foglaltak figyelembevételével - az Flt. és végrehajtási szabályai által tartalmazott rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

26/F. § *  (1) Az Flt. 19/B. §-ának (2) bekezdésében meghatározott egységes támogatás keretében a programban részt vevő álláskereső vállalkozóvá válásához, a munkaerőpiaci képzésben történő részvételéhez, valamint a munkaerőpiaci szolgáltatások igénybevétele során nyújtandó támogatás vonható össze.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatásnak az álláskereső

a) vállalkozóvá válását elősegítő elemére, az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásokra,

b) a képzésben történő részvételhez nyújtott elemére a foglalkoztatást elősegítő képzésben történő részvételhez nyújtott támogatásra,

c) a szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott elemére a szolgáltatások igénybevétele esetén nyújtandó támogatásra vonatkozó, az Flt. és végrehajtási szabályai által tartalmazott rendelkezéseket - a 26/B. §-ban foglaltak figyelembevételével - megfelelően alkalmazni kell.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott, több támogatási elem nyújtása esetén egy hatósági szerződést kell kötni.

26/G. § *  (1) *  Pályázati eljárás alapján a kormányhivatal támogatást nyújthat jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnak, valamint egyéni vállalkozónak munkaerőpiaci program kidolgozásához, illetőleg annak kidolgozásához és/vagy részben vagy egészben történő megvalósításához. * 

(2) *  A pályázati felhívásra az Ávr. 66. § (2)-(4) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(3) *  A pályázat eredményéről a kormányhivatal dönt.

(4) *  A program megvalósításához nyújtott támogatás 10 százaléka a program lezárását követően az eredmény elfogadása esetén fizethető ki.

A támogatások közös szabályai * 

27. § (1) E rendelet alkalmazása szempontjából

a) munkabéren a Központi Statisztikai Hivatal elnökének a „Munkaügyi Statisztikai Fogalmak” című módszertani segédletében „kereset” címszó alatt meghatározott juttatásokat - a prémium és a jutalom kivételével -,

b) *  munkabér járulékain a munkaadó által megfizetett szociális hozzájárulási adót,

c) *  a munkaviszony megszüntetése esetében

ca) *  a munkavállaló felmondásán az Flt. 58. §-a (6) bekezdésének a) pontjában,

cb) *  a munkaadó azonnali hatályú felmondásán az Flt. 58. §-a (6) bekezdésének b) pontjában,

cc) *  a munkaadó felmondásán az Flt. 58. §-a (6) bekezdésének c) pontjában

foglaltakat kell érteni,

d) *  a statisztikai állományi létszám kiszámításánál a tényleges létszámot kell figyelembe venni,

e) *  állami támogatás: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

f) * 

g) *  a beruházás megkezdése:

ga) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

gb) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

1. a vállalkozás általi első megrendelés napja,

2. - az 1. alpont szerinti megrendelés hiányában - az arra vonatkozóan megkötött szerződés létrejöttének a napja,

3. - az 1. alpont szerinti megrendelés és a 2. alpont szerinti szerződés hiányában - a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

gc) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

gd) az a)-c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése,

h) *  nagyberuházás: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 26. §-ában meghatározott beruházás,

i) * 

j) *  saját forrás: a kedvezményezett által a fejlesztési programhoz igénybe vett állami támogatásnak nem minősülő forrás,

k) *  támogatási intenzitás: a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa, százalékos formában kifejezve,

l) *  támogatás tartalom: a kedvezményezett számára, akár több forrásból nyújtott állami támogatásnak a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott módszer alapján számított értéke,

m) *  kis- és középvállalkozás (KKV): az a vállalkozás, amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában megfelel a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. mellékletében meghatározott vállalkozások valamelyikének,

n) *  induló beruházás: tárgyi eszközbe vagy immateriális javakba történő beruházás, amely új létesítmény felállításával, meglévő létesítmény bővítésével, egy létesítmény termelésének további, új termékkel történő diverzifikációjával, egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatásával kapcsolatos, vagy egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök megvásárlása, amennyiben a létesítmény bezárásra került - vagy amennyiben nem vásárolják fel - bezárásra került volna, és az eszközöket egy független beruházó veszi meg,

o) *  szinten tartást szolgáló eszköz: az az eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális jószágot váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását eredményezné,

p) *  nehéz helyzetben lévő vállalkozás: a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

q) *  új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás:

qa) tárgyi eszközökre és immateriális javakra irányuló beruházás, amely a következőkhöz kapcsolódik: új létesítmény létrehozása vagy a létesítmény tevékenységének diverzifikálása azzal a feltétellel, hogy az új tevékenység nem azonos a létesítményben korábban folytatott tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz;

qb) bezárt vagy megvásárlás nélkül bezárásra ítélt létesítmény eszközeinek az eladótól független beruházó általi megvásárlása azzal a feltétellel, hogy a megvásárolt eszközökkel folytatandó új tevékenység nem azonos a létesítményben a vásárlás előtt folytatott tevékenységgel, és nem is hasonlít ahhoz,

r) *  szén: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A és B csoportba sorolt szén,

s) *  hajóépítési ágazat: a hajógyártáshoz nyújtott állami támogatásokról szóló keretszabály (2003/C 317/06) 3.1 pont (11) bekezdésében meghatározott tevékenységek,

sz) *  mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontjában meghatározott termék,

t) *  mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontjában meghatározott tevékenység,

ty) *  mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontjában meghatározott tevékenység,

u) *  támogatás szempontjából elszámolható költség: a támogatás alapjának meghatározásakor figyelembe vett, a támogatás tárgyával összefüggésben közvetlenül felmerült vagy ahhoz közvetett módon hozzárendelhető költségek, ráfordítások és beszerzett eszközök bekerülési értéke, amelyek finanszírozására a támogatás felhasználható,

v) *  gazdasági tevékenység: bármely, egy adott piacon termékek és szolgáltatások nyújtásával járó tevékenység, amely feltételezi az ellenszolgáltatásért vállalt kockázatot,

w) *  azonos vagy hasonló tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev.2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt NACE Rev.2. egységes ágazati osztályozási rendszernek ugyanabba a (négy számjegyű számkóddal azonosított) szakágazatába sorolt tevékenység,

x) *  egyedi támogatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 14. pontjában meghatározott támogatás.

(2) *  Az e rendelet által szabályozott támogatások nyújtása során a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályait, valamint az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályokat alkalmazni kell.

(3) *  A 9. §-ban, a 11/A. §-ban, a 18/C. §-ban, a 21/A. §-ban, valamint a 26/G. §-ban meghatározott támogatások 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikke szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásoknak minősülnek, a 8/A. §-ban meghatározott támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásként is nyújtható. Csekély összegű támogatást kizárólag az 1407/2013/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban lehet nyújtani. A kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az előző három pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. Nem kell alkalmazni az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltakat, ha a támogatást kérő költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, nemzetiségi önkormányzat vagy nonprofit gazdasági társaság, amennyiben az általa végzett támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek.

(4) *  A 11/A. §-ban, a 18/C. §-ban, a 21/A. §-ban, valamint a 26/G. §-ban meghatározott támogatások 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikke szerinti, mezőgazdasági termelőágazatban nyújtott csekély összegű támogatásként is nyújthatók. Mezőgazdasági termelőágazatban csekély összegű támogatást kizárólag az 1408/2013/EU bizottsági rendelet előírásaival összhangban lehet nyújtani. A kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az előző 3 év támogatás tartalmáról. Nem kell alkalmazni az 1408/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltakat, ha a támogatást kérő költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, nemzetiségi önkormányzat vagy nonprofit gazdasági társaság, amennyiben az általa támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek.

(5) *  Az Flt. 58. § (5) bekezdés m) pontjában meghatározott feltételeknek az a személy felel meg:

a) akinél a munkaképesség-csökkenés mértéke az Országos Orvosszakértői Intézetének, vasutas biztosítottak esetében a Magyar Államvasutak Orvosszakértői Intézetének igazolása szerint legalább az 50 százalékot eléri,

b) akinek az össz-szervezeti egészségkárosodása az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézet minősítése szerint legalább 40 százalékos mértékű,

c) akinek az egészsége a rehabilitációs hatóság komplex minősítése szerint legfeljebb 60 százalékos mértékű,

d) aki fogyatékossági támogatásra jogosult,

e) aki vakok személyi járadékában részesül,

f) az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló 335/2009. (XII. 29). Korm. rendelet, illetve a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról szóló 49/2009. (XII. 29.) EüM rendelet szerinti szakorvosi igazolással rendelkezik fogyatékosságnak minősülő betegségekről az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételéhez,

g) aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet alapján, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleménye szerint súlyos mozgáskorlátozottnak minősül,

h) aki audiológiai szakvélemény alapján mindkét fülre legalább 60 százalékban elvesztette hallását, vagy

i) aki az a)-h) pontokban foglaltak szerinti károsodást nem tud igazolni, de egészségkárosodása, fogyatékossága fennáll és foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely szakvéleménye alapján megállapítható, hogy munkavállalási és munkahely megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkentek.

(6) *  A bértámogatással, valamint a 11/A. §-ban meghatározott bérköltség támogatással kapcsolatos ügyekben a munkaadó által foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye vagy ennek hiányában értesítési címe szerint illetékes kirendeltség jár el.

(7) *  A csekély összegű támogatások nyújtásával kapcsolatos eljárásokra a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11-11/A. §-ában foglaltak irányadóak.

(8)-(11) * 

(12) *  Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján, valamint - a regionális beruházási támogatás kivételével - a 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatási döntés 2021. június 30-ig hozható. A regionális beruházási támogatás tekintetében támogatási döntés 2020. december 31-éig hozható.

(13) *  A 651/2014/EU bizottsági rendelet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatások esetén a kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés napjától számított tíz évig megőrizni.

(14) *  A munkaerő-piaci program elemeit képező támogatásokra a közösségi állami támogatásokra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

(15) *  Az e rendeletben meghatározott támogatásban részesülő - arra vonatkozó kérelem esetén - köteles biztosítani a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal *  részére a támogatás felhasználására kiterjedő kormányzati ellenőrzés lehetőségét, valamint a támogatás felhasználásáról a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal *  részére - kérésére - számadást készíteni.

(16) *  Az e rendeletben meghatározott támogatásban részesülő a támogatás felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében, a külön jogszabályban meghatározott adatokat a hatósági szerződésben meghatározott módon köteles a hatósági ellenőrzést végzők számára hozzáférhetővé tenni.

(17) *  A kormányhivatal és a járási hivatal által igénybe vett foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás díjának anyagi fedezete biztosítására az Flt. 39. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell. Eszerint azt, ha a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás igénybevételére * 

a) *  a munkaközvetítéssel összefüggésben kerül sor, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (a továbbiakban: Alap) szolidaritási alaprészéből,

b) a foglalkoztatási alaprészből nyújtott támogatásokkal összefüggésben kerül sor, az Alap foglalkoztatási alaprészéből

kell biztosítani.

(18) *  E rendeletben szabályozott, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatások nem nyújthatók a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2)-(5) bekezdésében foglalt esetekben.

(19) *  E rendeletben szabályozott, az általános csoportmentességi rendelet hatálya alá tartozó támogatást nem lehet kifizetni olyan vállalkozás részére, amely a vele szemben egy támogatást jogellenesnek és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító bizottsági határozaton alapuló visszafizetési kötelezettségnek nem tett eleget.

(20) *  E rendeletben szabályozott, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás csak akkor nyújtható, ha a kedvezményezett még a projekttel kapcsolatos munkálatok vagy tevékenységek megkezdése előtt a támogatás iránti kérelmét benyújtja.

(21) * 

(22) *  Az e rendeletben szereplő, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatás különböző elszámolható költségek esetén nyújtható más, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatással együtt. Azonos, vagy részben azonos elszámolható költségek esetében a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatás abban az esetben halmozható más, a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatással, illetve csekély összegű támogatással, ha az nem vezet a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti legmagasabb támogatási intenzitás, illetve támogatási összeg túllépéséhez.

(23) * 

(24) *  A támogatások átláthatóságának növelése céljából e rendeletnek a 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozó előírásai a miniszter által vezetett minisztérium honlapján is közzétételre kerülnek.

27/A. § *  Nem részesülhet az e rendelet szerinti támogatásokban az a munkaadó, aki nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok Ávr.-ben meghatározott feltételeinek.

27/B. § *  (1) E rendeletben szabályozott támogatások nyújtásával kapcsolatos mérlegelés során a kormányhivatal és a járási hivatal figyelembe veszi: * 

a) a munkaerő-kereslet és -kínálat helyi jellemzőt,

b) a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit,

c) *  a munkaadónak a kormányhivatallal és a járási hivatallal történő együttműködése tapasztalatait,

d) a munkaadó által felajánlott (vállalt) foglalkoztatás (továbbfoglalkoztatás) időtartamát,

e) az álláskeresők munkához jutási esélyeit, ezen túlmenően

f) a megváltozott munkaképességű személyeket érintő támogatások esetében a foglalkoztatás körülményeit, és a foglalkoztatás minőségét is,

g) a képzésben részt vevők támogatásánál

ga) a hiányszakmákat,

gb) a támogatással érintett személy meglévő képzettségét,

gc) a képzéssel kapcsolatban felmerülő költségeket,

gd) a támogatással érintett személy munkatapasztalatát,

ge) a támogatással érintett személy álláskeresőként eltöltött idejét, továbbá azt, hogy

gf) az adott képzés az egyén munkaerőpiaci helyzetének javítása szempontjából indokolt-e.

(2) *  Az e rendeletben szabályozott támogatások nyújtása során kiemelt szempontként kell figyelembe venni az olyan személy foglalkoztatásának elősegítését, akinek az aktív korúak ellátására való jogosultságát a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 55. § (2) bekezdése alapján szüntették meg.

(3) *  Az e rendeletben meghatározott támogatást a támogatásban részesülő akkor is köteles visszafizetni, ha az részére - jogszabályban meghatározott feltételek hiányában - nem lett volna megállapítható.

27/C. § *  Ez a rendelet

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL.L.352.2013.12.24.1.o.),

b) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL.L.352.2013.12.24.9.o.),

c) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL.L.187.2014.6.26.1.o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

27/D. § * 

28. § (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel, a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. A rendelet szabályait - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - a hatálybalépés időpontjában folyamatban lévő első fokú közigazgatási hatósági eljárás *  során el nem bírált kérelmek tekintetében is alkalmazni kell.

(2) A rendelet 22-26. §-a a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

(3) Munkahelyteremtés támogatására a rendelet hatálybalépését megelőzően kiírt pályázati felhívásra beadott kérelmeket a pályázati felhívás kiadása idején hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

(4) * 

1. számú melléklet a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelethez * 

A képzési támogatásként adható, költségtérítés szempontjából figyelembe vehető kiadások köre

1. *  A képzést lebonyolító oktatók részére fizetett ellenérték és annak járulékai.

2. Külön jogszabályban meghatározott vizsga- és vizsgáztatási díj.

3. A képzés során felhasznált, a hallgatóknak véglegesen átadott tankönyvek, taneszközök díja.

4. *  Az elméleti, gyakorlati képzés során felhasznált anyagok (energia) költsége.

5. Amortizáció (használattal arányosan elszámolható) költsége.

6. Munkaruha, védőruha költségei.

7. Tananyagfejlesztés arányos költségei.

8. *  Egyéb, a képzés megszervezésével, lebonyolításával, értékelésével kapcsolatos költségek (bérleti díjak, rezsi-, posta- és adminisztrációs költségek).

A 8. pontban szereplő költségek legfeljebb a képzési költség 20 százalékáig terjedhetnek.

9. *  Alkalmassági vizsgálat költsége.

10. *  A gyakorlati képzést bonyolító munkaadónak a gyakorlati képzésben részt vevő személy megváltozott munkaképességéből adódó többletköltségek.

2. számú melléklet a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelethez * 

A 8/A. § (1) bekezdésében meghatározott támogatás keretében elszámolható költségek

a) az oktató személyi jellegű ráfordítása arra az órára vonatkozóan, amelyen az oktatási tevékenységét ellátja,

b) az oktató valamint a képzésben résztvevő közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. útiköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyag és fogyóeszköz költsége, valamint az eszköz és berendezés értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használat mértékéig),

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben résztvevő személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költség (pl. adminisztrációs költség, bérleti díj, rezsi költség) azokra az órákra vonatkozóan, amelyen a képzésben résztvevő részt vesz,

e) a képzésben résztvevő megváltozott munkaképességű munkavállaló minimálisan szükséges szállásköltsége.

3. számú melléklet 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelethez *