Hatály: 2017.I.1. - 2018.VI.30. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet

az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről * 

A Kormány a belkereskedelemről szóló, többször módosított 1978. évi I. törvény 40. §-a alapján a következőket rendeli el:

1. § *  (1) *  E rendelet hatálya Magyarország területén utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenységet folytatókra (a továbbiakban együtt: utazási vállalkozó) terjed ki.

(2) E rendelet alkalmazásában utazási csomag az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 1. § c) pontjában meghatározott fogalom.

2. § *  (1) *  Utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenységet Magyarországon csak az az utazási vállalkozó folytathat, aki a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényben (a továbbiakban: Kertv.), valamint az e §-ban előírt feltételeknek megfelel, és e tevékenységét a kereskedelmi hatósági feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatalánál (a továbbiakban: Kormányhivatal) a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben (a továbbiakban: Szolgtv.) foglaltak szerint bejelentette.

(2) *  A bejelentésnek a Szolgtv. 22. §-ában meghatározott adatokon túlmenően tartalmaznia kell

a) a (7) bekezdés a)–d), f) és g) pontjában meghatározott adatokat,

b) *  a Kertv. 6/F. § (2) bekezdés a) pontja szerinti felelős személyre (a továbbiakban: tevékenységért felelős személy) vonatkozóan előírt foglalkoztatási, képesítési és gyakorlati követelmények meglétét igazoló iratokat,

c) *  utazásszervezői tevékenység esetén a 8. §-ban meghatározottaknak megfelelő vagyoni biztosíték meglétét igazoló iratokat, valamint az utazási vállalkozó nyilatkozatát arról, hogy a 8. § (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott tevékenységekből az indulás évében milyen összegű árbevételt tervez.

(3) * 

(4) *  A tevékenység végzésének feltétele, hogy a bejelentő az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozásmentes adózónak minősüljön. A köztartozás-mentességet a bejelentő – ha nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban – harminc napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolhatja.

(5) *  A tevékenységért felelős személy feladatait – az egyéni vállalkozó saját vállalkozásának kivételével – gazdálkodó szervezet nem láthatja el.

(6) A Kertv. 6/F. § (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában eltiltás alatt a 2009. október 1-je előtt hivatalból történő törlést is érteni kell.

(7) *  Az utazási vállalkozókról vezetett nyilvántartás a Szolgtv. 27. §-ában és 29. §-ában meghatározott adatokon túlmenően a következő adatokat tartalmazza:

a) az utazási vállalkozás nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, telefon- és faxszámát, valamint – ha az utazási vállalkozó a tevékenységét az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokról szóló törvény szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatás keretében végzi – e-mail címét,

b) az utazási vállalkozás vezetőjének, illetve vezetőinek nevét, tisztségét, a megbízatásának lejártát,

c) az utazási vállalkozásnak a cégnyilvántartásban szereplő vezető tisztségviselőjének, vezetőállású munkavállalójának nevét, tisztségét, a megbízatása lejártát,

d) *  a tevékenységért felelős személy nevét, az 5. § (1) bekezdése szerinti képesítését, a képesítést igazoló okirat, az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 140/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépése előtt megszerzett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga igazolása esetében a vizsgabizonyítványának, valamint a nyelvvizsga-bizonyítványának vagy az azzal egyenértékű okirat számát,

e) a vagyoni biztosíték szolgáltatására szerződő bank vagy biztosító nevét, azt az összeget, amelynek fedezetére a bank, illetve a biztosító kötelezettséget vállalt, a 8. § (4) bekezdésében meghatározott árbevételeket, a tervezett árbevétel összegét, a vagyoni biztosíték szolgáltatására kötött szerződés lejáratának dátumát,

f) az utazási vállalkozó azon telephelyeinek címét, telefon- és faxszámát, ahol az utazásszervező, illetve utazásközvetítő tevékenységét folytatja,

g) az utazási vállalkozó által végzett tevékenységek (utazásszervező, illetve utazásközvetítő) megjelölését, továbbá

h) *  utazási vállalkozó nyilvántartásból történt törlésének és tevékenység megtiltásának tényét, az ezt elrendelő határozat számát, keltét és jogerőre emelkedésének dátumát.

(8) *  A (7) bekezdés szerinti nyilvántartás – a természetes személyazonosító és a lakcím-azonosító adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

3. § (1)–(2) * 

(3) *  A Kormányhivatal az utazási vállalkozó nyilvántartását – az adatigénylő által meghatározott módon és rendszerességgel – statisztikai célokra a Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésére bocsátja.

(4) *  Az utazási vállalkozókról a Kormányhivatal által vezetett nyilvántartás következő adatai nyilvánosak:

a) *  az utazási vállalkozó nyilvántartási száma,

b) az utazási vállalkozó neve, székhelye, telefon- és faxszáma, e-mail címe,

c) *  a telephelyei (utazási iroda, utazási ügynökség) címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe,

d) az utazási vállalkozó vagyoni biztosítékának mértéke százalék(ok)ban, valamint forintban,

e) annak a hitelintézetnek, illetve biztosítónak a neve és a címe, amellyel az utazási vállalkozó a vagyoni biztosíték szolgáltatására szerződött,

f) *  az utazási vállalkozó által végzett tevékenységek (utazásszervező, illetve utazásközvetítő),

g) *  az utazási vállalkozó nyilvántartásból történt törlésének és tevékenység megtiltásának ténye.

4. § *  (1) *  A 2. §-ban meghatározott adatok megváltozását és a tevékenység megszüntetését az utazási vállalkozó haladéktalanul köteles a Kormányhivatalnak bejelenteni.

(2) Az utazásszervező tevékenységnek utazásközvetítő tevékenységre történő módosítását, illetve utazásközvetítő tevékenységgel történő kiegészítését az utazási vállalkozó a 2. § szerint bejelenti, és egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az utazásszervező tevékenységével összefüggésben a 11. § (1) bekezdés b)–f) pontja szerinti tevékenységtől eltiltás feltételei nem állnak fenn, ellene végrehajtási eljárás nem folyik. Az utazásszervező tevékenységnek utazásközvetítő tevékenységre történő módosítása esetén a 9. §-ban foglaltak az irányadók.

(3) A (2) bekezdésben foglalt rendelkezést megfelelően kell alkalmazni akkor is, ha az utazásközvetítő tevékenységet kívánják utazásszervezésre módosítani, illetve kiegészíteni.

5. § *  (1) A tevékenységért felelős személynek:

a) turisztikai szervező, értékesítő szakképesítéssel,

b) utazásügyintéző szakképesítéssel,

c) utazásszervező menedzser szakképesítéssel,

d) idegenforgalmi menedzser szakképesítéssel,

e) idegenforgalmi technikus szakképesítéssel,

f) idegenforgalmi ügyintéző szakképesítéssel,

g) idegenforgalmi szakmenedzser szakképesítéssel,

h) felsőfokú idegenforgalmi szakvizsgával,

i) turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzésben turizmus szakirányon szerzett felsőfokú közgazdász-asszisztens szakképzettséggel,

j) felsőfokú végzettséggel,

k) turizmus-vendéglátás alapképzési szakon szerzett közgazdász szakképzettséggel,

l) idegenforgalmi és szálloda főiskolai szintű alapképzési szakon szerzett közgazdász szakképzettséggel,

m) idegenforgalmi-szállodai közgazdász főiskolai szintű alapképzési szakon szerzett közgazdász és idegenforgalmi szálloda szakos tanár szakképzettséggel,

n) turizmus menedzsment mesterképzési szakon szerzett okleveles közgazdász szakképzettséggel,

o) turizmus (idegenforgalmi) szakon egyetemi szakosító továbbképzésben szerzett szakképzettséggel vagy idegenforgalmi és szállodaipari szakon főiskolai szakosító továbbképzésben szerzett szakképzettséggel,

p) idegenforgalmi és szálloda vállalkozási szakirányú továbbképzési szakon szerzett főiskolai szakközgazdász vagy idegenforgalmi és szálloda vállalkozási szakképzettséggel,

q) turizmus szakközgazdász szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettséggel, vagy

r) turizmus-szálloda vállalkozási szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettséggel kell rendelkeznie.

(2) A tevékenységért felelős személynek legalább egy idegen nyelvből C1 típusú államilag elismert nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal és

a) az (1) bekezdés a)–i) pontjaiban meghatározott képesítés esetén

aa) legalább hét év utazásszervezői munkakörben vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján utazásszervezői feladatok ellátásával eltöltött szakmai gyakorlattal, vagy

ab) kizárólag utazásközvetítői tevékenységet folytató utazásközvetítő szolgáltató esetében legalább hét év utazásszervezői vagy utazásközvetítői munkakörben vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján utazásszervezői vagy utazásközvetítői feladatok ellátásával eltöltött szakmai gyakorlattal,

b) az (1) bekezdés j) pontjában meghatározott végzettség esetén

ba) legalább öt év utazásszervezői munkakörben vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján utazásszervezői feladatok ellátásával eltöltött szakmai gyakorlattal, vagy

bb) kizárólag utazásközvetítői tevékenységet folytató utazásközvetítő szolgáltató esetében legalább öt év utazásszervezői vagy utazásközvetítői munkakörben vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján utazásszervezői vagy utazásközvetítői feladatok ellátásával eltöltött szakmai gyakorlattal, vagy

c) az (1) bekezdés k)–r) pontjaiban meghatározott szakképzettség esetén

ca) legalább három év utazásszervezői munkakörben vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján utazásszervezői feladatok ellátásával eltöltött szakmai gyakorlattal, vagy

cb) kizárólag utazásközvetítői tevékenységet folytató utazásközvetítő szolgáltató esetében legalább három év utazásszervezői vagy utazásközvetítői munkakörben vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján utazásszervezői vagy utazásközvetítői feladatok ellátásával eltöltött szakmai gyakorlattal

kell rendelkeznie.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott szakmai gyakorlat időtartamának igazolására

a) közhiteles nyilvántartásból származó igazolás,

b) más közokirat, vagy

c) a foglalkoztatási jogviszonyt, valamint annak időtartamát és a munkakört vagy az ellátott feladatokat egyértelműen meghatározó iratok együttese

vehető figyelembe.

(4) A tevékenységért felelős személy kizárólag egy utazási vállalkozónál láthatja el a tevékenységért felelős tisztséget.

(5) Az utazási vállalkozó köteles a tevékenységért felelős személyt oly módon foglalkoztatni, hogy hetente legalább húsz órában a munkakörébe tartozó vagy a foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján meghatározott, az utazásszervezői, illetve utazásközvetítői tevékenységgel kapcsolatos feladatot lásson el.

(6) *  A tevékenységért felelős személy köteles a Kormányhivatal e rendelet szerinti ellenőrzési és más hatósági eljárásaival összefüggésben az utazási vállalkozó vezető tisztségviselőjének akadályoztatása, vagy elérhetetlensége esetén az utazási vállalkozó utazásszervezői, illetve utazásközvetítői tevékenységével összefüggő naprakész adatokról a Kormányhivatalt teljes körűen tájékoztatni.

(7) *  A Kormányhivatal törli a hatósági nyilvántartásból azt a tevékenységért felelős személyt, aki

a) a (4) bekezdés szerinti feltételt megsérti, vagy

b) a (6) bekezdéssel összefüggő kötelezettségét nem teljesíti.

(8) *  Az a tevékenységért felelős személy, akit a Kormányhivatal a (7) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott okok valamelyike miatt jogerősen törölt a hatósági nyilvántartásból, öt évig nem láthatja el utazási vállalkozásnál a tevékenységért felelős tisztséget.

6. § * 

7. § * 

8. § *  (1) Vagyoni biztosíték lehet:

a) *  hitelintézettel kötött garanciaszerződés,

b) biztosítóval (biztosítókkal) kötött biztosítási szerződés, amely utaslétszámra (közvetlenül az utas javára) is megköthető,

c) az utazási vállalkozó által hitelintézetnél lekötött, a 10. § (1) bekezdésében meghatározott célokra elkülönített és zárolt pénzösszeg (a továbbiakban: pénzbeli letét).

(2) *  Az egyes vagyoni biztosítékformák külön-külön, illetőleg együttesen is alkalmazhatók. A biztosítékformák együttes alkalmazása esetén a vagyoni biztosíték szolgáltatására kötött szerződésekben rendelkezni kell a fizetési kötelezettség feltételeiről és a helytállás mértékéről.

(3) *  A vagyoni biztosíték mértéke a hitelintézettel kötött garanciaszerződés, a biztosítási szerződés megkötésének, illetőleg a pénzbeli letét elhelyezésének évében december 31-éig

a) *  a belföldről külföldre, illetve külföldről külföldre történő utazást tartalmazó utazási csomag értékesítéséből, a külföldi utazásszervező által összeállított külföldre történő utazást tartalmazó utazási csomag Magyarországon történt értékesítéséből származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 12%-a, de legalább ötmillió forint;

b) az a) pont szerinti értékesítésekből származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 20%-a, de legalább húszmillió forint, ha az utazási vállalkozó

ba) az utazási csomag összeállításához nem menetrend szerinti járatú repülőgépen (charter járat) férőhelyet vesz igénybe függetlenül az út kiindulási állomásának helyére,

bb) a (11) bekezdés szerinti garantált szerződésből származó kötelezettségei az árbevétel 25%-át meghaladják;

c) a belföldről belföldre történő utazást tartalmazó utazási csomag értékesítéséből származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 3%-a, de legalább ötszázezer forint.

(4) *  Ha a hitelintézettel kötött garanciaszerződés, a biztosítási szerződés megkötésének, illetőleg a pénzbeli letét elhelyezésének évében december 31-éig elszámolt értékesítési nettó árbevétel kevesebb, mint a megelőző évben vagy a (6) bekezdésben meghatározott következő évre tervezett nettó értékesítési árbevétel, akkor a vagyoni biztosíték megállapításánál a legnagyobb árbevételt kell alapul venni.

(5) *  Ha az utazási vállalkozó a (3) bekezdés a) és b) pontokban meghatározott tevékenységekkel egyaránt foglalkozik, a vagyoni biztosíték összegénél a magasabb vagyoni biztosíték mértéket kell alapul venni. Ha az utazási vállalkozó a (3) bekezdés c) pontban meghatározott tevékenységet az a) vagy b) pontban meghatározott tevékenységekkel együtt végzi, a vagyoni biztosíték összegét külön-külön kell számításba venni.

(6) *  Az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig a következő évre tervezett értékesítési nettó árbevételt, s minden év május 31-éig a megelőző évi tényleges értékesítési nettó árbevételt a Kormányhivatalnak bejelenteni.

(7) *  Az utazási vállalkozó – szükség esetén – köteles minden év május 31-éig a vagyoni biztosítékot megemelni a hitelintézettel kötött garanciaszerződés, illetve a biztosítási szerződés megkötésének, illetőleg a pénzbeli letét elhelyezésének évében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint elszámolt értékesítési nettó árbevétel alapján irányadó értékhez. Ennek megtörténtét az utazási vállalkozó köteles a Kormányhivatalnak ezen időpontig megfelelően igazolni. A (4) bekezdésben foglaltak ebben az esetben is irányadók.

(8) *  Az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig a Kormányhivatalnak igazolni, hogy rendelkezik az előírt mértékű – a hitelintézettel kötött garanciaszerződés, illetve a biztosítási szerződés megkötése, illetőleg a pénzbeli letét elhelyezése évét követő év december 31-éig terjedő időszakára szóló – vagyoni biztosítékkal. Ha az utazási vállalkozó a tevékenységét év közben kezdi, akkor azt kell igazolnia, hogy az indulás évére tervezett árbevételének megfelelő mértékű vagyoni biztosítékkal rendelkezik, ez azonban nem lehet kevesebb a (3) bekezdésben meghatározott minimum összegeknél.

(9) *  A vagyoni biztosítéknak minden időszakban fedezetet kell nyújtania a 10. § (1) bekezdésében meghatározott költségekre, előlegekre, illetve díjakra. Ha a tényleges árbevétel 10%-kal több, mint a vagyoni biztosíték alapját képező árbevétel, az utazási vállalkozó köteles öt munkanapon belül a vagyoni biztosíték összegét a tényleges forgalomnak megfelelően módosítani és ennek megtörténtét haladéktalanul a Kormányhivatalnak igazolni.

(10) *  A biztosítási szerződést legalább egyévi időtartamra kell megkötni. A hitelintézettel kötött szerződésnek legalább tizennyolc hónapra kell szólnia. A szerződés hatályát az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig (függetlenül a lejárat időpontjától) meghosszabbítani, és ennek megtörténtét a Kormányhivatalnak igazolni. Ha a felek a szerződést nem hosszabbítják meg, az utazási vállalkozónak október 31-éig azt kell igazolnia a Kormányhivatal részére, hogy más hitelintézettel vagy biztosítóval kötött szerződést. A vagyoni biztosítékra vonatkozó szerződés megkötését, valamint annak folyamatos hatályban tartását a biztosítási kötvény, illetőleg a hitelintézettel kötött szerződés tanúsítja.

(11) E rendelet alkalmazása szempontjából garantált szerződés az, amelynek alapján a lekötött szolgáltatások nem mondhatók le, és ezáltal az utazási vállalkozónak időszakonként visszatérő, rendszeres fizetési kötelezettsége származik.

9. § *  Az utazási vállalkozó a vagyoni biztosítékot csak az utazásszervező tevékenység megszűnését követően, az utazási szerződésekből eredő kötelezettségek teljesítése után, legkorábban azonban a tevékenység megszűnésétől számított hat hónap elteltével szüntetheti meg. Ugyanez alkalmazandó, ha a vagyoni biztosítékra vonatkozó szerződésben bármilyen változás következik be.

10. § (1) *  Vagyoni biztosítékként csak olyan szerződés vehető figyelembe, amely szerint a vagyoni biztosíték terhére a biztosító, illetve a hitelintézet pénzügyi fedezetet nyújt

a) *  az utazáskor szükséghelyzetbe került utasok érdekében teendő intézkedések (pl. hazaszállítás) és a kényszerű tartózkodás költségeinek fedezésére, valamint

b) az előleg, illetve részvételi díj visszafizetésére.

(2) *  A vagyoni biztosíték igénybevételéhez a Kormányhivatal írásbeli előzetes hozzájárulása szükséges.

(3) *  A vagyoni biztosítékra vonatkozó szerződés akkor felel meg e rendelet rendelkezéseinek, ha

a) *  tartalmazza azt a kikötést, hogy a hitelintézet, illetve a biztosító a vagyoni biztosíték terhére kizárólag abban az esetben teljesít kifizetést, ha az utazási vállalkozó előzetesen bemutatja a Kormányhivatal (2) bekezdésben megjelölt hozzájárulását és a vagyoni biztosíték terhére teljesített kifizetés időpontját a hitelintézet, illetve a biztosító írásban közli a Kormányhivatallal, és

b) *  rendelkezik arról, hogy a szerződésben meghatározott bármely megszűnési feltétel beállásáról a hitelintézet, illetve a biztosító a Kormányhivatalt haladéktalanul írásban tájékoztatja,

c) *  rendelkezik arról, hogy abban az esetben, ha az utazási vállalkozó nem gondoskodik az utasai hazautaztatásáról, a kényszerű tartózkodás költségeiről, vagy az előlegeket, illetve részvételi díjakat nem fizeti vissza, az ezekre vonatkozó szükséges intézkedéseket a vállalkozó helyett a biztosító, illetve a hitelintézet megteszi. A kárenyhítés módjáról a hitelintézet vagy a biztosító dönt.

(4) Az utazási vállalkozó köteles a felhasznált vagyoni biztosítékot – amennyiben e tevékenységét továbbfolytatja – haladéktalanul, legkésőbb harminc napon belül pótolni.

(5) *  Ha az utazási vállalkozó nem tesz eleget az utasok hazautaztatására vagy az előleg, illetve részvételi díj visszafizetésére vonatkozó kötelezettségének, az említettek teljesítése érdekében szükséges intézkedések megtétele iránt – az utazási vállalkozó vagyoni biztosítékának terhére – a Kormányhivatal intézkedik a hitelintézettel, illetve a biztosítóval együttműködve. A Kormányhivatal az intézkedéseiről a külpolitikáért felelős minisztert tájékoztatja.

(6) *  Az utas az utazási vállalkozó kötelezettségeinek elmulasztásából eredő igényeit közvetlenül a hitelintézettel, illetve a biztosítóval szemben érvényesítheti.

A hitelintézettel kötött garanciaszerződésből, illetve a biztosítási szerződésből eredő kifogásokat a hitelintézet, illetve a biztosító az utassal szemben nem érvényesítheti. Az utasnak az utazási vállalkozóval szemben fennálló jogai átszállnak a hitelintézetre, illetve a biztosítóra.

11. § *  (1) *  A Kormányhivatal törli a nyilvántartásból azt az utazási vállalkozót, aki

a) a tevékenység folytatásához szükséges, jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikével nem rendelkezik,

b) a vagyoni biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségét megszegi, vagy a vagyoni biztosíték összegét nem a megfelelő mértékben szolgáltatja, kivéve, ha a kötelezettségszegés kizárólag a 8. § (8) bekezdésében meghatározott időszakot megelőző évre vonatkozik és az ezt követő időszakban nem kevesebb a szolgáltatott vagyoni biztosíték összege, mint amennyit a jogszabály előír,

c) az utast az utazási szerződésben meghatározott esedékességekor – a vis maior esetét kivéve – nem utaztatta el és a befizetett előleget, illetve részvételi díjat a külön jogszabályban foglaltak szerint nem fizette vissza,

d) nem gondoskodik az utas hazautaztatásáról,

e) a hatóság ellenőrzésekor azt nyilatkozza, hogy az utasok el-, illetve hazautaztatását nem tudja biztosítani, vagy nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy képes az utasok el-, illetve hazautaztatására,

f) ellen a bíróság felszámolási eljárást rendelt el,

g) *  a Kormányhivatal számára valótlan tartalmú bejelentést tett,

h) a hatósági ellenőrzést akadályozza,

i) bejelentette a tevékenységének megszüntetését.

(2) *  A Kormányhivatal az (1) bekezdés b)–e) pontja szerinti esetekben a nyilvántartásból való törléssel egyidejűleg egy évre határozatban tiltja meg az utazási vállalkozónak az adott szolgáltatási tevékenység folytatását.

(3) Az (1) bekezdés g) pontja szempontjából nem minősül valótlan bejelentésnek a név- vagy számhiba és más hasonló elírás.

(4) Az utazási vállalkozó a tevékenysége megszüntetése esetén nyilatkozik arról, hogy az utazásszervező vagy utazásközvetítő tevékenységével összefüggésben kötött valamennyi szerződésben vállalt kötelezettségét teljesítette és e szerződések nem vagy nem megfelelő teljesítése miatt kiegyenlítetlen tartozása nincs, valamint az (1) bekezdés b)–e) pontja szerinti tevékenység megtiltás feltételei nem állnak fenn.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti bejelentés esetén a Kormányhivatal 15 napon belül megvizsgálja, hogy nem állnak-e fenn a tevékenység megtiltásának feltételei.

(6) *  A Kormányhivatal közli az utazási vállalkozó nyilvántartásból történt törléséről szóló döntését a fogyasztóvédelmi hatósággal és a turizmusért felelős miniszterrel.

(7) *  Ha a Kormányhivatal az utazási vállalkozót a nyilvántartásból törölte, a tevékenység folytatásának újabb bejelentéséig az utazási vállalkozó utazásokat nem szervezhet, és nem bonyolíthat le, köteles azonban az úton lévő utasait hazautaztatni, az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjakat a külön jogszabályban foglaltak szerint teljes összegben visszafizetni.

11/A. § *  (1) *  Ha a Kormányhivatal ellenőrzése során megállapítja, hogy az utazási vállalkozó a Kertv., és az e rendeletben foglalt rendelkezéseket megsérti, – a jogsértés miatt nyilvántartásból való törlés esetének kivételével – bírságot szabhat ki.

(2) *  Ha a 11. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kivételként meghatározott esetben az utazási vállalkozót a Kormányhivatal nem törli a nyilvántartásából, a pénzbírság mértéke az utazási vállalkozó által a 8. § (8) bekezdésében meghatározott időszakot megelőző évre szolgáltatott vagyonibiztosíték-összeg és azon vagyonibiztosíték-összeg közötti különbözet legalább 5%-a, de legfeljebb 10%-a, amelyet erre az időszakra a jogszabály alapján ténylegesen szolgáltatnia kellett volna. Ismételt jogsértés esetén az utazási vállalkozót törölni kell a nyilvántartásból és a tevékenység folytatását egy évre meg kell tiltani.

(3) A (2) bekezdésben nem szabályozott esetekben kiszabható bírság mértékéről, a bírság alkalmazásának részletes szabályairól és megfizetésének módjáról külön jogszabály rendelkezik.

12. § *  (1) *  A Kormányhivatal a 3. § (4) bekezdésében megjelölt nyilvános adatokat és tényeket a honlapján folyamatosan közzéteszi.

(2) *  A turizmusért felelős miniszter a turizmusért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában és honlapján rendszeresen közzéteszi a nyilvántartásba vett, a nyilvántartásból törölt, illetve azoknak az utazási vállalkozóknak a jegyzékét, akik az utazásszervezői tevékenységet utazásközvetítői tevékenységre vagy az utazásközvetítői tevékenységet utazásszervezői tevékenységre módosították.

12/A. § * 

12/B. § *  A vagyoni biztosíték terhére kifizetett összeg visszaigénylésére újrafelvételi eljárás nem indítható.

13. § *  E rendelet előírásai nem érintik az utazásszervező és -közvetítő tevékenység folytatásával kapcsolatos más jogszabályban meghatározott egyéb feltételeket.

14. § *  (1) *  E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 5. § (1)–(3) bekezdése által meghatározott követelmények nem vonatkoznak arra a tevékenységért felelős személyre, aki a Módr. hatálybalépésekor a Kormányhivatal nyilvántartásában szerepel.

(2) *  A Módr. hatálybalépésekor a Kormányhivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozóknak az 5. § (4) és (5) bekezdése szerinti feltételek teljesítéséről szóló bejelentést az 5. § (5) bekezdése szerinti – szükség esetén módosított – foglalkoztatási jogviszony fennállását igazoló dokumentum megküldésével 2015. december 31-ig kell teljesítenie.

15. § (1) *  Ez a rendelet 1997. január hó 1. napján lép hatályba.

(2) *  Ez a rendelet a szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13-i 90/314/EGK tanácsi irányelv 2. cikke (1)–(3) bekezdéseinek, valamint a 7. cikknek való megfelelést szolgálja.

(3) *  Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(4) * 

(5) * 

1. számú melléklet a 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelethez * 

2. számú melléklet a 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelethez *