Hatály: 2016.VII.1. - 2016.XII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1996. évi LV. törvény

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról * 

Az Országgyűlés

felismerve azt, hogy valamennyi vadon élő állatfaj a Föld megújuló természeti erőforrásainak, valamint a biológiai életközösségnek pótolhatatlan része,

tudatában annak, hogy a vadon élő állat esztétikai, tudományos, kulturális, gazdasági és genetikai értékek hordozója, s ezért – mint az egész emberiség és nemzetünk kincsét – természetes állapotban a jövő nemzedékek számára is meg kell őrizni,

a természet védelme, a vadállomány ésszerű hasznosítása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény tárgya

1. § (1) *  E törvény Magyarország területén vadon élő állatfajok közül a vadászható állatfajok természetes állapota fenntartásának igényével tartalmazza a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának, a vadászható állatfajok és élőhelyük védelmének, a vadgazdálkodás, a vadászat, továbbá a vad által és a vadászat során, valamint a vadban okozott károk megelőzésének és megtérítésének szabályait, továbbá a vadászati jog jogellenes hasznosítása során alkalmazható bírságokat és egyéb szankciókat, a vadászati igazgatással összefüggő állami feladatokat és hatásköröket.

(2) *  A vadgazdálkodásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) – a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg a Magyarországon honos, előforduló, engedéllyel telepített, vagy átvonuló, természetvédelmi oltalom alatt nem álló nagyvadnak, illetve apróvadnak minősülő vadászható állatfajokat (a továbbiakban: vad).

(3) *  A törvény hatálya nem terjed ki a természetes környezetben vadon élő nem vadászható állatfajra, valamint az állatkertben élő vadra.

A vadászati jog

2. § A vadászati jog:

a) a vad, valamint élőhelyének védelmével, és

b) a vadgazdálkodással kapcsolatos, továbbá

c) *  a vadászterületen szabadon élő, valamint az e törvényben meghatározottak szerint zárt téri tartás keretében tartott vadnak az arra jogosult által történő elejtésére, elfogására,

d) a hullatott agancs, valamint a vadászható szárnyas vad tojásának gyűjtésére, továbbá az elhullott vad tetemének e törvény szerinti elsajátítására való

kötelezettségek és jogosultságok összessége.

3. § (1) *  A vadászati jog – mint vagyonértékű jog – a földtulajdonjog elválaszthatatlan részeként – a földtulajdon tekintetében fennálló haszonélvezeti jog esetén is – a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg.

(2) Amennyiben vízfelület is része a vadászterületnek, a vadászati jog a meder tulajdonjogának elválaszthatatlan része.

4. § (1) Ha a vadászterület

a) kizárólag egy személy – ideértve a Magyar Államot is – tulajdonában van, e személyt a vadászati jog önállóan (a továbbiakban: önálló vadászati jog),

b) több személy – ideértve a Magyar Államot is – tulajdonában van, a vadászati jog a vadászterület tulajdonosait közösen (a továbbiakban: társult vadászati jog)

illeti meg.

(2) Társult vadászati jog esetében a vadászterület tulajdonosainak egymás közti jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

5. § *  A vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos kötelezettségeket és jogokat az erdőgazdálkodásra, a halgazdálkodásra, a természetvédelemre, a vízgazdálkodásra, az állatvédelemre, az állategészségügyre, az állattenyésztésre, a termőföld-hasznosításra, valamint a növényvédelemre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni.

A vadászatra jogosult

6. § (1) Önálló vadászati jog esetén vadászatra jogosultnak a vadászterület tulajdonosát kell tekinteni.

(2) *  A vadászterület határát megállapító határozat alapján az érintett földtulajdonosok vadászati joggal rendelkező közösséget (a továbbiakban: tulajdonosi közösség) alkotnak. A tulajdonosi közösséget, valamint a tulajdonosi közösség képviselőjét a vadászati hatóság nyilvántartásba veszi, illetve az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak esetén a nyilvántartásból törli.

(3) A vadászati jog haszonbérbeadása esetén vadászatra jogosultnak a haszonbérlőt kell tekinteni.

(4) *  A vadászatra jogosultat a vadászati hatóság nyilvántartásba veszi, illetve az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak esetén a nyilvántartásból törli.

7. § (1) *  A vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos kötelezettségek és jogok e törvényben foglaltak szerinti teljesítéséért a vadászatra jogosult felel.

(2) *  A vadászatra jogosult az őt megillető vadászati jogot az e törvényben foglaltak alapján köteles gyakorolni vagy hasznosítani.

A vadászterület

8. § (1) Vadászterületnek minősül – hasznosítási formájától függetlenül – az a földterület, valamint vízfelület, amelynek kiterjedése a háromezer hektárt eléri, és szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter, továbbá, ahol a vad

a) a szükséges táplálékot megtalálja,

b) természetes szaporodási feltételei, valamint

c) természetes mozgásigénye, búvóhelye, nyugalma adott.

(2) Nem minősül vadászterületnek, és a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található

a) település közigazgatási belterületét, valamint

b) lakóingatlanul szolgáló bekerített külterületi ingatlan,

c) tanya, valamint major,

d) temető,

e) nem mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási célból bekerített hely,

f) repülőtér,

g) *  közút, valamint a közút és annak fel- és lehajtója által határolt, továbbá

h) vasút

területét.

(3) *  A vadászterület határa nem terjedhet át a vadgazdálkodási tájegység határán.

A vad tulajdonjoga

9. § (1) A vad az állam tulajdonában van.

(1a) *  A vad tulajdonjogának megszerzésére a Polgári Törvénykönyv „A vadak és a halak tulajdonjogának megszerzése” fejezet szabályait kell az e törvényben foglalt eltérésekkel alkalmazni.

(2) *  A vadászterületen elejtett, elfogott vad (ideértve annak trófeáját is), a hullatott agancs, a szárnyas vad jogszerűen gyűjtött tojása, az elhullott vad teteme a jogosult tulajdonába kerül. A más vadászterületről átváltott sebzett vad – a vadászatra jogosult hozzájárulásával – a sebzés helye szerinti jogosult tulajdonába kerül, ha – a vadászatra jogosult hozzájárulásával – utánkeresés során ejtik el vagy elhullottan fellelik.

(3) *  A nem vadászterületen elhullott vad teteme, valamint a hullatott agancs annak a vadászatra jogosultnak tulajdonába kerül, amelyiknek a vadászterületéről a vad oda került. Kétség esetén tulajdonosnak a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület vadászatra jogosultját kell tekinteni.

(4) *  A vadaskertben, a vadasparkban, illetve vadászterületen létesített vadfarmon jogszerűen tartott vad – a vadaspark, illetve a vadfarm fenntartójával kötött eltérő megállapodás hiányában – a jogosult tulajdonában van. A nem vadászterületen létesített vadfarmon jogszerűen tartott vad – eltérő megállapodás hiányában – a vadfarm fenntartójának tulajdonában van.

(5) A gímszarvas, a dámszarvas, a muflon, a vaddisznó, illetve az őz elejtésének minősül az első halálos lövés leadása.

(6) *  Az (5) bekezdésben nem említett vad elejtésének minősül a vad helybenmaradását eredményező lövés leadása, illetve ragadozó madárral vagy vadászkutyával történő elfogása.

(7) A vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján élve történő birtokbavétele.

(8) E törvény alkalmazásában nagyvadfajoknál trófeának minősül az elejtett gímszarvas, dámszarvas, valamint az őz agancsa, a muflon csigája, továbbá a vaddisznó agyara.

A vadászati jog gyakorlása, hasznosítása

10. § (1) *  Önálló vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlásának minősül, ha a vadászatra jogosult:

a) e törvényben előírt feltételek megléte esetén vadászterületén saját maga vadászik;

b) általa meghívott vadász számára biztosítja a vadászat lehetőségét (a továbbiakban: vendégvadászat);

c) megállapodás alapján biztosítja más vadász számára meghatározott fajú és számú vad vadászatát (a továbbiakban: bérvadászat).

(2) Önálló vadászati jog esetén a vadászati jog hasznosításának minősül annak haszonbérbe adása.

11. § (1) *  A Magyar Állam önálló vadászati jogát nyilvánosan meghirdetett pályázat útján haszonbérbe adással vagy vagyonkezelői szerződéssel hasznosítja. Ebben az esetben vadászatra jogosultnak a haszonbérlőt, illetőleg a vagyonkezelőt kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonkezelő több, a Magyar Államot illető önálló vadászati jogot is hasznosíthat.

(3) *  Társult vadászati jog esetén – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a Magyar Államot tulajdonjoga alapján megillető vadászati jog hasznosításával kapcsolatos jognyilatkozatokat az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szerv – a miniszterrel, valamint védett természeti területek esetében a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – teszi meg. A tulajdonosi jogokat gyakorló szerv e jog gyakorlását az állami tulajdonban levő termőföld, illetve erdő esetében az állami vagyon kezelőjére átruházhatja.

(4) *  A honvédelemért felelős miniszter kezelésében, illetve használatában levő területeket érintően a (3) bekezdésben foglaltak végrehajtásakor a honvédelemért felelős miniszter egyetértése is szükséges.

11/A. § *  (1) A vadgazdálkodási üzemtervi időszak lejártakor a vadászterület határát újból meg kell állapítani.

(2) A vadászterület határának újbóli megállapításakor a vadászati hatóság a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének március 31. napjáig, a meglévő vadászterület határokat és a vadgazdálkodási tájegység határait alapul véve, a következő vadgazdálkodási üzemterv időszakára a vadászterület határára vonatkozó ajánlást (a továbbiakban: ajánlás) tesz közzé.

(3) Az ajánlás az érintett vadászterület, valamint az érintett vadászterület tájegységéhez tartozó szomszédos, lejáró üzemtervű vadászterületek térképi megjelenítését, azonosításra alkalmas adatait tartalmazza.

(4) A vadászati hatóság az ajánlást a hirdetőtábláján, és elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján legalább harminc napra hirdetmény formájában közzéteszi. A vadászati hatóság kezdeményezi minden érintett település önkormányzatának hirdetőtábláján, illetve elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján a hirdetmény formájában való közzétételt, amelyet az önkormányzat tájékoztató jelleggel legalább harminc napra közzétesz. Az ajánlást érintő vita esetén a vadászati hatóság hirdetőtábláján közzétett dokumentum az irányadó.

(5) Az ajánlással érintett vadászterület földtulajdonosa az ajánlásra

a) a vadászterület határaival kapcsolatos módosító javaslatot, illetve

b) új vadászterület kialakítását célzó javaslatot [az a) és b) pont a továbbiakban együtt: módosító javaslat]

nyújthat be a vadászati hatósághoz a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének május 15. napjáig.

(6) A földtulajdonos a módosító javaslatot egyedül vagy más földtulajdonossal együtt is benyújthatja.

(7) A módosító javaslatot a 8. §-ban és a 19. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek figyelembevételével lehet benyújtani, azzal, hogy legalább háromszáz hektár, egybefüggő, vadászterületnek minősülő területre vonatkozhat.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott terület legfeljebb egyharmada más, nem a módosító javaslatot benyújtó földtulajdonos(ok) tulajdonában is lehet.

(9) Az e § előírásainak megfelelő módosító javaslat befogadásáról (érvényes módosító javaslat) a vadászati hatóság 10 napon belül végzéssel dönt. A vadászati hatóság módosító javaslat befogadásáról szóló döntésével szemben jogorvoslati kérelemmel a vadászterület határát megállapító döntéssel szemben benyújtott fellebbezéssel lehet élni.

(10) Ha a vadászati hatóság ajánlásában szereplő vadászterület határára nem érkezik érvényes módosító javaslat, a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapítására vonatkozó szabályok szerint hivatalból megállapítja a vadászterület határát.

11/B. § *  (1) A vadászati hatóság a vadászterületek átfedésére irányuló érvényes módosító javaslat esetén, a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének július 15. napjáig egyeztetést tart az érvényes módosító javaslatot benyújtó földtulajdonosok közös képviselőjének, és a módosító javaslattal érintett hatályos vadászterületek földtulajdonosi képviselőinek részvételével az átfedésben lévő területrész vonatkozásában.

(2) Ha az érvényes módosító javaslattal érintett földtulajdonos a képviseletéről nem az (1) bekezdésben meghatározott módon kíván gondoskodni, a vadászati hatóság által tartott egyeztetésen személyesen is részt vehet.

(3) A vadászati hatóság az (1) bekezdésben meghatározott egyeztetést több, a vadászati hatóság ajánlásában szereplő vadászterület határára vonatkozó érvényes módosító javaslat esetében egyszerre is lefolytathatja.

(4) A vadászati hatóság a lefolytatott egyeztetésen kialakult egyezséget hatósági határozatba foglalja, és az egyezségben foglaltakat figyelembe véve, a vadászterület kialakítás szabályai szerint megállapítja a vadászterület határát.

(5) Egyezség hiányában a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapítására vonatkozó szabályok szerint a vadászterület határát hivatalból állapítja meg.

11/C. § *  (1) A vadászati hatóság a vadászterület megállapítására vonatkozó határozatát a 11/A. § (4) bekezdése szerinti módon közzéteszi, amely alapján a megállapított vadászterület tulajdonosi közösségének gyűlése a határozat jogerőre emelkedését követően összehívható.

(2) A vadászati hatóság vadászterület határának megállapítására irányuló eljárásában hozott döntése ellen nem nyújthat be fellebbezést az az ügyfél, aki nem tett módosító javaslatot, illetve a 11/B. § szerinti egyeztetés során az eljárásban neki felróható okból nem vett részt.

12. § *  (1) Társult vadászati jog esetén a tulajdonosi közösség gyűlésén a megjelent földtulajdonosok

a) a képviselet formájáról, a képviselő személyéről,

b) a vadászterület határának 20. § (1) bekezdése szerinti megváltoztatására irányuló, e törvényben foglaltaknak megfelelő tartalmú kérelem előterjesztéséről, illetve

c) a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról, feltételeiről

a tulajdonukban álló földterület – ideértve a medret is – aránya szerint számított szavazattöbbséggel határoznak.

(2) A földtulajdonosok a vadászterület összes területe – ideértve a medret is – összes tulajdonosának a tulajdoni hányada arányában viselik a vadászati jog gyakorlásával vagy hasznosításával kapcsolatos terheket, valamint részesednek annak hasznaiból.

(3) A tulajdonosi közösség a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, továbbá önállóan perelhet és perelhető. A tulajdonosi közösség (1) bekezdés szerint megválasztott, és a vadászati hatóságnál nyilvántartásba vett – hatósági igazolással rendelkező – képviselője külön meghatalmazás nélkül a tulajdonosi közösség ügyeiben eljárva a tulajdonosi közösség nevében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, képviseli a tulajdonosi közösséget a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával összefüggő hatósági, illetve bírósági eljárásban és más szervek előtt, valamint harmadik személyekkel szemben.

(4) A tulajdonosi közösség képviselője természetes és jogi személy lehet.

(5) Nem lehet képviselő, aki:

a) büntetett előéletű;

b) ilyen tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll;

c) a képviselői tevékenységével összefüggésben keletkezett, jogerősen megállapított fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

(6) A vadászati hatóság a tulajdonosi közösség által megválasztott képviselő (5) bekezdés a) és b) pontja szerinti feltételeknek való megfelelését a (3) bekezdésben meghatározott nyilvántartásba vétel során megvizsgálja.

(7) Nem lehet a tulajdonosi közösség képviselője az a személy, aki annál a vadászatra jogosultnál tölt be vezető tisztséget, amellyel a tulajdonosi közösség a vadászterület vadászati jogára haszonbérleti szerződést köt.

(8) A képviselői megbízatás megszűnik

a) visszahívással,

b) lemondással,

c) a képviselő halálával, jogi személy képviselő esetén jogutód nélküli megszűnésével,

d) a képviselő cselekvőképességének a feladata ellátásához szükséges ügycsoportban történő korlátozásával,

e) jogi személy képviselő esetén a vele szembeni végelszámolás, csőd- vagy felszámolási eljárás jogerős megindításával,

f) a képviselővel szembeni kizáró ok bekövetkeztével,

g) a képviselő kilencven napot meghaladó akadályoztatása esetén.

(9) A képviselet megszűnése esetén a tulajdonosok a 14. §-ban foglalt eljárás szerint kötelesek hatvan napon belül új képviselőt választani.

(10) A tulajdonosi közösség gyűlése a képviselőt visszahívhatja. A visszahívott képviselő az új képviselő megválasztásáig változatlan díjazás mellett köteles feladatait ellátni, azzal, hogy kötelezettséget nem vállalhat, és jogról nem mondhat le érvényesen.

(11) A képviselő köteles:

a) a tulajdonosi közösség gyűlése határozatait a jogszabályok és a működési szabályzat rendelkezéseinek megfelelően előkészíteni és végrehajtani;

b) a határozatokról és a határozatok végrehajtásáról nyilvántartást vezetni;

c) a tulajdonosi közösség részére elkülönített, kizárólag a tulajdonosi közösség pénzügyeinek kezelésére bankszámlát – ha a képviselő költségvetési szerv, akkor a külön e célra a Magyar Államkincstárnál vezetett alszámlát – nyitni és vezetni;

d) a haszonbérleti díj kifizetését a vadászati év lezárását követő hatvan napon belül biztosítani a földtulajdonosok részére.

(12) A tulajdonosi közösség – az (1) bekezdés szerinti módon – köteles működési szabályzatot készíteni a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról, feltételeiről, ideértve a képviselő javadalmazásának és elszámolási kötelezettségének, valamint a vadászati jog haszonbérbe adása esetén a haszonbérleti díj elszámolásának rendjét is. A működési szabályzat elkészítésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(13) Az (1) bekezdésben foglaltak kivételével a tulajdonosi közösség vadászati hatóságnál nyilvántartásba vett képviselője is összehívhatja a tulajdonosi közösség gyűlését.

(14) A tulajdonosi közösség gyűlését évente legalább egy alkalommal össze kell hívni. Ha a képviselő e kötelezettségének nem tesz eleget, a tulajdonosi közösség gyűlésének összehívása a 14. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint kezdeményezhető.

13. § (1) Társult vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlásának minősül:

a) a társult földtulajdonosok által az e törvényben előírt feltételekkel folytatott vadászat;

b) a vendégvadászat;

c) a bérvadászat.

(2) Társult vadászati jog esetén a vadászati jog hasznosításának minősül annak haszonbérbeadása.

(3) *  A 12. § szerinti kérdésekben hozott határozatot írásba kell foglalni. A határozatról készült és két tanúval hitelesített okirat egy példányát a vadászati hatóságnak nyilvántartásba vétel céljából a tulajdonosi közösség gyűlését követő tizenöt napon belül meg kell küldeni.

14. § *  (1) Társult vadászati jog esetén a 12. § (1) bekezdése szerinti kérdésekben való határozat meghozatalát a vadászterület összes tulajdonosának a tulajdoni hányada arányában számított egyötöde kezdeményezheti. A kezdeményezőnek a vadászati hatóság és minden érintett település önkormányzatának hirdetőtábláján és a helyben szokásos módon a tulajdonosi közösség gyűlését megelőző legalább harminc napra hirdetményt kell közzétennie, amelyet a gyűlést megelőző napig kell kifüggesztve tartani. A hirdetmény – tájékoztató jelleggel – a települési önkormányzat hivatalos lapjában – ennek hiányában a helyi lapban –, elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján, valamint a hatóság hivatalos lapjában is közzétehető.

(2) A hirdetmény hirdetőtáblán történő kifüggesztésének minden érintett település önkormányzatánál azonos napon, azonos tartalommal kell megtörténnie. A hirdetménynek tartalmaznia kell a tulajdonosi közösség gyűlésének helyét, idejét és napirendi pontjait, a képviselet szabályaira való figyelmeztetést, továbbá a vadászterület térképi megjelölését. A tulajdonosi közösségi gyűlést csak a vadászterület fekvése szerinti vadgazdálkodási tájegységen belül lehet megtartani. Érvényes határozat csak akkor hozható, ha a tulajdonosi közösség gyűlését szabályszerűen hívták össze.

(3) A határozathozatalban önhibáján kívül részt nem vett vagy a meghozott határozattal egyet nem értő, kisebbségben maradt földtulajdonosok, ha a határozat az okszerű gazdálkodást sérti, vagy a meghozott határozattal egyet nem értő, kisebbségben maradt vagy a határozathozatalban részt nem vett földtulajdonosok jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, a határozatot annak meghozatalától számított harminc napon belül a bíróságnál megtámadhatják.

A vadászati jog haszonbérlete

15. § (1) A vadászati jog haszonbérletére a Polgári Törvénykönyvnek a mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályait az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A mezőgazdasági földterület haszonbérbe adása csak a felek e törvényben írtaknak megfelelő tartalmú megállapodása esetében jelenti egyben a vadászati jog haszonbérbe adását is.

(3) *  A haszonbérlő a haszonbérleti díj 90%-ának megfelelő előleget köteles fizetni a vadászati év kezdetét megelőző év december 1-ig. A képviselő a fizetés elmaradásáról a vadászati év kezdetét megelőző év december 31-ig köteles értesíteni a vadászati hatóságot, amely – ha a haszonbérleti díj előleg megfizetése, vagy a haszonbérleti szerződés érvényessége tárgyában peres vagy nemperes eljárás nincs a felek között – felszólítja a vadászatra jogosultat a haszonbérleti díj előleg megfizetésére. Ha a haszonbérlő a haszonbérleti díj előleget a vadászati év kezdetét megelőző február hónap utolsó napjáig a hatóság felszólítása ellenére sem fizeti meg, a vadászati hatóság a haszonbérlőt a vadászatra jogosultak nyilvántartásából törli. A haszonbérlő a haszonbérleti díjat a vadászati évet követő április hónap utolsó napjáig fizeti meg.

16. § (1) *  A vadászati jog haszonbérlője lehet:

a) vadászjeggyel rendelkező tagokból álló egyesület (a továbbiakban: vadásztársaság);

b) a vadásztársaságok érdekképviseleti szerve;

c) *  a mezőgazdasági, illetve erdőgazdálkodás ágazatba sorolt, Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, szövetkezet, továbbá az erdőbirtokossági társulat, feltéve, ha a vadászterület legalább 25%-át mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy természetvédelemmel összefüggő gazdasági tevékenység céljából használja.

(2) *  Egy haszonbérlő – az (1) bekezdés c) pontja szerinti haszonbérlő kivételével – legfeljebb egy vadászterület vadászati jogára köthet érvényesen haszonbérleti szerződést.

(3) *  A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződés megszűnésekor – a felek eltérő megállapodásának hiányában – az új vadászatra jogosult az okszerű gazdálkodás mértékéig köteles megtéríteni a korábbi haszonbérlő által létesített vadgazdálkodási, vadászati rendeltetésű létesítmények, berendezések ellenértékét. A vadgazdálkodási, vadászati rendeltetésű létesítmények, berendezések körét a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben teszi közzé.

(4) *  A vadászterület ismételt haszonbérbe adása esetén a haszonbérlőt e törvény alapján előhaszonbérleti jog illeti meg. E törvénynek az előhaszonbérletre vonatkozó rendelkezéseit azoknak a vadászatra jogosultaknak az esetében kell alkalmazni, akik a vadgazdálkodási üzemterv lejártának napján érvényes haszonbérleti szerződéssel rendelkeznek, és az újonnan kialakított vadászterületnek legalább a felét az előző üzemtervi ciklusban is haszonbérelték. Az előhaszonbérleti jog gyakorlására a Polgári Törvénykönyvnek az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(5) *  A (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni az állami tulajdonban levő, vadászterületnek minősülő ingatlan vagyonkezelői szerződésének megszűnésekor is.

17. § (1) A haszonbérleti szerződésnek tartalmaznia kell:

a) becslés alapján a haszonbérbe adás időpontjában a vadászterületen élő vadállomány faj- és darabszámát;

b) a vadászterületen található vadgazdálkodási és vadászati létesítmények leírását, azok tulajdoni, illetőleg használati viszonyait, a létesítési, illetőleg fenntartási költségek viselését;

c) a haszonbérlő kötelezettségvállalását arról, hogy a haszonbérleti szerződés időtartama alatt a vadállományt a jóváhagyott vadgazdálkodási üzemtervnek megfelelő szinten tartja;

d) a szerződésben foglaltak teljesítésének biztosítására szolgáló mellékkötelezettségek vállalását;

e) a haszonbérleti díj mértékét.

(2) A haszonbérleti díj mértékét az adott vadászterület vadállományának összetételére, a terület hasznosítási módjára tekintettel kell megállapítani.

(3) *  A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést határozott időre, a vadászterületre vonatkozó vadgazdálkodási üzemterv időtartamára kell megkötni.

(4) A bérbeadó a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a haszonbérlő

a) a haszonbérleti szerződésben vállalt, valamint az e törvényben írt kötelezettségeit a teljesítésre megfelelő határidőt tartalmazó felszólítás ellenére sem teljesíti, és ezáltal a vadászati jog szakszerű hasznosítását a mező-, illetőleg erdőgazdálkodás, a mesterséges vizekben folytatott halászat, valamint a természetvédelem érdekeit súlyosan veszélyezteti;

b) a vadászati jogot alhaszonbérletbe adja.

(5) Nem minősül a vadászati jog alhaszonbérletbe adásának a vendégvadászat, valamint a bérvadászat.

(6) *  Ha a haszonbérleti szerződés időtartama alatt a haszonbérlő megszűnik, jogutódja harminc napon belül egyoldalú jognyilatkozattal és változatlan feltételekkel folytathatja a haszonbérleti jogviszonyt, feltéve, ha rendelkezik a vadászati jog gyakorlásához, hasznosításához szükséges, e törvény szerinti feltételekkel. Ha a haszonbérlő jogutódja a harminc napos határidőn belül igényét nem kívánja érvényesíteni, vagy ha a vadászati jog gyakorlásához, hasznosításához szükséges törvényi feltételekkel nem rendelkezik, akkor a haszonbérleti szerződés e határidő lejártát követő napon megszűnik.

(7) *  Ha a haszonbérleti szerződés a (6) bekezdésben foglaltak miatt szűnik meg, vagy ha a haszonbérleti szerződés időtartama alatt a haszonbérlő jogutód nélkül megszűnik, a tulajdonosi közösség képviselőjének a megszűnés időpontját követő hatvan napon belül össze kell hívni a tulajdonosi közösség gyűlését, és annak döntenie kell a vadászati jog hasznosításának módjáról, feltételeiről.

(8) *  Az (1) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a Magyar Állam önálló vadászati jogát vagyonkezelői szerződés útján hasznosítja.

18. § (1) *  A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést annak aláírásától számított hatvan napon belül a haszonbérlőnek a vadászati hatósághoz jóváhagyásra be kell nyújtania. A kérelem benyújtása egyidejűleg a haszonbérlő vadászatra jogosultként történő nyilvántartásbavételi kérelmének is minősül.

(2) *  A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést a vadászati hatóság hagyja jóvá. A vadászati hatóság a szerződés jóváhagyásával egyidejűleg határoz a vadgazdálkodási üzemterv jóváhagyásáról, valamint a haszonbérlő vadászatra jogosultként történő nyilvántartásba vételéről is.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződés módosításakor is.

(4) A vadászati hatóság nem hagyja jóvá a vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést, amennyiben nem biztosított:

a) * 

b) a vadgazdálkodási üzemtervben foglaltak – ideértve annak természetvédelmi előírásait is – végrehajtása, továbbá

c) hogy a haszonbérleti díj mértékét nem a 17. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével állapították meg.

(5) * 

(6) A vadászati jog haszonbérletével kapcsolatos vadászati hatósági határozat bírósági felülvizsgálata során a Polgári perrendtartásnak a közigazgatási perekre vonatkozó szabályai szerint eljáró bíróság a határozatot megváltoztathatja.

A vadászterület határának megállapítása, megváltoztatása * 

19. § (1) * 

(2) A vadászterület határának megállapításánál figyelemmel kell lenni:

a) a vadászterület rendeltetésére;

b) a vadászterületté minősíthető föld tulajdoni, használati viszonyaira;

c) a vad mozgási körére, életfeltételeire, védelmére, valamint az élőhely ökológiai adottságaira;

d) az érintett földrészletek művelési ágára;

e) a területen mező-, erdő- vagy vadgazdálkodási tevékenységet folytató szervezet belső szervezeti felépítésére;

f) a biztonságos vadászat lehetőségére;

g) *  az erdőterv betartásának lehetőségére;

h) államhatár esetében a szükséges védőtávolságra, továbbá arra, hogy

i) zárványterület ne keletkezzen;

j) a háromezer hektár vagy azt meghaladó természetvédelem alatt álló területek – a védelmükhöz szükséges övezettel együtt – lehetőleg önálló vadászterületet képezzenek;

k) a háromezer hektárnál kisebb területű természetvédelem alatt álló területek lehetőleg egy vadászterületre essenek,

l) *  a vadászterület határának egyértelmű azonosíthatóságára, tartósságára és nyomon követhetőségére.

(3) A vadászati hatóság a vadászterület legkisebb kiterjedésétől – a (4) bekezdésben foglalt eset kivételével – legfeljebb ötszáz hektárral eltérhet, amennyiben a kialakítandó vadászterületen a vadászati jog szakszerű gyakorlása, illetőleg hasznosítása egyébként biztosított.

(4) Különleges rendeltetésű vadászterület esetén az azt elrendelő határozat a vadászterület legkisebb kiterjedésétől korlátozás nélkül eltérhet, amennyiben a kialakítandó vadászterületen a vadászati jog szakszerű gyakorlása, illetőleg hasznosítása egyébként biztosított.

20. § *  (1) A vadászterület határának megállapítása a vadgazdálkodási üzemterv időtartamára szól, és ezen időtartam alatt köti a mindenkori földtulajdonosokat. A hatósági határozatban megállapított vadászterület szétválasztására, a vadászterületek egyesítésére és a szomszédos vadászterületek közös határának egyezséggel történő módosítására vonatkozó döntés a vadászterület megváltoztatásának minősül.

(2) A vadászterület határának megváltoztatásakor a vadászati hatóságnak egyidejűleg határoznia kell a vadgazdálkodási üzemterv, valamint – a vadászati jog haszonbérbe adása esetén – a haszonbérleti szerződés jóváhagyásáról is.

(3) A vadászati hatóság nem utasíthatja el a vadászterület határának megváltoztatására irányuló kérelmet, ha

a) a kérelemben javasolt határ megfelel az e törvényben írt feltételeknek, és

b) a szomszédos vadászterülettel való érintkezés esetében az érintettek egyezséget kötnek.

20/A. § * 

A vadászterület rendeltetésének megállapítása

21. § (1) A vadászterület rendeltetése szerint

a) vadgazdálkodási, vagy

b) különleges

rendeltetésű lehet.

(2) *  A vadászterület különleges rendeltetését a vadászatra jogosult kérelmére a miniszter – a c) pont esetén ha azzal a természetvédelemért felelős miniszter is egyetért – határozatban állapítja meg, ha * 

a) azt a vad génállományának megőrzése szükségessé teszi;

b) * 

c) a természetvédelmi érdekek érvényesítése ezt szükségessé teszi.

(3) A különleges rendeltetésű vadászterületen a vadászati jog gyakorlásával kapcsolatos különleges feltételeket a határozat állapítja meg.

(4) *  A vadászterület különleges rendeltetésének közérdekből történő megállapítását a vadászati hatóság – a (2) bekezdés c) pontja esetén a természetvédelmi szakkérdések vizsgálatával –, illetve védett természeti terület esetén a természetvédelmi hatóság a vadászatra jogosulttal való előzetes egyeztetés után kezdeményezheti. A határozat meghozatalára a (2) és (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(5) A vadászterület közérdekből történő különleges rendeltetésű vadászterületté való minősítéséből eredő többletköltség megtérítéséről az azt kezdeményező köteles gondoskodni.

22–25/A. § * 

A vadászterületek nyilvántartása

26. § A vadászati hatóság a vadászterületekről nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza:

a) a vadászterület azonosítására alkalmas adatokat;

b) a vadállományra vonatkozó becslési, elejtési és trófeabírálati adatokat;

c) a vadászterületet érintő hatósági határozatokat;

d) a vadaskertre, valamint a vadasparkra vonatkozó adatokat.

A vadászati jog kényszerhasznosítása

27. § *  (1) *  Amennyiben a vadászterületnek minősülő föld tulajdonosa, illetőleg a vadászatra jogosult a 10., 12. és 13. §-okban előírt önálló vagy társult vadászati jog gyakorlási vagy hasznosítási kötelezettségének a vadászati hatóság felszólítását követően sem tesz eleget, vagy a 28–30. §-okban a vad- és élőhelyének védelmére előírt kötelezettségeit megszegi, és ezáltal az adott vadászterület vadlétszámának, nem vadászható állatfaj egyedének és más élő szervezetnek – beleértve a természetvédelmi oltalom alatt álló élő szervezeteket is – a fennmaradását közvetlenül vagy súlyosan sérti, illetve veszélyezteti a vadászati hatóság – a vad- és élőhelyének védelme, valamint a vadkárok megelőzése érdekében – az érintett tulajdonos költségére határozatában

a) megállapítja a vadászterület határát,

b) *  a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével elrendeli, hogy a vadászterületnek minősülő földterület tulajdonosa, illetve – társult vadászati jog esetén – tulajdonosainak közössége a vadászati jog haszonbérbe adásáról a vadászati hatóság által nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján kiválasztott haszonbérlővel a vadászati hatóság által megállapított határidőig kössön szerződést, amely határidő elmulasztása esetén a haszonbérleti szerződést a vadászati hatóság az érintett tulajdonos, illetve – társult vadászati jog esetén – a tulajdonosok közössége törvényes képviselőjeként köti meg,

c) megállapítja a vadászterület vadgazdálkodási üzemtervét,

d) megállapítja a vadászterület éves vadgazdálkodási tervét,

e) gondoskodik az időszerű vadgazdálkodási, illetőleg vadvédelmi munkálatok elvégzéséről,

f) hatósági vadászatot rendel el,

g) korlátozza, felfüggeszti, vagy megtiltja a vadászatra jogosult vadgazdálkodási és vadászati tevékenységének részét vagy egészét

[az a)g) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt: a vadászati jog kényszerhasznosítása].

(2) *  Ha az (1) bekezdés a)–e) pontjai szerinti kérdésekben a vadgazdálkodási üzemterv hatályának megszűnését megelőző hatvanadik napig az érintett tulajdonosok érvényes határozatot nem hoznak, a vadászati hatóság bármelyik tulajdonos kérelmére elrendelheti a vadászati jog kényszerhasznosítását.

(3) A vadászati jog (1) bekezdés b) pontja szerinti haszonbérbe adása esetén:

a) *  a haszonbérleti szerződést határozott időre, a vadászterületre vonatkozó vadgazdálkodási üzemterv hatályának megszűnéséig kell megkötni,

b) *  a vadászati hatóságnak az az ügyintézője, aki az érintett tulajdonos, illetve tulajdonosok közössége törvényes képviselőjeként a haszonbérleti szerződést megkötötte, a vadászati hatóság által pályázat alapján kiválasztott haszonbérlő, illetve vadászatra jogosult ügyében nem gyakorolhat hatósági jogkört,

c) a haszonbérleti szerződés megkötésében eljáró vadászati hatóság mindaddig gyakorolja a törvényes képviseletből adódó jogait, ameddig a föld tulajdonosa, illetve a tulajdonosok közössége eleget nem tesz a 10. § (2) bekezdésében, illetve a 13. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének.

(4) A (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben a kijelölt vadászati hatóság határozatában rendelkezik az eljáró vadászati hatóság törvényes képviseletének megszűnéséről. A törvényes képviselet megszűnésével egyidejűleg e vadászati hatóság köteles a föld tulajdonosa, illetve a tulajdonosok közössége felé elszámolni.

(5) A vadászati jog kényszerhasznosítása során az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a vadállomány, valamint a vadkárral érintett vagyon védelme a földtulajdonos rendelkezési jogát csak az intézkedés mértékével arányosan korlátozza.

(6) *  A vadászati jog gyakorlására vagy hasznosítására kötelező, valamint a vadászati jog kényszerhasznosítását elrendelő hatósági határozatot nyilvánosan is közzé kell tenni.

(7) *  A hatósági vadászat során az elejtett vad, illetve annak trófeája értékesítéséről a vadászati hatóság gondoskodik, a föld tulajdonosa, illetve a vadászatra jogosult csak a felmerült költségeket – ideértve a vadgazdálkodás költségeit – meghaladó részére tarthat igényt.

I/A. Fejezet * 

ZÁRTTÉRI VADTARTÁS * 

A zárttéri vadtartás általános szabályai * 

27/A. § *  (1) Zárttéri vadtartás a vadászati hatóság engedélyével folytatható.

(2) Zárttéri vadtartásnak minősül a fácán, fogoly, tőkés réce, gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, illetve vaddisznó zárt térben, szabad mozgásában kerítéssel vagy egyéb módon korlátozott

a) vadászati,

b) kutatási, oktatási, bemutatási,

c) élelmiszer-termelési

célú tartása és szaporítása [a)–c) pontok a továbbiakban együtt: vadtartás].

(3) A zárttéri nagyvadtartás vadaskertben, vadasparkban vagy vadfarmon folytatható. Nagyvad zárttéri tartása esetében a zárttéri vadtartó létesítménnyel közvetlenül határos területen újabb zárttéri nagyvadtartó létesítmény nem létesíthető és működtethető. Vadaskert esetében engedélyezhető az osztott, vadász-, szaporító- és korosítókertek működtetése, azonban vadászni kizárólag a vadaskert vadászati célú kertrészében lehet.

(4) A vad zárt térben engedély nélkül történő, valamint a nagyvadnak nem az engedélyben foglaltak szerinti tartása a zárttéri vadtartás szabályai megsértésének minősül.

(5) Apróvadat zárt térben – a bemutató jellegű tartás kivételével – apróvadtartó és szaporítótelepen lehet tartani.

(6) Nagyvad zárt térből zárt térbe történő szállítását – a külföldre történő szállítás kivételével – a vadászati hatóság engedélyezi.

27/B. § *  (1) Zárttéri vadtartó létesítmény kerítésének fenntartásakor folyamatosan biztosítani kell, hogy a kerítéssel elzárt területről az engedélyben meghatározott vad önszántából ne juthasson ki, illetve hogy oda természetes úton ne jusson be. E feltételek teljesítésének elmulasztása a vadgazdálkodási szabályok megsértésének minősül.

(2) Nagyvadtartásból származó vad szabad vadászterületre nem helyezhető ki.

(3) Vadászterületre – figyelemmel a (2) bekezdésre – csak olyan vad helyezhető ki, amely állategészségügyi igazolással rendelkezik, és ennek alapján a természeti környezetben élő állatfajoknak a telepített vad által történő állatbetegségekkel való fertőzése kizárható.

(4) Ha a nagyvadtartó a vadászati hatóság felszólítását követően sem biztosítja a nagyvadtartás jogszabályban vagy az engedélyező határozatban előírt feltételeit, illetve ha a zárttéren tartott vad a vadgazdálkodás vagy a természetvédelem érdekeit a hatóság felszólítását követően is veszélyezteti, a vadászati hatóság a létesítési engedély visszavonása mellett a nagyvadtartó költségére a zárttéren tartott nagyvadállomány felszámolását rendeli el.

(5) A (4) bekezdés, a 27/C. § (7) bekezdés, valamint a 27/E. § (2) bekezdés alkalmazása nem mentesíti a vadtartót a zárttéri vadtartás szabályai megsértése miatti felelősségre vonás alól.

Vadaskert * 

27/C. § *  (1) A vadaskert a vadászterület gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, valamint vaddisznó vadászati célú tartására, illetve tenyésztésére kerítéssel bekerített része. Vadaskertbe szabad vadászterületről, vagy zárttéri vadtartásból származó vad telepíthető, ha a telepítendő egyed fenotípusos megjelenése az adott vadfajra jellemző jegyeket hordozza. Nagyvad vadaskertbe történő kihelyezését a vadászati hatóság engedélyezi.

(2) A vadaskertben történő vadászat alkalmával e törvénynek – a vadaskert létesítését engedélyező határozatban szereplő nagyvadfajok esetén – a vadászati tilalmi időkre és a vadászterület vadeltartó képességére vonatkozó előírásait nem kell alkalmazni.

(3) A vadászterület vadaskert létesítése céljából történő bekerítését a földterület tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával, a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság határozatban engedélyezi. A vadászati hatóságnak az engedélyt a 27/D. § (2) bekezdés a)–d) pontjában felsorolt feltételek meghatározásával kell kiadni.

(4) A vadaskert létesítési engedélyének módosítását a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság a (3) bekezdésben foglaltak szerint engedélyezi.

(5) A (3) bekezdésben foglalt feltételek teljesítését a vadászati hatóság évente felülvizsgálja, és ha a 27/D. § (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti feltételeknek a hatóság felszólítására a kötelezett a megadott határidőn belül nem tesz eleget, dönt az engedély visszavonásáról.

(6) A vadaskertben – a vadászatra jogosulttal kötött eltérő megállapodás hiányában – vadászati tevékenységet a vadaskert üzemeltetője folytathat. Az üzemeltetéssel kapcsolatos szabályokat a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben határozza meg.

(7) A vadászati hatóság a vadaskert létesítésére kiadott engedélyt hivatalból is visszavonhatja. A hivatalból történő visszavonás során a 27/F. § (4) bekezdés a) és b) pontjában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Vadaspark * 

27/D. § *  (1) A vadaspark a vadászterület kutatási, oktatási és bemutatási célra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel bekerített területe.

(2) A vadászterület vadaspark létesítése céljából történő bekerítését az érintett földterület tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával, a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság engedélyezi. A határozatban meg kell határozni:

a) a telepíthető vadfajokat, illetve a vadfajonként maximálisan fenntartható vadlétszámot és ivararányt;

b) a vad tartásával kapcsolatos szakmai és állat-egészségügyi feltételeket;

c) erdő esetében az erdő védelmével, valamint az erdei haszonvételek gyakorlásával kapcsolatos feltételeket;

d) természetvédelem alatt álló terület esetében a terület védelmével kapcsolatos feltételeket.

(3) A (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesítését a vadászati hatóság évente felülvizsgálja, és ha a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti feltételeknek a hatóság felszólítására a kötelezett a megadott határidőn belül nem tesz eleget, dönt az engedély visszavonásáról.

27/E. § *  (1) Vadasparkban vadászni csak a vadászati hatóság külön engedélyével lehet. A vadászati hatóság – ha az engedélyben szereplő vadlétszám és ivararány másképp nem állítható helyre – kérelemre vagy hivatalból vadállomány-szabályozó vadászatot rendelhet el.

(2) A vadászati hatóság a vadaspark létesítésére kiadott engedélyt hivatalból is visszavonhatja. A hivatalból történő visszavonás során a 27/F. § (4) bekezdés a)–b) pontjaiban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

Vadfarm * 

27/F. § *  (1) A vadfarm vadászterületen vagy vadászterületnek nem minősülő földterületen élelmiszer előállítása céljából a 27/A. § (2) bekezdésben felsorolt nagyvadfajok tartására szolgáló létesítmény.

(2) Vadfarm létesítését az érintett földterület használójának kérelmére, a földterület tulajdonosának előzetes hozzájárulásával, a vadászati hatóság engedélyezi. Nem létesíthető vadfarm védett természeti területen. Vadfarm létesítése és működtetése során a 27/D. § (2) bekezdés a)–c) pontját és a 27/D. § (3) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.

(3) Vadfarmon vadászni tilos.

(4) A vadászati hatóság a vadfarm létesítésére kiadott engedélyét, ha

a) az engedélyes a vadászati hatóság felszólítását követően sem teljesíti a jogszabályban vagy a létesítési engedélyben előírt feltételeket,

b) az engedélyessel szemben a vadászati hatóság 5 éven belül jogerősen 3 alkalommal szab ki bírságot a zárttéri vadtartás szabályai megsértése miatt,

hivatalból visszavonja.

II. Fejezet

A VAD ÉS ÉLŐHELYÉNEK VÉDELME

Általános szabályok

28. § (1) A vadászatra jogosult nem veszélyeztetheti a nem vadászható állatfajok, az élő szervezetek, valamint a vadászterületre meghatározott legkisebb vadlétszám fennmaradását.

(2) A vadászaton kívül a vad nyugalmát mindenki köteles megóvni. Tilos vadászaton kívül a vad fennmaradását bármilyen módon veszélyeztetni.

(3) A vad védelme érdekében tilos a vad búvó-, lakó-, és táplálkozási, valamint szaporodási vagy költési helyét zavarni. Nem minősül zavarásnak az okszerű mező- és erdőgazdálkodással összefüggő tevékenység, ideértve a halastavak lehalászását is.

(4) *  Ha a törvény másként nem rendelkezik, tilos

a) a madárfajok fészkének és fészkelésének zavarása, megrongálása vagy elpusztítása,

b) a vadászható madárfajok tojásainak természetből való gyűjtése, valamint az így gyűjtött tojások birtoklása még üres állapotban is,

c) az emlősök kotorékainak és egyéb zárt búvóhelyek füstképzéssel történő zavarása, illetve elgázosítása.

(5) *  Nem minősül a (4) bekezdés b) pontja szerinti gyűjtésnek a vadászatra jogosult által fészekmentés céljából végzett vadvédelmi tevékenység.

(6) *  A vadászati hatóság a külön jogszabályban meghatározott, az Európai Unió jogi aktusa által védelemben részesített vadászható vadfajnak (a továbbiakban: közösségi jelentőségű vadászható vadfaj) nem minősülő vadászható vadfaj vonatkozásában a (4) bekezdés c) pontjában szereplő tevékenységet a 38/A. § (1) bekezdésének a)–g) pontjában felsorolt feltételeken kívül állat-egészségügyi, vadvédelmi, illetve állományszabályozási okból engedélyezheti.

(7) *  Magyarország állatföldrajzi környezetében nem honos vadfaj vadászati célú telepítését a vadászati hatóság csak vadaskertbe engedélyezheti. A vadászati hatóság idegenhonos inváziós faj telepítését nem engedélyezi.

29. § (1) Tilos a vad kínzása. A vad elejtése, elfogása nem járhat annak kínzásával.

(2) A vadász köteles az általa sebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vadat annak elejtése céljából felkutatni. A vadat – kímélete érdekében – gyors és azonnali halált okozó lövéssel kell elejteni.

30–33. § * 

A vadászatra jogosult vad- és élőhelyvédelmi feladatai * 

34. § (1) *  A vadászatra jogosult köteles a vadászterületén élő vadállományt, annak biológiai sokféleségét fenntartani, valamint a vad és élőhelyének őrzéséről gondoskodni.

(2) *  A vadászatra jogosult köteles nem zárt vadászterületén a vadállomány tömeges pusztulásának megelőzése, mentése érdekében, vadaskertjében, vadasparkjában a vadállomány fenntartásának érdekében a vad életfeltételeihez szükséges megfelelő minőségű takarmánymennyiségről és a vadnak ivóvízzel való ellátásáról gondoskodni.

(3) *  A vadászatra jogosult a föld tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával a vad és élőhelyének védelmét szolgáló létesítményeket, berendezéseket állíthat fel.

35. § (1) *  A vadászatra jogosult köteles megtenni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a vadállománynak az állatbetegségektől való megóvása, a beteg vad gyógyítása, az állatbetegségek megszüntetése és terjedésének megakadályozása érdekében szükségesek.

(2) *  A vadászatra jogosult az (1) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekében köteles:

a) a fertőző állatbetegség gyanúját vagy fellépését, valamint a vadállományban tapasztalható jelentősebb elhullást,

b) a növényvédő szer által a vadban okozott károsodást vagy annak gyanúját

az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek haladéktalanul jelenteni.

(3) *  Amennyiben a vadászatra jogosult a vad és élőhelyének védelmére előírt kötelezettségének nem, vagy nem a megfelelő módon tesz eleget, és a vad, valamint élőhelyének védelme másként nem biztosítható, a vadászati hatóság határozatában felhívja e kötelezettségének teljesítésére.

36. § * 

Vadászati tilalmak

37. § (1) *  A vad és élőhelyének védelme érdekében tilos vadászni:

a) tiltott vadászati eszközzel;

b) tiltott vadászati módon;

c) vadászati tilalmi időben;

d) vadászati kíméleti területen;

e) vadászati tilalom hatósági elrendelése esetén.

(2) *  A külön jogszabály szerint meghatározott vizes területeken és azok védősávjában az ólomsörét használata vízivadvadászat során tilos. Amennyiben védősáv nem kerül kijelölésre, a vizes terület határterületén a vadászat oly módon folytatható, hogy a tilalommal érintett területre a kilőtt ólomsörét ne hulljon vissza.

Tiltott vadászati eszközök * 

37/A. § *  (1) E törvény alkalmazásában tiltott vadászati eszköznek minősül:

1. a mérgezett hegyű és robbanó fejű nyílvessző;

2. a számszeríj;

3. a lőfegyverre szerelt hangtompító eszköz;

4. a hurok, horog, madárlép, verem;

5. a működése vagy felhasználása körülményei folytán nem szelektív háló;

6. elöltöltő fegyver használata nem egyéni vadászatra;

7. az önműködő (automata) és öntöltő (félautomata) golyós lőfegyver;

8. vak, illetve megcsonkított élő csali állat;

9. az áramütést előidéző elektromos eszközök;

10. az emlősfajok ejtőhálóval történő befogásának kivételével a robbanószerek;

11. elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló, éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközök;

12. mérgezett vagy altató csalétkek.

(2) A hivatásos vadász munkaköri feladatainak ellátásakor folytatott vadászata során százhúsz joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú golyós vadászlőszert, illetve 0,22 kaliberű golyós vagy annál nagyobb kaliberű vadászlőfegyvert, továbbá maroklőfegyvert is használhat.

(3) A hivatásos vadász munkaköri feladatainak ellátása során éjjellátó keresőtávcsövet is használhat.

Tiltott vadászati módok * 

37/B. § *  (1) A vadat elejteni, elfogni kizárólag a törvényben meghatározott módon lehet. Tilos a vadat a lábfogó csapóvasak Közösségen belüli használatának tilalmáról, valamint a lábfogó csapóvassal, vagy a kíméletes csapdázási szabványoknak nem megfelelő módszerekkel való elejtést alkalmazó országokból származó egyes vadon élő állatfajok prémjének és belőlük előállított áruknak a Közösségbe történő behozatala tilalmáról szóló, 1991. november 4-i 3254/91/EGK rendeletében foglalt csapdázási módszerrel, valamint méreg alkalmazásával elfogni, illetve elpusztítani.

(2) A vadászati hatóság – közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a 38/A. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint, más vadfaj vonatkozásában állat-egészségügyi, vadvédelmi, illetve állományszabályozási okból is – a mérgező hatású anyagok használatára vonatkozó külön jogszabályok figyelembevételével engedélyezheti szelektív méreg alkalmazását.

(3) E törvény alkalmazásában tiltott vadászati módnak minősül:

1. vadászati idénytől függetlenül az olyan időpontban történő vadászat, amikor a vad menekülési lehetősége bármilyen természeti ok miatt jelentősen korlátozott;

2. az elöltöltő fegyverrel történő társas vadászat.

(4) A vadászterületen a vadász a vadállomány védelme érdekében – a vad elfogására, elejtésére megengedett vadászati eszközzel – elfoghatja vagy elejtheti, ha a tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség

a) a vadat űző vagy a vadat elejtő kutyát, ha a vad sérelme másként nem hárítható el, továbbá

b) fertőzés továbbterjedése vagy másként el nem hárítható támadás megakadályozása céljából a kutyát vagy macskát.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a felismerhető jellel ellátott, rendeltetésüknek megfelelően alkalmazott vadász-, mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő és terápiás kutyára.

Vadászati idény és vadászati tilalmi idő

38. § *  (1) A vadászati év az év március hónap első napján kezdődik és a következő év február hónap utolsó napjáig tart. A vadászati idény az a naptári időszak, amely a vadászati éven belül kijelöli az egyes vadfajok vadászatának idejét (a továbbiakban: vadászati idény). A vadászati idényt a miniszter a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.

(2) A vadászati idényen kívüli időszak (a továbbiakban: vadászati tilalmi idő) alatt – a (3) bekezdés b) pontjában foglalt esetek kivételével – a vadfajt kímélni kell. Azt a vadfajt, amelyre a miniszter vadászati idényt nem állapít meg, a vadászati éven belül kímélni kell.

(3) A vadászati hatóság – közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a 38/A. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint –

a) vad-, illetve állományvédelmi okból a vadászati idényen belül meghatározott vadászterületeken korlátozhatja vagy megtilthatja egy vagy több vadfaj vadászatát;

b) *  meghatározott vadfaj esetén vadászati tilalmi időben vadászatot engedélyezhet vagy vadászatra kötelezheti a vadászatra jogosultat.

(4) A vadászható madárfajok egyedeire, a fészekrakás és fiókanevelés időszakában, illetve a szaporodási időszakban – vonuló fajok esetében a fiókanevelési területükre történő visszatérésük során is – tilos vadászni.

38/A. § *  (1) *  Amennyiben nincs más kielégítő megoldás és az érintett vadászható vadfajok állományának az (5) bekezdésben meghatározott kedvező védelmi helyzete nem sérül, közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a vadászati hatóság a szükséges mértékben és módon a 28. § (4) bekezdésében, a 37/B. § (2) bekezdésében, a 38. § (3) bekezdésében és a 39. § (3) bekezdésében foglalt tevékenységeket a következő – madárfaj esetében csak az a)–f) pontban szereplő – okból engedélyezheti, illetve rendelheti el:

a) közegészségügyi, illetve közbiztonsági okból,

b) a légi közlekedés biztonsága érdekében,

c) a növényi kultúrák, a termés, az állatállomány, az erdők, a halállományok, a vizek súlyos károsodásának megelőzése érdekében,

d) kutatás és oktatás, állományfeljavítás, visszatelepítés és az ezekhez szükséges tenyésztés céljából,

e) egyes vadászható madárfajok – az érintett állomány nagyságához mérten – kisszámú szelektív befogásának, tartásának, illetve hasznosításának érdekében,

f) a vadon élő állatok és növények, valamint a természetes élőhelyek védelme érdekében, vagy

g) más kiemelkedően fontos társadalmi, gazdasági közérdek, valamint a köz- és magántulajdon súlyos károsodástól való megóvása érdekében.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hatósági döntésben meg kell határozni:

a) a vadfajt és az egyedek számát,

b) a befogás vagy elejtés módját, eszközeit,

c) azt a területet, amelyen a tevékenység gyakorolható,

d) a tevékenység időtartamát, és

e) a tevékenység vadászati hatóság általi ellenőrzésének módját.

(2a) *  Az (1) bekezdésben szereplő engedélyezhető, illetve elrendelhető tevékenységek közül a megfelelő módszer kiválasztása során az állatvédelmi, illetve állatjóléti szempontokat is figyelembe kell venni.

(3) A vadászati hatóság az engedélyes (kötelezett) részére a tevékenység végrehajtásáról jelentéstételi kötelezettséget ír elő.

(4) A vadászati hatóság az (1) bekezdés alapján végzett tevékenység lefolyásáról és eredményéről

a) a vadászható madárfajok esetében évente;

b) az a) pont alá nem tartozó többi közösségi jelentőségű vadászható vadfaj esetében kétévente a miniszter által átadott adatok alapján a természetvédelemért felelős miniszter útján

jelentést küld az Európai Bizottság részére.

(5) E § alkalmazásában kedvező védelmi helyzet olyan helyzet, amelyben a populációdinamikai adatainak figyelembevételével a faj képes önmagát élőhelyének életképes részeként hosszú távon fenntartani és a faj természetes elterjedési területe nem csökken, valamint valószínűsíthetően nem is fog csökkenni, továbbá jelenleg és valószínűsíthetően a jövőben is megfelelő kiterjedésű élőhely áll rendelkezésére ahhoz, hogy a faj állományának hosszú távú fennmaradása biztosított legyen.

Vadászati kíméleti terület

39. § (1) *  A vadászati hatóság a vadászterületet vagy a vadászterület meghatározott részét vadászati kíméleti területnek minősítheti

a) amennyiben a vad és élőhelyének védelme másként nem biztosítható;

b) a vízivad fészkelésének és vonulásának területén;

c) a halastó vagy a természetes víz területét a lehalászás idejére.

(2) Az emberi környezet nyugalma és közbiztonsága érdekében vadászati kíméleti területnek nyilvánítható az (1) bekezdésben foglaltak szerint a település környezetének meghatározott része.

(3) *  A vadászati kíméleti területen a tilalom feloldásáig tilos vadászni. Közösségi jelentőségű vadászható vadfaj vonatkozásában a 38/A. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint, más vadfaj esetében ha a vadkár másként nem hárítható el, a vadászati hatóság a vadászati kíméleti területen is engedélyezheti a vadászatot.

III. Fejezet

VADGAZDÁLKODÁS

A vadgazdálkodási tevékenység tervszerűsége

40. § E törvény alkalmazásában vadgazdálkodásnak minősül a vadállomány és az élőhelyének – ideértve a biológiai életközösséget is – védelmével, a vadállomány szabályozásával kapcsolatos tevékenység.

41. § (1) A vadállomány és élőhelye védelmének, fennmaradásuk hosszú távon való biztosítása, a gazdálkodói érdek, továbbá a vadászterületen folytatott gazdálkodási tevékenységek közötti összhang megteremtése, védett természeti területen a természetvédelmi célok megvalósítása, továbbá a vadászati jog szakszerű gyakorlása, hasznosítása érdekében tervszerű vadgazdálkodási tevékenységet kell folytatni.

(2) A vadgazdálkodási tevékenység tervszerűségét:

a) *  tájegységi vadgazdálkodási terv;

b) hosszú távú vadgazdálkodási üzemterv;

c) éves vadgazdálkodási terv

készítésével;

d) Országos Vadgazdálkodási Adattár (a továbbiakban: Adattár) fenntartásával, valamint az abban foglalt egyes adatok kötelező felhasználásával

kell biztosítani.

(3) * 

Tájegységi vadgazdálkodási terv * 

42. § *  A tájegységi vadgazdálkodási terv az e törvényben foglalt célok megvalósítását szolgáló, húsz évre szóló, hosszú távú vadgazdálkodási előírás.

43. § (1) A tájegységi vadgazdálkodási terv az adott térségre vonatkozóan tartalmazza: * 

a) a vad élőhelyének általános jellemzését;

b) az egyes vadfajok állományának leírását;

c) a vadállomány-szabályozás irányelveit, az egyes vadfajok szerint fenntartandó legkisebb vadlétszámot (törzsállomány), valamint az élőhelyet még nem veszélyeztető legmagasabb vadlétszámot;

d) *  a tájegységi trófeabírálat irányelveit;

e) a védett természeti területen a természet- és tájvédelmi előírásokat;

f) *  a hosszú távú természetvédelmi célokat.

(2) *  A tájegységi vadgazdálkodási terv erdőre vonatkozó egyes adatait a tájegységi erdőterv alapján kell megállapítani.

(3) *  A tájegységi vadgazdálkodási terv készítése során biztosítani kell, hogy a tájegységhez tartozó vadászatra jogosultak a tervet még annak kiadása előtt – a rájuk vonatkozó adatok vonatkozásában – megismerhessék és ahhoz javaslatokat tegyenek. A tájegységi vadgazdálkodási tervet az érintett vadászatra jogosultak véleményének kikérése után kell elkészíteni.

Vadgazdálkodási üzemterv

44. § (1) *  A vadászati jogot a vadászterületre vonatkozóan a tájegységi vadgazdálkodási terv alapján elkészített – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – tíz évre szóló vadgazdálkodási üzemterv előírásai szerint lehet gyakorolni vagy hasznosítani.

(2) *  A körzeti vadgazdálkodási terv a vadgazdálkodási üzemterv hatályát az (1) bekezdésben foglaltaknál rövidebb időtartamban is meghatározhatja, feltéve, ha a vadászati jog szakszerű hasznosítása egyébként biztosítható.

(3) A vadgazdálkodási üzemterv elkészítése során figyelemmel kell lenni a vadászterületen élő vadfajok genetikai értékének megőrzésére, továbbá a vadállomány túlszaporodásából eredő károk megelőzésére.

(4) *  A vadászatra jogosult a vadgazdálkodási üzemterv elkészítéséről a tájegységi vadgazdálkodási tervnek az adott vadászterületre vonatkozó előírásai szerint köteles gondoskodni.

(5) *  A vadászatra jogosult felel a vadgazdálkodási üzemtervben foglaltak végrehajtásáért.

45. § (1) A vadgazdálkodási üzemterv tartalmazza:

a) a vadászterület azonosító adatait;

b) az élőhely általános jellemzését;

c) a vadászterületen található vadállomány jellemzőit;

d) *  a vadállomány-szabályozás helyi irányelveit;

e) a vad takarmányozására, a vadföldgazdálkodásra vonatkozó előírásokat;

f) a vad és élőhelyének védelmével, továbbá a természet- és tájvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeket.

(2) *  A vadgazdálkodási üzemtervet a vadászati hatóság hagyja jóvá.

(3) *  Ha a vadgazdálkodási üzemterv elkészítésekor nem ismert a vadállomány, valamint ha az élőhely állapotában bekövetkezett változás ezt indokolja, a vadászati hatóság kérelemre vagy hivatalból a vadgazdálkodási üzemterv módosításáról határoz.

46. § (1) *  A vadgazdálkodási üzemterv előírásai akkor is hatályban maradnak, ha a vadászatra jogosult személyében változás következik be. Az új vadászatra jogosult köteles a vadgazdálkodási üzemtervben foglalt előírások végrehajtásáról gondoskodni.

(2) *  A vadgazdálkodási üzemterv elkészítésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

Az éves vadgazdálkodási terv

47. § (1) A jogosult a vadgazdálkodási üzemterv alapján köteles legalább a tárgyév február hónapjának tizenötödik napjáig a vadászterület éves vadgazdálkodási tervét elkészíteni, és azt a vadászati hatósághoz jóváhagyás végett benyújtani.

(2) Az éves vadgazdálkodási terv tartalmazza:

a) * 

b) vadfajonként az elejthető, elfogható vadlétszámot;

c) a vadászterületen vadászat céljából szabadon engedhető mesterségesen tenyésztett vad faját és darabszámát;

d) a vad vagy a vadhús értékesítési, illetve vadászrészként történő juttatási tervét;

e) a vad takarmányozásával kapcsolatos feladatokat.

f) * 

(3) *  Az éves vadgazdálkodási tervet a vadászati hatóság hagyja jóvá.

(4) *  A vadgazdálkodási terv elkészítésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

Országos Vadgazdálkodási Adattár

48. § (1) *  A vadgazdálkodás, a vad és élőhelye védelmének országos szintű szabályozása érdekében a miniszter Adattárat tart fenn és működtet.

(2) Az Adattár tartalmazza:

a) *  a tájegységi vadgazdálkodási tervek adatait;

b) a vadászterületek azonosítására szolgáló adatokat;

c) *  a vadászatra jogosultak nevét (cégét), címét (székhelyét);

d) a vadgazdálkodási üzemtervek adatait;

e) az éves vadgazdálkodási tervek adatait;

f) vadfajonként a vadállomány mennyiségében bekövetkezett változásokat;

g) a trófeabírálat adatait.

49. § (1) A vadgazdálkodásnak, a vad és élőhelye védelmének e törvény szerinti tervezése, irányítása és ellenőrzése az Adattár adatainak felhasználásával történik.

(2) *  Az Adattári adatok

a) a vadászatra jogosult számára a rá vonatkozó részében,

b) a vadászterület igazolt földtulajdonosai, földhasználói számára a rájuk vonatkozó rész tekintetében,

c) továbbá a személyhez nem köthető adatok bárki számára

nyilvánosak.

(2a) *  A miniszter az adatszolgáltatást rendeletben feltételekhez, illetve igazgatási szolgáltatási díj (a továbbiakban: díj) fizetéséhez kötheti. Az Adattár adatairól kiállított igazolás közokiratnak minősül.

(3) A miniszter az adatgyűjtés alapján évenként tájékoztatót tesz közzé az ország vadállományának helyzetéről.

Hivatásos vadász alkalmazása

50. § (1) *  Hivatásos vadász csak vadászkamarai tag lehet.

(2) *  A jogosult a vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak szakszerűségének biztosítása, továbbá a vad és élőhelyének védelme érdekében vadászati szakszemélyzetként köteles a szakirányítási feladatok ellátására vadászterületenként egy, illetve minden megkezdett háromezer hektár után legalább egy, a külön jogszabályban meghatározott képesítéssel és vadászlőfegyver tartási engedéllyel rendelkező, az Országos Magyar Vadászkamara (a továbbiakban: kamara) által nyilvántartásba vett hivatásos vadász igénybevételéről önállóan vagy más jogosulttal közösen gondoskodni.

(3) *  A vadászati hatóság a (2) bekezdésben foglaltak alól – így különösen, ha a vadászterület természeti adottságai ezt indokolják – felmentést adhat.

(4) *  A vadászati hatóság, amennyiben a vad és élőhelyének szakszerű védelme ezt különösen indokolttá teszi, felsőfokú végzettségű hivatásos vadász igénybevételét is előírhatja.

(5) *  Hivatásos vadász igénybevételének minősül, ha a jogosult megfelelő képesítéssel rendelkezik, és a kamaránál hivatásos vadászként nyilvántartásba vették.

51. § (1) *  A hivatásos vadász a vadászati hatóság előtt a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott szövegű esküt tesz. Az eskü letételét követően a vadászati hatóság a hivatásos vadászt nyilvántartásba veszi és részére hitelesített szolgálati naplót ad át.

(2) * 

(3) A hivatásos vadászok nevét, szolgálati igazolványuk számát, valamint szolgálati helyüket kétévenként a minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.

(4) * 

52. § (1) A jogosult köteles a hivatásos vadász alkalmazását, azt megelőzően legalább tizenöt nappal – a szolgálati hely megjelölésével – a vadászati hatóságnak nyilvántartásbavétel céljából bejelenteni.

(2) Amennyiben a jogosult a hivatásos vadász alkalmazására vonatkozó kötelezettségének a vadászati hatóság felhívására nem vagy nem a törvényben foglalt feltételek szerint tesz eleget, a vadászati hatóság a hivatásos vadász alkalmazásáig felfüggesztheti a jogosult vadászterületén a vadászatot, továbbá a szükséges munkálatokat a jogosult költségére és felelősségére elvégeztetheti.

53. § (1) A hivatásos vadász a vadászati jog szakszerű gyakorlásának, illetőleg hasznosításának biztosítása érdekében:

a) szakmailag elősegíti a vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglalt előírások teljesítését;

b) ellátja a vadállomány és élőhelyének védelmével kapcsolatos szakfeladatokat;

c) közreműködik a vadászat rendjének, valamint a vadászetikai szabályok megtartásában;

d) köteles az a)–c) pontokkal kapcsolatos megállapításait, intézkedéseit a szolgálati naplóban rögzíteni.

(2) A vadászati hatóság – kérelemre vagy hivatalból – legfeljebb egy évre bevonhatja a hivatásos vadász szolgálati igazolványát, jelvényét és szolgálati naplóját, ha a hivatásos vadász az (1) bekezdés szerinti feladatainak ellátásával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi.

54. § (1) *  A hivatásos vadász – amennyiben megfelel a külön jogszabályban írt egyéb feltételeknek – a vadászatra jogosult megbízása alapján, a vad, valamint élőhelyének védelme érdekében a vadászterületen és a közforgalom előtt elzárt magánutakon jogosult, valamint köteles

a) azzal a személlyel szemben, aki a vadászterületen tartózkodik és a vadállományt veszélyezteti,

b) azzal a személlyel szemben, aki vadászterületen vagy annak közvetlen körzetében tartózkodik és a birtokában lévő vad, vadhús, szárnyas vad tojása, illetőleg a trófea jogellenes birtoklásával alaposan gyanúsítható,

c) vadvédelmi bírság fizetésének alapjául szolgáló cselekmény alapos gyanúja esetén az elkövetésül használt eszközök – ideértve a járművet is – biztosítása érdekében

az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényben meghatározott intézkedés és kényszerítő eszközök alkalmazására.

(2) *  Amennyiben a vadászterület vagy annak egy része a honvédelemért felelős miniszter kezelésében, illetve használatában levő területtel egybeesik, akkor – e terület vonatkozásában – a hivatásos vadász az (1) bekezdésben szabályozott tevékenységét csak az illetékes katonai szerv hozzájárulásával gyakorolhatja.

(3) *  A hivatásos vadász egyenruha viselésére, valamint – a külön jogszabályban meghatározott feltételekkel – szolgálati vadász- és maroklőfegyver-, használatára jogosult. A hivatásos vadász a szolgálati maroklőfegyverét – a jogos önvédelmen túl csak a sebzett szarvas, dám, muflon, őz és a vaddisznó elejtésére használhatja. A hivatásos vadász nagyvad utánkeresése során a kegyelemlövéshez legalább 5 milliméter átmérőjű sörétet is használhat.

(4) * 

55. § *  A feladatát ellátó, e törvény szerint alkalmazott hivatásos vadászt a Büntető Törvénykönyv szerinti büntetőjogi védelem illeti meg.

IV. Fejezet

A VADÁSZAT

Általános szabályok

56. § (1) *  Vadászat a vadnak az e törvényben engedélyezett eszközzel, vagy ragadozó madárral, illetve magyar agárral és engedélyezett módon vadász által, vadászterületen történő elejtésére, vagy elfogására irányuló tevékenység.

(2) *  A vadászatra jogosult a föld tulajdonosának, használójának hozzájárulásával a vadászathoz szükséges létesítményeket állíthat fel.

(3) A föld használójával előzetesen egyeztetett vadkárelhárító vadászat kivételével tilos vadászni július hónap első napjától a szüret befejezéséig a szőlőültetvény, valamint a gyümölcsös területén.

(4) *  Nem minősül a vad tartásának, illetve az (1) bekezdés szerinti elfogásának, ha a vadat megfogását követően közvetlenül jelölik, adatait rögzítik és szabadon bocsátják.

57. § (1) *  A vadászatra jogosult vadászterületén évente az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott fajú és darabszámú vadat ejthet, illetőleg foghat el. A vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott darabszámú, az elejtett vad megjelölésére alkalmas, sorszámmal ellátott azonosítót (a továbbiakban: azonosítójel) bocsát a vadászatra jogosult részére.

(2) *  A vadász a vadászatra jogosult által rendelkezésére bocsátott azonosító jellel köteles a gímszarvast, a dámszarvast, a muflont, a vaddisznót, az őzet és a szikaszarvast – a vad elejtését követően, az elejtés helyéről történő szállítás megkezdésekor – megjelölni. A vadászatra jogosult az azonosító jel felhelyezésével szerzi meg a vad feletti rendelkezési jogot.

(2a) *  Egyéni vadászat esetén a vad elejtését követően a vadász köteles bejegyezni az elejtett vad faját, ivarát, mennyiségét a vadászati naplóba.

(3) *  A vad jelölésének szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(4) *  A vadászatra jogosult a fenntartható vadgazdálkodás biztosítása érdekében érvényes vadászjeggyel és

a) legalább középfokú végzettséggel és 10 éves, e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadgazdálkodási-vadászati gyakorlattal, vagy

b) e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott legalább középfokú vadgazdálkodási-vadászati képzettséggel, képesítéssel

rendelkező szakmai irányítót nevez ki, akinek nevét és elérhetőségét a vadászati hatóságnak írásban bejelenti.

(5) *  Az a személy, aki a vadásztársaságnál felelős személy, e vadásztársaságnál nem lehet hivatásos vadász.

58. § (1) *  A vadászatra jogosult – a vadászat formájától függetlenül – köteles a vadászat lefolyásának utólagos ellenőrzésére alkalmas napló (a továbbiakban: vadászati napló) vezetéséről gondoskodni.

(1a) *  A vadászatra jogosultnak biztosítania kell a területén vadászni jogosult személyek számára a vadászati naplóhoz való megfelelő hozzáférést.

(2) *  A vadászatra jogosult a vadászat befejezését követően köteles az elejtett vadról nyilvántartást vezetni (a továbbiakban: teríték-nyilvántartás).

(3) Az elfogott vad nyilvántartására a teríték-nyilvántartás szabályait kell alkalmazni.

(4) A vadászati napló és a teríték-nyilvántartás vezetését a vadászati hatóság ellenőrzi.

(5) *  A vadászati napló és a teríték-nyilvántartás vezetésének részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

A vadász

59. § *  Vadászati tevékenységet érvényes vadászjegy vagy vadászati engedély birtokában az a természetes személy folytathat, aki

a) vadászlőfegyverrel való vadászat esetén vadászlőfegyver-tartási engedéllyel,

b) a ragadozó madárral való vadászat esetén a természetvédelmi hatóság által ragadozó madár tartására kiadott engedéllyel,

c) elöltöltő fegyverrel való vadászat esetén az elöltöltő fegyver vadászati célú használatára jogosító engedéllyel,

d) vadászíjjal való vadászat esetén vadászíjászatra feljogosító kiegészítő vizsgával, vagy

e) magyar agárral való vadászat esetén agarászatra feljogosító kiegészítő vizsgával, és vadászatra alkalmas magyar agárral

rendelkezik.

A vadászjegy és a vadászati engedély

60. § (1) Vadászjegyet kérelemre az a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező tizennyolcadik életévét betöltött személy kaphat, aki * 

a) eredményes vadászvizsgát tett;

b) nem áll vadászjegyet visszavonó határozat hatálya alatt; továbbá

c) a vadászat során másnak okozott károk fedezetére szolgáló érvényes vadászati felelősségbiztosítással rendelkezik.

(2) *  A vadászjegyet a Vadászkamara állítja ki.

(3) *  A vadászjegy csak az egyéni lőjegyzék bemutatását követően hosszabbítható meg.

(4) *  A hivatásos vadász vadászjegyét az eskü letételét követően kell kiállítani.

61. § (1) *  A vadászjegy Magyarország területén jogosít vadászatra.

(2) *  A vadászjegyet a kamara öt évre állítja ki azzal, hogy azt évente érvényesíteni kell.

(3) *  A vadászjegy kiállításakor, illetőleg érvényesítésekor a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.

(4) *  A vadászjegy kiállításának részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

62. § (1) A magyarországi állandó lakóhellyel nem rendelkező tizennyolcadik életévét betöltött személy kérelemre akkor kaphat vadászati engedélyt, ha nem áll vadászati engedélyt visszavonó határozat hatálya alatt, továbbá rendelkezik: * 

a) bérvadászati szerződéssel vagy vendégvadászati meghívással;

b) *  vadászlőfegyver-, vagy ragadozó madár behozatali engedéllyel, vagy

c) *  állandó lakóhelyének joga szerint megkövetelt vadászlőfegyver-, vagy ragadozó madár tartási engedéllyel, továbbá

d) a vadászat során másnak okozott károk fedezetére szolgáló érvényes vadászati felelősségbiztosítással.

(2) *  A vadászati engedélyt a vadászati hatóság akkor állítja ki, ha a kérelmező az (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti igazolásokat előzetesen bemutatja.

(3) * 

63. § (1) *  A vadászati engedély az abban megjelölt vadászatra jogosult vadászterületén jogosít vadászatra.

(2) A vadászati engedélyt a vadászati hatóság legfeljebb egy évre állítja ki.

(3) *  A vadászati engedély kiadásakor a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.

(4) *  A vadászati engedély kiállításának részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

64. § (1) *  A vadász

a) a vadászjegyet vagy a vadászati engedélyt (a továbbiakban együtt: engedély),

b) az e törvényben meghatározott vadfaj vadászata esetén az azonosító jelet,

c) vadászlőfegyverrel történő vadászat esetén a vadászlőfegyver-tartási engedélyt,

d) ragadozó madárral történő vadászat esetén a ragadozó madárral való vadászatra jogosító engedélyt,

e) elöltöltő fegyverrel történő vadászat esetén az elöltöltő fegyver vadászati célú használatára jogosító engedélyt,

f) vadászíjjal történő vadászat esetén a vadászíjászatra feljogosító kiegészítő vizsga teljesítésének igazolását, és

g) magyar agárral történő vadászat esetén az agarászatra feljogosító kiegészítő vizsga teljesítésének igazolását

a vadászat alkalmával köteles magánál tartani, és azt a vadászatra jogosult képviselője, a hivatásos vadász, a tájegységi fővadász, a vadászati, természetvédelmi hatóság vagy a rendőrség felhívására bemutatni.

(2) Aki az (1) bekezdésben felsorolt dokumentumok bármelyikének hiányában vadászik, azt az ellenőrzésre jogosult személy a vadászatból azonnali hatállyal kizárja.

65. § (1) *  A vadászati hatóság az engedélyt az elkövetett cselekmény súlyától függően három hónaptól öt évig terjedő időtartamra visszavonhatja attól a vadásztól: * 

a) *  akinek vadászlőfegyver vagy ragadozó madár tartására szolgáló engedélyét vagy elöltöltő fegyver vadászati célú használatára jogosító engedélyét a hatáskörrel rendelkező hatóság jogerősen visszavonta;

b) * 

c) aki a másnak okozott károk fedezetére szolgáló érvényes vadászati felelősségbiztosítással nem rendelkezik;

d) akivel szemben vadvédelmi bírságot szabtak ki.

A vadászati hatóság eljárásának részletes feltételeit a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben határozza meg. * 

(2) *  A vadászati hatóság az engedélyt

a) *  meghatározott feltétel teljesítéséig visszavonhatja attól a vadásztól, aki az engedély feltételeinek az engedély lejártáig bekövetkezett változás miatt nem tud eleget tenni.

b) * 

(3) * 

(4) *  A vadászati hatóság az (1)–(2) bekezdésben foglaltak alapján hozott vadászjegy visszavonásáról rendelkező határozata végrehajtásáról – nem kamarai tagok esetén is – az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezete intézkedik.

(5) *  A vadászjegy egy évnél hosszabb időtartamra történt visszavonása esetén csak a vadászvizsga újbóli letétele után adható ismételten vadászjegy.

(6) *  Nem kötelezhető a vadászjegy visszavonásával összefüggésben a vadászvizsga ismételt letételére az a vadász, aki a miniszter által rendeletben meghatározott középfokú vagy felsőfokú vadgazdálkodási képesítéssel rendelkezik.

Vadászvizsga

66. § (1) *  Vadászvizsgát (a továbbiakban: vizsga) az arra felkészítő és azt megelőző tanfolyam eredményes elvégzését követően, a kamara által megbízott bizottság előtt lehet tenni.

(1a) *  A vizsgát megelőző tanfolyam szervezésére az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak szerint a vadászati hatóság ad engedélyt.

(2) *  A vizsga a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával, továbbá a természetvédelemmel kapcsolatos elméleti ismeretekből, valamint sörétes és golyós vadászlőfegyverekről szóló elméleti részből és gyakorlati vadászlövészetből áll.

(2a) *  Az

a) íjjal vadászók vadászíjász,

b) a ragadozó madárral vadászók solymász,

c) az elöltöltő fegyverrel vadászók elöltöltő-fegyveres,

d) a magyar agárral vadászók agarász

elméleti és gyakorlati kiegészítő vizsgát tesznek.

(3) *  A vizsga részletes tartalmi feltételeit, valamint a vizsgaszabályzatot a kamarával egyeztetve a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(4) *  A vizsgának megfelelő szakirányú képesítés és képzettség jegyzékét a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

(5) *  A vizsga letételekor a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.

Vadászati eszközök

67. § (1) *  Vadat

a) vadászati célra engedélyezett – legalább negyvenöt centiméter csőhosszúságú – vadászlőfegyverrel,

b) legalább negyvenöt centiméter csőhosszúságú elöltöltő fegyverrel,

c) az előírt követelményeknek megfelelő vadászíjjal és vadászvesszővel,

d) solymászatra engedélyezett ragadozó madárral,

e) agarászatra engedélyezett magyar agárral, vagy

f) jogszerű csapdázási módszerrel

lehet elejteni, illetve elfogni.

(1a) *  Az (1) bekezdéstől eltérően a hivatásos vadász – kegyelemlövés céljából – a számára engedélyezett maroklőfegyver használatával is elejtheti a vadat.

(2) *  Vadászíjjal történő vadászat esetében gímszarvast, dámszarvast, muflont, vaddisznót és őzet kizárólag 222,7 newton húzóerőt meghaladó vadászíjjal és arra alkalmas vadászvesszővel lehet elejteni.

(3) *  Vadat elfogni az e célra szolgáló hálóval, befogó karámmal, altató-, bénítólövedékes fegyverrel, valamint a vonatkozó közösségi rendeletben nem tiltott, illetve megengedett csapdázási módszerrel lehet.

(4) Altató-, bénítólövedékes fegyvert csak a vadászati hatóság előzetes engedélyével, erre képesített vadász használhat.

(5) *  A vadászat alkalmával – az azt alkalmazó felelősségére – a vad keresésére, felkutatására, valamint elfogására csak olyan vadászkutya alkalmazható, amelyet igazoltan vadászatra képeztek.

(5a) *  A vadászatra jogosult hozzájárulásával a vadászaton, a vadászatba történő bevezetés céljából a 2 évesnél fiatalabb vadászkutya is alkalmazható.

(6) A vadászatra jogosult köteles a vadászat alkalmával a vadászterület jellegének megfelelő, vadászatra kiképzett vadászkutyáról gondoskodni.

68. § * 

A vadászat rendje

69. § (1) Vadászni csak a törvény által nem tiltott módon és csak a vadászat rendjének megfelelően lehet.

(2) *  A vadászatra jogosult felelős a vadászat rendjének megtartásáért. A hatósági vadászaton a vadászat rendjének megtartásáért a vadászati hatóság felel.

(3) A vadász saját felelősségére vesz részt a vadászaton, köteles azonban megtartani a vadászat rendjéért felelős által meghatározott szabályokat.

(4) *  A vadászaton akár a vadász kísérőjeként, akár hajtóként saját felelősségére csak olyan személy vehet részt, akinek vadászaton való részvételéhez a vadászatra jogosult előzetesen hozzájárult, és akivel a vadászatra jogosult a vadászat rendjét előzetesen ismertette.

(5) *  A honvédelemért felelős miniszter kezelésében, illetve használatában levő területen csak az illetékes katonai szervvel előzetesen egyeztetett időpontban lehet vadászni.

(6) A vadászaton nem vehet részt az alkohol, valamint a vadászati képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt álló, továbbá az a személy, aki egyébként nincs a biztonságos vadászathoz alkalmas állapotban.

(7) A vadászaton való részvételből haladéktalanul ki kell zárni azt a személyt, akinek egészségi, vagy tudati állapotában felismerhető módon olyan változás következett be, ami a vadászat biztonságos lefolytatását akadályozza.

70. § (1) A vadászat formája lehet:

a) egyéni vadászat;

b) három vagy több vadász részvételével tartott vadászat (a továbbiakban: társas vadászat).

(2) *  Az egyes vadfajok vadászatának formáját a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

71. § (1) *  A vadászat rendje megsértésének minősül

1. az e törvényben meghatározott tiltott módon történő vadászat;

2. az e törvényben meghatározott tiltott eszközzel való vadászat;

3. a nagyvad terelővadászatán a 45 centiméternél magasabb marmagasságú kutyával folytatott vadászat;

4. az azonosító jel használata során a használatra vonatkozó rendelkezések be nem tartásával folytatott vadászat;

5. az e törvény előírásainak meg nem felelő vadászíj, illetve nyílvessző használata;

6. a gímszarvasra, dámszarvasra, muflonra, valamint őzre történő vadászat esetén a sörétes vadászlőfegyver használata;

7. a .45-ösnél (11,4 mm) kisebb öbnagyságú elöltöltő fegyver használata;

8. a két tölténynél nagyobb tárkapacitású öntöltő (félautomata) vagy önműködő (automata) sörétes vadászlőfegyver használata;

9. a jogszerű csapdázási tevékenység során alkalmazott szagtalanítási eljárás kivételével a vad megtévesztésére alkalmas mesterséges szaganyag alkalmazása;

10. tükörrel és más vakító eszközzel, továbbá gázokkal és kifüstöléssel történő vadászat;

11. a vadászható madárfajok esetében a madarak tömeges vagy nem szelektív befogását vagy elpusztítását eredményező, illetve a fajok helyi eltűnését eredményező csapdázási eszköz alkalmazása;

12. légi járműből, vadászható madárfajok esetén a motoros járműből vagy járműről, vadászható emlősfajok esetén mozgó motoros járműből vagy járműről, továbbá az óránként öt kilométert meghaladó sebességgel közlekedő vízi járműből való vadászat;

13. a vízivad vadászatának kivételével a lesgödörből való vadászat;

14. a vízivad vadászatának kivételével a vízi járműről való vadászat;

15. a gímszarvasra, a dámszarvasra, az őzre, illetve a muflonra hajtóvadászat keretében történő vadászat;

16. a falkavadászat;

17. az érintett vadászatra jogosultak közötti megállapodás hiányában a szomszédos vadászterület határától számított háromszáz méteren belüli lesvadászat;

18. a külön jogszabályban megállapított vadfajok vadászatának kivételével a csillagászati napnyugtát egy órával követő és a csillagászati napkeltét egy órával megelőző időpontok közötti vadászat (a továbbiakban: éjszakai vadászat);

19. vadászati tilalmi időben, vadászati kíméleti területen, a vadászati tilalom hatósági elrendelése ellenére folytatott vadászat;

20. vadászható emlősfajok esetében a működése vagy felhasználása körülményei folytán nem szelektív csapdázási módszer, a vadászható madárfajok esetében a madarak tömeges vagy nem szelektív befogását vagy elpusztítását eredményező, illetve a fajok helyi eltűnését eredményező csapdázási eljárás és módszer alkalmazása;

21. az elektronikus optikai eszköz használata, kivéve azon céltávcsöveket, amelyekben elektronikusan megvilágított irányzék segíti a célzást, a megvilágított íjászirányzékot, a kézi, illetve a kereső-, vagy céltávcsőbe épített lézeres távolságmérő eszközt;

22. a jogszabályban foglaltak kivételével a vadászati idényen kívüli – a vadászati hatóság engedélye nélküli – vadelejtés;

23. a vad megtévesztésére alkalmas elektronikus akusztikai eszköz használata;

24. vaddisznó vadászata esetén – a sörétes vadászlőfegyverből kilőhető golyóval történő vadászat kivételével – a sörétes vadászlőfegyver használata;

25. a gímszarvasra, a dámszarvasra, a muflonra történő vadászat esetében a kétezer ötszáz joule-nál kisebb csőtorkolati energiájú vadászlőszer, őzre történő vadászat esetében az ezer joule-nál kisebb csőtorkolati energiájú vadászlőszer alkalmazása;

26. mesterséges fényforrás, továbbá a fényszóró engedély nélküli használatával való vadászat;

27. a teríték-nyilvántartásra vonatkozó szabályok megsértése.

(2) *  A vadászati hatóság

a) ha a vadkár másként nem hárítható el, illetve

b) ha állat-egészségügyi, humán-egészségügyi vagy vagyonvédelmi indokok ezt szükségessé teszik,

e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott vadfajok fényszóróval történő éjszakai vadászatát engedélyezheti.

(3)–(4) * 

72. § (1) Vadászlőfegyverrel és vadászíjjal lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizárólag felismerte, és a lövéssel mások életét, testi épségét, illetve a vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. A lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

(2) *  Sebzett vagy elejtett vadnak a szomszédos vadászterületen történő kereséséről az érintett vadászatra jogosultat értesíteni kell. Az érintett vadászatra jogosult csak különösen indokolt esetben tagadhatja meg a sebzett vagy elejtett vad keresését.

(3) * 

Trófeabírálat

73. § (1) *  A vadászatra jogosult legkésőbb a vadfaj vadászati idényét követő harminc napon belül köteles a vadászati hatóságnak trófeabírálat céljából bemutatni a vadászati idényben vadászjeggyel rendelkező vadász által elejtett gímszarvas, dámszarvas, az őz agancsát, valamint a muflon csigáját.

(2) *  A jogosult köteles a vadászjeggyel rendelkező vadász által a január hónap első napja és augusztus hónap utolsó napja között elejtett vaddisznó tizenhat centiméternél hosszabb agyarát legkésőbb szeptember utolsó napjáig, a szeptember hónap első napja és december hónap utolsó napja között elejtett vaddisznó tizenhat centiméternél hosszabb agyarát pedig legkésőbb a következő év január hónap utolsó napjáig a vadászati hatóságnál trófeabírálat céljából bemutatni.

(3) *  Amennyiben az (1)–(2) bekezdés szerinti vadat vadászati engedéllyel rendelkező vadász ejti el, a vadászatra jogosult a vad trófeáját annak elejtésétől számított harminc napon belül trófeabírálat céljából a vadászati hatóságnál köteles bemutatni.

(4) A trófeabírálat céljából történő bemutatási kötelezettség kiterjed az (1)–(2) bekezdés szerinti vadfajok elhullott egyedének trófeájára is. Ebben az esetben a jogosult trófeabemutatási kötelezettségének az elhullott vad birtokbavételétől számított harminc napon belül köteles eleget tenni.

(5) A vadászati hatóság csak a bírálatra alkalmas állapotban levő trófea bírálatát végzi el.

(6) * 

74. § (1) *  A vadászati hatóság csak annak a vadnak a trófeabírálatát végezheti el, amely egyedi azonosítójelének számát a vadászjeggyel vadászó vadász egyéni lőjegyzékébe, valamint a vadászatra jogosult által vezetett teríték-nyilvántartásba bevezették.

(2) *  A vadászati hatóság a trófeabírálat eredményéről a vad elejtője részére hatósági bizonyítványt ad ki. A jogosult – ideértve az elhullott vad trófeáját is – csak a hatósági bizonyítvány birtokában szerezheti meg a trófea feletti rendelkezési jogot.

(3) *  A trófeabírálat alkalmával a szarvas, a dám, az őz, valamint a muflon trófeáján a koponyát maradandó módon meg kell jelölni.

(4) *  A trófea csak a (2) bekezdés szerinti hatósági bizonyítvány alapján hozható forgalomba, valamint vihető ki az ország területéről.

(5) *  A trófeabírálattal egyidejűleg a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott összegű díjat kell fizetni.

(6) *  A vadászati hatóság a rendkívüli értékű trófeát nemzeti értékké nyilváníthatja, és egyidejűleg gondoskodik annak elhelyezéséről, bemutatásáról. A nemzeti értékké nyilvánított trófeát megsemmisíteni, feldolgozni, átalakítani tilos, azt az országból csak a vadászati hatóság engedélyével lehet kivinni.

(7) *  A trófeabírálati eljárásban nem vehet részt olyan személy, aki vadkereskedelemben vagy vadászatszervezésben érdekelt, továbbá olyan vad trófeabírálatában, amelyet olyan vadászatra jogosult mutat be, amelynél saját maga vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója érdekelt.

(8) *  A trófeabírálat részletes szabályait a miniszter az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg.

V. Fejezet

FELELŐSSÉG A VADKÁRÉRT, A VADÁSZHATÓ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁRÉRT, A VADÁSZATI KÁRÉRT, VALAMINT A VAD ELPUSZTÍTÁSÁVAL OKOZOTT KÁRÉRT * 

A vadkár

75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a továbbiakban együtt: vadkár).

(2) A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott.

(3) * 

A vadászható állat által okozott kár * 

75/A. § *  (1) *  A vadászatra jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni.

(2) A vadászható állat által okozott kárért való (1) bekezdés szerinti felelősség és a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség találkozása esetén a Polgári Törvénykönyvnek a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A vadászati kár

76. § *  A vadászatra jogosult köteles a károsultnak megtéríteni a vadászterületen a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek által a mezőgazdasági terményekben, termesztett növényállományokban a vetéstől a betakarításig, az erdőben, a védett természeti értékekben, a vizek halállományában, a szőlőben, valamint a gyümölcsösben másnak okozott kárt (a továbbiakban: vadászati kár).

A vad elpusztításával okozott kár

77. § *  Aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a vadászatra jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.

A kár megelőzése

78. § (1) A jogosult a károk megelőzése érdekében köteles:

a) amennyiben a vad életmódja ezt indokolja, annak elriasztásáról gondoskodni;

b) a károkozás közvetlen veszélye esetén az érintett föld használóját értesíteni;

c) a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen;

d) szükség esetén vadkárelhárító vadászatokat tartani.

(2) A jogosult a föld tulajdonosának, illetőleg használójának hozzájárulásával vadkárelhárító berendezéseket állíthat fel.

(3) A vadászati jog társult hasznosítása esetén a föld használója az akadályoztatás mértékével arányos kártalanításra tarthat igényt.

(4) *  A jogosult a mezőgazdálkodáson, illetőleg az erdőgazdálkodáson kívül okozott károk megelőzése érdekében – vadveszély esetén – az út létesítőjénél, illetőleg fenntartójánál, továbbá a vasút létesítőjénél, fenntartójánál, valamint üzemeltetőjénél megfelelő védelmi berendezések létesítését, illetőleg közúti, vasúti jelzések elhelyezését kezdeményezheti. Az út, illetve a vasút létesítője, fenntartója, valamint üzemeltetője – amennyiben a jogosult a létesítés vagy az elhelyezés, továbbá a fenntartás, valamint az üzemeltetés költségeit vállalja – köteles a kezdeményezésnek helyt adni.

79. § (1) A föld használója a vadkárok, valamint a vadban okozott károk megelőzése érdekében:

a) köteles a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében közreműködni;

b) köteles a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni;

c) köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni;

d) jogosult a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál állományszabályozó vadászat elrendelését kezdeményezni.

(2) A föld használóját az (1) bekezdésben előírt kötelezettségek teljesítésével összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésért ellenszolgáltatás illeti meg. Amennyiben a föld használója e törvény szerinti, rendes gazdálkodás körébe tartozó közreműködési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy alapos ok nélkül nem járul hozzá ahhoz, hogy a jogosult a vadkárok elhárításához szükséges létesítményeket, berendezéseket felállítsa, az ebből eredő vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a halgazdálkodási tevékenységet folytatókra is.

80. § (1) Ha egyes vadfajok állománya a mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási tevékenység folytatását, az élőhelyen található termékeket, terményeket, a mesterséges vizek halállományát, a vadászterület biológiai életközösségét, valamint a védett természeti területet jelentősen veszélyezteti, kezdeményezhető az adott vadfaj állományának csökkentése.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti esetben a vadászati hatóság a károsult kérelmére, illetőleg az erdészeti vagy természetvédelmi hatóság kezdeményezésére, vagy hivatalból kötelezi a vadászatra jogosultat az egyes vadfajok állományának meghatározott határidőn belüli csökkentésére vagy a szükséges védőintézkedések megtételére.

(3) * 

(4) *  Ha a vadászatra jogosult a (2) bekezdés szerinti vadállomány-szabályozási kötelezettségének nem, vagy nem a határozatban meghatározott módon tesz eleget, a vadászati hatóság a vadászatra vadászatra jogosult költségére határozatban hatósági vadászatot rendelhet el. A határozatban meg kell jelölni az elejtendő vad faját, valamint darabszámát.

A kár megállapítása

81. § *  (1) Vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: kár) megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől – folyamatos kártétel esetén az utolsó kártételtől – számított harminc napon belül kell közölni a kárért felelős személlyel.

(2) *  Ha a károsult és a kárért felelős személy között az (1) bekezdés szerinti közléstől számított 8 napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, és a károsult kárának megtérítését nem közvetlenül a bíróságtól kéri, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől (a továbbiakban: jegyző) nyolc napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti a károsult és a kárért felelős személy közötti egyezség létrehozására irányuló kárbecslési eljárás lefolytatását. A határidő elmulasztása esetén a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti igazolási kérelemnek van helye.

(3) *  A kár megállapítását a miniszter által rendeletben meghatározott képesítéssel rendelkező kárszakértő (a továbbiakban: szakértő) végezheti. A szakértőt a jegyző nyolc napon belül rendeli ki.

(4) *  A kár becslését – a miniszter által rendeletben megállapított egyszerűsített vadkárbecslési szabályok szerint – a kirendeléstől számított nyolc napon belül kell lefolytatni. A kárbecslést akkor is le kell folytatni, ha a kár bejelentése az (1) bekezdésben előírt határidő után történt. Ha késedelmes bejelentés miatt a kár vagy mértékének megállapítása bizonytalanná válik, ezt a bejelentő terhére kell figyelembe venni.

(5) *  A szakértő köteles a kárbecslésről készült jegyzőkönyvet haladéktalanul átadni a jegyzőnek. A jegyző a szakértői vadkárbecslési jegyzőkönyvben foglaltak alapján egyezség létrehozását kísérli meg a felek között a kár megtérítésére vonatkozóan.

(6) *  Ha a felek között kötött egyezség megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket, mások jogát vagy jogos érdekét, valamint tartalmazza a kötelezett kártérítésre vonatkozó kötelezettségvállalását, a felek által előlegezett eljárási költség felek általi viselését, a kártérítés (eljárási költség) összegét és pénznemét, a teljesítés módját és határidejét, a jegyző az egyezséget határozatba foglalja és jóváhagyja.

(7) *  Ha a felek között nem jött létre egyezség vagy az nem hagyható jóvá, a jegyző az eljárást megszünteti.

(8) A károsult az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kérheti a bíróságtól kárának megtérítését. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

81/A. § *  A kárbecslési eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek az alábbiakra vonatkozó rendelkezéseit – az alábbi eltérésekkel – kell megfelelően alkalmazni:

a) eljárási alapelvek, nyelvhasználat, tolmács, adatkezelés, áttétel, kapcsolattartás,

b) kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, eljárás megszüntetése,

c) ügyintézési határidő, határidő számítása,

d) kérelem, hiánypótlás,

e) jegyzőkönyv,

f) képviselet, kizárás,

g) értesítés, szemle, szakértő, tárgyalás,

h) eljárás akadályozásának jogkövetkezményei,

i) igazolási kérelem azzal, hogy annak az elmulasztott határidőtől vagy határnaptól számított két hónapon túl nincs helye,

j) eljárás irataiba való betekintés,

k) határozat és végzés azzal, hogy az egyezséget jóváhagyó határozat

ka) tartalmazza a kötelezett természetes személyazonosító adatait is,

kb) meghozatalának alapjául szolgáló jogszabályhelyet minden esetben meg kell jelölni,

kc) *  nem tartalmazhatja a jegyző egyéb döntését, azokról külön döntésben kell rendelkezni,

l) *  eljárási költség, megelőlegezése, viselése, költségmentesség azzal, hogy a költségek megelőlegezésének hiányában a jegyző az eljárást megszünteti,

m) döntés közlése, kijavítása, kiegészítése,

n) jogorvoslat, döntés-felülvizsgálat azzal, hogy az egyezséget jóváhagyó határozat módosításának vagy visszavonásának nincs helye, és azzal szemben felügyeleti jogkör sem gyakorolható,

o) végrehajtás (az egyezséget jóváhagyó határozat végrehajtásának kivételével).

VI. Fejezet

A VADGAZDÁLKODÁSI, VALAMINT A VADVÉDELMI BÍRSÁG * 

A vadvédelmi hozzájárulás

82. § *  A 83–84. § szerinti, illetve az e törvény szerinti egyéb jogkövetkezmény alkalmazásának nincs helye, ha a jogkövetkezmény alapjául szolgáló ténynek a vadászati hatóság tudomására jutásától számított egy év, vagy a tény bekövetkeztétől számított három év eltelt. A határidő számításakor a jogorvoslati eljárás időtartamát nem kell figyelembe venni.

A vadgazdálkodási bírság

83. § (1) *  A vadászati hatóság határozata alapján vadgazdálkodási bírságot köteles fizetni a vadászatra jogosult akkor, ha

a) *  az e törvényben, illetve a külön jogszabályban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően, illetve valótlan adattartalommal tesz eleget;

b) az általa vagy hozzájárulásával szervezett vadászaton a vadat a vadászati hatóság engedélye nélkül, vadászati idényen kívül, vadászati tilalom vagy vadászati korlátozás idején ejtik el, vagy fogják be;

c) nem, vagy nem az e törvényben foglaltaknak megfelelően tesz eleget trófeabírálat céljából történő trófeabemutatási kötelezettségének;

d) az általa vagy hozzájárulásával szervezett vadászaton jogosulatlan személy vadászik;

e) nem tesz eleget a vadállomány védelmével, fenntartásával, valamint az élőhely védelmével kapcsolatos e törvény szerinti kötelezettségeinek;

f) nem, vagy nem az e törvényben foglaltaknak megfelelően tesz eleget a vadgazdálkodási üzemterv, éves vadgazdálkodási terv készítésének, a teríték-nyilvántartási, valamint vadászati napló vezetési kötelezettségének;

g) a vadgazdálkodási szabályokat megsérti;

h) *  az általa vagy hozzájárulásával szervezett vadászat vonatkozásában a vadászat rendjére vonatkozó előírásokat megsérti;

i) *  nem a jogszabályban foglaltaknak megfelelően gondoskodik a vadászat alkalmával a vadászterület jellegének megfelelő, vadászatra kiképzett vadászkutyáról.

(2) * 

(3) *  A vadgazdálkodási bírság mértéke

a) az (1) bekezdés a) és i) pontja és az (5) és (6) bekezdés szerinti esetben a cselekmény súlyától és ismétlődésétől függően legalább ötvenezer, legfeljebb egymillió forint,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a vadgazdálkodási bírság mértéke trófeás vad esetében a trófea értékétől függően egyedenként legalább százezer, legfeljebb ötmillió forint, míg nőivarú egyed és egyéb vadfaj esetében a vad fajától függően egyedenként legalább ötvenezer, legfeljebb egymillió forint,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben trófeánként ötvenezer forint,

d) az (1) bekezdés d)–h) pontja szerinti esetekben a cselekmény súlyától függően legalább százezer és legfeljebb ötmillió forint. Ezekben az esetekben a vadgazdálkodási bírság ismételten is kiszabható.

(4) *  Az (1) bekezdés g) pontja szerint a vadgazdálkodási szabályok megsértésének minősül, ha a vadászatra jogosult:

a) nem veszi át a vadászati hatóságtól az azonosító jeleket, illetve nem készíti el a felhasználásukra vonatkozó részletes szabályokat, a vadászévre kiadott azonosító jelek felhasználásáról határidőben nem számol el a vadászati hatóságnak, vagy a jogosultság megszűnését követő 15. napig az azonosító jelekkel nem számol el, és a társas, egyéni vadászati naplót, teríték-nyilvántartást, valamint a hivatásos vadász szolgálati naplóját nem adja le a vadászati hatóságnak;

b) amennyiben a vadászatra jogosult személyében, valamint a vadászterület határában az üzemtervi ciklust követően nem történt változás, és az új üzemtervi ciklus megkezdését követő 15. napig nem kéri a társas, illetve egyéni vadászati napló és a teríték-nyilvántartás, valamint a hivatásos vadász szolgálati naplója vadászati hatóságnál történő lezárását és ismételt érvényesítését;

c) *  a vadászterületet vadaskert, vadaspark vagy vadfarm létesítése céljából engedély nélkül keríti be, a vadászterületnek nem minősülő területen, vadasparkban vagy vadfarmon tartott nagyvadat vadaskertbe kihelyezi, a hatósági engedéllyel vadaskertbe kihelyezett nagyvad megjelölésére vonatkozó előírásoknak nem tesz eleget, valamint vadászterületnek nem minősülő területről, vadasparkból, vadaskertből vagy vadfarmról származó nagyvadat szabad vadászterületre helyez ki;

d) az éves vadgazdálkodási tervtől engedély nélkül eltér;

e) a hivatásos vadász alkalmazása során

ea) az alkalmazás megszűnését 15 napon belül nem jelenti be a vadászati hatóságnak,

eb) a hivatásos vadász alkalmazására vonatkozó kötelezettségének a vadászati hatóság felhívására nem, vagy nem a törvényben foglalt feltételek szerint tesz eleget;

f) elmulasztja a vadászati engedéllyel rendelkező vadász egyéni lőjegyzékébe bejegyezni a vadászterület kódszámát;

g) *  a vadtenyésztési tevékenységet engedély nélkül folytatja, a vadat engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérően tart zárt térben, vadat vadászterületek között engedély nélkül szállít vagy vadat vadászterületre engedély nélkül helyez ki.

(5) *  A 82. § (1) és (2) bekezdése szerinti tilalommal érintett egyed elejtése a vadgazdálkodási szabályok megsértésének minősül és a vadászatra jogosult vadgazdálkodási bírságot köteles fizetni. A vadgazdálkodási bírságot minden tilalommal érintett trófeás vad egyede után ismétlődően kell kiszabni.

(6) *  A vadászati hatóság határozata alapján vadgazdálkodási bírságot köteles fizetni, aki a zárttéri vadtartás szabályait megsérti vagy a vadászterületen vadászati hatósági engedély nélkül létesít a vad mozgását befolyásoló, tartós telepítésű kerítést.

A vadvédelmi bírság

84. § (1) A vadászati hatóság határozata alapján vadvédelmi bírságot köteles fizetni:

a) a vadászterületnek minősülő föld használója, ha nem tesz eleget a vadállományban okozott kár megelőzésével kapcsolatos kötelezettségének;

b) *  a vadász, ha a vadászat rendjét neki felróhatóan megsérti;

c) aki a vadat szándékosan kínozza;

d) a vadász, ha az általa sebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vad elejtése céljából nem teszi meg a szükséges intézkedéseket;

e) *  aki a vadat tiltott vadászati eszközzel, illetve módon fogja vagy pusztítja el, illetve jogosulatlanul a vad elejtésére irányuló tevékenységet folytat;

f) aki a vadat tiltott módon zaklatja;

g) aki jogosulatlanul vadászik;

h) *  aki a jogszerű vadászati és vadgazdálkodási tevékenységet akadályozza;

i) *  a vadász, ha a vadászjegy, az egyéni lőjegyzék, a hivatásos vadász szolgálati naplója elvesztését, megsemmisülését vagy azok tőle való eltulajdonítását nyolc napon belül elmulasztja bejelenteni a vadászati hatóságnak;

j) *  aki a vadászkutya vezetőjeként a vadászat megkezdésekor a jogszabályban előírt megkülönböztető jelzéssel a vadászkutyát nem látja el.

(2) *  Az (1) bekezdés a)–f), i) és j) pontja esetében a vadvédelmi bírság mértéke legalább ötvenezer forint, legfeljebb egymillió forint. A vadvédelmi bírság ismételten is kiszabható.

(3) *  Az (1) bekezdés g) és h) pontja szerinti esetben a vadvédelmi bírság mértéke esetenként és a cselekmény súlyától függően legalább százezer és legfeljebb ötmillió forint.

(4) *  A törvény alkalmazásában jogosulatlan vadászatnak minősül a 64. § (1) bekezdésében felsorolt igazolások hiányában történő, továbbá a vadászatra jogosult hozzájárulása nélküli vadászat, valamint az, ha a vadász az általa elejtett vadat e törvénynek megfelelően nem jelöli meg.

85. § (1) *  A vadgazdálkodási, illetve a vadvédelmi bírságot (a továbbiakban együtt: bírság) a külön jogszabályban meghatározott számlára kell befizetni.

(2) * 

VII. Fejezet

A VADÁSZATI IGAZGATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁLLAMI FELADATOK ÉS HATÁSKÖRÖK

Vadászati igazgatás

86. § (1) * 

(2) *  A vadászati hatósági feladatokat ellátó személyek részére egyenruhát, az igazolvánnyal azonos sorszámú szolgálati jelvényt, a vadászati hatóság alkalmazásában álló vadászati hatósági feladatokat ellátó személyek részére pedig szolgálati vadász- és maroklőfegyvert is biztosítani kell.

Eljárási szabályok

87. § (1) * 

(2)–(3) * 

(4) *  A kizárás szabályait kell alkalmazni a vadászati, az erdészeti, valamint a természetvédelmi hatósági feladatokat ellátó köztisztviselővel, állami tisztviselővel szemben, aki olyan vadászatra jogosult hatósági ügyében jár el, melynél akár tagként (érdekeltként), akár vendégvadászként vadászik, továbbá a trófeabírálati eljárásban részt vevő személynél, ha e személy a vadászatra jogosultnál, mint vadász érdekelt, vagy ha a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója által elejtett trófea bírálatát kellene elvégezni.

88. § *  A vadászati hatóságnak

a) vadászterület különleges rendeltetésének megállapítása;

b) a vadászterület vadaskert, vadaspark vagy vadfarm létesítése céljából történő bekerítésének engedélyezése, az engedély visszavonása, valamint vad tartására szolgáló engedély nélkül létesített kerítés lebontásának elrendelése;

c) a rendkívüli értékű trófea nemzeti értékké nyilvánítása, továbbá nemzeti értékké nyilvánított trófea az országból történő kivitelének engedélyezése

során közigazgatási eljárásban hozott döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

89. § (1) *  A vadászati hatósági feladatokat ellátó személy feladatainak ellátása során jogosult:

a) *  külön térítés fizetése nélkül magánúton közlekedni, a vadászterületet bejárni;

b) *  a vadásztól felvilágosítást, adatot, igazolást kérni;

c) * 

d) a vadat veszélyeztető, vagy annak számító tevékenység abbahagyását, illetve a tevékenységtől való tartózkodást elrendelni;

e) a vadállomány egészségi állapotát veszélyeztető beteg, sérült vagy elhullott vad elszállítását elrendelni;

f)–i) * 

(2) *  A vadászati hatósági feladatokat ellátó személy a szolgálati lőfegyverét előzetes felszólítás és figyelmeztető lövés leadása után, az életet vagy testi épséget közvetlenül fenyegető támadás elhárítására – ha a támadás másként nem hárítható el, az elkövető személlyel szemben az arányosság követelményeinek betartásával – használhatja. A fegyverhasználat nem lépheti túl a jogos védelem mértékét. Fegyverhasználatnak csak a szándékosan személyre leadott lövés minősül, nem minősül fegyverhasználatnak a véletlenül bekövetkezett, az állatra, a tárgyra leadott lövés vagy figyelmeztető lövés. A fegyverhasználatot haladéktalanul jelenteni kell a rendőrségnek. A fegyverhasználat jogszerűségét a rendőrség vizsgálja ki.

(3) *  Az e törvény alapján kérelemre indult vadászati hatósági eljárásban a miniszter által rendeletben megállapított igazgatási szolgáltatási díjat kell az ügyfélnek fizetnie. A díjat a vadászati hatóság számlájára kell befizetni.

89/A. § *  (1) *  Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály meghatározott szakterületen szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével –, szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll az e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott szakterülethez kapcsolódó szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján a miniszter által rendeletben meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a vadászati hatóságnak bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(3) A vadászati hatóság a szakértői tevékenység végzésére jogosult, (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(3a) *  A (3) bekezdés szerinti nyilvántartás – a természetes személyazonosító adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(4) *  A vadászati hatóság az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű, és nem áll a szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a vadászati hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(5) *  A vadászati hatóság a szakértő (4) bekezdésben meghatározott személyes adatait a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli.

A miniszter feladatai és hatásköre * 

90. § (1)–(2) * 

(3) A miniszter a vadgazdálkodással, a vad, valamint élőhelyének védelmével, továbbá a vadászattal összefüggő irányítási, valamint szabályozási feladatkörében:

a) kidolgozza a vadászati jog hasznosításának hosszú távú fejlesztési irányelveit, és gondoskodik ezek megvalósításáról;

b) * 

c) a vadászati jog hosszú távú hasznosítási irányelveivel összhangban kidolgozza az ezzel összefüggő támogatások rendszerét, és gondoskodik a támogatásoknak a külön jogszabályban foglaltak szerinti felhasználásáról;

d) * 

e) ellátja a nemzetközi vadászati együttműködésből adódó kormányzati feladatokat, és kapcsolatot tart a nemzetközi vadászati szervekkel;

f) * 

(4) A miniszter a vadgazdálkodással, a vad, valamint élőhelyének védelmével, továbbá a vadászattal összefüggő szervezési feladatkörében:

a) * 

b) gondoskodik az Adattár működtetéséről.

91. § *  Vad, vadhús felvásárlásakor, feldolgozásakor, forgalomba hozatalakor a beszerzési forrásról a miniszter által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben előírt módon naprakész nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás vezetését a vadászati hatóság és az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv jogosult ellenőrizni.

92. § (1) *  A miniszter a vadászati igazgatással összefüggő egyes szervezési feladatait a vadászati hatóság útján látja el. A vadászati hatóság: * 

a) *  nyilvántartást vezet a vadászterületekről, a vadászatra jogosult nevéről (cégéről), címéről (székhelyéről), valamint a vadászati jog haszonbérleti szerződésekről;

b) *  a kamara bevonásával gondoskodik a vadászvizsga megszervezéséről;

c) *  nyilvántartást vezet a hivatásos vadászokról;

d) *  a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával összefüggésben statisztikai adatokat gyűjt, illetve szolgáltat;

e) *  összeállítja és közzéteszi a vadkárbecslői szakértői névsort;

f) *  ellátja az állami támogatásokkal kapcsolatos külön jogszabályban írt feladatokat;

g) *  nyilvántartást vezet a vadgazdálkodási tervezésre jogosult szakértőkről;

h) *  nyilvántartást vezet a tulajdonosi közösség képviselőjéről.

(2) *  Az (1) bekezdés a), c), e), g) és h) pontjában szereplő nyilvántartás tartalmazza

a) természetes személy esetén a nevet, születési nevet, születési helyet, születési időt, anyja nevét, állampolgárságot, lakóhelyet, telephelyet, elérhetőséget (telefonszám, faxszám, e-mail cím, levelezési cím);

b) *  jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a cégnevet, adószámot, székhelyet, telephelyet, elérhetőséget (telefonszám, faxszám, e-mail cím, levelezési cím).

93. § * 

94. § * 

Az állami feladatok pénzügyi fedezete

95. § (1) *  Az e törvény szerinti állami feladatok – beleértve a vadászati igazgatás működését is – ellátásához az alábbi pénzügyi források használhatók fel:

a) a központi költségvetésben e cél megvalósítására előirányzott pénzösszeg;

b) a vadászati hatósági eljárásban fizetett díj;

c) * 

d)–e) * 

(2) *  Az e törvény hatálya alá tartozó hatósági eljárás díj- és illetékmentes, amennyiben az adott eljárásra e törvény végrehajtására kiadott jogszabály igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg.

(3) * 

(4) * 

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

96. § (1) Ez a törvény 1997. március 1. napjával lép hatályba azzal, hogy a vadászati hatóság az átmeneti rendelkezések alkalmazásakor vadászterület kialakításáról az e törvényben foglaltak alapján határoz.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg:

a) * 

b) * 

c) * 

97–99. § * 

Felhatalmazás

100. § *  (1) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza

1. a vadászható állatfajok körét, valamint a közösségi jelentőségű vadászható vadfajok körét,

2. a vadászati idényt,

3. a vízivad vadászata rendjének szabályait, az ólomsörét használatának tilalma alá eső vizes területeket,

4. *  a tájegységi vadgazdálkodási terv védett természeti területekre vonatkozó előírásait; * 

b) az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét; * 

c) rendeletben szabályozza

1. a vadászati és vadgazdálkodási rendeltetésű létesítményekre és berendezésekre vonatkozó szabályokat,

2. *  a vadgazdálkodási üzemtervre, illetve az éves vadgazdálkodási tervre vonatkozó szabályokat, továbbá a tájegységi vadgazdálkodási terv nem védett természeti területekre vonatkozó előírásait, * 

3. a hivatásos vadász esküjének szövegét, a szolgálati jelvényének és a szolgálati naplójának mintáját, továbbá annak vezetési szabályait,

4. a vadjelölési szabályokat, * 

5. a vadászati napló és teríték-nyilvántartás vezetésének szabályait,

6. a vadászjegyre, az egyéni lőjegyzékre és a vadászati engedélyre vonatkozó szabályokat,

7. *  a vadászkutya használatának, valamint vizsgáztatásának szabályait, * 

8. a vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár megállapításának szabályait,

9. *  a vadászvizsgát megelőző tanfolyam szabályait, szervezésének feltételeit, a vadászvizsga tartalmát és szabályait, valamint a vizsgaszabályzatot, * 

10. az egyes vadfajok vadászatának formáját,

11. a vadászat rendjének általános szabályait, valamint a nem vízivad vadfajok vadászata rendjének szabályait,

12. a trófeabírálat szabályait,

13. az e törvény hatálya alá tartozó eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak megfizetésével kapcsolatos eljárási szabályokat, valamint az igazgatási szolgáltatási díjak felhasználásának szabályait, * 

14. a vad elejtésével kapcsolatos szabályokat,

15. a vad, vadhús felvásárlása, feldolgozása, forgalomba hozatala során vezetett nyilvántartásra vonatkozó szabályokat, * 

16. *  a vadászterület kialakításának, valamint határa megállapításának részletes szabályait,

17. a vadászterületek és a vadászatra jogosultak nyilvántartásának szabályait,

18. az önálló és a társult vadászati jog gyakorlásának szabályait,

19. a bérvadászat szabályait,

20. a vadaskert, vadaspark és a vadfarm létesítésének szabályait,

21. a hatósági vadászat szabályait,

22. a vadvédelmi és vadászati célú kerítés létesítésének szabályait,

23. a mesterséges vadtenyésztés, továbbá a vad befogásának szabályait,

24. *  a hivatásos vadász alkalmazásának, tevékenységének,nyilvántartásának és kötelező felszerelésének szabályait,

25. a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról és feltételeiről szóló működési szabályzatra vonatkozó szabályokat,

26. *  a vadgazdálkodási-vadászati, valamint vadhúsvizsgálói képzettségekre, képesítésekre vonatkozó szabályokat, * 

27. a vadászati hatóság eljárására vonatkozó szabályokat,

28. * 

29. az Országos Vadgazdálkodási Adattárból történő adatszolgáltatás módját,

30. *  az e törvény szerinti szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,

31. *  a vadgazdálkodási és a vadvédelmi bírság befizetésének rendjét,

32. *  a hivatásos vadász szolgálati igazolványára és szolgálati jelvényére vonatkozó szabályokat,

33. *  a földhasználót érintő fokozott közreműködéssel járó eseteket, és az ilyenkor követendő eljárást,

34. *  az egyes növénykultúrákban keletkezett vadkárra vonatkozó bejelentési időszakokat és határidőket,

35. *  a tájegységi fővadász működésével és szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,

36. *  a trófeabírálat részletes szabályait,

37. *  a védett természeti területet, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében lévő területet, továbbá az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá tartozó területeket kivéve a vadászterületen a vad mozgását befolyásoló tartós telepítésű kerítés létesítésének feltételeit,

38. *  a vadászati hatósági feladatokat ellátó személyek egyenruházatára, szolgálati felszerelésére, jelvényére és igazolványára vonatkozó részletes szabályokat.

(1a) *  Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben jelölje ki a vadgazdálkodási tájegységeket. * 

(2) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy a vadászati hatóságot vagy hatóságokat rendeletben jelölje ki. * 

Az Európai Unió jogának való megfelelés * 

101. § *  Ez a törvény

a) a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5., 6., 7. és 9. cikkének, II. melléklet B. részének és III. melléklet B. részének;

b) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 2. cikkének, 6. cikk (1)–(2) bekezdésének, 11. cikkének, 12. cikkének, 14. cikkének, 15. cikkének, 16. cikkének, V. és VI. számú mellékletének, valamint az azokat módosító

ba) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv műszaki és tudományos fejlődéshez történő hozzáigazításáról szóló, 1997. október 27-i 97/62/EK tanácsi irányelvnek,

bb) az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozási feltételeiről és a szerződések kiigazításáról szóló okmánynak,

bc) a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmánynak;

c) a környezetvédelem területén elfogadott 79/409/EGK, 92/43/EGK, 97/68/EK, 2001/80/EK és 2001/81/EK irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/105/EK tanácsi irányelvnek;

d) a környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/17/EU tanácsi irányelv 2. cikkének való megfelelést szolgálja.

102. § *  E törvény 37/B. § (1) bekezdése és 67. § (1) és (3) bekezdése a lábfogó csapóvasak Közösségen belüli használatának tilalmáról, valamint a lábfogó csapóvassal, vagy a kíméletes csapdázási szabványoknak nem megfelelő módszerekkel való elejtést alkalmazó országokból származó egyes vadon élő állatfajok prémjének és belőlük előállított árunak a Közösségbe történő behozatala tilalmáról szóló, 1991. november 4-i 3254/91/EGK tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

103. § *  E törvény 27/A–27/F. §-a a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Átmeneti rendelkezések * 

104. § *  (1) A 15. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket első alkalommal a 2018. március 1-jén kezdődő vadászati év tekintetében kell alkalmazni.

(2) A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) hatálybalépése előtt jóváhagyott körzeti vadgazdálkodási terv 2017. február 28-ig szóló hosszú távú vadgazdálkodási előírás, amely alapján a Módtv. hatálybalépése előtt jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv a vadászati hatóság határozatában megállapított időpontig, a Módtv. hatályba lépése után módosított vagy jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv legfeljebb 2017. február 28-ig hatályos, amely szerint a vadászatra jogosult köteles a vadgazdálkodási tevékenységét végezni.

105. § *  (1) Tájegységi vadgazdálkodási tervet első alkalommal a 2017. március 1-jével kezdődő húsz évre szóló vadgazdálkodási időszakra kell elkészíteni.

(2) A 2017. március 1-jétől hatályos vadgazdálkodási üzemtervet a tájegységi vadgazdálkodási terv alapján kell elkészíteni.

(3) A 2017. március 1-jén kezdődő vadászati évre vonatkozó éves vadgazdálkodási tervet a tájegységi vadgazdálkodási terv alapján kell elkészíteni.

106. § *  A 2009. május 15. előtt engedélyezett zárttéri vadtartás, és az 1997. augusztus 31. előtt engedélyezett vadaskert esetében a vadászatra jogosultnak a 27/C. § (4) bekezdésében, és a 27/D. § (2) bekezdés a)–d) pontjában előírt engedélyt a Módtv. hatálybalépésétől számított három éven belül meg kell szereznie a vadászati hatóságtól, illetve ez időpontig a Módtv. által a vadfarmra és a vadaskertre előírt feltételeket teljesítenie kell. Az e bekezdésben előírtaknak nem megfelelő vadfarm és vadaskert nem üzemeltethető.

107. § *  A Módtv. hatálybalépését követően megállapított vadászterület tekintetében a vadászati jog haszonbérlője lehet a 16. § (1) bekezdésben meghatározottakon túl az a gazdasági társaság is, amely a Módtv. hatálybalépésekor a Módtv. hatálybalépése előtt megállapított vadászterület tekintetében a vadászterület használatára jogosult.

108. § *  (1) A Módtv. hatálybalépése előtt létrejött, a vadászati jog haszonbérletére vonatkozó szerződés időbeli hatályának lejárta előtt, a Módtv. hatálybalépését követően kialakított vadászterület tulajdonosi közössége a vadászatterület kialakítását követő első tulajdonosi gyűlésén dönthet a 16. § (4) bekezdésében meghatározott előhaszonbérleti jog gyakorlásának kizárásáról.

(2) A 16. § (4) bekezdésében meghatározott előhaszonbérleti jog gyakorlásának kizárásáról szóló döntéshez a Módtv. hatálybalépését követően kialakított vadászterület földtulajdonosai tulajdonában álló földterület – ideértve a medret is – tulajdoni hányad arányában számított szavazattöbbsége szükséges.

(3) Az előhaszonbérleti jog gyakorlására jogosult személy az (1) bekezdésben meghatározott tulajdonosi gyűlésen jogosult részt venni és a tulajdonosi közösség (1) bekezdésben meghatározott döntését megelőzően a tulajdonosi közösség részére az előző üzemtervi időszakban folytatott vadgazdálkodási tevékenységéről tájékoztatást adni.

(4) A tulajdonosi közösség a 16. § (4) bekezdésében meghatározott előhaszonbérleti jog gyakorlásának kizárásáról szóló döntéssel egyidejűleg dönthet az új haszonbérlő személyéről.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott döntés érvényességét az előhaszonbérleti jog gyakorlására jogosult személynek az (1) bekezdésben meghatározott tulajdonosi gyűlésről való távolmaradása nem érinti.

109. § *  A vadkár alapot első alkalommal 2018. november 1-jével kell képezni.